Pályázati kiírás Külföldi részképzés támogatására A külföldi részképzési ösztöndíj a hallgatók külföldi felsőoktatási intézményekben részképzés keretében folytatott tanulmányaik támogatására szolgál. Pályázatot az Egyetem azon hallgatói nyújthatnak be, akik nyílt - azaz minden hallgató számára szabad jelentkezést biztosító ösztöndíjjal legalább 3 hónap időtartamra külföldre utazhatnak. Ilyen pályázat az ERASMUS, CEEPUS, CEMS illetve minden egyéb lehetőség, amely a Nemzetközi Iroda által közzétett felhívás révén mindenki számára elérhető. Pályázni a Diákjóléti Bizottság által kiadott pályázati űrlapon lehet a kiírás részét képező, útmutatóban jelölt módon. A pályázati űrlapon közölt adatokat a pályázónak hitelt érdemlően igazolnia kell. A Diákjóléti Bizottság a külföldi részképzési ösztöndíjra irányuló pályázatokat az alábbi pontrendszer szerint értékeli: I. Tanulmányi eredmény, szakmai és közösségi tevékenység: (maximum 70 pont) a) Tanulmányi eredmény (max. 40 pont) A tanulmányi eredmény a hallgató által az adott pályázási időszakot megelőző aktív lezárt félévben elért korrigált kreditindexe alapján kerül meghatározásra. Korrigált kreditindex = (kreditpont x érdemjegy) 30 kreditpont teljesített kreditpont felvett kreditpont Az egyes értékekhez tartozó pontszámokat az alábbi táblázat tartalmazza: Korrigált kreditindex alapján a sáv alsó határa Korrigált kreditindex alapján a sáv felső határa Tanulmányi pontszám Korrigált kreditindex alapján a sáv alsó határa Korrigált kreditindex alapján a sáv felső határa Tanulmányi pontszám 3,01 3,05 1 4,01 4,05 20 3,06 3,10 1 4,06 4,10 21 3,11 3,15 2 4,11 4,15 22 3,16 3,20 2 4,16 4,20 23 3,21 3,25 3 4,21 4,25 24 3,26 3,30 4 4,26 4,30 25 3,31 3,35 5 4,31 4,35 26 3,36 3,40 6 4,36 4,40 27 3,41 3,45 7 4,41 4,45 28
3,46 3,50 8 4,46 4,50 29 3,51 3,55 9 4,51 4,55 31 3,56 3,60 10 4,56 4,60 32 3,61 3,65 11 4,61 4,65 33 3,66 3,70 12 4,66 4,70 34 3,71 3,75 13 4,71 4,75 35 3,76 3,80 14 4,76 4,80 36 3,81 3,85 15 4,81 4,85 37 3,86 3,90 16 4,86 4,90 38 3,91 3,95 17 4,91 4,95 39 3,96 4,00 18 4,96 5,00 és felette 40 b) Nyelvvizsga (max. 10 pont): ba) Szakmai felsőfokú C típusú 5 pont bb) Általános felsőfokú C típusú 4 pont bc) Szakmai felsőfokú A vagy B típusú 4 pont bd) Általános felsőfokú A vagy B típusú 3 pont be) Szakmai középfokú C típusú 3 pont bf) Általános középfokú C típusú 2 pont bg) Szakmai középfokú A vagy B típusú 2 pont bh) Általános középfokú A vagy B típusú 1 pont Egy nyelvből kizárólag a magasabb szintű nyelvvizsga után járó pont számítandó. c) Szakmai és/vagy közösségi tevékenység (max. 20 pont): ca) maximum 3 pont/igazolt tevékenység, cb) maximum 6 pont/kategória (kategóriák: 1-9). A szakmai munka értékelése a pályázó hallgatónak a külföldi részképzési ösztöndíj pályázati időszakát megelőzően befejezett tevékenységei és teljesítménye alapján történik. Ugyanazt a teljesítményt két helyen, két kategóriában nem lehet figyelembe venni (vagy szakmai, vagy közösségi). Azon tevékenységek, melyeket a hallgató díjazás ellenében, ellenszolgáltatás fejében vagy fizetésért végzett, nem értékelhetők, azokra pontszám nem adható. Szakmai/közösségi tevékenységek: 1) Idegen nyelven végzett szakmai (nem nyelvi és nem országismereti v. kulturális) kurzus; 2) Szakkollégiumban végzett szakmai kurzus; 3) Szakkollégiumban vagy más egyetemhez köthető fórumon végzett oktatói tevékenység (kivéve a demonstrátori tevékenységet); 4) Tanulmányi versenyen való részvétel (az egyetemhez köthető); 5) TDK tevékenység; 6) Demonstrátori tevékenység (tanszéki munkában való segédkezés, beleértve a tanszéki kutatásban való részvételt és az oktatásban való segédkezést);
7) Publikáció; 8) Közösségi munka (egyetemi szakkollégiumi, ill. egyetemi szervezeti szervezői munka, Tandem programban való részvétel, buddy program, CEMS közösségi munka). 9) Egyéb: egyedi elbírálás alapján Nem fogadható el szakmai tevékenységként: a) Vallási és politikai tevékenység; b) Az egyéb szakmai tevékenységek körében az oklevél megszerzéséhez kötelező tevékenység; c) Jelentős anyagi ellenszolgáltatásért végzett tevékenység. Csak a hivatalos (fejléces, pecséttel és aláírással ellátott) igazolással bizonyított tevékenység értékelhető. II. A külföldön tartózkodás várható költségei (maximum 30 pont) a) A tanulmányok helyszínén a megélhetéshez minimálisan szükséges összeg: (max. 10 pont) Euro/hó Pontszám 300 349 4 350 399 6 400 449 8 450 és fölötte 10 Ország EUR/hó Pontszám Amerikai Egyesült Államok 10 Ausztria 600 8 Belgium 560 7 Brazília 6 Bulgária 317 3 Ciprus 515 6 Cseh Köztársaság 507 6 Dánia 761 10 Egyesült Királyság 805 10 Észtország 449 4 Finnország 659 9
Ország EUR/hó Pontszám Franciaország 666 9 Görögország 521 6 Hollandia 614 8 Írország 685 9 Izland 780 10 Lengyelország 456 5 Lettország 426 4 Liechtenstein 701 10 Litvánia 432 4 Luxembourg 560 7 Málta 501 6 Mexikó 5 Németország 561 7 Norvégia 786 10 Olaszország 626 8 Portugália 512 6 Románia 357 3 Spanyolország 567 7 Svédország 629 8 Szlovákia 520 6 Szlovénia 465 5 Törökország 468 5 Forrás: Tempus Közalapítvány által kiadott Hallgatói mobilitási elvek b) A részképzésben részt vevő hallgatók támogatása (max. 10 pont) Támogatás/hó ( ) Pontszám 0 200 10
201 és fölötte 0 A kint tartózkodás ideje: (max. 10 pont) Hónap Pontszám 3 3 4 4 5 5 6 6 7 7 8 8 9 9 10 és fölötte 10 Egyéb: egyedi elbírálás alapján ba) Előnyben részesíthetők azok a pályázatok, amikor a külföldi tanulmány folytatása mellett a hallgató az egyetemen aktív félévet teljesít. bb) A megítélt összegek a hallgatók számára kiutazásuk előtt ösztöndíjként kerülnek átutalásra, őszi félévi kiutazás esetén legkésőbb szeptember 1-jéig, tavaszi félévi kiutazás esetén legkésőbb január 31-éig. bc) Amennyiben egy hallgató támogatásban részesül, és bármilyen okból a külföldi tanulmányútra nem kerül sor, vagy a fogadó intézmény által kiállított, a hallgató megérkezését igazoló nyilatkozatot a hallgató a pályázati adatlapon feltüntetett kiutazási időponttól számított 30 napon belül nem juttatja el a DJB-nek, köteles 60 napon belül visszafizetni a folyósított támogatást. A pályázatokat a Diákjóléti Bizottságának irodájában (E148) vagy a BCE HÖK irodájában (E17) lehet benyújtani. Benyújtási határidő: 2016. július 01. Eredmények közzététele: 2016. július 15. Fellebbezési határidő: 2016. július 29. Fellebbezések eredményei: 2016. augusztus 5. Budapest, 2016. május 23. ÚTMUTATÓ A KÜLFÖLDI RÉSZKÉPZÉS TÁMOGATÁSÁHOZ Diákjóléti Bizottság
benyújtandó igazolásokról Az 2015/2016. tanév 2. (tavaszi) félévének teljesítménye alapján lehet pályázni, ahol ettől eltérés van, a megfelelő pontoknál jelezzük. Az igazolások csak akkor fogadhatóak el, ha egyértelműen fel van tüntetve, hogy a hallgató mikor végezte az adott tevékenységét (félév/hónap). Szükséges igazolások: A külföldi részképzésre történő felvételről és annak időtartamáról szóló igazolás másolata. Tartalmi elvárások általában: - az igazolt tevékenység részletes, szöveges (nem felsorolásos) leírása és értékelése, - egyetemen belüli szervezeteknél az ajánlott pontszám (minden tevékenység esetében maximálisan 3 pont lehet), - a félév megjelölése, melyre az igazolás vonatkozik, - pecsét, dátum, aláírás (az értékelésre jogosult személy által) fejléces, hivatalos levélpapíron. Amennyiben ettől eltérő igazolásra van szükség, azt az alábbiakban a megfelelő pontoknál jelezzük. Az igazolásokban mindenképpen legyen egyértelműen elkülönítve a közösségi és szakmai tevékenység és pontajánlat. A javasolt pontszám egyik kategóriában sem lehet magasabb a pályázati kiírásban foglaltaknál. I. Tanulmányi munka A tanulmányi eredmény a 2015/2016. tanév tavaszi félév korrigált kreditindexe alapján kerül meghatározásra, melyről a Tanulmányi Osztály által kiállított igazolás szükséges! Adminisztratív hibát az érintett hallgatónak a tanulmányi előadójánál kell jeleznie. II. Nyelvvizsga Nyelvvizsga másolata szükséges. Egy nyelvből kizárólag a magasabb szintű nyelvvizsga után járó pont számítandó. III. Szakmai/közösségi tevékenységek a. Egyetemi TDK/OTDK: a pályázati lapon fel kell tüntetni a dolgozat pontos adatait, külön igazolást nem kell csatolni. A TDK és OTDK eredményt a DJB saját nyilvántartása alapján értékeli. A 2015/2016-os tanévben leadott TDK és OTDK adatait és eredményét kell feltüntetni. b. Demonstrátori munka: a szaktanszéktől (a demonstrátorok koordinálásáért felelős tanártól) kell igazolást kérni, melynek tartalmaznia kell a demonstrátori munka pontos és részletes leírását (különös tekintettel a pályázat tárgyának félévére), valamint a tanszék/tanár által megajánlott pontszámot. Amennyiben az igazolásból nem derül ki egyértelműen a hallgató által az adott félévben végzett munka, nem fogadható el az igazolás. c. Tanulmányi verseny: a szaktanszék igazolása szükséges, mely tartalmazza, hogy a verseny mikor került megrendezésre, milyen jellegű volt (teszt jellegű vagy pályamunka elkészítését igénylő), ha volt, a pályamunka címét, a társszerzők számát, a hallgató versenyben elért helyezését. d. Publikáció szakmai folyóiratban: a publikáció és a szaktanszék véleményének csatolása szükséges, mely magában foglalja a szöveges értékelést és ennek alapján a megajánlott pontszámot is. Fontos, hogy egyértelműen derüljön ki a megjelenés dátuma, valamint az, hogy a hallgató milyen viszonyban áll
a lappal, ellenszolgáltatás fejében végezte-e munkáját. Nem adható pont a még meg nem jelent publikációra, még akkor sem, ha annak elkészítése az adott félévet érintő tevékenység volt. e. Kurzushallgatás: a tárgyat indító tanszék igazolása szükséges. Diákszervezeti kurzus esetén a vezetőnél kell jelezni a pontszám-igényt, és a kurzus(oka)t a pályázati lapon fel kell tüntetni. Pontszám ajánlása és a hallgató szöveges értékelése szükséges, figyelembe véve a kurzus hosszát, rendszerességét, a hallgató aktivitását, a számonkéréseket stb. A kurzushallgatásért részpont is adható. f. Szakkollégiumban és egyéb, a HÖK regisztrációjában szereplő diákszervezetben végzett egyéb szakmai és közösségi munka: a diákszervezeti vezető által kiállított igazolás (tartalmi elvárásokat ld. fent). g. Egyéb szakmai tevékenység: ide tartozhatnak pl. a szakmai gyakorlatok, tanszéki kutatásban való részvétel, egyéb, a HÖK regisztrációjában nem szereplő szervezetben végzett szakmai munka. Egyéb tevékenységről az illetékes szervezet által kiállított, hallgatónként külön igazolás szükséges (tartalmi elvárásokat ld. fent), amely tartalmazza, hogy a hallgató ellenszolgáltatás fejében végezte-e munkáját. h. Érdekképviseleti szervezetek (tartalmi elvárásokat ld. fent): - Kari Hallgatói Önkormányzati tagok: a kari HÖK elnökének igazolásával (tartalmi elvárásokat ld. fent). - EHÖK tagság: a Kari HÖK tagság igazolásával azonos módon - Kollégiumi DB, szintfelelősök: A Kollégiumi DB igazolása szükséges i. Egyetemi Tanács, Kari Tanács, Tanulmányi Bizottság: a Kari HÖK tagság igazolásával azonos módon. CEN főszervezőknek: a HÖK igazolása szükséges (tartalmi elvárásokat ld. fent) j. Országos vagy nemzetközi bajnokságokon is induló, rendszeresen sportoló versenyző: az egyesület igazolása szükséges, mely az általános tartalmi elvárásokon túl tartalmazza a hallgató sporttevékenységének rendszerességét, a versenyeken való szereplését, valamint elért eredményeit különös tekintettel az adott félévre. Az egyetem sportcsapatában rendszeresen játszó hallgató: a Testnevelési és Sportközpont igazolása szükséges (tartalmi elvárásokat ld. fent) k. Egyéb közéleti tevékenység: egyéb tevékenységről az illetékes szervezet által kiállított igazolás szükséges (tartalmi elvárásokat ld. fent), valamint tartalmazza, hogy a hallgató ellenszolgáltatás fejében végezte-e munkáját. TOVÁBBI FONTOS INFORMÁCIÓK: Kérjük a DJB honlapjáról letölthető pályázati lapot használni (régebbi vagy más forrásból beszerzett adatlapokat nem fogadunk el)! E-mailben küldött pályázati lapot és igazolásokat nem fogadunk el. Postán küldött pályázat esetén a postai bélyegző nem lehet későbbi a mindenkori leadási határidőnél. Ugyanazt a teljesítményt két helyen, két kategóriában nem lehet figyelembe venni, pl. tanszéki kutatás. Ha a hallgató több dolgozatra is pontot kér (TDK, publikáció, tanulmányi verseny), akkor minden dolgozat esetében kérjük a pontos cím feltüntetését és egy-egy rövid tartalmi összefoglalót is mellékelni (rezümé, absztrakt). Amennyiben diákszervezeti munka indoklása olyan tevékenység, amely a pályázati kiírás szerint külön kategóriákban értékelhető (pl. TDK, tanulmányi verseny), a hallgató csak egy pontszámot (a magasabbikat) kapja meg (ezért általában a diákszervezeti tevékenységére járó pontot elveszíti). Adatlapon fel nem tüntetett tevékenységre nem lehet pontot igényelni az adatlap leadása után. Azon tevékenységek, melyeket a hallgató díjazás ellenében, ellenszolgáltatás fejében vagy fizetésért végzett, nem értékelhetők, azokra pontszám nem adható. Ha a hallgató az értékelés alapjául szolgáló félévben passzív státuszú volt, akkor a legutolsó aktív féléves teljesítményét kell értékelni mind szakmai, tanulmányi és közösségi pontok tekintetében Külföldön töltött, de egyetemünkön aktív státuszú félév esetén a hallgató csak akkor kaphat pontot szakmai illetve közösségi munka címen, ha tevékenységeit távollétében is végezhette. Pl.: TDK, publikációk, tanulmányi
verseny (amennyiben az pályamunka benyújtásán alapult). Tehát diákszervezeti, demonstrátori stb. munkára nem jár pont. A Diákjóléti Bizottságnak lehetősége van az igazolások, megajánlott pontszámok felülbírálására. A HIÁNYOSAN BENYÚJTOTT PÁLYÁZATOKAT NEM ÁLL MÓDUNKBAN ELBÍRÁLNI! AZ ÁTVÉTELKOR TÖRTÉNŐ ELLENŐRZÉS NEM VONJA MAGA UTÁN A PÁLYÁZAT HIÁNYTALANSÁGÁT. EZ MINDEN ESETBEN A PÁLYÁZÓ FELELŐSSÉGE. A HATÁRIDŐ ELMULASZTÁSA JOGVESZTŐ! Amennyiben bármilyen kérdésed felmerül, írj a djb@uni-corvinus.hu email címre külföldi részképzés tárggyal. Diákjóléti Bizottság