Tudnivalók a HUMSIRC TDK cseregyakorlatról

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tudnivalók a HUMSIRC TDK cseregyakorlatról"

Átírás

1 Tudnivalók a HUMSIRC TDK cseregyakorlatról 1. Pályázati feltételek Bárki pályázhat, aki a négy magyar orvostudományi egyetem általános orvosi karának beiratkozott hallgatója és két lezárt félévvel rendelkezik. Fontos, hogy középfokú angol vagy a fogadó ország nyelvéből tett nyelvvizsgával rendelkezzen a pályázó (alapszintű angoltudás ekkor is kötelező). Amennyiben a hallgató a csak pályázott fogadó ország nyelvéből rendelkezik nyelvvizsgával, a hallgató vállalja, hogy a pályázati elbírálás során más hivatalos nyelvű országba nem utazhat. 2. Mit biztosít az egyesület? A csere TDK pályázat négy hetes külföldi tanulást tesz lehetővé. Az elnyert pályázat a következő év áprilisától az azt követő év márciusáig terjedő hónapokra érvényes. A nyertes pályázónak ingyenesen garantáljuk a kórházi oktatást, az egy hónapos kollégiumi szállást, napi 1-2-szeri étkezést (néhány országban e helyett zsebpénzt). A legtöbb országban főleg nyáron sokféle csapatépítő programon (kiránduláson és bulin) is részt vehetsz a helyi medikusok szervezésében. A pályázónak kell fizetnie: Útiköltséget, biztosítást, vízumot, költőpénzt, hozzájárulást a helyette érkező külföldi ellátásához.

2 3. A pályázaton nyerhető csere-tdk helyekről és témákról röviden A pályázaton nyerhető helyek száma 2013/14-ben a következő: Bahrain (IFMSA-BH) 1 Brazil (DENEM) 1 Brazil (IFMSA Brazil) 3 Bulgaria (AMSB) 1 Catalonia (AECS) 1 júliusi, 2 augusztusi hely 3 Chile 1 Czech Republic (IFMSA CZ) 1 Egypt 2 Germany (február v. március v. október v. november) 1 Greece (HelMSIC) 1 Italy (SISM) 1 novemberi, 2 júniusi hely 3 Jordan (IFMSA-JORDAN) 1 Lebanon 1 Macedonia 1 Poland (IFMSA-POland) 1 Portugal (PorMSIC) 1 júliusi 1 Russian Federation (HCCM) 2 Spain (IFMSA SPAIN) 1 július, 1 augusztusi hely 2 Sweden 1

3 Taiwan (FMS-Taiwan) 1 Tunisia (ASSOCIA-MED) 2 Turkey (TurkMSIC) 2 A fenti listát és a pályázható helyek számát a helyi csere-tdk felelősök plakátokon teszik közzé a beadási határidővel együtt. A PÁLYÁZAT BEADÁSI HATÁRIDEJE DECEMBER Ha a témákkal kapcsolatban bármi kérdésed lenne, keresd meg a helyi csere-tdk felelőst, illetve a témákról minden szükséges információt megtudhatsz a honlapon. Itt kiválaszthatod, hogy melyik ország és melyik témakör érdekel. Ezek alapján kapsz egy listát a témák címeivel. Ha a téma címére kattintasz, elolvashatod a témával kapcsolatos összes információt, mint pl. a tutorod nevét, a téma leírását, a klinika nevét stb. Fontos, hogy nézd meg az ún. Exchange Conditions -t is, ahol a csere feltételeiről kaphatsz meg minden információt. Azt, hogy a választott országod és az adott projekted az év mely hónapjaiban elérhető, megtalálod a címen. A PÁLYÁZAT BEADÁSI MÓDJA Az elmúlt évekkel ellentétben idén elektronikus úton történik a pályázás. Az erre célra készített internetes adatbázison - a SCOREpion on - keresztül lehet a pályázati és a szükséges dokumentumokat beadni. Ennek okán, nincsen papír alapú pályázati adatlap sem. Az adatbázisba való regisztrációhoz szükséges egy -t küldeni a helyi cseretdk-koordinátornak (LORE), amelyben meg kell adni a pályázó ETR vagy NEPTUN azonosítóját, illetve regisztrálni kívánt címét. Ezt

4 követően a LORE regisztrálja a hallgatót, és tájékoztatja a felhasználónevéről és jelszaváról. Az adatbázis ezt követően elérhető a pályázó számára. A hallgató minden igazolást köteles feltölteni az adatbázisba, ami nem kerül feltöltésre, az nem fogadható el. A regisztráció akkor tekinthető teljesnek, ha a hallgató aláírta a helyi egyesület által kiállított nyilatkozat, mely tartalmazza a cseregyakorlat feltételeit. A nyilatkozat aláírásával kapcsolatos további kérdésekre a LORE tud válaszolni. A beadási határidő után a rendszer lezár és semmilyen további módosítás nem elérhető a pályázók számára. FONTOS! A pályázattal kapcsolatos további információkért kattints a SCOREpion GYIK menüjére. Számos felmerülő kérdésre itt kaphatsz választ Hogyan bírálják el a pályázatokat? A helyi TDK-felelősök lepontozzák a pályázatokat, majd az Országos Tudományos Cseregyakorlat Koordinátor a felállított sorrend alapján kiosztja a megpályázott helyeket. A beadást követő harmadik napon értesítjük a pályázókat az eredményről. A pályázattal kapcsolatos pontrendszert megtaláljátok honlapunkon. 6. Mit kell beadni a pályázathoz? Önéletrajz magyarul és angolul, vagy a választott ország nyelvén Igazolások indexfénymásolat, nyelvvizsga fénymásolata, TDK, demonstrátorkodás, poszter, cikk, egészségügyi munka stb. Hivatalos igazolás a hallgatói jogviszonyról HuMSIRC tagság és munka igazolása Szelezsán Dávid

5 NORE

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet I. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Pécs Város Polgármestere pályázatot hirdet Polgármesteri ösztöndíjra a 2008/2009. tanévben felsőoktatási intézményekbe teljes idejű, nappali tagozatos képzésre beiratkozott pécsi

Részletesebben

Erasmus+ pályázati tájékoztató

Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázati tájékoztató Közgazdaságtudományi Kar Pécs 18/09/2013 Erasmus+ pályázati tájékoztató Erasmus+ pályázat beadása előtti teendők Pályázat menete Intézmények Fontos tudnivalók Szakmai gyakorlat

Részletesebben

Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet

Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján pályázatot hirdet Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: a "Közalkalmazottak

Részletesebben

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke

Czeglédi Sándorné Humánerőforrás és Közoktatási Bizottság elnöke Isaszeg Város Önkormányzata pályázatot hirdet kizárólag Isaszeg közigazgatási területén működő intézmények, közösségek számára, nyári szabadidős programok támogatására. A pályázatnak tartalmaznia kell:

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A

M A G Y A R K O N G R E S S Z U S I I R O D A Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Magyar Kongresszusi Iroda 1115 Budapest, Bartók Béla út 105-113. Tel.: (06-1) 488-8640 Fax: (06-1) 488-8641 E-mail: hcb@hungarytourism.hu www.hcb.hu A

Részletesebben

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet Nyíregyházi Főiskola a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Részletesebben

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján. Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet Söjtöri közös Önkormányzati Hivatal Jegyző munkakör betöltésére

Részletesebben

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév

HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév HASZNOS TUDNIVALÓK 2014/2015-ös tanév tavaszi félév JANUÁR 1. csütörtök 2. péntek Téli rektori szünet utolsó. 3. szombat 4. vasárnap 2014/2015 tanév őszi féléves záróvizsga időszak első 5. hétfő 6. kedd

Részletesebben

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás

Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok ellátására a Pécsi Tudományegyetemen-2- AF módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/44 Beszerzés tárgya: Keretszerződés költöztetési, szállítási feladatok

Részletesebben

Neptun rendszer jelentkezési segéd

Neptun rendszer jelentkezési segéd 1. Neptun rendszer Neptun rendszer jelentkezési segéd Cserháti Sándor Kollégium A böngésző címsávjába gépeld be a Neptun rendszer címét: NEPTUN.SZE.HU 2. Hallgatói web A Neptun webes oldalán jobb oldalt

Részletesebben

Feltöltő kártya akció! 2016.05.01.-2016.09.30.

Feltöltő kártya akció! 2016.05.01.-2016.09.30. Feltöltő kártya akció! 2016.05.01.-2016.09.30. Közreműködtek: Petrován Pál Hálózati Ország Igazgató és Kerékgyártó Miklós Pénzügyi Igazgató 1 Töltse fel GO!STORE egyenlegét! Fődíj: 1.000.000 Ft plusz feltöltés

Részletesebben

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról

Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Tájékoztató az önkéntes nyugdíjpénztárak számára a 2012-től érvényes felügyeleti adatszolgáltatási változásokról Szeles Angelika Monitoring szakreferens Adatszolgáltatási és monitoring főosztály Budapest,

Részletesebben

Szakképzés - Meghatalmazás használata

Szakképzés - Meghatalmazás használata Szakképzés - Meghatalmazás használata A kérelem beadásához szükséges lehet meghatalmazás készítése. A meghatalmazás az MVH elektronikus kérelem-benyújtási felületén tölthető és nyomtatható ki. A meghatalmazás

Részletesebben

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/75. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: 2016.07.04. Iktatószám: 7466/2016 CPV Kód: 90524400-0 A különleges kezelést igénylő egészségügyi (fertőző) veszélyes hulladék szállítása, ártalmatlanítása, a helyi gyűjtéshez és szállításhoz alkalmazott másodlagos gyűjtőedények (konténerek) térítésmentes

Részletesebben

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5.

EQ-Skill Humán Tanácsadó és Vezetőfejlesztő Kft. www.eqskill.hu 1022 Budapest, Bimbó út 5. JELENTKEZÉSI LAP LÓ MEDIÁLTA ÖNISMERETI TRÉNINGPROGRAM 2016. SZEPTEMBER 9-10. PORVA-SZÉPALMAPUSZTA, HOTEL SZÉPALMA ÉS MÉNESBIRTOK Kérjük, gondosan olvassa el az alábbi Jelentkezési lapot, töltse ki, és

Részletesebben

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére

Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Művesekezelés anyagainak beszerzése a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika részére Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/145 Művesekezelés anyagainak beszerzése 24 hónapra Beszerzés tárgya:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat

Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Kerékpárlabda kvalifikációs szabályzat Érvényesség kezdete: Junior kategória 2016 június 1 Felnőtt kategória 2016 január 1 Tartalom I. Célja... 3 II. Szabályozás... 3 1) A versenyek meghatározása... 3

Részletesebben

Műveltségi vetélkedő 2012

Műveltségi vetélkedő 2012 Gárdonyi Géza Műveltségi vetélkedő 2012 Idén emlékezünk Gárdonyi Géza halálának 90. évfordulójára. Intézményünk, a Kultúrház és Könyvtár méltóképpen kíván megemlékezni hazánk egyik legolvasottabb írójáról.

Részletesebben

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata

A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata A Justh Zsigmond Városi Könyvtár panaszkezelési szabályzata I. Általános rendelkezések, fogalom meghatározások Szabályzatunk célja, hogy a Justh Zsigmond Városi Könyvtár, mint nyilvános könyvtár a könyvtári

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL

TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Verseny rendezője: TÁJÉKOZTATÓ A MEFOB 2014/2015. ÉVI FUTSAL BAJNOKSÁG LEBONYOLÍTÁSI RENDJÉRŐL Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség Verseny célja: A MEFS által 2014/15. tanévben meghirdetett egyetemi

Részletesebben

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése

Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Európai Uniós támogatások pályázati roadshowja Széchenyi 2020 GINOP Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program pályázatainak ismertetése Halász Eszter projektmenedzser Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Prezentáció és íráskészségfejlesztés. tanulmányokhoz I. évfolyam GM és PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Prezentáció és íráskészségfejlesztés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Prezentáció és íráskészség

Részletesebben

Tudományos díjak, ösztöndíjak, OTDK (Maximum 10 pont adható!) o OTDK I. hely: 5 pont o OTDK II. hely: 4 pont o OTDK III.

Tudományos díjak, ösztöndíjak, OTDK (Maximum 10 pont adható!) o OTDK I. hely: 5 pont o OTDK II. hely: 4 pont o OTDK III. Doktorandusz pályázatok pontozása 1. Tanulmányi eredmények (Maximum 30 pont adható!) A mesterképzés utolsó két év, év végi eredményének átlaga, mínusz 4, szorozva 30-cal. (Ez a kacifántos számítási modell

Részletesebben

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez

Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez Útmutató a vízumkérő lap kitöltéséhez A vízumkérő lap ( Visa application form of the People s Republic of China, Form V. 2013 ) az egyik legfontosabb dokumentum, amit a kínai vízumra való jelentkezésnél

Részletesebben

Boros Beáta projektmenedzser

Boros Beáta projektmenedzser Boros Beáta projektmenedzser 2012. szeptember 1. - 2014. február 28. Után követési időszak: 2019. február 28. Pályázó: Városi Művelődési Ház és Könyvtár (4110 Biharkeresztes, Hősök tere 12.) Együttműködő

Részletesebben

Pontrendszer szociális helyzet felmérésére

Pontrendszer szociális helyzet felmérésére IV. A FELVÉTELI ELJÁRÁS SORÁN ADHATÓ PONTSZÁMOK (1) A rendszeres szociális ösztöndíj pontozási rendszere alapján történik a kollégiumi felvételi szociális pontszámának megállapítása. (2) A kollégiumi felvételi

Részletesebben

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex)

Új nyelvvizsga elnevezés (137/2008. (V.16.) Kormány rendelet, 2009.10.01-től) B1 (szóbeli vagy írásbeli vagy komplex) Nyelvvizsga szótár Korábbi elnevezés alapfokú (A vagy B vagy C típusú) középfokú (A vagy B vagy C típusú) felsőfokú (A vagy B vagy C típusú) egynyelvű vagy kétnyelvű általános szakmai vagy szaknyelvi Új

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

SZE Nemzetközi Mobilitási Iroda Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen

SZE Nemzetközi Mobilitási Iroda Mészáros Márta/Lazányi Andrea. Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen SZE Nemzetközi Mobilitási Iroda Mészáros Márta/Lazányi Andrea Ösztöndíjas kiutazási lehetőségek a Széchenyi István Egyetemen Miért érdemes pályázni Mit kínál a SZE? Erasmus+ hallgatók Velux EGT pályázat

Részletesebben

MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK

MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK MIPIM 2011 SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK SZOLGÁLTATÁSCSOMAGOK A Fővárosi Önkormányzat megbízásából a Studio Metropolitana által leszerződött Budapest metropolisz standon, előre meg-határozott feltételek mellett

Részletesebben

Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez

Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez Útmutató az EPER-ben már regisztrált szervezetek elektori jelentkezéséhez A Nemzeti Együttműködési Alap (a továbbiakban: NEA) civil jelöltállítási rendszerébe jelentkezhetnek azok a civil szervezetek (a

Részletesebben

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM

TOVÁBBI INFORMÁCIÓT TARTALMAZÓ HIRDETMÉNY, BEFEJEZETLEN ELJÁRÁSSAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ VAGY KORRIGENDUM Áruszállítási keret-megállapodás ELMŰ Hálózati Kft. - ÉMÁSZ Hálózati Kft. 126kV/ középfeszültségű nagytranszformátorok beszerzése. (2016/214)tárgyú közbeszerzési eljárás visszavonása. Közbeszerzési Értesítő

Részletesebben

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése

Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Szusza Ferenc labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/124 A Szusza Ferenc Stadion labdarúgó sportlétesítmény fejlesztése keretében a Beszerzés tárgya: létesítmény valamint

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. december 18-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 17. napirendi pont: Előterjesztés önkormányzati intézmények intézményvezetői

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 25-i ülésére Tárgy: A polgármester 2016. évi szabadság ütemezésének jóváhagyása Előadó: Sümegi Attila jegyző Előterjesztés

Részletesebben

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév

K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév K&H kommunikációs verseny 2016/2017 tanév 1 1. versenykiírás A K&H Bank versenyfelhívása felsőoktatásban állami finanszírozásban vagy önköltséges formában kommunikációt (beleértve a marketingkommunikációt

Részletesebben

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013

Felvételi 2013 Felvételi tájékoztató 2013 Felvételi 2013 A döntést segítő kiadványok Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2013. szeptemberben induló képzésekre honlap : www.felvi.hu Felvételi tájoló 2013. (Felvi-rangsorokkal) Képzési szintek A:

Részletesebben

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban

Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Nemzeti Edzés Központ válogatott tenisz edzéseken való részvétel és egyéb időpontok igénybevétele a téli időszakban Általános tudnivalók (1) A válogatott edzések helyszíne: Nemzeti Edzés Központ, Mikoviny

Részletesebben

Jelentkezéshez postázandó igazolások beküldési határideje: 2016. augusztus 15. (éjfél)

Jelentkezéshez postázandó igazolások beküldési határideje: 2016. augusztus 15. (éjfél) Tisztelt Hallgatók! Kollégiumi jelentkezés és Lakhatási támogatás tájékoztató! A 2014/2015 első félévétől a kollégiumi jelentkezés és lakhatási támogatás rendszere megváltozott! A kizárólag lakhatási támogatásra

Részletesebben

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2

EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 EURÓPAI UNIÓ AZ EURÓPAI PARLAMENT A TANÁCS Brüsszel, 2008. február 26. (OR. en) 2006/0287 (COD) PE-CONS 3648/2/07 REV 2 ENV 447 ENT 104 CODEC 899 JOGI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: AZ EURÓPAI PARLAMENT

Részletesebben

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő

KONDÍCIÓS LISTA. Devizabelföldi magánszemélyek. Devizanem éves Kamat 22,13 % THM 1. 500.000 Ft, 3 év futamidő THM 1. 3 millió Ft, 5 év futamidő KONDÍCIÓS LISTA Devizabelföldi magánszemélyek eire vonatkozóan Hatályos: 2016.július 1-től 2016. július 1-jén vagy azt követően igényelt kölcsönökre vonatkozó feltételek: éves Kamat 22,13 % 24,89 % 24,89

Részletesebben

Mi a legfőbb változás a legutóbbi pályázathoz képest? Ki pályázhat? Milyen területről adható be pályázat? Milyen típusú projektekre kérhető támogatás?

Mi a legfőbb változás a legutóbbi pályázathoz képest? Ki pályázhat? Milyen területről adható be pályázat? Milyen típusú projektekre kérhető támogatás? 28. Az Európai Unió kulturális pályázatai 2008-ra: rövid és hosszú távú együttműködések EU Kultúra keretprogram: rövid és hosszú távú együttműködések 2008-ban Az Európai Bizottság 2007. augusztus 7-én

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. december 2-i ülésére Tárgy: Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület előfinanszírozási kérelme Előkészítette: Gál András osztályvezető Véleményező Pénzügyi Bizottság bizottság: Sorszám: IV/14 Döntéshozatal módja:

Részletesebben

E-számla igénylése három lépéssel!

E-számla igénylése három lépéssel! E-számla igénylése három lépéssel! E-számla igénylése három lépéssel! 1 / 6 Mi az e-számla? Az e-számla elektronikus formában kibocsátott számla, amely jogi megítélése megegyezik a papír alapú számláéval.

Részletesebben

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek

Előre is köszönjük munkádat és izgatottan várjuk válaszaidat! A Helleresek A Heller Farkas Szakkollégium 2016-os felvételi kérdőívét tartod a kezedben, amely által megteheted az első lépést a Helleres úton. Az írásbeli kérdőív kitöltése után a felvételi következő lépése egy szóbeli

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 230 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Rakamaz Város Képviselő-testületének 2015. június 5. napján 9 00 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

Követelmények farmakológia-farmakoterápia szakirányú szakgyógyszerész-hallgatók részére (2015/2016 tanév)

Követelmények farmakológia-farmakoterápia szakirányú szakgyógyszerész-hallgatók részére (2015/2016 tanév) Követelmények farmakológia-farmakoterápia szakirányú szakgyógyszerész-hallgatók részére (2015/2016 tanév) 1. Esetbemutatás, megbeszélés Célja: a gyógyszerellátás területén dolgozó, farmakológia-farmakoterápia

Részletesebben

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK

6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 6. SZÁMÚ FÜGGELÉK: AZ E.ON ENERGIASZOLGÁLTATÓ KFT. ÁLTAL E.ON KLUB KATEGÓRIÁBA SOROLT ÜGYFELEKNEK NYÚJTOTT ÁRAK, SZOLGÁLTATÁSOK 1. A függelék hatálya A jelen függelékben foglaltak azon Felhasználókra terjednek

Részletesebben

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme

Mezőkövesd Város Önkormányzatának 126/2007. (V.16.) ÖK. számú H A T Á R O Z A T A. Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme 126/2007. (V.16.) ÖK. számú Popovics Zsolt fekve-nyomó versenyző támogatási kérelme A Képviselő-testület támogatja Popovics Zsolt fekve-nyomó sportolót a Sportcsarnok Sport Egyesületen keresztül 30.000

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről.

Jegyzőkönyv. Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. 165/10/2015. Zala Megye Ortaháza Jegyzőkönyv Ortaháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 24-én megtartott nyílt ülésről. Határozatok: 71/2015(XI.24.) kt. határozat. Tárgykód: El6

Részletesebben

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK

HIRDETMÉNY AKCIÓK, KEDVEZMÉNYEK HIRDETMÉNY KONDÍCIÓS LISTÁK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓK MÓDOSÍTÁSÁRÓL ÉS VÁLTOZÁSÁRÓL I. A módosítással érintett kondíciós listák és ügyféltájékoztatók A CIB Bank Zrt. (1027 Budapest, Medve u. 4-14.; cégjegyzékszám.:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli

Részletesebben

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen

Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen Az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ Felkészítés szakértők, vizsgaelnökök és vizsgabizottsági tagok részére az egészségügyi szakmacsoportban címen 40 órás továbbképzést hirdet. A továbbképzés

Részletesebben

PÁLYÁZATI ŰRLAP KÖZFORGALMÚ GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE

PÁLYÁZATI ŰRLAP KÖZFORGALMÚ GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE BEADANDÓ EGY NYOMTATOTT ÉS EGY ELEKTRONIKUS PÉLDÁNYBAN PÁLYÁZATI ŰRLAP KÖZFORGALMÚ GYÓGYSZERTÁR KÜLSŐ KÉPZŐHELY RÉSZÉRE PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEMRE TÖRTÉNŐ SZAKKÉPZŐ HELLYÉ MINŐSÍTÉSHEZ Kérjük, hogy a megpályázott

Részletesebben

A nő mint főbevásárló

A nő mint főbevásárló A nő mint főbevásárló Csillag-Vella Rita, GfK Médiapiac 2016 1 Glamour napok a budapesti Aréna plázában akkora a tömeg, hogy ma (szombat) délután a 2800 férőhelyes parkolóban elfogytak a helyek. (Pénzcentrum.hu)

Részletesebben

Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com

Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Belépési útmutató a MIAG weboldalra www.miag.com Classification level: Public MEMBER OF METRO GROUP 1 Tartalom 1. Fontos tudnivaló p. 3 2. Bejelentkezés a www.miag.com weboldalra p. 4-5 3. E-mail cím regisztrálása

Részletesebben

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat.

Az 1-4. és a 12. sz. mellékleteket a pályázónak kell beszereznie, az 5-11. sz. melléklete elkészítéséhez az alábbiakban találhatnak mintákat. A pályázati adatlaphoz kötelezően csatolandó mellékletek: 1. egyéni vállalkozók, őstermelők esetén érvényes vállalkozói, őstermelői igazolvány másolata 2. gazdasági társaságok esetén 30 napnál nem régebbi

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése

Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Korrigendum - Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona - földgáz energia beszerzése Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/56 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Helyesbítés/2015 EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám

A Közbeszerzések Tanácsa (Szerkesztőbizottsága) tölti ki A hirdetmény kézhezvételének dátuma KÉ nyilvántartási szám KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ A Közbeszerzések Tanácsának Hivatalos Lapja 1024 Budapest, Margit krt. 85. Fax: 06 1 336 7751, 06 1 336 7757 E-mail: hirdetmeny@kozbeszerzesek-tanacsa.hu On-line értesítés: http://www.kozbeszerzes.hu

Részletesebben

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet.

Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Csavarhat webáruház Részletes útmutató a webáruház használatához Kérjük, hogy mielőtt elkezdené használni a Csavarhat webáruházat, gondosan olvassa végig ezt a segédletet. Cégeknek, kis- és nagykereskedőknek,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: 2014. június 23. napján 19.00 órakor tartott ülésének könyvéből. A Képviselő-testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül egyhangúlag az alábbi határozatot hozta: Tárgy: napirend elfogadása

Részletesebben

SAP JAM. Felhasználói segédlet

SAP JAM. Felhasználói segédlet SAP JAM Felhasználói segédlet Belépés A JAM modul az SAP SuccessFactors rendszer része. Tökéletesen biztonságos online rendszer. Felhasználónév és jelszó segítségével lehet bejelentkezni. Böngészőbe beírva

Részletesebben

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél.

Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Virtuális magánhálózat, erőforrás kapacitásbérlés és üzemeltetési szolgáltatása DAKK Zrt-nél. Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125 IP-VPN hálózat, bérelt vonali internet-, és erőforrás bérlet a DAKK

Részletesebben

Érkeztető Véleményező Döntő. szakfelelős, oktatási dékánhelyettes, TB. 15 nap ETK ügyintéző. tanulmányi koordinátor/ oktatási dékánhelyettes

Érkeztető Véleményező Döntő. szakfelelős, oktatási dékánhelyettes, TB. 15 nap ETK ügyintéző. tanulmányi koordinátor/ oktatási dékánhelyettes vége TA001 Átvételi (NymEn belül karváltás, szakváltás, tagozatváltás) 70. augusztus 24. 4. szakfelelős, helyettes, TB TA002 TA003 TA004 Átvételi alapképzésből osztatlan tanárra Átvételi osztatlan tanárról

Részletesebben

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ E-ADÓ RENSZER HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ BEJELENTKEZÉS NÉLKÜL ELÉRHETŐ FUNKCIÓK 1. Adónaptár A bejelentkezést követően lehetőség van az eseményekről értesítést kérni! 2. Pótlékszámítás 3. Elektronikus űrlapok

Részletesebben

Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség

Alapfokú C típusú nyelvvizsga van. Közvetlen felvételi lehetőség Nyelvi képzés tájékoztató Nappali tagozat, alapképzési szakos hallgatók számára Gépészmérnök, Had-és biztonságtechnikai mérnök, Mechatronikai mérnök, Villamosmérnök, Könnyőipari mérnök, Ipari termék- és

Részletesebben

Pályázati felhívás. Pályázati kategóriák

Pályázati felhívás. Pályázati kategóriák PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUM Pályázati felhívás A Pécsi Tudományegyetem Alapítvány a alapító okiratában megfogalmazott célkitűzéseknek megfelelően a PTE szakmai tevékenységének fejlesztése

Részletesebben

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO)

A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai. DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) A bölcsészkari intézkedési terv sarokpontjai DPR intézményi szakmai fórum 2011. október 17. Szalai Mónika kari alumni koordinátor (BTK PIKO) célok 1. Képzés-, és tananyagfejlesztés 2. Karrier tanácsadás

Részletesebben

Óriás Társas Játsszunk egy nagyot!

Óriás Társas Játsszunk egy nagyot! FELHÍVÁS A pályázatot hirdet magyarországi és európai pályázók számára Óriás Társas játékpark használatára. A által meghirdetett pályázat célja: - a játékkultúra fejlesztése - élő társasjátékok használata

Részletesebben

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím:

Véleményezési határidő: 2013. november 26. Véleményezési cím: Budapest Főváros IV. kerület ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT 1041 Budapest, István út 14. 231-3141, Fax.: 231-3151 mszabolcs@ujpest.hu ALPOLGÁRMESTERE www.tuv.com ID 9105075801 Management System ISO 9001:2008 valid

Részletesebben

1. Bevezető előadás. Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu (1) 463 3284 (70) 366 51 19

1. Bevezető előadás. Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu (1) 463 3284 (70) 366 51 19 Dokumentumszerkesztés Word kurzus előadás Schulcz Róbert schulcz@hit.bme.hu (1) 463 3284 (70) 366 51 19 A tananyagot kizárólag a BME hallgatói használhatják fel tanulási céllal. Minden egyéb felhasználáshoz

Részletesebben

A rendelet célja. Általános rendelkezések. A pályázati eljárás általános szabályai

A rendelet célja. Általános rendelkezések. A pályázati eljárás általános szabályai Budapest főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzat Képviselő-testületének 14/2009. (V.8.) rendelete a kerületi tanulmányi ösztöndíjról /egységes szerkezetben a 35/2010. (XI.24.) és a 42/2010. (XII.15.) rendelettel/

Részletesebben

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész)

Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Tájékoztató a szerződés módosításáról_munkaruházati termékek szállítása (5. rész) Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/61 Beszerzés tárgya: Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Tájékoztató a szerződés módosításáról/2015

Részletesebben

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009

Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Felsőoktatási felvételi ponthatárok 2009 Dr. Manherz Károly felsőoktatási és tudományos szakállamtitkár Oktatási és Kulturális Minisztérium 2009. július 24. Nem nyert felvételt 26% Felvételt nyert 74%

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja:

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. A pályázat célja: PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíjra az Új Nemzeti Kiválóság Program keretében (pályázati kód: ÚNKP-16-1) 2016/2017. tanév Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázatot

Részletesebben

Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR -

Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR - A felsőoktatás rendszer szintű változásához kapcsolódó rövid ciklusú képzések HEFOP-..-08/.-008-06-0009/.0 Korszerű Oktatás Bolognai Rendszerben, HEFOP támogatással - KOBOR - Összefoglaló adatok: Kurzusok

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016. évi Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. a 2016. évi Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2016. évi Fischer Annie zenei előadó-művészeti ösztöndíj elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. március 7-ei ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. március 7-ei ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 64/2013. E L Ő T E R J E S Z T É S a KÉPVISELŐTESTÜLET 2013. március 7-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: Óvodavezetői pályázatok

Részletesebben

AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS

AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA 2014. I. FÉLÉVES JELENTÉS AEGON SMART MONEY BEFEKTETÉSI ALAPOK ALAPJA AEGON MAGYARORSZÁG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ ZRT. A jelen tájékoztatót az AEGON Magyarország Befektetési Alapkezelő Zrt., mint az AEGON Smart Money Befektetési

Részletesebben

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése

XII. Kerületi Önkormányzat Hegyvidék Sportegyesülete (sportszervezet) negyedéves előrehaladási jelentése Magyar Vízilabda Szövetség részére Budapest, Margitsziget Hajós Alfréd Sportuszoda 1391 Budapest, Pf. 250 Tárgy: II. negyedéves előrehaladási jelentés 1 (Beadási határidő: 2014.január 8.) XII. Kerületi

Részletesebben

Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei

Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei Önkormányzati fejlesztések figyelemmel kísérése c. ÁROP-1.1.20-2012-0001 sz. kiemelt projekt Egységes fejlesztési katasztert támogató informatikai modul, önkormányzati projektmenedzserek lehetőségei 2014.

Részletesebben

Hitéleti. Kapacitás min. < max.

Hitéleti. Kapacitás min. < max. Hitéleti AOF Mester Saját vizsgák Vizsgaidőpontok PTE F58544 PTE KPVK NTÉZMÉNY ELÉRHETŐSÉGE: 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 1. Telefon: (74) 528 300 Fax: (74) 528 301 FELVÉTELVEL KAPCSOLATOS EGYÉB ELÉRHETŐSÉG:

Részletesebben

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12.

Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. Pénzmosás és fellépés a terrorizmus ellen (változó szabályok) Dr. Király Júlia MNB Budapest, 2007. november 12. MNB szerepe pénzügyi rendszer stabilitása a pénzforgalom szabályozása, zökkenőmentes lebonyolítása

Részletesebben

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt. Irányadó jogszabályok - az EGT Finanszírozási Mechanizmus és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus

Részletesebben

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I.

A HIRDETMÉNY VISSZAVONÁSÁRÓL, MÓDOSÍTÁSÁRÓL, AZ AJÁNLATTÉTELI, VAGY RÉSZVÉTELI HATÁRIDŐ MEGHOSSZABBÍTÁSÁRÓL, A DOKUMENTÁCIÓ MÓDOSÍTÁSÁRÓL I. Határidős adásvételi szerződés keretében orvosi kesztyűk beszerzése a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház részére-korrigendum Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/95 Orvosi kesztyűk

Részletesebben

A 2015-2016-OS TANÉV

A 2015-2016-OS TANÉV A 2015-2016-OS TANÉV II. FÉLÉVÉNEK IDŐBEOSZTÁSÁRÓL 1. SZ. KIADÁS A HATÁLYBA LÉPÉS DÁTUMA: 2016. február 08. HATÁLYOS: 2016. június 30. Azonosító: DU 1/2016. Iktatószám: JII-DH-KFK-14/1/2016. 1 1. AZ UTASÍTÁS

Részletesebben

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető Érettségi 2015/2016 tanév tavasz Jogszabályváltozások Dr. Kun Ágnes osztályvezető Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal Oktatási és Hatósági Osztály 2016. április 19. Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának

Részletesebben

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai

Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai DANUBIA Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft. Az Európai Szabadalmi Egyezmény végrehajtási szabályainak 2010. április 1-étől hatályba lépő lényeges változásai A Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület

Részletesebben

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása - kiegészítéssel

Sport és civil szervezetek 2015.évi támogatási pályázatainak elbírálása - kiegészítéssel RÉTSÁG VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2651 Rétság, Rákóczi út 20. Telefon: 35/550-100 www.retsag.hu Email: hivatal@retsag.hu Előterjesztést készítette: Fodor Rita Előterjesztő: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás

Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Figyelmeztető jelzést adó készülékek beszerzése - módosítás Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/53 Beszerzés tárgya: Szállítási szerződés figyelmeztető jelzést adó készülékek szállítására Hirdetmény típusa:

Részletesebben

H I R D E T M É N Y. Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN

H I R D E T M É N Y. Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN H I R D E T M É N Y Az OTP BANK SZEMÉLYI KÖLCSÖN, FÉSZEKRAKÓ ÉS KÖZALKALMAZOTTI SZEMÉLYI KÖLCSÖN FELFÜGGESZTETT TERMÉKÉNEK Feltételeiről Közzététel: 2009. október 1. Hatályos 2009. október 1-től. (Jelen

Részletesebben

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA Brüsszel, 2011. július 19. (19.07) (OR. en) 13081/11 AVIATION 193 FEDŐLAP Küldi: az Európai Bizottság Az átvétel dátuma: 2011. július 18. Címzett: a Tanács Főtitkársága Biz. dok.

Részletesebben

Abony Városi Önkormányzat

Abony Városi Önkormányzat Abony Városi Önkormányzat P o l g á r m e s t e r é t ő l H-2740 Abony, Kossuth tér 1. 15219/2008. Az előterjesztést készítette: Humán Közszolgáltatások és Munkaügyi Osztály Az előterjesztést megtárgyalta:

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - TEHETSÉG 02-2015-003 SZTE HALLGATÓI SZÁMÁRA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - TEHETSÉG 02-2015-003 SZTE HALLGATÓI SZÁMÁRA A tehetség értékének kibontakoztatása a kiválósága érdekében című projekt terhére, mint külső forrásból támogatott TDK TEHETSÉG tudományos ösztöndíj PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - TEHETSÉG 02-2015-003 SZTE HALLGATÓI

Részletesebben