A futballhuliganizmus és társadalmi környezete Európában*

A futballhuliganizmus és társadalmi környezete Európában* jelentés a GYISM számára 2004. június 2. Hadas Miklós habilitált egyetemi docens BKÁE TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központ igazgató 1093 Budapest, Fővám tér 8. e-mail: miklos.hadas@bkae.hu Telefon: 217.0327 * E tanulmány nem készülhetett volna el Antal Dániel, Füzesi Péter és Rácz Márton értékes közreműködése nélkül. Munkájukat ezúton is köszönöm. 1

Tartalom 1. Bevezetés 1.1. A kutatás céljai és módszerei 1.2. A futballal kapcsolatos szurkolói magatartásformák tiszta típusai 1.2.1. A néző 1.2.2. A szurkoló 1.2.3. A rajongó 1.2.4. Az ultra 1.2.5. A huligán 1.2.6. Csőcselék / bűnözők 1.2.7. Manipulátor 1.3. A futballal kapcsolatos erőszakos magatartásformák megértését célzó társadalomtudományi megközelítések 2. Németország 2.1. A probléma azonosítása 2.2. A minta: a brémai Fan-Projekt 2.3. A Fan-Projekt mint kötelezettség 2.3.1. A FP-k munkájának kiemelt céljai 2.3.2. A FP-k feladatai 2.3.3. A FP-k létrehozásának személyi feltételei 2.3.4. A FP létrehozásának tárgyi feltételei 2.3.5. A FP-k finanszírozása 2.4. A Koordinationstelle-Fanprojekte 2.5. Egy példa: a berlini Kick projekt, avagy sporttal a fiatalkorú bűnözés ellen 2.6. A Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció 2.7. A német hatás tovagyűrűzése: Belgium és Hollandia példája 3. Anglia 3.1. Néhány adat az angliai futballhuliganizmus elmúlt másfél évtizedéről 3.2. A Taylor-jelentés (1989/90) 3.2.1. A stadionok berendezését, ill. a tömeg mozgatását illető legfontosabb javaslatok: 3.2.2. A törvénykezéssel kapcsolatos legfontosabb javaslatok: 3.2.3. A jelentésnek köszönhető legfontosabb szervezeti/intézményi átalakulások 3.2.4. A taylori javaslatok finanszírozása 3.2.5. A futballal kapcsolatos törvényi szabályozás alakulása a Taylor-jelentés előtt és után 3.3. A New Labour futballpolitikája (1997-2004) 3.3.1. A Munkáspárt futballkartája 3.3.2. A Football in the Community scheme 3.3.3. A Playing for Succes projekt 3.3.4. A Football Task Force 3.3.5. A Positive Futures (PF) stratégiai program 3.3.6. A Football Foundation(FF) 3.3.7. A Kick it out kampány 2

3.4. A szurkolói érdekérvényesítés és intézményei Angliában 3.4.1. A National Federation of Football Supporters Club (NatFed) 3.4.2. A Football Supporters Association (FSA) 3.4.3. Független Supporters Association-ok 3.4.4. A futball fanzinok 3.4.5. A Supporters Direct 3.5. Két konkrét példa 3.5.1. A Leyton Orient FC közösségi programja 3.5.2. A Sheffield United SC Football Unites Racism Divides (FURD) programja 4. A mediterrán szurkolói kultúrák 4.1. Futball és ultrakultúra Dél-Európában 4.2 Az olasz ultramozgalom kialakulása és főbb jellegzetességei 4.3. Ultrák és a politika Olaszországban 4.4. Erőszak az olasz stadionokban 4.4.1. Dobálás 4.4.2. Gerillaharc a rendőrséggel 4.4.3. Szurkolók közötti szemtől-szembe összecsapás 4.4.4. Játékosok, játékvezetők, edzők, klubvezetők ellen irányuló erőszak 4.5. Az olasz rendőrség stratégiái 4.6. Az olaszországi jogi szabályozás szigorítása 4.7. Szurkolói szokások Franciaországban 4.8. Erőszak a francia stadionokban 4.9. Spanyolország: a piacosodás ára 5. A nyugat-európai futballszféra főbb szociológiai jellegzetességei az ezredforduló környékén 5.1. A futballklubok és közvetlen társadalmi környezetük 5.2. Látványfutball és globalizáció 5.3. Összegzés 6. A külföldi tapasztalatok Magyarországon hasznosítható elemei IRODALOM, FORRÁSOK MELLÉKLETEK 1. SZ. MELLÉKLET: A STADIONOK BIZTONSÁGÁVAL KAPCSOLATOS LEGFONTOSABB RENDELETEK NÉMETORSZÁGBAN 2. SZ. MELLÉKLET: A STADIONBÓL VALÓ KITILTÁS FELTÉTELEI NÉMETORSZÁGBAN 3. SZ. MELLÉKLET: AZ AS ROMA ULTRÁINAK MANIFESZTUMA 3

1. Bevezetés 1.1. A kutatás céljai és módszerei Az európai futballhuliganizmus jelenségéről szólva joggal állíthatjuk, hogy az öreg kontinens valamennyi országában létező probléma mégpedig nem csupán a bajnokságok legmagasabb, hanem alacsonyabb osztályaiban is. Számos példát említhetünk miként azt az alábbiakban bőségesen meg is fogjuk tenni a legkülönbözőbb régiókban elkövetett erőszakos cselekedetekről, illetve ezek kezelési technikáiról. Ugyanakkor az is vitathatatlan, hogy az erőszakos cselekedetek mennyisége csökken, a huligánok mindinkább kiszorulnak a stadionokból, és a kilencvenes évektől kezdve a bajnokságok, a nagy nemzetközi futballtalálkozók elsöprő többsége lényegében komolyabb rendbontás nélkül zajlik. A futballhuliganizmussal kapcsolatos állami kezdeményezésű politikákat, kezelési technikákat elsősorban aszerint érdemes osztályozni, hogy amennyiben persze léteznek egyáltalán a sport kapcsán keletkező erőszakot kriminalizálják-e, és elsősorban az egyidejű vagy utólagos, büntető jellegű rendőri és jogi eszközöket létesítik előnyben, vagy pedig inkább választják a társadalompolitikai eszközöket előtérbe állító stratégiákat, melyekben szociális munkások és más helyi aktorok révén megelőzni igyekeznek az eseményeket, s a fiatalok társadalmi reintegrációját tűzik ki célként. Miként az alábbiak remélhetőleg kellőképpen bizonyítják majd: tiszta modell nem létezik. A különböző európai országok sokat átvettek egymás tapasztalataiból, ugyanakkor az egyes intézkedéscsomagok a helyi társadalmi, kulturális és politikai viszonyok függvényében viszonylag gyorsan változnak. Mindazonáltal elöljáróban annyi megkockáztatható: a futballal kapcsolatos erőszakos cselekedetek típusai, ill. ezek kezelési technikái durván két nagy csoportra oszthatók. Egyik oldalon találhatók az északi országok, melyekben az állam olykor (mint például Angliában) a civil társadalomra is támaszkodva határozottabban igyekszik beavatkozni, a másik oldalon pedig a déli országok (mindenekelőtt Olaszország), melyekben az állam többé-kevésbé bátortalanul igyekszik konfrontálódni a jelentős, kvázi-szakszervezeti mozgalomként föllépő radikálisokkal. Egy dolog azonban egész Nyugat-Európában közös: a futballszféra egyre inkább a piac uralma alá kerül, és ebből adódóan radikálisan csökkennek a futballerőszak továbbélésének esélyei. A jelen tanulmányban a lehetőségekhez mérten részletesen igyekszem majd bemutatni az egyes országok gyakorlatát. Munkám egyrészt a vonatkozó szakirodalom eredményeire, másrészt tavaly nyári angliai terepmunkámra, harmadrészt az Interneten föllelhető adatokra, adatbázisokra támaszkodik (ezek 4

közül kiemelten fontos netes források voltak az alábbi olasz, ill. német szurkolói honlapok oldalai: www.tifonet.it és www.kos-fanprojekte.de). Fölhasználtam továbbá a nyugati országok mérkőzéseit látogató magyar szurkolókkal az ún. groundhopperekkel készített interjúkat, külföldi fanzinok (elsősorban az olasz Supertifo és a spanyol Super Hincha, illetve a francia Super Mag netes variációinak) anyagát, valamint a 3. Félidő című, kitűnő magyar nyelvű szurkolói magazin tíz évfolyamának beszámolóit. 1.2. A futballal kapcsolatos szurkolói magatartásformák tiszta típusai Ha a Nyugat-Európában manapság létező szurkolói magatartásformák ideáltipikus alcsoportjait szeretnénk fölvázolni, előre bocsátandó, hogy e csoportok 1./ tovább differenciálhatók, ill. összevonhatók; 2./ a közöttük fönnálló határok nem mindig egyértelműek, és folyamatosan változnak; 3./ bizonyos szurkolók átkerülhetnek egyik csoportból a másikba; 4./ az egyes alcsoportok tagjainak énképe (ill. a másik kategóriára vonatkozó osztályozó sémája) nem fedi az alábbi kategóriákat. A legnehezebb az ultrák és a huligánok között különbséget tenni. A tisztánlátást az is nehezíti, hogy az önmagukat ultrának nevező csoportok is alkothatnak huligánközösséget és fordítva. 1. Néző: meccsekre gyakorlatilag nem jár, a találkozókat elsősorban a televízióban nézi. A sportlátvány passzív befogadója, a játék esztétikuma fontosabb számára, mint az, hogy azonosuljon valamelyik csapattal, noha ez utóbbi is könnyen előfordulhat. Bizonytalan identitású drukkernek tekinthető: esetleges szempontok alapján akár egy mérkőzés során is képes változtatni azon, hogy melyik csapatnak szurkol. Minimális az esélye, hogy rendbontások részese legyen. A legkülönbözőbb generációk és társadalmi csoportok alkotják, a nők aránya növekszik körükben (manapság mintegy 20-25%-ra tehető). A futball iránt érdeklődő népesség 90%-a tartozik ide, reklámfogyasztóként a sportipar legjelentősebb célcsoportját képezi. 2. Szurkoló: csapata hazai meccseit több-kevesebb rendszerességgel látogatja, idegenbe azonban már ritkán utazik kedvenceivel. A találkozókat a televízióban is követi. A sportlátvány némileg aktívabb fogyasztója, mint a néző; klubhűsége hangsúlyosabb számára a látványnál. Minimális az esélye, hogy a stadionban belekeveredjen valamilyen erőszakos akcióba. A klubok optimális célközönsége, nagy részük középosztályi származású bérletes, aki családja, gyermekei körében megy a stadionba elsősorban kedvenc csapata hazai mérkőzéseire (azaz idegenbe ritkán követik a kedvenceket). A stadionokban megjelenők 80%-a tartozik ebbe a csoportba. Figyelemre méltó, hogy a nők aránya növekszik körükben (egyes csapatoknál, ill. városokban a 15-20%-ot is elérheti). 5

3. Rajongó: kedvenc csapata hazai és idegenbeli meccseit rendszeresen látogatja. A klubjához, ill. klubjának kvázi-popsztárokként imádott játékosaihoz kapcsolódó relikviákat gyűjti, azokra semmi pénzt nem sajnál. Ikongyűjtő, tárgyfétisekhez kötődik. Csapata, és főleg annak egyes játékosai iránti szeretete mely alapvetően individuális jellegű társadalmi azonosságtudatának fontos összetevőjét alkotja. Elképzelhető, hogy akarata ellenére followerként, azaz másokat követő, másokhoz csapódó jelenlévőként olykor rendbontásokba sodródik. Főleg tinédzserek tartoznak ebbe a csoportba, társadalmi származásuk heterogén, az ő körükben is növekszik a lányok aránya (10-15%). 4. Ultra: a meccseket rendszeresen a tribünökről követi, csapatát idegenbe is elkíséri. Nemcsak látni, látszani is akar. Meghatározó számára, hogy csapatának látványos módon, színházszerű vizuális és verbális kollektív rituálékat létrehozva szurkoljon. Ennek érdekében komoly anyagi, szellemi és időbeli invesztíciókra hajlandó. Gyakran egész héten a szombati meccsre készül társaival. Egy tudatosan vállalt, elsősorban olasz eredetű szimbolikus referenciarendszer, ill. szubkultúra követője és újrateremtője. Csapata iránti kötődése mely alapvetően a tribünök kollektív magatartásformái révén fejeződik ki társadalmi azonosságtudatának központi elemét képezi. Jelentős az esélye, hogy erőszakos akciók, rendbontások részese lesz, noha ezeket többnyire nem ő kezdeményezi. 99%-ban fiatal férfiak alkotják, akik Olaszországban olykor a stadionbéli publikum 20-25%-át, máshol 1-2%-át képezik. Az ultras kifejezést az ultra szó többes számú alakját leghitelesebben talán túlzókként fordíthatnánk. A kifejezés a drukkerek fanatizmusára utal. Az ultra stílus jegyei a 60-as, 70-es években alakultak ki. Ezek közül legfontosabb az egységesség, mely több területen is érvényre jut: a célokban, a közösségszervezésben, a dalok éneklése közben, a koreográfiák kivitelezésében, és természetesen a verekedésekben is. A másik alapvető elem a hűség: hűség az adott városhoz, városrészhez, a klub színeihez, és lehetőség szerint a játékosokhoz is. (Mára ez gyökeresen megváltozott: a legtöbb ultra prostituáltakhoz hasonlítja a játékosokat, akik oda mennek játszani, ahol több pénzt kapnak.) Az önmagukat az egység és hűség révén meghatározó ultrák eme identifikációjukat szavakkal kifejezhetetlennek tekintik. Azt mondják, mindezt csak érezni lehet, és csak azok érezhetik, akik benne vannak, részei ennek a világnak 1. Egyfajta szolidaritásról beszélhetünk tehát, olyan tudat- és identitásállapotról, mely a csoport valamennyi tagjánál azonos. Sőt, még a különböző csapatok ultrái között is összekötő kapcsot jelent, különösen, ha a 1 Az AS Roma Commando Ultra Curva Sud nevű (már nem létező) csoportjának tagsági kártyáján ez a felirat állt: Nem egy tagságitól, egy sáltól, egy meztől lesz valaki ultra, hanem az összetartozástól, a büszkeségtől, attól, hogy nem a passzív szurkolók közé akar tartozni, hanem egy csapatnak amihez tartozunk kiegészítő részévé. A büszkeség a mezünkért és a mindenféle biznisszel és üzletiességgel való szembefordulás. Egy olyan világgal szemben, ami egyre kevésbé képvisel minket, szabadítsd fel az ultra lelkületet, ami benned lakozik. 6

külső világról (a rendőrségről, a médiáról, a tv előtt ülő állampolgárról), illetve az e világgal szemben egy oppozíciós logika alapján megfogalmazott saját identitáspozícióról van szó. 5. Huligán: a meccseket rendszeresen a tribünökről követi, csapatát idegenbe is elkíséri. Számára a sport, a klubhűség egy elsősorban szintén oppozíciós logika alapján megalkotott társadalmi identitás központi eleme. Eme oppozíció logikája szerint a huligán egyaránt szemben áll a tágan fölfogott társadalmi intézményrendszer egészével, valamint a legfontosabb rivális csapatok, ill. azok szurkolói által hordozott társadalmi jelentéstartalmakkal. Identitása jó eséllyel egy külvárosi, munkásgyökerű, angol mintát követő létforma, ill. szubkultúra jellegzetességeit mutatja. Számára a sportküzdelem elsősorban a (szimbolikus) háború, nem pedig a színház analógiája szerint értelmezhető. A huligánok belülről hierarchikusan tagolt, a testi erő kényszerítő ereje által strukturált, erős belső koherenciával rendelkező közösségeket alkotnak. Tevékenységük nem korlátozódik a stadionra: az általuk kezdeményezett csoportos verekedések előszeretettel zajlanak a közterületeken is. Alapvetően angol eredetű modell. A stadionban lévők maximum 1-2%-a tartozik ebbe a csoportba. Manapság az öregebb (azaz húszas és ritkábban: harmincas éveikben járó) huligánok az internetes honlapokon és fórumokon keresztül, továbbá mobiltelefonok fölhasználásával toborozzák, alkalmazzák és sokszor részben ki is képezik az érdeklődő 13-15 éves ifjakat, akik bizonyítani és tesztelni igyekezvén saját, ébredező férfikésztetések hitelességét sok mindenre képesek. E tinédzserek, akik még nem szerepelnek a rendőrségi nyilvántartásokban, megfigyelik az ellenfél huligánjainak mozgását, és mobiltelefonokon adnak jelentést vezéreiknek. Egyúttal hergelik, és saját, verekedésre készen álló kemény magjuk irányába terelik az ellenfél huligánjait. E fiatalok rejtőzködnek a rendőrség elől: sohasem viselik a klubszíneket, hanem terepszínű, márkás cuccokban járnak. A huligánok mostanában már egyre ritkábban jelennek meg a stadionokban, hanem a másik huligáncsoport képviselőivel történt internetes vagy mobiltelefonos egyeztetés után autóparkolókban, külvárosi grundokon vagy vasútállomásokon verekszenek meg egymással. Vagyis az esetek túlnyomó többségében nincs is szükség futballmeccsre annak érdekében, hogy az érintett felek összeverekedhessenek. Az Angliában bekövetkezett változások mára az egész kontinentális Európát elérték: néhány egykori skinhead már a kontinensen is szakítva a tradicionális hajviselettel és öltözködéssel inkább casualként 2 emlegeti magát. A mai huligánok többsége néhány éve a nagy divattervező cégek ruhadarabjait hordja: körükben teljesen megszokottak a Burberry, Stone Island, Aquascutum, Fred Perry, Lacoste márkák. Ugyanakkor még mindig sok az átfedés a skinhead és a 2 A casual olyan huligán, akinél az öltözködési kód kiemelt fontossággal bír. 7

casual szubkultúrák között; mindkét csoport aktívan részt vesz a futballal kapcsolatos rasszista és erőszakos cselekedetekben. 6. Csőcselék / Bűnözők: a meccsekre viszonylag rendszeresen járnak, noha idegenbe ritkán követik a csapatokat. (Elsősorban azért nem, mert a huligánok és az ultrák igyekeznek kirekeszteni őket maguk közül.) Számukra a klubhűség kevésbé hangsúlyos. A futballmérkőzések alkalmat és ürügyet jelentenek számukra a balhézásra. Ők azok, akik a legkönnyebben áthágják a huligánok városi bandakultúrájában még olykor jelen lévő fair play-alapú bunyózás szabályait (hátulról szúrják meg késsel az ellenbanda tagját, a földön fekvő ember fejébe rúgnak, stb.). Számos olyan személy található közöttük, aki alvilági tevékenysége eszközeként igyekszik használni a tribünök népét. Szinte kizárólag tizen- és huszonéves fiúkból állnak, akik többnyire igyekeznek elvegyülni az ultrákkal és a huligánokkal. Stadionbéli jelenlétük maximum 1-2%-ra tehető. 7. Manipulátor: az a személy, aki elsősorban azzal a céllal jár futballmeccsre, hogy valamilyen szélsőséges politikai mozgalom számára híveket toborozzon, illetve a tribünök strukturális kényszerhelyzetét (vagyis azt a meghatározottságot, hogy egy meccs során a jelentéstartalmak egy oppozíciós helyzet összefüggésrendszerében jelennek meg 3 ) szélsőséges ideológiák (mindenekelőtt a rasszizmus, idegengyűlölet és az antiszemitizmus) kifejezésére és propagálására használhassák fel. Ezek az ideológiák túlnyomórészt szélsőjobboldali orientációra utalnak, noha létezhetnek szélsőbalos irányultságú manipulátorok is. E többnyire magasabban iskolázott férfiak sokszor egy előre kidolgozott politikai terv végrehajtóiként tudatosan szivárognak be a legkülönbözőbb csapatok szurkolói közé. Stadionbéli százalékos jelenlétük statisztikailag gyakorlatilag kimutathatatlan. 1.3. A futballal kapcsolatos erőszakos magatartásformák megértését célzó társadalomtudományi megközelítések Jóllehet az ún. futballhuliganizmus jelensége a hatvanas években már kezdett fölbukkanni a tömegkommunikációban, ill. a futballt irányító szervezetek gondolkodásában, s az első német fan-projektek már 1982-ben elkezdődtek, a jelenség igazából a Heysel-stadionbéli tragédiát 4, majd a Hillsboroughkatasztrófát 5 követően került a szakemberek (politikusok, a futballszféra szereplői, irányítói, ill. a társadalomtudósok) érdeklődésének előterébe mindenekelőtt Angliában, Németországban, Belgiumban és Hollandiában. 3 Hadas Miklós Karády Viktor (1995): Futball és társadalmi identitás. Replika. 17/18 4 1985-ben brüsszeli Heysel-stadionban a Liverpool és a Juventus szurkolói összeverekedtek. Az összecsapásnak 39 halálos áldozata és több tucat súlyos sérültje volt. Utóbb sokan a belga rendőrség fölkészületlenségét és a stadion térszervezésének hibáit is felelőssé tették a tragédiáért. 5 ld. a Taylor-jelentésről szóló fejezetet! 8

A futballhuliganizmus jelensége elsősorban Angliában vált akuttá. 6 Ennek egyik oka, hogy a szigetországban a futballstadionokon belüli, ill. azokat övező erőszak hagyományai a 19. század második felétől datálódnak, s azóta komoly történeti hagyományokkal rendelkeznek (Dunning et al. 1988). A kontinensen a jelenség a második világháborút követően kezdett elterjedni, mégpedig alapvetően angol minták alapján. Emellett a kontinensen a futballhuligánok és ultrák elsősorban a klubcsapatok mérkőzésein jelennek meg, a nemzeti válogatott találkozóin többnyire nincsenek jelen (vagy ha igen, inkább egymással vannak elfoglalva 7 ). Angliában viszont komoly hagyományokkal bír, hogy a szurkolók nemzeti válogatottjukat a külföldi vendégszereplések alkalmával is a helyszínen bíztassák. A futballhuligánokkal és -ultrákkal foglalkozó társadalomtudományi megközelítések legfontosabb közös vonása, hogy a sport kapcsán megnyilvánuló erőszak értelmezésekor szinte minden szerző nagy hangsúlyt helyez arra, hogy ez esetben a férfiasság történeti-kulturális sajátosságainak megnyilvánulásairól beszélhetünk. Többé-kevésbé valamennyi számottevő szerző egyetért abban, hogy ebben az esetben egy nemi viselkedésminták által kondicionált, városi munkásosztályok életstílusához, életteréhez és szocializációs mintáihoz kötődő jelenség-együttesről beszélhetünk. Az ultrák és a huligánok többnyire tizen- és huszonéves munkáskörnyezetből származó fiatalok. Viszonylag jelentős körükben a munkanélküliek, ill. a szürke gazdaságban dolgozók aránya. Ugyanakkor előfordulhat az is (főleg az ultrák között), hogy valaki fölsőbb vagy előnyösebb társadalmi miliőből származik. A kívülállók által erőszakosnak, agresszívnek tekintett viselkedésformáik az esetek jelentős részében a rivális csoportok verbális sértegetésében, rituális jellegű viselkedésformákban nyilvánulnak meg. Viselkedésük megítélésében, értelmezésében egyáltalán nincs összhang az egyes társadalomtudósok között. A hetvenes években kezdődő első, túlnyomórészt pszichológiai orientációjú kutatások (Marsh 1970) viselkedésük rituális-szimbolikus jellegét hangsúlyozzák, azt állítva, hogy erőszak csak kivételesen, és akkor is inkább a rendfenntartók nem megfelelő közbelépésének következtében alakul ki. Az újabb szociálpszichológiai munkák (pl. Finn 1994) a csúcsélmény, a kockáztatás, a konfrontáció keresésének maszkulin szükségleteit állítják előtérbe, s ilyen értelemben a szuperhuligánok egyfajta addiktív jellegű viselkedési kényszeréről értekezik. Egyes szociológusok nem vitatják a szurkolói viselkedés rituális jellegét, ugyanakkor rámutatnak a jelenség hosszú előtörténetére, annak változó jellegére 6 érdekes módon a skót hagyományok egészen mások: FS1 4. old. (ld. Giulianotti, 1991) 7 Jó adalék, hogy a 2003. októberében Budapesten lejátszott Magyarország-Lengyelország EB-selejtezőn a lengyel szurkolók inkább egymás hergelésével, mintsem csapatuk buzdításával voltak elfoglalva, s a magyar szurkolókat is tévedésből támadták meg, mivel lengyeleknek nézték őket. (v.ö.: 3. Félidő. 2003.októbernovember. 46. old.) 9

(Dunning et al 1988, Elias, Hadas 2003), előtérbe állítva a munkásosztályi életvitel városi terekhez kötődő, agresszív- harcos férfiasságkényszerének szocializációs hatását. E megközelítések szerint a futballcsapatok közötti csatározások szimbolikus formában jelenítik meg a rivális városi munkásközösségek, bandák, szubkulturális közösségek harcias férfikésztetéseit. Más szociológusok (pl. Taylor 1987) szkeptikusak eme érvelést illetően, mivel szerintük az erőszak munkásosztályi jellegének túlhangsúlyozása nem ad magyarázatot az európai kontinens középosztályi származású, casual huligánjainak erőszakos viselkedésére. Taylor szerint a felfelé mobil huligánok agresszív viselkedése éppen munkásosztályi gyökereik elvesztéséből adódó lebegő elbizonytalanodásból eredeztethető, mely, szerinte, táptalaja a frusztrált férfiak rasszizmusának és soviniszta individualizmusának. A futballhuligánokat vizsgáló kulturális antropológiai munkák e városi férfiszubkultúrák viselkedését részben a középosztályi distinkciókkal szembeni szimbolikus ellenállási formákként, részben pedig az autentikus munkásosztályi férfiasság legitim kifejezésének monopolizálásáért folytatott harcként fogják föl. Erre példa Garry Robson kiváló könyve (Robson 2002), melyben a délkeletlondoni Millwall csapatának huligánjai körében végzett terepmunkára támaszkodva leírja, hogyan próbálják egyfajta etalonnak tekintett, dél-londoni harcos férfiasság nevében férfiatlannak minősíteni, gúnyolni és nevetségessé tenni a rivális csapatok szurkolóit. Más kulturális antropológusok (Bromberger 1995, Armstrong 1997) a huliganizmus jelenségét egyfajta szégyenen, büszkeségen, megszégyenítésen alapuló, szimbólumképzésre hajlamos társadalmi drámaként, esetleg a interpretálják. Már a korai elemzések is kiemelik a média felelősségét, beszámolva arról, hogy a sportküzdelemről beszámoló újságok vagy tévétudósítások gyakran nem a játék, hanem a háború terminológiájának alkalmazásával számolnak be a labdarúgó-mérkőzésekről. Ez az állítás fokozottan érvényes a szembenálló huligáncsoportok konfliktusairól tudósító média-beszámolókra. Angol elemzések arról is beszámoltak, hogy a nyolcvanas években a szigetországi bulvársajtó előszeretettel alkalmazott negatív konnotációkkal bíró nemzeti sztereotípiákat más nemzetek kapcsán (francia: béka; spanyol: dagos, német: Krauts), melyet a tribünök népe előszeretettel vett át. Emellett a Heyselstadionbéli esetet követően a botrányújságírás vitathatatlanul előtérbe állította és fölnagyította a huliganizmus jelenségét előszeretettel foglalkozva, mintegy önbeteljesítő jóslatként az egyes összecsapások kapcsán a szurkolók viselkedéséből fakadó esetleges kockázatokkal. Hasonló hatást váltottak ki a 10

szurkolói vandalizmussal kapcsolatos, sokszor ismételt képek a tévéhíradókban. 8 2. Németország 2.1. A probléma azonosítása Németországban a nyolcvanas évek elején gyorsulnak föl a futballhuliganizmus problémájának kezelésére irányuló törekvések. 1981-ben a Szövetségi Belügyminisztérium megbízást ad egy tanulmány elkészítésére, mely a stadionbéli erőszak megfékezésével kapcsolatos javaslatokat vár a szakemberektől. A tanulmány készítői elsősorban a prevenció fontosságát hangsúlyozzák, és szociális munkások, szociálpedagógusok bevonását ajánlják, egyúttal igyekezvén kidolgozni a klubok, az iskolák és a szurkolói csoportok közötti együttműködés föltételeinek kereteit is. Emellett azt javasolják, hogy semmiféle fegyverként használható tárgyat és alkoholt ne lehessen bevinni a meccsekre; s hogy a visszaesőket ki lehessen tiltani a stadionokból, ill. arra lehessen kötelezni őket, hogy a mérkőzések alatt a rendőrségen tartózkodjanak. A szerzők a szurkolókat veszélyességük alapján három kategóriába sorolják: - A: átlagos, közrendre nézve veszélytelen szurkolók; - B: ultrák vagy Kutten Fan -ok, akik részt vehetnek ugyan erőszakos megnyilvánulásokban, de alapvetően kezelhetők, együttműködésre készek; - C: huligánok, azaz olyan személyek, akik elsősorban a verekedések és a konfrontációk keresése végett jelennek meg a stadionokban. A javaslattévők szerint az A-kategóriás szurkolókkal a kluboknak és a szervezőknek kell foglalkozniuk, a szociális munkásokra tartoznának a B és C-kategóriások. A szociális munkásoknak az a feladatuk, hogy lehetőség szerint megakadályozzák, hogy B-kategóriásokból C-sek váljanak, ill. hogy elősegítsék a C-kategóriások B-sekké szelídülését. Végül a rendőrség kompetenciájába tartoznának a leginkább kezelhetetlen, C-kategóriás huligánok. A tanulmány készítői emellett az is javasolják: elő kell segíteni, hogy a média ne szenzációhajhász módon viszonyuljon az erőszakos eseményekhez, hanem inkább a pozitív példák fölmutatására törekedjék. Egyúttal arra is fölhívják a figyelmet, hogy a kemény rendőri intézkedések jelentős kockázattal bírnak, ugyanis hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a huligánok és a rendőrök között egy mind durvábbá váló erőszakspirál alakuljon ki, mely ráadásul azt is elősegítheti, 8 Számos Internetes honlapon hetekig tartotta magát a hír, hogy az 1998-as párizsi VB-n az egyik német tévécsatorna operatőre bíztatta egy jó kis balhézásra az angol szurkolókat, s állítólag ennek lett az eredménye egy francia rendőr súlyos sebesülése. 11

hogy a huligánok elháríthassák magukról a felelősséget, ahelyett, hogy racionális, felelősségteljes és belátó módon maguk tennének kísérletet életük tervezésére, irányítására. Az események újabb lendületet vesznek, amikor 1982-ben a hamburgi és brémai szurkolók összecsapása egy fiatalember halálát eredményezi. Egyre hangsúlyosabban fogalmazódik meg az a törekvés, hogy a problémák kezelésében ne a represszív, hanem a preventív intézkedések kerüljenek előtérbe, mivel úgymond ily módon a fiatalok sokkal nagyobb eséllyel, ráadásul hosszú távon is integrálhatók lehetnek a társadalomba. E fölfogás szerint a huliganizmus nem írható kizárólagosan sem a társadalmi kirekesztődés, sem a politikai extrémizmus számlájára, hanem sokkal inkább egy szocializációs mechanizmusok által meghatározott, életkori sajátosságként fölfogható kaland-, kockázat- és élményirányult identifikáció keresési jelenségként ragadható meg. Ebből adódóan a szociálpedagógusok munkája elsősorban a (potenciális és tényleges) huligánok mindennapi életvitelének beszabályozását, és a legitim kalandok, kockázatok és élmények, szórakozások instrumentális elérését igyekszik elősegíteni. Végső céljuk, hogy az egykori huligánok ki tudjanak lépni a huligánkarrier lehetséges csapdáiból. 2.2. A minta: a brémai Fan-Projekt A Fan Projektek története a 1982-ben kezdődik, amikor egy szociális munkáshallgatókból álló egyetemista csoport tanáruk, Narciss Göbbel vezetésével tevékenykedni kezd a Brémai Ifjúsági Sportegyesület (Bremer Sportjugend) keretein belül. A Fan-Projekt (FP) célja a fiatalkorú és fiatal felnőtt futballrajongókkal folytatott szociálpszichológiai, pedagógiai megalapozottságú preventív szociális munka. A Fan-projekt három év múlva jogilag leválik a Bremer Sportjugend-ről, és önálló egyesületként létezik tovább. 1989-től két állandó munkatárssal működik, akik mellé 1993-ban még egy munkatársat vesznek föl. Jelenleg a civil szervezetként működő Fan-Projektnek harminc tagja van. Munkájuk elsősorban az alábbi tevékenységi körökből áll: - a szurkolói csoportok stadionon belüli kísérése, felügyelete; - szabadidős és továbbképző programok szervezése a futballrajongók számára; - közvetítés és konfliktusmegoldás a szurkolók világa és a felnőtt világ (rendőrség, rendezők, sportklubok, média, stb.) között; - a futballrajongók önszerveződésének segítése (Fanzinok, bulik, rendezvények); - az egyéni problémák segítése. A FP 1982-től eleinte a brémai sporthivatal épületében működik, majd 1997- ben a Weser-stadion átalakításakor annak keleti kanyarjában több más civil 12

szervezettel (pl. a szurkolói csoportok ernyőszervezetével) együtt új helyiségeket kapnak, és közösen szurkolói centrumot alakítanak ki, ahol az úgynevezett OstkurvenSaal -ban nagyobb méretű rendezvények, pl. koncertek megrendezésére is lehetőség van (a terem kb. 200 fő befogadására alkalmas). A szurkolói központban (Fan Zentrum) a különböző civil szervezetek és kezdeményezések irodái mellett konyha és műhely is rendelkezésükre áll. Jellemző, hogy a brémai szurkolók önkéntes fizikai munkával is részt vesznek a Weser-stadion átépítésében. A Fan-Projekt mellett a következő civil kezdeményezések kapnak helyet a brémai stadionban: - OstKurvenGruppe-szurkolói csoport; - Mädchengruppe (a futball iránt érdeklődő 15 és 25 év közti lányok és fiatalasszonyok csoportjai), melynek tagai hetente egyszer találkoznak; - a Bréma-futballcsapat Fan-clubjainak ernyőszervezete (Dachverband Bremer Fan-Clubs); - a PICO (a szurkolók által készített fanzine) szerkesztősége; - az Eastside látványcsoport. 2.3. A Fan-Projekt mint kötelezettség A Németországban elfogadott protokollnak megfelelően a brémai mintájára Fan-Projektet kell létesíteni minden olyan városban, amelynek csapata a Bundesliga első osztályában játszik, valamint azokban a városokban, ahol jelentős szurkolói közösségek léteznek, illetve korábban már előfordultak futballal kapcsolatos erőszakos cselekmények. Jelenleg a legutóbbi, 2003-as adatok alapján 33 Fan-Projekt létezik Németországban. A FP-knek az egyesületek és a szurkolók együttműködése révén kell megvalósulniuk. Az FP dolgozóinak segíteniük kell a futballszurkolói ifjúsági csoportokban kialakuló megfelelő viselkedésmintákat, önkifejezési formákat, kulturális és nevelési célokat kell nyújtaniuk, a lehetőségek szerint minimalizálva a tevékenységek potenciálisan erőszakos, ill. erőszakot kiváltó jellegét. 2.3.1. A FP-k munkájának kiemelt céljai: - az erőszak megszüntetése, minimalizálása: bevezetés az erőszakmentes konfliktusmegoldásba, önszabályozó mechanizmusok kialakítása az erőszak megakadályozására; - a szélsőséges viselkedésminták megszelídítése, leépítése pl. a veszélyeztetettek kiemelésével és új szerepbe történő helyezésével; - az önértékelés megszilárdítása a futballrajongók körében; - a klubhoz való kötődés erősítése a szurkolók körében. 13

2.3.2. A FP-k feladatai: - részvétel a szurkolók szabadidős tevékenységében; a szurkolók önszerveződésének segítése; - találkozók szervezése; - képzések és beszélgetések szervezése a fiatalok, és az úgynevezett felnőtt intézmények (pl. rendőrség, média vagy a hatóságok közt); - szabadidős programok szervezése; - együttműködés egyéb tanácsadó szervekkel; - a helyi szubkultúrák eseményeinek dokumentációja; - a nyilvánosság alakítása: az FP munkájának bemutatása (pl. az iskolákban); - részvétel a helyi Sportbiztonsági Bizottság ülésein. Az FP-k működhetnek a helyi önkormányzat, egy másik civil szervezet, vagy saját civil szervezet keretei közt. Az FP megalakításakor létre kell hozni egy tanácsadó szervet, amelyben részt kell, hogy vegyenek a rendőrség, a bíróság, az egyesület, az önkormányzat, a helyi szurkolói csoportok (és adott esetben más szervezetek) képviselői. Fontos, hogy ezek a szervezetek komolyan vegyék az FP munkáját, s hogy viszonyuk a bizalmon alapuljon! 2.3.3. A FP-k létrehozásának személyi feltételei: Az FP kialakításának mindig a sajátos, egyedi körülményekhez kell igazodniuk. Alapszabály, hogy keretein belül teljes munkaidőben három szakképzett munkaerő, továbbá egy ügyintéző dolgozzon. Az FP-nél foglalkoztatott munkaerőnek rendelkeznie kell pedagógiai vagy szociális diplomával, valamint a sport- és fiatalok körében végzett szociális munkatapasztalattal. Emellett folyamatos továbbképzéseken és szupervíziókon kell részt vennie. 2.3.4. Az FP létrehozásának tárgyi feltételei: Az FP-nek rendelkeznie kell egy szurkolók számára jól megközelíthető (belvárosi, vagy az adott kerületben működő) székhellyel, amely a szurkolók számára a nyitott ajtók politikáját folytatja, s amelyben a megfelelő technikai fölszereléssel ellátott irodahelyiség, továbbá közösségi rendezvényterem, szertár és oktatóterem is található. Az FP felszereléséhez a protokoll előírja még egy kilenc személyes minibusz, továbbá különböző táborozási eszközök (sátrak, hálózsákok, különböző kemping- és sportfelszerelések) meglétét is. Emellett anyagi eszközök biztosítását írja elő projektek, képzések, a nyilvánosságteremtés (azaz a médiában a szurkolókról kialakult kép differenciálása), valamint továbbképzések és szupervíziók számára. 14

2.3.5. Az FP-k finanszírozása Az Fan-Projektek anyagi föltételeinek biztosítása úgynevezett harmadfinanszírozásos rendszerben valósul meg. A költségek egy-egy harmadát viseli az adott tartomány, az adott város, valamint az adott klub. 2003. májusában az FP-knek nyújtott összes évi támogatás összege 153.390 euró egy első ligás csapat; 92.034 euró egy második ligás csapat; 76.695 euró egy regionális ligában szereplő csapat esetében (ez oszlik háromfelé). 2.4. A Koordinationstelle-Fanprojekte A szövetségi kormány a sportminisztérium égisze alatt 1989-ben létrehozza a FAN-Projekt Munkacsoportot (BAG), azzal a céllal, hogy összehangolja a tartományok, a labdarúgó szövetség, a klubok és a szurkolók tevékenységét. A BAG-nak eleinte a legfontosabb célja annak elősegítése, hogy a jelentős nemzetközi sporteseményeken (EB-ken, VB-ken) szurkolói érdekképviseletet lásson el, ún. szurkolói követségeket létesítsenek. 1993-ban a BAG-ból frankfurti székhellyel három főállású munkatárssal külön szervezetet hoznak létre a Deutsches Sportjugend (DSJ) keretein belül. Ez a Koordinationstelle- Fanprojekte, mely költségeinek 2/3-át az Ifjúsági és Nőügyi Szövetségi Minisztérium, egyharmadát pedig a Német Labdarúgó Szövetség fedezi. Feladatai: - a szurkolókkal való szociális munka új koncepcióinak kidolgozása; - a továbbképzések és szupervíziók lebonyolítása; - az információáramlás biztosítása a FP-k közt; - új FP-k létrehozása, a régiek tanácsokkal való ellátása; - részvétel nemzetközi konferenciákon; - részvétel a szövetségi Sportbiztonsági üléseken, különös tekintettel a Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció kapcsán fölmerülő feladatokra; - nyilvánosságteremtés, a médiában a szurkolókról kialakult kép differenciálása; - együttműködés a Német Futballszövetséggel, különös tekintettel a nemzetközi mérkőzésekre és a nagy nemzetközi sporteseményekre (a jelenlegi portugáliai EB-re is nagy erőkkel vonulnak ki a német Fan- Projektek képviselői). 2.5. Egy példa: a berlini Kick projekt, avagy sporttal a fiatalkorú bűnözés ellen A Kick Projekt (KICK-Sport gegen Jugenddelinquenz) 1991-ben indult el Berlin Kreuzberg kerületében kísérletként, és 1993-ban már Prenzlauerberg és Marzahn kerületekben is működni kezdett. A helyszínek kiválasztásában a fő 15

szempont a fiatalkorú bűnelkövetők mennyiségének kerületi aránya volt. A projekt beindulása előtt ugyanis egyértelműen növekedett a 14-19 éves korosztályban a bűnelkövetők száma. A program célja ezért az volt, hogy a veszélyeztetett fiatalok körében prevenciós munkát végezzenek, melynek keretében a fiatalok számára tanácsadói és nevelő-felügyelői segítséget nyújthatnak. A program a berlini szenátus, a helyi belügyi kormányzat és a rendőrség, valamint az Unabhängigen Komission gegen Gewalt nevű civil szervezet támogatásával indult be. Az elsődleges célcsoportot a bűnelkövető vagy veszélyeztetett fiatalok képezték, de a résztvevők törekedtek más fiatalok bevonására is a szociális integráció elősegítése érdekében. A terepmunka alapján a szociálpedagógusok fő bűnelkövetési okokként az unalmat, a nem tárgyirányult haragot és a perspektívátlanságot jelölték meg. Ebből fakadóan sportprogramok és más szabadidős programok szervezésével igyekeztek tartalmassá tenni a célcsoportba tartozó fiatalok mindennapjait. A program egyik legfőbb előnye volt, hogy a sportprogramok révén a tanácsadó szociális munkások tulajdonképpen házhoz mentek, s így könnyebben lebomlottak az irodai szociális tanácsadás során sokszor fölépülő falak. A program során három fő segítési mód különült el: 1./ a tanácsadás; 2./ a nevelő-felügyelet, amely jelenthetett egyéni foglalkozást (például segítségnyújtást a munka- és lakáskeresésben, a hatóságokkal, egészségügyi szervezetekkel, drogkezelő helyekkel való kapcsolattartásban, az iskolai problémák kezelésében), valamint csoportos foglalkozásokat (szabadidősport, versenyek, projektmunkák, kirándulások szervezése). A program révén kikristályosodtak a Fan-Projektek, valamint a rendőrség munkatársainak eltérő stratégiáiból fakadó nézeteltérések. Következésképpen kölcsönösen elfogadottá vált a rendőrség és a szociális munkások közötti folyamatos dialógus igénye, és ennek köszönhetően a másik jobb és könnyebb megértésének szükségessége. Egyértelmű lett az is, hogy a két szakmának alapvetően más a problémaorientációja. Míg ugyanis a rendőrök többnyire elkövetés-orientáltan közelítik meg a problémákat, azaz tevékenységük során a vádlottak vagy bűnelkövetők jogait és érdekeit sokszor megsértve a prevenció szükségességét nem vagy csak mellékesen és kivételesen fogalmazzák meg, addig a szociális munkások kliensorientáltak, azaz elsősorban áldozatnak, nem pedig vádlottaknak és bűnelkövetőknek tekintik a fiatalokat, és tevékenységük során e fiatalok érdekeit és jogait tartják szem előtt. A Kick-Projekt fölszínre hozta azt is, hogy a szociális munkások és a rendőrség jogi kötelezettségei összeütközésbe kerülhetnek, hiszen a rendőr a klienssel szembeni diszkréciós kötelezettségét nem tarthatja be a jogi szabályozás miatt, s ez rendkívüli mértékben megnehezíti és ellehetetlenítheti a klienssel való 16

bizalmas viszony kialakítását. A rendőrnek ugyanis kötelessége a feltárt bűnesetekben büntetőeljárást kezdeményezni. Az is egyértelművé vált, hogy a szociális munkás nem lehet a rendőrség meghosszabbított jobb keze. Kívánatos követelménynek bizonyult az is, hogy a rendőrség és a szociális munkások közötti egyeztetések során mindkét oldalról minden alkalommal azonos kontaktszemélyek közvetítsenek. A közös munka során sikerült rögzíteniük a mindenki által elfogadott, alapvető minimum célkitűzéseket, nevezetesen, hogy mindkét szervezet alapvető célja a veszélyeztetett fiatalok bűnözővé válásának megakadályozása. 2.6. A Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció 1990-ben a belügyminiszter kezdeményezi a Nemzeti Sportbiztonsági Koncepció (NSK) (Nationales Konzept Sport und Sicherheit) kidolgozását, melynek keretében igyekeznek átfogó intézkedéseket hozni a futballhuliganizmus kezelésére, célként jelölvén meg egy országos Fan-Projekt (FP) hálózat kialakítását. Az NSK munkacsoport formában működik, tagjai: - a Német Futballszövetség (Deutscher Fussballbund-DFB) - a Német Sportszövetség (Deutscher Sportbund DSB) ennek ifjúsági szervezete a Deutsches Sportjugend - amely regionális szervezetekkel rendelkezik (pl. a brémai); - a tartományi belügyminiszterek konferenciája; - a tartományi ifjúsági miniszterek konferenciája; - a tartományi sportminiszterek konferenciája; - a Német Szövetségi Belügyminisztérium (Bundesministerium für Innen); - a Német Szövetségi Ifjúsági és Nőügyi minisztérium (Bundesministerium Für Frauen und Jugend). Az NSK cselekvési területei: - a futballrajongók felügyeletének megszervezése, ill. a szurkolókkal kapcsolatos szociális munka megvalósítása a Fan-Projektek hálózatán keresztül; - a stadionok használati rendjének kialakítása, a stadionok használatára vonatkozó szövetségi szintű jogszabályok kidolgozása (pl. mit lehet bevinni a stadionokba, és mit nem), ill. a hatóságok számára jogszabályban rögzített hatékony eszközök nyújtása, amelynek révén fölléphetnek a stadion rendjének betartatása érdekében; (!) - az alapvető irányelvek kidolgozása a stadionrendészeti szabályok kialakításában; - egységes standard kidolgozása, amely szabályozza a biztonságos stadionépítés, ill. -üzemeltetés módozatait; 17

- a munkába résztvevő szervek együttműködési kereteinek kialakítása; - a stadiontilalom hatókörének kiterjesztése. (ld. az 1. és 2. sz. mellékletet! Mindenképpen a Fan-Projektek pozitív hatásaként értelmezhető, hogy 1./ a szociális munkásoknak többnyire sikerül bizalmi viszonyt kiépíteni a szurkolókkal, és ezáltal képesek közvetítő szerepük ellátására; 2./ tanácsadókként elfogadják őket az önkormányzatok és a politikusok is; 3./ a szociális munkások ahhoz is hozzájárulnak, hogy a szurkolók pontosabb és egészségesebb önképet alakítsanak ki magukról, s hogy ezáltal könnyebben integrálódjanak a társadalomba. Ugyanakkor az egyes Fan-Projektek hatékonysága nagy mértékben függ az ott dolgozó szociális munkások rátermettségétől és kapcsolatteremtő készségétől. Egy 2000-ben készült kutatás a Fan Projektek munkájában a legnagyobb problémaként azt jelölte meg, hogy egyes szociális munkások (sok esetben abból adódóan, hogy nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a futballról) nem képesek megtalálni a hangot a szurkolókkal. Ebben áthidaló megoldást jelentenek az ún. Fan für Fans projektek, amelyekben volt szurkolók és volt huligánok dolgoznak az FP-n belül, jól kiegészítve a szakképzett szociális munkások tevékenységét. Megfogalmazódott egy a szociális munka professzionalizálódását segítő belső minősítő rendszer kidolgozásának szükségessége is. Nehezebb kérdés, hogy mennyire tudnak hatékonyak lenni az erőszak megfékezésében és a szélsőséges orientációk kialakulásában, különösen annak fényében, hogy az utóbbi években nőtt a szélsőséges megnyilvánulások mennyisége a német futballszurkolók körében. Ugyanakkor az is tény, hogy az erőszakos események visszavezethetők a Németországban végbement össztársadalmi folyamatokra: a berlini fal leomlására, a létbizonytalanság és a munkanélküliség növekedésére különösen a volt NDK-s tartományokban. Egyértelmű, hogy ezek a strukturális változások messze túlmutatnak az egyes Fan-Projektek hatókörén. 2.7. A német hatás tovagyűrűzése: Belgium és Hollandia példája A német modell pozitív elemei közé tartozik az is, hogy képes volt az ország határain kívül is példaként szolgálni. Belgiumban például ahol, talán mondani sem kell, a Heysel-tragédia hatása talán a legerőteljesebb volt 1985-ben az ún. Margotte-bizottság javaslatára egy sportrendezvények biztonságával foglalkozó permanens bizottságot hoznak létre. Ennek köszönhetően a Walgrave-bizottság (vezetője egy kriminológusprofesszor) 1988-ban megfogalmazza a belga huligánellenes politika alapelemeit. Ezek szerint a sider -ek a huligánok és ultrák belga megfelelői által elkövetett erőszakos cselekedetek mindenekelőtt e fiatalok társadalmi és egyéni törékenységének, hátrányos helyzetének 18

számlájára írhatók. Ezért így a Walgrave-jelentés velük kapcsolatban a represszív intézkedések helyett a megelőző célzattal végzett szociális munka a legszerencsésebb stratégia. A jelentés hatására a megfelelő (re)integrációs politikát kidolgozandó a belügyminiszter mellé kineveznek egy kutatókból és szociális munkásokból álló tanácsadó csoportot. 1994-ben a Belügyminisztériumban pedig egy megelőzéspolitikai stratégiák kidolgozását végző külön osztályt hoznak létre! A belga gyakorlatban bevetté válik az ún. fan-coaching intézménye, mely a németországihoz kísértetiesen hasonló struktúrák keretei között működik. A finanszírozást tekintve annyi az eltérés a német modellhez képest, hogy Belgiumban a Belügyminisztérium, a városok és a klubok mellett a Baudouin Király Alapítvány is részt vesz a projektek támogatásában. 1992-től az állam fizeti a szociális munkások bérét, a városok és a klubok pedig az infrastruktúrát szolgáltatják. A hollandiai modell is számos elemet kölcsönöz a némettől, noha nem hiányoznak belőle az eredeti elképzelések sem különösen a korlátozórepresszív intézkedéseket illetően. Itt is a nyolcvanas évek elején irányul a figyelem a futballhuliganizmusra: 1981-ben készül el az első hivatalos jelentés, mely egyrészt az alkoholtartalmú italok stadionbéli árusításának megtiltását, másrészt a személyi azonosítóként fölhasználható stadion-belépőkártyák, harmadrészt pedig a stadionbéli rendezők alkalmazását javasolja. 1984-ben a Roethof-bizottság jórészt támogatja a 81-es javaslatokat, de nagyobb hangsúlyt helyez a stadionbéli ellenőrzésre, továbbá a megelőzés fontosságára. A Heysel-tragédiát követően aztán Hollandiában is fölpörögnek az események: a belügyminiszter egy minisztériumközi állandó munkacsoport megalakítására tesz javaslatot, melyben helyet kapnak a belügyi, az igazságügyi, a közlekedési, a szociális és a sportminisztérium magas rangú tisztviselői, továbbá a polgármesterek, a rendőrség, az ügyészség, valamint a vasúti és közúti magánés állami vállalatok, továbbá a labdarúgó szövetség és stadiontulajdonosok képviselői. A bizottság fölkérésére született 1985-ös jelentés hét témacsoport köré szervezi javaslatait (de Graaf): 1. Információáramlás. A szerzők szükségesnek tartják, hogy az állam, a sportirányítás és a média képviselői között folyamatos információcsere történjék a huliganizmus elburjánzásának megakadályozása érdekében. 2. A szurkolók / fiatalok. A javaslat kidolgozói a megelőzés, valamint a szurkolók egyes csoportjai közötti differenciálás fontosságát hangsúlyozzák. A jelentés megállapítja, hogy a szurkolók túlnyomó többsége visszautasítja az erőszakos viselkedésformákat, következésképpen velük kapcsolatban a kluboknak kereskedelmi stratégiákat kívánatos alkalmazni. A huligánokkal kapcsolatban német mintára szociális munkások bevonását javasolják. 19

3. Biztonsági előírások. Javasolják, hogy mindenhol fogadják el az egységes biztonsági előírásokat, melynek meghatározó eleme a szurkolói belépőkártyák intézményesítése, mely sikeres bevezetését követően fokozatosan kötelezővé kell, hogy váljon valamennyi kockázattal járó mérkőzés szurkolói számára. 4. Szállítás. A vasúttal utazó szurkolók ellenőrzését a szurkolókkal és a rendőrséggel együttműködve a futballkluboknak kell vállalniuk. 5. Alkohol. Nem csupán a stadionokban, hanem az szurkolókat szállító vonatokon is meg kell tiltani a szeszesitalok árusítását. Nagy kockázattal járó mérkőzések esetében a stadionok környékén is meg kell tiltani az alkohol árusítását. 6. Elnyomó / megtorló intézkedések. Jóllehet a jelentés aláhúzza, hogy represszív intézkedések csak a végső megoldást jelenthetik, és a további erőszakos akciók megelőzését kell szolgálniuk, a készítők javasolják a letartóztatások számának növelését; a letartóztatásokat követő jogi-bürokratikus procedúrák lerövidítését, az erőszakos cselekedetekkel kapcsolatos tűrésküszöb egységesítését. Emellett a jelentés tanácsosnak tartja, hogy 1987-88-tól kezdve videokamera-rendszerrel lássák el a stadionokat. 7. Érdekegyeztetés. A jelentés egy permanens érdekegyeztető fórum megteremtését is javasolja a központi kormány, a helyi közigazgatás a rendőrség, az ügyészség, a szállítási vállalatok és a labdarúgó szövetség képviselőinek részvételével. A holland kormány előírja, hogy a klubok felelősséggel tartoznak a stadionban ill. az oda történő utazás során történő eseményekért. Ugyanakkor megteremti a rendezők egységes képzésének föltételeit. A videokamerák ellenőrzésével a rendőrséget bízza meg, ám a rendőröknek csak akkor van joguk közbeavatkozni, ha a klub által delegált rendezők képtelenek eljárni. E modellben fontos a megelőző intézkedések alkalmazása is, melynek alapja a klubok és szurkolóik közötti bizalmi kapcsolat. 1983-tól kezdve a Holland Labdarúgó Szövetségen belül létrejön egy biztonsági osztály, melynek egyik legfontosabb feladata, hogy a Szövetségbe tartozó klubokba főállású biztonsági tiszteket delegáljon, akiknek elsődleges feladata a huliganizmus megelőzését célzó intézkedések összehangolása. Ez az intézkedés mint majd látni fogjuk erőteljesen hasonlít az Angliában alkalmazott gyakorlatra. 20

3. Anglia 3.1. Néhány adat az angliai futballhuliganizmus elmúlt másfél évtizedéről A 2001/2002-es szezonban a futballal kapcsolatos erőszakos cselekedetek miatt 4.035 személyt tartóztattak le Angliában. A 2002/2003-as szezonban ez a szám 4.793-ra emelkedett. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy a letartóztatások túlnyomó része stadionon kívüli rendbontások (üvegbetörés, verekedés, járókelők provokálása, rendőrök hergelése, droghasználat, jegyhamisítás, stb.) miatt történt. Jellemző adat, hogy a pályára történő berohanás miatt mindössze 257, ill. 333 személyt, rasszista szlogenek skandálása miatt csak 47, ill. 74 főt tartóztattak le a két utóbbi szezonban. A tárgyak pályára történő bedobása miatti letartóztatások száma pedig egyértelműen csökkent (85-ról 69-re). Tény viszont, hogy a pályákról kitiltott huligánok száma több mint 50%-kal emelkedett az utóbbi évben: míg 2002. augusztusában 1.149 személy volt kitiltva a stadionokból, addig az idei szezon augusztus 16-iki kezdetére ez a szám 1.794- re nőtt. 2003. augusztus 18-án ezért a kormány bejelentette, hogy ebben a szezonban a rendőrség plusz ötmillió fontot kap majd a huliganizmus megelőzése, ill. megfékezése érdekében. (Megjegyzendő, hogy Angliát az is megkülönbözteti a többi európai országtól, hogy míg máshol a futballhuligánok szinte kizárólag klubjaikhoz kötődnek, és ebbéli minőségükben követnek el erőszakos cselekedeteket, addig Anglia gyakorlatilag az egyetlen ország Európában, amelynek szurkolói a nemzeti válogatott külföldi mérkőzésein is komoly balhékat képesek okozni.) Tájékoztatásul álljon itt egy adatsor annak illusztrálására, hogyan is alakult az elmúlt másfél évtizedben Angliában a futballmeccsek kapcsán foganatosított letartóztatások száma: 1986/87 5.502 1988/89 6.185 1990/91 4.119 1992/93 4.588 1994/95 3.850 1996/97 3.557 1998/99 3.341 2000/01 3.391 2002/03 4.793 Egy premier ligás mérkőzésen manapság 25-100 rendőr van jelen, miközben az átlagos nézőszám meccsenként meghaladja a harminc ezret! A rendőröket a klubok fizetik saját költségvetésükből körülbelül 40 font/óra/személy díjjal. A klubok által alkalmazott saját biztonságiak és rendezők száma ennek a többszöröse (ők 10-20 font közötti óradíjat kapnak, feladatuktól függően). A 21