BEZERÉDY ISTVÁN Az alapítás és az elsõ igazgató 1880-1904 A város Szeged 1719-ben nyerte vissza szabad királyi városi kiváltságait, amelyeket a török uralom alatt elvesztett. Bár 1961-ig nem lett megyeszékhely, kiváló földrajzi adottságait hasznosítva már a 18. században lendületes és széles körû gazdasági életet bontakoztatott ki a város patrícius vezetõsége és akkor még soknemzetiségû népessége. Iskolai hálózata kibõvült. 1721-ben már négyosztályos gimnáziumot telepíthettek ide a piaristák. Egy ideig ez volt az egyetlen a Dél-Alföldön, hiszen Aradon csak 1745-ben, Temesvárott 1751-ben létesült hasonló. Otthont lelt az iskolai színjátszás is a városban ; 1735-ben Deményi László (1710-1761) tanár buzdítására a tanács deszkából ácsolt játékszínt építtetett az iskola szomszédságában. 1790-ben merült fel a piaristák kezelésében mûködõ nyilvános könyvtár létrehozásának gondolata, két évvel késõbb pedig egyetem fölállításának tervével foglalkozott a város, sajnos, mindkét esetben sikertelenül. Vedres Istvánnak (1765 1830), a város neves "földmérõjének" terve szerint épült fel 1799-ben az új városháza, melyet 1800-ban színházteremmel bõvítettek. Ez lett a kedvelt theátrum, s ennek kortináját, elõfüggönyét Kelemen László rajzolatja alapján készítették. Sokat tett Vedres a nagy alföldi város urbánus jellegének kialakítására és a környék sívó homokföldjének termékennyé tételére is. Öntözési és csatornázási tervei azonban még nem valósulhattak meg. Számottevõ irodalmi élet bontakozott ki a városban ; Dugonics András (1740 1818) és követõi a nemzeties irányzat harcos és ismert szószólói lettek hazánkban. 1801-ben létesült az elsõ nyomda, a Bécsbõl áttelepült Grün[n] Urbán [Orbán] Fülöpé (? 1828). Többnyelvû kiadványaival messze vidékre ható kulturális feladatot teljesített. Grünn emeletes erkélyes háza a Széchenyi téren ma mûemlék. 1826-ban felvetõdött jogakadémia terve, de ezt a németesítõ politika szellemében Pozsony kapta meg. Szeged így is a vidék gazdasági és szellemi központja lett. Bekapcsolódott a város életébe a Tisza bal parti része, Újszeged, amelyet már hajóhíd kötött össze az Alföldre és a fõvárosba irányuló utakkal. A gazdasági fölvirágzás termékeny talaja lett a reformkor eszméinek. Széchenyi országos törekvése nyomán a társadalmi élet megpezsdült, és különféle kaszinók, társalkodó- és olvasóegyletek alakultak. A kezdetben Társaságnak, majd Társalkodási Egyesületnek, késõbb amikor már a külvárosokban is alakultak hasonlók Palánkinak (1848 után pedig Belvárosinak) nevezett kaszinót szinte Pest után a városok között elsõként 1829-ben létesítették 67 taggal. Az alapítók, a Pesten sûrûn megforduló fiatal ügyvédek, mint Fadgyas Pál, meg az üzleti ügyeket intézõ tehetõs polgárok, mint Götz János és Schaeffer Ádám, megismerkedtek a pesti Kereskedelmi Társaság és a Nemzeti Kaszinó életével. Ennek szellemében kívánták megalapítani a szegedi kaszinót is, melynek az alapszabály szerinti célja : "kellemes és hasznos olvasás mellett a nemesb társalkodás..." 1 Szépen fejlõdõ könyvtáráról 1844-ben nyomtatott katalógus készült, hogy használatát ne csak a tagoknak, hanem a nagyközönségnek is lehetõvé tegyék. Ebben az évben mintegy 500 kötetük volt. Ebbõl 189 vegyes mû, 136 verseskötet és színmû, 94 magyar nyelvû és 51 német nyelvû szépirodalmi könyv és 20 folyóirat (uo. 264). A kaszinó példája indította útnak 1837-ben a felsõvárosi polgárok összefogásából Barátság jeligével a "díszes társalgásra egyesült" Felsõvárosi Társalkodási Egyesületet. Hamarosan ez lett a legnépesebb, 300- nál is több tagja volt, és 1860-ban táncvigalomra és színielõadásra is 1 Czímer Karoly : A Szeged-belvárosi Kaszinó százéves története (1829-1929). Szeged, 1929. 21. 11 alkalmas épületet emelt a mai Maros utca sarkán. A kis kaszinó, ha a mindenkori városi politikának nem is, de a városi kultúrának otthona lett. 1920 és 1926 között ez volt a szegedi Munkásotthon. Amit még Vedres István tervezett, hogy az õsi Alsóváros földmûvelõinek számára gazdasági egyesületet alakít, csak 1839-ben valósulhatott meg. A gyékénykaszinónak gúnyolt társaskör hasznos célokkal indult : a dohány- és gyümölcstermelés, az állattenyésztés fejlesztésének programja Széchenyi ihletésébõl született, de a várostól támogatást ekkor még nem kapott, így 1842-ben alapszabályt változtatott. Új neve : Alsóvárosi díszes Társalkodási Egyesület, nem a föld népe, hanem a tisztviselõk és polgárok körévé vált a szabadelvû haladás jelszavával. A kiegyezés utáni években ismét a gazdasági haladás szolgálatába állt, helyiségében elõadásokat és bor-, gyümölcs- és terménykiállításokat rendezett. A szabadságharc idején, 1849. január 1-én jelent meg az elsõ helyi lap, a Tiszavidéki Újság, majd május 2-án a Szegedi Hírlap, melynek munkatársai között található Táncsics Mihály is. Mindkét lap igen rövid életûnek bizonyult. A szabadságharc alatt ismét felvetõdött a nyilvános könyvtár létesítésének terve. De az elsõ kölcsönkönyvtár, Bába Imre (1819 1871) nyomdász és könyvkereskedõ vállalkozásában, 1850-ben nyílt meg. Az 50-es évek elején alakultak ki a piarista fõgimnázium és az 1851-ben alapított állami fõreáliskola ifjúsági könyvtárai is, melyek jelentõs segítséget nyújtottak a tanuló ifjúság oktatásában. Ez az idõszak a gazdasági életben is további fejlõdést hozott, és sok tekintetben átalakította a város arculatát. A gõzhajózás föllendülése fokozatosan eltüntette a vízi élet jellemzõ vonásait. 1854-ben kiépült a félegyházi szegedi, majd 1857-ben a szegedi temesvári vasút. Jellemzõ, hogy az építkezést vezetõ vállalkozók a megmaradt faanyag értékesítésére tervezték meg és építették fel 1856-ban a mai Hági étterem telkén az elsõ állandó színházat. Felépültek az elsõ ipari létesítmények is : 1854-ben az elsõ gõzmalom, 1858-ban gyufagyár, 1865-ben gázgyár, 1868-ban két téglagyár, 1873-ban kender- és kötélgyár és 1875-ben szalámigyár. Megjavult az utcai közvilágítás, s 1859-tõl megkezdték a vízvezeték kiépítését is, igaz, egyelõre a Tiszából emelték ki a vizét. Ezekben az években két politikai párt versenyzett egymással Szegeden : a liberális, ún. szabadelvû Deák-párt, melynek hamarosan, 1859-ben újságja is lett, a Szegedi Híradó ; valamint a függetlenségi, 48- as párt, amely bár nagy tábora volt a lakosság körében csak két évtizeddel késõbb, 1878-ban juthatott sajtóhoz. Ez a lap volt a Szegedi Napló, melynek újságírógárdájában ott tevékenykedett a fiatal Mikszáth Kálmán, késõbb Gárdonyi Géza, Pósa Lajos, Sebõk Zsigmond, Thúry Zoltán, Tömörkény István. Az országban már az 50-es évek végén kezdett kibontakozni az olvasóköri mozgalom, de Szegeden csak 1863-ban létesült Olvasó Egylet. Nagyobb számban kereskedõ ifjak voltak a tagjai. Célja a "mûveltség és nemes erkölcsök fejlesztése". 1867 után egyre nagyobb részt vállalt a nyilvános mozgalmakban, az új alapszabálya szerint a társadalomra való hatás célzatával". A tagok száma ekkor 300 körüli. Könyvekre és hírlapokra évente 5 800 forintot fordított, s így érthetõ, hogy állománya hamarosan 3000 kötetre növekedett. Az iparosok és a gazdák szervezeti élete is ezekben az években alakult ki. Létrehozták a Polgári Társalgási Kört (1867), amely az 1875-ben alapított Szegedi Iparosok Körével Polgári Iparos és Gazda Körré olvadt össze. Itt is jelentõs állományú és forgalmú könyvtár mûködött. A politikai mozgalmaknak, Perczel Mór és Klapka György szegedi látogatásának (1868) hatására szervezte meg az értelmiség a Szabadelvû Kört, mely tízévi mûködés után vagyonával és 467 kötetes könyvtárával a Felsõvárosi Társalgó Egyletbe olvadt. A belvárosi kaszinóval szoros együttmûködésben egyik helyiségét bérelve alakult meg 1867- ben az Ifjúsági Kör. Jeligéje az Egyenlõség volt. A következõ programot tûzte maga elé: "A fiatalságot összpontosítani, szellemi mûvelõdését emelni, testi erejét férfias gyakorlatokkal fejleszteni, tagjai közt az elõítéletek nélküli szívélyes barátságot megszilárdítani s a 12 közjót szem elõtt tartva minden korszerû üdvös eszmét és vállalatot egyesült erõvel támogatni" (R 3:150). Könyvtára hamarosan túlhaladta az 1200 kötetet. Lapokat is járattak, felolvasásokat tartottak. A tagok száma elérte a 110 fõt. Mûködése 1872 után hanyatlani kezdett, majd vagyonával és könyvtárával beolvadt a kaszinóba. A szabadkõmívesek elsõ szegedi páholya (Árpád a testvériséghez) 1870 májusában alakult meg, és lett hosszabb idõn át a közmûvelõdés egyik pártfogója. (Reizner János is tagja volt 1892 1898 között.) A függetlenségi eszmék hívei a 70-es években mind a három városrészben (Alsóvároson, Felsõvároson és Rókuson) népköröket alapítottak Egyetértés jelszóval. 1879 elõtt négy jelentõsebb nyomda mûködött Szegeden. Valamennyi könyvkereskedéssel, sõt kettõ kölcsönkönyvtárral volt egybekötve. Grünn Orbánnak a mai Széchenyi téren álló házában mûködõ mûhelye halála után rövid idõre özvegyének, majd fogadott fiának birtokába jutott, 1857-ben pedig a volt mûvezetõ, Burger Zsigmond vásárolta meg. Õ indította el a Szegedi Híradót. Halála után özvegye, majd fia, Burger Gusztáv lett a cégtulajdonos. Szeged második nyomdáját 1862-ben Bába Imre alapította. 1843-tól könyvkötõ mûhelyt, 1848-tól könyvkereskedést nyitott. Halála után özvegye, majd 1875-tõl két fia örökölte az Oskola u. 21. sz. alatti nyomdát. Ifj. Bába Imre része egy év múlva Maróczy Józsefnek és társának, 1877-ben pedig az Endrényi testvéreknek a birtokába került. Endrényiék létesítették az elsõ szegedi napilapot, a Szegedi Naplót, 1890-ben pedig átvették Burger Gusztávtól a Szegedi Híradót is. Bába Sándor a maga részét 1896-ban adta el Engel Lajosnak. Ebben a nyomdában készült Reizner János Szeged története c. mûvének négy kötete (1899 1900) és folytatásaként Kulinyi Zsigmond Szeged új kora c. munkája (1901). 1873-ban két új nyomda kezdte meg munkáját a városban. Az egyik Traub Bernátnak és társának, Sártory Istvánnak az alapítása ; ebbe olvadt be a 90-es években a régi Grünn-nyomda. A cég 1865-tõl forgalmas kölcsönkönyvtárat és 1869-tõl könyvkereskedést tartott fenn. Nyomdájuk kezdetben az Oskola u. 13. sz. alatt mûködött, könyvkereskedésük és kölcsönkönyvtáruk pedig a mai Klauzál tér 3. sz. épületben. A másik új nyomda, Várnay Lipóté, a Kárász u. 5. sz. házában nyílt meg. 1876-tól könyvkereskedéssel is foglalkozott. A legrégibb alapítású könyvtár Szegeden az 1468-ban már kialakult ferences kolostori könyvtár volt. György Aladár szerint 1885-ben 2746 kötete volt, köztük több õsnyomtatvány, kézirat. 2 A könyvtár értékei 1950-ben a szerzetesrend megszüntetése után szétszóródtak ; az idõközben meg- vagy visszaszerzett köteteket a JATE központi könyvtára õrzi. 3 György Aladár nyomán a következõ könyvtárakat ismerjük még a Víz elõtti Szegedrõl : 1720 A piarista rendház könyvtára 10 378 kötet 1739 A minorita rendház könyvtára 2 521 kötet 1830 A belvárosi kaszinó könyvtára 4 087 kötet 1836 A fõgimnázium tanári könyvtára 2 329 kötet 1850 A fõgimnázium ifjúsági könyvtára 1 420 kötet 1850 Bába Imre kölcsönkönyvtára (1874-ben megszûnt) 1851 A fõreáliskola tanári könyvtára 1481 kötet 1851 A fõreáliskola ifjúsági könyvtára 809 kötet 1863 Az olvasókör könyvtára (1879-ben elpusztult) 1865 Traub Bernát kölcsönkönyvtára 2 470 kötet 1867 Az Ifjúsági Kör könyvtára (1879-ben megszûnt) 1867 A Polgári Társalgási Kör, késõbb 1878 Polgári Iparos és Gazdakör könyvtára 1 010 kötet 1868 A Csongrád megyei tanító egyesület könyvtára 785 kötet 2 György Aladár : Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885-ben. Bp. 1886. 292. 3 Vö. Bálint Sándor : A szegedi franciskánusok könyvtárának 16. századi állománya. MKSZ 1964. 134-141. 13 A 70-es években fejlesztették ki könyvtárukat a nagyobb állami tanintézetek (1872 : a felsõkereskedelmi iskola ; 1873 : a polgári fiú- és a polgári leányiskola) és az ez idõben alakuló társadalmi egyesületek (1875 : az alsóvárosi társalgó egylet és a felsõvárosi népkör ; 1877 : a rókusi népkör). György Aladár ismerteti a jelentõsebb szegedi magánkönyvtárak 1885. évi adatait is. A bejelentett 13 könyvtár összesített állománya 22058 kötet volt. 4 Kiemelkedett közülük Löw Immánuel fõrabbi 5853 kötetes tudományos értékû gyûjteménye. Ezer kötetet meghaladó könyvtáruk volt még a következõknek : Enyedi Lukács szerkesztõ kb. 2500 kötet Oltványi Pál prépost 2530 kötet Reizner János könyvtárigazgató 2428 kötet Zsótér Andor földbirtokos 2430 kötet Wagner Nándor nagyvállalkozó 1196 kötet Ivánkovits János rókusi plébános 1107 kötet Szluha Ágoston rendõrfõkapitány 1130 kötet Kulinyi Zsigmond szerkesztõ 1009 kötet Egy évtizeddel késõbb, 1895-ben Kulinyi szerint (471) az adatok így alakultak : 1 közkönyvtár (Somogyi-könyvtár) 58 061 kötet 5 hatósági könyvtár 4 799 kötet 14 tanintézeti könyvtár 25 940 kötet 5 egyházi könyvtár 18 074 kötet 13 egyesületi 12 788 kötet 1 kölcsönkönyvtár (Traub) 2 470 kötet 39 könyvtár 122 132 kötet Szeged lakossága a város akkori közigazgatási területén az 1890-i népszámlálás szerint 85 569 fõ volt, 1900-ban pedig meghaladta a százezret. Számításba kell azonban venni, hogy a népesség egyharmada a hatalmas kiterjedésû tanyavilágban lakott. 4 György: i. m. 465-522. Vö. Csongor Gyõzõ : Régi szegedi könyvgyûjtõk. SKH 1963. 32-35. 14 Szeged elsõ közkönyvtára "Városi közkönyvtár" létesítésével elõször Somogyi Antal indítványára az 1873. április 14-én az e céllal összehívott városi értekezlet foglalkozott. Somogyi Antal (1811 1885), akit Móra Ferenc megkülönböztetésül a könyvtáralapító Somogyi Károlytól és a polgármester Somogyi Szilvesztertõl Rovó Somogyinak keresztelt, hírét fõként rovásírásos hamisítványainak köszönhette. 5 Már ifjúkorában szerepet játszott Szegeden, a szabadságharc idején Tápé országgyûlési képviselõje volt, majd kormánybiztos. Csak a kiegyezés után térhetett haza. Barátjának, Rónay Mihálynak szegedi házában, majd kiszombori kúriájában húzta meg magát, és gyártotta "nyelvemlékeit", "kódexeit". Ezeket még 1873-ban a könyvtárnak adományozta, s utóbb a Somogyi-könyvtár örökölte. Ezek adtak okot a késõbb kipattant és széles körben nagy visszhangot vert rovásírásvitára. 1890-ben ugyanis Fischer Károly Hun magyar betûs kéziratok a Somogyi-könyvtárban Szegeden címmel tanulmányt írt. "Fölfedezését" a korabeli lapok közhírré tették. E "kódexeket" Reizner találta meg a városi közkönyvtárból való mûvek címtározásakor kilenc kötetben. Fischer és mások sokáig szenvedélyesen védték a kötetek üres lapjaira írt rovásjelek eredetiségét, míg 1903-ban a Magyar Tudományos Akadémia nyelv- és széptudományi osztályának szakértõi : Sebestyén Gyula, Szilády Áron, Szinnyei József s mások e hiedelmet meg nem cáfolták. Kimutatták, hogy a rovások a "vándor patrióta" Somogyi Antal hazafias buzgalomból fakadt hamisítványai, akár Thaly kurucdalai. "A nyilvános könyvtár érdekében hétfõ délután megtartott értekezletet Dáni Ferenc fõispán nyitotta meg ismertette a kezdeményezést a Szegedi Lapok 1873. április 16-án. A mintegy negyvenre menõ jelenvoltak elõtt elnök megérintvén a városunkban már létezõ egyleti könyvtárakat, oda nyilatkozik, hogy miután ezek csak az egyleti tagok által használhatók, s a közösség számára eddigelõ csak egy könyvtár van, s ez is a lengyelkápolnai tanyai népiskolánál Tóth János iskolafelügyelõ által alapítva, mely 500 kötetet számlál, melyek a nép felfogásához és szükségleteihez vannak gondosan megválasztva, és használtatnak is, egy nyilvános könyvtár felállítása közmûvelõdés érdekében felette kívánatos. Ezután a létesítendõ könyvtár irányábani teendõket érinti meg ; ezek közt egyik fõ teendõ a helyiség kiszemlélése, a másik a könyvek beszerzési módja, melynek megállapítására egy bizottmány kinevezését ajánlja. Az erre kifejlett érdekes eszmecsere után elnök a következõket mondja ki határozatul : Szegeden egy nyilvános könyvtár létesíttetik ; egy könyvtári bizottmány választatik, mely tervezetet készít s a gyûjtéseket megkezdi. A beszerzendõ könyveknél figyelemmel kell lenni a tudományos szak- és közhasznú könyvekre, könyvtári helyiségül ideiglenesen a fõreáltanodai helyiségben levõ két terem kéretik ki a kormánytól a város joga fenntartása mellett, a külvárosokban is állítandók fiók könyvtárak s pedig az iskola helyiséghez közel. A könyvtári bizottság elnöke : Dáni Ferenc ; alelnök : Kovács Albert és Szluha Ágoston." Az elhúzódó tárgyalások (elhelyezés, mûködési szabályzat stb.) miatt a könyvtár megnyitására csak 1875. február 2-án került sor a mai központi egyetem Dugonics téri épületének egyik földszinti helyiségében. Könyvtárnoka Tóth Antal, a kegyesrendi fõgimnázium tanára volt. "Berendezési és használati" szabályzatát a helyi lapok ismertették ; hetenként két alkalommal : szerdán délután és vasárnap délelõtt tartott másfél-kétórás ingyenes kölcsönzõ szolgálatot. Megnyitáskor majdnem 1000 kötetbõl állott. Ebbõl kb. 500 kötetet az 1874-ben megszûnt Bába-féle kölcsönkönyvtár árverésén vásárolt meg a város, a többi adományként gyûlt össze. 5 Móra Ferenc : Rovó Somogyi. Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 82 86. 15 A könyvek jegyzéke a látogatók rendelkezésére állt. A könyvtárat a törvényhatósági bizottság a "tanügyi bizottmány" kezelésére bízta, és mûködését bizottság ellenõrizte. Forgalma csekély volt, bár kötetszáma némely forrás szerint további vásárlással és adománnyal megközelítõen háromezerre növekedett. A város az állomány gyarapítására tervbe vette a Nemzeti Múzeum 1873-ban elhunyt igazgatójának, Kubinyi Ágostonnak tekintélyes magánkönyvtára megszerzését is. A fõreáliskola épületében 1876-ban rendezett országos mezõgazdasági kiállításkor a könyvtár helyiségét kiürítették, a könyveket ládákba csomagolták, s így maradtak a következõ két évben is. Az 1879-i árvíz idején az állományt jelentõs károsodás érte. A megmaradt 1507 kötetet késõbb a Somogyikönyvtár vette át ; ebbõl a duplumokat a város a szatymazi gazdakörnek adta. 16 A fõreáliskola ( a Somogyi-könyvtár elsõ helye, a ami központi egyetem ) az 1879-i árvizkor A Széchenyi tér az árvízkor A városháza újjáépítése (1882) A fõreáliskola (az 1876-i kiállitás levélpapírjának rajza) A Kereszt (ma Somogyi utca a Víz elött ; jobb oldalt a fõreáliskolának az szárnya, amelynek földszintjén a Somogyi-könyvtár helyet kapott) A régi városi könyvtár egyik könyve Somogyi Károly ( Pollák Zsigmond rézkarca Ellinger Ede fényképe után) Somogyi Károly idegen kéz írásával készült könyvtárfölajánló levelének utolsó lapja az adományozó aláírásával ( 1880. április 26.) Somogyi 1883-ig maga is gyarapította adományát Tisza Lajos királyi biztos meghívólevele az adomány megtekintésére (1880. május 18.) Javaslat a könyvtár elnevezésére ( 1880.június 8.) Az alapítólevél utolsó lapja (1881. február 15.) Somogyi Károly "Szeretném idézni ezt a sokrétegû, ellentmondásokban gazdag, mégis harmóniás lelket, de kevés a tárgyi fogódzóm" -panaszolta Móra Ferenc 1923-ban. 6 Némiképp meglepõ ez a nyilatkozat, hiszen a könyvtárban már akkor is hozzáférhetõ volt az az életrajz, amelyet Somogyi tisztelõje, bizalmasa, Ferenczy György esztergomi plébános írt még Somogyi halálának évében. 7 Móra - ha nem hivatkozott is rá - ismerhette ezt, adatai legalábbis erre utalnak. Viszont számunkra, sajnos, elveszett mind a Ferenczy idézte Somogyi-féle önéletrajz, mind az az írásos feljegyzés, melyet Kelemen Béla, Somogyi Károly dédunokaöccse készített az alapító életrajzához a 20-as évek elején Móra számára. A prímási levéltárban õrzött életrajzi töredék csupán a kéziratban összegyûjtött költeményeinek keletkezéséhez fûz néhány életrajzi adatot. 8 Kevéssé ismert a köztudatban az alapító eredeti neve és vallása. Születése napjának dátuma pedig mint gyakran e korban - vitatható. Sírfelirata szerint 1811. április 1-én született a Heves megyei Tiszaföldváron, a helyi református egyház születési és keresztelési anyakönyvében azonban a "születési idõ : 1811. április 2." A szülõk neve: Nemes Csizmazia Sándor és Kelemen Borbála, az újszülött neve: Károly-Ambrus, tehát eredetileg az alapító neve Csizmazia Károly-Ambrus volt. Édesapja Csizmazia Sándor (1772 1860), Nyitra megyei, farkasdi illetõségû, és "somogyi" elõnevû, protestáns nemes család sarja. Bár hites táblai ügyvéd volt, az 1800-as évek elején többnyire a báró Podmaniczky-család valamely tagjának a gazdaságát vezette. Édesanyja, Kelemen Borbála, az elsõ pestbelvárosi fõtanítónak és kántornak, Kelemen Mihálynak a leánya, a hazai színjátszás úttörõjének, az elsõ magyar színigazgatónak, Kelemen Lászlónak testvérhúga és egy idõben társulatának tagja. Ezen az ágon Somogyi Károly rokona a szegedi Kelemen családnak. Ez volt egyetlen szegedi kapcsolata a könyvtáralapítás elõtt. A család öt gyermeke közül a szülõk vegyes vallásúak lévén a három fiú az apa református vallását követte. Röviddel Károly születése után Pestre költöztek. A Serfõzõ utcában, a késõbbi Gschwindt-féle szeszgyár helyén laktak. 1820 nyarán Csizmazia Sándort kemény megpróbáltatás érte : "Egy szerencsétlen kiraboltatás közben írja Ferenczy elveszté minden vagyonát [...] ehhez még súlyos betegségbe esett, s környezetében az ínség keserû napjai is beköszöntöttek" (496). Ezt a csapást tekinti Ferenczy az anya közbenjáró hatását is beleértve az apa és fiai vallásváltoztatása okának. Föltételezi azt is, hogy ez idõtõl kezdve használta a család a Somogyi Csizmazia kettõs vezetéknevet. A család sorsa, a váratlanul jött megpróbáltatás mélyen hatott az akkor kilencéves Károlyra. Az amúgy is komoly, zárkózott gyermek szigorú fogadalmat tett az oltár elõtt, hogy életét az egyháznak szenteli. Szelleme azonban fogékony és cselekvõ maradt. S ebben otthonának példája buzdította. Csizmazia Sándor hosszú élete során állandó és tevékeny kapcsolatot tartott kora irodalmi életével. Kedvvel foglalkozott történelemmel és nyelvészettel, ennek terméke a divatos délibábos múlt fölelevenítése regényében (Dentu-Mogerek vagy a magyarok õselei. Buda, 1833). Nevét azonban kora inkább irodalmi vállalkozásaiból ismerte: Farkas Károly költõvel állította össze a Múlatságok-at (1807), 1821 és 1826 között a Hazai 's Külföldi Tudósítások elindítójának, Kultsár Istvánnak "segéde", Kultsár halála után 1831-ben és 1832-6 Móra Ferenc : Somogyi Károly emlékezete. 1923. 10. 7 Ferenczy György : Somogyi Károly élete. = [Új] Magyar Sion. Esztergom. 1888. 495 508., 591-603., 681-694., 761-776., 850-859. 8 Beke Margit : Mûveink élnek csak. Új Ember, 1980. aug. 3. Ferenczy 496. 2 A Somogyi-könyvtár száz éve 17 ben pedig a lap önálló szerkesztõje volt. Ebben az idõben õ állította össze a folyóirat melléklapját, a Hasznos Múlatságokat, amint ezt Somogyi Károly saját kezûleg feljegyezte a könyvtár birtokában levõ kiadvány elõlapján. Több nyelvtani mûve és értekezése kéziratban maradt, csak egy került kiadásra Tudományos életünk címmel (Pest, 1833). Fordított talán Kelemen László hatására színdarabot, Kotzebue A kisvárosiak címû játékát, melyet 1807-ben tûztek mûsorra Pesten. Felesége, Kelemen Borbála fordította le a korban kedvelt bécsi írónõnek, Pichler Karolinának egyik erkölcsnemesítõ szándékú mûvét, a Hasonlatosságokat (Pest, 1807). Munkájáról Kazinczy is elismeréssel nyilatkozott. Ebben a környezetben érthetõen korán kedvet kapott a gyermek Somogyi Károly az olvasásra annál inkább, mert a tekintélyes családi könyvtár (a késõbbi nagyhírû gyûjtemény alapja!) az õ szobájában volt elhelyezve. "Tudom idézi õt Ferenczy (497), hogy kertünk egy fája zöld sátora alatt olvastam Kisfaludy Sándor regéit, és sirattam hõseit. Zrínyi Vidjének sorsán már korábban, alig 6 7 éves koromban hulltak már könnyeim, midõn Szigetvárának ostromát könyvekbõl rakott vár és papírkatonák személyesítették." A kegyesrendiek pesti iskolájában Somogyi tehetségével, kitartó szorgalmával az elsõk sorába került, pedig több osztálytársa, köztük bárók, mint Wenckheim Béla és Ürményi Ferenc, elõkelõ származásával, vagy mint báró Eötvös József és Somssich Pál, kiváló szellemi adottságával elõnyben volt vele szemben. Szerényen, de céltudatosan készült papi hivatására, noha kevés reménye volt elérni. "Pártfogók nélkül, kikre azon idõben nagy szükség volt, vetélytársakkal osztályomban, kik szülõik tekintélyénél fogva bizonyosak lehettek a fölvételrõl [...] nekem csak a ködfátyolos jövõben engedtetett szabad merengés" panaszolta önéletírásában (499). Kis plébánián mûködni ez volt egyedüli "nagyravágyása". Anyagi helyzetük jobbra fordulását hozta meg Somogyi Csizmazia Sándor új állása. Az 1821-ben kinevezett kalocsai érseknek, Klobusiczky Péternek a gazdasági fõszámvevõje lett. 1827-ben pedig Rudnay Sándor esztergomi bíboros érsek a 16 éves Somogyi Károlyt (aki ettõl az idõtõl kezdve már csak nemesi elõnevét használta, és neve így került hivatalos bejegyzésre) fölvette a nagyszombati papnöveldébe, majd látva kiemelkedõ tehetségét a pesti egyetemre küldte a hittudományok elsajátítására. Ebben az idõben Ferenczy szerint (500) már jelét adta irodalomra termettségének, segítõje volt atyjának a Hazai és Külföldi Tudósítá-sok szerkesztésében. A felvilágosodás nyelvmûvelõ és irodalomápoló törekvéseinek, majd Széchenyi István akadémiát alapító példájának és a reformkor nemzeti szellemének hatására a növendékpapság Pesten irodalmi diáktársaságot, "magyar gyakorló iskolát" szervezett, s ennek élére a közbizalom 1830. augusztus 10-én Somogyi Károlyt állította. E szerény irodalmi kör Ferenczy szerint "az egyház számos kitûnõ írójának nyújtott elsõ gyakorlati tért, s adott lelkesítõ ösztönt a késõbbi nagy fontosságú mûködéshez" (501). Ebben az elsõ "elõülõ" Somogyinak is érdemei voltak. "A tudomány kincs, munka hozzá a kulcs" vallotta már fiatalon, s mint végzett papnövendék többnyire a könyvtárakban töltötte szünidejét (503). Miután fiatalsága miatt csak húszéves volt még fölszentelését nem kaphatta meg, mint szerpap mûködött Komáromban, majd Udvardon. 1834. április 11-én szentelték föl áldozópapnak. ( Ferenczy talán ezért teszi egy helyen április 11-re Somogyi születése napját?) Még ebben az évben Gyöngyösre költözött, és több mint három éven át Gosztonyi Pál Heves megye volt alispánja (1815 1825) gyermekeinek nevelõje volt. A szerény, de széles körû ismeretekben gazdag fiatal papot, "földijüket" megszerették, és nehezen váltak meg tõle, amikor a Nógrád megyei Patakra rendelték káplánnak. Mély gyászt hozott számára az 1838. évi katasztrofális pesti nagy árvíz. Édesanyját ugyan kimentették a hullámokból, és a fõvárosba sietõ Somogyi még életben találta, de súlyos meghûlésébõl nem tudott kigyógyulni, és hamarosan meghalt. 18 1841-ben érte az elsõ nagyobb megtiszteltetés és az elsõ irodalmi siker : a több egyházi intézményt alapító Kopácsy József hercegprímás a végzett papnövendékek számára felállított presbitérium (továbbképzõ intézmény) egyik tanári állására Somogyit alkalmazta, noha akkor még nem volt hittudományi doktor, s ugyanezen évben nyerte el az egyetem hittudományi kara által kitûzött Horváthdíjat A törvények iránti engedelmességrõl különös tekintettel korunkra címû értekezésével. Szaniszló Ferenc egyházi író (késõbbi nagyváradi püspök) még 1840-ben meghívta akkor elindított lapjának, a Religio és Nevelésnek munkatársául, de a sok nehézséggel küzdõ irodalmi vállalkozás szerkesztésébe a hercegprímás hozzájárulásával csak 1843-ban vonhatta be. Somogyi így visszatérhetett Pestre, és tulajdonjoggal átvette a lap szerkesztését, amit Ferenczy szerint "akkori viszonyokkal szemben igazi vakmerõségnek lehet tekinteni" (505). Ez volt ugyan az egyetlen katolikus lap, de csak Somogyi páratlan buzgalmának, színvonalas szerkesztõi tevékenységének köszönhetõ, hogy részvétlenség miatt meg nem bukott. "Saját munkámmal s vidéki közleményekkel töltöttem be a lap minden számát emlékezett vissza Somogyi, magam végeztem a szigorúbb javítást, igen sokszor talált íróasztalomnál a felkelõ nap egy folytonos írással töltött éj után" (506). Az olvasók elismerése nem maradt el. Az egyházkerületek köszöntõ levelekben üdvözölték, és 1846-ban tisztelõi Barabás Miklós készítette kõnyomatú arcképét is közre bocsátották. 1847. október 3-án pedig az egyetem teológiai kara doktori, "hittudori" oklevéllel tüntette ki az egyházi irodalomban nagy tekintélyre emelkedett tudóst. Mindez további vállalkozásra ösztönözte. A nyomdák körül tapasztalt kellemetlenségek elkerülésére saját üzem megszerzését határozta el, és több kísérlet után Vácott sikerült megfelelõre szert tennie. A közbejött forradalom, mely életébe új helyzetet hozott, vállalkozását háttérbe szorította. A Religio szerkesztését 1848 második felében munkatársának, Danielik Jánosnak adta át, majd 1849. január 18-án, Windischgrätz Pestre való bevonulásakor a lap tulajdonjogáról is lemondott Danielik javára, aki szélsõségesen lojális, osztrák szellemben szerkesztette tovább a lapot. Somogyi kísérletet tett egy új neveléstani heti folyóirat, a Katholikus Iskolai Lap megindítására ; elsõ számában a nemzeti irányzat jegyében köszöntötte olvasóit, de kiadását hamarosan be kellett szüntetnie. Bár FERENCZYnek Somogyi-életrajza e vészterhes évekrõl kevés adatot közöl, annyit elárul, hogy "a folytonos munkásság által is megviselt gyenge szervezetû férfiúnak pihenésre úgyis szüksége lévén, visszavonult György öccséhez a temesmegyei Merczifalvára, hol ennek kedves családi körében kellemes felüdülést is talált" (595). [Kiemelések B. I.-tól.] A helyzetet jellemzõ kép csak töredékesen alakul ki a további önvallomásrészletekbõl. Így tudjuk meg, hogy Somogyi foglalkozott a "külföldre futással", mert hazáját elveszettnek hitte : "El is volt veszve húsz hosszú éven át, s csak Isten irgalma menté meg, ki csodálatra méltó gondviselése által a viszonyokat ekkép alakítá, hogy a vérengzõ tyrannismusnak ki kellett körmei közül a prédát bocsátania" idézi Somogyit Ferenczy (596). Majd a továbbiakban így vall Somogyi : "Én nem vetettem alá magam a purificatiónak, mint elõbb nem mentem fel Bécsbe, a magyar sereg elõli futás alkalmával; jóllehet Scitovszky pécsi püspök, az akkor mindenható egyházfõ maga személyesen meglátogatott külvárosi lakomban, s meghittjét, Márkfy tanárt ismételve kiküldé hozzám, hogy a Bécsbe menetelre rábírjon. Én nem mentem ; jóllehet minden keresetmód- és jövedelemtõl megfosztva, jövõre is minden kilátásom elveszett" (597). Jegyzetében azt is megírta : "Fekvõ birtokomat úgyis lefoglalta Bach kormánya, vagy inkább Haynaué." Az események csillapultával 1850-ben Somogyi a prímási levél- és könyvtár "csendes" állásába került, "honfiúi bújában a könyvek közt való szorgalmas tanulmányokban keresve vigasztalást" (uo.). A katolikus iskolaügy fejlesztésén buzgólkodó Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok (késõbb erdélyi püspök) még 1844-ben közzétette annak a vállalkozásának tervezetét, mely 1847-ben Jó és olcsó könyvkiadó társulat (utóbb Szent István Társulat) néven megalakult, de 2* 19 hatékonyabb mûködését Fogarasy igazgatósága és gróf Károlyi István elnöklete alatt csak 1851-ben kezdhette meg. Az elnök és az igazgató személyes közbenjárására a hercegprímás hozzájárult, hogy a kiadótársulat aligazgatói tisztét Somogyi vállalhassa. Az egyházi irodalomnak ekkor már oly ismert személyisége volt, hogy nem maradhatott szerény elvonultságában, így tehát 40 éves korában újra visszatért Pestre. Benne a társulat alkalmas munkatársat talált. Gondos tevékenységgel és szívós akarattal munkálkodott azon, hogy "a zsibbadt vallásos érzületet" új életre keltse. Felügyelete és sok esetben közremunkálása mellett jelentette meg a Szent István Társulat a honi katolikus irodalom gazdagítására a kor ismert vallásos mûveit. Például az õ javításával került kiadásra L. Goffine Oktató és épületes könyve (1852), s õ fordította le Ch. Schmid kedvelt ifjúsági iratát (Piros tojások iskolai ajándékul jó gyermekeknek. Pest, 1853). A társulat legnagyobb vállalkozása ebben az idõben az Erzsébet-album (1856), amely magyarországi Szent Erzsébetnek az Érdy-kódexbõl kiemelt legendáját közli "okmánytani hûséggel" és korabeli olvasatban. Összeállítását Somogyira bízták, és õ evégett felkereste Drezdát, Marburgot, Münchent és más helyeket, hogy a díszmûhöz a szükséges adatokat, metszeteket beszerezhesse. Õ maga is írt értekezéseket, cikkeket az akkor Klezsó József szerkesztésében megjelenõ Családi Lapokban is (pl. A mûveltség és ennek eszközeirõl ; A képzelõ tehetség fejlesztésérõl ; Krisztina svéd királyné). 1858-ban pedig saját kiadásába és szerkesztésébe vette át a lapot, és benne tudományos írások mellett néhány versét közölte. Munkásságára az Akadémia is fölfigyelt, és 1858. december 15-én a bölcsészeti osztály levelezõ tagjává választotta. "A kinevezési okmányt azonban írja Ferenczy (600) Somogyi fölbontatlanul hagyta, nem ugyan közönyösségbõl, sem sérteni akarásból, hanem csak azon okból, mert azt többen irigyelték, mint õ vélé, s így volt határozva, hogy ha a felpanaszolás nyíltabb alakot vesz s általánosabb jellegû lenne, megköszönve visszaküldhesse..." Némelyek tartózkodása a székfoglaló témájával függött össze ; "pedig az volt éppen a legnagyobb újság jegyezte meg Somogyi, hogy a magyar akadémia elõtt valaki a személyes Istenrõl szólani bátorkodott. Rám nézve e professio fidei [a hit nyilvános megvallása] szükséges volt már csak azért is, hogy tõlem ki se várjon ellenirányú bölcsészetet, és szabad kezet tartsak fenn számomra a jövõben is. Újat a bírálókra nézve lehet, hogy nem mondtam : de igazat igen" (uo.). Ezzel magyarázta, hogy értekezését nem engedte át az Akadémiának (noha ez díjazta volna), hanem saját költségén nyomatta ki, és a tagoknak ingyen osztotta szét. Akadémiai székfoglalóját bölcsészet lényege- és feladatáról címmel 1859. április 18-án olvasta fel, és közzétette a Családi Lapokban is. Ebben kifejtette, hogy "a bölcsészet a végokok tudománya", és hogy "lényege nem a sokféleségben, hanem a rendezni tudásban, nem az ismeretek halmazában, hanem az összefüggések belátásában, nem az ellentmondások felhalmozásában, hanem az eligazodásban áll..." Summázatát talán ez a gondolata adja : "Tehát nem minden igazat és valót tudni, hanem minden nem igazat s tévútra vezetõt felismerni, a valódi bölcsészet hivatása." A Szent István Társulat, mûködését szélesebb körben kiterjeszteni óhajtván, 1859-ben átvette a Religio c. egyházirodalmi lapot, és szerkesztésével Somogyit bízta meg. Õ korábbi tapasztalataira gondolva, vonakodva, de ismét vállalta a nehéz feladatot. Ugyanebben az évben, 1859. március 31-én az egyetem hittudományi kara fokozott elismerésként címzetes tanárává, "bekebelezett tudorává" avatta Somogyit. Ily sok elismerés érthetõen felfokozta ellenfeleinek irigységét és rosszindulatát. Már az év végén alkalmat találtak támadásra : a Religio decemberi számában a Szent István Társulat alelnöke, Danielik János, nem engedte közölni azt a cikket, melyben Somogyi az akkor induló Idõk Tanúja címû, egyébként katolikus irányú, politikai napilapot köszöntötte, mintegy propagálta (682). A szerkesztõi jog ilyen durva megsértését azzal indokolta, hogy a Religio, azaz a társulat a politikába nem avatkozik be. Megnyerte akciójához az elnököt, Károlyi Istvánt is, aki utasította Somogyit, hogy kihagyván a cikket szedesse újra a lapot. Erre Somogyi 20 nem volt hajlandó, s az ügy végül a hercegprímás elé került, aki elégtételt adva a szerkesztõnek, a kiadói jogot is reá ruházta. Sajátos módon egybeesett ez az összeütközése egy másik, egész életére kiható megrendítõ eseménnyel. 1859 szilveszterének késõ délutánján, amikor épp a bíborostól nyert megbízásával Pestre érkezett, és a társulat hivatalába ment ügyének intézésére, értesült arról, hogy délután (!) három álarcos férfi hatolt be ferencvárosi lakására. Csak két idõs nõvérét találták ott. Õk vezették a háztartást. Egyiküket a támadók késsel megsebesítették, de mivel Somogyit nem találták, elmenekültek. A rendõri vizsgálat szerint az ismeretlen behatolókat "téves irányú hazafiság" (!) vezette. A nyomozást egyébként eredménytelenül zárták le. Az elkövetkezõ év új, Somogyit mélyen sújtó bánatot hozott. 1860 novemberében évek óta szeretettel ápolt idõs atyját vesztette el. Ez a gyász tovább fokozta fájdalmait, és egyre inkább a magábavonulásra késztette. Már májusban lemondott a Szent István Társulat igazgatói állásáról, majd az év második felében a Religio szerkesztését is átadta Pollák János egyetemi tanárnak. Régi vágyát megvalósítva néhány hónapra Itáliába utazott, hogy "lelke bánatát oszlassa". Hosszabb idõt töltött Rómában. IX. Pius magánkihallgatáson fogadta dolgozószobájában. Alkalmat talált Somogyi a nevezetes múzeumok és könyvtárak és más városok meg tekintésére is. Ferenczy szerint legtöbbször emlegette "azon könnyekre indító édes benyomásokat, melyeket Milanóban Boromeói szent Károly [névadója!] sírjánál élvezett" (691). Ferenczy azt állítja, hogy Somogyi úti élményeit megírta, de ezt mint sok egyéb írását (pl. tanulmányát Dantéról, Boetiusról) nem kívánta közrebocsátani (692). Az 1880-as évek közepén készült kézirataiból megállapítható, hogy kísérletet tett Szellemi életképek címmel költeményeinek kiadására. Az esztergomi prímási levéltárban õrzött 175 lapnyi kézirat befejezetlennek mutatja ezt a munkát. Legkorábbi verse az Eschner emléke címû lehet, melyet még 1826 körül írhatott, és atyja látta el javításokkal. A vershez fûzött megjegyzésében Eschner Konstantin piaristáról ezt írja : "Egyetlen tanár volt egész iskolai pályám közben, aki a sok és nagy csapások által sújtott család sorsán könnyíteni akarván, volt tanítványát nem pénzbeli, de másnemû adományával örvendeztette meg." A versek mélyen személyes érzelmeket tárnak föl, és rejtett sebekre keresnek vigasztalást. Példaként néhánynak a címe : Honfibú (1841), Anyám arcképére (1867), Saját arcképemre (é. n.), A gyermek álmai (1853).
"Somogyi nagy szerénységében így jellemezte õt Ferenczy (692) nem kereste a méltóságokat, sõt az ajánlottakat is vissza tudta utasítani." Már korábban fölkínálták neki a gyulafejérvári õrkanonokságot, majd az egri kanonokságot, de azzal hárította el, hogy "méltánytalannak" tartja más megyében kapnia jutalmát, s így mások hátrányt szenvedjenek. Bár Esztergomban "szívesen elõvették, valahányszor fontos ügyekben használhatni vélték", mint 1858-ban is, amikor az esztergomi tartományi zsinaton jegyzõként mûködött. Õ készítette el a püspöki kar Rómába tett fölterjesztését is, "melyben hatalmas tollal védte a magyar egyház és a prímási szék akkor fenyegetett jogait" (uo.) De egyházi méltóságra csak késõbb vették figyelembe, s akkor is azért, hogy Olaszországból visszatérve Pestrõl eltávolítsák. Danielik, akkor már egri kanonok és a Consilium [fõpapi tanácsadó testület] nagyhatalmú tagja, a pozsonyi kanonokságot találta alkalmasnak erre a célra. Így lett 1861. április 14-én e tisztség viselõje az akkor állástalan Somogyi. Kevéssel utóbb a Szent István Társulat válságos helyzetbe jutott, épp elnökének, Danieliknek "ellenõrzést nem ismerõ, könnyelmû gazdálkodása" miatt. A társulat anyagi erejéhez mérten túlzó vállalkozásokba kezdtek (C. Cantu világtörténetének magyar fordítása, a Szentek élete stb.), s ez csõddel fenyegetett. Az 1862. július 2-i közgyûlés közbizalommal ismét Somogyit kérte meg az alelnöki tisztségre. Somogyi, feledve sérelmeit, látva a társulat fontos szerepét, vállalta a feladatot. Takarékos gazdálkodással új rendet hozott a társulat életébe. Mint korábban, most is népszerû kiadványok megjelentetésére törekedett, így lefordí- 21 totta franciából azt a röpiratot, mely Renan mûve és a német ítészet címmel (1864) Renan sokat vitatott mûvét (Jézus élete) bírálta. 1865. július 25-én Scitovszky János hercegprímás Somogyit esztergomi kanonokká, 1867-ben pedig az új esztergomi érsek, Simor János, oldalkanonokká nevezte ki. Az egyre szaporodó egyházi tevékenysége miatt Somogyi 1868 januárjában, négyévi tevékeny és eredményes munka után, lemondott a Szent István Társulatban viselt tisztségérõl. "Azon érdemeknél fogva, melyeket 33 év óta különféle egyházi hivatalokban kitûnõ képességgel és fáradhatatlan buzgalommal teljesített szolgálat által szerzett" 1868. február 21-én a zebegényi apát címet nyerte el (762). Az egyházi életen kívüli tudományos érdeklõdése többek között a nyelvészet felé vonzotta. E tevékenységének elismerését bizonyítja, hogy a "német keleti társulat" (Die deutsche morgenländische Gesellschaft) 1869-ben rendes tagjává választotta. Meggyöngült egészségi állapota miatt azonban már terhessé kezdtek válni szaporodó egyházi tisztségei. 1869. június 30-án az oldalkanonoki tisztségétõl vált meg már mutatkozó szembaja és Ferenczy szerint (uo.) "az udvari élethez alkalmazkodni nemigen hajlandó modora miatt". Az év novemberében a római zsinatra kapott meghívását is lemondotta, "érezvén, hogy a nyilvános szereplés már nem neki való". Egyre inkább visszahúzódott gyarapodó könyveinek birodalmába. Ismert vitakészségét már csak a pápai csalatkozhatatlanság (infallibilitás) hittételének kérdése szította fel, és számtalan módon, írásban és szóban fejtette ki ellenkezõ nézetét. Sokan már a magyar "ókatolicizmus" vezérét látták benne, de a dogma kihirdetése után, 1870-ben, álláspontját keresztényi alázattal föladta, mert Ferenczy szerint "az õ nemes szándékú lelkülete, mily õszintén óhajtotta az igazság tisztázását : épp oly borzalommal fordult el minden szakadási törekvéstõl is" (763). Közeledve 60. éve felé, e nemes lelkületû, aszkétaéletet élõ fõpap most már teljesen visszavonult minden közszerepléstõl. "Mennél nagyobb volt jövedelme írja Ferenczy ( uo.), annál inkább alászállani látszottak a kényelem iránti igényei ; annál inkább növekedett szívében a vágy a jótétemények gyakorlására..." Már korábban, a Religio és Nevelésben foglalkozott az elhagyatott, szegény sorsú gyermekek gyámolításának ügyével saját ifjúkora tapasztalatai nyomán. Az esztergomi prímási levéltárban õrzött életrajztöredékben olvasható ez a visszaemlékezés : "Dacára iskolai elõmenetelemnek, ösztöndíjhoz soha nem jutottam ; még a biztosan ígértet sem nyerhettem el. Atyám ugyanis az országgyûlés alkalmával Pozsonyba fölmenvén, Jordánszky Elek, késõbb felszentelt püspök által biztosíttatott egy pozsonyi káptalan által kiadatni szokott ösztöndíj elnyerése felõl. Folyamodtam is (mégpedig egy igen becses, a 12 éves Jézust a templomban ábrázoló s általam rajzolt kép melléklésével), de hasztalanul. Gimnáziumi tanulmányaimat bevégezvén a kispapok közé kívántam fölvétetni, hiába. Kicsinynek találtattam még arra is, hogy az Emericanumba jussak. Így a bölcsészeti tanfolyamot is a pesti egyetemen a családom terhelésével kelle végeznem [...] pártfogók nélkül vergõdtem föl..." Sajátos véletlene a sorsnak, hogy 40 év múlva, mint pozsonyi kanonok, kezelõje lett annak az alapnak, melybõl hajdan az ösztöndíjat remélte. Most meghirdette három nagyobb lapban, de senki nem jelentkezett. Mint életrajzában írta : "hihetõleg a csekély összeg miatt nem akarta egy is az alkalmat egy jobbnak elnyerésére elszalasztani". Hogy örült volna õ annak idején e csekély támogatásnak! Miután elfoglalta esztergomi lakását a Káptalan téren, míg nõvérei vezették háztartását, évrõl évre 8-9 szegény sorsú tanulót élelmezett házában. 1880-tól a budapesti Klotild szeretetházban három fiú nevelésére évente 6000 forint után járó kamatot fizetett. Kitûzött célja az olasz és a francia mintájú, neveléssel foglalkozó szeretetházak példájára egy ilyen intézmény felállítása volt. A Pest megyei Törtelre ahol akkor az ún. hasonszenvi orvosi munkásságáról ismertté vált öccse, György élt tervezte, és egy nagy telkes házat vett, hogy 15-20 gyer- 22 mek számára célszerûen átalakíthassa. Terve azonban több akadály miatt nem valósulhatott meg. A könyvtáradományozás után Szegeden is tervezte önálló szeretetház felállítását, de a város tanácsa a fejalánlott 40000 forintot nem tartotta elegendõ anyagi alapnak, s ezért udvariasan bár, de elhárította az alapítvány elfogadását. Somogyi a nevelés céljáról a következõ elveket vallotta : "a cél a szegény gyermekek felkarolása, mégpedig családias nevelés által, tehát nem az, hogy kaszárnyai fegyelem tétessék szükségessé, de az sem, hogy e házak úrfiakat nevelõ költséges intézetté váljanak" (771). Emlékezve gyermekkorának iskoláztatási nehézségeire, négy (10 10 ezer forintos) ösztöndíjalapítványt létesített különféle iskolák számára. A pesti szeretetház részére tett alapítványának terhére pedig három szegedi árva neveltetését tette lehetõvé. Ezenfelül egyházi intézményeknek, kórházaknak, jótékonysági egyleteknek és tudományos intézeteknek (pl. a Természettudományi Társulatnak, az Országos Régészeti és Embertani Társulatnak, az Országos Magyar Képzõmûvészeti Társulatnak) juttatott még jelentõs alapítványi összeget. E sokirányú és tetemes összeget fölemésztõ adományait egyházi tisztségeinek jövedelmébõl fedezte. Szigorúan hangoztatta és követte is egyházának szabályát, mely szerint a pap javadalmának fölösleges részét köteles "kegyes célokra" fordítani. Utolsó éveiben is rendkívül sokat dolgozott. Élete folyamán sokoldalú ismereteket szerzett, és több nyelvet elsajátított. Filozófiai képzettsége lehetõvé tette, hogy a legelvontabb kérdéseket is érthetõ elõadással és világos szerkesztéssel tárgyaljon. Kiváló emlékezõtehetsége és szigorú kritikai érzéke nagy segítséget nyújtott munkájához. Móra ezzel a költõi hasonlattal tette szemléletessé alakját : "egy csodálatos emberméh volt, aki semmiféle könyv mézét nem hagyta megkóstolatlan, de mindnyája felett ott libegtette finom fullánkját [...] Majdnem minden mûvében találok széljegyzeteket ; azokból látom, hogy filozófiát, történelmet, esztétikát, szépirodalmat, mindent az ortodox katolicizmus szemszögébõl nézett. Még a bibliográfiai adatgyûjtemények margójára is oda jegyzi, hogy 'g.. ember, mért hagyod ki a katholikusokat?' Az ellenreformátorok tüze hevítette, s ezekben a megjegyzésekben a stílusa is rokon azokéval" (i. m. 11). Határozottan és õszintén szeretett beszélni, s ezt kívánta másoktól is. Baráti köre nem volt széles, de szívesen érintkezett az irodalom és tudomány korabeli képviselõivel ; Eötvös József, Kemény Zsigmond, Fraknói Vilmos, Hunfalvy Pál többször fölkereste, míg Somogyi betegsége nem lett súlyosabb. Fõleg névnapján szívesen látott más vendégeket is. Életének utolsó idõszakában már kerülte az embereket. Súlyos betegségében elzárkózott még alkalmazottainak segítségétõl is. Orvosi kezelésre sem tartott igényt, mivel nem bízott módszerükben ; õ a hasonszenvi gyógymódnak volt híve. 1888. március 20-án halt meg, s régi óhaja szerint Esztergomban a szentgyörgymezei sírkertben temették el nõvérei mellé. Alapítványainak legjelentõsebbike és az utókor számára is a legmaradandóbb a szegedi városi Somogyi-könyvtár alapítása volt. Sírkövén ez olvasható : Hoc lapide tegitur quod in CARLO AMBROSIO SOMOGYI de gente Csizmazia terreni fuit. Primam lucem aspexit in TiszaFöldvár Oppido Comitatus Heves, Anno 1811. die 1-a Aprilis Animam Deo reddidit Strigonii Anno 1888. 20. Marcii. Quod facit, nihil est; quod concupivit, immensum: 23 In Deo vivere et Christum sequi. Epitaphii auctor ipse defunctus, qui fuit E. M. S. Canonicus. Némiképp szabad fordításban : "E sírkõ födi be, ami halandó volt a Csizmazia nembeli Somogyi Károly Ambrusban. A napvilágot Heves megye Tiszaföldvár mezõvárosban látta meg 1811. április 1-én, lelkét az Úrnak 1888. március 20- án Esztergomban adta vissza. Amit tett, semmi ; amit óhajtott, mérhetetlen : Istenben élni és Krisztust követni. E sírfelirat készítõje maga az elhunyt, Esztergom fõegyházmegye kanonokja volt." (Sírját 1982- ben hiába kerestettük esztergomi barátainkkal: eltûnt. Valamennyiünk szégyenére. A szerk.) 24 Az adomány Reizner János, kinek alkalma lehetett errõl Somogyival beszélni, azt állítja, hogy az alapító "Szegeden csak egyszer, 1849-ben fordult meg". 9 Az idõpont jelzi, hogy úticélja nem a rokon Kelemen család meglátogatása, inkább átutazás lehetett : Pestrõl Haynau vésztörvényszéke elõl öccsének, Györgynek Temesvár környéki birtokára menekült. Ezután csak 1880 tavaszán látogatott Szegedre. Már azzal az elhatározással, hogy a város vezetõivel tárgyal egy közkönyvtár létesítéséhez szükséges elõkészületekrõl. Tisza Lajosnak, az árvíz utáni újjáépítésre alakított királyi biztosság vezetõjének meghí vására Pálfy Ferenc polgármester, Szabados János kulturális tanácsnok és Lévay Ferenc fõreáliskolai tanár, egyben a Szegedi Híradó munkatársa, jött össze 1880. április 25-én megbeszélésre. A fõreáliskola épületében, a királyi biztosság mérnöki hivatalának helyiségében tartott tanácskozáson Somogyi Károly ismertette indítékait, miért ajándékozza könyvgyûjtemé nyét Szegednek. Megállapodtak, hogy a fõreáliskola földszintjének a fõbejárattól a Kereszt (késõbb az alapító nevérõl Somogyi) utcára nézõ frontján helyezik el a könyvtár olvasótermeit és munkaszobáit. A felajánló levél Somogyi itttartózkodásának második napján, április 26-án készült el. Az alapító ezt a városi küldöttség két tagjának jelenlétében írta alá. Föltehetõen másnap, 27-én, ezért szerepel néhány forrásban ez utóbbi keltezés. Visszaemlékezésekre építve, némelyek mindenekelõtt a családi kapcsolat döntõ hatását hangsúlyozzák. Ezt teszi a Reizner helytörténeti munkáját szenvedélyesen bíráló Szmollény Nándor (1860 1915) kereskedelmi iskolai tanár, aki a város színészeti múltjával, így Kelemen László itteni úttörõ tevékenységével is foglalkozó munkáját kissé barokkos formában az elsõ színigazgató dédunokájának, Kelemen Bélának (1863 1944), akkor a város országgyû lési képviselõjének ajánlotta. Mûvében azt írta, hogy a könyvtárat Somogyi "elõbb Aradnak, a Golgothavárosnak szánta, s csak Kelemen István szegedi ügyvéd[nek], unokaöccsének rá beszélésére s közbenjárására változtatta meg eredeti tervét". Még hozzátette : "Sajátos, hogy e körülményrõl Reizner János, e könyvtár elsõ igazgatója, soha sehol sem emlékezik meg" és REIZNERrel szemben azt állítja, hogy Somogyi Károly 1880 elõtt "soha nem volt Szegeden". 10 Szmollény talán családi hagyományt idézve azt is megemlíti, hogy Somogyi "az alapító oklevelet [!] unokaöccsének, Kelemen Istvánnak Laudon [ma Mikszáth Kálmán] utcai házában állította ki, s ott írta alá" (uo.). Ez azonban valószínûtlen. Kelemen István háza a vá rospusztító árvíz után valóban fennmaradt, s 1880 tavaszán bizonyára itt szállt meg a Szegedre érkezõ Somogyi. Az feltehetõ, hogy a viszonylag kisebb terjedelmû felajánló levelet itt önt hette végleges formába épp Kelemen ügyvédi közremûködésével április 26-án, de ez nem lehetett az alapítványi oklevél, hiszen ezt kétséget kizáróan hosszabb tárgyalás után Pesten írta alá. Még a felajánló levél aláírása is elképzelhetõ 1880. április 27-én, ha a város két képviselõjét az elõzõ napi és a fõreáliskolában történt megbeszélés után itt, a Laudon utcai házban fogadta Somogyi. Újlaki Antal (1867 1921), a Debrecenbõl 1888-ban áttelepült újságíró, a Szegedi Friss Újság alapítója, akit mint Szmollényt a város jobboldali köreihez fûztek kapcsolatai, a könyvtáralapítás érdemeit megosztja Tisza Lajos és a Kelemen család között. Lírai szavakkal idézi az újjáépítés idõszakát : "a lázas munkának ezen napjaiban Tisza Lajosnak volt egy bol dog szép napja. Volt egy öreg pap barátja : Somogyi Károly esztergomi nagyprépost és kano- 9 [Reizner János] : Ruszti R. J.: A szegedi Somogyi-könyvtár. MKSZ 1885. 156. = Bp. 1886. 6. 10 Szmollény Nándor : A szegedi magyar nemzeti színészet százéves története. Bp. 1906. 59. 25 nok, a szegedi Kelemen család közeli rokona. Ez a tudós fõpap a [déd]unokaöccsével, Kelemen Bélával, a késõbbi szegedi fõispánnal, akkor VIII. gimnazistával [!] meglátogatta Tisza Lajost, aki mirõl beszélgethetett volna vele másról, mint az õ városáról, Szegedrõl, melyet a nemzeti missió teljesítésének minden eszközével fel kellene szerelni. Egy alkalommal, mikor együtt ebédeltek, a 70 esztendõs fõpap kimondhatatlan gyengédséggel fogta meg a rekonstruktor kezét, és tudatta vele nagyszerû elhatározását, hogy [...] könyvtárát átengedi Szeged város örök tulajdonába és ezen felül még évenként 1000 frt-ot adományoz a könyvtár gyarapítására." 11 Ferenczy közelebbi adatok nélkül idézi a korábbi próbálkozásokat : "Én közölte Somogyi, felajánlottam kétszer is [a könyvtárat], de hiában, könyvet még ajándékban sem fo gad el sok nagynevû s tekintélyû egyén, város és közönség" (768). Bizonyára egyik ihletõje lehetett Széchényi Ferenc nagyhírû alakja mellett Kultsár István is, aki 1821- ben könyvtárát Komáromnak, szülõvárosának adta a megyei könyvtár megalapí tásához. A kor hazafias szellemi törekvéseinek ilyen tettekben való megnyilvánulása volt épp 1880-ban a Roskonyi Ágost nyitrai püspök mintegy 25 ezer kötetes könyvadománya, melyet nyilvános könyvtári célra hagyott Nyitra városára. Mi volt tulajdonképpen az indítóoka e nagylelkû adománynak? A válaszhoz több tényezõt kell figyelembe venni. Az egyikre Somogyi rávilágít azokban a szintén Ferenczy közölte feljegyzéseiben, melyek a könyvtárakra vonatkozó nézeteit tartal mazzák : "Szerintem egy könyvtár nem puszta mulatóhely, hol az ember élvezetet keres, hanem fõfõiskola, mely a facultasokban nyert ismereteket tökéletesítse, a tapasztalást pótolja, s az egész életnek biztos irányt adjon. Nem is önzõ czélokból állítandó fel egy könyvtár, hogy csak most és nekem legyen benne örömem és hasznom : közhasznúvá kell tenni [...] Egyesek gyûjt hetnek csak általuk kiválasztott czélra szolgáló mûveket, s ezekbõl is csak az õ nézeteiknek megfelelõket ; de egy nagyobb közhasználatnak átadott könyvtárnak nem jó egyoldalúnak vagy éppen pártosnak lennie. Itt mindenkinek joga van az igazságot a tudományok, ismeretek minden ágában, legalább a valódi mûveltséghez tartozókban keresni, s annál jobb, ha minél többet feltalálhat, s minél kevesebbet keres haszontalanul [...] A magyar népnek csak magyar földön és magyar érzelmû honfi szerezhet némileg megfelelõt. Gróf Széchényi is erre töreke dett. De kívánatos volna, hogy az országnak több részén lehessen ily segédeszközhöz folyamodni... (766 768.) A könyvtárlétesítés terve tehát Somogyiban már korábban megérlelõdött. Eredetileg gyûjteményét egy megalapítandó "keleti intézet" részére szánta. Jellemzõ egyébként, hogy a Szeged iránt országszerte támadt nagy részvét (némi üzleti színezettel) már közvetlenül a város pusztulása után felszínre vetett egy hasonló célú fölaján lást : a szegedi születésû Ráth Mór, a neves fõvárosi könyvkereskedõ, kiadványaiból 5000 fo rint értékû adományt ajánlott fel az újjáépülõ város könyvtárának megalapozására. (Pesti Napló, 1879. márc. 18.) Somogyi döntésének fõ tényezõje valószínûleg az a sajátos helyzet volt, amelyet Szeged Magyarország akkori mûvelõdéspolitikájában betöltött, s amelyre mind a felajánló levél, mind pedig az alapítványi oklevél rámutatott : Szeged város földirati helyzeténél, népének tiszta magyarságánál és életrevalóságánál fog va, oly fontos központot képez hazánk déli részén, melynek messzeható rendeltetése úgy a közgazdasági haladás forgalmi emporiumául szolgálni, mint a nemzeties irányú közmûvelõdést és tudományosságot az ország nagy terjedelmû vidékén terjeszteni. Ezen meggyõzõdéstõl áthatva részemrõl is szolgálatot tenni kivánok a közmûvelõdés és magyar nemzetiség ügyének, és évtizedek hosszú során át gonddal, fáradságosan és nagy áldo- 11 Újlaki Antal : Tisza Lajos és Szeged. Szeged. [1910.] 62 63. 26 zatokkal gyûjtött könyvtáramat Szeged városának ajándékképpen örök tulajdonául fölaján lom. (Okmánytár.) Az 1880. április 30-i rendkívüli városi közgyûlésen "lelkes éljenzés mellett" olvasták fel a fölajánló levelet, s a tanács a következõ javaslatot terjesztette a közgyûlés elé : "A tanács mélyen áthatva a nemes adományozó magasztos tettétõl, a tisztelet és hála mély érzelmével keblében terjeszti be a tek. köztörvényhatósági bizottsághoz ez adományleve let, melynek alapján a romjaiból kibontakozni kezdõ s a múltnál szebb és nagyobb jövõre hi vatott város oly kincs birtokába jut, melynek becsét ma még kellõleg mérlegelni alig lehet, mert idõk folytával mindig növekedni fog az, hathatósan támogatván a várost minden irányú szellemi törekvésének elérésében. A tudományos kincs felajánlásához a nagylelkû adományozó részérõl aránylag oly cse kély, s csak is a könyvtár fönntartását és gyarapítását, tehát fõkép a város érdekének elõmoz dítását célzó föltételek vannak kötve, hogy a városnak az elfogadás kimondásában késlekedni nem lehetne, azonban a nemes adományozó, habár könyvtára szellemi becsével és anyagi érté kével tisztában van, mind a mellett példátlan szerénységgel kikötötte, hogy mielõtt a tek. köz törvényhatósági bizottság a könyvtár elfogadása tekintetébõl határozna, kebelébõl küldjön ki egy bizottságot, mely Budapesten országos szaktekintélyek közbejötte mellett az õ jelenlété ben a könyvtárt tüzetes megtekintés alá vegye, s arról szóló jelentését a köztörvényhatósági bi zottsághoz beterjessze. E kikötés figyelembe vételével tehát a tanács a következõ elõterjesztést teszi : Küldjön ki a tek. közgyûlés a könyvtárnak szaktekintélyek közbejötte melletti megtekin tésére késedelem nélkül egy szûkebb körû bizottságot, s véghatározatát a bizottság jelentésé nek beérkeztéig tartsa függõben. Addig is azonban, míg a jelentés alapján véglegesen határozhatna, s hálájának méltó le rovása tekintetébõl intézkedhetnék, fejezze ki legmélyebb köszönetét a hazafias szellemû ado mányozónak, kinek neve jövõre Szeged szellemi rekonstrukciójának leghathatósabb tényezõi közt lesz említendõ. De fejezze ki a tek. közgyûlés hálás köszönetét királyi biztos úr õ nagyméltóságának is, ki városunk iránt tanúsítani szokott legmelegebb jóindulatával karolta föl ez ügyet is, s a tervbe vett nemes ajánlatot odáig érlelte, hogy a fölajánlás ténnyé vált, s a nagy becsû kincs Szeged tulajdonává lõn. Kérje meg egyszersmind õ nagyméltóságát, hogy a könyvtár érdekében a bizottság beérkezendõ javaslata alapján teendõ további lépésekben a várost hathatós befolyásá val és közremûködésével támogassa." (AO 1 2/1982. sz. ügyirat a könyvtár irattárában.) Szluha Ágoston törvényhatósági bizottsági tag indítványozta, hogy a hála kifejezéséül a közgyûlés festesse meg Somogyi Károly arcképét, és a kép díszítse a közgyûlési termet. A közgyûlés mind a tanács, mind Szluha indítványát elfogadta, és a könyvgyûjtemény megtekinté sére Szabados János kultúrtanácsnok elnökletével Magyar Gábort, Magyar Jánost, Reizner Jánost és Lévay Ferencet küldte ki. A helyi lapok május 20-án közölték : "a szegedi [!] könyvtár megszemlélése országos szaktekintélyek és a közgyûlés kiküldött bizottság által mint a királyi biztos ma a hatóságokat értesíti f. hó 24-én délután 3 és fél órakor fog megtörténni. A királyi biztos úr Fraknói Vilmos, Szilágyi Sándor és Hunfalvy Pál urakat kérte fel és nyerte meg a könyvtár megszemlé lésére." Valóban, a magyar tudományos életnek és könyvtárügynek korabeli jeles szakemberei : Fraknói Vilmos, az Akadémia fõtitkára, Hunfalvy Pál, fõkönyvtárnoka és Szilágyi Sándor, az egyetemi könyvtár igazgatója látta el e megtisztelõ feladatot. Jelentésüket idézzük : "Nagyméltóságú királyi biztos úr! Folyó évi május 18-án kelt nagybecsû iratával fölhívni méltóztatott [...], hogy a Somogyi Károly esztergomi prépost és kanonok által Szeged városá nak ajándékozott könyvtárt mint szakférfiak tekintsük meg, és arról véleményünket ter jesszük elõ. Megbízatásunkban f. hó 24-én jártunk el. Megtekintettük a könyvtárat, és 27 amennyire egy rövid látogatás megengedé, tájékoztuk magunkat annak összeállítása és értéke felõl. Mindenek elõtt konstatáljuk, hogy a könyvtár, nemcsak a kötetek számát, hanem fõleg összeállításának természetét tekintve, oly nagy értékkel bír, amelyet magánosok által gyûjtött könyvtárak csak a legritkább esetekben bírnak. Míg ugyanis a magángyûjtõk rendszerint egy bizonyos szakra szokták figyelmüket irányozni : Somogyi prépost úr ritka sokoldalúságot tüntet föl. Az általános mûveltség és az egyetemes tudományosság nagy forráskészletei és segéd munkái mellett minden tudományszak alig egy-kettõ (a természetrajz, technológia és orvosi tudomány) kivételével, oly gazdagon van képviselve, hogy a szakférfiú tanulmányaihoz és iro dalmi munkásságához minden fontos segédeszközt föltalál benne. Mert a könyvtár azzal az elõnnyel is dicsekszik, hogy egyaránt bírja a régi és legújabb iro dalmak nevezetes publikációit. Legfõbb súly a hittudományra, az egyetemes, egyházi és hazai történetre, a jogtudományra, az utazási irodalomra és a nyelvtudományra van helyezve. A teológia szakból kiemeljük a Raynald Baronius-féle nagy egyháztörténelmi munkát, a Bollandista óriás hagiográfiát, Mansi és Labbe zsinati gyûjteményét, a londoni és antwerpeni polyglott bibliakiadásokat. Az európai országok nagy történeti forrásgyûjteményeibõl több van meg. Nem hiányzanak Pertz Monumentái sem. A magyar történeti irodalom forrás munkái és földolgozott termékei úgyszólván teljesen megvannak. Az országgyûlési kiadványok több kéziratban gazdag gyûjteménye áll itt. Az utazási irodalomból a több száz kö tetre terjedõ nagy gyûjteményeket (Le tour de Monde, Voyages Nouvelle [!], Globus) emeljük ki. Ezekhez egy nagyértékû kartográfiai készlet csatlakozik. A filológia terén Somogyi pré post úr az általános kultúraszempont mellett fõleg arra volt tekintettel, hogy a magyar összehasonlító nyelvészet mûvelõje együtt találjon mindent, amire búvárlataiban szüksége van. Az ázsiai nyelvek irodalmából Déguignés híres kínai szótárától a Morgenländische Gesellschaft kiadványáig, úgyszólván semmi sem hiányzik, mi figyelemre méltó. Ezen szakiro dalmi osztályokhoz járulnak a nagyszabású enciklopédikus vállalatok (az Acta eruditorum ; a francia enciklopédia, Ersch és Gruber, valamint Meyer enciklopédiája ; az Encyclopaedie du XIX. siécle), a magyar, a bécsi, a berlini, müncheni, pétervári akadémiák kiadványai. A pedagógia és ifjúsági irodalom nagy készletei. Eszerint egy félszázadon át ritka áldozatkészséggel és szakismerettel gyûjtött nagy könyvtárt nyer Szeged városa, amelynek minden idõben egyik fõ nevezetessége lesz, miként Marosvásárhelynek a Teleki-féle és Szebennek a Bruckenthal-féle könyvtár. És reméljük egyúttal, hogy az általános mûveltség és a tudományos munkásság elterjedésének hathatós tényezõjévé fog válni. Ez leend adományozó nagylelkûségének legméltóbb jutalma. Midõn ezekben jelentésünket Excellenciád elé terjesztjük, fogadja egyúttal kiváló hazafias tiszteletünk kifejezését. Budapest, 1880. május 26-án." (AO 1 4/1882.) A szegedi megbízottak június 15-én terjesztették a közgyûlés elé jelentésüket. Közölték, hogy a szakértõk és az adományozó "bizalmas környezõje", Berger János egyetemi tanár vé leménye szerint a gyûjtemény értéke mintegy 250 300 ezer forintra tehetõ. Igazi értékét azonban nem ez az összeg jelenti, hanem az, hogy Somogyi "évtizedek óta a világ minden könyvpiacától egészen Londonig összeköttetésben állott, és így sikerült neki olyan ritka mûveket, sõt unikumokat megszereznie, amiket ma semmi áron és sehol sem lehet vásárolni [...] a gyûjtemény egy igazi kincset képez, mely egymagában emelni fogja a város erkölcsi becsét, s végtelen kihatás[okkal] és következményekkel bírand a város közmûvelõdési haladására". (AO 1 5/1882.) Somogyi könyveinek nagyobb részét pesti lakásán tartotta. Ferencváros egyik félreesõ utcájában, a Márton utca 35. szám alatt, az Üllõi út végén állt szerény külsejû háza. A hatszobás, földszintes épület, mint "egy nagy könyves láda", zsúfolásig volt tömve, és csak a köny vek gyûjtõje tudott eligazodni benne. 12 12 Lévay Ferenc : A szegedi könyvtár. SZH 1880. máj. 27., 28.; CSMKF 5 :30 37. 28 A tanácsi küldöttek beszámoltak arról is, hogy Vastagh György festõmûvész elvállalta az adományozó arcképének elkészítését. Bejelentették, hogy Somogyi kívánsága szerint felkeres ték a hercegprímást, aki hozzájárult, hogy a könyvek Szegedre szállításának idejére Somogyi egyházi feladatainak elvégzése alól felmentést nyerjen. Végül javasolták, hozzon a közgyûlés gyors intézkedést a könyvtár elhelyezésére, berendezésére és a könyvtárnok, valamint a könyvtári bizottság megválasztására. Kérték, hogy a tanács örökítse meg az adományozó em lékét azzal, "miszerint a város tulajdonát képezõ könyvtár örök idõkre hivatalosan "Somogyi könyvtárnak" neveztessék". 13 E javaslatot a közgyûlés 270/1880. sz. határozatával elfogadta. Az ülés folyamán az Árpád szabadkõmûves páholy fõmestere, Rosenberg (késõbb Rósa) Izsó ügyvéd bejelentette, hogy a páholy a felállítandó könyvtárnak természettudományi mû vekkel való gyarapítására 500 forintot szavazott meg. Az alapító kikötésének megfelelõen választotta meg a közgyûlés a könyvtári bizottságot. Szabados János tanácsnok elnöklete alatt akkor tíz tagból állt. Köztük volt Reizner János városi fõjegyzõ is. Az alapítványi oklevél aláírására azonban még nem kerülhetett sor. Hosszadalmas intéz kedést kívánt a leendõ könyvtár megfelelõ elhelyezése, és a fenntartásához szükséges anyagi fedezetet sem tudták elõteremteni. Végül Tisza Lajos elérte a közoktatási minisztérium hozzá járulását a fõreáliskola egy részének átengedésére a könyvtár céljára. Ugyanott, ahol koráb ban az elsõ közkönyvtár is helyet kapott : az épület földszinti részében, a "fõbejárattól balra esõ s a melléklépcsõkig terjedõ 6 terem a Somogyi Könyvtár részére örök idõkre átengedte tett". A belügyminisztérium pedig 149495/1880. sz. leiratában közölte, hogy "a városnak a Somogyi-könyvtár fönntartására, megõrzésére s gyarapítására vállalt kötelezettségei jóváhagyóan megerõsítettek". Ezek az intézkedések és hivatalos nyilatkozatok az aggódó Somogyit megnyugtatták, így sor kerülhetett 1881. február 15-én az adományozó oklevél ünnepélyes aláírására Budapesten. Tanúként Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter, Tisza Lajos királyi biztos, Fraknói Vilmos, Hunfalvy Pál, Szilágyi Sándor, továbbá Berger János és Hajnik Imre egye temi tanárok, valamint Markus Gyula kanonok neve szerepel rajta. Szeged szabad királyi vá ros nevében Pálfy Ferenc polgármester és Szabados János tanácsnok írta alá az egyébként szigorú kikötéseket is tartalmazó oklevelet. A küldöttséget Berger János, a pesti egyetem rektora látta vendégül lakásán. Pálfy Fe renc és Szabados János felhasználta az alkalmat, felkereste a Nemzeti Múzeum és az Akadé mia könyvtárát, és elkérte szervezeti szabályzatukat. Megállapodtak az adományozóval az akkor 60 ezer kötetre becsült gyûjtemény Szegedre szállításának feltételeirõl is. Két ajánlatot kért a városi tanács, az egyiket a Duna Gõzhajózási Társulat forgalmi igaz gatóságától, a másikat az Állami Vaspálya Társaságtól. 1881 márciusában kapta meg a választ a városi törvényhatóság : a hajózási társaság a részben Esztergomból, részben Budapestrõl Szegedre történõ szállítást 50%-os engedménnyel vállalta, a vasút viszont december 31-ig "a szállítási adó kizárásával" 100 kilogrammonként Esztergom-Nánásból Szegedre 69 frt 7 kr, Budapestrõl Szegedre pedig 49 frt 4 kr mérsékelt díjtételt engedélyezett. A tanács március 24-i ülésén ez utóbbit fogadta el, mivel a vízi szállításnál kevesebb kockázattal járt. 13 Kevéssel utóbb a gyakorlat ezt az írásmódot Somogyi-könyvtár alakra változtatta ; Reizner, Tömörkény, Móra tollán így vált hagyománnyá, így vésték márványba az olvasóterembe vezetõ ajtó fölé. Nemcsak hagyománytiszteletbõl írjuk ma is így, hanem megkülönböztetésül a Somogy megyei, kaposvári könyvtártól, amellyel még ennek ellenére is gyakran összetévesztik a szegedit, különösen mióta szintén megyei könyvtár is lett. (A szerk.) 29 A könyvtár berendezése A könyvtári berendezés tervét a királyi biztosság mérnöki osztálya készítette el Petsch Ede mûépítész közremûködésével. A fölszerelés anyagi fedezetét a város a vámházi építkezéseken takarította meg. A kivitelezésre meghirdetett versenytárgyaláskor, bár költségterve magasabb volt, számolva az elõnyökkel, helyi vállalkozót, Juhász Györgynek és társainak cégét bízták meg a feladattal. Juhász György a költõnek, Juhász Gyulának a nagybátyja volt. A fõreáliskolában átengedett helyiségek közül egyet olvasóteremnek, egyet az alapító használatára kutató szobának szántak. Idõközben Somogyi Pesten papnövendékek segítségével megkezdte a könyvek "lajstro mozását", csomagolását, és sürgette a szállítást, melyet a könyvtárnok személye körüli bonyodalmak késleltettek. A kinevezéshez ugyanis az adományozó hozzájárulása kellett. Hosszabb tárgyalások után Somogyi ajánlatára a város 1881. augusztus 23-án a szegedi kegyesrendi fõgimnázium igazgatóját, Magyar Gábort nevezte ki ideiglenes könyvtárnoknak. Magyar Gábor gimnáziumi igazgatói állását is megtartotta. A könyvtárnok elsõ feladataként megkezdte a Szegedre érkezõ könyvek átvételét, de Somogyi kívánsága szerint Pesten is közre kellett volna mûködnie a szállítás elõkészítésében és a ládák csomagolásában. Erre azonban Magyar Gábor sok elfoglaltsága miatt ritkán került sor. Az õsz elején érkeztek meg az elsõ könyvszállítmányok, de év végéig csak 84 láda jutott le Szegedre, a gyûjtemény tekintélyes része még Pesten és Esztergomban maradt. 1882 tavaszán a könyvtár berendezése a raktártermekben a falakon körben karzatos állványokkal jórészt elkészült. A helyiségeket keresztállványzattal 3 3 osztályra bontották. Biztonságból az ablakokat vasrácsokkal szerelték föl. Petsch Ede az összes, 4,66 m magasságú termet körülmenõ fafolyosóval (galériával) kívánta kettéosztani, hogy létrák használatát fölöslegessé tegye. Valamennyi állványt száraz puhafából tervezte, csak az elõrészek, a lábazatok, a tárolószakaszok élei kaptak volna tölgyfaborítást. Pácolt tölgyfából tervezte a karfákat, a ballusztereket és a tartóoszlopokat. A berendezés elkészültével minden terem egy szögletében egy-egy vas csigalépcsõ kötötte össze a galériát a padlószinttel. Mind a galéria, mind a karfák megfelelõ távolságban kovácsoltvas tartányokra támaszkodtak, a karfákat pedig teljes hosszában a könyvek lefektetésére alkalmas deszkalap borította. Petsch elképzelését Juhász György, Handzel Alajos és Varga József több-kevesebb módosítással meg is valósította. Tóth Molnár Ferenc vázlatán, mely a könyvtár 1883-i felavatását ábrázolja, szemléletesen látható a Dugonics téri könyvtár egyik részlete, a díszesen berende zett olvasóterem és a vendégsereg. Az 1884 novemberében készült könyvtári vagyonleltárból ismerhetõ meg a könyvtár ak kori teljes berendezése. Az állványzatról termek szerint nyújt tájékoztatást: "Az I. teremben három nagy polcos elzárható gyûjtõ állvány, puhafából tölgyfa színre festve. A II., III., IV. szobában karzatos állványok. Minden szoba 3 3 fülkeszerû osztállyal. Az állványoknak a karzaton alul 6 6 polcozata (repositorium) a felsõkkel együtt 10 10 polcozata van. A II. és III. szobában puhafából tölgyfa színre festve, a IV-iké kemény fából. Az olvasóteremben (VI. szoba) az állványok csakis a falazat mellett vannak, egyébként szerkezetükre nézve a többivel egyezõk. Összes érték 11 280 frt. Vas csigalépcsõk a karzati állványokhoz 3 drb. A II., IV. és VI. teremben egy-egy. 756 frt." (118/1884. nov. 15.) A könyvtárnoki szobában (I.), melyben a bizottság is tanácskozott, és a könyvtári feldol gozás mûhelye volt, a hétfiókos, barna viaszosvászonnal borított festett íróasztal mellett egy 4 m hosszú nagy asztal, 8 "közönséges" nádszék és 1 fonott, karos nádszék állt. Ez jelzi, hogy 30 a bizottság teljes létszámára soha nem számítottak. A porcelán mosdótál és szappantartó, 1 törülközõ ("mely idõnként tisztával kicseréltetik") szolgálta a tisztaságot, s egy vaskályha fekete fénymázas ellenzõvel a fûtést. Apróbb tárgyai : 2 irománytartó (unterlag), 2 papírvágó fekete fából, 1 irománycsíptetõ, 1 irományakasztó, 1 fényezett pléhtálcán 1 vizes palack 2 pohárral. Az íróeszközöket (tintatartó, porzó) kis vasállványkán helyezték el. És itt volt, magyarázat nélkül : 1 db vésõ. Pazarlónak tekinthetõ (kifogásolta is az alapító a "díszes" könyvállványokkal együtt!) a Somogyiszoba (V. szoba) berendezése. A barna viaszosvászon borítású íróasztal mellett egy karosszék ("háta és karja párnázva"), két támlásszék ("háta és ülõkéje párnázva") és egy pamlag állt. Volt még egy kisebb asztal és egy négypolcos iratállvány, s egy vesszõbõl font papírkosár. Valamennyi bútor keményfából készült kétszeri pácolással, a kályha ellenzõje fényezett vaslemezbõl. A nagy kerek mosdótálon és szappantartón kívül a tinta- és a porzótartó is fehér porcelán volt, az utóbbiak alpakka tálcán. Az írószerállványkán 1 olló, 1 feketefa papírvágó kés, 1 unterlag, 1 sárgaréz iratcsíptetõ, 1 horgany iratakasztó. A palackhoz itt is két pohár tartozott, a mosdóhoz pedig az "idõnként tisztával felcserélhetõ" törülközõ. Négy nagy, 4 m-es festett olvasóasztalhoz 49 barnára festett, puhafából készült szék ke rült az olvasóterembe (VI. szoba) és 10 db törülõruha. (A mosdócsap a teremben volt.) Jegyzék szerint jelzõ lapokkal látták el az intézet 40 kulcsát, melyet a könyvtárnok õrize tére bíztak. A szolgánál volt a fáspince lakatja és kulcsa, szénhordásra vasvödör, a betöltésre vastölcsér, 2 petróleumos bádogkanna s 1 bélnyíró olló. A takarítás eszközein kívül (kefe, söprû, szivacs, szemeteslapát) a jegyzék 1 kalapácsot, 1 harapófogót, 1 szekercét (veska), 1 feszítõvasat, 1 köcsögöt és 1 vesszõkosarat tüntet föl. A szerelvényekhez tartozott még a könyvtár fõ- és mellékbejárójánál elhelyezett, városi címerrel ellátott 1 1 tábla (200 frt), 1 1 vasrostélyos ajtó (200 frt), az utcára nézõ 18 ablakra felszerelt vasrácsozat (1395 frt), 6 Meidinger-rendszerû vaskályha (600 frt) kályhaellenzõkkel, illetõleg vasköpennyel (190 frt). Világításra szolgált 11 db nagy, Ditmár-féle, láncon függõ petróleumlámpa (á 22 frt), 2 asztali lámpa (á 8 frt), 4 db falra szerelhetõ karos lámpa a folyosón, a lépcsõkön és az árnyékszékben (á 2 frt). Ruhatárként a folyosón 43 számmal bíró fogas és 1 asztal szerepelt. Itt helyezték el Tisza Lajos ajándékát, a lépcsõként is használható, szétnyitható keményfából készült széket, a So mogyi Károlytól kapott négy könyvespolcot, a néhai Lonovics érsek könyvtárából. Ez a folyosó lett késõbb a múzeumi tárlók és a hírlaptár helye. A régi közkönyvtárból 1 fekete pléhtálcát, 1 pecsétnyomót és 1 sárgaréz gyertyatartót örökölt a Somogyi-könyvtár. Az 1882. év végén készült kimutatásnak (AO 1 17/1882.), mely a könyvtár helyiségát alakításának, a könyvanyag leszállításának és az ezzel kapcsolatos utazásoknak felhasznált összegeit tünteti fel, néhány részletét idézzük : A kõmûves munka bére 640,35 forint Az üveges munka bére 47,43 forint Az ácsmunka bére 40,70 forint A szobafestés bére 91,18 forint Könyvszállítás 946,32 forint Könyvkötés Somogyi részére 304,41 forint Útiköltségek 263,90 forint Magyar Gábor tiszteletdíja 582,22 forint A könyvtárszolga bére 130,00 forint Fûtési költség (koksz és fa) 24,20 forint Biztosítási díj 65,40 forint Végül is 1882. december végéig a város 21 654,31 forintot költött új könyvtárának felszerelésére. 31 Reizner János Somogyi Károly 1882 májusában Berger János kíséretében ismét Szegedre jött. Látogatásának fõ oka Magyar Gábornak iskolai elfoglaltságával megokolt május 9-i lemondása volt. Somogyi megtekintette a könyvtár bebútorozott és fölszerelt helyiségeit, és tájékozódott egy új könyvtárnok kinevezésének lehetõségérõl. Döntését június 27-én a tanácshoz intézett levelében így okolta meg : "Az alapítványi oklevél értelmében a könyvtárnok kinevezési joga nekem tartatván fönn, e jogot eddig én oly vezérelvek tekintetbe vételével gyakoroltam, s ez alkalom mal is akképp óhajtom gyakorolni, hogy a könyvtárnok egyrészrõl ugyan a szükséges szakismeretekkel s az ezeknél (fõleg az elsõ legfontosabb teendõk, az átszállítás és felállítás idejé ben) még szükségesebb kellékekkel bírjon ; tehát a kitartó munkássággal ügyszeretetet is kapcsoljon össze, s tudjon a magas célért lelkesülni ; de másrészrõl a tisztelt városi közönség bizodalmát is méltán kiérdemelt egyén legyen, s annál fogva, hacsak lehetséges, nemes Szeged városának polgárai[nak] és szülötteinek sorából szemeltessék ki. Miért is az üresedésbe jött könyvtárnoki állomásra [!] a föntebbi tekintetektõl indíttatva, a nekem több részrõl ajánlott és személyes érintkezés folytán is az üresedésben levõ állomásra képes[nek] és alkalmasnak ismert tekintetes Reizner János urat, Szeged szabad királyi város fõjegyzõjét nevezem ki, s elfogadás[ra] és végleges könyvtárnoki minõségben leendõ alkalmazására õt a tekintetes közgyûlésnek ezennel bemutatom, bizton remélve, hogy azon kiváló érdeklõdés[nél] és ügyszeretetnél fogva, melyet a tekintetes közgyûlés határozatai által a szóban forgó ügy iránt tanúsított, ezen ajánlatot és kinevezést helyeselni és elfogadni méltóztatik annyival inkább, mivel a könyvtár leszállítása körül annyi idõvesztés után végre egész erõvel és komolyan kell foglalkozni, s a bizonyára nem általam okozott késedelmet lehetõleg kipótolni, mit csak a könyvtárnok úr fokozottabb mérvben kifejtendõ munkássága és a még hátralevõ jobb idõ kettõztetett szorgalommali felhasználása teend lehetõvé. Tekintetes Reizner János úr a könyvtárnoki állomás és teendõk elvállalásá[ra] és teljesítésére késznek is nyilatkozott..." (AO 1 15/1882.) Kik és hogyan ajánlották Reiznert? Ma már nehezen dönthetõ el. Bizonyára az egyik maga az elõd, Magyar Gábor, akivel számtalan alkalommal találkozott különféle közmûvelõdési eseményeken. A könyvtárnak születése pillanatától mindketten bábái. Az ajánlók sorából nem hiányozhatott a mindenható királyi biztos. És bizonyára részük volt benne Reizner közhivatali ellenfeleinek is, akik szívesen vették a szókimondó, liberális nézeteirõl ismert fõjegyzõ távozását. Reizner 1882. július 1-én az állás elfogadása kapcsán írt levelében, sok olyan részletet érint, mely akkori helyzetére fényt vet : Tekintetes Közgyûlés! Magyar Gábor fõgymnasiumi igazgató úr a Somogyi-könyvtárnál ideiglenesen viselt könyvtárnoki állásáról lemondván, Somogyi Károly esztergomfõegyházmegyei apát kanonok úr mint a könyvtár adományozójától azon megtisztelõ felhívásban részesültem, ha valjon nem volnék-e hajlandó az üresedésbe jött állomást elfogadni? Ifjú korom óta kiváló szeretettel foglalkoztam mindazon tudományágakkal, melyek hazánk s a nemzeti irodalom történetének segédtudományait képezik, s ezek között a könyvészettel is. Felsõbb tanulmányaim folytatása közben ezen hajlamom kielégítésére bõ alkalmam volt, s szerénytelenség nélkül legyen említve az, hogy e téren szerzett némi ismereteimnek tanújelét adhatni már egy évtizeddel ezelõtt az illetõ szakfolyóiratokban volt szerencsém. 32 Az adományozó könyvtárrendezési tervének elsõ lapja ( 1882) A tiszaföldvári anyakönyv bejegyzése Somogyi Csizmazia Károly születésérõl A város Vastagh Györgyel festette meg az alapító arcképét ( 1882) ( Eredetije a Somogyi-könyvtárban) Gyászjelentés Móra emlékbeszédének kiadása A királyi biztosság mûszaki osztályának vázlata a Dugonics téri épület földszintjén a könyvtár elhelyezésére ( 1881) Juhász Györgynek ( Juhász Gyula nagybátyjának) és társainak gyõztes árajánlata a könyvtár berendezésére ( 1881) Reizner János eskütétele ( 1882) A könyvtár fõ szállitójának számlája ( 1883) Reizner János ( Nyilassy Sándor festménye, 1904) ( Eredetije a múzeumban)
Távirat-fogalmazványok a könyvár megnyitásáról ( 1883) A megnyitó 1883.október 16-án a fõreáliskola épületében. Tóth Molnár Ferenc festménye. ( Eredetije a múzeumban) Ferenc József aláírása a vendégkönyv elsõ lapján A többi jeles vendég aláírása a vendégkönyv második lapján. Pellet József kanonok az alapítót képviselte A szegedi születésû könyvkiadó és könyvkereskedõ levele Reiznerhez az árviz utáni fölajánlásáról Võneky Pál köszönete Reiznernek ( 1884) Alapcímtári lap reizner szegedi útikönyvébõl ( Fischof Ágota kézírásában) Az alapító rajzalbumának alapcímtári lapja ( Lázár Béla kézírásában) A " Rovó Somogyi " hamisított rovásírásait tartalmazó egyik mû alapcímtári lapja ( Lázár Béla kézírásában) Forgalmi statisztika 1889 szeptemberétõl decemberéig a délelötti és a délutáni látogatókról. Az olvasók közt Gárdonyi Géza, Kálmány Lajos, Kiss Lajos, Újlaki Antal, Bauer Simon ( Balázs Béla apja) neve olvasható Meghívó a könyvtárbizottság ülésére ( 1893). Írója Lázár Béla, kézbesítõje Kasza József " könyvtárszolga" Hírlapi köszönet a Szegedi Napló 1891.november 4-i számában Javaslat a tanulók könyvtárlátogatásának szabályozására ( 1894) A Fodor-ház (ma Juhász Gyula u. 7.) a Sóhordó utca felõl, amely 1894 és 1897 között otthont adott a könyvtárnak Világítóolaj-rendelés (1894) Könyvrendelés ( 1895) A Prágai Misekönyv ( 1892) két lapja A Prágai Misekönyv bejelentése a millemiumi kiállításra ( 1895) A Somogyi-könyvtár új otthona: a Közmüvelõdési palota ( az Új Idõk 1896. szeptember 27-i számából) Levélváltás Reizner és id. Szinnyei József között a hírlapduplumok ügyében ( 1898) Még a terhes közigazgatási szolgálat közben sem lettem ezen irányhoz hûtelen, s a fáradalmak után is erõt s az elõforduló bajokban megnyugvást mindég az elõszeretettel felkarolt tanulmányaimban találtam csak. Mindezeket pusztán azért említem fel, hogy jelezzem azt: miszerént az elõttem most megnyílt új pályára a hivatást magamban érzem. Ily körülmények folytán örömmel engedtem a bizalomnak, s a könyvtár adományozójával legközelebb történt személyes érintkezés után késznek is nyilatkoztam jelenlegi hivatalos állásom elhagyásával a Somogyi-könyvtárnál a könyvtárnoki állomást azon méltánylandó föltételek mellett elfogadni melyekkel magánviszonyaimnál fogva magamnak tartozom. S miután a könyvtár adományozója, Somogyi apát kanonok úrnak az alapítványi oklevél értelmében könyvtárnokul lett kineveztetésem, s állás elnyerése iránti bemutatásomat tartalmazó irata megérkezett, ezzel egyidejûleg a tekintetes közgyûléshez kérelmem a következõkben van szerencsém elõterjeszteni. Amidõn jelenlegi hivatalos állásomat egy új, elvonultabb s csendesebb jellegû munkálkodással felcserélni szándékozom, bár nem azon tekintetek vezéreltek, hogy a küzdelem és annak következményei elõl kitérjek, s egy biztosb existentialis alapot nyerjek, mindazonáltal tekintve azt, hogy a reám várakozó rendkívüli feladatok sikeres megoldásának egyik fõ biztosítékát, nevezetesen a könyvtár felállítás, rendezés, katalóguskészítés fáradalmas munkájának mielõbbi elérését s a további szellemi sikeres munkásságot csakis a biztonság azon tudatával lehet kifejteni, ha a szaktevékenység semmiféle alakulás[tól] és változástól befolyásoltatni nem fog, s a tevékenység határait, sem a szolgálati idõtartam meghatározása, sem az ingatag természetû, s néha téves úton haladó közvélekedés nem korlátolandja : ennélfogva a felajánlt állás elfogadásával mindenek elõtt azon biztosíték kimondását óhajtom, hogy a Somogyi könyvtárnál elfoglalandó állásom végleges természetû, s az, amíg anyagi és szellemi képességem s netán egyéb körülmények engedtével hûséggel betölteni képes leszek, változás alá vétetni nem fog. Ebbõl kifolyólag eddig eltöltött szolgálatom betudásával a fennálló nyugdíjszabályok értelmében szolgálatképtelenségem esetén a szabályszerû nyugdíj részemre s illetõleg családomnak biztosíttatik. Továbbá azon javadalmazás, melyet eddig jelenlegi állásomban élveztem, mint a helyi körülményeknél fogva úgyis csak existentialis minimum, s mint amely javadalom a fõvárosi könyvtárak hasonrangú tisztviselõinek ellátásával szerény arányban álló, részemre változatlanul fenntartatik. Ezek azon feltételek, tekintetes közgyûlés, amelyek biztosításával a felajánlott tisztséget elfogadni kész és képes leszek, s azt hiszem, hogy amennyiben a tekintetes közgyûlés a könyvtáradomány elfogadásával s annak eredményei által a szellemi fejlõdést elõmozdítani kívánja, s itt a jövõben egy szellemi központ fejlettebb eredményeivel találkozni óhajt, s ennek egyik szerény tényezõjéül, amint azt tekinteni kellend, a Somogyi-könyvtár könyvtárnokát, s a jelen esetben személyiségemet tekinti, a fenntebb említett feltételeket elfogadni méltóztatik azon magasztos feladat valósulása érdekébõl, amelynek szerény munkásául meghivattam, s ez úton módot nyújt nekem a tekintetes közgyûlés arra nézve, hogy a város ügyét továbbra is egy új téren szolgálhassam, s talán több siker[rel] és megnyugvással, mint azt eddig is tanúsítani volt szerencsém. A köztörvényhatósági bizottság 1882. július 16-án 214. és 215. szám alatt tárgyalta Somogyi és Reizner beterjesztett levelét. Figyelmet érdemel az itt hozott végzés. Ebben a törvényhatóság kijelenti, hogy sajnálattal veszi tudomásul Reizner távozását, s csupán az adományozó iránti mély hálánál fogva teljesíti óhaját. Elfogadja Reizner feltételeit is, és személyére megszavazza az állás javadalmazására az évi 1500 forint fizetést, melyhez évi 150 forint átalányt utal ki. Az összeg egyenlõ s elõleges havi részletekben utalványozandó részére. Eddigi közigazgatási szolgálati idejét is elismeri. A megüresedett fõjegyzõi állásra 3 A Somogyi-könyvtár száz éve 33 augusztus 20-i határidõvel pályázatot írnak ki, de addig "Reizner János fõjegyzõ e minõség ben is hivatalával egybekapcsolt teendõk ellátására utasíttatik, az említett határidõ eltelte után azonban fõjegyzõi hivatalból már felmentettnek nyilváníttatik". Tartalmazza a végzés dr. Rósa Izsó bizottsági tag "közlelkesedéssel elfogadott" indítványát, mely szerint jegyzõkönyvbe foglalják, hogy Reizner János fõjegyzõ "a város szolgálatában 10 évet meghaladó idõn át, gyakran súlyos viszonyok közt teljesített hivataloskodása, kiváló közigazgatási szakismeretei, fáradhatatlan buzgalma, törhetlen erélye s mindenkor a közjóra figyelõ önzetlen igyekezete, feddhetlen jelleme s hûsége úgy a társadalmi téren kifejtett hasznos munkássága által a város irányában magának sokszoros és maradandó érdemeket szerezvén, aminthogy irányában a törvényhatóság bizalmát nyilvánítani többször alkalma volt, úgy ezúttal sem mulaszthatja el azt, s ennek kifejezésével egyúttal érdemeiért legmélyebb elismerését nyilvánítja". Reizner János 1847. január 20-án született Szegeden. Az õ várostörténeti monográfiájából ismeretes, hogy a családja német eredetû, és feltehetõen nagyapja, Reisner András 1776-ban települt át a Sopron megyei Rusztról Szegedre (R 1:368). Erre utal írói álneve: Ruszti. Mint mások, akik idegenbõl kerültek a Tiszaparti városba, õ is lelkes, esetenként nacionalizmustól sem mentes patrióta lett. A piaristák gimnáziuma után a pesti és a pozsonyi egyetemen tanult és szerzett ügyvédi képesítést. Banner János szerint Reizner az egész életére kiható indíttatást elõször a kegyesrendiek iskolájában Csaplár Benedektõl kapta, aki már 1854-ben szorgalmazta szegedi történelmi társulat megalakítását. (14) Ezt a gondolatot Reizner Emlékirat az alakulandó szegedi történelmi társulat ügyében címû cikkében vetette föl egy évtized múlva (SZH 1869. jún. 17., 24.). Ajánlásnak nevezi, címzettje Löw Lipót fõrabbi, aki egy korábbi hír (uo. márc. 4.) szerint az említett társulat megalakításán fáradozott. Reizner írása rövid, de rendkívüli tárgyismeretrõl tanúskodó módszertani útmutató, mely a kútfõk, leletek és emlékek szerepét ismerteti, és hivatkozik arra, hogy õ "ifjúkori lelkesedéssel" foglalkozott már ezzel, és több helyen volt alkalma megtekinteni jól rendezett és gondozott gyûjteményt. 1871 májusában a szegedi szabadelvû kör újjáalakulásakor történeti és régészeti szakosztályt is tervbe vettek, "mely egyebeken kívül célul tûzte ki magának : a város vidékén található minden régiséget egybe gyûjteni és azokat megõrizni". A tennivalókat a Felszólítás Szeged és vidéke polgáraihoz a hazai mûemlékek ügyében címû cikk (SZH 1872. márc. 15.) ismertette. A viszonylag terjedelmes közlemény két aláírója a szakosztály elnöke : Löw Lipót és titkára : Reizner János, de megfogalmazója kétséget kizáróan Reizner volt. Ez is, mint az 1869-i Emlékirat, meglepi az olvasót szerzõjének kiváló szakismeretével. Szenvedélyes érveléssel figyelmeztet a mulasztásra : "Zsákmányul engedtük eddig sokszor legbecsesebb mûemlékeinket az éretlen vagy lelketlen rombolásnak vagy a külföldi kapzsiságnak ; de bízunk ezúttal polgártársainknak a tudomány iránti szeretetében, és hisszük, hogy jelen felhívásunk nem lesz a pusztába kiáltónak szava." Az addig kevés figyelembe vett leletek értékét hangsúlyozza, mivel "a régiségek múltunk mûveltségi állapotának becses ereklyéi, s megbecsülhetetlen felvilágosítással szolgálnak, talán éppen azokra a korokra, melyekrõl legkevesebb írott emlékeink vannak ; az ilyen régiségek egyeseknél elszórva talán kuriózumok [...], míg ellenben egy vidéki múzeum díszére lennének..." Ezzel az érveléssel szólítja fel elsõsorban a "t. c. lelkész, jegyzõ és tanító urakat, s mindazokat, akiknek a népre befolyásuk van, hogy jelen felhívásunkat a néppel ismertessék meg, világosítsák fel õket a régiségek becse, fontossága és haszna felõl". A szintén a szabadelvû kör keretében tervezett múzeum "biztos megõrzési hely" lesz, ígéri a közlemény írója, "azt mindenki megszemlélheti". Különösen a nép számára tartja fon- 14 Banner János: Reizner János és a szegedi múzeum. MFMÉ 1964 1965. Szeged, 1966. 1: 3. 34 tosnak, mert neki nincs alkalma nemzeti történelmünket könyvekbõl megismerni. Szinte aprólékos részletességgel ad tanácsot az elõkerülõ régiségek föltárására, megóvására, a lelõhely pontos leírására. Felhívja a réz- és aranymûveseket, hogy "mielõtt a mûdarabokat és pénzeket beolvasztanák, a régészeti szakosztállyal közöljék, mely azokat vagy beváltandja, vagy legalább is lerajzolja, s így azok emlékét meg is õrzi". Ez a szakmai biztosság, amellyel tárgyát Reizner elõadja, mutatja, hogy pesti egyetemi évei alatt behatóan foglalkozhatott régészeti stúdiumokkal. Banner utal arra, hogy Rómer Flóris, a hazai régészet egyik megteremtõje, 1868-tól egyetemi tanár, igen elismerõen írt Reiznerrõl, és "régi egyetemi, buzgó hallgatómnak" nevezte az Archeologiai Értesítõben (1872. 189). A Felszólítás aláíróinak tisztsége föltehetõen csak elõlegezett megbízást jelentett, mert a szabadelvû kör történelmi és régészeti szakosztálya hivatalosan csak október elején alakult meg (SZH 1872. okt. 6.). Itt már szerepel az alelnök, Magyar Gábor neve is. Ezután a múzeum ügye már csak néhány elszórtan megjelenõ, adományozásokról szóló hírben jelenik meg. Banner szerint Reiznernek "lehet, hogy a szép eredményekkel kecsegtetõ gyûjtõ munka kátyúba jutása vette el a kedvét, de még inkább valószínû, hogy egyre növekvõ közigazgatási munkája vette igénybe minden idejét" (i. m. 11). Ügyvédként alig egy évig mûködött, mert 1872. január 2-án mint aljegyzõ a város szolgálatába állt. Bizonyára sok elfoglaltságot jelentett Reiznernek a hivatali tevékenység, melyet lelkiismeretes gondossággal végzett, de az a valószínû, hogy érdeklõdése egy megvalósíthatóbbnak látszó terv felé fordult. 1873-tól egyre több cikk jelent meg a város könyvtárügyérõl. Végül is a március 3-án tett elõterjesztés nyomán létrejött a bizottmány, melynek 18 tagja közt található Löw Lipót és Magyar Gábor. Amikor pedig jó másfél évvel késõbb napirendre került a könyvtár rendezési és kezelési szabályzatának fölterjesztése, "a folyamodvány szerkesztésével a bizottság egyik ügybuzgó és tevékeny tagja, Reizner János úr lett megbízva". (Szegedi Közlöny, 1874. szept. 8.) A szegedi közkönyvtár berendezési és használati szabályzatát a Szegedi Híradó 1875. ja nuár 3-i száma teljes terjedelmében közölte. A 23 pontból álló okmány szakmai megfogalmazásában bizonyára Reizneré volt a fõszerep. Érthetõen ez a szabályzat még nehézkes, esetenként túlságosan bonyolult. A 16. szerint pl. "a könyvtárnok mindazon jelentkezõknek, kik tértivénybeli kötelezettség be [talán : ki]töltésére erkölcsi és anyagi úton minõsítve vannak, könyvet kiadni köteles. Ezen minõsítvény megállapítása a könyvtárnok belátására bízatik ; ki a minõsítvény hiánya esetén a könyvek kiadását megtagadhatja". Így nehéz elképzelni a széles körû kölcsönzést, mégha a könyvtár használata ingyenes is! További akadályt jelent a 17. : "A könyvtárnok elõtt ismeretlen vagy a 16. szerint nem minõsített egyének a könyvtárból kölcsön könyveket csak úgy vehetnek ki, ha a könyvtárnok által ismert s a 16. szerint minõsített jótállók szavatosságát nyerik meg. A jótállók elfogadása a könyvtárnok belátására bízatik." Lehet-e csodálkozni, hogy ez a könyvtár oly csekély forgalmat bonyolított le ; hogy újból és újból panaszra késztette a helyi lapokat? Az utasítások, melyek a könyvek földolgozását fogalmazták meg, (pl. a 9 szakcsoportba osztás, a leltárvezetés) természetesen nem követeltek nagy szakmai ismeretet, hiszen a mellékállásban foglalkoztatott könyvtárostól ezt nem lehetett megkívánni. Az állományvédelem legfontosabb intézkedését a 19. tartalmazza : "Kéziratok, nyomtatványi zsengék (incunabulumok), ritkább és drágább mûvek, melyek könyvárusi úton meg nem szerezhetõk, a könyvtáron kívül leendõ használatra ki nem adatnak ; ezen mûveket a könyvtárnok a könyvtári bizott mány elismervény vétele mellett kijelölni tartozik." Az említett dokumentumok használatára a fõreáliskola földszinti részében a kölcsönzõszoba mellett olvasótermet nyitottak. A határidõt elmulasztóktól megvonták a könyvtár használatát, sõt ha erre szükség volt, "a rendõrség 3* 35 segélyét" vehették igénybe a kár megtérítéséhez. Mindez azonban csak elmélet maradt, mivel az 1876-i bezárás, majd az árvízkatasztrófa ezeknek az elveknek az alkalmazására nem adott sok lehetõséget. Reizner tehát közigazgatási évei alatt két elvetélt kísérlet egy múzeumi és egy könyvtári részese volt, tapasztalatait azonban késõbb hivatásának megtalálásakor bõségesen felhasz nálhatta. Ámde gyakorlatot szerzett ez idõ alatt egy másik, a városnak és vidékének múltját föltáró területen. Mintegy tucatnyi cikket tett közzé 1882 elõtt. Írásait a helyi lapokon kívül a Századok, a Maros, sõt a Magyar Könyvszemle is megjelentette. Ez utóbbi ismertetés : Ferdinánd király rendelete a magyar könyvek elkobzásáról 1642-ben (MKSZ 1881. 222 226.). Banner emlékeztet arra, hogy Reizner volt a szerzõje egy alkalmi írásnak Szeged város története dió héjban címmel, noha csak az r. s. szignót használta (Emléklapok. Szeged, 1876. 4 7., 20 23.). A szegedi dalárverseny résztvevõihez szólt, és rendkívül figyelemre méltó a szerkesztõi megjegyzése : "Városunk viharos múltjáról kötetekre terjedõ becses anyag áll rendelkezésünk alatt. Ezúttal azonban a tér szûk volta miatt, t. vendégeink tájékoztatására csak rövid vázlatot adhatunk." 1889. március 28-án a 6542/889. sz. tanácsi átirat Reiznert már mint könyvtárigazgatót fölszólította, hogy készítsen szöveget egy Szegedet ismertetõ útikönyv számára. A kiadó Leo Woerl, aki az akkor széles körben ismert Woerl' Reisehandbücher sorozatban Magyarország városait is bemutatta magyar és német nyelvû, kisalakú füzeteiben. A mintát a Führer durch Temesvar und Umgebung [1885] c. kiadvány szolgáltatta. Reizner a feladatot elvégezte, de a június végén beadott városismertetõ szöveg kísérõiratában nyomatékosan fölhívta a tanács figyelmét, hogy a Temesvárról szóló füzet Magyarországot bemutató térképmelléklete "politikai felosztása s egyéb körülményeinél fogva államellenes"! Példákat idéz : "A térkép hazánkat Galíciával, Bukoviná[val] és Dalmáciával együtt mint»kronlandot «[koronatartományt] tünteti fel [...] Bácsbodrog, Torontál, Temes és Krassó megyék vidékén»woiwodina» neve olvasható, Szörény megye helyén pedig»kraina«. A régi Bach korszakban létezett közigazgatási beosztás[nak] és elnevezésnek akadunk mindenütt nyomára. Az összes helynevek is egész Schulvereinos szellemben mindenütt német néven említettnek [...] így Gyõr Raab-nak, Esztergom Gran-nak, Tata Dotis-nak [...] a fõváros is még mindig két külön hely Ofen és Pesth néven szerepel..." (84/1889. jún. 29.) Kérte a szükséges intézkedések sürgõs megtételét. A szöveget egyébként a kiadó némi stiláris módosítással elfogadta, amint ezt a Somogyikönyvtárban levõ magyar nyelvû kiadvány (jelzete : G. h. 388.) bizonyítja, noha a füzet a szerzõ nevét nem tünteti fel. A kívánt javítást is végrehajtották a mellékelt térképen. (15) Közéleti szerepét értékelve Reiznert a köztörvényhatóság 1875. november 14-én fõjegyzõnek választotta. Hivatali munkája mellett továbbra is tevékeny részese minden kulturális megmozdulásnak. Abban az évben, amikor a megáradt Tisza már kivédhetetlennek látszó pusztulással fenyegette a várost, a veszély leküzdése után s ebben Reiznernek nagy érdeme volt, került sor egy régi terv megvalósulására, a Dugonics-szobor fölállítására. 1876-ban, 16 év után a gondolat, mely 1860-ban még csak szerény mellszobrot óhajtott Szeged "jeles szülötte" emlékére, most életnagyságú bronz figurában
öltött testet. A szoboravatás ünnepén, augusztus 19-én, az ünnepi beszédet Reiznernek kellett volna elmondania. Ezzel tisztelte meg õt a város vezetõsége, elismerve fáradhatatlan buzgalmát az emlékmû létrejöttében. Reiznert "makacs rekedtsége" akadályozta az emlékbeszéd elmondásában, ezért László Gyula aljegyzõ olvasta föl tartalmasan megírt szövegét. Az augusztusi ünnepségek legnagyobb sikerû helyi rendezvénye "az elsõ országos magyar ipar-, termény- és állatkiállítás" volt. Báró Simonyi Lajos "földmívelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter", a kiállítás fõvédnöke nyitotta meg augusztus 21-én a fõreáliskola épületében. 15 Vö. Bezerédy István: Reizner János szegedi útikönyve. SKM 1981. 127 128. 36 Mintegy 2000 kiállító 16 szakcsoportba osztva mutatta be az egymillióra becsült "mûtárgyat", a kor ipari és gazdálkodási termékeinek színe-javát. "Tükör e kiállítás, melyben önerejét láthatja az ország" írta lelkesült szavakkal Ábrányi Emil ünnepi Prológjában. (Emléklapok. 1876. 39.) Reizner hivatali kötelezettségein túl vállalta a rendezés és elõkészítés sok fáradsággal járó munkáját, méltán kapta ezért az elismerést jelentõ koronás arany érdemkereszt kitüntetést szeptember 3-án. Közigazgatási pályáján a tanácsosi cím mellett ennél magasabb megtisztelést a további öt év során már nem kapott. Az 1879-i árvíz után Szeged újjáépítésének õ is részese, de elismerés helyett támadások és rágalmak keserítik súlyos anyagi veszteségek mellett életét. Élete végéig anyagi gondokkal küzdött. Végrendeletet nem hagyott, így a második házasságából született három kiskorú gyermekének sorsáról özvegyének kellett gondoskodnia. Hagyatékának legnagyobb értéke az akkor 4800 K-ra becsült, egy lakást magába foglaló földszintes épület a Boldogasszony sugárút (ma Április 4-e útja) 18. sz. alatt. A ház állaga azonban olyan rossz volt, hogy állandó tatarozást kívánt, karbantartásáról most már az özvegynek kellett gondoskodnia. (8896/1920. árvaszéki irat. Vö. Komoly Pál, DM 1981. febr. 21.) Helyén 1912-ben bankhitelbõl kétemeletes ház épült, ezt azonban az özvegynek 1917 júliusában az adósságok fedezésére el kellett adnia. Aligha tekinthetõ tehetõs polgárnak, akinek ingó hagyatékát 119 koronára értékelték, s benne az 5 tajtékpipa ("részben hibás") maga 40 K-t ért. Egy üvegezett könyvszekrény és benne 80 kötet együttes összege ugyancsak 40 K. Az ügy tárgyalása során elõkerült egy díszruha is, 100 K-ra becsülték. A készített mérleg "cselekvõ állapotához" tartozott 17 625 K összegû értékpapír, ugyanakkor a "szenvedõ állapothoz", a passzívához 11 448 K adósság, hitel és törlesztés. A tiszta hagyatékot az ingatlannal együtt 15 495,61 K-ra értékelték. Reizner jövedelmét, ahogy az árvaszéki eljárás során is megállapították, szellemi munkával szerezte. Ez lényegében hivatali fizetését jelentette. Kezdetben kisebb, fõleg levéltári vonatkozású cikkeket publikált, hiszen tisztségével együtt járt a levéltár feletti felügyelet. Ilyenek pl. A levéltár és a levéltári hivatal (SZH 1871. okt. 15.), A céhek és az új ipartörvény (SZH 1872. máj. 29. jún. 12.), Csanád vármegye régi határai. (Maros, 1870. 4 10.), A szegedi mészáros céh a török uralom alatt (Szegedi Köz löny, 1874. 116 120.). Könyvtári, majd múzeumi jelentései, évadonként, majd naptári évenként adtak számot az intézeti munkáról mind a helyi lapokban, mind az országos szakfolyó iratokban (Magyar Könyvszemle, Archeologiai Értesítõ). Mindmáig leghasználhatóbb adattárak persze némi kritikával várostörténeti tanulmányai : A régi Szeged (2 kötetben, Szeged, 1884, 1887.), Makó város története (Szeged, 1892.) és a Szeged története (4 kötetben, Szeged, 1899, 1900). Szakirodalmi tevékenysége számbavehetõ jövedelmet nem hozott neki ; a Szeged története c. monográfiáját pl. ingyen juttatták el a protokoll szerint illetékeseknek. Ami fennmaradt Reizner rendelkezésére, õ maga osztotta ki alkalmi vendégeknek vagy érdeklõdõknek. Árusításra nem került, mindössze 700 példány jelent meg abból a könyvbõl, amelyet élete fõ mûvének tekintett, és amelytõl a titkon áhított kitüntetést remélte. Az 1893. január 26-i közgyûlési határozat bízta meg az ezredévi ünnepségek felajánlásaihoz kapcsolt Szeged története c. monográfia megírásával. A mindmáig nélkülözhetetlen forrásmû nyomdai munkálatai lassan haladtak. Reizner gondjait és reményeit a szegedi születésû Schmidt Sándor mûegyetemi tanárhoz, akadémikushoz írt levelében tárta fel : "Hasztalan volt minden igyekezetem, hogy munkám január végére teljesen kész legyen" panaszolta, és csak az addig megjelent két kötetet küldhette el : "Hogy így darabban küldöm, annak önzésem az oka. Szeretném hasznát venni, ha ugyan van haszna. Olvastam, hogy az akadémiai tagajánlások határideje febr. 28-a. Ne ítélj el, de aspirálok én is, hogy méltóan-e vagy sem, más kérdés." (50/1900. febr. 12.) 37 Egy látszólag sikereket arató ember belsõ vívódását tárta föl a levélben, és tette teljesebbé, hitelesebbé alakját : "Látom én, hogy ebben a XX. században nagyon is akarni kell magának az embernek azt, amit esetleg óhajt, mert máskép nem lesz semmi sem belõle. Örömet ugyan nem fog szerezni, mintahogy fájdalmat sem, ha eltropálok, mert hát én már e tekintetben érzéketlen vagyok. De igen is megvigasztalna a morális siker, az elégtétel és a sok méltatlan meghurcoltatás után a felemeltetés." (50/1900. febr. 12.) A fölemeltetés itt nem sikerült. A korábbi közéleti szerepléseiért kapott kitüntetései mellé nem kerülhetett az akadémikus cím. Csak az utókor hálája. 38 Fölkészülés és megnyitás Reizner könyvtárosi kinevezésének utolsó hivatalos aktusára, a tanács elõtti eskütételre 1882. július 17- én került sor. A jegyzõkönyv szerint jelen volt Veszelinovits Bazil tanácsnok, helyettes polgármester, Szabados János, Csermelényi Iván, Zombory Antal tanácsnokok és Vass Pál tanácsjegyzõ. Az ugyancsak aznap megtartott könyvtárbizottsági ülésen, melyen Kovács Albert, Magyar Gábor, Szluha Ágoston és Vass Pál vett részt, az elnöklõ Szabados János Reizner kezébe adta a hivatalosan már egy hónapja, június 19-én átvett könyvtár fõbejáratának kulcsát. Fölszólította az új könyvtárnokot, hogy a helyiségek és szekrények többi kulcsát a bútorzat készítõjétõl, Juhász Györgytõl vegye át, gondoskodjék a takarításról, az esetleges hiányok "helyrepótlásáról". Bejelentette, hogy a bútorzatot 15 000 forintra biztosították. Megegyezett ez alkalommal a bizottság a könyvtár hivatalos pecsétjében. Eszerint "a spanyolviasz lenyomó pecsét : ezüst forint nagyságú körlap, közepén a város címere. A címer fölött a felsõ félkörben két vonalkarima között e körirat : "Somogyi könyvtár 1881." Az alsó félkörben ugyancsak két vonal karima között az elõbbi felirattól egy-egy csillag által elkülönítve ezen felirat alkalmazandó: Szeged". Az olajos bélyegzõ felirata két sorban: "Somogyi könyvtár Szeged". Elhangzott az elsõ hivatali feladatra való felhívás is. A bizottság tagja, Vass Pál fõjegyzõ indítványozta, hogy "a könyvtár gyarapítása érdekébõl a kormány felkérendõ lenne, miszerint a hazai nyomdákat a Somogyi könyvtár részére minden nemû kiadványaik egy köteles példányának megküldésére épúgy kötelezné, mint ahogy azok más könyvtárak részére köteles példányokat küldeni tartoznak". (16) Az ügy jogi vonatkozásainak megvizsgálását Reiznerre bízták. Hamarosan kiderült, hogy a javaslat nem valósítható meg. Alig tíz nap múlva, július 28-án az alapító kívánsága szerint Reizner Somogyi lakásán megkezdte, helyesebben folytatta a könyvek jegyzékbe vételét és leszállítását. Augusztus 12-ig a 132 141. sz. ládák becsomagolásával készült el. Ellátást a korábbi megállapodás szerint Somogyitól kapott, a tanács csak utazása költségét fizette. Másodszor augusztus 22-tõl szeptember 6-ig tartózkodott a Márton utcai kis házban. Munkája közben azonban megbetegedett, és orvosi tanácsra hazatért Szegedre. Bár még 36 éves sem volt, egészsége érzékenyen reagált a megszokottól eltérõ viszonyokra. Mint a polgármesternek benyújtott igazoló jelentésében, amikor az alapító nehezményezte váratlan távozását, írta : "folytonos gyötrelmek közben kelle a munkát teljesítenem egy üvegezett folyosón, nedves téglakövezeten, szûk s mindenképpen alkalmatlan helyen, egy pincegádor elõtt, honnan egyre ömlött rám a pincelég ; s így történt, hogy szeptember elsõ napjaiban ideg és izületi csúzbajba estem..." (132/1886. nov. 28.) Kötelességérzete az orvos óvása ellenére újra az idõt rabló munkára késztette, és október 17 27 között folytatta a pesti lajstromozást, de végül ismét haza kellett jönnie hosszabb pihenõre. A Szegedre érkezõ ládák száma így is 170-re emelkedett. Somogyi 1882. november 28-án jött le Szegedre, hogy utasításait a könyvtárban fölbontatlanul tárolt ládák feldolgozásához megadja. Azt kívánta, hogy "a könyvek az állványra úgy helyeztessenek el... mint a ládalajstromban felsorolva vannak" ; tehát a leküldés rendszertelenségét a polcokra helyezéskor is fenn kellett tartani. A jegyzékbe vétel a könyvek elõkerülése szerint, s nem valami rendszer szerint történt, így az összetartozó kötetek például messze elke- 16 A könyvtári (1897-tõl könyvtári és múzeumi) bizottsági ülések jegyzõkönyveit idõrendben a könyvtár különgyûjteménye "Könyvtárbizottsági jegyzõkönyvek" jelzet alatt õrzi. Hivatkozásaimban csak a keltezést közlöm. 39 rültek egymástól, a nagyságrendrõl nem is beszélve. (A könyvtárbizottság aznapi ülésének jegyzõkönyvébõl.) Somogyi Károlynak ez volt utolsó szegedi látogatása. A bizottsági ülésen sürgette a könyvtár megnyitását. Mivel a könyvek földolgozása még hosszabb idõt kívánt, elgondolása szerint elõbb a hírlapok és folyóiratok használatát kellett lehetõvé tenni. Hozzájárult tehát a könyvtárnok állandó helyben maradásához, a könyvtári földolgozó munka megkezdéséhez. Ehhez a már korábban Magyar Gábornak adott "schemá"-jának, rendszerének figyelembe vételét óhajtotta. Kilátásba helyezte, hogy a szállítást 1883-ban "õ maga fogja eszközölni, amint azt ereje és körülményei megengedik, mert az eddigi segédkezés dacára is a munka s illetõleg a szállítás gyorsabban nem történhetett, mint mikor csak maga mûködött..." Amikor a bizottság a Somogyi-féle osztályozási rendszert megszerezte, kiderült, hogy nehezen áttekinthetõ és a korszerû gyakorlattal ellentétes, nem alkalmas tehát a bevezetésre. Reizner korábbi ismereteire, majd kinevezése után a hozzáférhetõ hazai és külföldi szakirodalom áttanulmányozására építve már 1882. szeptember 29-ére 22 lap terjedelemben elkészítette Javaslat a Szeged város tulajdonát képezõ Somogyi könyvtár rendezése, felállítása s címtározása ügyében címû beadványát a könyvtári bizottság számára. "Tanulmányom írta kiválólag dr. Petzholdt drezdai könyvtárnoknak Katechismus der Bibliothekenlehre [...] címû jeles kézikönyvébõl merítém." A bevezetésben megemlítette még Barna Ferdinánd, id. Szinnyei József, Fraknói Vilmos, Horváth Árpád nevét, mint akiktõl a szakmai ismereteket szerezte. Mondanivalójának megfogalmazásán különösen két írás hatása érezhetõ : Horváth Árpád Néhány szó a budapesti magyar királyi egyetemi könyvtár rendezése és címtározása ügyében (Bp. 1876.) és a vele már közvetlen kapcsolatot tartó Szinnyei József Könyvtárrendezésrõl címû tanulmányáé, mely az egri Irodalmi Szemle 11. számában jelent meg 1879- ben. "Tekintettel írta Reizner a Javaslatban a Somogyi-könyvtár nagyságára és tartalmára, javaslatom lényegében a [budapesti] Egyetemi Könyvtár schemájának elfogadásából áll, pusztán a G., H., J. szakok nagyobb szétválasztását óhajtanám..." Tervezetét bemutatta Szinnyei Józsefnek, és õ csak néhány módosítást javasolt benne. A helyzet alakulása most már lehetõvé tette a leérkezett könyvek földolgozását. Az alapító ugyan bírálta Reizner munkáját, de Reizner a polgármesterhez intézett jelentésében igazolta munkája eredményességét : "az én mûködésem megkezdése elõtt [1882. júliusig] leérkezett összesen 125 ládáról készült címek száma csak mintegy 6200 volt. Míg az általam készített 27 ládáról a címek száma 5800-ra rúg. Vagyis az elsõ 125 láda csupa fóliánsokból állt, úgy hogy egy-egy láda alig tartalmazott 10 20 mûnél többet, s csak ritkább esetekben fordult elõ az 50-, 80-as vagy ezen felüli szám. Ellenben az általam megtöltött 27 ládáról szerkesztett lajstromok legtöbbnyire 200 300 tételszámúak. Csupa apró nyomtatvány, melyek igen kevés látszatúak [...] számszerûleg az õ nagysága [Somogyi Károly] által elõbb leküldött könyvek mennyiségét megközelíti, s midõn aránylag rövid idõ alatt ennyit végeztem, azt lekicsinyelni nem lehet. Míg dolgozni képes voltam, míg le nem roskadtam, kora reggeltõl késõ estig fáradtam, mert nekem új munkaköröm örömet nyújtott." (132/1886. nov. 28.) 1882 decemberétõl a következõ év márciusáig Reizner Horváth Sándor ideiglenes "szolgával" végezte a ládák kirakását, bár egészségi állapota idõnként hátráltatta a fizikai munkában. 1883. április 19-én Somogyi ismételt távirati felhívására fölutazott Pestre, de csak néhány napig maradt, míg a tanács által helyette szerzõdtetett Sáfrány Károly teológiai hallgatót a feladatára kioktatta. Az ideiglenes segítõ személyével Somogyi akkor egyetértett, s Reizner visszatérhetett a helyi munka irányításához. A tanács nemcsak egy pesti napidíjast, hanem a szünidõ alkalmából Szegedre hazatért egyetemi hallgatókat is alkalmazott kisegítõként, hogy a könyvtár mihamarabbi megnyitását lehetõvé tegye. Július 1. és szeptember 1. között, a most már Szegedre került Sáfrány Károly kegyesrendi teológus mellett még három piarista (Ábrahám István, Kelemen Dezsõ, Pintér Pál) és négy papnövendék (Kiss István, Kiss János, Kónya János, Kövesy Ödön), egy történe- 40 lemszakos (Hegedûs István), egy latinszakos (Mészáros Lajos) bölcseszhallgató és egy orvos tanhallgató (Nagy István) dolgozott napi 1 Kért Reizner útmutatása szerint. Velük címtározott Löw Henrik fõgimnáziumi tanuló is díjtalanul. Részükre készítette Reizner az Utasítás a címlapok szerkesztésére c. 15 lapos módszertani kalauzt. Jobbadán csak másoltak ugyan, de az irat részletes tájékoztatást adott munkájukhoz ; pl. bevezetése a következõ : "Minden mûrõl két külön címlap veendõ fel, ú.m. [úgy mint] az alapcímlap s a szakcím lap. Az elõbbi 4-edrét nagyságú rovatolt, az utóbbi 8-adrét [nagyságú] tiszta lapon történik. A rovatos címlap beosztását a következõ táblázat tünteti elõ : I. II. III. VIII. IV. V. VI. VII. Az elsõ mezõbe jön a vezérszó (péceszó ; Schlagwort), a 2-ikba a könyv teljes címe, a 3- ikba kötet és lap száma ; a 4-ikbe a könyv signatúrája, az 5-ikbe a nyomatás helye és éve ; a 6-ikba a könyv alakja, a 7-ikbe a kötés, s végül a 8-ikba a netán fennforgó észrevételek." Reiznernek hosszas és körültekintõ ügyeskedésre volt szüksége, hogy az intézet munkájában már nélkülözhetetlenné vált második "tiszti állomás" megvalósulhasson. Az alapítványi oklevél V/4. szakaszának c) pontjába fölvett belügyminiszteri leirat szerint a város "a mutatkozó szükséghez képest egy segédkönyvtárnokot is alkalmazhat". Az állás megszervezésére a könyvtári bizottság egyetértésével Reizner 1883. március 16-án terjesztette föl javaslatát a tanácshoz. Ebben megokolja, hogy a segédkönyvtárnoki állás, "tekintettel a rendezési sürgõs munkálatokra [évi] 1000 frt fizetés és 100 frt általány élvezettel betöltessék..." Nem mulasztja el hangsúlyozni : "az alkalmazandó egyénnek egyetemi képzettség[gel] s nyelv- és szakismeretekkel kell bírnia". (4 2/1883.) A tanács az április 22-i ülés határozata alapján, az akkori rend megtartásával, a kérelmet egyetértõleg a királyi biztos elé terjesztette. (176/1883. kgy. sz.) Tisza Lajos a jóváhagyást nem adta meg. Április 29-i leirata szerint azért, mert "a megnyitandó könyvtár forgalma és a használat mérve megközelítõen sem lévén fölismerhetõ, ma még egyáltalán nem ítélhetõ meg, hogy a már rendszeresített igazgató könyvtárnok mellett egy segédkönyvtárnok alkalmazására tényleg szükség leend-e vagy sem..." [A kiemelés tõlem: B. I. Hivatalosan itt található az intézetvezetõ tényleges feladatkörének elismerése!]. Arra is joggal mutat rá a királyi biztos, hogy "különösen a város mostani nehéz pénzügyi helyzetében az okszerûség egyenesen kívánja, hogy az állandó jellegû kiadások megállapítása [...] teljes körültekintéssel és a tényleges szükségletek pontos megfigyelése mellett történjen". Ezért "függõben" kívánta tartani az ügyet, viszont hozzájárult három napidíjas felvételéhez május 1-tõl augusztus végéig. Ezt július 2-i újabb leiratában a tanács kérésére módosította. A díjnokok számát és alkalmazási idejét a szükségtõl függõen állapította meg a város köztörvényhatósága. (1132. sz. királyi biztosi leirat.) Tisza Lajos tehát csak ideiglenes munkaerõket engedélyezett a megnyitás elõtt álló Somogyikönyvtárnak. Ennek ellenére a remélt segédkönyvtárnoki állásra már akkor hét jelentkezõ is volt. Egy jogász (Milkó Izsó), egy jogi tanfolyamot végzett iskolaszéki irattáros (Tanács Imre) és két pedagógiai képesítéssel és gyakorlattal rendelkezõ férfi (Tankovits Miklós görögkeleti pap és Wegmann Kálmán tanár). Az ötödiket, Hegedûs Istvánt, akit Magyar Gábor ajánlott, a nyári hónapokra föl is vették, de egyetemi hallgató lévén nem lehetett szó rendszeres alkalmazásáról. A hatodikat, Czímer Károlyt, akit nagybátyja, Varga Ferenc rókusi plébános 41 ajánlott, Reizner július 3-án levélben tájékoztatta, hogy "a Somogyi-könyvtárnál szervezendõ segédkönyvtárnoki állomás (1000 frt fizetéssel) felsõbb helyen engedélyezhetõnek nem találtatott, s a helyett igen szerény havi díjjal és ideiglenes jelleggel egy tiszti állomás szerveztetett [... ] [így] a jelentkezésére nem reflektálhatok, mivel nem óhajtom, hogy az ön jelenlegi biztos helyzetét egy egész bizonytalanért feláldozza." (Czímer akkor Zichy Géza gróf titkára volt.) A levelet azzal fejezte be : "Egyébként tudatom, hogy az ideiglenes tiszti állomás is már betöltve van." (122/1883.) 1883. június 28-án Reizner kérte a tanácsot, hogy az ideiglenes díjnoki állásra az általa erre "legképesb s legméltóbb Lázár Béla volt segédtanár urat" nevezzék ki. Lázár elvégezte a pesti egyetemet, és egyik tárgyából, magyar irodalomból és nyelvészetbõl tanári vizsgát is tett. Doktori szigorlatra készült, ám sem ezt, sem másik tárgyából a tanárvizsgát nem szerezte meg. Reizner javasolta, hogy a minõsítésbeli különbséghez és a várható munka értékéhez mérten Lázár számára a tanács napi 2 (havi 60) forintot szavazzon meg. Végül : "az ügy érdekében felette kívánatosnak mutatkozik, hogy Lázár úr képességei méltatásául könyvtártiszti vagy más alkalmi tiszteletbeli címmel ruháztatnék föl", hogy megkülönböztetést nyerjen a címleíró napidíjasoktól. (124/1883.) A tanács Lázár Bélát 1883. július 1-i hatállyal "ideiglenes könyvtártisztként" alkalmazta. A királyi biztosság megszünte után, 1884 szeptemberében ezt az állást a tanács a Belügyminisztérium hozzájárulásával "segédkönyvtárnoki" státusként véglegesítette. Lázár után ezen az "állomáson" kezdte intézeti életét 1899-ben Tömörkény is. Lázár Bélát (1854 1908) Szegeden a magas hivatali réteghez kötötték rokoni kapcsolatai : bátyja volt az akkori városi tiszti fõügyész, a késõbbi helyettes polgármester, majd polgármester, Lázár György. Nevét és emlékét a könyvtár történetében megbízható, szorgos munkájával örökítette meg. Tizenhat évig szolgálta az intézetet gyakran válságos idõszakokban és felelõsséggel. Szabad idejében éveken át (1889 1898) kezelte a belvárosi kaszinó könyvtárát, egyéb kaszinói tisztsége mellett. A magasabb fizetés reménye késztette 1899 júliusában az akkor már nagy családú hivatalnokot az éppen megüresedett elsõ kerületi anyakönyvi hivatal átvételére. Gondjai azonban családja növekedésével csak fokozódtak. Évi 3600 koronából kellett hét gyermekét eltartania. 1908. május 16-án, már bátyjának polgármestersége alatt, öngyilkos lett. Az említett királyi biztossági leirat az ugyancsak kért két kisegítõ szolgai állásból csupán egyet engedélyezett. 1883. július 30-án lett kezdetben ideiglenes jelleggel 21 jelentkezõ közül "könyvtári szolga" Mészáros Kasza József. Elõtte a napidíjas vagyonõrt, Horváth Istvánt (1881. szept. 1. 1882. nov. 1.), majd névrokonát, Horváth Sándort (1882. nov. 21. 1883. jún. 29.) napszámosként alkalmazták. A havi 25 forint bér azonban olyan csekély volt, hogy családos ember nem tudott megélni belõle. Ezért kérte már elõzõleg Reizner a 30 forintos havibér és a természetbeni lakás megszavazását a szerzõdést vállalók számára. Jelöltje, Kasza József (1858 1904), négy elemit végzett, magyarul és németül írni-olvasni tudó 25 éves katonaviselt, eredeti foglalkozása szerint szabósegéd volt. Két évig a mûszaki osztályon dolgozott megelégedést váltva ki munkájával. Jövedelmének emelését is remélte, de egyébként gyönge egészségi állapota is "könnyebb" terület felé vonzotta. A polgármester, akinek a jogköréhez tartozott a kisegítõk alkalmazása, 1883. október 1-én Reizner dicsérõ javaslatára már véglegesítette õt. Ritka becsületességû és szorgalmú munkatársként 21 évig szolgálta a könyvtárat és a múzeumot. Volt olvasótermi felügyelõ és könyvtáros, múzeumi restaurátor és az ásatások tevékeny résztvevõje. Emellett takarító, portás, ahogy a kora reggeltõl késõ estig tartó szolgálat kívánta. Reizner már 1882. október végére elkészítette a Szolgálati utasítás a könyvtárszolga részére c. munkarendet. Ennek bevezetésében utalt arra, hogy a rendelkezés kizárólag a könyvtárnok (igazgató) joga. A Dugonics téri épületben a "rendszerinti teendõket" így sorolta föl: 42 1. Az utcai ablakok gördredõnyeit naponta este a hivatalos órák után, reggel pedig ez elõtt egytõl egyig leereszti s felhúzza. 2. Az ablakokat hetenként egyszer megtisztogatja. A gondozatlanság következtében beállt ablaktörések s netáni más károsodások költségei a szolgát terhelendik. 3. Az I. számú termet naponta feltisztogatja, kiseperi, leporolja, asztalokat, székeket s szekrényeket letörölgeti, miközben a szoba befûtését és annak kiszellõztetését eszközli. 4. Általában követendõ szabályként kimondatik, hogy a szellõzés az utcai ablakokról csak akkor eszközölhetõ, ha szélcsend van, vagy amikor port az ablakon át a szél be nem hordhat, mint például esõs idõben vagy esõs napot követõ napokban. Száraz szeles és poros idõben a szellõzés mindig csak az udvari ablakokról a folyosó ajtók feltárásával eszközölhetõ. 5. A II VI. számú termek tisztogatásának, szellõzésének idõszaka a könyvtárnok által fognak idõnként meghatároztatni. 6. A könyvtárban levõ két törülközõt hetenként egyszer, nevezetesen vasárnap reggelenként az alkamarási [városi gazdasági] hivatalban tiszták átvétele mellett kicseréli. 7. A ládák felbontását, a könyveknek abból való kiraktározását, az illetõ polcokon való felállítását, az üres ládáknak a folyosón való elhelyezését, a takaró és csomagoló papirosok egybegyûjtését a könyvtárnok által megszabott módon eszközli. 8. Minden év július és augusztus havában, mint a könyvtári szabályzatban megállapított idõben tartozik a könyvtár összes helyiségeit, valamint minden egyes könyvet a következõ módon megtisztítani : A könyvek az illetõ szekrényekbõl kivétetnek, s ugyanazon sorrendben a folyosókon elhelyezett asztalokra tétetnek. Egyszerre azonban csak egy szekrény üresítendõ ki. A szekrénybõl a deszkák kivétetnek, s a folyosókra vitetnek. Az ekként kiüresített szekrény minden része letisztíttatik. A könyvtartó polcok a folyosón törültetnek le. A könyvek porolása a legnagyobb gonddal eszközlendõ, miért is minden egyes könyvnek elõször a táblája s oldalrésze puha ruhával letöröltetik, azután a könyvtábla belsõ lapjai. Minden egyes könyv átforgatandó azon okból, vajon lapjai vagy mellékletei közül, minõk a képek, táblák stb. nincs-e valamelyik kiesve vagy részben elszakadva a többitõl. 9. Általában mindazt, mit a könyvtárnok a szolgának esetrõl esetre teendõül megszab, híven s pontosan teljesíteni tartozik. 10. A szolga a könyvtárba naponta megjelenni tartozik azon idõben, amelyet erre nézve a könyvtárnok neki meghatároz, s mindaddig, míg a könyvtárnok el nem bocsájtja, a könyvtárból el nem távozhat. 11. A szolgának a könyvtár helyiségeiben dohányozni, szivarozni tilos. 12. Ittas állapot, jelen utasítás bármely pontja ellen elkövetett sérelem vagy a könyvtárnok rendeleteinek hanyag teljesítése a különben is ideiglenes minõségben alkalmazott szolga azonnali elbocsájtását vonandja maga után. Ez a kezdet hevületével fogalmazott aprólékos munkarend természetesen még nem foglalkozott a könyvtári szolgálatban betöltött feladatokkal, csak a rendezésre, a gondosságra ügyelt, s talán próbaköve volt az alkalmasságnak, mint erre a 12. pontra utal. A késõbbi szervezeti szabályzat már reálisabb tennivalókat tett a kisegítõk feladatává. Mindenképp bizonyítéka annak, hogy a szolgai munka nem állt arányban a fizetéssel. Ezért is törekedett Reizner a évi 250 forint mellett szolgálati lakást is szerezni Kasza Józsefnek. A Dugonics téri épületben Hoffer Endre fõreáliskolai igazgató ehhez nem járult hozzá. Reizner ekkor évi 60 forint lakáspénzt szavaztatott meg a szolga részére. Kasza József 1897. július 3-án mint a Közmûvelõdési palota gondnoka be is költözött az új épületbe. Fiatalon, 47 éves korában halt meg 1904. április 28-án, alig három hónappal Reizner halála után. Súlyos szívbaját 1903 szeptemberétõl kórházban kezelték. Tömörkény 1904. április 16-án rendkívüli segélyt kért a várostól a két kiskorú gyermekkel élõ Kaszáné számára, mivel "még az ágynemût is zálogba tették már". Két hét múlva a kérést már csak az özvegyi nyugdíj folyósításáért ismételhette meg. Reizner azzal részben a könyvtár mielõbbi megnyitását kívánta elérni, hogy az elfogadott 10 fõszakból a hittudományi (A), a jogi (B) és az államtudományi (C) szak földolgozását késõbbre halasztotta. E szakokat átmenetileg a kereslet szempontjából sem ítélte szükségesnek, ezért kb. 14000 mû hosszabb idõn át földolgozatlan maradt. Az elõkészületekrõl Tisza Lajos ellenõrzõ látogatása után elismeréssel nyilatkozott. Reizner írásbeli jelentést is küldött Somogyinak, ismertette a megnyitás tervét, és azt is, hogy egy 43 irodalmi-közmûvelõdési társaságot kíván létrehozni a városi értelmiség támogatásával. Ez lett késõbb, 1892-ben, a Dugonics-Társaság, mely a továbbiakban is a könyvtárral szoros kapcsolatban szolgálta Szeged közmûvelõdését. Szeged újjáépítésének, a rekonstrukciónak idõszaka három és fél évet ölelt fel, s ünnepélyes befejezését a "királynapok" jelentették. Ferenc József 1883. október 14-tõl három napon át szemlélte meg az újjáépítés látványos eredményeit. Látogatásának utolsó napján, október 16-án délután 1 órakor avatta föl a Somogyi-könyvtárat. Fél órát töltött az olvasóteremben. Díszes emelvényrõl fényes kíséretének jelenlétében mondta el megnyitó szavait, dicsérte meg az új intézményt és alapítóját. Ezen az ünnepségen Somogyi Károly, betegségére hivatkozva, nem vett részt. Az alapítót két kanonoktársa, Sujánszky Antal és Pellet József képviselte. Bár a terem korlátozta a vendégsereg számát, a mintegy száz notabilitás között volt négy érsek, tizenkét püspök, tíz fõ- és hét alispán, huszonöt országgyûlési képviselõ, huszonhárom fõrend, huszonhat tudós, író és mûvész. Az Akadémiát Haynald Lajos, a Kisfaludy Társasá got Szász Károly, a Petõfi Társaságot Mikszáth Kálmán képviselte. Itt volt a város sorsát az árvíz óta nagy rokonszenvvel figyelõ Jókai Mór is. Neve a királyé után következik a vendég könyvben. A könyvtárat Reizner János mutatta be a királynak. Ferenc József több kérdést tett föl, érdeklõdött az állományról, ismételten megelégedését fejezte ki a könyvtár rendje és gazdagsága miatt. Ez alkalommal kapta meg Reizner eddigi közérdekû tevékenységének elismeréseként a Ferenc József-rend lovagkeresztje kitüntetést. Részletes hírlapi beszámolók ismertették a Somogyi-könyvtár felavatásának ünnepét. Megemlékezett róla a Magyar Könyvszemle is (1883. 336 339). A helyi lapokból értesült a város lakossága arról, hogy a fölavatás után 2 órától 5-ig és másnap délelõtt 9-tõl 12-ig mindenki megtekintheti a könyvtárat. A nyilvános mûködés a meghirdetett nyitvatartás szerint, hétköznapokon de. 9-tõl 12 óráig és du. 3-tól 6 óráig, október 22-én kezdõdött meg. Még a felavatás elõtt Pulszky Ferenc, az Országos Könyvtári és Múzeumi Felügyelõség vezetõje, továbbá Fraknói Vilmos, Hunfalvy Pál és Szász Károly hivatalosan felülvizsgálták az elõkészületet. Dicsérõen nyilatkoztak a tapasztaltakról, Reizner példamutató munkájáról. Pulszky felajánlotta Reiznernek, hogy Pesten folytassa könyvtári munkáját, de Reizner ezt elhárította. A Somogyi-gyûjteménybõl kialakított könyvtár a helyzetet és az adottságokat figyelembe véve tehát viszonylag hamar rendezett könyvtárként tárhatta ki kapuját a város lakossága elõtt. A megnyitott könyvtárban a földolgozott szakok állománya a következõ volt : Jelzet Szak Mû Kötet E Természettudomány, 3 alszak 456 967 G Történelem és földrajz, 7 alszak 3 031 6 883 H Nyelvészet és irodalom, 6 alszak 1 929 4 580 I Bibliográfiák, enciklopédiák, vegyes folyóiratok 421 4 357 Együtt 5 837 16 787 Szeged könyvtárát Somogyi Károly áldozattal és céltudattal összegyûjtött könyvanyagából a város jelentõs támogatásával hivatástudattá magasztosult energiával Reizner János hozta létre abban a korszakban, amikor hazánkban a vidéki városokban csak elvétve akadt ilyen közhasználatra szánt intézmény. Az alapító és az elsõ szervezõ együttes érdeme, hogy valóra válhatott Somogyi törekvése : 44 Egy minden életbevágó tudományszakot képviselõ könyvtár nem merõ halmaza az áruba bocsátott mindenféle becses és becstelen könyveknek, hanem rendszeres összeillesztése a kútfõknek [...], hogy minden, ki valamely a közjóra is, de az egyénnek is hasznos életpályát választ, s nem képes az erre szolgáló jó könyveket megszerezni, e neki is megnyitott intézetben célravezetõ útmutatást nyerjen. (Ferenczy : i. m. 766.) 45 A fõreáliskolában 1881-1894 Miután a királyi biztosság mérnöki hivatala kiköltözött a fõreáliskolából, a könyvtár alapos tisztogatásra kényszerült. Rendkívül nehezen lehetett eltávolítani pl. a tintafoltokat az elhanyagolt padlóról. (A takarítás mindig nagy gondot jelentett, mivel csupán egy mindenes szolga állt rendelkezésre. Reizner pl. egyidõben a fõkapitánytól rabnõket kért ki a nyári takarításhoz.) A vagyonleltár szerint a kezdeti idõben a szõnyegállomány az alábbi volt: "a) A II., III. IV. sz. termeken keresztül vezetõ ugyanoly szõnyegek mintegy 40 f. méter. Az I. sz. teremben pedig mintegy 20 f. méter. Összesen 136 f. méter. ["A mérések helyességéért írta Reizner nem szavatol az alulírott."] 163 frt. b) Egy láb alá való szõnyeg az olvasóteremben 3 frt. c) Ugyanaz a Somogyi-szobában 7 frt. d) Futószõnyeg a Somogyi-szobában s az olvasóteremben mintegy 26 f. méter 52 frt. e) Egy nagy szõnyeg a Somogyi-szobában 25 frt. f) Egy vászon ablakfüggöny az I. sz. teremben 5 frt. g) A folyosón három lábtörlõ (gyökérbõl) 6 frt. Összesen 291 frt." (AO 1 17/1882.) Az 1884. nov. 15-i felmérés (118/1884.) szerint közöljük az adomány (csak az addig leérkezett állomány!) értékelését, a könyvtári címlapok és lajstromok, valamint a múzeumi tárgyak becsült értékét : A. A Somogyi-könyvtár Somogyi Károly által adományozott, s ez ideig Esztergom[ból] és Budapestrõl leszállított könyvgyûjtemény 17 965 mûbõl áll (a gyûjteményes kiadványok egy szám alá vétettek), és e mûvek összesen 40 186 kötetet tesznek. E könyvek rendezve, felállítva s nagyobb részben címtározva is vannak. A rendezés 9 fõ és 57 alszak szerint történt... Az elhelyezés pedig a termekben a következõ : a fõbejáratnál kezdõdõ I. kisebb terem a könyvtári ülés terme s az adományok és beszerzések gyûjtõ helyisége. A II. teremben van az A és B szak. A III. teremben a C, D, E és az F szak. A IV. teremben a G és H szak. Az V. helyiség[ben], vagyis a Somogyi-szobában a incunábulumok vannak s végül a VI. szobában, vagyis az olvasóteremben az I szak. A könyvtár állományából mint duplumot a visszaküldésre elkülönítettek 881 mûvet 1333 kötetben. E könyvtár becsértéke a köztörvényhatósági bizottsághoz 1880. évben tett jelentés szerint 300 000 frt. Somogyi adományán kívül más egyeseknek idõközben tett adományai a régi városi közkönyvtár könyvei s az 1883. év óta tett beszerzésekbõl 2341 mû 3736 kötetbõl állólag képezi az eddigi szaporulatot, melynek becsértéke 3400 Frt Összesen a könyvállomány 303 400 frt B. Könyvtári címlapok és lajstromok Somogyi Károly által Esztergomban s Budapesten készíttetett s az átadott könyvekrõl szóló úgynevezett ládalajstromok (205 ládáról) 3 kötetben 600 frt A könyvtár rendezése alkalmából készített betûsoros és szaklapok (58 drb 4-edrét és 68 drb 8-adrét) tokokban 3000 frt A címlapok kezelésére beszerzett tokok 130 frt Összesen 3730 frt C. A folyosón elhelyezett régiségek Gróf Tisza Lajos még mint szegedi királyi biztos, úgy Lechner Lajos miniszteri tanácsos a sövényházi, öthalmi, szilléri és Matyér-parti ásatások, a várbontás és a rakpart építés alkalmával felszínre került õskorszaki, népvándorláskori stb. leleteket, (amelyeknek eredeti teljes leltára a 22 230/884. sz. a. a tanácsi levéltárban õriztetik) a Somogyi-könyvtárnak adományozván, más adományokkal együtt összesen 400 darabból álló gyûjteményt képeznek. 46 Hosszas és bürokratikus eljárás során született meg az intézeti munka alapokmánya. Reizner az elsõ megfogalmazását Szabályzat a Somogyi-könyvtár személyzete, a könyvtár közhasználata s a könyvtári bizottság hatáskörérõl címmel 1882. december 13-án terjesztette a könyvtári bizottság elé (53/882). Címe megadja a tervezet három fõ fejezetét. Paragrafusai nak száma 43, eggyel több, mint a budapesti egyetemi könyvtár 1881. évi szabályzatáé, amely a mintája volt. Néhány pontja majdnem szó szerint azonos, ott is csak "tisztességesen öltözött s komoly magaviseletû férfi egyén számára" állt nyitva az olvasóterem, s így tovább. Reiznernek külön gondot jelentett az adományozó néhány megkötése (pl. esküszöveg) és az a sajátos helyzet, hogy a könyvtári bizottság mûködését is szabályozni kellett. Jogi ismeretei ezen átsegítették, de nehezebben birkózott meg a módosítások sokaságával : Somogyi 1883. március 13-án közölt újabb észrevételei (42/883) alapján a bizottság március 16-án módosításokat javasolt. Ezeket a közgyûlés március 19-én elfogadta és fölterjesztette a királyi biztoshoz (103/883. kgy.). A biztosság észrevételei (88. biz. sz.) alapján a szabályzatot ismét átdolgozták, s most már "férfi és nõ számára" nyitva állott a könyvtár. Az 1884. évi városi tisztújítás miatt újból módosították a szöveget, a személyi rész néhány tétele (pl. létszám és fizetés) kikerült a 21 pontra csökkent szabályzatból. A közgyûlés 1886. szeptember 15-én 225. sz. alatt végül fölterjesztette jóváhagyásra a belügyminisztériumhoz. December 20-án 69 645. sz. alatt erõsítették meg, így 1887. február 7-én léphetett életbe a könyvtár szervezeti szabályzata. Persze a változások sora nem ért véget ; tovább folytatódott a fejlõdés újabb és újabb igényei szerint. Alig fél évvel a megnyitás után, 1884. március 20-án az alapítványi oklevél szerint választott könyvtárbizottságnak a várost képviselõ elnöke, Szabados János kultúrtanácsnok, és a bizottság egyik tagja, Szluha Ágoston a tanács megbízásából fölkereste Esztergomban az alapítót, és hosszan tanácskozott vele. A megbeszélésrõl készült jegyzõkönyv aprólékosan felsorolja azokat a kívánságokat és kikötéseket, amelyeket Somogyi a további kapcsolat érdekében a könyvtárnokkal és a bizottsággal szemben mintegy a könyvtárkezelés vezérelveként támasztott. A bizottsági jegyzõkönyvek megküldésén kívül részletes tájékoztatást kért még a könyvtárat érintõ tanácsi értekezletekrõl is. A gyûjtemény "integritásának" megóvására kikötötte a ládalajstromok szerint a rendszeres állományellenõrzést, és sürgette a duplumok visszaküldését. Megállapodtak a folyóiratok rendelésében, és átruházta az illetménykötetekre szóló jogát azoknál a társulatoknál, pl. a természettudományi, régészeti társaságnál, ahol alapítványokat tett. Különös figyelemmel vitatták meg a leteendõ eskü szövegét, mert Somogyi a szokásos hivatali szöveget nem találta az intézményre megfelelõnek. Megnyugodva vette tudomásul, hogy a szervezeti szabályzatban mind az õ, mind a felsõbb hivatali szervek módosítási javaslatait figyelembe vették. Megállapították, hogy az addig leküldött 205 láda anyaga a gyûjtemény nagyobb részét már Szegedre juttatta, csupán azok a mûvek maradtak hátra, amelyeket Somogyi még kutatómunkájához használt. Szigorúan ragaszkodott hozzá, hogy az idõközi városi vételekbõl és adományokból begyûlt mûveket elkülönítve kezeljék. (59/1884. ápr. 27.) A könyvtár állománya, fõleg ajándékozással, valóban jelentõs számú kötettel gyarapodott. A város újjáépítésének mûszaki irányítója, Lechner Lajos egymaga 762 kötet szakkönyvet adott a Somogyikönyvtárnak. Kiemelkedõ számot és értéket képviselt mindenekelõtt a volt városi közkönyvtár bekebelezett anyaga. Reizner nemcsak az alapító kívánságának engedve, hanem õszinte buzgalommal kísérelte meg a gyûjtemény tudományos értékû gyarapítását. Folytatta a pesti és a külföldi aktikváriusoktól a hiányos mûvek kiegészítését, a gyûjteményben kis számban található természettudományi szakmûvek beszerzését. Kapcsolatot tartott a Somogyi Károly által is fölkeresett neves külföldi antikvárcégekkel: Butsch, Carlebach, Koehler, Windprecht, Prager üzleteivel. A szûk vásárlási keretet a duplumok értékesítésével bõvítette : eladta vagy elcserélte az ajándékként a könyvtár birtokába került könyveket. Kérelmekkel fordult olyan szervekhez és intéz- 47 TOLDY UTCA DUGONICS TÉR I. = Könyvtárnoki szoba II. = az A és B szak III. = a C, D, E és F szak IV. = G és H szak V. = Somogyi-szoba benne az INC. szak VI. = olvasóterem és I szak K 1 = bejárat az olvasóba K 2 = bejárat a könyvtárba 48 ményekhez, melyek tudományos publikációkat szolgáltathattak díjmentesen a könyvtár számára. S rendszerint eredményesen. A kereskedelmi miniszter rendelete alapján a statisztikai, a földmûvelésügyi miniszter utasítására a mezõgazdasági vonatkozású mûveket tudta folyamatosan megszerezni. A Magyar Mérnök- és Építész Egyesület, a Magyar Földtani Társulat, de az MTA is rendszeresen eljuttatta kiadványait Szegedre. Hosszadalmas, akkor még eredménytelen kísérletet jelentett a köteles példányok beszerzéséért folytatott küzdelme. Az 1848. évi törvény a közkönyvtárak vonatkozásában nem intézkedett, s módosítására sem volt lehetõség, így a kérést az illetékes szervek nem teljesíthették, csupán a helyi nyomdák önkéntes adományait támogathatták. Nem feledkezett meg Reizner a Ráth-féle árvízi felajánlásról sem. Ráth Mór akkoriban már sokat betegeskedett, és kezelése végett külföldön tartózkodott. Reizner szívós kapcsolatteremtés után elérte, hogy 1892-ben az ígért 5000 forintos keret terhére a válogatásra felajánlott mûvekbõl használható könyvekhez jusson. E sikert a könyvtári bizottság tagjának, dr. Singer Mátyás kórházi igazgató fõorvosnak személyes kapcsolatai is elõsegítették. Még 1885-ben jelentõsen megnövekedett a könyvtár hírlapgyûjteménye. Szinnyei József javaslatára Reizner a várossal rendkívül kedvezõ áron, 200 forintért megvásároltatta a fõvárosi egyetemi könyvtárnak és a Nemzeti Múzeum könyvtárának (a mai Széchényi Könyvtár nak) hírlapduplumait, amikor a két nagy könyvtár periodikaanyagát egységes tár kialakítására összevonták. A Somogyigyûjteményben nem található hazai és külföldi folyóiratokkal és hírlapokkal gazdagodott így az intézmény. 1888-ban, az alapító halála után, az örökösök nevezetesen Somogyi Czizmazia György tulajdonába jutott a ládákba becsomagolt, de le nem szállított könyvanyag. Reizner a Somogyi családdal rokon Kelemen István szegedi ügyvéd közvetítésével a ládalajstromokat megkapta, s ennek ismeretében javasolta a városi tanácsnak a gyûjteménymaradék megvételét. A visszatartott 28 láda mintegy 4000 tételszám alatt felsorolt 6300 kötetet, nagyobb részben füzetet tartalmazott. "Ez a gyûjtemény indokolta Reizner részben magában foglalja a már visszaküldött duplumokat [...] s a boldogult adományozó könyvtárának selejtõsebb elemeit rejti magában, de ezeken kívül sok szép és becses munka is fordul azokban elõ, s ami fõ, az itten csonkán kezelt mûveknek kiegészítõ kötetei részben a vételre felajánlott gyûjteményben vannak meg. Ezek a könyvtár teljessége érdekébõl így is, úgy is megszerzendõk lévén, de tekintettel arra is, hogy a vételre felajánlott gyûjtemény a 600 frtot valóban megéri, melegen ajánlom, sõt igen kérem a tek. tanácsot, hogy ezen vételárban a gyûjteményt, úgy mint van, és teljesen megvenni méltóztassék." (60/1889. ápr. 26.) Gyakorlati haszonként említi ezután a duplumok értékesítését is : ennek révén a vételár tekintélyes része megtérülhet. Végül javasolja, hogy a leszállítás elhúzódására tekintettel a jövõ évi beszerzési alap terhére elõlegezzék meg a vételárat, mivel most az év közepén az elõirányzott szokásos 1000 forintos keretet a rendelések már megterhelték. Az örökösök kedvezõbb ajánlatot nem kaphatnak. Az anyagban sok a csekély értékû füzet, a hírlaptöredék. Aligha értékesíthetõk a különféle alkalmi versek és beszédek gyûjteményei, az iskolai értesítõk, a "tudorsági tételek", könyv- és növénykatalógusok [árjegyzékek]. Egyedül a Somogyi könyvtárnak éri meg az árát, "annál fogva is, hogy a boldogultnak többi könyvei is az általa alapított könyvtárban õriztessenek meg, s hogy szét ne szóródjanak". Már kezdetben különféle tervek merültek fel a Somogyi-könyvtár kebelében múzeum kialakítására. A városi tanács 1883-ban végzést hozott a talált régiségeknek elhelyezésére a könyvtárban, s ezt támogatta a királyi biztos is, amikor elrendelte, hogy az építkezések során elõkerült régészeti leleteket a könyvtárba vigyék. Reizner maga akkor még tulajdonjogának fenntartásával behozta pénz- és éremgyûjteményét, s ide kerültek a város fõkapitánya (egyben a könyvtári bizottság tagja), Szluha Ágoston által gyûjtött Szeged környéki régészeti 4 A Somogyi-könyvtár száz éve 49 leletek is. A város 1885-ben 300 forintért megvásárolta Lászy Vilmos (1838 1891) színigazgató gazdag, de vegyes értékû érem- és régiséggyûjteményét,(17) és ezzel alapot teremtett a múzeum létesítéséhez. (37/1885. márc. 24.) A tervezett Történelmi és régiségtár felállításához a könyvtár folyosóján Somogyi nem járult hozzá, így csak halála után, amikor a fõreáliskola még két helyiséget engedett át a tárgyi gyûjtemények elhelyezésére, kerülhetett sor a múzeum kialakítására. Reizner 1888 szeptemberében a fõvárosban hosszabb idõn át tanulmányozta a múzeumok rendjét és szervezését, hogy felkészüljön az új városi intézmény megnyitására. Javaslatára a következõ év májusában sorra kerülõ dalárünnep adott volna alkalmat a felavatásra. De terve nem valósulhatott meg, mivel a szükséges berendezés nem készült el. Pedig a gyûjtemény idõközben tovább gazdagodott. 1888 végén a tanács hozzájárult a várbontásból elõkerült és Kováts István (1882 1902) építõmester buzgalmából összegyûjtött kõemléktár átadásához, (18) majd egy évvel késõbb 800 forintért megvásárolta a neves makói orvos, Ábelesz József értékes éremtárát. A múzeumba kerültek a belvárosi templomban õrzött céhzászlók és a város polgárainak adományai, pl. Zsótér László madárgyûjteménye. A tanács még ásatásokat is támogatott Pusztaszeren, Rábén és Csengelén, hogy a környék múltját is bemutathassa az új intézményben. 1892-re készültek el a múzeumi berendezéshez nélkülözhetetlen szekrények és tárlók, így az érdeklõdõk elé kerülhettek a vegyes értékû emléktárgyak. De, mint várható volt, máris fölkeltették az illetéktelenek figyelmét : egy Arad megyei "mûgyûjtõ", Szabó János, eltulajdonította a csengelei leletek egyik darabját, a finom mûvû ezüst gyûrût, és Pesten próbálta értékesíteni a Nemzeti Múzeumban. Leleplezése után a tárgy visszakerült Szegedre. A város a millenniumi készülõdés során még 1889-ben elhatározta, hogy összegyûjti Szeged polgármestereinek és történelmi személyiségeinek arcképeit. A meglevõ alkotásokhoz részben leírások alapján Tóth Molnár Ferenc (1867 1936) festõmûvész készítette el a képeket 1891-ben darabonként 30 forintért. (19) Ezek a festmények is a múzeumba kerültek, így alakult ki 1893-ban az intézmény második osztálya, az 56 képbõl álló történelmi képcsarnok. Elhelyezésére a könyvtár folyosóját és a két múzeumi helyiséget használták fel. Bár a helyi lapok gyakran foglakoztak a könyvtár ügyével, a kortársi leírások kevés adatot szolgáltatnak az intézmény belsõ életérõl. Krikkay Gusztáv könyve (Szegedi fényképek. Szeged, 1889.), melyet "a kedélyvilág melege, a városszeretet nemes érzelme" ihletett, csupán néhány lapján villantja fel a könyvtár képét. A kor divatos, dagályos stílusában elmélkedik az olvasásról, az alapítvány értékérõl s az adományozó személyérõl : "A reáliskola épületében székel fénylõ hatalmad, könyveid százezrei díszítik a könyvtárt" írja általánosságokba veszõ sorokban. Magáról az ott folyó életrõl alig közöl valamit, csak azt tudjuk meg, hogy az "olvasó belépéskor ellenõrzõ és kérõ lapot kap" a statisztika elkészítéséhez. 1889 tavaszán a szakmai vizsgálattal megbízott Szilágyi Sándor, a fõvárosi egyetemi könyvtár igazgatója, teljes elismeréssel nyilatkozott a könyvtár mûködésérõl. A létszám ekkor három fõ volt az igazgatóval együtt. Ezzel a személyzettel kellett ellátni az olvasótermi felügyeleten kívül az alapítványi anyagnak, a beérkezõ adományoknak és a vásárolt új könyveknek a feldolgozását, a megterhelõ ügykezelést és gazdálkodást. Reizner a létszám elégtelensége miatt akarta kezdetben a délelõtti nyitvatartási megszüntetni, mivel ebben az idõszakban csak néhány olvasó kereste fel a könyvtárat. Viszont az esti idõben az alapító nem engedte meg a nyitvatartási tûzveszélyre hivatkozva, mert ebben az idõben az épületben még petróleumlámpákat használtak. A ruhatár õrzését sem lehetett megnyugtatóan megoldani egyetlen kisegítõvel, mert ez végezte egyben a raktári szolgálatot is ; a kért könyveket õ hordta ki a raktárból az olvasóterembe a felügyelõnek, és vissza. 17 Lászy gyûjteményérõl : A felsõ-magyarországi Múzeum. Abaúj-Kassai Közlöny, 1876. 27., 29. sz. 18 Kováts István : Egy szegény pórfiú önéletrajza. Bp. 1981. 435 438. /Tények és tanúk./ 19 Habermann Gusztáv: A tanyai festõ, Tóth Molnár Ferenc élete. SKM 1974. 51 66. Szelesi Zoltán: Szeged képzõmûvészete. MFMÉ 1972/73. 2:64. 50 A délutáni olvasók 70 80 százaléka kezdetben a helyi középiskolák diákjaiból adódott. Õk inkább csak szépirodalmat olvastak. A látogatók közt a városi és a magántisztviselõk mellett az egyházi és állami iskolák tanárai szerepeltek még nagyobb számban. Az értelmiségi réteg kis számából még néhány orvos, gyógyszerész, ügyvéd, újságíró is került a gondosan vezetett statisztikai kimutatásokba. Jellemzõ, hogy a nõk kategóriája külön szerepelt ; legtöbbször százon aluli számban. A kezdeti forgalomra példaként az 1886 szeptemberétõl 1887 júniusáig terjedõ évad (a két nyári hónapot takarításra használták) adatait szerpeltetjük : Az olvasóterem nyitva volt 222 hétköznapon, de. 9-tõl 12 óráig és du. 3-tól 6-ig. Az olvasók száma összesen 3150, ebbõl délelõttre jutott 670, délutánra 2480. A napi átlag 14 olvasó. (Délelõtt mindössze 3!) A látogatók megoszlása: pedagógus 87, író, mûvész 15, lelkész 29, tisztviselõ 167, orvos, gyógyszerész 21, kereskedõ és alkalmazott 52, építész és építészalkalmazott 20, gazdatiszt 9, ügyvéd 3, magánzó 89, nõ 98. A többi (2559) tanuló volt. Szemléletesen ábrázolja a látogatottságot ez a kimutatás : Forgalomba került 3336 mû (nem kötet!), ebbõl tanulók használtak 2668-at. Ez utóbbiak megoszlása igen jellemzõ : jogi 15, államtudományi 46, orvostudományi 11, természettudományi 269, bölcseleti 55, történelmi és irodalomtörténeti 632, enciklopédikus jellegû 643, szépirodalmi 931 (= 34,9%) és egyéb 66 mû. A tanuló kategória tehát a felsõbb tanintézetek hallgatóit is magában rejti, azokat tehát, akik más városban, elsõsorban Pesten látogatták a fõiskolákat, egyetemeket. A Somogyi-könyvtárat a Dugonics téri épületben töltött 11 év alatt valamivel több mint félszázezer olvasó kereste föl, s átlagosan egy-egy mûvet kért ki használatra. A 90-es évek elején a látogatók száma megnövekedett, és 1891/92-ben túlhaladta a kilencezret. 4* 51 Ideiglenes otthonban 1894-1897 Épp a tizedik évadját készült lezárni a könyvtár 1894 júniusában, amikor két oldalról is nehéz helyzet elé került az intézet. A Szegedi Híradó június 13-án méltánytalanul és részben igaztalanul is megtámadta a könyvtárat. A használat alacsony voltát, a látogatók között a tanulók túltengését, tehát lényegében a közönség érdeklõdésének hiányát tette szóvá, ugyanakkor az állományföldolgozás elmaradását, a föltárás hiányát, azaz a szakmai munka elégtelenségét is kifogásolta. Ez utóbbi alaptalan és rosszindulatú támadás volt Reizner ellen. Súlyosabb gondot jelentett azonban a fenntartás kérdése. A város hiába szerezte meg örök idõkre" a könyvtár helyiségeit, most váratlanul fölmerült a kiköltöztetés szükségessége, mivel a fõreáliskola épületét a Szegedre telepített királyi tábla elhelyezésére kellett átengednie. 1893. január 26-án a városi közgyûlés elhatározta, hogy az ezredéves ünnepségek idejére impozáns palotát építtet a Somogyikönyvtár és fölcseperedõ testvérintézménye, a városi múzeum számára. A könyvtár méltó és megfelelõ áthelyezésére tehát a terv készen állt, de a megvalósulástól még évek választották el. Hiába érvelt a tanács a tábla elnökénél, az igazságügyi miniszter teljhatalmú megbízottjánál, hogy az intézmény a kultúrpalota" felépüléséig a fõreáliskolában maradhasson, végül mégis ideiglenes elhelyezésérõl kellett gondoskodnia. A könyvtári bizottság június 14-i, majd július 20-i ülésén két csoport alakult ki. Az egyik Csonka Ferenc érvei alapján az ideiglenes elköltözést sürgette, és megfelelõ helyen a "frekventált anyag" felállításával a részleges forgalmazást javasolta. A másik Obláth Lipót véleményét fogadta el; ide csatlakozott Reizner is : az állomány épségének érdekében átmenetileg a könyvtári szolgálat megszüntetését, a könyvek biztonságos elhelyezését kívánta. A többség a szüneteltetést határozta el, és megbízta Reiznert alkalmas helyiség fölkutatására. Több épületet vizsgált meg az igazgató ; végül a felsõvárosi Szent György iskolát fogadták el. Elhatározták, hogy tûzveszély ellen 200 ezer forintra biztosítják az állományt. Július végén azonban mégis váratlan lehetõség nyílt a könyvtár nyilvános mûködésének fenntartására. Fodor István ügyvéd megfelelõ bérért fölajánlotta a Kossuth és a Fodor utca sarkán levõ házát. A július 26-i bizottsági ülésen az elnöklõ Lázár György bejelentette, hogy már megbízta Lázár Béla segédkönyvtárnokot, készítsen vázlatrajzot és számításokat az épületben történõ elhelyezésre, és a felmerülõ kiadásokról adjon elõzetes kalkulációt. Lázár Béla jelentése alapján a bizottság javasolta a könyvtár elhelyezését a Fodor-házban. A köztörvényhatóság az átköltöztetéshez hozzájárult. A könyvtár 1894. augusztus 9-tõl szeptember 4- ig át is költözött, így nyilvános szolgálatát új helyén hamarosan megkezdhette. A Fodor-féle ház (ma Juhász Gyula utca 7.) önálló telken fõ- és melléképületbõl állt. A fõépület 12 helyiséget foglalt magában, igen szilárdan, teljesen téglából épült, száraz, magasföldszintes ház, az egész épület alatt elvonuló bolthajtásos pincével". (73/1894. júl. 26.) A teljes könyvtár elhelyezésére alkalmas volt. Mind ez az épület, mind a szomszédságában levõk cseréppel voltak födve, ezért a tûzveszély kevéssé fenyegette. Alapterülete 452 m 2 ; csak 38 m 2 -rel kisebb, mint a Dugonics téri könyvtári helyiségeké. A helyiségek magassága 4 m, a fõreáliskolai termeknél kb. 70 cm-rel alacsonyabb, ezért a könyvtári polcok tartó oszlopait nem lett volna célszerû beépiteni, helyettük ideiglenes állványok szolgáltak a polcdeszkák elhelyezésére. A lebontott díszes állványokat Szûcs Andor ügyvéd házában (Maros u. 12.) raktározták el. A Fodor-ház legnagyobb, háromablakos szobáját használták olvasóteremként; az itt levõ 48m 2 -en a falipolcokon kívül 30 olvasónak jutott hely. Megoldották a múzeumi tárgyak elhelyezését is. A fõépülettõl mintegy 7 méterrel távolabb álló, ugyancsak téglából épült, de zsindelytetõs, 5 szobás melléképületben tárolták õket. 52 Ez az épület pince nélküli, de magasított alapon állt, s így megfelelõnek bizonyult az átmeneti idõszakra. Az épületek használatát a tulajdonos 1897 augusztusáig engedélyezte, mivel ezután saját maga kívánta igénybe venni õket. Évi bére 2000 frt volt. A városi tûzoltók közremûködésével viszonylag kevésbe került az áttelepülés. Az engedélyezett 1000 forinton belül maradt az új berendezés (állványok, ládák stb.) vásárlása, sõt a költözést lebonyolító Lázár Béla Reizner ez idõben beteg volt a bizottság javaslatára 100 forint, a szorgos munkát végzõ Kasza József 25 forint jutalmat kapott. (88/1894. szept. 10.) Az új hely azonban mégis visszaesést okozott a forgalomban, már csak a városközpontból való kiesése miatt is. Az itt töltött három év folyamán összesen 8118 látogatója volt, a használt mûvek száma pedig 8749, évente tehát nem érte el a háromezres átlagot. Ez a szakasz éppoly mélypontot jelentett a könyvtári forgalomban, mint az elsõ világháború utolsó két éve és az 1920. esztendõ. (1917-ben 2973, 1918-ban 1725 és 1920-ban 1933 olvasója volt a könyvtárnak.) 53 A Közmûvelõdési palotában 1897- Az ezredéves ünnepre való felkészülés során vetõdött fel a kultúrpalota" fölépítésének terve. Bár elsõsorban a könyvtárnak szánták az épületet, hosszú idõn át más intézmények (pl. Dugonics Társaság) otthonának is tekintették. De helyet kért itt az iskolaszéki irattár, sõt még a szegedi iparosok hitel- és árucsarnok-szövetkezete is anyagainak tárolására. Két pesti építési vállalkozó, Steinhardt Antal és Lang Adolf készítette el a terveket 1893-ban a pályázat elnyerése után. 20 A kor szokása szerint mindenek fölött a "monumentális" épület külsõ díszítésére, ünnepi felvonulásokra alkalmas csarnokra fordítottak gondot, és terveikben nem vették figyelembe az épület valódi hivatását. Kárhoztatták is ezt az elképzelést a helyi ellenzéki lapok, különösen a Tiszaparti elhelyezést és az épület biztonságát nem tartották megfelelõnek. Belterületének alkalmatlanságát pedig a gyakorlat igazolta. Az építkezés és a berendezés hosszan elhúzódott. Megnyitására lényegében csak formálisan 1896. szeptember 6-án kerülhetett sor. Csupán négy helyiséget alakítottak ki könyvtári és múzeumi tárgyak kiállítására, mivel a belsõ munkák hiányosságai, a még nedves falak a teljes átköltözést lehetetlenné tették. Ez alkalommal mutatták be a közönségnek a Somogyi-gyûjtemény értékei mellett az 1895-ben egy bécsi antikváriustól 300 forintért vásárolt kódexet, a Prágai Misekönyvet, a könyvtár máig legféltettebb kincsét. 21 A végleges birtokba vételre még egy évet várni kellett. Az új olvasóterem, az épület második szintjén, a nyugati szárny nagytermében, 1897. november 3-án kezdhette meg mûködését. Számos hiba, hiány csak a költözködéskor derült ki; különösen sok gondot okozott a könyvespolcok áttelepítése a helyiségek rossz mérete s egyéb okok miatt. Például az emeleti nagy könyvraktár mennyezetét is díszesre tervezték, az ajtók elhelyezése nem volt célszerû. Mégis, az új épületbe költözés végül is egy új, immár kettõs szerepet betöltõ intézet életének kezdetét jelentette. Az idõközben kifejlõdõ múzeumi gyûjtemények igaz, gyakori helyváltoztatással, ahogy számuk gyarapodott a nyilvánosság elé kerültek. Elõbb, 1898-ban, a szépmûvészeti osztálynak nevezett képek és szobrok elrendezését oldotta meg Reizner. Az érem- és régiséggyûjtemény hivatalos megnyitásán, 1899. június 11-én Fraknói Vilmos püspök, történész, a múzeumok és könyvtárak országos fõfelügyelõje méltatta beszédében az intézmény munkáját. A természetrajzi osztály még kialakulatlan volt, bár az 1895-ben beszerzett Praznovszky Mihelyes-féle bogár- és lepkegyûjtemény újabbal gyarapodott, mert a város 1899-ben 500 forintért megvásárolta a szegedi tájjellegû, Vellay-féle bogárgyûjteményt is, de az anyag rendezése létszámhiány miatt elmaradt. Egyre több terhet vállalt magára a még mindig csekély személyzet az új épületben. Reizner a rengeteg idõt elrabló ügyintézésen kívül elsõsorban a múzeumszervezés gondját viselte. A könyvtári szolgálatot továbbra is Lázár Béla látta el a hûséges elsõ szolgával", Kasza Józseffel, akinek ügyes kezét gyakran igénybe vette a múzeumi anyag jó érzékkel végzett gondozása, majd a hamarosan meginduló ásatásokban való közremûködés. Az épület takarítását 1898 májusától az ideiglenesen alkalmazott "másodszolga", Rácz András végezte. Õt 1902 szeptemberében Tömörkény majdani kedvelt embere, Molnár István szíj gyártó segéd váltotta fel. A központi fûtés munkáját a mérnöki hivataltól kirendelt idõszaki alkalmazású kisegítõk végezték külön díjazásért. 20 A szegedi Somogyi-könyvtár új helyisége. MKSZ 18%. 317. Péter László: A Közmûvelõdési palota építéstörténete. SKH 1970. 99 130. 21 Bezerédy István: A Prágai Misekönyv (1492.) SKM 1981. 137 145. 54 A tisztviselõi fizetés a fõvárosihoz viszonyítva nem volt magas. Reizner a korábbi 1500 forint évi fizetéséhez 300 forint múzeumi pótdíjat, Lázár az évi 1000 forinthoz 200 forint pótlékot kapott. Az alapfizetéshez átalány is járt; Lázárnak 100, Reiznernek 150 forint, ez utóbbi inkább "lakáspénz", mivel az igazgató bentlakásához a tanács, az épület alkalmatlanságára hivatkozva nem járult hozzá. (130/1897. júl. 11.) A szolgák fizetése évi 360, illetve 250 forint. Átalányt a bentlakó nem kapott, a másodszolgának évi 60 forint járt. 1892-tõl az addig érvényben levõ osztrák értékû forintot a korona (K) váltotta fel 1:2 arányban, de mint a fentebbi adatokban szokás volt egy ideig továbbra is forintban beszélni. Eszerint az igazgató összes járandósága évi 3900 K, a másodszolgáé 620 K. A szolgák panaszolták is ezt az alacsony összeget, s kezdetben a kinevezettek, ezért nyugdíjjogosultak kivételével máshol kerestek megélhetést. Kiegészítésként egyenruhát és évi 18 18 forint lábbeli illetményt kaptak. A ruházat sötétkék posztóból vagy szövetbõl készült. Egy téli és egy nyári nadrág, egy zubbony, ennek hajtókáján bádoglemezbõl jelvény : nyitott könyv SK VM felirattal és egy sapka volt a járandóság évenként. Ünnepi alkalomra való attilát is kaptak. Télikabátot háromévenként, de báránybõr bélést Reizner nem javasolt bele, mivel "zárt helyen dolgoznak". (90/1897. máj.4.) A megváltozott helyzetnek megfelelõen új, kibõvített szervezeti szabályzat készült 1897-ben a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum számára. A bizottság is felvette a kettõs nevet : könyvtár- és múzeumbizottság lett. Könyvtári vonatkozásaiban a még 1884-ben készült és csak 1886-ban jóváhagyott rendelkezés maradt érvényben. Ennek 11. -a az alapító akarata szerint határozta meg a látogatás feltételét: "Az olvasóterem a hivatalos órák alatt minden tisztességesen öltözött, komoly viseletû férfi és nõ számára nyitva áll, ki 16- ik életévét betöltötte." A bizottság, hogy elkerülje a korábbi vádat, amely szerint a diákok kiszorítják a felnõtteket a könyvtárból, szigorú megkötöttséget hozott: "Középiskolai tanulók csak a három felsõ osztályból bocsájtatnak be tanáraik igazoló jegye alapján, melynek ki kell tüntetnie, hogy az illetõ minõ mûvek használatára van jogosítva" olvashatjuk még az 1908-ban nyomtatásban kiadott szabályzatban is. Kezdetben szerdán és szombaton délután 3-tól 7 óráig, egyéb hétköznapokon 4-tõl 7-ig látogathatták az érdeklõdõk az olvasótermet. Délelõtt 10-tõl 1 óráig az új épületben is nagyon gyér látogatottságot tapasztaltak. Mind a Fodor-házban, mind a Dugonics téren egy-egy törzsvendég: Löw Immánuel, Fõkövi Lajos, Kálmány Lajos, Kiss Lajos, Ujlaki Antal, Szabó Mihály, Kacziány Géza, Hentaller Lajos, Ivánkovits János, Tóth Pál, Obláth Lipót, Kovács János és talán leggyakrabban Czímer Károly szinte egymást váltva vette igénybe az olvasótermet. Ezt a szokást megtartották a Közmûvelõdési palotában is, bár itt inkább csak Czímer és Fõkövi nevével találkozhatunk a statisztikai kimutatásokban. A nyári két hónapban nagytakarítás végett a könyvtárat itt is bezárták. Ebben az idõszakban vehették ki szabadságukat egymást váltva az alkalmazottak ; a tisztviselõk négy, a szolgák két hetet. A kutatómunkát kívánta segíteni Reizner azzal, hogy kis dolgozószobát jelölt ki "a szakemberek s a tudományos kérdések kutatói" számára. Bármennyire örvendetesnek is látszik a gondoskodás, a valódi helyzetet az a kérelem tárja fel, melyet 1900. március 10-én terjesztett be Czímer Károly, a Dugonics Társaság tagja, Lázár Györgyhöz, a társaság elnökéhez. Kérte, hogy a Somogyi-könyvtárból igényelt mûveket a szabályzat módosításával adják ki a társaságnak a földszinti helyiségében való használatra. Különféle gátló körülmények : a kutató számára célszerûtlen nyitvatartás, az épületben zajló múzeumlátogatás miatt a tanulókkal zsúfolt közös olvasóteremben, hol "ember ember hátán szorong", zavartalanul nem dolgozhatnak. (Az 1899/1900. évadi jelentés szerint a látogatók száma 10 815, ebbõl 9581 tanuló!) A "tudósok" részére kijelölt kis dolgozószoba viszont e célra alkalmatlan, mivel "az egyszersmind a könyvtárigazgató irodája, egyúttal a múzeum és természetrajzi gyûjtemény preparáló helyi- 55
sége lévén, az ebbõl származó ténykedések s az éppen itt elhelyezett telefon csilingelése minduntalan megzavarnak bennünket munkálkodásunkban" panaszolta nyomtatásban közzétett levelében Czímer. 22 Reizner idejében a Közmûvelõdési palota könyvtári forgalma az alábbi képet mutatja: Évad Napi (szept. jún.) látogatás átlaga 1897/1898 39 1898/1899 48 1899/1900 45 1900/1901 31 1901/1902 35 1902/1903 35 1903/1904 44 Az emeleti díszteremben és a mellette levõ szobákban elhelyezett képtárat a helybeliek vasár- és ünnepnap délelõtt 10-tõl 13 óráig látogathatták, a vidékiek elõzetes bejelentéssel hétköznap délelõtt is. Különösen vonzotta az érdeklõdõket Munkácsy Honfoglalásának Reizner javaslatára 1895-ben megvásárolt nagyméretû színvázlata, 1902-tõl pedig Vágó Pál árvízképe. De sokak számára feledhetetlen emléket jelentettek a kor divatos festõinek csodált alkotásai is (pl. Margitay Tihamér: Párbaj után c. képe). Gyarapodtak a helyi mûvészek festményei részben vásárlás, részben ajándékozás útján. A látogatók száma hullámzó volt; az elsõ évadban több mint harmincezer, késõbb volt évad, amikor a négyezret sem érte el. Különösen sokat panaszkodott Reizner a vendégkiállítások özöne miatt. A díszterem, de gyakran a folyosók is megteltek divatos, sokszor giccses festményekkel, dísz- és emléktárgyakkal, mint pl. gróf Kreith Béla üzleti célzattól sem mentes és elég kétes értékû 48-as emlékkiállításának (1902) tárgyaival. Így merült fel már 1903-ban az épületbõvítés elsõ terve. Ennek nevezték, pedig csak arról volt szó, hogy külön díszes palotát emelnek a kiállítások és rendezvények számára. Részletes költségvetések is készültek, de a megvalósításra nem került sor. (551/1903. közgyûlési határozat.) A király 1897. december 10-én "legfelsõbb elhatározásával" jóváhagyta a "törvényhatósági, községi, felekezeti és egyesületi múzeumok és könyvtárak országos felügyeletére, szervezésére és gyarapítására vonatkozó szabályzatot". Ugyanakkor kinevezte Fraknói Vilmost "a múzeumok és könyvtárak országos fõfelügyelõjévé". A közhasználatban röviden "államosításnak" nevezték, ha valamely intézmény a szabályrendelet 10. -a szerint a vallás és közoktatásügyi miniszter elõzetes hozzájárulásával "e felügyeletnek és ellenõrzésnek a múzeum vagy könyvtár fen[n]tartója magát önként alárendeli". Ennek megtörténte után a könyvtár részesült a nyomdatermékek köteles példányaiból (valójában a kerületi fõügyészhez küldött nyomtatványokból), állami segélybõl és letétbe kapott tárgyakból. A múzeumok számára különösen az ásatások támogatása jelentett sokat. Az állami támogatás föltételei közé tartozott a fenntartó részérõl "kellõen biztosított állandó javadalmazás", a gyûjtemény megõrzését és használatát szolgáló alkalmas elhelyezés, a rendszeres nyilvántartás (növedéki napló, szaklajstrom stb.) és a "kellõ szakképzettséggel bíró és lehetõleg rendszeresített fizetéssel ellátott tisztviselõk alkalmazása a gyûjtemény gondozása és a közönségszolgálat érdekében". (251/1898. okt. 4.) Dicsérettel és elismeréssel szólt 1898. július végén a még nem hivatalos, de igen "tüzetes tájékozódás" során készített jelentés, melyet az országos fõfelügyelõ megbízásából a Nemzeti Múzeum könyvtárának igazgatóõre, Fejérpataky László szakfelügyelõ a miniszternek küldött: 22 Czímer Károly: A Dugonics-Társaság és a Somogyi-könyvtár. Szeged, 1900. 1. 56 "Szegeden a Somogyi-könyvtár mind könyvkészletének értéke, mind rendezett állapota, tervszerû gyarapodása és a látogatók nagy száma tekintetében a legelsõ helyet foglalja a városi könyvtárak között. A könyvtáralapító Somogyi Károly esztergomi kanonok nagylelkûségével egyenlõ színvonalon áll a város bõkezûsége, melyet [!] közmûvelõdésnek szentelt díszes palotában helyezett el, szakképzett, buzgó igazgató gondjaira bízott, és gyarapodásáról gondoskodik. Mintául szolgálhat a könyvtár más városoknak, melyeket meggyõzhet arról is, hogy jól felszerelt olvasóteremmel rendelkezõ nyilvános könyvtár nagy mértékben képes felébreszteni és fokozni a tudomány és irodalom iránti érdeklõdést. Errõl tanúságot tesz az a tény, hogy 1897/8-ban 7000-nél többen keresték fel az olvasótermet. Ezen könyvtárral szemben más teendõ nincs, mint a szegedi fõügyészség területén levõ nyomdák termékeit rendelkezésre bocsájtani." (1898 99. évadi jelentés.). Az intézet tehát az államosítás minden követelményét teljesítette. Az elõzetes és bizalmas tárgyalások így eredményre vezettek. Szeged köztörvényhatósági bizottsága 1898. évi 439. sz. határozatával "a Somogyi-könyvtárt és ezzel kapcsolatban a múzeumot is állami felügyelet alá bocsátotta, és ezzel együtt az államsegély igénybevételére lépéseket tett". Már az 1899. évi könyvbeszerzésre államsegélyt utaltak ki; a természetrajzi tár fejlesztésére és a régiségtár gyarapítását szolgáló ásatásokra pedig 600 600 koronát. A továbbiakban a könyvtár rendszeresen 1000 1200 koronát kapott, a másik két segély 600 800 korona maradt, együttesen tehát esetenként meghaladta a könyvtári támogatást. Leltár szerint a könyvállomány 1899. június végéig ajándékozással és vétellel 14460 kötettel (7574 mûvel) növekedett. Kötetszáma meghaladta a félszázezret. "Semmi hátrálék nincs, és a jövõre csakis a folyó beszerzések és járulékok címtározása fog munkát adni" jelentette évi beszámolójában Reizner. Az alapcímlapokat tartalmazó dobozok száma 118, a szakcímlapoké 126 db, de zsúfoltak, s ezért újak készítését határozták el. Együtt járt ez a könyvkötés rendszeres megindításával. Pályázat útján kerestek megfelelõ céget. Ezekben az években Gönczi J. József szerezte meg a kötési jogot, de hamarosan versenytársa lett Burkus András mûhelye, amelyben hosszú idõn át készültek a könyvtári kötések az épp rendelkezésre álló anyagi fedezet szerint. Az évi 1000 forint (2000 korona) városi gyarapítási keretbõl, bizony kevés jutott a könyvek bekötésére, s külön juttatást ritkán kapott az intézet. Rendkívül szerencsés vállalkozást bonyolított le ismét Reizner ebben az idõben : mintegy évtizedre terjedõ hírlapanyagot szerzett meg igen kedvezõ módon. Szinnyei Józseffel való kiváló kapcsolata révén, mely a szegedi írók életrajzi adatainak összegyûjtésével még szorosabbá vált, megszerezte a Széchényi Könyvtártól az Akadémia megszüntetett és a könyvtárnak átadott hírlapgyûjteményének fölös anyagát. Ezzel ismét a Somogyi-adományból hiányzó lapokhoz jutott a könyvtár, teljesebbé téve így hazai hírlapgyûjteményét. (75/1900. márc. 1.) Félévenként megérkeztek a kötelespéldányok is, igaz, nagyobb részük közkönyvtári forgalomra alkalmatlan helyi nyomtatvány volt, s késõbb tárolásuk sok gondot okozott. Vásárlással jutott a könyvtárba a 90-es években Szluha Ágoston és ajándékként Kovács Albert volt bizottsági tagok könyvhagyatéka. A legjelentõsebb szerzeményezést 1901-ben Fõkövi Lajos zenetanár zenei szakkönyvtárának megvétele jelentette. Ez precedensként szolgált más szakkönyvtárak megvásárlásához. Veszélyt is rejtett magában az ilyen gyarapítás. Méltánytalan támadás érte Reiznert a Szegedi Híradó 1897. október 17-i számában: nyílt levélben hívták fel a fõispán figyelmét a tanács "könnyelmû pénzkezelésére". Dobrowszky Ágoston pesti antikváriusnak állítólag 315 forintot fizettek ki olyan könyvekért, amelyeket nem is szállított le a könyvtárnak. A vád tulajdonképpen a polgármestert érte, amiért megbízott Reiznerben. Az igazgató terjedelmes beadványban kényszerült védekezni. Ismertette a könyvrendelés kialakult módját, mely gyakorlatban volt és maradt hosszú évtizedeken át. A tudományos jellegû nagy könyvtáraknak érvelt Reizner az állománygyarapításban bizonyos önállóságuk van; az alapszabály 8. -a 57 "rendkívüli esetekben" utólagos jóváhagyást igényelve felhatalmazta az igazgatót rendelésekre. Az utalványozás, kifizetés, ellenõrzés még a királyi biztosság rendelkezése szerint a városi tanács és a városi pénztár feladata maradt. 1883-ban, a szabályzat kimunkálása idején, Szabados János "mint a tanács oszlopos tagja" felhatalmazta õt, hogy a megrendeléseket továbbra is legjobb belátása szerint végezze. "Ettõl az idõtõl fogva a bizottság vagy az általam eszközölt összes könyvrendelésekre vonatkozó számlákat mindenkor Szabados J. igazolta a bizottság nevében, igazoltatta a polgármester által a tanács nevében. Õ, ki a megtestesült rigorozitás és a formák iránt is ragaszkodó volt, szakadatlan ezt az eljárást tartotta fenn, és soha nem figyelmeztetett, hogy más eljárást kövessek" írta Reizner igazoló jelentésében. (211/1897. okt. 21.) Különösen azt hangsúlyozta: maga a bizottság tapasztalatból ismerte, hogy "a megrendelések késedelme által sokszor pótolhatatlan veszteségek következtek be", s ezért támogatta a könyvbeszerzésnek ezt a rendjét. Jellemzõ sommázatát adja itt Reizner a könyvtári bizottság mûködésének is : "Amidõn én ezeknek [a rendeléseknek] beszállítása iránt folytatólagosan intézkedtem, a bizottságnak megelõzõ hozzájárulásai alapján rendelkezhettem. Az elsõ években a bizottsági ülések igen gyakoriak voltak, s így a megrendeléseket a bizottsággal egyetértõleg minden fennakadás nélkül lehetett eszközölni. Késõbb a biz. elnök nagy mérvû elfoglaltsága következtében az ülések mind ritkábbak lettek, utóbb még az évzáró gyûléseket is elkésve, jóval a határidõ után lehetett megtartani. A bizottsági üléseket tehát nem lehetett megvárni, mert a sûrûn érkezett katalógusokban hirdetett munkák elkésve történt megrendeléseire többnyire az a válasz érkezett, hogy elfogyott, eladatott. A bizottsági ülések hiányában s a biz. elnöktõl nyert felhatalmazásnál fogva s könyvtár érdekébõl utalva voltam arra, hogy a megrendeléseket haladéktalanul eszközöljem. A könyvtárbizottsági tagok látogatásairól vezetett naplók 1885. és 1886. évi idõszakában a megjelenésre kirendelt tagok csak elvétve tettek látogatást. A naplók igazolják, hogy a megrendelésekre nézve a bizottsági tagok hozzájárulását igénybe venni törekedtem, s nem rajtam múlt, hogy utóbb már csakis egymagam intézkedtem, hogy úgy az újabb irodalomnak termékeibõl, valamint az antiquarius munkákból mik szereztessenek be." Az ügy Reiznert igazolva zárult le. Alkalmat nyújt azonban a könyvtárbizottság tevékenységének közelebbi megvizsgálására. Az 1897. október 21-én keltezett irattári fogalmazvány, melybõl az idézetek valók, érthetõen igazolást keresett és talált a vád elhárítására, s ennek megfelelõen kell értékelni. A Reizner igazgatása alatti idõszak elsõ könyvtári bizottsági ülése 1882. július 17-én, az igazgató kinevezésének másnapján volt, és az utolsó 1904. január 20-án, az igazgató halála másnapján. Az eltelt 21 és fél év alatt a bizottság 92 ülést tartott, ebbõl kettõt Esztergomban. Valóban az évi ülések száma változó, s épp az idézett években (1885, 1886) csak két alkalommal került rájuk sor, míg az elõtte levõ esztendõkben 6 8 ülést is tartottak. Egyetlen alkalommal jött össze a bizottság 1888-ban, 1889-ben és 1891 1893 során. Viszont a többi évben legkevesebb 4, s legtöbb 1901-ben 9 ülés volt. Átlagosan tehát negyedévenként tartottak tanácskozást a tagok. Az õ jelenlétük is érdekesen alakult: legszorgalmasabb látogató Obláth Lipót (66) és Löw Immánuel (55), s õk a legtöbb javaslat tevõi is. Tízen felüli alkalommal jelent meg Kovács János (45), Kulinyi Zsigmond (29), Csonka Ferenc (26), Kovács Albert (20), Szluha Ágoston (17), Szemerjay Károly (17), Békefi Antal (14), Platz Bonifác (11) és Kelemen István (11). Közülük csupán kettõ volt "örökös" tag: Obláth és a hosszú életû tudós fõrabbi Löw, aki még Móra, sõt Csallány idejében is serény tagja volt a bizottságnak. A többiek, a 3 4 éves ciklusonként változó testület késõbbi szereplõi, vagy éppen csak egy-egy idõszakra választott tagjai. Összesen 31 törvényhatósági tag vett részt a könyvtári bizottság korszakunkra esõ munkájában. Egyébként a tanácsi ügyosztályok mellett más, ún. állandó bizottságok is voltak, de ezeket a tanácsi törvények hozták létre, s nem valamely alapítványi oklevél szülöttei. 58 Somogyi Szegeden egy alkalommal, az 1882. november 28-i bizottsági ülésen vett részt, elnöki minõségben. A törvényes hivatali formát az jelentette, hogy ebben az idõben a bizottság elnöke csak a tanácsi III. ügyosztály mindenkori vezetõje lehetett. A könyvtárigazgató terjesztette elõ a javaslatot. Õ vezette kezdetben a jegyzõkönyvet; 1884-tõl a megválasztott alkönyvtárnok. Sok írásbeli munkát kívánt ez a megbízás, hiszen gyakran a javaslatok elõkészítésén kívül a számos fölterjesztés, beadvány összeállítását is neki kellett elvégeznie, vagy éppen személyesen kellett eljárnia a felmerült ügyek intézésében. Reizner az igazgatósága idején 4941 ügyirattal foglalkozott, esetenként többszöri levélváltással. Irodai alkalmazottja nem volt, és írógépet is csak 1911-ben kapott az intézet. A levelezést hosszú idõn át Lázár Béla, majd 1900-tól Tömörkény végezte, de õk csak elvétve szerepeltek az ügyiratok szerkesztõiként. A középkori másoló fárasztó munkáját végezték évek hosszú során. A könyvtári bizottságot 1904-ig hat elnök, többnyire a kultúrtanácsnok vezette: 1891-ig Szabados János, 1892 és 1897 között Lázár György, akivel Reiznernek több összetûzése is akadt; 1898-ban a korán elhunyt, tehetséges Pálfy Viktor, vele együtt oldotta meg Reizner az intézmény állami felügyelet alá helyezését 1898-ban; ezután rövid idõközökben László Gyula (1899 1900), Tóth Pál (1901), végül Gaál Endre (1902 1903). Maga a polgármester, Pálfy Ferenc 1891 és 1902 között hat alkalommal elnökölt a bizottságban. Különleges gondot okoztak a bizottságnak 1882 és 1888 között az alapító személyével kapcsolatos problémák; a szervezeti szabályzat elkészítése és jóváhagyatása (ez egyébként gyakran felmerülõ tárgya a késõbbi idõknek is!); a könyvtárrendezés vitája; ismét csak örök témaként : a létszámért folyó küzdelem és a Dugonics téri épület sok-sok gondja. Erre az idõszakra esett a múzeum és a hírlaptár elsõ nagyobb gyarapítása és elhelyezése körüli vita. Az alapító halála után a Közmûvelõdési palotába költözésig legtöbb vitát a kölcsönzés bevezetésének kérdése jelentette. Ebben végül is Obláth javaslatára megállapodásra jutottak. Egyelõre, inkább csak elvben, kölcsönözhetõnek minõsítették az alapítvány mellett beszerzett tudományos értékû mûveket. Gyakorlatban csak elvétve akadt a kölcsönzésre példa, néhány intézmény kért kellõ indoklással könyvet, mint pl. a rovásírás vitája idején. Inkább könyvtárközi kölcsönzéssel találkozhatunk, még külföldi igényléssel is. Löw Immánuel vette igénybe a Széchényi Könyvtár mellett pl. a berlini állami könyvtárat tudományos kutatómunkájához. Reizner maga várostörténeti monográfiájának írásakor személyesen utazott Bécsbe vagy az országos levéltárba; kölcsönzésrõl nincs adatunk. Sok vitára adott alkalmat az átköltözés vagy maradás kérdése. Vele mintegy párhuzamban az épülõ Közmûvelõdési palota berendezésének hosszan húzódó kimunkálása. Mind a Fodor-ház, mind az új épület szinte erõn felüli munkát igényelt Reiznertõl és Lázár Bélától, de õk a lehetõségekhez mérten kitûnõen oldották meg e feladatot. Nem csekély gondot hozott magával az ezredévre készülés is. A könyvtár ugyan kevés anyagot szolgáltathatott, de az adminisztráció, a papirosmunka akkor sem volt kevés. Elkészült és a bizottság elé került az új, kibõvített szervezeti szabályzat, a munkarend is a most már kettõs intézmény számára. Ennek vitája a bizottságnak lehetõséget adott a régen óhajtott múzeumi élet kibontakoztatására. 1897-tõl a bizottsági munka utolsó "reizneri" szakaszában az állami felügyelet körüli viták a legjelentõsebbek. Ezekben az években sûrûsödtek az ülések, bár volt alkalom, hogy csak a klasszikus tres faciunt collegium elve alapján, az elnök és az igazgató személyét ebbe nem számítva. Majd ismét a létszámkérdés került a fizetésnöveléssel (múzeumi pótlék!) együtt a javaslatokba és fölterjesztésekbe. Hiába volt azonban a bizottság jószándékú támogatása, a fölterjesztésekre csupán egy ideiglenes kisegítõt juttatott a tanács a kibõvült intézménynek. Az olvasóteremnek a második emeleti helyiségbe való áthelyezését is javasolta 1899 végén a bizottság. Ott akkor a lassan szaporodó, még rendezetlen természetrajzi gyûjteményt tartot- 59 ták. Reizner szakmai érvekkel ellenezte a tervet. Arra is hivatkozott, hogy a múzeumi gyûjtemények látogatói csak vasár- és ünnepnapokon keresik fel a tárakat, míg az olvasók naponta kényszerülnének fölmenni a második emeletre. A természetrajzi osztály felállítása még hoszszabb idõt kívánt, így a bizottság letett tervérõl. (75/1900. márc. 1.) Hasonlóképpen meggyõzte korábban Reizner a bizottságot arról is, hogy a könyvtár nyomtatott katalógusát nem célszerû kiadni, helyette a cédulakatalógus a megfelelõ, mivel ez rendszeresen és folyamatosan fejleszthetõ. (254/1898. okt. 4.) Lázár Béla 16 évi szolgálat után 1899. július 15-én állását felmondta. Helyére átmenetileg napidíjasként ifj. Domokos Elek került. (211/1899. aug. 31.) Végleges betöltésére a város pályázatot hirdetett. Ezt Reizner a fõvárosi könyvtárakon kívül a pesti egyetemre is eljuttatta. A pályázók közül a közgyûlés 1899. szeptember 20-án Tömörkény Istvánt választotta segédkönyvtárossá. (232/1899. okt. 4.) A döntés sok vonatkozásban érthetõ. A neves szegedi családokhoz tartozó 33 éves jelölt már ismert író, aki a Szegedi Napló áhított felelõs szerkesztõi tisztségét éppen ez idõben volt kénytelen átengedni Békefi Antalnak. Pályája új szakaszának kezdete szerencsésen egybeesett az országosan meginduló szakképzési hullámmal. Tömörkény már 1900 júliusában részt vehetett a fõfelügyelõség könyvtárosi tanfolyamán, ahol a vidéki könyvtárak szolgálatában alkalmazottak" elméleti és gyakorlati kiképzésére négy stúdiumot indítottak. A hivatalos bizonyítványa szerint paleográfiai, bibliológiai, bibliográfiai és bibliotékökonómiai [!] ismereteket szerzett. (214/1900. aug. 21.) A Nemzeti Múzeumban tartott 1901-i szaktanfolyam, amelyen "a természetrajzi tárgyak meghatározása, gyûjtése, feldolgozása és fen[n]tartására vonatkozó szakszerû és muzeális ismeretekben gyakorlati képzést nyert" az új múzeumi tár, a tervbe vett természetrajzi osztály elõkészítésében segítette a fiatal Tömörkényt. (189/1901. aug. 30.) 1903. július közepén Budapesten õsrégészeti és néprajzi tanfolyamon vett részt; ezen "praehistorica, általános néprajz, magyar néprajz, embertani és néprajzi fényképészet adatott elõ". (159/1903. jún. 14.) Ez utóbbin már társa volt a "községi" néptanító, Szász Gyula (1864 1944), aki 1900 júniusa óta ingyenes és önkéntes kisegítõként ült az olvasóterem pulpitusához, és délutánonként "hivatalos elfoglaltságtól ment idejét nemes buzgalomtól és kitartó ügyszeretettõl vezéreltetve a könyvtárnak szenteli". (54/1904. febr. 16.) Szászt igaz szenvedélye a néprajzhoz vonzotta, miként Tömörkényt is. A Magyar Minerva 2. kötetéhez szolgáltatott adatok szerint a múzeumi gyûjtemények állapota 1900 végén a következõ: (A zárójelben az évszám a Reizner föltüntette létesítési idõpontot jelzi.) I. Érem- és régiségtár (1885) 2 terem Államsegély 600 K Éremtári állomány 7392 db Régiségtári állomány 3391 db II. Szépmûvészeti osztály (1897) 1 nagy és 3 kisebb terem. Eredeti szobor nincs 59 db festmény, néhány rajz, metszet és fénykép Gyarapítására, képek vásárlására a városi közmûvelõdési alapból 9200 K-t fordítottak. III. Néprajzi gyûjtemény nincs. IV. Természetrajzi gyûjtemény (1896) 1 nagy és 1 kisebb szoba. Még rendezetlen. Ezután Reizner a következõ gyûjteményrészeket sorolja fel: Praznovszky-féle lepke-, bogár-, kagyló-, csiga- és tojásgyûjtemény (1896) ; dr. Mihelyes-féle bogárgyûjtemény (1896); Vellay-féle rovargyûjtemény (1898). Megemlíti még az egyébként jelentõs két ajándékot: Zsótér László szegedi vonatkozású madárpreparátumát (1891) és a várostól 1897-ben kapott Feichtinger-féle dunántúli növénygyûjteményt, melyet addig a piarista gimnáziumban õriztek. Ez utóbbi mintegy 10000 darabot tartalmazott, de a város számára kevés értékkel. 60 Egy sajátos gyûjteményrõl nem szólt a szépmûvészeti osztályon belül, az ún. történelmi képcsarnokról, amelyben a város neves személyiségeinek, polgármestereinek arcképeit állították ki. Mûvészi becse kevés volt, inkább históriai és viselettörténeti értéke. Neves festõk képeit is õrizte már ebben az idõben a múzeum : Benczúr Gyula, László Fülöp portréképeit (Tisza Lajos, Deák Ferenc stb.), Petrovics László négy árvízképét, Spányi Béla, Kacziány Ödön festményét. De nagyobb érték kevés akadt akkor még. Nem említette Reizner a Kováts István-féle szegedi kõtár megszerzését sem, mely már 1888-tól az intézmény birtokában volt. 1901. április 21-én történt az elsõ jelentõs lopás, mégpedig délután, egy tárlat idején.a tettes az 1800- as évek közepén kiadott két ezüst érmet emelt ki az egyik tárlóból. A tolvaj ismeretlen maradt, viszont biztonságosabb zárakat kapott a múzeum. (120/1901. máj. 11.) Különleges volt Fadrusz János Krisztus a keresztfán címû alkotásának ügye. Ez, a közhiedelemmel ellentétben, csupán másolat, amelyet Lázát György az épületben kívánt elhelyezni. Reizner azt javasolta: "a gipszöntésû hasonmásat ne a Közmûvelõdési palotába helyezzék el, hanem a Fogadalmi templomban vagy a Kálvária-kápolnában, mivel nemcsak mûvészeti, hanem kegyeleti és vallásos érzelmeket is érintõ alkotás". Végül megjegyezte: azt profán környezetben elhelyezni nem lehet, sõt félreértésekre adhatna alkalmat". (263/1900. okt. 16.) Javaslatát nem fogadták el. A tanácsi végzés szerint: "felhívatik a könyvtári és múzeumi igazgató úr, hogy a kérdéses szobormûvet [!] megfelelõ helyen tovább is mint múzeumi tárgyat kezelje". A fölállítás egyébként szép összegbe került az állványozás, restaurálás és egyéb költségek miatt. (54/1901. febr. 21.) Fadrusz 1900-ban kérte, hogy készülõ Tisza Lajos szobra mellékalakjainak megformálásához küldjenek neki jellegzetes kubikosfényképeket. Lázár Györgynek, akkor már országgyûlési képviselõnek, közvetítésével folyt a levelezés. Válaszlevelében Reizner kérte Lázárt: "közöld a mesterrel, hogy a kubikosok általában nemigen viselik magukon az erõ kifejezését. Többnyire satnya alakok. Az erõkifejezést s különösen a felsõtestrész erõteljességét legjobban a hajós legények közt lehetne feltalálni", s azután csipkelõdve hozzátette: "Legtöbb hasznát vehetné, ha Pálfy Tóni, Tóth Fercsi vagy ilyenféle termeteknek ruhátlan fotográfiáit tudná megszerezni, azt aztán bátran modellírozhatná." (290/1900. nov. 9.) Végül mégis sikerült az akkor épp munkát keresõ kubikosok közül néhánynak fényképét elküldenie. A fölvételeket Gávai Béla fényképész készítette 17 forintért. (53/1901. febr. 21.) A Minerva részére készült adatszolgáltatás ismertette a könyvtár helyzetét is. Az állomány 1900. június 30-án 28 365 mû, kötetben 59 166. Az évadi gyarapodás 423 mû (1007 kötet). Az olvasótermet 1899. szeptember 1-tõl 1900. június 30-ig az addigi nyitvatartás szerinti idõben 10 815 látogató kereste föl. A napi átlag 45 olvasó. Elkészült a századfordulóra az épület és a gyûjtemények becsûje, mivel ezt a tûzkár elleni biztosítás megkövetelte. A Somogyi-adomány 43 000 kötetét most kereken 250 ezer forintra (félmillió koronára) értékelték; az idõközi gyarapodást 19 500, a könyvtári teljes felszerelést 37 300 forintra. A múzeumi gyûjteményeket 64 162 forintban számolták el. Ehhez pl. a Honfoglalás színvázlatát a város 25 000 forintért vásárolta meg az akkor már súlyosan beteg mûvésztõl, aki a képet szerette volna befejezettebbé tenni, de ebben halála megakadályozta. A vételt végül is az özvegyével bonyolították le, s ennek során került az intézmény birtokába a kép három kisebb, szénrajzzal készített vázlata is. Az épület értékét 229052 forintban rögzítették. (165/1899. júl. 1.) Reizner nem volt képzett régész, és nem is lett olyan szerencsés ásató, mint Móra. Megásatta pl. õ is Nagyszéksós régészeti telepét, de eredménytelenül. Szeged környékén az amatõr próbálkozások után az elsõ szakszerû ásatást Török Aurél, a darwinista orvos-antropológus, az embertani múzeum megalapítója 1885-ben Szeged város támogatásával végezte Pusztaszeren. Ekkor kezdõdött szakmai kapcsolata Reiznerrel, és ez az évek során barátsággá mélyült. 61 Kezdetben, mint mindenütt, az önkéntes ajándékok mellett a régészeti tár gyarapítását vásárlásokkal kezdték. Így került Szeged fölcseperedõ intézményéhez néhány olyan ritka értékû lelet, mint a csorvai román kori bronz füstölõ. Hasonlót addig csak az esztergomi gyûjtemény õrzött. Errõl s más régészeti tárgyakról cikkezett pl. Reizner az Archeologiai Értesítõ-ben és a Történelmi Tárban. Gyakran levelezett az Értesítõ kiváló szervezõ és kutató szerkesztõjével, Hampel Józseffel, aki nemcsak a Nemzeti Múzeum éremtárának és régészeti osztályának õre volt, hanem 1897-tõl az országos fõfelügyelõség szakmegbízottjaként rendszeresen látogatta a könyvtárat és a múzeumot. Az egyre gyakoribbá váló utazások szükségessé tették volna a félárú jegy vásárlására jogosító vasúti arcképes igazolványokat. Még 1898-ban kezdeményezte Milleker Bódog, a verseci múzeum igazgatója e kedvezmény megszerzését. Körlevélben fordult a rokonintézmények vezetõihez, hogy küldjenek folyamodványt az illetékeseknek. Reizner csak 1900-ban kereste meg Fraknóit ez ügyben, sikertelenül. A kereskedelmi minisztérium a polgármesterhez intézett leiratában ezt válaszolta: "a szóban forgó utazási kedvezményre az állami alkalmazottakon kívül csakis a törvényhatóságok szoros értelemben vett közigazgatási tisztviselõinek van igényük, a kedvezmény tehát nem terjed ki a törvényhatóságok által fenntartott intézetek tisztviselõire". (219/1900. aug. 29.) Reizner az elsõ régészeti államsegélyt, az 1899. február 14-én kiutalt 600 koronát, a szükséges és alkalmi vételek mellett a már ismert szõregi, szentiváni, rábéi telepeken, továbbá Dóc-szigeten tervezett ásatásokra kívánta fordítani Számára ugyan az éremtár fejlesztése lett volna a fontos, de a minisztérium ezt a törekvését azzal fékezte, hogy vidéken jelentõs gazdagságú éremgyûjteményt nem lehet és nem is kell kifejleszteni, fontosabb a tájjellegû régészeti gyûjtés és feltárás. Az 1901. évi államsegélybõl végzett ásatásokról elszámolva Reizner már azt jelentette, hogy a programot csak részben tudta teljesíteni, ott viszont "a felmerült körülmények indokából" az alábbi összegeket költötte el: A kimutatásban szereplõ tételekben hivatkozik Reizner a mellékelt okmány (nyugta, vasúti jegy stb.) számára is. 62 Tömörkény szerepe az ásatásokban már kezdetben szinte nélkülözhetetlenné vált. Reiznert egyre gyakrabban jelentkezõ reumatikus bántalmai is gátolták a mostoha körülmények közt folyó munka irányításában. A bejelentésekben jelzett helyek szemléje és feltárása, a "leletmentés" Tömörkény hivatali kötelessége lett. Jellemzõen mutatja be a helyzetet például Reizner 1901. november 22-én Török Aurélhoz írt levele. A neves antropológus-régészt betegsége akadályozta a Szatymaz környékén tervezett kutatásban, ezért segítséget kért a leletek összegyûjtéséhez. Részvétemet nyilvánítom válaszolta Reizner Nagyságod kedvezõtlen egészségi állapota fölött, és sajnálom, hogy nem lehetett szerencsénk, sem assistense nem jöhetett le, mert így az óhajtott eredményt hogy elértük-e, nem tudom. Én magam is rokkant vagyok. Szeptember október havában iritisben, ischiasban stb. szenvedtem. Egy hónapig sötét szobában raboskodtam, feküdtem. Most a gõzfürdõket használom, de nagyon óvatosnak kell lennem. Beláthatja, hogy ilyen körülmények közt magam utána nem járhattam. Tömörkény kollegám szívességének köszönhetõ, hogy elõbb is, most is, a helyszínére kifáradt, és újabban összeszedett néhány koponyát, lábszárcsontot stb. Teljes [cson.]vázat nem bírt találni, mert körülményesebb vizsgálódása szerint a csontok nincsenek eredeti helyükön [...] Tömörkény úr újabb gyûjteményét egy ládába csomagolva mai napon az intézet címére elküldöttem. Ugyanõ szíveskedett Zsótér úrral megállapodni abban, hogy ezen túl a [csont]vázakat, amennyire lehetséges, egybegyûjti és megõrzi, és az intézet címére, ládába szalma közzé rakva egyenesen Szatymazról felküldi. Remélem, hogy ígéretét Zsótér úr beváltja, s talán nem feledkezik meg, noha ép[p] holnap kezdi meg mézesheteit. De majd emlékeztetni fogom. Nagyságodat ezúttal igen kérem, lenne szíves vizsgálódásai alapján röviden arról tájékoztatni, hogy minõ faji jelleget észlelt a korábbi és most felküldött dolgokon, és hogy a csontok körülbelül mióta feküsznek... (ad 254/1901. nov. 17.) Reizner könyvtári kapcsolatai nem voltak széles körûek. A kezdeti, fõvárosi kapcsolattartása a századvég idején lassan elmaradt, az intézet hivatalos látogatói is inkább a múzeumok körébõl kerültek ki. Ezért figyelemre méltó a Vasvármegyei Kultúr-Egyesület könyvtárának és a Somogyi-könyvtárnak 1901-ben kialakult kapcsolata. Jánossy Gábor, a szombathelyi könyvtár igazgatója, a nyár folyamán az országos fõfelügyelõség támogatásával meglátogatta Arad, Debrecen, Kolozsvár, Szabadka és Szeged könyvtárait. A fõfelügyelõséghez 1901. ok-tóber 15-én küldött jelentésében Szegedrõl ezt írta: "A szegedi Somogyi-könyvtár tanulmányozásánál az érdemes és tudós igazgató, Reizner János úr volt szíves a szükséges útbaigazításokat megadni. Itt, a város méltó büszkeségére és örök dicsõségére emelt kultúrpalotában örömmel és hazafiúi büszkeséggel idõzik az ember. Íme, egy nagy magyar város, mely fölismeri a könyveknek kulturális jelentõségét, s palotát emel, templomot épít a szellem alkotásának, templomot, melybe áhítattal lép be az ember. Itt megvalósították nemes áldozatkészséggel azt, hogy mindenkinek módot kell nyújtani az olvasásra, a szellemi önképzésre, alkalmat adni a magyar közmûvelõdés elõbbrevitelének nagy munkájában való részesedésre. Az emeleti nagy olvasóteremben levõ és 4000 kötetet meghaladó kézikönyvtár és a vele egy címtárba foglalt, szintén hozzáférhetõ nagy könyvtár, mely az elõbbivel együtt körülbelül 80000 kötetet számlál, teljesen rendben, alap- és szakcímtárral ellátva van. Minden a könyvtárba érkezõ iratnak, könyvnek külön iktatója van az ismeretes rovatokkal, kötési és járuléknaplók is vezettetnek. A gyûjteményes (több füzetbõl álló) mûvek ideiglenesen külön szekrényben nyernek elhelyezést, s mihelyt teljesekké válnak, a címtárba való bevezetés után a könyvtárban végleges helyet kapnak. A sajtórendészeti nyomtatványok [kötelespéldányok], természetesen külön vezettetnek ; itt a hírlapok s közérdekû nyomtatványok vannak betûrend- 63 ben, hely szerint és osztályozva, a többi nyomtatványok nyomdák szerint való külön csomókba gyûjtetnek. A könyvtári forgalma 1899. szeptember 1 1900. június haváig [június 30-ig] 10 815 olvasó 11 554 mûvet használt. A könyvtár személyzete az igazgatóból, egy könyvtárnokból és három szolgából áll." Jánossy 1902. március 5-én küldte meg körútjáról a közölt beszámoló jelentését, továbbá könyvtárrendezési tervét Reiznernek, és kérte észrevételeit. Különösen a címtározás anyagi kihatásairól érdeklõdött. Reizner március 10-én válaszolt: "Köszönettel vettem érdekes jelentéseit, és üdvözlöm a sikeres szép eredmények fölött. Tervezetét általában helyeslem, mégis azt az egy észrevételt kockáztatom meg, hogy költségkímélésbõl a helyrajzi katalógus talán elmaradhatna, s a munka megtakarítást tekintve elég lenne egy sorszámleltár, aminõt volt is alkalmam mutatni; talán még emlékszik rá. Ami a címtározási költségeket illeti, a legnagyobb sajnálatomra nem vagyok képes tanáccsal szolgálni. Az ottani viszonyokkal ismeretlen vagyok, nem tudom, minõ erõk állnak rendelkezésére, milyen készültségû és munkaképességû egyénekkel célozza a felvételeket. Jó lenne egy-két napi próbát tenni olyanokkal, akik legalább már elméleti tájékozódással bírnak a címlapkészítésrõl. Ezek munkáját tessék revideálni, s ebbõl megállapíthatja, hogy átlag egy nap alatt mit végezhetnek, s így az egész anyag felvétele hány napot, illetõleg hány közeget [segéderõt] igényel." (74/1902. márc. 10.) Reizner válasza talán kissé elutasítónak hat, de részben érthetõ, hogy a kettõs intézményhez viszonyítva nem érezhette a felvetett kérést súlyosnak. Õ maga elsõsorban a munkatársak számát és személyét tartotta döntõnek az intézeti feladatok megoldásához. 1903. augusztus 21-én ezért fordult részletesen kidolgozott elõterjesztésben a könyvtári és múzeumi bizottsághoz, s ebben a létszám felemelését sürgette. Arra hivatkozott, hogy az elmúlt húsz év alatt a könyvállomány 50%-kal gyarapodott, és megnõtt a könyvtár olvasó forgalma, tehát ehhez sem elegendõ az évek óta változatlan számú személyzet. Az idõközben kifejlõdött múzeum pedig nagy régészeti és természetrajzi gyûjteményeihez munkaerõt egyáltalán nem kapott. "A mostani csekély személyzettel és erõvel, mely odaadó buzgalommal és szeretettel teljesíti kötelességét, teljes lehetetlenség elvárni azt, hogy a sokféle teendõk valamennyiét naponta teljesítse. Épp ennélfogva utalva érzem magamat azt kijelenteni, hogy azon nagy kincsnek, mely gondozásom alatt áll, úgy anyagi, mint erkölcsi tekintetben bekövetkezhetõ kára, sérelme vagy visszafejlõdése tekintetében a személyzet szaporítása nélkül a felelõsséget továbbra el nem vállalhatom." Egy tiszti állást évi 1500 K fizetéssel, továbbá egy harmadik (múzeumi) szolgai állás szervezését évi 500 K törzsfizetéssel tartott szükségesnek. A fölterjesztést a bizottság továbbította a tanácsnak, de mint várható volt eredménytelenül. (251/1903. szept. 3.) A személyzeti gondok megoldása mellett Reizner szerette volna az intézet célszerûbb mûködését is elõsegíteni. 1903 augusztusában, látva a hírlapgyûjteménynek a tervezettnél nagyobb növekedését, másik beadványt is intézett a könyvtári és múzeumi bizottsághoz. Vázolta a könyvtár elhelyezési nehézségeit, majd így folytatta: "tisztelettel kérem, méltóztassék ennélfogva elrendelni, hogy a Közmûvelõdési palota földszinti nagy termébe a hírlaposztály átszállíttassék, s e végre ezen helyiség tervszerûleg alkalmasan berendeztessék, és a mérnöki tisztség [hivatal] közbejöttömmel terv és költségvetés kimunkálására utasíttassék. A berendezésre nézve már most kimondandó lenne, hogy a terem egy része a látogató közönség számára olvasó asztalokkal legyen felszerelve, hogy idõvel, amikor a könyvtár megfelelõ személyzettel lesz ellátva, az esteli idõszakban különösen a munkásosztály látogatására rendelt esteli szolgálatot lehessen tartani, amely esetre a palotának földszinti helyiségébe, illetõleg a nagy terembe közvetlenül vezetõ egy új bejáró létesítendõ." (228/1903. aug. 23.) E javaslatot a tanács is elfogadta. Két évtized tevékeny munkásságának utolsó akcióját Reizner azonban már nem fejezhette be; ebben megakadályozta 1904. január 19-én hirtelen jött halála. Az 1903/1904. évadi jelentésében Tömörkény így emlékezett meg róla: "a nagynevû alapító után e közmûvelõdési 64 Reizner a berendezés pótlását kéri ( fogalmazvány, 1899) Reizner fölterjesztése a katalógusmásolásról ( 1899). A nagy költség miatt tervét elvetették Fraknói Vilmos levele a múzeum megnyitásán való megjelenésrõl Rendelkezés a kötelespéldányokról ( 1900) A könyvtár szállitói a századfordulón Egy kötelespéldányként érkezett mû alapcímtári lapja ( Szász Gyula kézírásában) Reizner beadványa az épület " léghuzamának" megszüntetésére ( 1901). A bal oszlopban olvasható betoldás Tömörkénytõl való A törzsraktárnak az a részlete, amely az új könyvtárépületben a könyvmúzeum berendezéseként megmarad (1958) Tömörkény jelentése az intézet vezetésének ideiglenes átvételérõl ( 1904. január 21.) Tömörkény István ( Nyilasy Sándor festménye, 1927) ( Eredetije a múzeumban) Molnár István szolgálati bizonyítványa Tömörkénynek mint helyettes igazgatónak aláírásával ( 1904) Várady Kálmán intézeti egyenruhában ( 1906)
Egy ügyirat könyvtárközi kölcsönzésrõl. A válasz fogalmazványa Móra Ferenctõl való ( 1905) A közmüvelõdési palota a " makai piaccal" 1905 körül Tömörkény a néprajzi osztály számára kéri a városi mérnõkség régi térképeit ( 1908) Ajánlatok intézeti fölszerelések vásárlására ( 1909) Tájékoztaó a katalógusokról és a szakrendekrõl ( 1909) Lugosi Döme Legújabb szegedi útmutatójából ( 1909) Szõke Mihálynak, az intézet késõbbi igazgatójának elismervénye. A keltezést ( 1913. nov. 4.) Móra pótolta Szalay József levele Tömörkényhez ( 1911) intézet elsõ szervezõje õ volt, aki munkaerejét és lelkesedését hozta buzgalommal ez intézethez abban az idõben, amidõn az ország vidéki részein hasonló intézmények semmiféle támogatásban sem részesültek." (191/1904. aug. 11.) A Reizner halála alkalmából Tömörkényhez küldött részvétlevelek közül legjelentõsebb a kolozsvári egyetemi könyvtár kiváló igazgatójáé, Erdélyi Pálé. Nem szokványos levél, hanem a személyes ismeret és tapasztalat ihletére vall megszövegezésében ; Reizner munkásságának és értékének talán leghitelesebb képe: "Szomorú kötelességet, de megnyugtató tudattal, teljesítek, mikor szegény Reiznert, néhai való jó igazgatóját elparentálom, s az önök múzeuma és könyvtára elõtt az õszinte részvét kifejezésére törekszem. Önök ott jobban tudják, mert közelrõl látták munkásságát, mit tett, s mi volt az önök intézetének Reizner, de mi a távolból erõteljesebb és határozottabb egyéniségnek ismertük, akinek hej, de ritka ember egy szépséges álma megvalósult; s kétszer ritka ember, mert álmát maga valósíthatta meg! Az új kort sok minden néven nevezték már, de egy nevét még nem hallottam emlegetni : ez a kor a könyvtárak kora. Kint már régen az, nálunk néhány év óta. De Reizner lelkében sokkalta régebben élt és hatott az a gondolat, mint másokéban. És csodálatos, magyar természet az egyén elõtte járt korának, csodálatos magyar világ ezt az egyént sokáig nem akarták észrevenni. Mikor õ már megcsinálta a könyvtárat s a múzeumot, még csak azután indult meg nálunk hivatalosan a közmûvelõdési mozgalom. Ezért írom nyugodtan, sõt örömmel ezeket a sorokat. Nem mert szegény Reizner meghalt, ami természetes, hanem mert megfutott pályájának egészét, megtett munkájának teljességét, álmodott reménységének megtestesülését látom, s mindebben az õ buzgó, lelkes és tiszteletreméltó egyéniségét ismerem fel. Ha igaz, hogy az emlékezés az embernek legmagasabb etikai bírálata úgy vélem, nem estem ki a részvét hangjából, mikor ebben a levélben még örömrõl is van szó." (31/1904. jan. 24.) Majd negyedszázad múltán Móra néhány mondatában teljes összefoglalását adja Reizner munkás életének: "vérbeli tudós, erõskezû szervezõ, akinek vezetése alatt készült az elsõ nagy katalógus, s aki eddigi szerény bérlakásából a kultúrpalotába telepítette át a könyvtárt. Nevéhez fûzõdik a múzeum megalapítása is, amelynek legrégibb osztályait, a régiség és éremtárt, továbbá a szépmûvészeti gyûjteményt õ állította fel." 23 23 Móra Ferenc: A városi múzeum és a Somogyi-könyvtár (1927.) = Móra Ferenc: Szegedi tulipános láda. Bp. 1964. 331 332. 5 A Somogyi-könyvtár száz éve 65 Elõzõ Fõoldal Következõ