Na egyenlõre ennyi. Várom a commenteket és az új ötleteket. Phobos maestro edgerunner @freemail. hu Alternatív bioware rendszerek
Alternatív bioware rendszerek 2020 után a bioware-ek már eléggé elterjedtek az Utcán (persze azok körében akik ki tudták fizetni ). Ez volt a rémálom a rendfenntartó szervek számára: nem elég, hogy megjelent a túlkibernetizáció, most már gyorsabbak és erősebbek is lettek a félőrültek. A cégek persze felfedezték a lehetőséget és a kibernetika gyártó cégek elkezdtek a bioware felé orientálódni. Ez rengeteg különféle biowaret eredményezett, meg azt, hogy rájöttek: néhány implantot fel lehet váltani hússal. Lehet, hogy klónozott, módosított hússal, de akkor is hússal. Ekkor kezdődött meg a bioware forradalma, amellyel le akarja váltani a fémet. Nem minden implant váltható fel biowarerel. A reflexgyorsítások és interface kapcsolások legtöbbje még mindig egyeduralkodó, de csak idő kérdése és ezek is kihullanak. A bioware másik előnye, hogy nem terheli annyira a szervezetet, mint amennyire a kiber (gyk: alacsonyabb EV). A hátránya az, hogy nem kapható szervbankokban vagy illegálisan. Minden rendszert a Te saját testedhez igazítanak, és ha valaki más akarná használni, az esélyesen belehalna. A cuccok olyan mennyiségben elszaporodtak, hogy szinte mindenre lett bioware lehetőség. Ez komoly kavarást okozott, mert előfordultak olyan rendszerek is, amelyek ütköztek a másikkal és ezek mutációkat vagy halált okoztak (rák). A probléma egyre súlyosabb lett, a dokik egyre csúnyábban néztek és megszületett a megoldás: az alternatív bioware rendszerek. A rendszer működése pofonegyszerű. Nem nanoidokat fecskendeznek beléd, hanem benned gyártják azokat! A szervezetedben egyenesen az általad megemésztett tápanyagokból építik fel az organikus nanoidokat, amelyek a módosításokat végzik. Ez elég durván hangozhat, de akkor nézzük meg mélyebben és csak aztán szörnyülködjünk A bioware rendszer általánosságok A rendszer maga egy új szerv amelyet a torzódba plántálnak (valahova a gerinc mellé, hasi tájékra). A szerv nem nagy, akkora mint egy újszülött ökle és teljesen organikus. Ez a beépítés gyártja majd a nanoidokat, amelyek a módosításokat végzik. A rendszerre azonban felügyelni kell, ezt végzi a Biomonitor Plus egyik variánsa, amely segítségével irányíthatod és felügyelheted a cucc működését. A nanoidok alapanyaga az ételed amit megeszel. A rendszer segítségével különböző biowareeket fejleszthetsz vagy építhetsz le, és van még egy előnye: a beépített biowareek miatt nem kell minden héten dokihoz járnod (a cucc érzékeli ha valami mutálódni akar és kijavítja a hibát). Miért jó ez nekem? Elõnyök A cucc segítségével semmilyen más biowaret nem kell beültetned, mindent megcsinálhatsz a testeden belül. Ez sokkal olcsóbb és gyorsabb és persze garantáltan kilökődés és mutálódás mentes. A rendszer második funkciója a karbantartás. A rendszer kijavítja a mutálódó, sérült vagy elpusztult biowaret és karban is tartja őket. Ha olyan hibát érzékelne amit nem tud kijavítani azt egy érfestő anyag kiadásával jelzi, amelyet érzékel a biomonitor és hívja a legközelebbi Trauma Team vagy egyéb orvosi kirendeltséget (ha a biomonitor beszarna, akkor is látod, hogy az ereid és a véred elszíneződnek). Ezeken kívül a legnagyobb előnye, hogy bármikor leépítheted elunt biowarejeidet és ezekre a rendszerekre, mivel nem kibernetikus rendszerek nem hat a mikrohullám, EMP vagy ilyesmi. Játéktechnikai előny: csak a bioware rendszerért kell kifizetned az EV-t, a kiépített cuccokért nem!!! Na jó és hol a buktató? Hátrányok A cucc nagyon drága, ritkán beszerezhető (ha nincs céges vagy katonai kapcsolatod) és eléggé terheli a szervezetet. A szervezetednek mindig jól tápláltnak kell lennie, azaz többet kell kajálnod mint amennyit kell (ez nem jelenti azt, hogy puhos leszel, amit bónuszba kajálsz, azt a rendszer elnyeli/felhasználja). Ez CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 02.
persze nem olcsó mulattság és figyelned kell arra is, hogy mit zabálsz. Másik hátránya, hogy a sugárzásra fokozottan érzékeny. Alacsony dózis esetén is mutálódhat bármi és az katasztrofális lehet, ha nem veszik időben észre. A rendszer javítja a biowareeket, de önmagát nem képes megjavítani, ha megsérült (Torzóra (4-es lokáció) kapott sebzések sebzik a rendszert is. 5 vagy több sebzés esetén a biowaret javítatni kell, lásd később de felezett intenzitással működik. 8 vagy több sebzés esetén a bioware gyakorlatilag megsemmisül és már nem képes fenntartani a többi rendszert sem. Ekkor lesz rossz napod ). Maga a hús A rendszer három verzióban fordul elő. Ezek csak az általuk termelt nanoidok mennyiségében térnek el (és persze abban, hogy mennyit kell kajálnod azért, hogy fenntartsd ezeket). Lássuk ezeket (minden rendszer tartalmaz egy Biomonitor Plus kibervert is): Alfa ABR: Az alapmodell. Másfélszer annyit kell enned mint eddig és 50 bioware pontot termel. Beszer.: Ritka. Ár: 6000eb. 6D6EV. Béta ABR: Az első fejlesztés, kétszer annyit kell zabálnod, mint eddig és 100 bioware pontot termel. Beszer.: Ritka. Ár: 8000eb. 8D6EV. Delta ABR: (feltehetőleg csak szóbeszéd) Háromszor annyi zabálás, 200 bioware pont. Három Seftelés Közel Lehetetlen célszámra, ha utána akarsz járni (Alvilág ismeretével ne is próbálkozz). Beszer.: Lásd leírás. Ár:???eb. 10D6EV. Bioware pontok BP Minden rendszer 8 óránként termel megadott számú bioware pontot. Ezekből építhetsz új rendszereket és ezekből kell fenntartanod vagy leépítened a meglevő rendszereidet. Ha nem kajálsz eleget, akkor a Biomonitor letiltja a termelést és leépíti a sokat fogyasztó rendszereket (ha van rá pont). Ha nincs rá pont hívja a Trauma Teamet (32 kilométeres körzetben). Ha a cucc nem termel pontokat a kajahiány miatt a nem leépített biowareek elkezdenek elpusztulni és rákosodás is lehetséges! A Biomintort vészhelyzetben felül lehet írni (ha nagyon kell a leépítés vagy ha valami nagyot kell magadba építened), ehhez CyberTech dobás szükséges 15+ célszámra. Ekkor az ABR mozgósítja tested tartalékait és azt használja. Ez azonban nagyon rizikós: minden 8 óránként amikor túlpörgeted a rendszert, dobnod kell egy Halál elleni mentőt minden plusszban felhasznált 10 pontonként 1-el. Ha nincs meg, akkor annyi FIZ pontot veszítesz amennyivel elhibáztad a dobást! Ekkor már a Biomonitor sem segít, mert lekapcsoltad Kiépíthetõ opciók Minden nem-alap opciót külön meg kell venni. Minden opciónál fel van tüntetve az ár és hogy mennyi pont kiépíteni, fenntartani és leépíteni. Ha a használó nem rendelkezik elegendő ponttal a kiépítéshez, akkor a viszonteladók biztonsági okokból nem adják el neki a cuccot. Minden opciót egy egyszerű emlékeztető oltással oltanak be az implantba és beprogramozzák a Biomonitort is. Az oltások sebészi kódja egyértelműen: Elhanyagolható. A kiépítés és leépítés ideje Minden opciónál közlünk egy alapéréket. Ez az alfára vonatkozik. Béta implant esetén felezd ezt meg, delta implant esetén negyedeld. A fenntartás Fenntartási időközönként (lásd fenntartás oszlop) ennyi pontot kell elköltened a bioware kiépítés miatt, különben a bioware nem funkciónál és el kezd elkorcsosulni. Ha nem tartják fel az implantot és nem is építik le, akkor elkezd mutálódni a cucc. A szintekkel rendelkező opciókért szint x fenntartás BP-t kell elkölteni naponta. CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 03.
Jelmagyarázat Fenntartás ára Fenntartás ára ára ideje Fenntartási időköz ideje ALAP OPCIÓK Az alap opciókat nem kell kiépíteni és nem is kell leépíteni. Ha bekapcsolod működik, ha kikapcsolod nem. Ennyi. Gyógyulás segítése 0BP 50BP 0BP - 1 nap - Amíg fenntartja az implant az opciót, gyorsabban gyógyulsz. Ha több mint 50 pontot költesz naponta (50 pontonként +1 gyógyulás naponta), akkor a hegek megmaradnak elég látványosan. Szemszín, Hajszín, Bõrszín változtatás 5BP 0BP 3BP 2 kör - 1 kör Bármilyen természetes és nem annyira természetes szem, haj és bőrszín kialakítható. Mintákat vagy formákat nem lehet kialakítani. A leépítés azt jelenti, hogy az eredeti színedet nyered vissza. Kiterjesztett Fenntartás A kiterjesztett fenntartás azt jelenti, hogy nem építesz sem fel, sem le semmilyen implantot, csak fenntartod azokat. Ekkor több pontod marad a meglevő cuccok fenntartására. Technikailag naponta 1,5x annyi pontot kapsz, mint amennyit alapból kapnál, ekkor azonban egy napig nem építhetsz. Immunrendszer erõsítés 15BP 10BP 0BP 5 perc 1 nap 3 mp Az immunrendszer erősítés erősebbé teszi a szervezetet a betegségekkel, kórokozókkal és mérgekkel szemben. Minden 15 aktiválási BP-ért +1-et kapsz az ezek elleni Kínzás/Kábszerek tűrése vagy FIZ mentőre. Napi szint x 10 pontért egész nap hat a hatás. CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 04.
NEM ALAP OPCIÓK Ezeket már külön meg kell venni, a rendszer ezeket nem tudja alapból. Érzékelés kiterjesztés Látás Képerõsítés 100eb 10BP 10BP 4BP 1 perc 1 nap 3 kör A képerősítés segítségével minden elköltött 10BP-ért (max +3) eggyel növelheted a látás alapú Észlelés dobásaidat. Fényerõsítés Éjjellátás 200eb 20BP 15BP 5BP 3 kör 8 óra 1 kör A rendszer Rhodopsinet termel, amely segítségével kevesebb fény mellett is láthatsz. Hatása megegyezik egy Éjjellátó implantéval. Gyors retina alkalmazkodás 150eb 10BP 25BP 0BP 1 kör 8 óra 1 kör A gyors retina alkalmazkodás segítségével nem vakulsz el a hirtelen fényviszony változásoktól. A rendszer hatása megegyezik a Fénykomenzáló implantéval. A magas Fenntartás amiatt van, mert a szemet folyamatosan regenerálni kell a gyors reagáltatás miatt (ugye te sem akarsz megvakulni?). Feltétlen reakció kiiktatás 500eb, illegális 10BP 5BP 0BP 1 kör 1 nap Azonnal A feltétlen reakció kiiktatása álmatlan perceket okozhat jópár zsarunak. A szemmozgásod elárul ha hazudsz. A kiiktatás segítségével a nem-gépesített (verbális) vallatást és pszichológiai hadviselést jobban fogod bírni (látszólag). +3 Vallatás és Emberismeret dobások ellenállásához. Zoom 300eb 0BP 2BP 0BP Nincs 1 kör Nincs Az opció 1x-es zoomot ad minden 2BP-ért (max +3). Körönként kell fenntartani. CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 05.
Tisztítás 5eb A tisztítás segítségével kikönnyezheted a szemedbe került idegen tárgyakat vagy szennyeződést. A tisztítás ideje alatt (1 kör vagy több ha akarod) erősen könnyezel, -1-et kapsz minden látás alapú tevékenységedre. És persze jól használhatod szereplésre, amikor ki kell fejezned mennyire empatikus vagy Érzékelés kiterjesztés Hallás Hallásnövelés 100eb 5BP 7BP 3BP 3 kör 1 nap 1 kör Minden 7 BP-ért +1-et kapsz (max +3) minden hallás alapú Észlelés dobásodhoz. Zajkompenzálás 120eb 5BP 10BP 5BP 1 kör 1 nap 1 kör Megegyezik a zajkompenzáló implant képességeivel. Egyensúlynövelés 300eb 10BP 10BP 0BP 1 perc 1 nap 1 kör Feldúsítják az egyensúlyközpontodban levő folyadékot. Minden 10BP-ért +1-et kapsz minden Atlétika, Motorvezetés és egyensúlyt igénylő próbáidra. Alacsony, Magas frekvenciás hallás 200eb 15BP 5BP 5BP 5 perc 8 óra 3 perc Alacsony vagy Magas frekvenciás hallás. Asszem nem kell magyaráznom. Tisztítás 10eb A fül tisztítása 1 kör alatt. Csak gondolj bele elég gusztustalan. Érzékelés kiterjesztés (Szaglás) Speciális szagnyom követése 160eb 10BP 1BP 3BP 2 kör 1 kör 1 kör Egy speciális szagnyom követése (80%). A szagnyommal rendelkezned kell. CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 06.
Szagszûrés 100eb 5BP 5BP 0BP 1 kör 1 nap 1 kör A szagszűrés olyan opció mint az optikáknál a Fénykompenzálás vagy az audióknál a Zajtompítás. Ezzel az erős szagokat lehet legyengíteni, bármilyen eredetűek legyenek. Ettől fogva nem fogsz hányni a különböző mókás gránátoktól és nem zavar a liftben a fingás sem :) Tisztítás 10eb Erős taknyozás 1 körig. Minden kijön az orrodból garantáltan. Hmmm Érzékelés kiterjesztés Tapintás Fejlesztett tapintás 100eb 10BP 5BP 0BP 1 perc 1 nap 3 kör A fejlesztett tapintás segítségével sokkal könnyebben érzékelsz a bőröddel és sokkal érzékenyebb leszel a gyenge hőmérséklet vagy légnyomás változásokra. Szintenként (max +4) +1-et kapsz ezek Észlelésére. Hátránya, hogy a fájdalom is jobban hat rád (-1 Ájulás/Sokk mentő szintenként), de mielőtt ágyba mész Immunitás hõ 100eb 10BP 8BP 0BP 1 perc 1 nap 3 kör Hőimmunitás. Azt jelenti, hogy kiiktatod a hőmérséklet változást érzékelő receptoraid. Nem érzed a hőt vagy a hideget, de ettől még hatnak rád! A tűz még mindig sebez és a hidegtől is megbetegedhetsz vagy megfagyhatsz, de ez nem gátol a tevékenységeidben. És persze ettől még izzadhatsz A hőmérsékletváltozás miatti Ájulás/Sokk mentődobásaidat +2-vel dobhatod. Immunitás fájdalom 600eb, illegális 10BP 15BP 0BP 1 perc 1 nap 3 kör Immunitás minden fajta fájdalomra és nyomásra. Kiiktatja a nyomást érzékelő receptoraidat. Ezzel az opcióval nagyon kell vigyázni! A fájdalomszűrővel ellentétben azonban itt tudod ha megsérülsz, mert benned van a Biomonitor Plus, és ez állandóan informál tested állapotáról és arról, ha megsérülsz. Harc közben azonban nem nagyon érsz rá ezt figyelni Nem kell Ájulás/Sokk mentőt dobnod sebződéskor, a Halál mentőidre meg +1-et kapsz. CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 07.
Tisztítás 100eb 0BP 10BP 0BP Nincs 1 perc Nincs Egy perc alatt letisztítja a bőrfelületedet minden szennyezéstől. Nyílt seb esetén ez 1D6/3 sebzéssel jár. Érzékelés kiterjesztés Ízlelés Alapíz kizárás, szûrés, erõsítés 35eb 2BP 5BP 0BP 1 kör 1 nap 1 kör Az opció segítségével a négy alapíz bármelyikét kizárhatod, felerősítheted vagy legyengítheted. Egyszerre maximum két ízt zárhatsz ki. Teljes kizárás, fokozás 50eb 4BP 10BP 0BP 1 kör 1 nap 2 kör Minden ízt kizársz vagy felfokozol. A kizárás evés közben igen zavaró és gusztustalan, de valamikor kell (kibble). Ínyenceknek ajánlott. Tisztítás 30eb 0BP 5BP 0BP Nincs 1 kör Nincs Az opcióval kitisztíthatod a szájad bármilyen kajamaradéktól, szagtól vagy íztől. A tisztítás után köpnöd kell egy nagyot. Egyéb opciók Nanoid pusztítás 2000eb 5BP 20BP 0BP 1 perc 8 óra 3 kör Az opció bekapcsolásakor a rendszer elpusztít minden szervezetedben levő nanoidot. Az összes káros és nem káros, organikus vagy nem organikus nanoid elpusztul. A rendszer persze nem pusztítja el önmagát, csak a más forrásból származó nanoidokat pusztítja el. Hatásos a káros nanoidok ellen. (Megjegyzés: ha más beültetésed is van, amely nanoid alapú (Sebésznanoidok, stb.) akkor a rendszer azokat is elpusztítja.). CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 08.
Bõrátszövés 1000eb 50BP 0BP 10BP 8 óra Nincs 1 óra A rendszer bőrátszövést növeszt az egész testedre. 50 pontonként és 8 óránként 1SFÉ-t nő a páncél. Ha 12 felé növeszted a páncélt, akkor eggyel csökken a Vonzerőd. Ha a 16-ot eléred (maximum), akkor még eggyel csökken a Vonzerőd. A rendszer a meglevő bőrátszövést is képes javítani, növeszteni, de újat is tud csinálni. A kialakult páncélt nem kell fenntartani, akkor kell csak vele foglalkozni ha sérül. A leépítés segítségével megszabadulhatsz a páncélodtól 10 pont per SFÉ szinten. Szubdermális páncél 2000eb 50BP 0BP 20BP 1 nap Nincs 1 óra A rendszer segítségével szubdermális páncélt növeszthetsz a testedre vagy a koponyádra. 50 pontért naponta 1SFÉ-t nő a páncél vagy 20 pontért 1-el csökken, ha leépíted. A 18 fölé növelt testpáncél eggyel csökkenti a Vonzerőd, a 22 (maximum szint) es már kettővel. A 12-es koponya páncél szintén eggyel csökkenti a Vonzerőd, ennek 14 a maximum szintje. Nem kell fenntartani, a meglevőt növelheti vagy újat csinálhat. Állóképesség fokozás 400eb 5BP 10BP 0BP 1 kör 1 óra 1 kör Minden elköltött 10 pontért +1 Állóképességet kapsz egy órára. A hatás lejártakor Ájulás/Sokk mentőt kell dobnod, ha nincs meg elájulsz 1D6 percre. Gyúrás 2000eb XBP 25BP 15BP X 8 óra 1 óra Izmok, csontok átszövése nanoidokkal. Naponta bármennyit bele lehet költeni, de ha elkezded minden nap kell ráköltened, különben elveszik a ráköltött pont. Minden elköltött 300 pontért +1 Fizikumot vagy +1 Mozgást kapsz. A kialakított átszövést fenn is kell tartani, ez 25 pontba kerül 8 óránként. A leépítés 15 pontba kerül FIZ vagy MOZG pontonként és 1 órába. Akármennyi FIZ vagy MOZG pontot növelhetsz vagy csökkenthetsz, de fenn kell tartanod a növeléseket. Reflex növelés 1000eb XBP 30BP 10BP X 8 óra 1 óra Idegrendszer gyorsítás speciális, rövidéletű nanoidokkal. Naponta bármennyit bele lehet költeni, de ha elkezded minden nap kell ráköltened, különben elveszik a ráköltött pont. Minden elköltött 300 pontért +1 Reflexet kapsz. A kialakított gyorsítást fenn is kell tartani, ez 30 pontba kerül 8 óránként. A leépítés 10 pontba kerül REF pontonként és 1 órába. Akármennyi REF pontot növelhetsz vagy csökkenthetsz, de fenn kell tartanod a növeléseket. CYBERPUNK 2.0.2.0. ADATLAP 09.