MILLENNIUMI ÉVKÖNYV
Szerkesztette és a bevezetõt írta: Kiss Márton A szerkesztésben közremûködött: Dallos Györgyi Adatgyûjtõ: Kiss Márton Osváth Zsolt Szabó Ilona Adatrögzítõ: Molnár Klára Kiadvány szerkesztõ: Rumi Tamás Borítóterv: Lévay Csaba Tördelõszerkesztõ: Rubesch Andrea ISBN 963 420 649 2 A kiadvány a BME Millenniumi Bizottság felkérése és jóváhagyása alapján készült a BME PR Iroda közremûködésével. Ezúton mondunk köszönetet az Egyetem szervezeti egységeinek az adatszolgáltatásban nyújtott segítségükért. A kiadványban közöltek bárminemû felhasználása csak a kiadó engedélyével történhet. A könyv szerkesztése lezárult: 2000. július 1-én Felelõs kiadó: Dr. Detrekõi Ákos, a BME rektora Copyright 2000 Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1111 Budapest, Mûegyetem rkp. 3. Telefon: 463-1595, Fax: 463-1732, E-mail: pr@mail.bme.hu
MILLENNIUMI ÉVKÖNYV Tartalom Elõszó...5 A Mûegyetem rövid története 1782 2000...7 Névtár A Mûegyetem elõdintézményeinek vezetõi 1782 1871...21 A Mûegyetem rektorai 1871 2000...21 A Mûegyetem dékánjai 1871 2000...25 A Mûegyetem akadémikusai...36 A Mûegyetem Nobel-díjasai...43 A legmagasabb magyar állami tudományos kitüntetésben részesült mûegyetemi oktatók...44 Az Mûegyetem Professor Emeritusai...55 Az Egyetemi Tanács tiszteletbeli tagjai...59 A Mûegyetem tiszteletbeli doktorai...62 A Mûegyetem kitüntetéses doktorai...73 A Mûegyetemen doktorrá avatottak...74 Mûszaki, egyetemi doktorok 1901 1996...74 Közgazdasági doktorok 1917 1949...168 Tanfolyamos közgazdasági doktorok 1934 1949...199 Állatorvos doktorok 1934 1945...201 Mezõgazdasági doktorok 1934 1945...207 Az Építõipari és Közlekedési Mûszaki Egyetemen doktorrá avatottak 1960 1967...210 Ph.D. fokozatot szerzettek 1994 2000...215 DLA fokozatot szerzettek 1994 2000...230 Mûegyetem Anno 2000 Az Egyetem vezetõi...233 Az Egyetemi Tanács tagjai...234 A Társadalmi Szenátus tagjai...237 Az Egyetem karai...238 Az Egyetem vezetõ oktatói...246 Képzési formák, szakok...259 Létszámadatok...264
ELÕSZÓ Ebben az évben ünnepeljük elsõ királyunk, Szent István koronázásának ezredik évfordulóját. Hazánk ezeréves államiságának méltó megünnepléséhez a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem az egész éven átívelõ, saját millenniumi programsorozattal kapcsolódik. A programsorozat lebonyolítását a külön erre a célra életre hívott Millenniumi Bizottság szervezi és koordinálja. A különbözõ események (kiállítások, konferenciák, szobor újrafelállítás) mellett több kiadvány is napvilágot lát. Ezek egyikét tartja most kezében az Olvasó. A Millenniumi Évkönyv három nagyobb részre tagolódik. Az elsõ rész rövid történeti áttekintés keretében mutatja be az intézmény múltját. Egyetemünk majd negyed évezredes fennállása során kiváló oktatók és kutatók, valamint jól felkészült gyakorlati szakemberek egész sorát adta a magyar és nemzetközi tudományos és gazdasági életnek. Ezek közül is a legkiválóbbaknak állít emléket a második rész; azoknak akik az intézmény vezetése, az oktatás és a kutatás terén a legtöbbet tették Egyetemünk hírnevének öregbítéséért. A Névtárban megtalálhatók a kezdetektõl az Egyetem vezetõi, azok a Nobeldíjasok, akiknek a tudományos pályája innen indult, a legmagasabb állami kitüntetésben részesültek, valamint az Egyetem kitüntetõ címeivel (Professor Emeritus, az Egyetemi Tanács tiszteletbeli tagja, a Mûegyetem tiszteletbeli doktora) elismertek. Ugyancsak ebben a részben kerül közlésre elõször az a névsor, amely tartalmazza mindazok nevét, akik doktori címüket a Mûegyetemen szerezték. A múlt után a harmadik rész már a mába kalauzol, bemutatva a Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet az 1999/2000. tanévben. Ez a rész az Egyetem jelenlegi irányítóit, szerkezeti felépítését, képzési formáit, tanszékvezetõit és vezetõ oktatóit ismerti. Úgy véljük, hogy a Mûegyetem múltja és jelene iránt érdeklõdõk haszonnal forgathatják majd a kötetet. Dr. Detrekõi Ákos rektor 5 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
A MÛEGYETEM RÖVID TÖRTÉNETE 1782 2000
BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000 8
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE Elõzmények A hazai technikai szakoktatás, s egyszersmind a Mûegyetem története a 18. századba nyúlik vissza. A Mûegyetem elsõ, közvetlen elõdintézménye az 1782-ben a budai tudományegyetem bölcsészeti karának kebelében alapított, Institutum Geometricum néven ismertté vált mérnökképzõ intézet volt. A mûszaki jellegû tudományok oktatásának a csírái azonban már a mérnöki intézet létrejötte elõtt is megvoltak itt. Ennek jeleként értékelhetjük Mária Teréziának azt az 1753-as rendeletét, amellyel a bécsi egyetem gyakorlatához igazította a nagyszombati univerzitás oktatási rendjét és az oktatott tárgyak tematikáját. A rendelet a bölcsészeti tanfolyam tanulmányi idejét háromról két évre csökkentette, s ettõl kezdve a matematikai elõadások keretében sor került már a geometria, a trigonometria és az építészettan gyakorlati alkalmazásának az oktatására is. A következõ évben bevezették a bölcsészeti karon az úgynevezett repetensi intézményt. Bár ez elsõsorban a matematikatanárok képzésére volt hivatott, mégis lehetõséget adott néhány késõbbi földmérõ, térképrajzoló mérnöknek, hogy az átlagosnál magasabb felkészítést kapjon elméleti és alkalmazott matematikából, tehát bizonyos mûszaki jellegû tudományokból. Az önálló mérnökképzés irányába tett újabb lépés a többek között Ürményi József, Tersztyánszky Dániel és Makó Pál szerkesztésében készült Mária Terézia által 1777-ben kiadott Ratio Educationis volt. E törvény a korábbiaknál jóval nagyobb hangsúlyt helyezett különösen a felsõoktatás területén a reáliák oktatására. A rendelkezés felsorolja azokat a tanárokat, akik a bölcsészeti karon újonnan felállított tanszékek anyagát fogják elõadni. Ezek között található a természetrajz, a mezõgazdaságtan, a kísérleti fizika és mechanika, a felsõbb matematika, valamint az építészet, geodézia és hidrotechnika, az alkalmazott matematika (gyakorlati mértan) tanára is. Az említett intézkedések eredményeképpen kialakultak az egyetemen a személyi és a felsorolt tanszékekhez kapcsolódó szertárak révén a tárgyi feltételei is egy leendõ mérnökképzõ intézet megalakításának. Ennek létrehozását az az igény indokolta, amely II. József uralkodásának kezdetekor az állam részérõl nyilvánult meg az alapos mérnöki ismeretekkel rendelkezõ szakemberek iránt. Szükség volt a mérnökökre a kormány gazdaságpolitikájában fontos szerepet játszó országos földfelmérési munkálatokhoz, illetve a magyarországi közutak rossz állapotának, a folyók szabályozatlanságának megszüntetéséhez, valamint a hatalmas méretû mocsarak lecsapolásához egyaránt. Institutum Geometricum Az Institutum Geometricum hivatalos megalapítására 1782. augusztus 30-án került sor, ezen a napon írta alá II. József az alapító rendeletet. Az intézetet az uralkodó a tudományegyetem bölcsészeti karához kapcsolta, ezzel a mérnökképzést egyetemi szintre emelte. Az Institutum Geometricum volt az elsõ polgári mérnökképzõ intézet Európában, amelyben egyetemi szervezetben oktatták a mûszaki tudományokat, 12 évvel korábban, mint az 1794-ben fõiskolai rangra emelt francia École Polytechnique-ben. A rendeletben az alapítás indoklásán kívül még egy fontos határozat található, amely Magyarországon elõször mondta ki, hogy nyilvános mérnöki állásra csak olyan személy alkalmazható, aki az elõírt matematikai tanulmányok elméletébõl és gyakorlatából az egyetemen nyilvános vizsgát tett, s errõl bizonyítványt szerzett. Ez az intézkedés az újonnan alapított intézet rangját és a mérnöki munka presztízsét emelte, hiszen a mérnöki pálya ettõl kezdve egyetemi végzettséghez volt kötve. Az Institutumot a budai várban helyezték el, ahová korábban, 1777-ben az egyetem is költözött. A mérnöki intézet számára az univerzitás budai épületében nem volt elég hely, ezért egy korábban csak bérelt uradalmi dézsmaházat végleg birtokba vettek, s az Institutum Geometricumot ebben az épületben helyezték el. Itt azonban csak rövid ideig, mindössze két évig mûködött, ugyanis II. József az egyetemet 1784-ben Pestre helyezte át, ahol az intézet elõbb a piaristák épületébe, majd 1785. augusztus 11-tõl a ferencesek pesti kolostorának kertjében álló kisebb épületbe költözött. Itt folyt az oktatás 1850-ig, az Institutum megszûnéséig. 9 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE A mérnöki intézet az alapító rendelet értelmében egy hároméves továbbképzõ tanfolyam volt, amelyre a tudományegyetem vagy a vidéki akadémiák bölcsészeti tanfolyamának elvégzése után lehetett felvételt nyerni. Az alapító rendelet az intézetben oktatandó tantárgyakként egy fõ- és két melléktárgyat nevezett meg. A fõtárgy maga az alkalmazott matematika volt, amelynek keretében a földmérõ és vízépítõ ismereteket tanították, Buda és Pest környékén tartandó terepgyakorlatokkal kiegészítve. Melléktárgyként a mechanika és a mezõgazdaságtan szerepelt, amelyek hallgatása ugyan kötelezõ volt, de csak járulékosan, kisebb óraszámban. A tanulmányokat külön elméleti és külön gyakorlati részbõl álló szigorlattal kellett lezárni. Tíz évi mûködés után, 1792-ben különbözõ okok miatt a tanulmányi idõt háromról két évre csökkentették. A 19. század elsõ felében a bölcsészeti kar tanulmányi idejét még többször megváltoztatták, de ezek az intézkedések a mérnöki tanfolyam idejét nem érintették, inkább csak az oktatott tárgyakat, illetve ezek arányait módosították. Így például a felsõbb matematikai ismétlõ tanfolyam lényegében beleolvadt az Institutumba, valamint a polgári építészet tantárgy oktatásának bevezetésével kísérlet történt az építészeti oktatás fejlesztésére. A szigorlati rendszer elméleti részében az intézet egész fennállása alatt nem történt változás, a mérnöki szigorlat tárgyai mindvégig a földmérés és trigonometria, a hidraulika és hidrotechnika, a mechanika, valamint a mezõgazdaságtan voltak. A szigorlat gyakorlati része azonban némileg módosult az eredetihez képest. Az 1810-es évektõl egyre kevesebben tették le a gyakorlati szigorlati vizsgát, amit 1827 után el is hagytak. Ennek oka egy 1788-as helytartótanácsi rendeletben keresendõ, amely a mérnöki oklevél megszerzéséhez a kötelezõ szigorlat letételén kívül az Építési és Vízügyi Igazgatóságon, vagy bármely okleveles megyei, illetve kamarai mérnök mellett eltöltött kétévi gyakornoki idõt is feltételül szabott. Ennek következtében a mérnöki szigorlat gyakorlati részének letétele feleslegessé vált. Az intézet speciális helyzete miatt kizárólag az Institutum Geometricum tanárai közé csak az alkalmazott matematika professzorait sorolhatjuk. A többi tárgy oktatói az egyetem tanárai közül kerültek ki, akik a bölcsészeket és a mérnökhallgatókat egyaránt tanították. A gyakorlati mértan és vízépítészet tanárai közül mindenképpen említésre érdemes az intézet elsõ igazgatója, Rausch Ferenc (1782 1800 között állt az intézet élén), a gyakorlati oktatásra nagy hangsúlyt fektetõ Petzelt József, aki 1841 48 között vezette az Institutumot. A mérnöki intézetben is oktató tudományegyetemi tanárok közül Horváth Ker. János, Tomcsányi Ádám, Wolfstein József, Petzval József, Petzval Ottó és Jedlik Ányos voltak a legjelentõsebbek. Az Institutum Geometricumban 69 éves fennállása alatt 1278 diák szerzett mérnöki oklevelet. Ezek közül a 19. század több kiváló mérnöke és tudósa került ki, mint például Beszédes József, Vásárhelyi Pál, Vedres István, Reitter Ferenc. A 19. század elején az ipari fejlõdés Magyarországon is fellendült. A különbözõ iparágak, a kereskedelem, a közlekedés fejlesztése olyan szakemberigényt támasztott, amelyet a kizárólag földmérõ és vízépítõ mérnököket képzõ Institutum nem tudott kielégíteni. E korszakban igen sokan voltak azok a mérnökök is, akik fejlettebb, külföldi mûszaki fõiskolán, elsõsorban a bécsi Politechnikumban szereztek oklevelet. Egyre többen fejtették ki véleményüket a sajtó hasábjain a magyar mûszaki felsõoktatás átalakításának szükségességérõl. A törekvések középpontjában azonban már nem az Institutum Geometricum megreformálása, hanem az önálló magyar mûegyetem felállításának terve állt. József Ipartanoda V. Ferdinánd király 1844. június 12-én írta alá az Ipartanoda megalapításáról szóló rendeletet. Megszervezése két évig húzódott, ezért csak 1846. november l-jén nyitotta meg kapuit. Ugyanebben az évben vette fel az intézet József nádor tiszteletére a József Ipartanoda nevet. Az iskolát ideiglenesen a tudományegyetem pesti épületének két helyiségében helyezték el. Az Ipartanodában, amelynek igazgatója Karácson Mihály lett, nyolc tanszéket szerveztek. Ezek egy részét már 1846-ban betöltötték: a mennyiségtan profeszszora Arenstein József, a természetrajz és áruismereté Mihálka Antal, a német nyelv és kereskedelemtané Mayer Frigyes, a rajzé Jubal Károly, a kereskedelmi számvitelé Conlegner Károly lett. A következõ évben nyert kinevezést BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000 10
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE a kémia és technológia tanszékre Nendtvich Károly, a fizikára pedig Sztoczek József. Az intézetben a tanulmányi idõ három év volt. Az elsõ, elõkészítõ év után a képzés három osztályra vált szét, úgymint technikaira, kereskedelmire és gazdászatira. Az elõkészítõ évben aritmetikát, algebrát, természetrajzot, magyar és német nyelvet, valamint rajzot, a további két évben matematikát, ábrázoló geometriát, polgári építészetet, fizikát, kereskedelmi számvitelt, mûszaki rajzot, kémiát és technológiát tanultak a hallgatók. Az Ipartanoda oktatási nyelve a magyar volt. Az új intézmény szervezete és oktatási rendje még teljesen ki sem kristályosodhatott, amikor 1848 márciusában kitört Pesten a forradalom, amelyhez az Ipartanoda hallgatói az elsõk között csatlakoztak. A hallgatóság április elejére 12 pontban fogalmazta meg követeléseit az ipartanodai oktatás átalakításáról, amelynek elsõ pontjaként az intézet egyetemmé való átszervezése szerepelt. Ezzel nem csak a tanári kar, de az új kormány kultuszminisztere, Eötvös József is egyetértett, aki ígéretet tett arra, hogy az erre vonatkozó törvényjavaslatot minél hamarabb benyújtja az országgyûlésnek. Erre azonban már nem kerülhetett sor, mert idõközben kitört a fegyveres szabadságharc, ami miatt az 1848/49-es tanévben az oktatás is szünetelt. A hallgatók közül sokan jelentkeztek a honvédseregbe, a tanárok közül is többen (például Petzelt József, az Institutum professzora, valamint Arenstein József, Conlegner Károly és Jubal Károly, az Ipartanoda tanárai) a szabadságharc szolgálatába állították szaktudásukat, részt vettek fegyveres harcban. A forradalom leverése után, 1849 novemberében nyitotta meg kapuit az intézet, miután a honvédség kivonult helyiségeibõl, melyeket addig hadikórházként használt. A megtorlás az Ipartanodát is elérte. A szabadságharcban részt vett tanárok körül Petzelt, Arenstein és Jubal állásukat vesztették. A Mérnöki Intézetet 1850. szeptember 29-én császári rendelettel megszüntették, és hozzácsatolták az 1846-ban felállított Ipartanodához. Ez az intézkedés azonban nem csak az egyébként kissé már elavult Institutumot számolta fel, hanem sajnálatos módon két évtizedre a magyarországi, egyetemi szintû, polgári mérnökképzést is. Joseph Industrieschule A József Ipartanoda rövid, négyéves mûködését tulajdonképpen csak kísérletnek tekinthetjük. Sikertelennek, de mégsem eredménytelennek, mert fennállása alatt a megreformálására született elképzelések közül többet sikerült hasznosítani az önálló Mûegyetem megszervezésekor. Az Institutum és az Ipartanoda összevonásából létrejött új tanintézet 1850. szeptember 19-én alakult meg, Joseph Industrieschule néven. Az intézet oktatási nyelve a német volt. 1850-ben az elõkészítõ osztályt elõbb két évfolyamosra bõvítették, majd a következõ évben megszüntették, s helyette háromosztályos fõreáliskolát állítottak fel. Felszámolták a gazdasági és kereskedelmi osztályokat is, csak a technikai osztályban folyt tovább a képzés, amelynek tanulmányi idejét kettõrõl három évre emelték fel. Szintén a tanulmányi rendben történt változás, hogy a felsõbb matematikát felvették a rendes tantárgyak sorába. A változások érintették az intézet mûködési helyét is: 1854-ben ismét a budai várba költözött. Joseph Polytechnicum 1856. szeptember 30-án jelentõs változás történt az intézmény életében, ugyanis ezen a napon írta alá Ferenc József azt az elõterjesztést, amely az Industrieschulét Joseph Polytechnicum néven felsõfokú tanintézetté emelte. Az új szervezeti szabályzat szerint a Polytechnicum tanulmányi ideje négy év volt, s az oktatás két elõkészítõ és technikai osztályban folyt. A kötött tanrendû, egyéves elõkészítõ osztályt 18 évnél idõsebb, gimnáziumi vagy reáliskolai végzettséggel nem rendelkezõ jelentkezõk számára szervezték. A hároméves technikai osztály a tanszabadság alapján állt, a hallgatók maguk választhatták az érdeklõdési körüknek megfelelõ mûszaki és gazdasági tárgyakat, és tették le azokból a vizsgákat. A politikai helyzet változása mint korábban annyiszor most is éreztette hatását az intézményben. 1860-ban visszaállították a magyar 11 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE nyelvû oktatást. Sztoczek József lett az iskola igazgatója, amely ettõl kezdve a politechnikum helyett a Királyi József Mûegyetem elnevezést használta. 1865-ben megszûnt az elõkészítõ osztály, ekkortól a Mûegyetem két mûszaki és közgazdasági osztályból állt, amelyekbe közvetlenül, de csak középiskolai végzettséggel lehetett bejutni. A kiegyezés (1867) után, az 1867/68-as tanévtõl kezdve az oktatás tovább differenciálódott. A technikai osztályon belül elkülönítették a gépészek, az általános mérnökök és a vegyészek képzését. Az elõbbi kettõnél már öt, míg az utóbbinál három év volt a tanulmányi idõ. A közgazdasági osztályon szintén elkülönült a kereskedelmi és a mezõgazdasági szak. Mindkettõnél két év volt a képzés ideje. Az említett szervezeti változások során kialakult rendszer már tulajdonképpen elõképe volt annak a kari szervezetnek, amelyet az 1871-ben kiadott új szabályzat rögzített. Az 1850-es évek végétõl a hallgatóság létszáma fokozatosan nõtt, aminek következtében a Polytechnicum helyiségei ismét szûknek bizonyultak, s ezen a gondon az újabb vári épületek bérbevétele is csak ideiglenesen segített. Ismét napirendre került az intézmény elköltöztetése. Az elhelyezésnél nagyobb problémát jelentett azonban, hogy bár az intézmény felsõoktatási intézetnek számított, s a Mûegyetem elnevezést használta, továbbra sem adhatott ki mérnöki oklevelet. A jelzett problémák megoldásához jó alapot adott az 1867-es kiegyezés, különösen azáltal, hogy az új kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere az az Eötvös József lett, aki már 1848-ban pártolta a Mûegyetem létrehozását. Eötvös 1870. április 7-én terjesztette a képviselõház elé törvényjavaslatát a József Mûegyetem újjászervezésérõl. A törvényjavaslat tárgyalásában Eötvös váratlan halála (1871. február 2.) kisebb késedelmet okozott ugyan, de az országgyûlés végül is elfogadta azt, s 1871. július 10-én Ferenc József is jóváhagyta a József Mûegyetem új szervezeti szabályzatát. Királyi József Mûegyetem Az 1871/72-es tanévet a Mûegyetem már új szervezeti rendben kezdte meg. Az ekkor megalakult Királyi József Mûegyetem volt a világon az elsõ mûszaki felsõoktatási intézmény, amely a nevében az egyetem szót viselte. Az új szabályzat szerint az intézmény élén a korábbi, kinevezett igazgató helyett az egyetemi tanács által választott, s a kultuszminiszter által megerõsített rektor állt. A Mûegyetem elsõ rektorává az addigi igazgatót, Sztoczek Józsefet választották meg. Eredetileg öt szakosztályt tulajdonképpen kart akartak szervezni, de ezek közül kettõt csak egy-egy szakosztály részeként hoztak létre. Az 1871-ben felállított három szakosztály az egyetemes, a mérnöki és a gépészmérnöki volt. Az építészi és vegyész szakosztály hely- és tanerõhiány miatt csak az 1873/74-es tanévben kezdte meg mûködését a mérnöki, illetve az egyetemes szakosztály keretén belül. A szakosztályok élén a szintén választott és a minisztérium által megerõsített dékánok álltak. Az egyetemes szakosztály elsõ dékánja id. Szily Kálmán, a mérnökié Kruspér István, a gépészmérnökié Bielek Miksa volt. A Mûegyetem rangemelkedése tanárainak megbecsültségét is növelte. Ezt követõen a tudományegyetemi tanárokkal egyenrangúaknak tekintették õket, ami abban is kifejezésre jutott, hogy fizetésüket azok szintjére emelték. A szabályzat által elõírt tanulmányi rend értelmében, a középiskolai érettségivel belépett hallgatók az egyetemes szakosztályban kezdték meg tanulmányaikat, ahol két éven át természettudományi és más általános tárgyakat hallgattak, s ezután léphettek át a választott hároméves technikai szakosztályba. A tanulmányokat szigorlatokkal kellett befejezni, ezek eredményes letétele után a hallgatók mérnöki, gépészmérnöki, építészi, illetve vegyészi (1907-tõl vegyészmérnöki) oklevelet kaptak. Ezek szövege a tudományegyetemétõl eltérõen magyar nyelvû volt. Az elsõ években az oktatásban a tanszabadság elve érvényesült. Errõl azonban hamar kiderült, hogy a Mûegyetem esetében nem alkalmazható, mert a megfelelõ mûszaki tudás csak bizonyos logikai rendben, az egyes tárgyak tananyagának egymásra építésével sajátítható el. Ezért az egyetem vezetése 1874/75-ben némileg sértve ezzel a tanszabadságot kész tanrendet adott ki, s azt követésre ajánlotta a hallgatóknak. Az 1871-es országgyûlési határozatban nem csak az intézmény egyetemi rangra emelése szerepelt, hanem az is, hogy a Mûegyetemet Pesten kell elhelyezni. Ennek megfelelõen ideiglenesen kibéreltek az egyetem számára egy BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000 12
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE még ma is álló kétemeletes bérházat. Ezzel egyidõben elkezdték keresni a végleges elhelyezés lehetõségeit. Erre a legalkalmasabbnak a Múzeum körúttól az Esterházy utcáig terjedõ telek találtatott, amelyet az oktatási kormányzat 1879-ben szerzett meg. Az új épületeket Steindl Imre mûegyetemi professzor tervezte. Az építkezés 1880 augusztusában kezdõdött meg; a kisebb, kémiai épület 1882 õszére, a fõépület egy évvel késõbb vált beköltözhetõvé. A véglegesnek gondolt helyrõl hamar kiderült, hogy túl kicsire tervezték. Ezen elõször a Hauszmann Alajos által tervezett, kétemeletes építész pavilon felépítésével, majd a régi módszerrel, házak, emeletek bérbevételével próbáltak segíteni. Az 1890-es évek második felére azonban világossá vált, hogy a Mûegyetemnek megint új otthont kell építeni. 1882-ben a költözködésen kívül az intézmény szabályzatának módosítására is sor került. Az új rendelkezések hivatalosan is felszámolták a tanszabadságot és kötelezõ tanrendet írtak elõ a mérnökhallgatóknak. A másik jelentõs változást az egyetemes szakosztálynak, mint elõkészítõ tagozatnak a megszûnése jelentette. Ezt követõen az érettségivel jelentkezõ hallgatók közvetlenül a választott mérnöki szakosztályban kezdték meg tanulmányaikat. Az egyetemes szakosztályba ezentúl csak azok jártak, akik csupán egyes tudományokat kívántak tanulmányozni. Ennek következtében az egyetemes szakosztály bár nevében 1934-ig élt gyakorlatilag elhalt. Az új szabályzat szerint a mérnöki osztályokon a tanulmányi idõ négy évre csökkent. A Mûegyetem 1901-ben jutott az egyetemi jogok teljességének birtokába, amikor megkapta a doktori cím adományozásának jogát, amellyel elõször 1902-ben élt. A Mûegyetemen felavatott elsõ mûszaki doktor Zielinski Szilárd volt, aki késõbb az út- és vasútépítéstan professzora lett. Tiszteletbeli doktori címeket is adományoztak, erre elõször 1909-ben került sor. A 19 20. század fordulóján végérvényesen rendezõdött a Mûegyetem elhelyezésének problémája. Mint ahogy arról korábban már volt szó, az 1890-es évekre az intézmény kinõtte az alig több, mint tíz évvel korábban felépített elsõ önálló otthonát. Ezért 1896-ban a kultuszminiszter javaslatot terjesztett az országgyûlés elé az egyetem újabb elhelyezésérõl. Ennek alapján 1898-ban Buda akkori legdélibb részén, a Lágymányoson vásároltak telkeket. A tervek elkészítésére Czigler Gyõzõ professzor kapott megbízást. Czigler váratlan halála miatt az õ tervei szerint csak a Szt. Gellért téri kémiai (1904) és a Budafoki úti fizikai épület (1906) készült el. A központi épület tervezését Hauszmann Alajos, a könyvtár, a technikai mechanika, a mechanikai technológia, a géplaboratórium és a központi gépház épületeinek tervezését Petz Samu professzor vette át. Az épületek 1909-re készültek el, az 1909/10-es tanévet a Mûegyetem már Lágymányoson kezdte meg. Az intézmény helyének kijelölését a környék beépítetlensége miatt sok kritika érte, mára azonban kiderült, hogy a választás szerencsés volt. A század eleji munkálatok után még maradt elég terület az utóbbi évtizedek nagyszabású építkezéseire is, amelyek révén kialakulhatott Lágymányoson a mai egyetemi városrész. 1914-ben közgazdasági osztályt hoztak létre a Mûegyetemen. Ezen posztgraduális képzés folyt, amelynek keretében a mérnöki oklevéllel rendelkezõk egy év alatt közgazdasági mérnöki címet szerezhettek. Az elsõ világháború közvetlenül nem érintette a Mûegyetem mûködését. A hallgatók, oktatók és professzorok közül többen harcoltak és vesztették életüket a csatatereken, például 1916-ban az olasz fronton esett el Zemplén Gyõzõ, az egyetem fizikaprofesszora is. Az 1919-es Tanácsköztársaság alatt több terv született a mûszaki felsõoktatás átalakítására, de ezek végrehajtására nem került sor. 1920-ban a többi felsõoktatási intézményhez hasonlóan a Mûegyetemen is bevezették a numerus clausust. 1934-ig, a Mûegyetem átszervezéséig még néhány tanrendi változtatásra is sor került. Bevezették a kötelezõ testnevelési órákat, s e célra tornatermet építettek. A tanulmányi idõt kilenc félévre emelték. 1929-ben szakosították a gépészmérnöki képzést, az ötödik félévtõl kezdve az oktatás három ágazatra: gépszerkezeti, elektrogépészeti és mezõgazdasági gépészetire oszlott. 13 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE Magyar királyi József nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 1934-ben az egyetem ismét jelentõs szervezeti változáson ment keresztül. Költségvetési csökkentésre hivatkozva a kormányzat megszavaztatta az országgyûléssel az 1934. évi X. törvénycikket a M. kir. József nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem megalakításáról. Az új intézmény a József Mûegyetemet, a soproni Bánya- és Erdõmérnöki Fõiskolát, az Állatorvosi Fõiskolát és a Tudományegyetemi Közgazdaságtudományi Kart egyesítette magában. Az új egyetemen öt kart (mérnök és építészmérnöki; gépész- és vegyészmérnöki; bánya-, kohó- és erdõmérnöki; mezõgazdasági és állatorvosi; közgazdaságtudományi) szerveztek. A karok két-két külön osztályból álltak, amelyek a következõk voltak: mérnöki, építészmérnöki, gépészmérnöki, vegyészmérnöki, bánya- és kohómérnöki, erdõmérnöki, mezõgazdasági, állatorvosi, közgazdasági és kereskedelmi, közigazgatási. Az 1934/35-ös tanévet már az új szervezeti formában kezdte meg a Mûegyetem, amely a maga 98 tanszékével az ország legnagyobb felsõoktatási intézményévé vált. Ez azonban a gyakorlatban nem jelentett sok változást, hiszen minden részintézmény a régi helyén mûködött tovább, Budapesten három egymástól eléggé távol esõ helyen, illetve a 220 kilométerre fekvõ Sopronban. A József nádor Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fennállása alatt egyetlen új épület készült 1936/37-ben, az aerodinamikai tanszék és laboratórium. Az 1930-as évektõl kezdve fûzte szorosabbra kapcsolatait az egyetem az iparral. Ennek konkrét megjelenési formája volt 1938-ban az atomfizikai és textilkémiai tanszék alapítása és felszerelése, amelyet a Tungsram Rt., illetve a Goldberger Textilgyár finanszírozott. Szintén az 1930-as években merült fel a mérnökök továbbképzésének gondolata, s általános volt a vélemény, hogy erre valamilyen szervezett forma a legalkalmasabb. A gondolat 1939-ben öltött testet a Mûegyetemen megszervezett Mérnöki Továbbképzõ Intézetben. Az ipar anyagi támogatásával mûködõ intézet színvonalas továbbképzõ tanfolyamokat hirdetett, amelyeket egyetemi professzorok tartottak, s amelyeknek anyagát könyv alakban is kiadták. Az intézet napjainkban is eredményesen vesz részt a mérnökök továbbképzésében. A második világháború végén az egyetem területén is harcok dúltak, aminek következtében az épületekben és fõleg a berendezési tárgyakban, felszerelésekben hatalmas kár keletkezett. A nyilas kormányzat 1944 õszén elrendelte a Mûegyetem kitelepítését, de a tanári kar egy-két kivételtõl eltekintve nem tett eleget az utasításnak és Budapesten maradt. Többek között ennek is köszönhetõ, hogy a háború alatt nem maradt el egyetlen szemeszter sem. A harcok múltával, 1945 áprilisában megindult a tanítás. Ezzel egyidõben folyt az újjáépítés is, amely 1949-re fejezõdött be. Ekkorra azonban már a Mûegyetem szervezete is átalakult. Az 1934-ben létrehozott óriási egyetembõl elsõként 1945-ben a mezõgazdasági és állatorvosi kar vált ki, s az újonnan alakított Magyar Agrártudományi Egyetem része lett. A mezõgazdákat és állatorvosokat a közgazdák követték, 1948-ban a mûegyetemi közgazdaságtudományi karból önálló Közgazdaságtudományi Egyetem alakult. 1949-ben kivált a soproni bánya-, kohó- és erdõmérnöki kar bánya- és kohómérnöki osztálya és Miskolcra költözött, ahol az újonnan alapított Nehézipari Mûszaki Egyetem egyik karaként mûködött tovább. Az erdõmérnökképzés ekkor még a Mûegyetemen maradt, sõt ennek kebelében földmérõ-mérnökképzés is indult. A soproni kar ezután az Erdõ- és Földmérõmérnöki Kar nevet viselte. Késõbb az erdõmérnöki oktatás is átkerült az agrártudományi egyetemre, a földmérõképzés pedig áttelepült Budapestre, ahol a mérnöki fakultás egyik ágazata lett. Budapesti Mûszaki Egyetem A kiválások után megmaradt intézmény szervezetét az Elnöki Tanács 1949. évi 15. számú törvényerejû rendelete szabályozta, megalakítva a Budapesti Mûszaki Egyetemet. A régi egyetem mérnöki és építészmérnöki karának, valamint gépész és vegyészmérnöki karának négy osztálya önállósult, s Mérnöki (Építõmérnöki), Építészmérnöki, Gépészmérnöki és Vegyészmérnöki Karrá szervezõdött. A Gépészmérnöki Kar elektrotechnikai tagozatából Európában meglehetõsen késõn létrehozták a Villamosmérnöki Kart, BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000 14
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE amelyen a képzés erõs- és gyengeáramú, majd mûszer tagozaton folyt. Ugyanekkor alakították meg Veszprémben az elsõsorban szervetlen kémiai profilú Nehézvegyipari Kart, amely azonban már 1951-ben Veszprémi Vegyipari Egyetem néven önállósult. 1950 és 1957 között Hadmérnöki Kar mûködött az egyetemen, amelybe a harmadik évtõl jelentkezhettek a többi kar hallgatói. Az 1947-ben megalakult Állami Mûszaki Fõiskolán indult meg az esti mérnökképzés, amely lehetõséget teremtett a munka mellett a mérnöki oklevél megszerzésére azoknak, akiknek erre korábban nem volt módjuk. Az Állami Mûszaki Fõiskolát 1951-ben megszüntették, feladatát, az esti tagozatos mérnökképzést a Mûegyetem vette át. Az esti képzés a fõiskolán három éves volt, az egyetemen elõbb négy, majd öt év lett. A nappali tagozat tanulmányi idejét ekkor átmenetileg négy és fél évrõl négyre csökkentették. Az 1940 50-es évek fordulóján nagy, elsõsorban mennyiségi fejlõdésen ment át az egyetem. 1952-re 1938-hoz képest a hallgatók létszáma 983-ról 1285-re az oktatóké 208-ról 979-re nõtt. 1949 és 1951 között 23 új tanszék létesült. Az 1950-es évek elsõ felében ismét többször átszervezték az egyetemet. 1952-ben a Mérnöki és az Építészmérnöki Kar önállósult, Építõipari Mûszaki Egyetem néven. Idõközben 1951-ben önálló Közlekedési Mûszaki Egyetemet létesítettek Szegeden, amely 1952-ben Szolnokra költözött. Ezt 1955-ben Budapestre helyezték át, s Közlekedési Üzemmérnöki Karként beleolvasztották az Építõipari Mûszaki Egyetembe, létrehozva ily módon az Építõipari és Közlekedési Mûszaki Egyetemet. Közben a másik intézményben, a Budapesti Mûszaki Egyetemen is szerveztek egy új kart 1953-ban. A Gépészmérnöki Karból kivált a Gépgyártómérnöki Kar, de ezt egy év múlva meg is szüntették. Az a furcsa szituáció állt elõ, hogy egy helyen, sokszor közös épületeket és laboratóriumokat használva mûködött két önálló, saját apparátussal rendelkezõ egyetem. Ez az állapot 1967-ben szûnt meg, amikor az Építõipari és Közlekedési Mûszaki Egyetemet beolvasztották a Budapesti Mûszaki Egyetembe. Az ekkor létrejött hat karú egyetem húsz éven keresztül mûködött ebben a formában. A nagyarányú fejlesztés és az új közlekedési kar elhelyezése ismét helyhiányt eredményezett. Ennek feloldása a múlt század végi szerencsés helykiválasztás folytán már nem költözködésben, hanem csak bõvítésben nyilvánult meg, amelynek révén az 1940. évihez képest háromszorosára nõtt az egyetem. 1949-tõl az 1980-as évek elejéig 11 tanulmányi épület készült el az egyetemváros területén. 1971-ben kísérleti atomreaktort helyeztek üzembe (az atomreaktor 1987-tõl a Nukleáris Technikai Intézethez tartozik). 1994 végén megszületett a döntés az 1996-ra tervezett Expo lemondásáról, s az így felszabadult területen egy új egyetemi campus kiépítése kezdõdött meg. A Mûegyetem 1998 õszén vette birtokba az ELTE-vel közösen használt új informatikai épületet. Az 1980-as évek eleje óta valamennyi kar rendelkezik kollégiummal. Ezekben a nappali tagozatos hallgatók körülbelül felének az elhelyezésére van lehetõség. Az elmúlt ötven évben nemcsak folyamatos átszervezések történtek, de kisebb-nagyobb tanrendi változások is. A képzési idõ elõbb nyolcról kilenc szemeszterre emelkedett, majd 1956-ban a ma is általános tíz félévben állapodott meg. Az ötvenes évek oktatását a nagyfokú szakosodás jellemezte. Ezen változtatott az 1960-ban megindult, úgynevezett III. felsõoktatási reform, amely csökkentette a karokon a szakok számát. Lényeges eleme volt a reformnak a tíz hónapos üzemi gyakorlat tantervbe iktatása. A hetvenes években a Vegyészmérnöki Karon kétlépcsõs oktatást vezettek be. Az elsõ fokozatban három év után fõiskolai üzemmérnöki, majd az arra alkalmasak további két év után vegyészmérnöki oklevelet szerezhettek. A kétszintû (fõiskolai, egyetemi) oktatást késõbb más karok is átvették. A kor követelményeivel, illetve a gazdaság támasztotta igénnyel lépést tartva egyetemünkön az 1980-as évek végétõl, illetve az 1990-es évek elejétõl kezdõdõen több új a mérnöki tudományokat más tudomány területekkel ötvözõ szak (pl. orvos-biológus, ipari termék- és formatervezõ mérnök, mûszaki menedzser, környezetmérnök stb.) indult be. Az oktatás minõségének a javítását célozta a kreditrendszer 1993 szeptemberében megkezdett folyamatos, évfolyamonkénti bevezetése. A mûszaki felsõoktatásban a tárgyak egymásra épülését elõtanulmányi kötöttségekkel szabályozni kell, de az egyéni tanulmányi programok lehetõsége, a szabadabb szervezés jelentõs elõnyöket kínál. 1984-tõl térítéses képzés keretében egyetemünkön angol nyelvû oktatás is folyik, amelyet a Tanfolyami és Nemzetközi Oktatási Központ (korábban Külföldi Hallgatók Mérnökképzési Központja) koordinál. Az angol nyelvû képzés 1988-ban orosz nyelvû robottechnikai képzéssel, 1991-ben francia, 1992-ben német nyelvû 15 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE képzéssel egészült ki. Az utóbbi kettõt a magyar hallgatók részére szervezték; ma már hét karon folyik franciául, s négy karon németül az oktatás az elsõ négy szemeszterben. 1997-ben az ország többi egyeteméhez hasonlóan a mûgyetemen is beindult a költségtérítéses képzés. Az 1990-es évek második felétõl a hagyományos szakmérnök-képzést is egyre inkább az új képzési formák (pl. kar- és egyetemközi képzés, másoddiplomás képzés, távoktatás) váltják fel, lehetõséget adva az élethosszig tartó tanulás elvének érvényesülésére. Az 1998-ban megalakult Mûegyetemi Távoktatási Központ jelenleg 15 ország 42 képzõ intézményével mûködik együtt. A doktori cím adományozásában is történtek változások. Az 1901-ben elnyert jogot az új, szovjet rendszerû tudományos fokozatok bevezetése miatt a többi egyetemhez hasonlóan a Mûegyetem is elvesztette, s csak 1957-ben kapta vissza. Az 1991 õszén beindult doktoranduszképzés már szervezett formában, három éves nappali, valamint levelezõ oktatás keretében teszi lehetõvé a doktori cím (PhD) elnyerését 19 mûszaki, természettudományi, gazdaságtudományi és mûvészeti területen. Az oktatás átalakulása szervezeti változásokat is szükségessé tett. Ezek elsõsorban az intézetek megszüntetésében, illetve tanszékek átalakításában nyilvánultak meg, de néhány változás az egyetem kari szervezetét is érintette. Az 1987-ben beindult informatika szak jelentõs térnyerésének eredményeképpen a Villamosmérnöki Kar 1992 szeptemberétõl Villamosmérnöki és Informatikai Kar néven folytatja tevékenységét. A másik sokkal jelentõsebb változást a Természet- és Társadalomtudományi Kar létrehozása jelentette. Az 1987. július l-jén megalakult karhoz a korábban Központi Oktatási Egységeknek nevezett, a hallgatók általános képzésében résztvevõ, több kar diákjait is oktató szervezeti egységek tartoztak. Az eddigi legutolsó a kari struktúrát érintõ szervezeti változás is ehhez a karhoz fûzõdik. Az alig több, mint egy évtizede létrehozott fakultás ugyanis 1998-ban Természettudományi, illetve Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar néven kettévált. A két új karral jelenleg egyetemünkön nyolc fakultás mûködik. A kari struktúrában bekövetkezett változás az intézmény elnevezésében is megmutatkozott; 2000. január 1-jétõl egyetemünk új neve: Budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Az Egyetem nemzetközi kapcsolatai szinte az egész világra kiterjednek. Oktatási és tudományos kapcsolatainkat mintegy 120 egyetemmel kötött együttmûködési szerzõdés szabályozza. Német, francia, angol, japán és amerikai kapcsolataink különösen jelentõsek. Nemzetközi szervezeti tagságaink közül a CRE, CESAER, IAU, Dunai Rektorok Konferenciája, Santander Csoport a legfontosabbak. Diplomáinkat a FEANI az európai mérnöki minõsítés alapfeltételeként elfogadja. A Mûegyetem ma az ország legnagyobb mûszaki kutató, fejlesztõ helye, ahol jelentõs természettudományi és társadalomtudományi kutatás is folyik. A nagy hazai és multinacionális cégek szinte mindegyike kötött több éves kutatási együttmûködési szerzõdést az egyetemmel, illetve jól felszerelt laboratóriumokat telepítettek ide. Az egyetemen mûködõ, az oktatásban nem közvetlenül résztvevõ intézmények közül a legjelentõsebb az 1848-ban alapított könyvtár. Az intézmény az egyetemmel együtt a 20. század elején kapott végleges helyet, s ma is a Petz Samu által tervezett, 1909-ben átadott neogót stílusú, templomszerû épületben mûködik. A könyvtár a matematika és a fizika országos szakkönyvtára. A könyv, különgyûjtemény, folyóirat és periodika állomány körülbelül 680 ezer kötetet tesz ki. A Központi Könyvtár fejlesztése, korszerûsítése 1986 õszén indult meg, aminek eredményeképpen ma már több, mint 15 különbözõ számítógépes adatbázissal rendelkezik. A nemzetközi adatbázisok elérésére is lehetõség van. A Központi Könyvtár tevékenységi körének kibõvülése az intézmény új nevében is kifejezésre jutott; 1993-tól Könyvtár és Tájékoztatási Központ néven mûködik. Századunk elején több sportegyesület is alakult a Mûegyetemen (pl. evezõs klub, sportlövõ egyesület, sportrepülõ egyesület); ezek közül a legjelentõsebbé az 1897-ben alapított, s ma is mûködõ Mûegyetemi Atlétikai és Futball Club vált, amely olimpiai bajnokokat is adott a magyar sportnak. Az egyetem közvetlen szomszédságában fekszik az egyesület sporttelepe és uszodája, amelyet a sportklub tagjain kívül az egyetem oktatói, dolgozói és hallgatói is használhatnak. BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000 16
AZ EGYETEM TÖRTÉNETE 1925-ben szervezték meg egyetemünkön világviszonylatban is elsõként az orvosi rendelõintézetet (akkori nevén Egészségvizsgáló Intézetet). A rendelõintézet a gyógyítás mellett kezdettõl fogva nagy hangsúlyt fektet rendszeres ellenõrzõ, illetve szûrõvizsgálatok alkalmazásával a betegségmegelõzésre is. Az egyetem vezetése különösen az 1990-es évektõl kezdõdõen kiemelt figyelmet fordít a Mûegyetem hírnevének növelésére, az intézmény társadalommal való kapcsolatának erõsítésére, s ezen keresztül a társadalmi igények, elvárások, vélemények megismerésére. Ennek szellemében a korábbi BME emlékérem mellé két újabb egyetemi szintû kitüntetést alapított az Egyetemi Tanács. A "Professor Emeritus" cím azoknak a nyugállományba vonult egyetemi tanároknak adományozható, akik kiemelkedõ oktató és tudományos munkásságukkal egyetemünk hírnevét öregbítik. A "BME Egyetemi Tanácsának Tiszteletbeli Tagja" címet azok kaphatják meg, akik tevékenységükkel hozzájárulnak egyetemünk jó hírnevéhez. A két kitüntetõ cím adományozására elsõ ízben 1993-ban került sor. Ugyancsak a fent említett cél megvalósítása érdekében alakult meg 1995 szeptemberében a BME Támogatói Köre, amelyben gazdálkodó szervezetek, hatóságok, magánszemélyek egyaránt jelen vannak. A Támogatói Kör figyelemmel kíséri, tanácsaival segíti, erkölcsileg, illetve anyagilag támogatja az egyetemet. A Támogatói Kör választotta meg soraiból a BME Társadalmi Szenátusát 1995 októberében, amely a rektor tanácsadó testületeként szolgál. 1996-ban jött létre a Pro Progressio Alapítvány, amely az egyetemre érkezõ céltámogatások fogadása és kezelése révén nyújt segítséget az oktató és tudományos munkához, az egyetem stratégiai céljainak megvalósításához. A tízegynéhány diákból és egy tanárból álló Institutum Geometricumból 218 év alatt egy körülbelül 15000 magyar és külföldi hallgatót, 1185 oktatót és 1268 egyéb dolgozót foglalkoztató nemzetközi hírû egyetem lett. 17 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
NÉVTÁR
A MÛEGYETEM ELÕDINTÉZMÉNYEINEK VEZETÕI 1782 1871 Institutum Geometricum 1782 1800: Rausch Ferenc 1800 1836: Schmidt János György 1837 1841: Nem volt betöltve, a vezetõi teendõket a bölcsészeti kar igazgatója, Tersztyánszky Imre látta el. 1841 1848: Petzelt József József Ipartanoda 1846/47 1849/50: Karácson Mihály igazgató 1850/51 1855/56: Mayer Lambert igazgató Joseph Polytechnicum (József Mûegyetem) 1856/57 1861/62: Mayer Lambert igazgató 1862/63 1870/71: Sztoczek József igazgató A MÛEGYETEM REKTORAI 1871 2000 1871/72: Dr. Sztoczek József 1872/73: Conlegner Károly 1873/74: Dr. Nendtvich Károly 1874/75: Vész János Ármin 1875/76: Dr. Sztoczek József 1876/77: Dr. Sztoczek József 1877/78: Dr. Sztoczek József 1878/79: Dr. Sztoczek József 1879/80: Dr. Szily Kálmán, id. 1880/81: Dr. Szily Kálmán, id. 1881/82: Dr. Szily Kálmán, id. 1882/83: Dr. Szily Kálmán, id. 1883/84: Dr. Szily Kálmán, id. 1884/85: Dr. Kriesch János 1885/86: Dr. Kriesch János 1886/87: K. Lipthay Sándor 1887/88: K. Lipthay Sándor 1888/89: K. Lipthay Sándor 1889/90: Klimm Mihály 1890/91: Klimm Mihály 1891/92: Dr. Kõnig Gyula 1892/93: Dr. Kõnig Gyula 1893/94: Dr. Kõnig Gyula 1894/95: Dr. Entz Géza, id. 1895/96: Dr. Entz Géza, id. 1896/97: Dr. Wartha Vince 1897/98: Dr. Wartha Vince 1898/99: K. Lipthay Sándor 1899/1900: K. Lipthay Sándor 1900/01: Dr. Ilosvay Lajos 21 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000
REKTOROK 1901/02: Dr. Ilosvay Lajos 1902/03: Dr. Ilosvay Lajos 1903/04: Hauszmann Alajos 1904/05: Hauszmann Alajos 1905/06: K. Jónás Ödön 1906/07: K. Jónás Ödön 1907/08: Dr. Wartha Vince 1908/09: Dr. Wartha Vince 1909/10: Dr. Wartha Vince 1910/11: K. Jónás Ödön 1911/12: Dr. Rados Gusztáv 1912/13: Dr. Rados Gusztáv 1913/14: Dr. Rados Gusztáv 1914/15: Kovács S. Aladár 1915/16: Kovács S. Aladár 1916/17: Dr. Kürschák József 1917/18: Dr. Kürschák József 1918/19: Czakó Adolf 1919/20: Czakó Adolf 1920/21: Rejtõ Sándor 1921/22: Zelovich Kornél 1922/23: Zelovich Kornél 1923/24: Schimanek Emil 1924/25: Schimanek Emil 1925/26: Dr. Szarvasy Imre 1926/27: Dr. Szarvasy Imre 1927/28: Dr. Szily Kálmán, ifj. 1928/29: Dr. Szily Kálmán, ifj. 1929/30: Dr. Szily Kálmán, ifj. 1930/31: Dr. Hültl Dezsõ 1931/32: Dr. Hültl Dezsõ 1932/33: Söpkéz Sándor 1933/34: Hermann Miksa 1934/35: Rohringer Sándor 1935/36: Dr. Czettler Jenõ 1936/37: Dr. Szabó Gusztáv 1937/38: Dr. Teleki Pál, gr. 1938/39: Wälder Gyula 1939/40: Dr. Zimmermann Ágoston 1940/41: Dr. Vendl Aladár 1941/42: Dr. Imre Sándor 1942/43: Dr. Mihailich Gyõzõ 1943/44: Dr. Doby Géza 1944/45: Dr. Misángyi Vilmos és Dr. Verebélÿ László 1945/46: Dr. Heller Farkas 1946/47: Dr. Csûrös Zoltán 1947/48: Dr. Csûrös Zoltán 1948/49: Dr. Csûrös Zoltán 1949/50: Dr. Mihailich Gyõzõ 1950/51: Dr. Vörös Imre 1951/52: Dr. Vörös Imre BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000 22
REKTOROK BME ÉKME 1952/53 Dr. Vörös Imre Dr. Kardos György 1953/54: Dr. Vörös Imre Dr. Rados Kornél 1954/55: Dr. Gillemot László Dr. Cholnoky Tibor 1955/56: Dr. Gillemot László Dr. Cholnoky Tibor 1956/57: Dr. Gillemot László Dr. Cholnoky Tibor 1957/58: Dr. Benedikt Ottó Dr. Rados Kornél megbízott rektor: Dr. Csûrös Zoltán 1958/59: Dr. Csûrös Zoltán Dr. Rados Kornél 1959/60: Dr. Csûrös Zoltán Dr. Rados Kornél 1960/61: Dr. Csûrös Zoltán Dr. Perényi Imre 1961/62: Dr. Gruber József Dr. Perényi Imre 1962/63: Dr. Gruber József Dr. Perényi Imre 1963/64: Dr. Gruber József Dr. Perényi Imre 1964/65: Dr. Csáki Frigyes Dr. Hazay István 1965/66: Dr. Csáki Frigyes Dr. Hazay István 1966/67: Dr. Csáki Frigyes Dr. Hazay István 1967/68: Dr. Csáki Frigyes 1968/69: Dr. Csáki Frigyes 1969/70: Dr. Perényi Imre 1970/71: Dr. Perényi Imre 1971/72: Dr. Perényi Imre 1972/73: Dr. Perényi Imre 1973/74: Dr. Perényi Imre 1974/75: Dr. Perényi Imre 1975/76: Dr. Meisel János 1976/77: Dr. Meisel János 1977/78: Dr. Meisel János 1978/79: Dr. Meisel János 1979/80: Dr. Meisel János 1980/81: Dr. Meisel János 1981/82: Dr. Polinszky Károly 1982/83: Dr. Polinszky Károly 1983/84: Dr. Polinszky Károly 1984/85: Dr. Polinszky Károly 1985/86: Dr. Polinszky Károly 1986/87: Dr. Polinszky Károly 1987/88: Dr. Fodor Lajos 1988/89: Dr. Fodor Lajos 1989/90: Dr. Fodor Lajos 1990/91: Dr. Michelberger Pál 1991/92: Dr. Michelberger Pál 1992/93: Dr. Michelberger Pál 1993/94: Dr. Michelberger Pál 1994/95: Dr. Biró Péter 1995/96: Dr. Biró Péter 1996/97 Dr. Biró Péter 1997/98: Dr. Detrekõi Ákos 1998/99: Dr. Detrekõi Ákos 1999/2000: Dr. Detrekõi Ákos 23 BME MILLENNIUMI ÉVKÖNYV 2000