A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1. A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2



Hasonló dokumentumok
SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

tények és elôrejelzések

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat Közép-magyarországi Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

A magyar háztartások utazási aktivitása (részvételi arány a háztartások százalékában)

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

FOGYASZTÓ ELÉGEDETTSÉGI FELMÉRÉS A FŐTÁV ZRT. SZÁMÁRA 2012.

Budapest a kulturális turizmus szemszögéből A Budapesti Kulturális Munkacsoport tanulmánya. Szerzők: Nyúl Erika és Ördög Ágnes 1

KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓ INTÉZET KUTATÁSI JELENTÉSEI 51.

Magyarajkú, nem-magyar állampolgárságú tanulók nevelésének, oktatásának helyzete a magyar közoktatásban. Készítette: Kováts András és Medjesi Anna

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

Magyarország ismertsége, imázsa és piaci potenciálja Nagy-Britanniában, a britek utazási szokásai

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

itthon A német lakosság utazási szokásai; otthon van Németországban Magyarország mint turisztikai desztináció ismertsége, imázsa és piaci lehetõségei

ÜGYFÉLSZOLGÁLATI MONITORING VIZSGÁLAT A FŐTÁV ZRT. RÉSZÉRE MÁSODIK FÉLÉV

A dunai hajózáson részt vevők jellemzői A Viking River Cruises vendégei körében végzett felmérés eredményei

KUTATÁSI CÉLOK ÉS VIZSGÁLATI MÓDSZEREK

2.1. A évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

OROSZLÁNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZOKTATÁSI, FELADAT-ELLÁTÁSI, INTÉZMÉNYHÁLÓZAT-MŰKÖDTETÉSI ÉS -FEJLESZTÉSI TERVE

ELEKTRONIKUS KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNÁK HASZNÁLATA MEZİCSÁTON

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-ei ülésére

11. NEMZETKÖZI VÁNDORLÁS. Gödri Irén FŐBB MEGÁLLAPÍTÁSOK

AZ ÁLTALÁNOS VÁLLALKOZÁSI FİISKOLA DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZERÉBEN

Összeállította: Magyar Turizmus Zrt., Kutatási Csoport 1

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

SZÉCSÉNY VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Az ETC 2013/3. negyedéves jelentése

TURISZTIKAI TERMÉKEK. a magyar lakosság étkezési és alkoholfogyasztási szokásait, és Magyarország gasztronómiai imázsa 2005-ben

Részidős hallgatók intézményválasztási döntései határokon innen és túl

Veresegyházi kistérség

Online kérd íves felmérés a Gazdálkodás olvasóinak és szerz inek körében

1. A kutatásról. 2. Az utazások fıbb jellemzıi a világon

A magyar lakosság utazási szokásai, 2010

Korcsoport Megoszlás (%) éves 7, éves 11, éves 16, éves 19, éves 22,7 65 év feletti 23,2

Elemzések a gazdasági és társadalompolitikai döntések előkészítéséhez július. Budapest, április

KUTATÁSI BESZÁMOLÓ. A terület alapú gazdaságméret és a standard fedezeti hozzájárulás (SFH) összefüggéseinek vizsgálata a Nyugat-dunántúli régióban

TURIZMUSMENEDZSMENT. Fogyasztói magatartás a hazai utazási szolgáltatások piacán 1 44 TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM. 1.

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

Hent-füzetek 2. Tények és adatok a hamisításról magyarországon

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

Havas Gábor - Liskó Ilona. Szegregáció a roma tanulók általános iskolai oktatásában. Kutatási zárótanulmány, 2004 (Összegzés)

TÁMOP /1/KONV Tudománykommunikáció a Z generációnak. Projektvezető: Dr. Törőcsik Mária PTE KTK egyetemi tanár

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

A Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatóinak véleménye. - kutatási jelentés - A BGF Diplomás Pályakövetési Rendszerében

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

BUDAPEST TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA HELYZETELEMZÉS Budapest, november T ARTALOMJEGYZÉK

Hévíz és az egészségturizmus

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

Gyarmati Andrea: A tevékenységadminisztráció informatizálásának lehetőségei a gyermekvédelemben

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

A Balaton őrzi vezető helyét

Munkaügyi Központja I. NEGYEDÉV

A népesség iskolázottságának előrejelzése 2020-ig

VÉSZTŐ VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJÁNAK MEGALAPOZÓ VIZSGÁLATA

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

A Jeanette s Wine borkereskedés új, miskolci üzletének bevezetése

és lovasturizmussal kapcsolatos attitűdjeinek, utazási szokásai és utazási tervei 2006-ban Szerző: Halassy Emőke 1

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM

ÉRDI KISTÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ ÉS PROGRAM 2. KÖTET

A telefonos adatfelvétel első felében, 300 fős reprezentatív, 18 éves vagy idősebb budapestieket magába foglaló minta alapján történt.

TURISZTIKAI TERMÉKEK. A Turisztikai Világszervezet ökoturizmus kutatási programja TURIZMUS BULLETIN A tanulmány célja

Elektronikus tanulási környezet implementációs tapasztalatai empirikus felmérés alapján

A pályakezdő szakmunkások munkaerő-piaci helyzete 2012

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

A közigazgatási ügyintézés társadalmi megítélése a magyarországi vállalkozások körében

Készült: Készítette: IBS Kutató és Tanácsadó Kft

területi Budapesti Mozaik 13. Idősödő főváros

Magyarország vízrajza

BUDAPEST KÖZÉP-DUNAVIDÉK

FEJÉR MEGYE ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

Felhívás észrevételek benyújtására az állami támogatások kérdéskörében a Bizottság általános csoportmentességi rendelettervezetére vonatkozóan

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Stratégia 2010 Készítették: Dr. Szabó Ildikó és Marián Béla Az anyaggyűjtésben közreműködött: Márton Sándor

mi lenne az a nagy dobás, mely elkerülhetetlenül és tartósan a Balatonra irányítja a figyelmet, ugyanakkor az akció költséghatékony és fenntartható?

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013. Előkészítő: dr. Hajba Csabáné

CSILLAGHÚR PROGRAM. Tartalomjegyzék 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4

Idegen nyelvoktatás iskolánkban

Új Szöveges dokumentum 10/2006. (II. 16.) OGY HATÁROZAT AZ ÚJ ORSZÁGOS FOGYATÉKOSÜGYI PROGRAMRÓL 1 10/2006 (II. 16.) Országgyőlési Határozat az új

Halandóság. Főbb megállapítások

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA

Digitális írástudás, társadalmi szegmentáltság

Helyi tanterv. Szakiskolát végzettek középiskolája. Közismeret

Gyógyhelyfejlesztési Stratégia Hajdúszoboszló

A TÖMEGKÖZLEKEDÉSI KÖZSZOLGÁLTATÁS SZOLGÁLTATÓ JELLEGÉNEK MEGALAPOZÁSA: MEGÁLLÓHELY ELLÁTOTTSÁG BUDAPESTEN. Összefoglaló

Javaslat AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS HATÁROZATA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Dózsa György Általános Iskola

Társadalmi jellemzõk, Társadalmi jellemzõk, Központi Statisztikai Hivatal

MEZŐHEGYESI JÓZSEF ATTILA ÁLTALÁNOS ISKOLA, KOLLÉGIUM ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

PEDAGÓGUSOK ÉS AZ IKT KOMPETENCIATERÜLET

Beszámoló a Budapest Főváros XIII. kerületi Mentálhigiénés és Drogstratégiában meghatározott feladatok megvalósításáról I.

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája ( )

E L İ T E R J E S Z T É S

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.

A Szegedi Tudományegyetem diplomás pályakövető kutatásainak néhány eredménye munkaadók számára

A SZOLNOKI FŐISKOLA INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSI TERVE

HR HÍRLEVÉL Május

Átírás:

A Sziget Fesztivál turisztikai vonatkozásai 1 A Magyar Turizmus Zrt. kutatása alapján összeállította: Kovács Gábor 2 A Sziget Fesztivál önmagában is fontos, hatalmas tömegeket megmozgató kulturális esemény, a rendezvény ideje alatt a Sziget magyar látogatói pedig egy nyitott és aktív célcsoportot jelentenek az egyéb turisztikai programok számára, annak ellenére, hogy a hazai célközönség demográfiai jellemzői, sajátos érdeklődése és preferenciái miatt Budapest számára egyelőre nem generál jelentős turisztikai bevételt. Más a helyzet a külföldi látogatókkal, akik a fesztiválozást jellemzően összekapcsolják egy budapesti városnézéssel, meghosszabbítják magyarországi tartózkodásukat, és egyre növekvő arányban vesznek igénybe a rendezvény helyszínén kívüli szálláshelyeket is. A Sziget és Magyarország összefonódó kínálata elég meggyőző ahhoz, hogy lojalitást alakítson ki a látogatókban, amit jól tükröz a visszatérő vendégek magas aránya is. A jelen cikkben a 2008. évi Sziget Fesztivál magyar és külföldi közönsége körében a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából a Free Association Kft. által készített reprezentatív felmérés eredményeit mutatjuk be. Kulcsszavak: Sziget Fesztivál, fesztivál, beutazó turizmus, belföldi turizmus, kulturális turizmus. Bevezetés A Sziget Fesztivál közönségének megismerése, ha más és más szempontból is, de sokakat foglalkoztató kérdés. A rendezők a tőlük kapott visszajelzések alapján fejlesztették, fejlesztik a rendezvényt, a támogatók pedig kegyeiket keresik, hiszen termékeik, szolgáltatásaik jövője szempontjából nem mindegy, milyen viszonyt sikerül kialakítani a fiatal felnőtt generációval. A sokrétű információs igény kielégítése érdekében indult el évekkel ezelőtt az a kutatási program, amely a rendezők, szponzorok, társadalmi szervezetek és gazdasági szakemberek kérdéseire igyekszik választ adni egy rugalmasan kihasználható omnibuszos kutatási felület segítségével. 1. A kutatás módszere A 2008-as Sziget Fesztivál magyar közönségét egy 1000 fős, súlyozott minta reprezentálta, amelynek súlyszámai egy 5000 fős magyarokra és külföldiekre egyaránt kiterjedő alapozó kutatás útján kerültek meghatározásra. Az alapozó kutatásra azért volt szükség, mert a Sziget közönségének demográfiai összetétele (szemben a magyar lakosság cenzus útján meghatározott összetételével) nem ismert. Az alapozás elvégzése minden évben szükséges, hiszen a programkínálat és egyéb, részvételi hajlandóságra ható tényezők függvényében évről évre változik a közönség összetétele. Az alapozó kutatás 1 A tanulmány a Magyar Turizmus Zrt. megbízásából végzett kutatás alapján készült. A kutatást a Free Association Research Kft. készítette. 2 Kutatási tanácsadó, Free Association Research Kft. 28 TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM módszerének meghatározásakor olyan mintavételi eljárásra volt szükség, amely minden látogató demográfiai paramétereinek feltárását szolgálja. Ennek az elvárásnak egyedül a beléptető kapuk tesznek eleget, ezért a kérdezőbiztosok is itt foglalták el helyüket a rendezvény teljes hossza alatt és regisztrálták a beáramló közönségből véletlenszerűen megállított személyek lakóhelyére, korára és nemére vonatkozó információkat. Rögzítésre került továbbá az is, hogy a látogatók hány alkalommal léptek be a rendezvény területére, hiszen minél többször hagyja el valaki a Sziget területét, majd lép be újra, annál nagyobb az esélye a mintába kerülésre. A belépési gyakoriságból eredő torzítást korrigálva alakult ki az a végleges demográfiai összetétel, amely a részletes, 1000 fős kutatás eredményeinek súlyozásához került felhasználásra. Az 1000 főt számláló magyar és a 400 fős külföldiekből álló mintán személyes megkérdezéssel történt az adatok felvétele. 2. A Sziget Fesztivál magyar közönségének demográfiai jellemzői A Sziget magyar közönségén belül megközelítőleg azonos arányt képviselnek a férfiak és a nők (az alapozó vizsgálat ezzel szemben a külföldiek körében a férfiak felülreprezentáltságát állapította meg). A könnyűzenei profilnak köszönhetően a magyar közönség harmada 20 év alatti, míg tízből három látogató 20 24 éves. A rendezvény széleskörű relevanciáját, kedveltségét és hagyományait jelzi, hogy a 25 éves vagy annál idősebb korosztály 39,1%-ot tesz ki (1. ábra). A Sziget magyar látogatóinak 60,0%-a a fővárosból, további 13,4%-a Pest megyéből érkezett, így a látogatók közel háromnegyede a központi régió lakosa (2. ábra). A többi régióból egyformán csekély a látogatók aránya, ami számos okkal magyarázható. Ezek egyike a fizikai

100 80 60 40 20 1. ábra A Sziget Fesztiválon részt vevők megoszlása korcsoportok szerint (%) 14,9 5,1 1,6 15,3 13,8 19,9 17,1 28,6 12,2 10,8 16,3 20,4 19,1 24,4 15,8 14,9 12,1 9,9 12,2 2,9 3,5 4,6 3,2 Teljes Sziget Magyarok Külföldiek 16-ig 16-17 18-19 20-22 23-24 25-29 30-39 40 és felette valamilyen idegen nyelvet. A leggyakrabban beszélt idegen nyelv az angol, erről mindössze a válaszadók 1%-a nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem beszéli, a többség középfokúnak ítélte az angoltudását. A második leggyakrabban (legalább alapszinten) beszélt nyelv a német, ezt azonban jóval kisebb arányban sajátították el a megkérdezettek legalább középfokú szinten. Az egyéb európai nyelvek ismerete a magyar válaszadók körében gyakorlatilag elhanyagolható a két vezető európai nyelvhez képest. A külföldiek a Szigettel kapcsolatos vonzerők között megemlítik az ismerkedési lehetőségeket is, ennek nyelvi akadálya a fentiek miatt nem áll fenn (1. táblázat). 2. ábra A Sziget Fesztiválon részt vevő belföldi látogatók lakóhely szerinti megoszlása (%) Megjegyzés: A kapun áthaladó 5000, véletlenszerűen megállított magyar és külföldi látogató adatai alapján. távolság, amely a messzebb lakók Szigettel összefüggő kiadásait megnöveli az utazási és a szállásköltségek miatt (a sátras belépőjegyek száma véges). Különösen akkor igaz ez, ha egy programnapra vetülnek az ilyen természetű költségek. Nem elhanyagolható továbbá a Sziget erősödő tematikus vagy regionális konkurenciája sem (SZIN, EFOTT, Hegyalja Fesztivál, Balatone, Balaton Sound, Volt), amelyek, bár elismerten kisebb szabású rendezvények, a fesztiválozás általános erényeit magukénak tudhatják. A Sziget iskolai végzettség tekintetében messze az ország felnőtt lakossága előtt jár: minden második látogató egyetemet, illetve főiskolát végez vagy végzett, az érettségivel nem rendelkezők aránya mindössze 12,5%. Ebben a tekintetben a férfi és a női látogatók közt szignifikáns eltérés van: a nők között magasabb a felsőfokú végzettségűek (vagy diplomát adó intézményben tanulók) aránya, a férfiak körében ugyanakkor kétszeres a szakközépiskolát, illetve a technikumot végzettek aránya a nőkhöz képest. Az átlag feletti iskolázottságból is fakad, hogy a láto gatók 72,5%-a legalább középfokú szinten beszél Budapest Közép-Magyarország (Budapest nélkül) Észak-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld 2,7 4,6 4,9 3,5 6,6 13,4 60,0 A szigetelők több mint fele (55,6%) jelenleg is nappali tagozaton tanul. A már dolgozó státuszban levők jellemzően beosztott alkalmazottak. Ebben a tekintetben van különbség a férfi és a női résztvevők között: a férfiak közt kétszer annyi vezetőt és 11,2%-kal több alkalmazott beosztottat találtunk, mint a nőknél, akiknél viszont a tanulók aránya volt jóval magasabb (nőknél 64,0%, férfiaknál 46,5%). Munkanélküliek csak nagyon csekély arányban jutnak ki a rendezvényre (2,2%). 1. táblázat Idegen nyelvek ismerete a magyar Sziget-látogatók körében (%) Angol Német Spanyol Francia Egyéb Nem beszéli az adott nyelvet 1 52,3 93,0 84,0 85,5 Kezdő 12,3 6,9 2,0 4,5 4,5 Alapfokú 16,3 14,5 2,1 4,5 3,5 Középfokú 43,6 19,2 1,9 4,9 3,7 Felsőfokú 14,1 6,0 0,8 2,0 1,8 Anyanyelvi 2,3 1,1 0,3 0,2 1,2 TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 29

3. A Sziget Fesztivál magyar látogatóinak utazási szokásai 3.1. A SZIGET FESZTIVÁLLAL KAPCSOLATOS TURISZTIKAI JELLEMZŐK Annak ellenére, hogy fontos ismerkedési terepnek számít, kifejezetten ritka, hogy valaki egyedül vágjon neki a Szigetnek: a válaszadók többsége (majdnem kétharmada) 2 5 fős társaságban látogatott ki a 2008. évi Sziget Fesztiválra, közel 30%-uk több mint 5 fős társasággal érkezett. A társaság legnagyobb részét (84,2%) barátok, ismerősök, iskolatársak adták, ami összefügg azzal, hogy a látogatók döntő többségükben még családalapítás előtt állnak. A nagyobb társaságok esetén amennyiben nem a teljes rendezvényre látogatnak ki a programon való részvétel, illetve a részvétel napjának, napjainak meghatározása konszenzus vagy véleményvezérek iránymutatásának eredménye. A magas budapesti közönségarányból következően legtöbben (61,6%) otthon aludtak a rendezvény során, míg a második legnépszerűbb szálláshelynek a Sziget területén történő sátrazás számított (37,0%). Klasszikus kereskedelmi szálláshelyet mindössze 0,6% vett igénybe, hagyományos diákszállásokkal is csak ilyen arányban éltek, és ez az arány a vidékről érkező Sziget-látogatók körében sem volt szignifikánsan magasabb (körükben a Szigeten való sátrazás volt a legnépszerűbb szállásforma (56,2%)). Hozzávetőlegesen a magyar látogatók felére igaz, hogy kizárólag a Sziget területén étkezett, ez jellemzőbb a vidékiekre (körükben az arány 60,9%) és azokra, akik csak egy napra látogattak ki (63,4%-uk nyilatkozott úgy, hogy csak a Szigeten étkezett). A Szigeten történő étkezés kiegészítése és/vagy kiváltása leggyakrabban otthoni étkezéssel történt (azon válaszadók 58,0%-a válaszolt így, akik nem csak a Szigeten étkeztek), továbbá magas arányt képviseltek azok is, akik a kiskereskedelemből, azaz boltokból szereztek be élelmiszert (39,9%). A Szigeten kívüli vendéglátóhelyeken történő étkezés aránya meglehetősen alacsony volt, a teljes közönségre vetítve mindössze 6,0%-ot tett ki. A Sziget nem budapesti vendégei (főképp a nem központi régióból érkezők) a vasúti közlekedést részesítették előnyben (52,7%), amit a HÉV egészített ki (kb. minden harmadik vidékről érkező Szigetlakó választotta ezt a közlekedési eszközt, kiemelkedően sokan érkeztek így a központi régióból, feltehetően a HÉV vonalon fekvő agglomerációs településekről). Autóval, motorral minden ötödik, busszal pedig minden hatodik vidéki megkérdezett érkezett. A Szigetre érkező magyarok kevés Szigeten kívüli, alternatív programon vettek részt. Ha valakire, akkor inkább a vidékiekre volt jellemző, hogy a fesztiválon kívül is találtak programlehetőséget: elsősorban kulturális programokat sorolhatunk ide (moziba, színházba majdnem minden tizedik vidéki elment a fesztivál idején). Ugyanilyen A Szigeten kívüli programok preferált tájékozódási forrásainak megoszlása (%) 3. ábra Összesen Lakóhely szerint Elõzetes informálódás az interneten a jegyre nyomtatott honlapcím meglátogatásával 35,7 25,0 51,2 Mûsorújságok különszáma 19,9 21,1 18,1 Információs sátor a Szigeten (felvilágosítást és nyomtatott anyagokat lehet kapni) 18,8 17,2 21,5 E-mailes hírlevél 2,5 3,0 1,8 Budapesti Egyéb 1,0 1,8 Vidéki NT/NV 21,8 5,6 32,7 30 TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

arányban a fővárosban való vásárlást is külön programként jelölték meg a nem budapesti szigetelők. A városnézés a magyarok körében egyáltalán nem volt jellemző: még a vidékieknek is mindössze 3,4%-a mondta azt, hogy ilyen céllal hagyta el a Sziget területét a fesztivál ideje alatt. A Szigeten kívüli programok tehát alacsony relevanciával bírnak, ha valakit mégis érdekel ilyesmi, akkor a programokkal kapcsolatos előzetes tájékozódás legkedveltebb forrásaként az internetet jelölik meg, ez különösen a vidékiekre igaz, mivel itt a programfüzetekhez való hozzájutás kevésbé megszokott. A budapestieknél is az internet lenne a preferált forrás (minden negyedik budapesti válaszolt így), ám majdnem ugyanennyien (21,1%) jelölték meg a műsorújságok különszámát, illetve a Szigeten felállított információs sátrat (17,2%) tájékozódási pontként (3. ábra). A legtöbben nem érkeznek korábban a Szigetre (84,4%), és nem is maradnak a rendezvényt követően (84,8%). A vidéki látogatók között is csak minden hatodik hosszabbítja meg a Budapesten tartózkodást a fesztivál kezdete előtt vagy után. 3.2. A FESZTIVÁLOK LÁTOGATOTTSÁGA ÉS AZ EZEKHEZ KAPCSOLÓDÓ INFORMÁCIÓS FORRÁSOK HASZNÁLATA A Szigetre látogatók körében a fesztiválok közül népszerűség tekintetében magasan kiemelkednek a könnyűzenei vonatkozásúak (nem meglepő, hiszen a Sziget is ebbe a kategóriába tartozik, tehát eleve nem a kategóriát és az azzal járó életformát elutasító megkérdezettek körében folytattuk a kutatást): a megkérdezettek kétharmada a Szigeten kívül is részt vett más könnyűzenei fesz tivál(ok) on az elmúlt év során. Ezen túl legtöbben gasztronómiai, film- és hobbifesztiválokon vettek részt, ezeket a válaszadók egynegyede egyötöde jelölte meg. Legkevésbé a komolyzenei, a tánc- és a népművészeti fesztiválok számítanak népszerűnek ebben a célcsoportban, életkortól függetlenül. A gasztronómiai fesztiválok látogatottsága az életkorral együtt fokozatosan nő, a 30 év felettiek közül minden harmadik válaszadó járt ilyen rendezvényen a felmérést megelőző 12 hónap során (4. ábra). Részvétel fesztiválokon a felmérést megelőző egy év során a Sziget-látogatók körében (%) 4. ábra Összesen Lakóhely szerint Kor szerint Könnyûzenei 66,4 68,3 6 46,6 60,2 72,4 73,0 77,0 Gasztronómiai 23,9 25,1 2 12,7 16,5 26,9 29,8 32,4 Film 23,3 26,9 16,9 17,6 27,5 24,1 23,4 21,8 Hobbi Színházi Összmûvészeti 18,6 13,4 12,8 18,8 17,3 14,1 12,3 13,1 12,7 Budapest Vidék 1 19,3 19,0 15,9 23,2 9,2 17,7 15,7 12,8 9,4 8,3 11,7 15,6 13,8 13,9 14 17 éves 18 20 éves 21 24 éves 25 29 éves 30 éves Komolyzenei 11,7 14,1 8,2 3,6 12,4 14,0 15,8 11,3 Tánc 10,0 1 8,1 9,9 11,2 11,7 11,6 5,6 Népmûvészeti 8,5 8,2 8,9 4,0 8,0 6,4 13,2 10,9 Megjegyzés: A válaszadók több választ is megjelölhettek. TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 31

A megrendezett könnyűzenei fesztiválokról három fő forrásból értesülnek a látogatók: a rendezvény már hagyományokkal rendelkezik, ezért tudják, hogy van/várják (minden harmadik válaszadó hivatkozik erre); valaki más hívja fel rá a figyelmet azaz szájhagyomány útján terjed az információ (ezt minden negyedik válaszadó említette); az interneten találkoznak vele és/vagy ott néznek utána az időzítésnek és a részletes programnak (ezt minden ötödik megkérdezett válaszolta). Egyéb fesztiváloknál változó, hogy melyik a legfontosabb információs forrás, ám a hagyományos média (tévé, sajtó, rádió, plakát) ezen programok esetében sem elsődleges, ezek szerepét ebben a célközönségben szinte teljesen átvette az internet. Az egyes fesztiváltípusoknál elsősorban a következő médiumok segítik a tájékozódást: komolyzenei, színházi és filmfesztiválok: internet, szájhagyomány, programmagazinok; hobbi, gasztronómiai, tánc- és összművészeti fesztiválok: szájhagyomány, rendezvény hagyománya, internet; népművészeti fesztiválok: szájhagyomány, inter net. A fesztiválokon való részvételt elsősorban a termék maga határozza meg, azaz a műfaj és a műsor. Nagy fontossággal bír még a várható hangulat és az a képesség, hogy barátokkal együtt élvezhető legyen. A Sziget közönsége esetén kifejezetten nem szempont, hogy egy fesztivál családi program legyen, miként a reklámok szerepét is erősen korlátozottnak tartják (5. ábra). 4. Külföldiek a Sziget Fesztiválon A Sziget jelentős számú külföldi látogatót vonz, akiknek 81,8%-a válaszolt igennel arra a kérdésre, hogy a Sziget volt-e magyarországi látogatásának elsődleges célja. A Sziget elsőszámú vonzereje a felvonultatott együttesek jellegében, minőségében, számosságában és változatosságában rejlik. Számos egyéb tényező is a rendezvényen A fesztiválok kiválasztását befolyásoló tényezők fontossága a Sziget magyar közönségének véleménye alapján (%) 5. ábra Fellépõk, produkciók 2,1 3,0 10,4 24,7 59,2 4,4 Fesztivál jellege, mûfaja 2,31,8 13,9 24,0 57,5 Fesztivál konkrét mûsora 1,9 4,2 12,0 27,9 53,6 A rendezvény hangulata 2,4 4,5 12,2 27,9 52,5 4,2 Közös együttlétre adjon lehetõséget a barátokkal 5,4 4,7 17,8 24,1 47,5 4,0 Jegyár 11,2 13,0 24,5 26,8 23,9 3,4 Ismerõsök ajánlásai 14,5 1 30,7 29,4 13,1 1,0 3,2 A fesztivál által kínált életforma (pl. sátrazás) 20,1 20,4 25,6 17,6 14,9 2,9 A fesztivál helyének kulturáltsága, szépsége A fesztivál helyének megközelíthetõsége A fesztivál rangja, elismertsége 19,4 20,2 25,8 16,9 21,9 21,3 27,3 34,7 25,7 19,3 19,8 14,8 11,6 7,5 11,0 0,6 1,0 2,8 2,8 2,6 Távolság 29,8 17,3 26,9 17,3 7,9 0,8 2,6 A közelben lévõ szálláshelyek, vendéglátóhelyek színvonala 40,2 2 19,7 10,9 6,2 1,6 2,2 Reklám Közös családi együttlétre adjon lehetõséget 45,0 57,8 0 10 20 30 40 50 60 70 80 90 100 27,8 13,6 11,9 16,3 7,4 7,1 7,6 2,3 1,8 1,9 1,9 Átlag 1 egyáltalán nem fontos 2 nem fontos 3 fontos is, meg nem is 4 fontos 5 nagyon fontos NT/NV 32 TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM

való részvétel mellett szól: a fesztivál hangulata, a közönség jellege, a sokszínűség, a véget nem érő bulik és a kivételes környezet is. Többen pozitívumként említik a fesztivál megfizethetőségét is, illetve a jó ár-érték arányt. A küldőországok között a legfontosabbak: Franciaország, Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Hollandia és Ausztria. A külföldi látogatók fele még tanul otthonában, a férfiak többségben vannak (58,3%), az átlagéletkor némileg magasabb a magyar közönséghez viszonyítva. Nem jellemző, hogy egyedül érkeznek (mindössze 7,6%), a legtöbben baráti társasággal jönnek (72,2%). A legtöbben (74,7%) otthoni barátaiktól értesültek az idei fesztiválról, míg a második legjelentősebb információs forrás az internet (31,7% említi). A Szigetre látogatók mindössze egyhatoda nyilatkozott úgy, hogy idén hallott először a fesztiválról, míg 31,7% négy éve vagy régebben hallott róla először. 2008-ban a külföldi közönség 27,8%-a vallotta magát visszatérő vendégnek. A külföldiek több mint fele a rendezvény kezdetét megelőzően érkezik Magyarországra, és megközelítőleg 40% hosszabbítja meg tartózkodását a Sziget befejezését követően. Az utazáshoz legtöbben a vasutat veszik igénybe (38,6%), a második legfontosabb közlekedési eszköz a repülőgép (30,1%), amelyet az autós utazás követ (25,4%). A Szigetre látogatók mindössze négyötöde érdeklődik további látnivalók, programlehetőségek után, a legtöbben budapesti városnézésre mennek, míg 1% a Balatonra is ellátogat. A Szigetre látogató külföldiek 2006-ban még szinte kivétel nélkül a Szigeten töltötték az éjszaká(ka)t, mára ez 70,2%-ra csökkent; 2008-ban 15,6% vett igénybe diákszállást, míg 1% szállodában vagy panzióban szállt meg. 6. Összefoglalás A Sziget Fesztivál magyar közönsége turisztikai szempontból kevésbé ígéretes csoport, mivel jelentős részben budapesti, illetve Budapest környéki lakosokról van szó, akik helyzetüknél fogva korlátozottan érdekeltek kereskedelmi szálláshelyek, vendéglátóhelyek és egyéb idegenforgalmi szolgáltatások igénybevételében. Ez azonban csak a Sziget Fesztivál idejére érvényes megállapítás, a kilátogatók egyéb, belföldi turisztikai ajánlatokkal jól megcélozhatók. (Gazdasági értelemben ez a szegmens sem lebecsülendő, hiszen belépőjegyre, utazásra, étel és italfogyasztásra ők is jelentős összeget költenek, és összességében nyitottak egyéb fesztiválok fogyasztására is.). A külföldiek körében a Sziget Fesztivál kiváló imázzsal bír, hiszen jelentős részben szájhagyomány útján terjednek a rendezvénnyel kapcsolatos hírek, s ez köztudottan a leghitelesebb csatorna bármilyen termékről vagy szolgáltatásról legyen szó. A hazánkba látogatók kifejezetten nyitottak Budapest megismerésére, ezért ennek elősegítése jelentős potenciállal bír (például városnéző buszok indítása a helyszínről kifejezetten fiatalok igényeire szabva). Budapest és környéke vonzerejének tudatosítása tovább erősítheti a kialakult pozitív képet, amely a következő évek értékesítéseit jól támogathatja, illetve növelheti a visszatérők arányát. További információ: Magyar Turizmus Zrt., Piac- és Termékmenedzsment Iroda, Kutatási Csoport, tel.: (1) 488 8710, fax: (1) 488 8711, e-mail: kutatas@itthon.hu, internet: www.itthon.hu/szakmai oldalak/piaci iránytű. TURIZMUS BULLETIN XIII. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 33