Karcag Kunok éve 2009

Karcag Kunok éve 2009

Karcag város a Kunok Világtalálkozója évében A Belsô-Ázsiából eredô kun-kipcsak törzsszövetség a 11. század derekán jelent meg a keleteurópai sztyeppén. 1071-ben a kijevi fejedelemség határain említik ôket az orosz évkönyvek, 1078-ban pedig, a lázadó besenyôk szövetségeseiként az Al-Dunánál, a Bizánci Birodalom területén is megjelentek. Másfél százados európai történetükben Bizánccal és az orosz fejedelemségekkel vívott háborúk sokaságát találjuk, amelyek közül néhány hadjárat Magyarországot is érintette. A szállásterületeikkel északról szomszédos orosz fejedelemségek és kunok között 1095-tôl kezdôdôen meg-megújuló és váltakozó sikerû háborúskodás folyt. 1203-ban Kijevet is elfoglalták, 1219-ben már orosz szövetségesként Magyarország ellen fogtak fegyvert. 1223-ban ismét orosz-kun szövetségrôl olvasunk, amely a mongolok ellen köttetett. Az egyesült hadak ez évben szenvedtek vereséget a Kalka folyónál vívott csatában. Magyarországra 1091-ben jöttek be elôször, de I. László a Temes folyónál legyôzte ôket és sikeresen visszaverte az ezt követô támadást is. E két súlyos vereségnek köszönhetô vélik a történészek -, hogy a kunok nagyobb hadjáratai a késôbbiekben hosszú ideig elkerülték a Magyar Királyságot. A Havasalföldön élô kunok azonban rendszeresen háborgatták Erdélyt, ezért II. András 1211-ben a Barcaságba telepítette a Német Lovagrendet. A lovagok sikerrel védték az országot, de önállósodási törekvéseik miatt a király 1224-ben elûzte ôket. A mongoloktól elszenvedett 1223. évi vereség után a kunok egy része nyugat felé húzódott, s a nyugat felé tájékozódó kunok a közéjük küldött hittérítôket is barátságosan fogadták. A domokos szerzetesek mûködése nyomán 1227-ben Barc kun fejedelem felvette a keresztséget, a Dnyepertôl nyugatra élô kun törzsek pedig elfogadták a magyar király fennhatóságát. (Ettôl kezdve a magyar uralkodó címei között a Kunország királya titulus is szerepelt.) A térítômunka folytatására, illetve a már megkeresztelt kunok között végzendô egyházi szolgálat irányítására Róbert esztergomi érsek létrehozta milkói kun püspökséget. Másfél évtizeddel a Kalka menti vesztes csata után megindult a mongolok nyugati irányú támadása. Az orosz városok elfoglalása után a Batu kán hadserege a kunokra zúdult, s egy újabb vereség után Kötöny (latinosan Kuthen) a Kelet- európai sztyeppén élô kunok fejedelme a Magyar Királyság területére kért bebocsátást. IV. Béla a mongol támadás veszélye, de belpolitikai céljai megvalósítása miatt is szívesen fogadta Kötönyt és népét. A krónika szerint 1239 húsvétján a Radnai hágón át mintegy 40 ezer kun család érkezett Magyarországra. A kunokat az ország belsejében helyezték el. Ez okozta a késôbbi súlyos összetûzéseket. A nomadizáló, vagyis végtelen baromcsordákkal vándorló, a földmûvelôk javaiban mindenütt kárt okozó kunok és a már letelepedett magyarok között rövidesen állandósultak az összetûzések, s a helyzet 1241 tavaszára pattanásig feszült, a mongol támadás megindulásakor pedig fegyveres összetûzéshez, a Pesten tartózkodó Kötöny és családja legyilkolásához vezetett. Uralkodójuk halála után a kunok dúlva és pusztítva kivonultak az országból. A tatárjárás következményeit ismerjük. Az újjáépítést irányító IV. Béla királynak köszönhetô, hogy az 1240-es évek közepén a kunok ismét megjelentek Magyarországon, ahol a Tiszántúl, a Duna Tisza köze és a Dunántúl Fejér megyei síkságain mutattak nekik szálláshelyet. A tiszántúli szálláshelyek a 13. században a Közép-Tiszavidéktôl egészen a Temes folyóig húzódtak. Innen a ma már területileg kisebb tiszántúli Nagykunság nevének eredete. A kezdetektôl fogva kiváltságokkal bíró kunok önálló, feltételezhetôen nemzetségi alapon szervezôdô kun igazgatási egységet, ún. székeket alkottak. A Közép-Tiszavidéken az Olas

( egyesítsd! ) nemzetség szállásterületébôl alakult ki a 14. század végére Kolbaz-szék, a késôbbi Nagykun Kerület, a mai Nagykunság. A kunok a 15. század végére keresztény földmûvelôk lettek, s már ekkor kétnyelvûek lehettek, vagy zömmel elmagyarosodtak. Az egyetlen összefüggô magyarországi kun nyelvemlékünk a 18. század közepén lejegyzett kun miatyánkból a kutatók azt a következtetést vonták le, hogy a reformáció 16. századi magyarországi megjelenése idején egy részük még beszélte az anyanyelvet. A tiszántúli területek nagyobb részérôl, feltehetôen már a Hód-tavi csata után eltûntek a kunok, szórványaik pedig az alföldi magyarságba olvadtak. Egyedül az Olas törzs (vagy nemzetség) megülte közép-tiszántúli - a 16. század közepétôl hivatalosan Cumania Maior, vagyis Nagykunság néven is emlegetett - Kolbászszék maradt fenn, és élte túl a Hódoltság másfél évszázadát. A kiváltságos kolbászszéki falvak között tûnik fel 1506-ban a nomád szállásból faluvá épült Karcagújszállás. Elsô említése idején már határáért pereskedô, azt ügyesen gyarapító település ami feltehetôen a 16. század közepe táján alakult faluvá. Az alapító nemzetségfôre vagy birtokosára utaló neve Karcag kun szó, ahogy Németh Gyula (karcagi származású) turkológus megállapította, eredeti formája karszak, a jelentése pusztai róka. A kun szóhoz csatolt újszállás, újszállása utótag, ami a 19. század elejéig elkísérte, vélhetôen a faluvá formálódott téli szállásra, s nem feltétlenül annak újjáépítésére utalt. Bár ezzel a jelentéssel a késôbbiekben többszörösen is aktuális lett, mert 17. században, 1617-18-ban, 1672-ben, 1695-ben és 1711-ben is romjaiból építették fel a lakosok. Ennyiszer néptelenedett el és épült fel ismét. Mint a közelebbi környék legéletrevalóbb települése, nem csak a vele szomszédos kunsági falvak népességét fogadta be, de azok határait is megszerezte, hogy aztán a további gyarapítások nyomán a 19. század végére az ország - Hajdúböszörmény, Debrecen és Hódmezôvásárhely után- negyedik legnagyobb (67. 300 kh) határú városa legyen. A keservekkel teli, zaklatott évszázad fejezte be a kunok elmagyarosodását. A távolibb tájakra tisztán magyar nyelvû környezetbe húzódott, bizonyára már ekkor kétnyelvû lakosság minden újjáépüléskor jelentôs számú jövevénnyel töltôdött fel és az idehaza használt kun anyanyelvet a 17. század végére felváltotta a magyar nyelv. A magyarországi kunok nyelvére ma már néhány igen leromlott nyelvemlék, a kun miatyánk, néhány felismerhetetlenné torzult mondóka emlékeztet. Szép számmal ôrzôdtek meg kun szóból, kifejezésbôl képzett földrajzi nevek. Ilyen Karcagon, például a Bengecseg ( örököcske ), az Orgonda ( kaszálóhegy ), a kun és magyar Tarattyó ( elágazó folyó ), Érbuga (Er-buga = hôs bika ), Táskond ( a kiöntés helye, ártér). A régi családnevek közül kun eredetû a Csôreg ( katona ), a Kangur, Kocskor, Karacs ( feketés ), Kecse. A nyelvben pedig kun jövevényszóként tartják számon a boza = kölesbôl erjesztett italféle, komondor, balta, kalauz, daku = ködmön, árkány = pányva, buzogány, bicska, csôdör, tôzeg, bögöly etc. Említettük a kunok 13. században kapott, és koronabirtok és királyi jobbágy státuszuk alatt is megôrzött kiváltságait. A kiváltságok szerint a kun székekben élôk közösségei a korona alattvalói voltak, legfôbb bírájuk és elöljáróságuk a nádor, akinek ezért évente (IV. Béla király óta) évi 3000 aranyat fizettek. A törvény elé került ügyeikben saját bíráik (és nem pl. úriszék) ítélkezett, a vármegyékben élôkkel támadt vitáikban a nádor döntött, aki legfôbb kapitányaikat is kijelölte. Maguk választották az elöljáróikat és egyházközségeik papjait. Réveken és vámokon illetéket nem fizettek. Mindezért cserébe katonáskodni tartoztak, de a 15. században már terményekkel, állattal késôbb pedig pénzbeli fizetséggel is tartoztak a királyi kincstárnak.

A falvak maguk használták a falvaikat, földesúr nem lévén azon majorságok nem létesültek, vagyis az itt élôk a robotot pénzben váltották meg. A Hódoltság megszûnte után a jászok és a kunok kálváriája ezen kiváltságok elveszítésével folytatódott. Az Udvar ugyanis 1702 tavaszán mindhárom kerületet eladta a Német Lovagrendnek. A lovagoktól 1731-ben a Pesti Invalidus Ház vette át a három kerület földesuraságát. A jászok és kunok szervezkedése és közösségeik anyagi ereje 1744-45-ben tette lehetôvé, hogy kihasználva a kínálkozó alkalmat, több mint félmillió rajnai forint kifizetése és ezer lovaskatona felszerelésének és táborba küldésének vállalása mellett 1745 május 6-án hivatalosan is megváltották régi szabadságukat. Az Invalidus Ház urasága idején, 1734. szeptember 10-én kapott vásártartási engedéllyel mezôvárossá lett Karcag ekkor váltotta meg határát örökös tulajdonul, 43.200 rajnai forint lefizetése ellenében. A redempció 250. évfordulójáról a Jászság a Kiskunság és a Nagykunság települései is megemlékeztek. 1995 nyarán avatták fel a kun ôsökre, a redempcióra és a valamikori Nagykun Kerületre emlékezve avatták fel a Kun Emlékhelyet a karcagi határban, a 4. sz. fôút mellett a Kis-Hegyesbori-halmon. Karcag, mint a Nagykunság legnépesebb települése negyedszázadig a kerület központja, a nagykun kapitányi hivatal székhelye lett, míg aztán az ellenreformáció hullámai között mindenféle kihágások és nézeteltérések után, a kálvinista Karcagról a katolikus jászok, benépesítette Kunszentmártonba tették át a kerületi hivatalokat. Így történt, hogy a Nagykunság legnépesebb mezôvárosa csak az 1850-es években lehetett ismét közigazgatási központ, mégpedig az akkor kialakított Karcagi cs. kir. járás központja. A régi közigazgatási szervezet visszaállítása után viszont valóban a Nagykun Kerület székhelye lett, egészen annak megszûntéig, Jász-Nagykun -Szolnok vármegyébe olvadásáig, 1876-ig. Meg kell jegyeznünk, a vármegye ellen kézzel-lábbal tiltakozó nagykunok egy önálló vármegye központját is ide képzelték el. Nem rajtuk múlott, hogy ez nem valósulhatott meg. A város központja az 1825-ben kialakított hatalmas fôtér, amely az 1960-as évek végéig piacként funkcionált. Ennek szomszédságában állott a városháza, a görög kereskedôk boltjai, a mészárszék, a vendégfogadó. Területének 1825. évi bôvítésekor a téli vásárok itteni elhelyezését tervezték. A négyszáz méter hosszú téren létesítették 1893-ban az elsô artézi kutat, 1903-1904-ben kikövezték és csatornázták. Ma gondosan ápolt, szép park díszíti a város központját, amelynek meghatározó épülete a református templom. A református templom helyén már a 17. század elején is templom állt. Azt is tudjuk, hogy az 1618 körül emelt épülethez 1633-ban tornyot építettek, s a toronyba 1636-ban Eperjesen harangot öntettek, késôbb pedig fallal vették körül. A sok keserves idôt megélt kis templom, ami majd másfél száz évig szolgálta a kálvinista gyülekezetet, 1743-ban már összedôléssel fenyegetett. A karcagiak neki is láttak, hogy akár a protestáns felekezetek templomépítését tilalmazó rendelet ellenében is új egyházat építsenek. Persze óriási botrány kerekedett belôle. Az építkezést leállították, s a bécsi hivatalokig hullámzó ügyben az egri püspök volt hivatott vizsgálatot lefolytatni. A karcagi elöljárók rakott szekérrel indultak a birodalmi fôváros hivatalainak megkörnyékezésére, s hatalmas debreceni kenyerekkel, pereccel, mézeskaláccsal és urak asztalára való teknôsbékák ajándékozásával járták ki a büntetés mérséklését és az építkezés folytatását. Az ekkor emelt épület ötven évig állott. Amikor az 1790-es években falai és boltívei veszélyesen megrepedtek, az egyházközség ismét építkezésbe fogott. 1793-1797 között, Rabl Károly tervei alapján és kivitelezésében épült fel a jelenlegi templom. Az épület az 1875-ben végrehajtott nagyobb és az idôk során végrehajtott kisebb renoválások ellenére sem változott lényegesen. Komolyabb átalakításokat a toronyban végeztek, amelynek erkélyérôl tûzôr figyelte a várost.

A gyülekezet egy tehetôs házaspár jóvoltából 1866-ban orgonával gazdagodott, amit 1906-ban jelentôs összegû adományból tovább fejlesztettek. A református templom épületének valamint orgonájának, toronyórájának legutóbbi felújítását több szakaszban, 1989-2006 között végezték el. Az 1769-ben alapított római katolikus egyházközség 1771-74 között épült temploma 1901- ig szintén a fôtéren állott. A katolikus hívek számának gyarapodásával a kicsiny épület helyett (Wind István tervei alapján) új, nagyobb templomot építettek. Déli oldalánál védôszentjének, Szent István királynak a szobra látható. A katolikus lakosoknak a város keleti felén, a debreceni (ma Dózsa György) út jobb oldalán mértek ki házhelyeket 1770-71-ben, s ekkor az út mellett található Szôlôs-halmot is rendelkezésükre bocsátották. Itt volt a katolikusok elsô temetôje, a halmon álló lélekharanghoz pedig 1850-52-ben kálváriát építettek. A régi kunhalom neve ettôl kezdve Kálvária-halom. Stációit, szobrát és a haranglábat 1993-ban újították fel. A régi római katolikus templom helyén, a mai Bajcsy-Zsilinszky utca és a fôtér torkolatában építtették fel 1903-ban a helyi iparosság díszes székházát. Az Ipartestület mellett találjuk Nimród Bioszálloda Bioétterem és Biobolt és 2008-ban átadott épületét. A református templom és Bajcsy- Zsilinszky utca között szép park található. Ezt 1884-ben a karcagi törvényszék vezetôje alapozta meg, amikor a rabokkal fákat ültettetett a törvényszéki épület köré. A késôbbiekben Fogarasi Gábor mûkertész tervei szerint építették tovább, s a sáros, poros piactér mellett elterülô üde, zöld park hamarosan közkedvelt lett. 1892-ben Kossuth térnek nevezték el, késôbb az egész városközpont ezt a nevet kapta. A Városháza felépítésével (1910-1912) egy idôben Niemetz Ferenc temesvári mûkertész rendezte immár végleges formába. Itt állították fel 1906-ban Kossuth Lajos szobrát, 1938-ban az I. világháború, 1992-ben a II. világháború hôsi halottainak emlékmûvét. A park szobrainak sorát az 1935-ben felavatott, majd lebontott, s 1996-ban ismét felépített országzászló zárja. A tér keleti felén a sétáló utca elején találjuk a karcagi születésû Németh Gyula akadémikus bronzszobrát, valamint a 2001-ben a városiasodás emlékéül ismét felállított Viktória- kutat. A város legrégibb köztéri alkotását József nádor 1805. július 16-17-i karcagi látogatásának emlékére a nagykun városok állíttatták a református templom mellett 1808-09. körül.helyét a Városvédô és Városszépítô Egyesület 1997-ben szürke márványoszloppal jelölte meg. A Kossuth tér szomszédságában két további templomot találhat a látogató. A Szent György tiszteletére emelt görög keleti templomot a környékbeli görög kereskedôk építtették 1795-1798 között. A kicsi egyházközség mára megszûnt, a szép régi épületet 1991-ben kívül-belül rendbe hozták. Az Izraelita Hitközség 1854-ben alakult meg Karcagon, s néhány évtized alatt népes közösséggé fejlôdött. A Kertész József utcán álló zsinagógát 1899-ben szentelték fel. Az ezredfordulóra nagyon megfogyott közösség a 90-es években szépen rendbe hozatta a templomot, ami ma már mûemlék. A Karcagon mûködô iskoláról a 16. század közepérôl vannak utalások, de az elsô erre vonatkozó feljegyzést csak 1676-ból ismerjük A háborús évszázadot lezáró 1711. évi újjáépítés után úgy a fiúk, mint a leányok oskoláiról folyamatosak a feljegyzések. A református templom mögött látható szép régi épületet (Kálvin u. 2.) 1813-18 között fiúiskolának emelték. Ma a Nagykun Református Általános Iskolának ad otthont. A fiúiskolával szemben építették fel 1895-ben a központi leányiskolát (Kálvin u. 5.), ahol a koedukált oktatás bevezetése után alsó tagozatosok tanulnak. Mellette látható emeletes épület az egykori tanyasi kollégium, ahol a város 1960-as évek végéig létezô hatalmas tanyavilágának általános iskoláskorú gyerekeit

szállásolták el a tanév idejére. A tanyavilág megszûnt, az épületben ma önkormányzati iroda és a Gábor Áron Gimnázium Kollégiuma található. Az elemi iskolából nôtt ki az 1850-es években az a négyosztályos gimnázium, amely az évtizedek során a város polgárainak támogatásával 1908-ra nyolcosztályos, érettségit adó intézménnyé fejlôdött. A Madarasi út fôtéri torkolatánál található épületet a város adományozta telekre építették 1894-95-ben. 1948-2008 között állami gimnázium volt, 2009 szeptemberétôl a református egyház fenntartásába kerül vissza. Az állami intézmény részére a Szentannai Sámuel Mezôgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium területén épül új, modern épület. A mezôgazdasági szakközépiskola elôdje az 1899-ben (szintén városi támogatással) alapított földmívesiskola volt. A névadó iskolaigazgató a hazai szikjavítás úttörôje volt. Karcag harmadik középiskolájának elôzményei 1890-ig, az iparos-tanonciskola megszervezéséig nyúlnak vissza. A Varró István nevét viselô Szakiskola, Szakközépiskola és Kollégium a Varró utcán található. A Kálvin utcán, a múzeum szomszédságában további két általános iskolát is találunk. Az egykor Kálvin u. 9. sz. alatti általános iskola 1992-ben vette fel a karcagi születésû huszártiszt, az amerikai függetlenségi háborúban a Pulaski-légió lovasságának ezredes parancsnokaként Charleston ostrománál hôsi halált Kováts Mihály (1724-1779) nevét. Kováts Mihály a redempció kapcsán szervezni kezdett jászkunsági huszárokkal került ki a porosz-osztrák harcmezôre. Ezzel vette kezdetét több évtizedes katonai pályafutása, ami aztán a függetlenségért és szabadságért fegyvert fogó amerikaiak seregébe vitte. Az Egyesült Államokban hôsként tisztelt katona emléke elôbb az 1930-as években, majd 1978-ban, a Korona visszaadása körüli ünnepségek során került elôtérbe. Karcagon emléktáblát helyeztek el a szülôházaként azonosított épület falán, amelynek lebontása után a közelben, a Bocskai és Liliom utcák találkozásánál alakítottak ki emlékhelyet. Az ezredes nevét viselô iskola és a Kováts Mihály Baráti Társaság Egyesület jóvoltából halálának napján (május 11.) elôadással, tanulmányi és sportversenyekkel, kiállítással emlékeznek a névadóra. A József Attila utca 1. sz alatti iskola és a Nagykun Múzeum névadója a magyar néprajztudomány karcagi születésû professzora - Györffy István (1884-1939). A magyar nép tudósának is nevezett Györffy István a Kunság mellett a Hajdúságban a matyók, a Fekete-Körös- völgyi magyarok, a moldvai csángók között folytatott tudományos vizsgálatokat, de egy expedícióval Kisázsiába is eljutott. Számos, a Kunsággal, a kunokkal, illetve Karcaggal kapcsolatos néprajzitörténeti tárgyú dolgozatot publikált. Nagykunsági krónika címû munkája 1922. évi megjelenése óta töretlen népszerûségnek örvend. Érdeme ezen felül, hogy kollégái, tanítványai, barátai figyelmét a Nagykunságra, a kunok néprajzi-történeti-nyelvészeti kutatására irányította. Nevéhez fûzôdnek az elsô tervszerû régészeti ásatások a város környékén, és az ô bátorításának köszönhetô a Nagykun Múzeum gyûjteményének létrehozása is. A Györffy István nevét viselô Nagykun Múzeumot a Kálvin utca 4. sz. alatti klasszicista udvarházban találjuk. Az 1906-ban Joó András segédlelkész által összegyûjtött anyag a II. világháború alatt elpusztult, összegyûjtését 1951-ben kezdték el ismét. Nagy elôrelépés volt, hogy 1968-ban az addig sebészet céljaira berendezett Kálmán kúria felszabadult, s teljes egészében a múzeum rendelkezésére bocsátották. Itt nyílhatott meg 1973-ban a Nagykunság gazdálkodását bemutató állandó kiállítás, a Nagykunsági krónika. A tárlatot 2000-ben A kunok évszázadai címen történeti-néprajzi kiállítássá formálták. A másik állandó kiállítása Györffy István életmûvérôl ad áttekintést. A kovácsoltvas kerítéssel övezett Múzeumpark június utolsó hétvégéjén az országos hírû gasztronómiai eseménynek a Karcagi Birkafôzô Fesztiválnak ad helyet. A múzeum két további kiállítóhellyel (és állandó kiállítással) rendelkezik. A Jókai u. 16. sz. alatt

található a Nagykunsági tájház, ahol a 19. század végi, 20. század eleji karcagi gazdaház berendezésével, a kunsági mindennapok emlékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Egy másik szép régi kunsági lakóházban rendezték be a Kossuth-díjjal kitüntetett, európai hírû karcagi fazekasmester, Kántor Sándor (1894-1989) életmû-kiállítását. Az 1930-as években kialakított Kántor fazekasmûhelyt a Bethlen Gábor utca 10. szám alatt találjuk. Napjainkban a Kántor örökösök dolgoznak benne. A fôtér épületeinek bemutatásánál már láthattuk, hogy a korábban általánosan használt, de kevésbé idôtálló építôanyagok miatt a mai mûemlékeink a 18-19. század fordulója körül keletkeztek. A régi idôket, betyárok, pandúrok emlékét idézi fel a Morgó csárda klasszicista épülete. Ma már három utca (József Attila Baross Arany János) találkozásában áll, ám elôdjét még a városszélre emelték, az idôk során nôtte körbe a város. A jelenlegi épület alapjait 1810-ben rakták le. A kétszáz év alatt többször átépítették, de a legutóbbi idôkig a vendéglátást szolgálta. Ugyanilyen erôsen tartotta magát az a hagyomány is, hogy pincéjébôl alagút vezetett egy másik híres betyárfészekbe, a város és megyehatáron álló Ágota csárda közelébe. Az Ágota csárdát érintô egykori országútra ma is érdemes kinézni, s ha száraz idô járja, akár a Hortobágy folyóig, az Ágota- hídig is elmehetünk rajta. A Tisza-szabályozás elôtt erek, vízfolyások szabdalták át meg át ezt a tájat, s rajtuk nem is egy híd segítette a közlekedést. A legjelentôsebb Zádor- érre, 1805-1809 között robusztus, erôs kôhidat állíttatott a Nagykun Kerület, megunva a fahidak állandó javítgatását. A legenda szerint a híd köveinek összeragasztásához használt meszet az óriási nádasokból szedett madártojással oltották, ettôl lett ilyen erôs. A Zádor-híd akár öccse a Hortobágyon kilenc boltívre készült, de az 1830. évi nagy árvíz két-két szélsô pillérét elsodorta. A Tisza-szabályozás után elapadtak az errefelé folyó vizek, a Szolnok-debreceni vasútvonal megépülte (1857) után pedig az út forgalma is lecsökkent. A híd ma már mûemlék, közlekedés- és tájtörténeti emlék. A környezetében található legelô, a Zádor - lapos természetvédelmi terület, a Hortobágyi Nemzeti Park része. Ilyen védett természeti érték a karcagi határ másik, nyugati oldalán is található. A Bócsai legelô valaha az erre terjeszkedô Kara János mocsár része volt. A folyószabályozások után eltûnt mocsár késôbb is vízállásnak maradt legmélyebb részén az 1950-es években víztározót alakítottak ki. Ez a hatalmas vízfelület a Kecskeri-tó térsége lett 1989-ben védett terület. A Vágóhíd utcán, a Szélmalommal szemben található a Hortobágyi Nemzeti Park déli fogadókapuja. A nagykunsági parasztházak mintájára készült épületben a védett területek növény- és állatvilágát, bemutató kiállítást rendeztek be. A Himnusz harmadik versszaka is elárulja, hogy a kunsági határon nemcsak nagyarányú állattenyésztés folyt, hanem már a 19. század elsô felében is korabeli hungarikum számba menô gabonát arattak le róla a nagykunok. A szántásra alkalmas földek remek minôségû, nagy sikértartalmú, acélos búzát teremtek, s a kunsági búza lisztjébôl híresen jó kenyér és kalács készült. A mézeskaláccsal együtt megbecsült és keresett portékája volt a debreceni meg más piacoknak vásároknak. A kenyérnekvalót a város szárazmalmaiban ôrölték, a 19. század második felében hatvanegy ilyet tartottak nyilván. A modernebb - és látványosabb szélmalmok az 1840-es évektôl jelentek meg, de az ipari mértékben és jobb minôségben termelô gôzmalmok még abban az évszázadban kiszorították ôket. Valamikor tucatnyi szélmalom dolgozott, mára csak egy maradt. A Gál Ferenc - Gál Szabó Lászlóné - Deák György féle szélmalom (Vágóhíd utca) ma már ipartörténeti mûemlékként tanúsítja a szélmolnárok mesterségbeli tudását. A molnárokra és a karcagi malomiparra emlékezik a Kövesdaráló Kiállítóhely és ott 2008-ban kialakított malomtörténeti kiállítás, amely jelenleg is fejlesztés alatt áll.

A karcagi határban persze jócskán vannak olyan területek is, ahol igen keservesen vagy alig terem meg a kenyérnekvaló vagy más termény. Az ilyen szikesek javítása és a növénynemesítés a fô feladata az 1947-ben alapított Kutató Intézetnek (hivatalos nevén a Debreceni Egyetem Agrártudományi Centruma Karcagi Kutató Intézete). Az intézet munkatársai az elmúlt évtizedekben nemcsak nemzetközi elismertségû tudományos munkát végeztek, hanem ritkaságszámba menô parkot is létesítettek a központi épület körül. E kicsiny arborétum számos ritka növényféleség otthona. A föld mélye is nagy értékeket rejt, gondoljunk csak az 1928-ban, a karcagi határban feltárt gáz- és gyógyvízforrásra, amely az azóta önálló községgé, s ezzel együtt a hetedik nagykun településsé lett Berekfürdônek európai hírnevet szerzett. Az 1950-es évek végén, Karcagon is végeztek feltárásokat. Az ezek nyomán létesített városi strandfürdôt az utóbbi két évtizedben fedett uszodával, élménymedencével, sátras és lakókocsis kempinggel, faházakkal és apartmannal bôvítették, a fürdô szomszédságában reumatológia kezdte meg a mûködését. A szép reményekre jogosító strand fejlesztése 2009-ben tovább folytatódik. A fürdô szomszédságában, az egykori vásártéren magasodik a Nagykun Millenniumi Emlékmû (2001). A kétalakos lovas szobor IV. Béla király és az országhatárra érkezô Kötöny kun uralkodó 1239. évi találkozását örökíti meg. Ezzel emlékeztetve a népek országútján hazánk földjére érkezett s mára magyarrá lett kun nép honfoglalására. Karcag város kunsági vendégszeretettel várja vendégeit a Kunok évében 2009-ben is!

3 2 1 4 5 6 7 1.) Nimród Bioszálloda és Bioétterem 2.) Kossuth szobor 3.) Országzászló 4.) Városháza 5.) Református nagytemplom 6.) Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 7.) Viktória-kút 9

2 3 1 4 5 10 6 7 1.) Katolikus templom 2.) Szent István mellszobor 3.) Gábor Áron Gimnázium, Egészségügyi Szakközépiskola és Kollégium 4.) Zsinagóga 5.) Református nagytemplom 6.) Görögkeleti templom 7.) Karcagi Nagykun Református Általános Iskola

2 1 3 4 5 1.) Györffy István - szobor 2.) Szûcs Sándor dombormû 3.) Németh Gyula szobor 4.) Varró István dombormû 5.) Györffy István Nagykun Múzeum 6.) Dr.) Mándoky Kongur István dombormû 6 11

1 2 3 4 6 7 12 5 1.) Nagykunsági Tájház 2.) Kiállítás a Fazekasházban 3.) Kézmûvesek Háza 4.) Kiállítás a Fazekasházban 5.) Orvos- és Patikatörténeti Kiállítás 6.) Földbeásott temetôcsôszház 7.) Örlômalom-Kövesdaráló

1 2 3 5 4 1.) Kováts Mihály dombormû 2.) Kováts Mihály emlékhely 3.) Aradi Vértanúk Emlékhelye 4.) Nagykun Millenniumi Emlékmû 5.) I.) világháborús emlékmû 6.) Kun-piéta 6 13

2 1 4 3 14 5 6 1.) Szélmalom 2.) Kun emlékhely 3.) Szélmalmi Fogadóház 4.) Kun emlékhely 5.) Kálvária-halom 6.) Zádor-híd

15

16

Testvérvárosaink Székelykeresztúr Bácskossuthfalva Szepsi Schwarzheide Longueau Longueau Krosno Odrzańskie Szepsi Karcag Bácskossuthfalva Schwarzheide Székelykeresztúr Krosno Odrzańskie 17

Székelykeresztúr Székelykeresztúr város Erdélyben, az egykori Udvarhely vármegye délnyugati részén, a Nagyküküllô völgyében fekszik, a Gagy patak és a Fehérnyikó beömlése között, 390-395 méterrel a tengerszint felett. Itt halad át a Héjasfalva-Székelyudvarhely szárnyvasút és a DJ 122 jelzésû megyei aszfaltozott út. Területe 5000 hektár, lakóinak száma 10. 600 fô. Földmûvelésre igen alkalmas, napsütésben gazdag, a széles folyóvölgy alkalmassá tette már az ôskori ember itteni megtelepedését. A város és környéke mintegy 7000 éve lakott, a régészeti kutatások számos ôsi kultúra emlékét hozták a felszínre, eleik feltehetôleg a XI. században jelentek meg a vidéken. A település elsô írásos említése1332-bôl származik Sancta Crux, azaz Szent Kereszt néven, a magyar megnevezést késôbb Kereszt Úr néven emlegetik, a Szent Kereszt megszemélyesítése miatt. A város fölé magasodó Jézuskiáltó hegyen az elsô világháború 144 keresztúri áldozatának emlékére keresztet állítottak. Katolikus egyházi jegyzôkönyvbôl ismeretes, hogy 1829-ben kérték a Jézuskiáltó hegyén a régen volt fakereszt visszaállítását. A hegy kereszttel való megjelölése tehát legalább 200 éves, de ennél minden bizonnyal sokkal régebbi. A települést a szitakészítôk nagy számának köszönhetôen nevezték általánosan Szitáskeresztútnak is, a XIX. század második felétôl lett a hivatalos neve Székelykeresztúr, miután hozzácsatolták a vele egybenôtt imafalvát, Keresztútfalvát, késôbb Fiafalvát, utóbb pedig Betfalvát is. A székely elônevet elsôként azonban már 1548- ban használták. Ezt a jelzôt azért kapta, mert összesen 42 település viseli a Szent-Kereszt (Keresztúr) nevét a történelmi Magyarországon. 1495-ben már mezôvárosként emlegetik (oppidum), és ekkor már az önálló Keresztúr-szék, késôbb pedig a Keresztúr fiúszék központja. 1559-ben Izabella királynô adott kiváltságlevelet a városnak, amelyet az erdélyi fejedelmek sorra megerôsítettek. 1590-tôl vásártartási joggal rendelkezett, és mindezek a kedvezmények lehetôvé tették a további fejlôdést a városiasodás útján. A reformáció szellemisége kedvezô fogadtatásra talált, 1548 után a lakosság áttért az Erdélyben alapított unitárius vallásra, s nemsokára Bora András iskolamester középfokú iskola szervezésébe fogott. A középfokú tanoda létrehozására azonban csak 1793-ban nyílt lehetôség, ez azóta is mûködik, és egykori gondnokának és jótevôjének, Orbán Balázsnak a nevét viseli. A református közösség a XVII. század második felétôl erôsödik meg, 1631-tôl már mûködik iskolájuk, nemsokára a templomukat is felépítik a város központjában. A katolikusok 1767-ben kapták vissza az 1458-ban épített gótikus templomukat, amely ma a település legnevezetesebb mûemléke. 1849. július 30-án érkezett a városba Petôfi Sándor, s utolsó éjszakáját a Gyárfás-kúriában töltötte. A körtefa, a legendás sír és három szobor ôrzi emlékét. Székelykeresztúr gazdasági életében az elsôdleges szerep a mezôgazdasági termelésnek és az állattartásnak jutott, a házi- és kézmûipar fôleg a helyi piacra termelt. Elsô üzeme, a lengyár 1901-ben épült. Fontos szerepet játszott a város szellemi életében az 1870-ben alapított 18 Székelykeresztúr 2009

tanítóképzô, amelyben miután 1925-ben megszüntették a magyar tanítóképzést, 1955-ben felszámolták. A régi képzô ma a Városháza szerepét tölti be. 1946-ban alapították az unitárius gimnázium gyûjteményeibôl kinövô városi múzeumot, amely 1997 óta dr. Molnár István múzeum-alapító igazgató nevét viseli. Értékes néprajzi, várostörténeti, régészeti, természetrajzi és képzômûvészeti gyûjteményeivel egyike a legjelentôsebb székelyföldi múzeumoknak. Szabadtéri néprajzi részlege, a kecseti székelyház, a székelykapuk, a népi-ipari szerkezetek gyûjteménye, valamint a teljes Nyikó-menti székely porta számtalan látogatót vonzanak. Székelykeresztúr természetes gyógyforrása a közeli Sóskúton található, ma is sokan látogatják, fôleg a reumás megbetegedésben szenvedôk keresik fel. Székelykeresztúr Város Tanácsa P-ta Libeertaii nr. 27. 4180 Cristuru Secuiesc Székelykeresztúr Románia Tel.: 0040266206012 Fax: 004066242709 E-mail: office@keresztur.ro www.keresztur.ro Székelykeresztúr 2009 19

Bácskossuthfalva A település az egykori Bács - Bodrog vármegye középsô, a mai Bácska északi részén terül el. A település alapítói az 1786-ban a Nagykunságból kitelepült kunok voltak. A kun származástudat napjainkban is él az itt élôk szívében. Bácskossuthfalva Magyarország határától 17 km-re délre található a Bácska szívében, ahol Kalász meg puha dombvidék mosolyog a tájon, ahol a látogatót a piros tornyú templom látványa köszönti. Az elbájoló vidék itt-ott fekete, gondosan megmûvelt szántókban folytatódik, melyeket utak öveznek keresztül-kasul. Az ide látogató vendéget a falubeliek közül a fuvarosok az ostor emelésével köszöntik, a kedves szavú boltosok,,esetleg a tanyázó nénikék igazítják útba. A telecskai-dombok ölelésében hallatszik a békák brekegése a Krivajban és a tüdô alig tud betelni a lombliget jólesô ránehezedésével. A Koplaló környékén nagyszámban talált avar sír félnomád, földmûvelô életformájától a mai, mintegy 5600 fôt számláló, iparral is ellátott településformáig eljutni emberpróbáló feladat volt az itt élôk számára. A több újratelepülést átélô faluval sokszor bánt mostohán a sors, de annak nyakas kun népe ragaszkodásával és kitartásával mindig helytállt. A falut északi irányból fürdômedence, délrôl pedig 70 hektáros mesterséges tó határolja. Úgy természeti adottságai, mint kiépült intézményrendszere igazi értéket nyújt az ide látogatóknak, fejlett vadász- és borturizmusával pedig egyedi értéket képvisel. A nyaranként megrendezett ifjúsági táborok nemzetközi hírre tettek szert. A településre látogató turisták a látnivalókról és a szolgáltatásokról a helyi turisztikai kalauzból tájékozódhatnak. Szeretettel várjuk Önt és családját Bácskossuthfalván, vegyenek részt hagyományôrzô rendezvényeinken, ismerjék meg falunk utolérhetetlen hangulatát, szépségét. Bácskossuthfalva Helyi Közössége Bácskossuthfalva Szerbia 24340 Stara Pac srski P út 67. Tel.: 00381631732647 Fax: 0038124741127 staramoravica@stcable.co.yu www.staramoravica.co.yu 20 Bácskossuthfalva 2009