T artalomjegyzék. 3 Szabó Ferenc SJ Megjelöltél. 4 Szabó Ferenc SJ portréja. 5 Szabó Ferenc SJ Megjelöltél kézirat. 6 Szabó Ferenc SJ Vár oklevél

1 T artalomjegyzék 3 Szabó Ferenc SJ Megjelöltél 4 Szabó Ferenc SJ portréja 5 Szabó Ferenc SJ Megjelöltél kézirat 6 Szabó Ferenc SJ Vár oklevél 7 Szabó Ferenc SJ Mindig búcsúzunk 8-12 Szabó Ferenc SJ Földi és égi szerelem Claudel költészetében 13-18 Sebők Melinda Visszatekintés a Várba 19 Cseh Károly versei 20 Leonyid Volodarszkij verse Cseh Károly műfordítása 21-22 Szegedi Kovács György versei 22-23 Kerék Imre versei 24 Heiter Tamás verse 25-27 Papp Andrea novellái 28-34 Péntek Imre,,Titkos kapocs, láthatatlan kötelék 35-38 Csordás László,,Mint az a nő... 39-46 Ködöböcz Gábor A szonettben megtalált szabadság 47-50 Bakonyi István Ferenczes István: Amor mystica 51-52 Bobory Zoltán versei 53-55 Tari István verse 56-57 Deák Mór versei 59-64 Bősze Balázs Naplórészlet 64 Bősze Balázs verse 65-70 Rókusfalvy Pál Az én felelőségem próbatétel idején 71-74 Lukácsy József Kiábrándulás és megtérés

2 TARTALOMJEGYZÉK 75-76 Balajthy Ferenc verse 77 Révész Ágnes versei 78-79 Tarbay Ede versei 80-82 Török-Zselenszky Tamás versei 83-93 Lukács László Talán bizon a kirá? 94-95 Saitos Lajos Egy igéretes pályakezdés 97-101 Soltész Márton Égi Zoli ideje 102-108 Batári Gábor A halál és a halhatatlanság kérdése az őstörténetben 109 Petrőczi Éva Száraz Miklós György: Mesés Magyarország Barangolások térben és időben 111-121 Pálfalvi András Kor-rajzaink 123-129 Somogyi Győző A művész hitele Lapunkat Revák István és Revák Katalin (Kor-rajzaink) Szent István Művelődési-Ház, Szent Korona Galéria képzőművészeti kiállításán és Somogyi Győző festőművész 6. Szakrális Művészetek Hetére rendezett kiállításán bemutatott képei ilusztrálják. (Fotózta: Máder Barna és Revák Noémi).

SZABÓ FERENC SJ MEGJELÖLTÉL 3 A RS -vonások Szabó Ferenc Megjelöltél Megjelöltél megkötöztél láthatatlan kötelékkel a jel a szívemig égett a sebsajgásban mindig gondolok Reád hiába minden lázongásom az irgalom szavában megbánt bűneim hamvában Veled találkozom. Ne engedd hogy elszakadjak Tőled! Szabó Ferenc (Kálócfa, 1931. február 4.) író, költő, szerkesztő, pap. 1967-92 a Vatikáni Rádió magyar műsorainak a szerkesztője, 1992- a Távlatok főszerkesztője. Díjai: Pro Cultura Hungarica (1991), Illyés Gyula-díj (1996), Stephanus-díj 2001), Táncsics Mihály-díj (2002), Pro Cultura Christiana (2008), Magyar Örökség-díj (2011) és Vár-díj (2012).

4 SZABÓ FERENC SJ PORTRÉJA

SZABÓ FERENC SJ MEGJELÖLTÉL 5

6 SZABÓ FERENC SJ VÁR-DÍJ OKLEVÉL Szerzőnk a Vár-díj kitüntetést Szerelem sötét verem(?) a határon túli magyar irodalom napjai rendezvényen vehette át Székesfehérváron a Vörösmarty-teremben 2012. október 6-án.

SZABÓ FERENC SJ MINDIG BÚCSÚZUNK 7 Szabó Ferenc SJ Mindig búcsúzunk Rilkét olvasva újra Bármit is teszünk olyanok vagyunk mint aki útra kél s a végső dombról még egyszer visszanéz a völgyre örökös búcsúzás az életünk! (Rilke, Nyolcadik duinói elégia) A tárt szemű állatokra gondolok ők nem tudnak semmit a halálról mi mindig a múltba tekintünk mégis beleütközünk újra meg újra Mi vár ránk a magas falon túlra: a végtelen Nyitott vagy a jeges Űr? az örvénylő Sötét a síkos Semmi avagy a Teljesség: a puha Anyaöl? Szorongunk nyögve mint ki szül mert bizony vele szenved magzata mikor vajúdik a várandós anya Milyen lesz a második születés ha beleszakadunk a Létteljességbe? Angyalod szól: Ne a múltba nézz fordulj előre ne a gyermekkora a jövőre tekints ott várnak új csodák! A múlt elillant a jövőt még várod a jelenben kis nyílás minden óra ne az űrben keresd az Istened Ő benned él - a benső végtelenben ráláthatsz az Örökkévalóra! 2012. szept. 16-26

8 SZABÓ FERENC SJ FÖLDI ÉS ÉGI SZERELEM CLAUDEL KÖLTÉSZETÉBEN Szabó Ferenc SJ Földi és égi szerelem Claudel költészetében (Székesfehérvár, 2012. október 6.) 1955. február 23-án hunyt el Párizsban Paul Claudel katolikus költőóriás, akinek szellemi kisugárzása a XX. század első felében felmérhetetlen. Azokhoz a híres konvertitákhoz tartozik, akik a századfordulón és később sorra tértek vissza a katolikus hitre. E gondolkodókról és írókról 2005-ben II. János Pál is megemlékezett a költő megtérésének centenáriumát ünneplő francia püspöki karnak küldött üzenetében. Többeket köztük Paul Claudelt név szerint megemlített, hangsúlyozva a ma már laikus Franciaországnak, milyen fontos szerepet játszottak a XX. században ezek a gondolkodók és írók a közéletben, a művészetben és az irodalomban. Élete megtérései 1868. augusztus 6-án született Villeneuve-ben. Apja pénzügyi államhivatalnok volt. Egyéként Claudel feltűnően kevésszer említi szüleit, különös módon főleg édesanyjáról hallgat. Halva született Henri öccsére egyszer utal, Louise nővéréről is alig beszél. Egyébként ő homályban maradt az erős egyéniség, büszke, művészi tehetséggel megáldott Camille mellett, aki kiváló szobrász volt, Rodin kedvese és vetélytársa lett, majd összeomlott, és harminc évig (1913-1943) elmegyógyintézetben élt. Camille és Paul kapcsolatára bővebben ki kell térnünk. Nem véletlen, hogy a Selyemcipőben egyik szereplőjét Camille-ról Don Camilo-nak keresztelte. Apja pénzügyi államhivatalnok volt. Egyéként Claudel feltűnően kevésszer említi szüleit, különös módon főleg édesanyjáról hallgat. Halva született Henri öcscsére egyszer utal, Louise nővéréről is alig beszél. Egyébként ő homályban maradt az erős egyéniség, büszke, művészi tehetséggel megáldott Camille mellett, aki kiváló szobrász volt, Rodin kedvese és vetélytársa lett, majd összeomlott, és harminc évig (1913-1943) elmegyógyintézetben élt. Camille és Paul kapcsolata drámai volt. 1988-ban készült el Bruno Nuytten világsikert elért Camille Claudel c. filmje, amely Camille és Rodin szenvedélyes szerelmi drámáját, majd szakításukat és Camille összeomlását jeleníti meg. A főszerepet Isabelle Adjani alakítja páratlan beleéléssel, a szobrász Rodint pedig Gérard Depardieu játssza. A kritikusok találóan megállapították. A film elején utalás van Camille és Paul különös kapcsolatára is. Paul 1886 nyarán olvassa Rimbaud Villanások c. költeményeit; amelyek döntő hatást gyakorolnak rá. Ez év karácsonyán a Notre-Dame-székesegyházban megérinti a kegyelem, innen számítjuk első megtérését, amelyről többször beszámolt versben és prózában is. De ez a megtérés nem volt végleges. Paul Claudel diplomáciai pályára lépett: a szó szoros értelmében bejárja az egész világot.változatos diplomáciai karrierje 1893-tól 1936-ig tartott. Francia konzul volt Prágában, Frankfurtban, Hamburgban, Kínában, majd teljhatalmú miniszter Rio de Janeiro-ban, Koppenhágában, Franciaország nagykövete Tokióban, Washingtonban és végül Brüsszelben.

SZABÓ FERENC SJ FÖLDI ÉS ÉGI SZERELEM CLAUDEL KÖLTÉSZETÉBEN 9 Időnként visszatér szabadságra Franciaországba. 1893-tól alkonzul New Yorkban, majd Kínában teljesít szolgálatot, 1900-ban Franciaországban két bencés kolostorban szemlélődik, majd az év végén visszatér Kínába. 1901-től Fucsuban marad négy évig. Erre az időszakra esik nagy szerelme Rose Vetch asszonynyal, amelynek a Déli osztozás c. drámája állít emléket Mesa és Ysé szenvedélyes szerelmének költői ábrázolásával. (Erre mindjárt visszatérek.) Claudel 1905 nyarán elzarándokol Lourdes-ba, ahol ismét a szentségekhez járul. 1906 tavaszán megnősül; Kínában 1907-ben születik meg első kislányuk. Ennek örömét fejezte ki a Magnificat-ban. A diplomata-költő egyre híresebb lesz. Külföldön és hazájában bemutatják egészen új stílusú drámáit; 1946-ban a Francia Akadémia tagjává választják. 1947. március 12-én tartják ünnepélyes beiktatását; François Mauriac köszönti a halhatatlanok nevében. 1955. február 23-án hunyt el szívroham következtében. Szeptember 4-én vitték holttestét Brangues-ba ahol 1927-ben vásárolt kastélyt. Sokat mondó (a feltámadásra utaló) sírfelirata: Itt nyugszanak Paul Claudel földi maradványai és elvetett magva. A Rózsa neve A Kínába tartó konzul 1900 októberében az Ernest-Simons hajón ismerkedik meg egy feltűnően szép, négy gyermekes nővel: a lengyel-skót származású Rosalie (Rose Vetch) asszonnyal, akivel négy évig tart bűnös viszonya. Az Első Óda végén így idézi fel a találkozást: Ó barátnőm a hajón! (Mert az az év volt Amikor látni kezdtem a lombhullást és világ tűzvészét elharapódzni ) Elveszve a tiszta Térben, ahol maga a talaj is tiszta fény volt, És minden este hátunk mögött Nyugat felé, ahol elhagytuk a partokat, Újra meg újra megjelent a lángba borulás ( ) Te meg, barátnőm, dús szőke hajjal a tengeri szélben Nem tudtad szorosra kontyba fűzni; szétbomlott! Súlyos karikákban csavarodnak a tincsek a válladra, a selymes szép hajtömeg Szétbomolva száll szerte a holdfényben! Mintha a csillagok maguk is hajtű-fejek lennének! És az egész világmindenség egyetlen könnyű ragyogás, Melyet királynői hajzatként most bont szét a fésű!... Négy évig tart a drámai szerelem, amelynek Claudel a Partage de midi (Déli osztozás) c. páratlan darabjában emléket. A szerelmi szenvedélybe belejátszik a lelkiismeret-furdalás a házasságtörés miatt, továbbá azért is, mert Claudel első megtérésese után bencés szerzetes akart lenni. A drámai lelki küzdelem a földi és az égi szerelem között szinte Claudel egész élete során tart. Részben a költői szublimálás marad megoldásnak. Claudel költői hangja mindig elcsukló, fojtott szenvedélytől izzó lesz, amikor a Rózsa neve

10 SZABÓ FERENC SJ FÖLDI ÉS ÉGI SZERELEM CLAUDEL KÖLTÉSZETÉBEN vissza-visszatér. Például a Kantata három hangra c. poémában A rózsa énekében szerelme illanó paradicsomi gyönyörűségét énekli meg. A Második Ódában pár sorba összesűríti egész belső drámáját: Végül én is megtaláltam a halált, ami nekem kellett!/ Megismertem ezt az asszonyt. Megismertem az asszony szerelmét. A tiltottat magamévá tettem. Megismertem ezt a szomjúság-forrást! A Déli osztozásban Mesa énekében a Nő és Isten közti harcot illusztrálja: Miért? Miért ez az asszony? Miért jelent meg hirtelen ez az asszony ezen a hajón? Mit keresett itt közöttünk? szükségünk volt rá? Te! Egyedül Te bennem, hirtelen az élet születésénél, Te voltál bennem a győzelem és a látogatás és a szám és a döbbenet és a hatalom és a csoda és a hang! És ez a másik, hittünk-e benne? hittük-e, hogy a boldogság karjaiban? Egy napon felismertem, hogy Tiéd vagyok és hogy átadom magam, de ez szegényes volt. De megtettem, amit tudtam, átadtam magamat, és Te nem fogadtál el, és a másik ragadott meg. Végül az asszony egy harmadik férfival elhagyja első férjét és szerelmét (Claudel kislányával a szíve alatt). A férj és a szerető hiába keresi Rose-t. Rose tehát nemcsak Claudelt hagyta el, akitől gyermeket várt, hanem férjét is egy holland férfivel J. Lintnerrel. (Rose magával vitte két idősebb fiát, akiket hamarosan intézetben helyezett el, a két fiatalabbat pedig Kínában hagyta.) Rose eltűnik, néhány a hajóútról küldött lapot kivéve később nem válaszol Claudel leveleire. Innen érthető a féltékeny és haragvó költő kitörése: Mesa így gorombítja le Ysét: Szuka! Mondd meg nekem, mit gondoltál, amikor az első alkalommal Odaadtad magad eltökélten ennek a kóbor kutyának, Egy másik gyümölcsével méhedben, és amikor gyermekem első éledezése Belevegyült a kettős házasságtörés gyönyörétől felajzott anya vonaglásába? Gérald Antoine monográfiája 1 és már előtte Marie-Joseph Guers életrajza 2 megmutatja, hogy a házassággal teljesen nem zárult le a bűnös szerelem története. Az emlékek időnként megrohamozzák. A nő távozása (1904. aug. 1.) után 1 Gérald Antoine, Paul Claudel ou l Enfer du génie (Paul Claudel avagy a zseni Pokla.) R. Laffont, Paris, 1988, chap. IV: La forte flamme méridienne, (1901-1905) Henri Guillemin, Le converti Paul Claudel (1968) c. könyvében már világosan utal arra, hogy az 1886-os villámcsapás-szerű megtérés nem volt végleges. Könyve VII. fejezetét, amelyben megírta az 1901-1904 közti évek drámáját, diszkrécióból üresen hagyta, és szövegét elhelyezte a Nemzeti Könyvtárban. 2 Paul Claudel. Biographie, Actes Sud, 1987.

SZABÓ FERENC SJ FÖLDI ÉS ÉGI SZERELEM CLAUDEL KÖLTÉSZETÉBEN 11 még fél évig Claudel háborog, dühöng, szenved hiányától, közben a keresztényt lelkiismeret-furdalás gyötri. A Biblia és Nagy Szent Gergely Moralia c. művének olvasásában keres enyhülést, de lelki békéje nem tér vissza rögtön. A nő szerelmének megszállottja, Isten szava nem tudja elfojtani az érzéki szenvedélyt. 1940 júliusától novemberig Marie Romain-Rolland Vézelay-ben befogadta lakásába Rose-t és leányukat, Louise-t. Ekkorra már lecsillapodott haragja és a féltékenységből eredő keserűség Claudel lelkében. 1940. június 14-én Mme Romain-Rolland-nak írt levelében így vall belső drámájáról: Az érzékek elszabadulása közepette is mindig megvolt bennem a lényeges visszautasítás, tehát Istent mindenek elé helyeztem, és ez abszolút akarás volt. R(osalie) ezt felismerte, és szerintem nemesen, hősiesen rászánta magát, hogy elhagyjon engem; ezért sohasem lehetek eléggé hálás neki, ezt nem tudtam volna megtenni én magam. Húsz év kellett, az a húsz év, amely a Selyemcipőig eltelt, hogy ez a kapcsolat megszakadjon, helyesebben átalakuljon. ( ) Egyébként olvasta a Selyemcipőt. Mindegy! Isten a nagyobb, és Neki adtam örökre az elsőbbséget A drámai lelki küzdelem a földi és az égi szerelem között szinte Claudel egész élete során tart. Részben a költői szublimálás marad megoldásnak. Claudel költői hangja mindig elcsukló, fojtott szenvedélytől izzó lesz, amikor a Rózsa neve vissza-visszatér. Például a Kantata három hangra c. poémában A rózsa éneké-ben szerelme illanó paradicsomi gyönyörűségét énekli meg. Ó paradicsom a sötétségben! Maga a valóság bomlik ki egy pillanatra e lenge selymek mélyén És lelkünkben mély gyönyörűsége mindannak, mit Isten alkotott!... Claudel lelki öröksége és katolikus hite A Brangues-i kastély és az örökös rokonok viszályát, valamint a megtért Claudel életének árnyoldalait szellőztette nemrég a rangos francia napilap, a Le Monde 2012. július 28-i számának kulturális rovata négy nagy oldalon. Egyik szerző (dramaturg) a katolikus költő szellemi örökségét, világnézetét lekicsinyelve azt hangoztatja, hogy Claudel szellemi örökségének továbbadását paradox módon főleg olyan rendezőknek, művészeknek köszönhetjük, akiknek semmi világnézeti kötődése nincs a drámaíró katolicizmusához (Jean Vilar, Antoine Vitez, Alain Olivier, Christian Schiaretti...) A kulturális rovat szerzői elemzik Claudel főbb drámáit, elsősorban a valós szerelmi történetből született Partage de midi (Déli osztozás) c. drámáját, fényképekkel is illusztrálva a történetet. Főleg Gérald Antoine említett 1988-as Claudel-monográfiájára hivatkoznak: Paul Claudel avagy a zseni Pokla. Különös egyházatya! írja róla Antoine e könyve bevezetőjében. Amint Suarès [barátja] megjegyezte róla: megőrizte az alapvetően pogány vérmérsékletet, eszelősen az öröm és a gyönyör rabja volt, és ugyanakkor egyáltalán nem mondott le arról a követelményről a szenvedélyes hódításról, hogy küldetését teljesítve összegyűjtse Isten földjét. Pierre Emmanuel szintén konvertita költő volt, aki maga is megélte a Nő

12 SZABÓ FERENC SJ FÖLDI ÉS ÉGI SZERELEM CLAUDEL KÖLTÉSZETÉBEN szerelme és Isten közti küzdelmet, aki Claudel csodálója és életművének kiváló ismerője írta a Déli osztozás drámájára utalva: Claudel erotizmusának midig van valami köze a saját Istenhez való viszonyához. Addig, amíg ez az erotikus viszony nem megoldott, Istenhez való viszony kétértelmű. Claudel maga a Selyemcipő c. híres művében is áttételesen a saját drámáját írta meg, amikor a szerelem és a kegyelem közötti harc megoldásaként az önként vállalt áldozatot mutatja be: Prouhèze-nek nagy hősiességre van szüksége, hogy miután szépségével felébresztette Rodrigue szerelmét, és a Végtelen felé lendítette eltűnjön, nehogy válaszfal legyen Isten és a férfi között. Az érosz a lemondással átalakul szeretetté. Milyen volt hát a katolikus Claudel hite? Küzdelmes, vívódó. Nemcsak az első nevezetes (1886. karácsony) megtérést követő években, hanem szinte egész élete során. Már Mauriac megjegyezte: Claudel állandóan a behemót állat falánksága és az angyal-gyermek szeretete között ingadozott. Igaz, hogy Claudel Istent mindennek elébe helyezte, de ugyanakkor semmiről sem akart lemondani. A modern ember hite általában megkísértett hit, ahogy Joseph Ratzinger hangoztatta Bevezetés a kereszténységbe c. (1968-as) könyve elején. A modern íróké, művészeké fokozottabban az. Claudel hite is küzdelmes volt: fiatalkori megtérése után még sokáig küzdött benne a pogány és a keresztény; a földi és az égi szerelem drámai csatáját tükrözik darabjai. Maga Claudel írta Istennel való küzdelméről, visszautalva második megtérésére, a Déli osztozás drámájára: Ez az ellenállás (a kegyelemnek) négy évig tartott. Merem mondani, hogy szépen védekeztem, és hogy a harc lojális és teljes volt. Semmit sem mulasztottam el. Minden eszközt felhasználtam, és egymásután el kellett hagynom azokat a fegyvereket, amelyek semmire sem szolgáltak. Létem nagy krízise volt ez, a szellemnek az az agóniája, amelyről Arthur Rimbaud ezt mondta: A lelki küzdelem éppoly brutális, mint az emberek közötti harc! Kemény Éjszaka! A megszáradt vér füstölög az arcomon! Henri Guillemin (Le converti Claudel / A megtért Claudel) dokumentációjából megtudjuk, hogy Claudel lelkiismeretét állandóan gyötörte az a rettenetes aránytalanság (terrible disproportion), amit élete tükrözött: az álom és a cselekvés, a szó és az áldozat közötti aránytalanság. Lényegében azt a meghasonlottságot érzi, amelyről Pál apostol ír a római levélben, és amelyet minden keresztény megél. Claudel hitt Istenben. Naplójába bejegyzi: Ez igaz, hiszek Benned, igen, hiszek. De milyen hit volt ez? kérdi Guillemin, s így felel: Semmi sem olyan nehéz, mint választ adni erre a kérdésre, hiszen titkos, megfoghatatlan, kifejezhetetlen valóságot érintünk e ponton. Ennek valóságát Claudel hitét csak azok vonhatják kétségbe, akik nem tudják, miről beszélnek. Guillemin Sartre-ot idézi, aki Gide-ről írt tanulmányában mondta: Az Isten-probléma olyan totális probléma, amelyre mindenki egész életével ad választ. Paul Claudel halálhírére F. Mauriac többek között ezeket írta a Le Figaro 1955. febr. 24-i számába: Nietzsche századában ő Isten katolikus hőse volt, Isten hirdetője. Az én korombeli keresztény sohasem hangoztathatja eléggé, hogy a mi nemzedékünk mit köszönhet Claudelnek, milyen tanú volt, mennyire a megvetett és gyalázott igazság kezese volt számunkra a század első éveiben.

SEBŐK MELINDA VISSZATEKINTÉS A VÁRBA 13 Sebők Melinda: Visszatekintés a Várba György Oszkár irodalomszemlélete Népies költészetünkről Székesfehérvár a szent király évének küszöbére lépett. [ ] Aki ma városunk utcáit járja, a múlt, a jelen és jövő különböző s mégis egymást tápláló levegőjét szívja. [ ] Irodalommal és művészettel akarunk foglalkozni, hasábjaink a szellem életét tükrözik, a mi életünket, s amely mégis a Nyugattal összeköt, mert erős a hitünk, hogy jövőt alapozni csak nemzetével érző, művelt, jóra fogékony emberekre lehet 1. Amikor György Oszkár 1938 februárjában az akkor induló székesfehérvári Vár című folyóirat hasábjain ezeket a sorokat írta, akkor a dunántúli városban egy újfajta irodalmi élet volt kibontakozóban. A Vár című irodalmi és művészeti folyóirat 1938 februárjától 1939 januárjáig működött. Az indulás dátuma: 1938 szimbólumértékű a város történetében. Az irodalmi élet is akkor volt fellendülőben, mikor a koronázó város fennállásának ezredik, Szent István király halálának 900. évfordulójára emlékezett. A Vár a második világháború árnyékában csak rövid ideig tudott fennmaradni, mégis tiszteletre méltó vállalkozása volt a városnak. Az irodalmi folyóirat nem csupán Székesfehérvár művészeti életében jelentett fellendülést, hanem az egész dunántúli irodalmat és a korabeli budapesti irodalmi lapokat is figyelemmel kísérte, ezáltal ki tudott emelkedni a vidék keretei közül, és magasabb szándékú írók közreműködését is megnyerte. A város legrangosabb folyóiratát fiatal írók: Pálffy István, Baróti Géza, helybeli újságíró; G. Kovács Tibor reálgimnáziumi tanár; Jankovich Ferenc költő, író; Csákány Ambrus író és György Oszkár szerkesztették, de a főmunkatársak között volt Weöres Sándor, Takáts Gyula, Árvai János, Ormos Gerő és Harza László is. A Vár a dunántúli irodalmi élet központja kívánt lenni, s már az első számaiban teret adott a nemzetével érző népi íróknak is. György Oszkár aki rögtön a Vár indulásakor a folyóirat munkatársa lett 130 évvel ezelőtt: 1882. december 27-én született Budapesten. Édesapja nyomdokain választhatta volna a kereskedelmi pályát, de érdeklődésének és hajlamainak jobban megfelelő tanári hivatás mellett döntött. Precíz tanári munkája mellett soha nem tudta csupán az írásnak szentelni minden idejét, ennek ellenére rengeteget írt és fordított. Mikor 1901-ben beiratkozott a Magyar Királyi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-francia szakára, világirodalmi műveltsége kitágult. Egyetemistaként Babitscsal és Kosztolányival akikkel egy életre szóló barátságot között bekapcsolódott a pesti egyetem pezsgő szellemi légkörébe, számos külföldi szerzőt olvasott (Baudelaire, Verlaine, Leconte de Lisle, Byron), és már a századelőn a modern szimbolista költészet lehetőségeit próbálgatta. Világirodalmi példákon formálódott költészetfelfogását saját verseiben is igyekezett megvalósítani. 1920-tól az Ybl Miklós Reálgimnázium tanáraként Székesfehérváron lelt otthonra. Saját korában elsősorban tanárként, szerkesztőként és 1 GYÖRGY Oszkár, A szent év küszöbén, Vár, 1938. február, 1.

14 SEBŐK MELINDA VISSZATEKINTÉS A VÁRBA műfordítóként ismerték. Költemények, novellák, elbeszélések, karcolatok mellett irodalomtörténeti tanulmányokat, kritikákat, módszertani és idegenforgalmi értekezéseket is írt. Epikusként szinte teljesen ismeretlen maradt az olvasóközönség előtt; néhány tanulmányán, novelláján és a Várban megjelent írásain kívül szinte minden prózai munkája kéziratban maradt csupán. Már egyetemista korában nagyon sok feljegyzést készített költőkről, írókról. Irodalmunk és irodalomtörténetünk címen megírta a magyar irodalom történetét a Gesta Hungarorumtól egészen saját koráig, Erdélyi József költészetéig. A régebbi magyar irodalomból írást szentelt Berzsenyinek, Petőfinek és Arany Jánosnak, kortársai közül Babits Mihálynak. Magyar költők idegen írókról szóló verseire is felfigyelt Egymásnak kezet nyújtva századokon át című értekezésében. A francia szimbolista líra tolmácsaként, Baudelaire-Verlaine magyarra ültetett soraival (A rossz virágai és a Jóság című fordításköteteivel) országos hírnévre tett szert. Három megjelent verseskötete ellenére (In memoriam, Titkok, A végtelen fasor), nem adatott meg számára az igaz elismerés, az 1930-as évek második felétől az asztalfióknak dolgozott. 1938-tól csupán a székesfehérvári folyóirat, a Vár jelentett számára publikálási lehetőséget: a Vörösmarty Társaság alelnökeként és a Vár szerkesztőjeként bekapcsolódhatott a város kulturális életébe, lehetősége nyílt műfordításai ismertetésére és irodalmi-művészeti cikkek írására. György Oszkár egyedül készítette a lap tervezetét, az íróportrékat, a Vörösmarty Társaság közleményeit és néhány könyvkritikát is közölt. Fenntartotta a kapcsolatot székesfehérvári kötődésű költőkkel, írókkal: Pálffy Istvánnal, Kodolányi Jánossal, tanítványaival: Jankovich Ferenccel és Csákány Ambrussal. Személyesen ismerte Szabó Lőrincet, Takáts Gyulát és Weöres Sándort. György Oszkár mint a klasszikus modernitás költője, a francia szimbolista líra fordítója, a Vörösmarty Társaság alelnöke, a városi irodalmi rendezvények szervezője méltán kapott helyet a Vár szerkesztői között. Zárkózott, szerény alkat lévén, sokszor név nélkül jelentek meg írásai. A szent év küszöbén című vezércikket és az első számban olvasható Claudel-novellákat is minden bizonnyal ő írta/fordította az írások kézirata megtalálható a Fejér Megyei Levéltár György Oszkár-hagyatékában ám név nélkül jelentette meg. A lapot megnyitó cikken és a Claudel-fordításokon (A tenger kockázata, A sárga óra) kívül még két tanulmányt írt a Vár első számának: Népies költészetünkről és Kerekes József festészetéről. Népies költészetünkről című írásában beszámolt újabb irodalmunk népi sajátosságairól, mely regényekben, drámákban, de különösen líránkban mind több kiváló író fellépésével bizonyítja fontosságát. 2 A népi irány sarjai: Erdélyi József, Illyés Gyula és Jankovich Ferenc, kinek verseiben ez az új, a kor talajában mélyen gyökerező irány úgy látszik, teljes virágába bomlik. 3 Amikor Erdélyi József népies hangvételű Ibolyalevél című verseskötete 1922- ben Szabó Dezső ajánlásával megjelent, a népies irányzat még váratlan eseménynek tűnt. A XIX. századi irodalomból ismert Petőfi- és Arany-féle stílustörekvések, a népköltészet formavilága az 1920-as években szokatlan visszatérést jelentetett. 2 GYÖRGY Oszkár, Népies költészetünkről, Vár, 1938. február, 12. 3 GYÖRGY, i. m., 12.

SEBŐK MELINDA VISSZATEKINTÉS A VÁRBA 15 Erdélyi a magyar népköltészet tudatos tanulmányozása révén alakította ki költői nyelvét. Illyés Gyula az avantgard hatására keletkezett szabadvers-kísérletek után tért a népi hagyomány útjára. Jankovich Ferenc költészetét zenei tanulmányai, a magyar népköltészet, a modern francia líra és Illyés eredményei alakították. Erdélyi József népies kezdeményei nyomán egyre többen próbálkoztak a népköltészet hagyományos műfaji változataival. A parasztság helyzetével számot vető lírai dal, életkép, helyzetkép, elbeszélő költemény egyre nagyobb teret nyert az 1930-as évek elején. 1931. november 29-én a debreceni Ady Társaság estjére öt fiatal írót hívtak meg: Erdélyi Józsefet, Illyés Gyulát, Kodolányi Jánost, Németh Lászlót és Szabó Lőrincet, akik ekkor még nem sejtették, hogy nemzedékké szerveződhetnek. Később Németh László tanácskozásra hívta össze lakásán a magyarság sorsáért aggódó népi írókat, s elhatározták, hogy folyóiratot alapítanak. Az 1934-ben Németh László főszerkesztésében induló Válasznak Erdélyi József, Illyés Gyula majd Jankovich Ferenc is lelkes munkatársa lett. Illyésnek itt jelent meg Ozorai példa című verse és a Puszták népe című szociografikus regényét is a Válasz közölte folytatásokban. Erdélyi József főleg verseket publikált, Fehér torony című kötetét Jankovich ismertette: a legmélyebb, legnyomottabb rétegből szivárog fel ez a líra. [ ] Amit mond, amögött távlatok rejlenek, egyszerű, tiszta szavai mögött világok nyílnak meg [ ] Erdélyi a magyar népköltészet bennszülött szimbolistája 4 méltatta a Válaszban. Jankovich Ferenc 1907-ben született Székesfehérváron. Erdélyitől tizenegy, Illyéstől csak öt évvel volt fiatalabb, s figyelemmel kísérte idősebb pályatársai írásait. Sárpentelén töltött gyermekévei után a székesfehérvári reálgimnáziumban György Oszkár tanóráin már műfordításokkal kísérletezett. Később magyar-francia szakos egyetemistaként párizsi ösztöndíjat nyert. Első kötete, a Kenyérszegés is Franciaországban látott napvilágot. György Oszkár már ekkor felfigyelt volt tanítványának tehetségére: Jankovich belső, mélyről jött ritmusa azonnal megkap, hangjának lejtése népi, mégis egyéni, ritka és tiszta zene. 5 A Párizsból hazatért Jankovich az 1930-as években a Nyugat munkatársa és (mivel a Zeneművészeti Főiskolán zenei tanulmányokat is folytatott) a Magyar Dal című folyóirat szerkesztője lett. Költői szemléletét, eredeti hangját Illyés már a Kenyérszegés megjelenése előtt méltatta, mikor fehérvári költők verseiből válogatott Új anthológiát ismertette a Nyugatban. A Petőfi Irodalmi Múzeumban található Jankovich-hagyaték Illyés Gyula levelei bepillantást engednek a népi hagyomány útját járó költők esztétikai elveibe. Jankovich 1936-ban a Magyar Dal című zenei folyóirat szerkesztőjeként a magyar népköltészetről vagy a magyar népdalról szóló írást kért pályatársától. Illyés Gyula válaszleveléből tudható, hogy a Magyar Helikonban 1930-ban megjelent A népdal jelképnyelve című írását ajánlotta Jankovich figyelmébe: A magyar népdalban legtöbb embernek először az tűnik föl, hogy a dal rendszerint valami természetből 4 JANKOVICH Ferenc, Erdélyi József: Fehér torony, Válasz, 1938, 173. 5 GYÖRGY Oszkár, Jankovich Ferenc: Kenyérszegés, Nyugat, 1933 /1.

16 SEBŐK MELINDA VISSZATEKINTÉS A VÁRBA vett képpel, vagy valami roppant egyszerű megállapítással kezdődik. 6 Jankovich, aki Illyést példaképének tartotta, maga is gyakran alkalmazta ezt a természeti képpel indító költői technikát: Egy vén fenyőfa, sok tűlevelével, fent borzonkodván a Bakony hegyében nagy sóhajtást tesz, mert hó lepi ágát, rázza magáról jeges ispilángját. (Jankovich: Egy vén fenyőfa álma) Költeményeinek festői pannon tája idilli életképet mutat be. Egyszerű rímeivel, realisztikus helyzetképeivel a népi hagyományt követi. Amikor 1938-ban a Válasz első korszaka lezárult, a György Oszkár és Jankovich Ferenc szerkesztésében megjelenő Vár szintén teret adott a népi költőknek. Jankovich versein kívül Erdélyitől és Illyéstől is közöltek népies hangvételű, természeti képpel indító verseket: Kitelt a tél, árad az ér: bomló rügyet ringáz a szél. Sejhaj! ibolyalevél, bizsereg ilyenkor a szívbeli vér. Egy nyír, egy nyár, egy sornyi krumpliágy, a krumpli közt egy törpe délibáb. (Erdélyi: Ibolyalevél) (Illyés: Délben) Az új népies költők nem csupán stílustörekvéseikben, nyelvezetükben követték a népi hagyományt, hanem rímeikben is: az ütemhangsúlyos magyaros verselés, a sorvégi összecsengő asszonáncok dalszerűvé tették verseiket. Az Illyés-lírára a legkevésbé volt jellemző ez a hagyományos-szabályos írás. Úgy használta fel a népi költészet hagyományait, hogy nem szakadt el teljesen az avantgardtól sem. Erdélyi és Jankovich lírájához képest Illyés tudott legerőteljesebben eltávolodni a népköltészet elemi formáitól. György Oszkár Népies költészetünkről írott tanulmányában világosan mutatott rá az avantgard lázában égő költőnemzedék zsengéinek szabadvers-soraira. Nem ismerte el azonban a szürrealizmus és az expresszionizmus költészetükre tett jótékony hatását, kizárólag a költészet bomlását érezte benne. Bár mindig is a klasszikus modernség szimbolista útján haladt, az avantgard törekvések effajta elítélése mégis szokatlan meglátás. Még a kötött formák mesterei (Babits, Kosztolányi) sem tudtak teljesen elzárkózni a nyugati líra szabadon áramló soraitól, sőt A végtelen fasor című kötetének verseiben már maga is az irányzat hatása alá került. Helyesen értékelte Erdélyi népi sarjadzását, akit az 1920-as években pusztán Petőfi-utánzónak véltek, később azonban Illyéssel, Jankovichcsal (és többek között: Sinka Istvánnal) egy egész költőnemzedék bontakozott ki a magyar 6 ILLYÉS Gyula, A népdal jelképnyelve, Magyar Helikon, 1935/ 8., 504. 7 ILLYÉS Gyula 1931-ben megjelent Sarjúrendek című kötetéből dedikált tiszteletpéldányt küldött György Oszkárnak.

SEBŐK MELINDA VISSZATEKINTÉS A VÁRBA 17 irodalomban. Noha megsejtette Illyés verseiben 7 a hagyományőrzés és újítás egyedi hangját, hiszen összetettebb, művészibb formában dolgozónak vélte Erdélyinél, a népi költészetet Jankovich lírájában látta kiteljesedni. Mivel Jankovich a reálgimnáziumban György tanóráin bontogatta szárnyait, első verseitől nyomon követhette pályáját. Később a Várat is közösen szerkesztették, így szoros munkakapcsolatban voltak, sűrűn leveleztek. György Oszkár Jankovichnak szinte minden írását ismerte, ezért is láthatta költészetének teljes virágzását. Óva intett azonban a költészet haszonélvezőitől, az eltévelyedőktől, a Sértő Kálmán-féle sallangosoktól : a lírikus népies nyelvezetével nem válik rögtön népi költővé, ha a vers nem ad képet a magyarság lelkivilágáról, életéről. György Oszkár a népi nemzedék oldalán felnőtt, különböző költői égtájat bejárt művészek törekvéseit egyazon éghajlat talajából kihajtott, a néphagyományhoz szorosan köthető új költői áramlatnak vélte. A népi-nemzeti tradíciót életre keltő költészet közös vonása: a tárgyias realizmus, gyermekkori emlékek felidézése, a parasztság világának bemutatása és nemzeti sorsproblémák megszólaltatása. A gyermekként bihari parasztdalokat éneklő Erdélyi, a rácegresi-ozorai pusztai cselédsorsokba betekintő Illyés, a sárpentelei világban felnőtt Jankovich lírájának közös gyökerei: az otthonról hozott emlékek, ősi kincsek. Költészetük hagyományba kapaszkodó, visszanyúló ágaival kapcsolódnak be a magyar irodalom új áramkörébe. Népies költészetünkről Újabb irodalomunkban a népi elem formában és tartalomban egyre uralkodóbbá válik. Regényirodalmunkban és drámánkban is, de különösen líránkban mind több kiváló író fellépésével is bizonyítja fontosságát. Irodalmi irányok keletkezése és változása eddig valami iskolás, utólag észrevett jelenségnek látszott, a mi korunkban azonban mindez valóban élő, szerves életfolyamat; ahogy régi történelmi események és államformák most mintegy gyorsítva peregnek végig előttünk, szöknek és fonódnak össze: szinte a vesébe látunk. Volt idő a háború és a forradalmak évei amikor a bomlás lázában a költészet is bomlani látszott. Mindenki szabad verseket írt, mindenki világgá akarta tágítani magát, s egyszerre volt Budapesten, Párisban és Jokohamában. Még a kötött formák mesterei, Babits és Kosztolányi is szabad verseket írtak. Tóth Árpádra, aki egymaga élt a zárt formák klasszikus világában, értetlenül, mint idejemúlt, avult költőre néztünk. De a vizek higgadásával ő is még megérte költői értéke fölragyogását, s egy új klasszicizmus születésekor versei újra remekeknek tűntek fel. Ugyanilyen idegenül érezte sokáig az irodalmi köztudat Erdélyi Józsefet is, aki egymagában érezte meg a népi irány földalatti sarjadzását. Petőfi-utánzónak nézték, utódnak azt, aki előd volt, aki állta az értetlenséget, a kemény éghajlatot, míg az új fák fölsorakoztak mellé és a magányos hang együtt zúghatott a többivel. De ez nem jelenti azt, hogy akik melléje felnőttek, élükön Illyés Gyulával, Er-

18 SEBŐK MELINDA VISSZATEKINTÉS A VÁRBA délyi tanítványai, mint ahogy pl. Babits vagy Kosztolányi sem voltak Ady követői. Egyazon éghajlat talajából hajtottak ki, innen rokonságuk. De éppily eltérőek is tőle és egymástól is. Már Illyés is összetettebb, művészibb formában dolgozó bár Szimfóniáiban Erdélyi is sokat emelkedett és a tájképek remekeit alkotta meg. A legújabbak közt elsősorban Jankovich Ferenc a népi irány teljes egyensúlyát jelenti a nyugati költészet nagy formáival. A népi költészetnek, mint Petőfi korában a sallangosok, ma is megvannak a maga haszonélvezői: ezek azt hiszik, hogy ami népies nyelvű, már népi és költői is. De Jankovichot ízlése és műveltsége megóvta az eltévelyedésektől; benne ez az új, a kor talajában mélyen gyökerező irány úgy látszik, teljes virágába bomlik. (György Oszkár: Népies költészetünkről, Vár 1938 / 1.) Revák István: Kövirózsa 2007. Kocs, Papír, szinezett rajz

CSEH KÁROLY VERSEI 19 Cseh Károly Szülőföld, esteli hatkor Füst függönye nyílik, s mögüle távol őszi bozót- vagy erdőtűz világol, mint petróleumlámpa lecsavarva, kolostor helyét szerzetesi balta irtotta így, ahogy vissza s előre fény villan kormos égaljra, időbe, ott, hol lemenni szokott a nap hatkor, a sályi dombokon, s belenő vackor meg csipkebokor is, töviskoronának, s iszamos világa korokon átcsap, ég és föld arcát csíkkal teleróva; mondják, ez itt, mondják, ez is Európa, s kelet közel, közel kelet. Ez is lehet. Az is lehet. 2011. október 25. Zürmöl a hó Rézsút a menny meg a föld közt, rézsút a menny meg a föld közt nyírfasor dől az ablaknak, üvegén túlnan ott caplat újra az angyal, az ördög. Onnan lopakodnak, ahol a nap még kemence-fehér s minden út decemberbe ér haza mindig a havakból, haza mindig a havakból.

20 CSEH KÁROLY MŰFORDÍTÁSA LEONYID VOLODARSZKIJ VERSE CSEH KÁROLY MŰFORDÍTÁSA Leonyid Volodarszkij (orosz, 1950- ) Kánai Cs. K-nak Kirajzolódik éjmélyből a Bükk S előtte a tér, széles-tágasan Magyar barátom, itt élsz, e helyütt, E földön fogant versed, számtalan, S tollam alatt hány sarjadt oroszra! Ó, kéken nyíló, öblös tájhaza Itt vagyunk az Úr irgalma hozta: Pohár csendüljön áldomásra ma! Csillagok vakuznak paparazzik, Fotóikat a mennyben rejtik el. Csávába húznak? Mi csoda bal hit: Sok közös képünk maga a siker! Megszokott vendég ezen a bolygón A poéta s hogy dús asztal dukál Vedelhetne itt, a testes borokból Költősereg is, annyi pince áll. Csípősebb verset tőle vétkezhetsz: Csöppje már földön a mennyei juss! Körünkben talán el is feledné Kánai csodatételét Krisztus, S leülne csöndben asztalunk mellé. 2012. július 23. E versekkel és az alábbi műfordítással köszöntjük állandó nagyra becsült szerzőnket a 60 esztendős Cseh Károly költőt, műfordítót. A Jóisten viselje továbbra is gondját!

SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY VERSEI 21 Szegedi Kovács György Vonat (Szigeti Jenőnek) Neked hajlékul csak a vonat maradt, aki a vonaton sohasem aludtál, pedig körbevonatoztad a világot azzal a fura kalauzzal, aki a saját kezét lyukasztotta át, örök időkre érvényesítvén jogodat, arra a bizonyos nagy utazásra. Szél Szíved rozoga kapuját zörgeti a szél egy élten, míg lyukas létedből elcsurog az idő egészen. Nyúzó éjszakák Széttépnek nyúzó éjszakák, s a félelem fekete kígyója sejtről-sejtre vedlik, arany harangunk nyelvére tekeredik, és kúszik csak beljebb, egyre beljebb, a szív felé.

22 SZEGEDI KOVÁCS GYÖRGY ÉS KERÉK IMRE VERSEI Epilógus Az első drámaíró műve ma sem ért véget. Főszereplő fia, mint színész-rendező, úgy ígérte, ha majd kijön meghajolni Nap-fehér ruhában, s magasba emeli két lyukas tenyerét a legfelső erkélyen helyet foglaló Szerző felé (akit a közönség még soha nem látott), akkor lesz vége. És megtapsoljuk majd együtt az erkélyen fölállót. Ő hatalmas, bánat-szántott tenyerével visszamutat fiára hangrobban a dicsőítés majd miránk is, mintha nekünk is járna némi elismerés. Szárnyas lények sokasága már nekünk tapsol, s csodálkozva vesszük észre, hogy a lyukas kezű ruhája rajtunk ragyog. Kerék Imre A hegyi Házban bealkonyult már a hegyorom mögé süllyedt a Nap bent mézszínű lámpafény körében ódon könyvre hajlasz tiktakol a falióra halkan letűnt korokba réved a képzelet hangyaként nyüzsgő sűrű betűsorok közül olykor egy régi emlék mint lebegő jelenés megéled

KERÉK IMRE VERSEI 23 majd színborod kihajtva fölállsz matatsz s az ablakon túl nézed amint egy-egy eltévedt szarvas erre lépked kőbe gyökérbe botolva kósza árnyát fölissza a zizegő avar szél jár a fák közt szárnysuhogatva és fönt tündököl pásztákba ömlő fényt sugarazva a Szűz a Mérleg Parafrázis egy Ronsard-szonettre Ha majd öreg leszel, aranyhajú Heléna, s én már a föld alatt fekszem, foszló tetem, szemem vak lesz a fényre, nyelvem szólásra néma: jutok-e majd eszedbe zord téli esteken. Míg lámpafény körében eltűnődsz versemen; s barátnőid között megemlegetsz-e néha, hogy: Ronsard szeretett engem egykor, de én, ha szívét kitárta nékem, elküldtem ridegen.? S ha magány fojtogat, gondolsz-e olykor arra, hogy egymásé lehettünk volna mi, élve halva, és furdal-e olyankor a lelkiismeret? Mert viszonyunk mi volt? Egyoldalú rajongás. S jaj, én nem tudhatom már soha meg: vajon más szerethetett-e jobban, bírva szerelmedet?

24 HEITER TAMÁS VERSE Heiter Tamás levél a pillangóeffektus bizonytalansága felől a ház mögött a szántóföld hullámzik hányszor, hányszor leírtam a házat meg a földeket tarajos tarkójú hantjaival, s hogy a házban nem lakik seamus haeny, sem pedig, nem él ott ted hughes sötét gyászaival, más él a házban, de már ezt is mondtam és egy ember, aki lakni segít neki minduntalan, a falon, lelőtt állatokból preparált trófeák nem néznek, thriller tigris, szájába nagyobb fogakat szereltek, és egy koala light, csodálkozó képét kisminkelték, hogy haláltusájának hülye fintorát valahogy rendbe szedjék, s tudod a lepke, már erről is írtam tarnstömernél fedeztem fel, s visszacsengett álmaimban a lepke, ó ha igaz lenne, bár nem hiszem igazán, de azért a cseresznyevirágok szoknyácskáit kisimítgatom minden este, Revák István: Ablakaim III. (részlet) 2010. Hernád, papír, akvarell

PAPP ANDREA NOVELLÁI 25 Papp Andrea Testvérek Ketten voltak testvérek, lányok, nyolc év korkülönbséggel. A nagy őszintén szólva nem nagyon örült, mikor a kicsi megszületett... Osztozni kell a szülők, nagyszülők szeretetén? És a játékokon? És a szobán? És egyáltalán, mit csinál egy idegen babával? Biztos sír majd, éjjel is, ő nem tud aludni, másnap iskola, fáradt lesz... Meg bepisil, tisztába kell tenni, még a végén neki is segíteni kell... Na, nem, ez nem neki való, inkább világgá megy... Persze, nem ment... Lassan megszokta az új élőlényt, talán kicsit meg is kedvelte... Pedig bizony sírt éjjel, be is pisilt, tisztába is kellett tenni, de mégis valami furcsa érzés kerítette hatalmába, mikor ránézett az izgő-mozgó kis csomagra. Nem tudta megfogalmazni, mi is lehet ez... Mikor a baba már nagyobb lett, anyja néha rábízta, vigyázzon rá, míg ő lemegy a boltba, vagy elintéz valamit. Először nagyon izgult, mi lesz, ha sír, ha nem hagyja abba, hiszen még nem tud beszélni, nem tudja elmondani, mi baja... De mivel nem történt semmi, a baba nyugodt volt, mosolygott, máskor is szívesen vigyázott rá. Telt-múlt az idő, az új baba szép volt, kedves, hamar megtanult beszélni, mindenkihez volt egy kedves szava. A nagy féltékeny volt, csúnya, pattanásos kiskamasz, mogorva, senkivel nem beszélt, teljesen magába zárkózott. Már megint nem kedvelte a kicsit, idegesítette, nem akart játszani vele, beszélni meg nem volt miről... Életében egy pofont kapott nagyanyjától, azt is a kicsi miatt, aki piszkálta, cukkolta, ő meg mérgében nekilökte az asztalnak, beverte az orrát, vérzett is... Hát ez a kis hülye még az ő imádott nagyanyját is megtéveszti? Jobb is, ha világgá megy... Persze, nem ment... Aztán a kicsi óvodába ment, ez is rosszul esett neki, ő nem járt oviba... Az óvodai ünnepségekre azért mindig elment, kíváncsi volt, milyen lett volna, ha ő is jár... A kicsi nőtt-növekedett, hegedülni is tanult, ő bezzeg semmilyen hangszert nem! A hegedűvizsgákat azért mindig meghallgatta, titokban büszke volt a kicsire, akit nagy tehetségnek tartottak... A kicsi ugyanabba az iskolába járt, reggelente együtt mentek, ő mindig elől, a kicsi szedte a lábát, hogy utolérje. Hát mi ő pesztonka, miért kell neki erre a kis vakarcsra vigyázni? Ez már mindig így lesz? Jobb is, ha világgá megy... Persze, nem ment... Aztán a nagy gimnazista lett, szerelmes egy osztálytársba, a szerelem viszonzásra talált. A fiú sokat volt náluk, a kicsi meg nagyon megszerette a fiút, bátyjának tekintette, és szinte mindig ott lábatlankodott körülöttük... Az idő meg szép lassan telt-múlt, a kicsit másik iskolába vitték, ő nem is értette, mi van, már egyetemista volt, továbbra is szerelmes abba a fiúba, a házasságon gondolkoztak... Már nem akart világgá menni... És eljött a nap, összeházasodtak, elköltöztek, otthagyták a kicsit egyedül... Gyerekeik születtek, fiúk, boldogok voltak, a kicsivel nem nagyon törődtek... Már a kicsi is egyetemre járt, mikor anyjuk súlyosan megbetegedett, hamar el is ment... A kicsi ott maradt apjával egyedül... Aztán ösztöndíjat kapott egy külföldi egyetemre, ahol megismerkedett egy fiúval, egymásba szerettek, a fiú hazajött

26 PAPP ANDREA NOVELLÁI vele, össze akartak házasodni. A nagy kiborult, sírt, fenyegetőzött, nem akarta ezt a házasságot. Magának se tudta megmagyarázni, miért? De a kicsi hajthatatlan volt, még nagyanyjuk is mellé állt. Hát megint nem ő, hanem ez a kis taknyos??? És összeházasodtak, gyerekeik születtek, lányok, boldogok voltak... Aztán egyszer csak elmentek a fiú hazájába, itt hagyták apjukat, őt, állást, hazát, mindent... Hát ezért nem akarta ezt a házasságot? Ritkán találkoztak, telefonon beszéltek néha, csak nyaranta töltöttek egy-két hetet együtt. Már nem volt féltékeny a kicsire az óvoda, a hegedű miatt... Apjuk is meghalt, ketten maradtak a régi családból... És egyik nyáron a kicsi is elment, el arra az útra honnan még nem tért meg utazó, és ő nem tudott sírni, de mint régen, mikor valami nagyon fájt, arra gondolt, hogy világgá megy... A pad(lakó) A pályaudvaron ült, nézte az elsuhanó vonatokat. Nem mintha olyan sok vonat suhant volna el mostanában Csak ült a padon, néha elszívott egy cigit, bement a restibe az még megvolt és ivott egy fröccsöt. A kisvárosban mindenki ismerte. Hozzájuk tartozott, mint a templomuk, az iskolájuk, a temetőjük. Senki nem emlékezett, honnan jött, mióta ül a padon, este hol hajtja álomra fejét A városka valaha jobb napokat látott, a gyár, amely szinte mindenkinek adott munkát, már jó pár éve bezárt. Sok munkalehetőség nem volt, az öregek otthon ültek, ha volt kertjük, azt művelték, ha nem, a kocsmában vagy a restiben üldögéltek. A fiatalok vagy iskolába jártak, a városka valaha jó nevű gimnáziuma, úgy-ahogy, de még működött, vagy ha már kikerültek az iskolapadból, ők is vagy otthon múlatták az időt, vagy a városka mára egyetlen presszójában találkoztak estenként. Poros, álmos, csendes hely volt, a vonatok is csak ritkán álltak meg, és akkor se szállt le soha senki Amikor ő leszállt, egész más volt minden. Felépült a gyár, kellett a munkaerő, toboroztak az ország minden tájáról. Messziről érkezett, de olyan jó pénzt ígértek, hogy nem tudott ellenállni! Anyja hiába kérlelte, hajthatatlan volt. Mennem kell, itt kell hagynom ezt a kis falut a világ végén, végre nagyvárosba mehetek! És nekivágott a nagy útnak. Nem csalódott, volt pénz, lakás, nők Élte világát, dolgozott, szórakozott, aztán meg is házasodott, jöttek a gyerekek Szépen keresett, jól éltek, nem szenvedtek hiányt semmiben. Anyja is megnyugodott, látta, jó helyre került a fia. Aztán a gyárat eladták idegeneknek, a munkásokat elküldték, egy idő múlva bezárták. A városka lassan de biztosan hanyatlani kezdett. Aki tudott, elmenekült, aki tudott visszament a falujába, és volt, aki öngyilkos lett Ő is vissza akart menni a faluba, messze, a világ végére, de már nem volt hová. Anyja meghalt, az öreg ház roskadozott, omladozott, egyszer csak összedőlt A felesége bejárt a közeli nagyobb városba, egy varrodába, ahol összetalálkozott valakivel, és elhagyta őt A gyerekei még messzebb mentek, a fiú egy hajón szakácskodott, a lány elköltözött a fővárosba, hátha ott könnyebb az élet Egyedül maradt, teljesen egyedül Eleinte megpróbált megkapaszkodni, mindenféle munkát elvállalt, de aztán már semmilyen munka nem akadt. Egész nap otthon

PAPP ANDREA NOVELLÁI 27 ült, gondolkodott, hol rontotta el. Nem kellett volna eljönnie otthonról? Harcolnia kellett volna az idegen tulajdonosokkal? Nem kellett volna engednie, hogy az asszony dolgozzon? Istenem, mi tévő legyek? Szakállt növesztett, hosszú hajat, lefogyott, lassan senki nem ismerte fel a városkában, ahol pedig éveket töltött el. A korosztályából sokan elmentek egy égi talán még működő gyárba, a fiatalok meg nem is ismerték. És egy szép napon kiment a pályaudvarra, leült az egyetlen ép padra és csak ült, ült és nézelődött. Eleinte megbámulták az arra járók, kérdezgették, néha megkínálták ezzel-azzal, adtak egy kis pénzt, de ő nem állt szóba senkivel. Ült a padon, nézelődött, nem zavart senkit. Lassan megszokták a városkai lakói is, sőt megszerették. Ha egyszer nem ülne ott a padon, keresni kezdenék De ő ott ült, nem ment el, nem hagyta cserben azokat, akik szerették. Pedig, hányszor, de hányszor elgondolta, hogy másnap nem jön Üres lesz a pad, a restiben dolgozó szép, fiatal lány keresni kezdi, az állomásfőnök kétségbeesve telefonál, hol lehet a Padlakó? A gyerekek csodálkozva kérdik: Hát az öreg? Üres a pad! Mi történhetett? Ki látta? Az öregek elkeseredetten mondogatják: Hát már benne sem bízhatunk? Mivé lett ez a világ? Nem, megyek másnap is, minden nap, míg erőm engedi. És ment, már hajnalban ott ült a padon, ha esett, ha fújt. Integetett a vonatoknak, nézelődött, cigizett, néha ivott egy sört Egy sötét téli hajnalon az állomásfőnök kinézett az ablakon és a pad üres volt! A Padlakó kiáltott fel! Hol lehet? Ilyenkor már rég itt üldögél. Úristen, csak nincs valami baja? De hát hol keressem, Istenem, azt se tudom hol szokott aludni! És az állomásfőnök nem tudta mit tegyen, kit hívjon, hová menjen. Nagyon elszomorodott, sírni szeretett volna Mi lesz most? Hogyan tovább? A város szegényebb lesz egy színfolttal! Nincs mese, keresnem kell egy másik Padlakót, döntött az állomásfőnök. De hát hogyan? A mi Padlakónk becsületes, tisztességes, még tiszta is, hát hol találok én egy hasonlót? Kivilágosodott, és a Padlakó még mindig nem volt sehol. A resti kinyitott, néhány ember is megfordult az állomáson, és mindenki döbbenten nézett a padra, ahol nem ült senki. A városkában futótűzként terjedt a hír: eltűnt a Padlakó! Amitől már régóta féltek, bekövetkezett. Elhagyott minket, úgy ment el, hogy nem is szólt, de hát miért? kérdezgették egymástól az emberek. Szomorúság lengte be a kisvárost, a gyerekek elcsöndesedtek, az öregek megijedtek. Hiszen, ha Ő elmehet, akkor mi is gondolták. Róla már-már azt hitték, hogy halhatatlan és akkor, tessék, eltűnik! De hát nem halhatott meg mondta a restis lány! Tegnap még semmi baja nem volt! A Padlakó fűtetlen, hideg szobájában feküdt az ajtó előtt. Hajnalban, ahogy szokott, felkelt, hogy induljon a Padra, de összeesett és már nem tudott felkelni többet. Mikor rátaláltak, a test már oszladozott A Pad azóta is ott van az állomáson, nem ül rá soha senki

28 PÉNTEK IMRE,,TITKOS KAPOCS, LÁTHATATLAN KÖTELÉK Péntek Imre Titkos kapocs, láthatatlan kötelék Adalékok a muravidéki magyar szerelmi költészet változatairól Milyen a mai szerelmi líra? Milyen a modern szerelmi költészet? A férfi-nő viszony? Milyen új jelenségei, fejleményei vannak ezen intimszféra poétikai megjelenítésének? S különösen érdekes: miként alakul ez a határon túli költészetben, ahol a hagyományos és modern/posztmodern lírai kifejezésmódnak egyaránt megvannak a szilárd bázisai? A nehézségek több forrásból erednek. Korunk nem kedvez a vallomásosságnak, az érzelmi bensőség kidalolásának, a boldogságtörténeti elemzéseknek. A szerelmi érzés lefelé stilizálásának, közvetett megjelenítésének divatja érződik, s ez mind tartalmi, mind stilisztikai értelemben meghatározza az összetartozás, férfi-nő kapcsolat ábrázolását. Nos, ez a jelenség megfigyelhető a muravidéki magyar irodalomban is, amely jó ideig mint a jugoszláv állam része a délvidéki, vajdasági irodalom hatása alatt fejlődött, alakult. Tolnai Ottó, Tari István és Domonkos István akik nem egyszer személyesen is megjelentek e térségben költészetének hatása érződött a kezdeteken. Az újabb kezdeteken, amely alatt a hatvanas évek értendők. Ennek az irodalomnak egyik úttörője volt Szúnyogh Sándor, aki felvette a modernitás kihívásainak kesztyűjét, bár az indulás időszakában erősen hatott rá a népköltészet, az intimitás egy-az egy-ben való kidalolásának szenvedélye. Hóvágy című kötetében (1984) még fellelhetőek a romantikus ízzel, stíllel fogalmazódó versek is, mint a Bátorság, Várakozás. A Bátorság így intonál: Vagy a Várakozás konklúziója: Csak az égjen Tűző szerelemben Kinek lelke van Aki szembenézhet Száz viharral Szerelmi lobogásom Odafagy a szoba falára. A Találkozás c. ciklusban már feltűnnek a diszharmonikus megfogalmazások, s a Virágének egyik szép kísérlete a hagyomány és modern életérzés egyesítésének.