Környezetbarát termék

Környezetbarát termék

A BELGARIAD CIKLUS MÁSODIK KÖNYVE A MÁGIA KIRÁLYNŐJE DAVID EDDINGS BEHOLDER KIADÓ BUDAPEST, 2004

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: David Eddings: QUEEN OF SORCERY Copyright 1982, David Eddings All rights reserved. Fordította: Novak Gábor Hungarian translation 2004, Beholder Kft. A borítón Boros Zoltán és Szikszai Gábor festménye látható Cover art copyright by Zoltán Boros & Gábor Szikszai Térkép: Lexa Klára ISBN 963 9399 68 x ö ISBN 963 9399 79 5 Kiadja a Beholder Kft. Levélcím: 1680 Budapest, Pf. 134 Felelıs kiadó: Mázán Zsolt, Tihor Miklós Felelıs szerkesztı: Dani Zoltán Korrektor: Lexa Klára, Szakái Marianna Borító: Dikó István Tördelés. Dikó István Készítette az Alföldi Nyomda Rt. Felelıs vezetı: György Géza vezérigazgató Készült 2004-ben.

Helennek, aki a legdrágább dolgot adta nekem az életemben, és Mike-nak, aki megtanított játszani.

PROLÓGUS Beszámoló a Nyugat Királyságainak Csatájáról, melyet Kal Torak támadó hordái ellen vívtak. A Vo Mimbre-i csata alapján világ hajnalán Torak, az uralkodni vágyó gonosz isten ellopta Aldur Gömbjét, a Gömb azonban ellenállt az akaratának, és tüzével borzalmas sérüléseket okozott neki. Ám Torak ennek ellenére nem mondott le róla, mert mindennél többet jelentett számára a kı. Nem sokkal késıbb Belgarath, Aldur isten tanítványa, valamint az alornok királya és annak három fia felkerekedtek, és visszaszerezték a Gömböt Torak vastornyából. Torak természetesen az üldözésükre indult, de a Gömb haragja meghátrálásra késztette. Belgarath Chereket és fiait négy nagy birodalom királyává tette, hogy örökké ırködjenek Torak felett. A Gömböt Vasmarkú Riva gondjaira bízta azzal, hogy amíg Riva utódai birtokolják az ereklyét, addig a nyugat biztonságban van Évszázad követett évszázadot, és Torak valóban nem fenyegette a békében élı embereket, egészen 4865 tavaszáig, amikor is Drasniát elözönlötték a nadrakok, thullok és murgosiak hordái. A hatalmas sereg közepén táborozott vasból emelt lakhelyén Kal Torak, az angarakok istenkirálya. Városok és falvak váltak hamuvá, mert Kal Torak pusztítani jött, nem hódítani. Az életben maradottakat az acélmaszkos grolim papok kezére adták, akik népük

10 David Eddings rettenetes rituáléihoz használták fel ıket. Senki nem élte túl az inváziót, csak azok, akik Algariába menekültek, és akiket az Aldur-folyó torkolatánál felvettek a cherek hadihajók. A horda ezután délre, Algaria felé vette az irányt, de itt nem találtak elpusztítani való településeket. A nomád algar lovasok visszahúzódtak a támadók elıl, és folyamatosan váratlan, gyors rajtaütésekkel zaklatták ıket. Az algar királyok hagyományos székhelye Erıdvár volt, egy emberi kéz által emelt, harminc láb vastag kıfallal körülvett hegy. Az angarakok hiába próbálták menetbıl bevenni, ezért kénytelenek voltak letáborozni, és berendezkedni az ostromra. Nyolc évet vesztegettek el a hegy tövében. Ez elég idıt adott a nyugatnak a mozgósításra és a felkészülésre. A tábornokok a Tol Honeth-i Birodalmi Hadiakadémián győltek össze, hogy kidolgozzák a stratégiát. Félretették a nemzeti ellentéteket, és Brandot, a rivai İrzıt nevezték ki fıparancsnoknak. Két különös tanácsadója is akadt: egy öreg, ám annál határozottabb férfi, aki még az angarak királyságokról is lenyőgözı tudással rendelkezett, és egy csodálatos szépségő, sötét hajában ezüst tincset viselı, királyi megjelenéső nı. Brand erre a két emberre feltétel nélkül hallgatott, és tiszteletteljes hódolattal viseltetett irántuk. 4875 késı tavaszán Kal Torak felhagyott az ostrommal, és az algar lovasokkal a nyomában nyugat felé, a tenger irányába fordult seregével. A hegyekben az ulgók éjszakánként portyára indultak barlangjaik rejtekébıl, és iszonyatos mészárlást végeztek az alvó angarakok között. Ám Kal Torak hadai még így is megszámlálhatatlanok voltak. Rövid pihenı után a hadsereg folytatta útját az Arend-folyó völgyében Vo Mimbre városa felé, elpusztítva mindent, ami az útjába került. Nyár elejére az angarakok készen álltak a város bevételére. A csata harmadik napján három kürtszó hallatszott a harcmezı felett. Vo Mimbre kapui kitárultak, és a mimbrate lovagok rohamot indítottak az ostromló sereg ellen; csataménjeik vasalt patkói eltiportak élıt és holtat. Bal szárnyukon az algar lovasság, a drasniai lándzsások és a fátyolos ulgo szabadcsapatok támogatták ıket, jobbról pedig a cherek berzerkerek és Tolnedra légiói. A három oldalról szorongatott Kal Torak kénytelen volt tartalékait is bevetni. Ekkor érkeztek meg hátulról a szürke ruhás riva-

A MÁGIA KIRÁLYNİJE 11 iak, a sendarok és az astur íjászok. Az angarakok hullottak, akár a legyek, és zavarodottság lett úrrá rajtuk. A hitehagyott varázsló, Zedar a fekete sátorhoz sietett, amelybıl még mindig nem jött elı Kal Torak, és azt mondta az Átkozottnak: Uram, az ellenség bekerített minket. Még a szürke rivaiak is eljöttek, hogy próbára tegyék az erıdet. Kal Torak dühösen válaszolt: Kiállók eléjük, hogy Cthrag Yaska, a drágakı hamis ırzıi lássanak, és megtanuljanak félni. Küldd ide a lovagjaimat! Nagyuram, a lovagok nincsenek többé. Elvesztek a csatában, akárcsak grolim papjaid többsége. Kal Torak haragra gerjedt e szavak hallatán, láng csapott ki ép jobb szemébıl, de még a másik szeme helyérıl is. Utasította szolgáit, hogy csatolják fel pajzsát kézfej nélküli karjára, és magához vette félelmetes fekete kardját. Így indult a harcba. Amikor odaért, a rivaiak sorai közül megszólalt egy hang: Belar és Aldur nevében kihívlak téged, Torak! Érjen véget a vérontás, és kettınk között dıljön el a csata kimenetele! Brand vagyok, a rivai İrzı. Állj ki ellenem, vagy vonulj vissza bőzlı hordáddal, és ne tedd a lábad többé a nyugat királyságainak földjére! Kal Torak elırelépett. Ki az, aki kockáztatni meri halandó bırét a világ királya ellenében? Én Torak vagyok, a királyok királya, a nagyurak nagyura. Elpusztítom ezt a nagyhangú rivait. Ellenségeim megsemmisülnek, és Cthrag Yaska ismét az enyém lesz. Brand is kisétált a csapatai elé. Nehéz kardot viselt, és egy lepellel letakart pajzsot. Oldalán óriás termető farkas ügetett, feje felett fehér bagoly körözött. Brand vagyok, és kiállók ellened, korcs és torz Torak! Torak ránézett a farkasra. Menj innen, Belgarath! Fuss, ha kedves az életed! Majd a bagoly felé fordult Polgara, te pedig hagyd ott apádat, és szolgálj engem! Elveszlek feleségül, és a világ királynıjévé teszlek. De a farkas csak vonyított kihívóan, a bagoly pedig megvetıen rikoltott Torak felemelte a kardját, és lesújtott vele Brand pajzsára. Hosszú ideig harcoltak, félelmetes erejő csapásokat mértek egymásra. Azok, akik közel álltak, és látták a párviadalt, késıbb le-

12 David Eddings gendákat meséltek róla. Torak haragja egyre növekedett, és támadásaival addig ostromolta Brand pajzsát, amíg a férfi a földre bukott az Átkozott lába elıtt. Ám a farkas üvölteni, a bagoly rikoltozni kezdett, és az İrzıbe új erı költözött. Egyetlen mozdulattal lerántotta pajzsáról a leplet, és elıbukkant alóla egy gyermekszívnyi, kerek drágakı Amikor Torak ránézett, a kı izzani és lángolni kezdett. Az Átkozott kénytelen volt meghátrálni elıle. Eldobta pajzsát, kardját, és az arca elé emelte kezét, hogy megvédje a kı rettentı tüzétıl. Brand támadásba lendült, pengéje áthatolt Torak sisakrostélyán, belefúródott az isten hiányzó szeme helyébe, és megállt az Átkozott fejében. Ezután kihúzta a kardját, és levette ellenfele sisakját. Akik a közelben álltak, rémülten hıköltek hátra, mert az arcot oly mértékben megégette valami borzalmas tőz, hogy még ránézni is rettenet volt. Torak vért könnyezve felüvöltött, amikor ismét rápillantott az ékkıre, melyet ı Cthrag Yaskának nevezett, és amely miatt háborút indított a nyugat ellen. Aztán összeroskadt, és a föld beleremegett a zuhanásba. Csalódott üvöltés szakadt ki az angarakokból, amikor látták elesni Kal Torakot, és pánikba esve menekülni kezdtek. De a nyugat seregei üldözıbe vették és lekaszabolták ıket, és mire megvirradt a negyedik nap borongós, füstös hajnala, a hatalmas inváziós horda nem létezett többé. Brand parancsba adta, hogy hozzák elé az Átkozott holttestét, mert meg akarja nézni alaposabban is azt, aki a világ uralkodója akart lenni. Ám a testet nem találták meg, mert Zedar varázslatot bocsátott magára, és a nyugat seregén keresztül magával cipelte választott mesterét. Ekkor Brand a tanácsadóihoz fordult, és Belgarath azt mondta neki: Torak nem halt meg, csak alszik, mert egy istent nem lehet megölni halandó fegyverrel. És mikor fog felébredni? kérdezte az İrzı. Fel kell készítenem a nyugatot a visszatérésére. Polgara válaszolt neki: Amikor újra Riva király egyenes ági leszármazottja ül az északi trónon, a Sötét Isten felébred, hogy háborút vívjon ellene. Brand a homlokát ráncolta

A MÁGIA KIRÁLYNİJE 13 De hiszen az soha nem fog megtörténni! Amennyire ı tudta, az utolsó rivai királyt 4002-ben a családjával együtt lemészárolták a nyissai bérgyilkosok. Ha eljön az idı, a rivai király felbukkan, hogy elfoglalja az ıt megilletı helyet, mint ahogy az ısi prófécia is megjövendölte válaszolt Polgara. Többet errıl nem mondhatok. Brand megnyugodott, és utasította a seregét, hogy tisztítsák meg a harcmezıt az angarakok hulláitól. Amikor végeztek, a nyugat királyai összegyőltek Vo Mimbre kapuja elıtt, és tanácsot ültek. Brandot természetesen mindenki dicsıítette. Többen is felvetették, hogy Brandot kellene egész nyugat uralkodójának választani. Egyedül Mergon, a Tolnedrai Birodalom követe vétózta meg az ötletet császára, IV Ran Borune nevében. Brand visszautasította a felkérést, így a javaslatot elvetették, és a nyugalom visszatért a tanácskozó felek közé. Ám nemsokára újabb követelést fogalmaztak meg Tolnedra irányában. Az ulgo Gorim vetette fel elıször az ötletet. A Prófécia kiteljesedése érdekében egy tolnedrai hercegnıt kellene feleségül adni a világot megmentı rivai királynak. Az istenek ezt kívánják tılünk. Mergon természetesen ismét ellenkezett. A Rivai Király Csarnoka üres és elhagyatott. Nem ül király Riva trónján. Hogy mehetne feleségül a Tolnedrai Birodalom egyik hercegnıje egy fantomhoz? A Polgara nevő nı felelt: A rivai király vissza fog térni egyszer, hogy elfoglalja trónját, és elfogadja asszonyát. Ezért a mai naptól fogva a Tolnedrai Birodalom minden hercegnıje tiszteletét teszi a Rivai Király Csarnokában, pontosan a tizenhatodik születésnapján. Felöltözik a mennyegzıi ruhájába, és három napig vár a király érkeztére. Amennyiben a király nem jön el érte, visszatérhet apjához, és a továbbiakban az ı parancsai szerint cselekedhet. Egész Tolnedra tiltakozni fog e felháborító orcátlanság ellen kelt ki magából Mergon. Nem! Ez nem történhet meg! Mondja meg a császárnak, hogy ez az istenek akarata! tanácsolta Gorim. az ulgók bölcs királya. Mondja meg azt is, hogy amennyiben Tolnedra nem engedelmeskedik, az egész nyugat megindul ellene. Szétszórják a szélben Nedra fiait, megdöntik a

14 David Eddings hatalmat az országban, és a dicsı Tolnedrai Birodalom megszőnik létezni. A nagykövet látva az összegyőlt seregek erejét, inkább nem vitatkozott tovább. Közös egyetértéssel megpecsételték a szerzıdést. Amikor végeztek, a háború során romba dılt Arendia nemesei járultak Brand elé. A mimbraték királya halott, akárcsak az asturok hercege. Ki fog ezután uralkodni felettünk? A Mimbre és Asturia közötti háború kétezer éve szaggatja az országot. Hogyan válhatnánk ismét egy néppé? Brand alaposan megfontolta a választ. Ki a mimbrate trón örököse? kérdezte végül. Korodullin a mimbraték koronahercege felelték a nemesek. És az astur vérvonalban ki foglalná el a trónt? Mayaserena, az astur herceg lánya. Hozzátok elém ıket! adta ki a parancsot Brand, és amikor ott álltak vele szemben, így szólt: A Mimbre és Asturia közötti vérontásnak véget kell vetni. így hát azt parancsolom, házasodjatok össze, és a két szembenálló ház egyesüljön a vér kötelékével. Természetesen mindketten felháborodva tiltakoztak a döntés ellen, oly nagy volt bennük az ısi győlölködés és vérvonaluk büszkesége. Ám Belgarath félrevonta Korodullint, és halkan elbeszélgetett vele, Polgara pedig Mayaserenával vonult el egy csendes helyre. Nincs ember, aki be tudna számolni róla, mit mondtak ık ketten a fiataloknak, de amikor visszatértek Brand elé, Mayaserena és Korodullin már meg voltak róla gyızıdve, hogy a házasság a legmegfelelıbb lépés részükrıl. És ez volt a Vo Mimbre-i csata utáni tanácsülés utolsó említésre méltó mozzanata. Mielıtt elindult volna északra, Brand még egyszer szólt a királyokhoz és nemesekhez. Sok mindent hoztunk itt létre, mi véleményem szerint jó, és remélhetıleg még hosszú ideig megmarad. Egyesítettük erıinket az angarakok ellen, és legyıztük ıket. Torakot előztük, és a szövetség, mely megköttetett közöttünk, felkészíti a nyugatot a Prófáciában megjövendölt napra, amikor a rivai király visszatér trónjára, és Torak felébred hosszú álmából, hogy újra megpróbálja rabigába hajtani a világot. Mindaz, amit ma cselekedtünk, felkészít minket az eljövendı nagy, végsı háborúra. Ennél többet nem

A MÁGIA KIRÁLYNİJE 15 tehetünk. Emellett ezen a helyen ma Arendia sebei is begyógyultak, és a több mint kétezer éve dúló háború véget érni látszik Nyugodt szívvel mondhatom, hogy elégedett vagyok. Az istenek áldjanak mindenkit! Azzal megfordult, és elvágtatott északnak. Vele tartott a megtermett férfi, akit Belgarath-nak hívtak, és Polgara, a méltóságot sugárzó gyönyörő nı. A sendariai Camaarban hajóra szálltak, és meg sem álltak Riváig. Brand soha többé nem tért vissza a nyugat királyságaiba. Ám társairól még sok legenda született. És hogy ezekbıl mi igaz, és mi nem, nagyon kevesen tudnák megmondani.

ELSİ RÉSZ ARENDIA

ELSİ FEJEZET o Wacune nem létezett többé. Huszonnégy évszázad telt el azóta, hogy a wacite arendek magára hagyták, és Arendia északi részének sötét, végtelen erdeje azóta már visszakövetelte magának a romokat. A leomlott falmaradványokat vastagon benıtte a moha és az erdı talaján tenyészı nedves, barna zuzmó, és csak az egykor büszke tornyok töredezett csonkjai jelölték a fák között, a ködben azt a helyet, ahol egykor Vo Wacune állt. Kásás hótakaró fedte az alig látható romokat, és az ısi kövek felületén könnycseppekként csorgott az olvadó hólé. Garion egyedül ıgyelgett a halott város fákkal benıtt széles utcáin. Vastag, szürke gyapjúköpenyét szorosan maga köré csavarta a hideg ellen, és gondolataiba temetkezett, melyek olyan szomorúak voltak, mint köröskörül a síró kövek Faldor birtoka a zöld. napsütötte mezıkkel olyan távol volt már, hogy szinte teljesen belesüppedt a feledés ködébe, és a fiú elsöprı honvágyat érzett. Akármilyen erısen is próbált kapaszkodni a részletekbe, azok minduntalan elszöktek elıle. Pol néni konyhájának finom illatai halovány emlékké váltak; Durnik kalapácsának csengése a kovácsmőhelyben mintha egy harang utolsó, elhaló visszhangja lett volna; és játszótársai éles, tiszta arca is egyre jobban elhomályosult az emlékeiben, végül már

20 David Eddings abban sem volt biztos, hogy ha találkozna velük, felismerné ıket. Gyermekkora tovaszállt, és hiába is próbálkozott, nem tudott fogást találni rajta. Minden megváltozott; ez volt a probléma gyökere. Életének gerince, a szikla, melyre egész gyermekkora épült, mindig is Pol néni volt. Faldor birtokának egyszerő világán ı volt Pol úrnı, a szakács, de a farm kapuján kívülre kerülve Polgarává vált, a varázslónıvé, aki az emberi értelem számára felfoghatatlan módon viszonyult az elmúlt három évezredhez. És Farkas mester, az öreg, vándor mesemondó is ugyanígy megváltozott. Garion már tudta, hogy öreg barátja valójában az ı ük-ükapja megszámolhatatlan ük -kel az elején, de a csibészes, idıs arc mögött ott volt Belgarath határozott tekintete; a varázslóé, aki már hétezer éve várt, és figyelte az emberek és istenek tevékenységét. Garion nagyot sóhajtott, és folytatta útját a ködben. Már maguk a nevek is kényelmetlen érzéssel töltötték el. Garion sosem akart hinni a varázslásban, a mágiában vagy a boszorkányságban. Ezek a dolgok természetellenesek voltak, és megsértették a szilárd, érzékelhetı valósággal kapcsolatos elképzeléseit. De túl sok minden történt vele az utóbbi idıben ahhoz, hogy továbbra is ragaszkodjon kényelmes kételkedéséhez. Mindössze egyetlen megrázó pillanat kellett hozzá, hogy kételyeinek utolsó morzsái is megszőnjenek létezni. Az a pillanat, amikor döbbent hitetlenkedéssel figyelte, amint Pol nagynéni egyetlen szóval és egy kézmozdulattal eltüntette Martje szemérıl a fehér hályogot, visszaadva az ırült öregasszony látását és egyben brutális könyörtelenséggel megszüntetve jövıbelátó képességét. Martje elkeseredett sikolyának emlékére Garion megborzongott. A sikoly jelentette azt a pontot, ahonnan a világ már nem volt olyan szilárd, megfogható és biztonságos, mint régen. Az egyetlen jól ismert helytıl elszakítva, telve bizonytalansággal a hozzá legközelebb álló két ember iránt, a lehetséges és a lehetetlen közötti különbségrıl alkotott elképzelésének romjai között Garion egy különös kaland közepén találta magát. Fogalma sem volt róla, mit keresnek ebben az erdıvel benıtt romvárosban, mint ahogy arról sem, merre fognak továbbmenni. Az egyetlen bizonyosság, ami megmaradt neki, egy komor gondolat volt, amelybe elkeseredetten kapaszkodott: él egy ember, aki valamikor régen a hajnali szürkületben odaosont egy istenek háta mögötti falu apró házához, és

A MÁGIA KIRÁLYNİJE 21 meggyilkolta a szüleit. Ha az egész életét rá is kell szánnia, Garion meg fogja találni ezt az embert, és ha megtalálja, megöli Ebben a gondolatban mindig talált valami különös, megnyugtató érzést Óvatosan átmászott egy utcára dılt ház romjain, és folytatta az elhagyatott város felfedezését. Igazából semmi látnivaló nem volt itt. A türelmes évszázadok szinte mindent eltüntettek, ami a háború után megmaradt, a kásás hó és a sőrő köd pedig az utolsó nyomokat is elrejtette. Garion ismét sóhajtott, és saját nyomain haladva elindult visszafelé az egyik csonka torony irányába, ahol az elızı éjszakát töltötték. Ahogy közeledett, megpillantotta Farkas mestert és Pol nagynénit, akik a toronytól nem messze álltak, és halkan beszélgettek. Az öregember a hátára vetette rozsdaszín csuklyáját, Pol pedig szorosan a teste köré csavarta kék köpenyét A nı idıtlen sajnálkozással az arcán nézte a ködbe veszı romokat. Hosszú, fekete haját hátravetette a válla felett, és jellegzetes, ısz tincse most még a lába elıtt lévı hónál is fehérebbnek tőnt. Itt van mondta Farkas, amikor a fiú közelebb ért hozzájuk. Pol bólintott, és szigorúan nézett Garionra. Hol voltál? kérdezte. Sehol. Csak gondolkodtam. Látom, sikerült alaposan átáznod. Garion felemelte az egyik lábát, és szemügyre vette a csizmájáról lógó havas sárgöröngyöket. A hó sokkal nedvesebb, mint gondoltam mentegetızött. Valóban jobban érzed magad, ha azt viseled? mutatott Farkas a Garion oldalán lógó kardra Mindenki állandóan arról beszél, mennyire veszélyes ország Arendia felelte Garion. Meg aztán nem árt, ha elsajátítom a használatát. Megigazította a nyikorgóan új kardövet, hogy a fegyver markolata ne legyen annyira látható. A kardot Baraktól kapta Erastide napjára; ez is egyike volt a tengeren eltöltött ünnep alkalmából kapott ajándékoknak. Tudod, nem nagyon illik hozzád mondta az öregember némileg helytelenítıen. Hagyd már. apám! intette le szórakozottan Pol Elvégre az övé, és ha akarja, csak viselje. Hettarnak nem kellene már itt lennie? váltott témát gyorsan Garion.

22 David Eddings Lehet, hogy Sendaria hegyei között mély havon kell átvágnia morfondírozott Farkas. De itt lesz. Hettar megbízható fiatalember. Még mindig nem értem, miért nem vettünk lovakat Camaarban. Mert a közelébe sem érnek ezeknek felelte Farkas rövid, fehér szakállát vakargatva. Hosszú utat kell megtennünk, és nem szeretném, ha útközben kidılnének az állataink. Sokkal jobb most várni egy kicsit, mint késıbb sokkal több idıt veszteni. Garion hátranyúlt, és megvakarta a tarkóját, mert a különös vésetekkel teli ezüst amulett lánca dörzsölte a bırét; a mredaliont Farkastól és Poltól kapta Erastide ünnepén Majd hozzászoksz, kedvesem mondta Pol, észrevéve a mozdulatot. Szívesebben viselném a ruhán kívül fintorodott el a fiú. A zubbonyom alatt senki nem látja. Közvetlenül érintkeznie kell a bıröddel. De nem valami kényelmes. Elismerem, nagyon szép ajándék, de néha hidegnek érzem, néha forrónak, és olyan is van, amikor elviselhetetlenül nehéznek tőnik. A lánc pedig folyamatosan dörzsöli a nyakam. Nem vagyok hozzászokva az ékszerekhez. Ez nem egy egyszerő ékszer, kedvesem mondta a nı. Idıvel majd megszokod. Farkas nevetett. Talán egy kicsit jobban fogod érezni magad, ha megtudod, hogy a nagynénédnek tíz év kellett, amíg hozzászokott a sajátjához. Mindig figyelmeztetnem kellett, hogy vegye fel. Nem hiszem, hogy ebbe épp most kellene belemennünk jelentette ki hővösen Pol. Neked is van? kérdezte kíváncsian Garion az öregtıl. Természetesen. És van valami jelentısége, hogy mindannyian viseljük? Ez egy családi hagyomány, Garion. Pol hangsúlya jelezte, hogy a témát lezártnak tekinti A köd kavarogni kezdett körülöttük, ahogy hideg, nedves forgószél támadt a romok között. Bárcsak itt lenne már Hettar! sóhajtott Garion. Szeretnék elmenni errıl a helyrıl. Olyan, mint egy temetı. Nem mindig volt ilyen jegyezte meg csendesen Pol. Milyen volt? Boldognak éreztem itt magam. A falak magasak voltak, a tornyok az egekig nyúltak. Azt hittük, örökké állni fognak. A hidegtıl meg-

A MÁGIA KIRÁLYNİJE 23 barnult kúszónövényekre mutatott, melyek szinte teljesen belepték a köveket. Ott egy hatalmas virágoskert volt, ahol sárga ruhás nemeshölgyek üldögéltek, miközben a fal túloldalán fiatalemberek énekeltek nekik. A dalok édesek voltak, a hölgyek pedig sóhajtoztak, és vörös rózsákat dobáltak át a túloldalra. Annak az utcának a végén pedig egy márvánnyal kirakott tér volt, ahol rendszeresen összejöttek az öregemberek, hogy elfeledett háborúkról és eltőnt barátokról beszélgessenek. A mögött állt egy nagy ház terasszal, ahol esténként a barátaim társaságában a csillagokat figyeltük, miközben a szolgáló hideg gyümölcsöket szolgált fel, és a fülemülék szívhez szólóan daloltak. Rövid idıre elhallgatott. Azután jöttek az asturok folytatta, de már nem ugyanazon a hangon beszélt. Meg lennél lepıdve, ha tudnád, milyen kis idı szükséges több ezer év munkájának lerombolásához. Ne szomorkodj. Pol! mondta neki Farkas. Ezek a dolgok idırıl idıre megtörténnek Nem sokat tehetünk ellenük. De én igenis tehettem volna valamit, apám! Pol végignézett a romokon. Csak te nem hagytad Emlékszel? Újból ezen kell vitatkoznunk? kérdezte Farkas fájdalmas fintorral. Meg kell tanulnod elfogadni a veszteséget. A wacite arendekre mindenképpen a bukás várt A legjobb esetben is csak néhány hónappal késleltethetted volna az elkerülhetetlent Nem azért vagyunk azok, akik vagyunk, hogy olyan dolgokba keverjük bele magunkat, amelyekhez semmi közünk. Igen. ezt már mondtad ezelıtt is. A nı a ködbıl bizonytalanul felsejlı fákat nézte, melyek mintha a lerombolt város üres utcáin meneteltek volna. Nem hittem volna, hogy a fák ilyen gyorsan visszatérnek mondta különös hangsúllyal. Azt hittem, még várni fognak egy kicsit. Majdnem huszonöt évszázad telt el, Pol mutatott rá Farkas Valóban? Mintha csak tavaly történt volna. Ne rágódj miatta! Ettıl csak rosszkedved lesz Inkább menjünk be, ez a nyavalyás köd elveszi minden életkedvünket. Pol átkarolta Garion vállát, és elindultak a torony felé. A nı illata és közelségének érzése összeszorította a fiú torkát. A szakadék, amely az elmúlt hónapokban folyamatosan nıtt köztük, nagynénje érintésére egy pillanat alatt összezárult. A torony aljában lévı terem falait olyan masszív kövekbıl emelték, hogy sem az eltelt évszázadok, sem a fák gyökereinek lassú, ám meg-

24 David Eddings állíthatatlan növekedése nem tudta ıket kikezdeni. Az alacsony kımennyezetet széles boltívek tartották, s ettıl a helyiség leginkább egy barlangra emlékeztetett. A szoba túlsó végében, a bejárati ajtóval szemközt, két durván faragott kıtömb között egy keskeny hasadék alkotott természetes kéményt. Elızı éjjel, amikor átfagyva és nedvesen megérkeztek, Durnik értı szemmel megnézte magának a hasadékot, majd a törmelékekbıl hevenyészett, ám a célnak tökéletesen megfelelı tőzhelyet épített. Nem valami elegáns, de néhány napig megteszi. Farkas, Garion és Pol beléptek az alacsony mennyezető, barlangszerő helyiségbe; a tőzhelyen lobogó lángok hosszú árnyékokat vetettek a boltívekre, és barátságos meleget sugároztak szét a szobában. Durnik barna bırtunikájában fahasábokat rakosgatott a fal mellett, Barak pedig, a vörös szakállú, láncinges óriás a kardját élesítette. A győrött, fehér inget és fekete mellényt viselı Selyem lustán terpeszkedett a csomagokon, és a kockáival játszadozott. Hettarnak még semmi jele? nézett fel Barak. Még van bı egy napja. Farkas a tőzhöz sétált, hogy felmelegítse átfagyott tagjait. Cseréld le a csizmád, Garion! tanácsolta a fiúnak Pol, és kék köpenyét felakasztotta az egyik szegre, amit Durnik vert be a fal repedésébe. Garion leakasztotta a csomagját egy másikról, és elkezdett kotorászni benne. A harisnyádat is tette hozzá a nagynénje. Felszállt már a köd? kérdezte Selyem Farkastól. Ne is álmodj róla! Ha rá tudlak venni titeket, hogy egy kicsit eltisztuljatok a tőz mellıl, készítek valami vacsorát mondta Pol egy hivatásos szakácsnı modorában. Sonkát, barna kenyeret, egy csomag szárított borsót és néhány aszott sárgarépát szedett elı, majd szokása szerint halkan dúdolva munkához, látott. Garion másnap reggel, étkezés után magára kapott egy vastag gyapjúmellényt, felkötötte a kardját, és kisétált a ködlepte romok közé, hogy figyelje Hettar érkezését. Saját magát jelölte ki erre a feladatra, és nagyon örült, hogy barátai közül senki nem hívja fel a figyelmét önként vállalt kötelessége hiábavalóságára. Miközben a be-

A MÁGIA KIRÁLYNİJE 25 havazott utcán a város romokban heverı nyugati kapuja felé sétált, tudatosan próbálta távol tartani magától a búskomorságot, melyet elızı este érzett. Rájött, hogy mivel a körülményeken nem tud változtatni, a további rágódással csak saját szája ízét keseríti meg. Mire elérte a kapu melletti alacsony kıfalat, nem lett ugyan jókedve, de legalább a melankólia sem kerítette a hatalmába újra. A fal biztosított neki némi védelmet, de a jeges hideg még így is áthatolt a ruháján, és a lába percek alatt elmerevedett. Reszketve telepedett le ırhelyére, és várakozott. Semmi értelme nem lett volna a ködöt kémlelni, ezért inkább a hangokra koncentrált. Fülével lassanként elkezdte megkülönböztetni egymástól a falon túl elterülı erdı neszeit, a fákról csöpögı vízcseppek koppanásait. a túlterhelt ágakról lehulló hótömbök tompa puffanásait, és egy száraz ágon munkálkodó harkály távoli kopogtatását. Ez az én tehenem szólalt meg egy hang váratlanul valahonnan a ködbıl. Garion mozdulatlanná dermedve hallgatózott. Akkor tartsd a saját legelıdön! mondta rövidesen egy másik hang. Te vagy az, Lammer? kérdezte az elsı hang. Így van. Te pedig Detton? Fel sem ismertelek. Mikor is láttuk egymást utoljára? Talán négy vagy öt éve morfondírozott Lammer. Mi újság a faludban? kérdezte Detton. Éhezünk. Az összes élelmünk elmegy adóba. A miénk is. Fıtt gyökereket eszünk. Azt még nem próbáltuk ki. Egyelıre a cipıinknél tartunk. És hogy van a feleséged? érdeklıdött udvariasan Detton. Tavaly halt meg felelte Lammer érzelemmentes hangon. A hőbérurunk elvitte a fiunkat katonának, és valahol egy csatában elesett. Forró szurkot öntöttek rá. A feleségem attól kezdve semmit nem evett, és nemsokára ı is elment. Sajnálom mondta együttérzıen Detton. Csodálatos asszony volt Jobb is, hogy eltávoztak szögezte le Lammer. Legalább nem fáznak és éheznek többé. Milyen gyökereket szoktatok enni? A nyír a legjobb. A lucfenyıben túl sok a gyanta, a tölgy pedig nagyon kemény. Érdemes belefızni egy kis füvet is, hogy jobb legyen az íze.

26 David Eddings Ki fogom próbálni. Most vissza kell mennem mondta Detton. Az uram fáért küldött, és ha túl sokáig maradok, megvesszız. Talán máskor is összefutunk. Ha még élünk. Minden jót, Detton. Minden jót, Lammer. A két férfi eltávolodott. Garion még nagyon hosszú ideig várakozott mozdulatlanul, miközben agya megpróbálta feldolgozni a hallottakat, és szemébe a sajnálat könnyei győltek. A legrosszabb az egészben az volt, hogy azok ketten milyen fásult belenyugvással fogadták el a sorsukat. A fiú torkát tehetetlen harag égette. Hirtelen nagyon szeretett volna megütni valakit. Aztán újabb hangot hallott a ködbıl. Valahol az erdıben valaki énekelt. A hang könnyő, tiszta tenor volt, és ahogy közelebb ért, Garion egyre jobban hallotta. A dal az ısi gonoszról szólt, a refrén pedig egy csatába hívó kiáltás volt. Garion dühe megmagyarázhatatlan módon a közeledı felé irányult. A megfoghatatlan igazságtalanságokról szóló harsány nóta valahogy szentségtörınek tőnt Lammer és Detton csendes fásultságával szemben. Garion gondolkodás nélkül elıhúzta kardját, és meglapult a falmaradvány mögött. Az ének egyre közeledett, és Garion most már a nedves havat taposó paták tompa dobogását is ki tudta venni. Óvatosan kidugta a fejét a fal széle felett, és alig húszlépésnyire megpillantotta a ködbıl elıbukkanó lovast. Egy sárga nadrágot és ragyogó vörös zekét viselı fiatalember volt. Prémmel szegélyezett köpenyét a hátára vetette, egyik vállán hosszú íjat hordott, az ellenkezı csípıjén pedig egy kard hüvelye lógott. Tollas, csúcsos kalapja alól aranyvörös tincsek omlottak a hátára. Bár az ének komor hangulatú volt, és hangja remegett az érzelmektıl, ahogy beleélte magát a dalba, fiatal arcáról barátságos nyíltság sugárzott, melyet még komoly kifejezése sem tudott letörölni. Garion nézte ezt a fiatal, üresfejő nemesúrfit, és biztos volt benne, hogy az énekes bolondnak sosem kellett fák gyökerébıl levest fıznie, vagy egy feleséget siratnia, aki gyászában éhen halt. Az idegen elfordította a lovát, és még mindig énekelve egyenesen a romos kapuív felé indult, ahol Garion rejtızködött. Garion nem volt agresszív fiú, és más körülmények között biztosan más nézıpontból vizsgálta volna meg a helyzetet. A tarka ruhás fiatalember azonban a lehetı legrosszabb idıpontban tőnt fel a szí-