A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA MAGYARORSZÁGON 1920 1980 KÖZÖTT ZIELBAUER GYÖRGY 1990. augusztus 31-én a Kossuth adó a déli hírekben arról adott tájékoztatást, hogy az 1990. január 1-i hatállyal végrehajtott népszámlálás előzetes adatai szerint Magyarország népessége a 10 300 000-et valamivel meghaladta, de a nemzetiségekkel kapcsolatos adatok nem tükrözik a valóságot, mint ez eddig is 1949 1980 között tapasztalható volt. Az I. világháborút lezáró trianoni békeszerződés következtében a hazai németség száma alig haladta meg az 551 000 főt, s a területi változások következtében a korábbi német lakosság 70%-a a szomszédos országok főhatósága alá került. A békeszerződés nem zárta le megnyugtatóan az ország nyugati határait, mert Ausztria és Magyarország közötti végleges határok megállapítására az 1921. október 21-én Velencében aláírt egyezmény alapján megtartott népszavazást követően került sor. A népszavazás után a Népszövetségi Tanács 1922. szeptember 17-i ülésén hozott döntés értelmében Sopron és környéke, továbbá Rendek, Rőtfalva, Kisnarda, Nagynarda, Alsócsatár, Felsőcsatár, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Horvátlövő és Pornóapáti került vissza Magyarországhoz. Egy később megkötött csereegyezmény alapján Rendek és Rőtfalva Ausztriához került, mely lemondott Olmód és Szentpéterfa községekről Magyarország javára /1/. - w. Az ország trianoni határai közt az 1920-as népszámlálás szerint 551 211 német maradt. A német lakosság a 6,9%-os arányával az országban messze felülmúlta a megmaradt egyéb nemzetiségi lakosság (szlovákok 1,8; horvátok 0,5; románok 0,3; szerbek 0,2%-os) részarányát. A németség 1890-ig abszolút számokban növekedett, de számaránya már 1880 óta állandóan csökkent, s ez a tendencia épp azokon a központi fekvésű területeken volt a legerősebb, amelyekre a trianoni békeszerződés a magyar államot lehatárolta. Ez a folyamat 1920 után nemcsak folytatódott, hanem fel is gyorsult: a németek 1920-ban 6,9%-os részaránya az 1930. évi népszámláláskor 5,5%-ra csökkent. A német lakosság 21,3%-a volt városlakó, ennek mértéke 1930-ban 17%-ra csökkent. A trianoni Magyarország német lakosságának területi megoszlása lényeges szerepet játszott a felgyorsult asszimilációs folyamatban. Tilkovszky Lóránt előzőekben említett munkájában szereplő területi elhelyezkedést jónak tartjuk azzal a lényegtelen módosítással, hogy a Budai-hegység vidékét az akkori Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyéhez kell tennünk, illetve a Duna-Tisza közével egységet alkot. így maradna még Nyugat-Magyarország (a Moson megyei Oroszvártól a Vas megyei Felsőszölnökig), Észak- Dunántúl (főváros környéke kivételével), Délkelet-Dunántúl (az ún.
102 ZIELBAUER GYÖRGY Schwâische Türkei) továbbá Tiszántúl és Észak-Magyarország szórványként kezelendő részei /2/. A nemzetiségeknek ezen belül a németségnek a csökkenése más megvilágításban is a figyelem középpontjába került a két világháború közötti időben. A németségnek 1920 1930 közötti évtizedben bekövetkezett csökkenését az elcsatolt területekre való elköltözés, részint a városokban történt beolvadásnak tulajdonították. A németek számának ilyen mértékű alakulását azzal is magyarázták, hogy 1920-tól 1930-ig több mint 10 000-rel megfogyott a német anyanyelvű zsidóknak a száma. Ezen kívül 1920-1930 közötti 10 évben 73 902 fő, 1931-1937 közötti időben 7734 fő volt a kivándorlók száma. Ez utóbbiból 2293 főt tett ki a kivándorló zsidóknak a száma. Ez a kivándorlás a természetes asszimiláció mellett hozzájárult a német anyanyelvű lakosság arányának megváltoztatásához /3/. ' ' ' ~ - A népszámlál ás hivatalos adatai szerint 1920-ban 551 624, 1930-ban 478 630, 1941-ben 477 057 fő volt a német anya.nyelvűek száma, ez az egész lakossághoz viszonyítva 6,9, 5,5, illetve 1941- m a trianoni országterületre 9 320 000 lakos után 5,1%-os részarányt matatott. A városok német lakosságának vizsgálata során a figyelem elsőként a fővárosra irányult, hiszen itt a németség száma 60 425-ről 22 586-ra csökkent. A mai városoknak nyilvánított helységek 1941-es népszámlálási adatai szerint 108 849 fő volt a német anyanyelvüeknek a száma, az egész németséghez viszonyítottan a városokban lakott a németek 22%-a. A német anyanyelvűek száma a trianoni országterületen IÁI Number o f persons o f German mother tongue in the territory after the Trianon Treaty
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 103 A német lakosság a legnagyobb arányszámot Baranya, Bács-Bodrog és Tolna megyében mutatta. A községek közül 292-ben haladta meg a német lakosság száma a népesség 50%-át, ezeknek a településeknek több mint a fele Baranya és Tolna megyékben volt, ott sem teljesen összefüggő területen, a többi 134 település nem kevesebb mint 12 megyében volt szétszóródva /5/. Az előzőekben közölt táblázatból látható, hogy jelentős volt a németek aránya Északnyugat-Dunántúl térségében is. Ezen a területen 116 községben-városban éltek németek, itt 81 település németségének aránya a községek lakosságának 50%-át, ezen belül is 53 községben a németek aránya meghaladta a 80%-ot /6/. Délkelet-Dunántúl németsége vizsgálatakor a táblázatból az is kitűnik, hogy 1920-hoz viszonyítva 1930-ban jelentős a csökkenés, majd 1941-re Baranya megyében a németek száma még az 1920. évit is meghaladja. E megye 36 községében végeztük el a népszámlálási adatok összehasonlítását. Itt 1920-ban 20 946, 1930-ban 15 738, majd 1941-ben 20 479 ío volt a német anyanyelvűeknek a száma, továbbá 30 olyan község is található, ahol a németség létszáma a három népszámlálás során fokozatosan emelkedett. Példaként említjük Lánycsók, Liptód és Majs községeket, itt 1920- ban 3881, 1930-ban 4084 és 1941-ben pedig 4207 fő volt a német anyanyelvűek száma 111. Tolna megyében az 1920. és 1930. évi népszámlálási adatok csökkenésének közel fele Bátaszék, Mőzs és Tolna községekből adódott. E három községben 1920-ban 9808, 1930-ban pedig.6586-ra csökkent a német
104 ZIELBAUER GYÖRGY anyanyelvűek száma. Bonyhádon is hasonló csökkenés volt tapasztalható a német anyanyelvűek körében; az 1920. évi 4244-röl 2993-ra apadt a számuk. Ebben a megyében is több helyen (Mucsi, Dunakömlőd, Várdomb, Kakasd, Kisdorog, Dióberény stb.) a németség száma fokozatosan emelkedett a két világháború közötti népszámlálások során /8/. Az 1920 1945 közötti időszakban lejátszódó események szempontjából lényeges számunkra a németek által lakott településeken a lakosság vallási megoszlásának a vizsgálata is. A népszámlálási adatok első látásra megmutatják, hogy az osztrák-magyar határ mentén fekvő települések lakóinak jelentős része evangélikus vallású. A trianoni országterületen 105 110 ilyen község van, számuk a népszámlálás adatai szerint 88 000 fő 191. ' A hazai németség egyedüli szervezete a Magyarországi Német Népművelési Egyesület volt és az 1923. június 15-én történt megalakulását követően több mint egy év telt el az 1924. augusztus 3-án megtartott ünnepélyes alakuló ülésig. A Bethlen-kormány 1924. szeptember 29-én hagyta jóvá a végleges alapszabályzatot /10/. A kormánnyal szembeni kezdeti lojalitás, az 1929 óta egyre nehezedő és a németséget is sújtó gazdasági válság megrontotta a kormány és a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület viszonyát. Ennek eredményeképpen a vezetőség ellenzéki irányba fordította a német lakosságot. Ez érződött az 1931-es országgyűlési választások előtti időszakokban is. A tizenegy nemzetiségi kerületben a jelöltek csak 4 helyen jutottak el a választásokig, de mandátumot így sem szereztek. Bleyer is hiába hízelkedett a kormánynak, nacionalistának mondott mozgalmának jelöltjei hasonló sorsra jutottak. Ha hívei közül más nem is, maga Bleyer mandátumhoz jutott ismét a villányi választókerületben. A gazdasági válság utáni enyhülésnek a légkörét rontotta le Bleyer Jakab 1933. május 9-i parlamenti beszéde, mert minden oldalról elszabadította a nacionalista szenvedélyek viharát. Bleyer nem ismerte el a természetes gazdasági, társadalmi tényezők által kiváltott asszimilációt, és az 1930-as népszámlálás során a németség 13,2%-os csökkenését az erőszakos magyarosítás számlájára írta. A beszéd hatására Bleyer és mozgalma jelentősen elszigetelődött, de visszavetette a németkérdés megoldásának pozitív lehetőségeit is /11/. Asszimiláció és disszimiláció a németség körében 1920 1945 között Mint említettük, az 1930. évi népszámlálás, amelynek felgyorsuló beolvadását jelző adatai nagy izgalmat keltettek a német nemzetiségi mozgalomban, előtérbe került az asszimiláció egész problematikája. Harcos törekvéssé vált a "végső pusztulással fenyegető" további magyarosodás meggátlása, sőt felmerült az elveszettek visszahódításának, disszimilációjának a gondolata is /12/.
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 105 Az asszimilációs veszteségeket hangsúlyozó külföldi és belföldi német propagandára válaszul, a harmincas évek elején hazafias jelszavakkal nagyarányú névmagyarosítási kampány indult meg, amelyhez a katonaságnál, hivatalokban, iskolákban jelentős presszió is járult. Ez viszont alkalmat adott arra, hogy a szenvedélyes német propaganda az erőszakos magyar asszimiláció előtérbe állításával elhomályosítsa, hogy alapjában véve természetes magyarosodási folyamatról van szó. Az 1933-as esztendőben 5465 német magyarosította meg nevét. Gömbös Gyula honvédelmi minisztersége idején a névmagyarosítási kampányhoz jelentős presszió hatása volt tapasztalható. Az 1930 1932 közötti időben 794 törzstiszt és tiszt, valamint 632 altiszt és polgári személy, tehát összesen 1426 honvédségi állományba tartozó kérte névmagyarosítását /13/. A hitleri birodalom és a Magyarország közötti szorosabb kapcsolatok kialakulása során a magyar kormány támogatását élvező Népművelődési Egyesület mellett megalakult a Volksbund dér Deutschen in Ungarn. Az 1939-es választások során a parlamentbe került Volksbund képviselők 1940. június 19-én a miniszterelnökségen átnyújtották a Volksbund memorandumát. Ebben kifogásolták a magyar közigazgatást, németellenes magatartással vádolták, tiltakoztak egyebek mellett az erőszakos névmagyarosítás miatt. Teleki június 21-én az erős ellenzésre talált névmagyarosítási akcióval kapcsolatban állást foglalt az erőszakos asszimilációval szemben és az önkéntes asszimiláció mellett. Az 1940. évi közel 20 000 névmagyarosítás 40%-a a németekre esett (kb. 8000 német névmagyarosítása lehetett) /14/. 1940 decembere óta intenzíven folytak az országban a tízévenként esedékes népszámlálás előkészületei. Bizonyára nem légből kapott az az indiszkréció folytán utóbb kiszivárgott hír, amely szerint az 1941. évi népszámlálást eredetileg asszimilációs továbblépésnek szánták volna a magyar hatóságok. A körülmények azonban 1941-re megváltoztak. Ennél a népszámlálásnál a magyar kormány már egy erős a Volksbund által képviselt és a német birodalom által támogatott disszimilációs törekvéssel került szembe. A német nemzetiség tekintetében 1941 elején úgy látszott, nem az a kérdés, mekkora lépés történhet az asszimiláció terén, hanem hogy nem forognak-e veszélyben a korábbi évtizedek asszimilációs eredményei. Disszimilációra leginkább ott kerülhetett sor, ahol nyílt preszsziót alkalmaztak az asszimiláció érdekében, s így ennek megfelelően csak felszínes lehetett. Igazi aggodalmat nem ez keltett, hanem a Volksbund a magukat magyarnak valló és érző, tartósan asszimilálódottak tömegeit is származásuk alapján a német nemzetiséghez akarja disszimilálni. A Volksbund által képviselt és a német birodalom által is támogatott disszimilációs politika nem ismerte el a természetes és az önkéntes asszimilációt. Az 1941. február 1 15. közt végrehajtott népszámlálás eredményei csak később váltak ismertté. A Volksbund-apparátus e két hét alatt teljes permanenciában volt, s eleve azt az álláspontot foglalta el, hogy a népi német
106 ZIELBAUER GYÖRGY állomány felmérésére egyedül jogosult, s a hivatalos népszámlál ás eredményeit nem ismeri el /15/. Az asszimiláció-disszimiláció jelentős mértékben befolyásolta a két világháború közötti magyar belpolitikai életet. Az 1930 1941 közötti időszak népszámlálási adatai alapján a németség számában jelentéktelen változás volt észlelhető. "Megállt" a németség számának csökkenése!!! A hazánkban élő nemzetiségek számbavételére a két világháború között csak a németségre vonatkozóan egyre több kísérlet történt. A hivatalos adatok mellett a killöböző szervek Volksbund, VoMi stb. becslései jelentős mértékben eltértek a valóságtól. Egy 1987-ben, az NSZK-ban megjelent munka szerint a trianoni országterületen 1940-ben megközelítőleg 650 000 fő volt a németek száma /16/. A nemzetiségek számának megállapítására az elfogadott egyetlen helyes módszer csak az egyéni bevallás leheti Teljes mértékben osztjuk azt a helyes megállapítást, "senkinek sincs joga, hogy Magyarország lakosait származásuk szerint, testi és lelki tulajdonságaik alapján sorolja be valamely népcsoportba, senki anyanyelvét sem szabad külső személynek meghatároznia" /17/. Az MTA-Soros Alapítvány ösztöndíja támogatásával az 1980-as népszámláláskor kimutatott 406 németek által is lakott településeinek 1920 1980 közötti időszakára vonatkozóan tételesen megvizsgáltuk a házassági és születési anyakönyveket. A nevek hangzása alapján kategóriákat állítottunk fel, tudva azt, hogy az önkényes csoportosítás miatt joggal vádolhatnak bennünket. A német-német kategóriába soroltuk azokat, ahol mindkét házasulandó neve német hangzású volt, illetve a megszületett gyermek esetében azokat, ahol mindkét szülő német hangzású névvel rendelkezett. Ezen kívül magyar-német, német-egyéb kategóriáink voltak. A nevek hangzása vonatkozásában segítségünkre volt az anyakönyvi bejegyzések vallási megjelölése. Az 1920 1945 közötti időben a 406 német községben 140 378 házasság megkötésére került sor, itt 71 139-nek közük volt a németséghez: 44 972-ben mindkét házasulandó német, 21 798-ban az egyik német a másik magyar, míg 4369 házasságnál az egyik fél német, míg a másik egyéb (szlovák, román, horvát, szerb, bolgár stb.) névvel rendelkezett. Ebben a negyedszázadban az említett községekben 401 831 gyermek született: 207 198-nál mindkét szülő német hangzású nevet viselt, 52 875 gyermeknél az egyik szülő német, a másik magyar nevű volt, míg 15 483 gyermeknél az egyik szülő német, míg a másik szülő egyéb (szlovák, román, szerb, horvát, szlovén stb.) hangzású nevet viselt. Itt kell megjegyeznünk, hogy az ország nyugati megyéiben (Győr-Moson-Pozsony, Sopron és Vas vármegyék) 3158 német gyermek házasságon kívül (13%) született /18/.
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 107 A kollektív felelősség és büntetés kérdése 1945 1955 között A magyarok és a magyarországi németek 300 éves együttélésének minden bizonnyal a legdrámaibb, sőt a legtragikusabb fejezetei között tartja nyilván a történelem a második világháború időszakát és az azt követő évtizedes periódust, mert származásuk, nevük hangzása miatt kollektív büntetésük több szakaszra osztható /19/. Nem szándékozunk a kérdéskörrel részleteiben foglalkozni, mert az elmúlt évtizedben jelentős volt az olyan munkáknak a száma, melyek valamilyen módon ezt a problémakört megközelítették. Csak utalunk Balogh Sándor 1982-ben megjelent és "A népi demokratikus Magyarország külpolitikája 1945 1947" c., illetve ennek bővített és kiegészített 1988- ban "Magyarország külpolitikája 1945 1950" címmel megjelent munkáira. Ezekben részletesen foglalkozik a hazai németség 1946 1948 közötti kitelepítéseivel, megvilágítva nemzetközi összefüggéseit. Balogh Sándor munkái alapján megállapítható, hogy 1946 1948 között megközelítőleg 190 000 magyarországi német kitelepítésére került sor Németország amerikai és szovjet megszállási zónába /20/. A magyarországi németek kitelepítésével foglalkozik Fehér István "A magyarországi németek kitelepítése 1945 1950" című munkájában is. Másokra való utalással 250 000 főben határozta meg a kitelepítettek számát /21/. Szintén ezt a problémát dolgozza fel Zielbauer György is "Adatok és tények a magyarországi németek történetéből 1945 1949" c. munkájában. Itt olvashatunk már részletesebben arról, hogy 1944/45 fordulóján a szovjet katonai hatóságok 60 000 65 000 magyarországi németet deportáltak - intemáltak szovjet munkalágerekbe. Ezt a megállapítását több más munkában kiegészítette és különböző területi bontásban határozza meg az ártatlanul elhurcoltak megközelítőleg pontos számát /22/. A deportálás-internálás pontos adatai területi egységek szerint a következők: Tiszántúl és Északkelet-M agyarország 251 településéből elhurcoltak: Budapest és a Duna-Tisza között elhurcoltak: Délkelet-Dunántúlról elhurcoltak: Politikai megbízhatatlanság miatt névsorokban nem szereplő elhurcoltak kb.: 19 816 főt 17 956 főt 11 455 főt 14 700 főt. Nincs lényeges eltérés a témával kapcsolatos nyugati szakirodalom és a hazai adatok között, ugyanis az NSZK-ba kitelepített magyarországi németek különböző írásokban azt állapítják meg, hogy Jugoszlávia, Magyarország és Románia területéről 150 000 ún. "dunai svábot" hurcoltak el a szovjet katonai hatóságok. Ebből a létszámból megközelítőleg 60 000 65 000 lehetett a magyarországiak száma /23/. Az elhurcoltak hazaszállítása a szovjet munkalégerekből 1945 őszén indult meg, de számuk ekkor még elenyésző volt.
108 ZIELBAUER GYÖRGY A betegek hazaszállítása 1946-ban folytatódott, létszámukra vonatkozóan adatokkal nem rendelkezünk. A továbbiakban a németek hazaszállítása csak a hadifoglyokkal együtt vizsgálható, kísérhető nyomon. Hivatalos adatok szerint 1946. december végéig a Szovjetunióból 16 322 személy tért haza; közülük 292 levente, 616 nő, 1472 civil férfi és 815 egyéb kategóriába tartozó személy, illetve több egy éven aluli gyermek. A civilek száma tehát 3195 lő volt /24/. A polgári lakosságnak ezen belül a németeknek a szovjet lágerekből való hazaszállítását a Népjóléti Minisztérium névsorainak felhasználásával lehet pontosítani. Megállapítható, hogy 1947. január 1-től 7090 nő, 6965 fiatalkorú "levente" tehát nem katonák, továbbá még 26 232 civil férfi érkezett haza Magyarországra. Nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy mekkora lehetett a lágerekben elhaltak száma. A különböző visszaemlékezések, a túlélők elmondásai, a holttányilvánítások alapján megfogalmazható, hogy az emberek harmada-negyede az embertelen lágeri körülmények, járványos megbetegedések következtében életüket vesztették és azóta is jeltelen sírokban nyugszanak a volt munkatáborok környékén /25/. - Az elhurcolt németek Magyarországra való visszaérkezéskor családjukat a legtöbb esetben nem találták meg szülőfalujukban, mert 1946 1948 között kitelepítések folytak. így a testileg és lelkileg megsérült Magyarországra érkezett németek rövid tartózkodás után szökés útján elhagyták az országot. Sokan 1947 1948-ban érkeztek ugyan haza, de a szülőfalujukba való megérkezéskor "átszálltak" a vasútállomáson lévő kitelepítési szerelvénybe, ahol a kitelepítésre ítélt családjuk tartózkodott /26/. ' A kitelepítéseket követő időszak sem nélkülözte a németséggel szembeni tegyük hozzá más nemzetiségekhez tartozókat sem megtorlásokat. Az 1949-ben elfogadott alkotmány ugyan deklarálta a nemzetiségek ezen belül a németség jogait is, de ettől függetlenül a németek ezrei voltak kénytelenek korábbi egzisztenciájukat feladni, városokba menekülni. Az 1949 1953 közötti időszakban az osztrák és jugoszláv államhatár mentén lakók tízezreit kényszerítették lakóhelyük elhagyására; a magyarok mellett németeket, délszlávokat (horvátok, szerbek és szlovének) "az államhatár biztonsága érdekében". Ezeket az embereket a Hortobágyon kialakított táborokba hurcolták el. Ezzel az akcióval a fővárosból és más helyekről is az ún. "nemkívánatos elemeket" szintén lakóhelyük elhagyására kényszerítették, internálták őket. Utólagosan becsült számuk megközelíti az 55 000 főt. A belső kitelepítések-internálások kérdésének feldolgozása csak a kezdeténél tart. Ez is "tabu téma" volt, a vele való foglalkozás 40 éven keresztül nem volt ajánlatos. Feldolgozásra került Vas megye nyugati és déli határsávjából elhurcoltaknak rövid története. Innen 113 német, horvát és szlovén családot telepítettek ki Elep, Kónya-puszta, Tedej, Szentimre térségében felállított táborokba. A Bács-Kiskun megyei
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 109 térség internálásait mutatja be egy másik írás a Magyar Nemzet 1989. október 14-i számában. Innen 41 német családot telepítettek ki. A belső telepítések-internálások megszüntetésére a Nagy Imre-kormány 1953. júniusi megalakulása után került sor. Az érintettek szabadulása úgy történt, hogy naponta csak 1 2 családot engedtek szabadon a feltűnések elkerülése céljából. Sokan megszabadultak ugyan a lágerekből, de korábbi otthonaikba nem térhettek vissza a "határsáv" miatt, a szabadság nem volt teljes, mert a rendőrségi felügyelet korlátozta emberi jogaikat. A határsáv feloldása csak 1956 októbere után következett be, így ezek a kitelepítettek-internáltak csak 6 8 év elteltével kerülhettek haza szülőfalujukba, ahol az időközben elkobzott házukat-ingatlanukat csak kevesen kapták vissza. Többen saját házukat vásárolták vissza, mások pedig a "szabadulásuk" után 1953-tól gyökeret eresztettek az új lakóhelyükön, s csak látogatóba mentek volt szülőfalujukba /27/. A németség számára szintén a Nagy Imre-kormány megalakulása hozta meg a szabadulást, amikor is a Tiszalök határában internált volt hadifoglyok nyerték vissza szabadságukat. Innen 1953. október 23-tól december végéig 1000 főt bocsátottak szabadon, majd az utolsó 123 fő 1955. december 23-ig hagyta el az országot /28/. Zárógondolatként azt a kérdést kell kiemelnünk, hogy a polgári lakosság név vagy származás alapján történő elhurcolása szovjet lágerekbe a kollektív felelősség és büntetés egyik megnyilvánulási formája volt Magyarországon. A magyarországi németek elhurcolása, majd az azt követő kitelepítése az emberi alapvető jogokat súlyosan sértő igazságtalan eljárás volt. Az érintettek ártatlanul, nemzetiségi hovatartozásuk miatt szenvedtek. "Az ártatlanul elhurcoltaknak a hazaérkezéstől eltelt több mint négy évtized még ma is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a tragikus emlékeket elfelejtsék azok, akiknek származásuk, vagy német hangzású nevük miatt "egyéb bűnük" nem volt az elhurcolásra /29/. Az a tény ugyanis, hogy valaki orosznak vagy németnek, románnak vagy magyarnak született, illetőleg ennek vagy annak vallja magát, ezt vagy azt a nyelvet beszéli, az nem képezheti sem jutalmazás, sem büntetés tárgyát." Vitathatatlan tény, hogy a német nevű és származású civil lakosság elhurcolása, deportálása, internálása, jóvátételi közmunka, illetőleg "németek hadi munkaszolgálataiként történő megfogalmazása, a hazai németség kitelepítésének a kezdete. A Verschleppung, mint "tabu téma" az elmúlt években teljes homályban maradt. A Budapesten 1987. március 5 6-án megrendezett nemzetközi történészkonferencián is csupán a téma burkolt érintésére került sor, nem is beszélve az ártatlanul elhurcoltak valamilyen formában történő esetleges erkölcsi-politikai és anyagi kártalanításának, rehabilitációjának felvetését is /30/. Nem is lehet azon csodálkozni, hogy ilyen események után elhurcolás, kitelepítés, internálás stb. az 1949. évi népszámláláskor az egész országban csak 22 455 fő vallotta magát német anyanyelvűnek. A német anyanyelvűek száma így oszlott meg /31/:
110 ZIELBAUER GYÖRGY A felsorolt megyékben a német anyanyelvűeknek a száma alig marad el a 22 000-es számtól, a hiányzó 13 megyében a német anyanyelvűek száma pedig alig haladja meg az 500 főt. Ezekből a megyékből olyanokat is szükséges megemlítenünk, mint Szatmár-Bereg, illetve Zemplén megyéket, ahol csak 13 13 személy vallotta magát német anyanyelvűnek, pedig ezeken a részeken nem is volt kitelepítés, de érzékenyen hatott az 1944/45 fordulóján a szovjet lágerekbe való elhurcolás. A németség helyzetének rendezése csak lassan indult meg és az ún. nemzetiségi szövetségük is a legkésőbb alakult meg. A dészlávokkal, románokkal és szlovákokkal legalábbis jogilag csak az 1950-es minisztertanácsi rendelettel kerültek egyenlő helyzetbe. A kitelepítés, a vagyonelkobzás, a hátrányos megkülönböztetés következményei még ezután is károsan befolyásolták a németség beilleszkedését. Az említett okok következtében erősen fellazultak a nemzetiségi közösségek szigetszerű települési zártsága, s az egynyelvű községekből vegyes lakosságú községek alakultak ki. Iskoláztatás szempontjából a németek helyzete huzamosabb ideig rendezetlen maradt. Amikor a nemzetiségi kérdésről volt szó, róluk évekig nem tettek említést. Helyzetük rendezése csak fokozatosan indult meg, hogy 1955-re befejeződjék /32/. A Népművelődési Minisztériumban 1955. február 23-án javaslat készült el a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének létrehozására. A javaslat megállapította, hogy 248 községben éltek németek. A Belügyminisztérium 00564/1950. sz. ügyiratának melléklete szerint a kitelepítések után 242 089 fő volt a német lakosság száma Magyarországon. A lélekszám szerint 1500 főre jut egy általános iskola, s ennek arányában 150 160 németek által lakott községben kell bevezetni a nyelvoktatást. A német szövetség létrehozásának javasolt időpontja 1955. március 15-e volt. Elnök lett Wild Frigyes egyetemi tanszékvezető, rajta kívül a szövetség 7 irodai és 2 technikai munkatárssal rendelkezett /33/.
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 111 A németség számának alakulása 1956 1980 között Nincsenek adataink arra vonatkozóan, hogy az 1956-os októberi forradalmat követően az országot elhagyó sok ember közül mennyi volt a német nemzetiségű. Annyi azonban bizonyos, hogy az ausztriai lágerekből gyorsabban váltak szabaddá és gyorsabban nyílt meg az érvényesülés útja az NSZK-ban, hiszen a korábban kitelepített rokonságuk minden vonatkozásban segítséget nyújtott számukra /34/. Az összes magyarországi nemzetiségek között egy érdekes jelenség figyelhető meg az 1949. évi és az 1960. évi népszámlálások közötti időszakban. Jelentős mértékben csökkent a falvakban a német, román, horvát és egyéb délszláv nemzetiségi lakosság száma. A következő kimutatásunk ezt a változást mutatja be /35/: A legjelentősebb eltolódások a románság körében következtek be (9,0%-os emelkedés a városokban), ahol az is jelentős szerepet játszott, hogy az akkor sarkadi és gyulai járások románok által lakott községeiből (Méhkerék, Kétegyháza, Élek, Lőkösháza,'Szabadkígyós és Újkígyós tanyavilágából) nagyfokú volt a Gyulára való beköltözés /36/. Érdemes megvizsgálnunk azt is, hogy a városokba beköltözött nemzetiségek hogyan oszlanak meg a főváros és a többi város között. Alábbi kimutatás ezt a megoszlást mutatja be /37/: Mint arra már az előzőekben utaltunk, a németek kitelepítése, valamint a lakosságcsere következtében megcsappant németek és szlovákok
112 ZIELBAUER GYÖRGY száma (az áttelepülésre önként jelentkezett 92 390 személyből 73 273 szlovák hagyta el Magyarországot) nem jelenthette a későbbiekben az igen alacsony létszámukat sem 1949-ben, sem pedig a későbbi adatfelvételek során. Csupán megjegyezzük, hogy egy BM ügyirathoz csatolt melléklet 1950-ben a németség számát 242 000-ben állapította meg. Célszerűnek látszik az 1960 1980 közötti népszámlálások nemzetiségi adatait megvizsgálnunk. Ezek a következők /38/: A fentiekből látható, hogy a népszámlálási adatokban a háború utáni felvételek során a németek és a szlovákok száma csökkent a legnagyobb arányban, mert magyar anyanyelvűnek vallották magukat. Itt kell említést tennünk arról is, hogy az 1980. évi nemzetiségi adatokról egy "előzetes adatok" címet viselő nemzetiségi összesítés is napvilágot látott. Egyazon népszámlálásról készült kimutatások eltérnek egymástól. Az ún. "hivatalos adatok" a községek vonatkozásában 21 744, míg az ún. "előzetes adatok" szerint a községekben csak 20 219 fő a német anyanyelvűeknek a száma. Az 1980-as adatok szerint az országban élő 31 231 német anyanyelvű állampolgárból a megyék megoszlása a következő /39/: Baranya 11 759 német anyanyelvű Bács-Kiskun 4 099 német anyanyelvű Tolna 3 628 német anyanyelvű Komárom 1 902 német anyanyelvű Győr-Sopron Pest 1 794 1 023 német anyanyelvű német anyanyelvű A felsorolt hat megye német anyanyelvű lakossága 24 205 fő, az egész létszámnak 77,5%-a. A kövekezőben szólnunk kell az 1980. évi népszámlálás nemzetiségi adatainál alkalmazott ún. "tanácsi minősítés" módszeréről. Ezt Hoóz István professzor dolgozta ki, és az 1970 1980 közötti próbanépszámlálás során
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 113 elért eredményeket az 1980. évi adatfelvételeknél már országosan alkalmazták. Ez a módszer elsőként a "nemzetiségi kulturális igényű népesség" fogalmat vezette be. Ezen belül a népességet (nemzetiséget) egyértelműen nemzetiséginek, nemzetiségileg vegyes, nyelvileg asszimilálódott, asszimilálódott csoportra osztja fel /40/. Az 1980. évi népszámlálás németségre vonatkozó "tanácsi minősítés" adatai megyék szerinti megoszlása a következő /41/: A táblázat csak községi adatokat tartalmaz. A felsorolt adatokkal szemben egy másik összesítés alapján a következőket állapíthatjuk meg:
114 ZIELBAUER GYÖRGY A megyék, az egyes községek adatainak vizsgálata arra is felhívja a figyelmet, hogy a németség számának pontosabb meghatározására szükséges az egyes nemzetiségi szövetségek becsléseit is figyelembe venni. A KSH 1955-ös, szigorúan belső használatra készült áttekintése 340 000 főben határozta meg a hazai összes nemzetiségeknek a számát, ezen belül 220 000-re a németekét. Szintén 1955-ben a szövetségek is készítettek becsléseket. A németek számát 250 000-re, a szlovákokat 150 000-re, a románokat 25 000-re, míg a délszlávok számát 80 000-ben határozták meg. Egy későbbi nemzetiségi, illetve Művelődési Minisztériumú becslés újabb nemzetiségi adatokat produkált. Ezek a következők /42/: A következőkben az általunk korábban már ismertetett módszer felhasználásával nyert nemzetiségi adatokat mutatjuk t _. A 406 németek által lakott községben 1946 1980 között 175 235 házasság megkötésére került sor. Ebből 22 750 esetben mindkét fél neve német hangzású volt, így számuk megduplázódik, vagyis 45 500 német hangzású névvel rendelkező kötött házasságot. A magyar-német felek által megkötött házasságok száma 40 073 volt, 5147 házasságban az egyik fél német, a másik fél pedig e gyéb, idegen hangzású névvel (szerb, horvát, szlovén, román, szlovák) rendelkezett. Tehát a német nevű házasságot kötöttek száma 90 720 fő. A háború utáni 35 esztendőben (1946-tól 1980-ig) a születésekből megállapítandó német származásúak létszámára vonatkozóan egy nagy nehézséggel találkoztunk. Kezdetben a születések az esetek 95%-ban a falvakban történtek, később a szülőotthoni hálózat kiépítésével a kisebb falvakban csak elvétve születtek gyermekek, 1970 utáni időben pedig a szülőotthonok fokozatos megszüntetésével a gyermekek már csak városokban születtek.
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 115 A születések, illetve születési anyakönyvezések alapján a következőket állapítottuk meg /43/: 26 748 gyermek esetében mindkét szülő német hangzású névvel rendelkezett, 35 624 gyermeknél az egyik szülő magyar, a másik német hangzású nevet viselt, 8 085 gyermeknél az egyik szülő német, a másik egyéb nemzetiségi névvel rendelkezett. Összegzésül a házassági és születési anyakönyvek bejegyzései szerint arra a következtetésre jutunk, hogy a 90 720 házasulandó és a megszületett 70 457 gyermeknél az egyik fél német hangzású nevet viselt. Számuk 161 177 fő. Nem tértünk ki részletesen egy speciális kérdésre, nevezetesen a bukovinai székelyek 1945. április-június közötti letelepítésére. Azon senki nem vitatkozik, hogy a több mint 6 8 hónapig fedél nélkül vándorló bukovinai székelyek letelepítése okvetlenül fontos és lényeges feladat volt az új kormányzat számára. Azonban a végrehajtás módjával elkövetett törvénytelenségek nevezetesen, hogy a svábot válogatás nélkül, indokok hiányában internálták, kobzási eljárások nélkül elvették mindenét, közülük a Lengyel községben felállított internáló táborba kb. 20 000 főt letartóztattak az még a mai napon is nagy felháborodást vált ki, s nem lehet azon csodálkozni, hogy az 1987. március 5 6-án Budapesten megrendezett nemzetközi történészkonferencián is nagy hangsúlyt kapott /44/. A Tolna megyei völgységi járás 28, Baranya megye 7 és Bács-Bodrog megye 3 községébe telepedtek le az 1944 őszén délvidékről menekülő bukovinai székelyek. Ezekben a községekben már ezt megelőzően megérkeztek a földreform végrehajtásával összefüggésben Tiszántúlról a betelepülők, majd őket követték 1947 1948-ban a felvidéki magyarok. Ezeken kívül még 141 ún. "moldvai csángó" család letelepítésére is sor került. A községekben az 1945 1948 közötti évek "kényszerű együttélésében" a meglévő ellentétek nagyon sokáig kísértettek. A német családok élete dermedt rettegés volt. A németek a társadalmi élet perifériájára szorultak. Sokan a bányában kerestek és találtak menedéket, sokan jöttek a tisztán német községekből, illetve a kevert népességű Bonyhádról. A bányamunka megbecsülése az ötvenes években jelentős volt. A lakásépítési programba a zömmel házaikból kimozdított németek kapcsolódtak be, tömegével költöztek a régi falujukból a hidasi, mázai, szászvári, nagymányoki új házakba. Ha nem kaptak kedvezményt, építettek maguk. S ha nem építettek, akkor vettek házat. Gyakran 1956 után éppen régi házukat vásárolták vissza /45/. A bukovinai székelyek által lakott községek azért is keltették fel érdeklődésünket, mert a 3 Bács-Kiskun megyei település kivételével Bonyhád körzetében fekszenek és a különböző egészségügyi körzetesítés következtében a várossá előlépett Bonyhádon létrehozott kórház szülészeti osztálya révén az összes születések anyakönyvezése itt történt. A bukovinai székelyek által lakott 38 településen az 1945 1980 közötti 35 esztendőben
116 ZIELBAUER GYÖRGY 21 435 házasság megkötésére került sor, és 32 504 születési anyakönyvi bejegyzés történt, melynek fele Bonyhádra esett. A házasságok megkötése a falvakban történt, s így ezek száma, a népesség szerinti összetételének alakulása lehetőséget biztosít számunkra Gyarmathy Lívia által készített "Együttélés" c. filmjének történetének felhasználásával az együttélés vizsgálatára. Erre teszünk a következőkben kísérletet /46/. Bonyhád 1977-ben kapott városi rangot, s ezért népszámlálási adatai nem szerepelnek az 1980-as kimutatásokban. Bonyhádon 1960-ban 9354- en, 1970-ben 12 640-en és 1980-ban 14 716-an éltek. Az 1970 1980 közötti évtizedben a 16,4%-os létszámnövekedés abból is adódott, hogy külterületek és egyéb önálló településeket a várossá nyilvánítással együtt Bonyhádhoz csatolták. Bonyhádon az 1945 1980 között bejegyzett 16 768 születési anyakönyvezés jóval meghaladja az 1980. évi népszámlálás során kimutatott népességi adatokat /47/. Az anyakönyvek vizsgálata során nyomon követhetők azok a folyamatok is, hogy az egyes községekben az összetelepített lakosság körében egy-egy népcsoportnál mikor kezdenek felbomlani a korábbi nemzetiségi zártságok. Az 1945 1950 közötti fél évtizedben még beírták az összes anyakönyvekbe a házasulandók, illetve a megszületett gyermekek, illetve a szülők vallását. Nem tartozik ugyan a témához, de Bonyhád nagyközségben az 1946 1950 között megkötött 389 házasságból 61 esetben mindkét fél izraelita vallású volt, de kimutatásunkban magyarként szerepel. A bukovinai székelység és az őslakos németség között a házasságok alakulása abból az egyszerű oknál fogva is megfigyelhető, mert a házasulandók születési helye alapján a beazonosítás a legkisebb nehézség nélkül elvégezhető. így pl. Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva, Fogadjisten és Istensegíts helynevek, mint születési helyek egyértelműen azt bizonyították, hogy az illetők bukovinai székelyek. Aparthant községben a házasságok 10%-a, Nagyvejkén pl. 1951 1955-ben 8%-ban volt német-székely fél között házasság. Kakasd, Kéty, Murga községekben a bukovinai székelyek és a németek zártságának jelei még a későbbiekben is megfigyelhetők. Kéty községben pl. 1954-ben 24 házasság megkötésére került sor, s 20 esetben a vőlegény és a menyasszony egyaránt bukovinai székely volt. Az arány a későbbiekben sem változott lényegesen, pl. az 1956-ban megkötött 16 házasság fele, az 1958 1960 között megkötött 26 házasságból szintén több mint fele esetében a házasulandó felek tisztán bukovinai székelyek voltak. Tevel községben ennek az ellenkezője figyelhető meg, itt az 1956 1970 között megkötött 17 házasságból 7-nél az egyik fél német, a másik bukovinai székely volt /48/. A következőben két rövid összegzésben mutatjuk be a bukovinai székelyek által lakott falvakban a házasságok és a születések alakulását 1945 1980 közötti időszakban /49/.
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 117 Házasságok alakulása Marriages A házasságok adataiból világosan megállapítható, hogy a megkötött frigyek 64,5%-ban (14 151-ben) mindkét fél magyar volt, s itt szerepelnek a bukovinai székelyek is. Születések alakulása Births A kimutatások annak a következtetésnek a levonását teszik lehetővé, hogy a bukovinai székelyek által lakott 38 községben és Bonyhád városában a megkötött házasságok szerint 11 229, a születési anyakönyvek alapján 10 153, tehát összesen 21 382 olyan személy élt 1980-ban, akik 1945 után születettek, illetve kötöttek házasságot. Ezekben az adatokban nem szerepelnek az 1945 előtt születettek, csak abban az esetben, ha ezt követően kötöttek házasságot. Bonyhád adatai nélkül ezekben a községekben a népszámlálás szerint csak 4585 fő volt a német anyanyelvű, illetve a tanácsi minősítés alapján 13 227 főben határozták meg azoknak a számát (ebben benne foglaltatnak a német anyanyelvűek is), akik részére biztosítani kell a német nemzetiségi kulturális igények kielégítését /50/.
118 ZIELBAUER GYÖRGY A németség oktatási-kulturális lehetőségei az 1956 1980 közötti negyedszázadban A német iskolai oktatás csak 1952-től indult meg, de az iskolahálózat és az óvodai német nyelvoktatás szervezeti keretei csak az 1960/61. tanév végére tehát a háború után másfél évtizeddel alakultak ki. Az 1961. évi П1. törvény a nemzetiségi tanítási nyelvű általános és középiskolákat 1960/61-benún. "kétnyelvű iskolákká" alakította át. Itt a reál tantárgyakat magyar nyelven, a humán tantárgyakat pedig anyanyelven oktatták, de az egyes tantárgyak szakkifejezéseit a tanulók mind magyarul, mind pedig az anyanyelvűkön voltak kötelesek elsajátítani. A németeknél kezdetben csupán 4 tannyelvű iskolát létesítettek, majd ezek rövidesen megszűntek, s csak nyelvoktató iskola maradt, melyben a magyar nyelvű oktatás mellett az anyanyelvet a németet csak heti néhány órában külön tárgyként oktatták. Az 1960/61. tanévben 17 német óvodában 16 német óvónő volt, s ez azt jelentette, hogy egy-egy óvónőnek több óvodába kellett németet tanítania. Ebben a tanévben csak 2 német kétnyelvű iskola volt a korábbi 4-ből, valamint 141 német nyelvet oktató iskolát hoztak létre, melyben 11 075 általános iskolás járt. Működött továbbá 4 német nemzetiségi gimnázium, ahol 348 középiskolás tanult. A felsőfokú óvónő- és tanítóképzés bevezetésével Sopronban 5 óvónőjelölt, Baján 11 tanítóképzős, illetve 39 tanárképzős hallgatója volt Pécsen a főiskolának /51/. A német oktatás 1980-ban /52/ Teaching of the German language in 1980 A nemzetiségi nyelvművelés állami támogatásának egyik jelentős formája azokban az intézkedésekben valósult meg amelyek a hosszú ideje stagnáló nemzetiségi könyvtárügy fejlesztésére irányultak. Az ország nemzetiségi községeiben 1969-ben mindössze 16 917 horvát-szerb, német,
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 119 román, szlovák és szlovén nyelvű könyv volt. Az állami intézkedések hatására 1974-ben már 160 helyen német nemzetiségi könyvtárak működtek, s az országosan megtalálható 116 931 nemzetiségi nyelvű könyvből 37 097 volt a német nyelvű. Közel 50%-os emelkedés következett be a könyvállomány növelésében 1977-re, amikor is a kötetek száma 184 975- re rúgott. Arra vonatkozóan nincsenek adataink, hogy ezen belül mennyi lehetett a német könyvek gyarapodása /53/. A nemzetiségek nyelvhasználatának legfontosabb területe, nyelvűk ápolásának és megőrzésének legfontosabb eszköze, az anyanyelvűkön megjelenő sajtótermék. Talán ezen a területen tapasztalhatunk gyökeres változást. Rendszeresen jelennek meg a szövetségek újabban már hetente újságjai, valamint minden évben kalendáriumai. A Neue Zeitung 5160 példányban jelent meg, 1968-ban 8000 német kalendáriumot adtak ki. A nemzetiségi nyelven megjelenő kötetek száma 1968-ban 54 db volt, 698,5 ív terjedelemben, ezen belül 16 a német könyvek száma 179 ív terjedelemben. A nemzetiségi kultúra ápolása érdekében központi és helyi támogatással együttesen múzeumok, gyűjtemények, tájházak kialakítására került sor. Minden nemzetiség ún. "bázismúzeum mellett tájházzal és különböző helyi gyűjteménnyel rendelkezik, 2 német tájház és 6 gyűjteményük van. A nemzetiségi könyvkiadás közel háromszorosára emelkedett 1985-ig, a németségre vonatkozóan 50 kötetről beszélhetünk, s a korábbi 179 ívszám helyében 523 ívet biztosítottak a német könyvkiadás számára /54/. Kitekintés Munkánkban a magyarországi németség XX. századi történetének azokkal a fontosabbnak tartott eseményeivel foglalkoztunk, amelyek az 1920 1980 közötti hat évtizedben nagymértékben befolyásolták tevékenységét, hatással voltak sorsának, körülményeinek és létszámának további alakulására, valamint erőszakos és természetes asszimilációjára, a Volksbund megalakulásától ennek ellentétes folyamatára a disszimilációjára. A hat évtized eseményeinek vizsgálata során megfogalmazódott az, hogy két élesen elkülönülő szakaszra szükséges osztanunk a történéseket, így 1920 1945 közötti negyedszázad, a Horthy-rendszer időszaka. Az ezt követő 1945 1980 közötti éveken belül az első évtized 1945 1955, melyre pontosan ráillik a "nehéz évtized" elnevezés. A németség létszámának alakulására lényegében a kollektív felelősség alapján több szakaszban végrehajtott büntető akciók voltak a legnagyobb hatással. Magyar adatok alapján 190 000 (nyugati adatok szerint 250 000) fő volt a különböző megszállási zónákba kitelepített németek száma. Ezt növelte az 1944/45 fordulóján szovjet lágerekbe elhurcolt német kifejezéssel Verschleppung közel 60 65 000-es száma, melynek negyedeharmada ott vesztette életét az embertelen körülmények és járványos meg
120 ZIELBAUER GYÖRGY betegedések következtében. A felsoroltakon kívül még számtalan jogsértő intézkedést foganatosítottak a németséggel szemben: vagyonelkobzás, internálás, s külön hangsúlyozzuk a bukovinai székelyek letelepítésével kapcsolatos módszereket. Szeretnénk magunktól a német nacionalizmus vádjának és az elfogultságnak a legkisebb látszatát is elhárítani a bukovinai székelyek letelepítésének lebonyolítása kapcsán. Az 1944 októberétől elhagyatva, éhezve vándorló magyarok-székelyek letelepítése emberiességi és más szempontból is egyaránt fontos feladat volt, de a németség válogatás nélküli, minden törvényes indok nélküli internálása, ennek következtében a bukovinai székelyek letelepítésének törvényessége sok kétséget hagyott maga után. A felsoroltak együttesen eredményezték, hogy a háború után 1949-ben végrehajtott népszámláláskor a trianoni országterületen élő kb. 250 000 némettel szemben csak 22 455 fő merte német anyanyelvűnek vallani magát /55/. Itt kell említést tennünk a népszámlálási adatok és a német iskolákba járó gyermek létszáma közötti ellentmondásra. Az 1980-as adatok szerint a német anyanyelvűek száma országosan alig haladta meg a 31 000-et, addig a 3 6 éves óvodások száma 5324, a 6 14 éves iskolások száma pedig 19 645, tehát a 3 14 éves gyermekek száma 25 436. A községi adatokra leszűkítve ez annyit jelent, hogy az 1980-as népszámlálás szerint 21 744 fö volt a német anyanyelvű, addig a falusi-községi óvodákba és iskolákba a német tagozatokba megközelítőleg 24 000 gyermek járt, tehát számuk jóval meghaladta az egész népszámlálás szerinti németség számát. Az 1987/88. tanév létszáma a következő /56/:
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 121 A címben jelzett témakör, a népszámlálási adatok és a különböző munkákból felhasznált németségre vonatkozó egyéb anyagok közötti ellentmondások felvetik a németségre vonatkozóan egy sajátosnak is nevezhető adatfelvételi kérdéssor megfogalmazását. A Magyarországi Németek Szövetsége az 1990. évi népszámlálást megelőző közvetlen időben a németségre vonatkozó javaslatát megfogalmazta. A felkészülési munkák 1989. december végén már nem tették lehetővé a legcsekélyebb korrigálást-módosítást a népszámlálás kérdéseinek megváltoztatását. Csak üdvözölni lehet a szakemberek részéről felvetődő kezdeményezést, hogy szükséges a nemzetiségi statisztika módszereinek a megújítása. JEGYZETEK / 1/ Tilkovszky Lóránt: Ez volt a Volksbund. A német népcsoportpolitika és Magyarország 1938 1945. Budapest, 1978. 357. p. Lásd még: Soós Katalin: Burgenland az európai politikában 1918 1921. Budapest, 1972. 164-177. p. / 2/ Tilkovszky Lóránt: i.m. 357 358. p. / 3/ Kovács Lajos: Magyarország népe és népességének kérdése. Magyar Statisztikai Társaság 16. sz. Budapest, 1941. 41 43. p. és 86 87. P- / 4/ Az 1920. évi népszámlálás: 2 13., 38 43., 22 33., 16 19., 21-23., 34-39., 4 2-53., 5 2-59., 88-89. és 128-131. p. Az 1930. évi népszámlálás: 7 2-83., 82-93., 94-107., 106-111., 116-133., 148-149., 156-159., 172-193., 198-203., 206-216. és 225-231. p. Az 1941. évi népszámlálás: 478-489., 526-528., 534-538., 554-561., 188-603., 646-657., 663. és 678-683. p. / 5/ Tilkovszky Lóránt: i.m. 358. p. / 6/ Zielbauer György: Negyedszázad a nyugat- és észak-dunántúli németség történetéből 1924 1949. Kandidátusi értekezés kézirata. MTAK, Kézirattár, 1984. 12 17. p. / 7/ Az 1920. évi, 1930. és 1941. évi népszámlálások Baranya megyei adatai. / 8/ Uo.: Tolna megyei adatok. / 9/ Uo.: Az 1930. évi népszámlálás adatai. /10/ Fehér István: A birodalmi német szervezetek és a magyarországi németek kapcsolatának alakulása. Kézirat az ELTE ВТК Politikatudományi Intézet dokumentációjában. A munka szerint 166 helyi szervezete volt az MNNE-nek. 17 22. p. /11/ Tilkovszy Lóránt: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt tevékenysége a német nemzetiségi kérdésben (1920 1931). Párttörténeti Közlemények, 1984/2. 40 42. p. /12/ Fehér István: A bonyhádi hűségmozgalom történetéhez. Budapest, 1983. Lásd még: Tilkovszky Lóránt: i.m. 10. p.
122 ZIELBAUER GYÖRGY /13/ Tilkovszky Lóránt: i.m. 13. és 362. p. Lásd még: Hadtörténeti Levéltár (HIL): HM. Eln. О. I. tétel, 12 700. és 737/1932. sz. /14/ Tilkovszy Lóránt: i.m. 78 90. p. /15/ Uo.: 134 135. p. /16I Jós efvolkmar Senz: Geschiche dér Donauschwaben. München. 1987. 225. p. /17/ Dávid Zoltán: A magyar nemzeti statisztika múltja és jelene. Valóság, 1980/8. 87 101. p. /18/ Kutatást végeztünk 15 megyei levéltárban elhelyezett házassági és születési anyakönyvekben. /19/ Balogh Sándor Zielbauer György. A magyarországi németség második világháború utáni történetének Győr-Sopron megyei vonatkozásai. Győri Tanulmányok. 1988/9. 7 17. p. /20/ Balogh Sándor: Magyarország külpolitikája 1945 1950. Budapest, 1988. 77-103. p. /21/ Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945 1950. Budapest, Akadémiai Kiadó. 1988. 1 173. p. /22/ Zielbauer György. Adatok és tények a magyarországi németek történetéből (1945 1949). Akadémiai Kiadó. Budapest, 1989. 54 57. p. /23/ Josef Volkmar Senz: i.m. 230. p. /24/ Stark Tamás: Magyarország második világháborús embervesztesége. Budapest, 1989. 96. p. /25/ Uo. lásd még: Neue Zeitung, 1990. március 3-i sz. /26/ Zielbauer György: A magyarországi németség nehéz évtizede 1945 1955. Szombathely, Pannon Műhely. Kft. 1990. 176. p. /27/ Saád József: A Kormó-pusztai intemálótábor. Magyar Nemzet, 1989. október 14-i sz. Lásd továbbá: Zielbauer György: Intemiranje i prisilno... na Hortobágy. Narodne Novine. 1990. február 5-i sz. 5. p. /28/ Görbedi Miklós: 1020 nap az őrtornyok árnyékában. Tiszalök, 1989. Dokumentumkötet. 208. p. /29/ Konferenz über die Rehabilitiemung. Neue Zeitung, 1990. március 9-i sz. 1. p. /30/ Balogh Sándor Zielbauer György: i.m. 7 17. p. /31/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika. Budapest, II. kiadás és az 1949. évi népszámlálás. Budapest, 1950. 9. köt. 315. p. /32/ Kővágó László: Nemzetiségek a mai Magyarországon. Budapest, 1981. 69-70. p. /33/ Művelődési Minisztérium Nemzetiségi Osztály Iratai: 859 17/1955. sz. Kiss Gyula miniszterhelyettes aláírásával ellátott előterjesztés. /34/ Balogh Sándor Jakab Sándor: A magyar népi demokrácia története. Budapest, 1978. 290 p. /35/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 30. p. /36/ Zielbauer György: Nemzetiségi jogok a hazánkban élő románság létszámának alakulása tükrében. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, Tud. Közi. IV. Szombathely, 1984. 133 145. p.
A NÉMET KISEBBSÉG ASSZIMILÁCIÓJA 123 /37/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 30. p. /38/ Kővágó László: i.m. 20. p. és az 1980. évi népszámlálás adatai. 9. P /39/ Az 1980. évi népszámlálás: 508. p. /40/ Dávid Zoltán: i.m. /41/ KSH: Nemzetiségi községek előzetes adatai: 9. p. /42/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 16. p. /43/ A 406 németek által lakott község anyakönyveinek vizsgálata alapján készült összesítés. /44/ Hambuch Vendel: 300 év együttélés a magyarországi németek történetéből. Tankönyvkiadó. Budapest, 1988. 228 234. p. /45/ Csupor Tibor: Amikor Csíkból elindultam. Budapest, 1987. 215-216. p. /46/ A bukovinai székelyek által betelepített községek házassági és születési anyakönyvei által készített összesítés. /47/ Komlós Pálné Nagy Sándor: Földrajzi statisztikai zsebkönyv. Budapest, 1982. 139. p. /48/ Tolna megyei Levéltár: Bukovinai székelyek által lakott községek anyakönyveiből. /49/ Uo. /50/ KSH: 1980. évi népszámlálás...i.m. 101 102. és 105 106. p. /51/ Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika... i.m. 49. p. Lásd még: Kővágó László: i.m. 135. és 181. p. /52/ Művelődési Minisztérium Irattára: Nemzetiségi oktatási intézmények statisztikai összesítései. /53/ Kővágó László: i.m. 152 157. és 186-187. p. /54/ Uo: 186. p. Lásd még: Nemzetiségi kérdés-nemzetiségi politika: i.m. 42. p. ~ /55/ KSH: Az 1949. évi népszálálás: i.m. 315. p. /56/ Kővágó László: i.m. 181 186. p. Lásd még: Művelődési Minisztérium 1987/88. évi statisztikai jelentése. Tárgyszavak: Kisebbség Népességstruktúra THE 20TH CENTURY ASSIMILATION OF THE GERMAN MINORITY IN HUNGARY