- 1 Melléklet az Alapítványi Kezesség Igénylő Laphoz ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT AZ ÁGAZATI SEGÉDLET I., II., és III. számú mellékletében felsorolt mezőgazdasági termékek és tevékenységek támogatási szabályok alapján való besorolásáról Melléklet száma I. melléklet (mezőgazdasági termékek és tevékenységek) II. melléklet (halászati termékek és tevékenységek) III. melléklet (az általános vállalkozói kezesség kategóriában támogatható mezőgazdasági termékek és tevékenységek) Kezességvállalási kategória (Üzletszabályzat szerint) agrárkezesség 2007. május 1-től agrárkezesség 2007. május 1-től általános vállalkozói kezesség, kizárólag 2007. július 1-től Kezességvállalás jogi alapja (Nemzeti 1 és uniós jogszabályok) 1. notifikált állami támogatás az Agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló közösségi iránymutatások 2007-2013. alapján, vagy 2. az EMVA társfinanszírozott támogatásokhoz kapcsolódó kezesség az 1698/2005/EK rendelet alapján, vagy 3. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet (1857/2006/EK rendelet) alapján, vagy 4. agrár de minimis támogatás az 1860/2004/EK rendelet alapján. 1. notifikált állami támogatás a halászati és akvakultúra-ágazat számára nyújtott állami támogatások felülvizsgálatához adott iránymutatás (HL C 229., 2004.9.14., 5. o.) alapján, vagy 2. a mezőgazdasági csoportmentességi rendelet (1857/2006/EK rendelet) alapján, vagy 3. agrár de minimis támogatás az 1860/2004/EK rendelet alapján. Az 1998/2006/EK rendelet a Szerződés 87. és 88. cikkének a de minimis (csekély összegű) támogatásokra való alkalmazásáról 2. 1 nemzeti támogatási jogszabály létrehozása szükséges. 2 nemzeti támogatási jogszabály létrehozása nem szükséges.
- 2 I. melléklet A mezőgazdasági termékek és tevékenységek felsorolása TEÁOR és KN kód szerint (A segédletben nem szereplő kiegészítő és nem jellemző agrártermékek(pl. mézga) felsorolását az 1994. évi I. törvény (Európai Megállapodás) III. cím II. és III. fejezetében hivatkozott mellékletek tartalmazzák) TEÁOR 08 kód: 01.11 Gabonaféle (kivéve rizs), hüvelyes növény, olajos mag termesztése 0713 Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva és felesen is 1001 Búza és kétszeres 1002 Rozs 1003 Árpa 1004 Zab 1005 Kukorica 1007 Cirokmag 1008 Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle 1201 Szójabab, törve is 1202 Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy anélkül, vagy törve is 1203 Kopra 1204 Lenmag, törve is 1205 Repce- vagy olajrepcemag, törve is 1206 Napraforgómag, törve is 1207 Más olajos mag és olajtartalmú gyümölcs, törve is 1208 Olajosmagliszt és dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és -dara, a mustárliszt és -dara kivételével 1209 Mag, gyümölcs és spóra vetési célra 1211 Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer, rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is 1213 Gabonaszalma és pelyva nyersen, vágva, őrölve, sajtolva vagy labdacs (pellet) alakban is 1402 Elsősorban töltelék - vagy párnázó anyagnak használatos növényi anyag (pl.: kapok, növényi szálak és tengeri fű) rétegesen, megerősítő anyaggal is 1403 Elsősorban seprű és kefe készítésére használatos növényi anyag (pl.: seprűcirok, piasavarost, kúszótarack és mexikói növényrost), kötegelve vagy csomózva is 1404 Másutt nem említett növényi eredetű termék 1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában 0708 Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve
- 3 TEÁOR 08 kód: 01.12 Tevékenység Rizstermesztés megnevezése: 1006 Rizs TEÁOR 08 kód: 01.13 Tevékenység Zöldségféle, dinnye, gyökér- gumósnövény termesztése megnevezése: 0701 Burgonya frissen vagy hűtve 0714 Manióka, arrowroot, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya, magas keményítő- vagy inulintartalmú más hasonló gyökér és gumó frissen vagy szárítva, egészben vagy szeletelve, labdacs formában tömörítve is; szágóbél 1214 Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér, széna, lucerna, lóhere, baltacim, takarmánykáposzta, csillagfürt, bükköny és hasonló takarmánynövény labdacs (pellet) alakban is 0601 Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban), vagy virágzásban; cikória növény és gyökér, a 12.12 vtsz. alá tartozó gyökér kivételével 0702 Paradicsom frissen vagy hűtve 0703 Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve 0704 Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve 0705 Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve 0706 Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér frissen vagy hűtve 0707 Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve 0709 Más zöldség frissen vagy hűtve 0710 Zöldség (nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is) fagyasztva 0711 Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl.: kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 0807 Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen 1209 Mag, gyümölcs és spóra vetési célra TEÁOR 08 kód: 01.15 Dohánytermesztés 2401 Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék TEÁOR 08 kód: 01.19 Egyéb, nem évelő növény termesztése
- 4 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra 0603 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy másképpen kikészítve 0604 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, a virág vagy bimbó nélkül; fű, moha, zuzmó, mindezek frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy más módon kikészítve TEÁOR 08 kód: 01.21 Tevékenység Szőlőtermesztés megnevezése: 0806 Szőlő frissen vagy szárítva TEÁOR 08 kód: 01.24 Tevékenység Almatermésű, csonthéjas termesztése megnevezése: 0808 Alma, körte és birs frissen 0809 Kajszibarack, cseresznye, őszibarack (beleértve a sima héjú őszibarackot is), szilva és kökény frissen TEÁOR 08 kód: 01.25 Tevékenység Egyéb gyümölcs, héjastermésű termesztése megnevezése: 1212 Szentjánoskenyér, tengeri moszat és egyéb alga, cukorrépa és cukornád frissen vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökeret is) 0802 Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is 0810 Más gyümölcs frissen 0811 Gyümölcs és dió (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 0812 Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl.: kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0813 Szárított gyümölcs, a 08 01 08 06 vtsz. Alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke TEÁOR 08 kód: 01.27 Tevékenység Italgyártási növény termestése megnevezése: 0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és -burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé 0902 Tea aromásítva is
- 5 0903 Matétea 1801 Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve TEÁOR 08 kód: 01.28 Tevékenység Fűszer-, aroma-, narkotikus, gyógynövény termesztése megnevezése: 1210 Komlótoboz frissen vagy szárítva, őrölve, porítva vagy labdacs (pellet) alakban is; lupulin 0904 Bors (Piper fajta); paprika (Capsicum vagy Pimenta fajta) szárítva, zúzva vagy őrölve 0905 Vanília 0906 Fahéj és fahéjvirág 0907 Szegfűszeg (egész gyümölcs, kocsány és szár) 0908 Szerecsendió, szerecsendió-virág, kardamom 0909 Ánizsmag, badián-, édeskömény-, koriander-, kömény- vagy rétiköménymag; borókabogyó 0910 Gyömbér, sáfrány, kurkuma, kakukkfű, babérlevél, curry és más fűszer TEÁOR 08 kód: 01.29 Tevékenység Egyéb évelő növény termesztése megnevezése: 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra TEÁOR 08 kód: 01.30 Tevékenység Növényi szaporítóanyag termesztése megnevezése: 1211 Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer, rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is 0601 Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban), vagy virágzásban; cikória növény és gyökér, a 12.12 vtsz. alá tartozó gyökér kivételével 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra TEÁOR 08 kód: 01.41 Tevékenység Tejhasznú szarvasmarha tenyésztése megnevezése: 0102 Élő szarvasmarhafélék 0401 Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadása nélkül TEÁOR 08 kód: 01.42 Tevékenység Egyéb szarvasmarha tenyésztése megnevezése:
- 6 0102 Élő szarvasmarhafélék TEÁOR 08 kód: 01.43 Tevékenység Ló, lóféle tenyésztése megnevezése: 0101 Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér TEÁOR 08 kód: 01.45 Tevékenység Juh, kecsketenyésztése megnevezése: 0104 Élő juh és kecske 0401 Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadása nélkül 0406 Sajt és túró TEÁOR 08 kód: 01.46 Tevékenység Sertéstenyésztés megnevezése: 0103 Élő sertés TEÁOR 08 kód: 01.47 Tevékenység Baromfitenyésztés megnevezése: 0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk 0407 Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve TEÁOR 08 kód: 01.49 Tevékenység Egyéb állatok tenyésztése megnevezése: 0106 Más élő állat 0409 Természetes méz 0410 Másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű termék TEÁOR 08 kód: 01.50 Tevékenység Vegyes gazdálkodás megnevezése: 0101 Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér 0102 Élő szarvasmarhafélék
- 7 0103 Élő sertés 0104 Élő juh és kecske 0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk 0106 Más élő állat 0401 Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadása nélkül 0601 Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban), vagy virágzásban; cikória növény és gyökér, a 12.12 vtsz. Alá tartozó gyökér kivételével 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra 0603 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy másképpen kikészítve 0604 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, a virág vagy bimbó nélkül; fű, moha, zuzmó, mindezek frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy más módon kikészítve 0701 Burgonya frissen vagy hűtve 0702 Paradicsom frissen vagy hűtve 0703 Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve 0704 Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve 0705 Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve 0706 Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér frissen vagy hűtve 0707 Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve 0708 Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve 0709 Más zöldség frissen vagy hűtve 0710 Zöldség (nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is) fagyasztva 0711 Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl.: kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 0713 Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva és felesen is 0714 Manióka, arrowroot, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya, magas keményítő- vagy inulintartalmú más hasonló gyökér és gumó frissen vagy szárítva, egészben vagy szeletelve, labdacs formában tömörítve is; szágóbél 0801 Kókuszdió, brazildió és kesudió frissen vagy szárítva, héjastól is 0802 Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is 0803 Banán, beleértve a plantains fajtát is, frissen vagy szárítva 0804 Datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó és mangosztán frissen vagy szárítva 0805 Citrusfélék frissen vagy szárítva 0806 Szőlő frissen vagy szárítva 0807 Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen 0808 Alma, körte és birs frissen 0809 Kajszibarack, cseresznye, őszibarack (beleértve a sima héjú őszibarackot is), szilva és kökény frissen 0810 Más gyümölcs frissen 0811 Gyümölcs és dió (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 0812 Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl.: kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0813 Szárított gyümölcs, a 08 01-08 06 vtsz. Alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az
- 8 árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke 0814 Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva 0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és -burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé 0902 Tea aromásítva is 0903 Matétea 0904 Bors (Piper fajta); paprika (Capsicum vagy Pimenta fajta) szárítva, zúzva vagy őrölve 0905 Vanília 0906 Fahéj és fahéjvirág 0907 Szegfűszeg (egész gyümölcs, kocsány és szár) 0908 Szerecsendió, szerecsendió-virág, kardamom 0909 Ánizsmag, badián-, édeskömény-, koriander-, kömény- vagy rétiköménymag; borókabogyó 0910 Gyömbér, sáfrány, kurkuma, kakukkfű, babérlevél, curry és más fűszer 1001 Búza és kétszeres 1002 Rozs 1003 Árpa 1004 Zab 1005 Kukorica 1006 Rizs 1007 Cirokmag 1008 Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle 1201 Szójabab, törve is 1202 Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy anélkül, vagy törve is 1203 Kopra 1204 Lenmag, törve is 1205 Repce- vagy olajrepcemag, törve is 1206 Napraforgómag, törve is 1207 Más olajos mag és olajtartalmú gyümölcs, törve is 1208 Olajosmagliszt és -dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és dara, a mustárliszt és -dara kivételével 1209 Mag, gyümölcs és spóra vetési célra 1210 Komlótoboz frissen vagy szárítva, őrölve, porítva vagy labdacs (pellet) alakban is; lupulin 1211 Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer, rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is 1212 Szentjánoskenyér, tengeri moszat és egyéb alga, cukorrépa és cukornád frissen vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökeret is) 1213 Gabonaszalma és -pelyva nyersen, vágva, őrölve, sajtolva vagy labdacs (pellet) alakban is 1214 Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér, széna, lucerna, lóhere, baltacim, takarmánykáposzta, csillagfürt, bükköny és hasonló takarmánynövény labdacs (pellet) alakban is 2401 Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék TEÁOR 08 kód: 01.61 Tevékenység Növénytermelési szolgáltatás megnevezése: kezességi kategóriában támogatható)
- 9 0601 Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban), vagy virágzásban; cikória növény és gyökér, a 12.12 vtsz. alá tartozó gyökér kivételével 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra 0603 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy másképpen kikészítve 0604 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, a virág vagy bimbó nélkül; fű, moha, zuzmó, mindezek frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy más módon kikészítve 0701 Burgonya frissen vagy hűtve 0702 Paradicsom frissen vagy hűtve 0703 Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve 0704 Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve 0705 Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve 0706 Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér frissen vagy hűtve 0707 Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve 0708 Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve 0709 Más zöldség frissen vagy hűtve 0710 Zöldség (nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is) fagyasztva 0711 Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl.: kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 0713 Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva és felesen is 0714 Manióka, arrowroot, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya, magas keményítő- vagy inulintartalmú más hasonló gyökér és gumó frissen vagy szárítva, egészben vagy szeletelve, labdacs formában tömörítve is; szágóbél 0801 Kókuszdió, brazildió és kesudió frissen vagy szárítva, héjastól is 0802 Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is 0803 Banán, beleértve a plantains fajtát is, frissen vagy szárítva 0804 Datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó és mangosztán frissen vagy szárítva 0805 Citrusfélék frissen vagy szárítva 0806 Szőlő frissen vagy szárítva 0807 Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen 0808 Alma, körte és birs frissen 0809 Kajszibarack, cseresznye, őszibarack (beleértve a sima héjú őszibarackot is), szilva és kökény frissen 0810 Más gyümölcs frissen 0811 Gyümölcs és dió (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 0812 Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl.: kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0813 Szárított gyümölcs, a 08 01 08 06 vtsz. Alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke 0814 Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva 0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban
- 10 valódi kávét tartalmazó pótkávé 0902 Tea aromásítva is 0903 Matétea 0904 Bors (Piper fajta); paprika (Capsicum vagy Pimenta fajta) szárítva, zúzva vagy őrölve 0905 Vanília 0906 Fahéj és fahéjvirág 0907 Szegfűszeg (egész gyümölcs, kocsány és szár) 0908 Szerecsendió, szerecsendió-virág, kardamom 0909 Ánizsmag, badián-, édeskömény-, koriander-, kömény- vagy rétiköménymag; borókabogyó 0910 Gyömbér, sáfrány, kurkuma, kakukkfű, babérlevél, curry és más fűszer 1001 Búza és kétszeres 1002 Rozs 1003 Árpa 1004 Zab 1005 Kukorica 1006 Rizs 1007 Cirokmag 1008 Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle 1201 Szójabab, törve is 1202 Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy anélkül, vagy törve is 1203 Kopra 1204 Lenmag, törve is 1205 Repce- vagy olajrepcemag, törve is 1206 Napraforgómag, törve is 1207 Más olajos mag és olajtartalmú gyümölcs, törve is 1208 Olajosmagliszt és dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és -dara, a mustárliszt és -dara kivételével 1209 Mag, gyümölcs és spóra vetési célra 1210 Komlótoboz frissen vagy szárítva, őrölve, porítva vagy labdacs (pellet) alakban is; lupulin 1211 Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer, rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is 1212 Szentjánoskenyér, tengeri moszat és egyéb alga, cukorrépa és cukornád frissen vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökeret is) 1213 Gabonaszalma és pelyva nyersen, vágva, őrölve, sajtolva vagy labdacs (pellet) alakban is 1214 Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér, széna, lucerna, lóhere, baltacim, takarmánykáposzta, csillagfürt, bükköny és hasonló takarmánynövény labdacs (pellet) alakban is 1402 Elsősorban töltelék - vagy párnázó anyagnak használatos növényi anyag (pl.: kapok, növényi szálak és tengeri fű) rétegesen, megerősítő anyaggal is 1403 Elsősorban seprű és kefe készítésére használatos növényi anyag (pl.: seprűcirok, piasavarost, kúszótarack és mexikói növényrost), kötegelve vagy csomózva is 1404 Másutt nem említett növényi eredetű termék 1801 Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve 1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló, mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában 2401 Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék TEÁOR 08 kód: 01.62 Állattenyésztési szolgáltatás
- 11 kezességi kategóriában támogatható) 0101 Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér 0102 Élő szarvasmarhafélék 0103 Élő sertés 0104 Élő juh és kecske 0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk 0106 Más élő állat 0401 Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadása nélkül 0405 Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tejkészítmények (vajkrém) 0406 Sajt és túró 0407 Madártojás héjában, frissen, tartósítva vagy főzve 0409 Természetes méz 0410 Másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű termék TEÁOR 08 kód: 01.70 Vadgazdálkodás, vadgazdálkodási szolgáltatás 0102 Élő szarvasmarhafélék /vad is/ 0103 Élő sertés /vad is/ 0104 Élő juh és kecske /vad is/ 0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk /vad is/ 0106 Más élő állat TEÁOR 08 kód: 02.10 Erdészeti, egyéb erdőgazdálkodási tevékenység 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra 1301 Sellak, természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (például balzsam) 1302 Növényi nedv és kivonat; pektin tartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is 1401 Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg) 4501 Természetes parafa, nyersen vagy egyszerűen előkészítve; parafahulladék; aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa TEÁOR 08 kód: 02.20 Fakitermelés kezességi kategóriában támogatható) 0602 Más élő növény (beleértve azok gyökereit is), dugvány, oltvány és oltóanyag; gombacsíra
- 12 1301 Sellak, természetes mézga, gyanta, mézgagyanta és oleorezin (például balzsam) 1302 Növényi nedv és kivonat; pektin tartalmú anyag, pektinát és pektát; agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva (átalakítva) is 1401 Elsősorban fonatkészítésre használatos növényi anyag (pl. bambusznád, rotangnád, nád, gyékény, kosárfűz, rafia, tisztított, fehérített vagy festett gabonaszalma és hárskéreg) 4501 Természetes parafa, nyersen vagy egyszerűen előkészítve; parafahulladék; aprított, szemcsézett vagy őrölt parafa TEÁOR 08 kód: 10.11 Húsfeldolgozás, -tartósítás kezességi kategóriában támogatható) 0201 Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve 0202 Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva 0203 Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva 0204 Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva 0205 Ló, szamár lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér húsa frissen, hűtve vagy fagyasztva 0206 Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva 0208 Élelmezési célra alkalmas más hús, vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva 0209 Sovány húsrétegeket nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna) és baromfizsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve 0502 Sertés- és vaddisznószőr, sörte; borzszőr és kefegyártásra alkalmas más szőr; a sörte és a szőr hulladéka 0503 Lószőr és lószőrhulladék, más anyagból való alátéten is, megerősítő anyaggal is 0504 Állati bél, hólyag (a halhólyag kivételével) és gyomor egészben vagy darabban; frissen, hűtve fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve 0506 Csont és szarvmag megmunkálatlanul, zsírtalanítva vagy egyszerűen előkészítve (de nem alakra vágva), savval kezelve vagy enyvtelenítve; mindezek pora és hulladéka 0507 Elefántcsont, teknősbékahéj, bálnacsont és bálnacsontszőr, szarv, pata, agancs, köröm, karom és csőr, nyersen vagy egyszerűen előkészítve, de nem alakra vágva; ezek pora és hulladéka 0510 Ámbra, hódzsír, cibet és pézsma; kőrisbogár; epe szárítva is; mirigy és gyógyszerészeti termék készítésére használt más állati szerv frissen, hűtve, fagyasztva vagy más módon ideiglenesen tartósítva 0511 Másutt nem említett állati termék; az 1, vagy a 3 árucsoportba tartozó, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat TEÁOR 08 kód: 10.12 Baromfihús feldolgozása, tartósítása kezességi kategóriában támogatható)
- 13 0207 A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva 0208 Élelmezési célra alkalmas más hús, vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva 0210 Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből 0505 Madárbőr, madárrész tollal vagy pehellyel, toll, tollrész (nyírt széllel is) és pehely, legfeljebb tisztítva, fertőtlenítve, tartósításra előkészítve további megmunkálás nélkül; tollpor, toll- és tollrész- hulladék 0511 Másutt nem említett állati termék; az 1, vagy a 3 árucsoportba tartozó, emberi fogyasztásra nem alkalmas élettelen állat TEÁOR 08 kód: 10.13 Hús-, baromfihús-készítmény gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1601 Kolbász és hasonló termék húsból, vágási melléktermékből, belsőségből vagy vérből; ezeken a termékeken alapuló élelmiszerek 1602 Más elkészített és konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér 0209 Sovány húsrétegeket nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna) és baromfizsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve 0210 Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből 0207 A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva 1603 Kivonat és lé húsból, halból, rákból, rákféléből, puhatestű vagy más gerinctelen víziállatból
- 14 TEÁOR 08 kód: 10.31 Burgonyafeldolgozás, -tartósítás kezességi kategóriában támogatható) 0710 Zöldség (nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is) fagyasztva 0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 1105 Liszt, dara, pehely, granulátum és labdacs burgonyából 2004 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével 2005 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva TEÁOR 08 kód: 10.32 Gyümölcs-, zöldséglé gyártása kezességi kategóriában támogatható) 2009 Gyümölcslé (beleértve a szőlőmustot is) és zöldséglé, nem erjesztve, alkohol hozzáadása nélkül, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is TEÁOR 08 kód: 10.39 Egyéb gyümölcs- és zöldségfeldolgozás, -tartósítás kezességi kategóriában támogatható) 0710 Zöldség (nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is) fagyasztva 0711 Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl.: kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 0713 Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva és felesen is 0714 Manióka, arrowroot, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya, magas keményítő- vagy inulintartalmú más hasonló gyökér és gumó frissen vagy szárítva, egészben vagy szeletelve, labdacs formában tömörítve is; szágóbél 0811 Gyümölcs és dió (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 0812 Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl.: kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0813 Szárított gyümölcs, a 08 01 08 06 vtsz. Alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke 0814 Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva
- 15 2001 Zöldség, gyümölcs, dió és más ehető növényrész ecettel vagy ecetsavval elkészítve vagy tartósítva (savanyúság) 2002 Paradicsom ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 2003 Ehető gomba és szarvasgomba, ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva 2004 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, fagyasztva, a 2006 vtsz. alá tartozók kivételével 2005 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 2006 Zöldség, gyümölcs, dió, gyümölcshéj és más növényrész, cukorral tartósítva (drénezett, cukrozott vagy kandírozott) 2007 Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé), gyümölcsíz, gyümölcs- vagy dió- (mogyoró) püré, gyümölcs- vagy dió- (mogyoró-) krém, főzéssel készítve cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 2008 Más módon elkészített vagy tartósított, másutt nem említett gyümölcs, dió (mogyoró) és más ehető növényrész, cukor vagy más édesítőanyag, vagy alkohol hozzáadásával is TEÁOR 08 kód: 10.41 Olaj gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1208 Olajosmagliszt és dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és dara, a mustárliszt és dara kivételével 1503 Zsírsztearin, zsírolaj, oleosztearin, oleoolaj és faggyúolaj nem emulgálva, nem keverve vagy más módon nem elkészítve 1504 Halból vagy tengeri emlősből nyert zsír, olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1506 Más állati zsír és olaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1507 Szójababolaj és frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1508 Földimogyoró-olaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1509 Olívaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1511 Pálmaolaj és frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1512 Napraforgómag-, pórsáfránymag- és gyapotmagolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1513 Kókuszdió (kopra-), pálmabél- és babassuolaj és ezek frakciói finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 1514 Repce- és mustárolaj és ezek frakciói, finomítva is, de vegyileg nem átalakítva 2304 Szójababolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is 2305 Földimogyoróolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is 2306 Növényi zsírok és olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék, őrölve és labdacs (pellet) alakban is, a 23 04 és 23 05 vtsz. alá tartozó termékek kivételével TEÁOR 08 kód: 10.42 Margarin gyártása kezességi kategóriában támogatható)
- 16 1517 Margarin; ebbe az árucsoportba tartozó állati vagy növényi zsírok vagy olajok vagy ezek frakciói étkezésre alkalmas keveréke vagy készítménye, a 15 16 vtsz. Alá tartozó étkezési zsír vagy olaj és ezek frakciói kivételével
- 17 TEÁOR 08 kód: 10.51 Tejtermékek gyártása kezességi kategóriában támogatható) 0401 Tej és tejszín nem sűrítve, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadása nélkül 0402 Tej és tejszín sűrítve, vagy cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával 0403 Iró, aludttej, tejföl, joghurt, kefir és más erjesztett vagy savanyított tej, tejföl sűrítve is, cukrozva vagy más anyaggal édesítve, ízesítve, gyümölcs, dió vagy kakaó hozzáadásával is 0404 Tejsavó sűrítve, cukrozva vagy más anyaggal édesítve is; másutt nem említett, természetes tejalkotórészeket tartalmazó készítmény cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával is 0405 Vaj és tejből nyert más zsír és olaj; kenhető tejkészítmények (vajkrém) 0406 Sajt és túró 1702 Más cukor beleértve a vegytiszta tejcukrot malátacukrot szőlő- és gyümölcscukrot szilárd állapotban: cukorszirup hozzáadott ízesítő vagy színező anyagok nélkül TEÁOR 08 kód: 10.52 Jégkrém gyártása kezességi kategóriában támogatható) 2105 Fagylalt és más ehető jégkrém, kakaótartalommal is 2106 Másutt nem említett élelmiszer-készítmény TEÁOR 08 kód: 10.61 Malomipari termék gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1006 Rizs (megmunkált is) 1101 Búzaliszt vagy kétszeres liszt 1102 Gabonaliszt, a búza- vagy a kétszeres liszt kivételével 1103 Durva őrlemény, dara és labdacs (pellet) gabonából 1104 Másképpen megmunkált gabonaféle (pl. hántolt, lapított, pelyhesített, fényezett, szeletelt vagy durván darált), a 10 06 vtsz. Alá tartozó rizs kivételével; gabonacsíra egészben, lapítva, pelyhesítve vagy őrölve 1106 Liszt és dara a 0713 vtsz. alá tartozó szárított hüvelyes zöldségből vagy a 0714 vtsz. alá tartozó szágóból, gyökérből vagy gumóból; továbbá a 8. Árucsoportba tartozó termékekből 1904 Gabonából puffasztással vagy pirítással előállított, elkészített élelmiszer (pl. kukoricapehely); másutt nem említett gabona (a kukorica kivételével) szem formában, pehely formában vagy más megmunkált szem formában (a liszt a dara és a durva őrlemény kivételével) előfőzve vagy másképp elkészítve
- 18 2302 Gabonafélék vagy hüvelyes növények szitálásából, őrléséből vagy egyéb megmunkálása során keletkező korpa, korpás liszt és más maradék, labdacs (pellet) alakban is TEÁOR 08 kód: 10.62 Keményítő, keményítőtermék gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1108 Keményítő, inulin 1109 Búzasikér, szárítva is 1903 Tápióka és keményítőből készült tápiókapótló mindezek pehely, szem, gyöngy és hasonló formában 2303 Keményítő gyártásnál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott cukorrépaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék, sör és szeszgyártási maradék, melléktermék és hulladék, labdacs (pellet) alakban is TEÁOR 08 kód: 10.91 Haszonállat-eledel gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1214 Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér, széna, lucerna, lóhere, baltacim, takarmánykáposzta, csillagfürt, bükköny és hasonló takarmánynövény labdacs (pellet) alakban is 2301 Emberi fogyasztásra alkalmatlan liszt, dara és labdacs húsból, vágási melléktermékből, belsőségből halból, rákból vagy más gerinctelen víziállatból: töpörtyű 2302 Gabonafélék vagy hüvelyes növények szitálásából őrléséből vagy egyéb megmunkálás során keletkező korpa, korpás liszt és maradék, labdacs alakban is 2303 Keményítőgyártásnál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott répaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék sör, szeszgyártási maradék melléktermék és hulladék labdacs alakban is 2304 Szójaolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve és labdacs pellet alakban is 2305 Földimogyoróolaj kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve és labdacs pellet alakban is 2306 Növényi zsírok és olajok kivonásakor keletkező olajpogácsa és más szilárd maradék őrölve és labdacs pellet alakban is a 2304 2305 vtsz alá tartozó termékek kivételével 2307 Borseprő: nyers bórkő 2308 Állatok etetésére szolgáló, másutt nem említett növényi anyag, növényi hulladék, növényi maradék és melléktermék, labdacs (pellet) alakban is 2309 Állatok etetésére szolgáló készítmény TEÁOR 08 kód: 10.92 Hobbiállat-eledel gyártása kezességi
- 19 kategóriában támogatható) 1008 Hajdina, köles, kanárimag 2308 Állatok etetésére szolgáló, másutt nem említett növényi anyag, növényi hulladék, növényi maradék és melléktermék, labdacs (pellet) alakban is 2309 Állatok etetésére szolgáló készítmény TEÁOR 08 kód: 10.71 Kenyér, friss pékáru gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1902 Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is 1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék TEÁOR 08 kód: 10.72 Tartósított lisztes áru gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék TEÁOR 08 kód: 10.73 Tésztafélék gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1902 Tészta, főzve és töltve (hússal vagy más anyaggal) vagy másképp elkészítve is, mint pl. spagetti, makaróni, metélt, lasagne, gnocchi, ravioli, canelloni; kuszkusz (búzadarakása) elkészítve is TEÁOR 08 kód: 10.81 Cukorgyártás kezességi kategóriában támogatható) 1701 Nád- vagy répacukor és vegytiszta szacharóz szilárd állapotban
- 20 1702 Más cukor beleértve a vegytiszta tejcukrot malátacukrot szőlő- és gyümölcscukrot szilárd állapotban: cukorszirup hozzáadott ízesítő vagy színező anyagok nélkül : műméz, természetes mézzel keverve is, égetett cukor 1703 Cukor kivonása vagy finomítása során nyert melasz 2303 Keményítőgyártásnál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott répaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék sör, szeszgyártási mar5adék melléktermék és hulladék labdacs alakban is TEÁOR 08 kód: 10.82 Édesség gyártása kezességi kategóriában támogatható) 1704 Cukorkaáru (beleértve a fehér csokoládét is) kakaótartalom nélkül 1801 Kakaóbab egészben vagy törve, nyersen vagy pörkölve 1802 Kakaóhéj, kakaóhártya, -bőr és más kakaóhulladék 1803 Kakaómassza, zsírtalanítva is 1804 Kakaóvaj, -zsír és olaj 1805 Kakaópor, cukor vagy más édesítő anyag nélkül 1806 Csokoládé- és kakaótartalmú más élelmiszer-készítmény 1905 Kenyér, cukrászsütemény, kalács, biscuit és más pékáru kakaótartalommal is; áldozó ostya, üres gyógyszerkapszula, pecsételő ostya, rizspapír és hasonló termék TEÁOR 08 kód: 10.83 Tea, kávé feldolgozása kezességi kategóriában támogatható) 0901 Kávé nyersen, pörkölve vagy koffeinmentesen is; kávéhéj és burok; bármilyen arányban valódi kávét tartalmazó pótkávé 0902 Tea aromásítva is 0903 Matétea 2101 Kávé-, tea- vagy matétea-kivonat, -eszencia és koncentrátum és ezen a termékeken vagy kávén, teán, matéteán alapuló készítmények; pörkölt cikória és más pörkölt pótkávé, valamint ezeknek kivonata, eszenciája, koncentrátuma
- 21 TEÁOR 08 kód: 10.84 Fűszer, ételízesítő gyártása 0904 Bors (Piper fajta); paprika (Capsicum vagy Pimenta fajta) szárítva, zúzva vagy őrölve 0905 Vanília 0906 Fahéj és fahéjvirág 0907 Szegfűszeg (egész gyümölcs, kocsány és szár) 0908 Szerecsendió, szerecsendió-virág, kardamom 0909 Ánizsmag, badián-, édeskömény-, koriander-, kömény- vagy rétiköménymag; borókabogyó 0910 Gyömbér, sáfrány, kurkuma, kakukkfű, babérlevél, curry és más fűszer 2103 Mártás (szósz) és ennek előállítására szolgáló készítmény; ételízesítő keverék; mustárliszt és -dara, elkészített mustár 2209 Ecet és ecetsavból nyert ecetpótló TEÁOR 08 kód: 10.86 Homogenizált és diétás étel gyártása 1602 Más elkészített és konzervált hús, vágási melléktermék, belsőség vagy vér 1901 Malátakivonat: lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított másutt nem említett élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem vagy csak teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz 2005 Más zöldség ecet vagy ecetsav nélkül elkészítve vagy tartósítva, nem fagyasztva 2007 Dzsem, gyümölcskocsonya (zselé) gyümölcsíz gyümölcs- vagy dió, mogyoró püré, krém, főzéssel elkészítve cukorral vagy más édesítőanyag hozzáadásával is. 2104 Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény TEÁOR 08 kód: 10.89 Máshova nem sorolt egyéb élelmiszer gyártása 0408 Madártojás héj nélkül és tojássárgája frissen, szárítva, gőzben vagy forró vízben megfőzve, formázva, fagyasztva vagy másképpen tartósítva, cukor vagy más édesítő anyag hozzáadásával is 0410 Másutt nem említett, élelmezési célra alkalmas állati eredetű termék
- 22 1302 Növényi nedv és kivonat: pektintartalmú anyag, pektinát és pektát: agar-agar és más növényi anyagból nyert nyálka és dúsító modifikálva is 1901 Malátakivonat: lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított másutt nem említett élelmiszerkészítmény, amely kakaót nem vagy csak teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz 2102 Élesztő (aktív vagy nem aktív); más egysejtű, nem élő mikroorganizmus (a 30 02 vtsz. alatti vakcinák kivételével); elkészített sütőpor 2104 Leves és erőleves és ezek előállítására szolgáló készítmény; homogenizált összetett élelmiszer-készítmény 2106 Másutt nem említett élelmiszer-készítmény TEÁOR 08 kód: 11.01 Desztillált szeszes ital gyártása 2208 Nem denaturált etilalkohol, kevesebb mint 80 térfogatszázalék alkoholtartalommal; szesz, likőr és más szeszes ital 2303 Keményítőgyártásnál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott répaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék sör, szeszgyártási mar5adék melléktermék és hulladék labdacs alakban is TEÁOR 08 kód: 11.02 Bortermelés 2204 Bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is; szőlőmust, a 20.09 vtsz. alá tartozó kivételével 2307 Borseprő: nyers bórkő
- 23 TEÁOR 08 kód: 11.03 Gyümölcsbor termelése 2206 Más erjesztett ital (pl.: almabor, körtebor, mézbor); erjesztett italok keverékei és erjesztett italok és alkoholmentes italok másutt nem említett keverékei TEÁOR 08 kód: 11.04 Egyéb nem desztillált, erjesztett ital gyártása 2205 Vermut és friss szőlőből készült más bor növényekkel vagy aromatikus anyagokkal ízesítve TEÁOR 08 kód: 11.05 Sörgyártás 2203 Malátából készült sör 2303 Keményítőgyártásnál keletkező maradék és hasonló hulladék, kilúgozott répaszelet, kipréselt cukornád és más cukorgyártási hulladék sör, szeszgyártási maradék melléktermék és hulladék labdacs alakban is TEÁOR 08 kód: 11.06 Malátagyártás 1107 Maláta, pörkölve is 1901 Malátakivonat; lisztből, darából, durva őrleményből, keményítőből vagy malátakivonatból előállított, másutt nem említett élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem, vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 40 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz; a 0401-0404 vtsz. alá tartozó árukból készített, másutt nem említett olyan élelmiszer-készítmény, amely kakaót nem vagy teljesen zsírtalanított anyagra számítva 5 tömegszázaléknál kisebb mennyiségben tartalmaz
- 24 TEÁOR 08 kód: 11.07 Üdítőital gyártása 2201 Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítő-, ízesítő-anyag hozzáadása nélkül; jég és hó 2202 Víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával vagy ízesítve, és más alkoholmentes ital, a 20.09 vtsz. alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek kivételével TEÁOR 08 kód: 12.00 Dohánytermék gyártása 2401 Feldolgozatlan dohány és dohányhulladék (mesterséges hővel, füstöléssel szárított is) 2402 Szivar, mind a két végén levágott végű szivar (manillaszivar), kis alakú szivar (cigarillos), cigaretta dohányból vagy dohánypótlóból 2403 Más feldolgozott dohány és feldolgozott dohánypótló; "homogenizált" vagy "visszanyert" dohány (dohányfólia); dohánykivonat és eszencia TEÁOR 08 kód: 46.21 Gabona-, vetőmag-, takarmány-nagykereskedelem 0601 Hagyma, gumó, gumós gyökér, gyökércsíra és rizóma vegetatív nyugalmi állapotban, fejlődésben, növekedésben (vegetációban), vagy virágzásban; cikória növény és gyökér, a 12 12 vtsz. alá tartozó gyökér kivételével 0701 Burgonya frissen vagy hűtve 1001 Búza és kétszeres 1002 Rozs 1003 Árpa 1004 Zab 1005 Kukorica 1006 Rizs 1007 Cirokmag 1008 Hajdina, köles és kanárimag; más gabonaféle
- 25 1201 Szójabab, törve is 1202 Földimogyoró, nem pörkölve vagy másképpen nem főzve, héjában vagy anélkül, vagy törve is 1203 Kopra 1204 Lenmag, törve is 1205 Repce- vagy olajrepcemag, törve is 1206 Napraforgómag, törve is 1207 Más olajos mag és olajtartalmú gyümölcs, törve is 1208 Olajosmagliszt és -dara, olajtartalmú gyümölcsliszt és dara, a mustárliszt és -dara kivételével 1209 Mag, gyümölcs és spóra vetési célra 1210 Komlótoboz frissen vagy szárítva, őrölve, porítva vagy labdacs (pellet) alakban is; lupulin 1211 Növény és növényrész (beleértve a magot és a gyümölcsöt is), elsősorban illatszer, gyógyszer, rovarirtó szer, növényvédő szer, gombaölő szer és hasonlók gyártására, frissen vagy szárítva, vágva, zúzva vagy porítva is 1212 Szentjánoskenyér, tengeri moszat és egyéb alga, cukorrépa és cukornád frissen vagy szárítva, őrölve is; másutt nem említett, elsősorban emberi fogyasztásra szolgáló gyümölcsmag és más növényi termék (beleértve a Cichorium intybus sativum fajta nem pörkölt cikóriagyökeret is) 1213 Gabonaszalma és pelyva nyersen, vágva, őrölve, sajtolva vagy labdacs (pellet) alakban is 1214 Karórépa, marharépa, takarmányrépa, takarmánygyökér, széna, lucerna, lóhere, baltacim, takarmánykáposzta, csillagfürt, bükköny és hasonló takarmánynövény labdacs (pellet) alakban is 2401 Feldolgozatlan dohány; dohányhulladék TEÁOR 08 kód: 46.22 Virág-, dísznövény-nagykereskedelem 0603 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló vágott virág és bimbó frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy másképpen kikészítve 0604 Díszítés vagy csokorkészítés céljára szolgáló lombozat, ág és más növényi rész, a virág vagy bimbó nélkül; fű, moha, zuzmó, mindezek frissen, szárítva, fehérítve, festve, impregnálva vagy más módon kikészítve TEÁOR 08 kód: 46.23 Élőállat-nagykereskedelem 0101 Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér
- 26 0102 Élő szarvasmarhafélék 0103 Élő sertés 0104 Élő juh és kecske 0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk 0106 Más élő állat TEÁOR 08 kód: 46.24 Nyers-, félkész bőr nagykereskedelem 0101 Élő ló, szamár, lóöszvér (muli) és szamáröszvér 0102 Élő szarvasmarhafélék 0103 Élő sertés 0104 Élő juh és kecske 0105 Élő baromfi, a Gallus domesticus fajba tartozó szárnyasok, kacsa, liba, pulyka és gyöngytyúk 0106 Más élő állat TEÁOR 08 kód: 46.31 Zöldség-, gyümölcs-nagykereskedelem 0701 Burgonya frissen vagy hűtve 0702 Paradicsom frissen vagy hűtve 0703 Vöröshagyma, gyöngyhagyma, fokhagyma, póréhagyma és más hagymaféle frissen vagy hűtve 0704 Káposzta, karfiol, karalábé, kelkáposzta és élelmezési célra alkalmas hasonló káposztaféle frissen vagy hűtve 0705 Saláta (Lactuca sativa) és cikória (Cichorium spp.) frissen vagy hűtve 0706 Sárgarépa, fehérrépa, salátának való cékla, bakszakáll, gumós zeller, retek és élelmezési célra alkalmas más hasonló gyökér frissen vagy hűtve 0707 Uborka és apró uborka frissen vagy hűtve 0708 Hüvelyes zöldség, hüvelyben vagy kifejtve, frissen vagy hűtve 0709 Más zöldség frissen vagy hűtve 0710 Zöldség (nyersen, gőzölve vagy vízben forrázva is) fagyasztva 0711 Zöldségfélék ideiglenesen tartósítva (pl.: kén-dioxid-gázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0712 Szárított zöldség egészben, aprítva, szeletelve, törve vagy porítva, de tovább nem elkészítve 0713 Szárított hüvelyes zöldség kifejtve, hántolva és felesen is 0714 Manióka, arrowroot, szálepgyökér, csicsóka, édesburgonya, magas keményítő- vagy
- 27 inulintartalmú más hasonló gyökér és gumó frissen vagy szárítva, egészben vagy szeletelve, labdacs formában tömörítve is; szágóbél 0801 Kókuszdió, brazildió és kesudió frissen vagy szárítva, héjastól is 0802 Más dióféle frissen vagy szárítva, héjastól is 0803 Banán, beleértve a plantains fajtát is, frissen vagy szárítva 0804 Datolya, füge, ananász, avokádó, guajava, mangó és mangosztán frissen vagy szárítva 0805 Citrusfélék frissen vagy szárítva 0806 Szőlő frissen vagy szárítva 0807 Dinnye (beleértve a görögdinnyét is) és papaya frissen 0808 Alma, körte és birs frissen 0809 Kajszibarack, cseresznye, őszibarack (beleértve a sima héjú őszibarackot is), szilva és kökény frissen 0810 Más gyümölcs frissen 0811 Gyümölcs és dió (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadásával is 0812 Gyümölcs és dió ideiglenesen tartósítva (pl.: kéndioxidgázzal, sós lében, kénes vízben vagy más tartósító oldatban), de közvetlen fogyasztásra nem alkalmas állapotban 0813 Szárított gyümölcs, a 08 01-08 06 vtsz. alá tartozók kivételével; diókeverék vagy ebbe az árucsoportba tartozó szárított gyümölcsök keveréke 0814 Citrusfélék és a dinnyefélék héja (beleértve a görögdinnye héját is) frissen, fagyasztva, szárítva vagy sós lében, kénes vízben vagy egyéb tartósító oldatban ideiglenesen tartósítva TEÁOR 08 kód: 46.32 Hús-, húskészítmény-nagykereskedelem 0201 Szarvasmarhafélék húsa frissen vagy hűtve 0202 Szarvasmarhafélék húsa fagyasztva 0203 Sertéshús frissen, hűtve vagy fagyasztva 0204 Juh- vagy kecskehús frissen, hűtve vagy fagyasztva 0205 Ló, szamár lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér húsa frissen, hűtve vagy fagyasztva 0206 Szarvasmarhafélék, sertés, juh, kecske, ló, szamár, lóöszvér (muli) vagy szamáröszvér élelmezési célra alkalmas vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva 0207 A 0105 vtsz. alá tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsa, vágási mellékterméke és belsősége frissen, hűtve vagy fagyasztva 0208 Élelmezési célra alkalmas más hús, vágási melléktermék és belsőség frissen, hűtve vagy fagyasztva 0209 Sovány húsrétegeket nem tartalmazó sertészsiradék (szalonna) és baromfizsiradék, nem olvasztott vagy másképpen nem kivont, frissen, hűtve, fagyasztva, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve 0210 Élelmezési célra alkalmas hús, vágási melléktermék és belsőség, sózva, sós lében tartósítva, szárítva vagy füstölve; élelmezési célra alkalmas liszt és őrlemény húsból, vágási melléktermékből vagy belsőségből