Közgyűlés 2014 március 21



Hasonló dokumentumok
2015. szeptember Grand Hotel Bálványos. Programtervezet

JEGYZŐKÖNYV. a Békés Megyei Lovas Szövetség elnökségi üléséről. Jelenléti ív szerint (1. számú melléklet)

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

LÁMPÁS-tudástár Vezetői esettanulmányok

Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK A/221-es terme (1088 Budapest, Múzeum körút 4/A., II. emelet)

49/2014. (VII.18.) Elnökségi határozat

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata a módosított napirendet elfogadta.

Simon László, Spaits Miklós, Szabó László Dezső képviselő. Varga Ernő jegyző Volcz Zoltánné irodavezető Kissné Páska Andrea mb. pü.

Jelen vannak: a jegyzőkönyv mellékletét képező jelenléti íven feltüntetett tagok.

Egészségügyben Dolgozó Szociális Munkások Országos Egyesülete

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Levél: 1242 Budapest 5, Pf. 498.; Tel.: ,

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 19-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselő neve: Dr. Hegedűs Zsuzsanna képviselő

A MTESZ SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI SZERVEZET KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE év

T Á P I Ó S Á G Képviselő-testületének február 25-én, 18 órakor tartott kihelyezett ülésének. j e g y z ő k ö ny v e

Tűzvédelmi Mérnökök Közhasznú Egyesülete

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ALELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)


JEGYZŐKÖNYV. A Magyar Floorball Szakszövetség megismételt éves rendes közgyűlése

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

MFTTT2018 IB-határozatok

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Közgyűlési jegyzőkönyv

Ünnepi elnökségi ülés napirendi pontjai

J a v a s l a t a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai Önkormányzati Szekciójához való csatlakozásra

Jegyzőkönyv. A Magyar Kerékpárosklub december 13 án megtartott Választmány üléséről. Szavazás Igen Nem Tartózkodott. Napirend elfogadása 5 0 0

HAMOR Soft. Korszerű ügyvitel Linuxon, Cloudban, táblagéppel, okostelefonnal. Bodosi Imre ügyvezető, rendszertervező. Sántha Loránt programozó

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Telekgerendás Község Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt ülésén. A rendkívüli ülés telefonon lett összehívva.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZÖKÖNYV. A Közgyülés egyhangúlag elfogadja a javasolt személyeket.

J e g y z ő k ö n y v

Ököritófülpös Nagyközség és Rápolt Község Önkormányzatának április 22-én tartott együttes NYÍLT ülésének:

JEGYZŐKÖNY. A levezető elnök tájékoztatta az alakuló taggyűlést a jegyzőkönyv hitelesítés szükségességéről és a hitelesítőinek feladatáról.

Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

ZEMPLÉNI VÍZILABDA KLUB

2018. évi Küldöttgyűlések határozatai. a jegyzőkönyv hitelesítőinek: dr. Hajdú Mihályt és Meruk Józsefet

Magyar Alagútépítő Egyesület. Közgyűlési jegyzőkönyv

1/2015. SZ. EMLÉKEZTETŐ. Készült a Nemzeti Együttműködési Alap Nemzeti összetartozás Kollégiumának

JEGYZŐKÖNYV Vajta Község Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 26-án 9,00 órai kezdettel tartott nyilvános rendkívüli üléséről

6. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

JEGYZŐKÖNYV ROMÁNIA HARGITA MEGYE GYERGYÓÚJFALU KÖZSÉG HELYI TANÁCSA. Ikt. Szám: /2014

Közgyűlési jegyzőkönyv

III. Kárpát-medencei Térségfejlesztési Fórum

Emlékeztető. a BME Építészmérnöki Kar Hallgatói Képviselet :00-kor tartott rendes üléséről

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

1. Határozattervezet minimis segély szabályzatának jóváhagyására beruházások és munkahelyteremtések ösztönzésére Gyergyóújfalu községben

2012. május 3-án MEGTARTOTT ÜLÉSÉRŐL

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Hatályba lépés:

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztújító Közgy?lése 2015

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott//

E L Ő T E R J E S Z T É S a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata Közgyűlésének május 5-ei ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Meghívottak: kb. 70 atkári lakos is megjelent. Napirend: Atkár és Hort községek közoktatási társulása

Az Elnök az Alapszabály értelmében felkérte a jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, Kozma Lászlót.

Az Enterprise Europe Network szolgáltatásai a versenyképesség jegyében.

VárosKépviselő-testülete

J E G Y Zİ K Ö NYV. az MTA IX. Osztály Hadtudományi Bizottsága október 01-én tartott üléséről

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 12-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u /1. Jegyzőkönyv

HÍRKÖZLÉSI ÉS INFORMATIKAI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Nagycsaládosok Országos Egyesületének a tagja 2030 Érd, Viola u /2. Jegyzőkönyv

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

3. sz. J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV április 10. napján megtartott KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉRŐL

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ április 9.

JEGYZŐKÖNYV. Budapest, Ullöi út 452 sz. alatti lila Kávéház és Etterem helyiségében megtartott, alakulo

Jegyzőkönyv. Készült: május 27-én, a Szent Adalbert Központ Földszinti Fogadótermében (2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 9.- én, órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: január 11-én de. 7,30 órakor a Nádudvar Városi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli ülése alkalmából.

A Horgász Egyesületek B.A.Z. Megyei Szövetsége Küldött közgyűléséről

ICF Magyar Tagozat 2018

MAGYOTT Oktatási és Rendezvényszervező Munkacsoport Beszámoló a 2017-es év rendezvényeiről Pálfiné Goóts Herta

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

MAMS ELNÖKSÉGI ÜLÉS január h Magyar Sport Háza, 1146 Bp, Istvánmezei út 1-3.

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

LÁMPÁS-tudástár Vezetői esettanulmányok

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Tápióság Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 13-án, órakor megtartott rendkívüli ülésének j e g y z ő k ö n y v e

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 4/ október 1.

Jegyzőkönyv A Szövetség az Elektronikus Kereskedelemért Közhasznú Egyesület Elnökségi ülésének jegyzőkönyve.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Jegyzőkönyv. Motoros Könnyűrepülő Sport Szövetség /MKSSZ/ Közgyűlése

SPORTBIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

8/2016 Emlékeztető. Készült a Nemzeti Ifjúsági Tanács Egyesület október 17-én megtartott üléséről

A Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a Zsigmond Király Főiskola az innováció szolgálatában

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Közgyűlési jegyzőkönyv

A kuratóriumi tagok jegyzőkönyvvezetőnek egyhangúlag megválasztották Puskás Norbertet, jegyzőkönyv hitelesítőnek Szabó Márta kuratóriumi tagot.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. Bordás Géza elnök köszönti a meghívott vendégeket, a megyei önkormányzat munkatársait és a képviselőket.

Jegyzőkönyv. A Képviselő-testület a rendes ülés napirendjét 5 igen szavazattal egyhangúlag az alábbiak szerint elfogadta: Napirendi pont:

JEGYZŐKÖNYV. 0 tartózkodás 0 nem

Átírás:

Csíki Vállalkozók Egyesülete Közgyűlés 2014 március 21 Jegyzőkönyv Hotel Salvator Kezdési időpont 14:15, jelenlévők: Képviselt cégek személy által: 1. Diafarm 2. World Vocal 3. Primula 4. Zsozo 5. Atlas 6. Enetix Software 7. Csíki Magánvállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége 8. Eco Car 9. Pergament Office 10. Colorpoint Advertising 11. Montana Tours 12. Instel 13. Balu Park 14. Bio Pék 15. Rogranex 16. Metrolex 17. Conins 18. Nextra Service 19. Vorfor 20. Ifemal 21. Caritas Alba Iulia Otthongondozo 22. Best Telecom 23. Nemex Soft

24. Dynaweb 25. Magic Solutions 26. Computer Trade 27. Webizmus 28. Hamor Soft 29. Interflon Romania 30. Nextra Software 31. Harviz 32. Crown Cool 33. AAM Consulting 34. Dal and Dor 35. Signolex 36. Hyppolit Events 37. Eco Csik Felhatalmazás által képviselt cégek: 38. Mikro Atlas 39. Gnome Design 40. Edutech Consulting 41. Ceramica Vitos Kerámia 42. Quatronix 43. Tectum Company 44. Panaudit A Csíki Vállalkozók Egyesületáben 58 tag van, képviselt cégek száma 44, részvételi arány 75,8%, a közgyűlés érvényes. Meghívott résztvevők: 1. Szőke Domokos Csíkszereda alpolgármestere 2. Becze István Hargita megyei tanácsos 3. Kovács Hont Imre Hargita Népe és Morfondir.ro Közgyűlés beszámoló napirendi pontok szerint: 1. Benedek Zsombor CsVE elnök ünnepélyesen köszönti a jelenlévőket

2. Szabó Károly ügyvezető igazgató megtartja a 2013-as év beszámolóját, főbb érintett témák: a. A pénzügyi stabilitás megteremtése volt a 2013-as év egyik legnagyobb kihívása, amelyet az egyesület sikeresen leküzdött, köszönhető ez a tagoknak, támogatóknak b. A tagság a tavalyi évben 40-ről 58-ra gyarapodott. Kezdetektől kezdve 9 cég lépett vissza a tagságból. A közgyűlés kérésére közzéteszem ezeknek a nevét, illetve okát. Bardócz László - nem látta értelmét az egyesületnek, kevés programot szerveztünk Co-Mod kilépett, helyette belépett a Conins Prima Pék nem engedhette meg anyagilag a csatlakozást Filterbremse helyette belépett a Balu Park Csiszér András egy éve nem történt meg a csatlakozási illeték kifizetése Imedes Net elhamarkodott lépés volt a cég részéről a csatlakozás West Con Consulting szülési szabadság Fontium Coaching and Training megsértődött, részben jogosan, nem vettük figyelembe az igényeit maximálisan Iris Service - egy éve nem történt meg a csatlakozási illeték kifizetése c. IT PLUS klaszter létrejötte a CsVE egyik erős alappillére a legalább Székelyföld szinten gondolkodó informatikai klaszter. Jelenleg 16 tagja van, ebből 2 sepsiszentgyörgyi, egy gyergyószentmiklósi és egyet Bukarestben jegyeznek. d. Munkareggelik szervezése szám szerint 4 db. e. Előadások a régebbi rossz tapasztalatok (csekély érdeklődés) mostanra megváltozni látszik, az egyesület által szervezett előadások egyre népszerűbbek. f. Pályázatok Két pályázatot adott le az egyesület, az egyik a BGA Zrt-hez Vállalkozások bejegyzése, könyvvezetése, adózása és felszámolása címmel egy kiadvány készítése, valamint egy infotmatikai klaszter fejlesztésre letett pályázat a GVOP keretében. Erről bővebbe egy következő napirendi pontban beszélgettünk. g. Képzések terén egy olyan képzés volt, amelyet az egyesület szervezett meg, egy komunikációs tréning, azonban ezen a téren nagyobb igényt kell kieléégíteni. h. Havi kiscsoportos találkozók rendszeresen zajlanak minden hónap első keddjén, a jelenlévők száma 10 körül szokott lenni. Itt általában az egyesületet érintő problémákat,

témákat, terveket beszélünk meg. Ezek egy órás találkozók, operatív ügymenettel, amely minden CsVE tag számára nyitott. i. I Számítógépes Játék Programozói verseny 2013 végén szerveztük meg megyei szinten, kiegészítve egy számítógépes játék versenyel. A rendezvény teszt jellegű volt, annak érdekében, hogy felmérjük mire kell felkészülni, ha ebből országos megmérettetést szeretnénk létrehozni. 2014-ben is meg lesz szervezve. j. CsVE-s találkozók. A tavalyi évben két nagyobb találkozóra került sor egy két éves születésnapi összejövetelre Piricskén valamint egy immár hagyományossá vált egyesületi preszilveszterre. Mindkettőn szép számmal voltak résztvevők. k. Pityókafesztivál egy lelkes csapatnak köszönhetően a CsVE csapata résztvett a 2013-as év pityókasztiválján, remélhetőleg ezt sikerül évente megismételni l. Csík Expo Csíkszereda Önkormányzata támogatásának valamint a szövetségben való tárgyalásnak köszönhetően kedvezményes árat sikerült kialkudni a rendezvényszervezőtől. Hasonló körülményeket 2014-ben is igyekszünk kialkudni. A tagság jóváhagyta a 2013-as beszámolót. 3. Cenzor jelentáse a Consulta Carpatica által készített cenzorjelentést Fülop Árpád, a Harvíz képviselője ismertette, a tagság el is fogadta. A jelentést szintén kiküldöm a levelezőlistára. 4. Az egyesület 2014-es stratégiájának megbeszélése. a. Két dátumot kell megjegyezni, amely eddig le van szögezve, junius 24 Családi nap, valmint november 22 Katalin bál, mindkettő részleteiről részletesebb megbeszélés után fogom értesíteni a tagságot. b. Klaszterfejelsztő pályázat lebonyolítása ez egy nagy lehetősége az egyesületnek, ugyanakkor veszély is lehet. A projekt összege 890 462 RON, időtartama 18 hónap. Támogatási szerződés még nincs aláírva. A prokjektben benne van 3 ember bérezése, irodabér, képzések, konferenciák, klaszter népszerüsítés, infrastruktúra, stb. Stratégiailag ez a legfontosabb projekt az elkövetkezendő évben, egy nagy lehetőség, hogy az egyesületet szélesebb körben Székelyföldön népszerüsítsük. c. CsVE Consulting bejegyeztetése ennek apropója, hogy nincs a városban egy olyan pályázatíró cég, amely cégekre lenne szakosodva. A tagok más városok tanácsadóival dolgoznak.

d. Tagásg bővítés, egyesület hírnevének növellése 5. Becze István Hargita megye tanácsosa tolmácsolja Borboly Csaba elnök üdvözletét valamint felhívja az egyesületi tagok szerepét, hogy március 26-án városunkba látogat Winkler Gyula EP képviselő és van rá lehetőség, h. A vállalkozók találkozzanak vele. Ugyanakkor javaslatot kért egy személyre vonatkozóan, akit a megyei tanácshoz tudnának alkalmazni vállalkozókkal való kapcsolattartásra. 6. Az IT plus klaszter fejlesztésre letett pályázat Támogatási Szerződésének elfogadása és egy gyakorlatba ültető bizottság kinevezése. A tagság elfogadta mindkét pontot, a pályázatot végigkísérő csapat a következő cégekből áll: Nextra Service Páll Tibor ügyvezető igazgató, Enetix Software, Perfect PC&Soft Service, Nemex Soft, Magic Solutions, Webizmus, Hamor Soft, Gnome Design, Red Rock Tech, András Zoltán. 7. CsVE Consulting bejegyeztetése - kérdéskör újratárgyalásra lett ítélve, ugyanis nem sikerült abban megállapodásra jutni, hogy érdemes ezért az egyesület egy külön céget létrehozzon vagy ezt a fajta szolgáltatást lehet az egyesületen keresztül direktbe csinálni. A legtöbb érv amellett szólt, h. nem érdemes céget létrehozni. 8. Egyesületi titkár választása - Kozma István javasolja Vígh Beátát, akik nem tudja elfogadni összeférhetetlenség miatt. Holló Csaba javasolja Vorzsák Szabolcsot, akit a tagság egybehangzóan egy évre megválasztott CsVE titkárnak. 9. Egyébfélék a. CsVE klub létrehozása felterjeszti Lázár István. Javaslatok: online felületet létrehozni, ahol forum vagy chat formájában meg lehet beszélni vállalkozókat érintő tevékenységeket. Helyszínileg lehet ez fizikailag egy kávézóban is gyakorlatba ültetve, ahol meghívottakkal tematikusan lehetne beszélgetni. Más vállalkozói egyesületekkel, kereskedelmi kamarákkal alakítsunk ki eggyüttműködést. A CsVE klubra egyértelműen szükség van, ennek a keretét kell a következőkben kitalálni. b. Céges fekete lista Előterjeszti Birtalan Levente. Az egyesület készítsen egy fekete listát azokról a cégekről, akik rendszertelenül fizetnek vagy fizetésképtelenségi eljáráshoz közel járnak. Témához kapcsolva további javaslat volt, hogy ezt a fekete listát terjesszük ki alkalmazottakra is. Ez a két lista megléte jogilag sérthet embereket, ezért diszkréten és elővigyázatosan kell kezelni. Mezei Árpád a Hamor Soft képviselője megígérte, hogy

utánanéz a Kovászna Megyei Kereskedelmi Kamaránál készülő hasonló lista körülményeire. c. Egyesületből kilépett tagok listája és indoklása legyen elérhető javasolta László Pál d. Vodafone ajánlata. Cél, h. az egyesületi tagok tudjanak egymás közt ingyen besszélni és ezért minél előnyösebb szerződést tudjanak kötni. Péter György a Caritas képviselője felvállalta egy találkozó előkészítését Adrian Spinu-val, a Vodafone képviselőjével. e. Morfondir.ro online magazine képviselője bemutatja eggyüttműködési javaslatát. Heti egy interjut készítenének gazdasági témában 1-1 céggel. f. Bulbuk Márton javasolta egy mérnöki kamara létrehozását. Ennek célja visszaszorítani a fekete munkát, fantomcégeket kiszűrni. Talán létezik már ilyen, kicsit jobban utánanéz a körülményeknek.