MFTTT2018 IB-határozatok

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MFTTT2018 IB-határozatok"

Átírás

1 MFTTT2018 IB-határozatok 1/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Iván Gyulának, ifj. Domokos Györgynek és Zalaba Piroskának, továbbá Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak az Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja eredményes és sikeres megszervezéséért (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 2/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Hetényi Ferencné, Körblné Németh Éva és Borbély Katalin tagtársaknak, valamint Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak a Fővárosi és Pest Megyei Földmérő Nap eredményes és sikeres megrendezéséért, továbbá Szalay László mérnök alezredesnek, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálata szolgálatfőnökének a helyszín rendelkezésre bocsátásáért és sikeres lebonyolításáért (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 3/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a Társaság évi Lázár deák emlékérem odaítélésére Csizmadia Mihályné és Zalaba Piroska tagtársat terjeszti elő döntés céljából a Választmány ülése elé (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 4/2018.(IV.4.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a Társaság évi Márton Gyárfásemlékplakettjének oadítélésére Bartos Ferenc és dr. Csemniczky László tagtársat terjeszti elő döntés céljából a Választmány ülése elé (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 5/2018.(V.24.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a Társaság évi beszámolójában és közhasznúsági jelentésében foglaltakat megismerte és támogatja azok előterjesztését a Választmány ülése elé (4+7( )=11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 6/2018.(IX.17.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság fontosnak tartja az Osztatlan közös tulajdon megszüntetésének szabályairól szóló 374/2014.(XII.31.) Korm. rendelet végrehajtásához kapcsolódó továbbképzés és fórum (OKTM) témakörben a Társaság őszi nagyrendezvényének megszervezését. A lebonyolítás céljából Szervezőbizottságot kér fel, amelynek elnöke Dobai Tibor, tagjai: Iván Gyula, Szrogh Gabriella, Zalaba Piroska és Zsilvölgyi Csaba (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 7/2018.(IX.17.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság egyhangúan eldöntötte, hogy a Társaság soron következő, 32. Vándorgyűlését Békés megyében (Békéscsaba, július 4-6. között) szervezzük meg. Felkéri Hajtman Zoltán tagtársat a helyi szervezőbizottság elnöki feladatainak ellátására. A Társaság részéről Program- és Szervezőbizottságot kér fel, amelynek elnöke: Dobai Tibor főtitkár, tagjai pedig Zsilvölgyi Csaba alelnök, Buga László és Iván Gyula főtitkár-helyettesek és Szrogh Gabriella ügyvezető titkár (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 8/2018.(IX.17.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Hetényi Ferencné tagtársnak és Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak a Társaság nyári és kora őszi rendezvényeinek (Szt. Tamás szobor koszorúzása, kirándulás Semmeringbe (Ausztria) és Szlovéniába) eredményes és sikeres megszervezéséért (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 9/2018.(IX.17.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság fontosnak tartja, hogy az Európai Földmérők Tanácsa (CLGE) soron következő általános közgyűlésén (Barcelona, Spanyolország, október 4-6.) Magyarország képviselve legyen. Ezért felkéri Domokos György és Vidovenyecz Zsolt tagtársakat, hogy egyeztetés alapján lehetőség szerint közülük valaki vegyen részt a rendezvényen (9 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 10/2018.(X.29.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Vidovenyecz Zsolt tagtársnak, hogy részt vett a CLGE legutóbbi általános közgyűlésén. Örömmel veszi tudomásul, hogy 2019-ben az európai földmérő személye Eötvös Loránd ( ) lesz, halálának centenáriuma

2 alkalmából. A CLGE és tagországai az ő személyéről fognak megemlékezni az európai földmérők és geoinformatikusok napja alkalmából. A hazai és európai szintű megemlékezések előkészítésére munkabizottságot kér fel, amelynek tagjai: Ádám József, Domokos György, Földváry Lóránt, Toronyi Bence, Tóth Gyula, Cidovenyecz Zsolt és Völgyesi Lajos tagtársak (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás; véglegesítve az IB december 10. ülésén). 11/2018.(X.29.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Hetényi Ferencné, Körblné Németh Éva és Borbély Katalin tagtársaknak, valamint Szrogh Gabriella ügyvezető titkárnak a október 17-ére szervezett Fővárosi és Pest Megyei Földmérő Nap és Továbbképzés eredményes és sikeres megrendezéséért, továbbá Szalay László mérnök ezredesnek, a Magyar Honvédség Geoinformációs Szolgálata szolgálatfőnökének a helyszín rendelkezésre bocsátásáért és sikeres lebonyolításáért (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás; véglegesítve az IB december 10. ülésén). 12/2018.(X.29.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság köszönetét fejezi ki Buga Lászlónak, Dobai Tibornak, Iván Gyulának, Szrogh Gabriellának, Zalaba Piroskának és Zsilvölgyi Csabának az Osztatlan közös tulajdon megszüntetésének szabályairól szóló 374/2014.(XII.31.) Korm. rendelet végrehajtásához kapcsolódó továbbképzés és fórum című témakörben, október 1-én és október 25--én megtartott előadóülés eredményes és sikeres megrendezéséért és lebonyolításáért (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal; véglegesítve az IB december 10. ülésén). 13/2018.(X.29.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a évi Lázár deák-emlékérem odaítélésének előkészítésére a következő Jelölőbizottságot kéri fel: dr. Busics György, Csizmadia Mihályné, Hetényi Ferencné, Tóth László és Várnay György (10 igen, 0 nem, 0 tartózkodás szavazattal; véglegesítve az IB december 10. ülésén). 14/2018.(XII.10.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a főtitkár előterjesztése alapján megismerte és megvitatta a Társaság évi tagdíjaira vonatkozó tervezetet (amely a évi tagdíj-tételek változatlanul hagyását tartalmazza), amelyet a Választmány elé megállapításra, majd ezt követően a Közgyűlés elé terjesztését javasolja jóváhagyás céljából (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 15/2018.(XII.10.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a főtitkár és az ügyvezető titkár előterjesztése alapján megismerte a Társaság aktuális pénzügyi helyzetét és a évi költségvetési tervezetét, amelyet a Választmány és a Közgyűlés elé elfogadásra javasol. Az IB egyetért az ügyvezető titkár és kisegítő munkatársa részére évi 13. havi fizetés kiutalásával (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 16/2018.(XII.10.) számú IB-határozat: Az IB köszönetét fejezi ki Dr. Mihály Szabolcsnak, Dr. Remetey- Fülöpp Gábornak, Palya Tamásnak és Dr. Zentai Lászlónak, hogy Társaságunkat aktívan képviselték 2018-ban előadások bemutatásával és tanulmányok készítésével az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok elérésének szolgálatában megjelenő térinformatikai és földmegfigyelési feladatok terén. A vonatkozó munkáknak hazai és nemzetközi kapcsolatokban történő rendszeres végzése céljából munkabizottságot kér fel, amelynek elnöke dr. Mihály Szabolcs, tagjai: Dr. Remetey-Fülöpp Gábor, Palya Tamás, Dr. Zentai László, Hargitai Péter és Iván Gyula (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 17/2018.(XII.10.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság elhatározta, hogy a évi Európai Földmérők és Geoinformatikusok Napja (EFGN2019) és a Földmérők Világnapja alkalmából előadóülését március 21-én (csütörtökön) szervezi meg. Az előadóülés programjának összeállítására eseti programbizottságot állít fel, amelynek elnöke Iván Gyula, tagjai: Buga László, Dobai Tibor, Domokos György, dr. Engler Péter, Koós Tamás, dr. Siki Zoltán, Vidovenyecz Zsolt és Zalaba Piroska (8 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

3 18/2018.(XII.10.) számú IB-határozat: Az Intézőbizottság a időszakra a következő Jelölőbizottság megbízását javasolja a Választmány ülése elé: dr. Busics György (elnök) és a négy tag: Domokos György, Hajtman Zoltán, Holéczy Ernő és Koós Tamás (8 igen, 0 nem és 0 tartózkodás

4 Választmányi határozatok 1/2018.(IV.4.) számú Választmányi határozat: A Választmány az MFTTT évi Lázár deák emlékérmét Csizmadia Mihályné tagtársnak ítélte oda (5 igen, 3 nem 2/2018.(IV.4.) számú Választmányi határozat: A Választmány az MFTTT évi Márton Gyárfásemlékplakettjét Bartos Ferenc tagtársnak ítélte oda (7 igen, 1 nem 3/2018.(V.24.) számú Választmányi határozat: A Választmány a Társaság évi beszámolójában és közhasznúsági jelentésében foglaltakat megismerte és javasolja azok előterjesztését és elfogadását a Közgyűlés elé (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 4/2018.(XII.10.) számú Választmányi határozat: Az MFTTT Választmánya a főtitkár előterjesztése alapján megismerte a Társaság évi tagdíjaira vonatkozó tervezetet (amely a évi tagdíjtételek változatlanul hagyását tartalmazza), amelynek a Közgyűlés elé terjesztését javasolja jóváhagyás céljából (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 5/2018.(XII.10.) számú Választmányi határozat: Az MFTTT Választmánya a főtitkár előterjesztése alapján megismerte a Társaság aktuális pénzügyi helyzetét és a évi költségvetési tervezetét, amelynek a Közgyűlés elé terjesztését javasolja elfogadás céljából (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 6/2018.(XII.10.) számú Választmányi határozat: Az MFTTT Választmánya az elnök előterjesztése alapján a időszakra Jelölőbizottságot kér fel, amelynek elnöke dr. Busics György, tagjai pedig Domokos György, Hajtman Zoltán, Holéczy Ernő és Koós Tamás (11 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

5 Közgyűlési határozatok 1/2018.(V.28.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés egyhangúan elfogadta az ülés napirendjét (36 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 2/2018.(V.28.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés egyhangúan elfogadta az elnök által a Mandátumvizsgáló Bizottság (elnök: Dr. Mihály Szabolcs, tagok: Busics Imre és Homolya András), a jegyzőkönyvvezető (Szrogh Gabriella ügyvezető titkár) és a hitelesítők (Buga László és Zsilvölgyi Csaba) személyére tett előterjesztést (36 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 3/2018.(V.28.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés a Társaság évi szakmai-társadalmi tevékenységéről készített főtitkári beszámolóban és a Társaság évi közhasznúsági jelentésében foglaltakat megismerte és azokat egyhangúan elfogadja (40 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 4/2018.(V.28.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés a Felügyelőbizottság jelentésében foglaltakat megismerte és azokat elfogadja (40 igen, 0 nem, 1 tartózkodás 5/2018.(XII.12.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés egyhangúan elfogadta az ülés napirendjét (28 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 6/2018.(XII.12.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés egyhangúan elfogadta a főtitkár által a Mandátumvizsgáló Bizottság (elnöke: Hetényi Ferencné, tagjai: Homolya András és Koós Tamás), a jegyzőkönyvvezető (Szrogh Gabriella ügyvezető titkár) és a hitelesítők (Buga László és Iván Gyula) személyére tett előterjesztést (28 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 7/2018.(XII.12.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés a Társaság évi tagdíjait az Intézőbizottság javaslata és a Választmány által megállapított összege alapján, amely a évi tagdíjtételek változatlanul hagyását tartalmazza, jóváhagyta (28 igen, 0 nem, 0 tartózkodás 8/2018.(XII.12.) számú közgyűlési határozat: A Közgyűlés Dobai Tibor főtitkár előterjesztésében megismerte a Társaság aktuális pénzügyi helyzetét és a évi költségvetési tervezetét. Az MFTTT évi költségvetési tervezetét (az Intézőbizottság és a Választmány javaslata alapján) a mellékelt táblázatban foglaltak alapján elfogadta (28 igen, 0 nem, 0 tartózkodás

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén

L.T.SZ Közgyűlés. Jegyzőkönyv. Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén L.T.SZ Közgyűlés Jegyzőkönyv Készült a Létesítményi Tűzoltóságok Országos Szövetsége évi rendes közgyűlésén Helyszín: 2015. április 09. 2481 Velence, Kiss köz 6. Hotel Juventus konferenciahelyiségében.

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2014. ÉVI HATÁROZATOK 1./2014. (február 14.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ Elnöksége az Elnöki beszámolót a 2014. január 9. óta eltelt idő eseményekről elfogadja.

Részletesebben

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA GEODÉZIAI ÉS GEOINFORMATIKAI TAGOZATA

MAGYAR MÉRNÖKI KAMARA GEODÉZIAI ÉS GEOINFORMATIKAI TAGOZATA Tisztújító taggyűlés Levezető elnök: Kovács István MMK alelnök Napirendi pontok: 1. A taggyűlés köszöntése ( Dr. Ádám József akadémikus, tanszékvezető) 2. A taggyűlés megnyitása (Holéczy Ernő) 3. Hazay

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2016. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2016. (január 7.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ elnöksége támogatja Pásztor Erika Katalina, Németh Tamás, Szabó Levente, Bata Tibor, Pethő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15.

JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február 15. B A L A T O N I H O R G Á S Z E G Y E S Ü L E T Székhely: 1224. Budapest, Diótörő út 61 Tel. Fax: 207-42-92 Mobil: 20/945-87-15 JEGYZŐKÖNYV A Balatoni Horgász Egyesület 2013. éves közgyűléséről 2013. február

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 24.-i ismételt- közgyűléséről Jegyzőkönyv A MAGISZ 2017. március 24.-i ismételt- közgyűléséről Az Egyesület adatai: Neve: Magyar Agrárinformatikai Szövetség (MAGISZ) Székhelye: 4032 Debrecen, Böszörményi út. 138. Adószáma: 18234873-1-09

Részletesebben

ellenszavazat nélkül elfogadta a napirendi pontokat az ismertetekkel megegyezően.

ellenszavazat nélkül elfogadta a napirendi pontokat az ismertetekkel megegyezően. 1/2014 2014.10.19. A közgyűlés egyhangúlag tartózkodás, ellenszavazat nélkül megválasztotta a jegyzőkönyv hitelesítőjének Wouters Krisztinát. 2/2014 2014.10.19. A közgyűlés a napirendi pontok ismertetését

Részletesebben

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről

Határozatok a Magyar Evezős Szövetség ára összehívott Közgyűléséről Magyar Evezős Szövetség Közgyűlési határozatok 2013. Határozatok a Magyar Evezős Szövetség 2013. 04. 06-ára összehívott Közgyűléséről MESZ 2013.04.06/1. sz. közgyűlési Határozat A közgyűlés egyhangúan

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/ május 9. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 5/2014 2014. május 9. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett (megismételt) Rendkívüli Időpont: 2014. május 9. 11h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről

Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete február 27-én megtartott közgyűléséről Jegyzőkönyv a Szegedi Szlovákok Egyesülete 2012. február 27-én megtartott közgyűléséről Közgyűlés helye: Szeged, Osztrovszky u. 6. Időpontja: 2012. február 27.16.30. óra Taglétszám: 80 fő Megjelentek száma:

Részletesebben

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta.

A Gazdasági Bizottság 192/2014. számú határozatával az előterjesztést 11 igen szavazattal és 1 tartózkodás mellett támogatta. 2 Tisztelt Közgyűlés! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2007. (II.9.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: SzMSz) 9. -a értelmében a közgyűlés féléves

Részletesebben

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről.

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/10/2015. 10. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 05. 28-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 17:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve

A Szoptatásért Magyar Egyesület közgyűlési határozatainak könyve Határozat 1/2012 2012.12.01. A közgyűlés megválasztotta az új elnökséget az alábbiak szerint: Elnök: W. Ungváry Renáta (36/37 szavazat) Alelnökök: Juhász Istvánné (34/37 szavazat) Rózsa Ibolya (31/37 szavazat)

Részletesebben

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318

Magyar Naturisták Egyesülete Székhely, levelezési cím: 2337 Délegyháza, Naturista part 1318 Jegyzőkönyv kivonat a Magyar Naturisták Egyesületének rendes közgyűlésén hozott határozatairól Időpont: 2016. április 16. 10 óra Helyszín: Délegyháza Művelődési Ház, Délegyháza, Szabadság tér 1. Jelen

Részletesebben

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV

Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Magyar BMX Cross-Triál Szövetség JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar BMX Cross-Triál Szövetég 2001. Április 24-én megtartott közgyűléséről és az ott hozott határozatokról. Közgyűlés időpontja: 2001. Április 24.

Részletesebben

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség

Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés december 5. Vezetőség Magyar Talajtani Társaság Közgyűlés 2017. december 5. Vezetőség Miről lesz szó? A vezetőség ezévi tevékenysége Olmütz-i V4 Konferencia A 2018-ki Pécsi Vándorgyűlés előkészítése Tagdíjak, IUSS választás,

Részletesebben

Közgyűlési jegyzőkönyv

Közgyűlési jegyzőkönyv 1 Közgyűlési jegyzőkönyv Amely készült a Balatonvin Borlovagrend Balatonfüred-Csopak Egyesület (8230 Balatonfüred, Bocsár dűlő 0118/12 hrsz.) a Koczor Pincészetben, 2016.05.08-án d.u. 15:00 órakor kezdődő

Részletesebben

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott//

02/2012. (II.06.)/ ELN elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3 Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott// 01/2012. (II.06.) ELN. elnökségi határozat /szavazati arány meghatározása: 3. Igen, 0 Nem, 0 tartózkodott// A Vecsés Települési Polgárőr Egyesület Elnöksége 2012. február 06-án megtartásra kerülő ülésén

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/ április 27. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 3/2015 2015. április 27. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2015. április 27. 16h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2010. május 25-i üléséről. Napirendi pontok:

Határozati kivonat. a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2010. május 25-i üléséről. Napirendi pontok: Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerület Önkormányzat Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság Határozati kivonat a Pénzügyi és Közbeszerzési Bizottság 2010. május 25-i üléséről Helyszín: Bp., V. ker.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben

Feljegyzés Jelen voltak Kimentését kérte ad.1

Feljegyzés Jelen voltak Kimentését kérte ad.1 Feljegyzés az MFTTT Intézőbizottságának (IB) 2012. április 25-i üléséről Helyszín: FÖMI I. emeleti tárgyalója Jelen voltak: Dr. Ádám József, Uzsoki Zoltán, dr. Alabér László, Szilvay Gergely, dr. Mihály

Részletesebben

Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve

Magyar Tűzoltó Szövetség évi. munkaterve MAGYAR TŰZOLTÓ SZÖVETSÉG H-1101. Budapest, Kerepesi út 47-49. Telefon: 00 36 1 433-4001; BM-telefon: 26217 Fax: 00 36 1 433-4002; BM-fax: 26246 Web: www.mtsz-firefa.hu ; E-mail: office@mtsz-firefa.hu Szám:

Részletesebben

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat:

HATÁROZATOK. Gajdosné Nagy Tímea, valamint Sáránné Kerepeszki Katalin bizottsági elnök: ismerteti a meghívó szerinti napirendi pontokat: HATÁROZATOK amely készült a Kulturális, Oktatási, Sport és Kommunikációs Bizottság, valamint a Szociális és Egészségügyi Bizottság 2014. december 03.-án 17 óra 05 perctől kezdődően, a Pilisi Polgármesteri

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT ELNÖKSÉG. Jegyzőkönyv. Elnökségi ülés Jegyzőkönyv Elnökségi ülés 2015. november 18. (szerda) 17:00 óra, Helyszín: ELTE EHÖK irodai tárgyaló terem (Budapest, Szerb utca 21-23.) Napirend: 1. Elnöki beszámoló 2. Bejelentések 3. Rektori sportpályázat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Tahitótfalu Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 20/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tahitótfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. október 12-én (kedd) 18 00 órakor tartott

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE 2015. ÉVI HATÁROZATOK 1. /2015. (január 08.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A rendkívüli elnökségi ülés időpontját (2015. január 22.) a jelenlévők elfogadják. 2. /2015. (január

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről JEGYZŐKÖNYV A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének Elnökségi Üléséről Az ülés időpontja: 2001. december 12. Az ülés helye: Budapest, MaTáSzSz tárgyalóterme Az ülésen jelen voltak: a mellékelt

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában.

Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. a Cigány Kisebbségi Önkormányzat székhelyén, a III. emeleti irodában. Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést.

Jegyzőkönyv. A B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség elnöke órakor üdvözli a megjelenteket és megnyitja a Közgyűlést. Jegyzőkönyv Készült a B.-A.-Z. Megyei Természetjáró Szövetség Közgyűlésén 2017. május 26-án a Zöld Kapcsolat Egyesület tárgyaló termében (3525 Miskolc, Kossuth u. 13. szám) Jelen vannak: a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Somogyi Miklós (SM) KSI, Budapest Rozsenich Tamás (RT) Felügyelő Bizottság elnök Radasics Tibor (RTib) elnökségi tag, jegyzőkönyv hitelesítő

Somogyi Miklós (SM) KSI, Budapest Rozsenich Tamás (RT) Felügyelő Bizottság elnök Radasics Tibor (RTib) elnökségi tag, jegyzőkönyv hitelesítő Magyar BMX Cross-Triál Szövetség Rendkívüli Közgyűlés Jegyzőkönyv Időpont: 2011.03.06 Helyszín: Budapest, Millenáris, Szabó József utca Résztvevők: Nagy Tamás (NT) Sopron és KTM (meghatalmazással) Fulainé

Részletesebben

Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV

Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV Közgyűlési JEGYZÓKÖNYV Tárgy: A Bányagépészet a Műszaki Fejlődésért Alapítvány 2012 évi Közgyűlése Készült: Balatongyörök, 2012.szeptember 27. Ács József: Közgyűlés megnyitása; Jelenlévők köszöntése; A

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete Szociális Bizottságának 2015. március 30-án tartott nyilvános üléséről. Tartalmazza a 13/2015.(III.30.) 14/2015.(III.30.)

Részletesebben

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat

Belváros-Lipótváros Önkormányzat Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága. 33/2017. (05.24.) PB határozat Tárgy: Napirendi pontok elfogadása 33/2017. (05.24.) PB határozat A Pénzügyi Bizottság úgy dönt, hogy a 05/2017 sorszámú meghívóban szereplő napirendi pontokat az alábbiak szerint fogadja el: NYÍLT ÜLÉS:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme B

JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság évi küldöttközgyűléséről május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme B JEGYZŐKÖNYV A Magyar Közgazdasági Társaság 2012. évi küldöttközgyűléséről 2012. május 25., péntek, 10 óra Károli Gáspár Református Egyetem díszterme Budapest IX., Ráday u. 28. Jelen vannak: a Magyar Közgazdasági

Részletesebben

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA

MAGYAR IGAZSÁGÜGYI SZAKÉRTŐI KAMARA Jegyzőkönyv Amely készült 2017.03.02-án 18.00 órai kezdettel elektronikus úton Google Hangouts alkalmazással. Jelen vannak: dr. Agárdi Tamás elnök dr. Horváth Csaba elnökhelyettes Radványi Zoltán elnökhelyettes

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25. Ikt.szám:42-39/2014. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Nógrád Megyei Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat 2014. szeptember 11-én tartott ülésén. (Bánk, Petőfi S. út 25.) Jelen vannak:, a testület e dr. Egyed Ferdinánd,

Részletesebben

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE ÉVI HATÁROZATOK

MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE ÉVI HATÁROZATOK MAGYAR ÉPÍTŐMŰVÉSZEK SZÖVETSÉGE ELNÖKSÉGE 2014. ÉVI HATÁROZATOK 1./2014. (február 14.) sz. MÉSZ elnökségi határozat A MÉSZ Elnöksége az Elnöki beszámolót a 2014. január 9. óta eltelt idő eseményekről elfogadja.

Részletesebben

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/

Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/ Pétervásárai Tamási Áron Általános Iskola 3250 Pétervására, Szabadság tér 12. Telefon: 36/568-000 E-mail: iskola@petervasara.hu Ikt.sz: 37-4/2017. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pétervásárai Tamási Áron Általános

Részletesebben

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből.

KIVONAT. Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. KIVONAT Kemecse Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. május 06-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből. A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot

Részletesebben

DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA

DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA DÉL-DUNÁNTÚLI ÉPÍTÉSZ KAMARA 7624 PÉCS, BOSZORKÁNY U. 2. C023 PF.26 TEL/FAX: 06 72 520-505 E-MAIL:DDEK.PECS@T-ONLINE.HU WEB:WWW.DDEK.HU Elnökségi határozatok 2016. 1/2016. (I.11.) DDÉK Elnökségi határozat

Részletesebben

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti.

Határozatok tára Elnökségi ülések. 8-3/2007 OEH.: Elnökség a MTSZ évi munkatervét, az OT elé terjeszti. Elnökségi ülés: 2007. január 4. Határozatok tára 2007. Elnökségi ülések 8-1/2007 OEH.: Elnökség hozzájárul, hogy a MTSZ 2006. évben végzett munkájáról szóló beszámoló később kerüljön egyeztetésre. 8-2/2007

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2013. április 17.-én 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán

Részletesebben

Csabaszabadiért Egyesület taggyűlési határozatai augusztus 3.

Csabaszabadiért Egyesület taggyűlési határozatai augusztus 3. Csabaszabadiért Egyesület taggyűlési határozatai 2013. augusztus 3. 19/2013.(VIII.03.) CSE határozat Csabaszabadiért Egyesület Taggyűlése a 2013. augusztus 3-i taggyűlésének jegyzőkönyvvezetőjévé megválasztja

Részletesebben

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM ELTE/1034/6(2018) EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM TUDOMÁNYOS TANÁCS ÜLÉSE IDŐPONT: 2018. JÚLIUS 6., 13.00-14.00. HELYE: TANÁRI KLUB (SZERB UTCA 21-23. I. EMELET) EMLÉKEZTETŐ Napirend előtt: Szalay Péter

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök

JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Gazdasági alelnök, levezető elnök JEGYZŐKÖNYV a MAMS Elnökségi üléséről 2008. március 5. 19h Magyar Sport Háza 1146 Budapest, Istvánmezei út 1-3. Jelen vannak: Csiba Péter Pusztai Csaba Daragó István Kökényesi György Sasvári Sándor Tóth

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2010. március 27-én Mezőkövesden, az Ipartestületek

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Alsómocsolád, Gerényes, Kisvaszar, Köblény és Szalatnak Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. november 9-én megtartott együttes üléséről Az ülés helye: Alsómocsolád Faluház,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Békéscsaba Megyei Jogú Város Cigány Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.: /2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V (Tekintettel az ülés hangfelvételen történt rögzítésére, a jegyzőkönyv

Részletesebben

HATÁROZATOK TÁRA 2016.

HATÁROZATOK TÁRA 2016. ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2016. 01/2016. (03. 08.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége a MOB Gerevich Aladár Sportösztöndíj Szabályzatának

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Békés Megyei Lovas Szövetség elnökségi üléséről. Jelenléti ív szerint (1. számú melléklet)

JEGYZŐKÖNYV. a Békés Megyei Lovas Szövetség elnökségi üléséről. Jelenléti ív szerint (1. számú melléklet) Békés Megyei Lovas Szövetség JEGYZŐKÖNYV a Békés Megyei Lovas Szövetség elnökségi üléséről Időpont: 2012. június 18. 17 00 óra Helye: Békéscsaba, Pásztor u. 34. Jelen vannak: Jelenléti ív szerint (1. számú

Részletesebben

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE

MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE MOZGÁSSÉRÜLTEK MEZŐKÖVESDI EGYESÜLETE Tel : 49/411-346; 500-169 Fax : 0649/500-170 Adószám:18417803-1-05 Bank Sz.:55100162-12001462 A szervezet neve: Mozgássérültek Mezőkövesdi Egyesülete Jegyzőkönyv Helye:

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. JEGYZŐKÖNYV Készült: a Magyar Lupus Egyesület közgyűlésén, 2007. március 27. napján, Budapest, Frankel Leó út 25-29 sz. (ORFI, Lukács Klub) alatt. Jelen vannak: az Egyesület tagjai a mellékelt jelenléti

Részletesebben

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint

Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Magyar Evezős Szövetség Elnökségi ülés 2012. február 8. Magyar Sport Háza III. emeleti ovális tárgyaló Jelenlévők: mellékelt jelenléti ív szerint Budapest, 2012. február 10. Tervezett napirend: Napirend

Részletesebben

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. január 27-ei üléséről. 016/2015. (I. 27.) Eü.és Szoc. Biz. határozat

KIVONAT. az Egészségügyi és Szociális Bizottság 2015. január 27-ei üléséről. 016/2015. (I. 27.) Eü.és Szoc. Biz. határozat Tárgy: Napirend 016/2015. (I. 27.) Eü.és Szoc. Biz. határozat Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Egészségügyi és Szociális Bizottsága úgy dönt, hogy a meghívóban szereplő napirendi megtárgyalásra

Részletesebben

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018.

Magyar Hallássérültek Sportszövetsége HATÁROZATOK TÁRA 2018. Magyar Hallássérültek Sportszövetsége ELNÖKSÉGI HATÁROZATOK HATÁROZATOK TÁRA 2018. 1/2018. (01. 04.) számú MHSSZ elnökségi határozat Az MHSSZ Elnöksége bowling szakágvezetőnek Kapronczayné Karádi Magdolnát

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén

Jegyzőkönyv. készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Jegyzőkönyv készült a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének Küldöttgyűlésén Helyszín: Budapesti Műszaki Főiskola Kollégium Bánki Donát Tagkollégium Időpont: 2008. május 9. (péntek) 11.00 11.00

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Mezőkomárom Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 17-én 15 órai kezdettel megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Községház Tanácsterme 8137 Mezőkomárom,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár

Jegyzőkönyv. 2./ 2011. évi számviteli beszámoló és közhasznúsági jelentés előterjesztés és elfogadása Ea.: Csontosné Lakatos Gabriella titkár Körös-sárréti Civil Szervezetek Szövetsége 5520 Szeghalom, Tildy Z. u. 15-17. Web: www.sarreticivilek.hu 06-30/399-7977 Jegyzőkönyv Készült: 2011. 03. 04. (péntek) 15.30 órától megtartott közgyűlésen.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Magyar Mozgás- és Táncterápiás Közhasznú Egyesület (továbbiakban: Egyesület, székhely: 1112 Budapest, Zólyomi út 34/b-36.) 2017. február 14. napján 18.15 órakor tartott megismételt

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Rákosmenti Erőforrás Bizottsága Ikt. sz.: 17-4/12/2012. JEGYZŐ KÖNYV Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Rákosmenti Erőforrás

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag 03-3/63-20/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. július 31-én, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011.

KÖZGYŰLÉSI HATÁROZATOK 2011. 1/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés egyhangú szavazással Dr. Ján Oravec-et levezető elnöknek megválasztja. 2/2011. (03.07.) számú közgyűlési határozat A Közgyűlés 3 ellenszavazattal,

Részletesebben

14. számú JEGYZŐKÖNYV

14. számú JEGYZŐKÖNYV 14. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: Rétság Város Önkormányzat hivatalos helyiségében 2018. augusztus 14. napon 11.30. órától megtartott Képviselő-testületi soron kívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: Hegedűs Ferenc

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv vezetőjének Bakai Juditot kérik fel, aki elfogadja ezt, a közgyűlés egyöntetűen támogatja.

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv vezetőjének Bakai Juditot kérik fel, aki elfogadja ezt, a közgyűlés egyöntetűen támogatja. JEGYZŐKÖNYV Készült a Magyar Kardiovaszkuláris Rehabilitációs Társaság közgyűlésén 2016. szeptember 23-án, 18 órakor a Kodály Központban (Breuer Marcell sétány 4.), Pécsett. Jelen vannak a mellékelt jelenléti

Részletesebben

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. október 21-ei ülésén hozott határozataiból: 193/2014. (X. 21.

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. október 21-ei ülésén hozott határozataiból: 193/2014. (X. 21. 193/2014. (X. 21.) MÖK határozat A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2014. október 21-ei alakuló ülése napirendjét a következők szerint fogadja el: 1. Előterjesztés a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat

Részletesebben

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/ sz. ülés)

J e g y zőkönyv. Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/ sz. ülés) Ikt. sz.: HOB/56-1/2012. HOB-21/2012. sz. ülés (HOB-90/2010-2014. sz. ülés) J e g y zőkönyv az Országgyűlés Honvédelmi és rendészeti bizottságának 2012. július 2-án, hétfőn, 16 óra 57 perckor kezdődően,

Részletesebben

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből 45/2016. (IX.30.) Kgy. H a t á r o z a t A közgyűlés ülésének napirendje 1. Tájékoztató két testületi ülés közötti ügyekről Előadó: Rideg László, a megyei közgyűlés e 2. Előterjesztés a Bács-Kiskun Megyei

Részletesebben

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T

1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE K I V O N A T 1/6 BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt. szám: 9-2/11/2007. K I V O N A T Budapest Főváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. április 10-én megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2016. május 12-én a Városháza kistermében 15 00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Meghívott: Rontó Attila kisebbségi képviselő K ö r ö m K ö z s é g i Önkormányzat Képviselő-testülete 3577 Köröm, Rákóczi u. 11. Tel.: 49/459-821; Fax: 49/459-817 E-mail: korom@korom.hu Szám: 4/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült: Köröm Község Önkormányzat

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013

HATÁROZATOK KÖNYVE 2013 HATÁROZATOK KÖNYVE 2013 A szervezet neve: Szöveg Színház Színházi Egyesület A szervezet székhelye: 1077 Budapest, Rottenbiller u. 54. 1/9. A szervezet megalakulásának időpontja: 20006. 10.20. A bírósági

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Sütő Károly aljegyző, irodavezető, Balkáné Magyar Valéria, a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője.

JEGYZŐKÖNYV. Tanácskozási joggal jelen van: Sütő Károly aljegyző, irodavezető, Balkáné Magyar Valéria, a Polgármesteri Hivatal gazdasági vezetője. Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzat 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sárvár Város Sárvári Roma Nemzetiségi Önkormányzati Képviselő-testület 2012. szeptember 25-én (kedden) 10.00 órai

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza nagytermében tartott ülésén. Pinnye község Önkormányzata P I N N Y E Arany J. u. 15. 9481. /Tel.: 99/536-025/ 1-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült 2014. május 8-án, Pinnye község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi Községháza

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5.

Jegyzőkönyv. A MAGISZ március 28.-i közgyűléséről. Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jegyzőkönyv A MAGISZ 2014. március 28.-i közgyűléséről Helyszín: Agrárgazdasági Kutatóintézet földszinti tanácsterme. Budapest, Zsil u 3-5. Jelen vannak: 2 jelenléti ív. (mellékelve) 18 szavazásra jogosult

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről

JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről JEGYZŐKÖNYV A Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola igazgatói megbízásával összefüggő véleményező alkalmazotti értekezletről Az intézmény neve, címe: Dunaharaszti Kőrösi Csoma Sándor Általános

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Mikekarácsonyfa. Községi Önkormányzat Képviselőtestülete év április hó 18. napján. megtartott nyilvános üléséről JEGYZŐKÖNYV Mikekarácsonyfa Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2016. év április hó 18. napján megtartott nyilvános üléséről Határozatok: Sorszáma Kódja 11/2016.(IV.18.) Rendeletek: Sorszáma (kihirdetés

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26.

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26. Cirák Község Önkormányzata 9364 Cirák, Fő u. 6. 12./2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26. Cirák Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: Cirák Község Önkormányzat

Részletesebben

HATÁROZATOK KÖNYVE. Megnyitva:

HATÁROZATOK KÖNYVE. Megnyitva: HATÁROZATOK KÖNYVE Az egyesület neve: Dunaújváros Vitorlás Sport Egyesület Az egyesület rövidített neve: DVSE Az egyesület székhelye: 2400 Dunaújváros, Vadvirág u. 11. Az egyesület képviselője: Grosch

Részletesebben

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30.

ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/ szeptember 30. ELNÖKSÉGI ÜLÉS 8/2014 2014. szeptember 30. MAGYAR MOTORSPORT SZÖVETSÉG ELNÖKSÉGI ÜLÉS Elnökségi ülés típusa: Tervezett Rendkívüli Időpont: 2014. június 19. 17h Helyszín: Magyar Sport Háza, 1146 Budapest,

Részletesebben

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető

2008. november 12-én órától megtartott nyílt ülésén. Dr. Bacsáné Kutyej Bozsena nemzetiségi referens. Kesjár Ilona jegyzőkönyvvezető Békéscsaba Megyei Jogú Város Szlovák Kisebbségi Önkormányzata 5600 Békéscsaba, Szabadság tér 11-17. Ikt.sz.:./2008. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Helye: 2008. november 12-én 15. 05 órától megtartott nyílt

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő

Jegyzőkönyv. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza I. Köszöntő Jegyzőkönyv Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyíregyháza 2013. 02. 06. Lovassport Szövetség Hotel Pagony Konferencia Terem Tisztújító Közgyűlése Jelen vannak az elnökség részéről: Bubán Zsolt szakmai alelnök

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta.

Jegyzőkönyv. Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata az írásban kiküldött napirendet elfogadta. Jegyzőkönyv Készült a Kaposvár Megyei Jogú Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának Kaposvár, Fő utca 63- szám alatt 2012. november 8-án 10.00-kor megtartott üléséről. Jelen voltak: a csatolt jelenléti

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Jegyzőkönyv Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 30. (kedd) napján 18.00 órakor megtartott rendkívüli ülésén Helyszín: Polgármesteri Hivatal 2135 Csörög, Kisfaludy u. 40. Jelen

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről 170/21/2014. Z A L A megye P Á K A Község Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P Á K A Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. december 30 - án tartott nyílt üléséről Rendeletek: 14/2014 (XII.31.

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben