J e g y z ő k ö n y v

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "J e g y z ő k ö n y v"

Átírás

1 J e g y z ő k ö n y v Alsómocsolád, Gerényes, Kisvaszar, Köblény és Szalatnak Önkormányzatok Képviselő-testületeinek november 9-én megtartott együttes üléséről Az ülés helye: Alsómocsolád Faluház, Alsómocsolád, Rákóczi utca 21. Jelen vannak: testülete Dics ő László Ginzer János Böröcz Dániel Pandurné Deák Ágnes Taller József Gerényes Község Önkormányzata Képviselőtestülete Kiss Árpád Schőn János Kovács Oszkár Gálné Govnik Margit Orsós György testülete Kovács Mónika Tkálecz István Fejes Károly Zolnainé Pozsonyi Gabriella Igazoltan távol van: Schneider Péter testülete Klesch Csaba Dékány László Hernesz János Müller Jánosné Szabó László Fülöp Tünde testülete Bregó János Cseke Tibor képv iselő 1

2 Kiss Csaba Szauer Zoltán Igazoltan távol van: Gothár Zsolt Dics ő László Alsómocsolád Község e köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy mind az öt település testülete határozatképes. Javaslatot tesz az írásban kiküldött napirendek elfogadására, melyet a testületek az alábbiak szerint fogadnak el: Napirendi pontok: 1. A ség szakmai beszámolója Előadó: Körtési Károly körjegyző 2. ségi Társulási megállapodás módosítása Előadó: Dics ő László 3. ség Alapító Okiratának módosítása Előadó: Dics ő László Napirendek tárgyalása: 1. Napirendi pont: ség szakmai beszámolója Előadó: Körtési Károly körjegyző Írásos előterjesztés Körtési Károly körjegyző ismerteti a ség évi munkáját. A testület tagjai az errő l szóló írásos előterjesztést kézhez kapták. Kéri a testületek véleményét, hozzászólását. Mivel a testületek részéről nem érkezett javaslat, vélemény, ezért az előterjesztést elfogadásra javasolja. A szavazás nyomán a testületek az alábbi határozatokat hozzák: testülete 5 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alább határozatot hozza: testületének 197/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség szakmai beszámolójának elfogadásáról testülete Körtési Károly körjegyz ő beszámolóját a ség évi munkájáról elfogadja. azonnal Felelő s: Dics ő László 2

3 Gerényes Község Önkormányzata Képviselő Gerényes Község Önkormányzata Képviselőtestületének 55/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség szakmai beszámolójának elfogadásáról Gerényes Község Önkormányzata Képviselő testülete Körtési Károly körjegyz ő beszámolóját a ség évi munkájáról elfogadja. azonnal Felelő s: Kiss Árpád testülete 4 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozza: testületének 101/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség szakmai beszámolójának elfogadásáról testülete Körtési Károly körjegyz ő beszámolóját a ség évi munkájáról elfogadja. Határid ő : azonnal Felelő s: Kovács Mónika testületének 80/2011. ( XI. 09. ) szánú határozata ség szakmai beszámolójának elfogadásáról testülete Körtési Károly körjegyz ő beszámolóját a ség évi munkájáról elfogadja. azonnnal Felelő s: Klesch Csaba testülete 4 egyhangú igen szavazattal - ellenszavazat és 3

4 testületének 60/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség szakmai beszámolójának elfogadásáról testülete Körtési Károly körjegyz ő beszámolóját a ség évi munkájáról elfogadja. azonnal Felelő s: Bregó János 2. Napirendi pont: ségi Társulási Megállapodás módosítása Előadó: Dics ő László Írásos előterjesztés Dics ő László a napirendhez kapcsolódóan elmondja, hogy Gerényes Község Önkormányzata kiválik a ségből, ezért a Társulási Megállapodás módosítása szükséges. Az erről szóló elő terjesztést a testületek kézhez kapták. Kéri a véleményeket, javaslatokat. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, ezért az elő terjesztést elfogadásra javasolja. A szavazás nyomán a testületek az alábbi határozatokat hozzák: testülete 5 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és testületének 198/2011. ( XI. 09. ) számú határozata A ségi Társulási Megállapodás módosítását a mellékelt Felelő s: Dics ő László Gerényes Község Önkormányzata Képviselő Gerényes Község Önkormányzata Képviselőtestületének 56/2011. ( XI. 09. ) számú határozata A 4

5 Gerényes Község Önkormányzata Képviselő ségi Társulási Megállapodás módosítását a mellékelt Felelő s: Kiss Árpád testülete 4 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és testületének 102/2011. ( XI. 09 ) számú határozata A ségi Társulási Megállapodás módosítását a mellékelt Felelő s: Kovács Mónika testületének 81/2011. ( XI. 09. ) számú határozata A ség Társulási Megállapodás módosítását a mellékelt Felelő s: Klesch Csaba testülete 4 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és testületének 5

6 61/2011. ( XI. 09. ) számú határozata A ség Társulási Megállapodás módosítását a mellékelt Felelő s: Bregó János 3. Napirendi pont: Alapíró Okirat módosítása Előadó: Dics ő László Írásos előterjesztés Dics ő László elmondja, hogy Gerényes község körjegyzőségből történ ő kiválása miatt az Alapító Okirat módosítása is szükségessé vált. Az erről szóló előterjesztést a testületek kézhez kapták. Kéri annak elfogadását. A napirendhez kérdés, hozzászólás nem hangzik el, így az elő terjesztést elfogadásra javasolja, melynek eredményeként a testületek az alábbi határozatokat hozzák: testülete 5 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és testületének 199/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség Alapító Okirata módosításának ség Alapító Okiratának módosítását a mellékelt Felelő s: Dics ő László testülete 4 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és testületének 103/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség Alapító Okirata módosításának ség Alapító Okiratának módosítását a mellékelt 6

7 Felelő s: Kovács Mónika testületének 82/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség Alapító Okirata módosításának ség Alapító Okiratának módosítását a mellékelt Felelő s: Klesch Csaba testülete 4 egyhangú igen szavazattal ellenszavazat és testületének 62/2011. ( XI. 09. ) számú határozata ség Alapító Okirata módosításának ség Alapító Okiratának módosítását a mellékelt Felelő s: Bregó János Több napirend nem lévén Dics ő László Alsómocsolád Község e megköszöni a testületek munkáját és az együttes ülést bezárja. Kmf. Dics ő László Kiss Árpád Kovács Mónika Polgármester Klesch Csaba Bregó János Körtési Károly Polgármester körjegyző 7

8 8

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott nyilvános üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. április 26-án megtartott nyilvános üléséről J e g y z ő k ö n y v testületének 2011. április 26-án megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes, Taller József

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2017. november 24.-én 14 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június 8-án megtartott nyilvános üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. június 8-án megtartott nyilvános üléséről J e g y z ő k ö n y v 2011. június 8-án megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes, Taller József képvisel ő,

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme, Poroszló 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Poroszló- Újlőrincfalva - Sarud Önkormányzatok Képviselő-testületének 2011. augusztus 31-én (szerdán) 13.30 órai kezdettel tartott együttes üléséről Az ülés helye: Községháza tanácskozóterme,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 22-én megtartott alakuló üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. október 22-én megtartott alakuló üléséről. Határozat száma: Tárgya: 112/2014.( X.22.) Szavazatszámláló Bizottság választása titkos

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2016. április 22.-én 13 órai kezdettel Segesd községben, az önkormányzat házasságkötő termében megtartott, munkaterv

Részletesebben

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól.

Alpek Zoltán Sárréti Híd c. laptól. J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Község Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Község Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/ Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/704-002, fax: 45/704-060 email:nyirlovo@vodafone.hu Jegyzőkönyv Készült: Nyírlövő Község Önkormányzata Képviselőtestületének és

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült JEGYZŐKÖNYV Készült FELSŐNÁNA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, KÉTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, MURGA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE, ÉS ZOMBA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

Részletesebben

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/

Napirendi pontok: Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/ , 6 25/ Alap község Önkormányzata 7011 Alap, Dózsa György u. 31. ' 25/221-102, 6 25/220-370 8 titkar.aphiv@invitel.hu JEGYZŐKÖNYV ALAP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ÉS ALSÓSZENTIVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA

JEGYZŐKÖNYV. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 42/2017.(III.27.) HATÁROZATA Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-6/2017.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. március 27-én, 17

Részletesebben

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község Borsod Abaúj Zemplén megye SZENDRŐLÁD község 4/2013. számú Szendrőlád, Balajt és Ládbesenyő Községek Önkormányzata Képviselő-testületének rendkívüli közös testületi üléséről készült jegyzőkönyve Az ülés

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott üléséről Iktatószám: 235-5/2009. J e g y z ő k ö n y v Kisgörbő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. március 30-án megtartott üléséről Határozatok: 2 db Kisgörbő Községi Önkormányzat Polgármesterétől

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 15-én 17. 00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyiségébe,

Részletesebben

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-6/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. augusztus 24. napján 7 óra 30 perckor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00

Részletesebben

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:64-67/2013. (VI. 21.) számú határozatok d.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek

JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek Szám: 178/2013. JEGYZŐKÖNYV Zalacséb, Zalaháshágy és Salomvár Községek Önkormányzati Képviselő-testületeinek 2013. február 7-én megtartott együttes üléséről Zalacséb határozatok: Sorszáma Kódja 2/2013.

Részletesebben

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014.

Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. Csetény Község Önkormányzat Képviselőtestülete 8417 Csetény, Rákóczi u. 30. Ikt.sz.: /2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2014. február 5-én 19 órakor kezdődő Csetény Község Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld községek képviselő-testületeinek április 11 -i nyilvános együttes ülésén. 1 ÁBRAHÁMHEGY- BALATONRENDES -SALFÖLD KÖZSÉGEK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI -------------------------------------------------------- Ikt.szám: 620-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes

Részletesebben

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L

Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Szám: 279-4/2012. N A G Y T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. június 8. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv 1 Nagytevel Német

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26.

Cirák Község Önkormányzata Cirák, Fő u /2013./E. JEGYZŐKÖNYV. Készült: június 26. Cirák Község Önkormányzata 9364 Cirák, Fő u. 6. 12./2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. június 26. Cirák Község Önkormányzat Képviselő-testülete 12/2013./E. JEGYZŐKÖNYV Készült: Cirák Község Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. JEGYZŐKÖNYV Készült: Porva Községi Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 13-án 17.30 órai kezdettel megtartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Porva Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyilvános üléséről. 1 Jegyzőkönyv rendkívüli, nyilvános üléséről. Időpont: 2011. november 14. Helyszín: Polgármesteri Hivatal, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u. 39. Jelen vannak: Szavazati joggal meghívottak: Bajkai János polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 8479 Borszörcsök, Petőfi u. 198. Szám: Svh 79-3/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Borszörcsök Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2014. április

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár

Jegyzőkönyv. A jegyzőkönyvet vezeti: Szalontainé Lázár Krisztina bizottsági titkár Jegyzőkönyv mely készült Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata Jogi és Ügyrendi Bizottságának 2017. június 28-án 14.30 órakor a Polgármesteri Hivatal Grassalkovich út 162. sz. alatti üléstermében

Részletesebben

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző

Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/ Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző Vaszar- Gecse Községek Körjegyzőjétől 8542 Vaszar, Fő u. 29. Tel., fax: 89/579-200 Szám: 22- /2011. Ügyintéző: Pfilfné Bagics Judit körjegyző JEGYZŐKÖNYV Készült: Vaszar és Gecse Községek Önkormányzata

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2/ 2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2017. január 26-án 18,05 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kisrécse Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. november 22-én 14.00 órakor megtartott nyílt üléséről. Az ülés helye: Közös Önkormányzati Hivatal helyisége, Kisrécse,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 28-án megtartott nyilvános üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. február 28-án megtartott nyilvános üléséről J e g y z ő k ö n y v 2011. február 28-án megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes képvisel ő, Körtési Károly

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2015. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2011. május 10-én a Sárbogárdi Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Amely készült Endrefalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. november 30-án 17 00 órai nyílt testületi ülésén. Jelen vannak: Papp Gábor alpolgármester, Csonka Tímea,

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. október 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. október 29-én 15.00 órakor megtartott

Részletesebben

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. február 20-án megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 16/2014.(II.20.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 17/2014.(II.20.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. július 14-én megtartott nyilvános üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. július 14-én megtartott nyilvános üléséről J e g y z ő k ö n y v 2011. július 14-én megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes, Taller József képvisel

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 28-án 15,00 órakor Réde és Bakonybánk Község Önkormányzati Képviselő-testületének együttes -testületi üléséről. Helye: Bakonybánk Községháza Jelen vannak: Réde Község

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KORONCÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐTESTÜLETE 9113 KORONCÓ, RÁKÓCZI U. 48. 1-9/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Koroncó Község Önkormányzat Képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatal nagytermében

Részletesebben

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete

Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Dunaszeg Község Önkormányzatának Képviselő-testülete I/1-24/2015. J e g y z ő k ö n y v 2015. december 14-én 18:00 órakor a Községházán tartott rendes, nyilvános üléséről. Jelen vannak: Babos Attila polgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA Iktatószám: -3/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. május 26-án (csütörtök) 13.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről Állandó

Részletesebben

Szám:.. N é m e t b á n y a

Szám:.. N é m e t b á n y a Szám:.. N é m e t b á n y a Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 31. napján 18.15 órakor megtartott rendkívüli Képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Németbánya Község Önkormányzat

Részletesebben

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 28. napján 18 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv Adásztevel Német

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL Készült Győrújbarát Község Önkormányzata képviselő-testületének a Polgármesteri Hivatalban

Részletesebben

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)

Részletesebben

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én, du. 16 órakor a Polgármesteri Hivatal üléstermében megtartott üléséről. Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 9144 Kóny, Rákóczi u. 30. Tel.: 96/280-140. Szám: 1-15/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2010. október 7-én,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző.

Jegyzőkönyv. Jelen van az ülésen Veszner József címzetes főjegyző és Dr. Varga Katalin aljegyző. Jegyzőkönyv Készült a Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2014. szeptember 15.-én Segesd községben, az általános iskola éttermében megtartott, munkaterv szerinti együttes üléséről.

Részletesebben

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a) Tárgysorozata b) Jegyzőkönyve c) Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 82-13/2014. SZENDRŐLÁD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT, BALAJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÉS LÁDBESENYŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 24. napján megtartott együttes rendkívüli nyílt ülésének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének szeptember 21-én megtartott üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének szeptember 21-én megtartott üléséről J e g y z ő k ö n y v 2010. szeptember 21-én megtartott üléséről Jelen vannak: Dicső László polgármester, Ginzer János képviselő, Pandúrné Deák Ágnes képviselő, Taller József képviselő, Török Zoltán képviselő,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző

JEGYZŐKÖNYV. Szántóné Pesti Amália jkv. Szilvai Renáta gazdálkodási ügyintéző JEGYZŐKÖNYV Készült: Balatonszemes és Balatonőszöd Községi Önkormányzatok Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 19-én 14.00 órakor kezdődő a Balatonszemesi Községházának tanácskozó termében közösen

Részletesebben

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 29-i együttes üléséről.

Készült: Ábrahámhegy, Balatonrendes és Salföld Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2011. szeptember 29-i együttes üléséről. ÁBRAHÁMHEGY KÖZSÉG BALATONRENDES KÖZSÉG SALFÖLD KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ikt.szám: Á. 29-87/2011. JEGYZŐKÖNYV Készült: Ábrahámhegy,

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. szeptember 21-én megtartott nyilvános üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. szeptember 21-én megtartott nyilvános üléséről J e g y z ő k ö n y v 2011. szeptember 21-én megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Böröcz Dániel, Pandurné Deák Ágnes, Taller József képvisel

Részletesebben

Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV

Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Kékkút Község Önkormányzata 8254 Kékkút, Fő u. 5. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. május 11-én 11:15 órakor megtartott képviselő-testületi üléséről. Helye: Kékkút

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 3/2013. sz. jegyzőkönyve. a február 21-én megtartott üléséről NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 3/2013. sz. jegyzőkönyve a 2013. február 21-én megtartott üléséről Jegyzőkönyv Készült: Nemti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. szeptember 1-én megtartott nyilvános üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Alsómocsolád Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. szeptember 1-én megtartott nyilvános üléséről J e g y z ő k ö n y v 2011. szeptember 1-én megtartott nyilvános üléséről Jelen vannak: Dics ő László polgármester, Ginzer János alpolgármester, Pandurné Deák Ágnes, Taller József képvisel ő, Körtési Károly

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete:

JEGYZŐKÖNYV. Mezőfalva Nagyközség Önkormányzatának Képviselőtestülete: 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Mezőfalva Nagyközség, Nagyvenyim, Baracs, és ek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2011. július 14-én 16 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Mezőfalva Nagyközség

Részletesebben

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 13-i Mátramindszent Szuha Dorogháza Önkormányzatok Képviselő testületeinek együttes üléséről készült 16/2012. számú Jegyzőkönyve

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: 2009.december 15-én du.14.00 órai kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2009.december 15-én du.i kezdettel megtartott képviselőtestületi ülésről. Jelen vannak: Morvai István polgármester, Meggyes Attiláné alpolgármester,barna Zoltán, Gál Tiborné,

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: Segesd, Ötvöskónyi és Beleg Községek Képviselő-testületeinek 2015. szeptember 7.-én 17 órai kezdettel Segesd községben, a Segesd-Taranyi IV. Béla Király Általános Iskola

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V KARAKÓSZÖRCSÖK K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T A K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E Szám:16-14 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Karakószörcsök Község Önkormányzata Képviselő testülete 2011. december

Részletesebben

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. május 26. napján 18 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző. Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Katafa 29-6/2012. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Katafa Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2012. április 23-án (hétfőn) 18 órakor a Polgármesteri

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-1/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. január 28-án 15,00

Részletesebben

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen

Részletesebben

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a

Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Szám: 310-3/2017. N é m e t b á n y a Német Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. február 9. napján 8 óra 30 perckor megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült jegyzőkönyv

Részletesebben

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő KÖ N Y V. Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete március 2-i rendkívüli üléséről J E G Y Z Ő KÖ N Y V Készült: Sárrétudvari Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. március 2-i rendkívüli üléséről Jelen vannak:, Dr. Fülöp Enikő alpolgármester, Gyengéné dr. Lévai Adrienn jegyző,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Május 29. NAPJÁN MEGTARTOTT 13. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. május 29-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI

KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI Ikt.szám: 1/144-8/2012. KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs, Nagybajcs és Vének Községek Önkormányzata Képviselőtestületeinek 2012.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2014. Július 21. NAPJÁN MEGTARTOTT 16. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Határozatok száma TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. július 21-én

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 17- án ( pénteken ) 15.30 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u. 1. J e g y z ő k ö n y v Önkormányzati Képviselőtestület Önkormányzati Képviselőtestület 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. Száma: 182-6/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti Önkormányzat

Részletesebben

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE GYULAKESZI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLTETE RAPOSKA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Ügyiratszám: 1/22-5/2017. 18/5-5/2017. 19/5-7/2017.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62. 8296 Monostorapáti, Petőfi u. 123. 8296 Hegyesd, Zrínyi u. 1. 8295 Taliándörögd, Kossuth u. 39. 8294 Kapolcs, Kossuth u. 62. 8293 Vigántpetend, Kossuth u. 32. 8308 Sáska, Rákóczi u. 4. Száma: 302-19/2013.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 1 Mérges Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Mérges Béke tér 14. 6-A/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. április 29-én megtartott rendkívüli üléséről.

Részletesebben

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v. Monostorapáti község Önkormányzat Képviselő-testülete Önkormányzati Képviselő-testület Önkormányzati Képviselő-testület 8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d Száma: 182-4/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült: Monostorapáti község Önkormányzata Képviselő-testülete,

Részletesebben

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának

2./ Marcalvölgye Ivóvízminőség Javító Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8493 ISZKÁZ Szám: 105/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Iszkáz Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. május 31-én (péntek) 18,00 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE BOJT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2011. MÁJUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 52/2011. (V. 30.) 53/2011. (V. 30.) 54/2011. (V. 30.) 55/2011. (V. 30.) 56/2011. (V.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Balatonszőlős Község Önkormányzata B A L A T O N S Z Ő L Ő S Szám:101/21-34/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án, 18:00 órai

Részletesebben

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről.

Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének szeptember 30-án (kedd) órai kezdettel megtartott testületi üléséről. Kaskantyú Községi Önkormányzat Képviselő - Testülete 13/2014. Test. ül. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kaskantyú Községi Önkormányzat képviselő testületének 2014. szeptember 30-án (kedd) 18 00 órai kezdettel

Részletesebben

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v

Ikt. szám: /2014. J e g y z ő k ö n y v Ikt. szám: 121-12 /2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: Murony Község Önkormányzata Képviselő-testületének és Tarhos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 26.-án megtartott közös testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről

JEGYZŐKÖNYV. Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete 1/2015. (I.27.) számú határozata a 2015. január 27-i együttes ülés jegyzőkönyv hitelesítőiről JEGYZŐKÖNYV Készült: Helye: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete, Gyúró Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2015. január 27-i együttes üléséről

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető

JEGYZŐKÖNYV. Humán Ügyek. Bizottsági elnökhelyettes. Peresztegi Lászlóné aljegyző. Farkasné Dunai Andrea Óvodavezető JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Gazdasági Bizottságának, valamint Humán Ügyek Bizottságának, 2013. április 17.-én 16.00 órai kezdettel megtartott együttes üléséről. Jelen vannak: Humán

Részletesebben

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén

mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén VÉNEK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Vének Községek Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 14-én (szerdán) 16,30 órai kezdettel tartott ülésén HATÁROZATOK:

Részletesebben

47/2012. (11.15.) számú Képviselő-testületi határozat

47/2012. (11.15.) számú Képviselő-testületi határozat Nagyoroszi Község Önkormányzat Képviselő - testülete 9. s z á m ú J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. november 15-én 17 órakor megtartott képviselő-testületi ülésről Jelen vannak: Jelenléti ív szerint,

Részletesebben

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV KISBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV mely készült Kisbajcs és Vének községek Önkormányzata Képviselő-testületeinek 2013. június 26-án (szerda) 18,00 órai kezdettel tartott

Részletesebben

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt)

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. 10. Beszámoló az átruházott hatáskörben hozott intézkedésekről (zárt) ~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV amely készült Nagyszentjános Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. december 16-án 20.30 órakor kezdődő zárt testületi ülésén, Nagyszentjánoson, az Önkormányzati Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről:

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Ügyrendi Bizottság részéről: Jegyzőkönyv Készült: 2015. május 13-án, szerdán, 9.15 órakor, Szolnokon, a Megyeháza Márványtermében megtartott Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés Ügyrendi Bizottsága, valamint a Pénzügyi és Területfejlesztési

Részletesebben