Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Összefoglaló. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta."

Átírás

1 03-3/10-1/2013. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság január 22-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott soron következő üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes, Dr. Keresztes László Lóránt, Erb József, Huba Csaba, Magay Miklós, Horváth Enikő, Róka Róbert, Szemere Attila, Körmendi József, Szarvasné Domján Edit, Török Zoltán, Árki Sándor, Gyenis László Oszoli Dénes: köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 fővel határozatképes és 9 05 órakor megnyitja az ülést. Tájékoztatja a jelenlevőket, hogy Schmuck Roland nem tud részt venni az ülésen egyetemi elfoglaltsága miatt. Javasolja, hogy az egyebek napirendi pontban szereplő, a Tüke Busz Zrt. működési feltételeinek aktuális helyzetéről szóló tájékoztató kerüljön a napirendi sor elejére. Egyéb kérés, javaslat hiányában a módosult napirendi sorról kéri a szavazást. Megállapítja, hogy a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 4 igen egyhangú szavazattal a módosított napirendi sort elfogadta. Napirend tárgyalása: 1.) Tájékozató a Tüke Busz Zrt. vezérigazgatójától Árki Sándortól a cég működési feltételeinek aktuális helyzetéről Meghívott: Árki Sándor vezérigazgató 2.) A Nagy Lajos király útján a 18981/1 hrsz-ú közterületi ingatlanon meglévő pavilon bővítéséhez tulajdonosi hozzájárulása Előadó: Horváth Enikő műszaki referens Meghívott: Magay Miklós csoportvezető, Dr. Kiss Tibor ügyvezető igazgató, BIOKOM Kft. 1/2013. (01.22.) számú h a t á r o z a t a

2 2 a Nagy Lajos Király útján a 18981/1 hrsz-ú közterületi ingatlanon meglévő pavilon bővítéséhez tulajdonosi hozzájárulásról 1.) A Bizottság a közterületek használatáról szóló 31/2008.(X.15.) önkormányzati rendelet 7. -ában biztosított átruházott hatáskörében eljárva úgy dönt, hogy a Vitanum Kft. Pécs, Nagy Lajos király útján található meglévő pavilonjának Barabás Béla építész tervező által készített engedélyezési dokumentáció szerinti bővítését megfelelőnek találja, megjelenésében, anyaghasználatában jóváhagyólag elfogadja. 2.) A Bizottság úgy dönt, hogy a pavilon tervezett bruttó 21,97 m 2 -es területén kívül további terület nem vehető igénybe, egyéb berendezési tárgy nem állítható fel. 3.) A Bizottság felkéri a BIOKOM Kft. ügyvezető igazgatóját, hogy a közterület-használati megállapodást az engedélyes terv alapján a város távlati tervei között szereplő és esetlegesen megvalósuló Vásárcsarnok felújítása projektre tekintettel a kibővített pavilon vonatkozásában is 1 évre kösse meg, mely megállapodás igény esetén évente kerüljön meghosszabbításra. 4.) A Bizottság javasolja a Polgármesternek, hogy az Önkormányzat szabályairól szóló 11/2012.(II.24.) önkormányzati rendelet 22. (4) bekezdés b) pontjában biztosított átruházott hatáskörben eljárva adja ki az Önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását a Vitanum Kft. Pécs, Nagy Lajos király útján található meglévő pavilonjának saját beruházásban, a pécsi 18981/1 hrsz-ú közterületen történő bővítéséhez. Határidő: azonnal Dr. Bokor Károly főosztály-vezető Magay Miklós csoportvezető Dr. Kiss Tibor BIOKOM Kft. ügyvezető igazgatója a Bizottság elnöke Magay Miklós csoportvezető Horváth Enikő beruházási referens Dr. Kiss Tibor BIOKOM Kft. ügyvezető igazgatója 3.) Mecsek-Dráva Program keretében megvalósuló gyűjtőszigetek 2. tervcsomagjában szereplő helyszínek jóváhagyása Előadó: Róka Róbert környezetvédelmi referens

3 3 Meghívott: Dr. Kovács Katalin csoportvezető, Dr. Kiss Tibor ügyvezető igazgató, BIOKOM Kft., Dr. Merza Péter vezérigazgató, Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt., Gyenis László tervező 2/2013. (01.22.) számú á l l á s f o g l a l á s a a Mecsek-Dráva Program keretében megvalósuló gyűjtőszigetek 2. tervcsomagjában szereplő helyszínek jóváhagyásáról 1.) A Bizottság a Mecsek-Dráva Hulladékgazdálkodási Program keretében az előterjesztés részét képező listában szereplő helyszíneken kialakítandó gyűjtőszigetek megépítésével egyetért. 2.) A Bizottság utasítja a Referatúrát, hogy a tervben a 101-es és 130- as sorszámú gyűjtősziget esetében kerüljön feltüntetésre a burkolaton felfestéssel megjelenő kezelőzóna, mely biztosítja annak használatát és a szolgáltató által történő kiürítés helyigényét. 3.) A Bizottság javasolja a polgármesternek, hogy az Önkormányzat szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet 22. (4) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, átruházott hatáskörben eljárva a gyűjtőszigetek megvalósításához szükséges tulajdonosi hozzájáruló nyilatkozatokat adja ki. Határidő: január 22. Oszoli Dénes bizottsági elnök Kővári János bizottsági elnök Dr. Merza Péter vezérigazgató Dr. Kiss Tibor ügyvezető igazgató Dr. Kovács Katalin csoportvezető Róka Róbert környezetvédelmi referens

4 4 4.) "Kerékpárút fejlesztés Pécsett, e-bike szolgáltatás bevezetésével" című pályázathoz szükséges tulajdonosi hozzájárulás kiadása Előadó: Török Zoltán projektmenedzser Meghívott: Dr. Kovács Katalin csoportvezető 3/2013. (01.22.) számú á l l á s f o g l a l á s a a Kerékpárút fejlesztés Pécsett, e-bike szolgáltatás bevezetésével című pályázathoz szükséges tulajdonos hozzájárulás kiadásáról 1.) A Bizottság egyetért azzal, hogy a Pécs Baranya Kerékpárútért Egyesület által készítet Kerékpárút fejlesztés Pécsett, e-bike szolgáltatás bevezetésével című pályázat önkormányzati ingatlanokon megvalósuljon. 2.) A Bizottság javasolja a Polgármesternek, hogy a fenti pontokban meghatározott közterületeken történő építéshez az Önkormányzat szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelete 22. (4) bekezdés b) pontja alapján a tulajdonosi hozzájárulást adja ki. Határidő: azonnal Nagy Csaba alpolgármester Oszoli Dénes bizottsági elnök Magay Miklós csoportvezető Dr. Kovács Katalin csoportvezető 5.) Tettye Forrásház Zrt. által végzendő víziközmű felújítási munkáihoz tulajdonosi hozzájárulás Előadó: Magay Miklós Meghívott: Kálmán Zsolt műszaki referens, Sándor Zsolt vezérigazgató, Tettye Forrásház Zrt.

5 5 4/2013. (01.22.) számú á l l á s f o g l a l á s a a Tettye Forrásház Zrt. által végzendő víziközmű felújítási munkáihoz tulajdonosi hozzájárulásról 1.) A Bizottság egyetért azzal, hogy a Szigeti úti vízvezeték felújítása a Tettye Forrásház Zrt. által készített tervek alapján önkormányzati ingatlanokon megvalósuljon. 2.) A Bizottság egyetért azzal, hogy a József A. utcai vízvezeték felújítása a Tettye Forrásház Zrt. által készített tervek alapján önkormányzati ingatlanokon megvalósuljon. 3.) A Bizottság egyetért azzal, hogy a Berkenyés utcai vízvezeték felújítása a Balog Vízépítési Tervező Iroda Kft. által készített tervek alapján önkormányzati ingatlanokon megvalósuljon. 4.) A Bizottság egyetért azzal, hogy a Vadász utcai szennyvízvezeték felújítása a Tettye Forrásház Zrt. által készített tervek alapján önkormányzati ingatlanokon megvalósuljon. 5.) A Bizottság egyetért azzal, hogy a Alsóbalokány utcai szennyvízvezeték felújítása a Tettye Forrásház Zrt. által készített tervek alapján önkormányzati ingatlanokon megvalósuljon. 6.) A Bizottság javasolja a Polgármesternek, hogy a fenti pontokban meghatározott közterületeken történő építéshez az Önkormányzat szabályairól szóló 11/2012. (II.24.) önkormányzati rendelete 22. (4) bekezdés b) pontja alapján a tulajdonosi hozzájárulást kiadja. Határidő: január 30. Kálmán Zsolt műszaki referens 6.) Egyebek, bejelentések

6 6 Oszoli Dénes: a következő bizottsági ülés időpontja február 5. Több megtárgyalandó napirendi pont hiányában megköszöni a bizottság tagjainak munkáját, és az ülést 10 óra 17 perckor azzal zárja, hogy felkéri Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági alelnököt az Mötv a szerinti jegyzőkönyv aláírására. K. m. f. Oszoli Dénes a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság elnöke Dr. Keresztes László Lóránt a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság alelnöke Az összefoglalót készítette: Gáspár Róbert vezető-tanácsos

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Gazdag István bizottsági tag Huba Csaba bizottsági tag Erb József bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Gazdag István bizottsági tag Huba Csaba bizottsági tag Erb József bizottsági tag 03-3/83-19/2014. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2014. július 2-án, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről

Összefoglaló. a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről 03-3/63-5/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. február 24-én, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag

Összefoglaló. Oszoli Dénes a Bizottság elnöke Huba Csaba bizottsági tag Dr. Keresztes László Lóránt bizottsági tag 03-3/63-20/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. július 31-én, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. 03-3/15-1/2017. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2017. január 4-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter a

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság egybehangzó 4 igen szavazattal az előterjesztések zárt ülésen történő tárgyalását elfogadta. 03-3/15-26/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. szeptember 15-ei, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli nyílt ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. 03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság 3 egybehangzó igen szavazattal a napirendet elfogadta.

ÖSSZEFOGLALÓ. Megállapítja, hogy a Bizottság 3 egybehangzó igen szavazattal a napirendet elfogadta. 03-3/32-2/2016. ÖSSZEFOGLALÓ a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2016. január 27-én a Városháza II. emelet 203. számú helységében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető 03-3/63-11/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. május 7-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság november 10-ei üléséről 03-3/12-28/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2011. november 10-ei üléséről Helyszín: Polgármesteri Hivatal (Pécs, Széchenyi tér 1.) I. emelet

Részletesebben

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta.

Összefoglaló. A Bizottság az ülés napirendjét 3 egybehangzó igen szavazattal elfogadta. 03-3/9-17/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. július 18-án megtartott rendkívüli üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Lengvárszky Attila

Részletesebben

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén.

ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén. 03-3/28-4/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Jogi és Ügyrendi Bizottság 2016. március 16-ai, a Városháza I. emelet 125. számú helyiségében megtartott ülésén. Jelen vannak: Dr. Juhászné Dr. Müllner Marianna a

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Pintér Ádám, Tolonics Gyula és Magyar Judit képviselők Szám: 12/2016. JEGYZŐKÖNYV Készült Szentendre Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. augusztus 29-én (hétfőn) 17.00 órai kezdettel a Városháza Dísztermében tartott rendkívüli üléséről Jelen lévő

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.

Részletesebben

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető

Összefoglaló. Urbán Eszter jegyzőkönyvvezető 03-3/63-9/2015. Összefoglaló a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2015. április 21-én, a Városháza II. emelet 203. számú helyiségében megtartott rendes üléséről Jelen vannak: Oszoli Dénes a Bizottság

Részletesebben

Elıterjesztés a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság március 8-i ülésére

Elıterjesztés a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság március 8-i ülésére Dátum: 2011. február 28. Ügyintézı: Hajdu Csaba Ügyiratszám: 08-8/282-5/2011. Tárgy: A Bizottság 44/2010. (12. 14.) sz. határozatának módosítása Melléklet: Dokumentáció kivonata Elıterjesztés a Városfejlesztési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságának 2014. augusztus 13-án (szerda) a Polgármesteri Hivatal Nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott

Részletesebben

03-3/15-9/2016. ÖSSZEFOGLALÓ

03-3/15-9/2016. ÖSSZEFOGLALÓ 03-3/15-9/2016. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság 2016. április 28-ai, a Városháza I. emelet 126. számú helyiségében megtartott rendkívüli ülésén. Jelen vannak: dr. Csizmadia Péter

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2017. november 8. 8.30

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Környezetvédelmi és Városfejlesztési Bizottságának 2016. január 20án 10. 00 órai kezdési idővel meghirdetett és 10. 00

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/9/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011.

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/12/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2015. április 29.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2015. április 29-én 13.00 órakor megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat november 12-i rendkívüli ülésén J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2018. november 12-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 223/2018. (11.12.)-től 224/2018. (11.12)-ig Hozott rendeletek: - 1 J E G Y

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság február 28-án órakor megtartott rendkívüli üléséről 1 AJ K A V ÁR O S ÖNKORMÁN YZ AT A PÉNZÜGYI ÉS ÜG YRE N DI B I ZOTTS ÁG 8401 AJKA, Városháza Szabadság tér 12. (88) 521-101 fax:(88) 212-794 e-mail: polgarmester@ajkanet.hu Ügyszám: 1/18-4/2013. JEGYZŐKÖNYV

Részletesebben

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV

Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. JEGYZŐKÖNYV Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8254 Kővágóörs, Petőfi u. 2. Szám: Krs/784-8/2018. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kővágóörs Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2018. június 12. napján 08:30

Részletesebben

Összefoglaló. az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126.

Összefoglaló. az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. 03-3/9-13/2014. Összefoglaló az Oktatási és Kulturális Bizottság 2014. június 18-án megtartott üléséről Helyszín: Városháza, Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 126. Jelen vannak: Dr. Hoppál Péter elnök, Lengvárszky

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel)

J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) J e g y z ő k ö n y v (hangszalagos rögzítéssel) Készült: Sárbogárd Város Önkormányzat Képviselőtestületének, Hantos Községi Önkormányzat Képviselőtestületének és Nagylók Községi Önkormányzat Képviselőtestületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete augusztus 27-én órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-12/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. augusztus 27-én 10.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Ajkai Közös

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 7/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd, Csempeszkopács, Rum, Rábatöttös és Zsennye Községek Képviselő-testületeinek 2016. május 12-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása. Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv hitelesítőnek Községi Önkormányzat Lövő 7/2017. J E G Y Z Ő K Ö N Y V H A T Á R O Z A T N A P I R E N D 46/2017.(VI.29.) Az ülés napirendi pontjának elfogadása 47/2017.(VI.29.) Takács Gábor József megválasztása jegyzőkönyv

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1/2013/JT. 2/2013. sz. határozat J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 09-i nyílt üléséről

Részletesebben

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14.

Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme Budapest IX. ker., Bakáts tér 14. Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság Jegyzőkönyv készült a Városfejlesztési, Városgazdálkodási és Környezetvédelmi Bizottság

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-7/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről

JEGYZŐKÖNYV. a Szociális Bizottság június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről JEGYZŐKÖNYV a Szociális Bizottság 2017. június 20-án megtartott rendes nyílt üléséről Tartalmazza: 30-34/2017. (VI.20.) számú Szociális Bizottsági határozatokat JEGYZŐKÖNYV Készült: a Szociális Bizottság

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/13/2016. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/1/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. január 10-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási

Részletesebben

2015. m á r c i u s 2 6.

2015. m á r c i u s 2 6. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. m á r c i u s 2 6. Készült:

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív

Részletesebben

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről

14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 14/2015. (VII.23.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. július 23-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről. Tárgya: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 30-án megtartott rendkívüli üléséről Határozat száma: 1/2013.(I.30.) Rendelet száma: 1/2013.(I.30.) Tárgya: A 139/2012.(XI.28.)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. június 5. napján 8 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba a bizottság elnöke, Krausz

Részletesebben

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:

Részletesebben

2.) Vankóné Dudás Juli Díj Alapítvány támogatása Nagy István Tóth Sándor. 3.) Közterület-felügyelői létszám bővítése Nagy István Tóth Sándor

2.) Vankóné Dudás Juli Díj Alapítvány támogatása Nagy István Tóth Sándor. 3.) Közterület-felügyelői létszám bővítése Nagy István Tóth Sándor Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2015. j ú n i u s 25. Készült:

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-5/2013./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2013. szeptember 12-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről.

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Képviselő-testülete 3-6/2014 J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. szeptember 29-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 30 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő

JEGYZŐKÖNYV. Hosszúné Deli Hajnal alpolgármester Kovács Géza Győzőné képviselő Németh Zsolt képviselő JEGYZŐKÖNYV Készült Jákó Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2015. április 29-én az önkormányzat tanácskozó termében megtartott üléséről. Jelen vannak: Kovács János polgármester Hosszúné Deli Hajnal

Részletesebben

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők: Markotabödöge Község Képviselő-testülete 128-2/2011./NY. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2011. február 21-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó

Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának Elnöke M E G H Í V Ó Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Városfejlesztési és Kommunális Bizottságának Elnöke 03-3/32-7/2016. M E G H Í V Ó a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság 2016. március 16-án (szerdán) 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A Képviselő-testület teljes ülését hangfelvétel rögzíti, ezért e jegyzőkönyv szerkesztett jegyzőkönyv. Balatonfüred Város Önkormányzata B a l a t o n f ü r e d Szám: 205-144/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: A Képviselő-testület 2013. április 29-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről. A Képviselő-testület

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA. JEGYZŐKÖNYV amely készült RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK VÁROSFEJLESZTÉSI, VAGYONGAZDÁLKODÁSI ÉS JOGI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-5/2/2014. Helyszín: a Polgármesteri Hivatal III. emelet 301. számú tárgyalójában

Részletesebben

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Berekfürdő Községi Önkormányzat 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április hó 10. napján tartott rendkívüli testületi ülésének J E G Y Z Ő K Ö N

Részletesebben

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről.

A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal (Fő tér 1.) kis tanácstermében megtartott rendes üléséről. SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSE JOGI ÉS ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA Száma: 40059 69/2014 Jegyzőkönyv Készült: Jelen vannak: A Jogi és Ügyrendi Bizottság 2014. június 23. napján 14:00 kor a Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 68/2017.(VIII.22.) 69/2017.(VIII.22.) 70/2017.(VIII.22.)

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-19/2015. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2/ 2017. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2017. január 26-án 18,05 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 5/2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Vasszécseny, Tanakajd és Csempeszkopács Községek Képviselő-testületeinek 2016. február 27-én megtartott együttes üléséről Hozott döntések: Vasszécseny Tanakajd Csempeszkopács

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. bizottsági elnök-helyettes (később érkezett) számviteli, vagyonnyilvántartási- és kezelési osztályvezető. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Jogi és Ellenőrzési Bizottságának 2014. szeptember 8-án a Városháza emeleti kistermében 9 00 órai kezdettel megtartott nyílt

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta:

JEGYZŐKÖNYV. Miután a napirendi pontokkal kapcsolatban javaslat, módosítás nem volt, a bizottság az alábbi határozatot hozta: JEGYZŐKÖNYV Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságának 2015. május 6-án 9.00 órakor a Hatvani Közös Önkormányzati Hivatal nagytermében

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal részéről: Komendáné Nagy Márta. Illésné M. Eleonóra J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testületének Szociális és Lakásügyi Bizottsága 2012. január 23-án (hétfő) 15:00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal kis tanácskozó

Részletesebben

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára

2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. 1 Jegyzőkönyv Kincsesbánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének nyilvános, rendkívüli üléséről. Időpont: 2010. március 2. Helyszín: Községi Önkormányzat székhelye, 8044 Kincsesbánya, Kincsesi u.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/413/14/2013. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2013. február 26-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 4. RENDELETEK MUTATÓJA Rendelet száma

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag

JEGYZŐKÖNYV. Rácz Zoltán Kiss Mihály bizottsági tagok. Bálega Jánosné bizottsági tag 1 JEGYZŐKÖNYV Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. december 14.-én 13.45. órakor a Nyíracsádi Polgármesteri Hivatal tanácstermében (4262 Nyíracsád, Petőfi tér 8. sz.) megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 178 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2013. október 28-án megtartott rendkívüli ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme. mellékelt

Részletesebben

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l

a u g u s z t u s 27- é n. m e g t a r t o t t r e n d k í v ü l i n y i l v á n o s ü l é s é r ő l Nagydorog Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7044 Nagydorog Kossuth L. u. 81. Tel.: 75/ 532-019, Fax: 332-047 e-mail: nagydorogonk@axelero.net J E G Y Z Ő K Ö N Y V N A G Y D O R O G N A G

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 29-96/2015/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. december 09-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 19. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 98 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. augusztus 18-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V E A Képviselő-testület döntései Határozat 42/2014.

Részletesebben

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA

BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és. Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 1/ 2016. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V Zirc Városi Önkormányzat, Lókút Község Önkormányzata és Borzavár Községi Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2016. január 28-án 18,00 órai kezdettel tartott együttes

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról SZAKÁCSI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 12. napján az Edelényi Közös Önkormányzati Hivatalban (3780 Edelény, István király útja 52.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 59-3/2017/KVÖ KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. január 05-én megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 1. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület minden tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja. J e g y z ő k ö n y v Készült: Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. december 19.-én, a Községházán 10 órai kezdettel megtartott, munkaterv szerinti soron következő nyilvános üléséről.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 6-án 17 órakor megtartott rendkívüli üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-33/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását.

Szavazásra teszi fel Gedő Györgyné jegyzőkönyv-hitelesítővé történő megválasztását. JEGYZŐKÖNYV Készült a Józsefvárosi Szlovák Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. január 11. (csütörtök) napján 16:30 órakor a 1082 Budapest, Vajdahunyad utca l./b Nemzetiségi Önkormányzatok irodájában

Részletesebben

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA

SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének

Részletesebben

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: KVÖ/278/22/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. március 18-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 6. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat száma

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17-3/3/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága Szám: 17- / /2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Képviselő-testület Szigliget J e g y z ő k ö n y v Készült Szigliget Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. június 22-én 8.00 órakor tartott rendkívüli nyilvános üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV

01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., Dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről.

Jegyzőkönyv. Győrfiné Papp Judit polgármester szavasára teszi az 1. napirendi pont levételét a testületi ülésről. - 244 - Jegyzőkönyv Készült: Jármi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. október 2-án megtartott nyilvános üléséről. Az ülés helye: Jármi Község Önkormányzata képviselő-testületének hivatali

Részletesebben

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Nagyacsád Község Önkormányzata 8521 Nagyacsád, Deák Ferenc u. 1-3. ikt.szám:../2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagyacsád község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 3.-án 16 óra 30 perckor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója

JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.

Részletesebben

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 12-én tartott üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kisberény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. december 12-én tartott üléséről. Jelen vannak:, Horváth Tibor János alpolgármester Németh Sándorné, Bolevácz Zoltán Józsefné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Községi Képviselő-testület Csögle Szám: 229-6/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Csögle község képviselő-testületének 2013. július 10-én 16 órától megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Csögle

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. Tárnokréti Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 3-5/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2015. április 28-án megtartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 19 00 óra A képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Emeleti tanácskozó terme. Jelen vannak:

Részletesebben

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László

Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági tagok: Tóth Sándor, Bobál Imréné, Varga Józsefné, Bárczi László Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V P é n z ü g y i B i z o t t s á g i é s Ü g y r e n d i, J o g i é s K ö z b i z t o n s á g i B i z o t t s á g i ülés 2 0 1 6. j a n u á r 2 7. Készült:

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 19. napján tartott üléséről Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv

Részletesebben

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE ÁRTÁND KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2016. AUGUSZTUS 30-I RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok: 32/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat 33/2016. (VIII. 30.) számú ÁKt határozat

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: a Lőrinci Közösségi Házban Lőrinci Város Önkormányzata Képviselőtestületének 2011. január 26-i rendkívüli ülésén. Jelen vannak: Víg Zoltán polgármester Pálinkás Péter alpolgármester

Részletesebben

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről

Ö S S Z E F O G L A L Ó. Készült a Népjóléti és Sport Bizottság október 5-ei üléséről 03-3/11-24/2011. Ö S S Z E F O G L A L Ó Készült a Népjóléti és Sport Bizottság 2011. október 5-ei üléséről Jelen vannak: a mellékelt jelenléti ív szerint. Moór Eszter: köszönti az ülésen megjelenteket.

Részletesebben