01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV
|
|
- Gábor Bogdán
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 01/162-8/2009. JEGYZŐKÖNYV április 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., Dr. Lelkes Ákos alpolgármester Bíró Attila Károly, Botos Sándor, Gál Balázs, Mohai Istvánné, Nagy József Ödön, Venczel Zita képviselők Szörfi István jegyző, Mihályfi Gábor aljegyző Vassné Zsemberi Katalin jegyzőkönyvvezető köszönti a megjelenteket és a városi televízió nézőit. Megállapítja, hogy a képviselők 8 fővel, határozatképes számban megjelentek és az ülést órakor megnyitja. A jegyzőkönyv hitelesítésére Gál Balázs képviselőt és dr. Lelkes Ákos alpolgármestert, a jegyzőkönyv vezetésére pedig Vassné Zsemberi Katalint kéri fel. Ismerteti az ülés napirendi pontjait, módosító javaslata, hogy 4-es pontként vegyék fel a napirendre a Boróka Alapítvány Tanoda program megvalósítására vonatkozó kérelmét. Hozzászólás, több módosító javaslat nem lévén kéri, hogy aki a napirend módosító javaslatával egyetért, A Képviselő-testület 8 igen egyhangú szavazattal 4-es pontként felvette a napirendre a Boróka Alapítvány kérelmét. kéri, hogy aki a teljes, módosított napirenddel egyetért, A Képviselő-testület 8 igen egyhangú szavazattal a napirendet elfogadta. N a p i r e n d: Nyílt ülés : 1.) Út a munkához Közfoglalkoztatási Terv elfogadása 2.) évi Közbeszerzési Terv elfogadása 3.) Közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás elindítása 4.) Boróka Alapítvány Tanoda program megvalósításához kapcsolódó kérelme Előadó: Tóth Dezső polgármester
2 2 1.) Út a munkához Közfoglalkoztatási Terv elfogadása ismerteti az előterjesztést és a Közfoglalkoztatási Terv elfogadására vonatkozó határozati javaslatot. Kérdés, észrevétel nem lévén kéri, hogy aki a határozati javaslattal egyetért, 115/2009. (IV. 10.) számú határozata: határozott, hogy a határozat mellékletét képező Enying város közfoglalkoztatási terve évre című tervet elfogadja, egyben kijelenti, hogy a rendszeres szociális segélyezettek közfoglalkoztatását évben nem tudja biztosítani. Megbízza a Polgármestert, hogy az elfogadott közfoglalkoztatási tervet 5 napon belül küldje meg a Magyar Államkincstárnak, továbbá felhatalmazza, hogy a rendszeres szociális segélyezettek közfoglalkoztatásra vonatkozó igényeivel kapcsolatban a kérelmezőket tájékoztassa jelen döntésről. Egyben megbízza Enying Város Szolgáltató Intézményét a Közfoglalkoztatási Tervben foglaltak végrehajtásával. Határidő: a közfoglalkoztatási terv kincstárnak való megküldésére április 20. egyebekben folyamatos ismerteti a Közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának támogatása elnevezésű pályázat benyújtására vonatkozó határozati javaslatot. Kérdés, 116/2009. (IV. 10.) számú határozata: határozott, hogy benyújtja a Közfoglalkoztatás-szervezők foglalkoztatásának támogatása elnevezésű pályázatot a Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központhoz. A közfoglalkoztatás-szervezői tevékenység május 1. napjától március 31. napjáig tart.
3 3 A döntés a költségvetést nem érinti, a képviselő-testület a Szolgáltató Intézmény létszámát május 1. napjától sikeres pályázat esetén 1 fővel megemeli. Határidő: április ) évi Közbeszerzési Terv elfogadása ismerteti az előterjesztést és a határozati javaslatot. Kérdés, 117/2009. (IV. 10.) számú határozata: határozott, hogy e határozat mellékletét képező Enying Város Önkormányzatának évi összesített közbeszerzési tervét elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert az évközbeni szükséges módosítások átvezetésére. Határidő: folyamatos 3.) Közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás elindítása ismerteti az előterjesztést és a határozati javaslatot. Kérdés, 118/2009. (IV. 10.) számú határozata: határozott, hogy a közétkeztetéssel kapcsolatos közbeszerzési eljárás lefolytatásához, a tanácsadói feladatok elvégzésére ajánlatot kér be az alábbi három cégtől: Kapos-Hidro Kft Kaposvár, Buzsák u. 48. London Consulting Kft Pécs, Fülep Lajos u. 22.
4 4 Réka-Ker Kft Mecseknádasd, Felszabadulás u. 38. Határidő: azonnal 4.) Boróka Alapítvány Tanoda program megvalósításához kapcsolódó kérelme ismerteti az előterjesztést és a határozati javaslatot. Szörfi István jegyző javasolja, hogy a határozatban szerepeljen az is, hogy május 1. napjától adja az önkormányzat szívességi használatba az ingatlanrészt. több észrevétel, javaslat nem lévén kéri, hogy aki Szörfi István jegyző módosító javaslatával egyetért, 119/2009. (IV. 10.) számú határozata: határozott, hogy a TÁMOP 3.3.5/A/08/1/KMR Tanoda programok támogatása tárgyú pályázat benyújtására és az Erzsébet ligeti iskolaépület önkormányzati tulajdonban lévő részének szívességi használatba történő adásáról szóló határozati javaslatot kiegészíti az alábbival: felajánlja az Erzsébet ligeti iskolaépület önkormányzati tulajdonban lévő részét május 1. napjától, április 30. napjáig kéri, hogy aki a teljes, módosított határozati javaslattal egyetért, 120/2009. (IV. 10.) számú határozata: határozott, hogy a TÁMOP 3.3.5/A/08/1/KMR Tanoda programok támogatása tárgyú pályázat benyújtását támogatja. A program megvalósításának színhelyéül térítésmentesen valamennyi rezsi költség a használót terheli - felajánlja az Erzsébet ligeti iskolaépület önkormányzati tulajdonban lévő részét május 1. napjától, április 30. napjáig.
5 5 Ennek érdekében Enying Város Önkormányzata szívességi használati szerződést köt a Boróka Mozgássérült Gyermekek Fejlesztéséért Alapítvánnyal (képviseli: Megyeriné Tóth Gabriella, székhely: 8130 Enying, Sport köz 26.). Felkéri a Polgármesteri Hivatalt a szívességi használati szerződés előkészítésére, felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. Ezzel egyidejűleg a 28/2009. (II.13.) számú határozatát visszavonja. Határidő: április 30. több hozzászólás nem lévén, megköszöni a részvételt, Kellemes, Békés Húsvéti Ünnepeket kíván, majd perckor bezárja az ülést. Enying, április 15. Tóth Dezső Mihályfi Gábor polgármester aljegyző Gál Balázs dr. Lelkes Ákos hitelesítő hitelesítő
JEGYZŐKÖNYV. Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének augusztus 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről
01/162-18/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. augusztus 14-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., dr. Lelkes Ákos alpolgármester
01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV
01/162-10/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. május 11-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, Dr. Lelkes
JEGYZŐKÖNYV. a Képviselő-testület november 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről. Vassné Zsemberi Katalin jegyzőkönyvvezető
JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2007. november 13-án tartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, dr. Lelkes
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/38-18/2012. JEGYZİKÖNYV 2012. július 11-én tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2014. március 24.- én 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Punk József Gerõfi
ÖSSZEFOGLALÓ. Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság június 12-én megtartott rendkívüli üléséről.
03-3/12-17/2013. ÖSSZEFOGLALÓ Készült a Természeti és Emberi Erőforrás Fejlesztési Bizottság 2013. június 12-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Kővári János elnök, Decsi István, dr. Kóbor
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/218-31/2011. JEGYZİKÖNYV 2011. november 28-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Méreg János alpolgármester,
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről
Pátka Község Önkormányzatának 66-19/2012. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2012. szeptember 13-i rendkívüli nyílt üléséről Rendeletek: Határozatok: 172/2012.(IX.13.) 173/2012.(IX.13.)
Jegyzőkönyv. A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete június 23-án megtartott. rendkívüli Nyílt üléséről
Határozat: 215-217 Rendelet: - Jegyzőkönyv A Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június 23-án megtartott rendkívüli Nyílt üléséről 1 Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. január 29. napján megtartott üléséről. Jelen
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.
KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) 552-003, 485-388, 485-040 FAX.: (96) 552-056 Sz.: III/1-16/2017. Jegyzőkönyv mely készült 2017. augusztus
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2010. május 13-án tartott rendkívüli n y í l t ülésérıl
01/183-17/2010. JEGYZİKÖNYV 2010. május 13-án tartott rendkívüli n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Dr. Lelkes Ákos alpolgármester, Bíró
Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. szeptember 25.) 1 Jegyzőkönyv Készült: Rimóc Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én 19.00
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. október 03. NAPJÁN MEGTARTOTT 17. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK Kistelek Képviselő-testület 2013. október 03-án tartott nyílt ülésének határozatairól
2014. évi. 7. szám. Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült
2014. évi 7. szám Tiszaszentimre Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 13-án megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U TAT Ó Határozat/Rendelet száma
19. számú JEGYZŐKÖNYVE
a 19. számú JEGYZŐKÖNYVE 2012. december 17-én megtartott képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2012. december 17-én megtartott képviselő-testületi üléséről. Az ülés helye: Önkormányzat
Jegyzőkönyv. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Enying, Kossuth u. 26.
Jegyzőkönyv készült az Enyingi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2010. január 18. napján tartott üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Enying, Kossuth u. 26. Farkas Ildikó elnök,
JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem
JEGYZŐKÖNYV Készült: Vál Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Kajászó Község Önkormányzat Képviselő-testületeinek 2013. október 29-i együttes üléséről Helye: Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2014. augusztus 1. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2014. augusztus 1.-én 16.00 órakor
JEGYZŐKÖNYV. Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének július 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről
01/162-16/2009. JEGYZŐKÖNYV 2009. július 10-én megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, dr. Lelkes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2014. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének december 14-én megtartott soron kívüli üléséről.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2011. december 14-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
JEGYZŐKÖNYV. Abádszalók Város Képviselő-testületének. 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről. Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. augusztus 16-án tartott soron kívüli üléséről Határozatok mutatója 64/2012. (VIII. 16.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 65/2012.
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Jogi, Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottságának 2009. december 11-én tartott nyilvános üléséről. Jelen vannak: Bartáné Tóth Mária Dr.
NAPIRENDI PONTOK: 2. Napelemes rendszer kialakítása pályázati konstrukcióra pályázatírási szerződés megkötése (szóbeli előterjesztés)
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 18.-án megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok:1-3/2013. (I. 18.) számú határozatok d. rendeletek:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
SAJÓBÁBONY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2013. június 12. napján megtartott rendkívüli, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E HATÁROZAT száma 130/2013. (VI.12.) önkormányzati határozat 131/2013.
2014. május 7 én (szerda) du. 13 30 órára
H O S S Z Ú P Á L Y I N A G Y K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 4 2 7 4 H o s s z ú p á l y i, S z a b a d s á g t é r 6. T e l : 5 2 / 3 7 5-5 1 1, 5 2 / 5 9 8-4
JEGYZŐKÖNYV készült az Enyingi Cigány Kisebbségi Önkormányzat november 12. napján tartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV készült az Enyingi Cigány Kisebbségi Önkormányzat 2008. november 12. napján tartott üléséről Helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme Enying, Kossuth u. 26. Jelen vannak: Farkas Ildikó elnök,
Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén.
Szám: D-57-8 /2013. Jegyzőkönyv Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 25- én 17 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Az ülés helye: Képviselő-testület hivatala Doba, Kossuth
Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: TÁRGY
Milota községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.december 5-én tartott ülésének: a.) jegyzőkönyve, b.) határozata: 71/2013., c.) tárgya TÁRGY 1.) Sonkád és Mikrokörzete Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltatási
JEGYZŐKÖNYV. Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás. 2013. augusztus 12-én. megtartott nyilvános, alakuló üléséről HATÁROZATOK
JEGYZŐKÖNYV Alsónemesapáti Óvodai Intézményfenntartó Társulás 2013. augusztus 12-én megtartott nyilvános, alakuló üléséről Szám: 1395/2013/ANA. 1/2013. (VIII.12.) határozat Társulási Tanács elnökének megválasztásáról
JEGYZŐKÖNYV. Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. június 16-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről
01/183-20/2010. JEGYZŐKÖNYV 2010. június 16-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, dr. Lelkes
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A OKTÓBER 24. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 24/2013. sz. TERKA Jegyzőkönyv Készült: 2013. október 24-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselő-testületi ülésről. Testületi ülés
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről
Ügyszám: 1/8-5/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ajka város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. február 22-én 9.00 órakor megtartott rendkívüli üléséről Ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. március 16-án tartott rendkívüli n y í l t üléséről
01/183-8/2010. JEGYZŐKÖNYV 2010. március 16-án tartott rendkívüli n y í l t üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Tóth Dezső polgármester, Bíró Attila
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének
Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 11-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének a. napirendje b. jegyzőkönyve c. határozatok: 108-112 /2012. (XII. 11.) számú határozatok.
JEGYZŐKÖNYV Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli, nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV rendkívüli, nyílt üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: Bicske Városháza I. emeleti díszterem Bicske, Hősök tere 4. 2018. december 17. (hétfő) 8:02 óra Az ülésen megjelent önkormányzati
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 30-án 16 órakor megtartott rendkívüli üléséről Jelen vannak: Pálfi János polgármester, Dr. Sudár Zsolt, Csernik József,
JEGYZŐKÖNYV. Győrig Zoltán alpolgármester Asbóth Nándor, Németh Dávid, Szabó László képviselők
Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testülete 9165 Rábcakapi, Fő utca 88. Szám: R.104-2/2016.NY. JEGYZŐKÖNYV Készült: Rábcakapi Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2016. április 27-én 16,00
Jelen vannak: Füzesséri József polgármester Takács Lászlóné és Laczkó Lászlóné alpolgármesterek Gál Péter és Sváb Antal Béla képviselők.
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 2/28/2013. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. szeptember 25. napján 16.00 órakor a Szikszói Közös
T Á R G Y S O R O Z A T A
Nagyhalász Város Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. augusztus 7- i rendkívüli ülésének a. tárgysorozata b. jegyzőkönyve: c. határozata: 190. T Á R G Y S O R O Z A T A Napirend: l.) Nagyhalász Város
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének:
Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve c.) Határozatai (91-93) T á rg ysoroza t 1.) Előterjesztés az Európai
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-13/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. június 15. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester
Szám: V/94-15/2017. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. június 23-án 7,45 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános testületi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2010. november 11-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme Jelen vannak: Kovács Mihály polgármester,
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének. november 9-i rendkívüli üléséről Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Juhász Gábor Rumi László Szabó Patrik Turi
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN. megtartott. rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E 2011. OKTÓBER 6-ÁN megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 56/2011. (X.06.) számú képviselő-testületi határozat
JEGYZŐKÖNYV /2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL
JEGYZŐKÖNYV 10 015-13/2017./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2017. június 21-én de. 11,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 56/2017. (VI.
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 16-án 16 órakor a Szálka Petőfi u. 2. szám alatt, a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Berhida Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. január 25.-én, 12.30 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pergõ Margit Nyírõ István Fülöp Attila Gerõfi
Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl
01/103-21/2013. JEGYZİKÖNYV 2013. július 8-án tartott r e n d k í v ü l i n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal, tanácsterem 8130 Enying, Kossuth u. 26. Pıdör Gyula polgármester,
Jegyzőkönyv. Határozat tárgya: Határozat száma: Old.
Jegyzőkönyv Készült: Besenyszög Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 21-én megtartott soron kívüli üléséről Mutató: Határozat tárgya: Határozat száma: Old. Képviselő-testület 2014.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. július 15-én 8,30 órakor Apc község Önkormányzatának a polgármesteri hivatal tanácstermében megtartott - rendkívüli képviselő-testületi üléséről. Jelen vannak: jelenléti
2013. évi 21. szám. Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült
2013. évi 21. szám Tiszaszentimre Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. november 05-én megtartott rendkívüli üléséről készült J E G Y Z Ő K Ö N Y V T Á R G Y M U T A T Ó Határozat/Rendelet
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója
JEGYZŐKÖNYV Abádszalók Város Képviselő-testületének 2013. március 25-én tartott üléséről Határozatok mutatója 24/2013. (III. 25.) sz. határozat: Napirendi javaslat elfogadásáról. 25/2013. (III. 25.) sz.
JEGYZŐKÖNYV. Szemerei Szilvia jegyzőkönyvvezető. dr. Miljánovits György (késését jelezte), képviselő
1 01/565-18/2008. JEGYZŐKÖNYV a Képviselő-testület 2008. augusztus 15-én tartott rendkívüli nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26., dr. Lelkes
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hantos Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 17- án ( pénteken ) 15.30 --órakor tartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza Jelen vannak: Fischer
Jegyzőkönyv. Napirend
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 20-án 16 órakor a Községháza tárgyalótermében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 11. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. október 27. napján megtartott üléséről. Jelen
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 20-án megtartott rendkívüli nyilvános üléséről
Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testülete 8066 Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64-66. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pusztavám Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. március 20-án megtartott
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. J E G Y Z Ő K Ö N Y V
Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel/Fax: 74/595-900. sz. példány Szám: 476-23/2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2012.
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/17-5/2016. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. április 7. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR június 26.
JEGYZŐKÖNYV RENDKÍVÜLI NYÍLT KISZOMBOR 2015. június 26. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. június 26. napján 10 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ikt.sz.: 622 12/2013. Készült: Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő testületének 2013. május 22 én de. 08 00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozótermében megtartott
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET. 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének
NYÍRGELSE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2014.február 11. megtartott rendkívüli testületi ülésének a.,) jegyzőkönyve b.,) határozata c.,) előterjesztése d.,) tárgysorozata TÁRGYSOROZATA 1., /Nyírgelse
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. január 8-án megtartott üléséről. Határozat száma: 1/2015.(I.08.) 2/2015.(I.08.) 3/2015.(I.08.) Tárgya: Hulladékgazdálkodási közszolgáltatási
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. április 26. napján megtartott üléséről. Jelen
JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
Szám: V/74-19/2016. Készült: 2 példányban JEGYZŐKÖNYV Készült: Az ülés helye: Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA
SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGA Iktatószám: IV. 59-16/2015 J E G Y Z Ő K Ö N Y V amely készült Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2015. május 5-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. 1 Készült: Zomba Község Önkormányzata Képviselő-testülete (a továbbiakban:
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: Pénzügyi Bizottsága által 2016. május 19-én 17.00 órai kezdettel megtartott üléséről Jelen vannak: Mellékelt jelenléti ív szerint Helye: Önkormányzat hivatalának tanácskozó
Polgármester javasolja, hogy a testület a meghívóban 1. sz. melléklet szereplő, alábbi napirend szerint tartsa az ülését:
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/9/2015. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös Önkormányzati
KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
Iktatószám: KVÖ/278/65/2014. KUNHEGYES VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 2014. szeptember 30-án megtartott nyilvános ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Sorszám: 20. HATÁROZATOK MUTATÓJA Határozat
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2015. szeptember 28. napján 7 30 órától a Rakamazi Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében megtartott üléséről. Jelen vannak: Fotta Csaba elnök, Krausz Csaba bizottsági
J e g y z ő k ö n y v
Kunbaracs Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 11. /2015. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunbaracs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015.november 19-én (csütörtök) 17: 00 órakor tartott
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
225-10/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. április 10-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 141/2015. (IV.10) számú határozata Nagyrév-Tiszabög működő komp viteldíjának
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Abádszalók Város Képviselő-testületének 2012. szeptember 27-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Városháza földszinti nagyterme. Jelen vannak: Kovács Mihály
JEGYZŐKÖNYV. az Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottság 2009. június 15-én tartott nyílt üléséről
JEGYZŐKÖNYV az Oktatási-, Kulturális- és Sportbizottság 2009. június 15-én tartott nyílt üléséről Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Gebula Béla Ákos elnök,
SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. augusztus 12. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. május 26. napján megtartott üléséről. Jelen vannak:
10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről
Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete 10/2015. (VI.03.) Önk. sz. JEGYZŐKÖNYV a Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 3-án megtartott rendkívüli üléséről 2 Bátonyterenye
JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről.
Szám:600/4/2015. 4. JEGYZŐKÖNYV Készült 2015. 03. 23-án megtartott testületi üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterme Az ülés kezdési időpontja: 16:00 óra Jelenlévők: Dr. Szentes-Mabda
Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének. Jegyzőkönyve
225-25/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. szeptember 9-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének Jegyzőkönyve 240/2015.(IX.09.) számú határozata Napirend elfogadásáról 241/2015.(IX.09.)
JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről
JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. augusztus 29-én megtartott üléséről Határozat száma: 88/2012.(VIII.29.) 89/2012.(VIII.29.) 90/2012.(VIII.29.) 91/2012.(VIII.29.)
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Előszállás Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 2015. augusztus 11-én 17,00 órai kezdettel a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli,
Jegyzőkönyv. Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete január 18-án. megtartott rendkívüli nyílt üléséről
Határozat: 14-15 Rendelet: - Jegyzőkönyv Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. január 18-án megtartott rendkívüli nyílt üléséről Jegyzőkönyv Készült a Zalakaros Város Önkormányzata Képviselőtestülete
Jegyzőkönyv. 3./ Szekszárd és Térsége Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás megtárgyalása
Jegyzőkönyv Készült: Szálka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. március 13-án 16 órakor a Községháza tárgyaló termében megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Pálfi János polgármester,
Pálosi László polgármester
A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. június 18-án megtartott rendkívüli ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve
T á r g y s o r o z a t a. 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására Előterjesztő: Juhász Sándor polgármester
2008. december 18-án 15:30 órai kezdettel megtartott nyílt ülésének Tárgysorozata: Jegyzőkönyve: Határozatai: 260-263 T á r g y s o r o z a t a 1. Tsp. Előterjesztés a piacpályázat önrészének jóváhagyására
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének március 3. napján megtartott képviselő-testületi üléséről
Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 3. napján megtartott -testületi üléséről Hozott döntések: Határozat száma 12/2016.(III.03.) Önkormányzati határozat 13/2016.(III.03.)
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének
Nógrádmegyer Községi Önkormányzat Képviselő-testületi ülésének J e g y z ő k ö n y v e ( 2016. augusztus 30. ) 1 Jegyzőkönyv Készült: Nógrádmegyer Községi Önkormányzat 2016. augusztus 30 -án 15.00 órakor
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA
RÁKOSMENTE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JOGI, KÖZBIZTONSÁGI, ÜGYRENDI ÉS ETIKAI BIZOTTSÁGA JEGYZŐKÖNYV amely készült Iktatószám: 17-1/12/2012. Helyszín: Időpont: a Polgármesteri Hivatal III.
EGYEK NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK JEGYZŐKÖNYVE A SZEPTEMBER 4. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLVÁNOS ÜLÉSÉRŐL.
Egyek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2017. sz. Jegyzőkönyv Készült: 2017. szeptember 4-én 14:00 órai kezdettel tartott rendkívüli nyilvános Képviselőtestületi ülésről. Testületi ülés helye:
Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről.
Maglóca Község Képviselő-testülete 2-4/2014/Ny. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. június 10-én tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 10 00 óra A képviselő-testületi ülés helye:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Önkormányzat hivatali helyisége Halimba
Ügyszám: 11/1-3/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Halimba község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013. április 11-én 16.00 órakor megtartott üléséről Ülés helye: Önkormányzat hivatali helyisége
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2018. március 27. napján megtartott üléséről. Jelen
Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. Pénzügyi- Ügyrendi Bizottsága
2016. április 28-án tartott ülésének jegyzőkönyve Az ülésen hozott határozat száma Tárgya 4/2016. (IV. 28.) A 2015. évi költségvetésről szóló rendelet-tervezet megtárgyalása. 5/2016. (IV. 28.) A 2015.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y
VI./2016. J E G Y Z Ő K Ö N Y V B o r d á n y Önkormányzati Képviselő- testületének 2016. június 7-én megtartott rendkívüli üléséről. I. N A P I R E N D 1./ Döntés a Terület- és Településfejlesztési Operatív
J e g y z ő k ö n y v
1 SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szám: SZ/565-2/2017. J e g y z ő k ö n y v Készült Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. március 6. napján 7.30 órakor a Szikszói Közös
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E
IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 1. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Készült: Ipolyszög Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2017. január 26. napján megtartott üléséről. Jelen