P á l y á z a t f i g y e l ő Településeknek, közösségeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak, személyeknek 2014/38. Kedves Pályázók, Támogatottak! Szeretnénk megerősíteni, hogy az EGT/ Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolító alapítványainak adószám felfüggesztésével kapcsolatos hírek ellenére az NCTA továbbra is zavartalanul működik. Az alapkezelő alapítványok a támogatók teljes bizalmát élvezik, s a támogatók elkötelezettek a magyar civil szektor további fejlesztésében, az NCTA továbbvitelében. Ennél fogva a már megkötött támogatási szerződéssel rendelkezők felé a támogatási részletek folyósítása továbbra sem kerül veszélybe! (Természetesen a még folyamatban lévő szerződéskötések is zavartalanul folytatódnak.) Az idén szeptemberben meghirdetett kis- és közepes, illetve a folyamatos beadású akciópályázat kiírás is nyitva marad, a pályázatok beadásának, értékelésének és a nyertes pályázatok támogatásának nincs akadálya. Ha bármi kérdésük lenne az NCTA működésével kapcsolatban, úgy kérjük, keressék a lebonyolító alapítványok munkatársait a http://www.norvegcivilalap.hu, https://norvegcivilalap.hu//norvegcivilalap.hu/hu honlapon megtalálható elérhetőségeken! Tisztelettel, Ökotárs, Autonómia, DemNet és Kárpátok Alapítványok rációhoz kötött. Regisztrálni az adott helyszín mellett feltüntetett e-mail címen és időpontig lehet a jelentkező civil szervezet és részt vevő képviselője nevének, elérhetőségének megadásával. Kérjük, jelentkezésüket a megadott email címre küldjék, az Alappal és pályázattal kapcsolatos kérdéseikkel viszont minket keressenek. Az információs napok táblázata az alábbi linken érhető el: http://norvegcivilalap.hu/hu/node/8754 Felhívás szakértők számára a Norvég Civil Támogatási Alap értékelői listájára való bejelentkezésre Az Ökotárs Alapítvány, az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal (DemNet) és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal együttműködve, az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolítójaként felhívást tesz közzé szakértők számára a pályázatok értékelői listájára való bejelentkezésre. http://norvegcivilalap.hu/hu/node/8645 Információs napok a szeptemberben meghirdetett pályázatokról Az információs napokon való megjelenés ingyenes, de előzetes regiszt-
2 ÖSSZEBESZÉLNEK A FIATALOKÉRT Az idei ősz folyamán az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kara ad otthont október 30 31-én az Összebeszélünk címet viselő 1. Ifjúságügyi Kongresszusnak, amelynek célja a fiatalokkal foglalkozó diszciplínák és szakmák közötti diskurzus erősítése és az ifjúságügy egységes megközelítésének elősegítése, melynek fontos eszköze lehet azon szakmák képviselőinek a találkozásra, amelyek részben vagy teljes egészében az ifjúsági korosztállyal foglalkoznak. A szervezők úgy gondolják, az ifjúságszakmai térben olyan találkozási alkalmakat kell teremteni, amelyek szolgálhatják egyfelől a szakmai-tudományos munícióbővítést, másfelől az interdiszciplináris megközelítés érdekében a szakemberek számára egyfajta társas környezetet is biztosítanak. Hazai és európai ifjúságkutatási adatok szerint a mai fiatalok generációja más, mint a korábbiak. Európában mindenhol megfigyelhető az a trend, hogy a fiatalok később válnak önállóvá, később lépnek be a munkaerőpiacra és később alapítanak családot is. Közéleti érdeklődésük általában alacsony, ugyanakkor fogékonyabbak a szélsőséges eszmékre. A digitális világ térnyerése és egyéb tényezők eredményeként eltérőek szabadidős szokásaik is a korábbi generációkétól. Ugyanakkor pontosan ez a korosztály az, akikre a gyermekek után a leginkább hatnak a negatív társadalmi folyamatok. A szakemberek és politikusok pedig egyaránt tisztában vannak azzal, hogy a fiataloknak kulcsszerepe van a jövő formálásában. Ezen gondolatok jegyében a kongresszus teret kíván adni az ifjúságügy, ezen belül például az ifjúságszociológia, a pedagógia-kultúraközvetítés, az ifjúsági szociális munka és az ifjúságpolitika, legújabb innovációinak bemutatására. Emellett hozzáférési lehetőséget kíván biztosítani a szakpolitikák célkitűzései, a tudományos újdonságok és a szakmai gyakorlat megismerésére, szembesítésére. Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám A plenáris üléseken a résztvevők meghallgathatják a szakemberek gondolatait az új, csendes generációról, a fiatalok közéletiségéről és apolitikusságáról, szó lesz a Facebook szociálpszichológiájáról, a segítő szakmák és az ifjúságügy kapcsolatáról, valamint a generációváltásról a táborok ifjúságától a fesztiválok ifjúságáig. Meghallgathatjuk azt is, hogyan látja egy fiatal a szakembereket és szerepüket saját életében. A kétnapos tanácskozást nagyrészt interaktív szakmai műhelymunkával tölthetik majd a résztvevők. A probléma-fókuszú és megoldás-, illetve módszertan-fókuszú workshopokban olyan témák kerülnek terítékre, mint az agresszió, a vesztesek jelensége, a közösség, a jövőkép vagy az identitás problémái és megoldásaik, az ifjúság és a bűnözés, a serdülőkor ellentmondásai, a függőségek, a mediatizáció, az életút-karrier-pályaorientáció, a csoportközi segítségnyújtás, a helyi együttműködések, az iskolai közösségiség, az asszertivitás és érdekérvényesítés, az emberi jogi nevelés vagy az elszigeteltségből való kitörés lehetőségei. A témák széles kínálatában való válogatást segíti, hogy minden műhelybeszélgetést duplán szerveznek meg, hogy mindenki két két csoport munkájában is részt tudjon venni. A szervezők valamennyi, az ifjúságügy iránt érdeklődőt, de elsősorban az ezt (is) hivatásuknak tekintőket: pedagógusokat, a neveléstudomány képviselőit, szociológusokat, szociális munkásokat, politológusokat, pszichológusokat, ifjúságsegítőket, családsegítő szolgálatoknál és gyermekvédelemben szakmailag érintetteket, civil vezetőket stb. várják. További információk, jelentkezés és részvételi feltételek az esemény weboldalán, a http://www.ifjusagugy.hu/ oldalon találhatóak. A Kongresszuson való részvételről pedagógusok esetén továbbképzési tanúsítványt, vidékfejlesztési szakemberek részére helyi szereplők felkészítése képzésben való moduligazolást tudunk kiállítani. A Kongresszus szociális továbbképzésként is minősített. A konferencia szervezői az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, az Ifjúságszakmai Együttműködési Tanácskozás és a Nemzeti Ifjúsági Tanács. Közreműködőként, társszervezőként számos szakmai szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, többek között a Magyar Szociológiai Társaság Ifjúságszociológiai Szakosztálya, a Magyar Pedagógiai Társaság Szabadidő-pedagógiai Szakosztálya, az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete, az Európai Szülők Magyarországi Egyesülete, az Új Ifjúsági Szemle, a NAKVI EPÍR Programiroda, a Nemzeti Művelődési Intézet és az Ifjúságszakmai Társaság. Kapcsolat: kongresszus@ifjusagugy.hu
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 3 Részvétel hete 2014 Magyarország-szerte, szeptember utolsó hetében az Állampolgári Részvétel Hete keretében mintegy 100 eseményt szerveznek civil szervezetek, közösségek. A sokszínű rendezvényekkel jelentkező eseménysorozat keretében konferenciák, állampolgári találkozók mellett utcai akciók, flashmobok, építő-szépítő események és gyerekprogramok is várják a résztvevőket. A 10 éve indult program célja, hogy a civil önszerveződő programok erejével a közvélemény figyelmét ráirányítsa a mindannyiunkban szunnyadó közösségi tetterő, a sorsunkat alakító cselekvő állampolgári részvétel fontosságára. Az idei évben a tematikus fókuszt 3 téma testesíti meg a közélet alakítását, a hatalomhoz való viszonyunkat pedzegető Kié a politika?, a társadalmunk toleranciájára és hozzáállására hangsúlyt helyező, az ellenpólusokra építő Nyitsz vagy Zársz?, illetve a szegénység elleni közös tennivalóinkat képviselő Erő=Forrás?!. A felhíváshoz szabadon csatlakozhatnak szervezetek, közösségek szinte bármilyen kis léptékű programmal. A programok közül az esemény honlapján található interaktív térképről és keresőből válogathatunk. Elkészül idén is az akcióhéthez kötődően az ország közbizalmi indexe, amely minden évben villámjelentést ad arról, mennyire bízunk a legfontosabb közintézményekben. Néhány program ajánlója Budapest Közügyek felfedezése az Átlátszó.hu csapatával és az Üres Lakások menete. http://reszvetelhete.net/events/435/mindenkit-erintunk-kozugyek-felfedezese-azatlatszoval/ http://reszvetelhete.net/events/474/ures-lakasok-menete/ Pécs - Pódium beszélgetés a Nappaliban http://reszvetelhete.net/events/458/kie-a-politika/ Komárom Ifjúsági közmeghallgatás http://reszvetelhete.net/events/442/ifjusagi-kozmeghallgatas/ Debrecen Európa itt van http://reszvetelhete.net/events/433/europa-itt-van%e2%80%a6/ További események: http://reszvetelhete.net/esemenyek/ A közbizalmi index tavalyi eredménye elérhető ezen a linken: http://reszvetelhete.net/2014/01/30/arh-felmeres-eredmenyek-melypontistagnalas-kozbizalom-2013/ További éves felmérés eredmények (alul): http://reszvetelhete.net/csatlakozz/ Elérhetőség: Varga Máté reszvetelhete@gmail.com, 06302101318, Kutatásvezető Péterfi Ferenc peterfi@kkapcsolat.hu, 06309245535 Forrás: Civil Kollégium Alapítvány Idén is Társadalmi Vállalkozások Napja! A NESsT Magyarország idén is, immár negyedik alkalommal szervezi meg a Társadalmi Vállalkozások Napját 2014. október 3-án. Esemény időpontja: 2014. október 3. Jelentkezési határidő: 2014. szeptember 24. Helyszín/Város: Budapest Hiszel abban, hogy egy társadalmi cél és egy üzleti tevékenység összeegyeztethető? Szeretnéd látni, hogy a társadalmi problémákat fenntartható módon kezelik? Mi igen. A NESsT Magyarország idén is, immár negyedik alkalommal az Országos Foglalkoztatási Nonprofit Kft.-vel együttműködésben szervezi meg a Társadalmi Vállalkozások Napját 2014. október 3-án, azzal a céllal, hogy a társadalmi vállalkozási szektor szereplőit összehozva együtt megmutassuk a társadalmi vállalkozásokban rejlő lehetőségeket. Örömmel várunk minden tisztelt érdeklődőt: vállalkozókat és társadalmi vállalkozókat, civil szervezetek elhivatott munkatársait, támogatókat, felelős nagyvállalatokat és befektetőket, politikai döntéshozókat és a téma iránt érdeklődő diákokat, oktatókat, valamint a sajtó képviselőit. Milyen témákat járunk körbe a negyedik Társadalmi Vállalkozások Napján?
4 A sikeres társadalmi vállalkozás összetevői: elég-e a lelkesedés? A NESsT hazai és külföldi tapasztalatainak megosztása ezúttal magukra a vállalkozásokra fókuszálva. Mit gondol az Európai Bizottság a társadalmi vállalkozásokról? Aktuális lehetőségek a szektor szereplői számára. Hogyan mérjék a hatásukat a társadalmi vállalkozások? A társadalmi vállalkozások problémamegoldó erejének és a bennük rejlő lehetőségek megmutatása és ünneplése. Miként mozgósíthatnak a társadalmi vállalkozások? A közvélemény és a fogyasztók megnyerése. Finanszírozási lehetőségek itthon és külföldön. Küldetés és pénzügyi teljesítmény: lehet vonzó egy befektető számára? Társadalmi vállalkozások bemutatkozása külföldi és hazai, klasszikus és impact befektetők részvételével. Fogjunk össze! A társadalmi vállalkozások közösségének építése. Színes, beszélgetésre ösztönző programok révén lehetőséget biztosítottunk a társadalmi vállalkozásoknak, a civil szervezeteknek, a kormányzati szereplőknek és a kapcsolódó területek szakértőinek a találkozásra, az összefogásra és egy közösség kialakítására. A rendezvény ideje alatt megtekinthető a Társadalmi Vállalkozások Kiállítása és Vására, amelyen a látogatók megismerkedhettek a magyarországi társadalmi vállalkozások, és ezen belül is a hazai szociális szövetkezetek termékeinek és szolgáltatásainak kínálatával. Részletes program és regisztráció a www.tarsadalmivallalkozas.hu oldalon található. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztráció határideje 2014. szeptember 24. Forrás: NESsT Magyarország Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám Hasznos információk az Európai Együttműködési projektekhez A Kulturpont Iroda az Európai Együttműködési projekt területtel kapcsolatban pályázati csomagot állított össze, amely elérhető oldalukon a következő linken: http://www.kulturpont.hu/content.php?hle_id=34497 A linkkel elérhető cikk végén csatolmányban minden olyan magyar nyelvű dokumentum megtalálható, amely a pályázat benyújtásához szükséges. Részletesen olvashatnak az ECAS regisztráción keresztül a PIC szám megszerzésén át az elektronikus űrlap kitöltéséig. Emellett az Együttműködési projekthez kapcsolódó tájékoztató anyag illetve egy gyakran felmerülő kérdéseket tartalmazó dokumentum is megtalálható. A csatolmányokon kívül az alábbi linken is megtalálható minden szükséges információ a területtel kapcsolatban: http://www.kulturpont.hu/content.php?hle_id=33941 Forrás: Kulturpont Ingyenes térkép a közbringához A kisalakú, összehajtható térkép megmutatja a főváros ajánlott és épített kerékpározható útvonalait, valamint az összes közbringa-kölcsönzési pontot a Déli pályaudvartól a Keletiig, a Margitszigettől a Petőfi hídig. A térkép felhívja a figyelmet néhány olyan helyre is, ahol odafigyelnek a kerékpárosokra, ahol biztonságos a biciklitároló, és szívesen látják a szórakozni vágyó bicajosokat is. A közbringarendszer indulásakor a térkép 50 ezer példánya vár már az érdeklődőkre szerte a városban. 25 ezer példány magyarul, 25 ezer pedig angolul, hogy a biciklis turisták is otthon érezzék magukat.
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 5 A térkép 400 terjesztési ponton érhető el Budapesten: olyan helyeken, ahol az ingyenes kiadványokhoz általában hozzá lehet jutni: szórakozóhelyeken, romkocsmákban, koncerthelyszíneken, információs irodákban; mindenhol, ahol a kerékpározók és a turisták gyakran megfordulnak, és ahol a térkép elérheti célközönségét. Forrás: http://turizmus.com/kozlekedes/ingyenes-terkep-a-kozbringahoz-1124477 Mit ér az ember (egészsége), ha szín(-es) magyar? Sok hátrány van az egészségügy területén: kor, nem, lakóhely, anyagi helyzet, nemzetiség, Mindegyik problémát jelent a szolgáltatások elérése, igénybe vétele terén. Mit mondhatunk akkor egy idős, egyedül élő, nyugdíjellátásban nem részesülő, rokkant, tanyasi cigányasszonyról? Milyen esélye van az elfogadható életminőségre, a túlélésre? és vajon elfogadja-e a felkínált lehetőségeket? Nem akadályozza-e nemzetiségi kul-túrája, a szokásjog, hogy éljen az adott lehetőségekkel? Mit tehet az egészségügy, az oktatás, a szociális ellátás, hogy ennek az asszonynak Esélyegyenlőség biztosítása a cigány nemzetiség egészségügyi ellátásában Országos Tisztifőorvosi Hivatal 2014. október 3. és sorstársainak az életkilátásai közeledjenek a Budapesten Rózsadombon élő hasonló állapotú embertársáéval, és hogy meghosszabbodott életét örömmel, kényelmesen élje meg? Ezeket a témákat szeretné avatott szakemberek segítségével megvitatni és a meghívott döntéshozók elé tárni a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság, mely a falusi és egyéb hátrányos helyzetű néprétegek esélyegyenlőségét igyekszik előmozdítani az egészségügy és a szociális ellátás területén. Társaságunk október 3-án tartja következő konferenciáját, témája a cigányság egészségügyi ellátása. Természetesen, mint mindig, most is célunk a hátrányok nehézségek feltárása, és megoldási lehetőségek keresése azok kikü-szöbölésére. Kérjük, ossza meg velünk tapasztalatait, ötleteit, javaslatait. Tisztelettel hívjuk és várjuk mindazokat a munkatársakat, akik érdeklődnek a téma iránt. dr. Simek Ágnes Ph.D. a Magyar Faluegészségügyi Tudományos Társaság elnöke A tudományos program akkreditálása folyamatban van. Előző konferenciáinkat a Semmelweis Egyetem Tudományos Tanácsa 8 kreditpontra értékelte. A konferencia alatt orvosszakmai kiállítás, iparművészeti kézműves termékek, egészséges élelmiszerek, hajléktalanok és hátrányos helyzetű gyerekek által készített művészeti termékek kiállítása és vására Forrás és folytatás: https://www.antsz.hu/hir1/faluegeszsegugy.html
6 HOGYAN LESZNEK HOSSZÚ TÁVON FENNTARTHATÓAK A MAGYARORSZÁGI TÁRSADALMI SZERVEZETEK? A HATÁS NÖVELÉSE EGYÜTTMŰKÖDÉSSEL OPEN SPACE Magyarországon sokan tesznek egyéni és szervezeti erőfeszítéseket társadalmi problémák megoldására, de hiányzik a civil szervezetek közötti, illetve a szektorokon átívelő összefogás és közös cselekvés. A ma rendelkezésre álló kevesebb erőforrást sokkal hatékonyabban kell felhasználnunk ahhoz, hogy közös ügyeinkben érzékelhető pozitív változást érjünk el. Ehhez egyszerre kell fejleszteni a hazai társadalmi szervezetek szervezeti működését, kommunikációját, közösségi beágyazódását, a hálózatosodásra, szektorok közötti kapcsolatok építésére való képességét, és növelni pénzügyi stabilitását. EZÉRT A KÖVETKEZŐKET TESSZÜK: 2014. július és szeptember között kutatást készítünk a Magyarországon működő társadalmi szervezetek fenntarthatóságáról szeptember 26-án véleményvezérek, társadalmi ügyekért cselekvő, nonprofit, for-profit, társadalmi vállalkozó, start-up, újságíró és akadémiai szakemberek részvételével megtartjuk az első hatásnövelésről szóló Open Space-t. létrehozunk egy platformot, amelyen megosztjuk a kutatás és az open space tapasztalatait, bemutatjuk a már működő jó gyakorlatokat, és on-line kapcsolódási, együttműködési lehetőséget biztosítunk az egy társadalmi témával foglalkozó személyek, szervezetek számára az open space eredményeként létrejövő 5 legjobb projekt ötletnek szakértők által támogatott inkubációs lehetőséget biztosítunk a folytatásról pedig az így létrejövő közösség tagjaival közösen döntünk, Mert együtt működünk! Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám Forrás és folytatás: http://civilsupport.hu/kozosseg_epites/korkapcsolas#.vb2uvfl_vsy A szakértő válaszol (1. rész) Hogyan szerezzünk pénzt a működési költségeinkre? Új cikksorozatunk mostani cikkében Kellermann Éva, a Tempus Közalapítvány projektmenedzsment képzésének vezető oktatója ad tanácsot a szervezetek hosszú távú működtetésével kapcsolatban. Persze, persze, mindig kiírnak egy csomó pályázatot, de nekünk nem ilyen felesleges butaságokra kell pénz, egyelőre a bérekre meg a rezsire sem futja, nem hogy ilyen luxusprojektekre. Ismerős, ugye? A rossz hír az, hogy a működési költségek előteremtését az EU a szervezetek, intézmények vezetőitől és fenntartóitól várja el. Vagy legfeljebb a tagállamtól, ha az ezt bizonyos intézmények, szervezetek esetében fontosnak érzi (nem beszélve azokról az esetekről persze, amikor az állam a fenntartó). Ezt a célt szolgálja Magyarországon a civil szervezetek esetében a (sajnos igen korlátozott költségvetéssel rendelkező) Nemzeti Együttműködési Alap. Az unió is hasonlóan jár el, amikor lényegében csak az európai szintű intézmények és civil szervezetek esetében biztosít pályázati lehetőséget működési támogatásra. A működési támogatás tehát mind uniós, mind tagállami szinten inkább kivétel, hiánypótló, és szinte soha nem fedezi teljes mértékben a működési költségeket, csak hozzájárulás. Van is ebben logika: a működési költségek pályázati forrásokból történő teljes körű biztosítása elég furcsa hazárdjáték lenne, miért hozta valaki létre az adott szervezetet, ha nem tervezte meg előre megbízhatóan alacsony kockázatokkal a működés forrásait? Korrekt vagy nem korrekt, mégis sokszor fenntartói, vezetői elvárás, hogy legalább a működési költségek egy részét pályázati forrásokból teremtsük elő. Mit lehet ilyenkor tenni? Mint láttuk, ilyen jogcímen néhány kivételes esettől eltekintve nem kaphatunk pályázati támogatást. Nem írhatjuk bele egy pályázatba, hogy az osztályvezető úr bérére azért kérünk pénzt, mert van egy ilyen és ilyen osztályunk, amit valakinek vezetni kell, és az ő bérét valamiből fedezni kell. El-
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 7 lenben ha tervezünk egy jó fejlesztési projektet, és azt mondjuk, hogy annak az osztályvezető úr a szakmai vezetője heti 30 órában, akkor jó eséllyel már elszámolhatjuk a bére háromnegyedét a projekt terhére. A fenti esetben két dologra figyeljünk: Senkit ne foglalkoztassunk papíron irreális óraszámban (pl. 3 projektnek is a főállású szakmai vezetője)! Ellenőrzés esetén úgyis lebukunk. Sok pályázat költségvetési korlátokat tartalmaz, pl. a vezető beosztású közreműködők napi bére nem lehet magasabb X eurónál, vagy a személyi költségek nem haladhatják meg az összköltségvetés Y%-át. A leggyakoribb pályázói hibák közé tartozik ugyanakkor, hogy mélyen alábecsüljük a projektek tényleges munkaerő- és munkaidőigényét. Különösen jellemző ez az asszisztensi és adminisztrátori szintű munkákra, a projektdokumentációval (pl. nyilvántartások, jelentések) kapcsolatos felada-tokra. Ezzel nagyon komoly működési problémákat és forráshiányt okozhatunk (és sokszor okozunk is) magunknak. A reális tervezéshez konkrét személyekre vagy pozíciókra lebontva munkanapokban (vagy szükség szerint akár munkaórákban!) kell megtervezni minden tevékenység humánerőforrás-igényét. Mindenképpen olyan projektet tervezzünk, ami a szervezetnek hasznos, és könnyen beilleszthető a napi működésbe. Ellenkező esetben ugyanis amit nyerünk a réven, elveszítjük a vámon: értelmetlenül pazaroljuk az erőforrásainkat, a munkánkat. Hiába nyerünk 50 millió forintot, ha többet dolgozunk érte, mint amennyit kapunk a munkánkért, és semmire nem tudjuk használni az eredményeket. Keressünk olyan pályázatokat, amelyeknél a megvalósításhoz kapcsolódó irodai költségek is finanszírozhatók (pl. az irodabérlet vagy esetleg a rezsi arányos része, irodaszerek, telefon, internet stb.). Különösen előnyösek lehetnek a költségátalányokat (is) alkalmazó pályázatok (pl. a projektmenedzsment, az általános irodai költségek vagy a mobilitások szervezése vonatkozásában). Ilyenkor magunk döntjük el, hogy a felmerült költségeink közül melyikre és milyen arányban költjük el a keretet, amihez vagy szabnak bizonyos korlátokat, vagy nem, ez változó. Mindenképpen nézzük meg a pályázat költségvetésre vonatkozó előírásait, mielőtt belekezdenénk a projekt megtervezésébe, hogy tudjuk, tényleg ilyen lovat akarunk-e. Legyen fantáziánk, lássuk bele az előírásokba a lehetőségeinket, tanuljuk meg az igényeinket pályázati nyelvre lefordítani. Például egy akadálymentesítési vagy egy munkahelyteremtési pályázat pompás lehetőség lehet arra, hogy a felújításra szoruló helyiségünket úgy mellesleg ki is festethessük, ha már ott lesz a projekthez kapcsoló épületátalakítás. Ugyanígy ha van lehetőség rá, hogy a sokat utazó projektmenedzser kapjon egy laptopot prezentációs célokra, akkor ez a projektmenedzser véletlenül pont az a kollégánk legyen, akinek jelenleg csak egy 5 éves asztali számítógépe van. A civil szervezetek munkája nálunk is, külföldön is elsősorban az önkéntesek közreműködésén alapul. Keressünk az önkénteseink motiválását szolgáló pályázatokat, pl. külföldi tapasztalatcserék, műhelymunkák, képzések. Így további évekre biztosíthatjuk hűségüket, magas színvonalú munkavégzésüket, ezzel lehetővé téve a szervezet hosszú távú biztonságos működését. A szerzőről: A cikk szerzője Kellermann Éva pályázati szakértő, tanácsadó, tréner, aki bő másfél évtizede európai uniós pályázatok kiírásával, megírásával, program- és projektszintű menedzsmentjével foglalkozik. 2004 óta a pályázati és projektmenedzsment tanácsadás mellett elsősorban trénerként dolgozik, a Tempus Közalapítvány vezető trénere és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadója. Az évek során összegyűjtött tudása elérhető a Tempus Közalapítvány Projektmenedzsment lépésről lépésre c. továbbképzésén, a feltételeket megtalálja a www.tka.hu honlap képzések menüpontjában, vagy a következő elérhetőségeken: kepzes@tpf.hu, 06-1-237-1300/120. Miről lesz szó a cikksorozat következő részeiben? Cikksorozatunkban tippeket adunk a projektek szakmai és pénzügyi megtervezéséhez, megismerkedünk a projekttervezés és pályázatírás fogásaival és buktatóival, valamint felkészítjük Önt arra, hogy miként tudja profi projektmenedzserként megelőzni, illetve kezelni a tipikus kockázatokat, amelyek az szervezeti tervek eredményes megvalósítását veszélyeztethetik.
8 Távoktatási tanfolyamaink az interneten Projekt-tervezés és pályázatírás Az Ön aktuális projekt-ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a projekt kidolgozásának folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://tanfolyam.pafi.hu Forrásteremtés Az Ön aktuális ötletét fejlesztve lépésről lépésre saját ritmusában haladhat végig a forrás szerzés folyamatán. Tudnivalók és jelentkezés: http://forrasteremtes-tanfolyam.pafi.hu Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám Szervezetfejlesztés Képes lesz a többiekkel együtt megfogalmazni egy olyan szervezeti jövőt, amely mellett kölcsönösen elköteleződnek. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu Weboldal-készítés Egyszerű eszközökkel elkészíti honalapját egy ingyenes tárhelyet is tartalmazó szolgáltatás a www.wordpress.com segítségével. Tudnivalók és jelentkezés: http://weboldal-tanfolyam.pafi.hu Részvétel a távolból A program célja, hogy egy-egy eseményt elérhetővé lehessen tenni az interneten azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem lehetnek jelen. Tudnivalók és jelentkezés: http://reszvetel-tanfolyam.kka.hu/
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 9 TARTALOM Kedves Pályázók, Támogatottak!... 1 Felhívás szakértők számára a Norvég Civil Támogatási Alap értékelői listájára való bejelentkezésre... 1 ÖSSZEBESZÉLNEK A FIATALOKÉRT... 2 Részvétel hete 2014... 3 Idén is Társadalmi Vállalkozások Napja!... 3 Hasznos információk az Európai Együttműködési projektekhez... 4 Ingyenes térkép a közbringához... 4 Mit ér az ember (egészsége), ha szín(-es) magyar?... 5 HOGYAN LESZNEK HOSSZÚ TÁVON FENNTARTHATÓAK A MAGYARORSZÁGI TÁRSADALMI SZERVEZETEK?... 6 A szakértő válaszol (1. rész) Hogyan szerezzünk pénzt a működési költségeinkre?... 6 Távoktatási tanfolyamaink az interneten... 8 TARTALOM... 9 A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója... 10 Korábban megjelent pályázatok... 10 Társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund... 10 Fiatal magyar kutatók külföldi tudományos rendezvényen való aktív részvételének támogatása... 11 DAAD graduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterületen a 2015-2016. tanévben Németországban... 13 DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára német felsőoktatási intézményben a 2014-2015. tanévben... 15 Könyvtár, ami összeköt Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködésére ösztöndíj... 17 Vera Molnár Ösztöndíjprogram művészeknek... 18 Kétmillió forint értékű könyvtártámogatás általános iskolai könyvtáraknak... 19 Polgári eljárásjogi témakörben dolgozatírás Dr. Kiss Daisy emlékére... 19 Sokszemközt komplex színházpedagógiai program középiskoláknak... 20 Verselő Antológia 2014 (VAN14)... 21 Miért hiszek az emberben? Miért hiszek magamban? írások... 22 Tudni, tenni, emberhittel Egy jobb világért, írásművek közzététele... 22 A 20. évszázad elszámoltatása írások közzététele... 23 Légy hős! rendhagyó verseny... 23 Szabó Ervin könyvírási pályázat... 24 Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban 10-14 éves (5-8. évfolyamos) gyermekek alkotásai... 24 Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban 3-6 éves gyermekek, óvodás csoportok alkotásai... 26 Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban 6-10 éves (1-4. évfolyamos) gyermekek alkotásai... 27 Energiahatékonyság és energiatudatosság a mindennapokban 14-18 éves (9-14. évfolyamos) gyermekek alkotásai... 28 Nikon Photo Contest verseny... 29 Természetfotózás III. Fehértavi Darvadozás... 30 Generációk együtt családi fotópályázat... 31 Best 100 A legjobb száz fotó, nemzetközi fotópályázat és kiállítás... 32 Formatervezési pályázat 2014 AXOR márka... 33 Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat... 34 Mobilalkalmazás fejlesztése verseny... 36 Marketingközhelyek gyűjtése nyereményjáték... 37 Képzőművészeti alkotások kiállításra a 13. Magyar Festészet Napja alkalmából Az arány... 40 Meghirdették a 2015-ös év legjobb állását, Önt érdekelné? Hello Szeged... 42
10 Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám A már megjelent még érvényes és a kiírás óta megváltozott pályázatok mutatója A támogatás címe Beadási határidő Utolsó módosítás Link a pályázathoz a www.pafi.hu oldalon Szolnok kilenc arca ötletpályázat 2014. 09. 30. 2014. 09. 17. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/0669866095ff2e3ac1257d4a003 DB6B0 A fiatalok vállalkozóvá válásának támogatása a konvergencia régiókban / TÁMOP-2.3.6.B-12/1 folyamatos 2014. 07. 02. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/b5d67338b1aa4a83c1257a31003 10722 Technológiai start-up ökoszisztéma építés K+F 2013. 11. 15., 2014. 12. 31. Korábban megjelent pályázatok A korábbi számainkban megjelent és még érvényes pályázatokat előfizetőink az alábbi linken találják meg: http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/e_hetilaphoz_korabban_megjelent?openpage 2013. 12. 16. http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/ervdocidweburlap/bcf072ba4b7cb196c1257b87003 B0B65 Társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund Magyar Tudományos Akadémia Sasakawa Young Leaders Fellowship Fund (SYLFF Fiatal Vezetők Ösztöndíja Alapítvány) pályázatot hirdet diplomás fiataloknak a magyar gazdaság és kultúra fejlődését szolgáló, ugyanakkor egyetemes, humanitárius szempontokat is érvényesítő társadalomtudományi továbbképzési ösztöndíj elnyerésére. A Kuratórium előnyben részesíti a nemzetközi beágyazottságú, korunk aktuális társadalmi és gazdasági problémáinak megoldását célzó kutatásokat. A továbbképzési ösztöndíj nyertesei 2015. január 1-től akadémiai vagy egyetemi kutatóhelyen (Budapesti Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Eötvös Loránd Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem), témavezető irányításával végzik munkájukat. Pályázatot nyújthatnak be master fokozatú társadalomtudományi diplomával rendelkező 35 év alatti szakemberek. Az elnyerhető ösztöndíj időtartama 10 hónap. Az ösztöndíj havi összege nettó 100 000 forint. Az Alapítvány az ösztöndíjak odaítélésével munkaviszonyt nem létesít. Az Alapítvány által nyújtott öszszeg adómentes. A SYLFF ösztöndíjjal egyidejűleg egyéb ösztöndíjas jogviszony nem tartható fenn. A pályázatok benyújtási határideje: 2014. október 1. Az alapítványi támogatások odaítéléséről az MTA-SYLFF Kuratóriuma szakértői véleményekre támaszkodva egyszerű szótöbbséggel hozott határozattal dönt. A Kuratórium döntéséről a pályázók 2014. december 8-ig írásban értesítést kapnak. A pályázatokat hat magyar és egy angol nyelvű nyomtatott példányban, illetve elektronikus formában kérjük benyújtani. Pályázati űrlapok az Alapítvány Titkárságán (Tarnóczy Mariann alapítványi titkár, MTA Titkársága, 1051 Budapest, Nádor u. 7. Tel.: (1) 411-6196, sylff@titkarsag.mta.hu) igényelhetők. http://mta.hu
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 11 Fiatal magyar kutatók külföldi tudományos rendezvényen való aktív részvételének támogatása ŐSZI FORDULÓ I. A támogatás célja A Magyar Tudományos Akadémia (a továbbiakban: MTA) a tudományos kutatómunka elősegítése érdekében tett közérdekű felajánlás alapján és saját forrásból Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázatot alapított. A Magyar Tudományos Akadémia a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) 3. (1) bekezdés j) pontja, valamint az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.), és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet alapján 2015. január 1-jétől 2015. szeptember 30-ig terjedő időtartamra nyílt jellegű pályázatot hirdet fiatal kutatók külföldi tudományos rendezvényen (konferencián, szimpóziumon) való aktív részvételének támogatására. Az MTA az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat (INKP) kiírásával azoknak a fiatal kutatóknak kívánja a nemzetközi tudományos konferenciákon való részvételét támogatni, akik jelentős tudományos eredményeket értek el, és az MTA irányítása alatt álló intézményekben dolgoznak. II. A támogatásra jogosultak köre Pályázatot nyújthatnak be azok az MTA irányítása alatt álló kutatóközpontok, önálló jogi személy kutatóintézetek vagy a Támogatott Kutatócsoportok Irodája (továbbiakban: intézmény) alkalmazásában álló, tudományos munkakörben (tudományos segédmunkatárs, tudományos munkatárs, tudományos főmunkatárs, fiatal kutatói álláshelyen) foglalkoztatott magyar állampolgárságú kutatók, akik külföldi tudományos rendezvényen kívánnak aktívan (egy- vagy első szerzős előadással vagy poszter-bemutatóval) részt venni, és még nem töltötték be a 40. életévüket. A 35 és 40 év közötti kutatók csak megszerzett PhD birtokában pályázhatnak. A korhatár a 10 éven aluli gyermeke(ke)t nevelő kutatónők esetében gyermekenként 2 évvel meghosszabbodik. III. A támogatás megvalósulásának kizáró okai Nem részesülhet támogatásban az, aki a) a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott vagy ilyen nyilatkozatot tett; b) a támogatási szerződés megkötésének feltételeként a jelen pályázati kiírásban és a vonatkozó államháztartási jogszabályokban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, a szükséges dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja; IV. A pályázaton igényelhető támogatás formája és mértéke A pályázat nyílt jellegű, a vissza nem térítendő támogatás folyósítására egy összegben kerülhet sor. Ugyanarra a konferenciarészvétel-támogatásra adott évben csak egyszer lehet pályázni. A nyertes pályázó a megítélt összeget kizárólag a megpályázott konferencián való részvételre veheti igénybe. Elszámoláskor csak a támogatási időszakra (a döntéstől számítva 2015. szeptember 30-ig) eső számlák fogadhatóak el. A pályázati keret összege 2015. évre 10 00 000 Ft, a 2015. január 1-jétől 2015. szeptember 30-ig terjedő időszakra az irányadó összeg 5 M Ft. A minimálisan kiosztható összeg személyenként bruttó 100 000 Ft. A maximális támogatás Európán belüli rendezvény esetén személyenként bruttó 300 000 Ft, más kontinensen megtartott program esetén személyenként bruttó 500 000 Ft. V. A pályázat benyújtásának módja, helye és ideje A pályázat menete A pályázatokat 2014. szeptember 10-től október 15-ig lehet benyújtani az INKP elektronikus pályázati rendszeren keresztül (https://palyazat.mta.hu/inkp). A belépéshez az Akadémiai Adattár azonosítója szükséges. 1) Amennyiben a pályázó nem tagja az MTA köztestületének és nincs még Akadémiai Adattár azonosítója (AAT), regisztrálnia kell, és az alábbi útmutató segítségével kezdheti meg a pályázatának benyújtását. (útmutató 1) 2) Amennyiben a pályázónak van AAT-azonosítója (illetve a sikeres regisztrációt követően) az alábbi útmutató 3. pontjától kezdve töltheti ki az AAT-ben a kötelező mezőket. (útmutató 1) 3) Az AAT-ben való adatkitöltést követően léphet be a pályázó az INKP weboldalra. A pályázat kitöltését az alábbi útmutató segíti. (útmutató 2) A pályázathoz kapcsolódóan kitöltendő adatok és benyújtandó dokumentumok: 1) Weboldalra való feltöltéssel: A pályázati felületen szereplő adatok kitöltése, illetve a szükséges dokumentumok feltöltése: 1. a pályázó adatai (AAT-ből származó kötelező adatok: lásd útmutató); 2. a pályázat adatai (az INKP weboldalán töltendő ki);
12 3. a Mellékletek menüpont alá feltöltendő dokumentumok (pdf); 1. számú melléklet: rövid, maximum 2 oldalas szakmai-tudományos önéletrajz; 2. számú melléklet: a rendezvényre szóló meghívó másolata vagy a konferencia felhívása; 3. számú melléklet: amennyiben a tervezett előadást már elfogadták, a visszaigazolás másolata, illetve ha ilyen nem áll rendelkezésre, akkor helyette kb. 1 oldalas absztrakt és az absztrakt elfogadásának várható ideje; 4. számú melléklet: 10 éven aluli gyermek(ek)et nevelő kutatónők esetében a 10 éves kor alatti gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatának másolata(i). 2) Az alábbi dokumentumok eredeti példányát postán kérjük megküldeni az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztálya részére (1051 Budapest, Nádor utca 7.): 1. nyilatkozat: a pályázati weboldal Letöltés menüpontja alól letölthető dokumentumot kérjük kitölteni 2. közalkalmazotti munkajogviszony igazolása (aláírás, pecsét). A postabélyegző legkésőbbi dátuma 2014. október 15. lehet. A borítékon fel kell tüntetni: INKP 2015/1. A pályázati anyagok lezárásának határideje 2014. október 15. éjfél. VI. A pályázat érvényessége A pályázat formailag csak akkor érvényes, ha a pályázó személye megfelel a kiírás feltételeinek, és valamennyi szükséges dokumentum az előírt tartalommal, aláírva, határidőre beérkezett, illetve a pályázóval szemben nem áll fenn kizáró ok. Ha a pályázat nem felel meg a követelményeknek, az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályának munkatársa hiánypótlásra szólítja fel a pályázót az általa megadott e-mail címen. Hiánypótlásra az értesítés kézhezvételét követő 5 munkanap áll a pályázó rendelkezésére. Ha a pályázó a hiánypótlást hibásan, hiányosan nyújtja be, vagy a hiányosságokat határidőn belül nem pótolja, a pályázat érvénytelenség okán elutasításra kerül. Érvénytelennek minősülnek és nem kerülnek elbírálásra a pályázati felhívásban megjelölt határidő után benyújtott, illetve a formai követelményeknek más módon meg nem felelő pályázatok. VII. A pályázat elbírálása, a támogatói döntés A pályázatok szakmai bírálat alapján kerülnek értékelésre és rangsorolásra, melynek főbb szempontjai a következők: Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám a pályázó tudományos teljesítménye, a konferencia jelentősége, a konferencián bemutatni kívánt poszter vagy előadás témájának aktualitása, a konferencia remélt hatása a pályázó szakmai előrehaladásának érdekében. A pályázati támogatás odaítéléséről az Ifjúsági Nemzetközi Konferencia Pályázat Kuratóriuma 2014 őszén dönt. A pályázók a döntést követő 10 munkanapon belül elektronikus levélben kapnak tájékoztatást a döntésről. VIII. A támogatási szerződés megkötése, a támogatás folyósítása, beszámolás A sikeres pályázatot követően az MTA Titkárság a nyertes kutatót foglalkoztató intézmény részére biztosítja a megítélt támogatást. Az elnyert támogatási öszszeg rendelkezésre bocsátására a kutatót foglalkoztató intézményen keresztül kerül sor. A nyertes pályázó köteles értesíteni az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályát, ha a megpályázott rendezvény szervezői mégsem fogadták el az absztraktot. A fel nem használt vagy jogosulatlanul igénybe vett, valamint a támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén az összeg a vonatkozó külön jogszabályokban meghatározottak szerint késedelmi kamattal növelt mértékben fizetendő vissza. A visszafizetés ütemezését külön megállapodás rögzíti. A támogatást elnyert pályázó a rendezvény utolsó napjától számított egy hónapon belül köteles számlákkal is alátámasztott pénzügyi és szakmai beszámolót készíteni, és azt átadni az őt foglalkoztató intézménynek. Költségként elszámolhatók a külföldön rendezett tudományos rendezvényen való részvétel költségei: útiköltség, biztosítás, szállás, részvételi (regisztrációs) díj, vízumdíj, napidíj, külföldi tömegközlekedés, repülőtéri transzfer. Az elszámolás részletes szabályait a támogató a támogatás indításakor határozza meg. IX. Jogorvoslat A pályázat eredményéről szóló döntés ellen érdemi jogorvoslatnak helye nincs. A pályázó az MTA elnökénél kifogást nyújthat be, ha a pályázati eljárásra, a támogatási döntés meghozatalára, a támogatási szerződés megkötésére, a támogatás folyósítására vagy visszakövetelésére vonatkozó eljárás véleménye szerint jogszabálysértő vagy a jelen pályázati felhívásban foglaltakkal ellentétes. A kifogás benyújtására a pályázati kiírásban a kifogásolt intézkedéshez vagy
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 13 mulasztáshoz kapcsolódóan megállapított határidőn belül írásban van lehetőség. X. Egyéb, pályázattal kapcsolatos információk: a támogatási intenzitás mértéke 10-100%, azaz egy adott pályázat esetén a megvalósítandó projekt ennyi százalékát fedezi az elnyert támogatás, a támogató saját forrás meglétét nem követeli meg, pályázati díj nincs. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítással az MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztályán Kern Boglárka szakreferens (tel.: 06 1 411 6260, e-mail: inkp@titkarsag.mta.hu) áll rendelkezésre. http://mta.hu DAAD graduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterületen a 2015-2016. tanévben Németországban Deutscher Akademischer Austauschdienst Német Felsőoktatási Csereszolgálat Informationszentrum Budapest Német Felsőoktatási Információs Központ Az ösztöndíj célja Az ösztöndíj bármely tudományterületen végzett magyar hallgatók számára azt a lehetőséget kínálja, hogy német felsőoktatási intézményben mester- vagy egyéb graduális képzésen vegyenek részt a német végzettség megszerzése céljából. Az ösztöndíj megpályázható a hazai graduális szintű képzés csak első vagy csak második évének németországi elvégzésére is, ekkor azonban a végzettség a hazai intézményben kerül megszerzésre. Az ösztöndíj időtartama Az ösztöndíj időtartama a választott képzéstől vagy tanulmányoktól függően 10 és 24 hónap között lehet. Minden ösztöndíjat először csak egy tanulmányi évre ítélnek meg és jó tanulmányi teljesítmény esetén lehet kérelemmel az ösztöndíj időtartamát meghosszabbítani. Az ösztöndíj összege A DAAD havonta 750 euró ösztöndíjat biztosít. Ezen kívül a DAAD 200 euró egyszeri utazási hozzájárulást is nyújt. Továbbá a DAAD évente 260 euró tanulmányi- és kutatási támogatást nyújt, és adott esetben lakhatási támogatást és családi pótlékot is biztosít. Egy esetleges nyelvtanfolyam finanszírozását a DAAD estenként bírálja el. Ha a fogadó német felsőoktatási intézményben tandíjfizetési kötelezettség merül fel, abban az esetben a DAAD vagy az ösztöndíjasokat a tandíjfizetési kötelezettség alól felszabadítja, vagy szemeszterenként 500 euró értékhatárig a DAAD a tandíjat átvállalja. A német nyelvismeret elmélyítésére a Deutsch-Uni Online (DUO) online nyelvtanfolyam ajánlott. A DAAD 6 hónapig átvállalja a nyelvtanfolyam díját az ösztöndíj odaítélésétől kezdődően. Ezen kívül az ösztöndíjasok támogatást igényelhetnek a DAAD-nál egy saját választású német nyelvtanfolyamon való részvételre az ösztöndíj időtartama alatt. További információt az ösztöndíj elnyerését követően kapnak az ösztöndíjasok. Szükség esetén az ösztöndíj kezdete előtt (az ösztöndíjasnak ingyenes) német nyelvtanfolyamot támogathat a DAAD egy németországi nyelviskolába. Erről a döntést a DAAD hozza meg. Adott esetben a részvétel kötelező. Pályázati feltételek A DAAD graduális tanulmányi ösztöndíjára azok a kiváló végzős hallgatók illetve diplomások pályázhatnak, akik az ösztöndíj kezdetekor már legalább az első végzettséggel rendelkeznek (Bachelor bizonyítvány, diploma vagy egyéb főiskolai vagy egyetemi végzettség), és a kiválasztott németországi Master képzésen jelentkezésre jogosultak. Pályázni már az utolsó tanulmányi éven is lehet. A diplomásoknak a pályázás időpontjában az utolsó végzettség rendszerint nem lehet hat évnél régebbi. Kérjük, vegye figyelembe, hogy az ösztöndíjra történő pályázással párhuzamosan a kiválasztott német felsőoktatási intézmény felvételi eljárásán is önállóan és időben részt kell vennie. Ügyeljen a kiválasztott tudományterület jelentkezési határidejére, valamint az előírt nyelvi és szakmai előírásokra. A DAAD online-pályázati adatlapon mindenképpen több mesterszakot (német felsőoktatási intézményt) kell rangsorolni. Minden egyes a rangsorban megadott szakterülethez a Mesterszak leírása formanyomtatványt kell kitölteni, amely a DAAD Német Felsőoktatási Információs Központ honlapján található: http://www.daad.info.hu/ -mstipendiendaadstudien.html
14 Sikeres pályázat esetén a bíráló bizottság által engedélyezett szakra a német felsőoktatási intézmény felvételi igazolását az ösztöndíj megkezdése előtt a DAAD központjába el kell juttatni. A DAAD ösztöndíj odaítéléséről szóló oklevele csak akkor válik érvényessé, ha a felvételi igazolást a DAAD megkapja. A német nyelvű képzések esetén a DAAD ösztöndíjra pályázóknak a német nyelvismeretet egy állami vagy államilag elismert intézmény által kiállított nyelvvizsga-bizonyítvánnyal kell igazolniuk. Amennyiben a DAAD ösztöndíj pályázathoz csatolt német nyelvismeret igazolása a német felsőoktatási intézmény felvételi eljárásához nem elegendő, akkor a pályázónak még német felsőoktatási intézmény által előírt időpontig a szükséges német nyelvismeret igazolását is be kell nyújtania. Az angol nyelvű képzések esetén az angol nyelvismeretet pályázati anyaggal együtt kell igazolni. Amennyiben a pályázathoz elfogadott angol nyelvvizsga bizonyítvány a német felsőoktatási intézmény előírásainak nem felel meg, abban az esetben a pályázónak képesnek kell lennie a DAAD pályázat benyújtása után a német felsőoktatási intézmény felvételi eljárásához előírt angol nyelvvizsga bizonyítványt (legkésőbb a német felsőoktatási intézmény által előírt időpontig) benyújtania. A német nyelvismeret igazolására azonban minden esetben szükség van, amely egy állami vagy államilag elismert nyelvvizsga bizonyítvánnyal történhet. Azok a pályázók, akik nem rendelkeznek német nyelvvizsgával, vagy nem beszélnek németül, kérjük, időben forduljanak a DAAD Információs Központhoz Budapesten, vagy valamelyik DAAD lektorhoz az OnDaF nyelvi teszt teljesítéséhez (időpontok: http://www.daad.info.hu/mevents.html, vagy ha egyáltalán nem beszélnek németül egy DAAD-Sprachzeugnis űrlapért. Ha a kiválasztott szakon többhónapos külföldi tartózkodással is számolni lehet, az egész külföldi tartózkodást rendszerint csak akkor lehet figyelembe venni, ha a külföldi tartózkodás egy Európai Uniós tagországba (de nem a saját hazájába) szól, maximum 6 hónap és legfeljebb ösztöndíj időtartamának a 25%-át teszi ki. A pályázatból kizárásra kerülnek azok a pályázók, akik a pályázáskor több mint 15 hónapja tartózkodnak Németországban. A pályázati dokumentumok (ÚJ!) A pályázás a DAAD portálon keresztül online történik, amely a http://www.funding-guide.de ösztöndíjas adatbankból érhető el, valamint papíralapon a Magyar Ösztöndíjbizottságnál. A pályázat csak akkor érvényes, Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám ha online és papíralapon is határidőn belül elküldésre kerül, és hiánytalanul beérkezik a MÖB-höz. A pályázathoz szükséges két példányban mindenkor benyújtandó dokumentumok köre (teljes körű és kötelező) érvényű felsorolása az Ellenőrző lapon található, amely a következő honlapon olvasható: http://www.daad.info.hu/mstipendiendaad.html. A DAAD portálra (http://www.funding-guide.de) feltöltendő dokumentumok: Kötelező érvényű ellenőrző lap MÖB online-pályázati adatlap DAAD online-pályázati adatlap Szakmai önéletrajz Adott esetben publikációs lista Munkaterv A választott szakok leírása a) Mesterszak leírása formanyomtatvány b) Csak az első prioritásnál: mesterszak tanterve az internetről kinyomtatva (struktúra, modulok tartalma) Adott esetben diplomá(k) másolata és fordítása Minden leckekönyv másolata és fordítása (szakváltásoké is!), nem Europass oklevélmelléklet Érettségi bizonyítvány másolata és fordítása államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány, adott esetben fordítással, vagy OnDaF bizonyítvány, esetleg DAAD-Sprachzeugnis (Kérjük, vegyék figyelembe a nyelvvizsgáról a pályázati feltételeknél leírtakat! http://www.daad.info.hu/daadnyelvvizsga14.pdf) Adott esetben további dokumentumok másolata és fordítása pl.: igazolás szakmai gyakorlatról. Papíralapon benyújtandó dokumentumok: Ajánlólevél magyarországi tudományos fokozattal (doktorált, habitált) rendelkező főiskolai vagy egyetemi oktatatótól, lezárt borítékban Pályázati összefoglaló (az a kinyomtatott PDF dokumentum, melyet a pályázat véglegesítése után a DAAD-portálon kap) Felhívjuk azok figyelmét, akik németországi részképzésre pályáznak ösztöndíjat, és Magyarországon szeretnének Master végzettséget szerezni, a következőkre: Ha egy magyarországi két éves képzésből egy évet Németországban szeretne
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 15 teljesíteni, a pályázatban mellékelni kell a hazai intézmény igazolását a németországi tanulmányok elismeréséről, vagy a tanulmányi rendet. Igazolni kell továbbá, hogy a rendes tanulmányi időt a hallgató nem lépi túl, tehát a magyarországi Master képzés a németországi tanulmányokkal együtt nem fog tovább tartani, mint egy kizárólag itthon teljesített mesterképzés. A pályázás helye (ÚJ!). Online (a http://www.funding-guide.de oldalon keresztül), valamint papíralapon a Magyar Ösztöndíj Bizottságnál (MÖB) Pályázati határidő: november 15. (postai bélyegző) Általános tudnivalók. Kérjük, mindenképp vegyék figyelembe a Pályázati útmutató (http://www.daad.info.hu/ mbewerbungsanleitung.pdf) erre a programra is vonatkozó pályázati feltételeit és eljárását! A tanulmányi ösztöndíj kezdeti időpontja általában október 1. Abban az esetben, ha a pályázónak két illetve négy hónapos nyelvi tanfolyamot is odaítélt a bíráló bizottság, akkor az ösztöndíj ennek megfelelően korábban kezdődik. A németországi posztgraduális (mester/master szintű) továbbtanulási lehetőségekről a következő honlapon lehet informálódni: http://www.hochschulkompass.de. Pályázók a képzőművészet, formatervezés, filmművészet, zeneművészet, építészet, belsőépítészet, tájépítészet, várostervezés, vidéktervezés, valamint színházművészet, rendezés, tánc- és mozdulatművészet szakterületről, akik mestervagy egyéb posztgraduális képzésen szeretnének végezni, a Graduális ösztöndíj művészek és építészek számára program megfelelő kategóriáinak keretében pályáznak. Az e kategóriában pályázók vegyék figyelembe az eltérő pályázati határidőt és helyet, valamint a minden esetben benyújtandó munkadarabot (lásd a különböző művészeti ágakra vonatkozó leírást a http://www.fundingguide.de oldalon.) Hiányos pályázatokat a DAAD nem tud figyelembe venni. DAAD graduális ösztöndíj művészek és építészek számára német felsőoktatási intézményben a 2014-2015. tanévben Deutscher Akademischer Austauschdienst Német Felsőoktatási Csereszolgálat Informationszentrum Budapest Német Felsőoktatási Információs Központ A pályázat programvariánsai: előadóművészeti szakterület zeneművészeti szakterület képzőművészeti, design/vizuális kommunikáció és filmművészeti szakterület építészeti szakterület Az ösztöndíj célja Az ösztöndíj a képzőművészet, formatervezés, filmművészet, zeneművészet, építészet, belsőépítészet, tájépítészet, várostervezés, vidéktervezés, valamint előadóművész (színművészet, rendezés, tánc- és mozdulatművészet stb.) magyar hallgatóknak azt a lehetőséget kínálja, hogy a német felsőoktatási intézményben egy egyéves végzettség nélküli szakirányú továbbképzésen, illetve kiegészítő művészeti képzésen vegyenek részt, vagy graduális képzés során egy német végzettséget (pl. Master/diploma) szerezzenek meg. Az ösztöndíj időtartama Végzettség nélküli szakirányú továbbképzés esetén: általában 1 év. Egyes esetekben a képzés időtartamának megfelelő meghosszabbítása igényelhető. Végzettséget adó képzések esetén: a választott képzés vagy tanulmányi terv függvényében 10 és 24 hónap között. Minden ösztöndíjat először egy tanévre ítélnek oda, és jó tanulmányi eredmények esetén a választott képzés vagy tanulmányi terv függvényében hosszabbítás igényelhető. Az ösztöndíj összege A DAAD havonta 750 euró ösztöndíjat biztosít, ezen felül 200 euró egyszeri utazási hozzájárulást is nyújt. Továbbá évente 260 euró tanulmányi- és kutatási támogatást, adott esetben lakhatási támogatást és családi pótlékot is biztosít. Ha az adott német felsőoktatási intézményben tandíjfizetési kötelezettség merül fel, abban az esetben a DAAD vagy az ösztöndíjasokat a tandíjfizetési kötelezettség alól felszabadítja, vagy szemeszterenként 500 euró értékhatárig a DAAD a tandíjat átvállalja. A német nyelvismeret elmélyítésére a Deutsch-Uni Online (DUO) online nyelvtanfolyam ajánlott. A DAAD 6 hónapig átvállalja a nyelvtanfolyam díját az ösztöndíj odaítélésétől kezdődően. Ezen kívül az ösztöndíjasok támogatást igényelhetnek a DAAD-nál egy saját választású német nyelvtanfolyamon való részvé-
16 Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám telre az ösztöndíj időtartama alatt. További információt az ösztöndíj elnyerését követően kapnak az ösztöndíjasok. Adott esetben a részvétel kötelező. Pályázati feltételek Az ösztöndíj feltétele, hogy a pályázó a magyarországi képzését a megfelelő végzettséggel befejezte, amennyiben lehetséges. Pályázni már az utolsó tanulmányi éven is lehet. Alapvetően a pályázás során nincs korhatár, azonban a zenei művészeti területen figyelembe kell venni, hogy a művészeti felsőoktatási intézményekben általában csak azokat a pályázókat veszik fel, akik 28-30 évnél nem idősebbek. A diplomásoknak a pályázás időpontjában az utolsó végzettség rendszerint nem lehet hat évnél régebbi. Azok a pályázók, akik művészeti szakokon doktorálnak (DLA) és egyéni németországi tartózkodást terveznek (nem strukturált mesterképzés), kérjük forduljanak a DAAD Német Felsőoktatási Információs Központhoz. A DAAD bonni központjával közösen hozzák meg a döntést, hogy melyik ösztöndíj programra lehetséges a pályázás. A Zenetudomány és Művészettudomány szakterületre jelentkezők kérjük a Graduális tanulmányi ösztöndíj bármely tudományterület számára programra pályázzanak. Ha a kiválasztott szakon többhónapos külföldi tartózkodással is számolni lehet, az egész külföldi tartózkodást rendszerint csak akkor lehet figyelembe venni, ha a külföldi tartózkodás egy Európai Uniós tagországba (de nem a saját hazájába) szól, maximum 6 hónap és legfeljebb ösztöndíj időtartamának a 25%-át teszi ki. A pályázatból kizárásra kerülnek azok a pályázók, akik a pályázáskor több mint 15 hónapja tartózkodnak Németországban. Kérjük, ügyeljenek arra, hogy (német vagy angol nyelvű) struktúrált tanulmányi képzés (Master, ill. másoddiplomás képzés) esetén az ösztöndíjra történő pályázással párhuzamosan a német felsőoktatási intézmény felvételei eljárásán is részt kell venni, valamint függetlenül az ösztöndíjra előírt nyelvvizsgától, a továbbtanuláshoz szükséges nyelvismeretet a német felsőoktatási intézmény előírásainak megfelelően be kell nyújtani. Mindezeket a német felsőoktatási intézmény jelentkezési határidejéig kell igazolni. Német nyelvű struktúrált képzések esetén a pályázattal együtt egy állami vagy államilag elismert intézmény által kiállított német nyelvvizsga-bizonyítványt kell benyújtani. Amennyiben a DAAD ösztöndíj pályázathoz csatolt német nyelvismeret igazolása a német felsőoktatási intézmény felvételi eljárásához nem elegendő, akkor a pályázónak a DAAD ösztöndíjra történő pályázás után (legkésőbb a német felsőoktatási intézmény által előírt időpontig) ezt a további nyelvi igazolást is be kell nyújtania. Angol nyelvű strukturált képzések esetén a pályázattal együtt az angol nyelvvizsga-bizonyítványt kell benyújtani. Amennyiben a DAAD ösztöndíj pályázathoz csatolt angol nyelvismeret igazolása a német felsőoktatási intézmény felvételi eljárásához nem elegendő, akkor a pályázónak a DAAD ösztöndíjra történő pályázás után (legkésőbb a német felsőoktatási intézmény által előírt időpontig) ezt a további nyelvi igazolást is be kell nyújtania. Ezen kívül egy állami vagy államilag elismert intézmény által kiállított német nyelvvizsga-bizonyítványt is csatolni kell a pályázathoz. Azok a pályázók, akik nem beszélnek németül, vagy nem rendelkeznek német nyelvvizsgával, kérjük, időben forduljanak a budapesti DAAD Információs Központhoz, vagy a DAAD lektorok egyikéhez, egy DAAD nyelvi bizonyítványért ( DAAD Sprachzeugnis ), illetve ha a pályázó nem beszél németül egy erről szóló igazolásért. Egyéni, struktúrált tanulmányi programon kívüli továbbképzés esetén is szükséges egy állami vagy államilag elismert intézmény által kiállított német nyelvvizsga-bizonyítvány, OnDaF nyelvi szintfelmérő vagy DAAD nyelvi igazolás. Amenynyiben a továbbképzés angol nyelven történik, akkor az angol nyelvismeretet igazoló nyelvvizsga-bizonyítványt is be kell nyújtani. A pályázati dokumentumok (ÚJ!) A pályázás a DAAD portálon keresztül online történik, amely a http://www.funding-guide.de ösztöndíjas adatbankból érhető el, valamint papíralapon a DAAD bonni központjánál. A pályázat csak akkor érvényes, ha online és papíralapon is hatridőn belül elküldésre kerül, és hiánytalanul beérkezik Bonnba. A pályázathoz szükséges két példányban mindenkor benyújtandó dokumentumok köre (teljes körű és kötelező) érvényű felsorolása az Ellenőrző lapon található, amely a következő honlapon olvasható: http://www.daad.info.hu/mstipendiendaadkunstler.html. A DAAD portálra (http://www.funding-guide.de) feltöltendő dokumentumok: Kötelező érvényű ellenőrző lap MÖB online-pályázati adatlap DAAD online-pályázati adatlap
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 17 Szakmai önéletrajz Adott esetben publikációs lista Munkaterv A választott szakok leírása a) Mesterszak leírása formanyomtatvány b) Csak az első prioritásnál: mesterszak tanterve az internetről kinyomtatva (struktúra, modulok tartalma) A strukturált képzések esetén a választott szak leírása (profil, struktúra, pl.: tanterv az internetről kinyomtatva) Egyéni művészeti tanulmányok esetén: Fogadónyilatkozat a tudományos fokozattal rendelkező német egyetemi oktatótól Adott esetben diplomá(k) másolata és fordítása. Minden leckekönyv másolata (szakváltásoké is!) és fordítása (nem Europass oklevélmelléklet) Érettségi bizonyítvány másolata és fordítása. Államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány, adott esetben fordítással, vagy OnDaF bizonyítvány, esetleg DAAD Sprachzeugnis (Kérjük, vegyék figyelembe a nyelvvizsgáról a pályázati feltételeknél leírtakat! http://www.daad.info.hu/daadnyelvvizsga14.pdf) Adott esetben további dokumentumok másolata és fordítása pl.: igazolás szakmai gyakorlatról Munkadarab (A DAAD kiegészítő leírása a követező honlapon olvasható: http://www.daad.de/extrainfo) Papíralapon benyújtandó dokumentumok: Ajánlólevél magyarországi tudományos fokozattal (doktorált, habitált) rendelkező főiskolai vagy egyetemi oktatatótól, lezárt borítékban Pályázati összefoglaló (az a kinyomtatott PDF dokumentum, melyet a pályázat véglegesítése után a DAAD-portálon kap). A pályázat határideje és beadási helye (FIGYELEM! VÁLTOZÁS!) Minden év október 31., minden szakterület számára DAAD Referat 324 Kennedyallee 50 D-53175 Bonn Deutschland Általános tudnivalók Kérjük, mindenképp vegyék figyelembe a Pályázati útmutató (http://www.daad.info.hu/-mbewerbungsanleitung.pdf) erre a programra is vonatkozó pályázati feltételeit és eljárását! A művészeti ösztöndíj kezdeti időpontja általában október 1. Abban az esetben, ha a pályázónak egy két illetve négy hónapos nyelvi tanfolyamot is odaítélt a bíráló bizottság, akkor az ösztöndíj ennek megfelelően korábban kezdődik. A németországi graduális (master szintű) továbbtanulási lehetőségekről a következő honlapon lehet informálódni: http://www.hochschulkompass.de. Könyvtár, ami összeköt Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködésére ösztöndíj AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELNÖKE PÁLYÁZATOT HIRDET. A program célja a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az Országgyűlési Könyvtárban eltöltött egy hónap során lehetőségük nyílik a könyvtár állományának, szolgáltatásainak, működésének megismerésére; gyakorlati munkavégzésre; saját szakmai tevékenységük bemutatására; kapcsolatépítésre; közös szakmai együttműködési projektek kidolgozására illetve azokban való részvételre. Az ösztöndíjat elnyert fiatal könyvtárosok feladatai: az Országgyűlési Könyvtár gyűjteményének, feladatainak, működésének megismerése; gyakorlati részvétel szakmai munkafolyamatokban különböző könyvtárakban; a magyarországi könyvtári rendszer megismerése; írásos beszámoló készítése az egy hónapos munkáról. Az ösztöndíj keretében 2014. november 1 november 30. között nyolc határon túli és két magyarországi szakember tölthet egyidejűleg egy hónapot az Országgyűlési Könyvtárban.
18 A nyertes pályázók az ösztöndíj időszaka alatt díjazásban részesülnek, melynek összege 250 000 Ft (bruttó). A nyertes pályázók részére utazási és szállásköltséget biztosítunk. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK A programra az alábbi országokból lehet pályázni: Horvátország, Magyarország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Ukrajna. A programra felsőfokú végzettséggel és legalább 2 éves dokumentálható könyvtárban végzett szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek vagy középfokú végzettséggel rendelkező 5 éves könyvtárszakmai tapasztalattal rendelkező könyvtárosok pályázhatnak, akiknek életkora nem haladja meg a 40 évet. A pályázóknak rövid (5-8 nyomtatott oldal terjedelmű) pályamunkát kell benyújtaniuk az alábbi témák egyikében: 1. Könyvtárak a nemzetpolitikai feladatok szolgálatában (gyűjteményszervezés, szolgáltatáspolitika, szolgáltatásmarketing). 2. Egy meglévő nemzetpolitikai gyűjtemény bemutatása. 3. Nemzeti, nemzetiségi, kisebbségi digitális adattár létrehozása, működtetése. 4. A Kárpát-medencei magyar kisebbség könyvtári ellátásával kapcsolatos együttműködés lehetőségei és formái. 5. A magyar kulturális örökség bemutatása helyi gyűjteményekben. A pályázatnak tartalmaznia kell: a pályázó szakmai önéletrajzát; elérhetőségét (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím); az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány vagy oklevél másolatát; munkaviszonnyal rendelkező pályázó esetében munkahelyi nyilatkozatot annak igazolására, hogy a pályázó munkahelye kész biztosítani a nyertes pályázónak a programban való részvételt (állandó munkahely hiányában ezen igazolás benyújtása nem szükséges); a szakmai tapasztalat meglétét igazoló dokumentumo(ka)t; rövid (1-2 oldalas) motivációs levelet. A pályázatot kettő nyomtatott példányban az alábbi címre kérjük elküldeni: Országgyűlési Könyvtár Titkárság H-1055 Budapest Kossuth tér 1-3. A borítékon kérjük feltüntetni: Könyvtár, ami összeköt Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám A pályázatot kérjük elektronikusan is elküldeni az osztondij@ogyk.hu címre. (Formátum: MS Word) A pályázat beküldési határideje: 2014. október 3. (péntek) (postára adás és e-mail beérkezés dátuma). További információ a fenti e-mail címen kérhető. A PÁLYÁZATOK ELBÍRÁLÁSA A pályázatokat az Országgyűlés elnöke által felkért szakemberekből álló bíráló bizottság értékeli. Az eredményről 2014. október 15-ig minden pályázó értesítést kap. A díjazottak listáját az Országgyűlés (http://www.parlament.hu) és az Országgyűlési Könyvtár (http://www.ogyk.hu) honlapján tesszük közzé. Bízunk abban, hogy a résztvevők az Országgyűlési Könyvtárban szerzett tapasztalatokat és ismereteket széleskörűen hasznosítani tudják majd későbbi munkájuk során. Vera Molnár Ösztöndíjprogram művészeknek A Kepes Intézet és az Eszterházy Károly Főiskola a Balassi Intézet támogatásával megalapította a Vera Molnár Ösztöndíjprogramot. A Program célja, hogy olyan művészeket támogasson, akik a tudománytechnika-művészet kapcsolatával foglalkoznak és a tudományos felfedezéseket, legújabb technikákat kihasználva előre mutató, újszerű alkotásokat hoznak létre. Az ösztöndíj nyertese 2014. november 1-2014. december 1-ig tartó Párizsi tartózkodást nyer az Institut hongrois de Paris jóvoltából, ahol megismerkedhet a műfaj legújabb tendenciáival, valamint 500 000 Ft pénzjutalomban részesül. Az ösztöndíjra jelentkezni 35 éves korhatárig lehet szakmai önéletrajz, valamint öt műből álló referenciaanyaggal (fotó dokumentáció vagy fény és kinetikus műveknél videó dokumentáció) a kepesintezet.eger@gmail.com-on. 2014. október 1-ig! Információ: 0636 420 044 http://www.kepeskozpont.hu/vera-molnar-osztondij/
Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám 19 Kétmillió forint értékű könyvtártámogatás általános iskolai könyvtáraknak A pályázat célja Az általános iskolákban folyó tehetséggondozó, nevelő munka segítése az iskolának juttatott ajándékkönyvek révén; a diákok készség- és képességfejlesztésének támogatása olvasási kultúrájuk fejlesztésén keresztül. Kik pályázhatnak? A pályázatra OM azonosítóval rendelkező azon általános iskolák adhatják be nevezésüket, akiknek legalább egy diákjuk egy tantárgyból érvényesen benevez a Tudásbajnokság tanulmányi versenyére a 2014-15-ös tanévben. A pályázat tartalma Pályázati feltételek: Érvényes pályázatot az OM azonosítóval rendelkező általános iskolák az alábbi feltételeknek eleget téve adhatnak be. Pontosan és hiánytalanul kitöltött Pályázati adatlap az intézményvezető és a Tudásbajnokság szervező mentortanárának aláírásával Pályázati adatlap határidőre történő beküldése a pályázati kiírásban megadott címre Legalább egy diák egy tantárgyra vonatkozó érvényes nevezése a Tudásbajnokság 2014-15-ös tanulmányi versenyére a Tudásbajnokság Iskolai nevezési lapján, vagy interneten, a http://www.tudasbajnoksag.hu/nevezes/pedagogus oldalon keresztül. (A Tudásbajnokság 2014-15-ös tanulmányi versenyére való érvényes nevezéshez a nevezés beküldése és a nevezési díj határidőre történő befizetése szükséges.) Az érvényesen benevezett tantárgyak számának meghatározása az alábbiak szerint történik: ha egy diák 2 tantárgyból, egy másik is 2-ből, egy harmadik pedig 1 tantárgyból nevez be a Tudásbajnokság 2014-15-ös tanulmányi versenyére, valamint legalább a verseny első félévére vonatkozó nevezési díját is befizette, úgy ez 5 érvényes tantárgyi nevezésnek számít. A Pályázati adatlap megtalálható a http://www.tudasbajnoksag.hu/palyazat oldalon. A Pályázati adatlap beküldése nélkül a pályázat érvénytelen. Az Iskolai nevezési lap letölthető a http://www.tudasbajnoksag.hu/nevezes/pedagogus oldalról. A pályázat határideje: 2014. szeptember 30. A 2014. szeptember 30-án éjfélig beérkezett pályázati adatlapokat vesszük figyelembe a pályázat során. A Pályázat értékelésének, a sorsolásnak az időpontja: 2014. október 22. A nyertesek névsorának közzététele: 2014. október 22. a http://www.tudasbajnoksag.hu/palyazat oldalon. A nyerteseket külön is értesítjük. A pályázaton nyerhető támogatás összértéke: 2 000 000 Ft 1. Díj: 1 000 000 Ft értékű ajándékkönyv az iskolának 2. Díj: 500 000 Ft értékű ajándékkönyv az iskolának 3. Díj: 250 000 Ft értékű ajándékkönyv az iskolának 4-8. Díj: 50 000 Ft értékű ajándékkönyv az iskolának A pályázat lebonyolítása: A nyertes pályázók az általános iskolás korosztálynak szóló válogatott könyveket kapnak iskolai könyvtáruk gyarapítására. A pályázó iskolák közül sorsolással választjuk ki a nyerteseket. A sorsolási adatbázisban a pályázó általános iskola annyiszor szerepel, ahány tantárggyal a diákjait érvényesen benevezte a Tudásbajnokság 2014-15-ös tanulmányi versenyére. A sorsoláson az érvényes tantárgyi nevezések számának megfelelően vesznek részt a pályázó intézmények. A sok tantárgyas érvényes nevezés így többszörözi a nyerési esélyeket. A nyertesek részére nyereményüket az általuk megadott szállítási címre szállítjuk díjmentesen 2014. november 3-ig. A Pályázati adatlapot a következő címre várjuk: Bendegúz Gyermek- és Ifjúsági Akadémia Alapítványa 6701 Szeged, Pf. 784 Polgári eljárásjogi témakörben dolgozatírás Dr. Kiss Daisy emlékére A Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége DR. KISS DAISY emlékére pályázatot ír ki polgári eljárásjog témakörben joghallgatók részére. A pályázaton részt vehet bármelyik magyar egyetem jog- és államtudományi karán tanuló, nappali tagozatos hallgató.
20 A pályázat benyújtási határideje: 2014. október 19. 24.00 óra (A határidő után beérkezett pályaműveket nem tudjuk értékelni.) A pályázat választható témái: 1. A keresetváltoztatás és korlátai 2. Alperesi igényérvényesítés a polgári perben 3. Végrehajtási perek rendszere és sajátosságai A dolgozat terjedelme, minimum 20 000, maximum 30 000 karakter lehet (szóközökkel együtt). A pályázatokat kérjük a következő e-mail címre, PDF formátumban beküldeni: muk@muknet.hu A beküldött pályázatokat a Magyar Ügyvédi Kamara Elnöksége által kijelölt bizottság bírálja el, 2013. november 6-ig. A bizottság döntését a Magyar Ügyvédi Kamara honlapján (http://www.magyarugyvedikamara.hu) közzé tesszük. A díjakat a Magyar Ügyvédi Nap ünnepi ülésén, 2014. november 15-én adjuk át. A pályaművek díjazása: Első díj: 200 000 Ft Második díj: 100 000 Ft Harmadik díj: 50 000 Ft https://jak.ppke.hu Sokszemközt komplex színházpedagógiai program középiskoláknak Pályázat kiírója: Pesti Magyar Színház KiBelátó Program Pályázók köre: 15-20 évesekből álló iskolai csoportok, osztályok; színjátszó csoportok Pályázat beadási határideje: 2014. október 3. péntek 23:59 Azt hiszed, hogy átlátszó. Belelátsz, és akkor meglátod a láthatatlan látható. Ez egy kilátó, a falak felett átlátó, az átlátszót is meglátó. Előttünk, hogy láttassunk, hogy amit szeretnél, kilátóról láthasd, átláthass és beleláthass, legyen az is átlátszó ahol a láthatatlan láthatóvá válik. A Magyar Színház profilváltáson megy keresztül, a 2012/13-as évadtól kezdve, mint gyermek-, ifjúsági- és családi színház működik. Ennek a változtatásnak a Pályázatfigyelő ehetilap 2014/38. szám következő eleme a 2013/14-es évadban beinduló KiBelátó komplex színházpedagógiai program. Kulcsszavaink a kíváncsiság, a felfedezés, a kísérlet, és a párbeszéd. Szeretnénk nem csupán szolgáltató lenni célunk, hogy a Magyar Színház a közönség, és kiváltképp a felnövő generáció partnerévé váljon. A Sokszemközt Program Az évad három premierjéhez csatlakozva, hosszabb távon kívánunk együttműködni két-két kiválasztott budapesti/pest megyei középiskolai osztállyal/csoporttal. A próbafolyamat alatt az adott darab által felkínált témákat járjuk körül, valamint a fiatalok érdeklődésének megfelelően alkalom nyílik a próbák látogatására, és az alkotókkal való párbeszédre aminek eredményeképp az osztály ötletei, gondolatai, véleménye nyomot hagyhat a bemutatásra kerülő előadáson. A 2013/2014-es évad Sokszemközt programjának előadásairól és résztvevőiről beszámolókat olvashatnak a http://kibelato.blogspot.hu-n. A 2014/2015-ös évad I. projektje Az előadás címe: Anyegin Az előadás rendezője: Molnár-Keresztyén Gabriella Bemutató: 2014. november 22. A csatlakozó projekt tervezett indulása: 2014. október második hete Az Anyeginről Amikor Puskin sodró, szerteágazó története végén ott marad a dermedt Anyegin, valami visszavonhatatlan veszteségérzet van bennem is, hogy innen nincs tovább. De MI nincs tovább? És elkezd visszapörögni a történet, oda-vissza e körül a dermedt pillanat körül. Azt hiszem, ezt csak úgy tudom megmutatni színpadon, ha nagyjából egy időben történik múlt, jelen és fikció... (Molnár- Keresztyén Gabriella) Pályázati kategóriák: A, 15-20 évesekből álló középiskolai szervezett csoport/osztály (20-35 fő) B, 15-20 évesekből álló színjátszó csoportok (15-35 fő) A program menete: Az első alkalom az ismerkedés és a történetről való gondolkodás és játék jegyében telik a csoport és a projektet vezető színházpedagógusok találkoznak itt egymással. A foglalkozás időtartama és helyszíne: 135 perc, a pályázó intézményében vagy a színházban. A középső fázisban, amely négy-hat alkalmat ölel fel, az előadásra és a színház kulisszáira fókuszálva dolgozunk; ezekből kettőt a pályázó intézményében,