Tárgy: Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetéről (2015)

Hasonló dokumentumok
Tájékoztató. Heves megye turisztikai helyzetéről (2015)

Turisztikai fejlesztések az Új Széchenyi Terv keretében az Észak-magyarországi régióban

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

TDM rendszer szerepe a Balaton régió turizmusában. Dani Barbara MT Zrt. Balatoni Regionális Marketing Igazgatóság

HAJDÚSZOBOSZLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI RÉGIÓ TURISZTIKAI HELYZETKÉPE ÉS FEJLESZTÉSI FELADATAI

Turisztikai Tanácsadók Szövetsége támogató javaslata az Új Széchenyi Terv megvalósításáért

VESZPRÉM MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK

TDM szakmai és üzleti terv 2016.

CSILLAGHÚR PROGRAM. Tartalomjegyzék 1. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 4

2.1. A évben megvalósult főbb turisztikai fejlesztések Hévízen

TDM szakmai és üzleti terv 2016.

TOKAJ-HEGYALJA ÖRÖKSÉGTURISZTIKAI KONCEPCIÓJA

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

K I V O N A T. A Tolna Megyei Közgyűlés 13/2013. (II. 15.) közgyűlési határozata a Tolna Megyei Területfejlesztési Koncepció tárgyában:

BALATONFÜRED VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA JÚNIUS 12.

Javaslat A Diósgyőri vár Lillafüred közötti terület turizmusfejlesztési koncepciójára és a turisztikai kiemelt projekt tartalmára

CSEPREG VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. Településfejlesztési koncepció és marketing terv II.

MARTFŰ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. Kiszelovics és Társa Településtervező Kft.

Termék- és szolgáltatástervezés a TDM-ben

Törökszentmiklós Város Akcióterületi terve november

PIAC- ÉS ORSZÁGTANULMÁNY

ÜDE FOLT A HOMOKHÁTSÁGBAN!

Hajdúszoboszlói kistérség Foglalkoztatási Stratégia FOGLALKOZTATÁSRA A HAJDÚSZOBOSZLÓI KISTÉRSÉGBEN TÁMOP /

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája ( )

Balaton-kutatás február 13. Balatonalmádi

A SZERENCSI KISTÉRSÉG

ELŐTERJESZTÉS. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 12-ei ülésére

A Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. desztináció és turizmusfejlesztési stratégiája*

TÁJÉKOZTATÓ a Képviselő-testület február 7-ei ülésére

8. Cselekvési terv. 8.1 Az intézkedések leírása. Kultúrháló közösségi terek minőségi javítása és a helyi közösségek együttműködésének támogatása

Tájékoztató a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi és Erdőgazdálkodási Főosztály évi tevékenységéről

MEGALAPOZÓ VIZSGÁLAT AJAK VÁROS 2016.

TERÜLETFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ II. kötet

Velencei-tó a Természetes Egészség. A Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület LEADER Helyi Akciócsoport Helyi Vidékfejlesztési Stratégiája 2011

SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYE OPERATÍV PROGRAMJA

A turizmuspolitika aktuális kérdései

Falusi turizmus szakmai ismeretterjesztő konferencia

Készítette: Márton György, területfejlesztési szakértő Madarász Zoltán, turisztikai szakértő

Gyógyhelyfejlesztési Stratégia Hajdúszoboszló

Szeged Megyei Jogú Város Integrált Településfejlesztési Stratégiája ( ) 1. sz. módosítással egységes szerkezetben (TERVEZET)

Balatonfűzfő Város komplex. városfejlesztési stratégiája február

Munkaszám: DerTT-1/2015. Ikt. sz.: 47/2015. Derecske Város Önkormányzata

BALATONFÜRED VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. POLGÁRMESTER 8230 Balatonfüred, Szent István tér 1. Szám:./2013. Előkészítő: dr. Hajba Csabáné

FELHÍVÁS. Turizmusfejlesztés megvalósítására a megyékben. A felhívás címe: Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés

Magyar Turizmus Zrt. - Marketingstratégia

KÉSZÍTETTE: Zalai Falvakért Egyesület

Az AGRIA TISZK infrastrukturális hátterének fejlesztése

HÉVÍZ VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA. HÜBNER TERVEZŐ KFT Pécs, János u. 8.

ELŐTERJESZTÉS. Tájékoztató a évi TOP Vas megyei program tervezeteiről

Balatonfüredi Turisztikai Egyesület évi beszámoló

HAJDÚSÁMSON VÁROSÁNAK INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA január

A munkaanyag készítıi: Dr. Csatári Bálint, kandidátus, geográfus, intézetigazgató, MTA RKK ATI, Kecskemét

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Iroda: Nyíregyháza, Szegfű u. 54. sz. Iroda: Nyíregyháza, Szegfű u. 73. Mobil:(06-30) Mobil:(06-30)

BALATON RÉGIÓ FEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

Magyarország turisztikai termékei

Beszámoló. a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgyűlése május 25-i ülésére. a kamara évben végzett munkájáról

GYÖNGYÖS VÁROS INTEGRÁLT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA február 2. Készítette: Metacom 96. Oldal 0

Hajdúsági Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja HELYZETÉRTÉKELÉS 2005.

III. Operatív program

tények és elôrejelzések

SZAKMAI HÁTTÉRANYAG. Tartalomjegyzék Bevezetés... 2 A BORTURIZMUSRÓL... 3

ÉSZAK-ALFÖLDI STRATÉGIA

HEVES MEGYE TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAMJA ( )

KÖSZÖNTŐ. Kühne Kata Otthon Centrum, ügyvezető igazgató. Tisztelt olvasóink, kedves volt, jelenlegi és jövőbeli ügyfeleink!

Fejér Megyei Önkormányzat évekre szóló. Megújított. Gazdasági Programja és Fejlesztési Elképzelései

VI. A STRATÉGIA MEGVALÓSÍTHATÓSÁGA

Helyi Fejlesztési Stratégia DRAFT verzió. Kiskunok Vidékéért Egyesület január 26-án Közgyűlési határozattal elfogadva

Munkaügyi Központja. Gyır, május

Helyi Esélyegyenlőségi Program. Aszód Város Önkormányzata

Az Egri Kistérség területfejlesztési koncepciója. és programja

Ikt.sz.: 911/2016/U1 Tárgy: Tájékoztatás a április és május hónapokban benyújtásra kerülő pályázatokról

Hévíz-Balaton Airport Kft.

ZÁRÓ VÉGREHAJTÁSI J E L E N T É S

HH gyermekek száma. Barcs ,2 1 3 Barcs Komlósd, Péterhida. Barcs , sz. Tagóvoda. Barcs , sz.

SAJTÓANYAG FELMÉRÉS KÉSZÜLT A MAGYAROK UTAZÁSI SZOKÁSAIRÓL

GAZDASÁG-ÉS FOGLALKOZTATÁSFEJLESZTÉSI PARTNERSÉG A SZOMBATHELYI JÁRÁS TERÜLETÉN C. PROJEKT TOP KÓDSZÁMÚ FELHÍVÁS

A MAGYAR TURIZMUS ZRT. KONGRESSZUSI IGAZGATÓSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÓJA. a Magyarországon 2012-ben megrendezett nemzetközi rendezvényekrıl

A PÉCSI KISTÉRSÉG KOMPLEX FEJLESZTÉSI PROGRAMJA II. STRATÉGIA

Az Őriszentpéteri Kistérség Területfejlesztési Koncepciója és Programja. II. Stratégiai program

Készítette a Mezıkövesdi Többcélú Kistérségi Társulás megbízásából a

AZ ELNÖKSÉG BESZÁMOLÓJA A MAGYAR EVEZŐS SZÖVETSÉG ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL. MESZ KÖZGYŰLÉS március 23.

2005 ÉVI SZAKMAI ÉS PÉNZÜGYI-GAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉGÉNEK BESZÁMOLÓJA

LEADER HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA

A társaság összes eszközértéke március 31-én 66,8 milliárd Ft volt, 53 millió Ft-tal több, mint tavaly első negyedév végén.

DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT DOROG PF.:43. TF.: FAX.: PMESTER@DOROG.

MUNKATERV A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

J/55. B E S Z Á M O L Ó

Balatoni Regionális TDM Szövetség Beszámoló a Balatoni Regionális Fejlesztési Tanács április 20.-i ülésére

Dévaványa Város Önkormányzat Strandfürdő és Gyógyászat

A munkaügyi ellenőrzés tapasztalatai (2015. III. negyedév)

Gyöngyöstarján Község Önkormányzatának Gazdasági programja ( )

Szeged Megyei Jogú Város Településfejlesztési Koncepciójának és Integrált Városfejlesztési Stratégiájának megalapozó vizsgálata

Elıterjesztés. Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének március 23-i ülésére

MEZŐFÖLDI KISTÉRSÉG TURIZMUSFEJLESZTÉSI PROGRAM. Tartalomjegyzék

EGYEZTETÉSI MUNKAANYAG március 13.

EGER MJV TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA

Átírás:

Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés Török Dezső Elnök Úr részére Tárgy: Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai helyzetéről (2015) Előzmények: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2016. május 9-én kelt III- 1567-15/2016 iktatószámú felkérő levelére válaszolva a Magyar Turisztikai Ügynökség Regionális Igazgatósága elkészítette a fenti tárgyú tájékoztató szakmai anyagot. Módszertan: A tájékoztatót mind az Észak-magyarországi, mind a Tisza-tavi turisztikai régió statisztikai adatainak, mind a KSH 2015. évi megyékre bontott vendégforgalmi statisztikai adatainak elemzésére építettük. A változások alátámasztásához 2016. májusában telefonos szolgáltatói megkérdezéseket alkalmaztunk. A kínálat fejlődésének bemutatásához a Turisztikai Desztinációs Menedzsment szerveztek által készített, ez év januárjában prezentált változásokról szóló információkat használtuk fel. Az intézményrendszert érintő aktuális helyzetképet szintén a Turisztikai Desztinációs Menedzsment szervezetektől kapott emailes kérdőív feldolgozásával késztettük el. Tartalom: Az Észak-magyarországi turisztikai régió vendégforgalmi elemzése Az Észak-magyarországi megyék turisztikai teljesítménymutatóinak összehasonlítása 2000-2015 TOP 5, TOP 10 városok TOP turisztikai attrakciók a megyében A turisztikai kínálat változása, újdonságok TDM körkép A Tisza-tavi turisztikai régió vendégforgalmi elemzése 1

Bevezetés Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint 2015-ben a kereskedelmi szálláshelyet igénybe vevő vendégek száma (10 402 901 fő) összességében 7,9%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma (25 887 893 éjszaka) 6,0%-kal nőtt az előző évhez viszonyítva. Az átlagos tartózkodási idő 2,5 éjszaka volt, ami 1,8%-os csökkenést mutat 2014-hez képest. Magyarország minden turisztikai régiójában növekedés volt a KSH végleges adatai szerint. A teljes vendégforgalmat tekintve 2015-ben abszolút értékben a Budapest Közép- Dunavidék régióban (+657 ezer éjszaka, +7,1%) emelkedett a legnagyobb mértékben a vendégéjszakák száma, amelyet a Nyugat-Dunántúl (+150 ezer éjszaka, +5,5%) követett. A harmadik helyen a Balaton (+129 ezer éjszaka, +2,6%) szerepelt. A vendégéjszakák számának alakulása a turisztikai régiókban, 2015 (részesedés 2015; változás 2015/2014) Észak- Magyarország (8,3%; +5,8%) Észak-Alföld (7,5%; +6,9%) Nyugat-Dunántúl (11,1%; +5,5%) Közép-Dunántúl (3,9%; +3,9%) Dél-Dunántúl (4,0%; +8,4%) Dél-Alföld (6,2%; +8,4%) Tisza-tó (1,2%; +11,8%) Balaton (19,6%; +2,6%) Budapest Közép- Dunavidék (38,2%; +7,1%) Forrás: Magyar Turizmus Zrt.: Magyarország turizmusa 2015 végleges adatok. Az Észak-magyarországi turisztikai régió 8,3%-kos részesedéssel bír az országos vendégforgalomból, mely 2008-as 7,14%-hoz képest örvendetes növekedést jelent. 2

Az Észak-magyarországi turisztikai régió vendégforgalma Az Észak-magyarországi régió az ország harmadik legnépszerűbb turisztikai régiója a belföldi utazóközönség körében, a Balatont követően közel hasonló volumenű belföldi vendégforgalommal büszkélkedve, mint a Nyugat-Dunántúli turisztikai régió. A KSH 2015. I-XII. hó végleges adatai alapján az Észak-magyarországi régió kereskedelmi szálláshelyein több mint 2 millió vendégéjszaka realizálódott. A változás abszolút értéke +117 ezer vendégéjszaka a 2014. évhez képest. Az Észak-magyarországi turisztikai régió vendégforgalma 2015-ben 2015. végleges Előző évhez viszonyítva (%) belföld külföld összesen belföld külföld összesen Vendégéjszaka 1 807 568 340 965 2 148 533 107,1% 99,0% 105,8% Vendég - fő 819 729 131 165 950 894 110,4% 102,4% 109,2% Tartózkodási idő - nap 2,3 2,6 2,3 100,0% 97,0% 100,0% Forrás: KSH, előzetes adatok Az adatok alapján elmondható, hogy a 2013. évi és a 2014. évi sikeres turisztikai szezon után, 2015-ben további növekedés tapasztalható a régióban, az országos átlaggal szinte azonos mértékben. Észak-Magyarországon a vendégéjszakák száma 5,8%-kal növekedett a 2014. évhez képest, a belföldi vendégéjszakák száma 7,1%-kal bővült, míg a külföldieké stagnál. A növekedés dinamikája csökkent a tavalyi évhez képest. A tartózkodási idő továbbra is elmarad az országos átlagtól. A vendégek száma még mindig gyorsabban bővül, mint a vendégéjszakák száma. A korábbi években elemzés céljából felállított 2008-2015. évi adatsor és az arra vetített trendvonal jól szemlélteti, hogy egy dinamikusan fejlődő turisztikai régióról van szó. Miközben a belföldi kereslet jelentős mértékben élénkül, figyelemreméltó a külföldi piacok változása is. 3

Kereskedelmi szálláshelyek vendégéjszakáinak alakulása, 2008-2015 között Vendégéjszaka (db) 2 000 000 1 500 000 1 000 000 2 163 338 2 021 811 1 797 000 1 810 897 1 692 427 1 608 672 1 497 562 1 491 000 1 426 085 1 337 563 1 357 604 1 347 637 1 258 076 1 185 222 1 106 474 1 148 857 500 000 240 863 231 089 208 747 239 486 261 035 307 000 329 384 352 441 0 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 Külföldi vendégéjszakák száma Belföldi vendégéjszakák száma Vendégéjszakák száma Lineáris (Külföldi vendégéjszakák száma ) Lineáris (Belföldi vendégéjszakák száma) Lineáris (Vendégéjszakák száma) Forrás: KSH. Megjegyzés: A 2014. és 2015. év adatsora lineáris előrejelzés, ami a külföldiek esetében 80%-os, a belföldiek tekintetében 90%-os megbízhatóságú Az Észak-magyarországi régió vendégforgalmát a belföldi kereslet határozza meg, mindössze 19%-ban járulnak hozzá a nemzetközi piacok a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakákhoz. Vélhetően a nemzetközi események hatására is a növekedés az egyes piacokon jelentősen elmarad a tavalyi évhez képest. Országos kitekintésben a cseh beutazók száma emelkedett nagyobb mértékben a többi turisztikai régió vendégéjszakáinak változásához képest Észak- Magyarországon. Észak-Magyarország fő nemzetközi piacainak változása 2013-2015. TOP5 küldő Lengyel Szlovák Német Cseh Román ország 2014/2013 108,3% 128,1% 116,0% 127,5% 94,6% 2015/2014 101,9% 103,6% 87,4% 115,8% 98,7% Forrás: KSH, 2015 4

TOP küldőpiacok vendégéjszaka változásai Észak-Magyarország turisztikai régióban 2012-2015 100 000 90 000 80 000 70 000 60 000 50 000 40 000 30 000 20 000 10 000 0 Lengyel Szlovák Német Cseh Román 2012. év 2013. év 2014. év 2015. év Forrás: KSH, RMI szerkesztés Megyei és településsoros elemzések A régió vendégforgalmát erőteljes területi koncentráció jellemzi, melyet a KSH TOP 50 település adatsoraiból készített régiós TOP 5, illetve TOP 20 településlista is alátámaszt. Az adatsorból kiderül, hogy a régió 5 leglátogatottabb településéből 4 Heves megyében, 1 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található. A TOP 20 településből 9 szintén a megyében. Jelentős változás a tavalyi évhez képest, hogy Miskolc növekedési üteme lassult (4%-os bővülés). Eger vendégéjszakáinak változása 2014-ben a tavalyi időszakhoz képest 20,7%, ami az előző évi lassulás után ismét jelentős emelkedésnek mondható. (forrás: KSH TOP 50 városok forgalma). Észak-magyarországi statisztikai régió leglátogatottabb települései Észak- Magyarországi TOP Terület (jan.1.) G3 2015. év rangsor Vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken (db) Eger 448 095 1 Miskolc 322 640 2 Egerszalók 187 460 3 Gyöngyös 146 630 4 Mátraszentimre 130 183 5 5

Bogács 92 791 6 Mezőkövesd 85 623 7 Szilvásvárad 64 246 8 Tiszaújváros* 54 641 9 Sárospatak 50 938 10 Felsőtárkány 50 217 11 Sátoraljaújhely 35 388 12 Salgótarján 30 792 13 Bánk* 29 373 14 Telkibánya 24 474 15 Aggtelek 21 897 16 Kazincbarcika 20 961 17 Tarcal 17 254 18 Tokaj 15 216 19 Poroszló* 13 561 20 Noszvaj** na.? 13-15 *nem Émo Forrás: KSH Tájékoztatási adatbázis turisztikai régió **adatvédelem miatt nem jeleníthető Értelemszerűen a régió és a megye leglátogatottabb települései biztosítják turisztikai magterületeket. Azt itt zajló folyamatok meghatározzák a teljes megye és régió turisztikai teljesítmény változásait. Borsod-Abaúj-Zemplén megye TOP 10 leglátogatottabb települése Időszak Mutatók Terület (jan.1.) G3 2014. év 2015. év változás Vendégéjszakák száma a kereskedelmi szálláshelyeken (db) Borsod-Abaúj-Zemplén 892127 879853 0,99 megye Kazincbarcika 23127 20961 0,91 Bogács 87812 92791 1,06 Mezőkövesd 105706 85623 0,81 Miskolc 310587 322640 1,04 Sárospatak 53144 50938 0,96 6

Régió összesen Többi település összesen Salgótarján Sátoraljaújhely Sárospatak Tokaj Egerszalók Mátraszentimre Miskolc Gyöngyös Eger Forrás: 2015 KSH Sátoraljaújhely 28306 35388 1,25 Tiszaújváros 53921 54641 1,01 Tarcal 16140 17254 1,07 Tokaj 14206 15216 1,07 Ózd 7409 8935 1,21 A turisztikailag releváns városok vendégforgalmi elemzése Észak-Magyarországon 2007 316 079 81 028 245 928 72 292 29 699 18 069 50 984 28 673 28 958 379 110 1 437 586 Régiós megoszlás %-ban 22% 6% 17% 5% 2% 1% 4% 2% 2% 26% 100% 2007-ben 2010 285 022 66 708 202 739 66 609 69 381 16 429 41 284 25 574 32 918 346 565 1 357 604 Változás % 2007/2010 90,2% 82,3% 82,4% 93,5% 233,6% 90,9% 81% 89,2% 113,7% 91,4% 94,4% 2015 448 095 146 630 322 640 130 183 187 460 15 216 50 938 35 388 27 754 64 246 2 148 533 Változás % 2007/2015 141,8% 181,0% 131,2% 180,1% 631,2% 84,2% 99,9% 123,4% 106,3% 122,3% 149,5% Régiós megoszlás %-ban 21% 7% 15% 6% 9% 1% 2% 2% 1% 3% 100% 2015-ben Forrás: KSH, RMI szerkesztés 7

A fenti táblázat is jól szemlélteti a folyamatokat. A régió vendégforgalmát meghatározó TOP 5 település vendégforgalmi növekedése kiemelkedő dinamikájú. A három leglátogatottabb település Eger, Miskolc, Egerszalók. A megyék összehasonlításában megfogalmazható, hogy míg Heves megye turizmusa több lábon áll, s mindegyik turisztikailag megfogalmazható térsége a növekedési pályán mozog, addig Borsod-Abaúj- Zemplén megyének a növekedését Miskolc, a megyeszékhely biztosítja, valamint 2015-ben Sátoraljaújhely- lényegesen szerényebb vendégéjszaka számokkal. Megyék összehasonlítása 2015-ös vendégéjszaka adatok alapján Nincs jelentős változás az elmúlt években a megyék közötti rangsort illetően. Továbbra is kiemelkedő turisztikai teljesítmény nyújt megyei összehasonlításban Heves megye, megelőzve Borsod-Abaúj-Zemplén megyét és a harmadik helyen szereplő Nógrád megyét. Megyei vendégforgalmi megoszlások, 2015 Vendégéj 2015 Megoszlás % Észak-magyarországi 2 296 506 100% statisztikai régió Borsod-Abaúj-Zemplén 879 853 38% megye Heves megye 1 285 801 56% Nógrád megye 130 852 6% Forrás: KSH, 2015 8

Vendégéjszakák megoszlása megyénként, 2015 130 852 ; 6% 879 853 ; 38% 1 285 801 ; 56% Borsod-Abaúj-Zemplén megye Heves megye Nógrád megye Forrás: KSH 2015. Forrás: KSH 9

Forrás: KSH A fenti adatsorokból jól látható, hogy az Észak-magyarországi régió növekedését jelentős mértékben a Heves megyében realizálódó vendégforgalom nagysága és gyorsuló növekedési üteme határozza meg. Borsod-Abaúj-Zemlén megye tartja a tavalyi évben realizált teljesítményt. Borsod-Abaúj-Zemplén megye kereskedelmi szálláshelyeinek vendégforgalma, 2015 2015. január-december Előző évhez viszonyítva (%) belföld külföld összesen belföld külföld összesen Vendég (fő) 306167 76952 383119 1,04 0,99 1,03 Vendégéjszaka (éj) Tartózkodási idő (nap) Forrás: KSH 689354 190499 879853 1,00 0,94 0,99 2,25 2,5 2,3 0,96 0,95 0,96 A tavalyi eredményekhez képest közel azonos vendégforgalmi adatok jellemzik a megye kereskedelmi szálláshelyeit. A nemzetközi kereslet stagnál a megye kereskedelmi szálláshelyein. 10

Forrás: KSH, 2015 Az Észak-magyarországi régió térségeit alapvetően a belföldi vendégek keresik fel. Növekedő nemzetközi érdeklődésre Eger és térsége, valamint jelentős kínálatfejlesztéssel Tokaj és térsége számíthat a jövőben. A régióba és Borsod-Abaúj megyébe érkező külföldiek jelentős hányada Lengyelországból érkezik, második meghatározó küldő terület Szlovákia. 2015-ben sikeres kampányt bonyolított le a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága Lengyelországban, melyhez Miskolc TDM is csatlakozott. A többi helyi TDM sajnos erőforrások hiányában nem tud nemzetközi kampányhoz csatlakozni. 2015-ben mind a szlovák, valamint a cseh piacon folytattunk közösen komplex, egész évet átívelő promóciós kampány. 2016-ban Románia is kiemelt figyelmet kapott a marketing munkában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei turisztikai fejlesztések összegzése Újdonságok Miskolcon: - Lovagi Tornák Tere - Miskolctapolcai Strandfürdő I. ütem - Baráthegyi majorság - Avalon park Miskolctapolca - Lillafüredi Sport- és Kalandpark - Miskolci Termelői Nap, - tematikus városnézések, - GUIDE@HAND Az év turisztikai alkalmazása, - MISKOLC PASS turisztikai és kedvezménykártyák, Mezőkövesd, Zsóry Gyógy- és Strandfürdő fejlesztések 2015-2016-ban 11

- uszoda felújítás, új fedett élménymedence, beléptető rendszer, sportpálya, vendéglátóegységek,új oldalbejárat - Pandóra Zsóry Apartmanok átadása Bogács - Csúszdapark felújítása Tokaj-Hegyalja - Regéci vár rekonstrukciója - Áldó Krisztus szobor, Tarcal - Terézia-kápolna, Tarcal - Acetánia, Bodrogkeresztúr - Világörökségi Bormúzeum, Tokaj - Fesztiválkatlan, Tokaj - Helia-D Herba kastély és Örökségturisztikai és Kulturális Rendezvényközpont a tolcsvai Szirmay-Waldbott kastélyban Zemplén-Hegyköz - Magyar Kálvária felújítása - Libegő, Dongó, Sólyom - Zsólyomkai Pincesor Sátoraljaújhelyen Infrastrukturális beruházások történtek 2015- ben - Hóágyúzott sípályák és Mászófal épület - Alsó-hegyközi tanösvény rendszer - Üveghuta Műhely és lovaskocsi állomás Vágáshután, télen lovasszán járatok - Postamúzeum és postakocsi állomás Füzérkomlós - Középkori Udvar kialakítása vízimalommal Pálháza - Helyi termék előállító bemutató kóstolóhely a Füzéri vár alatt - Az attrakciókat lovas fogatok postakocsik, lovaskocsik kötik majd össze - A füzérradványi Károlyi-kastély park rekonstrukciója - A Füzéri Vár rekonstrukciója - Abaúj térség Az ABA Turisztikai Egyesület fejlesztési tervei között szerepel - Telkibánya: Az aranybányászat tárgyi és történeti értékeire épülő - Tematikus Bemutató és Kalandpark kiépítése, az aranybányák turisztikai célú rehabilitációja - Vizsoly: Turisztikai fejlesztések a vallásturizmus fellendítése, és a Vizsolyi Biblia történelmi értékének bemutatása érdekében. A település és a térség hagyományos tevékenyégére, a hegyvidéki méhészetre épülő attrakciófejlesztés - Gönc: Helyi kézműves és iparos hagyományokra épülő turisztikai infrastruktúra megteremtése (kézműves ház, bemutatóműhelyek, céhhagyományok) Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai fejlesztési irányai - Natura2000 Zöld Pont Irodák - Natura2000 Tematikus bemutatóhely-hálózat - Tanösvények felújítása és új tanösvények létesítése - Kiadványok, kiállítások - Baradla fogadótérségeinek ökoturisztikai célú fejlesztése - Világörökség Fogadóközpont Aggteleken 12

- Klímaterápia: a barlangi egészségturizmus feltételrendszerének kialakítása - Nemzeti Parki Termék Végjegyrendszer továbbfejlesztése A fejlesztések értékelése: Az utazási döntés a motivációt követően térségi szinten fogalmazódik meg az utazóközönségben. Így a hasonló turisztikai kínálattal rendelkező térségek versenyeznek egymással nemcsak a régióban, hanem az országos szinten is. A fent sorolt turisztikai kínálatfejlesztés jelentős termékkomplettírozásnak fogható fel. Néhány beruházástól eltekintve ugyanakkor nagy turisztikai attrakciók nem jöttek létre, melyek jelentősen átrendeznék a kirándulóforgalmat. A fenti felsorolásban foglalt attrakciófejlesztések megvalósulása segítik a desztináció vonzerejének növelését. Ez leginkább a belföldi piacot érintően jelentkezik, hiszen továbbra is kevés a jelentős, nagy, nemzetközileg is potens egyedi attrakció. A már megvalósult és folyamatban lévő attrakciófejlesztések sok esetben a már meglévő attrakciók szükségszerű és fontos korszerűsítését, hiánypótló és minőségi fejlesztését célozzák/célozták meg. A fejlesztések hátterében Tokaj-Hegyalja és Aggtelek világörökségi helyszínek vonatkozásában továbbra is hiányzik egy nemzetközileg is ütőképes desztinációs fejlesztési stratégia. Továbbra is indokolt a térség egészségturisztikai potenciáljának fejlesztése. Az egészségturizmust a régió vezértermékévé szükséges alakítani. Kitekintés a turisztikai szolgáltatói szintig A következő rövid fejezetben megvizsgáltuk a megye TOP 10 turisztikai attrakciójának látogatottságát. Az adatokat a szolgáltatók biztosították az elemzéshez. Röviden megállapítható, hogy a kereskedelmi szálláshelyeken mért vendégforgalmi változásokhoz hasonlóan többnyire növekedés tapasztalható, azok dinamikája is korrelál a szálláshelyek adataival. Borsod-Abaúj-Zemplén TOP 8 turisztikai attrakció látogatottsága 1. Zsóry Fürdő Mezőkövesd Látogatószám 2015-ben: 383.118 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 101,04 % 2. Miskolctapolca Barlangfürdő Látogatószám 2015-ben: 326.431 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 99,33 % 3. Kisvasutak Lillafüredi Állami Kisvasút (Északerdő Zrt) 13

Látogatószám 2015-ben: 223 013 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 100,64 % Pálházi Állami Erdei Vasút (Északerdő Zrt) Látogatószám 2015-ben: 35 202Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 103,83 % 4. Zemplén Kalandpark Sátoraljaújhely Látogatószám 2015-ben: 208.187 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 119,45 % 5. Aggteleki Cseppkőbarlang Látogatószám 2015-ben: 112.691 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 104,92 % 6. Rákóczi Vár - Sárospatak Látogatószám 2015-ben: 141.790 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 166,50 % 7. Füzéri vár Látogatószám 2015-ben: 23.124 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 79,63 % 8. Diósgyőri Vár Látogatószám 2015-ben: 117.764 Fő - Látogatószám változása 2015/2014: 97,96% Azok a turisztikai attrakciók, ahol jelentős csökkenés mutatkozik, a 2015. évi beruházásokkal indokolhatóak. Jól látható, hogy a szakmailag megfelelően irányzott, és elvégzett fejlesztések növelik a vendégforgalmat. Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) helyzetjelentés A régió turisztikai magterületein az elmúlt évtizedben megalakultak a helyi és térségi TDM szervezetek. A régióban összesen 16 TDM szervezet működik (ebből 2 Térségi szervezet). A TDM-k helyzetét feltáró kérdéssorunk az alábbiakra tért ki: 1. Hogyan változott a TDM tagsága az elmúlt években? Milyen a TDM szakmai megítélése a tagok körében? 2. Mi jellemzi a TDM működését pénzügyi oldalról? 3. Mi az a 3-5 akció, ami kiemelkedő volt a TDM munkájában a 2015-ös évben? 4. Indultok-e TDM pályázaton? Milyen eredményeket vártok tőle? 5. Mi lenne a 3 legfontosabb beavatkozás, intézkedés, mely az általatok menedzselt térség turisztikai teljesítményét növelné? Összegezve a válaszokat, az általános helyzetkép alapvetően optimista. A turisztikai menedzsment szervezetek működése jelentős befolyással bír az adott térség turisztikai teljesítményére, fejlődésére. 14

A helyi TDM-k tagsági köre mindenhol bővült. Ez mindenképpen egy pozitív, megerősítő folyamat, miszerint a turisztikai szolgáltatók felismerik ennek a közösségi összefogásoknak a jelentőségét. Kiemelendő Miskolc TDM tagsági bővülése, ahol sikerült 10 tagról 70 tagra emelni a létszámot közöttük számos önkormányzatot üdvözölve. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a TDM szervezetek hosszútávon a 100%-o megközelítő tagsági lefedésben tudnának jobban prosperálni. Általánosságban megfogalmazható, hogy a tagok elégedettek a TDM-k munkájával, új szolgáltatók keresik a TDM-hez csatlakozási lehetőséget. Abasár Turisztikai Egyesület megújult vezetéssel próbál bekapcsolódni újra a turisztikai folyamatokba. A TDM-k pénzügyi helyzete meghatározó módon a tagsággal rendelkező önkormányzatok átadott Idegenforgalmi Adó hozzájárulásától függ (40%-50%), a tagdíjakból befolyt összegek szintén kis arányt képviselnek a működési és marketing költségekben. Minden TDM a saját bevételeik növelését tűzte ki célul, melyek alapja a saját szolgáltatásiak bővítése és értékesítése. (pl. Sátoraljaújhely kisvonat ) Fontos megjegyezni, hogy Aggtelek desztinációban nem működik TDM, a turizmus irányítása a Nemzeti Parkon belül történik, önálló költségvetési sora a turizmus marketingnek vagy menedzsmentnek nincs. Ez szűk keresztmetszet a potenciális fogadóterület fejlesztése oldaláról. A TDM-k fogadóterület fejlesztésére irányuló tevékenységük meghatározó hosszútávon a desztináció teljesítményét illetően. Sátoraljaújhelyen animált programokkal, tematikus szolgáltatásokkal járulnak hozzá a termékkomplettírozáshoz, példaértékű marketing aktivitás Miskolc részéről a Miskolc passzol hozzád és a Mosolygós Miskolc kampány, Tokaj TDM a google kampányaival járul hozzá sikeres módon a desztináció népszerűsítéséhez, a Matyó Korzó Mezőkövesden szintén sikeres kezdeményezés. A pénzügyi helyzet javítását és a szakmai marketing munkát megalapozó meghirdetett TDM pályázaton a TDM szervezetek nem indulnak, ez alól kivétel az jó esélyekkel pályázó Miskolc TDM. Sajnálatos módon a gyógyhelyek fejlesztését célzó pályázaton a Nemzeti Park az Aggteleki gyógybarlang projekttel nem tudott indulni. A TDM-k nagy szereppel bírnak leginkább belföldön- a kommunikációs platformok működtetésében, tartalomszolgáltatásban. Ugyanakkor fontos hangsúlyozni, hogy a fogadóterület fejlesztésében betöltött feladatuk, küldetésük megkerülhetetlen. Íme egy lista- a teljesség igénye nélkül azokról a beavatkozásokról, melyek rövid időn belül növelnék a turisztikai teljesítményét az egyes desztinációknak. - megfelelő üzemméretű, magas színvonalú szálláshelyek fejlesztése pl. Sátoraljaújhely, Tokaj, Aggtelek. - hegyi kerékpározás népszerűsítését célzó fejlesztések, rendezvények, kerékpáros térkép, - még nívósabb bor/gasztronómiai és kulturális rendezvények - Aggteleki gyógybarlang fejlesztés - világörökségi helyszínek professzionális turisztikai fejlesztése 15

- szakképzett munkaerő megtartására irányuló program - bértámogatás a turisztikai szektorban dolgozók számára a magasabb, Európa más országával is versenyképes bérekért - helyi termékek támogatott beemelése a turizmusba - intergrált mobilitást segítő infrastruktúra fejlesztés megyei szinten (kerékprátút, gyalogút hálózat, megfelelő eszközök, stb.) A források bővülése lehetővé tenné a kínálat bővítését. A TDM-k jelenleg kizárólag belföldi kommunikációban tudnak gondolkodni, ami szakmailag helyes. Ugyanakkor látni kell, hogy a bővülés lehetőségei a nemzetközi piacon vannak, melyekhez további források elengedhetetlenek. A régiós szintű nemzetközi kommunikáció szervezéséhez szint a TDM-k lennének a partnerek. Az Észak-magyarországi turisztikai régió térképe 16

Tisza-tavi turisztikai régió A Tisza-tavi turisztikai régió továbbra az ország területileg legkisebb turisztikai régiója. A régió vendégforgalmát 2015-ben is növekedés jellemzi. A vendégforgalom növekedés mértéke kisebb az országos átlagnál (7,9%), a régió esetében ez + 6,0%. A vendégéjszakák 10,00 %-kal emelkedtek, melynek eredménye, hogy az átlagos tartózkodási idő jelentősen növekedett a korábbi évekhez képest. A növekedés mind belföldi, mind külföldi keresletből táplálkozik. Kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma a Tisza-tavi régióban 2015. január-december Változás előző évhez képest belföld külföld összesen belföld külföld összesen Vendég 87 121 20 589 107 710 7,1 % 1,2 % 6,0 % Vendégéjszaka 223 209 71 307 294 516 10,1 % 9,4 % 10,0 % tartózkodási idő (nap) 2,6 3,5 2,7 130% 91,4% 103,8% Forrás: KSH 2015. A Tisza-tavi kínálatban 2015-ben jelentős változás nem történt. Számos kisebb turisztikai fejlesztés segíti a termék komplettírozást. A Hortobágyi Nemzeti Park visszavette a Tisza-tavi Vízi Sétány működtetését, 2015. április 1-től újra megnyitott, lassan visszakerül a turisták érdeklődésének központjába. A 2015-ben megvalósítás alatt állt a Tisza-tó Hortobágy élménykerékpárút jelentős kínálati eleme: a Tisza-tavi Kerékpáros Centrum, melynek jelentős hatása várható a régió és a megye turizmusában. 2016-ban Abádszalókon átadásra került az Aquarium Étterem és szálláshely, megnyílik a szezonban Sarudon Minizoo, valamint a Horgászmúzeum, Tiszaderzsen Dínóparkot kezdtek üzemeltetni. Új esemény a Tavi Napok, mely új, nagyszabású eseménye lehet a Tisza-tavi régiónak. 17

Régió összesen Többi település összesen Karcag Tiszacsege Kisköre Poroszló Berekfürdő Tiszafüred Abádszalók Tiszaújváros Az alábbi keresleti változások jellemzik a Tisza-tavat: Nehéz egyik évről a másikra felszámolni a Tisza-tó viszonylagos ismeretlenségét a hazai piacon. A számokból kiderül, hogy egyre több magyar vendég keresi fel a Tisza-tavat, a visszajelzések kedvezőek, így elmondható, hogy nagy potenciál van a hazai keresletben. Tiszaújváros az egyetlen olyan Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, mely komoly turisztikai relevanciával bír. Gyógyturisztikai kínálata és célcsoportja, a földrajzi távolság mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a régión belül, önálló desztinációként éljen az üdülőközönség fejében. Nemzetközi piacok esetében fő küldő területnek tekinthető Románia, Lengyelország, Csehország és Szlovákia. Bár ezekek a számok abszolút értékben nagyon kicsik, a réspiacokon van relevanciája a Tisza-tavi kínálatnak. A megye Tisza-tavi településeinek bekapcsolása a turizmus vérkeringésébe továbbra is kihívás. Mind országosan, mind a Tisza-tó térségében egyik legdinamikusabban fejlődő természetközeli turisztikai tevékenység a kerékpározás. A tó déli és középső részén évente mintegy 30.000 kerékpáros jelenik meg, s ez a Tisza-tavi Kerékpáros Centrum napokon belül történő megnyitásával 1-2 éven belül meg fogja közelíteni az 50.000 főt. Ezt a fizetőképes keresletet lehetne a fent említett Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistelepülésekre irányítani, ha megfelelő kerékpárút állna ezen a részen is rendelkezésre. További, a tó egészére hatással lévő hozadéka lenne a nagy kör használhatóságának, hogy míg 65 km-t szinte mindenki teljesít 1 nap alatt, addig a 100 km-t meghaladó táv várhatóan 2 napos tartózkodási időt eredményezne. TOP 10 település a Tisza-tavi régióban 2007 57 893 22 924 27 038 79 349 8 312 3 914 4 017 2 674 48 935 255 056 Régiós megoszlás %- ban 22,7 9 10,6 31,1 3,3 1,5 1,6 1 19,2 100 2007-ben 2010 35 120 12 021 55 135 99 324 8 962 5 38 2 226 6 946 14 468 24 140 18

Változás % 2007/2010 60,7 52,4 203,9 125,2 107,8 151,7 55,4 259,8 28 94,2 2015 54 641 5 425 78 799 100 796 13 561 1 113 2 026 7 092 31 063 294 516 Változás % 2007/2015 94,3 23,7 291 127 163,1 28,4 50,4 265,2 63,5 115,5 Régiós megoszlás %- ban 18,5 1,8 26,8 34,2 4,6 0,4 0,7 2,4 10,5 100 2015-ben Forrás: KSH, RMI szerkesztés Kereskedelmi vendégéjszakák megoszlása településenként a Tisza-tavi régióban 2015 0,4% 34,2% 0,7% 2,4% 4,6% 18,5% 26,8% 1,8% Tiszaújváros Abádszalók Tiszafüred Berekfürdő Poroszló Kisköre Tiszacsege Karcag Forrás: KSH, 2015. 19

A Tisza-tavi turisztikai régió térképe Összegzés Borsod-Abaúj-Zemplén megye turisztikai adottságának köszönhetően 2015-ben megőrizte pozícióját a régióban és az országban. A 2015. évben közel azonos teljesítményt nyújtott a turizmusban. A jól prosperáló térségeknek köszönhetően a belföldi érdeklődés szinten maradt a megyei vonzerők és szálláshelyek iránt. Ennek a pozíciónak a megtartásához továbbra is fontos a stratégiaalkotás mind térségi, mind település szinten. Regionálisan kiemelt cél az aktív és egészségturisztikai kínálat vezértermékké történő formálása, a fogadóterületek fejlesztéséért felelős TDM szervezetek bevonásával. Molnár Anita regionális marketing igazgató Eger, 2016. június 14. melléklet: 1. Az Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság 2015. évi akciói 2. A Tisza-tavi Regionális Marketing Igazgatóság 2015. évi akció 20

Magyar Turizmus Zrt Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatóság akció 2015 Észak-magyarországi régió megjelenése a gyöngyösi Adventi vásáron. Ukrán orvoscsoport látogatása az Észak-magyarországi régióba. Az orvosok (reumatológusok) akvirálását a külképviselet is felügyeli. Közös akció az Észak-magyarországi Gyógyturisztikai Klaszterrel. Cél az gyes gyógyító tényezők és orvosi szolgáltatások, turisztikai programok megismertetése. Német tanulmányút a Contact Travellel közös szervezésben. Az Észak-magyarországi invitatív kiadvány szlovák nyelvre történő fordítása, előkészítése és nyomtatása. Észak-magyarországi régió teljes körű bemutatkozása az egri Agria Park bevásárlóközpontban. Észak-magyarországi szóróajándékok rendelése kitelepülésekhez, Turizmus Akadémiákhoz. Észak-magyarországi imázs kiadvány magyar, angol, lengyel nyelvű utánnyomása. Észak-magyarországi régió megjelenése a budapesti Syma csarnokban megrendezésre kerülő Nyugdíjas Expon. Lengyel kampány keretében fogadóterületi szakmai fórum szervezése, és work shop szerződés szerint. Travel-trade FAM trip Budapest-Eger-Tisza-tó-Hortobágy-Tokaj-Debrecen útvonalon, melynek során 6-7 fő brit szakmai partner ismerkedik meg a regiók és szolgáltatóik kínálatával. Turizmus Szekció szervezése és lebonyolítása a 35. Közgazdász Vándorgyűlésen. szeptember 4-én Miskolcon. A Moszkvai külképviselettel közös szervezésben Észak-magyarország bemutatkozása Moszkvában a Balassi intézetben. Már meglévő Észak-magyarországi régiós tartalmú kiadvány behúzása Közép-Szlovákiában, a MY nevű napilappal együttműködésben. Turizmus Akadémia a KKV szektor részére a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közös szervezésben.lengyel, cseh és szlovák, ukrán, román külpiaci témában. AZ Észak-magyarországi régió lengyel kampányához kapcsolódóan újságíró bloggerek beutaztatása tanulmányút. Az Ukrán külképviselet és az Észak-magyarországi régió közös facebook kampánya az ukrán külképviselet facebook oldalán. Magyar Prémium Nap és workshop a KKV szektor és utazási irodák részére Krakkóban Észak-magyarországi és Tisza-tavi közös szlovák újságírói tanulmányútja aktív és természetjárás témában. A megújult Nógrád újságírói tanulmányút. Turizmus Akadémia a KKV szektor részére a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közös szervezésben. Újonnan nyíló régiós turisztikai attrakciók bemutatkozása rövid prezetációk keretében, régió turisztikai szolgáltatói számára, és ezt követően work shop. BAZ megyei tanulmányút, hegyvidéki aktív turizmus jegyében. Zemplén kincsei újságírói tanulmányút. Észak-magyarországi régió részvétele a lengyelországi Krosnóban megrendezésre kerülő Kárpáti Hangulatok rendezvényen. Turizmus Akadémia kerékpáros és aktív turizmus témában. Kulturális belföldi tanulmányút a Mátrában. Megújult Eger újságírói tanulmányút. MICE incentive tanulmányút Észak-magyarországi régióba. Közös akció az Észak-magyarországi RMI-vel és szolgálatókkal. BKD és Észak-alföldi régió mellett ide látogatnak a lengyelek legtöbben. Budapest után Eger a legkedveltebb város Magyarországon. A study tour célja, hogy a tehetősebb vendégek is jöjjenek a régióba és nöjjön a vendégéjszakák száma. Morvaországi utazásszervezők tanulmányútja és workshop az Észak-Magyarország régióban Észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió részvétele a Pozsonyban megrendezésre kerülő Magyar Kulturális napokon. Észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió részvétele a Kassán megrendezésre kerülő Borfesztiválon. Észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió megjelenése a Szlovák Food fesztiválon Pozsonyban. Észak-magyarországi Kalandhegyek - Decathlon kitelepülése. Szakmai tanulmányút, elsősorban az egészségturizmusra szakósodott utazási irodáknak és szakorvosoknak. A program az észak-alföldi és az észak-magyarországi gyógyhelyeket érinti, két illetékes RMI-vel, költségmegosztással valósul meg. A program keretében két workshopot is rendezünk. Turizmus Akadémia az ukrán piac lehetőségei témában.

Észak-magyarország részvétele a Lengyelországban, Krakkóban megrendezésre kerülő Magyar Bor Ünnepe rendezvényen. Alföld roadshow kitelepülés az Észak-magyarországi régió szervezésében. Az Észak-magyarországi régió részvétele a Kijevben megrendezésre kerülő Healthcare Travel Expon. Észak-magyarországi régió részvétele a lengyelországi Kielceben megrendezésre kerülő Agrotravel vásáron. Az Észak-magyarországi régió lengyel kampánya kapcsán részvétel a lengyelországi Chorzówban (Katowice) megrendezésre kerülő turisztikai kiállításon. Az észak-magyarországi régió részvétele a Kijevben megrendezésre kerülő UITT nagyközönség vásáron. ÖRV kongresszus Magyarországon: Az MT Zrt. osztrák piacon követett stratégiai célkitűzéseinek megfelelően, három éves lobbymunka eredményeként Magyarország nyerte el az Osztrák Utazási Szövetség (ÖRV) 2015-ös őszi kongresszusának megrendezési jogát. Az ÖRV 2015 október 23 és 26 között Kelet-Magyarországon tartja őszi kongresszusát. Észak-magyarországi cseh kampány keretében online adwords hirdetés. Észak-Magyarország és Tisza-tó szlovák kampány keretében online adwords hirdetés. Észak-Magyarország és Tisza-tó releváns turisztikai kínálatának bemutatása a Tour Kosice kiállításon, és ahhoz kapcsolódóan szakmai prezentációs nap tartása. Észak-Magyarország és Tisza-tó releváns turisztikai kínálatának bemutatása a Spa&Wine Prémium Napon Pozsonyban. Észak-Magyarország és Tisza-tó nemzetközileg releváns turisztikai kínálatának bemutatása a Dovolena a region turisztikai vásáron Ostravaban, Csehországban. Az észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió közös cseh és szlovák piaci kampánya, TDM-kel és Klaszterekkel közösen lebonyolított, egész éves, több akciót felölelő projekt. Az észak-magyarországi lengyel kampány keretében online adwords hirdetés. A lengyel kampány keretében az Észak-magyarországi régió részvétele a Wroclawban megrendezésre kerülő turisztikai vásáron. Észak-Magyarország és Turisztikai Hotel Klaszter workshop Brnoban Észak-magyarországi régió megjelenése a XVII. Szolnoki utazási kiállítás és vásáron. Észak-magyarországi régió részvétele a XXI. "Menjünk világgá...!" miskolci utazási kiállításon. Észak-magyarországi régió megjelenése a debreceni Utazás és Szabadidő 2015 kiállítás és vásáron. Az Észak-magyarországi RMI a térségi TDM-ek és Klaszterek összefogásával 2015-ben folytatja a 2013-ban megkezdett Dél-lengyelországi kampányát.

Résztvevő szervezeti egységek Észak-Magyarország (35) Észak-Alföld (34) Dél-Alföld (32) Szlovákia (80) Észak-Magyarország (35) Leírás Szóróajándékok vásárlása a Tisza-tavi régió részére 2015. október 21-25. között érkezik a Tisza-tóhoz Ariane De Borger és Debby Termiona belga fotós és újságíró, akik a Nest magazin részére készítenek a régióról publikálásra fotókat és cikkeket. Itt tartózkodásuk alatt biztosítjuk a szakmai terepi programokat, túravezetőt és az ebédeket 3 alkalommal. Már meglévő Észak-magyarországi régiós tartalmú kiadvány behúzása Közép-Szlovákiában, a MY nevű napilappal együttműködésben. Tourist Police program a turisztikailag frekventált Tiszamenti településeken A Tisza-tavi turisztikai régió kínálat bemutatása a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Nemzetközi természetfotós és ornitológiai találkozó a Tisza-tónál a fotós tematikus hónap keretében A Tisza-tavi régió halas tematikus hónapja keretében megrendezendő Horgász-Hajós kiállításon való részvétel. Szlovák nyelvű melléklet készítése és behúzása magazinokba Közép Szlovákiában. A tematikus melléklet a MY regionális lapokban lesz terjesztve a kiadó által meghatározott formátumban, saját szerkesztésben és nyomtatásban. Észak-magyarországi és Tisza-tavi közös szlovák újságírói tanulmányútja aktív és természetjárás témában. Turizmus Akadémia szervezése a KKV szektor számára 4 helyszínen a Tisza-tavi régióba. A régióban működő turisztikai szolgáltatók egy-egy napos edukációja turisztikailag meghatározó településeken, térségekben. Az edukáció témája minden esetben a helyi civil szervezettel és az önkormányzattal közösen kerül kialakításra, általánosságban érintjük a Tisza-tó turisztikai folyamatait, fejlődési irányait, a helyi közösségszervezés jelentőségét, a település vonzerőfejlesztését, irányvonalat, szolgáltatói szintű kérdésekre adott releváns információkat. Négy helyen tervezzük előzetes egyeztetések alapján: Abádszalók, Tiszafüred, Berekfürdő és Tiszadorogma központtal BAZ megyei térséget fogjuk össze. A helyi szolgáltatói kör kerül meghívásra. Megjelenések száma Célország Célcsoport Dátum Magyarország Nagyközönség 2015-11-10-tól 2015-12-15-ig Magyarország Fotós: 1 fő 2015-10-21-tól Újságíró: 1 fő 2015-10-25-ig Szlovákia Nagyközönség 2015-06-25-tól 2015-07-15-ig 6 Magyarország Nagyközönség: 10000 fő 1 Románia Nagyközönség: 10000 fő 1 Magyarország Szakma: 100 fő 1 Magyarország Nagyközönség: 5000 fő 2015-06-01-tól 2015-08-20-ig 2015-07-21-tól 2015-07-26-ig 2015-10-09-tól 2015-10-11-ig 2015-09-10-tól 2015-09-13-ig Szlovákia Nagyközönség 2015-06-01-tól 2015-06-30-ig Szlovákia Újságíró: 7 fő 2015-07-02-tól 2015-07-05-ig 4 Magyarország Szakma: 120 fő 2015-09-15-tól 2015-10-30-ig

Továbbá szakmai szervezetek, Tourinformok, média kap meghívást az eseményekre. Románia (77) Dél-Alföld (32) Észak-Alföld (34) Észak-Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) Észak- Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) Észak-Magyarország (35) A Tisza-tavi turisztikai régió kínálatának bemutatása a Kolozsvári Magyar Napokon. Kolozsvári Magyar Napok rendezvényen való részvétel. A képviselet kitelepül a rendezvény négy napjára a Fesztivál Utcába. Attrakciókkal, információs anyagokkal és szolgáltatók csatlakozásával vesz részt a rendezvényen. Az akció az RMI-kkel, magyarorszégi szolgáltatók részvételével közös akció Részvétel a sepsiszentgyörgyi Szent György Napokon. Észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió részvétele a Pozsonyban megrendezésre kerülő Magyar Kulturális napokon. Észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió részvétele a Kassán megrendezésre kerülő Borfesztiválon. ÉSzak-magyarországi és a Tisza-tavi régió megjelenése a Szlovák Food fesztiválon Pozsonyban. Észak-magyarországi Kalandhegyek - Decathlon kitelepülése. Észak-magyarországi cseh kampány keretében online adwords hirdetés. Észak-Magyarország és Tisza-tó szlovák kampány keretében online adwords hirdetés. Észak-Mayarország és Tisza-tó releváns turisztikai kínálatának bemutatása a Tour Kosice kiállításon, és ahhoz kapcsolódóan szakmai prezentációs nap tartása. Észak-Magyarország és Tisza-tó releváns turisztikai kínálatának bemutatása a Spa&Wine Prémium Napon Pozsonyban. Észak-Magyarország és Tisza-tó nemzetközileg releváns turisztikai kínálatának bemutatása a Dovolena a region turisztikai vásáron Ostravaaban, Csehországban. 1 Románia Nagyközönség: 200000 fő 1 Románia Nagyközönség: 200000 fő Fotós: 15 fő Újságíró: 20 fő 1 Románia Nagyközönség: 10000 fő 1 Szlovákia Nagyközönség: 5000 fő 1 Szlovákia Nagyközönség: 8000 fő 1 Szlovákia Nagyközönség: 10000 fő 3 Magyarország Nagyközönség: 12000 fő Csehország Szlovákia Szlovákia Nagyközönség Szakma Nagyközönség Szakma Nagyközönség Szakma 1 Szlovákia Szakma: 400 fő Csehország Nagyközönség Szakma 2015-08-20-tól 2015-08-23-ig 2015-08-20-tól 2015-08-23-ig 2015-05-01-tól 2015-05-03-ig 2015-06-12-tól 2015-06-14-ig 2015-09-10-tól 2015-09-12-ig 2015-05-21-tól 2015-05-24-ig 2015-06-01-tól 2015-11-30-ig 2015-05-01-tól 2015-05-31-ig 2015-06-01-tól 2015-07-31-ig 2015-03-26-tól 2015-03-28-ig 2015-03-19 2015-03-06-tól 2015-03-08-ig

Észak-Magyarország (35) Turisztikai Vezérigazgatóság (101) Az észak-magyarországi és a Tisza-tavi régió közös cseh és szlovák piaci kampánya, TDM-kel és Klaszterekkel közösen lebonyolított, egész éves, több akciót felölelő projekt. A Tisza-tavi régió turisztikai kínálatának bemutatása a Miskolci Utazás Kiállításon. A Tisza-tavi régió turisztikai kínálatának bemutatása a Szegedi Utazási Börzén. A Tisza-tavi régió turisztikai kínálatának bemutatása a Debreceni Utazás Kiállításon. A Tisza-tavi turisztikai régió kínálatának bemutatása a Kecskeméti Utazás Kiállításon. A Tisza-tavi turisztikai régió horgász és ökoturisztikai kínálatának bemutatása a Fehova kiállításon. Study tour a "Természet Operaháza a Tisza-tónál" projekt iránt érdeklődő norvég döntéshozók részére. A projekt a Tisza-tó és Kelet-Magyarország jelentős nemzetközi vonzerővel rendelkező kulturális és turisztikai fejlesztése lehet, mely több mint 100.000 vendégéjszakát generálhat. A study tour célja a természeti környezet és Kelet- Magyarország vonzerőinek bemutatása. 6 Csehország, Szlovákia Magyarország Magyarország Magyarország Magyarország Nagyközönség: 5000 fő Szakma: 150 fő Újságíró: 12 fő Nagyközönség Szakma Nagyközönség Szakma Nagyközönség Szakma Nagyközönség Szakma 2015-03-01-tól 2015-11-30-ig 2015-03-19-tól 2015-03-21-ig 2015-03-13-tól 2015-03-14-ig 2015-03-13-tól 2015-03-15-ig 2015-03-06-tól 2015-03-07-ig Magyarország Nagyközönség 2015-02-12-tól 2015-02-15-ig Norvégia Szakma: 3 fő 2015-01-28-tól 2015-01-30-ig