Kisebbség a kisebbségben

Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program Doktori értekezés Baumgartner Bernadette Kisebbség a kisebbségben A Szatmár megyei németek a két világháború között 1918-1940 Témavezető: Dr. habil. Vonyó József Prof. Dr. Gerhard Seewann Pécs, 2010

TARTALOMJEGYZÉK 1. ELŐSZÓ... 4 2. FORRÁSOK ÉS A TÉMA HISTORIOGRÁFIÁJA... 8 2.1 A téma forrásai és kutatási lehetőségei... 8 2.2 A szatmári svábok történetének historiográfiája... 10 I. A SZATMÁRI SVÁBOK 1918 ELŐTT... 13 3.1 A szatmári sváb telepítések... 13 3.2 A szatmári svábok a XIX. században... 17 II. A ROMÁNIAI NÉMETSÉG HELYZETÉT BEFOLYÁSOLÓ TÉNYEZŐK.. 28 4. A politikai keretek: Nagy Románia... 28 4.1 Nagy-Románia születése... 28 4.2 A hatalmi-politikai viszonyok alakulása 1918-1940 között... 32 5. Kisebbségpolitika Romániában 1918 1940... 37 5.1. A kisebbségek helyzetének jogi szabályozása... 39 5.2 Az 1921-es földreform... 43 5.3 A román állam iskolapolitikája... 45 6. A német kisebbségek Romániában... 51 7. Külső körülmények... 66 7.1 Németország és a külföldi németség... 66 7.2 A kisebbségek kérdése a német és magyar kormányok kapcsolatában... 70 7.3 A romániai magyar és német kisebbségek politikai kapcsolatai... 76 7.4 A szatmári svábok kérdése a német-magyar kapcsolatokban... 79 III. A SZATMÁRI SVÁBOK NAGY-ROMÁNIÁBAN... 86 8. A szatmári svábok a népszámlálások tükrében... 86 2

9. A német népi mozgalom, a Német Sváb Népszövetség... 86 9.1 A mozgalom kezdetei, a Német Sváb Népszövetség megalakulása... 111 9.2. Nehézségek és stagnálás... 135 9.3 Szervezetten nemzetiszocialista befolyás alatt... 143 9.4 A német tudat felélesztésének, erősítésének módszerei... 151 9.5 A mozgalom sajtója... 161 10. Német származás, magyar iskola, román iskolapolitika... 163 10.1 Az első kísérletek a német oktatási nyelv bevezetésére... 165 10.2 A sváb falvak iskolái két felmérés tükrében... 182 10.3 Német sikerek a román állam támogatásával... 201 11. A katolikus egyház és a német mozgalom... 211 12. Néphagyományok, népszokások a Szatmár-vidéken... 232 13. KITEKINTÉS... 242 14. ÖSSZEGZÉS... 247 15. MELLÉKLETEK FORRÁSKÖZLÉS... 254 16. FORRÁSOK ÉS IRODALOM... 301 3

1. ELŐSZÓ A romániai német kisebbségről számos, jól dokumentált monográfia és tanulmány jelent meg. Ezekben a művekben érintőlegesen felbukkan a szatmári svábok kérdése, főként, ha a két világháború közötti időszakról esik szó. A szatmári svábok történetével foglalkozó szakirodalom azonban igen szegényes. A feldolgozások nagy része Németországban született, egykori szatmári svábok tollából, elfogult hangnemben. A magyar szakirodalom is kevés figyelmet szentelt a kérdésnek, ami annál is inkább meglepő, mert a két világháború között a szatmári kérdés nagy visszhangot kapott a korabeli politikai diskurzusban, s a német kisebbségekkel kapcsolatos asszimiláció-disszimiláció vitában is szinte kivétel nélkül előkerült, mint példa. A szatmári svábok történetének talán legizgalmasabb és sok szempontból tanulságos korszaka a két világháború közötti időszak. A XIX. századot a nemzeti ébredés vagy nacionalizmus századának nevezzük. Az addig magyar állami főhatalom alatt élő szatmári svábok német nemzeti ébredése azonban csak az impériumváltás után következett be. Dolgozatomban ennek a román államban kialakult új feltételek között végbe menő nemzeti ébredésnek az okait, szakaszait és megnyilvánulási formáit mutatom be. A szatmári svábok esetében a politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális és etnikai környezet sok esetben az asszimiláció irányába hatott. Az asszimiláció mértékének tekintetében azonban a szatmári svábság nem mutatott egységes képet az impériumváltás időpontjában. Egyrészt volt néhány a Bükk hegység aljában, városi központoktól messze eső falu, ahol - noha beszéltek vagy értettek magyarul a lakosság anyanyelve továbbra is a sváb maradt, míg a Nagykároly környéki falvakban a nyelvváltás már sok esetben megtörtént: az idősebb korosztály még beszélte ugyan a sváb nyelvet, a fiatalok azonban már magyarul beszéltek. Fontos kérdés, hogy az egykori telepesfalvak lakosságának magyar és/vagy német identitása mennyire a közösség önmeghatározása és saját belső igényei szerint alakult, és mennyire volt egy külső aktorok által közvetített, esetleg a csoportra ráerőszakolt konstrukció. Noha a Magyarországtól 4

Romániához került német népcsoportok között messze a szatmári volt a legkisebb, mégis az új környezetben gyorsan a román német magyar ellentétes irányú politikai törekvések össztüzébe került. Be kívánom mutatni, hogy a nemzeti ébredés kibontakozásánál asszisztáló, azt támogató, vagy akadályozó különböző politikai szereplőket milyen érdekek irányították, milyen eszközöket használtak, s hogy a helyi közösség miként reagált az új impulzusokra. Mennyire volt befogadó vagy elutasító, illetve mi motiválta, amikor bekapcsolódott a mozgalomba, vagy éppen elzárkózott előle. Legalább ennyire fontos kérdés, hogy miként változott a helyi közösségekre addig szinte kizárólagos befolyást gyakorló római katolikus egyház szerepe, sikerült-e 1918 után is ezt a vezető szerepet megtartania, vagy a megváltozott körülmények között elveszítette társadalmi bázisának egy részét? Ahhoz, hogy releváns választ adhassunk a felmerülő kérdésekre, fel kellett vázolnunk a vizsgált korszak nagypolitikai hátterét is. Mindenekelőtt meg kellett vizsgálnunk a tárgyalt korszak kezdetén létrejött Nagy-Románia kisebbségpolitikáját, a román politikai elit viszonyát a kisebbségekhez, különösen a némethez és a magyarhoz. A romániai német kisebbség, s ezen belül a szatmári svábok helyzetét a romániai viszonyokon túl nagyban befolyásolta Németország éppen aktuális álláspontja a német kisebbségek kérdésében, s áttételesen a Németország mozgásterét meghatározó nemzetközi politikai helyzet. Ezen belül külön vizsgálandó kérdés a nemzetiszocializmus győzelme s annak hatása: a nemzetiszocialista eszmék terjedése és végső győzelme a romániai német kisebbségek körében. Az elemzés fontos aspektusa a német magyar viszony vizsgálata, különös tekintettel a romániai német és magyar kisebbségekkel kapcsolatos politikára, valamint arra, hogy az miként befolyásolta a két kisebbség viszonyát Romániában. A befolyásoló tényezők sorában fontos helyet foglal el az egymástól területileg és részben kulturálisan is elkülönült romániai német népcsoportok eltérő helyzete, s ezek egymáshoz fűződő viszonya. Ennek vizsgálatához megfelelő magyar és német szakirodalom áll rendelkezésünkre, különösen az erdélyi szászok és a bánáti svábok, azaz a két nagy tömbben élő, részben komoly 5

történeti tradíciókkal, kiépült kulturális és politikai infrastruktúrával rendelkező csoport esetében. Joggal merülhet fel a kérdés: van-e történeti s különösen nemzetiségtörténeti jelentősége egy kis területen, a nagyobb német közösségektől elszigetelten élő, csekély számú, nagyrészt asszimilálódott etnikai közösség vizsgálatának? Válaszom a fenti kérdésre egyértelműen igenlő. Elsősorban azért, mert a nemzetiségek sorsának alakulását, az azt befolyásoló tényezők hatásait csak akkor érthetjük meg igazán, ha az ilyen, sajátos helyzetű kis közösségek történelmének alakulását is alaposan megvizsgáljuk, helyzetüket, lehetőségeiket, sorsuk alakulását összehasonlítjuk a nagyobb, jórészt történelmi okokból kedvezőbb helyzetben lévő közösségekével. Témánk olyan speciális jelenségek, hatásmechanizmusok elemzésére, s annak nyomán új következtetések levonására ad lehetőséget, amelyek a szászok és a bánátiak esetében másként jelentek meg, vagy fel sem vetődtek. A téma vizsgálatának jelentőségét tehát éppen a kis népességszámból, az elszigeteltségből és az asszimiláció igen előrehaladott voltából fakadó jelenségek, a körülmények sajátos hatásai, és az ezek alapján megfogalmazható másféle tanulságok adják. A szatmári svábok történetét az 1712-ben kezdődő és egy évszázadon át tartó telepítés bemutatásával kezdtem, majd a XIX. század szatmári svábok életét is érintő fontosabb eseményeit vázoltam fel. Ezt az időszakot tulajdonképpen a magyarsághoz való idomulás korszakának nevezném. Külön fejezetben foglalkoztam Románia kisebbségpolitikájával, ezen belül a kisebbségek jogi helyzetét szabályozó törvényekkel, a román állam iskolapolitikájával és az 1921-es földreformmal, amely nagyban befolyásolta a kisebbségek életét. Elemeztem az 1880, 1910, 1920, 1930 és az 1941-es népszámlálásokat, mert noha óvatosan, forráskritikával kell kezelnünk a népszámlálások eredményeit az összehasonlítások fontos adatokat szolgáltatnak a szatmári svábok számát illetően. A rendelkezésemre álló levéltári források a Szatmári Püspöki Levéltár, a Német Külügyminisztérium Levéltára, a Magyar Országos Levéltár, a szatmári német mozgalom lapja, az MTI anyagai és a már megjelent szakirodalom alapján 6

rekonstruáltam a mozgalom kibontakozását, a támogatók körét, a különböző módszereket, amelyek a német identitástudat felélesztését és erősítését szolgálták. Emellett természetesen kiemelt figyelmet szenteltem a katolikus egyház szerepének, amely az egész szatmári történetben központi szerepet kapott. * * * Köszönettel tartozom Ormos Mária professzor asszonynak a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a 18-20. században Doktori Program vezetőjének támogatásáért és bíztatásáért. Kiemelten köszönöm Vonyó József témavezetőmnek, hogy a kezdetektől aktív figyelemmel kísérte munkámat, értékes szakmai tanácsokkal látott el. Köszönet illeti türelméért, bizalmáért és erkölcsi támogatásáért. Köszönöm Gerhard Seewann témavezetőm hasznos tanácsait, az általa javasolt vizsgálati szempontokat és szakirodalmi ajánlásokat. A dolgozat elkészítéséhez szükséges németországi anyaggyűjtést az Erasmus Program kutatói ösztöndíja tette lehetővé számomra. A szatmári püspöki levéltárban folytatott kutatásaim alkalmával Melega Péter és Váradi Lajos levéltárosok voltak segítségemre. Köszönöm a műhelyvitán résztvevő kutatók értékes kritikai észrevételeit és javaslatait. Hálával tartozom Hanák Gábornak és az OSZK Történeti Interjúk Tára munkatársainak segítségükért és megértésükért. Köszönöm Tempfli Imrének, a stuttgarti katolikus magyar misszió vezetőjének, hogy a dolgozat szempontjából fontos forrásokra irányította a figyelmemet. Végezetül, de nem utolsó sorban szüleimnek mondok köszönetet, folytonos biztatásuk és szerető támogatásuk nagyon fontos volt számomra. 7

2. FORRÁSOK ÉS A TÉMA HISTORIOGRÁFIÁJA 2.1 A téma forrásai és kutatási lehetőségei A szatmári svábok két világháború közötti történetének feltárásához számos elsődleges és másodlagos forrást használtam. Az elsődleges források a szatmári egyházmegye Püspöki Levéltárából (Szatmárnémeti), a Német Külügyminisztérium Politikai Archívumából (Politisches Archiv des Auswärtigen Amtes, Berlin), a Magyar Országos Levéltárból, valamint a szatmári falvak plébániáin található Historia Domusai-ból származnak. A szatmári katolikus püspökség levéltári anyagának feltárása csak az 1990- es években kezdődött. A két világháború közötti német mozgalomra vonatkozó iratok raktári jelzett nélkül, még feldolgozatlanul Sváb ügyek címmel egy dobozban vannak összegyűjtve. A gyűjtemény egy része magát a német mozgalmat tárgyaló iratokat tartalmazza. Ezek között találjuk a helyi plébánosok helyzetjelentéseit, a mozgalommal szemben megfogalmazott panaszleveleit, a püspöki körleveleket, a papi gyűlések jegyzőkönyveit, a hívek panaszleveleit, a szatmári és temesvári püspökség hivatalos levélváltásait, valamint a szatmári püspökség és a rottemburgi püspökség, illetve más németországi katolikus szervezetek közötti levélváltásokat. Ide tartoznak még a mozgalom vezetői által a püspökségre, a bukaresti nunciatúrára, vagy a Szentszékhez beadott kérések, memorandumok, panaszlevelek. Az iratanyag másik része az egyházi iskolákért folytatott küzdelem iratait tartalmazza: püspöki utasításokat, a helyi iskolaszékek gyűlésein készített jegyzőkönyveket, a bírósági tárgyalásokra készített peranyagokat, a bíróságok határozatait. A román hatóságok, a tanügyminisztérium, a szatmári és zilahi tanfelügyelőségek utasításait, az iskolalátogatások alkalmával készített jegyzőkönyveit is itt találjuk, ez utóbbiakat természetesen román nyelven. A püspöki levéltárban talált dokumentumok alapján jól rekonstruálható a helyi papság és a püspökség magatartása a mozgalommal szemben, sok esetben a hívek állásfoglalása pro vagy kontra, illetve a dolgozat egyik kulcsfontosságú kérdése, az iskolákért folyó harc története. Nem hagyhatók figyelmen kívül a különböző 8

falvak házassági, születési, halotti anyakönyvei sem, amelyeket szintén a püspöki levéltár őriz. Szintén a püspöki levéltárban találhatunk néhány példányt a Gauamt hivatalos lapjából, az 1926-tól megjelenő Mitteilungenből, majd 1935 után a Schwabenpostból. Fontos és érdekes forrásnak bizonyultak az egykori sváb falvak Historia Domusai is, amelyekből nemcsak az iskolák helyzetéről, hanem a falvakban uralkodó hangulatról, a német mozgalom sikereiről vagy kudarcairól, illetve a helyi plébánosok mozgalommal szembeni magatartásáról is képet alkothatunk. A forrásanyag másik csoportját a Német Külügyminisztérium bonni levéltárában (ma már Berlinben található) őrzött dokumentumok alkotják. Ezekben főleg a bukaresti német követek, a temesvári, a kolozsvári német konzulok, a Külügyminisztérim illetékes szerveinek utasításai, a romániai Német Párt valamint a szatmári Német-Sváb Népközösség vezetőinek jelentései szolgáltak fontos információkkal a mozgalom megismeréséhez. Ugyancsak a levéltár anyagaiból rekonstruálható a Fiedler István püspök kinevezését megelőző diplomáciai akció, amelyben német, román és magyar érdekek ütköztek egymással. A Magyar Országos Levéltár fondjai között meglepően kevés olyan forrás található, amely a szatmári kérdéssel foglalkozik. A külügyminisztérium politikai osztályának iratai (K 63), rezervált iratai (K 64), és a bukaresti követség anyagai (K 87), valamint a miniszterelnökség Nemzeti és Kisebbségi Osztályának iratai (K 28) között elszórtan találhatunk feljegyzéseket a kérdésről. Ezek többnyire a német mozgalom törekvéseivel és aktuális helyzetével, valamint az Országos Magyar Párt ellenkező irányú erőfeszítéseivel foglalkoznak. A Belügyminisztérium rezervált irataiban (K 149) főleg a második bécsi döntés utáni időszakra vonatkozóan bukkan fel időről időre a szatmári kérdés. A jelentésekből kitűnik, hogy a belügyminisztérium a biharkeresztesi határszéli kirendeltsége révén már a húszas évek második felétől figyelemmel kísérte a határ túloldalán folyó eseményeket. A Magyar Távirati Iroda (K 428) 1928-től kezdődően tudósított a Szatmár-vidéken történtekről. Folyamatosan szemlézte a Romániában megjelenő német és román napilapokat, és időnként elemezte is az aktuális helyzetet. 9

Az elsődleges források közé sorolom a különböző magyar és román népszámlálások eredményeit is. A szatmári svábok történetével foglalkozó szakirodalom egyik folyamatosan vitákat kiváltó kérdése ugyanis a szatmári svábok lélekszáma. Ezek az adatok természetesen megfelelő forráskritikával kezelendők. A másodlagos források közé tartozik a korabeli publicisztika. Ezek közül a téma szempontjából legfontosabb, a szatmári Gauamt 1926-tól megjelenő lapja a Mitteilungen der Deutsch-scwäbische Volksgemienschaft Gau Satmar, amely 1935-től Sathmarer Schwabenpost címmel jelent meg. Ennek példányait a stuttgarti Institut für Auslandsbeziehungen könyvtára őrzi. A kezdetben rendszertelenül, majd kéthetente, magyar és német nyelven megjelent lap nagyon fontos információkat tartalmaz a mozgalmat illetően: helyi híreket, a népiségi munka módját, eredményeit. Mindez a levéltári forrásokból nem rekonstruálható. Ebbe a forráscsoportba tartoznak a Magyar Kisebbség, a Magyar Szemle, a Nation und Staat folyóiratok, valamint a romániai napilapok is. 2.2 A szatmári svábok történetének historiográfiája A szatmári svábok történetével kapcsolatos forráskiadványok szinte teljes mértékben hiányoznak. Kivételt jelent ez alól Vonház István rendkívül alapos, A szatmári sváb telepítések című munkája, amely közli a telepítéstörténettel kapcsolatos összes, a Károlyi-levéltárban található dokumentumot. Tilkovszky Loránt és Weindinger Melinda Magyar memorandum és német válasz című forrásközlésének jelentőségét is ki kell emelni, mivel a német kormánynak eljuttatott 1931-es magyar memorandum szövegében egy rövid fejezet kifejezetten a szatmári kérdést tárgyalja. A téma szakirodalma meglehetősen szegényes, annak ellenére, hogy mindent egybevéve sokan, és sokat írtak a szatmári svábok történetéről. A szerzők túlnyomó többsége azonban nem tudományos igénnyel közelített a témához. A szatmári svábok története sok szempontból a mai napig feldolgozatlan, átfogó, összegző munka még nem született ebben a tárgyban. A kérdéssel foglalkozó irodalmat négy csoportra oszthatjuk: 10

A korabeli Németországban megjelent irodalom. Az első tanulmányok nem a helybeliek tollából születtek. Az 1920-as évek derekán az anyaország által is felfedezett szatmári svábokról több, kisebb-nagyobb tanulmány jelent meg Németországban. Johann Straubinger prelátus, stuttgarti Caritas vezető, miután 1925-ben bejárta Szatmár megyét, 1927-ben Die Schwaben in Sathmar címmel megjelenő könyvével tulajdonképpen felhívta az anyaországi közvélemény figyelmét a szatmári svábokra. Carl Müller, aki az Ausland Institut megbízásából járt a megyében, tapasztalatait Straubingerhez hasonlóan egy könyvben foglalta össze. Hugo Moser aki az első németországi diákcsoporttal érkezett, és akinek érdeklődését a szatmári svábok iránt éppen a már említett Straubinger könyve keltette fel többszöri látogatás után a szatmári nyelvjárásról, nép- és gyerekdalokról írta tanulmányait. Szatmárból származó, és a külföldön élő svábok tanulmányai. A harmincas évek elején kezdett kiformálódni egy helyi német értelmiségi réteg. 1931-ben magyar nyelven jelent meg a mezőpetri születésű Vonház István A Szatmári sváb telepítések című munkája, amely aprólékosan dolgozza fel a telepítések történetét. A szatmári német értelmiség egy része közvetlenül a háború után, vagy a kommunista diktatúra idején hagyta el az országot. Stefan Schmied, Ferdinand Flesch, Ernst Hauler, Sepp Pfeiffer (és még sokan mások) tollából sorra jelentek meg a szatmári svábok történetéről szóló írások. Noha ezek a tanulmányok tartalmaznak rendkívül fontos adatokat is, főleg a magyarosítás/elmagyarosodás, illetve az egyház szerepének kérdésében teljes mértékben elfogultnak tekinthetők. Számos falumonográfia is megjelent, amelyeket általában helyi papok vagy tanítók írtak, ezekben a falvak történetére vonatkozóan komoly kutatásnak lehetünk tanúi, de a mozgalommal kapcsolatban általában átveszik az előbb említett munkák adatait. Összefoglaló munkák a romániai németekről. Az írott források egy harmadik csoportját a romániai németség történetét feldolgozó munkák képezik, 11

román és német nyelven. Noha ezek részletesek, komoly levéltári kutatásokra épülnek, azonban a két nagy német csoport, az erdélyi szászok és a bánáti svábok történetét mutatják be, és csak érintik a szatmári németek történetét. Ide sorolhatjuk a teljesség igénye nélkül, Johann Böhm, Wolfgang Miege, Karl M. Reinerth, Vasile Ciobanu, Hans Gehl és Hildrun Glass munkáit. Korabeli magyar irodalom. Ebbe a csoportba sorolhatók a két világháború között, főleg a romániai Magyar Párt jelesebb személyiségei által írott kisebb tanulmányok. (Jakabffy Elemér, Majtényi Szilárd, Gábor Jenő, Kardhordó Károly) Mind a korabeli német, mind az 1945 után megjelenő egykori szatmári svábok által írt tanulmányokról elmondható, hogy a szatmári kérdést egyoldalúan, a kierőszakolt asszimiláció téziséből kiindulva tárgyalják, és legtöbbször az erőszakos magyar kisebbségpolitika áldozataként tüntetik fel a szatmári svábokat. Ugyanez a szubjektivitás jellemző a korabeli magyar írásokra is, amelyek a spontán asszimiláció tételét hangsúlyozzák, és a már elmagyarosodott svábokat az erőszakos német mozgalom áldozatainak tekintik. Ami az 1945 utáni magyarországi tudományos munkákat illeti, Tilkovszky Loránt és Barabás László egy-egy rövid tanulmányban külön is foglalkozik a szatmári svábok két világháború közötti helyzetével. Spannenberger Norbert a magyarországi Volksbund történetét feldolgozó munkájában a második bécsi döntéssel kapcsolatban ír a szatmári német kérdésről. 12

I. A SZATMÁRI SVÁBOK 1918 ELŐTT 3.1 Szatmári sváb telepítések 1711-ben a szatmári békével Magyarország történetének egy hosszú háborús korszaka ért véget. Éble Gábor így írt erről: a nagy tatárdúlás óta, mely után IV. Béla újra alkotta meg az országot, hazánknak nem volt akkora válsága, mint ekkor, a 150 éves török uralom, s az egymást követő kuruc szabadságháborúk által hátrahagyott erkölcsi és anyagi romhalmazok közepett. 1 Szatmár vármegye ekkoriban az ország más területeihez hasonlóan szomorú képet mutatott. 1711-ben megtizedelt lakosság árulkodott a területén századok óta tartó hadakozásokról. 1526-tól kezdődően többször volt háború a vármegye területén. 1594-ben a tatárok pusztították, 1600-ban Basta seregei dúlták fel a megyét, majd 1605-ben Bocskai ostromolta Szatmár várát. 1657-ben Lubomirszky György, Lengyelország főmarsallja próbálta meg Szatmárt elfoglalni. 1658-ban újból a tatárok, majd 1660-ban a törökök pusztítottak a vármegyében. A beszállásolt osztrák csapatok is nagy terhet jelentettek a terület lakóinak. Karaffa parancsnoksága idején például 17 falu teljesen elnéptelenedett. 2 1703-ban Rákóczi vette ostrom alá Szatmár várát. Az 1705. január 1-jéig tartó ostrom idején a vármegye népe biztosította a kuruc hadsereg élelmezését és hadi utánpótlását. Az elviselhetetlen terhek és a háború miatt sokan elmenekültek, voltak, akik beálltak a kuruc seregbe, és nagyon sokan életüket vesztették. A háború eredményeként Kálmánd 6 hétig, Mérk 9 hónapig, Szaniszló és Csomaköz 2-2 hétig elnéptelenedett, utóbbi két faluban 10, illetve 30 gazda maradt csupán, Nagymajtény és Mezőterem 2 hónapig állt üresen, Kaplony pedig 5 hétig volt lakatlan. 3 A szatmári békét követően, gróf Károlyi Sándor (1712. április 5-én kapott grófi címet III. Károlytól) egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy szatmár- 1 Éble Gábor: Károlyi Ferenc gróf és kora. Budapest, 1893. 88. 2 Borovszky Samu (szerk.): Magyarország vármegyéi és városai. Szatmár Vármegye. Országos Monografia Társaság, Budapest, 1906. 251, 453, 471, 473, 483. 3 Uo. 488-489. 13

vármegyei birtokaira a megmaradt jobbágyság mellé svábokat telepítsen. A telepesek Badenből, Bajorországból, Hohenzollernből és mindenekelőtt Württembergből érkeztek, amit a szatmári svábok nyelvjárása is igazol, mivel még ma is hasonlít a biberachi, rawensburgi, waldseei és leutkircheni nyelvjáráshoz. 4 A betelepítettek német identitásának megőrzésében, illetve a majdani asszimilációs folyamat megindulásában is fontos szerepet játszott, hogy mennyire képeztek az egyes telepes falvak összefüggő tömböket vagy szétszórt szigeteket. (Ezt szemlélteti az 1. sz. térkép). A megye nyugati részén egymáshoz viszonylag közel fekszik Mérk, Vállaj, Csanálos, Csomaköz, Szaniszló, Mezőpetri. Ide sorolhatjuk Nagykárolyt és a vele szomszédos két falut, Kaplonyt és Kálmándot is. Ettől az összefüggő sávtól délre található két elszigetelt település: Mezőterem és Kisdengeleg. Mezőterem ugyan közvetlenül Nagykároly szomszédságában van, de a közlekedési viszonyok elszigetelték a többi településtől. A megyeszékhelytől, Nagykárolytól keletre egymáshoz viszonylag közel található Nagymajtény, Gilvács és Krasznaterebes. Innen délre Királydaróc egymagában áll. A megye keleti részén a Bükk hegység lábainál szintén egy összefüggő településcsoportot találunk. Ide tartozik Nagymadarász, Erdőd, Szakasz, Nagyszokond, Krasznasándorfalú, Krasznabéltek. Délre haladva, Szilágy megye határában, teljesen elszigetelten találjuk Nántűt. Az erdődi járás északi részén egy különálló kis csoport Szinfalu és Alsóhomoród található. Magában álló német település volt Józsefháza és Barlafalu. A megye középső területe ugyanakkor a magyar és román nyelvhatárt is jelezte, egy átmeneti zónával. A sváb falvak a nagykárolyi járásban magyar többségű falvakkal, az erdődi és szatmárnémeti járásban nagyrészt román falvakkal voltak körülvéve. 5 A korabeli vármegyében két városi központ volt. A nagyobb, noha nem megyeszékely Szatmárnémeti volt, virágzó kereskedelemmel, fejlett iparral, 4 A nagymajtényi, csanálosi és mezőfényi régi és új sváb lakosok összeírása. 1723. június 15. (Az összeírás a három sváb község összes sváb lakosainak származási helyét és volt földesurát közli.) In: Vonház István: A szatmármegyei német telepítés. Pécs, 1931. 33. dokumentum. 235-246. 5 Cogitator által készített csoportosítás, amely megfelelt a korabeli néprajzi helyzetnek. Cogitator: A szatmárvidéki asszimiláció. Nemzetpolitikai tanulmány. Különlenyomat a Magyar Kisebbség nemzetpolitikai szemle VII. évfolyamából. Husvéth és Hoffer Könyvnyomdája, Lugos, 1928. 22-27. 14

iskolákkal és kulturális intézményekkel. Az 1880-as népszámlálás szerint 19.708 lakosa közül csak 758 volt német anyanyelvű. 6 A megyeszékhely Nagykároly, mint vármegyei központ megyei és állami hivatalok székhelye. Összlakossága 1880-ban 12.523 főt tett ki, akikből 145-en vallották magukat németnek. 7 A két magyar város léte és a sváb központ hiánya fontos körülménynek tekinthető az asszimilációs folyamatok szempontjából. Károlyi Sándor a telepítések alkalmával nem vette figyelembe sem a felekezeti, sem az anyanyelvi különbségeket, ezért falvaiban, sok esetben együtt éltek magyarok, svábok és románok. Ez a kierőszakolt együttélés a kezdetekben gyakori súrlódásokhoz vezetett, ezért Kálmándról például idővel a magyarokat a szomszédos Börvelybe, Sándorfalváról a románokat Nagyszokondra, Erdődről a magyarokat a közeli magyar falvakba telepítették át. Mezőfény vagy Csanálos viszont kezdetben színtiszta katolikus és német település volt. Ez a homogenitás a későbbi telepítések során már nem volt megvalósítható, a gróf sok esetben külön utcákba helyezte a magyarokat és a svábokat: így lett Kaplonyban vagy Mezőpetriben Magyar utca, illetve Mérken Sváb utca. 8 A telepesek nagy többsége földműves volt, de mellettük mesteremberek is érkeztek az új hazába. Az összeírásokból és Károlyi Sándor levelezéseiből kiderül, hogy volt közöttük halász és hálókötő, molnár és pék, 9 továbbá varga, takács, szabó, tímár, bodnár, 10 asztalos, ács, kerékgyártó, kovács, rézműves és szénégető is. 11 1729-ben Reiner Lang hadnagytól Károlyi Sándor egyenesen mesteremberek verbuválást kérte. 1734-ben pedig külön felhívta a verbuváló ügynökök figyelmét arra, hogy szabad állapotú, becsületes, jómódú és katolikus embereket hozzanak birtokaira. 12 6 Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. II. kötet. Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 1999. 522. 7 Uo. 523. 8 Merli Rudolf: Mezőfény története. (Magánkiadás) 2001. 200. 9 Károlyi Sándor levele feleségéhez. 1712. július 14. In: Vonház: i. m. 3/b dokumentum. 188. 10 Csanálos sváb lakosainak összeírása. 1714. március 30. Uo. 16. dokumentum. 212-214. 11 A nagymajtényi, csanálosi és mezőfényi régi és új sváb lakosok összeírása. 1723. június 15. (Az összeírás közli a sváb lakosok származási helyét és egykori földesurát is.) Uo. 33. dokumentum. 235-247. 12 Károlyi Sándor gróf által kiállított útlevél új sváb telepesek lehozatala céljából. Erdőd, 1734. 15

A szatmári svábok jobbágyok voltak, s ez a társadalmi helyzet nagyban meghatározta további fejlődésüket. A gróf és a svábok közötti viszonyt szerződések rögzítették. Ezek szerint eltérően a területen maradt korábbi paraszti lakosságtól a szabad költözés jogával rendelkeztek, időleges mentességet élveztek a vármegyei adó és a földesúrnak fizetendő járadék alól. 13 A későbbiekre vonatkozó járadékkötelezettségüket is pontosan szabályozták, így terheik kiszámíthatóvá váltak. Mindez nélkülözhetetlen előfeltétele volt a racionális gazdálkodásnak, s annak eredményeként a vagyoni gyarapodásnak. Ennek köszönhetően a szerződéses német parasztok kedvezőbb helyzetben voltak, mint a magyar úrbéres jobbágyok. A telepesek a földművelés, az állattenyésztés, illetve ahol a feltételek lehetővé tették a szőlőművelés terén egyaránt szervezett és hatékony gazdálkodást folytattak. Ennek eredményeként, noha a gazdatelkek száma az egyes sváb községekben a telepítés illetve az átköltözések befejezése után (1820- tól) körülbelül ugyanaz maradt, a sváb gazdák a közeli magyar és román községekben, illetve vegyes lakosságú saját községükben pl. bérlet formájában szereztek még gazdatelkeket, így a sváb községek gazdaközönsége földbirtokát tekintve már a jobbágyfelszabadítás előtt is folyamatosan gyarapodott. 14 A telepesek többsége katolikus volt, Károlyi Sándor többször is utasította megbízottait, hogy katolikus svábokat toborozzanak. Kezdettől fogva hangsúlyozta, hogy a gazdaság helyreállítása mellett a katolikus hit gyarapítását is szem előtt tartja. 15 1729-ben Lang hadnagyot nemcsak azzal bízta meg, hogy Bécs környékéről mesterembereket toborozzon, hanem azzal is, hogy figyeljen arra, hogy mind katolikusok legyenek. 16 Ugyancsak ezzel az utasítással látta el 1734-ben Frick Wolfgang, Christian Pappelau, Michael Geng, Ignaz Fetscher, Ferdinand november 16. Uo. 86. dokumentum. 319. 13 Lásd például Csanálos község sváb lakosainak Károlyi Sándor gróf által kiadott úrbéri szabályzata. Nagykároly, 1721. január 1. Uo. 30. dokumentum. 231. 14 Uo. 181. 15 Károlyi Sándor gróf felterjesztése a Magyar Udvari Kancelláriához sváb telepesek lehozatala végett. 1712. április és június között. Uo. 1-2 dokumentum. 185-186. 16 Károlyi Sándor gróf utasítása Lang hadnagy részére sváb telepesek toborzása tárgyában. Surány, 1729. december 1. Uo. 59/b dokumentum. 289. 16

Heinrich ügynököket, amikor útlevelet állított ki nekik. 17 Fiának, aki 1736-ban, a rajnai táborban tartózkodott azt írta, hogy ez kitűnő alkalom arra, hogy mind Frankóniában pápista jó népet, mind pedig svábokat toboroz. 18 Többek között a vármegyében letelepedett katolikus sváboknak is köszönhető, hogy 1804-ben megalakult a szatmári egyházmegye, amelynek területe addig az egri egyházmegyéhez tartozott. Károlyi Sándornak és utódainak a 18. század egészén végighúzódó telepítési politikája eredményeként Nagykároly és Szatmárnémeti térségében 31, részben vagy egészében svábok által lakott település jött létre. 19 Vonház István számításai szerint 1712-től összesen 2072 német család telepedett le itt, egy-egy családot 4 tagból állónak számítva tehát több mint 8000 telepes érkezett a Károlyiak birtokaira. 20 A telepítési munkálatok befejeztével Vonház az érintett falvak plébániainak összeírásaiból nyert adatai szerint már 18.377 római katolikus sváb élt a 31 faluban. 21 3.2 A szatmári svábok a XIX. században A szatmári svábok XIX. századi történetével kapcsolatban a részben hiányzó, részben mai napig feltáratlan források miatt sok a még megválaszolatlan kérdés. Az bizonyos azonban, hogy az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, majd az ezt követő jobbágyfelszabadítás, és az 1867-es kiegyezés nagy változásokat hozott a szatmári svábok életében is. A jobbágyfelszabadítás ígérete a forradalom és szabadságharc idején a magyar csapatok oldalára állította a helyi svábokat. A csanálosi svábok például a Habsburg seregek által elfoglalt Szatmárnémetit meg akarták ostromolni, részt vettek Buda felszabadításában is, sőt az osztrák 17 Károlyi Sándor gróf által kiállított útlevél új sváb telepesek lehozatala céljából. Erdőd, 1734. november 16. Uo. 86. dokumentum. 319. 18 Károlyi Sándor levele fiához, Ferenc grófhoz, a rajnai táborba. 1736. Uo. 94. dokumentum. 330. 19 Nagykároly, Csanálos, Mezőfény, Nagymajtény, Erdőd, Krasznabéltek, Kaplony, Mezőpetri, Vállaj, Gilvács, Kálmánd, Királydaróc, Tasnád, Túrterebes, Szakasz, Krasznasándorfalu, Mérk, Krasznaterebes, Nagyszokond, Szinfalú, Alsóhomoród, Barlafalú, Szaniszló, Zajta, Józsefháza, Csomaköz, Nántü, Kisdengeleg, Nagymadarász, Mezőterem, Tasnádszántó. 20 Vonház: i. m. 177. 21 Uo. 181. 17

haditörvényszéknél közbenjártak a fiatal, 18 éves Károly István grófért. 22 A mezőpetriek közül sokan nemzetőrként szolgáltak, a község pedig 15 lovat adott a haza részére. 23 Mezőfény esetében 4 katonáról tudunk, akik nemzetőrként haltak meg 1848-ban, 24 a kálmándi plébánia halotti anyakönyve pedig két sváb fiatalembert említ, akik szintén nemzetőrként estek el. 25 A XIX. század folyamán jobbágyból szabad paraszttá, németből, ha nem is magyarrá, de a magyar politikai nemzethez lojális közösséggé váltak a szatmári sváb falvak. Fényes Elek 1851-ben megjelent geográfiai szótára az általam vizsgált 24 faluból csak 12-t említ német faluként, 26 s megjegyzésként hozzáfűzi, hogy a gilvácsiak már magyarul is beszélnek, 27 Krasznabélteket pedig mint magyarosodni kezdő német mezővárost írja le. 28 Hat falut oláh-német településként jegyez fel. 29 Itt kettő Nagymadarász 30 és Krasznaterebes 31 esetében említi, hogy magyarul is tudnak. Teljesen vegyes magyar oláh német falu 3 volt, 32 magyarok és németek lakták Kaplonyt 33, Királydarócot pedig magyar oláh mezővárosként, 34 Kisdengeleget magyar-oláh faluként említi. 35 Keleti Károlynak az 1869. évi népszámlálás adataira épülő becslése szerint Szatmár megye 280.568 lakosából mintegy 20.200 (7,2%) volt német, 88.939 (31,7%) román, 168.789 (60.2%) magyar, 2356 (0.8%) orosz, 280 (0.1%) tót, és 4 egyéb. 36 22 Tempfli Imre: Kaplony. Adalékok egy honfoglaláskori település történetéhez. Szent-Györgyi Albert Társaság-EMKE Szatmár Megyei Szervezete, Szatmárnémeti, 1996. 212; Brázay János: Emléklapok a Mezőpetri község r. k. plébánia történetéből a templom százéves jubileumára. Nagykároly, 1886. 97. 23 Uo. 24 Merli: i. m. 237. 25 Szatmári Püspöki Levéltár (SzPL), Kálmánd halotti anyakönyve, 1848. év. 26 Alsóhomoród, Csanálos, Erdőd, Gilvács, Kálmánd, Sándorfalu, Nagymajtény, Mezőfény, Mezőpetri, Nagyszokond, Szinfalu, Krasznabéltek. In: Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára. Pest, 1851. 27 Uo. I. kötet. 48. 28 Uo. II. kötet. 113-114. 29 Barlafalu, Krasznaterebes, Mezőterem, Nagymadarász, Nántű, Szakasz. In: Fényes: i. m. 30 Uo. III. kötet. 55. 31 Uo. III. kötet. 198. 32 Csomaköz, Józsefháza, Szaniszló. 33 Fényes: i. m. II. kötet. 174. 34 Uo. II. 241. 35 Csak Dengelegként szerepel. Fényes: i. m. I. kötet. 252. 36 Varga: Erdély i. m. 20. 18

A dualizmus kori népszámlálási adatokat vizsgálva már jóval pontosabb adatokat kapunk valamennyi településről. Az anyanyelvre fókuszáló kérdések kiértékelése után kapott adatokból egyértelműen a nyelvi asszimiláció tendenciája olvasható ki. 37 1. sz. térkép: A szatmári svábok által lakott 24 település elhelyezkedése a megyében 1. sz. táblázat: A szatmári svábok által lakott 24 település összlakosságának anyanyelvi megoszlása (1880 1910) 38 Népszámlálás Nemzetiség 1880 1890 1900 1910 szám % szám % szám % szám % Német 10.376 34,74 11712 33,83 8240 21,11 3.581 8,84 Magyar 10.062 33.68 13158 38,06 21303 54,59 28.807 71,15 Román 8.006 26,80 9270 26,81 9305 23,84 8.026 19,82 Egyéb 1.429 4,78 425 1,22 174 0,44 76 0,19 Összesen 29.873 100.000 34.565 100.000 39.022 100.000 40.490 100.00 37 A kérdezőbiztosok korrekt, vagy kevésbé korrekt tevékenysége természetesen jelentősen befolyásolhatta a népszámlálási adatokat. 38 Erdély településeinek nemzetiségi (anyanyelvi) megoszlása (1850-1941). Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 1991. 19

A vizsgált 24 faluban, 1880-ban az összlakosság száma 29.873 volt, ebből anyanyelv szerint 10.376 német (34,73%), 10.062 magyar (33,68%), 8006 román (26,80%) és 1429 egyéb ajkú (4,78%). A német anyanyelvűek száma 1900-ban csökkent először. Az 1910. évi népszámlálás azonban már óriási változást mutatott, a magukat magyar- illetve német anyanyelvűnek vallók arányában. Eszerint 1910-ben 28.807-en a magyart (71,15%), csak 3.581-en a németet (8,84%), 8026-an pedig a románt (19,82%) jelölték meg anyanyelvként. A szatmári svábok száma tehát 6795 fővel, a népességen belüli arányuk pedig rövid időn belül 25,89%-kal csökkent. Létszámuk ezzel lényegében a harmadára esett vissza. A kérdést azonban árnyalja, hogy 1910-ben még 12.137 39 németül tudó katolikust számláltak össze, ami azt jelzi, hogy a szatmári svábok nagyobb hányada ekkor, ha a népszámlálási biztosnak adott válaszában nem is a németet jelölte meg anyanyelvként, némettudását még őrizte. Ez azonban csak az összkép. A sváb falvak jelzett, eltérő helyzetű csoportjaiban azonban különbségek fedezhetők fel mind a változások irányát, mind mértékét, mind pedig dinamikáját tekintve. 2. sz. térkép: Hat eltérő helyzetű sváb falu elhelyezkedése a megyében 39 Cogitator: i. m. 28. 20