2007-06-22 Húsz év mellékvágány után újra lendületben Bodrogi Gyula a mesterekről, a zsákutcákról és a nagy visszatérésről Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színház művésze, valósággal kivirult, mióta nem a Vidám Színpad igazgatója. A legkülönfélébb szerepajánlatokat kapja. Nyáron is dolgozik, ma például Sancho Panzát adja a La Mancha lovagjában, a Bakáts téri szabadtéri színpadon, de fellép Kőszegen is. Szerinte a színházak költségvetése elenyésző összeg az államháztartásban, ezért értelmetlen az elvonások miatt a teátrumok körül kialakult cirkusz. Én jól akarom magam érezni, amikor esetleg nem így lenne, akkor is az a terápiám, hogy jól érzem magam fotók: Hegedűs Márta) Kevesen tudják önről, hogy már kiskorában a többpártrendszer híve volt. Jaj, az nem én voltam, hanem a nagymamám. Az Én apám című verset kellett elmondanom a legkülönbözőbb helyeken 1945 után, amikor rengeteg párt volt. Minden párt korteskedett. A nagymama pedig rendszeresen fölállított egy dobogóra vagy hordóra, és valamennyi pártrendezvényen elmondatta velem ezt a verset, aztán bekasszírozta érte a lisztet, a cukrot. De korábban már játszott színházi előadásban. Pápán, még a háború alatt. Olyan darab volt, amelyben jöttek az oroszok, és megerőszakolták az apácákat. A darabbeli apám a fronton volt, és hazaküldte a kardját, hogy adják nekem oda, mert ő ott meghal. Én pedig egy imádságot mondtam, amely arról szólt, hogy megbosszulom az apám halálát. Rettenetesen sírtak a nézők. A második sorban ott ült a mama és a papa, láttam, hogy ők is sírnak. Leintettem nekik, kikacsintottam rájuk, hogy azért ezt nem kell annyira komolyan venni, hát persze erre kis derültség támadt a nézőtéren. Hogy került az előadásba? Úgy, hogy ültem az iskolapadban, bejöttek a színészek, és gyerekszereplőt kerestek. És engem szúrtak ki. Nem kellett semmit csinálnia? Semmit. Rögtön látszott, hogy ön az a nagy huncut? Nem tudom, hogy mi az ördög látszott, de bármelyik iskolába kerültem is, vagy színjátszanom, vagy táncolnom, vagy szavalnom kellett. Állítólag hosszú ideig nem akart színész lenni. Matematika fizika tanárnak készültem. Ezt ma nehéz önről elképzelni. Igen, de azért gondolom, hogy volt realitása, mert a nővérem és a húgom most is tanár. A matematika volt az a tantárgy, amelyet nekem nem kellett tanulnom, lényegében magától ment.
Azóta is sok hasznát veszem ennek, mert a matek tulajdonképpen csodálatosan logikus művészet. Hol van az a költő, aki olyat ki tud találni, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak? A színészetet tanulnia kellett, vagy az is ment magától? A mai napig nem dolgozni, hanem játszani megyek be esténként. Az föl sem vetődött, hogy önnek valami nem megy? Leginkább a humor nem ment. Én már a főiskolán tisztában voltam vele, hogy komolyságot mutatni a színpadon sokkal könnyebb, mint vidámságot. Már tudom, hogy a tréfás jelenetekhez nekem hiányzott a közönség. Közismert, hogy már a főpróba előtti időszakban, amikor még csak néhány ember szivárog be a nézőtérre, lesi a reakcióikat. A fele fülem meg a fele lelkem lent van a nézőtéren, mert nekem a közönség is partner. Volt egy nagy igazgatója, Fodor Imre, a József Attila Színházban. Egy oszlop mögött állva a nézőtéren emléktábla is van rajta figyelte az előadásokat. Azt mondják, hogy időnként megfordult, és nem a produkciót, hanem a közönséget vizslatta. Figyelte a publikumot is, hogy bejön-e megfelelő helyen a nevetés, a sírás, a csönd. Azt mondta mindig, hogy siker alatt nincs színház, sikernek kell lennie, mert akkor nem tudnak velünk mit csinálni. Büntetésből került oda jó néhány színész, Darvas Iván, Sinkovits Imre. És Gobbi Hilda, Mádi Szabó Gábor. Ráday Imre pedig azért, mert polgári színésznek számított. Nekem tulajdonképpen csak lesnem kellett, hogyan is játszanak. Ráadásul a József Attila Színházban szinte mindent lehetett játszani, mert a város peremén olyannak számított, mint egy vidéki színház, amelyiknek valamennyi színpadi műfajt kell kínálnia a nagyérdeműnek. Szokták is mondani, hogy a József Attila vidéki színház Pesten. Ez a mondás tőlem származik. Akkoriban ugyanis a főiskola után mindenkinek két évre vidékre kellett szerződnie. Engem viszont hívott Fodor Imre a József Attilába, de ez nem lett volna elég, azzal együtt azonban, hogy már Törőcsik Marinak voltam a férje, akit a Nemzeti szerződtetett, elegendő érvként szolgált. Állandóan mondták, hogy nekem milyen könnyű, mert a fővárosban maradhattam. Erre válaszoltam én, hogy mit hülyéskednek, a József Attila vidéki színház Pesten. És ez tényleg azzal járt, hogy zenés komédiától drámáig bármit játszhattunk. Ott abszolút meg lehetett tanulni a szakmát. Azért lehetett megtanulni, mert olyan színészeket száműztek oda, akiknek a játéka nekem rajongásig tetszett. Amikor drága apám megnézte az előadásokat, utánuk soha nem mondott semmi mást, mint hogy "csak vigyázz, nehogy utánozd a Darvas Ivánt. Sinkovits Imre nagyon jó, de neked másnak kell lenned." Igaz, hogy nem férfiakat, hanem színésznőket utánzott? Igen, mert ezen nehezebben kaphattak rajta. Figyeltem Komlós Jucikát, Dajka Margitot. Vagy például azt az álnaivitást, amelyet Mészáros Ági tudott a színpadra hozni. Fantasztikus volt az a vaskos, mégsem kellemetlen ripacskodás, ami Dajka jellegzetessége volt. Nem volt öntől könnyelműség, hogy elment a József Attila Színházból igazgatónak a Vidám Színpadra? Egyszer említette is, hogy húsz évig mellékvágányon dekkolt. Én nem akartam igazgató lenni. Akkor nem pályázat volt, hanem megkérdezték, hogy nem vállalnám-e el ezt a pozíciót. Szerintem az volt a jó, legalábbis sokkal célszerűbb, mint a gyakran előre levajazott pályázatok. Ha annyi képessége nincs egy vezetőnek, hogy azt tudja, kik lennének alkalmasak bizonyos posztok betöltésére, akkor miért vezető? Látszólag illik önhöz a Vidám Színpad, mégis miért bizonyult mellékvágánynak? Meg akartam mutatni, hogyan lehet a színházhoz pénzeket kérni vállalkozóktól. Nem ajándékként, hanem befektetésként. Ez azért annyira nem jött be. Nem azt mondták, hogy nem csinálhatom, hanem amikor kértem százötvenmilliót, és papírt vittem arról, ezt hogyan fizetik majd vissza a szponzorok, észrevették, hogy hoppá, ebből lehet valami, nem adtak pénzt. Ekkor ment el a kedvem.
De, gondolom, a kabaré műfaja a Vidám Színpadon nem ezért csökkent annyira, hogy szinte már nem is létezett az ön igazgatása végén, és azóta sincs. Ahhoz, hogy legyen jó kabaré, meg kell becsülni. És akkor megjelennek a jelentős egyéniségei. Ha azonban csak lehülyézik azokat, akik a kabaré mesterségét űzik, akkor hiába vannak tehetséges fiatalok, hosszú távon nem akarják ezt a műfajt csinálni. A direktorsága alatt el is öregedett a Vidám Színpad társulata. Ez természetes. Annak idején Latabár Kálmán kaphatott még Kossuth-díjat. Aztán eljött az az idő, amikor a harmadrangú tragikus színész kaphatott, de az első rangú komikus nem. Igazgatóként miért nyomta el a saját színészetét a Vidám Színpadon? Annyi dolga van egy igazgatónak. Én minden színészt köteleznék, hogy legalább három évig legyen direktor, utána garantáltan szeretné a pályát. Az igazgatás rengeteg melóval jár. Ezt akkor is tudnia kellett, amikor elvállalta. Vagy fél évig nem vállaltam. Az egyik reggel, amikor megint telefonáltak, iszonyatosan fájt a gyomrom. De annyira, hogy azt hittem, én most már úgyis meghalok. Erre azt gondoltam, hogy elvállalom az igazgatást. Hát végül is nem mindegy most már arra a kis időre? Nem hittem, hogy ebből húsz év lesz, amiből tizenötöt vállalok is. Aztán pénzügyi nehézségek is adódtak. Igen. De tudja, hogy a színházak támogatása annyi az államháztartásban, mint a bolhafing? Ha minden teátrumot megszüntetnének, és a megspórolt összeget betennék az államháztartásba, nem vennénk észre. Ha pedig a dupláját adnák a színházaknak, mint most, az sem nagyon tűnne fel. Azt állítja, hogy értelmetlen mindaz a cirkusz, amely mostanában a színházak körül van az anyagi megvonások miatt? Hát persze. Igazgatóként is csibész maradt? Húsz év alatt azzal a felkiáltással nem adott senkinek fegyelmit, hogy önnél nagyobb csirkefogó nincs a földön. Ez igaz. Színházvezetőként miben állt a csibészsége? Azt én már előtte elkövettem. Direktorként is dúsította a szerepeit, beköpéseket mondott? Előfordult, de ez nem volt probléma, találtam partnereket hozzá. És nem írta fel az ügyelő a vétségeit? Eleinte még fölírt mindenfélét. Szóltam, hogy valamennyi technikai hibát írja fel, de olyan nem lehet, hogy egyik színész felíratja a másikat a vétségei miatt. Egyszer valaki a folyosón mondta, hogy jön hozzám fegyelmire. Mire azt válaszoltam, hogy ugyan már, ebben a színházban nincs fegyelmi. Feljön hozzám, leül, megbeszéljük a dolgot. Miért kellene ehhez fegyelmi? A színház olyan hely, ahol mindent meg lehet beszélni a társalgóban. Egyszer bejött két fiatalember bőrkabátban, és azt mondta, hogy "hát, Gyula, mi vagyunk a belügyi összekötők. Arra szeretnénk kérni, ha valami történik, mondja el nekünk néhány szóval." Azt feleltem, hogy nagyon jó, csak egyet tudjanak: amit én nekik elmondok, azt a társulatnak is. Erre azt válaszolták, hogy akkor felejtsük el az egészet. Gondolta volna, hogy amikor otthagyja a Vidám Színpadot, valósággal szétkapkodják? Nem. Rögtön Gorkijt játszott a Vígszínházban. Ez egészen fantasztikus, kápráztató helyzet volt. Valló Péter, Marton László, Balázsovits Lajos, Léner Péter, Jordán Tamás, Alföldi Róbert hívott. Hosszú ideig ön volt a tréfás színész. Nem félt, amikor egyszer csak Gorkij Nyaralók című darabjában kell föllépnie? Nem tartott attól, hogy ez esetleg nem megy úgy, mint valaha? Lehet, hogy féltem, de erre már nem is emlékszem, mert annyira meghatódtam attól, hogy ennyien akarnak velem dolgozni. Amikor Alföldi rendezésében a Kabaré című musicalben játszottam, két jelenet közötti szünetben odajött hozzám a Robi, és azt kérdezte: "Tudod, mit kellene neked eljátszanod? Az ügynök halálát." Amint hazaértem, azonnal levettem a
könyvespolcról a darabot. Gyorsan elolvastam, és az volt az érzésem, hogy ezt személyesen nekem írták, csak eddig nem vettem észre. Aztán el is játszhattam a címszerepet. Ugyanilyen lelkesedéssel játszanék Alföldi rendezésében a Pygmalionban. Szerintem azt is egy olyan palinak írták, mint amilyen én vagyok. Már évek óta a Nemzeti Színház tagja, Shaw darabja ott is előadható lenne. Igen, az egész ország színészeinek valaha az volt a vágyuk, hogy a Nemzetiben vagy a Vígben léphessenek föl. Azt tartották a csúcsnak. Sajnálom, hogy ez most nincs így, de bennem ez megmaradt, nekem ez a csoda. Először Valló Péter hívott, hogy játsszam a Holdbeli csónakosban. Szerződéskötéskor ő meg Jordán volt az irodában, és Valló azt mondta Tamásnak, hogy egyszerűbb lenne az egyeztetésem, ha odaszerződnék. Én elájultam a gyönyörűségtől. A Nemzetiben játszott újra együtt, 43 év után, a volt feleségével, Törőcsik Marival. Ez a nézőknek való érdekesség. Hogy nekünk kimaradt 43 év, mi észre sem vettük. Most is műsoron van még A bunda, úgy látom, hogy a közönség is szereti. Az ügynök után a Lear király címszerepét is megkaphatta volna, de most Kentet alakítja Shakespeare remekművében. Nagyon szeretem játszani. Rendhagyó volt a próbafolyamat, hiszen egy hónapig közösen dolgoztak a rendező, Bocsárdi László sepsiszentgyörgyi társulatával, majd a két csapat külön-külön tartott bemutatót a saját színházában. Bevallom, nehezen tudtam elképzelni, ön azt nézi, hogy a másik együttes próbál. Ezt máig sem tudom elképzelni. Vannak különböző próbálkozások. Az igen gyakori színházi helyzet, hogy otthon valaki valamit kitalál, megálmodik, és mikor ezt megcsinálja, egészen hülyén hat. Arra gondoltak, hogy találkozunk a kinti színészekkel, de az utcán inkább találkozik az ember, mint így. Még a büfében is alig-alig ültünk egymás asztalánál. Persze azért kicsit csak megismertük egymást, valami haszna volt ennek a kísérletnek. De nem volt akkora nagy durranás, mint amekkorának szántuk. Sok szerepe van, tán ezért is ment ki a szöveg a fejéből a Kilencen, mint a gonoszok második előadásán a József Attila Színházban. Azt mesélik, a végén kiugró sikert aratott. Ez Léner Péter igazgató lélekjelenlétének köszönhető. Amikor szóltam neki, hogy nem találom a szöveget a fejemben, nem idegeskedett, azt mondta, kezdjük el az előadást, majd meglátjuk, mi lesz. Aztán, amikor kiderült, hogy tényleg baj van, egy példányt nyomott a darabból a kezembe. Ezzel a kezemben játszottam. Nagyon kedvesek voltak a kollégák és a közönség is. Ugyanúgy minden poén bejött. Ebben pici rossz volt, és sok jó. Ez soha többé nem fordult elő? Á, nem. Már akkor is sok minden eszembe jutott, hiszen régi példányt sikerült előkapni, nem is feltétlenül az volt benne, amit mondani kellett. De hát ez kit érdekelt? Van egy mondása, amelyet fellépései előtt elmormol. Azt valamennyi színpadra lépés előtt elmondom, hogy "édes istenem, segíts meg, hogy jól érezzem magamat." Van egy olyan érzésem, hogy a temérdek panaszkodó művész között ön most tökéletesen jól érzi magát. Igen, remélem, hogy ez így marad hosszú ideig. De én jól akarom magam érezni. Amikor esetleg nem így lenne, akkor is az a terápiám, hogy jól érzem magam. Ezt hogyan éri el? Koncentrálok, erőt veszek magamon, lefekszem, vagy leülök, lazítok, és valahogy az összes feszültséget kiűzöm magamból, mintha jógáznék. Beszéltünk közvetlenül az előtt, amikor átvette a Kossuth-díjat. Azt mondta, alig tudott aludni, úgy várta, mint gyerek a karácsonyt. Most sokan esélyesnek tartják a nemzet színésze cím elnyerésére. Ezt is ilyen izgatottan várja? Ezzel nem foglalkozom. Ha a nemzet színészei azt mondják, hogy most én vagyok, aki a legjobbak közé tartozhatom, az óriási megtiszteltetés lesz.
Pályakép Bodrogi Gyula, Kossuth-díjas színész 1934-ben született Budapesten. A SZOT együttes szólótáncosaként kezdte a pályát. 1958-tól 1982-ig a József Attila Színház tagja volt. 1982 és 1996 között a Vidám Színpad igazgatója, rendezője, 1996-tól 2001-ig a Vidám Színpad Kht. ügyvezetője. 2002-től a Vidám Színpad örökös tagja, 2003 óta a Nemzeti Színházhoz köti a szerződése. Fontosabb színházi szerepei: D Artagnan (A három testőr), William (Imádok férjhez menni), Truffaldino (Két úr szolgája), Bálint (Egy szerelem három éjszakája), Julien (A kaktusz virága), Leprás Mátyás, Peacock (Koldusopera), Seress Rezső (Szomorú vasárnap), Robert (Leszállás Párizsban), Sir Francis Tobblebee (Charley nénje), Schulz úr (Kabaré), Jégapó (Holdbeli csónakos), Willy Loman (Az ügynök halála), Turai (Játék a kastélyban), Kent (Lear király). Fontosabb filmjei: Külvárosi legenda, Fapados szerelem, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Alba Regia, Esős vasárnap, Hattyúdal, Oldás és kötés, Húsz óra, Patyolat akció, A koppányi aga testamentuma, Szépek és bolondok, Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?, Szerencsés Dániel, Megint tanú, Világszám. Eredeti forrás: Bóta Gábor Bóta Gábor http://www.magyarhirlap.hu/interju/husz_ev_mellekvagany_utan_ujra_lenduletben.html