A nagykırösi református gyülekezet hírlevele Alapige:Mennyei Jelenések 3:8 Elhangzott: bibliaórán 2010.10.14-én a Kálvin-teremben. K Ímé, adtam elıdbe egy nyitott ajtót, melyet senki be nem zárhat. Buzdítás szeretszolgálatra edves Testvérek! Hálát adunk Istennek, hogy egy újabb ajtót nyitott, és hisszük, igaz hittel, hogy ha ez valóban Istentıl van, ezt az ajtót senki nem zárhatja be. Sokféle ajtó van, és hadd szóljak ezekrıl az ajtókról, különösen azért, mert egy olyan világban kell most élnünk, amikor azt tapasztaljuk, hogy egyre több ajtót zárnak be, vagy bár sok ajtót nyitunk meg, kiderül, hogy azok nem is ajtók voltak, mert mögöttük fal van, vagy ha be is léphetünk valahova, ott nem azt találjuk, amit az ajtóra tett felirat ígért. Sok keserőség, sok szorongás, sok csalódás vesz bennünket körbe, ezért igazán hálás szívvel mondom, hogy Isten itt ajtót nyitott, és ha İ nyitotta, azt az ajtót emberi hatalom és akarat nem zárhatja be. A világ ajtó, mondja Simone Weil, a francia misztikus, és minden ajtó egyszerre akadály, de egyúttal út is. Az ajtó akadály, ha nem nyitjuk ki. Nem lehet tovább menni. Valamit elzár elılünk, ami az ajtó mögött van, és fontos és szükséges, de ha megnyílik az ajtó, akkor maga az ajtó az út, a kapu, amelyen beléphetünk, vagy éppen tovább mehetünk. Ajtó a világ, az egész világ úgy, ahogy van, és különösen az embervilág, ahogyan élünk, ahogyan gondolkodunk, ahogyan cselekszünk, és ahogyan vagyunk, mi magunk lehetünk akadálya annak, hogy emberek belépjenek Isten világába, de mi lehetünk eszközei, hogy rajtunk keresztül lépjenek be emberek Isten világába. Közelebbrıl szólván azt is el lehet mondani, hogy minden élettevékenységünk is egyszerre lehet kapu, egyszerre zárhat és nyithat meg emberi életek számára lehetıséget. Az, amit szeretetszolgálatnak, diakóniának nevezünk, eredeti szándéka szerint mindig nyitott ajtó. Nyitott ajtó azok számára, akik másképpen nem jutnak lehetıséghez. Nyitott ajtó lehet olyanoknak, akik alkatuknál, adottságuknál, sorsuknál, emberi élethelyzetüknél vagy éppen betegségüknél fogva nem kaphatják meg azt, amit az ún. egészséges társadalom bír, talán azért, mert betegek, talán azért, mert fogyatékkal élnek, talán azért, mert idısek és elesettek, talán azért, mert
2010. november 7. 2 rövidebb vagy hosszabb ideig gondozásra szorulnak. Amit értük az anyaszentegyház isteni hivatásával, a diakóniában tesz, az ajtónyitás a számukra, hogy azon ık átléphessenek, és annak a világnak részesei lehessenek, amit esetleg az emberi nemtörıdömség, a rohanás, az elfoglaltság, a pragmatikusan megszervezett élet, az önmagunkra való figyelés elzár elılük. De több is ez. Nemcsak valami altruizmus, az ember szívébıl fakadó könyörület, szeretet, irgalmasság, hanem egyúttal csodálatos jel is. Hiszen, amikor a Jelenések Könyvében az Úr az İ gyülekezetének, a nehéz helyzetben levı filadelfiai gyülekezetnek azt üzeni, hogy ajtót nyitottam elıtted, és azt senki be nem zárhatja, akkor egy olyan közösségnek üzen, amely harcok közepette él, egy olyan közösségnek üzen, amelyik talán éppen azon töri a fejét, hogy jobb lenne mindent bezárni. Mert ha nyitva van az ajtó, netalán mindent kihordanak az életünkbıl. Jobb lenne önmagunk köré erıs bástyát vonni, és mindig, szüntelen riadóztatni és gyanakodni, hogy annak, ami körülöttünk zajlik, ha benyomul az életünkbe, csak vesztesei lehetünk. Szomorúan és szorongva kell arról beszélnünk, hogy ma Magyarországon az élet megtartására, megjobbítására, hordozására megalkotott szervezett közösségekbıl kihordják azt, amijük van. A kórházból elıször a betegeket, majd az ágyakat, aztán a gyógyszert, majd leveszik a kórház táblát, és ki tudja, mi lesz a helyén, talán egy szép épület, luxus vendégekkel, és a kórház egykori parkjában majd elıkelı vendégek fognak golfozni. Ezt úgy hívják, hogy reform. Mi tudjuk, hogy ez nem az. Ez megijeszt bennünket, és azt az érzést kelti bennünk, hogy meg kell védenünk magunkat. És ha az ember védekezik, mindent bezár, ajtót, ablakot. Talán valamikor ott a keresztyénség kezdetén ez a filadelfiai gyülekezet is így érezhette, hogy védekezni kell, be kell zárkózni. Ám, éppen úgy, ahogy az egykori igei üzenet, az Úr üzenete a gyülekezetnek megtanította ıket, hogy egy ajtót mindenképpen nyitva kell hagyni, nekünk is meg kell tanulnunk, hogy akárhány ajtót is csukunk be, egyet nyitva kell hagynunk, mert azt az ajtót mi sem zárhatjuk be. Azt Isten nyitotta meg. És azt az ajtót sem a külsı ellenséges, pénzhajhászó, mindent felégetı, mindent felszámoló világ sem zárhatja be, és mi sem zárhatjuk be arra hivatkozva, hogy most védekeznünk kell. Azt az ajtót az Úr nyitotta meg. Ezért mondom, még egyszer megerısítıleg, mély hitem és meggyızıdésem, hogy amiért itt, most Istennek hálát adunk, ezt az ajtót nem mi készítettük, és nem mi nyitottuk meg, nem a mi jókedvünkbıl és tetszésünkbıl vagy védekezı hajlamunktól függ, hogy kinyitjuk, és úgy marad, becsukjuk, és úgy marad. Ezt az ajtót Isten nyitotta. Nem az épület az ajtó, nem az itt végzett szolgálat az ajtó. Mi vagyunk az ajtók. Azok a keresztyének, az a közösség, amelyik Istentıl kapott feladatot lát el. Minden mozdulat, a szeretetnek minden gesztusa, a törıdés minden munkája csupa-csupa ajtó. Nemrégiben egy középkori misztikus könyvét olvastam, aki egy látomását, álmát írja le, és az nagyon idevág. Arról szól ez az álom, hogy egyszer csak egy mély veremben találta magát, egy nagy kútban, s ahogy járt körbe, ajtókat látott, és elkezdte sorba ezeket az ajtókat nyitogatni, de egyik sem nyílott ki. Rázta a kilincset, döngette, kereste a kulcsot, vagy az álkulcsot, de egyik sem nyílott ki. S ahogy járt körbe, s nyitotta volna egyik ajtót a másik után, egyszer csak hallott egy hangot: de hiszen, az egyik nyitva áll. Még a kilincsre sem kell rátenni a kezed, az az ajtó nyitva van. De sokszor vagyunk így, hogy rázzuk a kilincset, azt szoktuk mondani: kilincselünk. Hány ajtóhoz keressük a kulcsot, hogy meg tudjuk nyitni, visszük a fejszét, a feszítı vasat, majd mi ajtóstól is berontunk a házba. Egy ajtó nyitva van, mindig nyitva van az az ajtó, amit Isten Jézus Krisztusban nyitott meg. Ha mi azon az ajtón beléptünk, megértjük, mit üzen ma az ige, boldog, hálás szívvel mondhatjuk: köszönjük mennyei Atyánk, hogy ajtót nyitottál nekünk, és általunk ajtót nyitottál azoknak is, akik sehol másutt a Te világodba, szeretetedbe, megtartó irgalmadba nem léphetnek be. Szeretettel hívok és invitálok mindenkit, lépjen be ezen az ajtón! Ámen.
3 XIII. évfolyam 34. szám Heti rendünk: vasárnap (november 7.) Újborért való hálaadás 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Köteles Attila 10.00 Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin 10.00 Templom Köteles Attila ágendázik Kiss Georgina 10.00 Kocsér Szőcs András 11.15 Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor 14.30 Nyársapát [Szarka kúria], Szabó Gábor 18.00 Istentisztelet [Templom], Szabó Katalin hétfı 7.30 Gimnáziumi hétkezdı áhítat [Templom], Kiss Georgina 8.00 Általános iskolai hétkezdı áhítat [Templom] Szabó Katalin kedd 10.00 Idısek Otthona [Arany J. u. 35.], Szabó Gábor szerda 9.30 Kincsİ Baba-Mama Klub [Kálvin Terem], Szabó Katalin 19.00 Istentisztelet [Kórház], Köteles Attila 19.00.Fiatal felnıttek házicsoportja (Patay u.2.) Kiss Georgina csütörtök 15.00 Ünnepi istentisztelet (Fıiskola, Hısök tere) Fıiskola 20 éves jubileuma Dr.Bölcskei Gusztáv püspök 15.00 Idısek otthona [Ady E. u. 16.], Szabó Katalin 17.30 Bibliaóra [Kálvin Terem], Szabó Gábor 19.00 Énekkar [Kálvin Terem], Dr. Dávid István Péntek 10.00 Ünnepi istentisztelet (Templom) Fıiskola 20 éves jubileuma, Peterdi Dániel 16.00 Ifjúsági bibliaóra [Gimnázium Kollégiuma - Széchenyi tér 4.], Kiss Georgina 19.00.Ünnepi hangverseny (Templom) zombat 18.00 Hétvégi hálaadó-istentisztelet [Templom], vasárnap (november 14.) 9.00 Felszegi imaház [Hunyadi u. 31.], Köteles Attila 10.00 Gyermek-istentisztelet [Kálvin Terem], Szabó Katalin 10.00 Templom Szabó Gábor 10.00 Kocsér Köteles Attila 11.15 Kopa Iskola [Szolnoki út 67.], Szabó Gábor 18.00 Istentisztelet [Templom], Szabó Katalin
2010. november 7. 4 Eltemettük: Szívós Lajosné (született: Bıdi Ilona) élt 84 évet, Gyopár u.44. Tóth Ilona (Tóth László és Kalocsa Julianna leánya) élt 78 évet, Bolyai u.6. Elhunyt: Szabados Miklós (Marticsek Borbála férje) élt 83 évet, müncheni lakos. Urnaelhelyezése: november 9. (kedd) 13 óra a református temetıben. Tóth László (Godó Ilona férje) élt 85 évet, Tabán u.1/a. Temetése: november 10. (szerda) 13 óra a római katolikus temetıben Isten vigasztaló kegyelme és szeretete legyen a gyászoló családokkal! Híreink: Az elmúlt héten gyülekezetünkbıl 30.000,- forint adomány érkezett az egyházközség pénztárába. Az elmúlt vasárnapi istentiszteletek perselypénzének összege: 45.655,- forint volt. Isten áldja meg a jószívő adakozókat! Szerda esténként 19.00 és 20.30 között szeretettel várok minden érdeklıdıt, aki fiatal felnıttnek tartja magát (kb.25-40éves), aki szeretné Istent mélyebben megismerni, aki szeretne az Ige alapján aktuális dolgokról beszélgetni, aki számára fontos a keresztyén közösség, aki szeretné, hogy kisközösségben is dicsérjük Istent és így vigyük elé kéréseinket, aki szívesen megtanul pár új éneket, aki hajlandó nyitott szívvel fordulni a közösség többi tagja felé. Helyszín: Patay u. 2. (internátus hátsó bejárata) Elsı találkozó: 2010. november 10, szerda, 19.00 Ha bármilyen kérdés, észrevétel merül fel, az alábbi elérhetıségeken lehet bátran keresni: Kiss Gina, intézeti lelkész 30/636-5865 georgina.kiss@yahoo.com
5 XIII. évfolyam 34. szám A reformáció öröksége, a nagykırösi református egyház könyvkincsei-könyvritkaságai Elhangzott a kiállítás megnyitóján 2010. október 29-én. Kedves Megjelentek! Nem szerencsés, ha az elıadó mindjárt magyarázkodással kezdi meg mondandóját, én most mégis kiállításunk címét szeretném megmagyarázni, és ha szerencsém van, mire a végére érek, addigra az elıadás is meglesz. ezt a címet gondoltuk ki az igazgató úrral ennek a kiállításnak, lévén holnapután a reformáció emléknapja október 31-e, és miután a nyáron számomra is elérhetıvé váltak, elıkerültek poros és nedves szekrények mélyérıl az itt látható becses könyvek, azonnal elhatároztam, hogy ezt a gyülekezet és a város érdeklıdı közönsége elé tárom, amint csak arra lehetıségem nyílik. A reformáció emléknapján szeretnék egyrészt tehát e kiállítással is tisztelegni, másrészt közkinccsé tenni, ha csak a szemnek is most azt, amit a mi eleink mindig is annak szántak. Egy harmadik célom is van, volt, de errıl majd egy kicsit késıbb. 1517. október 31-e egy igen nevezetes dátum, ünneplésre és megemlékezésre való alkalom és lehetıség, de tudjuk, a reformáció nem ezen a napon kezdıdött és nem is itt ért véget. A reformáció, számunkra protestánsok számára a bibliai, az eredeti alapokhoz való visszatérést jelentették, a reformáció szó ugyanis szó szerint visszaalakítást jelent, nem pedig megújulást, mint amit mai napság értünk alatta. Reformátor eleink, amikor visszaalakítottak, visszatértek a forráshoz, a Bibliához, Isten kijelentéséhez, abból nem elvéve, de hozzá sem adva bátorsággal hagyatkoztak az önmagát kegyelmesen nekünk ajándékozó Isten Szentlelkének és Igéjének vezetésére. A reformáció irányzatait és azok képviselıit egy sor árnyalati és markáns dogmatikai különbség választotta el egymástól. Viszont volt valami, amiben egyetértés alakult ki: ez pedig a Szentírás értelmezése. Éppen ezért vált a reformált egyházak egyik alapjává a Sola Scriptura elve. Az az elv, amely az újkor hajnalán helyreállította a teológia helyes mővelését. A reformátorok nem az irodalmi, nem a történelmi és nem is a külsı tudományos megítélés végett dolgozták ki a Sola Sriptura elvét. Hanem elsısorban a saját maguk számára, a teológia helyes mővelése érdekében, s azok számára, akik meg akarják ismerni az Úr Jézus Krisztust. A középkori ember és teológus számára az egyik legnagyobb dilemma az volt, hogyan ismerheti meg Istent. A kétségek között hányódó polgár vívódását fogalmazta meg Luther a hogyan találok egy kegyelmes Istent felkiáltásában. A reformáció volt az elsı és máig egyetlen, mely világos és mindenki számára egyértelmő választ adott erre. Ez a válasz pedig a Szentírás, Isten kijelentésének a forrása volt, amin keresztül a Lélek segítségével eljuthatunk az örökkévaló Istenhez. Minden mást ennek rendeltek alá, és ez minden addigi teológiai, filozófiai elgondolást relativizált. Luther a Sola Scriptura kifejezéssel hívta fel a figyelmet a Szentírás elsıbbségére. Ha pontos értelmezését keresem, akkor az egyedül a Szentírás szószerinti fordítás helyett a mindenekfölött a Szentírás kifejezés a helyesebb. Kálvin is ennek értelmében érvel, amikor azt állítja: Isten megismerését egyedül a Szentírásból tartja lehetségesnek. Luther és Kálvin is jól tudta, hogy a Szentírás ugyanakkor nem egy befejezett, tökéletes, önmagában véve csalatkozhatatlan, minden problémára gyógyírt jelentı alkotás, még ha Isten kijelentését is hordozza. De azt világosan leszögezték: mindenekfölött, mindeneket megelızıen, mindenektıl függetlenül van Isten kijelentése, amely objektív valóság, és az errıl szóló bizonyságtétel található meg a Bibliában. Ez tehát olyan teológiai elv, amely rendet teremt az emberi értelem számára, amikor a kultúra sokféle eredményének eszközével akarja tanulmányozni a Szentírást. A Sola Scriptura elvét semmiféle nyelvészeti,
2010. november 7. 6 irodalmi, történeti, vallási, filozófiai vagy természettudományos ismeret nem teszi félre, nem is érvényteleníti. Ellenkezıleg: éppen ezek erısítik meg a saját területükön, és mutatják igazán a Szentírás értékeit. A reformátorok gondolatmenetében az Írás mindeneket megelız, s csak ezután következnek a Solus Christus, Sola Gratia, Sola Fide alapelvek, amelyek mindmind segítenek megközelíteni Isten igazságát a Krisztus Jézusban. Most itt a reformációról és annak könyvérıl, a Bibliáról röviden ennyit szeretnék mondani és rátérni igazán nem tipológiai megközelítéssel a kiállításunk anyagára. Mert a reformátori Sola Scriptura elvének óriási hatása volt az egyes népek anyanyelvi kultúrájának kialakulására. Magyarországéra meg teljesen bizonyosan. Károli bibliafordításának hatását a magyar irodalmi nyelv kialakulására aligha kell érzékeltetni, errıl egy külön elıadásban is meg lehetne emlékezni. Amit itt látunk, a reformáció Sola Scriptura elvének kézzelfogható valósága. Nem könyvek a múltból, hanem könyv az Örökkévalótól. Csodálatos munkája Istennek az egyetemes emberi kultúrában, hogy amikor a Gutenberg Galaxis létrejött, vagyis a könyvnyomtatás elterjedt, sok ember számára elérhetıvé vált a sokszorosítható írás révén bármely szellemi termék, akkor e hódító útra éppen a Szentírás lépett. Ez volt az elsı könyv, amely így aztán a BÁRKI, MINDENKI számára az ÉLET könyve lehetett. REFORMÁCIÓ és BIBLIA, ez egyet jelent. Boldog vagyok, hogy e mindig-örökké élı örökségnek, most mi is részesei lehetünk, hogy láthatunk néhányat azon könyvek közül, amelyek így nekem-nekünk az Isten ajándékát jelentik. Isten megajándékozottjának lenni pedig a legnagyobb kitüntetés a világon. A második célom a közkinccsé tétel. Néhány olyan apróságot szeretnék elmondani e könyvekkel kapcsolatosan, melyek a tájékoztató táblákon nincsen kiírva. Minden könyvnek saját története van, ez igaz az otthoni könyvespolcunk darabjaira is. A régi könyvek néha maguk a történelem. Húsz éve foglalkozom régi könyvekkel, magam is győjtı vagyok sok-sok érdekes történettel. Amikor örökségképp megkaptam a Misztótfalusi Bibliát itt látható az érdekelt elsısorban, hogy mennyi lehet az értéke. Aztán tíz év múlva már inkább az érdekelt, hogy milyen technikai körülmények között állíthatták elı a magyar nyelvő könyvek e klasszikus remekét olyan idıkben, amikor nem létezett még villanyvilágítás. Nézzük csak meg a betőméreteket. Én már csak olvasószemüveggel tudom olvasni. Amikor ezt elkészítették, még nem volt villany. Szerintem olvasószemüveg sem. De semmilyen gép hajtotta berendezés sem. Vagy tudjuk-e, hogy a korai könyvnyomtatás idején - itt van ez a Luther prédikáció 1523-ból úgy készítették a nyomólapot, amit egy présbe helyeztek, hogy minden egyes oldal után a betőket a sablonból kiszedték, újraöntötték (mert elkoptak), és kezdték elıröl a mőveletsort? Az oldalakat kézi erıvel rásajtolták (innen a sajtó név) a lapokra, amelyek fıképp rongyhulladékból készültek. Vagy, hogy a könyvek a nyomdából sohasem bekötözött állapotban kerültek ki, maximum összefőzték ıket, a könyvkötészet egy teljesen önálló mesterség volt, majdnem akkora presztízzsel, mint a nyomdászat. Vagy, hogy Amsterdamban, ahol a 16-17. században a legtöbb magyar nyelvő bibliát nyomtatták, a betőszedı mesterek ez megint csak külön szakma lengyel származásúak voltak. Még egyszer mondom: a németalföldi Amsterdamban, a magyar nyelvő Bibliát, lengyel betőöntık tördelik Az iniciálékészítés (a nagyobb mérető, díszes kezdıbetők készítése) is külön szakma, külön történettel. Vagy tudjuk-e, hogy a peregrinus diákok (akik külföldre mentek tanulni teológiát) egyetlen
7 XIII. évfolyam 34. szám vagyona, amit hazahoztak, a kint vásárolt könyvek voltak, és hazajıve azokat anyaiskolájuknak adták? Sehol nem volt ez törvénybe lefektetve, hogy így kell lennie. Mégis a szívük ezt diktálta. Így lettek hatalmassá a történelmi-egyházi könyvtáraink Debrecenben, Patakon vagy Pápán. Ehhez kapcsolódó adalék, hogy Pécsett a Klimó-könyvtárban ez a Klimó egy nagy könyvtárat alapító katolikus püspök volt rengeteg olyan könyv található, köztük Luther Márton elsı kiadású német nyelvő bibliafordítása, vagy Kálvin Institutiojának elsı kiadása, amelyet az ellenreformáció idején a falvaikból előzött református prédikátoroktól győjtött be a püspökség. Itt most többségében azonban nemcsak Bibliát találhatunk, hanem más kiadványokat, fıképp teológiai mőveket, valamint a nagykırösi eklézsia eddig leghíresebb könyvét, az Öreg Garduált, melyrıl pár hete nagyszerő elıadásokat hallhattunk, de akkor a könyvet nem láthattuk. A teológiai munkák, a prédikációs kötetek, a tankönyvek, szótárak is a reformáció nagyszerő öröksége. A megújult egyház szellemileg is felpezsdült, ontotta a teológiai munkákat, hirdette a kor médiáján, a könyvkiadáson keresztül, ami rábízatott. Legrégebbi nyomtatványunk Luther Márton egy prédikációja, ezt a gimnázium kapta nemrégiben egy volt diákja családjától. Milyen érdekes: a XXI. században is él még a peregrinus-diák szemlélete. Az USA-ból küldték. Végezetül szeretnék néhány szót szólni a könyvekrıl mint értékrıl. Amikor tíz évvel ezelıtt egy könyvborító alatt egy graduale lapot találtam, akkor nagyon rám szállt a sajtó. Sosem felejtem el, egy bulvárlap hátsó borítóján egy hiányos öltözető hölgy képe mellett ott virítottam kezemben a graduale lappal, és az volt odaírva, hogy felbecsülhetetlen érték! Felhívott egy másik bulvárlap is, és azt akarták tudni, hogy hány forint az a felbecsülhetetlen érték. És így kérdezték, húszmillió, vagy negyven? Nem értették, hogy a felbecsülhetetlen az azt jelenti, hogy nem forintban mérünk. Természetesen a könyveknek, és a régi könyveknek van értéke, sıt van piaca is. De egy igazi könyvész nem tekinthet úgy egy Hanaui bibliára például, hogy az hány forintot ér. Mert nem minden eladó, még ha a világ így is látja. Amikor néhány évvel ezelıtt a Vizsolyi Bibliát (Nagykırösnek is van egy, a Biblia Múzeumban ırzik) ellopták a vizsolyi templomból, én is megdöbbentem, de belül azért csak mosolyogtam magamban: ellopható a Biblia, ellopható az Isten Igéje, amely élı és ható, és ugyan, aki megvenné a tolvajtól, elolvasna belıle egyetlenegy sort is? Aztán megtalálták, a tettesek egy padláson rejtették el, gondosan becsomagolva, akkora volt a hírverés, hogy meg sem kísérelték értékesíteni. Régi könyveinkkel, kincseinkkel, miután megcsodáltuk ıket, az a dolgunk, és kötelességünk, hogy méltó örökösként bánjunk velük, mint mőtárgyakkal: védjük, óvjuk, megújítsuk, ha van rá erınk, és ırizzük, ha van rá lehetıségünk. Ha nincs, biztonságos közgyőjteménybe kell helyezzük, ahol szélesebb közönség is láthatja, és csak ezután lehetünk kicsit büszkék is rá, hogy Isten megengedte, hogy nálunk idızzenek, és aztán az egyetemes keresztyén kultúra, lelki és szellemi örökség részei legyenek. Ezek a könyvek mind ez ideig méltatlan és igen mostoha, elfeledett és felelıtlen körülmények között vártak jobb sorukra. Mától ez már nem így van, most láthatjuk, méltó és biztonságos helyen vannak, ırzésükrıl, biztosításukról gondoskodtunk, és adjunk hálát Istennek, hogy nem büntetett meg bennünket azért, hogy a Biblia népeként mert valaha így is
2010. november 7. 8 hívtak bennünket a ránk bízott kinccsel oly méltatlanul bántunk, hogy még a közelmúltban is az egyház az eladandó üres koporsóira jobban vigyázott, mint ezekre a könyvekre. Isten bocsásson meg ezért nekünk! A kiállítást szeretnénk még november hónapban a város iskolásainak, értı és értékelı közösségének megmutatni, utána pedig e könyveket letétként, azaz bármikor visszakérhetı módon az egyházkerületi múzeumban helyezzük el, amíg a megfelelı körülményekrıl gondoskodni nem tudunk. Istennek legyen hála, hogy ezt megtehetjük, Egyedül Isten a Dicsıség: Soli Deo Glória! Köszönöm szépen Suba Lajos igazgató úrnak, hogy biztonságban tudhatjuk értékeinket és a könyvkiállításnak helyet ad, köszönöm szépen a két könyvtárosnak, Mikó Péternének és Hajdú Andreának, hogy példát adtak, mennyire tud az általános iskola és a középiskola együtt munkálkodni jó és nemes cél érdekében, és természetesen köszönöm Önöknek, hogy eljöttek, és osztoznak örömünkben. (Szabó Gábor) Református Bibliaolvasó Kalauz szerinti napi igék (2010. november 7-e és 14-e között) Nov. 7. vasárnap 2Krón 3 ; Zsolt 17; Róm 5,1-11; RÉ 17 Nov. 8. hétfı 2Krón 4; Róm 5,12-21; RÉ 461 Nov. 9. kedd 2Krón 5; Róm 6,1-11; RÉ 469 Nov. 10. szerda 2Krón 6,1-11; Róm 6,12-23; RÉ 445 Nov. 11. csütörtök 2Krón 6,12-42; Róm 7,1-13; RÉ 437 Nov. 12. péntek 2Krón 7,1-10; Róm 7,14-25; RÉ 226 Nov. 13. szombat 2Krón 7,11-22; Róm 8,1-17; RÉ 230 Nov. 14. vasárnap 2Krón 8,1-11; Zsolt 12; Róm 8,18-30; RÉ 12 Gyülekezetünk Lelkészi Hivatalának címe: 2750 Nagykırös, Szolnoki út 5., telefonszámai: (53)351-535 és (53)552-215 A Hivatal nyitvatarási ideje: Hétfı: 8.00-12.00 és 15.00-18.00, Kedd - Péntek: 8.00-12.00 E-mail címünk: nagykoros.ref@gmail.com, Honlap: http://refkoros.hu A kiadvány ára: 50 Ft