Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2013



Hasonló dokumentumok
Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2012

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2011

EZ (IS) 2012-BEN TÖRTÉNT

Melléklet. Programfüzet év április december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái, csendeshetei, táborai

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként EZ (IS) 2013-BAN TÖRTÉNT

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2010

Dr. Nagy István

Lelkésztovábbképzés. a Tiszántúli Református Egyházkerületben

Miskolci és Északmagyarországi

ELEKTRONIKUS KERESKEDELMI SZOLGÁLTATÁS ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

Egy csepp ZÖLD - Friss hírek, programajánlók

MIKROSYSNET KFT. Általános Szerződési Feltételek Internet szolgáltatás igénybevételére

Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) Hatályos: május 05. napjától

Pályázati Felhívás. Kiíró: BFVK Zrt. Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából.

Tájékoztató "B" kategória

TARR ÉPÍTŐ, SZOLGÁLTATÓ és KERESKEDELMI KFT.

Lelkésztovábbképzés. a Tiszántúli Református Egyházkerületben

FISKÁLIS GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÓ KFT.

Általános Szerzıdési Feltételek

Közhasznúsági jelentés

REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET (RPI)

Techno-Tel Kft. a. tagja. Egységes szerkezetbe foglalt

SEDINA ÜZLETI TANÁCSADÓ KFT.

Az ABSOLUT INSOLVENT Kft. Panaszkezelési Szabályzata

HUNYADI ZRT Panaszkezelési Szabályzata

Javaslat

A KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSÁNAK HIVATALOS LAPJA

2015. AUGUSZTUS SZEPTEMBER Felelős

Általános Szerződési Feltételek

inet SHIFT Informatikai és Szabadidő Szolgáltató Betéti Társaság internet elérési szolgáltatáshoz ÜGYFÉLSZOLGÁLAT ELÉRHETŐSÉGE:

BETÉT ÜGYLETEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI

KECSKEMÉTI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM (INTERNÁTUS NTERNÁTUS)

Részvételi- és játékszabályzat

A 12+1 mázlista elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A ÉVRE

Általános szerződési feltételek

Szolgáltatási rend. 2. A tolmácsszolgálat által vállalt tolmácsolási területek:

Pomáz Város Polgármesterétıl 2013 Pomáz, Kossuth Lajos út Telefon: (26) , Telefax: (26)

Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

Biatorbágyi Faluház (FH) Karikó János Könyvtár (K) Közösségi Ház (KH)

A Péntek13 elnevezésű nyereményjáték Részvételi- és játékszabályzata

Az eeiesület székhelye: 7629 Pécs, Frankel Leó u. 4. Az e2yesület kérviselõie: Hrubi Józsefné elnök

Panaszkezelési szabályzat Horizont Holding Tanácsadó Zrt.

BorsodWeb Kft. Általános Szerződési Feltételek. Előző módosítás kelte: Utolsó módosítás kelte: Érvényes:

KISKŐRÖS-MENTI KÁBELNET Kft. szolgáltató. Gáborján, Hencida, Mezőpeterd, Szentpéterszeg, Váncsod települések területén

UNIPORT Zrt. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

PROXYNET. Szélessávú internet-hozzáférés szolgáltatás

Techno-Tel Kft. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

4. Szociális rászorultak részére adomány osztása, valamint karácsonyi támogatásról szóló rendelet módosítása és egységes szerkezetben való elfogadása

Í R Á S O S T Á J É K O Z T A T Ó E - L E N Z A U T Ó S I S K O L A Z R T

CATEL Kft. szolgáltató

COM.UNIQUE. Telekommunikációs Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Budapest Hegedűs Gyula u

J e g y z ő k ö n y v. Készült: szeptember 11-én a Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében megtartott rendkívüli Képviselő-testületi ülésről

KábelszatNet Műsorelosztó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság

Prof. Dr. Merkely Béla

Könyvevangélista találkozó Rákoscsabán

Biblia és Gyülekezet. A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként. Programfüzet 2009

VITA MIHI CHRISTUS, RERUM CONCORDIA FISCUS ** KRISZTUS AZ ÉN ÉLETEM, BÉKESSÉG A KINCS NEKEM KEZDÕDIK A NYÁR! PROGRAMOK, FESZTIVÁLOK RÁCKEVÉN

4/2012. számú Vezérigazgatói Utasítás

KÖNYVTÁRHASZNÁLATI SZABÁLYZATA

Készítés/utolsó módosítás időpontja: oldal, összesen: 83

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Jegyzőkönyv. amely készült Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének július 17-én megtartott rendkívüli testületi ülésén

Gelsesziget Község Képviselő-testülete részéről:

GYEGÉP Ipari Termeltető Kereskedelmi és Gépgyártó Kft. A LocomotivGrill kereskedelmi szolgáltatására vonatkozó Általános Szerződési Feltételek

Általános Szerződési Feltételek Vezetékes műsorjel-elosztási (nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási) szolgáltatáshoz

Pázmány Kábel Szolgáltató Kft. Kaposvár

Pályázati Felhívás. Ajánlatkérő: BFVK Zrt. a Fővárosi Önkormányzat megbízásából.

Németh Róbert Ev. szolgáltató

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

J a v a s l a t - a Képviselı-testületnek -

I. A tagsági viszony, tagdíj, a regisztrált támogatói jogviszony, regisztrált támogatói díj

TOVÁBBKÉPZÉS ÓVODÁK. (céges kifizetés esetén)

Onecom Kft. szolgáltató

Pályázati Hirdetmény. nyilvános pályázati felhívás

Tamasinet Szolgáltató, és Gyártó Kft. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek internet elérési szolgáltatáshoz

A J Á N L A T K É R É S

LI. ÉVFOLYAM, 7. SZÁM Ára: 798 Ft ÁPRILIS 16. TARTALOM KÖZLEMÉNYEK. Az Országos Rádió és Televízió Testület közleményei

MEGHÍVÓ EOQ MNB Minőségügyi Rendszermenedzser EOQ Quality System Manager (QSM) témájú intenzív, öt napos szakmai tanfolyamra

A J Á N L A T K É R É S

AZÚR TAKARÉK Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Electra Internet Banking szolgáltatáshoz

Békéscsabai Kistérségi. Életfa. Idõsek Otthona HÁZIREND

AUTOMATIKA KKT. szolgáltató. Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz

A LEGFÕBB ÜGYÉSZSÉG HIVATALOS LAPJA. BUDAPEST, augusztus 31. LV. ÉVFOLYAM ÁRA: 588 Ft 8. SZÁM TARTALOM SZEMÉLYI HÍREK KÖZLEMÉNYEK

LÁT-SAT KFT. szolgáltató

K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 24-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

A J Á N L A T K É R É S

A Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának

A Bank a NYESZ pénzszámlán elhelyezett pénzeszközök után kamatot nem fizet.

Vasi FULL-TÁV Kft. szolgáltató

Nőnapot kívánok! Horváth Lajos polgármester.

ÁSZF Általános Szerződési és Felhasználási feltételek

2010/2011-es tanév helyi rendje

Techno-Tel Kft. a. tagja. Módosított, egységes szerkezetbe foglalt

N Y I L V Á N O S H I R D E T M É N Y ÜZLETHELYSÉGEK BÉRBEADÁSÁRA

Általános Szerződési Feltételek nyilvános televízió-műsorelosztási és nyilvános rádió műsorelosztási szolgáltatáshoz

légkört, megértést várjuk el, és legalább a szándékot a törvény előírta körülmény biztosítására.

ÜZEMELTETÉSI SZERZŐDÉS. székhelye: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4. levelezési címe: 3700 Kazincbarcika, Fő tér 4.

MEGHÍVÓ. EOQ MNB Minőségügyi Rendszermenedzser. EOQ MNB Quality System Manager (QSM) témájú intenzív, öt napos szakmai tanfolyamra

Átírás:

Biblia és Gyülekezet M e l l é k l e t A Biblia Szövetség folyóiratának mellékleteként 2013. évi I. számhoz Programfüzet 2013 2013. év április december A Biblia Szövetség központi szervezésû konferenciái, csendeshetei, táborai

A Biblia Szövetség tervezett éves programja (központi szervezésben a körzetek programja nélkül; bibliaiskolai program külön lapon) 2013. április december ÁPRILIS 6. csendesnap (Mátészalka) 6. 30+ fiatal felnõttek találkozója (Pécel) 8-12. vezetõk és szolgálók konferenciája (Pécel - meghívással) 9. tanácsülés (Pécel) 14. fontos kérdések (Bp. Nagyvárad tér, 17 óra) 20. bibliaiskola 4. (Pécel) 27. elõadás nõknek (Bp. Nagyvárad tér) MÁJUS 1. éves közgyûlés és konferencia (Bp. Nagyvárad tér) 11. bibliaiskola 4. (Pécel) 12. fontos kérdések (Bp. Nagyvárad tér, 17 óra) 25. elõadás nõknek (Bp. Nagyvárad tér) JÚNIUS 1. családi nap (Pécel) 8. bibliaiskola 4. (Pécel) 23-28. konferencia házaspároknak Szépalmán 24-28. konferencia lelkészeknek (Pécel) 29. tanácsülés (Pécel) JÚLIUS 1-5. 10-13 évesek táborozása (Pécel) 8-12. állami otthonos lányok táborozása (Pécel) 8-12. konferencia pedagógusoknak (Kismaros) 14-20. kenus tábor fiataloknak (Rába folyó) 22-27. lelki konferencia (Pécel) AUGUSZTUS 5-9. ifjúsági angol tábor (Pécel) 17-21. hitben járó fiatalok tábora/képzése 18. konferencia Nyíregyházán (ref. templom) SZEPTEMBER 7. családi nap (Pécel) 8. fontos kérdések (Bp. Nagyvárad tér, 17 óra) 8-13. lelki konferencia (Mátraháza) 14. bibliaiskola 4. évf. (Pécel) 21. 30+ fiatal felnõttek találkozója 28. tanácsülés (Pécel) 9. õszi körzeti konferencia (Miskolc, Egyh.k. Székh.) 9. bibliaiskola 4. évf. (Pécel) 10. fontos kérdések (Bp. Nagyvárad tér, 17 óra) 16. õszi körzeti konferencia (Bp. Torockó téri ref. templom) 18-22. berekfürdõi lelki konferencia 30. tanácsülés (Pécel) DECEMBER 8. fontos kérdések (Bp. Nagyvárad tér, 17 óra) 14. bibliaiskola 4. évf. (Pécel) 31. szilveszteri program (Pécel) Jelmagyarázat: Részvétel csak elõzetes jelentkezés visszaigazolásával Bp. Nagyvárad tér (Nagyvárad téri református templom) A Bibliai Házassággondozó Szolgálattal közös szervezésben TÁJÉKOZTATJUK OLVASÓINKAT, hogy a meghirdetett éves programban a következõ változások történtek: az állami otthonos lányok táborozásának új idõpontja július 8-12.; a pedagógus konferencia július 8-12.; a 13 év feletti korosztálynak meghirdetett kerékpáros fiú, valamint lánytábor nem kerül megszervezésre; a mátraházai lelki konferencia: szeptember 8-13. Fontos! A Biblia Szövetség a programjait az evangélium és a keresztyén etikai normák szerint szervezi és rendezi. Cél a szabadidõ hasznos és pihentetõ eltöltése, és az ismerkedés lehetõsége mellett az evangélium üzenetének közvetítése, a keresztyén tanítások átadása, valamint a közösségi szemlélet erõsítése és gyakorlása. A szervezõk a résztvevõktõl kérik és elvárják a cél teljesülésének támogatását. Aki a közösségi szabályokat megsérti, az önmagát zárja ki a programokon való részvételbõl. OKTÓBER 5. csendesnap (Debrecen) 5. ifj. hitmélyítõ konferencia (Pécel) 12. bibliaiskola 4. évf. (Pécel) 13. fontos kérdések (Bp. Nagyvárad tér, 17 óra) NOVEMBER 3-8. konferencia orvosoknak (Szépalma) A közölt program elõzetes terv, ezért a változás objektív vagy szubjektív okokból lehetséges, amirõl folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat a Biblia és Gyülekezet c. folyóiratban és a honlapon. Biblia Szövetség, H 2119 Pécel, Kálvin tér 2/B; Tel./fax: (36) 06-28/452-334; e-mail: bsz@bibliaszov.hu (Az elektronikus levélposta címet spamrobotok ellen védjük.) 2 A teljes Írás Istentõl ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes, minden jó cselekedetre felkészített legyen Isten embere. (2Tim 3,16-17)

TUDNIVALÓ A BIBLIA SZÖVETSÉG PROGRAMJAIRÓL A meghirdetett elõadások, konferenciák nyitottak, azokon bárki (életkorának, nemének, hitbeli elkötelezettségének vagy családi állapotának megfelelõen) részt vehet. Programjainkat a protestáns keresztyén hitvallások és a keresztyén etikai rend szellemében szervezzük és tartjuk. Azokat a szervezett alkalmakat módon megjelöltük, ahová csak elõzetes jelentkezés alapján fogadunk résztvevõket. Akkor érvényes a jelentkezés, ha a részvételi szándékot írásban (név, lakcím, életkor) a kért jelentkezési helyen bejelenti, és azt a megjelölt összegû jelentkezési elõleg megfizetésével megerõsíti. A jelentkezéseket visszaigazoljuk, a részletes tudnivalót a program kezdete elõtt 1-2 héttel elõbb elküldjük. Jelentkezési elõleget nem tudunk visszafizetni! Az esetleges programváltozás esetén a jelentkezetteket írásban értesítjük, részükre az elõleget visszafizetjük. A többnapos programok a részvételi díj, a szállás-tisztálkodás, napi háromszori étkezés (egyszer meleg étel), az elõadásokon, szemináriumokon való részvétel költségét tartalmazza. Az utazás, az esetleges egyéb helyben fogyasztás költségét (üdítõ, telefon) külön kell megfizetni. A résztvevõk Bibliát, jegyzetfüzetet hozzanak! A péceli programhelyek megjelölés a Biblia Szövetség székházára vonatkozik. A résztvevõket 2-3 ágyas szobákban helyezzük el. A péceli programokra szállás igénybevételéhez ágynemût kell hozni! Aki ágynemûvel nem rendelkezik, 500,- Ft mosatási díjat fizet. Jelentkezési elõleg: program-nap x 1.000,- Ft/személy. Befizethetõ a BSz pénztárába, átutalással az OTP Bank 11742331-20002279 számlára, a Biblia Szövetség sárga csekkjén, vagy rózsaszínû postai utalványon. Mindig közölni kell a befizetés célját! I. BIBLIAISKOLA PÉCELEN (4. évf.) (Idõpontok a folyóiratban közöltek szerint) Erre a speciális bibliaiskolai szakképzésre az alapképzést befejezõ (bizonyítványt kapott) hallgatókat várjuk, akiket személyre szóló levélben értesítünk a részletekrõl és a részvétel feltételeirõl. II. IFJÚSÁGI VAKÁCIÓ A) 10-13 éves fiúknak lányoknak: júl. 1-5., (Pécel), költség: 10.000,- Ft/személy B) Hitben járó fiatalok tábora/képzése (16. életévtõl): aug. 17-21., (Szlovákia Magas-Tátra) ktg. egyeztetés alatt C) Kenus tábor fiataloknak: júl. 14-20. (Rába folyó) ~20.000,- Ft/személy D) Ifjúsági angol nyelvû tábor: aug. 5-9. (Pécel), lásd a részletes ismertetõt Jelentkezni az (A D) ifjúsági vakációra a Biblia Szövetség címén (lásd lent!), 5.000,- jelentkezési elõleg egyidejû befizetésével lehet. C) feltétele az úszni tudás. E) Állami otthonos vagy nehéz családi körülmények között élõ lányoknak: júl. 8-12. (Pécel) A tábor költségei biztosításához adományokat kérünk és hálásan fogadunk! A közöltek tájékoztató jellegûek, meghirdetésük kifejezi a Biblia Szövetség szándékát a programok megszervezésére. III. KONFERENCIÁK FELNÕTTEKNEK F) Lelkigondozói hét Berekfürdõn (Megbékélés Háza), november 18-22. vezeti: Zila Péter, költség: várhatóan 25.000,- Ft/személy G) Konferencia lelkészeknek: jún. 24-28. (Pécel), vezeti dr. Sípos Ete Álmos, költség 15.000,- Ft/személy H) Pedagógus konferencia: júl. 8-12. (Kismaros), vezeti: Dr. Viczián Miklós, költség 20.000,- Ft/személy I) Konferencia orvosoknak: nov. 3-8. (Szépalma) vezeti: dr. Sípos Ete Álmos és dr. Erdélyi Judit, költség 42.000,- Ft/személy, BSZ tagnak 40.000,- Ft/személy J) Konferencia lelki programmal júl. 22-27. (Pécel) vezeti: Benedek Csilla, költség: 18.000,- Ft/személy/konferencia szept. 9-13. (Mátraháza), költség 36.000,- Ft/személy, BSZ tagnak 35.000,- Ft/személy K) Házaspároknak: jún. 23-28. (Szépalma) vezeti: dr. Pálhegyi Ferenc, költség 42.000,- Ft/személy, BSZ tagnak 40.000,- Ft/személy. Élettársakat nem, csak házastársakat fogadunk! Az F) K) programokra jelentkezni a Biblia Szövetség címén lehet (ld. lent!), 5.000,- Ft/személy elõleg befizetésével. A meghirdetett programokra mindenkit (a közölt feltételek szerint) szeretettel várunk. Érdeklõdni munkanapokon, hivatali idõben a (06) 28/452-334/113 (Benedek Csilla) telefonon, faxon; e-mailen: bsz@bibliaszov.hu, vagy a Biblia Szövetség, 2119 Pécel, Kálvin tér 2/B postacímen lehet. A változtatás lehetõségét fenntartjuk. Elõadás-sorozat nõknek a Bp. Nagyvárad téri református templomban, 2013-ban A CSEND NAPJAI címmel április 27.: Csendes vizekhez terelget (Zsolt 23,2) Vincze Márta május 25.: Csendes lélek, csendes élet (1Thessz 4,11) Weber Istvánné Elõadás-beszélgetés-ismerkedés 10-15 óra között. Az érdeklõdõ hölgyeket szeretettel várják! 3

Házaspároknak -családoknak Házassággondozó konferencia Hotel Szépalma, 2013. június 23-28. Vezeti: Dr. Pálhegyi Ferenc Részvételi költség: 42.000,- Ft/személy; BSZ tagoknak: 40.000,- Ft/személy Csak házaspárok jelentkezését fogadjuk el! Családos nap 1) Pécel, 2013. június 1-jén, szombaton; 2) Pécel, 2013. szeptember 7-én, szombaton Minden korosztálynak szervezünk programot: szülõknek délelõtti beszélgetést, legapróbbaknak játszóházat, felügyelettel; idõsebbeknek kézmûves foglalkozást; fiúknak focit; tizen-huszon éveseknek teaházat. Közös ebéd a szabadban, majd barátkozás, ruha-turi, gyerekeknek játék. Jöveteletekrõl az étel elkészítéséhez jelentkezést várunk a hét szerdájáig. Jöjjetek el, hívjátok barátaitokat is! Várjuk a találkozást azokkal a fiatalokkal is, akik az elmúlt nyarakon részt vettek ifjúsági heteinken. 4

Szakmai konferenciák Lelki konferenciák Pécel, 2013. július 22-27. Vezeti: Benedek Csilla Részvételi költség: 18.000,- Ft/személy/bentlakás esetén Elhelyezés: 2-3 ágyas, komfortos szobákban Mátraháza, 2013. szeptember 9-13. Vezeti: Dr. Sípos Ete Álmos, szolgatársak: Benedek Csilla, Dr. Mikolicz Gyula Részvételi költség: 36.000,- Ft/személy; BSZ tagoknak: 35.000,- Ft/személy Berekfürdõ, 2013. november 18-22. Vezeti: Zila Péter Részvételi költség: 25.000,- Ft/személy Konferencia lelkészeknek Pécel, 2013. június 24-28. Vezeti: Dr. Sípos Ete Álmos A konferencia a lelkipásztori kreditrendszerben elismert igazolást ad ki. Részvételi költség: 15.000,- Ft/személy/bentlakás esetén Konferencia orvosoknak Hotel Szépalma, 2013. november 3-8. Vezeti: Dr. Sípos Ete Álmos, Dr. Erdélyi Judit Részvételi költség: 42.000,- Ft/személy; BSZ tagoknak: 40.000,- Ft/személy Konferencia pedagógusoknak Kismaros, 2013. július 8-12. (Távolról érkezõknek péntek éjszakai szállás lehetõségével.) Vezeti: Dr. Erdélyi Judit és Dr. Viczián Miklós Részvételi költség: 20.000,- Ft/személy/bentlakás esetén Program-terv: Isten iránti hálával készülünk huszadik pedagógus konferenciánkra. (Elöljáróban felhívjuk a figyelmet az idõpontváltozásra!) Jubileumi alkalommal érdemes visszatekinteni a megtett útra. A gondolat, hogy a Biblia Szövetség megszólítsa a pedagógusokat, és a nyári szünetben lelki, szellemi programot kínáljon, még Asztalos Zoltán és Pálhegyi Ferenc kezdeményezésével indult. Hajdúböszörmény, a miskolci Lévay kollégium, majd Balatonalmádi, Pécel, Szarvas, Kismaros, és egy ízben Kárpátalján a Péterfalvi Líceum is otthont adott már konferenciánknak. Idén ismét Kismaroson, a Ciszterci Monostor vendégházában kaptunk helyet. A csendes, erdõszéli környezet ideális lehetõséget biztosít az elcsendesedésre és az iskolaév fáradtságának, feszültségének kipihenésére. Programunk az elõzõ évekhez hasonlóan reggel és este hitmélyítõ, evangélizáló áhítatokból, délelõtt és délután pedig egy-egy keresztyén világnézetet bõvítõ, erõsítõ elõadásból fog állni. 5

Fiataloknak Hitmélyítõ ifjúsági találkozó Pécel, 2013. október 5. Olyan 16 és 30 év közötti fiatalokat várunk, akik ismerik az Úr Jézust, és szeretnének megismerkedni vagy barátságot ápolni hasonló keresztyén fiatalokkal. A program 10 órakor kezdõdik, a lelki program a fiatalokat is érdeklõ fontos témához kapcsolódik. Közben lehetõség van barátkozásra, éneklésre. A részvétel ingyenes. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! 30+ fiatal felnõttek találkozója Pécel, 2013. április 6. és szeptember 21. A program 10 órakor kezdõdik, a lelki program a korosztályt érdeklõ fontos témához kapcsolódik. A találkozó célja az ismerkedés, barátkozás, a közös keresztyén munkára történõ felkészítés. Mindezt közös igetanulmányozással, beszélgetéssel. A részvétel ingyenes. Minden érdeklõdõt szeretettel várunk! 10-13 éves fiúk és lányok tábora Pécel, 2013. július 1-5. Szolgálók: Budai Judit, Horváth Mária, Kiss János, Mikolicz Boglárka, Zila Teodóra Szabadidõs program: kirándulások, vetélkedõk, helyi nevezetességek megtekintése, kézmûvesség és sok-sok játék Elhelyezés: a BSZ székházában, 2-3 ágyas, fürdõszobás szobákban Ellátás: napi háromszori étkezés, egyszeri meleg étel Költség: 10.000,- Ft/személy Részvétel feltétel: (bármelyik hiánya kizáró feltétel!) jelentkezés visszaigazolása, betöltött 9. életév és be nem töltött 13. életév, egészségi állapotról orvosi igazolás, szülõi/törvényes képviselõi nyilatkozat (jelentkezés után kitöltésre megküldjük!) Angol nyelvû bibliai tábor Pécel, 2013. augusztus 5-9. Észak-Írországból érkezõ tanárok, angolul jól értõ magyar segítõikkel, hangulatos és tartalmas programmal várjuk a 10-25 éves fiatalokat. Korosztály és nyelvtudás szerinti kis-csoportokban, igazi keresztyén szellemiségû bibliai tábor lesz ez, amit te sem hagyhatsz ki. Részvétel elõzetes jelentkezéssel lehetséges. Lesznek, akik nem kérnek sem szállást, sem étkezést. Számunkra a részvétel (a segédanyagok is) ingyenes, de a teljes napi programon való részvétel is erõsen ajánlott (du.-este közös elfoglaltságok!) Mások teljes ellátást (szállás, étkezéssel) vesznek igénybe. Számukra a részvételi díj 15.000,- Ft lesz. Arra is lesz lehetõség, hogy valaki csak a közös étkezéseken vegyen részt. Az õ költségük 10.000,- Ft. Programkezdés hétfõn kora délután, befejezés a pénteki záró tábortûz! (Szállást pénteken is biztosítunk.) A részletes programot július 15-tõl a honlapról megismerhetitek. Állami gondozott és nehézsorsú lányok tábora Pécel, 2013. július 8-12. Olyan 6-12 éves gyermekek részére, akik állami gondoskodásban vagy nehéz családi körülmények között élnek. Szeretõ gondoskodás, jól szervezett programok, mindez isteni szeretettel körbebástyázva. A részvétel költségeit a Biblia Szövetség fedezi támogatást örömmel elfogadunk! A tábort vezeti: Kézér Karolina, szolgatársak: Móréh Judit, Nagy Anita, Tamásné Szabó Csillag Virág, dr. Szabó-Nemes Judit 6

Fiataloknak Hitben járó fiatalok tábora/képzése Szlovákia, Magas-Tátra, 2013. augusztus 17-21. Olyan fiatalok részvételére számítunk, akik az Úr szolgálatára készülnek, és szeretnének hitükben is mélyülni. A részletes programot az érdeklõdõknek megküldjük. Programunk célja: lehetõséget adni arra, hogy a résztvevõk megismerkedjenek a fiatalok közötti szolgálat lehetõségével. Témáink: az egészségügyi, pedagógiai, szervezési ismeretek mellett betekintést adnak a játékokra, az igeszolgálatra, énektanításra, stb. történõ felkészülésbe. Részvétel feltétele: élõ kapcsolat Jézussal, legalább 16 éves életkor. Költség: kialakítás alatt (a Biblia Szövetség konferenciáin, programjain szolgáló fiataloknak 50%-os kedvezményt adunk). Teljes ellátás napi háromszori étkezéssel. Kenus tábor fiataloknak Rába folyó, 2013. július 14-20. Vezeti: Baksai-Szabó Tamás, Mikolicz Gyula, Sípos Elõd Költsége: ~20.000,- Ft + útiköltség Elhelyezés: saját sátorban, hálózsákkal, tisztálkodási lehetõséggel Részvétel feltétele (bármelyik hiánya kizáró feltétel!): betöltött 16. életév, 18 éves korig szülõi/törvényes képviselõi hozzájárulás, alapfokú úszni tudás Figyeld a BSZ honlapját! Bibliaiskola BUDAPESTI BIBLIAISKOLA (2013. ÁPRILIS DECEMBER) BUDAPEST 2013-BAN INDULÓ ÚJ ÉVFOLYAM: szept. 14. 1. r. Ósz. okt. 12. 2. r. Ósz. nov. 9. 3. r. Ósz. dec. 14. 4. r. Ósz. BUDAPEST 2012-BEN INDULT ÉVFOLYAM: ápr. 13. 8. r. Újsz. máj. 11. 9. r. Újsz. jún. 8. 10. r. Újsz. szept. 14. 11. r. B. teol. I. okt. 12. 12. r. B. teol. II. nov. 9. 13. r. Herm. I. dec. 14. 14. r. Herm. II. BUDAPEST 2011-BEN INDULT ÉVFOLYAM: ápr. 13. 20. r. Gyak. ker. máj. 11. 18. r. Etika I. jún. 8. 19. r. Etika II. szept. 14. 21. r. Apol. I. okt. 12. 22. r. Apol. II. nov. 9. 23. r. Szem. ev. I. dec. 14. 24. r. Szem. ev. II. BUDAPEST 2010-BEN INDULT ÉVFOLYAM: ápr. 13. 28-29. r. Lelkigond. II-III. máj. 11. 30. r. Gyül. élet III. jún. 8. 30. r. Gyül. élet III. BUDAPEST 4. ÉVF. PÉCELI HELYSZÍNNEL: ápr. 20. Missziológia I. máj. 11. Missziológia II. jún. 8. Missziológia III. BUDAPEST ÚJ 4. ÉVF. PÉCELI HELYSZÍNNEL: szept. 14. Egy. egyh.tört. I. okt. 12. Egy. egyh.tört. II. nov. 9. Magy. egyh.tört. I. dec. 14. Magy. egyh.tört. II. A budapesti bibliaiskola más, kihelyezett tanfolyamoktól eltérõ feltételekkel mûködik, ezért kérjük, hogy aki ezen a tanfolyamon szeretné pótolni elmaradását, az mindenképpen elõzetesen egyeztessen Csapkovics Bertalan bibliaiskolai munkatárssal! (tel.: 06-30/757-1873, e-mail: info@bpbibliaiskola.hu) BIBLIAISKOLAI TANFOLYAM (ALAPKÉPZÉS 2013. ÁPRILIS DECEMBER) MISKOLC: Szervezõ: Tima László, tel.: 06-20/440-4419 máj. 25. 15. r. Dogm. I. szept. 7. 16. r. Dogm. II. okt. 19. 17. r. Dogm. III. nov. 30. 18. r. - Etika I. MÁTÉSZALKA: Szervezõ: Dr. Makrai Tibor, tel.: 06-30/626-3145 ápr. 20. 10. r. Újsz. máj. 25. 13. r. Herm. I. aug. 31. 14. r. Herm. II. okt. 19. 11. r. B. teol. I. dec. 7. 12. r. B. teol. II. SZÉKESFEHÉRVÁR: Szervezõ: Somogyiné Gyüre Mária, tel.: 06-30/418-5349 ápr. 6. 7. r. Újsz. jún. 1. 8. r. Újsz. szept. 7. 9. r. Újsz. okt. 19. 10. r. Újsz. nov. 23. 11. r. B. teol. I. (SZAKKÉPZÉS 2013. év) DEBRECEN: Szervezõ: Szegedi Kálmánné (06/30-618-0633) máj. 4. Gyül. élet I. jún. 22. Gyül. élet II. szept. 7. Apol. nov. 30. Szem. ev. I. BÉKÉS MEGYE (VÁLTOZÓ HELYSZÍNNEL): Szervezõ: Pentaller Attila (06/20-549-5457) máj. 25. Apol. szept. 7. Szem. ev. I. okt. 5. Szem. ev. II. nov. 16. Lelkigond. I. A tanfolyamra mindig a megnevezett szervezõnél kell jelentkezni. A tanfolyamokra a résztvevõk bejárnak, és mindenki önellátó. 7

8