A Debreceni Egyetem innovációs portfóliója Mátyus László Medical Tribune Hungary Budapest, 2010. március 23.
PARADIGMA VÁLTÁSOK AZ EGYETEM ÉS AZ ÜZLETI VILÁG KAPCSOLATÁBAN Külső kutatás: KK szerződések Az Outsourcing korszak (elsősorban működtetés de mindig fejlesztést is jelentett; energetika, őrzés-védelem, takarítás, étkeztetés, egészségügy, stb) A PPP időszak (saját és állami konstrukciók) egyetemi területen; elsősorban diákhotelek, de oktatási-kutatási és egészségügyi infrastruktúra is A Vállalkozó Egyetem A saját tulajdonú cégvilág lassú kialakulása/kialakítása (működtető, spin-off, fejlesztő és beruházó cégek) NKTH : konzorciumok egyetemi vezetéssel, majd vállalkozások vezetésével Kooperációs Kutató Központok GVOP Regionális Egyetemi Tudásközpontok UMFT korszak: Erőteljes igény az üzleti világgal való szorosabb kapcsolatra, a saját cégrendszer használatára. Klaszterek. Tőkebevonás
A DE TTI 2005. őszén alakult Székhelye: DE OEC, Elméleti Tömb I. emelet Közvetlen rektori irányítás alá tartozó szervezeti egység Felügyelő szerv: Kutatási- és Fejlesztési Igazgatótanács Rektor
Küldetésnyilatkozat A Debreceni Egyetem Tudás- Technológia Transzfer Iroda küldetésének tekinti az egyetemi kutatási eredmények ipari és üzleti hasznosításának elősegítését, és az innovációs kultúra terjesztését az Egyetem polgárai körében. Tevékenységeink: Innovatív ötletek, projektek támogatása Projektmenedzsment Kapcsolatépítés kutatók és cégek között Szellemi alkotások oltalma és hasznosítása Spin-off cégalapítások feltételeinek biztosítása Befektetés-ösztönzés Licenceladás Innovációs képzések indítása, az innovációs kultúra terjesztése
A DE TTI szerepet vállal az Egyetem átalakulásában Az egyetemek szerepének átalakulása Oktató egyetem Kutatóegyetem Vállalkozó egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum DE jellemzői: erős oktató és kutató funkciók, gyenge vállalkozó funkciók Agrár és Műszaki Tudományok Centruma Célunk: a DE gazdasági szerepének növelése a vállalkozó funkciók erősítésével Tudomány Egyetemi Karok
Projektértékelési rendszer és szellemitulajdon-kezelés a Debreceni Egyetemen Szellemi termék bejelentés Projektértékelés Iparjogvédelem és hasznosítás Folyamatos kommunikáció és együttműködés a feltalálóval Szellemi termék Projektértékelés Projektmonitoring Spin-off Szellemi termék bejelentő űrlapok HU szabadalom Projektnyilvántartás SRH/ Centrum ajánlás Rektor SRH/ Rektor P C T SRH/ Rektor Licencia értékesítés Egyetemi K+F szolgáltató egység Centrum: az Egyetem releváns centruma SRH: stratégiai rektorhelyettes Lemondó nyilatkozat Hasznosítás és üzleti inkubáció Külső partnerrel hasznosítás 1. nap 4. hét 7. hét ~8-9. hét 12. hónap 6-36. hónap
Szellemi alkotás keletkezése Debreceni Egyetem új Szellemitulajdon-kezelési szabályzat Bejelentés Előkészítő munka: DE TTI Iparjogvédelem Elfogadva a Szenátus által 2007. november 15-én Hasznosítás Bevétel Kutató 60% Egyetem 40% Az eljárás középpontjába a Tudás- és Technológia Transzfer Irodát helyezi Hatékony döntésmechanizmus A döntési idő lerövidül a projektértékelési rendszer alkalmazásával
Találmány- és technológia menedzsment a Debreceni Egyetemen I. Az új Szellemitulajdon-kezelési szabályzat hatályba lépése óta: mintegy 20 új találmányi bejelentés/szabadalom-felajánlás érkezett a DE TTI-hez ebből több, mint 15-öt fogadott be az egyetem Technológia-menedzsment feladataink: találmányok/technológiák nyilvántartása technológiai és üzleti értékelés, ajánlás megfogalmazása a DE vezetőség részére technológiai adatbázis üzemeltetése szabadalmaztatási eljárás menedzselése technológiai adatlapok készítése hasznosítási törekvés, partnerkeresés licencia-tárgyalások lefolytatása
Technológiai adatlapok
Licencia-értékesítési törekvések Meggymag-szabadalmak Olajos frakció Szilárd frakció Plazminogén aktivátor diagnosztikum
Spin-off vállalkozások a Debreceni Egyetem környezetében 1. DENEX Spin-off Innovációs Kft. funkcionális élelmiszerek 2. AVE-FON Kft. audiovizuális transzkóder eszköz fejlesztése 3. Inno-Tears Kft. szemcseppek, diagnosztikai gyorstesztek 4. CETOX Kft. toxikológiai szolgáltatás, kutatás 5. Biomer Kft. telomeráz-kutatás 6. UD-Genomed Medical Genomic Technologies Kft. ss genomikai szolgáltatások 7. Microimmun Kft. tűmentes oltótechnológiák továbbfejlesztése, terjesztése 8. Bionanoferm Kft. nanoszeléngömbök előállítása és felhasználása 9. Cívis FIT Zrt. csökkentett szénhidráttartalmú lisztkeverék
Debreceni Innovációs és Klaszter Építkezés Pharmapolis Innovatív Gyógyszeripari Klaszter Pharmapolis Innovatív Élelmiszeripari Klaszter Észak-alföldi Termál Klaszter Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter Akkreditált klaszter ICONO-PHARMA GOP 1.2.2 PHARMAPOLIS GOP 1.2.2 GND RET (NKTH) PHARMAPOLIS KKK (GOP 1.1.2-07) Funkcionális élelmiszer KKK (GOP 1.1.2-08) Informatikai KKK (GOP 1.1.2-07) IKUT 1 IKUT 2 IKUT 3 IKUT 4 IKUT 5 IKUT 6 IKUT 7 Gyógyszeriparhoz köthető
Új Gyógyszeripari vonatkozású Innovatív Kutatói team-ek (2009) Őssejt és génterápiás kutatóközpont létrehozása a Debreceni Egyetemen (Debrecen) Kutánbiológiai Kutatóközpont (KBKK): A Debreceni Egyetem innováció orientált kutatásának integrálása nagy populációkat érintő bőrbetegségek patomechnanizmusának vizsgálatára (Debrecen) Természetes eredetű növényi hatóanyagok molekuláris hatásmechanizmusának vizsgálata és terápiás hasznosítása diabéteszes és hiperkoleszterinémiás kardiovaszkuláris kórképekben. (Debrecen) Az inzulin rezisztencia és cukorbetegség kezelésének farmakológiai lehetőségei (Debrecen)
Innovációs és technológia transzfer pályázati projektek menedzselése Lezárt pályázatok: Genomnanotech Debrecen Regionális Egyetemi Tudásközpont (NKTH) Bioinkubátor-központ létrehozása a Debreceni Egyetemen (NKTH) Baross Gábor Program: A Bioinkubátor-központ szolgáltatásainak fejlesztése (NKTH) COGNAC: Regionális innovációs politikák közelítése (EU FP6) INNOTETT: A DE TTI projektértékelési rendszerének kialakítása (NKTH) Baross Gábor Program: Innovációs hídszerep kialakítása a régióban (NKTH)
Genomnanotech Debrecen Regionális Egyetemi Tudásközpont (GND RET) Címe: Csúcstechnológiák a Debreceni Egyetem vonzáskörzetében: genomikai, nanoés biotechnológiai alkalmazások 4 éves projektfutamidő (2005 2008) 1,7 mrd Ft állami támogatás 1 mrd Ft saját forrás 16 tagú konzorcium konzorciumvezető: Debreceni Egyetem 5 program, 25 alprogram A Pázmány Péter Program Irányító Testülete az alábbiaknak megfelelően fogadta el a 2007. évi szakmai beszámolójukat: Ezt a projektet mintaként lehetne közzétenni. Javasolja az IT, hogy nyilvánosság elé is kerüljön mintaként, különösen a technológia transzfer tevékenységét tekintve. A központ már rendelkezik világos, átlátható stratégiával a jövőre vonatkozóan. Az IT a szakmai beszámolót egyöntetűen elfogadta.
Konzorcium: Debreceni Egyetem, Euro-Régió Ház Kht. Elnyert összeg: 400 millió Ft Helyszín: Debreceni Egyetem, 800 m² Hagyományos inkubáció (2 cég) virtuális inkubáció (6 cég) Innovációs- és vállalkozásfejlesztő szolgáltatások Szolgáltató laboratóriumok: Proteomikai Szolgáltató Laboratórium Biomolekuláris-Interakció Szolgáltató Laboratórium HTS (high throughput screening) Laboratórium Genomikai Központ Analitikai Kémiai Szolgáltató Laboratórium Molekuláris Törzsfejlesztő és Fermentációs Szolgáltató Laboratórium NMR Laboratórium Bioinkubátor-központ Debrecen Polimerkémiai és Nanotechnológiai Szolgáltató Laboratórium
Baross Gábor Program Innovációs híd projekt Cél: a Debreceni Egyetemen folyó kutatási tevékenységek feltérképezése és egységes adatbázisba rendezése Partnereink: egyetemi alkalmazottak és PhD hallgatók, akiknek kapcsolatuk van az egyetemi kutatócsoportokkal Eszköz: külön erre a célra kialakított portfolió kérdőív A kérdőív főbb témakörei: 1. Kutatási irányvonalak 2. Értékesíthető termékek 3. Értékesíthető szolgáltatások 4. Egyéb technológiák 5. Szabadalmak listája Eredmény: ATC: 39 db kérdőív OEC: 85 db kérdőív TEK: 30 db kérdőív ATOMKI: 11 db kérdőív Összesen: 165 db kérdőív 65-75 %
Futó pályázatok: From Research to Enterprise FREE (CEE) European Biotechnologies Common Tools - Bio-C.T. (EU FP7) TAMOP 4.2.1. A technológia transzfer támogatása a felsőoktatási intézményekben IPARJOG: Titanát-polimer nanokompozitok c. szabadalmi bejelentés költségeinek támogatása (NKTH) IPARJOG: A meggymag hasznosításához kapcsolódó szabadalmi bejelentés költségeinek támogatása (NKTH) IPARJOG: Az UD29 potenciális gyógyszermolekulához kapcsolódó szabadalmi bejelentés költségeinek támogatása (NKTH) IPARJOG: A PPARgamma hasznosításához kapcsolódó szabadalmi bejelentés költségeinek támogatása (NKTH)
From Research to Enterprise (FREE) Central Europe Programme (European Regional Development Fund) A DE TTI a konzorciumvezető Partnerek: Municipality of Velenje (SL) TechnoCenter at University of Maribor (SL) Centuria Romangna Innovazione Technologia (IT) Amité (IT) Klimentovska PLC (CZ) Wroclaw Centre for Technology Transfer, Wroclaw University of Technology (PL) Projekt időtartama: 32 hónap, kezdete: 2008. november Projekt összköltségvetése: 1 832 310 (DE TTI: 450 000 ), 5% önrész A projekt célja: o o transznacionális adatbázis létrehozása (gazdaságban hasznosítható kutatatási területek, eredmények) képzések, workshopok, road show, technology transfer day Brüsszelben
TAMOP 4.2.1. - Tudáshasznosulást, tudástranszfert segítő eszköz-, és feltételrendszer kialakítása, fejlesztése (ÚMFT) Felsőoktatás és gazdaság kapcsolatának erősítése, nemzetközi szintű tudásbázisok fejlesztése Hét regionális központból álló hálózat létrehozása Keretösszeg: 2,4 mrd Ft, támogatott projektek száma 9 db Projektenként ~360 mft, 15% önerő A projekt időtartama: 2 év A projekt célja: a DE TTI eddigi tevékenységének folytatása (a DE egészét lefedve, a centrumokat is bevonva) technológia transzfer tevékenység ellátása a régióban (a Nyíregyházi és a Szolnoki Főiskola bekapcsolásával)
Nemzetközi kitekintés technológia transzfer tapasztalatok
Nemzetközi kitekintés technológia transzfer tapasztalatok
Nemzetközi kitekintés technológia transzfer tapasztalatok