AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN AGROCHEMISTRY AND SOIL SCIENCE

61. kötet Supplementum 2012 Főszerkesztő: VÁRALLYAY GYÖRGY AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN AGROCHEMISTRY AND SOIL SCIENCE 2. ONLINE KIADÁS Szakkommentek az elmúlt 60 évfolyam nyomtatott Agrokémia és Talajtan szakfolyóiratban megjelent, az adott tudományterülethez kapcsolódó szakcikkek felhasználásával Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet

AGROCHEMISTRY AND SOIL SCIENCE 2. ONLINE KIADÁS Szakkommentek az elmúlt 60 évfolyam nyomtatott Agrokémia és Talajtan szakfolyóiratban megjelent az adott tudományterülethez kapcsolódó szakcikkek felhasználásával. 61. kötet, SUPPLEMENTUM 2012. október Főszerkesztő / Editor-in-Chief VÁRALLYAY GY. Szerkesztőbizottság / Editorial Board A. ANTON, L. BLASKÓ, I. BUZÁS, E. FÜHRER, GY. FÜLEKY, Z. GYŐRI, M. JOLÁNKAI, I. KÁDÁR, J. KÁTAI, S. KOÓS, I. LÁNG, F. LIGETVÁRI, J. LOCH, E. MICHÉLI, A. MURÁNYI, T. NÉMETH, K. RAJKAI, K. SÁRDI, P. STEFANOVITS, L. VERMES MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA AGRÁRTUDOMÁNYI KUTATÓKÖZPONT TALAJTANI ÉS AGROKÉMIAI INTÉZET

A Supplementum szám a www.aton.hu weboldalon jelent meg az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet támogatásával. A Szerkesztőbizottság köszönetet mond az Agrokémia és Talajtan Online (ATON) szakfolyóirat indítása (TÁMOP-4.2.3-08/1/KMR-2008-0008) projekt keretein belül nyújtott támogatásért. A kiadásért felelős a MTA ATK TAKI Felelős szerkesztő: Várallyay György Megjelent az www.aton.hu weboldalon ISSN 0002-1873

AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 61 (2012) Supplementum 3 Tartalom Előszó (VÁRALLYAY Görgy és KOÓS Sándor). 5 BUZÁS István: Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok... 7 RAJKAI Kálmán: Talajfizika. 47 SZENDREI Géza: Talajásványtan, mikromorfológia. 93 LOCH Jakab: Agrokémia.. 121 KÁDÁR Imre: Növénytáplálás, trágyázás, elemforgalom... 147 JOLÁNKAI Márton: Növénytermesztés... 163 KÁTAI János: Talajbiológia... 175 BLASKÓ Lajos: Talajdegradáció, talajvédelem, talajjavítás... 211 VERMES László: Talajszennyezés, remediáció... 237 VÁRALLYAY György: Talajtérképezés, talajtani adatbázisok... 249

AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 61 (2012) Supplementum 5 6 Előszó Az ATON, mint új színes egyénisége az elektronikus folyóiratoknak, a 61. évfolyamába lépő Agrokémia és Talajtannak, a mai kor igényeit kielégíteni kívánó modern változata. Úgy is mondhatnánk, egy régi Öreg új ruhája, hiszen a hagyományokkal rendelkező szakfolyóirat köré egy digitálisan is elérhető második dimenziót építettünk, ahol gyorsabbá, könnyebbé váltak a szerkesztéssel, terjesztéssel és a megjelentetéssel kapcsolatos teendők, illetve maga a benne megjelenő szakcikkek elérése, olvasása. Mindezt Az Agrokémia és Talajtan Online (ATON) szakfolyóirat indítása című pályázatunk tette lehetővé, melyet 2010 nyarán nyert el a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani és Agrokémiai Intézet. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával, valamint a MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet támogatásával valósul meg. A projekt kiindulási célja az volt, hogy az Agrokémia és Talajtan elektronikus (online) tudományos folyóirat változatának szerkesztéséhez, kereshetővé tételéhez, megjelenítéséhez és online kereskedelméhez a lehető legnagyobb mértékben automatizált, modern szolgáltató rendszer épüljön ki. A megvalósítás folyamán létrehoztuk a www.aton.hu weboldalt, amelyen keresztül az elektronikus folyóirat modern környezetben, a kapcsolódó információkkal együtt, vonzó interaktív felületen jelenik meg a potenciális olvasók felé, illetve megjeleníti a kapcsolódó rendszerekből kinyerhető információkat. Az elmúlt 60 évfolyam összes cikkének digitalizálása, feltöltése és kereshetővé tétele mellett két nagyszerű kezdeményezést valósítottunk még (többek között). Az első a Szerkesztőbizottság által kiválasztott 21 magyar nyelvű szakcikk angol nyelvű megjelentetése. Az angol nyelvű megjelenés várhatóan növeli a publikációk ismertségét, valamint elismertségét, mellyel a tudományos eredmények és ismeretek hatékonyabb átadása-terjesztése valósul meg. A Supplementum tavaly decemberben megjelent, így a honlapon megtekinthető, letölthető, olvasható. A második elképzelésünk nagyobb feladatnak bizonyult, de hála a szakma legkiválóbb művelőinek sikeresen megvalósult. Indulásakor úgy ítéltük, hogy célszerű és főképp méltó lenne egy olyan szám közreadása, melyben a tudományterület kiemelkedő hazai szakemberei tudományos elemzéseket jelentő szakkommentárokban mutatják be és értékelik, hogy az Agrokémia és Talajtan hat évtizede miként tükrözi a tudományterületen bekövetkező történéseket. Miképp reagált a szakterülettel szemben megfogalmazott társadalmi elvárásokra; a tudományterület koncepció-váltásaira; a hihetetlenül gyors technikai fejlődésre; miképp használta e gazdag

6 AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 61 (2012) Supplementum eszköztárat a felmerülő tudományos és gyakorlati problémák lehetséges megoldásainak tükröztetésére. Miképp sikerült összeegyeztetni a gyors, olcsó, mindent megoldó, minden kérdésre prompt fekete-fehér válaszokat kívánó/követelő/finanszírozó igényeket a tudomány lassúbb, költségesebb és igen nem válaszok helyett tudományosan megalapozott (az adott helyzetet és lehetőségeket felmérő, a várható következményeket bemutató), óvatos döntési alternatíváival összehangolni. Úgy véljük, az Agrokémia és Talajtan ezen törekvéseknek nyújtott tudományos fórumot és széleskörű nyilvánosságot. Lehetőség szerint kizárva, vagy minimálisra csökkentve a divatirányzatokat, vagy nem (mindig) időt álló (politikai) elvárásokat kiszolgáló kapkodást, de érvényesítve az új világ új elvárásaihoz történő rugalmas, de megalapozott és átgondolt igazodást a szűklátókörű, maradi konzervatizmussal szemben. Élénk tudományos viták zajlottak a folyóirat hasábjain olyan kérdésekről, mint a talajosztályozás; a talajtani információk iránti igény és ennek korszerű kielégítési lehetőségei; a talajtani/agrokémiai szaktanácsadás rendszere; szervestrágyázás vagy műtrágyázás preferálása a racionális növényi tápanyagellátásban; talajjavító anyagok és talajbiológiai oltóanyagok megítélése; talajdegradációs folyamatok megítélése; a talaj vízgazdálkodása és szabályozásának lehetőségei; a talajmintavétel dilemmája és a talajvizsgálati módszerek; a pontszerű és pillanatnyi talajvizsgálati eredmények kiterjesztése térben és időben; a növényi tápanyagfelvétel; talajszenynyezése és kezelése ; rekultiváció; a technikai fejlődés kínálta új lehetőségek (analitika, távérzékelés, számítástechnika rohamos fejlődése, térinformatika stb.) racionális hasznosítása és az adatbőség interpretációs korlátai, sőt esetleg veszélyei. Mindebből olvasható, hogy mindig is tükröződött a multidiszciplinaritás jelentősége, a társtudományokkal való kapcsolat szükségessége. Ha mindennek csupán kis hányadát is képesek a szakkommentárok bemutatni, az igen nagy segítség lehet a szakterület jelenlegi művelőinek céltudatos és racionális tevékenységéhez, jövőbeni célkitűzéseik megfogalmazásához, és az ennek realitását biztosító feltételek szükségességét bizonyító szakszerű tudományos érveléshez. Elvégre a projektben megszólított célközönség a magyar és idegen anyanyelvű szakterületi kutatók, oktatók, PhD és egyetemi hallgatók, valamint szakszolgálatok dolgozói, döntéshozók, agrárkörnyezetgazdálkodási tevékenységet folytatók. Összegezve, jelen Supplementum azon szakkommenteket tartalmazza, amely a Szerkesztőbizottság által kiválasztott témakörű archív cikkekből a felkért, a vonatkozó szakterület kiemelkedő személyiségei írtak meg. Munkájuk összegző jellegű feldolgozásokat adott az alábbi szakterületeken: Talajfizika; Talajbiológia; Talajásványtan; Talajdegradáció, talajjavítás, talajvédelem; Agrokémia; Növényi tápanyagellátás, trágyázás, tápanyagállapot, tápelemforgalom; Talaj-, trágya- és növényvizsgálati módszerek; Talajszennyezés és remediáció; Talajhasználat és agrotechnika. Ezek a feldolgozások tudománytörténeti szempontból is jelentős értéket képviselnek majd, illetve a szakterületi felsőfokú oktatást is segíthetik. KOÓS Sándor projekt menedzser VÁRALLYAY György főszerkesztő

AGROKÉMIA ÉS TALAJTAN 61 (2012) Supplementum 7 46 Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok BUZÁS István Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, Környezettudományi Intézet, Kecskemét Az Agrokémia és Talajtan című folyóirat 60 évfolyamának talaj-, trágya- és növényvizsgálati módszerekről szóló közleményeit tekintettük át. Természetesen elkerülhetetlen, hogy a talajfizikai, talajkémiai, talajásványtani és a talaj víz kapcsolatokról írt szemlékkel átfedések legyenek. Az agrokémiai, növényi tápanyagellátás trágyázás, talajszennyezés témájúak közül csak olyan szakcikkeket gyűjtöttük ki, melyek érdemben érintik a talaj-, trágya- és növényvizsgálati módszereket. Talajvizsgálatok 1951 óta óriási változások következtek be a talaj-, növény- és trágyavizsgálatok terén. A hetvenes évekig a cikkek tanúsága szerint a kutatók alapvetően a talaj szerves anyagának és különböző tápelem- (tápanyag-) formáinak vizsgálatára koncentráltak, és látszólag attól függetlenül, hogy a vizsgált elemet tartalmazó frakció mennyire alkalmas a talaj tápelem-szolgáltatásának jellemzésére. Az Agrokémia és Talajtan című folyóirat évfolyamait áttekintve kirajzolódik, hogy e vizsgálatok a termés mennyiségének növelése és minőségének javítása (FÁBRYNÉ, 1960a; HARMATI, 1989), majd később a gazdaságos tápanyag-felhasználás és a környezet védelme (SZILI-KOVÁCS et al., 2000; OSZTOICS et al., 2007b; HOFFMANN, 1989) terén egyre nagyobb jelentőséget kaptak, a napi mezőgazdasági tevékenység részévé váltak (ID. VÁRALLYAY, 1954; BOLDIS, 1986). Más országok talajvizsgálati gyakorlatáról az alábbi cikkekben olvashatunk: TÖRÖK (1971a), HARGITAI (1972), DARAB (1977). A talaj szerves anyagának vizsgálata A talajtani tudomány kezdeti időszakától a mai napig, a talaj szerves anyaga a humusz központi helyet foglal el a talajtant művelők érdeklődési körében. Sokáig a talajok termékenységét egymagában is meghatározó alkotórésznek tartották, és kémiai, valamint fizikai megismerésétől várták a talajtan tudomány legégetőbb kérdésének megoldását (BODOLAYNÉ & STEFANOVITS, 1956). Postai cím: BUZÁS ISTVÁN, Kecskeméti Főiskola Kertészeti Főiskolai Kar, Környezettudományi Intézet, 6000 Kecskemét, Erdei Ferenc tér 1 3. E-mail: buzas.istvan@kfk.kefo.hu

8 B U Z Á S Az 1970-es évek végéig 38 közlemény jelent meg ebben a témában, majd nagyjából a műtrágyahasználat hazai fellendülésével egyidőben a dolgozatok száma lényegesen lecsökkent: 1977-től 2007-ig összesen 7 cikket találtunk. Újabban, a könnyen kivonható szerves frakciók vizsgálata kapcsán örvendetesen megszaporodtak. A DOM (FILEP, 2008; TAKÁCS & FÜLEKY, 2010) és a forró vízzel kioldható szerves anyag (BANKÓ et al., 2007; FILEP, 2008), a N-trágyaigény meghatározásánál előrelépést jelenthet. A közlemények egy része ténylegesen a humuszfrakciók vizsgálatával (BODOLAYNÉ & STEFANOVITS, 1956; BÉRES & KIRÁLY, 1956, 1957; STEFANOVITS, 1957; BÉRES & FLORIÁN, 1957; KABAR, 1957; SARKADI, 1957; DOBAINÉ & CSAPÓ, 1967; CSEHNÉ, 1969; OVCSARENKO et al., 1971b; PÁTKAI, 1971; CHATTERJEE & KUNAL GOSH, 1972; KUNAL GOSH & MUKHERJEE, 1972; FILEP & TATÁR, 1974a,b; FILEP, 1974; DASTIDAR & GHOSH, 1974; MÁDY et al., 1990; BUZÁS et al., 1990; SUJBERT, 1990; MICHÉLI et al., 1993), számos cikk viszont valójában a H%-kal, vagyis a talajok széntartalmának meghatározásával (H%=C%) foglalkozik (TÖRÖK, 1956; SZILI KOVÁCS & SZEGI, 1992; BANKÓ et al., 2007; FILEP, 2008; TAKÁCS & FÜLEKY, 2010; TÓTH & SZABÓ, 2003). A rutin talajvizsgálatok során ez utóbbit szintén humusztartalomnak hívjuk, de attól a vizsgálatának módjában és számértékében is lényegesen eltér, mivel tartalmazza a még nem humifikálódott szerves anyagok széntartalmát is. Külön figyelmet érdemelnek a talaj humusztartalmának infravörös spektroszkópos meghatározásával (TÖRÖK, 1972a; VINKLER et al., 1975), valamint az organominerális vegyületekkel foglalkozó munkák (BÉRES & KIRÁLY, 1957; OVCSARENKO & GORDIENKO, 1969; OVCSARENKO et al., 1971a; BRATASEVSZKIJ et al., 1971; SIPOS et al., 1974; VINKLER et al., 1975; LAKATOS et al., 1976; LAKATOS & MEISELNÉ, 1977; LAKATOS et al., 1977; MEISELNÉ et al., 1977). Mai szemmel irigylésre méltó az utóbbiak nyomán kialakult szakmai vita (HARGITAI, 1976a,b, 1977; LAKATOS, 1976; MÁDY, 1977). Az N, P és K tápelemek vizsgálata talajból Az ide sorolható dolgozatok túlnyomó része a három fő tápelemnek tekintett nitrogénnel, foszforral és káliummal foglalkozik. Az alapfogalmak tisztázása és a talaj-tápelemvizsgálatokkal kapott eredmények értelmezése fejezetekben elkerülhetetlen, hogy más tápelemek meghatározására is alkalmas kivonószerekre is hivatkozzunk. Az alapfogalmak tisztázása. A talajvizsgálati módszerekkel foglalkozó szakcikkekben az egyes fogalmak gyakran nem definiáltak, megnevezésük nem egységes. Sarkadi János a Műtrágyaigény becslésének módszerei c. könyvében hangsúlyozza az alapfogalmak tisztázásának, a tápanyagigény és a trágyaigény fogalmak szétválasztásának szükségességét, és ennek az összes talaj-tápanyagvizsgálat értelmezésére kiható alapvető fontosságát. Enélkül érdemben a talaj-, trágya- és növényvizsgálati módszereket nem tárgyalhatjuk. (A könyvről az Agrokémia és Talajtan folyóiratban, 1977-ben jelent meg ismertetés (DEBRECZENI, 1977). A korábbi

Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok 9 közleményekben a két fogalom még gyakran keveredik, vagy nem egyértelmű (pl. FELKAINÉ, 1968). Mai megfogalmazásunk szerint a tápanyagigény az a tápanyag- (tápelem-) mennyiség, amelyet a növénynek fel kell vennie ahhoz, hogy az általunk tervezett mennyiségű és minőségű termés megteremjen. A tápanyagigény nem lehet nulla, mert akkor a termés is nulla. A tápanyagigény a növény élete során maximálisan felvett tápanyag mennyiségével becsülhető. (Megjegyzendő: amennyiben nem terveztünk termést, a növény akkor is felvesz tápanyagot, de ilyen értelemben vett igényről nem beszélhetünk). A talaj tápelemeinek vizsgálatával foglakozó szakcikkekben a hatvanas évekig gyakran nem tisztázott a vizsgálat célja, de később világosan kirajzolódik a törekvés, hogy olyan módszereket találjanak, melyek segítségével becsülni lehet a talaj tápanyag-ellátottságát, hogy abból a talaj tápanyag-szolgáltatására következtethessünk (SARKADI, 1963; VÍG et al., 2011; LAZÁNYI & LOCH, 2006; LESZTÁK, 1984; FILEP & TÓTHNÉ BÍRÓ, 1980). A talaj tápanyag-szolgáltatásáról kapott kép alapján becsülhető a trágyaigény. A trágyaigény (Sarkadinál még műtrágyaigény) az a tápanyag- (tápelem-) mennyiség, amelyet trágya formájában ki kell adnunk ahhoz, hogy a növény az adott talajon a tápelemigényét ki tudja elégíteni, vagyis megteremjen az általunk tervezett mennyiségű és minőségű termény. Értéke lehet nagyobb, mint a tápelemigény, de lehet nulla, vagy a talaj túlzott ellátottsága esetén akár negatív szám is. A tápanyagigény a növény tulajdonsága, a trágyaigény viszont emellett attól függ, hogy milyen a talaj tápanyag-szolgáltatása, tehát csak egy adott talaj növény rendszer viszonylatában létező fogalom. Sarkadi megfogalmazásából világosan látszik, a trágyaigény nem lehet a növény tulajdonsága, ennek ellenére a közlemények egy részénél a tápanyagigény és a trágyaigény érdemben nem különül el. (1990-ig még találkozhatunk a búza, kukorica, stb. növények termesztéséhez megadott műtrágyamennyiségekkel. A fogalomzavar a mai napig kísért. Birtokomban van professzorok által aláírt, 2010-ben keltezett olyan szakértői jelentés, amelyben egy fajta tulajdonosát elmarasztalják azért, mert nem adta meg az adott csemegekukorica hibrid műtrágyaigényét). A talaj tápelemvizsgálatokkal kapott eredmények értelmezése. Ha Sarkadi meghatározását elfogadjuk, tehát a trágyaigényt nem a növény tulajdonságaként kezeljük, akkor már nem szakszerű a növényeknek trágyareakció -járól (KOZÁK, 1971) beszélni, nem szakszerű a növényeket műtrágyázást megháláló, és a műtrágyázásra nem, vagy kevésbé reagáló, illetve trágyaigényes és nem trágyaigényes csoportra osztani, mert logikai ellentmondásba keveredünk. Ilyen, a talaj tápanyag-szolgáltatásától független csoportosítás nem lehetséges. A kétségkívül tapasztalható jelenség, hogy pl. a kukorica trágyázásakor általában termésnövekedés érhető el, míg a napraforgónál a termésnövekedés gyakran elmarad, a talaj tápanyagvizsgálatoknak abból a téves értelmezéséből adódik, miszerint a talaj tápanyag vizsgálati érték megmutatja a talaj által a növénynek szolgáltatott tápelemmennyiséget. A talajvizsgálatok során kapott szám azonban csak

10 B U Z Á S egy értelem nélkül való jel mindaddig, amíg nem nézzük meg, hogy az adott szám egy adott növény esetén milyen tápanyag-ellátottságot jelent. Mivel a növény által felvett tápanyag mennyisége a növénytől (pl. gyökérrendszerétől) is függ, nyilvánvaló, hogy egy talajminta vizsgálatakor kapott érték, pl. kukorica esetén gyenge, míg egy agresszív gyökérrendszerrel rendelkező napraforgó számára jó ellátottságot is jelenthet. A Mitscherlich törvény értelmében viszont minden növényre igaz, hogy a már jól ellátott növények trágyázás hatására a termésüket kevésbé, vagy már nem növelik. Vagyis a Mitscherlich törvényből adódóan a növények trágyázásakor kapott termésnövekedést nem azonos talajoknál, hanem azonos ellátottságú növényeknél szabad csak összehasonlítani. A trágyaadag számítására szolgáló szaktanácsadási módszerek ezt az egységes talajvizsgálati módszerből és a növények különbözőségéből adódó hibát úgy küszöbölik ki, hogy növényféleségenként más talajvizsgálati értéknél tekintik a talajt jó ellátottságúnak (IVÁNCSICS, 1989), vagy mint az ismert kék könyv módszernél teszik (LESZTÁK, 1984) a javasolt trágyaadagnál veszik figyelembe. Az 1990-es évekig a közleményekben gyakran olvashatjuk, hogy a talaj tápelemvizsgálatok célja a talaj felvehető tápelemtartalmának meghatározása. Egy talajminta felvehető tápelemtartalma definiálható fogalom: az a tápelemmennyiség, amely a talajban a növény által felvehető szervetlen ionokban [tehát foszfor esetén H 2 PO 4 -, esetleg HPO 4 2- ; nitrogénnél NO 3 -, vagy NH 4 + ; káliumnál K + ; kénnél SO 4 2- stb. formában] található. Megfelelő módszerekkel ezen ionok mennyisége a talajban meghatározható. A cikkek megfogalmazásából azonban kitűnik, hogy nem erről, hanem azon tápelemmennyiségről lenne szó, amelyet a növény élete során a talajból fel tud venni (KUTZ, 1958; SÁROSINÉ, 1958; JÁSZBERÉNYI, 1994; DARAB & ÁKOS, 1972; SOMANI, 1983; DEBRECZENI & SÁRDI, 1998; BUJTÁS et al., 1998; SÁRDI & NÉMETH, 1993; SÁRDI et al., 2006). Mivel nincs általában növény, hiszen a növények tápelemfelvételi időszakuk hosszában, dinamikájában, tápelemfelvevő képességükben stb. különböznek egymástól, a talajból a növény élete során felvehető tápelemmennyiség nem a talaj, hanem a trágyaigényhez hasonlóan egy talajnövény páros tulajdonsága. Az a tápelemmennyiség, amelyet a növény élete során a talajból fel tud venni, egy talajvizsgálati szempontból definiálhatatlan fogalom, talajmintából nem határozható meg, így erre alkalmas módszert sem érdemes keresni. (További fogalomzavarra utal, hogy a gyakran olvasható magyarázatok szerint a talajok ilyen értelemben vett felvehető tápelemtartalma azért nem határozható meg, mert a talajok hőmérséklete, nedvességtartalma stb. a növény élete során változik. Valójában, ez a definiálhatatlan valami talajmintából akkor sem vizsgálható, ha a külső paramétereket állandó értéken tartanánk.) A talajvizsgálati módszerekkel foglalkozó szakcikkekben napjainkig megtalálható a téves értelemben vett felvehető tápelemtartalom, és az ennek meghatározására való törekvés. A 60 év nem volt elég ahhoz, hogy a téves fogalmakat elhagyjuk. Szerencsére a 2000 után íródott cikkekben már csak elvétve találkozunk vele. A szakcikkekből és a cikkek szakirodalmi hivatkozásaiból érzékelhető, hogy a talaj foszforszolgáltatásának jellemzésére kidolgozott eljárások nagy számát

Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok 11 (KÁDÁR, 1986; DEBRECZENI, 1977) részben az magyarázza, hogy a módszerek, általában vegyész alapképzettségű kimunkálói és a módszereket alkalmazni kívánó agrárszakemberek a felvehető tápelemtartalom fogalmát nem tisztázták. Az Agrokémia és Talajtan 60 évfolyamában található talaj-tápanyagvizsgálati módszerek döntő többsége ún. kioldásos módszer. [A legismertebb kivételek a Chaminade módszer (idézik: SÁRDI, 2001; SÁRDI & CSATHÓ, 2002), az infravörös spektroszkópos eljárás (TÖRÖK, 1972a), a röntgenindukciós analízis (PÁRTAY, 1980; PÁRTAY & SZENDREI, 1981), az algateszt módszer (ÖRDÖG & MÁTÉ, 2002).] A kioldásos módszerek lényege, hogy a talajmintát valamilyen oldószerrel öszszerázzuk, és a kivonatban található tápelem mennyiségét meghatározzuk. Hogy a kapott értékszámok, pl. a foszfornak milyen kötésformában levő részét adják, azt már Prjanyisnyikov 1940-ben tisztázta (idézi FÁBRYNÉ, 1960b): A különböző reagensek nem valamely meghatározott alakját oldják a vegyületnek, hanem különböző vegyületek meg nem határozott keverékét. Ezért a különböző reagensek adott viszonyok között a mozgékony foszforvegyületnek valamely részét adják meg, nem pedig ennek az elemnek a növények által hasznosítható vegyületeit. [SARKADI (1951), valamint BUZÁS és CZIKE (1968) a kivonás néhány módszertani újítását tárgyalta.] A így kapott érték valójában egy akár nagyságrendileg is a módszertől (kivonószertől) függő önmagában értelem nélküli szám, amelytől csak azt kívánjuk meg ( szükséges feltétel ), hogy jellemző legyen, vagyis nagyobb értéket mutasson akkor, ha a kísérletek és a gyakorlati ismeretek szerint a talaj a növényeket jól látja el a vizsgált tápelemmel, mint akkor, amikor gyengén. Ennek a számnak a műszeres analitikai eljárásoknál kapott jelhez hasonlóan az adhat értelmet, ha kalibráljuk (BUZÁS et al., 2006; VÍG et al., 2011; LAZÁNYI & LOCH, 2006), vagyis kísérleti úton megállapítjuk, hogy az adott tápanyagvizsgálati értékhez milyen növényi tápanyag-ellátottság, esetleg termés tartozik (MARTON, 1958). De van-e, várható-e összefüggés valamilyen tápanyagvizsgálati érték és a növény tápanyag-ellátottsága, a termés nagysága között (SCHÖNFELD, 1951). DWORAK (1951) szemlecikke nyomán, lényegében erről a kérdésről alakult ki 1951 1953-ban manapság irigylésre méltóan élénk tudományos vita az Agrokémia és Talajtan oldalain (DWORAK, 1952, 1953; ID. VÁRALLYAY, 1953). Mely talajvizsgálatok esetén várható, hogy összefüggést találunk? Mi a feltétele annak, hogy a talajvizsgálattal kapott érték kalibrálható legyen? A szükséges feltétel definíciójából nem következik (és a talajvizsgálatok gyakorlata is azt mutatja), hogy nem csak akkor kapunk összefüggést a talajvizsgálati érték és a növény ellátottsága között, ha a vizsgált tápelem talajban található mennyiségét, vagy annak valamely frakcióját határozzuk meg. A talajvizsgáló laboratóriumokban pl. a talajok nitrogénszolgáltatásának becsléséhez és a nitrogén-trágyaigény kiszámításához, a humusztartalmat, vagyis a talaj széntartalmát mérjük (H%=C%), pedig a növények a szenet nem is a talajból veszik fel. Ezzel szemben az a N min -módszernél használt (FARKAS, 1989; HOFFMANN, 1989) KCl oldattal, vagy más vizes oldószerrel kivonható ammónium-nitrogén tartalom (BUZÁS et al., 2006; DOMBOVÁRI, 1960; KERESZTÉNY & CSÓK, 1960; FEKETE, 1961; VARGA & LATKOVICSNÉ, 1969; VARGA, 1969; VARGA & BECZNER, 1975; VARGA & SZŰCS, 1976; RAJKAI, 1976; FILEP & TÓTHNÉ

12 B U Z Á S BÍRÓ, 1980a,b; FARKAS, 1989; HOFFMANN, 1989; NÉMETH et al., 1993; JÁSZBERÉNYI, 1994; LATKOVICSNÉ et al., 1996; SZILI-KOVÁCS et al., 2000; LAZÁNYI & LOCH, 2006; BERÉNYI et al., 2009), a talajok N-ellátottságának jellemzésére nem alkalmas, pedig az ammóniumion az egyik felvehető nitrogénforma, sőt vannak kimondottan ammóniumion-kedvelő növények is. Ennek oka, hogy ez az érték nem mutat egyértelmű összefüggést a talaj nitrogénszolgáltatásával (nem kalibrálható), mert az így kivont ammónium-nitrogén mennyisége jobban függ a talajok adszorpciós képességétől, mint a talajok ammóniumtartalmától (BUZÁS, 1983; BUZÁS et al., 2006). Ha a kalibrációt egyetlen talajféleséggel végeznénk, vagyis olyan talajokkal, amelyek csak abban különböznek egymástól, hogy a vizsgált tápelemet különböző mennyiségben tartalmazzák, akkor minden ismert talajtápanyag-vizsgálati módszerrel, sőt egy elementár analízissel meghatározott összes tápanyagtartalom (pl. SINGH & SINGHAL, 1970; FÜLEKY, 1973) vagy a fenti módon kivont ammónium-nitrogén tartalom is összefüggést mutatna a növények tápanyag-ellátottságával. Egyetlen talajféleséget vizsgálva tehát minden, a talaj tápanyagtartalmával arányos talajvizsgálati érték kielégítheti az elégséges feltételt. Azonban nincs gyakorlati értelme egy olyan talajvizsgálati módszernek, amely csak egyetlen talajféleségnél használható. A talajvizsgálati módszerek kidolgozása során a kutatók arra törekedtek, hogy ha a módszerrel kapott érték valamely talaj esetén, pl. jó ellátottságot jelent, akkor a legkülönbözőbb talajféleségeknél is lehetőleg ugyanez az érték jó ellátottságot jelezzen, vagy fordítva. Az a talajvizsgálati módszerek jóságának elégséges feltétele, hogy a kapott talajvizsgálati érték több talajféleségre is kiterjeszthető legyen. A talajvizsgálati módszereknek az Agrokémia és Talajtan folyóirat cikkei nyomán követhető fejlődése azt mutatja, hogy az elégséges feltételt is kielégítő jó módszerek keresése empirikus úton, jórészt találgatással történt. Jelenlegi ismereteink lehetővé teszik, hogy viszonylag egyszerű elméleti megfontolások alapján kijelöljük a jó módszerekhez vezető kutatási irányt. Milyen talajvizsgálati módszerektől várható, hogy megfelelnek az elégséges feltételnek is? A válaszhoz a következőket kell végiggondolnunk. A talaj tápelemeinek mindegyike számtalan és nagyrészt ismeretlen vegyület formájában fordul elő (DINCSEV et al., 1965; FÁBRYNÉ, 1960a,b, 1969; VARGA, 1969; HAAS, 1964; FÜLEKY, 1983; STEFANOVITS et al., 1985). Minden tápelemnek egy (általában kisebb) része olyan ionokban található, melyeket a növények képesek a gyökereikkel felvenni. A talajok tápelemtartalmát így két részre oszthatjuk, úgymint nem felvehető, és felvehető formában található tápelemtartalom. A nem felvehető formák valamilyen sebességgel folyamatosan felvehetővé alakulnak (VARGA et al., 1971; LATKOVICSNÉ et al., 1973; FÜLEKY, 1973, 1984; FÜLEKY & VARGA, 1974; GHONSIKAR & MILLER, 1974; OSZTOICS et al., 2007a; GYŐRI et al., 1985), de a felvehető ionok, illetve az ilyen formában kiadott trágyák is átalakulnak nem felvehető vegyületekké (VARGA & LATKOVICSNÉ, 1969; LATKOVICSNÉ et al., 1996; SZILI-KOVÁCS et al., 2000; LÁSZTITY et al., 2010; BERÉNYI et al., 2009; FÁBRYNÉ, 1951; MÁTÉ & MOLNÁR, 1956; HAASNÉ, 1959; ADHIKARI & MAJUMDAR, 1973; LÁNG, 1979; ZSOLDOS, 1979; OSZTOICSNÉ, 1984; KÁDÁR & CSATHÓ, 1985; TOLNER et al., 1989; BICZÓK et al., 1989; MÁTÉ &

Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok 13 MARKÓ, 1989; OSZTOICSNÉ et al., 2000; SÁRDI, 2001; VARRÓ et al., 1982; TOLNER et al., 1989; BICZÓK et al., 1989; SÁRDI & NÉMETH, 1993). A nem felvehető formák felvehetővé alakulásának sebességét jelöljük w 1 -el, valamely elem összes nem felvehető formában található mennyiségét pedig [A]-val, ahol a szögletes zárójel praktikusan kg ha -1 -ben kifejezett koncentrációt jelent a gyökerektől átjárt rétegben. A w 1 mértékegysége ennek megfelelően kg ha -1 nap -1. Ha első megközelítésben a hőmérséklet, a nedvességtartalom stb. változásától eltekintünk, a felvehetővé alakulás sebessége a nem felvehető formában található formák mennyiségétől és azok minőségétől függ, amit így írhatunk fel: A w 1 k 1, ahol: a k 1 a nem felvehető formában található elemforma minőségét kifelező állandó (értéke az az átalakulási sebesség lenne, amit akkor mérnénk, ha a nem felvehető forma mennyisége 1 kg ha -1, mivel w 1 = k 1 1 = k 1 ). A fentiek mintájára felírhatjuk, hogy a felvehető formák nem felvehetővé alakulásának w 2 sebessége is függ a felvehető formájú tápelem mennyiségétől és minőségétől: w k B 2 2, ahol: a k 2 a felvehető formában található elemforma minőségét kifelező állandó (értéke az az átalakulási sebesség, amit akkor mérnénk, ha a felvehető forma mennyisége 1 kg ha -1 lenne (w 1 = k 2 1 = k 2 ). A két ellentétes folyamat kiegyenlítődésre törekszik, így a nem felvehető és a felvehető formák látszólagos (dinamikus, kvázistacionárius) egyensúlyban vannak egymással (LATKOVICSNÉ, 1978; FINÁLY, 1953; MÁTÉ et al., 1960; FÁBRYNÉ, 1963c, 1966, 1967a; MÁTÉ & LATKOVICSNÉ, 1963a,b; TÓTH-SURÁNYI, 1974; FÜLEKY, 1979; OSZTOICSNÉ & VARRÓ, 1986; MÁTÉ & MARKÓ, 1989; SÁRDI et al., 2006). Ha nem feltételeznénk a nem felvehető és a felvehető formák között valamilyen, legalább időszakos egyensúly létét, a talajtápelemek vizsgálatával nem is szabadna foglalkozni, hiszen semmi értelme sincs egy olyan adatnak, amely a mérést követően már megváltozik. Elsősorban az izotópos módszerrel végzett mérések bizonyítják, hogy ez a dinamikus egyensúly létezik, a nem felvehető és a felvehető formák akkor is átalakulnak egymásba, amikor a két forma egymáshoz viszonyított mennyisége nem változik. Az ilyen kvázistacionárius egyensúlyok akkor jönnek létre, ha két ellentétes irányú folyamat sebessége megegyezik, vagyis esetünkben a w 1 = w 2. Mivel a növények tápelemigénye általában nagyobb, mint a talajok felvehető formában található tápelemtartalma, a növények tápelem-ellátottsága alapvetően a felvehetővé alakulás sebességétől függ. (Megjegyzés: Sarkadi János a foszforvizsgálatokról folytatott szakmai beszélgetések során figyelmeztetett, hogy a növényeknek nem sebességre, hanem foszforra van szüksége. Csak akkor igaz, hogy a növények tápelemellátását alapvetően a w 1 határozza meg, ha a talaj összes tápelemtartalma [A] + [B] nagyobb, mint a növény tápelemigénye, vagyis [C], tehát ha igaz, hogy [A] + [B] [C]. Ez a feltétel azonban gyakorlatilag mindig teljesül, hiszen még a szélsőségesen tápelemszegény talajok gyökerekkel átjárható

14 B U Z Á S rétegének tápelemtartalma is többszörösen meghaladja a növénykultúrák legfeljebb néhány száz kg ha -1 -os tápelemigényét). Az egyes formák átalakulási sebességének mérése olyan bonyolult feladat, hogy gyakorlati célokat szolgáló tápelemvizsgálatok céljára szóba sem jöhet. A kioldásos talajvizsgálati módszerekkel, beleértve az EUF módszert is (NÉMETH, 1971), nem sebességet, hanem elemmennyiséget mérünk. Sebességmérés helyett, valamely, az átalakulási sebességgel arányos, könnyebben megállapítható érték meghatározása célszerűbb. Mivel nem kérdőjeleztük meg a talaj tápanyagvizsgálatok végzésének értelmét, feltételeznünk kellett a w 1 = w 2 kvázistacionárius egyensúlyi állapotot. Ekkor viszont a w 1 = k 1. [A] mellett a w 1 = k 2. [B] összefüggés is igaz. Tehát a w 1 -et jellemezhetjük az [A] nagyságával (FÜLEKY, 1973), de akár a [B]-ével is, illetve valamely [A]-val vagy [B]-vel arányos kioldott mennyiséggel. Lényeges különbség azonban, hogy amíg [A] formaként minden talajféleségben más anyagot (pl. homoktalajoknál nagyrészt apatitot, meszes talajoknál trikalcium-foszfátot, savanyú talajoknál jelentős mértékben vas- és alumínium-foszfátot, szerves talajokban szerves foszfort stb.) kell értenünk, addig a [B] forma, talajféleségektől függetlenül mindig ugyanaz (tehát foszfor esetén H 2 PO 4 1-, esetleg HPO 4 2- ; nitrogénnél NO 3 -, vagy NH 4 + ; káliumnál K + ; kénnél SO 4 2- stb.). Ebből következik; ha a kivonószer által kioldott mennyiség a nem felvehető formák mennyiségével arányos, akkor a nem felvehető forma minőségét megmutató k 1 konstans minden talajféleség esetében más értéket jelöl. Az ilyen talajvizsgálati módszerekkel kapott szám egy talajféleségen jó, más talajon viszont gyenge ellátottságot is jelezhet, vagyis a módszer nem elégíti ki a talaj tápanyagvizsgálatok jóságának elégséges feltételét. Ha a módszerrel kivont mennyiség a felvehető formában (tehát foszfor esetén H 2 PO 4 1-, esetleg HPO 4 2-, nitrogénnél NO 3 -, vagy NH 4 +, káliumnál K +, kénnél SO 4 2- stb.) található tápelemmennyiséggel ([B] forma) arányos, akkor a felvehető forma minőségét megmutató k 2 konstans minden talajféleség esetében ugyanaz, mivel a növények talajféleségtől függetlenül mindig ugyanazokat a szervetlen ionokat képesek csak felvenni. Ha az ilyen talajvizsgálati módszerekkel kapott szám egy talajféleségen jó ellátottságot jelez, akkor feltételezhető, hogy más talajféleségeknél is ugyanekkora érték jelenti a jó ellátottságot, vagyis a módszer kielégíti a talaj tápanyagvizsgálatok jóságának elégséges feltételét. Mivel a felvehető formában található tápelemmennyiség az összes tápelemtartalomnak (FÜLEKY, 1973) csak nagyon kis része, az olyan módszerektől várhatjuk az elégséges feltétel kielégítését, amelyek a tápelemtartalomnak csak kis részét oldják ki, mert az így kivont mennyiségről még feltételezhető, hogy a felvehető formában található tápelemtartalommal arányos. A talaj tápanyagvizsgálatok fejlődése mutatja a következtetés helyességét. Az évek során a kevésbé agresszív kivonószerek egyre nagyobb hangsúlyt kaptak: Schachtschabel MgSO 4 +Na 2 SO 4 (GYŐRI & PÉTERFALVI, 1969); DTPA (AWAD et al., 1984); Lakanen és Erviö: EDTA+különböző sóoldatok (AWAD et al., 1984); Bremner, K 2 SO 4 (VARGA & LATKOVICSNÉ, 1969); Olsen NaHCO 3 és az FeO

Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok 15 (SOMANI, 1983); műgyantás (FÜLEKY et al., 1980); Bray I és NaHCO 3 +NH 4 F (FÜLEKY, 1976a); Baker-Amacher NH 4 F és/vagy CaCl 2 (FÜLEKY, 1976b; LAZÁNYI & LOCH, 2006; BERTÁNÉ SZABÓ et al., 2009); EUF (GYŐRI et al., 1985); CaCl 2 (JÁSZBERÉNYI, 1994); DOM (FILEP, 2008; TAKÁCS & FÜLEKY, 2010); NH 4 NO 3 (RÉKÁSI & FILEP, 2010); forró víz (KERESZTÉNY, 1966; BANKÓ et al., 2007; FÜLEKY & BENEDEK, 2009; FILEP, 2008); víz (SINGH & SINGHAL, 1970). A kertészetben napjainkban pl. a vízzel kioldható foszfor mennyiségének meghatározása általánossá vált. A kertészetekben általában nincs lehetőség talajféleségenkénti korrekcióra, mert sokféle, és talajtanilag jellemezhetetlen talajkeverékkel, esetleg talajt valójában nem is tartalmazó anyagokkal dolgoznak. Így különösen fontos, hogy a talajvizsgálat eredménye a legkülönbözőbb termőközegek esetén is értelmezhető legyen. A talaj tápanyagvizsgálati módszerek összehasonlításával foglalkozó szakcikkek (FÁBRYNÉ, 1967b; FELKAINÉ, 1968; FÜLEKY, 1976a,b; BUJTÁS et al., 1998; AWAD et al., 1984; MOLNÁROS & GRÁCZOL, 2000a,b;_TÖLGYESI et al., 1979; OSZTOICS et al., 2007a,b; BERTÁNÉ SZABÓ et al., 2009; FÜLEKY & BENEDEK, 2009; MAGYAR et al., 2002) jól szemléltetik, hogy a kevésbé agresszív kivonószereket alkalmazó módszerek jobban megfelelnek az elégséges feltételnek, különböző talajokon jobb összefüggést mutatnak a növényi tápelem-ellátottsággal, mint az összes elemtartalmak, vagy a korábbi, hagyományosnak tekinthető talajvizsgálati eljárások. A kísérletek megmutatták, hogy a felvehető formájú tápelem mennyisége a talajban nagy időbeni dinamikát mutat (DOMBOVÁRI, 1960; KERESZTÉNY & CSÓK, 1960; FEKETE, 1961; FILEP & TÓTHNÉ BÍRÓ, 1980a; BUZÁS, 1983; FARKAS, 1989; HOFFMANN, 1989; NÉMETH et al., 1993; JÁSZBERÉNYI, 1994). A talaj tápelemvizsgálatoknál viszont egy adott időpontban vett talajmintában található tápelemtartalomból a növény teljes tápelemfelvételi időszakára jellemző tápelemszolgáltatásra kívánunk következtetni. Ezért kézenfekvő, hogy az oldószerrel, a talajmintában felvehető formában található tápelemmennyiségnél valamivel többet vonjunk ki. Tehát a ténylegesen felvehető formában található tápanyagon felül még azt a mennyiséget is, amelyről feltételezhető, hogy a növény tápelemfelvételi időszaka alatt felvehetővé alakul, hiszen a talajvizsgálatokat növénykísérletekkel kalibráljuk (BUZÁS et al., 2006; VÍG et al., 2011; LAZÁNYI & LOCH, 2006; BERÉNYI et al., 2009). Az a minimális elvárás, hogy a módszer a kísérletek tanúsága szerint nagyobb értéket mutasson akkor, ha a talaj a növényeket jól látja el a vizsgált tápelemmel, és fordítva. A talajvizsgálattal kapott számnak ezért nem a felvehető formájú tápelemtartalommal ([B]), hanem a talaj tápelem-szolgáltatásával, vagyis a talajban a növény tápelemfelvételi időszaka alatt felvehető formában lévő, és az ezalatt változó sebességgel felvehetővé válható tápelemmennyiség összegével kell összefüggést mutatnia (tehát [B]+T t w 1 -el, ahol T t a növény tápelemfelvételi időszakának hossza napokban, a [B] itt a B-formájú tápelemmennyiség növény tápelemfelvételi időszaka alatti változását, a w 1 pedig a felvehető tápelem képződési sebességének ezalatti alakulását leíró függvény). Az említett kevésbé agresszív kivonószerekkel dolgozó módszerek a felvehető formában találhatónál többet vonnak ki a talajból, de a kivont mennyiség még nem

16 B U Z Á S az összes tápelemtartalommal, hanem inkább a felvehető formában található tápelemmennyiséggel arányos. A talaj tápanyagvizsgálati módszereknek az a hibája, hogy a mérési eredmény a talajféleségektől függően más-más ellátottságot jelent, lényegesen csökkenthető a különböző korrekciós módszerekkel (LESZTÁK, 1984) illetve (FÁBRYNÉ, 1960b; THAMMNÉ, 1980; CSATHÓ, 2002; METWALLY et al., 1973). Ilyen eljárás az is, amikor a különböző talajféleségeket más értéknél tekintjük jó ellátottságúnak: pl. ugyanaz a humusztartalom (H% = C%) egy homoktalajon jó, egy kötött agyagtalajnál, pedig gyenge nitrogénszolgáltatást jelez (DOBAINÉ & CSAPÚ, 1967; LESZTÁK, 1984). A talajok NPK-tartalmának vizsgálatával foglalkozó további cikkek. RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok nitráttartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát, RAJKAI (1976) a nitrát- és az ammóniumtartalom ionszelektív elektróddal való meghatározását ismerteti. Nagyon érdekesek a nitrogén (DOMBOVÁRI, 1960; KERESZTÉNY & CSÓK, 1960; FEKETE, 1961), a foszfor és a kálium (VARRÓ et al., 1982) talajban való migrációjával foglalkozó közlemények. KROLL és munkatársai (1955) a fenilfoszfátos enzimanalízist használták a talajok és trágyák vizsgálatára. A foszfatáz-aktivitásnál felszabaduló fenol és anorganikus foszfát egyidejű mérése alkalmas lehet a talajok foszforszolgáltatásának finomabb megítélésére. TÖLGYESI és HARASZTI (1970), valamint TÖLGYESI és munkatársai (1979) a takarmánynövények ásványi összetételét befolyásoló tényezők között a talajok öszszes és mozgékony foszfortartalmát, és a 0,1 mólos HCl-oldható foszfortartalmát vették számításba. RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok HPO 4 - tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. A foszfortartalom öregedésének (KÁDÁR & CSATHÓ, 1985; OSZTOICSNÉ, 1984) vizsgálata rámutat arra, hogy a trágyával kiadott foszfor a talaj foszfortartalmához képest elenyésző mennyiségű, lényegében nem növeli sem a talaj foszfortartalmát, sem a felvehető foszfortartalmat. Azáltal hat, hogy a felvehető formában kiadott foszfor olyan nem felvehető foszforformákká alakul, melyek nagyobb sebességgel képesek felvehetővé válni, mint a trágyázás előtti, már elöregedett foszforvegyületei a talajnak. A kálium, Ca, Mg és Na egymásmelletti meghatározásáról KLIMES-SZMIK (1951) valamint PATAKI (1952a) közölt cikket. RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok K + -tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. TÖLGYESI és HARASZTI (1970) a takarmánynövények, SZALAY és munkatársai (1977) a hortobágyi legelők növényeinek, TÖLGYESI és munkatársai (1979) a homokpuszták, SÁMSON és munkatársai (1981) a mezőségi legelők növényeinek ásványi összetételét befolyásoló tényezők között a talajok káliumtartalmával számolnak.

Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok 17 Mezoelemek vizsgálata talajból Kalcium és magnézium. A közlemények túlnyomó része a talaj adszorpciós ionegyensúlyával kapcsolatban vizsgálja e két tápelemet (KLIMES-SZMIK, 1951; PATAKI, 1952a,b; SZŰCS, 1953, 1955; DARAB et al., 1956; RÉDLYNÉ, 1958). RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok Ca 2+ - és Mg 2+ -tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. Feltűnően kevés cikk jelent meg e két elemnek a talajok Ca- és Mgszolgáltatásának becslését célzó vizsgálatáról. A közlemények közül kettő a hagyományos kalciméteres módszer technikai újításával foglalkozik (NAGYMIHÁLY & RAÁTZ, 1958; TERTS, 1958). A talajok kalciumszolgáltató képességének becslésére a kalciméteres módszernél alkalmasabb módszer keresését jelenti az EUF-ós (GYŐRI et al., 1985) és az ammónium-laktátos talajkivonat kalciumtartalmának meghatározása (BACZÓNÉ, 1987 1988; IVÁNCSICS, 1989). ZENTAY és RISCHÁK (1983) reakciókinetikai kalciméteres kalciummeghatározásról tudósítanak. BELÁK és munkatársai (1970) a keszthelyi rétláp magnéziumtartalmát és a termesztett cirokfű valamint zab Mg-felvételét, TÖLGYESI és HARASZTI (1970) a talaj Ca- és Mgvizsgálati értékét, SÁMSONI és munkatársai (1971) a talaj Mg-vizsgálati értékét, SZALAY és munkatársai (1977) a talaj Ca-vizsgálati értékét és ezen elemek vadon termő, és takarmánynövényekben, SIMON és munkatársai (1999) a napraforgóban található mennyiségét hasonlították össze. TÖLGYESI és munkatársai (1979) a homokpuszták növényeinek elemi összetételét vizsgálva a 0,1 mólos HCl-oldható Ca- és Mg-tartalommal, SÁMSONI és munkatársai (1981) később a talaj elementár analízissel meghatározott összes Ca- és Mg-tartalmával számolnak. Rendkívül érdekes GYŐRI és munkatársai (1994) cikke, amelyben az 1856 óta folytatott rothamstedi örök gyepkísérlet talaja ammónium-edta oldható Ca- és Mg-tartalmának változásáról tudósítanak. Kén. A XVIII. század utolsó negyedében a növények tápelemszükségletének megállapítását célzó vizsgálatok kiterjedtek a kénre is. Az akkor használatos hamuvizsgálatból a növények csekély kénszükségletére következtettek, mivel a magas izzítási hőmérsékleten a kén jelentős része elillant. Az újabb analitikai módszerek megmutatták, hogy a növények kénigénye többszöröse a korábban feltételezettnek, ezt a mennyiséget, pedig már nem minden talajból tudja a növény felvenni (POTAPOV & FEJÉR, 1956a). Csaknem minden természetes aminosav ként is tartalmaz. A ként sokan a N-, P- és K-hoz hasonlóan a fő tápelemekhez sorolják. Ennek ellenére, különösen hazánkban, ritkán találkozunk kénhiánnyal. Talajvizsgálatra alapozott kéntrágyázási szaktanács sem ismeretes. Több olyan dolgozatot találtunk, amely foglalkozik a talajkivonatok szulfát-kéntartalmának meghatározásával (DARAB et al., 1956; komplexometriás: RÉDLYNÉ, 1958; KALOCSAI et al., 2003). RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok S-tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. SÁMSONI és munkatársai (1981) a talaj összes kéntartalmának elementár analízissel való megállapításával is foglalkoztak.

18 B U Z Á S Nátrium. A nátrium K, Ca és Mg melletti meghatározásáról KLIMES-SZMIK (1951), K és Ca melletti meghatározásáról PATAKI (1952) közölt cikket. A talajkivonatok Na-tartalmának vizsgálati módszereiről DARAB és munkatársai (1956) adnak összefoglalást, DI GLERIA és DARAB (1960) kidolgozta a Na-üvegelektróddal való Na-meghatározást, a T-értékkel összefüggésben DZUBAY (1960) ismertette a nátriumtartalom lángfotometriás vizsgálatát. RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok Na + -tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. A talajok termőképességének jellemzése céljából IVÁNCSICS (1989) fontosnak tartja az AL-kivonatból való Na-meghatározást. TÖLGYESI és HARASZTI (1970), rajtuk kívül még SZALAY és munkatársai (1977), TÖLGYESI és munkatársai (1979), illetve SÁMSONI és munkatársai (1981) a takarmány- és vadon termő növények ásványi összetételét befolyásoló tényezők között a talajok nátriumtartalmát is számításba vették. Mikroelemek, nyomelemek vizsgálata talajból Cink. Jó összefüggést találtak a talajok és a növények cinktartalma között (SÍK, 1951). A cink talajból való meghatározásának módszereiről értékes összefoglalót készített GYŐRI (1961), és az Agrokémia és Talajtan folyóiratban ő számolt be először hazai talajaink cinkkészletéről (GYŐRI, 1958). Erről további adatokat találunk a következő cikkekben: SZŰCS és ELEK (1962), PROHÁSZKA (1968), BELÁK és munkatársai (1970), SIX (1970, 1971a,b) KERESZTÉNY és MÜLLERNÉ BEÖTHY (1977), KOVÁCS és NYÁRI (1984), BUJTÁS és munkatársai (1998), MOLNÁROSI és GRÁCZOL (2000a), STEFANOVITS és FÜLEKY (2000), CSILLAG és munkatársai (2001, 2006). TÖLGYESI és HARASZTI (1970), SÁMSONI és munkatársai (1971, 1981), SZALAY és munkatársai (1977) valamint TÖLGYESI és munkatársai (1979) SIMON és munkatársai (1999) és D. TÓTH és munkatársai (2005) a talaj Znvizsgálati értékét és a cink növényekben található mennyiségét hasonlították össze. GYŐRI és munkatársai (1994) megvizsgálták a rothamstedi örök gyepkísérlet talajának cinktartalmát. Mangán. Néhány hazai talaj Mn-készletéről az Agrokémia és Talajtan című folyóiratban GYŐRI (1958), a szőlőtalajokéról (még ugyanabban a számban) SÁROSINÉ (1958) számolt be. További közlemények a hazai talajok mangántartalmáról: SZŰCS és ELEK (1962), CZOPF (1964), ELEK (1966), PROHÁSZKA (1968), BELÁK és munkatársai (1970), KERESZTÉNY (1972a,b), SZÉDELYI (1976), KERESZTÉNY és MÜLLERNÉ BEÖTHY (1977), MOLNÁROSI és GRÁCZOL (2000a), CSILLAG és munkatársai (2006), RÉKÁSI és FILEP (2010), valamint a Mnmeghatározás módszertani kérdéseiről (SZÉKELY, 1963; GYŐRI & PÉTERFALVI, 1969). A Mn talajból való meghatározásának módszereiről GYŐRI (1961) összefoglalót készített. TÖLGYESI és HARASZTI (1970), SÁMSONI és munkatársai (1971, 1981), SZALAY és munkatársai (1977) valamint TÖLGYESI és munkatársai (1979) a talaj

Talaj-, trágya- és növényvizsgálatok 19 Mn-vizsgálati értékének tükrében a mangán takarmánynövényekben, SIMON és munkatársai (1999) pedig a napraforgóban található mennyiségét elemezte. GYŐRI és munkatársai (1994) megvizsgálták a rothamstedi örök gyepkísérlet talajának mangántartalmát. KERESZTÉNY és munkatársai (1979) a növények mangánellátottságának phfüggését figyelembe véve, mangán ellátottsági számot dolgoztak ki. Nagyon érdekes a Mn bentoniton való megkötődésének (METWALLY et al., 1973) és az egyiptomi talajok mangántartalmának (AWAD et al., 1984) különböző módszerekkel való vizsgálata. Réz. Néhány hazai talaj Cu-készletéről GYŐRI (1958) már az első számok egyikében tudósított. További közlemények a hazai talajok réztartalmáról az alábbi cikkekben találhatók: SZŰCS és ELEK (1962), CZOPF (1964), ELEK (1966), PROHÁSZKA (1968), BELÁK és munkatársai (1970), VARJÚ (1970), KERESZTÉNY (1972a,b), KERESZTÉNY és MÜLLERNÉ BEÖTHY (1977), KOVÁCS és NYÁRI (1984), MOLNÁROSI és GRÁCZOL (2000a), D. TÓTH és munkatársai (2005), CSILLAG és munkatársai (2006), BARNA és FÜLEKY (2007), RÉKÁSI és FILEP (2010). A réz talajból való meghatározásának módszereiről GYŐRI (1961) összefoglalót készített. TÖLGYESI és HARASZTI (1970), SÁMSONI és munkatársai (1971, 1981), SZALAY és munkatársai (1977) a talaj Cu-vizsgálati értékét és ezen elem takarmánynövényekben, SIMON és munkatársai (1999) pedig a napraforgóban található mennyiségét hasonlították össze. GYŐRI és munkatársai (1994) megvizsgálták a rothamstedi örök gyepkísérlet talajának Cu-tartalmát. RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok Cu 2+ -tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. Érdeklődésre tarthat számot a Cu bentoniton való megkötődésének (METWALLY et al., 1973) és az indiai talajok réztartalmának (SINGH & SINGHAL, 1970) különböző módszerekkel való vizsgálata. Bór. Néhány hazai talaj B-készletéről GYŐRI (1958) készített összeállítást. További adatok a hazai talajok bórtartalmáról az alábbi cikkekben találhatók: SZŰCS és ELEK (1962), ÁBRAHÁM és KOVÁCS (1968), KERESZTÉNY (1972a,b), KERESZTÉNY és MÜLLERNÉ BEÖTHY (1977), SÁMSONI és munkatársai (1981), RÉKÁSI és FILEP (2010). A bórmeghatározás módszertanával foglakozó cikkek: KERESZTÉNY (1966), RÉDLYNÉ (1976), SÁMSONI és MURÁNYINÉ SZELECZKY (1981). Különös figyelmet érdemel az aligarhi (indiai) talajok bórtartalmának különböző módszerekkel való meghatározása és a bór talajszelvényben való eloszlásának vizsgálata is (SINGH & SINGHAL, 1970). Vas. S. V. Zonn A vas a talajban c. fontos könyvéről SZABOLCS (1983) adott érdekes ismertetést az Agrokémia és Talajtanban. Komplexometriás vasmeghatározási módszert ismertetett STEFANOVITS (1955) valamint SZŰCS (1955). RÉDLYNÉ (1976) irodalmi összefoglalójában a talajok Fe-tartalma ionszelektív elektróddal való meghatározásának szakirodalmát ismerteti. BELÁK és munkatársai (1970) a keszthelyi rétláp vastartalmát tanulmányozták.

20 B U Z Á S A hazai talajok vastartalmáról GEREI (1956), STEFANOVITS (1956), valamint MOLNÁROS és GRÁCZOL (2000b) dolgozata alapján kaphatunk átfogó képet, míg a budapesti közterületek talajának vastartalmáról KOVÁCS és NYÁRI (1984) számolt be. Érdekesek a hazai talajok és a takarmány- illetve vadon termő növények (TÖLGYESI & HARASZTI, 1970; SÁMSONI et al., 1971, 1981; SZALAY et al., 1977; TÖLGYESI et al., 1979), valamint az aligarhi (indiai) (SINGH & SINGHAL, 1970), illetve egyiptomi (AWAD et al., 1984) talajok vastartalmával foglalkozó dolgozatok. SIMON és munkatársai (1999) a talaj vastartalmát a napraforgó által felvett vas mennyiségével hasonlították össze. Molibdén. A Mo talajból való meghatározásának módszereiről összefoglalót készített GYŐRI (1961) és az Agrokémia és Talajtan folyóiratban ő számolt be először hazai talajaink molibdén készletéről (GYŐRI, 1958). Erről további adatokat találunk az alábbi cikkekben: KERESZTÉNY és NAGY LEHEL (1960), SZŰCS és ELEK (1962), CZOPF (1964), PROHÁSZKA (1968), BELÁK és munkatársai (1970), KERESZTÉNY (1972a,b), KERESZTÉNY és MÜLLERNÉ BEÖTHY (1977), CSILLAG és munkatársai (2006). TÖLGYESI és HARASZTI (1970), valamint SÁMSONI és munkatársai (1971) a talaj Mo-vizsgálati értékét és a molibdén takarmánynövényekben található mennyiségét hasonlították össze. A Mo-meghatározás módszertanával KERESZTÉNY és MARTON (1959), valamint KERESZTÉNY (1968) foglalkozott. Kobalt. Számos hazai talaj Co-készletéről GYŐRI (1958) adott összeállítást és a kobalt meghatározásának módszereiről is értékes összefoglalót készített (GYŐRI, 1961). További közlemények a hazai talajok kobalttartalmáról az alábbi cikkekben találhatók: SZŰCS és ELEK (1962), CZOPF (1964), BELÁK és munkatársai (1970). Érdeklődésre tarthat számot az aligarhi (indiai) talajok Co-tartalmának különböző módszerekkel való vizsgálata és a Co talajszelvényben való eloszlásának kimérése is (SINGH & SINGHAL, 1970). Nem esszenciális és toxikus elemek vizsgálata talajból Alumínium. FEKETE (1989) közölte egy 1987-es országos felmérés eredményeit, amelyben a hazai talajok alumíniumtartalmának különböző módszerekkel való meghatározásáról is szó van. Hazai talajaink alumíniumtartalmával korábban GEREI (1956) foglalkozott részletesebben. A komplexometriás alumínium-meghatározási módszert STEFANOVITS (1955) valamint SZŰCS (1955), a talajok 5%-os KOH-os kivonata Al 2 O 3 -tartalmának fotometriás meghatározását SZABOLCS és SZEDER (1957) ismertette. MOLNÁROS és GRÁCZOL (2000b) különböző alumíniumvizsgálati módszereket hasonlított össze. Újdonságnak számít a 0,1 mólos HCl-os (TÖLGYESI et al., 1979) és az ammónium-nitrátos talajkivonatból történő Al-meghatározás (RÉKÁSI & FILEP, 2010).