A légzés szót kétféle értelemben használjuk: 1) Fizikai értelemben,

1 Az ember légzése Szerkesztette: Vizkievicz András A légzés szót kétféle értelemben használjuk: 1) Fizikai értelemben, ami alatt a gázok diffúzió, ill. nyomáskülönbség miatti áramlását értjük, ekkor a folyamatot gázcserének, ill. légcserének nevezzük. A légcsere a tüdő és a külső légtér között zajló, nyomáskülönbségen alapuló levegőáramlás. A gázcsere lehet külső, ha gázok kicserélődése a testfolyadék - vér - és a levegő között zajlik a légzőszerv - tüdő - felületén. Belső gázcseréről akkor beszélünk, ha a légzési gázok a testfolyadék és a szövetek között cserélődnek ki a kapillárisok határfelületén. 2) Kémiai értelemben, amikor légzésnek a biológiai oxidáció folyamatát értjük, ekkor a folyamatot sejtlégzésnek nevezzük. Az anyagcsere során tehát a biológiai oxidációhoz szükséges oxigént, ill. a keletkező széndioxidot a légzés folyamata biztosítja a sejtek számára. A szükséges oxigént, ill. a felesleges széndioxidot légzési gázoknak nevezzük. Az ember az életveszély kockázata nélkül éhezhet 1-2 hétig (egyes óriáskígyók, akár 2 évig), szomjazhat 1-2 napig, ezzel szemben 10 mp-en belül elveszti az eszméletét, 4-5 perc után már helyrehozhatatlan károsodásokat szenved, ha a központi idegrendszer oxigén ellátása megszűnik. Pihenő felnőtt ember oxigén szükséglete percenként 250 ml, amely fokozott izommunka esetén elérheti a 20- szorosát is. A termelődő széndioxid folyamatos eltávolítása legalább ennyire fontos, hiszen felhalmozódása esetén a vérben szénsavként a kémhatást savas irányba tolja el, ami szintén eszméletvesztéshez vezet. Az ember légutai Az ember légzőszervrendszerét felső légutakra - orrüreg, szájüreg, és alsó légutakra osztjuk- gége, légcső, főhörgők, egyre kisebb hörgők, léghólyagok. Az orr és az orrüreg Nyugodt légzés esetén a levegő az orron, ill. az orrüregen keresztül jut a tüdőbe. Az orr voltaképpen csupán az orrüreg kiszögellése az arc felé, így megkülönböztetjük az orr külső részét - külső orr -, és belső üregrendszerét - orrüreg. 1

2 A külső orr Részben csontos - orrcsont, felső állcsont, részben porcos, részben tömör kötőszövetből tevődik össze. Részei: orrcsúcs, orrhát, a két szemgödör közt az orrnyereg, orrnyílások és az azokat körülvevő orrszárnyak. Kívülről bőr, belülről nyálkahártya borítja. Az orrüreg Igen bonyolult járatrendszer melyet részben a külső orr borít, részben a koponya üregrendszerében található. Az orr üregrendszere két főüregből és az azokból nyíló melléküregekből áll. A főüregek az elülső orrnyílásokkal kezdődnek elől, és a hátulsó orrnyílásokkal a garatba nyílnak hátul. A 2 fő üreget középen a csontos, ill. porcos orrsövény választja el. Az orrüreg hátsó részének oldalsó falain helyezkednek el a csontos orrkagylók - 3 pár: alsó, középső, felső - amelyek a légáramlatok megfelelő irányba tereléséért felelősek. A melléküregek az orrüreg kiöblösödéseként fejlődnek ki. Ilyen pl. az arcüreg, homloküreg, rostacsontok üregei, ékcsonti üreg. Az orr üregrendszerét - a melléküregeket is - nyálkahártya béleli. Az orrszárnyak által takart orrüregi előcsarnokban elszarusodott bőr található, amelyben sok faggyúmirigy és szőrtüsző helyezkedik el. 2

3 A hám fokozatosan átmegy az orrüreg nagy részét borító csillós hengerhámba, amelyben igen sok nyálkatermelő kehelysejt van. A csillók csapkodási iránya olyan, hogy a nyálkába beletapadt port a garat felé hajtja, ahonnan a nyelés során a gyomorba kerül. A hám alatti kötőszövet igen gazdag mirigyekben, erekben, nyirokerekben. Főleg a középső és az alsó orrkagylók egy részén, és a velük szemben levő orrsövény területen gazdag vénás hálózat található. Innen szoktak kiindulni az orrvérzések. Feladata a beszívott levegő előmelegítése. Ezen érfonatok vérbőségét a nemi hormonok befolyásolják, így az orrvérzések egy része összefüggésben lehet a menstruációs ciklussal. A melléküregek nyálkahártyája hasonló, bár vékonyabb, és kevesebb mirigyet tartalmaz. Az orrüreg felső részén - a felső orrkagylón és a vele szemben levő területen - a nyálkahártya speciális felépítésű: ez a szaglóhám. Az orrüreg feladatai 1. Nyugodt légzés esetén a levegő az orrüregen keresztül áramlik. 2. Az áthaladó levegő felmelegítése (bő vérellátás). 3. Az áthaladó levegő nedvesítése (mirigyek). 4. Az áthaladó levegő pormentesítése (szőrzet, csillózat). 5. Szaglás. 6. Részt vesz a hangképzésben (rezonátor üreg). Egészséges állapotban a mirigyek elválasztó tevékenysége és a belélegzett levegő páratartalma között egyensúly van. A láz alatt vagy a levegő extrém szárassága esetén az egyensúly megbomlik, a nyálkahártya kiszárad. Fertőzéses nyálkahártyahurutnál a nyálkahártya nagy mennyiségű nyákos vagy gennyes váladékot termel, ez a közönséges nátha. Előidézője lehet vírus, baktérium vagy a nyálkahártya átmeneti lehűlése. 3

4 A gége A gége régies nevén gégefő, amely lényegében a légcső beszájadzása a garatba. A garat alsó részéből előre és lefelé nyílnak az alsó légutak a gégével. A gége üvegporcos vázból, szalagokból, kötőszövetes lemezekből izmokból, és nyálkahártyából felépített üreges szerv. A gége nyálkahártyával bélelt űrtere alakváltozásra képes, sőt teljesen elzárható. Ebben a nyálkahártya mélyebb rétegét képező erős rugalmas kötőszövetből álló hártyák visznek fontos szerepet, különösen ezek kitüntetett részei a hangszalagok (1). A nyálkahártyát redőszerűen kiemelő két hangszalag megfelelő beállításával a gége egyrészt légmentesen lezárható, másrészt a többé-kevésbé megfeszített hangszalagok közt kiáramoltatott levegő a hangszalagokat rezgésbe hozza, és így változtatható magasságú hangok adására teszi alkalmassá. 1) A pajzsporc a legnagyobb, mely előröl határolja a gégét. Ez két egymással nem és életkor szerint változó szögben - férfiban 90, nőben 120, gyermekben még tompább - elöl összetalálkozó lemezből áll. Minél hegyesebb a pajzsporc lemezeinek a szöge, annál hosszabbak a hangszalagok, és ennek megfelelően annál mélyebb a hang fekvése. A mélyhangú férfiak pajzsporca ezért a nyaktól éles szögben kiugrik, ez az ádámcsutka. A fiúk serdülésekor a pajzsporc gyors növekedése okozza a jellegzetes hangváltozást, ami annak köszönhető a serdülő öntudatlanul igyekszik tartani a gyermekkorban megszokott hangmagasságot, majd amikor ez már nem megy, egy ideig kiszámíthatatlanul hol mély, hol magasabb hangot ad (mutál). 4

5 A pajzsporc lefelé a gyűrűporccal ízesül. 2) A gyűrűporc. A pajzsporc alatt található, pecsétgyűrűhöz hasonlít hátra tekintő pecséttel. 3) A kannaporc. Páros háromoldalú piramis alakú porc, amely alapján izülettel rögzül a gyűrűporchoz. A kannaporc alapjánál erednek a hangszalagok. 4) A gégefedő porca. Levélhez hasonló, vékony rugalmas porcból álló lemez. Megakadályozza, hogy nyeléskor a falat a légcsőbe jusson. A hangképzés (fonáció) Az emberi beszédben és éneklésben szereplő hangok a hangszalagok aktivitása alapján keletkeznek. A hangszalagok rugalmas kötőszövetes lemezek, melyek a gége porcai között feszülnek ki. A hangszalagok közötti háromszögletű nyílás a hangrés. A hangszalagok feszítésére, ill. a hangrés beállítására a kannaporcok izületekkel egymáshoz képest elmozdíthatók. A porcokat több harántcsíkolt izomköteg mozgatja. Normális légzés alatt a hangrés nyitott, háromszög alakú. Hangképzéskor a hangszalagok közelednek egymáshoz, a hangrés szűkül, a kiáramló levegő megrezegteti a hangszalagokat, aminek következtében a hangszalagok feletti légoszlopban rezgéshullámok hangok - keletkeznek. A hang magassága a hangszalagok méretétől, feszességétől, és a hangrés alakjától függ. A szűkebb hangrés és a kifeszült hangszalagok magas hangot eredményeznek. Az ember hangterjedelme általában két oktávnak felel meg, ritkán négy oktávig terjedhet. Az emberi hang kb. 300-3000 Hz közötti frekvenciát foglal magába. A hangerő a kiáramló levegő mennyiségétől függ. 5

6 A tagolás (artikuláció) A szavak képzése az artikuláció az ajkak, a nyelv és a lágy szájpad bonyolult mozgásaiból alakul ki. E mozgások során a száj és az orrüreg rezonáló tere állandóan változik. A magán és mássalhangzók képzésében a gégefőn kívül a garat-, száj-, és orrüreg is részt vesz. A fonációban tehát döntő szerepük van a gége feletti képleteknek, melyek alakja, nagysága, akusztikai sajátságai szabják meg az egyén jellegzetes beszédhangját (orgánumát). A magánhangzók zenei hang jellegűek, és a hangszalagok megfelelő beállításával képződnek, melyeket a száj-, ill. az orrüreg módosít. A mássalhangzók zörej jellegűek, ezek a száj, ill. az orrüregben keletkeznek. A beszéd vezérlésében 6 agyideg vesz részt: V. VII. IX. X. XI. XII. A légcső (trachea) 12-14 cm hosszúságú, 17 mm átmérőjű, porcos és részben hártyás, nyálkahártyával bélelt cső. Falát C alakú üvegporcos gyűrű (20) részek képezik. Nyálkahártyáját csillós hengerhám béleli, benne sok kehelysejttel. A csillók csapkodása a garat felé irányul. A légcső két főhörgőre oszlik, amelyek a tracheával azonos felépítésűek. A légcső mögött szorosan helyezkedik el a nyelőcső. A hörgők A két főhörgővel a légutak a tüdőben folytatódnak. A főhörgők egyre kisebb átmérőjű hörgőkre és hörgőcskékre ágaznak, amelyek végül a szőlőfürtre hasonlító, léghólyagokban végződnek. Az elágazódások bonyolult rendszere az ún. tüdőfát hozza létre. A főhörgőktől a hörgőcskék felé haladva folyamatosan változik a légutak falának szerkezete. A hörgőcskék falából már teljesen hiányoznak a porcok. A hámszövet is egyre laposodik, a csillós hengerhám helyett a léghólyagok falában egyrétegű laphám található. 6

7 A tüdő A tüdő a mellüregben található páros szerv, oldalról a mellkasfal, alulról a rekeszizom határolja, felső csúcsa a kulcscsont síkjáig nyúlik. Alakjuk kúphoz, állományuk szivacshoz hasonlítható. A tüdő színe csecsemőkben még rózsaszínű, azonban az életkor előrehaladásával egyre sötétedik a lerakodó por, korom miatt. A két tüdő nem egyforma, a jobb kissé nagyobb, a bal oldalin egy bemélyedés biztosít helyet a szív számára. A két tüdő egymás felé eső felszínén található a tüdőkapu, ahol lépnek be a tüdő erei és a főhörgők. A tüdőt mély hasadékok lebenyekre tagolják, a jobb 3 a bal 2 lebenyből áll. A tüdőt kötőszöveti sövények további tíz piramis alakú szegmentumra osztják. A legutolsó hörgőcske elágazások a szőlőfürtszerű léghólyagokba nyílnak, amelyeket a léghólyagocskák bonyolult rendszere épít fel. A léghólyagocskák felülete a légzőfelület, itt zajlik a külső légzés. Ennek megfelelően faluk igen vékony. A légzőfelület emberben elérheti a 150 m 2 -t. A léghólyagocskák felszínén találhatók 1. laphámsejtek - légzőfelület. 2. A fagocitáló sejtek, a léghólyagokig eljutott porszemcséket kebelezik be, majd ezek bekerülve a belső felszínt borító folyamatos nyálkaáramba, felfelé sodródnak a garatig, ahol a nyeléssel a gyomorba kerülnek. 7

8 A léghólyagocskák közötti igen vékony válaszfalban vannak 1. a tüdőhajszálerek, ill. 2. rugalmas rostok. A tüdő előbb vázolt szerkezetének leírásakor figyelembe kell venni azt, hogy a tüdő saját térfogatánál nagyobb teret tölt ki, mintegy a tüdő ki van feszítve a mellkas nagyobb üregében. Éppen ezért minden szövetpusztulás a tüdőben egyre nagyobb üregek képződéséhez vezet, hasonlóan egy kifeszített harisnyán keletkező szakadáshoz. Ezért a tüdőben igen rosszak a feltételek a szövetek gyógyulásához. A mellhártya A tüdőt a mellhártya feszíti ki a mellkas belső felszínére. A mellhártya a nagy savós hártyák - hashártya, szívburok, mellhártya egyike. A mellhártya zsákszerűen veszi körül a tüdőt. A két tüdőnek külön mellhártya rendszere van. A mellhártyának két lemeze van, a külső lemez a mellkas belső felszínére, a belső lemez a tüdő külső felszínére tapad. A két lemez között súrlódást csökkentő savós folyadék található. A tüdőben található nagymennyiségű rugalmas rost miatt a tüdő igyekszik összehúzódni. A mellhártya ezt megakadályozza, a tüdő feszül, ezért a mellhártya két lemeze között a nyomás mindig kisebb, mint a tüdőben mérhető nyomás. Amennyiben a mellhártya két lemeze közé levegő kerül, a tüdő kis gombóccá ugrik össze, a miután képtelen követni a mellkas mozgását. Ez a jelenség a légmell. 8

9 Légzőmozgások A külső légtér és a tüdőlégtere közötti légcserét a légzőmozgások teszik lehetővé. A tüdőnek saját izomzata nincs - leszámítva az egyes légutak simaizomzatát - így önálló mozgásra képtelen. A tüdő mivel rátapad a mellkasfalra belülről ezért passzívan követi annak mozgását. A légzőmozgások lényege, hogy folyamatuk során változik a mellkas térfogata. Ez a térfogat változás két tényezőnek köszönhető. 1. A bordaközi izmoknak, 2. a rekeszizomnak. A bordaközi izmokat és a rekeszizmot légzőizmoknak nevezzük. Belégzéskor a külső bordaközi izmok felemelik a mellkast, ill. a rekeszizom összehúzódva, ellaposodik. Az aktív izomösszehúzódásoknak köszönhetően a mellüreg térfogata megnő, a tüdőben a nyomás lecsökken, a levegő kívülről a tüdőbe áramlik. Nyugodt belégzés estén egyszeri légvétellel kb. 0,5 l levegőt szívunk be. Nyugodt légzéskor a tüdőben folyamatosan cserélődő levegő térfogatát légzési térfogatnak nevezzük, ami tehát 0,5 dm 3 Attól függően, hogy a belégzésben mely izmok működése dominál, megkülönböztetünk, hasi légzést és mellkasi légzést. A hasi légzésben a rekeszizom vesz főleg részt, ez a tüdő alsóbb részeit tölti inkább meg levegővel, a férfiak, ill. a sportolók körében gyakoribb. A mellkasi légzésnél inkább a bordaközi izmok működése hangsúlyosabb, így elsősorban a tüdő felső része telik meg levegővel, így főleg a nők és a gyerekek lélegeznek. Erőltetett belégzéskor összesen kb. 3 l levegőt tudunk beszívni. A légzési térfogaton felüli 2,5 l levegőt belégzési tartaléknak nevezzük. 9

10 A kilégzés során a mellkas visszatér alaphelyzetébe, térfogata csökken, a tüdőben a nyomás nő, így a levegő kiáramlik a tüdőből. A nyugodt kilégzés passzív folyamat, a belégző izmok elernyedése miatt történik, a mellkas súlyánál fogva nehezedik rá a tüdőre, s összenyomja. Ezt segíti a tüdő szövetének nagyfokú rugalmassága, amely a tüdőt összehúzni igyekszik. Erőltetett kilégzéskor már ún. kilégzőizmok is közreműködnek, mint pl. a belső bordaközi izmok, amelyek összehúzzák a mellkast, ill. a hasizmok, amelyek összehúzódásukkal a belekre gyakorolt nyomásuk révén erősebben bedomborítják a rekeszizmot a mellüregbe (hasprés). Erőltetett kilégzés során még további 1,5 l levegőt tudunk kipréselni a tüdőből, amelyet kilégzési tartaléknak nevezünk. A légcsere térfogati jellemzői A légvételenként kicserélt levegő térfogatát megszorozva a percenkénti légvételek számával, megkapjuk a légzési perctérfogatot. Nyugodt légzés esetén a perctérfogat 8 l, mivel percenként 16-szor veszünk levegőt, légvételenként 0,5 l levegőt ki cserélve. Fizikai ill. pszichés terhelés hatására a perctérfogat jelentősen fokozódhat, amely egyrészt a meg növekedett légzésszámnak, ill. a meg növekedett légzési térfogatnak köszönhető. Nyugodt légzés esetén egyszeri légvétellel 0,5 l levegőt ventillálunk. Ez a légzési térfogat. Erőltetett belégzéskor további 2,5 l levegőt tudunk beszívni, amit belégzési tartaléknak nevezünk. Erőltetett kilégzés során 1,5 l levegőt tudunk még kipréselni a tüdőből, amit kilégzési tartaléknak nevezünk. Ekkor még mindig marad levegő a tüdőben, amit semmilyen körülmények között nem tudunk kifújni, ez a maradék levegő, amely kb. 1 l. Az egy légvétellel max. beszívott, majd kifújt levegő térfogatát vitálkapacitásnak nevezzük, amely kb. 4.5 l. 10

11 Orrmelléküreg-gyulladás (sinusitis) Légzőszervi megbetegedések Az orr melléküregeinek gyulladása, melyet leggyakrabban baktériumok okoznak. Orrnyálkahártya-gyulladás (rhinitis) Különböző típusú gyulladások összefoglaló neve. Leggyakoribbak az allergiás eredetű szénanátha és a heveny fertőzése hurutos orrnyálkahártya-gyulladás, a nátha. Szénanátha (allergic rhinitis v. pollinosis) Egyike a legelterjedtebb allergiáknak. A szénanáthát a növényi pollenek, vagy különféle penészek okozhatják. Az allergiás rhinitis tünetei a következők: orrfolyás, szemkönnyezés, tüsszögés, viszketés. A szezonális allergiás rhinitis a szezonálisan jelentkező tünetek elnevezése, melyeket fák, füvek és gyomok pollenje vált ki. Az egészéves allergiás rhinitis azon tünetek elnevezése, melyeket a házipor, az állati szőr, vagy az épületek alagsorában és fürdőszobákban megjelenő penész okoz. Nátha (rhinitis) Az orr nyálkahártyájának hurutja, a leggyakoribb megbetegedések egyike. A közönséges heveny nátha legtöbbször egyszerű meghűlésből ered, bakteriális, ill. vírusfertőzés okozza. Általános rosszullét, bágyadtság, fejfájás, időnként borzongásérzés, néha csekély hőemelkedés jellemzi. Bő váladékképződés indul az orrban, ami híg orrfolyást eredményez. Orrpolip A polip az orrmelléküregekből kitüremkedő, halvány rózsaszínű, hosszabb-rövidebb nyelű nyálkahártya-képződmény. Szövettanilag mindig jóindulatú, azonban viszonylag gyakran kiújul. Keletkezésének pontos okát ma sem ismerjük, feltehetőleg több tényező is előidézheti. A legvalószínűbb a fertőzéses vagy az allergiás eredet. Tünetei: különböző súlyosságú orrlégzési zavar, mely akár az orrlégzés teljes megakadályozásáig terjedhet, orrfolyás, szagláscsökkenés. Előrehaladottabb állapotban csak műtéttől - a polipok gyökeres eltávolításától - várható eredmény. 11

12 Orrsövényferdülés Az orrüreget kettéválasztó sövény elhajlása. A fejlődés során alakul ki a porcos és csontos rész eltérő növekedési üteme miatt. Akadályozhatja a légzést, az orrmelléküregben képződő váladék elfolyását. Műtéttel jól korrigálható. Garatgyulladás v. torokgyulladás (pharyngitis) Rendszerint bakteriális (pl. streptococcus bakt.), vagy vírusfertőzés (közönséges megfázás, influenza) okozza. A garatot bélelő nyálkahártya enyhén vagy erősen gyulladt, előfordul, hogy fehéres színű lepedék fedi. Láz, a nyaki nyirokcsomók duzzanata és emelkedett fehérvérsejtszám mindkét esetben előfordulhat, de ezek a tünetek a bakteriális formában általában kifejezettebbek. Kezelése antibiotikumokkal történik. Rekedtség A rekedtség jelentkezhet önmagában vagy felső légúti hurut tüneteként, náthával, köhögéssel együtt. A rekedtségnek több oka lehet. A leggyakrabban egyszerű gége- és hangszálgyulladás áll a hátterében. Ez gyakran társul felső légúti fertőzéshez, de okozhatja túlzott mértékű dohányzás, kiabálás, hangos éneklés, vagyis a hangszalagok túlerőltetése is. Hörghurut (bronchitis) A bronchitis a bronchusok - hörgők gyulladásos megbetegedése, melynek során egyéb változások mellett fokozódik a légúti váladéktermelés is. A bronchitist leggyakrabban valamilyen fertőző vírus vagy baktérium okozza, általában felső légúti hurutos betegség (nátha) szövődménye. Ha a bronchitis nem gyógyul megfelelően (pl. agresszív kórokozó, vagy gyengült immunrendszer) a folyamat előrehaladtával tüdőgyulladás alakulhat ki. A leggyakoribb tünetek: köhögés, rossz közérzet, enyhe láz, hátfájás. Asztma Az asztma a légutak krónikus gyulladásos betegsége, amit rohamokban jelentkező nehézlégzés kísér. Időnként a kislégutak erősen beszűkülnek, ami köhögést, sípoló kilégzést vagy mellkasi szorító érzést, légszomjat okoz a betegnek. Asztmás roham alatt a hörgőfal simaizmai görcsösen összehúzódnak, a hörgők keresztmetszete beszűkül, sűrű, tapadós nyák zárja el a levegő útját. A hörgőrendszerben zajló krónikus gyulladás miatt, a hörgők túlérzékennyé válnak. Olyan ingerekre is létrejöhet a hörgőszűkület, amire egészségesek tüdeje nem reagál. 12

13 Gyermekkorban a tüneteket leggyakrabban allergia okozza, de kiválthatja légúti vírusfertőzés, levegőszennyezés, fizikai terhelés, lelki terhelés és időjárásváltozás is. Tuberkolózis (tbc) Okozója a Mycobacterium tuberculosis (Koch-féle bacilus), melynek emberi és szarvasmarha eredetű alfajtáit szoktuk megkülönböztetni. Ez utóbbi fertőzés lényegesen veszélytelenebb, főként a gyermekkori tbc-s fertőzések okozója. A betegség elsődlegesen a tüdőt támadja meg (pulmonáris tbc), de ha a baktériumok a vérárammal szétszóródnak megtámadhatja a központi idegrendszert, a nyirokrendszert a keringési rendszert, az ivarszerveket, húgyutakat, csontokat, ízületeket és még a bőr felületet is (extrapulmonáris tbc). A betegség cseppfertőzés útján terjed. A tüdőt támadó tbc-beteg tüdejében rögök, gümők keletkeznek. A gümő a latinul tuberculum (gümőkór). Tünetei: a mell-, ill. hátfájás, vér felköhögése, és három hétnél további köhögési rohamok, valamint láz, borzongás, izzadás, különösen alvás közben, étvágytalanság, fogyás, sápadtság és gyakori fáradtság. Részben a kórokozó fertőzőképességétől, részben pedig a szervezet ellenálló-képességétől függ, hogy a szervezetbe jutott baktérium betegséget okoz-e vagy sem. Az egészséges szervezet a tuberkulózisbaktériummal szemben úgy védekezik, a baktériumok körül egy kemény burok alakul ki, amelyben ugyan a baktérium életben marad, de nem betegít meg. Az így keletkező gümő fokozatosan növekszik, közepén "elsajtosodhat". Ha a szervezet nem képes elpusztítani a kórokozókat, a gümős góc tovább növekszik, sőt újabb gócok keletkeznek, melyek később egybeolvadhatnak, idővel elmeszesednek, bennük a kórokozók akár éveken át fennmaradhatnak lappangó állapotban. Az alvó baktériumok aktiválódása, szaporodása bekövetkezhet, ha a beteg immunrendszere legyengül. Amennyiben a gócok ellágyulnak, levegővel telnek meg, ún. kavernák jönnek létre, tartalmuk fertőző. Általában a legyengült immunrendszerű, rossz egészségügyi állapotban lévő, nem megfelelő higiéniás viszonyok között élő emberek vannak jobban kitéve a fertőzés veszélyének. A tuberkulózis megelőzésére szolgáló BCG-oltás Magyarországon kötelező. Az első oltást a gyerekek csecsemőkorban kapják. Gyermek- és tinédzser-, majd fiatal felnőttkorban ismételt tbc-próbáktól függően a BCG-oltást szükség esetén megismétlik. A tüdőtuberkulózis gyógyszeres antibiotikumos - kezelést igényel, és ma már minden formája gyógyítható. A tuberkulózis a történelem során az egyik legtöbb halálesetet okozó betegség volt. 1901-ben, Magyarországon a halálesetek 25%-át okozta a tbc, amit magyar népbetegségnek (Morbus 13

14 hungaricus) tartottak, és amit a tömegek nyomorából és szegénységéből eredő tömegesen egészségtelen életmód terjesztett el. Tüdőgyulladás (pneumonia) A tüdőgyulladás olyan fertőzés, amely a léghólyagokat és a környező szöveteket érinti. Ez a betegség a hatodik leggyakoribb halál ok, a kórházban szerzett halálos fertőzések között pedig a leggyakoribb. Fejlődő országokban a tüdőgyulladás a vezető, vagy a súlyos hasmenés után a második leggyakoribb halálok. A tüdőgyulladás nem egyféle betegség, hanem sok fajtája van, amelyeket különböző mikroorganizmusok okoznak. A tüdőgyulladás általában a kórokozó belélegzésével kezdődik, de néha a véráram útján vagy a tüdő környékéről közvetlenül átterjedő fertőzések okozzák. A felnőttek tüdőgyulladását okozó leggyakoribb (50%) baktériumok a Streptococcus pneumoniae, Staphylococcus aureus, Legionella. Vírusok (30%), például az influenza és a varicella vírus szintén okozhatnak tüdőgyulladást. A Mycoplasma pneumoniae egy baktériumhoz hasonló mikroorganizmus, mely különösen idősebb gyermekekben és fiatalabb felnőttekben okoz gyakran tüdőgyulladást. Néhány gomba szintén előidézhet tüdőgyulladást. Ritkábban irritáló gáz, füst, vagy allergiát okozó por, permet is okozhat tüdőgyulladást.. A tüdőgyulladás kialakulási mechanizmusai alapján elkülönítendők az elsődleges tüdőgyulladás ép tüdőben keletkezik, és legtöbbször vírusok okozzák, másodlagos pneumóniák már valamilyen meglévő (akár tüdő) betegség talaján fejlődik ki. A szekunder tüdőgyulladás az évente visszatérő influenza járványok leggyakoribb szövődménye is. A baktériumok könnyű behatolását a kórokozók belégzése és a légúti hám sérülései teszik lehetővé. Tüdőgyulladás követheti a sebészeti beavatkozásokat, különösen a hasi műtéteket, illetve a mellkas sérülését okozó baleseteket, mert ezek az állapotok nehezítik a légzést, csökkentik a köhögési képességet és ezáltal akadályozzák a nyák kiürülését. A tüdőgyulladás leggyakoribb tünetei a köpettel járó köhögés, mellkasi fájdalom, borzongás, láz és a nehézlégzés. Ezenkívül, levegővételre, köhögésre fokozódó oldalszúrás, fájdalmas légzés, légszomj, hidegrázás, izzadás, fáradékonyság, levert, rossz közérzet, súlyos formában szapora pulzus, felületes, kapkodó légzés, szederjes bőr, nyálkahártyák. Tüdőgyulladás gyanúja esetén a mellkast sztetoszkóppal hallgatják meg. A tüdőgyulladás rendszerint megváltoztatja a sztetoszkópban hallható légzési hangokat, a tüdő felett hóropogásra, szörtyögésre emlékeztető hang hallható. A tüdőgyulladás diagnózisát a legtöbb esetben a mellkasröntgen erősíti meg. 14

15 Tüdőembólia A tüdőartériák odasodródott vérrög által okozott elzáródása. A vérrög, az embólus leggyakrabban az alsó végtag mélyvénáiból származik. Az elzáródást néha okozhatja zsír (csonttörés után) vagy levegő (búvárbaleset során vagy vénás injekció beadása közbeni hiba miatt) is. Tünetei: nehézlégzés, hirtelen köhögési roham, mellkasi fájdalom. Nagyon súlyos tüdőembólia sokkos állapotot vagy eszméletvesztést is okozhat. A dohányzás és a légzőszervi megbetegedések A dohányzás napjainkban az alkohol után a második legveszélyesebb, halálos áldozatokat követelő legális élvezeti szer, Magyarországon az áldozatok száma évente kb. 28 ezer. Fontos, hogy a dohányzók mely életkorban kezdik el a dohányzást. Minél fiatalabb korban szokik rá valaki, annál nagyobb a tüdőrák kialakulásának kockázata. Körülbelül 4000 különböző vegyület található a cigarettában, amelyeknek csak egyike a függőség kialakulásáért felelős drog, a nikotin. Kb. 50 vegyületről ismert, hogy rákkeltő hatású (kátrányvegyületek), ezenkívül jelentős a CO tartalma. A nikotin nagyobb mennyiségben erős, halálos méreg, kis mennyiségben akár 10 másodpercen belül fokozza a szívműködést, emeli a vérnyomást, javítja a központi idegrendszer vérellátását, átmenetileg fokozza a szellemi teljesítményt, a koncentrálóképességet, serkenti a központi idegrendszer jutalmazó központjának működését, oldja a szorongásokat, javítja a kedélyállapotot, csökkenti a vázizomzat vérellátását. A nikotin lebomlása is nagyon gyors, kb. 20 perc a felezési ideje (ezért nem okozhat mérgezést). A nikotin a tüdő erein keresztül jut a vérbe, s a keringés eljuttatja az agyba, ahol a nikotinérzékeny acetil-kolin-receptorokhoz kötődik (hasonló szerkezete miatt), s a középagyban dopamin felszabadulását váltja ki. A felszabaduló dopamin élénkséget, kellemes közérzetet (örömérzetet) okoz, oldja a feszültséget, javítja a koncentrálóképességet; ez a vegyület felel az ún. jutalmazó hatásért, mely nikotin-függőség kialakulásához vezet. 15

16 A dohányzás Átlagosan kb. 10 évvel rövidíti meg a várható élettartamot. A szív és érrendszeri betegségek kiemelt kockázati tényezője. A tüdő, gége, a szájüreg, a nyelőcső és a húgyhólyagrák egyik rizikófaktora, A tüdőrákos megbetegedések 80%-áért felelős. Jelentős szerepet játszik a gége, a szájüreg és a nyelőcső rákos megbetegedésében. A veszély megsokszorozódik, ha a dohány- és az alkoholfüggőség együttesen lép fel. Azok között, akik mindkét káros szenvedélynek hódolnak, az előbb említett betegségek kockázata 35-ször nagyobb. A szervezetbe került szén-monoxid megakadályozza a vörösvérsejtek oxigénszállítását, mivel jóval erősebben kötődik a hemoglobinhoz, mint az oxigén. Az oxigénhiány pedig többek között rontja a fizikai és a szellemi teljesítményt, lassítja a növekedést és a fejlődést, elősegíti az érelmeszesedés kialakulását. A légutak nyálkahártyáját fokozott nyálkatermelésre serkenti. A légutakban lerakódó nyálka köhögésre ingerel, krónikus hörghurutot, súlyosabb esetben tüdőtágulást okoz. Elősegíti az agyvérzés, a szívkoszorúér-elmeszesedés, az infarktus, az érszűkület kialakulását. Fokozza a gyomor savelválasztását, ezért a dohányzók között gyakori a fekélybetegség. Elősegíti az ínygyulladás és a fogágybetegség kialakulását. Impotenciát okozhat. Hátrányos a fogamzásra. A terhesség alatt növeli a magzati halálozás, koraszülés, a fejlődés visszamaradásának, a születendő gyermek értelmi fogyatékosságának valószínűségét, kisebb lesz az újszülöttek testsúlya, testhossza, fej- és mellkörfogata. A szoptatás alatt károsítja a csecsemő egészségét, mivel az anyatej közvetíti a dohányfüst méreganyagait. A dohányfüstös környezet a nemdohányzók egészségét is veszélyezteti. 16

17 Ábra gyűjtemény 17

18 18

19 19

20 20