MIÉRT NEM KEll CIGÁNY OBAMA?

MIÉRT NEM KEll CIGÁNY OBAMA? ldgyanazért, amiért fekete Obama sem kell. A bőre színe, az etnikai származása nem releváns. Illetve nagyon is az (erről később), de egyvalamit egyértelművé kell tenni: Obama nem a feketék elnöke. Ö az összes amerikai elnöke, aki a kampányban az összes amerikai támogatását kereste. Feketékét, ázsiai származásúakét, latinokét. És amikor megválasztották, lett is azonnal az összes amerikai elnöke, azaz feketéké, fehéreké, latinoké és indiánoké, zsidóké, katolikusoké, muszlimoké. Ez az univerzalitás helyezi őt más dimenzióba, mint Martin Luther Kinget. Utóbbi a xx. század egyik legnagyszerűbb alakja, aki polgárjogi harcos volt, a jogegyenlőségért küzdött, a fekete öntudat ébredésének kiváltója egykor és folyamatos motiválója ma is. Obama ugyanakkor a mai világban nem polgárjogi harcos. Vagy ha az, akkor nem az amerikai fekete közösségek polgárjogi harcosa, hanem minden amerikaié, aki jobb, biztonságosabb országban szeretne élni. Magyarországon a cigányok közül sokan Kinget szeretnék beleképzelni Obamába. Azt látják, hogy a színes bőrű ember - egy csodálatos polgárjogi küzdelem megkoronázásaként - az Amerikai Egyesült Államok elnöke lett. Magasztos gondolatmenet, szinte a jó végérvényes győzelme a gonosz felett... Ugyanakkor Obama többször is egyértelművé tette: a mai világ nem fekete-fehér. Fél évszázaddal ezelőtt persze MIÉRT NEM KEll CIGÁNY OBAMA? 123 _

még feketére és fehérre volt osztva az amerikai társadalom, s érdemi polgárjogi missziók és a küzdelem tere lehetett az ország. Azóta sokat változott a világ, és az új ikon már nem az egyenlő jogokért küzd. És nem is a feketékért. Ö mindenkiért kell hogy küzdjön, mert ezt várja el tőle minden amerikai. Magyarországon soha nem volt senki, aki a cigány Martin Luther Kinggé válhatott volna. Vannak, akik szerették volna és szeretnék ma is annak hinni magukat, de az itthoni, kétségkívül létező előítéletességet nem lehet egy napon említeni mindazokkal az emberi jogi hiányosságokkal, amelyek annak idején az Egyesült Államokatjellemezték. Ugyanakkor nálunk a rendszerváltozás óta eltelt időszak nehézségei mégis polgárjogi harcosokat teremtettek. Igazságtalan lennék, ha azt mondanám, hogy tevékenységük nem volt fontos. De egy valami tény: míg Kíng belehalt abba, hogy feketéket és fehéreket a jogszabályok ugyanúgy mérjenek, nálunk korántsem volt ennyire súlyos a helyzet. Magyarországon sok roma polgárjogi harcos örömmel fogadja Barack Obamát, azt remélve, hogya hazánkban megkezdett polgárjogi küzdelem nekünk is elhozhatja a mi cigány Obamánkat, aki a népe élére áll, és akár még az ország miniszterelnöke is lehet. A cigányok megváltója, vátesze, a csodafegyver a rasszizmus ellen. Szép gondolat. Obama ellenben soha nem volt a feketék megváltója, vátesze, s nem csodafegyver az Amerikában is létező rasszizmus ellen. Oba ma egy ország elnöke, aki, ha úgy látja fontosnak, bizony kimondja, hogy Amerikában mindenkinek felelőssége van - köztük a feketéknek is. 124 Erre persze sokan leárulózzák. Meg azonnal felmerül, hogy nem is teljesen, azaz nem mind a két szülője ágán fekete. A ma már radikálisnak számító, King hagyatékát viselő (cipelő?) fekete polgárjogi harcosok, közösségi vezetők szinte ki is átkozták. Sok helyen ezért a fekete közösségek nem is kedvelik Obamát. A magyar cigány Obama vajon mit kapna ugyanezért az itthoni polgárjogi harcosoktól? Vajon nem varna-e el tőle majdnem mindenki a roma közösségekben, hogy az ő elnökük legyen? Vajon nem fordulnának el tőle ezerszám a könnyen befolyásolható roma szavazók csak azért, mert mondjuk nem ostorozza a J1 sszista magyar társadalmat? Vajon mennyien éreznék mélységesen megbántva magukat azzal, hogy szóba meri hozni a romák felelősségét? Vajon nem vádolnák-e azonnal azzal, hogy kiszolgálja a többségi, rasszista magyar társadalmat, és elárulja a cígányügyet? Kérdések, melyekre a roma közösségeket ismerők igenis tudnak válaszolni. És ha őszintén felelnek, akkor megértik, hogy a cigányok Obamája azért nem születhet meg, mert az Obama által képviselt értékek messze túlmutatnak a jogegyenlőségért vívott küzdelmen, de ez ma még pár független gondolkodón kívül a cigány közösségekben senkit sem érdekel. Sőt, még csak hallani sem akarnak róla - mert akkor fel kellene adni egy csomó gyarló, önző megszokást, rossz beidegződést, amelyeket az elmúlt két évtizedben sikerült belevésni a roma közösségekbe: leginkább azt, hogy sok mindenki felelős, de leginkább mindig valaki más. Nálunk sajnos még mindig Martin Luther Kinget akarja mindenki, holott őt és mindazt, amit képviselt, már sem Ame- MIÉRT NEM KELl CIGÁNY umm _ 125

rikában, sem nálunk nem lehet felhasználni az integráció és a békés együttélés érdekében. A harmóniához és a békés együttéléshez ugyanis ma már nem a többség elleni harc kell, hanem a saját közösségünket formáló küzdelem, sok esetben önkéntes áldozatvállalás. A legjobb, azt hiszem, az lenne, ha nem egyetlen cigány Obamát keresnénk, hanem legalább 3200-at - vagyis ahány település csak létezik Magyarországon. Akik helyi szinteken vívják meg harcukat és állítják maguk mellé a roma közösségek tagjait, de ugyanakkor nemcsak a cigányokért küzdenek, hanem mindenkiért. 126 KICSIK ÉS NAGYOK - AKKOR ÉS MOST "Ketten játszottak az udvarban, egészen hátul, a kert első fái között. Egy kislány és egy kisfiú, egyik sem volt idősebb nyolcesztendősnél. A fiú egy fadarabbal négyszöget rajzolt az agyontaposott földre, három, négy': éter lehetett minden oldala. A kislány figyelmesen nézte a fadarab útját. A karjában kis játék baba lapult. - Azt szeretném, ha először az ágyat rajzol nád meg, rettenetesen álmos a kicsi, alig tudja nyitva tartani a szemét. A fiú felegyenesedett, összehúzott szemekkel vizsgálta a vonalakat, aztán belépett a négyszög közepébe. - Csak beszélsz összevissza! Az egyik vonal mellé három vonallal berajzolta az ágyat. - Most az asztalt... - mondta a kislány. - Azért is a kályhát rajzolom be először, s legközelebb a bútorokat, és csak azután a falakat... Továbblépett, és egymás után rajzolta a köröket, kockákat - szekrényt, kályhát és a többi bútorokat. Aztán eldobta a fadarabot. - Menj, és kösd meg a kutyát! A kis kuvasz körülöttük lebzselt. Amikor a kislány közelebb lépett hozzá, félrefordított fejjel tekintett fel. - Gyere, Bodri... most mást játszunk, addig te szép nyugodtan itt maradsz. - Az egyik fához vezette, és gyors ujjakkal hozzákötötte. KICSIK ÉS NAGYOK - AKKOR ÉS MOST. 127

- Jaj, Istenem, milyen késő este van már, és az én emberem még mindig nincs idehaza, a kicsit sem fektettem még le, Istenem, de szerencsétlen vagyok! - Kész? - kérdezte a fiú. - Megyek már, megyek... A babáját ringatva a melléhez szorította, és belépett a szobába. Egy pillanatra megállt, és visszanézett a másik gyerekre. Az zsebre dugott kezekkel nézte. - Gyerünk, gyerünk, gyerünk... Az ágyhoz lépett, és óvatosan lefektette a babát. Melléje térdelt, falevelekkel betakargatta, aztán nagyot sóhajtva melléje dőlt. - Jaj, a derekam, sohasem lesz vége ennek. Aludj, csillagom, én is alszom azonnal, apuka is hazajön mindjárt, és hoz valamit az ő csillagának... A lány cirógatta a gyermek arcát, aztán a haját. A baba szemei kékek voltak, és bután bámultak az égre. A szájáról lekopott a festék, csak itt-ott ült egy piros foltocska. A fiú megfordult, és úgy, ahogy volt, zsebre dugott kezekkel, a kerítéshez ment. A hátát nekivetette a deszkának. A kutya magasra vetette a farkát, fejét egészen oldalt fordította, és a fiút nézte. 128 - Öreg Bodri - szólt rá a gyerek. - Mindjárt elengedünk, de te elcsavarogsz, ha nem veled játszunk... Rántsd meg a kötelet! A kutya felcsaholt, és jobbra-balra ugrálva rángatni kezdte a kötelet. - Én édes Istenem! Istenem, mikor szabadítasz már meg... - hallatszott a kislány motyogása ajátékszobából. A fiú odate- kintett. Kezét kivette a zsebéből, és kiegyenesedett. Kígomholta végig az ingét, két tenyerével beletúrt a hajába, fejét hátravetette, és szemét az égnek emelve felkiáltott. _ Huuu... keserves Isten... - és tántorgó lábakkal, erre-arra dülöngélve megindult a szoba felé. Belekezdett valami énekbe, aztán abbahagyta, felordított. _ A keserves világ... fuj, betyár Krisztus! _ Édes Istenem, Szűz Máriám... - mondogatta a kislány, és összetette a tenyerét, mintha imádkozna. Aztán felemelkedett, és a baba fö é hajolt. - Aludj, egyetlenem... nincs semmi baj! - Hejjj... - kint a fiú kiköpött a földre. Bizonytalan, részeg mozdulattal beletörölt az arcába, mintha szét akarná morzsolni az orrát. - Nyisd ki!... - kiáltotta a szoba felé. A kislány felemelkedett, arcát a kezébe temette, vállai rázkódtak, úgy tett, mintha sírna. Tétován, ijedten lépett erre-arra, mint aki nem tudja, mit tegyen. Közben szétnyitott ujjai közül figyelte a fiút, - Nyisd ki! Bezárta, a jó istenit... Nyisd ki az ajtót, te! A lányka a négyszög oldalához szaladt, és a lábával eltörölte egy darabon a felrajzolt vonalat. - Jaj, dehogy zártam... Dehogy zártam! - Ott dögölj meg, ahol vagy... - tántorogva közeledett a nyíláshoz, de mielőtt belépett volna, megingott, és ott haladt keresztül, ahová a szekrényt rajzolta. A kislány elvette a kezét az arcáról, és kacagni kezdett. - Megint a szekrényen jössz be... A másik visszatámolyogva, újra nekiindult az ajtónak... KICSIK ÉS NAGYOK - AKKOR ÉS MOST. 129 _

- Bestia, minek zárod be, mondtam, hogy nyitva álljon. Hányszor mondtam már... - Jaj, teremtőm - mondta a kislány, és maga elé tartott kezekkel hátrált az ágyhoz. - Feküdj le, ne kiabál], mindenki felébred... - Majd lefektetlek én, lefektetlek én, megállj... - Ne kiabálj, az Isten szerelmére... Gyere, levetkőztetiek... - Mars! - Segítek, csak ne kiabál] felébred a kicsi... gyere szépen. Egészen a fiú mellé lépett Egymásra néztek. A leánynak barna szeme volt, a fiúé kék, mint az ég, vagy akár a játék babáé az ágyon. Egymást nézték pár pillanatig, aztán a fiú megszólalt, halkan, hogy alig lehetett hallani. - Most akard levenni a kabátomat... Kabát nem volt rajta, az ingéért nyúlt a kislány. - Gyere, feküdj le... - Feküdjek le, mi? - Jaj, Istenem, miért teszel tönkre - aztán vékony gyermekhangja sírásba gördü It. - Keserves, nyomorult élet! Megfordult, és a gyermek mellé vetette magát. Arcát a karjába temette, és zokogott. Ha valaki messziről hallja, azt hitte volna, felnőttnek a sírását hallja. - Bőg! Aztán holnap végigjajgatod az utcát, hogy megvertelek... A kislány mondani kezdte, mintha sohasem akarná abbahagyni. - Hagyj engem, hagyj engem... - Fogd be a szád... - Hagyj engem, hagyj engem... 130 A fiú odatámolygott hozzá. _ Elhallgatsz végre? Megmarkolta a lány ruháját, és rángatta, míg le nem húzta az ágyról. A kislány felkapta a fejét. _ A hajamat kell fogni - suttogta. _ Amióta levágták, nincs mit fogni rajta - suttogta a fiú is, de elengedte a ruhát, és igyekezett belemarkoini a másik hajába, ami rövidre volt vágva, szinte olyan rövidre, mint a fiúé, mert már nyár volt. - Bánt az urad, m</.?részeg az urad? Húzni kezdte végig a földön. A kislány feltérdelt, és összeszorított öklökkel védekezett. - Eressz! - kiáltotta. A fiú szemben állt a nappal. Arca pirosra gyulladt. A bőre finom volt és érintetlen, de a szemei kegyetlenül öszszehúzódtak, és idegenül ültek a homloka alatt, mintha odalopták volna. - Fáj! - kiáltozott a kislány, megfeszítette a testét, és kiszakította magát a szorításból. A fiú mozdulatlanul nézte, karjait lelógatta az oldala mellett, és szemei egészen megszűkültek. Aztán elindult a lány után. - Bestia... A kislány kinyújtott karokkal védekezett. Lábuk alatt felgyűrődött a föld, széttúrták a megrajzolt vonalakat. - A gyermek! A kislány megtántorodott. Egyensúlyukat vesztve végígvágódtak a földön. A fiú mély, hosszú lélegzetet vett, aztán körültekintve, halkan rászólt a leányra. KICSIK ts NAGYOK - AKKOR ts MOSI. 131 _

- Én most elalszom, és te akarj levetkőztetni... A hasára fordult. Karját a feje alá tette, és dörmögve, érthetetlenül motyogva lehunyta a szemét. A kislány megigazgatta a haját, ujjaival elrendezgette az öszszeborzolódott kis tincseket, aztán négykézlábra ereszkedett, és óvatosan a fiúhoz mászott. Végigtapogatta az ingét, nadrágját, kifordította a zsebeit, kődarabok, kulcs, kis spárga, színes üveg hullottak a földre. - Nincs semmi - mondta halkan -, nincs neki pénze - és kezébe temette az arcát." (Sánta Ferenc: Kicsik és nagyok) ha majd lesz munka meg integrált oktatás, meg befogadöbb lesz a magyar társadalom, akkor minden megváltozik. Én viszont azt vallom, a családokon belül kiosztott súlyos pofonok, a tömegverekedéssé fajuló ballagási ünnepség, a Mónika Show és Joshi Barat műsorainak valós nyomorult cigány szereplői, a leköpött és megvert tanárnő ügye mind-mind közbelépésért kiált. Mindaddig legalábbis, amíg nem sikerül az egyének, családok, közösségek minimális és elvárható felelősségéről beszélni végre. Szinte mindig nehéz megszólalnom, akárhányszor olvasom el a nagyszerű író novelláját. Végtelen hálával tartozom neki, hogy segítségül hívhattam a fenti sorokat tőle, hiszen úgy érzem, ezekkel együtt igazán hiteles mindaz, amiről szólni akarok. 6 Közel harminc éve jelentek meg a fenti a sorok. Három évtized alatt felnő egy második és megszületik egy harmadik nemzedék. És bár ez nem különösebben cigánykérdés. ha valaki elsősorban a roma közösségekben látja meg mindezen jelenségeket, azt sajnos nem csalja meg a szeme. Ahogya novellában a gyermekek újrajátsszák a szüleik egy-egy estéjét, a cigány gyerekek a rendszerváltás óta számos helyen ugyanúgy végig- és újraélik a szüleik életét. Ami aztán az egyetlen minta lesz az ő gyermekeiknek is másfél, két évtizeddel később. Senki nem fogja fel, hogy ebbe valahol bele kellene végre avatkozni? Tudom, sok liberális gondolkodó erre azt mondja: 132 KICSIK ts NAGYOK AKKOR ts MOST. 133

KÜLÖNVÉlEMÉNY lijemélem, sokan látták a filmet. És milyen furcsa, illetve talán sorsszerű is, hogy még az eredeti címe is passzol ide, ezekhez a gondolatokhoz: Minority Report. Remek film a Különvélemény, többször is megnéztem. A főszereplő, Tom Cruise olyan rendőrt alakít benne, aki médiumoknak köszönhetően bepillantást nyer a jövőbe, a később elkövetendő bűncselekményekbe, és versenyt fut az idővel, hogy meg tudja akadályozni őket. Valami hasonló kellene talán nekünk is. Ez jut mindíg eszembe, amikor olyan búncselekményekről szólnak a hírek, amelyeket kis előrelátással el lehetett volna kerülni. Persze Magyarországon nem is kellenének a filmben szereplőkhöz hasonlatos médiumok ahhoz, hogy kifürkésszük a jövőt. Csak ki kellene nyitni a szemünket, látni a valós állapotokat, és akkor közbelépni, amíg még van rá esély. Hogy miről beszélek? Például arról, hogy ma Magyarországon tízezerszám élnek veszélyeztetett gyerekek. Itt van mindjárt a 13 éves L. T., egy kis borsodi faluból. Családja szegény, apja alkoholista, alulképzett, az anyja pedig enyhe depresszióban szenved, mindemellett láncdohányos, összesen nyolc osztályt végzett. A szülők munkanélküliek, és T. mellett négy másik gyermeket nevelnek. A falu szegregalt részén, azaz a cigánytelepen élnek, lakókörülményeik kifejezetten rosszak, szinte harmadik világbeliek. 1. ritkán indul haza iskola után azonnal, sokat csavarog. Példaképe a faluban az uzsorás, aki autóval jár, és akit mindenki tisztel vagy inkább fél. A gázsokat nem igazán ismeri, de nem szereti őket, gyakran beszél tiszteletlenül velük. Hogy miért, arra nincs igazi válasza. Az iskolát nem tartja érdekesnek, nem szereti a vele járó kötöttségeket, nem hisz abban, hogy a tanulásnak köszönhetően majd boldogul az életben. Tanárai szerint tehetségesen mozog színdarabokban,jól beszél, könynyen ismerkedik, de nehezen köt kompromisszumot. Nehezen boldogul a reáltárgyakkal, de könnyen tanul verset és idéz angol dalszövegekbő,jó a megfigyelőképessége. és érdekli a történelem. Ö a legjobb kislabdahajításban és távolugrásban. s ha lenne bokszklub, talán beiratkozna. Többször lopott már a helyi boltból apróságokat - általában a barátaival közösen. Tudja, hogy mekkora hatalom a pénz, és hogy annak birtoklása, felhasználása rangot, megbecsülést ad. Mit gondolnak, hány ilyen cigány gyermek van Magyarországon? Merthogy T. teljesen átlagos roma fiú valamelyik vidéki kisváros vagy falu cígánysoráról. Nos, elárulom: rengeteg ilyen gyermek van. Pedig oly sok minden lehetne belőlük: orvos, futballista, földrajztanár. De ennek esélye sokkal kisebb, mint annak, hogy T. egy nap nemcsak apróságokat fog lopni a boltban. Vagy nemcsak lopni fog, hanem rabolni is. És akkor megint meg lehet kérdezni, hogy ez kinek vagy minek a felelőssége. Az oktatási rendszeré, mondják ezrek, mert nem neveli fel jól a gyereket, sőt, szegregál, abból meg nem lesz előrelépés. A létbizonytalanságé, mondják mások, akik szerint a nyomorban a gyermekek is áldozatok. A munkanélküliségé - próbálnak összetettebb választ KÜLÖNVÉLEMÉNY. 135 _

adni megint mások, akik szerint ha lenne munka és tisztes megélhetés, akkor a szülők is jobban oda tudnának figyeln; a gyermekeikre. ló válaszok - több mint húsz esztendeje ezeket szajkózza mindenki. Csak éppen ajelek szerint hasztalan. A gyerekeket ugyanis véleményem szerint nem az iskolának, hanem a szülőnek kell nevelnie. Ez etnikai hovatartozástói teljességgel független elvárás. Csak előtte több ezer családban meg kellene tanítani a szülőknek, hogy mit jelent a gyermeknevelés, hiszen ők sem tanulták meg. Az összetartó, erős, a gyermekneveléshez ösztönösen értő cigánycsalád képe ma már nem több, mint legenda. Egy szóval sem mondom, hogy ezek a szülők nem szeretik a gyermekeiket. Csak éppen nincsenek meg a neveléshez, a teljes személyiség kibontásához, a társadalmi normakövetés kialakításához szükséges ismereteik. Meg aztán: a veszélyeztetett gyermekek szüleinek az esetek túlnyomó többségében olyan alacsony az iskolai végzettsége, hogy azzal ma már gyakorlatilag lehetetlen érdemi munkához jutni. Mert ugyan egy négygyermekes. nyolc általánost végzett, 43 éves cigány asszonynak milyen munkát tud ma bárki felkínálni? És tetszenek tudni, hány tízezernyi ilyen asszonyka él ma Magyarországon? Húsz éve nem tud senki valódi válaszokat adni arra a kérdésre, hogy mit kezdjünk Tv-vel és családjával, milyen problémákat és hogyan kellene legyőzni ahhoz, hogy esélyük legyen elkerülni a rossz döntéseket. És itt a rossz döntés a legkevésbé sem arról szól, hogya 12 éves lány csikóhalat tetováltat-c a derekára. Itt a gyermekeknél a döntések sok 136 esetben a felnőttek világából ellesett döntések, hiszen a cigánysoron sokszor egybefolyik a felnőttek és a gyermekek univerzuma - itt mindenki lát mindent. Amikor a családon belüli, illetve a nőkkel szembeni erőszak szóba kerül, sokan szemrehányást tesznek a nem intézkedő rendőrnek, a csendben maradó szomszédoknak, a szociális osztály vezetőjének. És igazuk is van. Ám az olyan esetben, amikor el lehetett volna kerülni, hogy egy-egy hátrányos helyzetű fiatal olyasmit tegyen, ami derékba töri az életét, de senki sem cselekszik, nincs ugyanekkora felháborodás. Pedig... Néhány éve Oroszlányban nehéz sorsú fiatalok pár ezer forintjáért megöltek egy egyedül élő idős embert. Aki addig nem volt Oroszlányban cigányellenes, onnantól az is azzá lett, ebben biztos vagyok. Holott, nem győzöm hangsúlyozni, nincs a génjeinkbe kódolva a bűnözés. Ki kell mondani: meg lehetett volna előzni az idős ember halálát és a cigány fiatalok életének vakvágányra futását. Tom Cruise biztosan látott volna előre mindent. Persze nem vagyunk filmben, ez a való világ. Ezzel együtt sok esetben tényleg észrevehetnénk, hogy a jelen miként hordozza magában a jövőt. KÜLÖNVÉLEMÉNY. 137

VONULÁS ABONYBAN B nyár egyik legmelegebb napja volt. A Sopronból érkezett, előttem haladó, árpádsávos matricával díszített kisbusznak korán útra kellett kelnie. Felhő és árnyék sehol. Ezen a napon annyi minden mást is lehetett volna csinálni, de nekem és akisbusznak Abonyba vezetett az utunk. A kisbusz utasai vonulni akartak, én viszont azért mentem, mert a helyi cigány kisebbségi önkormányzat arra kért, segítsem átvészelni ezt a napot, és senki ne essen neki a másiknak. Persze Aranka, a helyi cigány vezető magától is tudja, mi kell ahhoz, hogy megnyugtassa a cigányokat. Én ahhoz voltam fontos, hogy ne egyedül kelljen megbirkóznia a feladattal. Aranka valóban rátermett ember - még sok száz kellene belőle az országban. Az pedig, hogy nő, külön öröm, mert megint elmondhatom: számos cigány asszony sokkal jobb vezető, mint a nehézkes, lassú cigány férfiak. Aranka tudta, hogy egy szombat délutáni gárdavonulás nem egyszerű dolog, kiemelten kell foglalkozni vele. Felelősségteljesen készítette fel az abonyi cigányokat, és neki volt köszönhető, hogy nem lett botrány. Meg persze a vonulást profi módon biztosító rendőri erőknek - mostanra mintha már ebben is kellő rutint szereztek volna. Abony tipikus kistelepülés, jellegzetes gondokkal. Általában a vagyon elleni, illetve esetenként erőszakos bűncselekmények rontják az itt élők közérzetét és erősítik sokak 138 bizalmatlanságát. Szolnok nincs messze; az a Szolnok, amely város, illetve a környéke - végig a Tisza mentén, fel egészen a Tisza-tóig, a Karcag, Mezőtúr, Túrkeve, Kunmadaras, Törökszentmiklós, Püspökladány uralta pusztaság - jelentik az ország talán legreménytelenebb szegletét. Sok a gond Szabo!csban, Borsodban vagy éppen Nógrádban is, de nekem mégis ez a vidék a legreménytelenebb. Erről szól két remek szolnoki újságíró, L. Murányi László és Gelei József könyve Süllyedő világ címmel, mely kiemelkedő korrajza napjaink társadalmának. Sőt, olyan ablakot nyit erre a térségre, amin nem csodálom. hogya döntéshozók még nem mertek benézni. Visszahőkölni sem tudnának a döbbenettől. A 4-es úton nemcsak a Sopronból érkező kisbusszal találkozom. Folyamatosan előznek meg a rendőrségi autók; nyilván ők is oda tartanak, ahova én. A város határában, a benzinkútnál megállok, hogy megvegyem a helyi újságet. Ha vidékre megyek, mindig fellapozom az ottani napilapot, hiszen igazán csak abból derül ki, hogyan élnek az adott környéken. Milyen álláslehetőségeket kínálnak, mennyiért van eladó ház, mi szerepel a sportrovatban, kit köszöntött a megyei közgyűlés a 100. születésnapján. Miközben avisszajárót várom, belép egy fiatalasszony, és a benzinkúton dolgozókat jól ismerők magabiztosságával veti oda a pult mögé: - A sportpályánál vannak. Már legalább kétszázan! Amikor nem kap választ, folytatja, abban bízva, hogy valakinek a tekintetéből végre kiolvashat valamilyen reakciót: - És azt mondták, még nagyon sokan jönnek. Na, ilyen még biztosan nem volt, meglátjátok! VONULÁSABONYBAN. 139 _

A pénztáros zavartan lesüti a szemét, és azt kérdi: - És, rendőrök is vannak már? Még nem volt semmi balhé, ugye? Ma két parlamenti képviselő is felszólal a város főterén, több radikális csoport is vonulni készül, s estére az egész ország tudni fog minderről. És bár nincs kimondva, mindenki tudja, hogya vonulás elsödleges célja, hogy a helyi cigány közösségnek üzenjenek vele. Komoly gond egyébként nincs a településen, legalábbis Aranka nem tapasztal különösebb feszültséget. Elmondja, hogy a város vezetése segíti a munkáját, jó viszony van köztük, és hisz abban, hogy az önkormányzat a jövőben is inkább segíteni, felzárkóztatni szeretné a helyi cigányokat, semmint kiszorítani, ellehetetleníteni őket. (Ezt néhány hónappal később magam is megtapasztalhatom, amikor a Die Zeit újságírójával visszatérek a városba, és Arankának mindössze egy telefonhívásba kerül, hogy az alpolgármester fogadjon minket.) Aranka szerint felesleges attól tartani, hogy Abony ne lenne képes uralni a helyzetet a cigányok és a gázsók együttéléseben. Ugyanakkor, ha már a rendőrség engedélyt adott a vonulásra, kár lenne nyiltan szembefordulni a gárdistákkal. és tüntetni, ellendemonstrációt szervezni. Ezért már napokkal korábban felkereste azokat a cigány családokat, amelyek a tervezett menet útvonalán laknak. Elmondta mindenhol, hogya bölcs cigányember nem engedi, hogy provokálják, kibírja a saját portáján azt a negyedórát. amíg elvonulnak előtte, aztán végiggondolja, vari-e bármi felelőssége abban, hogy ez bekövetkezhetett. Ha nincs, továbbra is büszkén hiheti, l~o hogy nem kerékkötője cigányok és gázsók békés együttélésének. Ha viszont van, akkor magának kell végiggondolnia, mit tehetne azért, hogy ne adjon okot egy újabb vonulásra. Felvetem Arankának, hogy sokan azért szóvá teszik: a cigányok miért nem állnak ki magukért. miért nem mutatják meg, hogy nem félnek, és nem tűrik a rasszizmust, azaz miért nincs ellendemonstráció? - Bizonyos szempontból igazuk van azoknak, akik szerint reagálnunk kellene, de nekünk holnap is itt kell élnünk majd - hangzik a meggyőz" álasz. Kérdezem, hogy ő kimegy-e a vonulásra. Azt mondja, felesleges, majd a nap végén biciklivel elkerekezik azokba az utcákba, ahol a cigányok nagyobb számban élnek, és megnézi, minden rendben van-c. Egyébként is, akad elég dolga otthon is. Én magam azért elmegyek meglesni a menetet; erre cigányul arra kér a kapuban, legyek óvatos, nehogy bajom essen. És ha bármi gond volna, azonnal hívjam. A főtéren kevesebben vannak, mint vártam. Nyoma sincs a benzinkúton emlegetett 200 embernek, a helyieket is számolva talán feleannyian lehetnek. Az itt lakók közül számosan támasztják biciklijüket a fák árnyékában, többen üldögél nek a padokon. A tér jobb oldalán fekete-fehér egyenruhaban az Új Magyar Gárda tagjai állnak szigorú rendben. Kicsit távolabb vöröskeresztes pólóban orvosi ügyelet áll készen arra, hogy közbelépjen, ha a meleg bárkit leterítene a lábáról. A szónok az önfenntartó börtönök szükségességéről beszél. Konkrét és az egész országban ismertté vált bűneseteket említ, amelyek elkövetői cigányok voltak, és akik most az adófizetők pénzén járnak konditerembe és néznek színes tévét a börtönökben. YONUlASABONYBAN. 1~1

A helyiek pfújolnak mögöttern: "Igaza van!" - hangzik fel több helyről is. Körülnézek a téren: teljesen átlagos emberek egy teljesen átlagos szombat délutánon összegyűlnek, mert valamit ki akarnak fejezni. De tényleg kell ehhez egyenruha? Tényleg eljuthatnak oda emberek, hogy úgy érezzék, érvelni, a másikat megérteni próbálni már nem érdemes? Helyette kőkemény tekintetek mögé kell bújtatni az elkeseredettséget, hogy sehogy sem sikerül megoldani a mindennapok gondjait? Aztán a nagygyűlés véget ér. A résztvevők szebb jövőt kívánnak, majd mindenki szedelőzködni kezd a rendezvény leglátványosabb részéhez, a vonuláshoz. Én is felállok. Hirtelen mellém lép valaki és megkérdi, az vagyok-e, akinek gondol. Mondom, igen. Kezet rázunk, bemutatkozik, és elmondja, örül, hogy találkozunk. Hirtelen nem tudom hova tenni a semmiből előkerülő embert. Varkocsa van, tarsolyos nemeztáskája, szandálja. Aztán megtudom. hogy a szolnoki Jobbik tagja. Hagyományőrzőnek gondolnam első ránézésre - meg is lep, amikor néhány hónappal később öltönyben, nyakkendőben véletlenül összefutok vele a Parlamentben. Arra kíváncsi, milyen volt egykor liberálisnak lenni. Nem tudok hirtelen mit válaszolni. Csak annyit mondok, hogy az ember folyton változik, és csak lassanjut el oda, hogy többféle nézőpontból is tudja szemlélni a világot - talán leginkább ez hiányzott akkor, amikor még magam is hittem valami liberal izmusszerűségben. Újdonsült ismerősömről kiderül, hogy nagyon is tájékozott cigányügyben. és egytől egyig ismeri a legfontosabb cigány vezetőket és aktuális ügyeiket. Nincs kétségem, hogy sokkal 142 többet tud a cigány közösségek ügyes-bajos dolgairól, mint a cigány vezetők java része. Persze ennek az a legfőbb oka, hogy az ideológiai meggyőződést alá kell támasztani valamivel, ehhez pedig folyamatos munícióra van szükség. Azt kell lesni minduntalan, hol és mivel hibáznak a cigányok, hogy az újabb és újabb hivatkozási alap lehessen. A gárdistákról kérdezem. Nem nagyon van véleménye róluk; neki mindenesetre nem hiányzik sem az, hogyalakzatban vonuljon, sem hogy egyenruhába bújjon. Bólintok. Közben nem érzem szükségét, hogy arra kérdezzék rá, mennyire is gyűlöli a cigány kat. Biztosan valami intelligens választ adna, melyben nem kapnék magyarázatot az igazi okra. Aztán ő kérdi meg, van-e kedvem a vonulókkal tartani. Groteszk egy felvetés. Még hogy én ott vonulgassak?! Aztán magam csodálkozom el a legjobban, amikor, valami megmagyarázhatatlan kíváncsiságtól vezetve, néhány perccel később a menet után fordítom lépteimet. A vonulás elején és oldalán gyalogos rendő rök és rendőrautó, illetve zászlók és molinó, majd egyenruhás gárdisták, mögöttük helyiek, majd megint gárdisták, a végén pedig biciklivel megint helyiek, jobbára idős nénik és bácsik, körülöttük néhány egyenpólós fiú. Pár lépéssei mögöttük újból rendőrségi jármű, mögötte további féltucatnyi rendőrautó, az egyik furgon tetején pedig forgatható kamera. A menet teljes hossza úgy 150-200 méter lehet; nem akármilyen látványosságot nyújtunk. Ha a csoport valahol megáll, a rendő rök továbbhaladásra próbálnak sarkalini. Érződik, hogy az hozna megnyugvást nekik, ha a vonulás mihamarabb befejeződne. Ahhoz viszont VONULÁSABONYBAN. 143

végig kell menetelni a tervezett útvonalon, s hatalmas kört megtéve visszatérni a városka főterére. Az utcákban látom, ahogy egy-egy házból valaki kilép az erkélyre vagy a teraszra, de többségében semmilyen reakció nem olvasható le az arcokról. Előttem közben egy idős helybeli bácsinak ajánl telefonos kapcsolattartást és segítséget egy vékony, magas gárdistafiú; a bácsika megköszöni, de arra már nem tud válaszolni, hogyan is lehetne megkönnyíteni a napjait. Így aztán a beszélgetés arról folytatodik, hogy ebben a melegben nem harapnak a halak sem, hetek óta nem volt érdemes se hová elmenni pecázni. Az egyik utcánál aztán kiabálást hallunk. Kiderül, hogy helyi cigány fiatalok sorakoztak fel, de mielőtt bárki bárkinek nekieshetne, a rendőrség továbbtereli a vonulókat, s csendre inti a helyi cigányokat. Egyik oldalnak sem tetszik ez: a legradikálisabbak maradnának, és hívják is a romákat egy "tiszta bokszra" a közeli rétre, a cigányok viszont gyalázzák őket, és számon kérik a reridőrökön, miért a nácikat védik. Néhány másodperccel később aztán harsog a menetben az "Igenis van cigánybűnözés", amit innentől minden olyan ház előtt elüvöltenek nehányszor, amelyről azt feltételezik, hogy cigányok lakják. A vékony fiú sem társalog már a bácsikával halakról, kórusban kiabál ő is. Nem szeretnék ezekben a pillanatokban az ablakok mögött állni. Bántana, hogy emberek sokasága hiszi a portám előtt, hogy papokat vagy időseket gyilkolok, hogy eredendően bűnöző vagyok, hogy nem is itt, hanem Indiában lenne a helyem, vagy csak a családi pótlékért vállaltam a harmadik gyereket. És 144 hiába mennék ki az utcára, biztos, hogy senki nem hallgatna meg, senkit nem érdekelne, hogy odabent félnek a tisztességre nevelt gyerekeim, vagy hogy mennyire fáj az általános iskolai osztály társamat is itt látni ebben a menetben. Közel két órába telik, amíg visszaérünk Abony főteréte. Az utolsó métereken többen is megszólítanak. Van, aki ismerősnek vél, van, aki a varkocsos fiútól tudja meg, hogy itt vagyok. Sokan azzal győzködnek, hogy soha nem vetemednének fizikai erőszakra. Kérdezem, hogy mennyivel jobb dolog szóban gyalázni olyanokat is, akik talán nem szolgálnak rá. Azt a válasz kapom, hogy sok mindenki nem szolgál rá sok mindenre, de mégis megkapja, és hogy a gázsóknak félniük kell a cigányoktói abban az országban, ami az övék. Mondom, hogya cigányoké is, erre nagy röhögés közepette azt felelik: na, ezt eddig nem sikerült bizonyítaniuk. Legyintek, itt meg is szakad a beszélgetés. Aranka a kezét tördelve fogad, de örül, hogy nem történt semmi baj. Annyit még megigér, mielőtt visszaindulnék Pestre, hogy este elkerekezik abba az utcába, ahol a rendőrségnek kellett a cigányok és a gárdisták közé állni, megnézni, megnyugodtak-e már a kedélyek. Amikor kikanyarodok a 4-es út felé, semmi sem utal arra, hogy Abonyban ma gárdavonulást szerveztek. Sorban állnak fagylaltért a helyiek, még több biciklin tapossák a pedált, és a meleg is enyhült kissé. VONULÁSABONYBAN. 145

I!)alahol Európában van egy ország, ahol a legtöbb területen nem a megfelelő tudású és képességű emberek dolgoznak. Nevezzük ezt az államot Kontáriának. Az ország szép, lakói kedvesek, bár Svájccai összevetve határozottan nehezebb az élet, sokkal több a küszködés. Mindezek mellett Kontária érdekes egy hely. A környezetvédelmi miniszter sorozatos bukások után, 18 évesen fejezte be az általános iskolát, és nem is tanult tovább. Diszlexiás, láncdohányos, és soha semmit nem olvasott a kiotói egyezményről. A szelektív szemétgyűjtésröl még csak nem is hallott, mindent kinyomtat, és a legnagyobb Hummerrel jár. Távfűtéses társasházban él, és kizárólag ő nem járul hozzá ahhoz, hogy önállóan szabályozható fűtési rendszere legyen a háznak. Folyó vízben mosogat, napjában háromszor fürdik. Minden helyiségben ég nála a villany, és a legnagyobb teljesítményű légkondicionáló segít elviselni a nyári forró hónapokat. Ugyanitt, Kontáriában az Építésügyi Hatóság első embere soha nemjárt műszaki egyetemre, fogalma sincs, hogyan kell beverni egy szöget, s nem érdekli az építési szakhatósági engedélyezés folyamata - utóbbi nem is létezik az országban -, valamint soha nem látott még alaprajzot, tervrajzot, vonalzát és körzőt. Nem tudja, hogy milyen anyagokból épül egy ház, milyen kéményekre, szellőzőkre van szükség, hány szint esetén kötelező a lift, viszont megengedi, hogy bárki ártérbe építkezzen. Az ország pénzügyminisztere megbukott matematikából az érettségin, jósokhoz jár az éves hiány megtervezésekor, fogalma sincs arról, hogyan működik a tőzsde, a hazai és nemzetközi bankrendszer, mit jelent az állami garanciavállalás, milyen körülmények befolyásolják az inflációt. Mindezek mellett nagyon szeret pénzügyminiszter lenni, semmiért nem mondana le róla. Ezek után megkérdezem: akar közülünk bárki is ilyen országban élni? Nos, közlöm, hogy 25 éve éppen ebben az országban élünk. Csak nem a pé zügypolítikában, nem az építésügy szabályozásában vagy a környezetvédelemben van jelen a teljes dilettantizmus, hanem a roma felzárkóztatás területén. Holott a jelenlegi szociális és demográfiai viszonyok közepette a cigányügy legalább olyan fontos, mint az ország pénzügyi stabilitása, környezetvédelme vagy a biztonságos építkezés szabályozása. Csak valahogy eddig nem követelte meg senki, hogy ezen a nemzetstratégiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű területen a legjobbak dolgozzanak. A hétköznapi magyar ember - legyen gázsó vagy cigány - sajnos nincs tisztában azzal, hogy az elmúlt két évtizedben kikre is volt bízva a roma felzárkóztatás ügye. El kell persze ismerni: sok nagyszerű ember végezte tiszta lelkiismerettel és jól a dolgát. Csak éppenséggel nem voltak elegen. Vagy mondhatnám azt is, hogy kevesen voltak azokkal szemben, akik nem tudták vagy akarták jól végezni a feladatukat. És a jó emberek nem mindig a megfelelő posztokat kapták, így a döntéshozói székekbe gyakran szintén érdemtelenek kerültek. Iq6 KONTÁRlA. Iq7

Nem sok teteje van hosszan lamentálni azon, hogy melyik roma politikus vagy tisztségviselő hány osztályt végzett. Hogy mennyire értett a gázsók és a cigányok nyelvén. Hogy mennyire volt tisztában a kezigazgatás mibenlétével, vagy hogy e tekintetes testületnek mennyi saját ötlete, kezdeményezése, megoldási javaslata volt. Kevés, higgyék el, nagyon kevés. Ezzel együtt többek emberi minőségét nem vonom kétségbe, sokakkal ma is remek a viszonyom, bár egyértelmű, hogy belátható időn belül nem fogunk együtt dolgozni. De arról, úgy vélem, igenis kellene beszélni, hogy mennyi megelőlegezett bizalmat kaptak szinte mindannyian a mindenkori kormányoktói és a többségi társadalomtói. És hogy ezt a bizalmat mennyire eltékozolták. Magam, miközben szintén része voltam az eseményeknek, mindig a legnagyobb hittel, lelkesedéssel vártam, hogya - nekem is lehetőségeket biztosító - kormányok bebizonyítsák, Kontária valahol máshol van. Mindhiába. Több kormány alatt többféle feladatot kaptam. Voltam Lakitelken 20lO-ben, a Köztársaság téren 2006-ban, a Közép-európai Egyetem Kerepesi úti épületében a 2002-es választások után - elsősorban azért, mert el akartam hinni, hogya velem szemben ülők őszintéri kíváncsiak arra, hogyan látom a helyzetet, és mit tennek a megoldásért. Az elmúlt években egy kis szakmai csapat részeként azt próbáltam alátámasztani hazai és brüsszeli döntéshozóknak, hogy ha az uniós forrásokból nem jut a cigányokra, akkor felesleges bárkinek bármiben bizakodnia. Sőt, fejleszteni is akár. Azaz hiába a díszburkolat meg a szökőkút uniós pénzből, ha a cigányok ügye marad a régiben. Talán sokan nem 148 hiszik, de a fejlesztésekre szánt uniós források ezermilliárdjaiból azért nem jutnak érdemi pénzek a leghátrányosabb helyzetű térsegekbe - sok esetben a cigányközösségek fejlesztésére -, mert valakik ezt nem tartják fontosnak. Vagy ha jut is némi pénz, ha körülnézünk, látjuk ennek bármi eredményét? Nem akarok igazságtalan lenni: jut persze, talán nem is kevés a romák felzárkóztatására. De messze, nagyságrendekkel több kellene. És persze a pénz önmagában nem elég: programokra. szakmai alapon álló kezdeményezésekre is égető szükség van. Ilyen volt például a Soros-féle közösségi házak létrehozása és támogatása, melyben nekem is szerepem lehetett. A feladatot annak idején úgy hívtuk, projektgenerálás. Ez azt jelenti: a semmiből kell eljutni oda, hogya helyiek egyáltalán pályázzanak a fejlesztési forrásokra, hogy aztán az elnyert pénzből sikeres, a roma közösségek életét segítő projekteket valósítsanak meg. A töketien polgármesterból kell profi pályázati felelőst, a helyi teszetosza cigányokból motivált és eredményes közösséget, vezetőikből pedig lelkiismeretes és becsületes szakembereket faragni. - A képlet egyszerűnek tűnik: van egy csomó pénz, amit az unió ad. Mi meg magunk között annak adjuk oda, akinek szeretnénk, csak az kell, hogy terveinkre Brüsszel rábólintsono A projekt lehet autópálya, metró, új híd, kisvállalkozásfejlesztés, alternatív színház támogatása, munkaügyí központ kifestése, tanárok képzése - gyakorlatilag bármi. 2006 és 2013 között közel nyolcezermilliárd fejlesztési forintról beszélünk. Irdatlan összeg. Ebből a tengernyi pénzből sok juthatna a roma felzárkózásra is. A gond az, hogy nem tud- KONTÁRlA. 149

juk, mennyit, hogyan, mire és kikkel szeretnénk elkölteni. Mi ezekre a kérdésekre próbáltunk választ adni. Ahogy már mondtam: olyan emberekből kellett eredményes helyi szereplőt varázsolni, akik talán még az euró árfolyamát sem ismerték, vagy még soha senki nem kérte arra őket, összegezzék a településüket érintő gondokat, esetleg a fővárosban sem voltak soha. Volt néhány település, ahol a helyiek ugrásra készen várták, hogy megjelenjenek az első pályázatok, és kész koncepciók voltak arra, hogy támogatásukról döntés szülessen. De találkoztunk rengeteg olyan településsel is, ahol civilszervezet sem létezett, és ahol egyáltalán a pályázni képes jogi személyek megteremtésében is segíteni kellett. Ahol korábban a helyiek pár százezer forintos, előre átutalt pályázati pénzekből szerveztek roma közösségi napot, Ki mit tud?-ot és rajzversenyt, ott arra kellett felkészíteni a helyi cigányvezetőt, aktivistát és - általában gazsó - polgármestert, hogy több tízmilliós forrás állhat majd rendelkezésükre, de bonyolult pályázati rendszer tartozik majd hozzá, rengeteg papírmunka lesz, és a pénz nagy része csak utólag érkezik meg. Mondjuk háromnegyed éves csúszással. És csak akkor, ha nullás adópapírok lesznek akkorra - de mivel a projektnek futnia kell, addig a szükséges pénzt teremtsék elő máshonnan. Furcsán hangozhat, de édes küszködés volt, mert láttuk, hogy mi mindent elérhetünk. Hogy merünk hitet adni mindazoknak, akik nélkülünk talán soha nem ismerik meg az uniós pályázatok rendszerét, és máig értetlenkednének az olyan rövidítések láttán, mint HEFOP, TÁMOP, GVOP, GOP vagy éppen ROP. 150 Volt, hogy összeszámoltuk, mennyi volt az a pénz, ami azért is kerülhetett egy-egy településre, mert segítettük az ottaniakat. Mert egy polgármestert meggyőztünk. Mert a helyi cigány közösségekben megtaláltuk azt a néhány embert, akiknek fontos volt, hogy létrejöjjön, megerősödjön egy civilszervezet, amely képes lesz projektet írni, pályázni és programot megvalósítani. Szép számok jöttek ki minden évben - tíz számjegyűek is akár. És bár soha nem kizárólag magunknak tulajdonítottuk az érdemet, úgy éreztük, amit csinálunk, valóban segít közösségeket alkalmasabbá és eredményesebbé tenni~ Szakmai csoportunkat aztán 2011 első napjaiban felszámolták, elsősorban azért, mert nem volt egyértelmű akarat, hogy egyáltalán szükség van erre a munkára. Vagy ha van is, akkor máshogy, mint mi gondoltuk, illetve másokkal. Azért szomorú ez, mert úgy vélem, ezekben az Időkben a cigányokkal kapcsolatos mindennemű feladat nemzetstratégiai kérdés - és csak remélni tudom, hogy lesz, aki folytatja a megkezdett munkát. Az elmúlt években azt is nehéz volt megélni, hogy hazavittem minden gondot. Betti és a srácok, apám és a szomszédjaim csak néztek nagyokat, hogya munka előtti és utáni óráimat is mennyire kitöltötte a cigányügy. Hogy a Hír Tv Célpont című műsorának felvételeit nézve azon jár az agyam, mit kellett volna másként csinálni ahhoz, hogy elkerülhessük Tatárszentgyörgyöt és Olaszliszkát. Hogy akarjak-e politizálni, próbáljak-e meg a cigány Cohn-Benditté válni, aki aztán persze egy idő után megadja magát, és része lesz a mainstream politikának. És miként kerülhetném el, hogy KONIÁRIA. 151

a magát meghatározónak tartó, bár a valóságban nem létező roma.értelmiség" asszimilálódottnak bélyegezzen, népét elhagyónak. identitászavarosnak, és hogyan érhetném el, hogy ne csak a gázsók értsék, miről is beszélek. Irigyeltern a buszsofőrt, aki este leadta a műszakot, megpaskolta a busz oldalát, és úgy ment haza, hogy nem vitte magával a munkáját. Irigyeltem a bolti eladót, a portást, az óvónőt és a tornatanárt, akik szintén ezt tehettek. Én viszont hazavittem mindent, és ültem órák hosszat a híradók, az elemzőműsorok és internetes fórumok előtt, s csak töprengtem, töprengrem. Ha elalvás előtt behunytam a szemem, akkor sokszor tényleg nem láttam mást, mint a számtalan lehetőséget, amelyekkel nem élünk, illetve a rengeteg leselkedő veszélyt és gondot. Sokan mondták, ne éljem bele magam ennyire, fogjam fel munkaként: tegyek meg minden tőlem telhetőt, de ne legyen lelkiismeret-furdalásom, ha majd kevésnek bizonyul. Én azonban képtelen voltam erre. Nem hiszem, hogy eddigi szakmai életutam kudarc lett volna. A visszajelzésekböl tudom, hogy írásaim, gondolataim, felvetéseim sokaknak adtak valamit. Nemigen bízom viszont már abban, hogy dolgozhatom még érdemben a cigányokért, illetve rajtuk keresztül a gázsókért is. Egyszerűerr azért nem, mert úgy látom, ennyi tapasztalattal a hátam rnögött, 35 évesen még mindig a cigányság iránti elkötelezettségemet és lojalitásomat kell bizonygatnom, illetve mert úgy tapasztalom, sokan ellenérdekeltek abban, hogya hozzám hasonló szakembereket az ügy közelébe engedjek. Gázsók, nektek mondom: olyan országban éltek, ahol az általatok megválasztott gázsó politikusok 25 éve olyan em- 152 berek kel dolgoznak együtt cigányügyben. akik eltaposnak bárkit, akiről kiderülhet, hogy felkészültebb, hozzáértőbb, motiváltabb. Aki talán a megoldás felé vihetné az országot. Vagyis elsőként nektek kell számon kérnetek a cigányügyben döntéseket hozó gázsó politikusoktói, hogy mikor kezdenek végre olyanokat választani maguk mellé, akik tényleg eséllyel tehetnének valamit. Hogy lássuk, miként történik mindez helyben, elmesélek egy jellemző történetet. Kedves barátom egy nógrádi faluban indulni kívánt a cigány kisebbségi önkormányzati választáson. inem ismerné a helyzetet, annak elmondom, hogy évi pár százezer forint "fizetségért" a helyi kisebbségi önkormányzat - népességszámtól függően - három vagy öt tagja a törvény értelmében kulturális autonómiát erősítő feladatokat vállalhat. Ebből az állami apanázsból persze nem lehet meggazdagodni. Ugyanakkor a roma kisebbségí önkormányzat elnöke általában a település első cigányembere is, azaz tiszteletet követel meg magának, és - hasonló pártállás esetén - a polgármester cigányúgyi jobbkeze lesz. Amiből viszont persze kenyér mellett már juthat kalács is az asztalra. Mármint az ő asztalára. Szóval Jani is indult a választáson. Iskolázott, világot látott, ért a fejlesztéspolitikához, fiatal, lelkes, motivált, és ötletel is vannak, amelyek változtathatnának a helyi cigányok mentalitásán, az pedig segíthetne a gázsókkal való együttélésben. Nem akart mást, mint segíteni a faluján - hihetetlen, de van még ilyen. A kampány idején aztán megkereste őt a regnálo helyi cigány kisebbségi elnök. Aki talán három osztályt végzett, népes és hangos a családja, lila a zakója, KON1ÁRIA. 153

cigifüstszagú a Suzukija, és ő mondja meg a polgármesternek, hogy ki kaphat közmunkát, ki kaphat segélyt. Finoman közölte Janival, hogy ebben a faluban biztosan nem kap elég szavazatot, mert a cigányok tudják, hogy a segélyük, közmunkájuk rajta múlik, és tisztában vannak vele, hogy kire kell szavazni - ez pedig nem Jani lesz. Az évente egyszer megszervezett roma folklórnap meg elég nekik, bőven ad okot a vidámságra, minek ide valódi fejlesztés, leaszfaltozott út a telepre, közösségi ház, bűnmegelőzés meg női jogok? Nem is érti ezt a sok bonyolult elképzelést. Janit persze nem választották meg. Ellentétben a sok hozzá nem értő, kicsinyes és hiteltelen helyi cigány kisebbségi vezetővel - szerte az országban. Félreértés ne essék, nem mondom, hogy mindannyian ilyenek. De a többségük biztosan. A legszívósabb ak, a leghangosabbak és leggátlástalanabbak pedig minden kormánytól esélyt kapnak, hogy állami szinten hitessék el magukról: a romaügyből nem lehet kihagyni őket. Ezek után kérdem én: mi ez, ha nem cigánypolitikus-bűnözés? 154 A GYERMEKEKBEN REjlŐ UTOLSÓ ESÉlY Wan úgy, hogy a gyermek mentheti meg a szüleit. A sok gyermek együtt pedig akár a saját közösségét is. A gyermek a jövő. Egy családnak, egy közösségnek, egy egész falunak, meg.nek és persze az országnak is. De nem azért, mert családi pótlék jár érte. Sokaknak biztos az is szempont, hogy azértjó, ha vannak bőven gyerekek, mert az utánuk járó pénzből ki lehet majd fizetni az uzsorást, a villanyszámlát, a sarki közértest. És ez nem feltétlenül kizárólag cigány sajátosság - hiszen biztosan vannak olyan gázsók is, akik szintén a több gyermek miatt várják nagyon minden hónapban a pénzes postást. Azon pedig felesleges moralizálni, hogy illik-e örülni a hat gyermek után járó több tízezer forintnak. Az emberi életet osszuk fel három szakaszra. (Most tekintsünk el attól, hogyacigányoknál sok esetben hamarabb születnek a gyermekek, és akár négy szakaszt is rajzolhatnánk.) Elsőként pedig beszéljünk a legidősebbekröl. Az ötvenes éveik végén járó vagy már annál is élemedettebb emberekről, köztük is elsőrendűen a cigányokról. Ők azok, akik többségükben még mindig nyomorban élnek valahol egy cigánysoron vagy egy nagyváros pusztuló bérházában. És most nagy levegőt veszek, mert kemény gondolatok jönnek. Nagyon kemények, melyek sokaknak fájnak, köztük nekem is. De ha nem mondjuk ki őket, akkor hiába fájnak, hiába kínoznak A GYERMEKEKBENREjlŐ UTOlSÖ ESÉLY. 155

minket. Nos, ezek az idős cigány emberek szinte mindanynyian menthetetlenek. Mármint abban az értelemben, hogy szinte esélyük sincs arra, hogy érdemi változás következzen be az életmínőségükben. Sokuknak nincs vagy nem lesz valódi nyugdíjuk, tisztes öregkoruk. Betegen, nyomorban, sok esetben magukra hagyva fognak meghalni, számosan csak köztemetést kaphatnak. Cukorbetegek. Rosszul látnak. Nehezen járnak. Magas a vérnyomásuk, a koleszterinszintjük. Egy idő után magatehetetlenek lesznek. Képezni őket már reménytelen, lakókörülményeiken sem nagyon lehet változtatni - még ha valami csoda folytán egy egész ország értene is egyet ezzel, akkor sincs annyi pénz, amennyiból 30 ezer idős cigány embernek élhetöbb otthont lehetne adni. Arról nem is beszélve, hogya hasonló sorsú gázsók is követelnék ezt maguknak - teljes joggal. Nem tudom tehát, hogy az 57 éves Rostás Albertnek, aki most a legkisebb lánya viharvert kétszobás faluvégi házában él hét másik emberrel, lesz-e még módja arra, hogy fürdőszobás házban élje le élete utolsó évtizedeit. Lesz-e még szemernyi esélye kigyógyulni a cukorbetegségéből eredő szembetegségéből? Pog-e még dolgozni bármit is, illetve mi alapján számolják ki és mekkora összegben tudják majd megállapítani a nyugdíját? Sokan mondhatják persze, hogy nem cigányok is számosan élnek ilyen helyzetben Magyarországon. Biztosan így van. De ott mások az esélyek. Nekik valószínűleg van nyugdíjuk, és magasabb, mint a falu másik felében élő cigány márnié. EI-eljutnak az orvoshoz vagy az kimegy hozzájuk. A gyer- 156 mek és az unoka valószínűleg dolgozik, tanul, és nem lesz gondja az Integrálódással. mert már eleve része a többségi társadalomnak - biztos tehát, hogy kisebb eséllyel kerül a teljes kilátástalanságba. A második csoportba sorolom azokat a cigány embereket, akik a három részre felosztott élet második szakaszában vannak - talán ők vannak a legtöbben. Ök azok, akik látják, hogy szüleik mit élnek meg életük alkonyán, és ez kellene hogy a szomorú, elrettentő példa legyen nekik. Pár évtized múlva ugyanis a lakás vagy aház hátsó szobájában már nem a papa kéri, hogy ozzanak be neki egy pohár vizet, hanem ők. De addigra a ház falán már most is látható repedések kétszer ilyen szélesek lesznek. Foguk kihullik, kezük elnehezedik, lépésük lassul. Az ékszerek örökre a zálogban maradnak, a család egy része pedig örökre elveszik. Eddig csak kevesen tudtak kilépni ebből a mókuskerékből. Ahhoz, hogy ez a jövőben akár egy egész nemzedéknek sikerülhessen, az kellene, hogya mostani középkorosztály megértse: csak akkor kerülheti el a szülei sorsát, ha a harmadik csoportba sorolt, s az életük első harmadát most élő gyermekeikbe fektetik minden eröforrásukat - hogy annak idején majd a most még választás és jövő előtt álló gyermekeikre támaszkodhassanak, s így élhessenek meg tisztes öregkort. Néhány évtizeddel ezelőtt az a vidéki család, amelyben volt 3-4 gyermek, etnikai hovatartozástói függetlenül nyugodt lehetett, hogya dolgos kezeknek köszönhetően a család biztosan fennmarad, sőt gyarapodni is képes lesz. A középső harmadban járó cigány emberek ugyanakkor már nehezen tudnak megváltozni, ezért a legtöbb, amit tehetnek, hogy A GYERM[K[KBEN REJLŐUIOLSÓ ESÉLY. 157

gyermekeiket addig taníttatják, ameddig csak lehet, és ha ennek következtében sikerül tisztességes megélhetésre szert tenniük, akkor később kamatostul visszakaphatnak mindent. Kimondhatjuk-e, hogy az ország jövője leginkább a fiatal korosztály kezében van? Szerintem igen. Hiszen ott, ahol most egy családban három embernek kell munkanélküli-segélyt fizetni, egy évtized múlva már hatan lesznek. Ezt akkor kerülhetjük el, ha a most még választás előtt álló és képezhető gyerekeket valódi tudással vértezzük fel. Legyenek mérnökök vagy asztalosok, édes mindegy, csak értsenek valamihez, amire a következő évtizedekben is szüksége lesz az országnak. 158 PÉNZ, PÉNZ, PÉNZ ma acigányokkal kapcsolatos problémákat a jövőben valaki valóban meg szeretné oldani, akkor annak számos fontos dolog mellett - megfelelő jogszabályi háttér, valóban hozzáértő szakemberek, őszinte párbeszéd - még valamire szüksége lesz: természetesen pénzre. Nagyon sok pénzre. Ha most bárki felháborodna, hogy újra meg újra acigányokra kell\ölteni, ahelyett, hogy egy szempillantás alatt, máról holnapra egyszerre megoldódna minden velük kapcsolatos gond, akkor kérem, gondolkodj on el az alábbiakon. Sokak szerint elsősorban a cigányok magatartásával, mentalitásával, középkorinak nevezett életstílusával, a génjeikben hordozott negativ tulajdonságokkal - bűnözés, lustaság, erőszakra való hajlarn - van a legfőbb gond. (Ez persze nem igaz: semmi ilyesmi nincs a cigányok génjeiben, de a példa kedvéért fogadjuk el, hogy igy van.) Mármost tételezzük fel, hogy ez a sok vélelmezett rossz tulajdonság egyszerre, máról holnapra egyszerre eltűnik. Jön a Jóisten, felemeli a mutatóujját, és csoda történik. Egyetlen cigány sem lesz többé lusta, nem követnek el egy fia búncselekményt sem, mindenkivel megosztják mindenüket, kiemelten fontos lesz számukra az oktatás, az egészség, a környezetvédelem, az eddigieknél sokkal tudatosabban kívánnak majd élni, sőt a világ legbarátságosabb emberei lesznek. PÉNZ, PÉNZ,PÉNZ. 159 IIIIIIII

A kérdésem az, hogy ebben a helyzetben egy csapásra bekövetkezne a magyarországi cigány közösségek integrációja? Nyilván nem. Éspedig azért nem, mert hiába változna meg a cigányság.mint olyan" személyisége, habitusa, attól még az életkörülményeik maradnának a régiben. Mert hogy néz ki most a putri? Vari-e aszfaltos út? Milyen gyakranjár a busz? Milyen messze van a szeméttelep? Lyukas-e a tető? Van-e cipő a gyerek lábán? Hányan állnak sorba este a lefekvés előtt, hogy az egyetlen lavórban megfürödhessenek? Ezek azért fontos kérdések, mert ha mindezen tényezők nem változnak, akkor hosszú távon maradunk ott, ahol a part szakad, hiszen a körülmények bizony visszahatással lesznek az emberre. Sajnos a magyar társadalom jelentős részének fogalma sincs arról, vagy nem akarja tudomásul venni, hogy honnan, milyen környezetből érkezik a hazai cigányság jelentős része. Valószínűleg kevesen tudják, hogya cigányok - és kisebb számban nem cigányok is - számos helyen azbesztfalak között élnek, például Tatabányán vagy Borsodban. És az azbesztről illik tudni, hogy bizony mérgezö. Azzal is kevesen vannak tisztában, hogy több száz településen jóval magasabb az arzén tartalma a helyi kutakban, mint amit az Európai Unióban még megengednek. És ezekből a kutakból általában a cigányok viszik a vizet főzni, mosni, fürdeni. Arról sincs fogalma a legtöbb embernek, hogy milyen egy cigány telep, ahol repedeznek és bedől nek a falak, ahol télen soha nincs igazán meleg, és minden év első komolyabb áprilisi vihara elviszi a tető harmadát. Hogy nincs aszfaltozott, de sok helyen köves út sem, egyre ritkábbanjön a helyi járat, megszűnik a vasút, a posta, a kisbolt. 160 Nem, ne keverje ide most senki, hogya cigányok viszont ölnek, rabolnak, pusztítanak. Az egyik ugyanis nem következik a másikbó!. Nincs az a nyomor, ami indokot szolgáltathatna azokra a szörnyű tettekre, amelyek miatt a többségi társadalom valóban bezárul a cigányok előtt. De ugyanígy, a cigányok által elkövetett uborkalopás, tanárverés vagy emberölés sem lehet indok arra, hogy mostantól egy fillért se adjunk a nyomorban élő romák százezreinek. Mert mit akarnak, akik így gondolkodnak? Hogy majd ezzel jól móresre tanítják a cigányokat? Nos, attól még nem lesz beüvegezve az ablak, befedve a tető - és akkor az a tehetséges kislány, akiből talán tisztességes, dolgos asszony válhatna, nem fogja tudni megírni a leckéjét a putri hátsó szobájában, és jó eséllyel az lesz belőle, amire a jelen körülményei kényszerítik: leányanya és segélyen tengődé munkanélküli. Lehet persze mondani, hogy ettől még meg lehetne kötni a kutyát, hogy a szemetet nem kellene a kertben felhalmozni, és a gyerekszarral teli pelenkának sem az utcán a helye. Erre én is mindig mindenhol fel hívom a figyelmet. De a nyomor ellen akkor is pénz kell. A dohos, penészes falak ellen pénz kel!. A meleg víz önmagában nem tör utat a cigányok lakásába - vízvezeték kell, aztán majd csatornázás, fürdőszoba, csempe és mosógép. Hajói sejtem, biztosan lesz, aki most azt mondja: ha ez mind így van, akkor miért mennek Mercedessel a segélyért, miért van a fél cigány telep leszázalékolva 40 éves korára, miért uzsoráznak. Ezek a felvetések valóban jogosak. Tényleg beszélni kell róluk, mert létező jelenségek, és le kell végre dönteni a tabukat. De ezek a negatívumok - bármennyire lát- PÉNZ,PÉNZ,PÉNZ. 161