A Nemzeti Színház tervei Gróf Széchenyi István 1832-ben A magyar játékszínrül című röpiratában foglalta össze, hogy az országnak szüksége van egy olyan színházra, ahol a németül nem tudó egyszerű emberek is részesei lehetnek a kultúra ezen formájának. 1837-ben nyílt meg a Pesti Magyar Színház, melynek a ma ismert Nemzeti Színházra cserélték három évvel később. Az épület az Astorián kapott helyet. A puritán megjelenésű klasszicista épületet közadományokból valósították meg, Zitterbarth Mátyás tervei alapján. Az épületet 1913-ban lebontották. A társulat már 1908-ban átköltözött a Fellner és Helmer páros által tervezett Népopera épületébe. Tőry Emil és Pogány Móric terve Lajta Béla terve 1912 januárjában pályázatot írtak ki a egy új színházépületre. Bár voltak, akik úgy vélték, a rossz közlekedés, és a szűkösség miatt, hogy a régi színház helye nem megfelelő egy ilyen nagyszabású épületnek a tervek mégis a Múzeum körút, és a Rákóczi út sarkára születtek. A kiírásban egy 1100 főt befogadó 2, vagy 3 szintes, a fényűzést kerülő, elegáns, jól megközelíthető épület szerepelt. Olyan neves építészek vettek részt, mint Lajta Béla, Árkay Aladár, és Medgyaszay István. Bár a pályázaton csupán harmadikként díjazták Pogány Móric és Tőry Emil tervét, a későbbiekben mégis a két Műegyetemi tanár tervét kívánták megvalósítani. A háború és az azt követő válság nem tette lehetővé az építkezés megkezdését. Eközben a társulat berendezkedett a Blaha Lujza téri épületben, és itt játszottak egészen a 60-as évekig. A tervezett épület helyén ma irodaház áll. Az új Nemzeti Színház építésére végül csak a 90-es évek végén került sor.
A Rezső téri templom tervei Már az 1800-as évek végén felmerült az igény egy római katolikus templom építésére Tisztviselőtelepen. A 20. század elején megalakult a Szent István Filléregyesület, akik egy Szent Istvánnak szentelt majdani templom építésére kezdtek el pénz gyűjteni. I. Ferenc József is jelentős összeggel támogatta az építkezést, a város pedig a rendnek ajándékozta a Rezső téri telket. Lechner Ödön terve Árkay Aladár terve.1914-ben már folyt a pályázatok elbírálása. A kiírásban egy 3000 hívőt befogadó, szabadon álló templom szerepelt, melynek költségei az egymillió koronát nem haladhatják meg. A bizottság a beérkezett tervek közül Lechner Ödön tervét ítélte a legjobbnak, Árkay Aladár, Reichl Kálmán, Kauser József, Kosits Iván, és Weisner Emil tervei mellett, de az építkezést nem tudták elkezdeni, mert az összegyűlt pénz hadikölcsönbe fektetve értékét veszítette. A 20-as évek közepére a híveknek sikerült újfent előteremteni a szükséges anyagi forrást, de ekkorra a 14-ben készült tervek már feledésbe merültek. Újabb tervpályázatot írtak ki, melyet a Műegyetemen tanító Dr. Kismarty Lechner Jenő nyert. Az ő terve valósult meg 1931-re, és áll a mai napig a Rezső téren.
A Székesfővárosi krematórium tervei A 19. században kibontakozó népességnövekedéssel a Budapest temetőinek is fel kellett venniük a versenyt. A meglévő temetők bővítése mellett új sírkerteket létesítettek. Már a századforduló környékén is felmerült az igény egy új krematóriumra. Európában sorra nyíltak a hamvasztók, így a Magyar Mérnök és Építész Egylet 1903-ban úgy döntött, pályázatot ír ki egy székesfővárosi krematórium tervére. Bár maga a pályázat eredményesen zajlott a fiatal Pogány Móric nyertes pályaművét nem építették meg, és az évek során feledésbe merült. Budapesten különösen nehéz feladat volt kiharcolni egy hamvasztó hely létesítését kezdeményezni, mivel a temetésnek ez a formája, ekkor még nem volt teljesen elfogadott. A vallás, és a megszokások a közegészségügyi szempontok ellen szóltak. Így történt, hogy a háború első éveiben, mikor ugrásszerűen megnőtt a temetkezések száma, a fővárosiaknak azzal kellett szembesülniük, hogy nem áll rendelkezésükre meg felelő kapacitású, és higiéniailag kielégítő minőségű krematórium, ezért a pályázatot újra kiírták 1915-ben. Hikisch Rezső terve Reiser I. terve Bőhm Hendrik és Hegedűs Ármin Buzay Károly, közegészségügyi miniszter, egy száz négyzetméteres hamvasztó csarnokot, és hat kisebb ravatalozót írt elő. Az épületnek a Kerepesi úti temető adott volna otthont, melyet korábban főleg díszsírkertként tartottak számon. Meglepően sok, összesen 30 pályamű érkezett, ami annak volt betudható, hogy sok fiatal építészt vonzott az újszerű feladat. Magyarországon különösen nehéz feladat volt kiharcolni egy krematórium létesítését kezdeményezni, mivel a hamvasztásos eljárás még nem volt teljesen elfogadott. A vallás, és a megszokások a közegészségügyi szempontok ellen szóltak. A beérkezett műveket Alpár Ignác, Quittner Zsigmond, és Pecz Samu bírálták. Az első díjat egyöntetűen Hikisch Rezsőnek ítélték, aki a kiírás minden pontjának eleget téve, egy nyugodt és kellemes arányokkal bíró épületet tervezett. A zsűri továbbá pozitívan értékelte Árkay Aladár, és Almási Balogh Lóránd tervét. A másodiknak járó díjat, egy bizonyos Reiser I., akiről sajnos nem sokat tudunk, feltehetően ez volt egyetlen jelentősebb szereplése. A díjnyertes terv megépítésére nem került sor a háborús évek alatt. A fővárosnak még évtizedekig mellőznie kellett a tervezett krematóriumot. A 60-as évek végén Pomsár János tervezte meg az első igazi budapesti hamvasztó helyet a Rákoskeresztúri temetőben.
A József fiúárvaház telkének beépítése Az 1700-as évek végén, Pesten is elkezdett elterjedni az árvák oktatással egybekötött gondozása, és József nádor működése alatt megfogalmazódott a szándék, hogy egy erre alkalmas intézményt létesítsenek. A Városmajor közelében egy 100 négyszögöl nagyságú telek állt rendelkezésre, amely képtelen lett volna befogadni az épületet, és a hozzá tartozó kertet, így Szepessy Ferenc tanácsos 1837-ben Festetics Antal grófhoz fordult, aki igen méretes területet birtokolt a mai Üllői út mentén. A gróf nagylelkűen 3600 ölnyi területet ajándékozott a célra, ami meszsze felülmúlta a tanácsos és a küldöttek várakozásait. 1840-ben elkezdődött az építkezés Pollack Mihály tervei alapján. A költségek nagy részét adományokból fedezték. Az adakozók a legelőkelőbb és a legszegényebb rétegekből egyaránt hozzá szerettek volna járulni az árvaház megvalósulásához. Az épületet 1943-ban adták át, és József nádor előtt tisztelegve a Josephinumnak nevezték el. Almási Balogh Lóránd terve Kocsis Tivadar és Káesz Gyula terve Több évtizedes működés után az épület nagyon leromlott állapotban volt, ezért a székesfőváros tanácsa pályázatot írt ki a telek bérlakásokkal való beépítésére 1917-ben. A kiírás szerint a telek egy negyed részén megtartandó volt az árvaház funkció, a többi területet legfeljebb négyszobás lakásokkal kívánták megtölteni, továbbá elrendelték a nagy terület sétányokkal való tagolását is. A pályázat elbírálásában dr. Bárczy István polgármester mellett, Hoepfner Guidó, Lajta Béla, Palóczi Antal, Schoditsch Lajos építészek is részt vettek. A 29 beérkezett tervből Kocsis Tivadar és Káesz Gyula beépítése örvendhetett a legnagyobb elismerésnek, de szintén kiemelkedő alkotások születtek Árkay Aladár, Reichl Kálmán, Pál Hugó és Morbitzer Nándor által.
A szénatéri Nagy mozgó színház terve Budapesten a mozizás 1906-ban az első mozi épülésével kezdődött, és 1914-ig fénykorát élte. A filmszínházakkal legjobban ellátott kerületek főleg a pesti oldalon foglaltak helyet, a Budai oldalon is elkezdett elterjedni. Így született Árkay Aladár Széna téri Nagy Mozgó Színház terve is 1913-ban, ami a kor többi mozijához hasonlóan szecessziós stílusjegyeket viselt. A tömegben felfedezhetők a korai art decora jellemző formák is. A tervet 1917-ben publikálta a Magyar Építőművészet folyóirat. Az épülethez a kortársak nagy reményeket fűztek, úgy vélték, hogy a budai oldal egyik legjelentősebb mozijává vállhatott volna. Csak feltételezni tudjuk, hogy a megvalósulást a háborús állapotok okozták, ahogy a Budapesten működő mozi több mint felének tönkremenetelét.