Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék

Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar Alkotmányjogi Tanszék SZAKDOLGOZAT Az élethez való jog alkotmányos problémái Név: Szilas Boglárka Viola EA1K8Q J-504 Jogász Nappali tagozat Konzulens: Prof. Dr. Paulovics Anita intézeti tanszékvezető Miskolc 2014

University of Miskolc Faculty of law Department of Constitutional Law Final thesis The Constitutional problems of the right to life Name: Szilas Boglárka Viola EA1K8Q J-504 Lawyer Full-time Course Tutor: Prof. Dr. Paulovics Anita Head of department of institute Miskolc 2014 2

Tartalomjegyzék Előszó...5 1. Alapjog, alapvető jog, alkotmányos jog fogalma és elhatárolódási kérdések......6 1.1. Alapjogok fogalma, helye a jogrendszerben, emberi és állampolgári jogok..6 1.2. Alkotmányos jog, alapvető jogok, alapjogok, alanyi jog fogalma és elhatárolása. 7 1.3. Alapjogok általános védelme és korlátozhatóságának követelményei...8 1.4. Alapjogok alanyai......11 2. Az élethez való jog fogalma....13 2.1. Az élethez való jog, mint személyes szabadság jog..13 2.2. Az élethez való jog nemzetközi és hazai szabályozása.14 2.3. Az élethez és emberi méltósághoz való jog tartalma és kapcsolata..17 2.4. Az élethez és emberi méltósághoz való jog elhatárolása egymástól.20 3. Az élethez való jogszabályozása az 1949. évi XX. törvényben és az Alaptörvényben..21 4. Az élethez való jog korlátozása.....23 4.1. Az élethez való jog korlátozhatóságáról általában...23 4.2. Halálbüntetés és az ókor...24 4.3. A halálbüntetés nemzetközi története...28 4.4. A halálbüntetés hazai története.....32 4.5. A halálbüntetés eltörlése....36 4.6. Dél- Afrikai abolíció avagy a magyar példa első követője...45 4.7. A halálbüntetés kérdése az alapjogi bíráskodásban...46 4.8. Halálbüntetés kérdése a világ különböző államaiban...48 5. Az abortusz alkotmányos kérdése.51 5.1. A magzati élet védelmének alkotmányos megítélése...51 5.2. A magzat élethez való joga az Európai Unió joggyakorlatában...52 5.3. A magzat jogképessége.54 5.4. Az anya vagy a magzat életéről van szó az abortusz során?...55 5.5. Az abortusz szabályozása a Magzati élet védelméről szóló törvényben...56 6. Nemzetközi kitekintés.58 6.1. A terhesség megszakítás szabályozása az Amerikai Egyesült Államokban..58 6.2. Abortusz kérdés Hollandiában és Csehországban...59 3

7. Eutanázia 60 7.1. Eutanázia kérdése az alkotmányos bíráskodásban...60 7.2. Eutanázia megítélése hazánkban, az ellátás visszautasítása..61 7.3. Az alkotmánybíróság határozata az eutanáziáról..63 7.4. Az ellátás visszautasításához való jog az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban...64 7.5.A beteg öngyilkosságában való közreműködés jogi megítélése az Egyesült Államokban..66 7.6. A beteg öngyilkosságában való közreműködés európai szabályozása..67 7.7. Az aktív eutanázia,különös tekintettel a holland és belga eutanázia törvényre 68 8. Összefoglalás...71 9.Mellékletek...74 10. Irodalomjegyzék...76 4

Előszó Szakdolgozatom témájául azért választottam az élethez való jog alkotmányos problémáit, mivel véleményem szerint ez az egyik legfontosabb Alaptörvényben rögzített alapjoga a jogalanyoknak. Az élethez való jog fogalma, korlátozhatósága mind a hétköznapi életben, mind pedig jogi vonatkozásban is fontos kérdés, hogy mennyiben avatkozhat be az állam a magánszektorba, egyáltalán joga van-e bárkinek is egy másik ember életéről dönteni. Ebben a témában vannak olyan feltevések, melyek vallási alapon közelítik meg e kérdéskört. A legtöbb ember szerint az életet az ember Istentől kapta és senki másnak nincs joga efelett ítélkezni csak Istennek, valamint csak Isten veheti el egy ember életét. Természetesen az irodalomban, zenében és számos művészeti ágban, mint például festészet, szobrászat is megjelenik az emberi élet. Végzős joghallgatóként megtiszteltetésnek érzem azt, hogy a már meglévő tudásommal megpróbálhatom alkotmányjogi szempontból bemutatni e témakör legfontosabb vonatkozásait, kérdéseit. Dolgozatomat a következőképpen építettem fel: Dolgozatomban elsőként magának az alapjognak, alapvető jognak valamint az alkotmányos jognak a fogalmi kérdéseit és elhatárolását fejtem ki. A továbbiakban az élethez való jog fogalmára és jogi természetére, az 1949. évi XX. törvényi és a 2012. január elsejével hatályba lépett Alaptörvényi szabályozására, az élethez való jog korlátozhatóságára nevezetesen a halálbüntetés és a halálbüntetés eltörlésére, magzati élet védelme illetve a magzatelhajtás alkotmányjogi megítélésére térek ki, valamint az eutanázia jogi megítélésére. Végül saját gondolataimmal zárom dolgozatomat. 5

I. Fejezet Alapjog, alapvető jog, alkotmányos jog fogalma és elhatárolódási kérdések 1.1. Alapjogok fogalma, helye a jogrendszerben, emberi és állampolgári jogok Az alapjogok szubjektív jogoknak tekinthetők, az egyén jogilag védett érdekei érvényesítésére igénybe veheti a tárgyi jog által biztosított lehetőségeket. Az 1949. évi XX. törvény, valamint a 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény is deklarálja ezeket a jogokat. Tárgyi jogként kerülnek megfogalmazásra, és az állam garantálja az érvényesülésüket. Egyrészt korlátozzák, másrészt kötelezik az államhatalmat, ugyanis az alapjogok címzettjei mindig állami szervek. Általában ezek nem korlátlanul biztosított jogok, kivételt képez ez alól az Alkotmánybíróság határozatai alapján az emberi élethez és méltósághoz való jog. Az alapjogok korlátozására csak más alapjoggal való összeütközés esetén kerülhet sor. A) Emberi és állampolgári jogok: Az emberi jogok a XVII.-XVIII. században alakultak ki, kialakulásukban szerepet játszottak a polgári forradalmak. Ezek mindenkit megillető jogok, ami azt jelenti, hogy minden embernek azonos jogai vannak. Több nemzetközi egyezmény is született ebben a témában, mint például az ENSZ által 1948. december 10.-én elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata valamint a Politikai és Polgári Jogok Nemzetközi Egységokmánya. Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek. 1 Minden személynek joga van az élethez, a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz. 2 Hatással volt a fejlődésére a felvilágosodás, a természetjogi felfogás megjelenése is, mely megteremtette az első generációs alapjogokat. A természetjogi felfogás értelmében azt tehetem meg, amit a törvény kifejezetten nem tilt, és másnak nem árt. Elidegeníthetetlen jogok ezek, az emberrel veleszületett jogok. Az állampolgári jogok második generációs jogok, melyek a XIX. század elején alakultak ki. Elődjének a jogpozitivizmus tekinthető, mely szerint csak azt tehetem meg, amit a törvény 1 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 1. cikk 2 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 3. cikk 6

kifejezetten megenged. Ezek a jogok már nem egyetemlegesek, csak egy adott állam állampolgárait megillető jogok. 1.2. Alkotmányos jog, alapvető jogok, alanyi jog fogalma és elhatárolása Alkotmányos jogok azon jogok, melyek az Alkotmányban illetve a 2012. január elsejével hatályba lépett Alaptörvényben le vannak fektetve. Ezek a jogok különleges védelemben részesülnek, mivel az alkotmányt nehezebben lehet módosítani, valamint az Alkotmánybíróság és az Országgyűlési biztos 3 védelemben részesíti ezeket a jogokat az alkotmányos visszásságok ellen. Gyakran az alapvető jogok, illetve az alapjogok szinonimájaként használják az alkotmányos jogok kifejezést, amely azonban tágabban is értelmezhető, mint az alapvető jogok fogalma: alkotmányos jognak nevezhető minden, az alkotmányon alapuló alanyi jog, így azok is, amelyek nem az emberi jogok alkotmánybeli megfogalmazásai (például az országgyűlési képviselők jogosultságai). 4 Az alkotmányos és demokratikus államok jellemzője, hogy az emberi jogokat elismerik, és beemelik a jogrendszerbe, s így azok törvényes jogok közé tartoznak. Ennek megfelelően az alkotmányos demokráciák szinte kivétel nélkül az alkotmányukban sorolják fel a minden embert egyaránt megillető jogokat. Az egyes államok alkotmányaiban és különböző nemzetközi emberi jogi egyezményekben felsorolt és ezáltal a tételes részévé tett emberi jogokat hívjuk alapvető jogoknak (fundamental rights) vagy más néven alapjogoknak (Grundrechte). 5 Az alapvető jogokhoz tartoznak az első, második és harmadik generációs jogok. Az első generációs jogok alatt a klasszikus szabadságjogokat értjük, ezek korlátot állítanak az államhatalom elé. Ilyen első generációs jogok például a politikai szabadságjogok (választójog), valamint a személyes szabadságjogok (élethez való jog). Második generációs jogok a gazdasági, szociális és kulturális jogok. A harmadik generációs jogok a második világháború után alakultak ki, idetartoznak a globális jogok, mint az egészséges környezethez való jog, az ifjúságvédelem, a személyes adatok védelme és az információs jogok védelme. 3 A továbbiakban ombudsman. 4 Bragyova András: Az új alkotmány egy koncepciója, KJK, Budapest,1995, 55.o. 5 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi Jogok, Osiris Kiadó, Budapest 2008, 29.o. 7

Az alanyi jog esetén a jogalany más meglévő jogosultsága csorbul, szenved sérelmet és az igény állapotába kerülve, lehetősége van állami kényszereszközök igénybevételére jogainak érvényesítéséhez. Az alanyi jogoknak, jogosultságoknak számos osztályozása létezik. Az egyik ezek közül az, amely a jogosult és a kötelezett közötti viszony alapján az alábbi négy csoportba osztja a,,valakinek joga van valamihez lehetséges értelmezését: X-nek szabadságában áll K-t megtenni vagy nem megtenni. Ezt nevezik szabadságnak (liberty), vagy privilégiumnak (privilege), amennyiben K megtétele vagy a tartózkodás K megtételétől, az X-étől eltérő jogi helyzetűnek számít. X igényelheti Y-tól, hogy K-t tegye meg vagy K megtételétől tartózkodjon. Ebből következően Y-nak kötelessége X-szel szemben, hogy megtegye K-t, illetve tartózkodjon K megtételétől. Ez az igény-jog (claim right). X-nek hatalmában áll, hogy K-t megtegye, és ezzel megváltoztassa a jogok és kötelezettségek tartalmát, például úgy, hogy Y-nal szemben valamilyen jogkövetkezményt (szankciót) alkalmaz. X-nek mentessége (immunity) van, vagyis sem Y-nak, sem másnak nincs hatalma arra, hogy X jogi viszonyait megváltoztassa. 6 1.3. Alapjogok általános védelme és korlátozhatóságának követelményei Az alapjogok általános védelme kijelöli azt a határt, melyet az állam nem léphet át. A) Az alapjogok általános védelme az 1949. évi XX. törvényben: Alk. 8. (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat a törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. (4) Rendkívüli állapot, szükségállapot vagy veszélyhelyzet idején az alapvető jog gyakorlása felfüggeszthető vagy korlátozható. 7 6 Wesley Newcomb Hohfeld, Fundamental legal conceptionis as applied in judicial reasoning, and other legal essays,new Haven, Yale University Press, 1919,35-41 o. 7 1949. évi XX. törvény 8. (1),(2) és (4) bekezdés 8

B) Az alapjogok általános védelme az Alaptörvényben: I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvetõ jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. (2) Magyarország elismeri az ember alapvetõ egyéni és közösségi jogait. (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvetõ jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. (4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvetõ jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak. 8 Az alapjog korlátozás csak jogszerű cselekvés lehet. Az 1949. évi XX. törvény ismerte az alapjogok általános korlátozását, valamint az alapjogok felfüggesztését is. Általános korlátozás általában nem engedi meg az alapjogok korlátozhatóságát, ezzel szemben ismeretes a nevesített korlátozás, mely már a régi Alkotmánynak sem képezte a részét. Ennek során határozatlan fogalmak, mint például közrend, közbiztonság, közérdek védelme érdekében történik a korlátozás. Az alapjogok felfüggesztésére rendkívüli állapot, például árvíz idején, szükségállapot vagy veszélyhelyzet esetén kerülhet sor. Az alapjogok korlátozhatóságának vannak formai és tartalmi követelményei is. Formai követelménynek tekinthető azon szabályozás, mely kimondja, hogy alapjogokat csak törvényben és előre meghatározott eljárás szerint lehet korlátozni. A tartalmi követelmény sokkal többrétű ennél, fontos szerepe van az úgynevezett szükségesség-arányosság tesztnek, mely szerint a korlátozásnak arányban kell állnia a korlátozással elérni kívánt céllal. Maga a korlátozás akkor tekinthető szükségesnek, ha az alábbi feltételeknek megfelel: mások jogainak érvényesítése érdekében történik alapjogok közötti összeütközés megelőzését szolgálja más alkotmányos alapelv védelme érdekében történik Fontos kritérium, hogy a korlátozás a lényeges tartalmat nem érintheti. A szükségesség esetén a korlátozás csak akkor elfogadható, ha a másik alapjog védelme semmilyen más módon nem érhető el. A korlátozásnak alkalmasnak kell lennie az elérni kívánt célra, és ezen 8 Alaptörvény I. cikk (1),(2),(3) és (4) bekezdés 9

eszközök közül mindig a legenyhébbet kell választani. Az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogi sérelem súlyának arányban kell állnia egymással. Lényeges kiemelni ebben a témakörben a Strassbourgi Bíróság gyakorlatát, amely eltér a hazai bírói gyakorlattól. A Strassbourgi Bíróság ugyanis nem normakontrollt végez, hanem egyedi eseteket bírál el, s azt vizsgálja, hogy a korlátozó jogszabály összhangban áll-e az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglaltakkal, illetve egyáltalán korlátozható-e az érintett emberi jog. Ezt követően azt is megvizsgálja, hogy a konkrét esetben a jogalkalmazás megsértette-e az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Említést kell még tenni a német alapjogi bíráskodásról. Az Emberi Jogok Európai Bírósága mellett ugyanis a német alapjogi tesztet vette figyelembe a magyar Alkotmánybíróság a hazai alapjogi teszt, az úgynevezett szükségesség-arányosság teszt kialakításakor. A német jogkorlátozási teszt központi eleme az arányosság elve. A teszt alkalmazása három lépésben történik: 1. Annak vizsgálata, hogy a jogkorlátozás alkalmas-e az alkotmányos cél elérésére, 2. A jogkorlátozás szükséges-e az alkotmányos cél elérésére, azaz elérhető-e a cél valamifajta más, kevésbé korlátozó módon, 3. A jogkorlátozás arányos-e abban az értelemben, hogy nem okoz-e súlyosabb hátrányt, mint amit el akart hárítani, és elviselhető mértékű-e, vagyis nem ró-e elfogadhatatlan terhet az egyénre. Példa a német alapjogi teszt alkalmazására: egy ismeretlen fiatalember élelmiszert lopott a közértben, ezért az őt üldöző, de lemaradó rendőr lábon lőtte. Az első kérdésre válaszolva azt mondhatjuk, hogy a lábon lövés alkalmas a kívánt cél (az elkövető elfogása) elérésére. A második kérdést tekintve azt látjuk, hogy mivel ismeretlen elkövetőről van szó, így elfogása az adott körülmények között más módon nem érhető el. Ha harmadikként az arányosságot vizsgáljuk, akkor viszont azt mondhatjuk, hogy a jogkorlátozás aránytalan, mert túlzott terhet okoz, ezért elfogadhatatlan mértékű. C) Az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettsége A nemzetközi jogi és az európai jogi gyakorlatban egyaránt elterjedt az a felfogás, hogy az államnak kétirányú kötelezettsége van az alapjogok vonatkozásában. 10

Egyrészt az államnak és az állam nevében eljáró szerveknek, személyeknek el kell ismerniük, és tiszteletben kell tartaniuk az alapjogokat. Ez azt jelenti, hogy az állam nem avatkozhat be, tilos beavatkoznia az alapjogokba. Az államnak ez a kötelessége jelenti a jogok szubjektív (alanyi) oldalát. Másrészt az államnak ezen túlmenően gondoskodnia kell az alapjogok védelméről. Ez a kötelezettség alapozza meg az állam intézményvédelmi feladatait. Ez a kötelesség jelenti a jogok objektív (tárgyi) oldalát. D) Az alapjogok korlátozhatósága az Alaptörvényben Az Alaptörvény számos változást tartalmaz e téren. Első lényeges különbség, hogy míg az 1949. évi XX. törvény az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogainak tiszteletben tartását és védelemben részesítését mondja ki az állam első rendű kötelességének, addig az Alaptörvény már nem csak az ember egyéni, hanem a közösségi jogaira is kiterjeszti e szabályozást. Az Alaptörvény már konkrétan nevesíti azon eseteket, melyeknél lehetőség nyílik az alapjog korlátozására. A törvényből hiányzik az 1949. évi XX. törvényben még benne rejlő megfogalmazás, mely kimondja, hogy az alapjogok bizonyos esetekben felfüggeszthető, tehát feltételezhetjük, ma már nem lehet az alapjogokat szükséghelyzet, veszélyhelyzet valamint rendkívüli állapot esetén felfüggeszteni. További jelentős változást jelent azon megfogalmazás, mely szerint a törvény erejénél fogva létrehozott személyeket is megilletik azon alapvető jogok, illetve terhelik azon kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak. 9 1.4. Az alapjogok alanyai Az alapjogok alanyainak több szintje ismert. Az első szint minden emberre vonatkozik, ennek jelentése az, hogy bizonyos alapjogoknak mindenki alanya lehet, ilyen például a házasság. A következő szintet a minden személy megnevezés jelenti, mely nem csak a természetes személyeket, hanem a jogi személyeket is megillető alapjogokat jelenti. Ilyen a polgári jogi tanulmányokból is ismert tulajdonhoz való jog. 9 Alaptörvény, I cikk (4) bekezdés 11

A harmadik s egyben utolsó szintet pedig az állampolgárok kategóriája jelenti, amely egy adott állam állampolgárait megillető alapjogokat jelenti. A jogképesség minden egyenlőség alapjának tekinthető. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogalanyiságát bárhol elismerjék. 10 Alkotmány 56. : A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes. 11 Az Alkotmány Bíróság megállapítása szerint minden embert megillető jogképesség kizárja a rabszolgaságot, valamint a jogképesség különböző terjedelmén alapuló különbségtételt. Az egyenjogúság érvényesülésének előfeltétele. Az Alaptörvény szerint: A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. A nők és a férfiak egyenjogúak. Magyarország az esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. Magyarország külön intézkedésekkel védi a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. 12 10 Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 6. cikk 11 1949.évi XX. törvény 12 Alaptörvény XV. cikk 12

II. Fejezet 2.1. Az élethez való jog, mint személyes szabadság jog Az élethez való jog nyitja a személyi szabadságjogok sorát. Ez a jog nem tartozik a hagyományos, a természetjogi felfogás által nevesített szabadságjogok körébe, mivel a felvilágosodás századában az élethez való jog a kor vallásos világnézete és etikája alapján vagy pragmatikus felfogás szerint ítéltetett meg. A vallási felfogás az életet isteni eredetűnek tartva az öngyilkosságot elítélte, ám pragmatikus felfogású gondolkodók az emberi életet az egyén tulajdonának tekintették (például Locke Értekezés a polgári kormányzatról... című tanulmányának V. fejezetében a tulajdonról írt részében). Az élethez való jog megjelenésével kapcsolatban meg kell említeni, hogy elsőként az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat nevezte emberi jognak. Magától értetődőnek tartjuk azokat az igazságokat, hogy minden ember egyenlőként teremtetett, az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvésre. 13 Az amerikai alkotmány 1868-ban elfogadott XV. kiegészítése pedig az élettől való jogtalan megfosztás ellen is fellépett: Egyetlen állam sem hozhat vagy alkalmazhat olyan törvényt, mely korlátozza az Egyesült Államok állampolgárait megillető előjogokat vagy mentesítéseket; egyetlen állam sem foszthat meg valakit életétől, szabadságától vagy tulajdonától megfelelő törvényes eljárás nélkül; törvénykezés során az államok senkitől nem tagadhatják meg a törvények nyújtotta egyenlő jogvédelmet. 14 Általánosságban elmondhatjuk azt, hogy minden állam joga büntette az emberi élet elleni cselekményeket. Maga az élethez való jog önálló szabadságjoggá a második világháború után alakult át az emberi méltósághoz való joggal egyidejűleg. Ezen jogok előtérbe kerülésének hátterében a fasizmus idején elkövetett tömeges népirtás állt. Kezdetben a nemzetközi dokumentumokban volt megtalálható az élethez való jog, majd innen került át az államok belső jogába. Az élethez való jogról elmondhatjuk azt, hogy a legnagyobb emberi értéket, az 13 1776, Függetlenségi Nyilatkozat 14 Amerikai Alkotmány 1868. évi XV. számú kiegészítése 13

emberi életet védelemben részesítő alapjognak tekinthetjük. Az élethez és emberi méltósághoz való jog minden más jogot megelőz, azaz a legértékesebb alapjognak számít. 15 2.2. Az élethez való jog a nemzetközi és hazai szabályozása illetve megjelenése a nemzetközi és hazai jogrendszerben Az élethez való jogot az Alkotmány mellett nemzetközi egyezmények is szabályozzák. Az élethez való joggal kapcsolatos legfontosabb jogforrások: Az Alkotmány, Az ENSZ Közgyűlése által 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény, amelyet röviden Emberi Jogok Európai Egyezményének, vagy Római Egyezménynek is nevezünk, Az 1966-ban elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya és annak Hatodik kiegészítő Jegyzőkönyve, Az Emberi Jogok Európai Egyezményének 2. cikke a következőképpen fogalmaz: A törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. Senkit nem lehet életétől szándékosan megfosztani, kivéve, ha ez halálbüntetést kiszabó bírói ítélet végrehajtása útján történik, amennyiben a törvény a bűncselekményre ezt a büntetést állapította meg. Az Egyezmény szövegéből látszik, hogy 1950-ben, amikor a részes államok elfogadták, még lehetőség volt a nemzeti jogrendszerek alapján halálbüntetés kiszabására, mivel azt az Egyezmény nem tilalmazta. Az általános tilalom mellett ugyanakkor az Egyezmény rendelkezik olyan helyzetekről, amikor az élettől való megfosztás kivételesen mégsem tekinthető az Egyezmény megsértésének, feltéve, hogy a feltétlenül szükségesnél nem nagyobb erőszak alkalmazásából ered. 16 Ezek az esetek a következők: a) személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében, b) törvényes letartóztatás foganatosítása vagy a törvényesen fogva tartott személy szökésének megakadályozása érdekében, 15 Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2011 évi alkotmányi jogi előadás 16 Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2011 évi alkotmány jogi előadás 14

c) zavargás vagy felkelés elfojtása céljából törvényesen tett intézkedés esetén. A) A Strassbourgi Bíróság joggyakorlata Az Egyezményben felsorolt esetekkel kapcsolatban fontos hangsúlyozni, hogy ezek az Emberi Jogok Európai Bírósága (a Strassbourgi Bíróság) joggyakorlata szerint megszorítóan értelmezendők, és az eset körülményeinek tükrében nem szándékos halálokozás esetén is megállapítható az élethez való jog sérelme. A bíróság az élethez való joggal kapcsolatos ügyekben egyre inkább szigorúan ítéli meg a feltétlenül szükséges erőszak mértékét. A szigorú arányossági teszt alkalmazásából következik, hogy vagyoni javak elleni erőszakos támadással szembeni fellépés nem járhat a támadó életének kockáztatásával. 17 Az Emberi Jogok Európai Bírósága konkrét ügyekben megállapíthatja egy állam felelősségét, ha az nem tett pozitív lépéseket az emberi jogok védelmében. Az államoknak igen széles körű joguk van a megfelelő eszközök kiválasztásában. Ugyanakkor általános követelmény, hogy az államok ne csupán a magánfelek jogvitáinak eldöntésére alkalmas fórumok működtetéséről gondoskodjanak, hanem tegyenek megfelelő megelőző intézkedéseket, és a jogsértések esetére írjanak elő szankciókat is. Az X. and Y. v. The Netherlands ügy alapjául az szolgált, hogy egy értelmi fogyatékos lányt megerőszakoltak, és a holland törvények értelmében csak az ő feljelentése szerint alapján indulhatott volna büntetőeljárás, amit ő (állapota miatt) nem tudott megtenni. Az Emberi Jogok Európai Bírósága arra a megállapításra jutott, hogy Hollandia megsértette az egyezményt, mert nem biztosított hatékony jogi eszközöket a magánszférához való jog rendkívül durva megsértésének szankcionálására. 18 Az Emberi Jogok európai egyezménye és az azt alkalmazó Emberi Jogok Európai Bírósága az alapjogi minimumkövetelményeket fogalmazza meg az európai demokratikus államok számára. 19 Az egyezményben gyakran szereplő formula szerint a jogkorlátozás akkor megengedett, ha az szükséges egy demokratikus társadalomban (,,necessary in a democratic society ) 17 Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2011 évi alkotmány jogi előadás 18 X. and Y. v. The Netherlands, 8978/80,Judgment of 26 March 1985. A bíróság a rendelkezésre álló polgári jogi eszközöket nem tartotta elégségesnek. Hollandiát nem marasztalták volna el, ha a szülőknek joguk lett volna kezdeményezni a büntetőeljárást. 19 David B. MCBRIDE: State of Delaware General Election Official Results,Dover,Delaware: Delaware Commisioner of Electionis, 2000. 160. o. 15

mások jogának vagy a felsorolt közérdekek valamelyikének védelmében. 20 Némileg leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a bíróság a leggyakrabban az alábbi tesztet alkalmazza: Az egyezményben biztosított jog korlátozásáról van-e szó Megfelelő jogi normán alapul-e a jogkorlátozás (formai követelmények) A jogkorlátozásra az egyezményben felsorolt legitim célok érdekében került-e sor (tartalmi vizsgálat a jogkorlátozás céljáról) A jogkorlátozás szükséges-e egy demokratikus társadalomban az adott cél eléréséhez (tartalmi vizsgálat a jogkorlátozás mértékéről). 21 1983-ban Strasbourgban készült el az Egyezményhez kapcsolódó Hatodik kiegészítő jegyzőkönyv a halálbüntetés eltörléséről. Ennek 1. Cikke értelmében A halálbüntetést el kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, sem kivégezni. A Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke kivételes esetben, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy rendkívüli helyzetben teszi lehetővé halálbüntetés alkalmazását, amikor kimondja, hogy egy állam törvényhozása rendelkezhet halálbüntetésről háború idején vagy háború közvetlen veszélye idején; a halálbüntetést ez esetben is csak e törvényhozás által megszabott esetekben és előírt rendelkezéseknek megfelelően lehet alkalmazni. Az élethez való joggal kapcsolatban fontos rendelkezést tartalmaz a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának 6. cikke kimondja, hogy: Minden emberi lénynek veleszületett joga van az életre. E jogot a törvénynek védelmeznie kell. Senkit sem lehet életétől önkényesen megfosztani. Az Egyezségokmány tehát általánosságban tilalmazza az élettől való önkényes megfosztást. B) Az élethez való jog magyar szabályai: A magyar Alkotmány a nemzetközi jogi dokumentumokkal összhangban szabályozza az élethez való jogot, amikor az 54. -nak (1) bekezdésében kimondja, hogy: A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. 22 20 8.cikk 2 pont;9.cikk 2.pont; 10.cikk 2. pont; 11. cikk 2 pont;4.kiegészítő jegyzőkönyv 2. cikk 3. pont.,, A demokratikus társadalomról mint normatív kategóriáról, Bokorné 1988, 36 21 VAN DIJK-VAN HOOF 1998, 771. 22 1949. évi XX. törvény 54. 16

Az Alkotmány fenti rendelkezéséből látható, hogy az emberi élet védelmével szoros kapcsolatban áll az emberi méltóság védelme, - mint később erről részletesen is szó lesz hiszen a két alapjog védelmét az alaptörvény együtt, egy helyen szabályozza. Az élethez való jog védelme hagyományosan a büntetőjog feladata. Ez azt jelenti, hogy az emberi élethez való jog megsértésének üldözendő és büntetni rendelt eseteit, mint például az emberölést a Büntető Törvénykönyv tényállásai tartalmazzák, és ezek megvalósítása esetén büntetést helyeznek kilátásba. Az élethez való jog abszolút jellege napjainkra mind a nemzetközi jogban, mind az Alkotmányban egyre inkább megkérdőjelezhetetlenné vált. Mégis a rendszerváltozás óta számos alapvetően fontos alkotmányos kérdés merült fel és merül fel napjainkban is az élethez való jog kérdéskörével kapcsolatban. 2.3. Az élethez való jog és emberi méltósághoz való jog tartalma és kapcsolata A) Az emberi méltósághoz való jog tartalma: Az emberi méltósághoz való jog önálló jogként való megjelenése a második világháború utánra tehető. Elsőleges és legfontosabb ismérve, hogy nem megfogalmazható jogként fogható fel, mivel egyes elméletek szerint az emberi méltósághoz való jog emberi mivoltunkból fakad, vannak jogaim, mert ember vagyok. Elmondhatjuk azt is, hogy minden embernek azonos méltósága van s mindenkinek ugyanaz a tisztelet, jár ki az állam és a jog részéről. Az emberi méltósághoz való jogban megtalálható szinte minden jog, egyfajta anyajog, gyűjtőjoga minden olyan jognak, amit nem foglal magában az Alkotmány, illetve a 2012. január 1-vel hatályba lépett Alaptörvény vagy nemzetközi egyezmény. 23 Az emberi méltósághoz való jogot elsőként az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában szabályozták. Ennek 1. cikke kimondta, hogy: Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Emellett a Nyilatkozat több olyan magatartást tilalmaz, melyek az emberi méltósághoz való jog sérelmét eredményezik. Az 1950-ben elfogadott Emberi Jogok Európai Egyezményében nevesítve nem szerepel az emberi méltósághoz való jog, de megtalálhatók benne olyan tilalmak is, melyek megsértése az emberi méltósághoz való jogot sértik. Ezen felül az Egyezmény az emberi méltósághoz való jog kérdését negatív módon szabályozza. 23 Miskolci Egyetem Állam-és Jogtudományi Kar, 2011 évi alkotmányjogi előadás 17

Az 1966-ban a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának bevezetője kimondja, hogy az emberi közösség valamennyi tagja veleszületett méltóságának, valamint egyenlő és elidegeníthetetlen jogainak az elismerése a szabadság, az igazságosság és a világbéke alapja,... ezek a jogok az emberi lény veleszületett méltóságából erednek... Emellett az Egyezségokmány is tilalmazza azokat a magatartásokat, melyek az emberi méltóság megsértését eredményezik. Ezek a következők: senkit nem lehet rabszolgaságban, vagy szolgaságban tartani, azaz a rabszolgaság minden formájának tilalma, senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó, kegyetlen büntetésnek, vagy bánásmódnak alávetni. Az időben legkésőbb született Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya tartalmaz egy további tilalmat is, amikor kimondja, hogy különösen tilos bárkit szabad hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletnek alávetni. Az Európai Unió Alapvető jogok kartája is rendelkezik az emberi méltóságról. A karta bevezetője deklarálja, hogy az unió az emberi méltóság, szabadság, egyenlőség és szolidaritás oszthatatlan, egyetemes értékein alapul. A karta méltóság című fejezete I. cikke kimondja, hogy az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani és védelmezni kell. Az alkotmányok közül az NSZK 1949-ben elfogadott Alaptörvénye volt az első, amely elismerte az emberi méltósághoz való jogot. Ennek 1 cikke kimondta, hogy: Az emberi méltóság sérthetetlen. Annak tisztelete és védelmezése kötelező minden állami hatalom számára. Napjainkban a legtöbb állam elismeri és védi az emberi méltósághoz való jogot. A jog védelme mint a nemzetközi dokumentumokkal kapcsolatban is láthattuk - elsősorban tilalmak felállításával történik, azaz az alaptörvények azokat a magatartásokat tilalmazzák, melyek az emberi méltósághoz való jog megsértését eredményezik. A hazai alkotmánybírósági gyakorlat szerint (8/1990. (XII. 17.) AB határozat) az emberi méltósághoz való jog az általános személyiségi jog egyik megnyilvánulása. Az emberi méltósághoz való jog, mint általános személyiségvédelmi jog egyfajta anyajognak tekinthető, ami alatt azt kell érteni, hogy az emberi méltósághoz való jog külön nevesített 18

részjogosítványokat is magában foglal, mint például az önrendelkezéshez való jogot, a magánszféra szabadságát, vagy az általános cselekvési szabadságot. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogra, mint általános személyiségi jogra hivatkozva számos, az alkotmányban nem szereplő jogot fogalmazott meg. A testület megnevezte az emberi méltósághoz való jog lényegesebb összetevőit: az önrendelkezési jogot, a magánszférához való jogot, az általános cselekvési szabadságot, a személyiség szabad kibontakozásának jogát, az önazonossághoz való. Ezeket a jogokat különös személyiségi jogoknak is nevezhetjük. Az emberi méltóságból levezetett önrendelkezési joggal foglalkozott az Alkotmánybíróság abban a határozatában (22/1992. (IV. 10.) AB határozat), amelyben a testület alkotmányellenesnek minősítette, hogy a házasulandó rendőröknek és tűzoltóknak a házasságkötést megelőző eljárásban az anyakönyvvezető előtt igazolniuk kellett, hogy az illetékes parancsnok a házasságkötéshez engedélyt adott. A testület szerint a házasságkötés szabadságához való jog az önrendelkezési jog részeként olyan alapjog, amely alkotmányos védelem alatt áll. Összességében az emberi méltósághoz való jog azt fejezi ki, hogy az ember különleges megítélésre és bánásmódra méltó lény, ezért bizonyos bánásmódokat tilos alkalmazni az emberekkel szemben. Ez jelenti az emberi méltósághoz való jog személyiségvédelmi funkcióját. B) Az élethez és emberi méltósághoz való jog kapcsolata: Az élethez való jog és az emberi méltósághoz való jog között - mint korábban említettük szoros összefüggés van. Az Alkotmánybíróság a halálbüntetés eltörléséről szóló 23/1990. (XI. 30.) AB határozatában foglalkozott e két fontos alkotmányos alapjog értelmezésével, e jogok tartalmával és a közöttük lévő összefüggésekkel. A testület a halálbüntetés alkotmányosságát vizsgálva megállapította, hogy az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és méltósághoz, mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent még az állam büntetőhatalmával szemben is. Az Alkotmánybíróság a két jog elválaszthatatlan egységének kimondásával az úgynevezett monista emberfelfogást fogadta el. Létezik ugyanakkor a nemzetközi alapjogi bíráskodásban is számos országban - dualista felfogás is. Eszerint a testi jogoktól, azaz a fizikai léthez kapcsolódó jogoktól elválnak az emberi nem 19

különlegességét kifejező lélekhez kapcsolódó jog, azaz az emberi méltóság joga, mely sérthetetlen. A dualista felfogás szerint tehát az alapjogi hierarchiában a méltósághoz való jog az élethez való jog felett áll. 2.4. Az élethez és emberi méltósághoz való jog elhatárolása Az emberi méltósághoz való jog egyrészt abból a szempontból különbözik az élethez való jogtól, hogy különbözik a két jog által védett jogi tárgy. Az élethez való jog korlátozása az élet megszűnését jelenti, ám az emberi méltóság jogának korlátozása nem szünteti meg egészében magát az emberi méltóságot. A korlátozásnak ebben az esetben fokozatai lehetnek, míg az élethez való jogesetében nincsenek fokozatok. Az emberi méltóság természete alapvetően más, mint az emberi életé. A jogi megítéléstől függetlenül létezik mindkettő, ám az emberi méltóságnak koronként és társadalmanként bízvást tulajdoníthatunk eltérő tartalmat. A magyar jog hatályos szabályai az emberi méltóság egyes összetevőit védik, mégpedig a társadalmi elvárásnak nagyjából megfelelve azon összetevőket, amelyek minden embert megillethetnek. A jogi védelem nem minden esetben feltétlen és abszolút. Valós tények állítása szubjektíve csorbíthatja valakinek az emberi méltóságát, ám nem állapítható meg jogsértés. Az emberi méltóság jogának korlátozhatóságát igazolhatja az alábbi példa is. A lopásért büntetőeljárás alá vont személy a jogerős bírói ítélet meghozataláig teljes joggal indíthat pert rágalmazásért az ellen, aki tolvajnak nevezi őt. Ám a marasztalást kimondó jogerős bírói ítélet után nincsen jogi akadálya annak, hogy erre az illetőre a tolvaj megnevezést használják. 20

III. Fejezet 3.1. Az élethez való jog szabályozása az 1949. évi XX. törvényben és az Alaptörvényben A) Az 1949. évi XX. törvény az alábbiak szerint szabályozta az élethez való jogot: 54. (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.. Mindezek mellett az Alkotmány magában foglalta a kínzás és embertelen, megalázó bánásmód tilalmát is. 54. (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. B) Az Alaptörvény számos változást mutat ennek a jognak a szabályozásában is: I. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. III. cikk (1) Senkit nem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó bánásmódnak vagy büntetésnek alávetni, valamint szolgaságban tartani. Tilos az emberkereskedelem. (2) Tilos emberen tájékoztatáson alapuló, önkéntes hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni. (3) Tilos az emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, az emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása, valamint az emberi egyedmásolás. Az élethez és emberi méltósághoz való jog megfogalmazásában is eltérő vonásokat figyelhetünk meg az 1949. évi XX. törvény és a jelenleg hatályos Alaptörvény között. Elsőként fontos megemlíteni 1949. évi XX. törvény 54..(1) bekezdését, mely szerint minden ember veleszületett joga az élethez és emberi méltósághoz való jog, melytől senkit sem lehet önkényesen megfosztani. Az Alaptörvény II. cikke ezzel szemben határozott kijelentést tesz, azáltal, hogy azt mondja:,,az emberi méltóság sérthetetlen.. A,,régi Alkotmánnyal, azonos megfogalmazással folytatódik az Alaptörvény II. cikke, miszerint,,minden embernek joga van ez élethez és emberi méltósághoz. Lényeges eltérés azonban, az utolsó rész, melyben már rögzítve van a magzati élet védelme is, ami a fogantatástól megilleti azt. 21

C) Az Alkotmány 54. (2) bekezdése és az Alaptörvény III cikke közti különbségek: Az Alkotmány 54. (2) bekezdése értelmében senkit sem lehet kínzásnak, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, valamint tilos az emberen hozzájárulása nélkül tudományos vagy orvosi kísérletet végrehajtani. Az Alaptörvény III. cikkében szintén megtalálható az embertelen, megalázó bánásmód valamint a kínzás tilalma, de ez kiegészül a szolgaságban tartás, valamint az emberkereskedelem tilalmával, melyek az Alkotmányban még nem voltak rögzítve. Az Alaptörvényben szintén megjelenik az emberen végzett orvosi vagy tudományos kísérlet tilalma, de már a tájékoztatáson alapuló valamint önkéntes hozzájárulás nélküli orvosi vagy tudományos kísérletet említi. Az Alaptörvény tartalmaz bioetikai jogokra vonatkozó tiltó rendelkezéseket is, melyek az Alkotmányban nem voltak nevesítve, ilyen pl.: emberi fajnemesítést célzó gyakorlat, emberi test és testrészek haszonszerzési célú felhasználása valamint az emberi egyedmásolás. 22

IV. Fejezet 4.1. Az élethez való jog korlátozhatóságáról általában Napjainkban az élethez való jog korlátozhatóságának kérdése sokszor olyan esetekben merül fel, melyeket a gyors társadalmi- gazdasági és tudományos fejlődés idézett elő. Ez alatt például az eutanázia alkotmányos megítélésének problémáját is érthetjük. Az orvostudomány napjainkban már képes arra, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedők életét meghosszabbítsa, vagyis a halál folyamatát lassítsa. Az élethez való jog korlátozhatóságának vizsgálatát egyrészt a viszonylag új keletű kérdések alkotmányos megítélése, másrészt korábban kialakult jogintézmények alkotmányos megítélésnek változása indokolja. 24 Fontos megemlíteni, hogy az élethez való jogot az állam nem korlátozhatja sem jogszabályban, sem egyéb módon, mivel az élethez való jog korlátozása egyenlő a jog megszüntetésével. Azt ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy minden jogot korlátozhat mások azonos joga. Kizárólag ennek feltétlen elismerése mellett lehetséges az embernek az élethez való jogát értelmezni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy akinek az életére törnek, az a támadó életét elveheti. Az élet elvétele ugyanakkor ebben az esetben sem más, mint az élethez való jog korlátozása. Az Emberi Jogok Európai Egyezménye bizonyos esetekben nem tartja jogsértőnek az élet elvonást. 25 A magyar büntetőjog törvény által meghatározott feltételek esetében (pl. ijedség vagy menthető felindulás) megengedi más életének az elvételét. Így az élethez való jog korlátja lehet: a jogos védelem, azaz például ha az élet elvétele a jogtalan támadás elhárítását szolgálja és a támadással arányos. Például, ha valakire puszta kézzel támadnak az jogos védelem jogcímén nem lőheti le a támadót. Ugyancsak kivételes helyzetnek tekinthető ebből a szempontból a végszükség, vagyis az olyan helyzet, amikor mások életét, testi épségét másként el nem hárítható veszélyből kell menteni. Ezen kívül a hazai jogban a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény, valamint a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet lehetővé teszi a fegyverhasználatot. Ilyen helyzetekben ugyanis a bűncselekmények leküzdésében, a bűnözők elfogásában közreműködők egyrészt kockáztatják saját életüket, másrészt kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor szükségessé válhat más például az őket megtámadó személy életének 24 Dr. Paulovics Anita : Az élethez való jog korlátozhatósága, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXV/2.(2007),pp: 415-429 25 Lásd.: évfolyam dolgozat 11. oldal 23

kioltása. Ugyanakkor a fegyveres testületeknél is törvényi keretek szabályozzák, hogy milyen helyzetben van lehetőség fegyverhasználatra, így például: az élet elleni közvetlen fenyegetés és támadás esetén, vagy bűncselekmény lőfegyverrel vagy robbanóanyaggal való elkövetésének megakadályozása esetén, stb. Az élethez való jog korlátozhatóságánál a halálbüntetést és ennek eltörlését, a magzati élet kioltását vagyis az abortuszt és az eutanáziát is meg kell említenünk. Továbbá felmerülhet a kérdés az élethez való jog korlátozásánál, hogy maga az élethez való jog jogalanya saját maga korlátozhatja-e ezen jogát. Itt az öngyilkosságra kell asszociálnunk, mely során az ember vagy saját maga vet véget az életének vagy pedig mások közreműködésével. A törvény önmagában az öngyilkosságot nem bünteti, viszont az öngyilkosságban való közreműködést büntetni rendeli, de ez már büntetőjogi kérdés. 4.2. A halálbüntetés és az ókor A halálbüntetés története az ősidőkig nyúlik vissza. Az őskori primitív törzsek ugyanis saját a törzs vagy a törzshöz tartozó valamely személy ellen sértő tagjaikkal szemben valószínűleg kétféle szankcióval éltek: a halálbüntetéssel vagy a száműzetéssel (illetve ezek valamilyen speciális válfajával). A szankció szó azért értendő idézőjelesen, mert az emberi közösséggé válás ezen fokán még nem beszélhetünk sem államról, sem modern értelemben felfogott jogról, tehát ekkor még nincs olyan kialakult (akár csak szokásjogi) normarendszer, amelynek megsértését egy erre felhatalmazott szerv vagy személy szankcionálja, hanem a megtorlás még közösségi jellegű. Ez azt jelenti, hogy ha valaki rosszat (tehát nem jogelleneset!) tett, a törzsnek vagy a törzs egy másik tagjának sérelmet okozott, akkor a törzs ezt saját fennmaradása érdekében egységesen megtorolta. Ekkor tehát még nincs szó formális értelemben vett halálbüntetésről (vagy egyáltalán bármilyen büntetésről), pusztán a primitív emberi közösség jóllehet egyáltalán nem céltalan bosszújáról. 26 Maga a halálbüntetés mint büntetés akkor alakul ki, amikor megjelennek a kezdetleges államok, amelyeknek már többé-kevésbé egységes és köztudomású szokásjogi szabályai 26 Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban, Jogi Szemle, 2004/4.szám 24

vannak, illetve létrejönnek azok a funkciók, amely funkciókat betöltő személyek kifejezett feladatai közé tartozik (általában sok más egyéb feladat mellett) az ezen szokásjogi normákat sértő magatartások megtorlása, vagyis akiknek tényleges (akár választással, akár bármely egyéb módon keletkezett) hatalmuk van a szintén szokásjogilag kialakult büntetések alkalmazására. Még később pedig az ezen funkcióban lévő személyek megszerzik maguknak a jogot arra is, hogy a régi szokásjogi szabályokat írásba foglalják, egyúttal a megfelelőket kiválogassák, a többit veszni hagyják vagy megváltoztassák, illetve hogy akár új, még nem létező szabályokat alkossanak. A halálbüntetés azonban nemcsak Hammurápi törvényeiben volt rendes büntetési nem, hanem néhány ritka kivételtől eltekintve szinte mindenhol megszokott volt. Az ókori zsidókra kötelező mózesi törvények 27 például (mai szemmel nézve) úgyszintén véres törvények voltak, 28 hiszen az emberölésen kívül büntetni rendelték az emberrablást, a szülők megátkozását ( szidalmazását ), az istenkáromlást, a bálványimádást, a jóslást, varázslást, boszorkányságot és egyéb okkult cselekményeket, a szodómiát, a homoszexualitást, a vérfertőzést és a paráznaságot is (amely utóbbiba beletartozott a házasságtörésen kívül például a havibajos asszonnyal való szexuális érintkezés is). A szexuális eltévelyedések büntetéssel való fenyegetésének csak kisebb részben volt az oka a fennálló erkölcsi rend védelme; ennél sokkal fontosabb volt, hogy a részben nemi úton terjedő betegségek, járványok kialakulását megakadályozzák. E szabályok megalkotásának tehát az erkölcsi motívumokon kívül közegészségügyi okai is voltak. 29 A Bibliával rokon vonásokat mutat a muzulmánok szent könyve, a Korán is, annyi különbséggel, hogy a tiltáson kívül nem mondja ki ezen bűncselekmények legtöbbjére a halálbüntetést. (Más kérdés, hogy a muszlim bíróságok a gyakorlatban mindezekre a bűncselekményekre rendszerint mégiscsak halálos a ítéleteket szabtak ki.) Mindamellett a tálió itt is általános elvként érvényesül. ( Ti hívők! Ölés esetén előíratott nektek megtorlás: szabad a szabadért, rabszolga a rabszolgáért és nő a nőért. [Korán 2. szúra, 178. vers] Életet az életért, szemet szemért, orrot orrért, fület fülért, fogat fogért és a sebesülésekért 27 A Mózes öt könyvében található törvények valójában két különböző időszakban keletkeztek. A második és a harmadik könyvben található szabályok tulajdonképpen nem is törvények, mivel pusztán a királyság kialakulása előtti, i.e. XII-XI. századi paraszti és pásztori szokásjog, illetve az erre alapozott bírói eseti döntések összefoglalásai. A Mózes negyedik és ötödik könyvében található törvények viszont már tudatos jogalkotás eredményei, valószínűleg az i.e. VIII. századból. 28 Ez nem a véletlen műve, hiszen Hammurapi törvényei közvetlen hatással voltak a héber törvényekre. 29 A Biblia ás a halálbüntetés kapcsolatáról bővebben lásd: Tóth J. Zoltán: A Biblia és a halálbüntetés. Jogelméleti Szemle, 2003/3. sz. 25

megtorlás. [Korán 5:45] Valamely rossztett fizetsége egy hozzá hasonló rossztett. [Korán 42:40] 30 Az ókori görög poliszok úgyszintén szívesen alkalmazták a halálbüntetést, különösen az idegenekkel szemben. Az athéni végrehajtási mód perverz furcsasága volt, hogy az elítélt maga kellett, hogy kiigya a méregpoharat; ez tehát inkább öngyilkosságra kötelezés volt, mintsem a szó hagyományos értelmében vett kivégzés. Az ókor legkegyetlenebb büntetési rendszere azonban minden valószínűség szerint Indiában volt, ahol Manu törvénykönyve (mely valamikor az i.e. II. század és az i.u. II. század között jött létre) majd minden cselekményre halálbüntetést (ráadásul nem is akármilyen halálbüntetést: kutyákkal szétszaggatást, elefántokkal agyontaposást, szétdarabolást, izzó vaságyon elégetést stb.) ír elő. Jogtörténeti jelentőségére tekintettel külön kell foglalkoznunk a római joggal. A római jogban a halálbüntetés ún. rendes büntetés ( poena ordinaria ) volt, vagyis bűncselekmények kisebb-nagyobb csoportjára általános jelleggel alkalmazták ezt a szankciót. A római jogi halálbüntetés másik gyökere pedig a római vallásban keresendő. A rosszcselekedetet elkövetett személy megölése ugyanis eredetileg nem büntetés volt, hanem az isteneknek bemutatott áldozat. Az archaikus korban a crimenek és a delictumok megkülönböztetése még viszonylagos volt, és a büntetés is őrizte még szakrális jellegét. Például a XII táblás törvény szerint a veteményesek megrontóit (akik éjszaka más veteményesét learatják vagy feldúlják), illetve a feleségét eladó férjet Ceres istennőnek ( suspensum Cereri necari ), a telkek határának jelölésére hivatott határkövet, a szentnek tartott terminust elmozdító személyt pedig Terminus istennek kellett feláldozni. A feláldozás módja az akasztás volt, melyet a XII táblás törvény arbori suspendere ( fára felfüggesztés ) néven említ, később azonban egyszerűen csak furcának ( villás büntetésnek ) hívták a rómaiak. Már ekkor halállal büntették a szándékos emberölés ( parricidium ) elkövetőjét, ha azonban valaki csak gondatlanságból vagy véletlenül oltotta ki egy másik ember életét (e kettő között a római jog ezen szakaszában még nem tettek különbséget), akkor még kártérítést sem kellett fizetnie. Ennek oka az volt, hogy a rómaiak szerint egy ember élete nem fejezhető ki pénzben, ezért a más halálát nem szándékosan okozó személlyel szembeni következmény legfeljebb 30 Az idézetek Simon Róbert fordításai (Korán. Helikon Kiadó, 2001) 26

annyi volt, hogy egy állatot kellett áldoznia az isteneknek. Különösen súlyos bűncselekménynek minősült viszont a rokongyilkosság (egyes források csak ezt tekintik igazi parricidiumnak), melynek a büntetése az ún. zsákbavarrás ( culleus, poena cullei ) volt. Ezt úgy hajtották végre, hogy a bűnöst egy marhabőr zsákba tették, egy kakas, egy kígyó, egy kutya és egy majom mellé, a zsák száját összekötözték, majd a zsákot, benne a bűnössel, a Tiberisbe vetették. Ugyancsak halálbüntetés járt annak is, aki a hazáját árulta el. A perduellio ( hazaárulás ) körébe tartozott a XII táblás törvény szerint az ellenség felbujtása Róma megtámadására, illetve római polgár kiszolgáltatása az ellenségnek, ám valószínű, hogy e bűncselekmény alkalmazási köre egyéb cselekedetekre is kiterjedt. Ismerte a királyság-kori Róma joga a Tarpeii-szikláról való letaszítást ( praecipitatio e saxo ) is. Ezzel sújtották a hamis tanút, a hamis bírót és a tolvaj rabszolgát. E büntetés közösségi jellegű szankció volt (egyfajta népítélet ), melyet a közösség egésze maga hajtott végre. Formailag nem minősült halálbüntetésnek, de gyakorlatilag azzal volt egyenértékű a közösségből való kitaszítás, az ún. sacer esto ; ugyanis akit homo sacernek nyilvánítottak, azt bárki bárhol megölhette, ha pedig elhagyta Rómát, védtelenné vált, ami gyakorlatilag ugyanilyen következménnyel járhatott. Végül a halálbüntetés körében kell megemlíteni az archaikus korban egyedüli azon delictumot, melynek elkövetője kilétének felderítése után számíthatott a halálra: ez pedig a lopás (furtum). Elvileg a sacer estóhoz és az aquae et igni interdictióhoz hasonlóan ez sem tartozik a halálbüntetés körébe, mégis célszerű itt megemlítenünk. Az éjszaka tetten ért tolvajt ugyanis bárki szabadon megölhette, tehát a jog által felhatalmazottan annak halálát okozhatta. Ez tulajdonképpen a magánbosszúnak a jog által is szentesített formája, amely ebben az időben még egyébként is minden tiltástól függetlenül általánosan elterjedt gyakorlatnak számított, ám jelentősége fokról fokra csökkent, míg végül teljesen eltűnt. A preklasszikus korban (i.e. III. i.e. I. század) új büntetőbíróságok (questiones perpetuae) alakulnak ki, amelyek fokozatosan átveszik a magistratusoktól a közüldözés alá eső bűncselekmények elbírálását. Ezek a halálbüntetést egyre ritkábban alkalmazzák, azáltal hogy lehetőséget adnak az elítélteknek arra, hogy ehelyett a száműzetést (exilium) válasszák. A keresztre feszítés a rabszolgák és az idegenek büntetésévé válik, megszűnik a zsákbavarrás 27

(vízbefojtás), a lefejezés amely egyre inkább a római polgárok kizárólagos büntetése lesz eszközévé pedig a bárd helyett a kard válik. A kivégzések továbbra is nyilvánosan zajlanak, kivéve akkor, ha az elítélt nő: ebben az esetben ugyanis az állami börtönnek (a carcernek) az őre, a carnifex a börtönben a nyilvánosság kizárásával hajtja végre az ítéletet, mégpedig úgy, hogy egy hurokkal megfojtja őt. A köztársaság korának végére a halálbüntetés rendkívüli büntetési nemmé (poena extraordinaria) válik, melyet csak a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetőivel szemben szabnak ki. E legsúlyosabb bűncselekmények körébe tartoznak az államellenes bűncselekmények ( crimina maiestatis ), melyek az állam érdekeit sértő vagy veszélyeztető bűncselekményeket jelölték. A halálbüntetés azonban a köztársaság korában még ezekben az esetekben is egyre ritkább lett, míg végül csak különleges esetekben szabhatták ki. Már i.e. 194-ben kimondták a halálbüntetés tilalmát római polgárral szemben. A principatus korában halálbüntetést római polgárral szemben csak ritkán alkalmaztak, ha mégis, ennek a formája általában lefejezés (capitis amputatio), esetleg (gyújtogatás esetében) élve elégetés volt. Azonban kivételesen az is előfordult, hogy a halálra ítélt maga választhatta meg a halálnemet, vagy lehetőséget biztosítottak számára arra, hogy a kivégzés helyett öngyilkosságot kövessen el. Ekkor általában vagy az ereit vágta fel, vagy mérget ivott, vagy füsttel bódíttatta el magát, de választhatott más, általa kevésbé fájdalmasnak vagy félelmetesnek tartott halálnemet is. A rabszolgák büntetése továbbra is a keresztre feszítés (crucifixio) maradt, amelyet később, a keresztényüldözések idején a keresztényekkel szemben is előszeretettel alkalmaztak; továbbá szintén elsősorban a keresztényeket vetették a cirkuszi játékok során vadállatok elé (damnatio ad bestias). 31 4.3. A halálbüntetés nemzetközi története Történeti áttekintése és végrehajtása: Európai Parlament 1982-es nyilatkozata is meghatározó. 31 Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban, Jogi Szemle 2004/4. szám 28

,, A halálbüntetés kialakulása az osztályokra szakadt társadalom kialakulásához köthető. A rabszolgának, a robotoló jobbágynak, se szabadsága, se vagyontárgya, se becsülete. A testi büntetéseken kívül egy módon fenyíthető: élete elvételével. Ilyen módon vált mindennapossá a halálbüntetés alkalmazása állapítja meg Mezey Barna. A héber jognak is elterjedt volt a halálbüntetés. Halál járt a gyilkosságért, a szidalmazásért vagy az emberrablásért. A középkorban az égetés válik általánossá, az eretnekeket és a boszorkányokat mintegy 500 éven át megégették. A XI. és a XVII. Század között legalább 200.000 ember lelte halálát a máglyán Európában. Az eretnekeket a római, majd a spanyol inkvizíció égette el, Angliában égették a protestánsokat és a katolikusokat is, a boszorkányokat pedig Európa- szerte üldözték. A kivégzés előtt gyakran megkínozták az áldozatokat. Az egyik legvéresebb a spanyol inkvizíció volt, amelynek célja az volt, hogy megtisztítsa Spanyolországot és kiűzze a katolicizmus ellenségeit. A bűnösöket nyilvános ünnepség keretei közt égették el, amely az autodafé- hitből származó cselekedet- nevet kapta. Az első autodafét 1480-ban Sevillában tartották. Hosszú- látványos eseménynek számítottak a kivégzések, igazi színjátékok voltak, amelyeken összecsődült a nép, általában ünnepnapokon tartották őket. Az utolsó autodafét 1790-ben rendezték. Végrehajtás változatos módjai: A keresztre feszítést alkalmazták a föníciaiak, a görögök, a perzsák, az egyiptomiak, és a rómaiak. Az áldozatot a tenyerén és a lábfején keresztül a keresztfához szögezték és odakötözték, míg lassan kiszenvedett. Olykor a haldoklás napokig is eltartott. A halál beállta után napokig otthagyták még az áldozatot intő példaként a többi ember számára. Az ókorban elsősorban a rabszolgák számára fenntartott büntetési nem volt. Érdekes a guillotine-lefejezés- története. A szerkezetet Dr. Joseph Guillotine alkotta, alkalmazása általánosa elterjedt a francia forradalmakban. Bár meglehetősen kegyetlen büntetési nemnek tűnik,rendkívül gyors volt, az áldozat nem szenvedett. Így végezték ki XVI. Lajost is, akinek kivégzésekor a nép a Köztársaság éltetésébe kezdett. A lefejezés a korábbi korokban főként bárddal vagy pallossal történt. 29

Az akasztás ezzel szemben Angliában volt igen népszerű, már az V. századtól ismerték. A kerékbetörés Németországban és Franciaországban volt kedvelt kivégzési mód a középkorban a vallási bűncselekményekért. A franciáknál még 1922-ben is volt nyilvános kivégzés, guillotine-nal, amikor is egy nőket gyilkoló sorozatgyilkos kivégzésére került sor nyilvánosan. A modern korban ezt követően a villamosszék, az akasztás, a méreginjekció vagy a golyó általi halálokozás terjedt el. Az újkori kivégzések közül az áramütés lett igen elterjedt, ezt először az Egyesült Államokban 1890-ben, New Yorkban alkalmazták egy feleséggyilkos megölésére. A halálbüntetés elleni küzdelem főbb állomásai: A halálbüntetés ellen először lépett fel Morus Tamás, aki fő művében az Utópia című alkotásában (1516) is hangot adott ennek. A halálbüntetés elleni fő küzdelem a felvilágosodás korában indult meg, amikor sorra jöttek létre az egyes büntetőjogi iskolák, irányzatok, amelyek immár filozófiai síkon is keresték a büntetés célját, értelmét. Tiltakozott ez ellen Voltaire és Montesquieu is. A felvilágosult kor szelleme egyre inkább elfordult az embertelen végrehajtási módoktól, jellemzi a korszakot a különböző büntetőjogi irányzatok harca is. 32 Klasszikus büntetőjogi iskola: A XVIII. század egyik legmeghatározóbb büntetőjogi gondolkodója Cesare Beccaria, a klasszikus büntetőjogi iskolák képviselője volt. Fő műve A bűnökről és büntetésekről (1764, amelyben a szerző azt írja, hogy a halálbüntetés se nem célszerű se nem szükséges. 33 Beccaria két okból tartotta csupán elfogadhatónak a halálbüntetést: az egyik, amikor a nemzet biztonságára veszélyes elkövetőről van szó, és anarchia idején. Beccaria azon az állásponton volt, hogy a halálbüntetés nem bír visszatartó erővel, míg a,, szabadságától megfosztott ember hosszas és nyomorúságos példája a legerősebb fék a bűnök ellen. 34. Beccaria maradandót alkotott akkor, amikor kifejtette, hogy mind a büntetésnek, mind a bűncselekmények törvényben rögzítettnek kell lennie, vagyis csak olyan büntetést lehet kiszabni és csak olyan bűncselekményért, amit a törvény előre rögzít (Nullum crimen sine lege, nulla poena sine lege elve). Szerinte a büntetésnek arányosnak és 32 Bódi Stefánia: A halálbüntetés nemzetközi története-és megítélése- érvek és ellenérvek, Fórum,2008/ 3-4/ 127-139. o. 33 Cesare Beccaria: A bűnökről és büntetésekről, (Dei delitti e delle pene, Mrusia, Milano,1973) Ford. Madarász Imre, Eötvös József Könyvkiadó, 1998. Budapest, 43. o. 34 Cesare Beccaria: i. m. 44. o. 30

proporcionálisnak és nyilvánosnak kell lennie, ezen elméletével megalapozta a jogállami büntetőjog legalapvetőbb követelményeit. Ellentétben Beccariával, a halálbüntetés mellett foglalt állást Lombroso, Liszt vagy Garofalo. Ám akkoriban még hiányoztak a kidolgozott pszichiátriai, szociológiai ismeretek, de ezek később, a XIX. század második felében már jelen vannak/voltak./ Pozitivista büntetőjogi iskola: A pozitivista szemlélet Comte eszmerendszere nyomán haladva a bűncselekményt természetes és társadalmi jelenségnek egyaránt tekinti, fel kívánta használni az antropológia és a szociológia eszközeit is. Közvetítő iskola: A közvetítő iskola legnevesebb képviselője Franz von Liszt volt, maga az iskola híres a bűntettesek csoportosításáról is. Az elkövetőket négy csoportba sorolta: 1. csoport: normális, nem elmebeteg bűnelkövetők kerültek, 2. csoportba az elmebetegek, akiket nincs értelme büntetni, a 3.-ba a visszaesők tartoztak, a 4.-be a fiatalkorú elkövetők, akiket meg kell próbálni átnevelni. A társadalomvédelmi irányzat: Ezt követően a XX. században megjelent a büntetőjogi iskolák sorában a társadalomvédelmi irányzat, a défnse sociale Gramatica és Marc Ancel vezetésével. Az iskola hangsúlyt a gyógyításra és a pedagógiai nevelésre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a reszocializációra, és az egyéniesítésre helyezték. A bűnözést magát társadalmi jelenségnek fogták fel és a halálbüntetést ellenezték. Treatment ideológia: Másképpen kezelési gondolat, mely szerint mindenféle bűncselekmény elkövetését valamiféle pszichés zavarral magyaráztak és a bűntettes gyógyításával akartak eredményt elérni. Ez az áramlat a nyitott, a félnyitott börtönmodell meghonosításával a büntetés-végrehajtás addig, hagyományos modelljének üzent hadat. Ez az ideológia végül a 70-es évekre elbukott. Hegel ezzel szemben azt mondja, hogy a jogsérelem és a szankció között ne egyenlőség, hanem egyenértékűség álljon fenn, de mert gyilkosság esetén az élet elvételéért csak halál járhat, ugyanarra az eredményre jut, mint Kant. A halálbüntetés tehát nem más, mint az 31

igazság parancsa ebben a felfogásban. Fellépett a halálbüntetés ellen még többek között Thomas Jefferson is, aki szerint a halálbüntetést gyilkosság vagy árulás esetére kell korlátozni. Javaslata elbukott. Albert Pierropoint brit hóhér azt írja életrajzi könyvében:.,, Nem hiszem, hogy az általam végrehajtott több száz kivégzésből bármelyik is elrettentésül szolgált volna a jövőbeni gyilkosságok ellen. A halálbüntetésnek véleményem szerint nincs semmi haszna, csak a bosszú. 35 4.4. A halálbüntetés hazai története Átmenetileg II. József alatt eltörölték a halálbüntetést 1778-ban, de 1796-ban visszaállították azt. A minősített, kegyetlen kivégzési módok egészen az 1800-as évek közepéig tartották magukat. A halálbüntetés hazai történetét tekintve kiemelkedő jelentőséggel bír Szemere Bertalan javaslata. A Magyar Tudományos Akadémia 1839-ben pályázatot írt ki e témakörben, amelyet Szemere Bertalan nyert meg, írásában A büntetésről, s különösebben a halálbüntetésről című művében kifejtette, hogy az emberi élet elidegeníthetetlen. Szemere tehát 1841-ben tiltakozott a halálbüntetés ellen és helyette az életfogytig tartó szabadságvesztés alkalmazását javasolta. Javaslatát elvetették. 36 Ezt követően a híres büntetőtörvénykönyv, a Csemegi kódex- az 1848. évi V. törvény- ismét alkalmazta a halálbüntetést gyilkosság esetére, továbbá a király elleni felségsértés esetén. Aki a királyt meggyilkolja, vagy ezt megkísérli halálbüntetéssel volt büntetendő. Kimondta, hogy a,,halálbüntetés zárt helyen, kötél által hajtatik végre. 37 Ami a kivégzést illeti, Magyarországon az akasztást alkalmazták. A végrehajtásnál jelen kellett lennie a törvényszéki bírónak, a királyi ügyésznek, egy lelkésznek és két orvosnak. Az elítélt rokonai is jelen lehettek a kivégzésnél. Az 1800-as években a halálbüntetések száma nem volt jelentős Magyarországon. A második világháborút követően is halálbüntetéssel fenyegették a háborús és népellenes cselekmények elkövetőit, a halálbüntetést 1945-től alkalmazták a népbíróságok, a rögtönítélő bíróságok és a katonai bíróságok. Ekkoriban a rendszert az jellemezte, hogy a halálbüntetést nem korlátozták a legsúlyosabb élet elleni cselekményekre, hanem alkalmazni rendelték a tulajdon elleni továbbá a gazdasági 35 Albert Pierropoint: Executioner Pierropoint, Eric Dobbi Ltd. 2005. 173.o. 36 Bódi Stefánia: A halálbüntetés hazai szabályozásának története- különös tekintettel a katonai bűncselekményekre, Hadtudományi Szemle,Társadalomtudomány, 2008. 1 évf. 2 szám., 47-53. o. 37 Csemegi-kódex 21 32

bűncselekmények elkövetőivel szemben is. A koncepciós perekben is alkalmazták és az 1956- ot követő megtorlások időszakában is. A Csemegi-kódex módosítása volt az 1908. évi I. büntetőnovella, amelyet a Franz von Liszt által képviselt klasszikus büntetőjogi iskola fémjelzett. Ebben a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben alkalmazható nevelő intézkedésekről, valamint a büntetés felfüggesztését lehetővé tevő rendelkezéseiről híres. Ezek hiányoztak a Csemegi-kódexből. Az 1908. évi XXXVI. Törvénycikk a büntetőtörvénykönyvnek és a bűnvádi perrendtartás kiegészítéséről és módosításáról. A fiatalkorúakkal kapcsolatban kimondta, hogy ha a fiatalkorút halállal, fegyházzal, börtönnel, fogházzal kellene büntetni, akkor vele szemben fogházbüntetésnek, államfogházzal büntetendő cselekmény miatt pedig államfogházbüntetésnek van helye. A fogházbüntetés tartalma, ha a cselekményre a törvény halál vagy fegyházbüntetést állapít meg tíz év. 38 Kiemelendő még az 1921. évi III. törvénycikk az állami és társadalmi rend hatékonyabb védelméről, amely kimondta, hogy aki az állam és társadalom törvényes rendjének erőszakos felforgatására vagy valamely társadalmi osztály kizárólagos uralmának erőszakos létesítésére irányuló mozgalommal vagy szervezkedéssel összefüggően bűncselekményt vagy vétséget követ el, annak a büntetése halál. 39 Az 1930. évi II. törvénycikkel napvilágot látott a katonai büntetőtörvénykönyv- Ktbtk.- amely a közönséges büntetőtörvények alkalmazását rendelte el, kivéve, ha a Ktbtk. mást rendelt. Tartalmazta, hogy a halálbüntetést agyonlövéssel kell végrehajtani, kötéllel pedig akkor, ha több halálbüntetéssel fenyegetett cselekmény miatt szabták ki, amelyek között volt agyonlövéssel és kötéllel végrehajtható büntetés. A II. világháborús bűncselekmények szigorú büntetésén túlmenően elterjedtek azok a rendelkezések, amelyek a kialakulóban lévő újfajta politikai rendszer fenntartását segítették elő. Ekkor még mindig hatályban volt a Csemegi-kódex, amelynek következő módosítását az ún. harmadik büntető novella, az 1948. év XLVIII. törvény tartalmazta. 40 Fontos továbbá az 1945. évi VII. törvény is. Amely a népbíráskodás tárgyában kibocsátott kormányrendeletek törvényerőre emelkedéséről rendelkezett, valamint az ideiglenes nemzeti kormány 81/1945 ME számú rendelete a népbíráskodásról, amely a kiszabható büntetések körében nevesítette a halálbüntetést, és kimondta, hogy a népbíróság által kiszabott 38 1908.évi XXXVI. Törvénycikk 26. 39 1921.évi.III. törvénycikk 2. 40 1948. évi XLVIII. törvény a büntetőtörvények egyes fogyatékosságainak megszüntetéséről és pótlásáról 33

halálbüntetés kegyelmi úton életfogytiglani, vagy 10-15 évig terjedő, határozott tartamú fegyházbüntetésre változtatható át. A kegyelmezés joga pedig a Nemzeti Főtanácsost illeti meg, amely határozatát az Igazságügy-miniszter javaslatára hozta meg. 41 A rendelet halálbüntetéssel fenyegette a háborús bűnösöket, valamint kimondta azt is, hogy fiatalkorúak ügyében halálbüntetés nem szabható ki. Minden törvényszéki székhelyen népbíróságot kell felállítani, a népbíróság halálbüntetést kimondó határozatával szemben fellebbezéssel lehetett élni a Népbíróságok Országos Tanácsához. 42 A végrehajtás módjáról az ideiglenes nemzeti kormány 1400/1945. ME számú rendelete tartalmazott rendelkezést, amelynek értelmében a halálbüntetést golyó vagy kötél által, zárt helyen, de a nyilvánosság kizárása nélkül kellett végrehajtani. 43 Tovább azt is kimondta, hogy fiatalkorúak ügyében halálbüntetést csak akkor lehet kiszabni, ha a fiatalkorú a cselekmény elkövetésekor a 16. életévét már betöltötte. A következő fontosabb jogszabály az 1946. évi VII. törvény volt, amely a demokratikus államrend és a köztársaság büntetőjogi védelméről rendelkezett. Ez kimondta, hogy halállal büntetendő, aki a demokratikus köztársaság megdöntésére irányuló cselekményt követ el, mozgalmat vagy szervezkedést kezdeményez, vezet vagy azt lényeges anyagi támogatásban részesíti, illetve az is, aki olyan cselekményt követ el, amely közvetlenül, arra irányul, hogy a köztársasági elnököt életétől, testi épségétől, személyes szabadságától vagy alkotmányos hatalmától megfossza, vagy arra kényszerítse, hogy alkotmányos hatalmát meghatározott irányba gyakorolja, vagy ne gyakorolja. 44 Az 1947. évi XXXIV. Törvény a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szólva tartalmazta, hogy a halálbüntetést zárt helyen kötél által kell végrehajtani, ha pedig ez akadályokba ütközne, akkor golyó által kell végrehajtani. A népügyészség a kivégzésnél való jelenlétet bármely felnőtt személynek megengedhette. 45 A halálbüntetést kimondó döntéssel szemben semmisségi panaszt lehetett bejelenteni, akkor a népbíróság köteles volt az ügyet az ítélethozataltól számított nyolc nap alatt felterjeszteni a Népbíróságok Országos Tanácsához, amely köteles volt három nap alatt minél közelebbi tárgyalási határnapot tűzni. A Népbíróságok Országos Tanácsa a népbíróság ítéletét megsemmisíthette és új eljárást rendelt el vagy a törvénynek megfelelő új határozatot hozott. 46 Ezt követően megszületett a Büntető 41 81/1945. ME számú rendelet- 7. 42 Bódi Stefánia: A halálbüntetés hazai szabályozásának története- különös tekintettel a katonai bűncselekményekre, Hadtudományi Szemle, Társadalomtudomány, 2008, 1 évf. 2. szám, 47-53. o. 43 Az Ideiglenes Kormány 1400/1945. ME számú rendelete 44 1946.évi VII. törvény 1. (1) bekezdés, 5. és 10. 45 1947.évi XXXIV. törvény 1. 46 1947. évi XXXIV. törvény 19. (5) bekezdése és 20. (2) bekezdése 34

Törvénykönyv új általános része, vagyis az 1950. évi II. törvény. Ez ismerte a büntetések körében a halálbüntetést, a börtönt, a pénzbüntetést, az elkobzást és vagyonelkobzást, a közügyektől eltiltást, a foglalkozástól eltiltást és a kiutasítást. A halálbüntetés és a börtön mindig főbüntetések voltak. A halálbüntetés kegyelemből átváltoztatható volt más büntetési nemre. A büntetőjog teljes anyagát felölelő új kódex az 1961. évi V. törvény lett. A törvény a főbüntetések között ismerte a halálbüntetésen kívül a szabadságvesztést, a javító-nevelő munkát és pénzbüntetést is. Az 1961-es Büntető Törvénykönyvben a halálbüntetés alkalmazására eredetileg huszonnyolc cselekmény kapcsán volt lehetőség, amelyből tizenkettő katonai bűncselekmény volt. Halálbüntetés csak azzal szemben volt alkalmazható, aki a bűntett elkövetésekor a huszadik életévét betöltötte. Halálbüntetés mellett mellékbüntetésként csak vagyonelkobzást lehetett alkalmazni, a halálbüntetés kegyelemből húsz évig terjedő szabadságvesztésre volt átváltoztatható. 47 A halálbüntetéssel fenyegetett főbb cselekmények a következők voltak: összeesküvés lázadás kártevés rombolás merénylet hazaárulás az ellenség támogatása Ezt módosította a későbbiekben az 1971. évi 28. törvényerejű rendelet, amely megkülönböztette a vétséget és a bűntettet, továbbá bevezette az életfogytig tartó szabadságvesztést. 1971-ben aztán mellőzték a halálbüntetés alkalmazását a társadalmi tulajdont károsító, vagyon elleni cselekmények vonatkozásában, viszont olyan tényállása is volt, amelyet újonnan rendeltek halállal büntetni, ez a légi jármű jogellenes hatalomba kerítésének minősített esete volt. A halálbüntetést rendszerint hajnalban kellett végrehajtani, amin jelen kellett lennie az ügyésznek, az ítéletet hozó bírónak, a büntetés-végrehajtási intézet parancsnokának, az őrségnek és az orvosnak. Az 1978-as Büntető Törvénykönyvben a halálbüntetés kivételes jellegű büntetés lett, az állami elleni bűntetteket, a katonai 47 1961. évi II. törvény 36. (1),(2) és (4) bekezdés 35

bűncselekmények jelentős részét, a béke elleni és háborús cselekmények egy részét, és bizonyos köztörvényes cselekményeket fenyegették ezzel. 48 4.5. A halálbüntetés valamint a halálbüntetés eltörléséről A halálbüntetés alkotmányos megítélése olyan kérdés, amely heves vitákat váltott ki szinte az egész társadalomban. Különböző nézetek alakultak ki erre vonatkozóan. Az abolicionisták teljesen elvetették a halálbüntetés tényét, mivel szerintük az élet egyszeri és megismételhetetlen, egyedi s az államnak nincs joga ahhoz, hogy bárkit is megfosszon az életététől. Az utilitaristák nézetei szerint a halálbüntetés kedvezően befolyásolná a bűnözési rátát, mivel a halálbüntetés lehetősége visszatartó erőt jelentene. A halálbüntetésről való nézeteltéréseket a halálbüntetés eltörléséről szóló alkotmánybírósági határozat 49 zárta le, mely elsőként foglalkozott az élethez való jog értelmezésével. A határozat alkotmányellenesnek ítélte a halálbüntetést és megsemmisítette az erre vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az élethez való jog lényeges tartalma az éltben maradás és a halálbüntetés ettől fosztaná meg az embereket helyrehozhatatlanul. Az Alkotmánybíróság a Btk.-ban található büntetéseket is összevetette az élethez való joggal. Az élethez való jognál felvethető alkotmányossági kérdés: az életfogytig tartó szabadságvesztés. Az életfogytig tartó szabadságvesztés ellen felhozott legerősebb érv, hogy a hatályos Btk. szerint másodszor életfogytig tartó szabadságvesztésre elítéltnek nincs reménye a szabadulásra. Valójában késleltetett, lassú halálbüntetés, mert úgy kezdi meg büntetését az elítélt, hogy tudja, a börtönben fog meghalni. A döntésnél tehát mind az Alkotmány 54. (1) bekezdését, mind pedig a 8. (2) bekezdését is vizsgálta, és figyelembe vette. Az Alkotmánybíróság monista emberfelfogásával szemben Kis János fogalmazott meg éles kritikát. 50 A két jog közötti kapcsolat véleménye 48 Bódi Stefánia: A halálbüntetés hazai szabályozásának története- különös tekintettel a katonai bűncselekményekre, Hadtudományi Szemle, Társadalomtudomány, 2008, 1 évf. 2. szám, 47-53. o. 49 23/1990.(X.31.) AB határozat, Magyar Közlöny 1990. évi 107. szám 50 Dr. Paulovics Anita, Az élethez való jog korlátozhatósága, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXV/2.(2007), pp: 415-429 36

szerint nem oszthatatlan, mivel,,az emberi méltóság teljes megsemmisítésének nem az élet elvétele az egyedül lehetséges módja. 51 Teljesen megfosztható méltóságától az a személy, akit alacsonyabb rendű, semmifajta jogi védelmet nem élvező lényként kezelnek, és akivel el is fogadtatják ezt a helyzetet. Úgynevezett totális intézményekben, mint például a börtönökben, pszichiátriai osztályokon, koncentrációs táborokban ezt a megfosztást a végsőkig lehet vinni. Az Alkotmány Bíróság értelmezése szerint egy embert a méltóságától csak az életével együtt lehet megfosztani. Tehát a méltóság más módon történő megfosztása lehetetlen. 52 Vannak olyan nézetek is, amelyek ezzel ellentétes álláspontot képviselnek. Úgy gondolják a méltóságtól való megfosztásnak fokozati is léteznek. Jelentése nem más, mint hogy az embert méltóságában nemcsak meg lehet sérteni, hanem a sérelemnek különböző fokozatai is elképzelhetőek, például sérti az ember méltóságát, ha mint alacsonyabb rendű fajhoz tartozót, kitiltják a magasabb rendűnek deklarált kaszt tagjai számára nyitva álló helyekről. Még jobban sérti a méltóságot, ha az ilyen nézeteket valló személyeket megverhetik, kifosztják. 53 Ezzel szemben az élettől való megfosztásnak nincsenek fokozatai, az ember vagy él, vagy nem él. Másrészt a méltóságtól való megfosztás nem végérvényes. 54 Az élethez és az emberi méltósághoz való jog oszthatatlanságának elve az,,élet szentségének gondolatát jelenítik meg. Egy szekularizált államban, ahol az állam nem avatkozik be a vallásba, az emberek jogait érintő közhatalmi döntések igazolására nem szolgálhatnak vallási eszmék, ugyanis ezáltal az állam éppen az egyenlő emberi méltóság elvét sértené. Ez a felfogás az alkotmányjogi gyakorlatban azzal a következménnyel járhat, hogy az élet és méltóság egységes és abszolút értékének védelme az egyéni jogok, különösen az önrendelkezési jog sérelmét idézik elő. 55 Létezik egy dualista felfogás is, ennek értelmében a testi jogoktól, azaz a fizikai léthez kapcsolódó jogoktól elválnak az emberi nem különlegességét kifejező lélekhez kapcsolódó jogok, azaz az emberi méltóság joga, mely sérthetetlen. A dualista felfogás szerint az alapjogi hierarchiában a méltósághoz való jog az élethez való jog felett áll. 56 51 Kis János: Az abortuszról, Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1992. 200. o. 52 Dr. Paulovics Anita, Az élethez való jog korlátozhatósága,, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXV/2.(2007),pp: 415-429 53 Kiss János: Az abortuszról, Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1992. 199. o. 54 Dr. Paulovics Anita, Az élethez való jog korlátozhatósága,, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXV/2.(2007),pp: 415-429 55 Tóth Gábor Attila: Az emberi méltósághoz való jog és az élethez való jog, In: Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi Jogok, Osiris Kiadó, Budapest, 2003. 310. o. 56 Dr. Paulovics Anita, Az élethez való jog korlátozhatósága,, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXV/2.(2007),pp: 415-429 37

Az élethez és emberi méltósághoz való jog egymáshoz való viszonyát elemezve kiemelést érdemel, az 1990-es évek közepén, egy új Alkotmány koncepcióját összefoglaló álláspont, mely szerint az alkotmányos jogok alapját morális értékeknek kell alkotniuk, és a morálisan kötelező normák az Alkotmány által történő kinyilvánításukkal válnak a jogrendszer kötelező normáivá. Erre figyelemmel az alkotmánynak az emberi jogok lényegét és alapját a minden embert megillető méltóságban kell megjelölnie. Az emberi méltóság fogalma olyan alapvető értékeket tartalmaz, amelyet a legkülönfélébb elméleti és politikai irányzatok egyaránt elfogadnak, még ha más igazolás alapján is. 57 A halálbüntetés és eltörlése. Az élet elvételének egyéb esetei. A PPJE 1966-ban elfogadott szövege (6.cikk 2. pont) még akként rendelkezett, hogy,, olyan országokban,amelyek a halálbüntetést nem töröltél el, csak a legsúlyosabb bűncselekmény elkövetése idején hatályos törvényben meghatározott legsúlyosabb bűncselekményekért lehet kiszabni halálbüntetést. A PPJE-hez fűzött, a halálbüntetés eltörlését célzó második fakultatív jegyzőkönyv (1989) I. cikke viszont már úgy szól, hogy,, A jegyzőkönyvben részes államok joghatósága alatt senkit nem végezhetnek ki. Az EEJE eredeti, 1950, évi szövege még azt mondja :,, törvény védi mindenkinek az élethez való jogát. 1983-ban kelt hatodik jegyzőkönyv I. cikke azonban már kategorikusan fogalmazott:,,a halálbüntetést el kell törölni. Senkit sem lehet halálbüntetésre ítélni, vagy kivégezni. Ugyanakkor ez jegyzőkönyv még lehetővé tette, hogy egy állam törvényhozása rendelkezzen halálbüntetésről háború vagy annak közvetlen veszélye idején. Magyarországon a 2004. évi III. törvény hirdette ki az EEJE tizenharmadik, a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvét, amely azt is kizárja, hogy előírásaitól háború vagy a nemzet létét fenyegető más rendkívüli állapot esetén eltérjenek, továbbá megtiltja a fenntartások tételét is. A halálbüntetés eltörlését közvetlenül megelőző fejleményekhez tartozik, hogy az 1980. évi XVI. Törvény az állam elleni bűncselekmények büntetési tételeiből kiiktatta ezt a büntetési nemet. E alkotmánybírósági határozat idején hatályos Btk. szerint halálbüntetés - egyebek mellett - a következő bűncselekmények elkövetőivel szemben volt alkalmazható: népirtás, az emberölés minősített esetei, a terrorcselekmény minősített esetei, a katonai bűncselekmények közül a zendülés minősített esetei. 57 Bragyova András: Az új Alkotmány egy koncepciója, KJK, Budapest, 1995. 57. o. 38

Az Alkotmány 54 -a szerint mindenkinek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz. A Btk.-nak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának - az alkotmány 8. (2) bekezdésében megfogalmazott tilalmába ütközik a 23./1990. (X. 31.) AB határozat szerint. Indokolásában a testület kiemelte még:,,az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és máltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben. A,,halálbüntetés alkalmazása vagy eltörlése sem az őszbűnözésre, sem a korábban halálbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények gyakoriságára nincs bizonyítható hatással. A halálbüntetés megszüntetése továbbá nemzetközi tendencia. Már maga az EEJE 2. cikke kivételeket állapít meg az élethez való jog megfosztás tilalma (hatálya--) alól, amennyiben kimondja:,,az élettől való megfosztást nem lehet e cikk megsértéseként elkövetettnek tekinteni akkor, ha az a feltétlenül szükséges erőszak nem nagyobb alkalmazásából ered: a) Személyek jogtalan erőszakkal szembeni védelme érdekében (azaz jogos önvédelem vagy végszükség esetén) b) Törvényes letartóztatás foganatosítása esetén vagy a törvényesen fogva tartott személy szökésének megakadályozása érdekében c) Zavargás vagy felkelés elfojtása céljából törvényesen tett intézkedés esetén. A katonai eskü szövege szerint az állomány tagjai arra tesznek esküt, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, az állampolgárok jogait életük árán megvédik (korábban 1993. évi CX. Törvény, jelenleg a 2001. évi XCV. Törvény I. számú melléklete). Az Alkotmánybíróság szerint ez nem ellentétes az élethez való joggal. Itt ugyanis nem az élettől és emberi méltóságtól való állam általi, bizonyosan bekövetkező megfosztásáról van szó, mint a halálbüntetés esetében. Az eskü az élet feláldozásának kockázatát vállalja a katona. A hadsereg alkotmányos felhasználása esetén erre csakis idegen fegyveres támadása esetén, vagy felfegyverkezve elkövetett erőszakos cselekmények elhárításában való közreműködés során kerülhet sor ( 46/1994.(X.21.) AB hat.). 39

A 9/2004. (III.30.) AB határozatában a rendőrségi törvény azon előírását, miszerint a rendőr köteles a közbiztonságot és a belső rendet, ha kell, élete kockáztatásával is megvédeni. A rendőr tudja, vagy legalábbis tudnia kell, hogy amikor rendőrségi szolgálati jogviszonyt létesít, milyen követelmények terhelik. Személyes belátásán múlik, és nem állami kényszerből fakad, hogy rendőr lesz, illetve, hogy az is marad. A szolgálatot vállaló személy a rendőri hivatás komplex feladatinak ismeretében dönt, lényegében önrendelkezési jogát gyakorolva. Az életveszély valószínűsége, a rendőri szolgálattelesítéshez kapcsolódik. Az államra ezzel kapcsolatban olyan kötelezettség hárul, hogy olyan feltételeket teremtsen, megalapozzák a rendőri feladatok szakszerűségét, ezzel minimalizálva a rendőr életének elvesztésének kockázatát A rendőr oldaláról mindez úgy jelenik meg, hogy joga van a saját élete megóvásához szükséges felkészültség megszerzésére. A fegyverhasználatban, illetve fegyverhasználati jogban benne rejlik az élet kockáztatásának lehetősége. Fegyveres szervezetek, mindenekelőtt rendőrség tagjai fel vannak hatalmazva, hogy bizonyos helyzetben, meghatározott feltételek megléte esetén fegyverüket használják, az élet kioltásának kockázatát is vállalva. A lőfegyverhasználat esetei közül alkotmányosnak találta, hogy a rendőr lőfegyvert használhat az emberi élet kioltását szándékosan elkövető elfogására, szökésének megakadályozására. Ehhez az Alkotmánybíróságnak arról kellett állást foglalnia, hogy alkotmányosan megengedhető-e az emberi élet kockáztatása akkor, ha ez nem életveszély elhárítását célozza, hiszen abból a körülményből, hogy valaki korábban emberi életet oltott ki, nem következik, hogy további emberölésre vagy az életet veszélyeztető cselekmény elkövetésére készül. A testület megállapítása szerint ilyenkor a lőfegyverhasználat indokoltságát az élethez való jogból fakadó követelmény teremti meg, az élet kioltását elkövető személynek jogi eljárással kell szembesülnie, ami adott esetben csak elfogásával biztosítható. A határozathoz különvéleményt csatoló Holló András és Kukorelli István alkotmánybírók ezzel szemben úgy érveltek, hogy mivel az állam alkotmányosan nem rendelkezhet az élet elvételéről, törvényhozás útján sem hatalmazhat fel az élet kioltására, a fegyverhasználat csak az életek(ek) elleni támadás (életveszély) esetén igazolható. Egy alkotmánybírósági indítvány azt a kérdést is felvetette, hogy az élethez való jogból következik-e az önvédelemhez való jog abban a formában, hogy a maroklőfegyver 40

megszerzése és tartása az emberek elidegeníthetetlen önvédelmi joga lenne, miután az állam nem képes megvédeni polgárait. Az alkotmánybírósági válasz szerint az alkotmányból nem vezethető le a szabad lőfegyvertartás. A közbiztonság - az Alkotmány 40/A. (2) bekezdése szerint,,a rendőrség alapvető feladata. Mivel a fegyveres támadások megelőzésére a rendőrség sem képes, ezért engedi meg a kormányrendelet lőfegyver rendőrhatósági engedély alapján való megszerzését azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy a tevékenységük miatt életük, testi épségük fokozott védelmet igényel. Rendőrségi törvény: Az arányosság követelménye 15. (1) A rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával. (2) Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár. Fegyverviselési jog 22. A rendőr szolgálati fegyver viselésére jogosult. A szolgálati fegyver viselésével és tárolásával kapcsolatos szabályokat külön jogszabály állapítja meg. 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 37. Lőfegyverhasználat 46. (1) A lőfegyverhasználati jog gyakorlása független attól, hogy a rendőr egyenruhát vagy polgári öltözetet visel, szolgálatban vagy azon kívül van, és rendelkezik-e szolgálati lőfegyverrel. (2) A rendőr a lőfegyverhasználat során elsősorban a rendőrségnél rendszeresített lőfegyvert használja. Az Rtv. 53. (2) bekezdése alapján fegyverként használható más dolog lehet a nem rendszeresített lőfegyver és minden olyan eszköz, amely a rendőr feladatának teljesítését elősegíti. (3) A fegyverhasználatot megelőző figyelmeztetést érthetően, határozottan A törvény nevében fegyvert használok! szavakkal kell megtenni. (4) Szolgálati elöljárója parancsára a rendőr köteles a lőfegyverét használni. A lőfegyver parancsra történő használatának jogszerűségéért a parancsot kiadó szolgálati elöljáró a felelős. 41

E parancs végrehajtása csak akkor tagadható meg, ha a rendőr tudja, hogy a lőfegyver használatával bűncselekményt követne el. (5) Csapaterő zárt alakzatban történő alkalmazása esetén a rendőr saját elhatározásából is használhatja lőfegyverét, ha a zárt alakzattól elszakadt, vagy alakzaton kívüli feladat ellátására kap utasítást. 47. (1) A lőfegyverhasználat során a lövést lehetőleg végtagra kell irányítani. (2) Az Rtv. 55. -ában meghatározottakon túl nincs helye a lőfegyverhasználatnak, ha a lőfegyverhasználat az államhatáron átlövést idézne elő, valamint a határúton közlekedő személlyel szemben, kivéve, ha fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett támadást, vagy fegyveres ellenállást kell leküzdeni. (3) Ha a törvény csak a közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítása céljából teszi lehetővé a fegyverhasználatot és a közvetlen fenyegetés vagy támadás bármely oknál fogva megszűnt, a lőfegyverhasználati jogosultság is azonnal megszűnik. A lőfegyverhasználat további alkalmazásának helye nincs, ha az a célját elérte. 48. (1) A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani - számolva a becsapódást esetlegesen követő guru lattal is -, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt. (2) Ha a támadás közvetett - a támadó ahhoz tárgyat vagy állatot alkalmaz -, akkor a rendőr elsősorban tárgyra, állatra ad le lövést. A rendőr az őt, vagy segítőjét járművel elütni szándékozó támadó járművének kerekeire, az emberre uszított kutya támadása esetén az állatra leadott lövéssel hárítja el a veszélyt. (3) Mások személyét, vagyonát közvetlenül veszélyeztető megvadult állatra a rendőr akkor lőhet, ha a veszélyhelyzet elhárítására az adott körülmények között más lehetőség nincs. Szolgálati feladata teljesítésének érdekében a rendőr a testi épségét közvetlenül veszélyeztető állatot lelőheti. (4) A tárgyra, állatra irányuló lövésnek feltétele, hogy az ember életét, testi épségét ne veszélyeztesse. 49. (1) A lőfegyverhasználat során sérültet elsősegélyben kell részesíteni, gondoskodni kell orvosi ellátásáról, a közvetlen hozzátartozója értesítéséről. (2) A lőfegyverhasználatot, valamint a halaszthatatlan segítségnyújtást követően a rendőr közvetlen szolgálati elöljárójának haladéktalanul jelenti, és annak megérkezéséig a helyszínt biztosítja. A szolgálati elöljáró intézkedik a helyszíni szemle lefolytatására, függetlenül attól, 42

hogy történt-e személyi sérülés vagy keletkezett-e kár. A szolgálati elöljáró a lőfegyverhasználatról jelentést tesz a szolgálati út betartásával. (3) A lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv vezetője öt munkanapon belül köteles kivizsgálni a lőfegyverhasználat, illetve a lőfegyverhasználatnak nem minősülő lövés jogszerűségét, szakszerűségét. Különösen indokolt esetben a határidőt a) az általános rendőrségi feladatok ellátására létrehozott szerv aa) központi szervénél szolgálatot teljesítő rendőr esetében az országos rendőrfőkapitány, ab) egyéb szervénél szolgálatot teljesítő rendőr esetében - az országos rendőrfőkapitány egyidejű tájékoztatása mellett - az illetékes rendőrfőkapitány vagy a Rendőrség szerveiről és a Rendőrség szerveinek feladat- és hatásköréről szóló 329/2007. (XII. 13.) Korm. rendelet 2. (1) bekezdésében meghatározott szerv vezetője, b) a belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében az említett szerv főigazgatója, vagy c) а terrorizmust elhárító szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében az említett szerv főigazgatója öt munkanappal meghosszabbíthatja. (4) Ha a lőfegyverhasználatra fogvatartottal szemben került sor, erről a fogvatartásért felelős haladéktalanul értesíti a lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) főügyészség büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészét, valamint a fogvatartottal szemben eljáró szerv vezetőjét. A lőfegyverhasználattal összefüggésben lefolytatott vizsgálatot lezáró jelentést az iratokkal együtt meg kell küldeni az ügyésznek. 50. (1) A vizsgálat során jelentést kell íratni a lőfegyvert használó rendőrrel, a lőfegyver használatára utasítást adó szolgálati elöljáróval és azzal a rendőrrel, akinek hitelt érdemlő tudomása van az eseményről. Nem vehet részt a vizsgálatban, akinek jelentésírási kötelezettsége van. Ha a lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv vezetőjével szemben jelentésírási kötelezettség vagy egyéb kizáró ok áll fenn, a vizsgálatot a felettes rendőri szerv vezetője folytatja le. (2) A lőfegyvert használó rendőr jelentése a következőket tartalmazza: a) mikor, hol, kivel szemben, milyen fegyvert használt, hány lövést adott le, a leadott lövést hová irányította, a fegyver típusát, gyári számát, b) a lőfegyverhasználat okát, c) a megelőző intézkedéseket, 43

d) milyen sérülés történt, sor került-e elsősegélynyújtásra, orvosi ellátásra, hol tartózkodik a sérült, e) milyen kárt okozott a lövés, ki a károsult, a rendőr, valamint a károsult mit tett a kár enyhítésére, f) a helyszínre, a tanúkra, a bűnjelekre és az egyéb körülményekre vonatkozó adatokat, g) a fegyverhasználatra feljogosító törvényhelyre történő hivatkozást. (3) A vizsgálat során a helyszíni szemle és a rendőri jelentések adatait is figyelembe véve, a meghallgatáson történő megjelenésre való felkérés után meg kell hallgatni az érdekelteket, különösen az intézkedés által érintettet, a sérültet és azt, akinek a lőfegyverhasználat kárt okozott. (4) A vizsgálatot lezáró jelentés tartalmazza a) a lőfegyverhasználat jogszerűsége minősítésére vonatkozó megállapítást, b) a lőfegyverhasználat jogellenessége megállapítása esetén a felelősségre vonási eljárás megindítására vonatkozó döntést, c) a sérüléseket, valamint d) az okozott kárt. (5) Ha a lőfegyverhasználattal kapcsolatban a lőfegyvert használó rendőr szolgálati helye szerinti rendőri szerv vagy az (1) bekezdésben meghatározott felettes rendőri szerv vezetője bűncselekmény megalapozott gyanúját állapítja meg, feljelentést tesz az illetékes ügyészi szervnél, fegyelmi vétség gyanúja esetén intézkedik a fegyelmi eljárás lefolytatására. (6) A tárgyra vagy állatra irányuló, valamint a figyelmeztető és a nem szándékosan létrejött lövést a rendőr lehetőleg azonnal, szóban jelenti szolgálati elöljárójának, majd írásos jelentést készít, amely tartalmazza: a) mikor, hol, milyen célból, hány lövést adott le, b) a lövést kiváltó körülményeket, figyelmeztető lövésnél az alkalmazott megelőző intézkedéseket, vagy azok mellőzésének okait, c) a lövés irányát és következményét, d) ha a lövés sérülést vagy kárt okozott, annak leírását, e) a lövést követően tett intézkedéseit, valamint f) a helyszínre, a tanúkra, és az egyéb körülményekre vonatkozó adatokat. (7) Ha a (6) bekezdés szerinti lövés sérülést vagy kárt okozott, a lőfegyverhasználatra vonatkozó rendelkezések szerint kell a vizsgálatot lefolytatni 44

4.6. Dél-Afrikai abolíció, avagy a magyar példa első követője A magyar Alkotmánybíróság első követője a Dél-Afrikai Köztársaság alkotmánybírósága volt, amely 1995-ben hozott határozatot a halálbüntetésről. A testület párhuzamot vonva a magyar abolícióval - megállapította, hogy a demokratikus átalakulás során az alkotmányozók közötti nézetkülönbségek esetén az alkotmánybíróságnak kell - alkotmányjogi érvek alapján - döntenie a halálbüntetésről. Abban is hasonlóság mutatkozott, hogy a választópolgárok többsége mindkét államban helyeselte ennek a büntetési nemnek az alkalmazását. A délafrikai alkotmánybíróság az alkotmány értelmezése és részletes nemzetközi jogi összehasonlítás alapján így összegezte az álláspontját: Az élethez való jog és a méltósághoz való jog a legfontosabb és az összes többi alapjog forrásának minősülő jog az alkotmányban. Az államnak minden megnyilvánulásakor, így a büntetési rendszer kialakításakor is demonstrálnia kell, hogy az élethez és méltósághoz való jog különleges értéket képvisel. Mivel ez a két jog sem korlátozhatatlan, az alkotmánybíróság mérlegelte, hogy milyen alkotmányos szempontok vethetők fel a halálbüntetés mellett és ellen. Egyfelől megfogalmazható, hogy a halálbüntetés alkalmazása az élet és méltóság elpusztítását eredményezi, önkényesnek minősül, és a tévedés lehetősége is jelen van, miközben szigorú alternatív büntetés (az életfogytig tartó szabadságvesztés) áll rendelkezésre. Ezzel szemben a halálbüntetés nagyobb elrettentő hatására és bűnmegelőző szerepére szoktak hivatkozni, valamint arra, hogy a közvélemény megtorlásként az elkövető kivégzését tartja szükségesnek emberölés esetén. Az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a halálbüntetés nagyobb elrettentő és megelőző hatása nem igazolható, a megtorlás érve pedig nem vehető figyelembe a legalapvetőbb jogokkal szemben. Ugyanakkor az önkényesség és a tévedés lehetősége nem zárható ki a halálbüntetés alkalmazásakor. Mindezeket tekintetbe véve - a tizenegy tagú testület - 10 bíró szavazata alapján az alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a halálbüntetés sérti a kegyetlen, embertelen, megalázó bánásmód tilalmát, emellett nyolc bíró szerint sérti az élethez való jogot is. Ezért az alkotmánybíróság a halálbüntetést alkotmányellenesnek nyilvánította. 58 58 The State v. T. Makwanyane and M. Mchunu, CCT/3/94, Judgement of 6 June 1995. 45

4.7. A halálbüntetés kérdése az alapjogi bíráskodásban A nemzetközi és külföldi alapjogvédő intézmények közül az Egyesült Államok Legfelső Bírósága foglalkozott a legtöbbször érdemben a halálbüntetés kérdésével. Az 5. alkotmány kiegészítés kimondja:,,főbenjáró vagy egyébként súlyos bűncselekmény miatt senkit nem lehet felelősségre vonni a Nagy Esküdtszék vádindítványa vagy vádhatározata nélkül; senkit nem lehet ugyanazon bűncselekményért kétszer, életét vagy testi épségét fenyegető eljárás alá vonni, életet, szabadságot vagy vagyont sújtó ítéletet csak törvényes eljárás alapján lehet kimondani. A 14. cikk tagállamok számára fogalmazza meg, hogy törvényes eljárás nélkül senkit nem foszthatnak meg életétől, szabadságától vagy tulajdonától. 59 A Legfelső Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint a halálbüntetést nem lehet minden körülmények között kegyetlen és szokatlan büntetésnek tekinteni. A gyökeres változás 1972- ben következett be, amikor a bíróság a Furman v. Georgia ügyben két tagállam halálbüntetésről rendelkező törvényét alkotmányellenesnek nyilvánította. Az 5:4-es szavazati aránnyal meghozott döntés során többségbe került bírák elsősorban az önkényes és diszkriminatív ítélkezési gyakorlatot kifogásolták. Mindössze két bíró állította azt, hogy a halálbüntetés minden esetben alkotmánysértő, s közülük Brennan bíró hivatkozott arra, hogy az állam nem alkalmazhat olyan büntetést, amely összeegyezhetetlen az emberi méltósággal. 60 A Gregg-ügyben hozott döntés következtében a Legfelső Bíróságnak esetről esetre kellett megítélnie, hogy a kiszabott halálbüntetés alkotmányosnak minősül-e. Bár a bíróság a büntetőeljárás során elkövetett súlyos jogsértésre hivatkozva számos esetben akadályozta meg, illetve halasztotta el halálbüntetés végrehajtását, az ítélkezési gyakorlat nem irányul a halálbüntetés alkalmazásának szűkítésére. Az arányosság megítélése elsősorban a törvényhozás és az ítélkező bíróság feladata, alkotmányossági alapon csak kivételes esetben van lehetőség a beavatkozásra. A bíróság nem köteles vizsgálni hasonló ügyekben hozott ítéleteket az arányosság biztosítása érdekében. Nem aránytalan a halálbüntetés emberölés előkészületéért és emberöléshez nyújtott segítségért. Ugyanakkor felnőtt korú nő sérelmére elkövetett nemi erőszak miatt kiszabott halálbüntetés aránytalan. Az egyes bűncselekmények esetén kötelező halálbüntetés alkotmányellenes, mert kizárja a büntetés egyéniesítését. 61 A Legfelső Bíróság nem tulajdonít jelentőséget annak, hogy ha az adott államban a büntetéskiszabási gyakorlat a feketékkel szemben diszkriminatív, az elítéltnek azt kell 59 Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 318.o. 60 Furman v. Georgia,408 U.S. 238 (1972) 61 Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 320. o. 46

bizonyítnia, hogy őt az eljárás során hátrányos megkülönböztetésben részesítették. A McCleskey v. Kemp ügy arra szolgált statisztikai bizonyítékul, hogy az adott államban sokkal gyakrabban szabnak ki halálbüntetést azokkal a feketékkel szemben, akik fehér bőrű személyt öltek meg, mint azokkal a fehérekkel szemben, akik fekete bőrűt öltek meg. 62 Az uralkodó jogértelmezés szerint az alkotmány nem zárja ki, hogy fiatalkorú bűnelkövetőket ítéljenek halálra, nem sérti a kegyetlen és szokatlan büntetés tilalmát, ha az elítélt közel húsz évet tölt siralomházban az ítélet végrehajtása előtt, és egészen a közelmúltig alkotmányosnak minősült az értelmi fogyatékosok kivégzése is. A Legfelső Bíróság 2002-ben változtatta meg a felfogást:,,az értelmi fogyatékosok kivégzése a 8. alkotmány-kiegészítés által tiltott kegyetlen és szokatlan büntetésnek minősül. 63 A Legfelső Bíróság több határozatában kifejtette, hogy a halálbüntetésről elsősorban a törvényhozóknak illetve a választópolgároknak kell dönteniük. A bíróság nem jutott olyan következtetésre, hogy az állampolgárok döntő többsége helytelenül vélekedik a követendő társadalmi normákról. 64 Ez a bírói visszafogottság azt eredményezi, hogy az Egyesült Államok tagállamainak többségében és szövetségi szinten is a halálbüntetés mind a mai napig része az igazságszolgáltatásnak. A strasbourgi ítélkezési gyakorlatban a halálbüntetéssel kapcsolatban nem született érdemi döntés. Ennek legfőbb oka az, hogy az egyezmény 1950-ben megfogalmazott 2. cikke kifejezetten lehetővé tette az államok számára a halálbüntetés törvényes alkalmazását. A halálbüntetés békeidőben való eltörléséről rendelkező 6. kiegészítő jegyzőkönyv elfogadása óta pedig az Európa Tanács tagállamaiban senkit sem ítéltek halálra, így az ilyen tárgyú panasszal a strasbourgi fórumoknak nem kellett foglalkozniuk. A Soering-ügyben a halálbüntetés kérdése közvetett módon merült fel. A német állampolgárságú panaszost az Egyesült Királyságban tartották fogva és egy határozat az Egyesült Államokba történő kiadatásáról rendelkezett, hogy ellene Virgina államban büntetőeljárást büntetőeljárást folytatnak le halálbüntetéssel is sújtható emberölés gyanúja miatt. Az eset idején a kiadatási határozat miatt bepanaszolt Egyesült Királyságban a halálbüntetést már nem alkalmazták, de az állam ekkor még nem csatlakozott a 6. kiegészítő jegyzőkönyvhöz. Ezért az Emberi Jogok Európai Bírósága a kínzást és az embertelen, megalázó bánásmódot tiltó 3. cikk alapján bírálta el az ügyet. Mivel az egyezmény 2. cikke lehetővé tette a halálbüntetést nem lehetett olyan következtetésre jutni, hogy annak 62 McCleskey v. Kemp, 481 U. S. 279 (1987) 63 Atkins v. Virginia, 536 U.S. 304 (2002) 64 POWELL 1988 47

végrehajtása már önmagában embertelen bánásmódnak minősül, és minden körülmények között sérti 3. cikket. A bíróság azonban úgynevezett siralomház-szindróma egyezménysértőnek minősítette a tervezett kiadatást: Mivel Virginiában igen hosszú időt kellene siralomházban eltöltenie (az átlag hat-nyolc év) különösen végleges körülmények között, a halálbüntetés végrehajtása miatti állandó és fokozódó szorongás hatása alatt, a bíróság a panaszos kiadatás esetén,,kegyetlen bánásmód valós veszélyének lenne kitéve. Emellett a bíróság tekintetbe vette azt is, hogy a felelősségre vonás másképp is megoldható, mivel a panaszos kiadatását kezdeményezte Németország is, ahol nincs halálbüntetés. 65 A demokratikus jogrendű államok ma már szinte kivétel nélkül megtagadják a súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsított személy kiadatását, ha nem kapnak garanciát arra nézve, az egyesült államokbeli hatóságoktól, hogy a gyanúsítottat nem sújtják halálos ítélettel. 66 4.8. Halálbüntetés kérdése Oroszországban és az USA-ban Oroszország: Nem alkalmazható a halálbüntetés Oroszországban január 1-je, a korábbi moratórium letelte után sem, így döntött csütörtökön az orosz alkotmánybíróság. A testület külön hangsúlyozta: nem a halasztás meghosszabbításáról, hanem a halálbüntetés végleges betiltásáról van szó. Nem lehet újra bevezetni a halálbüntetést Oroszországban, miután január 1-én lejár az ide kapcsolódó moratórium. Így döntött csütörtökön az orosz alkotmánybíróság, Szentpéterváron. A halálbüntetés alkalmazását 1999-ben függesztette fel az alkotmánybíróság, összefüggésben azzal, hogy Oroszország az Európa Tanács tagja lett, és a tagság egyik feltétele ez volt. Az orosz alkotmánybíróság külön sajtóközleményben hangsúlyozta: nem a halasztás meghosszabbításáról, hanem a halálbüntetés végleges betiltásáról van szó. Utóbbinál 2009-es adatokról van szó. Az 1999-es döntés úgy szólt, hogy a moratórium mindaddig érvényes, amíg az olyan bűnözők, akiknek tetteire a törvény kizárólag halálbüntetést ír elő, nem kérhetnek esküdtszéki tárgyalást. Csecsenföldön, az utolsó helyen, ahol ez a lehetőség eddig nem állt fenn, január 1- től szintén bevezetik az esküdtszéki bíráskodás lehetőségét. 65 Sering v. Unetid Kingdom, 14038/88,Judgment of 7 July 1989. 66 Halmai Gábor és Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 321 o. 48

A Legfelső Bíróság nemrég az alkotmánybírósághoz fordult a moratórium január 1-jei lejárta miatt. A büntetés esetleges visszaállításával Oroszország ellentmondásba kerülhet korábbi nemzetközi vállalásaival. Bár az orosz politikusok többsége emiatt nem támogatja nyíltan a halálbüntetés visszaállítását, a felmérések szerint az oroszok kétharmada, esetenként pedig háromnegyede fontosnak tartaná azt. Sőt a Moszkovszkij Komszomolec nevű lap szeptemberi közvélemény-kutatása szerint az oroszok 80 százaléka támogatja a halálbüntetés visszaállítását. Vlagyimir Putyin kormányfő a halálbüntetés visszaállítása ellen érvelt eddig. Szerinte a legsúlyosabb büntetés nem vezet a kívánt eredményhez. Dmitij Medvegyev elnök viszont óvatosabb az ügyben. Utoljára 1996-ban voltak kivégzések Oroszországban. 67 Amerikai Egyesült Államok: A következő államokban bevett gyakorlat a halálbüntetés: Washington Oregon California Arizona Nevada Utah Wyoming Idaho Montana Colorado Texas Oclahoma Nebraska South Dacota Missuri Arkansas Mississippi Alabama 67 http://index.hu/kulfold/2009/11/19/oroszorszagban_eltoroltek_a_halalbuntetest/ Letöltés időpontja: 2013.12.27. 49

Teness see Georgia Florida South Carolina North Carolina Virginia Kentucky Indiana Ohio Pensylvania 68 68 https://www.google.hu/képkereső Letöltés ideje: 2013.12.27. 50

V. Fejezet 5.1. A magzati élet védelme, avagy az abortusz alkotmányjogi megítélése hazánkban Az élethez való joggal kapcsolatban a halálbüntetés eltörléséről szóló alkotmány bírósági határozat meghozatala után egy évvel, nevezetesen 1991-ben felmerült a kérdés az abortusz alkotmányos megítélésével szemben is. Az első abortusz határozat 69 alkotmányellenesnek minősítette a rendszerváltást megelőző időben keletkezett a terhességmegszakítást szabályozó 76/ 1978. (XI. 3.) MT. rendeletet. Az Alkotmánybíróság azzal az indokkal semmisítette meg a jogszabályt, hogy a terhességmegszakítás kérdése a magzat alanyi jogát érinti, ami pedig az alapjog tartalmának minősül, valójában formai hibára hivatkozva semmisítették meg az MT. rendeletet. A terhességmegszakítás során a magzat alanyi joga kerül szembe az anya önrendelkezési jogával. Ennek a szembenállásnak a feloldása során elsőként a törvényhozónak azt a kérdést kell tisztáznia, hogy a magzat jogalanynak tekinthető-e vagy sem. A testület értelmezése szerint az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalany lenne, de az sem, hogy nem lenne az, éppen ezért a törvényhozó mérlegelésén múlik, hogy jogalany tekinti-e a magzatot vagy sem. Amennyiben annak tekinti, megilletik a magzatot mindazon jogok, amik az élő embert is megilletik, mivel a megszületett emberek között sem lehet különbséget tenni az Alkotmány értelmében, sem fizikai, sem pedig életkor vagy tudati állapot alapján. Abban az esetben, ha a törvényhozó nem tekinti jogalanynak a magzatot, az anya önrendelkezési joga korlátozhatja a magzat élethez való jogát. Az államot ebben az esetben is terheli az objektív intézményvédelmi kötelessége, mivel az állam életvédelmi kötelezettsége nem csak az élethez való joggal rendelkező már élő emberekkel szemben áll fenn, hanem minden olyan lény vonatkozásában, amely az emberi élet védelme érdekében szükséges, így a magzat vonatkozásában is. Amennyiben tehát a magzat nem minősül jogalanynak az anya önrendelkezési joga korlátozhatja magzat élethez való jogát, de nem teljes mértékben, ugyanis az állam objektív intézményvédelmi kötelezettsége körében biztosítania kell a magzat tekintetében is egy minimális védelmet. A testület azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a törvényhozó ebben az esetben sem rendelhet el teljes abortusz tilalmat, ugyanakkor nem engedélyezheti az indok nélküli 69 64/1991.(XII.17.) AB határozat, Magyar Közlöny 1991. évi 139. sz. 51

abortuszt sem. Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta, hogy az abortusz nem lehet az anya magánügye. Az Alkotmánybírósági határozatot figyelembe véve alkotta meg az Országgyűlés az 1992. évi LXXIX. törvényt a magzati élet védelméről, melyben nem minősül a magzat jogalanynak, valamint rendelkezett a terhességmegszakítás törvényes kereteiről is. Alapvetően két esetben teszi a törvény lehetővé a terhességmegszakítást, az egyik esetet az egészségügyi indok jelenti, míg a másik esetet a terhesség 12. hete, ha az anya súlyos válsághelyzetben van. A súlyos válsághelyzet meglétét a terhes nőnek igazolnia kellett, kérőlap aláírásával. 70 5. 2. A magzat élethez való joga az Európai Unió joggyakorlatában Az Európai Uniónak nincs konkrét álláspontja az egyik legfontosabb kérdéssel kapcsolatosan, nevezetesen, hogy ki az a személy, ki minősül embernek és mennyiben érvényesül a magzati élethez való jog. Az Alapjogi Karta 2. cikke egyértelműen fogalmaz:,,minden embernek joga van az élethez. A 3. cikk 1. pontja ennél is tovább megy, mindenkinek joga van a testének sérhetetlenségéhez. A Karta továbbá rendelkezéseket tartalmaz az eugenikával és a szervkereskedelemmel kapcsolatban is (3 cikk. 2. pont) az,,érintett személy vonatkozásában, illetve az,,emberi lények klónozását illetően. Azaz egy cikkelyen belül háromféle jogi státuszú emberről beszélhetünk, úgy, hogy az emberek között (általában:,,everyone ) elvileg (meg--) nem lehet különbséget tenni, hiszem ugyanezen Karta 21. cikke rendelkezik a megkülönböztetés tilalmáról, beleértve a születés alapján történő megkülönböztetést is. Az Európai Unió egy 2007-es nyilatkozattal kiadott közleményében rögzítette, hogy 1997 óta az EU területén sehol sem hoztak halálos ítéletet és utalt arra is, hogy az emberi jogokról szóló európai egyezmény (ECHR) 6, jegyzőkönyvét, amely a halálbüntetés eltörlését írja elő béke idejére, már valamennyi EU tagállam ratifikálta ezt. A 13. jegyzőkönyvet, amely valamennyi esetre tiltja a halálbüntetést, már csak néhány tagállam nem ratifikálta ugyan, de valamennyi aláírta. A közlemény kiemelte azt is, hogy különösen aggasztó, hogy 2006 folyamán, a világon 25 országban 1591 embert végeztek ki és emiatt az EU-nak sürgősen fel 70 Dr. Paulovics Anita, Az élethez való jog korlátozhatósága, Sectio Juridica et Politica, Miskolc, Tomus XXV/2.(2007), pp: 415-429 52

kell lépnie. Maga a nyilatkozat, pedig kinyilvánította, hogy nem lehet olyan ország az EU tagállama, amelyik nem törölte el a halálbüntetést. Az Alapjogi Karta 2. cikkének 2. pontja úgy fogalmaz, hogy,,senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni. Kérdés, hogy a,,senki szó kit is takar. A,,senki lehet-e egy magzat is? 71 Még 1988-ban született meg az ún. Rothely-jelentés a genetikai tervezés etikai és jogi problémáiról. 1989-ben az Európai Parlament e jelentés elfogadását jelentő határozatában úgy foglalt állást a genetikai tervezés etikai és jogi problémái kapcsán, hogy a genetikai tervezés már 1989-ben tartós változásokat váltott ki a társadalomban, kiegészítve azzal, hogy nincsenek tudományos becslések arra nézve sem, hogy a genetikai módosítások milyen kockázatokkal járnak. Az abortusz problematikáját külön kezeli a határozat, azonban kijelenti, hogy az emberi embrió jogi státuszát rendezni kell, hogy nemcsak az embriókat, hanem a zigótákat is védelemben kell részesíteni és nem elegendő csupán útmutatókkal, ajánlásokkal kezelni ezt a problémát. 1989-ben egy másik, az úgynevezett Casini-jelentés is napvilágot látott a mesterséges megtermékenyítés kapcsán, kifejtve, hogy korlátozni kell a létrehozott embriók számát és azok lefagyasztásának idejét is. 8 évvel később az emlékezetes bárány-klónozást követően az Európai Parlament kimondta, hogy az EU tagállamoknak be kell tiltaniuk a klónozást. Ugyanebben az évben az Európai Parlament előírta, hogy az általa felállított európai szakértői bizottság révén kidolgozandó javaslatoknak az emberi méltóság talaján kell állniuk. Az Unió Tanácsa gyorsan reagált ezekre a törekvésekre: Amszterdamban a kormányfők politikai egységet hirdettek az emberi klónozás elleni küzdelemben és felkérték az Európai Bizottságot, hogy a biotechnológiai találmányok szabályozásánál ezekre a törekvésekre legyen figyelemmel. 2000 szeptemberében az emberi klónozásról hozott külön határozatot az Európai Parlament. A határozat A, pontjában rögzítette az európai jogalkotó azt, hogy az emberi méltóság és az emberi lények értéke a tagállamok alkotmányainak fő védendő céljai között szerepelnek. A határozat megerősíti a korábbi döntéseket: klónozás tilalma és az alternatív megoldások támogatása. A határozat 1. pontja kijelenti, hogy az emberi jogok és az emberi méltóság, az emberi élet tisztelete a politikai jogalkotás állandó célja. 71 Dr. Lovászy László Gábor Ph. D., szakmai tanácsadó Európai Parlament, Brüsszel: Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról a magyar alkotmányozás fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából, Európai jog, 2010, 5. szám 53

5.3. A magzat jogképessége Különböző életkorú emberek eltérő mértékű jogképességgel? Mit mond a magyar jog? Bizonyos felfogások szerint szerepet játszik, illetve játszhat az abortusz megítélésében az anya életkora is, amely alapján különböző kategóriákba sorolják az embereket cselekvőképességük szerint (cselekvőképes, korlátozottan cselekvőképes személyek). A magyar polgári jogban minden 18. életévét betöltött személye cselekvőképesnek tekinthető, a 18. életévét be nem töltött személyek, pedig korlátozottan cselekvőképesek, természetesen lehetséges olyan helyzet is, amikor nem az életkorra, hanem tudati állapotra tekintettel vonnak valakit, cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá. A jogképesség megítélésben már más szempontok relevánsak. A Ptk. 9. -a korlátozó megfogalmazást tartalmaz a jogképességre nézve, azáltal, hogy bizonyos életszakaszon túl kell jutnia az embernek ahhoz, hogy jogképes lehessen. Nevezetesen élve el kell hagynia az anyaméhet, azaz a magzat akkor lesz jogképes, ha elhagyja az anya testét függetlenül attól, hogy önállóan képes-e az életre vagy sem (itt az inkubátorba tett csecsemőket kell érteni). Fontos megemlíteni, hogy addig, ameddig a gyermek nem születik meg, tehát az anya méhében van függő jogi helyzet alakul ki és a magzat feltételes jogalanyisággal, rendelkezik, mely azáltal válik teljes jogalanyisággá, hogy a gyermek elhagyja az anya testét. A Ptk. 10. -a lehetővé teszi a magzat számára gondok kirendelését, amennyiben az anya érdekei ellentétesek a magzatéval. Ez a szabály a magzat jogalanyiságát ismeri el, ugyanis dolognak, tárgynak nem lehet gondnokot kirendelni. 72 Erre sor került az ún. bajai magzat-perben, 1998-ban lezajlott tárgyaláson egy akkor 13 éves kislány esett teherbe egy 24 éves férfitól és abortuszt szeretett volna, szabadulni a magzattól. Egy magát életpártinak minősítő társadalmi szervezet meghatározott összeget helyezett letétbe a magzat javára, így dologi várománya keletkezett. Erre a dologi várományra, valamint az anya és magzat közötti érdekellentétre hivatkozva nyújtotta be a társadalmi szervezet a keresetet, megakadályozva így a kérvényezett terhességmegszakítást. Az elsőfokú határozat úgy rendelkezett, a per jogerős befejezéséig a műtét nem végezhető el, ennek ellenére mégis elvégezték a beavatkozást így a per megszűnt. A határozat meghozatala 72 Dr. Lovászy László Gábor Ph. D., szakmai tanácsadó Európai Parlament, Brüsszel: Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról a magyar alkotmányozás fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából, Európai jog, 2010, 5. szám 54

során a bíróság az Alkotmányt önhatalmúlag értelmezte továbbá az első abortusz határozatot, 73 ugyanis az első abortusz határozat is kimondja, hogy :,,Az önrendelkezési jog mint a magzati élet feletti rendelkezés alapja eleve csak akkor merülhet fel, ha feltesszük, hogy a magzat jogilag nem ember. Ha a magzat jogalany, alanyi joga van az élethez. Ebben az esetben az anya önrendelkezési joga szabály szerint nem, hanem csupán néhány rendkívüli határesetben érvényesülhet. Ekkor az önrendelkezési jogra hivatkozva éppúgy nem lehet megszakítani a terhességet, mint ahogy nem lehet megölni a kilenc hónapig tartó más állapotnál bizonyosan nagyobb terhet jelentő, már megszületett nyitott gerincű csecsemőt. 5. 4. Az anya vagy a magzat életéről van szó az abortusz során? A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény kimondja, hogy a fogantatással indul, amely alapján a magzat védelmet és tiszteletet érdemel. A törvény 12 hetes korig embrió elnevezéssel illeti a magzatot. Ma az anya önállóan rendelkezhet embriója életéről, addig, amíg a törvény az abortuszt megengedi. Hangsúlyozandó, hogy jelen értelmezésben egy új és egészséges emberi életről van szó, mert az embrió sem biológiailag, sem pedig funkcionálisan nem az anya egyébként is önmagában életképtelen szövetdarabja, vagy egy holmi beültetetett idegen dologösszesség. 74 Véleményem szerint az abortusz a magzat életét érintő lényeges kérdés és egyértelműen nem az anya életéhez kapcsolódik, hanem a magzati lét sorsához, mivel az anya életét,,csupán biológiai változások révén érinti a terhesség, ezzel szemben az abortusz egy élőlény életét,,szünteti meg. A,,lombik baba jogi megítélése: A lombik bébik jogi megítélése a mai napig sem egyértelmű és tisztázott, hiszen a lombik program 75 segítségével az anya testén kívül történik a fogantatás, és utána kerül az embrió a 73 64/1991.(XII. 17.) AB határozat 74 Dr. Lovászy László Gábor Ph.D., szakmai tanácsadó Európai Parlament, Brüsszel: Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról a magyar alkotmányozás fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából, Európai jog, 2010, 5. szám, 3-11o. 75 1978. augusztus 12-én a The Lancet című angol orvosi szaklapban megjelent egy rövidke és alig észrevehető közlemény, melyben Patrick Steptoe és Robert Edwards jelentették be, hogy megszületett az első lombikbébi, Louise Brown. Az anya kilencévi meddőség után in vitro azaz az anyaméhen kívüli - megtermékenyítéssel adott életet leánygyermekének. Nem sokkal később egy kalkuttai jelentés adta hírül, hogy az első lombikbébit még ugyanabban az évben egy újabb követte Indiában. 55

beültetésre. Fontos azonban megemlíteni azt, hogy az ily módon fogant embriók esetén is a visszaültetés előtt az apának is joga lehet az embrió felett rendelkezni. A lombikprogram további sajátossága, hogy a beültetést megelőzően mindkét szülőnek, tehát az anyának és az apának is egybehangzóan és egyértelműen ki kell jelentenie, hogy akarják a mesterséges megtermékenyítést. Továbbá mind az anya, mind pedig az apa egyenlő mértékben rendelkezhet az embrió sorsa felől, bizonyos elméletek szerint ugyanígy meg kell, hogy illesse az apát a magzat élete feletti rendelkezési jog a természetes teherbeesés során is, ne csupán az anya döntésén múljon a magzat élete. 76 5. 5. Az abortusz szabályozása az 1992. évi LXXIX. törvényben 5. (1) A terhesség csak veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, az e törvényben meghatározott feltételekkel szakítható meg. (2) Súlyos válsághelyzet az, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz. 6. (1) A terhesség a 12. hetéig szakítható meg, ha a) azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja; b) a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban vagy egyéb károsodásban szenved; c) a terhesség bűncselekmény következménye, valamint d) az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén. (2) A terhesség az (1) bekezdésben foglalt feltételek esetén a 18. hetéig szakítható meg, ha az állapotos nő a) korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen; b) terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismeri fel korábban, vagy az egészségügyi intézmény, illetve valamely hatóság mulasztása miatt haladta meg a terhessége az (1) bekezdésben foglalt időtartamot. (3) A terhesség a 20. hetéig a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hetéig szakítható meg, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. 76 Navratyil Zoltán: Az asszisztált reprodukciós eljárások a jogi szabályozás tükrében - különös tekintettel az in vitro embrió helyzetére, www.law.klte.hu/jogimuhely/.../navratyil%20zoltán%20-%20az%20ass Letöltés ideje: 2012.02.23. 56

(4) A terhesség az időtartamától függetlenül szakítható meg a) az állapotos nő életét veszélyeztető egészségi ok miatt, illetve b) a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása esetén. A törvény 5. -ának szabályozásából is látszik, hogy a terhesség megszakítását első sorban a veszélyeztetettség valamint terhes nő súlyos válsághelyzetére alapozva, kérelemre lehet kezdeményezni. A továbbiakban meghatározza a terhességnek azon szakaszát ameddig még a törvény, engedélyezi az abortuszt. Általában a törvény a nő egészségi állapota vagy a magzat fejlődési rendellenessége, illetve a születés utáni életképtelensége esetén teszi lehetővé a terhesség megszakítását. Ezzel együtt olyan körülményeket is megjelöl, melyek fennállása esetén a terhesség időtartamtól függetlenül megszakítható, nevezetesen: - az állapotos nő életét veszélyeztető egészségügyi ok - a magzatnál a születés utáni léttel összeegyeztethetetlen rendellenesség fennállása. Fontos megemlíteni, hogy a terhesség engedély nélküli megszakítása bűncselekménynek minősül, melyet a Büntető Törvénykönyv büntetni rendel (mind az anya általi magzat elhajtást, mind pedig a más személy általi magzatelhajtást). Btk. 169. (1) Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtást a) üzletszerűen, b) a nő beleegyezése nélkül, c) súlyos testsértést vagy életveszélyt okozva követik el. (3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás halált okoz. (4) Az a nő, aki magzatát elhajtja, vagy elhajtatja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 57

VI. Fejezet 6. 1 A terhességmegszakítás szabályozása az Amerikai Egyesült Államokban Az USA-ban nemrég (2007 évben) tiltották be az, akár féléves magzatok megölését, abortálását illetve annak egy meghatározott formáját. A törvény által tiltott módszer lényege, hogy a terhesség 3-6 hónapja között művi vetélés céljából megindítanak egy szülést, a magzat törzsének és lábának a világra jöttével, majd kiszivattyúzzák a koponyaüreget. A magzatnak az USA-ban sincs egyértelmű jogképessége, ez erre irányadó ügyben 77 az Amerikai Egyesült Államok legfelsőbb bírósága úgy döntött, hogy az állam és a közérdeke, hogy a magzat védelme nem járhat az állapotos nők negyedik alkotmány kiegészítésében 78 biztosított jogának megsértésével. 2004 évben újabb jogalkotói fejlemény született az erőszak áldozatául esett meg nem született magzatokról szóló törvény 79. A törvény jelentősége abban rejlik, hogy amennyiben a jelenleg létező 68,,szövetségi bűncselekmény elkövetése során hal meg a magzat, akkor jogilag is áldozatnak (személynek) minősül. A törvény nem lépett hatályba, mert megtámadták annak alkalmazását. Vermont államban is hasonló kezdeményezés indult, Patricia Blair ikermagzatait vesztette el egy ittas vezető miatt, aki csak közlekedési baleset okozása miatt felelt. Az államban éppen egy liberális politikus, Vincent Illuzi szenátor kezdeményezett egy olyan jogszabályt az ügy kapcsán, amely alapján emberölésnek is minősülhetne ez az eset. Az ügy érdekessége, hogy az abortuszpárti szenátor nem a magzatok érdekében vagy védelmében, hanem a szülők által elszenvedett különleges veszteségekért kívánja a jogszabályt. 80 77 Ferguson v. The City of Charleston, 2000 78 A negyedik alkotmány kiegészítés garantálja a személyi biztonságot, valamint lakóházaknak, okmányainak és tulajdonának a biztonságot, a megalapozatlan házkutatásoktól és lefoglalásoktól való mentességet. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat is utal erre a jogra a nők magánszférához való jog formájában. 79 Unborn Victims of Violence Act, 2004 80 Dr. Lovászy László Gábor Ph. D., szakmai tanácsadó Európai Parlament, Brüsszel: Rövid elmélkedés a modern abortusz-paradoxonról a magyar alkotmányozás fényében az állam életvédelmi kötelezettsége szempontjából, Európai jog, 2010, 5. szám, 3-11. o. 58

6. 2. Abortuszkérdés Hollandiában, Csehországban, Svédországban, Franciaországban és Ausztriában Hollandia: Hollandiában nincs konkrétan szabályozva, hogy hányadik hétig legális a beavatkozás, csak egy intervallumot határozott meg a jogalkotó: a fogamzás és az életképesség elérése közötti időszakban. Az életképesség elérését általában a terhesség 24. hetéhez kötik, ugyanakkor a 22. hét után csak ritkán végeznek abortuszt. A beavatkozás elvégzését mindig megelőzi egy 5 napos várakozási idő. Csehország: Csehországban az abortusz a terhesség 12. hetéig legális, de 1993. óta a társadalombiztosítás csak az egészségügyi okok miatt végrehajtott terhesség-megszakítást fedezi. Svédország: Svédország 1974. óta egészen a 18. hétig garantált a terhesség mesterséges megszakításához való jog, eddig az időpontig bármilyen okból el lehet végezni. A 18. és a 22. hét között az abortuszhoz orvos hozzájárulása szükséges, és csak egészségügyi indokkal engedélyezhető elvégzése. Franciaország: Franciaországban 1975. óta az abortusz alapszabály szerint csak a 10. hétig engedélyezhető. További feltételek a tanácsadáson való részvétel és az egyhetes várakozási idő. A 10. hét után csak akkor végezhető el az abortusz, ha a magzat súlyos testi fogyatékosságban szenved vagy a nő egészségét, veszélyezteti a terhesség; ilyenkor két szakorvos véleményét kell kikérni. Ausztria: Ausztriában a kérelmezett abortusz akkor legális, ha az a nő életét, fizikai vagy lelki egészségét védi, vagy ha a magzat valószínűsíthetően súlyos fejlődési rendellenességgel születne meg. A szexuális erőszak eredményeként létrejött terhesség megszakítása, illetve a mesterséges terhesség-megszakítás szociális vagy gazdasági okból való engedélyezése csak a terhesség első harmadában törvényszerű. 81 81 http://tasz.hu/betegjog/az-abortusz-kulfoldi-szabalyozasa, Az abortusz külföldi szabályozása 59

VII. Fejezet Az eutanázia 7.1 Eutanázia kérdése az alkotmányos demokráciákban Az eutanázia a gyógyíthatatlan beteg halálának meggyorsítása vagy előidézése szenvedésének megrövidítése céljából. Az aktív eutanázia a halál,,tevőleges, kémiai, fizikai stb. eszközökkel történő előidézését jelenti, míg a passzív eutanázia esetében a betegnek nem nyújtanak vagy abbahagyják az életmentő, életfenntartó kezelését és ezáltal hagyják meghalni. A passzív eutanáziának lényegében két megvalósulási formája van: a beteg saját döntésen alapuló önkéntes, illetve a más (orvos) döntésén alapuló eutanázia. 82 Megkülönböztethető még továbbá direkt és indirekt eutanázia is: az előbbi esetben az orvos szándéka a beteg halála, az utóbbi esetben viszont az orvos tevékenységének előre látott, de nem szándékolt következménye a beteg halála. Indirekt eutanáziának minősül például, ha az orvos fájdalomcsillapítási céllal olyan mennyiségű narkotikumot ad be a betegnek, amely megrövidíti a beteg életét. Az eutanázia kapcsán tárgyalható, de attól különböző eset, amikor az orvos segítséget nyújt a beteg öngyilkosságához, például ahhoz szükséges szer átadásával. Az eutanázia legfontosabb feltétele tehát az, hogy az orvos mindig a beteg érdekében cselekszik. Ezért helytelen az eutanáziát összekeverni az azzal éppen ellentétes célú hitleri eugenikaprogrammal, amelynek keretében értéktelennek minősítette embercsoportok (fogyatékkal élők, pszichiátriai betegek, alkoholisták stb.) kényszersterilizálása, majd végül legyilkolása zajlott. Az eutanáziadilemma napjainkban egyre megkerülhetetlenebbé váló emberi kérdésként jelentkezik, s ezt két okra szokás visszavezetni. Egyrészt a modern orvostudománnyal a beteg haldoklása akár évekig is meghosszabbítható, ezért az orvosok, a betegek és a hozzátartozók korábban nem ismert döntési helyzetekbe kerülnek. Másrészt manapság sokan másképpen gondolkodnak a halálról, mint régen, és nem tartják kötelességüknek elviselni a haldoklással járó testi és lelki szenvedéseket, s haldoklásuk lerövidítését kívánják. Az eutanázia legalizálásának pártolói az emberi méltósághoz való jogból következő egyéni önrendelkezési jogra helyezik a hangsúlyt, és arra emlékeztetnek, hogy az élethez való jog az élethez való jogból nem következik, hogy élni kötelesség. Az ezzel szembenálló alapjogi felfogásokban gyakran felbukkanó szempont, hogy az államnak intézményes kötelezettsége védeni az emberi életet, és ez alapvető alanyi jogok korlátozásával 82 Sári János- Somody Bernadette: Alapjogok, Alkotmánytan II., Osiris Kiadó Budapest, 2008, 98.o. 60

is járhat. Más megközelítések szerint az önrendelkezési jog nem is terjed odáig, hogy az egyén szabadon rendelkezhet saját élete felett. 83 7.2. Eutanázia megítélése hazánkban, az ellátás visszautasítása A hatályos egészségügyi törvény a passzív eutanáziát az ellátás visszautasításának jogaként nevesíti. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. Törvény (Eütv.) a betegjogok körében rendelkezik az ellátás visszautasításának jogáról, amelynek gyakorlását a törvény két esetben további feltételekhez köti. Az egyik ilyen eset 20. (2) bekezdése. Eütv. 20. (1) A cselekvőképes beteget - a (2)-(3) bekezdésekben foglaltakra tekintettel, illetőleg a (6) bekezdésben foglalt eset kivételével - megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. (2) A beteg minden olyan ellátást, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében utasíthat vissza. Ez utóbbi esetben a visszautasítást az egészségügyi dokumentációban rögzíteni kell, amelyet a tanúk aláírásukkal hitelesítenek. A Magyar Orvosi Kamara Orvosetikai Kódexének 51. pontja kimondja, hogy az eutanázia minden formája összeegyeztethetetlen az orvosi etika elveivel, mindemellett azonban elismeri, hogy indokolt a végső állapotba jutott, a tudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan beteg testi és lelki szenvedéseinek csökkentése. Az egészségügyi törvény szerint a betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül - megfelelő ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. A visszautasítás ez esetben is csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve a beteg írásképtelensége esetén két tanú együttes jelenlétében történik. Ez a visszautasítás csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg, illetve hogy a betegség jellegére vonatkozó, említett feltételek fennállnak, továbbá a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő harmadik napon- két tanú előtt- ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Az említett 83 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok,osiris Kiadó Budapest, 2008, 348-49.o. 61

visszautasítások esetén meg kell kísérelni a beteg döntése hátterében lévő okok feltárását és a döntés megváltoztatását. A beteg nem utasíthatja vissza az életfenntartó vagy életmentő beavatkozást, ha várandós és előre láthatóan képes a gyermek kihordására. 84 Az egészségügyi törvény további megszorításokat tartalmaz a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes betegek ellátás-visszautasítási jogával kapcsolatban. Eütv. 21. (1) Cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a 20. (2) bekezdése szerinti ellátás nem utasítható vissza. (2) Amennyiben cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén a 20. (3) bekezdése szerinti ellátás visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozatpótlásra nincs szükség. (3) A kezelőorvos a (2) bekezdésben foglalt kötelezettsége teljesítése érdekében - szükség esetén - igénybe veheti a rendőrhatóság közreműködését. (4) A (2) bekezdésben meghatározott nyilatkozat pótlására irányuló eljárás során a bíróság nemperes eljárásban soron kívül jár el. Az eljárás tárgyi költségmentes. Ha e törvényből, illetve az eljárás nemperes jellegéből más nem következik, a bírósági eljárásban a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályait kell megfelelően alkalmazni. 22. (1) A cselekvőképes személy - későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére - közokiratban visszautasíthat a) a 20. (1) bekezdése szerinti egyes vizsgálatokat, beavatkozásokat, b) a 20. (3) bekezdése szerinti beavatkozásokat, valamint c) egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők. (2) A cselekvőképes személy - cselekvőképtelensége esetére - közokiratban megnevezheti azt a cselekvőképes személyt, aki az (1) bekezdés szerinti jogát helyette gyakorolhatja. (3) Az (1)-(2) bekezdés szerinti nyilatkozat abban az esetben érvényes, ha pszichiáter szakorvos - egy hónapnál nem régebbi - szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg. A nyilatkozatot kétévente meg kell 84 Sári János- Somody Bernadette: Alapjogok, Alkotmánytan II., Osiris Kiadó Budapest, 2008, 98-99.o. valamint az 1997. évi CLIV. Törvény 20. (2),(3),(4) és (6) bekezdése 62

újítani, és azt a beteg bármikor - cselekvőképességére, illetve alaki kötöttségre tekintet nélkül - visszavonhatja. (4) A (2) bekezdés szerinti cselekvőképes személy beavatkozást visszautasító nyilatkozata esetén a 20. (4) bekezdése szerinti bizottság nyilatkozik, hogy a) az (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak, továbbá b) a (2) bekezdés szerinti személy döntését annak következményei tudatában hozta meg. 7.3. Az alkotmánybíróság határozata az eutanáziáról Az Alkotmánybíróság 22/2003. (IV.28.) határozata szól az eutanázia kérdéséről. Az eljárást indítványozók szerint az egészségügyről szóló korábbi, 1972. évi II. törvény azon rendelkezése, amely az orvos kötelességévé tette, hogy az általa gyógyíthatatlannak tartott beteget is a legnagyobb gondoskodással gyógyítsa, alkotmányellenes. Álláspontjuk szerint ugyanis az alkotmányban biztosított emberi méltósághoz való jog magában foglalja az élet méltó befejezéséhez való jogot is. Ez pedig a gyógyíthatatlan betegek esetében azt jelenti, hogy a betegséggel járó testi és lelki szenvedéseiket az orvos ne kényszerüljön akár a beteg akarata ellenére is meghosszabbítani. Az Alkotmánybíróság előtt folyó eljárás közben született meg az új, ma is hatályos Eütv. Az indítványozók a Büntető Törvénykönyv azon rendelkezéseit, amelyek szerint a törvény büntetéssel fenyeget olyan tevékenységet is, amelyet a beteg kívánságára halála bekövetkeztéhez nyújtott orvosi segítséget - amelyet a beteg alkotmányon alapuló jogából következően jogszerűnek kellene tekinteni. Alkotmányellenesnek tartották továbbá, hogy a törvényhozó,,méltányossági ölésként nem különíti el az emberölés törvényi tényállását és nem kezeli privilegizált tényállásként azt az esetet, ha valaki a gyógyíthatatlan és szenvedő beteget kifejezett akarata hiányában méltányolható szánalomból segíti a halálba. Az indítványozók érvelés két irányba rendezhető. Az egyik irányt azok a megállapítások jelentik, amelyek szerint az Eütv. rendelkezései a súlyos és gyógyíthatatlan betegek számára csak azt teszik lehetővé, hogy az életének további fenntartásához szükséges orvosi kezelést visszautasítsa, azt azonban nem, hogy orvosi segítséget vegyen igénybe ahhoz, hogy életének méltó módon véget vethessen (aktív eutanázia); ez pedig összeegyeztethetetlen a beteg emberi méltósághoz való jogával. Másik iránya, hogy véleményük szerint a törvény által megengedett passzív eutanázia tartalmaz alkotmányellenes, a beteg önrendelkezési jogát korlátozó rendelkezéseket. Így alkotmányellenes az Eütv.-nek az a rendelkezése, az ellátás 63

visszautasításának jogát az életfenntartó vagy életmentő beavatkozások végzése tekintetében csak akkor engedi meg, ha a betegség az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül megfelelő egészségügyi ellátás mellett is - halálhoz vezet és gyógyíthatatlan. Az indítványozók végül a beteg kifejezett rendelkezésének hiánya esetén is megengedhetőnek tartják a passzív eutanáziát, ha a közeli halállal viaskodó betegnek nem tulajdonítható olyan, az emberi méltóság körében értelmezhető érdek, amely az életének fenntartása mellett szólna. 85 Ezzel az Alkotmánybíróság nem értett egyet, azon indok alapján, miszerint az élethez fűződő jog kiemelkedő értékére tekintettel az orvosi bizottság közreműködése szükséges és arányos, hiszen ez alapján lehet objektív állásfoglalást kapni arról, hogy a beteg valóban gyógyíthatatlan betegségben szenved-e, illetve cselekvőképes-e, azaz teljes mértékben tudatában van-e döntésének következményeinek. A testület kitért arra is, hogy az élethez való jog, mint kiemelkedően fontos alkotmányos alapjog alapján az államot egyfajta általános életvédelmi kötelezettség terheli. (22/2003. (IV. 28. AB határozat) 7.4. Az ellátás visszautasításához való jog az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban Az orvos-beteg viszonyt a megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezés elve (informed consent) határozza meg, amely szerint az orvos csak a megfelelően informált beteg önkéntes felhatalmazása alapján végezheti el a szükséges vizsgálatokat és beavatkozásokat. Az Egyesült Államokban ezt a common law-ban gyökerező elvet Cardozo bíró keltette életre, amikor Schloendorf-ügyben kifejtette, hogy minden felnőtt ember maga rendelkezik saját testével, s az orvosok új generációjának szemléletét már e doktrínának, a tájékozott beleegyezés elvének kell alakítania. 86 Az 1970-es évektől egyre több bírósági döntés ismerte el, hogy a magánélethez való alkotmányos jog alapján a döntésképes betegek visszautasíthatják az életmentő és az életfenntartó kezeléseket is. A Legfelső Bíróság Cruzanügyben hozta meg irányadó döntését. Az ügy alapja volt, hogy Nancy Cruzan huszonöt éves nő autóbaleset következtében súlyos agykárosodást szenvedett, táplálásáról és lélegeztetéséről gépek gondoskodtak. A diagnózis szerint akár 30 évig is élhetett volna ilyen állapotban, de 85 Sári János- Somody Bernadette: Alapjogok, Alkotmánytan II., Osiris Kiadó Budapest, 2008, 100.o. 86 Schloendorf v.society of New York Hospital, N.Y.125 (1914) 64

eszméletének visszanyerésére nem volt esély. A szülők Missuri államban bírósághoz fordultak az életfenntartó készülékek kikapcsolását kérve azzal az indokkal, hogy a lány korábban szóban kinyilvánította ilyen körülmények között nem akar élni. Az elutasító tagállami bírósági határozat nyomán az ügye a szövetségi Legfelsőbb Bíróság elé került, amely kimondta: a 14. alkotmány kiegészítésében a megfelelő eljárás klauzulája az általa biztosított szabadság alapján a döntésképes betegeknek joguk van az életfenntartó kezelés visszautasításához. Az 5-4-es többséggel meghozott döntés ugyanakkor azt is megállapította, hogy az emberi élet védelmében az államnak lehetősége van a beteg akaratnyilvánítására vonatkozó egyértelmű és meggyőző bizonyítékot követelni. Mivel a szülők nem rendelkeztek a Missuri államban megkövetelt okirati bizonyítékkal Cruzan akaratáról, a Legfelső Bíróság nem változtatta meg a tagállami bíróság elutasító döntését. A kisebbségben maradt bírák közül Bernnan bíró ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy Cruzannak alapvető joga van ahhoz, hogy akarat ellenére ne részesítsék mesterséges táplálásban és folyadékellátásban és ennél a jogánál az államnak semmiféle érdeke nem esik súlyosabban latba. Cruzannak joga van a méltó halál megválasztásának. A négy nemmel szavazó bíró egyaránt úgy ítélte meg, hogy ilyen esetekben - megfelelő bírósági eljárás keretében- a beteg legjobb érdekeinek mérlegelésével és értékszemléletének figyelembevételével meg lehet állapítani, hogy a beteg milyen döntést hozna saját sorsáról. Különvéleményben megjelent az az érv is, hogy ilyen esetben az állam életvédelmi kötelessége azért is elfogadhatatlan, mert az életről már csak mint vegetatív funkcióról lehet beszélni. A Cruzan-ügy arra a problémára irányította a figyelmet, hogy számos betegség és sérülés miatt a beteg végleg elveszíti öntudatát vagy legalábbis döntésképességét és nem tud érvényesen nyilatkozni a kezelés visszautasításáról. Ezért megnőtt a jelentősége az - amerikai tagállamok egy részében már korábban intézményesített - előzetes írásbeli jognyilatkozatnak, amelyben az érintett előre kifejezi majdani orvosi ellátásával kapcsolatos szándékait. Az előzetes jognyilatkozatnak két alapvető formája ismert: Az előzetes jognyilatkozat a kezelési formákról (living will): az állampolgár arról rendelkezik, hogy ha a betegség vagy a baleset miatt végleg döntésképtelenné válna az életmentő életfenntartó beavatkozásokat mely esetekben ne végezzék el, hanem engedjék, hogy meghaljon. Emellett előre meg lehet nevezni azokat a kezelési formákat is, amelyeket a nyilatkozó semmiképpen nem fogad el (pl: gépi lélegeztetés, dialízis,újraélesztés). 65

Előzetes nyilatkozat a helyettes döntést hozó személyről (health care proxy): az érintett azt a személyt nevezi meg, aki helyette a döntési jogát gyakorolja abban az esetben, ha ő döntésképtelen állapotba kerül. Gyakori követelmény, hogy a helyettes döntés hozónak a beteg értékrendjéből kiindulva kell dönteni, a beteg fellelhető akaratát és érdekeit kell figyelembe vennie, nem dönthet azon az alapon, hogy ő mit tart a legjobb választásnak. Az egyesült államokbeliekhez hasonló dilemmákkal más demokratikus államok is szembesültek, és sok helyütt hasonló jogi megoldások születtek. Jelentős az a kanadai precedens, amely elismerte a döntésképes beteg jogát az életfenntartó kezelés visszautasításához. 87 Az Egyesült Királyságban a Lordok Háza legfelső bírósági funkciójában kimondta, hogy Anthony Bland, a visszafordíthatatlan agykárosodást szenvedett fiatalember életfenntartó kezelése abbahagyható, mert,,legjobb érdekei ezt kívánják. 88 7.5. A beteg öngyilkosságában való közreműködés jogi megítélése az Egyesült Államokban Az önrendelkezési jog kiterjesztő értelmezése azt eredményezheti, hogy orvosok halált okozó gyógyszer átadásával segítséget nyújtanak a végső stádiumú betegek számára életük gyors és fájdalommentes befejezéséhez. Az Egyesült Államokban az öngyilkosságban való orvosi közreműködést sokáig dr. Kevorkian nevével kapcsolták össze. Az általa készített szerkezet gombnyomásra halálos dózisú mérget juttatott páciensei szervezetébe. A gépet mindig a betegek hozták működésbe, s ily módon az orvos több mint száz embert segített a halálba. Hosszú ideig nem akadt bíróság, amelyik bűnösnek ítélte volna Kevorkiant, egy alkalommal azonban az orvos maga adta be a halálos injekciót egy betegének, amiért börtönbüntetésre ítélték. Az öngyilkosságban való orvosi közreműködés kivételt nem ismerő törvényi tiltása először Oregon államban szűnt meg, ahol a gyógyíthatatlan betegeknek 1997 óta törvényes joguk van az orvos segítségével történő öngyilkosságra (Death with Dignity Act). Az orvosi segítséget a tizennyolc év feletti, terminális állapotú, döntésképes betegek igényelhetik, s az orvosok csak a betegek rendelkezésére bocsáthatják a szert, de ők 87 Nancy B. v. HÔtel-Dieu de Quebec, Quebec Superior Court, 13-86 D.L.R. (4) (1992) 88 Airedale NHS Trust v. Bland, AC 789 (1993) 66

maguk nem adhatják be. Vagyis az oregoni törvény az aktív eutanáziát nem engedélyezi. 89 Kanadában a legjelentősebbnek számító ügy a Rodriguez-ügy volt. A bírósági eljárás kezdeményezője egyebek mellett arra hivatkozott, hogy az Alapvető jogok és szabadságok kartájában megfogalmazott élethez való jog nem kötelesség, ezért joga van megválasztani a méltó életet és méltó halált. Az indítványozó álláspontja szerint ezt akadályozta a büntető törvénykönyvnek az öngyilkosságban való közreműködést tiltó szabálya. A Legfelső Bíróság ezzel szemben arra a következtetésre jutott, hogy az alapjogi kartából nem olvasható ki a,,halálhoz való jog és így a betegeknek nincs alkotmányos joguk az orvosi közreműködéssel végrehajtott öngyilkossághoz. 90 7.6. A beteg öngyilkosságában való orvosi közreműködés európai szabályozása Európa néhány államában, például Németországban, Svájcban és Svédországban nem húzódik éles határ a kezelés megszűntetése és a halálos szer átadása között. Ezekben az államokban az orvos nem adhat be halálos injekciót, de ha betegnek felír vagy odaad halált okozó szert, nem követ el bűncselekményt. Az Emberi Jogok Bírósága először 2002-ben, a Pretty-ügyben hozott érdemi határozatot gyógyíthatatlan beteg életéhez való jogával és önrendelkezési jogával kapcsolatban. 91 Az eset sajátossága, hogy a mozgásképtelen beteg azért panaszolta be az Egyesült Királyságot, mert az ügyészség nem biztosította a férjének előzetesen mentességet a büntetőjogi következmények alól arra az esetre, ha segédkezne házastársa öngyilkosságában. Vagyis nem orvos, hanem hozzátartozó esetleges közreműködéséről volt szó. A strasbourgi bíróság az Emberi jogok európai egyezményének az élethez való jogot biztosító 2. cikkével kapcsolatban egyebek mellett azt vizsgálta, hogy abból következik-e olyan jellegű jog, mint például a 11. cikkből, amely nemcsak az egyesüléshez való jogot garantálja, hanem annak fordítottját is, vagyis azt, hogy senki sem kényszeríthető egyesületi tagságra. A bíróság az élethez való jogról kimondta:,, A 2. cikk nyelvi torzítás nélkül nem értelmezhető úgy, hogy az magában foglalja annak ellenkezőjét is, nevezetesen a halálhoz való jogot. A 2. cikk nem teremt önrendelkezési jogot sem olyan értelemben, hogy az egyént feljogosítaná a halál választására. A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy az egyezmény 2. cikkéből nem vezethető le sem a mások keze 89 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok,osiris Kiadó Budapest, 2008, 352.o. 90 Rodriguez v. British Columbia ( Attorney General), (1993) 91 Pretty v. United Kingdom, 2346/02, Judgment of 29 April 2002. 67

általi, sem az állami intézmény közreműködésével történő meghaláshoz való jog. 7.7 Az aktív eutanázia, különös tekintettel a holland és belga eutanázia törvényre Ma az aktív eutanázia szinte minden államban bűncselekmény: emberölésnek számít. Néhány országban, ahol a törvény külön szankcionálja a,,kívánságra ölést, az önkéntes aktív eutanáziát enyhébben ítélik meg. Például Németország, Lengyelország, Olaszország, Dánia és Svájc. Jelenleg két államban, Hollandiában és Belgiumban engedélyezik az önkéntes aktív eutanáziát. Hollandiában az aktív eutanáziát évtizedek óta széleskörűen gyakorolják, és hivatalosan elfogadják. 92 A legfelső bíróság 1984-ben az Alkamaar ügyben kimondta, hogy az orvos szükséghelyzetben cselekszik, és ezért nem vonható felelősségre, ha a,,ne ölj! és a,,csökkentsd a fájdalmat! konfliktusában betegét - annak kérésére - halálba segíti. 93 A törvényhozók nem kívánták nyíltan legalizálni az eutanáziát, de a kimutatott visszásságok miatt jogszabályi garanciákat tartottak szükségesnek, ezért 1993-ban a temetési törvényben fogalmazták meg azokat a részben a bírói gyakorlat által kimunkált - követelményeket, amelyek teljesülése esetén az orvossal szemben nem emelnek vádat. A jogalkotás azonban nem szüntette meg a kérdőjeleket, s ezt jól mutatja a Chabot-ügy, amelyben a Legfelső Bíróság a pszichiátriai betegségben szenvedők önrendelkezési jogáról foglalt állást. 94 A bíróság főbb elvi megállapításai a következők: Pszichiátriai betegek esetében nem eleve kizárt, hogy érvényes jognyilatkozatot tegyenek kezelésükkel kapcsolatban. Ezért bizonyos esetekben mentális beteg is kérhet orvosi segítséget öngyilkosságához. A pszichiátriai betegeknek nem kell terminális állapotban lennie ahhoz, hogy igénybe vehesse az orvosi segítséget. Az orvos kötelessége, hogy olyan független szakértővel konzultáljon, aki előzetesen maga is megvizsgálta beteget. Tilos az orvosi segítségnyújtás, ha a beteg elfogadja a lelki szenvedéseit csökkentő kezelést. 92 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok,osiris Kiadó Budapest, 2008, 355.o. 93 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok,osiris Kiadó Budapest, 2008, 355.o. 94 Office of Public Prosecutionis v. Chabot, NJ 1994,656. (21.06.1994.) 68

A konkrét ügyben a bíróság megengedhetőnek tartotta az orvosi közreműködést szomatikus betegségben nem szenvedő, de zátonyra futott házassága és két gyermekének halála miatt krónikus depressziós és az életét elvető nő öngyilkosságában. A vádlott orvost bűnösnek találták, mert nem vizsgáltatta meg a betegét másik orvossal, de büntetést nem szabtak ki rá. Az eset egyfelől a hátrányos megkülönböztetés tilalma alapján értékelhető, mivel a döntés arra irányult, hogy érvényt szerezzen a pszichiátriai betegeket másokkal egyenlően megillető önrendelkezési jognak. Másfelől viszont a határozatot heves bírálatok érték, mert azt jelezte, hogy Hollandia,,csúszós lejtőre került: sokan attól tartottak, hogy a jövőben az orvosok teljesen egészséges emberek öngyilkosságához is segítséget nyújthatnak. A jogi szabályozás bizonytalanságának megszüntetése érdekében a parlament 2001-ben önálló törvényt alkotott az eutanáziáról. 95 A holland eutanáziatörvény rendelkezései: A büntető törvénykönyvet módosító új jogszabály büntetlenséget biztosít az önkéntes aktív eutanáziát végző orvosnak, amennyiben teljesülnek az alábbi feltételek: az orvos meggyőződött arról, hogy a beteg önként és kellően megfontoltan kérte az orvosi segítséget halálához az orvos meggyőződött arról, hogy a beteg nem csökkenthető és elviselhetetlen szenvedést él át az orvos részletesen tájékoztatta a beteget állapotáról és kilátásairól az orvos legalább egy, független orvossal konzultált az orvos írásbeli beszámolót készített, amely alátámasztja, hogy kellő gondossággal járt el az orvos beteget halálát megfelelő orvosi gondossággal készítette elő. 95 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Osiris Kiadó Budapest, 2008, 356.o. 69

Belga eutanáziatörvény: A belgiumi jogszabály által támasztott követelmények hasonlóak a holland megoldáshoz. A parlamenti tárgyalás idején a törvényjavaslatot alapjogi szempontból véleményezte az Államtanács, s arra a következtetésre jutott, hogy az nincs ellentétben sem a Polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányával, sem az Emberi jogok európai egyezményével. A holland és a belga szabályozás közös jellemzője, hogy a betegeknek biztosított önrendelkezési jogból nem következik konkrét orvosi kötelezettség: a kezelőorvos szakmai, illetve lelkiismeretei meggyőződése alapján visszautasíthatja betege kérésnek teljesítését. 96 96 Halmai Gábor- Tóth Gábor Attila: Emberi jogok, Osiris Kiadó Budapest, 2008, 357.o. 70

VIII. Fejezet Összefoglalás A szakdolgozatomban feldolgozott témák nagyon súlyos kérdések, melyek megítélése nem csak jogi, hanem erkölcsi szempontból is nehézséget okozhatnak még a legelismertebb jogászok számára is. A halálbüntetés történeti alakulásának tanulmányozása során volt lehetőségem megismerni az egyes történelmi korokban legkedveltebb kivégzési módokat valamint azon cselekményeket, amelyek halálbüntetést vonnak maguk után. Magyarországon a 23/1990. AB határozat törölte el a halálbüntetést. Mind a mai napig ez az a büntetési nem, aminek alkalmazása vagy annak tilalma megosztja a társadalmat. A mai világban egyre több és egyre kegyetlenebb módon elkövetetett bűncselekményekről tájékozódhat az ember hála a tömegkommunikációnak. Az emberek nagy része úgy véli, ha az elkövető; csecsemők, kiskorúak vagy idősek tehát védekezésre képtelen személyek sérelmére követi el például az emberölés bűntettét, hasonló büntetést érdemel. De felmerül bennem a kérdés, ha valóban halálra ítélnénk ezeket az embereket mennyivel lennénk különbek tőlük, gyilkosoktól? Az abortusz problémájával kapcsolatban különös helyzetbe kerültem, egyrészt, mint végzős joghallgató kell véleményt formálnom, másrészt egy fiatal nő képében is számos gondolat megfogalmazódik bennem az abortusszal, így az élethez való jog korlátozhatóságának egyik esetével kapcsolatban. Az emberek többsége az abortusz szó hallatán semmi másra nem tud gondolni, mint egy nem kívánt terhesség megszakítására s közben még véleményt is formál az állapotos nőről esetleges elővigyázatlansága miatt. Az igazat megvallva öt évvel ezelőtt, tanulmányaim megkezdése előtt velem sem volt ez másképp és örömmel tölt el, hogy kicsit nagyobb rálátásom lehet a témára. Már ismerem a jogi vonatkozását is, nem feltétlenül azért történik a magzattól való megválás, mert az anya nem állt készen a gyermekvállalásra. Egyértelműnek tartom, hogy azon nők, akik bűncselekmény áldozatai lettek s annak gyümölcse a magzat nem szívesen vállalják, vállalnák a gyermeket. Nehezebb döntést kell hoznia annak az anyának, aki megtudja, hogy magzata a születés után életképtelen lenne, illetve ha olyan gyermeket kell a világra hoznia, aki valamilyen fogyatékkal kell, hogy éljen élete végéig. Sok szülő az utóbbiak ellenére vállalja a gyermeket és egy életen át tartó küzdelembe kezd, vállalva annak 71

minden kínját. Természetesen ahhoz, hogy az ember ilyen nehéz döntést hozzon elszántnak, és bátornak kell lennie. Ezen személyek emberi és erkölcsi helytállásukért feltétlen tiszteletét élvezik a társadalomnak. Hazai jogrendszerünk fejlődésénél jelentős lépésének tartom az első abortusz törvény megalkotását, mely elsőként mondta ki, hogy a terhességmegszakítás nem lehet az anya magánügye, s számos nézőpontból megvilágította a magzat jogképességének kérdését. Másik jelentős változást az Országgyűlés által megalkotott 1992. évi LXXIX. törvény jelenti a magzati élet védelméről, mely szerint az anya súlyos válsághelyzetre hivatkozva szakíttathatja meg terhességét, erről kérelmet is be kell nyújtania. Elrettenve tanulmányoztam az Amerikai Egyesült Államokban még 2007-ig érvényben lévő terhességmegszakító módszert, embertelennek tartom amellett is, hogy nem tekintik személynek a magzatot, bár nem feladatom ilyen éles kritikával élni. Továbbá magától érthetőnek tartom azt a nézetet, mely szerint nem csak a mesterséges megtermékenyítés esetén szükséges a szülök akarategysége, hanem a terhesség-megszakításnál is. Véleményem szerint harmonikus párkapcsolat esetén ugyanúgy joga van az apának a magzat életének kérdésébe is beleszólni. Jelenlegi élethelyzetemben nem aktuális a családtervezés és a gyermekvállalás, mivel tanulmányaim befejezése a legközelebbi cél, de a későbbiekben én is szeretnék családot alapítani s csak remélni tudom, hogy soha nem kerülök olyan helyzetbe, amelyben a gyermekem életéről kell döntenem. Úgy gondolom ez kortól, nemtől és képzettségtől függetlenül olyan nagy súllyal bír, hogy szinte senki sem képes megmondani mi a helyes és mi lenne a legjobb döntés. Az eutanázia kérdésével kapcsolatban is igaz, hogy megosztja a társadalmat. Az orvosok többsége egyértelműen elutasítja az eutanáziát. E kérdéskörről alkotott véleményemnél sajnos nem tudok teljesen elvonatkoztatni a személyes érintettségemtől, mivel édesanyám tizenegy éves koromban viszonylag gyors lefolyású ám annál agresszívebb daganatos megbetegedés miatt vesztette életét. Gyerekként láttam egyszer édesanyám fájdalomtól eltorzult arcát miközben rám mosolygott, hogy én ebből ne vegyek észre semmit. Huszonnégy évesen, már végzős joghallgatóként és felnőttként kezdett el foglalkoztatni a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési joga és az emberi méltósághoz való joguk. Valóban joga van az embernek a méltó halálhoz, de nem attól lesz emberhez méltó a haláluk, hogy az őket kezelő orvos vagy 72

hozzátartozóik hozzásegítik őket a megváltó halálhoz. Természetesen elképzelni sem tudom milyen fájdalmakat élhetnek át a betegek, de a fizikai fájdalmak enyhítésére léteznek megfelelő gyógyszerek. Úgy gondolom egy emberi élet méltó befejezése az egyéntől is függédesanyám példájából kiindulva, aki az utolsó percig küzdött és nem hagyta el magát- mivel még a legkínzóbb pillanatok ellenére is lehetséges emelt fővel, nem megtörten távozni az élők világából. A gyógyíthatatlan betegség köre azonban nem merül ki a daganatos betegségekben, számtalan esetben találkozhatunk olyan fiatalokkal, akiket mesterségesen tartanak életben. Elsőre szinte mindenkiben az a kérdés fogalmazódik meg, hogy mi értelme van egy ilyen életnek? Egyáltalán életnek lehet-e ezt nevezni? Ebben az esetben talán a hozzátartozóknak ad némi reményt, hogy gépek segítségével, de még él szerettük. Mindezek ellenére ki merem jelenteni, hogy az eutanázia bármilyen formáját elítéltem. Azt azonban teljes mértékben támogatom, hogy ezen betegek szenvedését minden lehetséges gyógyszerrel csökkenteni kell, de az életük elvételét még ilyen borzalmas helyzetben sem tartom elfogadhatónak. 73

IX. fejezet Mellékletek 1. ábra 2. ábra 74

3. ábra 75