Kiadja: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ. Felelős kiadó: Nagy Imre. Szerkesztette: Nagy Vera. Tördelés: Kéry Orsolya

Kiadja: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ Felelős kiadó: Nagy Imre Szerkesztette: Nagy Vera Tördelés: Kéry Orsolya A tanulmányokat lektorálta: Herczeg Mihály, Kruzslicz István Gábor, Kulcsár Valéria, Lovag Zsuzsa, Miklós Péter, Nagy Vera, Tóth Katalin, Vincze Gábor, Vizi Márta A kötet megjelenését támogatta: Nyomda: NORMA Nyomdász Kft. ISBN: 978-963-7379-20-8 ISSN: 1588-3027 2

Tartalomjegyzék TARTALOMJEGYZÉK...3 RÉGÉSZET...7 CSÁNYI VIKTOR: EGY ÁRPÁD-KORI FALURÉSZLET FELTÁRT EMLÉKEI SZÉKKUTAS HATÁRÁBAN...9 F. LAJKÓ ORSOLYA: 17. SZÁZADI KERÁMIAEGYÜTTES HÓDMEZŐVÁSÁRHELYRŐL...35 TÓTH KATALIN: A KÖZELMÚLT RÉGÉSZETI KUTATÁSAI HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KÖRNYÉKÉN...71 MŰVÉSZETTÖRTÉNET...95 TÓTH KÁROLY: KÉPZŐMŰVÉSZEK HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ ELŐTTI ÉVTIZEDBEN KUTATÁSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS...97 NAGY VERA: A HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI MAJOLIKATELEP ÉS A KISMŰHELYEK KÖLCSÖNHATÁSA...109 NAGY IMRE: ADALÉK A PICASSO VÁSÁRHELYEN KIÁLLÍTÁS TÖRTÉNETÉHEZ...129 RESTAURÁLÁS...139 NAGY NÁNDOR: NEOGÓTIKUS ZSOLNAY KERÁMIAOLTÁR RESTAURÁLÁSA...141 TÖRTÉNETTUDOMÁNY...165 BERNÁTSKY FERENC: PLOHN MOZAIK ÚJABB ADALÉKOK A HONVÉDPORTRÉKHOZ...167 DEMETER LÁSZLÓ: AZ 1902-BEN MÉG ÉLŐ HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI 48-AS HONVÉDEK ADATTÁRA...175 BARACS GABRIELLA: HÓDMEZŐVÁSÁRHELY KERESKEDELME 1945-1949 KÖZÖTT...183 GÁL LÁSZLÓ: FEJEZETEK BATIDA TANYAKÖZPONT TÖRTÉNETÉBŐL...199 MÉSZÁROS TAMÁS: A TÉESZESÍTÉS ELŐKÉSZÍTÉSE HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN A KOLHOZOSÍTÁS MEGHIRDETÉSE ÉS A MEZŐGAZDASÁGI INGATLANOK HASZONBÉRLETÉRŐL SZÓLÓ RENDELET KIADÁSA...207 KÁDÁR PÉTER: EGY REHABILITÁCIÓS KÍSÉRLET MARGÓJÁRA...215 VINCZE GÁBOR: A RENDSZERELLENES ÉS A LOJÁLIS...223 3

4

Tisztelt Olvasó! A Tornyai János Múzeum kiadványaként a Múzeumi Műhely sorozat 5. kötetét tartja kezében. Ez a tény arra utal, hogy periodikánk immár jelentős múlttal rendelkezik. Az új kiadvány azonban mégis más, mint a korábbiak, más körülmények alakították, határozták meg fejezeteit. A Tornyai János Múzeum 2007 januárjától Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásába került. Ugyanez év májusától Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ néven összevont intézmény született, mely magába foglalja a múzeumot, a Petőfi Művelődési Központot és az Emlékpont Oktatási Központot. Az összevonás következményeként megnövekedett a tudományos kutatással foglalkozó munkatársak száma, az Emlékpont kutatóival pedig új témakör kapcsolódott az eddigi muzeológiai gyűjtő- és kutatókörökhöz (régészet, néprajz, képzőművészet, helytörténet): a legújabb kor története. Mindez szükségessé tette, hogy olyan publikációs lehetőséget teremtsünk kutatóink számára, ahol közzétehetik tudományos munkájuk eredményeit. Ezt, a Múzeumi Műhely című periodika megújításával láttuk elérhetőnek, amelynek megjelenéséhez elnyertük a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatását. Reméljük, hogy az itt olvasható tanulmányok segítségével sikerül városunk múltjának egyegy, eddig kevéssé ismert részletét megvilágítani vagy éppen a közelmúlt eseményeit dokumentálni a jövőnek. Kötetünk címével HOMBÁR Hódmezővásárhely, a hajdani mezőváros agrárjellegére utalunk, s arra is, hogy úgy gyűjtöttük össze ebbe a kötetbe egész évi munkánk termését, mint a régi parasztgazdák a gabonát a hombárba. Nagy Imre múzeumigazgató 5

6

RÉGÉSZET 7

8

Csányi Viktor Egy Árpád-kori falurészlet feltárt emlékei Székkutas határában Bevezetés 2006 nyarán Székkutas északnyugati határrészén, a Kakasszéki Gyógyintézettől északnyugatra, a Kakasszék-ér egyik magaspartján, a Székkutas II. számú tervezett homokbánya próbafeltárását végezték a szegedi Móra Ferenc Múzeum (Bende Lívia és Lőrinczy Gábor) és a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum (B. Nagy Katalin és Tóth Katalin) régészei. 1 A próbafeltárás célja az volt, hogy felmérjék a homokbánya területét érintő régészeti lelőhelyek kiterjedését. Az előzetes vizsgálatok alapján a bánya területét négy régészeti lelőhely érinti. 2 A próbafeltárás során a bányaterület egy részén párhuzamos kutatóárkokat jelöltek ki. A megkutatott terület 10 000 m 2 volt, melyből 4200 m 2 esett a kutatóárkokra. A terület magasabban fekvő, délnyugati részén egy nagyobb összefüggő felület (5800 m 2 ) került feltárásra. Itt egy Árpád-kori falutelepülés központi része helyezkedett el, házakkal, vermekkel, gödrökkel és árkokkal. A lelőhely természetföldrajzi adottságai A próbafeltárással érintett terület a Kakasszéki-ér és a Kakasszéki-tó mentén terül el. A területet két oldalról is víz veszi körül. Kelet felől a 200 méter széles tóvá terebélyesedő ér medre határolja. A tó egyik kiöblösödése benyúlik egészen a tervezett bánya széléig. Dél felől az egykori folyó nagy kanyarulatában kiszélesedő medre határolja a területet. A területen északkelet délnyugati irányú völgyelet is megfigyelhető, mely belefut a Kakasszéki-érbe. Ez a völgyelet a Kakaszéki-ér egyik lefűződött ága lehetett. A próbafeltárással érintett bányaterületet a folyómederrel párhuzamos, délnyugat északkeleti irányú kiemelkedő dombhátak tagolják. Az ilyen, egykori folyópartokon húzódó magaspartok védelmet nyújtottak magasabb vízállás és árvíz esetén az ember és jószágai számára. Ezeken a vizekkel körülvett dombhátakon, szigetszerű kiemelkedéseken telepedtek meg a korábban említett korszakok emberei is. A falurészlet feltárt régészeti emlékei A próbafeltárás során 186 objektumot tártak fel: szarmata és Árpád-kori települések részletét, valamint újkori objektumokat. Az összenyitott felület északnyugati részén több nagyméretű újkori beásást figyeltek meg. Ezek a közeli, már elhagyott tanyához tartozó újkori gödrök voltak. Az objektumok több mint a felének (99-nek) bizonytalan a korhatározása, mivel datálásra alkalmas leletanyag nem került elő belőlük. Jelentős részük a szelvényekben került elő, zömük egy-egy ároknak a kutatószelvénybe eső szakasza. 1 Mindannyiuknak köszönettel tartozom az ásatás anyagának rendelkezésemre bocsátásáért és a feldolgozás lehetőségéért. 2 A bánya délnyugati sarkát a Székkutas 42. (szarmata kori, avar kori, Árpád-kori), északnyugati sarkát a Székkutas 43. (szarmata kori, Árpád-kori), északkeleti részét a Székkutas 175. (szarmata kori, Árpád-kori) és délkeleti részét a Székkutas 188. (Árpád-kori) számú lelőhely érintette (Szalontai 2006). 9

A szarmata kori település objektumai a kutatószelvényekkel megkutatott felület északkeleti részében sűrűsödtek. Itt a próbafeltárás jellege miatt a település pontosabb szerkezetére vonatkozó megfigyeléseket nem lehetett végezni. 3 Dolgozatomban a feltárt terület Árpád-kori emlékeit tárgyalom részletesebben, mivel a próbafeltárás által érintett terület nyugati részén egybenyitott, 5800 m 2 -es felületen zömében e korszak emlékei kerültek elő, és pontosabb megfigyelésekre itt nyílt lehetőség. Itt 36 Árpádkori településobjektumot tártak fel (földbe mélyített épületeket, gödröket és árkokat) (1. kép). Azonban a megkutatott terület többi részén, azon objektumok között is, melyek korszakhoz kötése bizonytalan volt, sejthetünk Árpád-kori árkokat és gödröket. Településszerkezet, az objektumok jellemzése A feltárt területen három Árpád-kori földbe mélyített épület maradványa került elő (2-4. kép). Közülük kettőben kemence és lesározott padló nyomait is megfigyelték. Ezek lakóházként is funkcionálhattak. A harmadik földbe mélyített épület, bár erre utaló konkrét bizonyítékok nincsenek, inkább valamilyen gazdasági épület lehetett. Az ásatás során szabadban lévő kemencék nem kerültek elő. A próbafeltárás során egybenyitott felület a terület legkiemelkedőbb részén, egy északkelet délnyugati irányú magasparton helyezkedett el. Ezt a területet a talajerózió és a szél deflációs tevékenysége erőteljesen lepusztította. A terület nagymértékű pusztultságával is magyarázható az objektumok kis mélysége, és a szabadban lévő kemencék hiánya. Az objektumok kis száma és a szuperpozíciók csekély előfordulása azonban inkább az alföldi Árpád-kori falvakban megszokott laza településszerkezetnek a következménye. 4 Mindhárom földbe mélyített épület (105., 123., 154. objektum) iránya megegyezik a dombhát irányával (ÉK DNy). Egy vonalban találhatók, egymástól 20 23 méter távolságra. A közöttük lévő területet árok nem bontja meg, leszámítva a 101. árok délkeleti lefűződését, a 113. számú árkot, melyet vág a 123. számú ház. Mindhárom földbe mélyített épületet a 101. és a 29. számú, egymást derékszögben metsző, nagyméretű árkok zárják le északon és nyugaton. A házaktól délkeletre lehetett nyitott a terület, ahol a 29. számú árok elsekélyesedve kifut a szelvényfal alá, de a szelvény délkeleti sarkában, a 29. árokra merőlegesen, attól mintegy 30 méterre, a 101. számú árokkal megegyező irányban futó 168. számú árok kezdődik, ami a nyugati szelvényfal alá fut. 5 Minden valószínűség szerint a házak egy délkelet felől nyitott, négyszögletes, árkokkal körülvett területen álltak. Ez a területet egy gazdasági egység lehetett. 6 Erre utalnak a kisebb bokrokban előkerült gödrök, melyek egy-egy földbe mélyített épülethez tartozhattak. A gödrök csoportos elhelyezkedésére már Kovalovszki Júlia is felhívta a figyelmet. Ezeket egy-egy házhoz tartozó gödörbokornak tartotta. 7 A terület délnyugati sarkában lévő árokszakaszokkal határolt, gödrökkel szabdalt terület, s a házaktól délkeletre megfigyelhető földbe mélyített objektumoktól mentes, nagy, szabad terület talán az állattartás tere lehetett. Az árkokkal teljesen körbevett terület karámként is funkcionálhatott és az állatokat 3 A 2 méter széles kutatóárkokban rendszerint csak egy-egy rövid árokszakasz, és egyéb település-objektumok részletei kerültek elő. 4 Erre utalhat, hogy a feltárásra nem került területen, amelyen a gyökérzónát ugyancsak eltávolították, a felszínen viszonylag kevés leletanyagot lehetett gyűjteni. 5 A 168. számú árokkal megegyező irányba fut a 166. számú árok, ez azonban keskenyebb, és nem éri el a 29. számú nagy árkot és inkább a tőle északnyugatra lévő, hasonló méretű, 150. számú árokkal lehetett kapcsolatban. Ezen árkok kora azonban leletanyag hiányában nem határozható meg. 6 Ez a terület északi és nyugati irányban is kibővíthető a korábban említett árkokkal párhuzamosan futó árkok vonaláig. Amikor a természetes feltöltődésük alkalmatlanná tette az árkokat eredeti funkciójuk betöltésére, megújítás helyett újat ástak helyettük. Erre utalnak a párhuzamos, egymáshoz közeli árkok. 7 Kovalovszki 1980. 41. 10

ezen a területen belül földfelszíni építményekkel rekeszthették el (Pl.: karám, szárnyék, disznókarám, akol). 8 Ezek azonban teljesen elenyésztek az idő folyamán. Mindhárom földbe mélyített épületnek azonos a szerkezete. Az Árpád-korban legáltalánosabb, ágasfás-szelemenes, nyeregtetővel fedett, földbe mélyített verem- és süllyesztett lakóháztípusokat találhatjuk meg az Alföldön. 9 Ez utóbbinak felmenő fala is volt. A lelőhelyen feltárt házak esetében felmenő falra utaló nyom nem került elő. A lekerekített sarkú téglalap alakú, hosszanti oldaluk középvonalában leásott, egy esetben kettő, két esetben három ágasfán nyugvó tetőszerkezetű házak szinte minden Árpád-kori telepásatáson előkerülnek. Ezek a legegyszerűbb, egyhelyiséges lakóépületek mindössze arra voltak hivatva, hogy az embert (és kisebb állatait is) megvédjék az időjárás viszontagságaitól. Az ember nem szívesen tartózkodott e szűkös, sötét, füstös helyen és idejének nagy részét a szabadban töltötte. A 12. századig biztosan általánosan használatban maradtak a honfoglalás korából örökölt sátrak, a jurták. Magyarországi utazásai során Freisingi Ottó püspök is feljegyezte, hogy a magyarok az egész nyarat és őszt sátrak alatt töltik. 10 A mi esetünkben a házak gádoros 11 bejárata a hosszanti oldalon lehetett. Erre utalnak a hosszanti oldalon megfigyelt padkaszerű kiképzések, melyek a meneteles lejárat maradványai lehetnek, ahogyan ezt Kovalovszki Júlia is feltételezte a Szarvas-rózsási Árpád-kori földbe mélyített épületek kapcsán. 12 A lejáratot általában a kemencével szemközti oldalon figyelhetjük meg. Eltérés csak az elhelyezkedésében adódik. Tiszalök- Rázomon, Szarvason és Dobozon a lejárat a hosszanti oldal közepénél került elő. Tiszaeszlár- Bashalmon pedig két háznál (1, 11. ház) is a kemencével szemben lévő sarokban sikerült megfigyelni a lejáratot. 13 A házak tetőfedésének módját a múltban a földrajzi környezet határozta meg. 14 A Székkutas-Kakasszék II. számú homokbánya lelőhelyen feltárt házak esetében legkézenfekvőbbnek a nádtető feltételezése látszik. A Kakasszéki-tó környezetében ma is hatalmas nádasok találhatók. Ezek kiapadhatatlan forrásai lehettek többek között a veremházak tetőfedésének. A veremházakban előforduló kemencéknek számos típusát ismerjük. 15 A 123. számú ház délkeleti sarkában, egy a ház kialakítása során meghagyott agyagtömbbe vájt, a ház falán is túlnyúló kemencét tártak fel. A 154. ház délnyugati sarkánál egy lekerekített sarkú téglalap alakú, félig a ház oldalfalába vájt kemence omladékát dokumentálták. Ebben az esetben a kemence elejét agyagból megépítették. A feltárt kemencék közös jellemzője, hogy a ház valamelyik sarkában találhatók és platnijuk szintje azonos a padló szintjével. Viszonylag kis méretűek, szájnyílásukat kővel vagy téglával zárták el és az esetek többségében a szájnyílás elé sekély hamusgödröt ástak. A különböző formájú és méretű gödrök ugyanúgy az Árpád-kori falu képének részei, mint a házak, az árkok és a kemencék más és más típusai. A gödröknek méretük és formájuk alapján különböző funkciói voltak. Gödröket ástak a házakon belül (ülőgödrök, 16 munkagödrök), a szabadtéri kemencék elé (előtér gödör), a házakhoz tartozó portán és esetleg a falutele- 8 Barabás Gillyén 2004. 34. 9 Méri 1970., Takács 1999. 10 Barabás Gillyén 2004. 20. 11 A hosszanti oldalon létesített bejárat esetén a tetőt meg kellett bontani és ily módon a földfelszínre támaszkodó gádor került kialakításra (Barabás Gillyén 2004. 18. 5. kép). 12 Kovalovszki 1960. 36. 13 Kovalovszki 1980. 41. 14 Barabás Gillyén 2004. 74. 15 Az alább említetteken kívül az Alföldön előfordulnak teljesen agyagból épített kemencék is. Kőben gazdag vidékeken gyakoriak a kötőanyag nélküli, kőből készült kemencék. 16 Csilléry Klára szerint a házakban található változatos méretű és elhelyezkedésű gödrök a családfő ülő helyét őrzik, míg más kutatók (Méri István, Kovalovszki Júlia) a házban folyó gazdasági tevékenységekkel (pl.: szövés, fonás) hozzák összefüggésbe ezeket (Csilléry 1970. 60 61., Takács 2001. 15 29.). 11

pülés közvetlen közelében is. A ház- és kemenceépítéshez, valamint a helyi fazekasság nyersanyagigényének kiszolgálására agyagkitermelő gödröket ástak. Az ilyen gödörtípusoknak sok megjelenési formája van. Legfontosabb jellemzőjük, hogy kialakításuk során nem törekedtek szabályos formára. Erre utalnak a sok esetben megfigyelhető kisebb vájatok a gödör falában. A mi esetünkben a homokos altalaj miatt kizárható, hogy a házak közelében lévő gödrök agyagkitermelő helyek lettek volna. Gyakori gödörtípus a méhkas és a körte alakú verem, melynek pontos néprajzi analógiáit is ismerjük. Ezek a gödörtípusok alkalmasak voltak különböző magvak és húsok tárolására. A próbafeltárás során három ilyen formájú gödör került elő (140., 141., 165. objektum). A terület erős eróziója folytán a gödrök egy részének a felső, jellegzetes szájrésze eltűnt és csak az aljuk kiképzése árulkodott egykori formájukról. A gödrök mélysége 11 és 85 cm között váltakozik, a legtöbb azonban mindössze 20 40 cm mély. Szélességük átlagban 1 m. Összesen 19 biztosan az Árpád-korra keltezhető gödör került kibontásra. További 24 gödör keltezése kérdéses, mivel korhatározó leletanyag nem került elő belőlük, és szarmata telepjelenségek, valamint újkori beásások is vannak a feltárt területen. A méhkas alakú gödrök belsejét gyakran kibélelték valamilyen szerves anyaggal, például fával. A gödrök kiégetésére is van példa. A 140. és 141. számú gödrök esetében gondolhatunk erre, a betöltésükben megfigyelt koromfoltok és paticspöttyök alapján. A gödröket mindenképpen vízhatlanná kellett tenni, hogy a gabona ne romoljon meg, ezért valamilyen szerves anyaggal fedhették be őket és a kiásott földdel is megmagasíthatták a gödrök száját. A gödrök nem lehettek sokáig nyitva és ha használhatatlanná váltak, elkezdték őket feltölteni. A területen feltárt gödrök a legtöbb esetben enyhén szabálytalan alakú, ívelt, vagy közel függőleges falú vermek voltak. Fenékkiképzésük változatos: egyenletes (99. objektum), enyhén ívelt (120. objektum) és lejtős (121. objektum) aljú is akad közöttük. Árkok már a legkorábbi Árpád-kori falufeltárások során előkerültek. A korai falufeltárások meglehetősen kis területen folytak, így nem volt lehetőségük a kutatóknak, hogy nagyobb területen nyomon kövessék az árkokat és a lehetséges összefüggéseket dokumentálják. Meglehetősen későn történt meg az árkok különböző típusainak és ezek funkcióinak elkülönítése a szakirodalomban. 17 Laszlovszky József az árkok által bezárt területeken végzett talajfoszfát-tartalom vizsgálatok eredményeire hivatkozva határozta meg e kisebb térségeket karámoknak. 18 A szelvény északi végében a 95. számú kör alakú területet határoló, teknős aljú, ívelt oldalú, keskeny árok talán egy kisebb karám lehetett, azonban az árokból korhatározó leletanyag nem került elő. Méri István is több típusát különítette el az Árpád-kori árkoknak. 19 A kardoskút-hatablaki és tiszalök-rázompusztai ásatásán is megfigyelt földbe mélyített épületet kerítő árkot. 20 Az árok oldalának és aljának kiképzése, valamint az árok elhelyezkedése utalhat a település életében betöltött szerepére. Bizonyára voltak vízelvezető árkok is, melyek a földbe mélyített épületeket voltak hivatottak megvédeni. A karámok szerepe elsősorban az állatállomány védelme és elkülönítése volt. Az árkok nagy részének azonban kettős szerepe volt. A mi esetünkben a 29. és a 45., valamint a 31. és a 101. számú, egymásra merőleges árkok is kettős feladatot láthattak el. Egy-egy nagyobb gazdasági egységet ölelhettek körül. Emellett a terület vízelvezetésében is szerepük lehetett. Ezek az árkok a laposabb rész felé lejtenek és ott kissé elkeskenyednek. Szélességük, aljuk és oldaluk kiképzése sem egyforma. A 29. számú árok kettős tagolású árok a laposabb részre érve szélessé, sekélyebbé és tagolatlanná válik. Ezek az árkok nagyobb területet öleltek fel, mint egy udvar vagy gazdasági egység. Talán több egymás szomszédságában lévő egységet választottak el egymástól. Ez a falun belüli települési 17 Méri 1962., Laszlovszky 1982. 18 Laszlovszky 1982. 19 Méri 1962. 20 Méri 1954., Méri 1964. 12

rend állandóságára utal. Erre utal az a jelenség is, hogy az új árkokat csaknem ugyanott létesítették, hasonló irányítással. Hasonló településrendet figyeltek meg egy Chotin (Hetény) határában feltárt Árpád-kori településen is, ahol az árkok, ugyancsak derékszögben metszették egymást. 21 A földbe mélyített épületek helyzete is a településrend változatlanságára enged következtetni. A három földbe mélyített épület közötti területet nem szabdalják további árkok. Kivételt képez ez alól a 101. számú árok lefűződése, a 113. árok, melyet a 123. számú, korábban felhagyott házra ástak rá. Ennek fényében úgy tűnik, hogy a 123. számú ház inkább a 29. és 45. számú árkokkal lehet egyidős. Ugyanez vonatkozhat a 105. számú házra is. A 154. számú ház a 29. árok közvetlen közelében helyezkedik el, tehát inkább a 31. és 101. számú árkok használati idejével megegyezően volt használatban. Mivel a megkutatható terület behatárolt volt, a települést nem tudtuk teljesen feltárni. Kiterjedésére sem tudunk pontosan következtetni, hiszen azon a területen, ahol az előzetes terepbejárási adatok alapján nem számoltunk régészeti jelenségekkel, ott is telepjelenségeket bontottunk ki. Az árkok és a gödrök elhelyezkedését figyelembe véve valószínűnek tarthatjuk, hogy a település minden irányban tovább folytatódik. A településrészlet szerkezete tehát viszonylag hosszan elnyúló és laza. A gödrök és a földbe mélyített épületek kisebb-nagyobb csoportokat alkotnak, a gödrök illetve gödörcsoportok között jelentős 20 30 méter a távolság. Az előkerült leletanyag értékelése 22 Az előkerült leletanyag nagy részét a különböző típusú agyagedényekhez tartozó töredékek teszik ki. Elsősorban a házakból előkerült edénytöredékekből sikerült összeállítani kiegészíthető edényeket. Ezen kívül nagy mennyiségben fordultak elő állatcsontok, elsősorban az árkokban és gödrökben. Ezek azonban jelenleg még meghatározatlanok. Egyéb, csontból, kőből és fémből készült tárgyak ritkának számítanak minden Árpád-kori településen. A mi esetünkben a házakból előkerült fémanyag érdemel külön figyelmet. Kerámia A lelőhelyen előkerült edénytöredékek nem mutatnak nagy formavariációt. Általánosan elterjedt volt a cserépüst, mely nagy mennyiségben került elő a különböző telepobjektumokból (6. kép 1 3) Bár az elmúlt időszakokban sokan foglalkoztak a cserépüstökkel, kialakult és általánosan elfogadott kronológiájuk nincs. Először Höllrigl József foglalkozott az edénytípussal. 23 A kutatás a cserépüstöket szláv, magyar, kun és besenyő készítménynek is tartotta. Petre Diaconu román kutató szerint ezt az edényformát a besenyők hozták magukkal a Dunamenti tájakra. 24 Chisvasi-Comşa Mária véleménye szerint a cserépüstök, a szabadban való főzésre használt edények a nomád és félnomád életmódhoz köthetők. A formát a szaltovómajaki kultúrkörben találhatjuk meg, melyhez a magyar és a kazár törzsek is tartoztak. Véleménye szerint a Kárpát-medencébe a magyarok hozták be ezt az edényformát. 25 Ugyanígy vélekedik Szőke Béla Miklós 26 és Fodor István is. 27 Méri István a kardoskúti ásatásának ered- 21 Habovstiak 1961. 459. Obr. 8. 22 Az előkerült leletanyagot a TJM és KK őrzi. A 2006-ban feltárt leletek 2008.1.1-399. leltári számon találhatók. 23 Höllrigl 1933. 24 Diaconu 1956. 435. 25 Chisvasi-Comşa 1957. 26 Szőke 1955. 90. 27 Fodor 1984. 263. 13

ményei kapcsán rámutatott, hogy nem csak a Don-melléki üstök formájának tekintetében lehet párhuzamot vonni hazánk területe és a Don-vidék között, hanem az ottani településstruktúra is megegyezik az itt feltárt települések szerkezetével. 28 Alojz Habovstiak helyesen mutatott rá, hogy a 11 13. századokban azokon a területek fordulnak elő nagyobb számban ezek az edények, ahol magyar etnikummal számolhatunk. 29 A cserépüstöket Fodor István egyértelműen a magyarsághoz és a szaltovói műveltséghez köthető tárgyi emlékeknek tartja, melyek készítésének módját a doni bolgár-törököktől tanulhatták eleink. 30 A cserépüstök kronológiájával legutóbb Takács Miklós foglalkozott. 31 El kell azonban azt fogadnunk, hogy általános érvényű tipokronológiai rendszer a cserépüstökre nem alakítható ki. A cserépüstök formai sajátosságai táji jellegűek. Datálásuk általában igen bizonytalan és csak tág időintervallumon belül lehetséges. A próbafeltárás során előkerült üstök között kifelé megvastagodó, legömbölyített szélű, szimmetrikusan megvastagodó peremű (6. kép 2), kifelé megvastagodó, szögletes (6. kép 1) és befelé hajló szögletes (6. kép 3) peremkiképzés egyaránt előfordul. A felfüggesztésre szolgáló lyukak zömében kerekek és lefelé egyenletesen szűkülnek. Előfordulnak egyenletes lyukkiképzések is. Ugyanígy az ovális függesztőlyukaknál is vannak egyenletes és szűkülő kiképzésűek. Az anyagból teljesen hiányoznak a felfüggesztésnél befelé megvastagodó peremű, nagyméretű lyukakkal ellátott töredékek. Az Alföldön talán ezek a típusok képviselhetik a legkorábbi cserépüstöket. Előfordul az anyagban az elnyújtott, keskeny, ovális peremkiképzés. A 31. számú árokból előkerült két darab hasonló, a perem alatt bevagdalással ( körömbenyomkodással ) díszített, kifelé megvastagodó, legömbölyített peremtöredék. Hasonló töredék többek között Tiszaszigetről ismert. 32 Ez a típusú díszítésmód általában 12-13. századi edényeken fordul elő. A cserépüstök nagy száma alátámasztani látszik azt a felvetést, hogy a feltárt terület lakóinak életében fontos szerepet játszhatott állattartás, hiszen ennek az életmódnak az elengedhetetlen kelléke volt a szabadtűzön történő főzés eszköze, a cserépüst. A cserépüstök a 11 14. században általánosan elterjedtek voltak. Használatuk háttérbe szorulása a gazdálkodás és a lakáskultúra terén bekövetkezett változásokra vezethető vissza. Az ásatáson előkerült cserépüstök a 12 13. századra keltezhetőek. Az Árpád-kori edényművesség másik jellegzetes edénytípusa a főzésre és tárolásra egyaránt alkalmas fazék (5. kép 1 6). A próbafeltárás során előkerült fazekak formájuk, díszítésük, anyaguk és soványításuk alapján egyértelműen az Árpád-kor 12 13. századi periódusára keltezhetőek. Kézi korongon készült, durva szemcséjű homokkal soványított, 33 sárgás, szürkésbarna színűek, sok esetben másodlagos égés nyomaival. A számos kiegészíthető fazék ellenére egyetlen fenékbélyeges példány sem került elő. A fazekak fenekén található különböző formájú fenékbélyegek a 11 14. században, a kézikorongon készült edényeknél figyelhetők meg. A fenékbélyeges edényekkel első ízben Höllrigl József foglalkozott. 34 A fenékbélyeget néprajzi analógiák alapján díszítésnek feltételezte és megkülönböztetett domború és homorú fenékbélyeget. Állításait később Parádi Nándor revideálta. 35 A fenékbélyeg növelhette az edény stabilitását a korongon és egyfajta mesterjegyként is szolgált. 36 A fazekak fenékkiképzése egyenes, jól látható rajtuk a fazekaskorongra szórt homok nyoma. 28 Méri 1964. 10 11. jegyzet 29 Habovstiak 1961. 30 Fodor 1984. 31 Takács 1986., Takács 1993., Takács 1996. 32 Fodor 1994. 2. kép 1. 33 Hogy az edények tűzállóságát megnöveljék, durva szemcséjű, kvarcos homokot kevertek a nyers agyagba. 34 Höllrigl 1930. 142 169. 35 Parádi 1959. 36 A fenékbélyegek pontos funkcióját a kutatás még nem tisztázta megnyugtatóan. 14

Az előkerült fazekak gazdag formavilága a település hosszabb életére utal. A fazekak peremkiképzése zömmel enyhén kihajló és egyenesen levágott (5. kép 4). Azonos arányban találhatók meg a tagolatlan és a tagolt, fedőhornyos példányok. Mivel cserépfedő nem került elő, ezért szerves anyagból készült fedők meglétét kell feltételeznünk, amelyek azonban elenyésztek az idők folyamán. A cserépfedők a 13. századtól kezdve vannak jelen a magyar középkori kerámiaanyagban. A fazekak nagy része vállában öblösödő. Egyaránt megtalálhatók közöttük a lapos, zömök testű, széles szájú (5. kép 4), és a magasabb, karcsúbb testű, keskenyebb szájú darabok (5. kép 3). Későbbinek a vékonyabb falú, kevésbé zömök testű darabok tekinthetők. Kevés díszített töredék került elő. Ezek nagy része keskeny, sekélyen bekarcolt, egyenletes spirális vonaldíszítés, mely a 12 13. században általános díszítésmód volt (5. kép 2). 37 A finom szemcséjű, csillámos homokkal soványított, körömbenyomkodással díszített aljés oldaltöredékek szintén a későbbre (13. századra) keltezhető edénytöredékek közé sorolhatók (5. kép 5 6). Egy kisméretű, korongolt, fekete, másodlagosan megégett, durva szemcséjű csillámos homokkal soványított, vállában öblösödő kisméretű fazék érdemel még figyelmet a leletanyagban, melynek vállán körben sekély, széles, ferdén bevagdalt díszítés látható (5. kép 1). Összességében elmondható, hogy a teleprészleten előkerült fazekak a 12 13. századra keltezhetőek. Az edények díszítése a 11 13. században fokozatosan háttérbe szorul. Ennek megfelelően a kevés díszített töredék az Árpád-kor késői időszakára keltezi az edényeket. A 11 12. században változatlan formakincs a 13. század első felében indul változásnak. Ekkor új edénytípusok, bögrék, korsók, palackok és cserépfedők jelennek meg. Elterjed az edények vörös, fehér és fekete színű festése, és változik a kerámia soványítása. Finomabb szemcséjű homokot kezdenek használni soványító anyagként és megjelenik a kaolinos soványítású fehér kerámia. 38 Orsókarikák és orsógombok a három földbe mélyített épületből kerültek elő. A 105. és a 123. számú épületekből egy egész és kettő töredékes, lapos orsókarika került elő. A 154. számú objektumból egy korábbi, szarmata edény aljából készített orsógombot ismerünk. Téglák Az egybenyitott felület számos objektumából kerültek elő téglatöredékek. Az Árpádkorban elsősorban az egyházi és királyi valamint főúri építkezésekben használták a téglát, de ahogy azt Méri István kardoskúti ásatásán előkerült téglafalú, félig földbe mélyített ház jól mutatja, már a legkorábbi időkben megjelenik a falusi építkezésben a tégla, mint építőanyag. 39 Ennek ellenére a tégla a népi építészetben csak a XIX. században terjedt el. Az alföldön a tüzelőanyag hiánya miatt tovább maradt háttérben és csak a vasút kiépülése után lendült fel a használata. 40 A három ház betöltéséből nagyobb mennyiségű lapos, vörösre égett, szerves anyaggal soványított Árpád-kori tégla került elő. Természetesen ezekben az épületekben nem számolhatunk téglafal meglétével, így azok származása és rendeltetése is bizonytalan. A nagyobb darabok alkalmasak lehettek a kemence füstnyílásának elzárására. Összesen 14 objektumból (házakból, árkokból és gödrökből egyaránt) ismerünk zömében kisebb töredékeket. A tégladarabok vastagsága meglehetősen változatos: 3,2 és 4,5 cm között mozog. Az adatok egy értékpont körül sűrűsödnek: a téglák négyötöde 3,8 cm +/ 0,2 cm vastag. Vagyis nagy részük egy téglavetőben készülhetett: helyben, vagy valamelyik közeli településen. A téglák mérete 37 Parádi 1968. 223. 38 Parádi 1954. 26. 39 Méri 1964a. 19 23. 40 Barabás Gillyén 2004. 65. 15

megfelel az Árpád-kori téglák méreteinek, azok közül is a kora Árpád-kori laposabb téglákkal mutatnak rokonságot. 41 Fémeszközök A székkutas-kakasszéki próbafeltárás leletanyaga az Árpád-kori falvainknál megszokott kis mennyiségű fémtárgyat, illetve azok töredékeit tartalmazza. Ezek anyaga kivétel nélkül vas. A kevés fémtárgy közül is teljesen hiányoznak a mezőgazdasági vaseszközök. A fémeszközök előfordulásának kis arányát a telepek anyagában azzal magyarázhatjuk, hogy a drága nyersanyagból készült termékek igen értékesek voltak és nehezen pótolhatók. Ennek megfelelően találunk elásott, elrejtett vaseszközöket az Árpád-korban is. Például Kovalovszki Júlia bashalmi ásatásán egy gödörben két gondosan egymásra fektetett sarló került elő, melyeket az ásató is elrejtett leletegyüttesként értelmez. 42 A fémanyagban a következő leleteket találjuk meg: Vasszegek: A középkorban általános négyzetes átmetszetű, laposra, négyzetesre, vagy kerekre kalapált fejű vasszegek töredékei h.: 2,7 3,8 cm, átm.: 0,6 cm, a 105. számú ház és a 119. számú gödör betöltéséből (7. kép 8). Vaskampó: Ugyancsak a 105. számú ház bontása során került elő egy két részre törött, erősen korrodált állapotú vaskampó, mely valamilyen szerves anyagon, valószínűleg fán lehetett, mivel ennek rostjai a felső részének külső oldalán jól láthatóak, h.: 4,5 cm, átm.: 0,6 cm (7. kép 4). Vastű: Mindkét oldalán hegyesre kialakított, apró vaseszköz a 118. számú, ovális alakú, sekély gödörből, h.: 3,4 cm, átm.: 0,4 cm (7. kép 5). Vaskések: A 122. számú ovális alakú sekély gödör betöltéséből került elő egy széles pengéjű, középső nyélállású, erősen korrodált vaskés töredéke h.: 7,1 cm, sz.: 3 cm (7. kép 3). Egy épen maradt középső nyélállású, ferde nyéltüskés vaskés h.: 11,1 cm, a penge h.: 7,3 cm, Sz.: 1,3 cm a 154. számú ház betöltéséből származik (7. kép 2). Vaskarika szeggel: A 154. számú ház betöltéséből került elő egy négyzetes szárú vasszeg, melynek végét laposra kalapálták, majd egy kerek átmetszetű vaskarikára visszahajlították a laposra kalapált fejet, a szeg h.: 10,3 a karika átm.: 4,2 cm (7. kép 7). Ácskapocs: A 154. ház betöltéséből és a 119. számú gödörből lapos, téglalap átmetszetű vas ácskapcsok töredékeit ismerjük h.: 5,3 3,6 cm, sz.: 0,6 0,4 cm (7. kép 10). Vaslemez: A 123. ház betöltéséből került elő egy négyzetes alakú, vékony vaslemez töredéke, melynek sarkaiban kerek átütések láthatók h.: 3,8 cm, sz.: 1,7 cm (7. kép 6). Lapos, keskeny vaspánt töredékek a 141. számú gödörből (1 db) és a 154. számú ház betöltéséből (3 db). Vastárgy: A 31. számú árokból került elő egy apró, erősen korrodált vastárgy töredéke, melyen szerves anyag (fa) lenyomata látszódik h.: 4,5 cm (7. kép 9). Vasolló: A 123. számú ház közepén a padlószinten egy jó megtartású vasollót bontottak ki. Az olló két részből készült. A két penge és szár egy-egy darabból készült, végüket kerek átmetszetűre kalapálták és visszahajlították. Az olló tengelyét az egyik szárból alakították ki és a végét visszakalapálták h.: 17,6 cm, a penge sz.: 1,2 cm (7. kép 1). 41 Békés megye Árpád-kori templomainak nagy része téglából épült. Az ottani téglák is meglehetősen változatos méretűek: hosszuk 24 32 cm, szélességük 13 18,5 cm, vastagságuk 3,5 6,5 cm között változik (Szatmári 2005. 38.). 42 Kovalovszki 1980. 43. 16

Csonteszköz A próbafeltárás során egyetlen csontból készült tárgy, egy szarvasmarha hosszúcsontból faragott, 12,1 cm hosszú csontár került elő. Ezt az eszközt elsősorban bőr megmunkálásához használhatták. Szórványlelet. Az őskortól az újkorig, minden korszakban használták. Számos Árpád-kori telepről ismerünk csontárakat. Több hasonló darab került elő Szarvas-Rózsáson is. 43 Kőből készült tárgyak A földművelés bizonyítékai a tároló vermeken és a magleleteken kívül a kézi őrlőkövek. A próbafeltárás során a 119. és a 141. számú gödrökből kerültek elő kisebb, lapos (ma.: 2,8 cm), lilás színű őrlőkőtöredékek. Ezen kívül a 165. számú gödör betöltéséből előkerült egy fenőkő töredéke. Pénzek Az ásatáson előkerült tárgyak közül kétségtelenül a pénzeknek van a legpontosabb keltező értékük, hiszen ezek verésének idejét abszolút időhatárok közé tudjuk szorítani. Szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy két különböző veretet ismerünk ugyanabból a korszakból. Az ásatáson egy II. András (1205 1246) ezüstdenár (0,31 g) (7. kép 12)és egy II. Eberhard (1200 1246) ezüstdenár (0,76 g) (7. kép 11) került napvilágra. 44 II. András magyar verete 45 a 85. számú, az egybenyitott felületen Ény DK-i irányban húzódó, keskeny árok É-i szelvényfalnál lévő metszetéből került elő. II. Eberhard friesachi denárját a 154. számú ház és a 153. számú árok között találták, a nyesési szinten. Minden bizonnyal egy állatjáratban lehetett, zárt leletegyütteshez kötése nem lehetséges. A két veretet közel egy időben készíthették, méghozzá a 13. század első felében, első harmadában. II. András verete nagyon jó állapotban került elő, az éremkép mindkét oldalon jól kivehető. Földbe kerülése előtt nem lehetett hosszú ideig használatban. A friesachi denár felülete azonban erőteljesen kopott, mindkét oldalán az éremképnek csak a fele látható. Ezek az értékálló veretek igen kedveltek voltak és nagy távolságokra eljutottak. Éppen ezért számunkra most ez a veret kínál értékesebb információkat. A karintiai Friesach városában I. Konrád (1106 1147), Salzburg érseke kezdett értékálló pénz verésébe, a környék gazdag ezüstbányáinak jövedelmére alapozva, kölni mesteremberek segítségével. Később világi uralkodók is verni kezdték, rendszerint kisebb változtatásokkal (pl. pásztorbot helyett kard szerepel az éremképen). Az általunk talált veret azért is érdekes, mert abba az L6-os típusba tartozik (CNA, Ca 12, 30. t), melyet előszeretettel hamisítottak, utánoztak, ezért ezek verését II. Eberhard salzburgi érsek leállíttatta. Tiszaörs környékén három friesachi denárokból álló elrejtett kincslelet került elő, melyben ugyancsak előfordul az általunk talált veret. 46 Nagy mennyiségben jutottak Magyarországra ezek a nagy értéket képviselő veretek. A 13. század második feléig a hazánkba került külföldi érmek jelentős hányadát teszik ki a friesachi veretek. Mennyiségük ezt követően nagymértékben csökken. Dominanciájuk és lassú háttérbe szorulásuk a magyar uralkodó pénzpolitikájával is összefüggött. Míg II. András (1205 1235) alatt jellemző volt az évente többszöri kötelező pénzváltás és a 43 Jankovich 1994. 4. kép/4. 44 Az érmek meghatározásáért Nagy Ádámnak tartozom köszönettel. 45 A magyar pénzverés ezer éves múltra tekint vissza. Az első pénzt I. István verette koronázása után, csatlakozva így a nyugat-európai denárrendszerhez. A XIV. század elejéig Magyarországon kizárólag egyetlen címletet, a kisméretű ezüstpénzt, a denárt, és ennek felesúlyban készült változatát, az obulust verték (Bővebben Gedai 1986). 46 Szabó 1992. 17

körülnyírás, addig IV. Béla (1235 1270) stabil pénzpolitikája hozzájárult a hazai veretek iránti bizalom, és a pénzforgalom növekedéséhez. 47 A 11 13. században a nyugat-európai nagyállat hiány miatt hazánk a nyugat marhaexportőrévé lépett elő. E kereskedelmi kapcsolatok révén is eljuthattak friesachi veretek az Alföldre. Jelentős számuk jelentős kivitelre utal, annak ellenére, hogy többek között már Szent László is királyi engedélyhez köti a lovak és ökrök külföldre vitelét. Ha feltételezzük, hogy többek között a marhakereskedelem révén jutottak el nagyobb számban az Alföldre ezen veretek, az előkerült érmét összefüggésbe hozhatjuk a feltárt gazdasági egység jellegével, ami utal a nagyállattartás fontosságára. Ezt támaszthatja alá az is, hogy a falutól nem messze haladt a középkorban igen fontos ősi marhakereskedelmi út, mely megélhetési lehetőséget biztosíthatott a lakók számára. A pesti révtől a csongrádi réven át, Arad és Nagyvárad felé vezető úton pedig elsősorban sót szállítottak. 48 Ezek a kiemelkedő fontosságú kereskedelmi utak nagy szerepet játszhattak a falu életében, ahogyan arról az itt előkerült friesachi denár is tanúskodik. A kutya 49 szerepe és kultusza a középkorban a 123. objektum áldozati állata A 123. számú ház délkeleti sarkában, egy 95 x 85 cm-es agyagtömbbe vájt kemence alig kiégett sötőfelületén egy nagyjából ép tégladarabon egy kutya koponyája került elő, mely a fejtetőn feküdt (8. kép 1 2). Ugyanennek a háznak az északkeleti felében, egy ovális alakban lemélyedő részben, a ház aljától 33 cm-re egy lókoponya került elő. 50 Számos kutyákkal foglalkozó kinológiai művet tart számon a magyar szakirodalom. Az utóbbi időkben több régész is érdeklődéssel fordult a középkori kutyaleletek felé. A temetőkben és a telepeken előkerült kutyacsontok kapcsán egyaránt felmerültek már hitvilági kérdések. Többek között Bálint Csanád 51, Fehér Géza 52 régészek, Györffy György 53 történész, Bökönyi Sándor, 54 Matolcsi Gyula 55 és Vörös István 56 archeozoológus foglalkozott behatóbban a középkori kutyák szerepével, fajtáival és a hozzájuk kapcsolódó írásos és régészeti forrásokkal. A honfoglaló magyarság által a Kárpát-medencébe hozott és a középkor folyamán tartott kutyafajták tekintetében sincs egységes álláspont a kutatók között. Az előkerült kutyacsontok alapján egyértelműen látszik, hogy több kutyafajtával számolhatunk a középkori Magyarország területén. 57 A koponyák metrikus adatai alapján rövid koponyájú, közepesen rövid koponyájú és középnagy koponyájú egyedekkel kell számolnunk. 58 Természetesen valamennyi koponya nem szorítható ezekbe a kategóriákba. Az eddig közölt legnagyobb testű egyed Bökönyi Sándor meghatározása alapján a Méri István által feltárt kardoskút-hatablaki lelőhelyen talált 72 cm-es marmagasságú nagytestű kuvasz maradványa. 59 A középkori magyar- 47 Kristó Barta Gergely 2002. 90. 48 Csapó 2006. 185. 49 A kutya szavunk csak a 15. században jelenik meg először a forrásokban. Korábban az eb szó volt általános (Ebes településnév). Az első lejegyzett szinoníma, az agár (1193) pedig nyugati eredetű. 50 A lókoponyák előfordulási formáiról és értelmezéseiről lásd: Méri 1964a., Méri 1964b., Bálint 1970. 51 Bálint 1971. 52 Fehér 1953. 53 Györffy 1975. 54 Bökönyi 1974. 55 Matolcsi 1982. 56 (Vörös 1990., Vörös 1991., Vörös 2000. 57 Matolcsi 1982., Vörös 1990. 58 Matolcsi János a felgyői kutyákat vizsgálva jutott erre az eredményre (Matolcsi 1982. 283.). 59 Méri 1964. 43. 18

ság egyaránt tartott vadászatra alkalmasabb agár jellegű, és pásztor (puli, kuvasz, komondor) kutyákat is. 60 A kutyakoponya leírása: Egy középnagy termetű, erős testfelépítésű, kifejlett, de nem öreg őrző/terelő juhász- és vadászkutya koponyája és állkapcsai voltak a kemencében. A feje (járomcsontnál) közepes szélességű, az orra viszonylag hosszú és keskeny. Az eb marmagassága 55 60 cm közé esett. Erőteljes koponyája alapján kan kutya lehetett. 61 A kutyakoponya a fancsikai, korban közel azonos (12 13. század), 2. áldozati állat koponyájával mutat rokonságot. 62 Kutyacsontok a középkorban részben olyan gödrökben, melyeket utólag hulladékkal töltöttek fel, részben feltehetően kimondottan az ebek elföldelése céljából ásott gödrökben fordulnak elő. Ezekben az esetekben arra kell gondolnunk, hogy az elhullott háziállatot ily módon földelték el. Külön ki kell emelni a 10 11. századi temetőkben, a sírok között előkerült, külön elásott kutyatetemeket. 63 A temető rendjébe illeszkedő, külön gödörben nyugvó kutyacsontvázak a kutya hitvilágbeli szerepére világítanak rá (Eperjes, Hódmezővásárhely, Zalavár). 64 Ugyancsak elgondolkodtatóak az áldozati jegyeket magukon viselő leletek. Ilyen esetekben csak a kutyaváz egy része, rendszerint a fej kerül elő. Letkés-Vízfogónál 10 11. századi köznépi temetőben három kutyakoponyát találtak a sírok között. Itt valamennyi koponya közelében kövek feküdtek. A kutyakoponyákat a temető szélénél ásták el, ami összefügghet a kutya őrző funkciójával, vagyis ezekben az esetekben a testüktől mozgási képességüktől megfosztott kutyák a szakrális tér túlvilági védelmét láthatták el. Talán azért ásták oda őket, hogy az ártó lelkek ne járjanak vissza. Mindez persze csak felvetés. Ugyancsak kutyakoponyákat találtak az Árpád-kori Fancsika falu területén végzett leletmentés alkalmával. Itt a temetőtől távolabb, 50 60 cm mélyre ásott edényekből 65 kerültek elő a kutyakoponyák és a külön-külön ásott gödrök között tűznyomokat vélt felfedezni Mesterházy Károly. 66 A leletegyütteseket kultikus kutyatemetkezéseknek határozta meg. Vörös István szerint inkább közvetítő szerepet betöltő áldozatok voltak. 67 A jelenséget párhuzamba állítja egy Kolozsváron 1574-ben lejegyzett történettel. Itt is edényből került elő kutyakoponya és három darab tégla. Ez a feljegyzés azért érdekes a számunkra, mivel itt a kutyakoponya mellett tégladarabok is voltak. A mi esetünkben a kutyakoponya ugyancsak téglán feküdt. A székkutasi, a fancsikai és a kolozsvári kutyaáldozatok közötti kapcsolatot, túl azon, hogy mindhárom esetben kutyakoponyáról van szó, mindenféleképpen közös hitvilági képzetben kell keresnünk. A székkutasi kutyakoponya a tégladarab előkerülése miatt hasonlít a kolozsvárihoz. Egy külső kemencében előkerült kutya álkapocsról Csátalja-Vágotthegyről van tudomásunk. 68 Bóly környékéről pedig egy kemencébe helyezett teljes kutyacsontvázat ismerünk. 69 Valamennyi lelet kora a 10 12. század közé tehető. A számos különböző helyről (gödrökből, árkokból, kemencékből, házakból) napvilágot látott kutyamaradványok közül azokat, melyek kemencékből és házakból kerülnek elő, tekinthetjük építési áldozatoknak is. Kiváltképpen azokat, melyek csak a kutya egy részét (koponyáját) tartalmazzák. Az építési áldozat célja a gonosz távoltartása, a termékenység biztosítása. 70 Bár a népi hagyományban építési áldozatként a tyúk és a macska élt a legtovább, nem 60 Matolcsi 1982. 281. 61 A csontok meghatározásáért Tugya Beátának tartozom köszönettel. 62 Vörös 1990. 4. ábra 63 Bálint 1971. 64 Vörös 1990. 128 136. 65 Öt edény került elő, ebből háromban volt kutyakoponya (Mesterházy 1970. 62.). 66 Mesterházy 1970. 62. 67 Vörös 1990. 126 68 Vörös 1990. 136. 69 Bökönyi 1974. 349; Vörös 1990. 136. 70 Az építési áldozatokról bővebben Balassa Ortutay 1979, 148; Pócs 1977 697 698; Luby 1927, 261. 19

zárható ki egy régen elfeledett szokás, melyben a gonosz szellemek elűzését, távoltartását a kutya volt hivatott biztosítani. Ugyancsak a falu védelmét szolgálták a kiaggatott lókoponyák, melyekről Méri István írt dolgozatot. 71 A kutyaeskü és a kutya szakrális leölésének egymásba fonódó, bonyolult kérdéskörében a rendelkezésre álló írásos adatok és a régészeti leletek ellentmondanak egymásnak. A színes leírások ellenére egyetlen hitelesnek mondható régészeti bizonyítékunk sincs a kutya kettévágására, eskü alkalmával történő leölésére. A jánosszállási 23. gödörben feltárt derékban félbevágott kutyacsontvázat sem tarthatjuk a kutyára való esküvés régészeti emlékének, mert ahogyan az a leközölt rajzon is látszik, a kutyavázat egy későbbi árok bolygatta meg. 72 A kutyára történő eskütétel írásos adatait Vörös István gyűjtötte rendszerbe. 73 Ugyancsak ő rendszerezte a telepeken és temetőkben előkerült kutya- és farkasmaradványokat. 74 Az általa közölt térképen jól látszik, hogy a kutyacsont-leletek a Tiszántúlon, elsősorban a Felső-Tiszavidéken és a Körös Maros közén sűrűsödnek. A Dunántúlon jóval kisebb számban fordulnak elő. 75 Ez összefügghet a két tájegység eltérő gazdálkodásával. A sík alföldi területek jobban megfeleltek a nagyállattartó pásztorkodás számára, ahol a kutyák hasznos és fontos részei voltak az alföldi ember életének. Összegzés A Székkutas-Kakasszék II. számú homokbányában végzett próbafeltárás során kiderült, hogy a felszíni leletek alapján körvonalazott négy lelőhely tulajdonképpen ugyannak a nagy kiterjedésű szarmata kori és Árpád-kori településnek a felszínen megtalált különböző része. Az előkerült középkori objektumok és a leletanyag jellege alapján a Kakasszék-ér északi magaspartján északkelet délnyugati irányban húzódó Árpád-kori falu a 12 13. századra keltezhető. A falu templomának nyoma sem a próbafeltárás, sem pedig a 2008 tavaszán tartott terepszemle során nem került elő. A megkutatott magaspart legkiemelkedőbb pontját a próbafeltárás érintette. Ezen a területen biztosan nem állt templom, hiszen akkor a próbafeltárás során ennek nyomára akadtunk volna. Azonban a település objektumaiban előkerült szokatlanul nagy mennyiségű téglatöredék valamilyen téglából épült felszíni épületre enged következtetni. Ez lehetett a falu temploma is, melynek nyomát eddig még nem találtuk meg. A településen állandó településrendet feltételezhetünk. A település nagy árokrendszerét majdnem ugyanazon a helyen, a korábbival azonos irányban újították meg. A telepen belül elkülönülő nagyobb gazdasági egységhez tartozó három földbe mélyített épületet is egymás közelében, azonos irányításban, egy vonalban, a dombtetőn építették. A házaktól délkeletre elterült nagy üres tér feltehetően a gazdasági egység nagyállattartó jellegére utal. A kézi malomkövek és a csoportokban előkerült gabonatároló vermek ugyanakkor a földművelés bizonyítékainak tekinthetők. Eddig ez az egyetlen, a Kakasszéki-tó partján részben feltárt településrészlet. A terepbejárási adatok alapján a tó partja sűrűn lakott volt az Árpád-korban. A próbafeltárás által érintett területtől északnyugatra lévő Alsó-Lebuki-dűlőben egymást érik az Árpád-kori lelőhelyek. A Kakasszéki-tó északnyugati partján húzódó magaslaton, lakossági bejelentés alapján 2008 áprilisában Rózsa Zoltánnal, az orosházi Szántó Kovács János Múzeum igazgatójával tartottunk terepszemlét. Az ásatás területétől északkeletre, alig 2 km-re Árpád-kori település, templom és templom körüli temető maradványát találtuk meg. A Kakasszéki-ér és tó nyújtotta kedvező természetföldrajzi feltételek a 10 13. században sűrű településhálózatot eredményez- 71 Méri 1964 b 72 Bálint 1971. 5. kép 73 Vörös 1991. 74 Vörös 1990. 75 Vörös 1990. 9. ábra 20

tek a területen. A most részben feltárt falu közelében több templomos hely is található. A Veres-Kutas-dűlőben lévő templomhely az Árpád-kori Kutas (ma Székkutas) falu temploma lehetett. 76 A Kakasszéki-tótól keletre két templomos hely is található. Az egyik az orosházi régi lőtér területén fekvő, Gellértegyházával azonosított Árpád-kori település (a tervezett homokbányától északkeletre 2,5 km-re), 77 a másik pedig a 47-es számú főút Orosházát elkerülő szakaszának építése során részben feltárt és korábban, homokbányászat közben részben megsemmisített, azonosítatlan nevű falu (a tervezett homokbányától északkeletre 4 km-re). 78 A feltárt településrészlet egykori lakói a földművelés mellett elsősorban az állattartás révén kapcsolódhattak be a környék gazdasági vérkeringésébe. Bár minden bizonnyal minden vasárnap templomba jártak, a 123. számú ház két áldozati állatában bizonyos pogány hitvilági képzetek továbbélésének bizonyítékait láthatjuk. 76 Blazovich 1996. 236 237. 77 Blazovich 1996. 113 114. 78 Kovalovszki 1965.178.22. lh. 21

IRODALOM Balassa M. Iván 1985 A parasztház évszázadai. Békéscsaba Balassa Iván Ortutay Gyula 1979 Magyar néprajz. Budapest Bálint Csanád 1970 A ló a pogány magyar hitvilágban. MFMÉ (Szeged) 31 43. Bálint Csanád 1971 A kutya a X XII. századi magyar hitvilágban. MFMÉ (Szeged) 295 315. Barabás Jenő Gillyén Nándor 2004 Magyar népi építészet. Budapest Blazovich László 1985 A Körös Tisza Maros köz települései a középkorban. Dél Alföldi Évszázadok 9. Szeged Chisvasi-Comşa Mária 1957 Unele concluzii istorice pe baza ceramicii din secole VI-XII. Studii şi cercetặri de istorie veche VIII. Csapó Tamás 2006 Orosháza történeti földrajza és településmorfológiája. SZKMÉ 8 185 218. Csilléry Klára 1970 Az Árpád-kori veremház ülőgödre. NÉ 52 59 87. Dám László 1993 Földbe mélyített lakóépítmények az Alföld népi építészetében. JAMÉ 33 35 133 153. Diaconu Petre 1956 Cu privire la problema caldarilor de lut in epoca feudala timpurie. Sec. X-XIII. Studii şi cercetặri de istorie veche VII. Dienes István 1970 A honfoglalás kora. Magyar Művészettörténet 1. Budapest Fehér Géza 1953 A zalavári ásatások 1951 1952. ArchÉrt 80 46 47. Fodor István 1975 Cserépüstjeink származása ArchÉrt 102 250 265. 22

Fodor István 1985 Középkori építőáldozat Jászágón. ComArchHung 139 145. Fodor István 1989 Megjegyzések a középkori magyar lakóház történetéhez. In.: Népi építészet a Kárpát-medence északkeleti térségében. Szerk.: Cseri M. Balassa M. I. Viga Gy. Miskolc Szentendre 21 46. Fodor István 1994 Árpád-kori boronaház nyomai tiszaszigeten. In.: A kőkortól a középkorig. Szerk.: Lőrinczy G. Szeged 421 438. Fodor István 2006 A magyar gazdálkodás változásai a 10. században. In.: A fénylő középkor. Szerk.: Fodor I. Szatmári I. Budapest Békéscsaba 133 33. Gazdapusztai Gyula 1960 Dák-szarmatakori temető és telep Hódmezővásárhely-Kakasszéken. ArchÉrt 87 47 51. Gedai István 1986 A magyar pénzverés kezdete. Budapest Habovstiak, Ajojz 1961 Príspevok k poznaniu našej nižĩnnej dediny v XI.-XIII. storočĩ. SlovArch 9 1 2. 451 481. Holl Imre 1956 Adatok a középkori magyar fazekasság munkamódszereihez. Budapest Régiségei 17 177 196. Höllrigl József 1930 Árpádkori kerámikánk. ArchÉrt 44 142-169. Höllrigl József 1933 Árpádkori keramikánk II. ArchÉrt 46 85 100. Kovalovszki Júlia 1960 Ásatások Szarvas környéki Árpád-kori falvak helyén. ArchÉrt 87 32 43. Kovalovszki Júlia 1965 Orosháza és környéke a középkorban. In.: Orosháza története. Szerk.: Nagy Gy. Orosháza 175 204. Kovalovszki Júlia 1975 Előzetes jelentés a dobozi Árpád-kori faluásatásról. 1962-1974. ArchÉrt 102 204 223. 23