1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése

1Móz 1,20-23 Vízi állatok és madarak teremtése És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén. És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó. És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön. És lőn este és lőn reggel, ötödik nap. Bevezetés Ennek az Igének a történeti része teljesen világos. Miután Isten a kaotikussá vált földön világosságot teremtett, elválasztotta a mennyezet felett való vizeket a mennyezet alatt való vizektől. Megteremtette - mondjuk így - a föld légkörét. Elválasztotta a tengert a szárazföldtől. A szárazföldön növényi életet teremtett, majd a Nap, a Hold és a csillagok is felragyogtak az égbolton. Az ötödik napon - ahogy olvastuk az Igében - a vízi állatokat, a madarakat és a szárnyas repdesőket teremtette meg. Szeretném megjegyezni, hogy itt valóban az a szó áll, hogy teremté", azaz bárá, mint ahogy az 1. rész 1. versében is olvastuk, hogy kezdetben teremté Isten az eget és a földet. Tehát ilyen még nem volt! Vízi állatok és madarak még nem voltak. A láthatatlanból Isten terve szerint állottak elő. Ezekután az Igének a prófétai jelentésével és főleg az egyéni életünkre szóló üzenetével szeretnék foglalkozni. 1.) Az Ige prófétai jelentése Láttuk azt, hogy Istennél egy nap annyi, mint ezer esztendő. Az ötödik nap, az emberiség történetének az ötödik ezer esztendejét mutatja. Az Úr Jézus Krisztus a negyedik ezer esztendő végén született. Az Ő születésétől mérik az időszámítást, így az ötödik ezer év az Ő születésétől számítva eltelt első ezer év. (1) A vizek népeket jelentenek A teremtés ötödik napján, Isten először a vizek felé fordult, és a vizekbe teremtett életet. Az ötödik ezer esztendőben szellemileg ugyanez történt. Isten a népek felé fordult. (Láttuk korábban, hogy a vizek a pogány népeket jelentik.) A pogány népekből hozott elő életet. Amikor az Úr Jézus Krisztus felment a mennybe, és a Szent Szellem eljött, az apostolok először a zsidóknak hirdették az evangéliumot. A nép nem fogadta be, csak egyesek. Az egész zsidó nép nem tért meg. Az Apostolok cselekedetei könyvének a végén azt olvassuk, hogy Pál, útban Róma felé - és minden helyen, ahol csak járt - az evangéliumot először zsidóknak hirdette. Le is írja: zsidónak először meg görögnek (Róm 1,16). A zsidók közül nagyon sokan nem fogadták el. Az Apostolok cselekedetei 28. része azzal fejeződik be, hogy: Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket. Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják" (27-28. vers). Itt mondta ki Isten a zsidó nép felé azt, aminek

azóta tanúi vagyunk. Ma az egész világ tanúja annak, hogy Isten üdvözítését a pogány népek felé hirdetik. A zsidó népet Isten szétszórta az egész világba, a népek közé. Örökre nem vetette el, majd ismét felveszi őket. Az ötödik és a hatodik ezer esztendőben azonban - amiben most vagyunk - a pogány népek felé fordul Isten, Izráel pedig mint nemzet - félre van téve. (2) Mit tett Isten a népek között? Láttuk, hogy volt tenger, de eddig nem volt abban élet. A negyedik ezer esztendő végéig is voltak pogány népek, de nem volt közöttük olyan, aki Isten gyermeke volt, és akiben élet volt. Írja is az Ige: ti, testben pogányok, [ ] Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, és reménységtek nem vala, Isten nélkül valók voltatok e világon (Ef 2,11-12). Nem volt bennük élet. Amikor Isten a pogány népek felé fordult, akkor azt mondta: pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől. Ezek az élő állatok nyilván a vízben élők voltak, és javarészben halak. Amikor Pétert és még néhány tanítványt elhívott az Úr, ők halászok voltak, a halászatból hívta el őket. Azt mondta Péternek: Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz (Lk 5,10). Nyilván az Úr arra utalt ebben a mondatában, hogy az lesz Péter feladata, hogy a népek közül kivonja mindazokat, akik életre keltek; akik hittek Krisztusban, és a Belé vetett hit által életük lett. Jól jegyezzük meg, nem a halászok teremtik a halakat, a halászok csak kifogják! Nem az evangélisták adnak új életet, és nem az igehirdetők, hanem Isten! Az evangélistáknak az a dolga, hogy azt az életet, amit Isten teremtett kifogják, kihalásszák, de az életet Isten adta! Van egy nagyon szép ószövetségi kép, ami teljesen ráillik arra, ami az ötödik ezer esztendőben történt. A tenger teljesen halott volt, egészen addig, amíg Isten életet nem adott bele. Halakat nem teremtett abban a tengerben, vagyis a pogány népek között. Ez az Ige Ezékiel próféta könyve 47. részének 1-12 verséig így van megírva: És visszatéríte engem a ház ajtajához, és imé, víz jő vala ki a ház küszöbe alól napkelet felé, mert a ház eleje kelet felé vala, és a víz aláfoly vala a ház jobb oldala alól az oltártól délre. És kivitt engem az északi kapu útján, és elhordoza engem a kívül való úton a külső kapuhoz, mely napkeletre néz, és imé, a víz ott forr ki a jobb oldal alól. Mikor kiméne az a férfiú napkelet felé, mérőzsinórral a kezében, mére ezer singet, és átvitt engem a vízen, a víz bokáig ér vala. És mére ismét ezeret, és átvitt engem a vizen, és a víz pedig térdig ér vala. És mére ismét ezeret és átvitt engem, s a víz derékig ér vala. [vagy a vesékig]. És mére még ezeret, s vala olyan folyó, hogy át nem meheték rajta, mert magas vala a víz, megúszni való víz, folyó, mely meg nem lábolható. És monda nékem: Láttad-é embernek fia? És visszavezete engem a folyó partján. És mikor visszatértem, imé, a folyó partján igen sok fa vala mindkét felől. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapáczra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, a mely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségök lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemök szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel. Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek. És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.

(3) A népek (pogányok) szellemileg halottak voltak Az Ezékiel próféta által leírt Ige nagyon pontos képe annak, amit Isten cselekedett az ötödik napon, és szellemileg az ötödik ezer esztendőben. Van egy tenger, amibe beleszakad a folyó. Ez a tenger - ha földrajzilag nézzük - a Holt-tenger, melynek olyan magas a sótartalma, ami miatt ma sincs benne élet. A Holt-tenger úgy keletkezett, hogy Sodomát és Gomorát, meg a környékbeli városokat (az egész környéket) Isten megítélte, elsüllyesztette. Az égből kénköves tüzes eső esett. Ez a terület ma is le van süllyedve, több száz méterrel a tenger szintje alatt található. Azt olvastuk: És lészen, hogy minden élő állat, a mely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog A tengerben most nem nyüzsög semmiféle állat. Szellemileg ugyanilyen állapotban van az egész emberiség is. A bűn úgy eláradt, mint Sodomában és Gomorában. Isten ítélete, Isten haragja alatt van az egész emberiség. Szellemileg meghalt, elpusztult. Mélyen van, lesüllyedt. Az emberek nyüzsögnek, rengeteget nyüzsögnek, de nem élnek! Ahhoz, hogy éljenek, egy folyónak, egy víznek kell beáradnia a tengerbe, a népek közé. Ez a víz a templomból ered. A jeruzsálemi templomból, ahogy a próféta látta. Az oltártól délre folyt ki, a templom küszöbe alól. (4) Az élet vize Jézus Krisztusból fakad A kép nyilvánvaló. A templom: Jézus Krisztus. Azt mondta: Rontsátok le e templomot, és három nap alatt megépítem azt (Jn 2,19). Ezt az Ő testének templomáról mondta. A kereszten rontották le, amikor Őt megfeszítették és általdöfték. Miután ezt megtették, vér és víz jött ki Belőle. Vér, minden bűnnek az eltörlésére! Miután Isten a bűnt eltörölte, eltűnt az az akadály, ami miatt az embernek nem lehet élő közössége Istennel. A víz, az Istennel való élő közösségnek a képe. Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre, úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten. [ ] Mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt? (Zsolt 42,2). Az ember, amikor a halálból életre kel, akkor léphet közösségre Istennel. Tehát a víz forrása a templomból, Krisztus testéből van, az oltártól. Nyilvánvaló, hogy az oltár - amiről itt szó van - ugyanaz, mint amiről a Zsidókhoz írt levél ír, hogy van oltárunk. Ez a Golgota oltára. Onnan ered a templomból, az oltártól. Az Úr Jézus beszélt róla: A ki hisz én bennem, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt pedig mondja vala a Lélekről, a melyet veendők valának az ő benne hívők (Jn 7,39). Amikor eljött a Szent Szellem, akkor ez a folyó egyre nagyobb lett. Ahogy a próféta leírta: először csak kicsi volt a folyó, bokáig ért; aztán térdig; majd derékig; és végül már nem volt meglábolható. Mindig nagyobb és nagyobb lett, ahogy a Szent Szellem kiáradt, végig az egész világon. (5) A négy szakasz jelentése Nagyon érdekes az, hogyan áradt ki a víz. Négy szakaszt ír le az Ige: először mért ezer singet, és bokáig ért; azután még ezret és térdig ért; majd újra ezret és derékig ért; negyedszer is ezret, és akkor már nem lehetett megmérni. Négy ilyen szakaszt említ az Úr Jézus is. Azt mondta a tanítványoknak a mennybemenetelekor, hogy várják meg az Atya ígéretét, a Szent Szellemet. Akkor lesznek Neki tanúi: Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában, s végül a negyedik: a föld végső határáig. Ha most összevetjük a teremtéstörténettel, ez a négy szakasz ott is megtalálható. Amikor elbukott az ember, és sötétség, halál borult az egész emberiségre, ott indult meg egy kicsinyke

kis folyó. Amikor azt mondta Isten, hogy az asszony magva a kígyó fejére tapos. Ez utalás a Golgota-oltárára, Krisztusra. Eltelt háromszor ezer év. Amikor eljött a negyedik ezer esztendő, akkor a kegyelem kiáradása hatalmas folyóvá lett, mert eljött Jézus Krisztus. Mert Istennek valamennyi igérete ő benne [Jézus Krisztusban] lett igenné és ő benne lett Ámenné (2Kor 1,20). Mi történt a negyedik ezer év után, a negyedik ezer sing után a folyóval? Beleömlött a tengerbe. A negyedik ezer év után - amikor Krisztusban kiáradt Istennek a legnagyobb szeretete, kegyelme az életükre - beleömlött a tengerbe. Nemcsak a zsidó nép felé, akik nem fogadták el, hanem a tengerbe, a pogány népek felé is. Olvastuk az Apostolok cselekedeteiben, hogy azokhoz küldetett, és ők meg is hallják (ApCsel 28,28). (6) Mocsarak és tócsák Az Ezékiel próféta könyvéből felolvasott Igékben nemcsak halakról és nemcsak halászokról van szó, halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta (9-10. vers), hanem mocsarakról és tócsákról is: Mocsarai és tócsái nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek (11. vers). Ezek azok a helyek, amelyek nem tartoznak szervesen a nagy tengerhez. Elkülönülnek, leválnak attól. Ha valaki úgy gondolkodik, hogy én nem tartozom a bűnös emberek közé - akik olyan mélyen vannak, akik annyira sötétek, akik halottak az ő bűneikben -, mert én jó vagyok, akkor az nem gyógyul meg. Az ilyenek só helyei lesznek. Jézus Krisztus csak a bűnösökért jött, azt mondta: Mert nem az igazakat hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket (Mt 9,13). (7) Gyümölcstermés és Isten áldása Azt is olvastuk, hogy És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló gyümölcs fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki (12.vers). A gyümölcstermésről már volt szó korábban, amikor a szárazföldet teremtette Isten. A gyümölcsterméshez nemcsak napfény kell, hanem víz is. Az a folyóvíz, amely onnan a szenthelyből folyik ki: Isten kegyelme, Isten szeretete, egyszóval az Istennel való közösség. Anélkül nincsen gyümölcstermés. Az Úr Jézus azt mondta: Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok. [ ] mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek (Jn 15,4-5). Ezt is jelenti ez a folyóvíz! Azt olvastuk a Mózes első könyvében: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől: [ ] És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerin [ ] És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit (20-22. vers). Amikor kiáradt Isten kegyelme a pogányok közé - sokan hívőkké lettek -, egy különös, áldott népet hívott életre az Úr, megáldá azokat Isten. Figyeljük meg, gondoljunk vissza arra, amit eddig olvastunk. Ilyen még nem volt, hogy Isten megáldotta, amit teremtett. Azt olvastuk: És látá Isten, hogy jó (1Móz 1,10.12.18.21.). Azt is olvastuk, hogy Isten Szelleme ott lebegett a vizek felett. Most van az első alkalom, amikor meg is áld! (8) A Gyülekezet, előképben

Melyik népet áldotta meg Isten? Akiket az ötödik ezer esztendőben hívott elő - a Krisztus utáni ezer esztendőben -, és ez az elhívás azóta is tart. Az Efézusiakhoz írott levél 1. rész 3-4. versében olvassuk: a ki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban, A szerint, a mint magának kiválasztott minket Őbenne világ teremtetése előtt". Ebben a versben is az a szó van, hogy bárá, azaz teremtett. Ugyanúgy minket is, ahogy a világot. A Krisztus Testéről, a Gyülekezetről írja, hogy kiválasztotta a világ teremtése előtt, Krisztusban. Nem tudom, hogy másoknak feltűnt-e a 22. versben, hogy szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit. Így áldotta meg Isten őket! Azután azt mondja, hogy a madár is sokasodjék a földön. Látni fogjuk, hogy szellemileg mit jelentenek a madarak. Szellemileg ez az áldás semmiképpen nem a madarakra vonatkozik, de a vízben lévő élőlényekre igen. Ez Isten népét - főleg a Gyülekezetet, amely az Ő Teste - ábrázolja ki. Ez az áldás mindenképpen erre vonatkozik! (9) Levegőbeli hatalmasságok Mit jelentenek a madarak, a szárnyas repdesők? Az Igében ez áll: de a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik (Róm 5,20). Eddig a kegyelemről beszéltünk. Sok volt a bűn, de beleáradt Istennek a kegyelme. Ahol Isten munkálkodik, ahol ott a krisztusi élet, ott mindig megjelenik a sötétség hatalma is. Ezeket a levegőbeli hatalmasságokat jelképezik ezek a madarak. Olvassuk is az Efézusiakhoz írt levél 6. részében: Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak (12. vers). A gonosz már létezett az ember teremtése előtt is, az buktatta el az embert. A gonosz, a sötét szellemi hatalmaknak a története végigkíséri ez egész emberiség történetét. Ezekben az utolsó időkben - amit Krisztus földön létele óta számítunk - az Ige szerint megsokasodott a gonosz, és Isten adott is nekik hatalmat. Levegőbeli hatalmasságok Példa erre Eszter könyvében az a történet, amikor Márdokeus jót tesz a királlyal. Ezek után a király Hámánt, a zsidók ellenségét ruházta fel nagy hatalommal. Miért? Ez szinte érthetetlen! A végén azonban minden a helyére kerül, és minden értelmet kap. Isten nem tévedett, és nem téved most sem. A Gyülekezet itt van ezen a világon, Isten mégis nagy hatalmat adott a gonosznak. Ennek is megvan az értelme. Pontosan azért, hogy ahol sötét a háttér, annál szebben tündököljön Isten dicsősége, kegyelme, bölcsessége, szeretete és gazdagsága. Ismétlem, ahol a bűn megsokasodik, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik! Az Úr Jézus Krisztus az egyik példázatában azt mondta el, hogy kimegy a magvető vetni a magot. Némely mag az útfélre esett, és az égi madarak eljöttek, és elkapkodták. Itt is a gonoszt jelenti az égi madár. Meg is magyarázza utána az Úr - amikor megkérdezik a tanítványok-, hogy mi ez az égi madár. Azt mondta: a magvető, aki veti a magot, az ember Fia; a mag az Ige; a madár pedig a gonosz, amelyik elkapja azt az Igét, amely az ember szívébe vettetett. Erre a képre még egyszer vissza fogok térni, mert ez nagyon komoly dolog! Figyeljük meg, a gonosznak a munkája erre irányul. Elkapja az ember szívéből az Igét, hogy ne hajtson ki, ne keljen ki! Ez a gonosznak a terve. Még valamit ezekről a madarakról: a madár is sokasodjék a földön" (22. vers). Sokasodott is. Isten azt mondja nekünk, hogy álljunk elő. Öltsük fel Istennek minden fegyverét, hogy megállhassunk, mert sokasodik a gonosz. Amint látjuk, itt már össze is folyik a prófécia a személyes életünkkel, a mai személyes üzenettel, mert benne vagyunk ebben a korban. Noha mi

a hatodik napban, a hatodik ezer esztendőben vagyunk már, de a madár a hatodik napon is ott volt. Sőt, a hatodik napon már több madár volt, mint az ötödiken, mert sokasodott. Még több a levegőbeli hatalmasság, még nagyobb az élet-sötétsége-világbíróinak nyomása a levegőégben. Az sem mindegy, hogy éppen a levegőégben. Miért nem fordítva tette Isten? Miért pont a levegőégben? Emlékszünk, hogy a levegőég micsoda? Egy mennyezet, amely elválasztja a mennyezet felett való vizet a mennyezet alatt való víztől. Láttuk, hogy Isten elválaszt. A mennyei népet, aki az odafelvalókkal kell, hogy törődjön, és azzal is törődik. Akikben az Ő Szelleme van, azoknak nem csak kell, de ők azzal is törődnek. A földiek a földiekkel törődnek, akik Krisztus keresztjének ellenségei. A madár az itt van a mennyezetnél, és a fő célja a keveredés. Összekeverni. Az egyik, amit tesz a gonosz, az Igemag elkapkodása, a másik a keverés. 2.) Az Ige személyes üzenete Térjünk ennek az Igének a személyes, életünkhöz szóló üzenetére! Egyénileg is halottnak születtünk. Nyüzsögtünk. Hajaj, mennyit nyüzsög az ember! Nem él, csak nyüzsög. Olvastuk Mózes könyvében, hogy monda Isten, pezsdüljenek a vizek, élő állatok nyüzsgésétől. Isten Igéje eljutott a szívünkig, az az Ige, amelyik Jézus Krisztus keresztjéről, bűnt eltörlő véréről szól. Arról a szeretetről, hogy Ő bevisz minket az Istennel való közösségbe. Nem vagyunk magunk, nem kell egyedül lennünk. Atyánk lett Isten, gondot visel rólunk. Övéi vagyunk, Vele lehetünk közösségben. Eljött a Szent Szellem is, amikor beáradt az élő víz az életünkbe. Onnantól kezdve élünk, mivel Isten gyermekei lettünk. (1)Ne zárjuk el magunkat az élet vizétől! A személyes életünkben azoknak, akik már hívőkké lettünk - egy dologra nagyon kell vigyáznunk. Ne legyen semmi mocsár és tócsa az életünkben! Semmi olyan, amit elzárunk, hogy ne áradjon oda a víz. Úgy is mondhatnánk ezt, hogy teljesedjünk be Szent Szellemmel! Ne legyen semmi az életünkben, amit ne nyitnánk ki a Szent Szellem előtt, ami miatt nem tudja betölteni az életünket! Egy igeszolgálatban hallottam a következőt: Egy testvér az Úr Jézusnak azt a példázatát magyarázta, amikor arra tanította az Őt hallgatókat: Vigyázz, amikor meghívnak vendégségbe, ne ülj a főhelyre! Ülj le az asztal végénél! Ha a főhelyre ülsz, bejön a gazda, és azt mondja: Barátom, add át a helyet valaki másnak; én neki szántam a fő helyet; és ekkor neked szégyenkezve hátra kell ülnöd. Ha hátra ülsz le, bejön a gazda, és azt mondja: Barátom, ülj feljebb! Akkor az neked dicsőségedre lesz! Azt mondta ez a szolgáló testvér, ő mindig úgy gondolta, ez egy vasárnapi iskolás gyerekeknek szóló erkölcsi tanítás. Hogyan kell viselkedni: az asztalnál, vendégségben, egyáltalán a társadalomban. Míg egyszer megmutatta neki az Úr, hogy nagyon mély szellemi tartalom van ebben. Amikor Jézus Krisztus és a Szent Szellem is bejön az életünkbe, leül az utolsó helyre. Nem a főhelyre, hanem az utolsóra, és vár! Vár, amíg mi, a gazdák, azt mondjuk: Ülj feljebb! Vár, amíg mi helyezzük Őt a fő helyre az életünkben, hogy Ő uralkodjon mindeneken, Ő töltsön be mindent! Tőlünk várja, mert Ő ilyen. Nem ront be az életünkbe. Nem akar, mert Ő szelíd és alázatos. Ezt jelenti az, hogy ne legyen tócsa és mocsár. Ha pedig valaki még nem az Úr Jézus Krisztusé - még nincs benne élet, csak nyüzsög -, ne zárja el magát a kegyelem elől. Ne mondja azt, hogy nekem nincs Rá szükségem. Én elég jó vagyok, és a magam erejéből sok mindent elérek. Amikor igazán bűnösnek ismeri el magát az ember, akkor árad életébe a kegyelem.

(2) Négy szakasz a hívő életünkben Még néhány dolgot elmondanék arról, hogy amikor ez a folyó egyre nagyobb lesz, azt mi is érzékeljük. Először bokáig ér. A hívő ember valahogy úgy van, hogy először a járására vigyáz: jaj, ne menjek oda, ne tegyek olyat, lássák rajtam, hogy én azért már megváltoztam, hívő vagyok. Ez szép, helyes és jó dolog. Amikor már térdig ér a folyó, akkor az ember megérti, hogy hiába vigyázok a járásomra. Az a legjobb, ha úgy vagyok, ahogy Pál mondja: Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt" (Ef 3,14). Többet ér az, amikor meghajtjuk magunkat, a térdeinket előtte, mintha próbálunk vigyázni a járásunkra. Ez nem felelőtlenséget jelent. Ez csupán annak a felismerése, hogy mindennél többet ér meghajolni Isten előtt. Amikor ezt tesszük, az egyúttal az erőtlenség kifejezése is. Egy térdre esett ember megadja magát, erőtelen ember. Akkor a Krisztus ereje többet ér, mint az én járásom. Ahogy tovább nő a kegyelem, egyszer csak rájövünk arra, hogy a vesénkig hatol. Derékig ér a folyó. Így fordítja a katolikus fordítás szó szerint: vesékig. Isten a szívek és vesék vizsgálója. A veséket, a szíveket járja át. Értjük a különbséget? Nem külső dolgok. Az egész bensőnket átjárja, a vesénkig. Azután egyszer csak megúszni való folyó lesz. Rájövünk arra, hogy rábízhatjuk magunkat teljesen. Ő emel, a folyó tart, a víz visz. Nem mi tartjuk meg a kegyelmet, nem mi kapaszkodunk bele, hogy jaj, Uram, a Te kegyelmed vigyázzon az én járásomra, szívemre, veséimre - hanem Ő tart. Ezt nem érti az, akinek először nem ér a bokájáig, aki nem akar az Úr tetszése szerint járni. Nem lehet mindjárt úszni. Nem! Végig kell járni bokáig is, térdig is, a vesékig is, és csak azután érti meg az ember, hogy megúszni való a folyó. Aki egyből úszni akar, az belefullad. Megárt neki, megmérgezi a sok kegyelem. Testvérek, láttunk már ilyet, ez nem mesebeszéd. Láttunk már olyat, akit felületessé, könnyelművé tett a kegyelem áradása, és nem józanná. Az tudja értékelni a kegyelmet, aki végig járta, hogy mit jelent az, hogy bokáig ért először. Megpróbált, akart az Úr tetszésére élni, úgy járni, hogy Neki kedves legyen. De rájött: Mert nem a jót cselekszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok (Róm 7,19). Majd felkiáltott kegyelemért: Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem? (Róm 7,24). Az ilyen ember harcol a térdein, mert nem megy neki a hívő élet. Isten kiforgatja, megmutatja milyen a veséje, mi van a szívében. Kevély dereka meghajlik. Majd az Úr könyörül rajta, és megtanítja, hogyan kell használnia Isten kegyelmét. Ráfeküdni, hogy vigye, mint az úszót a víz. De ez nem megy azonnal, csak a negyedik szakaszban. (3) További négyes szakaszok Az életünkben ott van egy másik, hasonló négyes szakasz is. A prófétai kiteljesedésnél az volt: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriábam és a földnek végső határáig (ApCsel 1,8). Az egyéni életünkben is az van, hogy ez a kegyelem először bennem árad szét. Ez az első terület. Aztán a család, ahol észrevesznek valamit: férj, feleség, gyerekek, após, anyós, meny, vő. Ott kell, hogy valamit észrevegyenek, mert már nagyobb a kegyelem. Azután megy tovább: munkahely. Ott elég sok időt eltölt az ember, ott is elég jól ismerik egymást. Azután még tovább, ki az egész világ felé, amerre csak megfordulunk. Ez a négyes szakasz megtalálható még a további próféciákban is ezerévenként. Amikor kiáradt a kegyelem, Krisztus után az az első ezer év volt. Tudjuk milyen nagy lesz a második ezer év végén a kegyelem? Elragadja az Úr a Gyülekezetet! Ez nagyobb kegyelem, mint ami az első ezer évben volt. A harmadik ezer év az ezeréves királyság. Itt még nagyobb a kegyelem.

Nagyon bőséges. Azt mondja az Ige, hogy ha a zsidó nép elvettetése ilyen nagy kegyelmet szerzett, hogy a pogányok örökölhetik az ígéreteket, mi lesz akkor az ő felvételük, hanem ha élet a halálból (Róm 11,15). Népek fognak megtérni. A zsidó nép fogja evangelizálni az egész világot, és nem egyes emberek a népekből, hanem egész népek térnek meg. Aztán jön a negyedik ezer év. Tudjuk mi lesz ez? Az új ég és új föld. Aki olvassa a Bibliát, az új égről és az új földről olvasta ezt a verset: és a tenger többé nem vala" (Jel 21,1). Nem lesz már tenger. Ennek is mély szellemi értelme van. A negyedik ezer év után - ez után az új ég és új föld után - beleszakad ez a nagy kegyelem az örökkévalóság tengerébe. Úgy írja Pál apostol, hogy amikor minden behódol Krisztusnak, Isten legyen minden mindenben" (1Kor 15,28). (4) A mi testünk is templom Még valami, ami ránk vonatkozik. Az Ige azt mondja: Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma " (1Kor 6,19). Erről a templomról is úgy mondja az Úr - az előbb már szó is volt erről az Igéről - a János evangéliuma 7. részében: Aki hisz én bennem, [ ] élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből. Ezt mondja a Szent Szellemről: amelyet veendők valának az Őbenne hivők. Mi vettük, ezért vagyunk a Szent Szellem temploma. Élő víz kell, hogy kiáramoljon belőlünk. Ugyanúgy, ahogy az Ezékieli látomásban a templomból, az oltártól délre kiment az a folyóvíz. Ennek az élő víznek kell kiáramlania: egyéni életünkben, családban, munkahelyen, gyülekezetben és egészen a föld végső határáig. Ennek az életfolyónak a mentén halászok vannak, mert nem mi teremtettük a halakat. Nem a mi érdemünk, ha új életek keletkeznek, hanem Isten szavának, amely azt mondta: Pezsdüljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől Ez az Ő érdeme, és az Ő gyümölcse is! Befejezés Térjünk még vissza a madarakra. A madár megsokasodott, vagyis a gonoszságnak a szellemei. Ahogy az Úr Jézus elmondta, az a célja, hogy az Ige-magot elkapja. Gondoltunk-e már arra, hogy a gonosznak nem az a fő célja, hogy bennünket bűnre csábítson? Mindig azt hisszük és azt gondoljuk. A keresztyén-hívő körökben bevett szólás-mondás is lett, hogy megkísértett a Sátán, elbuktatott a Sátán. Nem, nem ez az ő célja! Különben is azt mondja az Ige: Senki ne mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem [nem is a Sátántól], Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága (Jak 1,13-14). Ezt nagyon szereti a Sátán, ha mi erre gondolunk, hogy ő bűnre akar bennünket csábítani. Harcoljunk csak a bűn ellen, meg a kísértés ellen. Örül, mert ezzel foglalkozunk, és közben nem vesszük észre, hogy a valódi célja más. Az a célja, hogy elkapja az Ige-magot. Az élet az Ige-magból fog fakadni! Az erő az Igéből jön. A beteljesedés, az eligazítás, a világosság mind az Igéből jön. Csak harcolunk a Sátán ellen, és közben az Ige elsikkad, mert nem azzal foglalkozunk. Vigyázzunk! Az Igét akarja elkapni. Ha az Igét elkapta, nincs világosságunk, nincs életünk, nincs bölcsességünk. Megmondja a próféta: Megvetették az Úr beszédét, micsoda bölcsességük van azért nekik. Becsüljük meg az Igét, és gondosan őrizzük, hogy az Ige-magot ne tudja kikapni szívünkből a Sátán! Ámen. Debrecen, 1994. február 9.