Az 1930-as években borzalmasnak nevezték az arthritises



Hasonló dokumentumok
Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés

Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottság JELENTÉSTERVEZET

Mikrobiológia rövid története

Ismét a méhnyakrák elleni oltásról

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

Ritka Gyermekkori Elsődleges Szisztémás Vaszkulitisz

hatályos:

Kérdések és válaszok az influenzáról



Beszélgetés Pongrácz Tiborné demográfussal

Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-175/2015. számú ügyben

Szakács Tamás Közigazgatási jog 3 kollokvium 2012.

VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN. A Határırség nyomozó hatósági hatásköre

Familiáris mediterrán láz


ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉS

A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre ítéltek longitudinális vizsgálata

Melléklet. Tudományos következtetések és az Európai Gyógyszerügynökség által kiadott elutasítás indoklása

A CSERNOBILI KATASZTRÓFA TÁRSADALMI-DEMOGRÁFIAI KÖVETKEZMÉNYEI UKRAJNÁBAN

A SZOLGÁLTATÓ KÖZIGAZGATÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG JEGYZŐKÖNYV A NEMZETI VÁLASZTÁSI BIZOTTSÁG MÁJUS 25-I ÜLÉSÉRŐL

Gyermekkori Idiopátiás Artritisz

2005. évi XCV. törvény. az emberi alkalmazásra kerülı gyógyszerekrıl és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról

Pedagógia és szabadidőpedagógia

Kemény kapszula Fehér, átlátszatlan kemény kapsula, a kapszula alsó részén CYSTAGON 150, felső részén MYLAN felirattal.

Stroke Szövetség Európáért Nyilatkozat. Egy olyan világért, ahol kevesebb a stroke, és akit érint a stroke, minden szükséges segítséget megkap.

Magnifice Rector! Tisztelt Dékán Asszony! Tisztelt Kari Tanács! Kedves Vendégeink! Hölgyeim és Uraim!

(EGT-vonatkozású szöveg)

J/ A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség évi tevékenységéről

ETIKAI ALAPISMERETEK FEKETE SZABOLCS

Dolgozók ismeretei a kémiai kockázatokról galvánüzemekben

Reumás láz és sztreptokokkusz-fertőzés utáni reaktív artritisz

Lyme-kór (lyme-artritisz)

A rész önmagában nem gyógyítható (A daganatos megbetegedések lelki hátteréről)


KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL NÉPESSÉGTUDOMÁNYI KUTATÓINTÉZETÉNEK KUTATÁSI JELENTÉSEI 70.

14/2016. (I. 25.) XI.ÖK határozat melléklete. Újbudai Egészségügyi Koncepció Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata


BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNY HIVATAL BUDAPEST XI., XII., XXII. KERÜLETI INTÉZETÉNEK ÖSSZEFOGLALÓ JELENTÉSE ÉVRE VONATKOZÓAN

Házipatika.com Tünetek, kórlefolyás

AZ EURÓPAI UNIÓ FOGLALKOZTATÁSI STRATÉGIÁJA FREY MÁRIA

Tárgyszavak: hemofilia; terápia; vértranszfúzió; vérplazma; krioprecipitátum; VIII. faktor; tisztítás; rekombináns DNS-technika; génterápia.

Ásotthalom Község Önkormányzata Gondozási Központ V e z e t ő j é t ő l




Emberi Erőforrások Minisztériuma Központi Ügyfélszolgálati Iroda. Egészségpolitikai Szótár

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL



Magyarország politikai évkönyve 2010-ről DOMOKOS LÁSZLÓ. Az Állami Számvevőszék helyzete és tevékenysége 2010-ben

RÉSZLETES ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ JOGSZABÁLY KIVONAT évi CXII. törvény. az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

Az élet kezdete: a magzatés családgondozás rendszere. Dr. Kovács Attila helyettes országos tisztifőorvos

EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG Elnök

E L İ T E R J E S Z T É S

Utángyártott autóalkatrészek és Volkswagen Eredeti Alkatrészek minőségi összehasonlítása

Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium

VESZPRÉMI RENDŐRKAPITÁNYSÁG ÁPRILIS

Henoch Schönlein Purpura

Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 302/ ÉVI NEMZETKÖZI MEGÁLLAPODÁS AZ OLÍVAOLAJRÓL ÉS AZ ÉTKEZÉSI OLAJBOGYÓRÓL.




Munkavédelmi képviselők választása

I.7.1. Általános taktikai ajánlások I Az intézkedés során alkalmazandó alapelvek I Az intézkedések szakaszai I

LXXII. EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁSI ALAP. fejezet évi költségvetésének végrehajtása

A TANÁCS 2010/32/EU IRÁNYELVE

A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatási helyzete


Az alapvető jogok biztosának Jelentése az AJB-7657/2013. számú ügyben

GONDOZÁSI KÖZPONT IDŐSEK OTTHONA SZAKMAI PROGRAMJÁNAK ÉS HÁZIRENDJÉNEK MÓDOSÍTÁSA

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

H A T Á R O Z A T. h e l y t a d o k, e l u t a s í t o m.

ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV

JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ. Epidemiológiai szakápoló szakképesítés Epidemiológiai szakápolás modul. 1. vizsgafeladat szeptember 9.


A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK

Betegtájékoztató: Információk a felhasználó számára. Augmentin 250 mg/125 mg filmtabletta. amoxicillin/klavulánsav

ZÁRÓJELENTÉS. OTKA ny. sz. T Futamidő:

Azért vagyunk a világon, hol valahol otthon legyünk benne. fotópályázat eredményhirdetése, a pályamunkákból rendezett kiállítás. megnyitója.

M E G H Í V Ó május 21-én 14 órakor. kezdődő ülésére az Új Városháza Üléstermébe.


2010. évi CLXXXV. törvény. a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 1

Éves JlentésÉ. Nemzeti Adó- és Vámhivatal Központi Hivatala Pénzmosás Elleni Információs Iroda FÉLÉVÉS TÁJÉKOZTATÓ 2014.

Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K /2014/9. számú ítélete

191/2009. (IX. 15.) Korm. rendelet. az építőipari kivitelezési tevékenységről. I. Fejezet ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A rendelet hatálya

EDUCATIO 1997/1 INNOVÁCIÓ ÉS HÁTRÁNYOS HELYZET

MAGYAR-KÍNAI KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM

A JÖVİ NEMZEDÉKEK ORSZÁGGYŐLÉSI BIZTOSÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA

Az alkalmak tematikái:

Szociális és családtámogatások joga

Kriopirin-Asszociált Periodikus Szindróma (CAPS)

21. szám 124. évfolyam július 3. TARTALOM. Utasítások 48/2009. (VII. 3. MÁV Ért. 21.) VIG számú

NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM

Engedélyszám: /2011-EAHUF Verziószám: Hematológiai és hemosztazeológiai vizsgálatok követelménymodulszóbeli vizsgafeladatai

AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA. Brüsszel, április 7. (14.04) (OR. en) 8159/10 EUROPOL 13 ENFOPOL 89 JAIEX 33 COWEB 95

A SAV-BÁZIS EGYENSÚLY HELYREÁLLÍTÁSA - LÚGOSÍTÁS

Átírás:

1. f ü g g e l é k A REUMATOLÓGIA Az 1930-as években borzalmasnak nevezték az arthritises betegek állapotát a nyomorékká vált idős nők térde az állukat verdesi, a körmük átdöfi a kézfejüket [ ] a csigolyáik úgy meghajlottak, hogy csak a földet látták, és sokuknak könnyebb volt a lábuk között kinézve hátrafelé haladni, mint előre nézni. Aztán 1948-ban, a reumatológia csodaévében minden megváltozott, mert fölfedezték a kortizon, más néven E-vegyület jótékony hatását. A reumatológusok a kortizon felfedezésével (és ami éppennyire fontos, azzal a felismeréssel, hogy a szernek súlyos mellékhatásai vannak, de az orvosok szerint ez csak azt jelentette, hogy csak specialisták írhatják fel) gyökeresen átalakították a szakterületüket. Eddig a pillanatig elsősorban fizikai rehabilitációval foglalkoztak, felügyelték a fizikoterapeuták által alkalmazott fizikai kezeléseket, ezért a szakterületük egy megfigyelő szerint éppannyira tudománytalan, mint amennyire idejétmúlt. Most a saját, hatásos orvosi beavatkozásuknak köszönhetően erősebben bekapcsolódhattak az általános orvostudomány fősodrába, amit az is elősegített, hogy a kortizon alkalmazási területe egyre csak szélesedett. 1 Az 1948-as év azonban nemcsak a kortizonról szólt, mert ugyanebben az évben a reumás arthritisben szenvedők vérében felfedezték a rheumatoid faktort, az SLE-betegeknél pedig azonosították az LE-sejtjelenséget. E két diagnosztikai teszt eredményeképpen dolgozták ki az autoimmunitás fogalmát, amely a másképpen kötőszövet-rendellenességeknek nevezett reumatológiai betegségek közös tulajdonsága: e betegségek a reumás arthritis, a szisztémás lupus erythematosiis és a polyarteritis nodosa. Ezzel a száz éven át elsősorban az antibiotikumoknak köszönhetően megoldott fertőző betegségekkel foglalkozó immunológia tudománya gyökeresen átalakult, és a reumatológiai megbetegedések felé tolódott el. Így a reumatológia tudománytalan és idejétmúlt területe a tudományosan egyik legmegalapozottabb tudományággá vált. 2

376 Az orvostudomány önkritikája De a háború utáni években az arthritis és a reuma kezelésére oly nagy hatást gyakorló új gyógyszerek nem az immunológia tudományának, hanem a véletlennek vagy a szerencsének köszönhetők. Beszámoltunk róla, hogy a kortizon felfedezéséhez véletlenek sorozata vezetett, de más fontos újításokra is sor került. Az antibiotikumok Az antibiotikumok átalakították a reumás rendellenességek szakterületét, elsősorban azzal, hogy megszüntették az A csoportú béta-hemolitikus streptococcus baktériumcsoport által okozott reumás lázat, a gyermekkori arthritis leggyakoribb okozóját. Amikor 1947-ben megalapították a Reumatológiai Rendellenességek Taplowi Gyermekkórházát, 100 ágyból 96-ot reumás lázban szenvedő gyermekek foglaltak el. A következő tíz évben azonban szinte nyomtalanul eltűnt a betegség, főleg annak köszönhetően, hogy a háziorvosok teljesen felelőtlenül használtak antibiotikumot a torokfájásra. Így a szerény háziorvosok valószínűleg mit sem sejtve megszüntették a gyengeség és a halál egyik elsődleges okát. És ez még nem minden, mert az antibiotikumok az ízületi betegségek egy másik nagy, rengeteg szenvedést és nyomorúságot okozó csoportját is megszüntették: az ízületek és a gerinc krónikus fertőzéseit, különösen a tuberkulózisból eredőket. 3 Az arany Robert Koch egy berlini nemzetközi konferencián bejelentette, hogy az arany és a cián kombinációja a leghatékonyabb fertőzésgátló a tuberkulózis esetében, noha a megfertőzött kísérleti állatok gyógyításakor hatástalannak bizonyult. Ezután az 1930-as évekig kevesen foglalkoztak az arany terápiás célú felhasználásával, mígnem a párizsi J. Forestier-t meggyőzte az az uralkodó nézet, hogy az arthritis krónikus fertőzés következménye, és aranyinjekcióval kezelte a betegeit. Az eredmények meglepően jók voltak, és mivel más hatékony gyógymód nem állt rendelkezésre, az arany használata a súlyos mellékhatások ellenére is elterjedt. A reumás arthritis fertőzéssel összefüggő elméletének visszaszorulásával azonban át kellett értékelni az arany szerepét. Az 1950-es évek végén Stanely Davidson, az Edinburgh-i Orvosi Egyetem

I. függelék: A reumatológia 377 professzora kiterjedt kísérleteket folytatott, amelyek a résztvevők háromnegyedének meglepetésére az arannyal kezelt esetek javára végződtek. 4 A nem szteroidos gyulladás elleni gyógyszerek (NSAID-ok) A szteroidos kezelés súlyos mellékhatásai miatt a gyógyszercégek biztonságosabb vegyületeket kerestek, így jutottak el az NSAID-ekhez (a nem szteroidos gyulladás elleni gyógyszerekhez): a fenilbutazonhoz, az indometacinhoz és az ibuprofenhez. Fenilbutazon: Az erős hatású és gyakran alkalmazott amidopirin fájdalomcsillapítóról kiderült, hogy akár halálos mellékhatással jár: csökkenti a fehérvérsejtek számát, így súlyos fertőzéseknek teszi ki a gyógyszert szedőket. A Geigy gyógyszercég a befecskendezhető formátum bevezetésével kívánta minimalizálni a mellékhatást, mert abban bízott, hogy a kisebb dózis biztonságosabb lesz. Mivel az amidopirin oldhatatlan, oldószert kellett hozzákeverni, és erre egy savas vegyület bizonyult a leghatékonyabbnak: a fenilbutazon. Amikor kiderült, hogy az oldószer vérszintje sokkal magasabb, mint az amidopirin hatóanyagé, egy élelmes kutatókémikusnak eszébe jutott, hogy az oldószer talán önmagában is gyulladáscsökkentő hatású. Miután ellenőrizték ezt a feltevést, a Geigy Butazolidine néven önállóan is piacra dobta az oldószert. 5 Indometacin és ibuprofen: E két gyógyszert az NSAID-ok kiterjedt családjának prototípusait a gyulladáscsökkentő gyógyszerek véletlenszerű szűrőprogramjának részeként fedezték fel. Két olyan anyagból indultak ki, amelyekről úgy vélték, hogy szerepet játszanak a gyulladásban e két anyag a szerotonin és a karbonsav. Több száz vegyületet állítottak elő és megvizsgálták, hogy enyhítik-e a gyulladást okozó anyaggal kezelt nyúl mancsának duzzanatát. A 350 vegyület közül az indometacin bizonyult a leghatásosabbnak, így 1963-ban be is vezették, egy évvel később pedig, 600 vegyület vizsgálatát követően piacra dobták az ibuprofent. 6

378 Az orvostudomány önkritikája A hidroxiklorokin Amikor Francis Page katonai szolgálatát töltötte a trópusokon, észrevette, hogy a lupus erythematosus nevű bőrbetegségben szenvedők bőre a mepakrin maláriagyógyszer hatására javulást mutat. Angliába visszatérve tizennyolc betegen próbálta ki a gyógyszert közülük nyolcnak reumás arthritise is volt, és a tünetek jelentősen enyhültek. Logikus lépés volt tehát a maláriagyógyszerek tesztelése a reumás arthritis kezelésében; a hidroxiklorokin bizonyult a leghatékonyabbnak. 7, 8 A penicillamin 1963-ban egy amerikai tudós észrevette, hogy a penicillinnel rokon és a (rézmérgezés okozta) Wilson-féle májbetegségben szenvedők szöveteiben felgyülemlett réz eltávolítására használt D-penicillamin a reumás tényező, a reumás arthritis immunológiai tesztje összetevőit is eltávolítja. Akkoriban (tévesen) azt hitték, hogy a rheumatoid faktor közvetlenül felelős a betegség kialakulásáért, ezért elrendelték a penicillamin vizsgálatát. A kezelés logikája az aranyéhoz hasonlóan hibás volt, de a gyógyszer mégis enyhítette a betegség tüneteit. 9 A metotrexát A metotrexátot először rák elleni gyógyszerként használták, mert szerkezetileg rokona a sejt metabolizmusában alapvető szerepet játszó folsav vitaminnak, és ezért blokkolja is. Ezért nemcsak a rák, hanem a pikkelysömör nevű, sejtburjánzást mutató bőrbetegségnél is bevetették, és kiderült, hogy a betegséget olykor kísérő reumás arthritis tüneteit is enyhíti. Ennek analógiájára felmerült, hogy a reumás arthritisszel járó ízületi fájdalmakat is csökkenti, és ez 1962-ben be is bizonyosodott. 10

I. függelék: A reumatológia 379 Az allopurinol Az allopurinollal eredetileg a 6-merkaptopurin nevű rák elleni gyógyszer hatását akarták csökkenteni: a xantint húgysavvá alakító enzim blokkolásával kívánták megelőzni, hogy inaktív metabolitokká bontódjon le. Ez arra utalt, hogy a gyógyszer a köszvény ellen is hatásos lehet, mert ennél a betegségnél az ízületek jellegzetes duzzanatát a húgysavkristályok lerakódása okozza. Mivel az allopurinol csökkenti a húgysav mennyiségét a vérben, elméletileg megelőzheti a köszvényrohamot és ez így is történik. 11 Összefoglalva tehát: a reumatológiai rendellenességekkel kapcsolatos ismereteink hátterében álló immunológiai és genetikai tudásunk tárháza egyetlen hasznos gyógyszerrel sem szolgált. A hatásos gyógyszereket tévedésből, véletlenül vagy vak vizsgálatoknak köszönhetően fedezték fel.