Nemzeti Adó- és Vámhivatal adattárházainak informatikai támogatása



Hasonló dokumentumok
Eljárást megindító felhívás "A NAV Központi Hivatala egyes ingatlanjainak takarítása" tárgyú közbeszerzési eljárásban

A budapesti M3 metróvonal rekonstrukciójához kapcsolódó kiviteli tervek elkészítése


egyesület A Duna magyarországi szakasza, továbbá a Nemzeti Teljesítés helye:

Irodai papírok, papíráruk, író-és irodaszerek szállítása

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 15426/2015 CPV Kód: ; ;

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 22444/2015 CPV Kód: ; ;

M30 gyorsforgalmi út Tornyosnémeti-országhatár közötti szakasz és kapcsolódó létesítményei kivitelezési munkáinak elvégzése

Szállítási szerződés keretében a KEOP /C/ számú projekt megvalósításához szükséges eszközök beszerzése

Adásvételi szerződés útszóró só beszerzésére /2016 tél

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125

A pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia megvalósítása keretében sportcsarnok, kollégium és kiszolgáló létesítményei kivitelezése.

FORSTER Központ - Akkreditált régészeti szolgáltatás

A Városliget területén megvalósuló Liget Budapest projekt beruházásaihoz kapcsolódó örökségvédelmi feladatok ellátása

Részvételi felhívás/eu/ EUHL. Közzététel dátuma: Iktatószám: 11403/2015 CPV Kód: VESZPRÉM MEGYEI TÜDŐGYÓGYINTÉZET

Bonyhád Város Oktatási Intézményeinek élelmezési szolgáltatásaajánlati

Részvételi felhívás K-0009-H/2015

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/43

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/74

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 21847/2015 CPV Kód: ; ; ;

Mobiltávközlési szolgáltatás beszerzése a Magyar Közút Nonprofit Zrt. részére II. - ajánlati felhívás

Vállalkozási szerződés keretében őrzés-védelmi tevékenység ellátása az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet székhelyén.

teljesítési hely: Eger, Eszterházy tér 3-4. III. teljesítési hely: Salgótarján, Kassai sor 10. Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Integrált üzemirányítási, üzemfelügyeleti rendszer

Adásvételi szerződés orvosi eszközök beszerzésére a TIOP / azonosítószámú projekt keretében.

Részvételi felhívás/eu/ EUHL

Radiológia Szent Margit Kórház

Tervezési keretszerződés a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlesztési koncepcióján belül a Pannon Park létrehozásához kapcsolódóan

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 21204/2015 CPV Kód: ; ;

1061 Budapest, Andrássy út Budapest, Teljesítés helye:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/1. Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 27920/2015 CPV Kód:

AF-Fővárosi_Vízművek_Zrt-építőmesteri_és_épületépészeti_munkák_Keretmeg

A Főpolgármesteri Hivatal részére adóügyi nyomtatványok, papíráruk előállítása, valamint átadott adatállományokból nyomdai szolgáltatások teljesítése

Részvételi felhívás/eu/ EUHL. Magyarország, Budapest XXIII. kerület Soroksár Önkormányzat Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

AF_FORSTER Központ_Faápolás

HungaroControl Zrt. vidéki radar és navigációs állomásainak és a budapesti székhelyen lévő ANS I-II-III épületeinek villamos energia ellátása

Európai uniós közbeszerzési hirdetmény feladására irányuló kérelem

Részvételi felhívás/eu/ EUHL

a Digitális Átálláshoz kapcsolódó országos piacfelmérés III. ütemének lebonyolítása és médiaelemzési feladatok (ajánlati felhívás)

Radiológiai digitális eszközpark komplex fejlesztése

A HungaroControl Zrt. Koszovó felett kijelölt légtérrel kapcsolatos tevékenységére vonatkozó felelősségbiztosítási szerződés

KEOP-1.1.1/C/

Gépbeszerzés TEN-T utak/ Útjavítás gépeinek beszerzése - ajánlattételi felhívás

Szintbeni közút-vasút kereszteződések biztonságának növelése az ország területén 2015.

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 18352/2015 CPV Kód: ; ;

TIOP /1B azonosítószámú pályázat keretében orvosi műszerek beszerzése feltételes közbeszerzési eljárás során

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/62

Közétkeztetési szolgáltatások ellátása Tököl Város Önkormányzata intézményei részére

II. sz. GMK Győr, Váci M. út 1-3. sz. alatti főzőkonyhájának élelmezési nyersanyag beszerzése

FT-1023/KECSKEMÉT/2014 Gyógyszerek és egyéb termékek

Részvételi felhívás "MV Zrt.-től átvett as programozási időszakra vonatkozó JEREMIE portfolió átvilágítása két részben" tárgyban.

Tisztítószer, tisztító eszközök, munkavédelmi szerek és tisztasági papíráru beszerzése ajánlati felhívás

ajánlati felhívás - Orvosi felelősségbiztosítás az MH Egészségügyi Központ részére

Optikai komponensek beszerzése (VIS-NIR-MIR fényforrásokhoz) adásvételi keretszerződés alapján

Tervezési szerződés a 33. sz. főút Poroszló - Tisza-híd közötti szakasz kerékpárút kiviteli terveinek elkészítésére. K

KEOP-1.1.1/C/

Vállalkozási szerződés egészségügyi intézményi takarítási feladatok ellátására

Az Erk, Fő tér. 8. szám alatti ingatlanon iskolaépület és A típusú tornaterem építése, kivitelezése vállalkozási szerződés alapján.

Ajánlatkérő székhelye (1134 Budapest, Váci út 23-27) Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő:

Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/125

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 21773/2015 CPV Kód: ; ; ;

Ajánlati felhívás - Békés Város Önkormányzata közétkeztetési feladatainak ellátása

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 21201/2015 CPV Kód: ; ; ;

Munkaruházati termékek szállítása évre

K1497 Új általános szerelési segédanyagok, hidraulika és pneumatika alkatrészek szállítása

Debrecen Déli Ipari Park elektromos tervezési munkái

Gönyű Sportcentrum építés 2.-ik üteme

Ajánlati felhívás - Adásvételi szerződés alapján gépbeszerzés a TIOP 2.2.6/12/1B számú pályázat keretében

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/76

Élelmiszer alapanyag beszerzés

K1572 Biológiailag lebomló zöldhulladék-gyűjtő zsák szállítása

Folyamatos élőerős őrzés-védelmi és portaszolgálati tevékenység ellátása

KOM - Rendszerintegráció - RF

- (KEOP-1.2.0/2F/ )-

Közbeszerzési Értesítő száma: 2014/115

1. rész Rendszámfelismerő fejlesztői api szoftver korlátlan kliens licensz 2. rész Fejlesztői szoftverlicenszek NOVA keretrendszer bővítéshez

Semmelweis Egyetem kiegészítő gyógyszerbeszerzése

Magyarország-Budapest: Biztosítási szolgáltatások 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás Egyes ágazatokban. Szolgáltatásmegrendelés

Előterjesztés a Gazdasági és Pénzügyi Bizottság részére

kiegészítő eszközbeszerzés a KEOP-1.1.1/C/ projektben egyes részei (ajánlati felhívás)

Kbt. 6. (1) bekezdés d) pontja szerinti szervezet

Hangszerek beszerzése

Biatorbágy Város közigazgatási területén hulladékgyűjtés és kapcsolódó szolgáltatások

Budapest XVIII. kerülete részére komplex közétkeztetési szolgáltatás ellátása és kapcsolódó fejlesztés megvalósítása

Magyarország-Budapest: Parkolóhely-üzemeltetési szolgáltatások 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás. Szolgáltatásmegrendelés

RF - Mór - Élelmiszerbeszerzés

Részvételi felhívás - Gépjárművek biztosítása tartós bérlet keretében és hozzá tartozó flottaüzemeltetési feladatok ellátása a

Budapest XVI. kerület Csömöri út (János utca - Szlovák utca között) felújításának kivitelezési munkái - ajánlati felhívás

Magyarország-Budapest: Autópálya és közút építése 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás. Építési beruházás

RSz Mélyépítés

Eljárás fajtája: Közzététel dátuma: Iktatószám: 8516/2015 CPV Kód: ; Állami Egészségügyi Ellátó Központ

Főzési alapanyagok beszerzése

Mérőautók beszerzése, rádiómonitoring állomások kvázi-fix kialakítása (részvételi felhívás)

Szakértői jelentés készítése a Magyar Állam és az Európai Beruházási Bank (EIB) között megkötött hitelszerződéshez

Közbeszerzési Értesítő száma: 2013/53

Pihentető medence és 1. sz. akna hűtőköri csővezetékek anyagvizsgálata - Részvételi felhívás - Egyes ágazatokban

Részvételi felhívás/eu/ EUHL. Közzététel dátuma: Iktatószám: 5499/2014 CPV Kód: Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal

Magyarország-Budapest: Villamospálya építése 2015/S Ajánlati/részvételi felhívás. Építési beruházás

2049 Diósd, Gárdonyi Géza u. 9., 2562/2 hrsz.;2049 Teljesítés helye:

Átírás:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal adattárházainak informatikai támogatása Közbeszerzési Értesítő száma: 2015/117 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Ajánlati felhívás/eu/2011.08.19. EUHL Eljárás fajtája: Nyílt Közzététel dátuma: 2015.10.14. Iktatószám: 19818/2015 CPV Kód: 72253200-5;72266000-7;72267000-4;72267100-0;72267200-1;72268000-1 Ajánlatkérő: Pillér Pénzügyi és Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság Ajánlatkérő székhelye, továbbá a Nemzeti Adó- és Teljesítés helye: Vámhivatal Informatikai Intézete (1023 Budapest, Lajos u. 17-21.). Ajánlattételi/részvételi jelentkezési határidő: 2015.11.26. Nyertes ajánlattevő: Ajánlatkérő típusa: állami tulajdonban lévő gazdasági társaság Ajánlatkérő fő tevényeségi köre: Informatikai szolgáltatások EURÓPAI UNIÓ Az Európai Unió Hivatalos Lapjának Kiegészítő Kiadványa 2, rue Mercier, 2985 Luxembourg, Luxemburg Fax: +352 29 29 42 670 E-mail: ojs@publications.europa.eu Információ és on-line formanyomtatványok: http://simap.europa.eu AJÁNLATI FELHÍVÁS 2004/18/EK irányelv I. SZAKASZ: AJÁNLATKÉRŐ I.1) Név, cím és kapcsolattartási pont(ok) Hivatalos név: Pillér Pénzügyi és Számítástechnikai Korlátolt Felelősségű Társaság Nemzeti azonosító (ha ismert): AK10383 Postai cím: Kiscelli utca 102. Város: Budapest Postai irányítószám: 1037 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Címzett: Dr. Arató Zita Telefon: +36 14306247 E-mail: arato.zita@pillerkft.hu Fax: +36 14306203 Az ajánlatkérő általános címe (URL): www.pillerkft.hu 1

A felhasználói oldal címe (URL): Elektronikus hozzáférés az információkhoz (URL): Az ajánlatok és a részvételi jelentkezések elektronikus benyújtása (URL): Részletes információk megadásához használja az A. mellékletet. További információ a következő címen szerezhető be x A fent említett kapcsolattartási pont(ok) Egyéb (töltse ki az A.melléklet I) pontját) A dokumentáció és a kiegészítő iratok (a versenypárbeszédre és a dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozók is) a következő címen szerezhetők be x A fent említett kapcsolattartási pont(ok) Egyéb (töltse ki az A. melléklet II) pontját) Az ajánlatokat vagy részvételi jelentkezéseket a következő címre kell benyújtani x A fent említett kapcsolattartási pont(ok) Egyéb (töltse ki az A. melléklet III) pontját) I.2) Az ajánlatkérő típusa Minisztérium vagy egyéb nemzeti vagy szövetségi hatóság, valamint regionális vagy helyi részlegeik Nemzeti vagy szövetségi iroda/hivatal Regionális vagy helyi hatóság Regionális vagy helyi iroda/hivatal Közjogi intézmény Európai intézmény/ügynökség vagy nemzetközi szervezet x Egyéb (nevezze meg): állami tulajdonban lévő gazdasági társaság I.3) Fő tevékenység Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem Szabadidő, kultúra és vallás Oktatás x Egyéb (nevezze meg): Informatikai szolgáltatások I.4) Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: nem (igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg) II. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS TÁRGYA II.1) Meghatározás 2

II.1.1 ) Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: Vállalkozási szerződés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adattárházainak informatikai támogatására. II.1.2) A szerződés típusa, és a teljesítés helye (csak azt a kategóriát válassza építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatásmegrendelés, amelyik a leginkább megfelel a szerződés vagy a közbeszerzés(ek) tárgyának) Építési beruházás Kivitelezés Tervezés és kivitelezés Kivitelezés, bármilyen eszközzel, módon, a nyertes ajánlattevő által meghatározott követelményeknek megfelelően Árubeszerzés Adásvétel Lízing Bérlet Részletvétel Ezek kombinációja Szolgáltatásmegrendelés x Szolgáltatási kategória száma 7 A szolgáltatási kategóriákat lásd a C1. mellékletben A teljesítés helye: Ajánlatkérő székhelye, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Informatikai Intézete (1023 Budapest, Lajos u. 17-21.). NUTS-kód HU101 II.1.3) Közbeszerzésre, keretmegállapodásra és dinamikus beszerzési rendszerre (DBR) vonatkozó információk x A hirdetmény közbeszerzés megvalósítására irányul A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer (DBR) létrehozására irányul II.1.4) Keretmegállapodásra vonatkozó információk (adott esetben ) Keretmegállapodás több ajánlattevővel A tervezett keretmegállapodás résztvevőinek száma vagy (adott esetben), maximális létszáma Keretmegállapodás egy ajánlattevővel A keretmegállapodás időtartama Időtartam év(ek)ben: vagy hónapban: Indoklás arra az esetre vonatkozóan, ha a keretmegállapodás időtartama meghaladja a négy évet: A közbeszerzéseknek a keretmegállapodás teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke (adott esetben, csak számokkal) Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: vagy 3

és között Pénznem: A keretmegállapodás alapján megkötendő szerződések értéke és gyakorisága: (ha ismert): II.1.5) A szerződés vagy a beszerzés(ek) rövid meghatározása: Vállalkozási szerződés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adattárházainak informatikai támogatása tárgyában. II.1.6) Közös közbeszerzési szójegyzék (CPV) Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék Fő tárgy: 72253200-5 További tárgyak: 72266000-7 72267000-4 72267100-0 72267200-1 72268000-1 II.1.7) A közbeszerzési megállapodásra (GPA) vonatkozó információk A szerződés a közbeszerzési megállapodás (GPA) hatálya alá tartozik: igen II.1.8) Részek ( a részekre vonatkozó részletes információk megadásához a B. melléklet szükség szerint több példányban is használható ) A beszerzés részekből áll: nem (igen válasz esetén) Az ajánlatok benyújthatók egy részre egy vagy több részre valamennyi részre II.1.9) Változatokra (alternatív ajánlatok) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) nem II. 2) Szerződés szerinti mennyiség II.2.1) Teljes mennyiség: (valamennyi részt, meghosszabbítást és opciót beleértve, adott esetben) A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (minimum 500 felhasználót kiszolgáló, 80 TB méretű) adattárház rendszereinek informatikai támogatása a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint ajánlatkérő informatikai szakterületével együttműködésben. Az adattárházakhoz kapcsolódó fenntartó fejlesztéstámogatási feladatok ellátása az alább felsorolt szoftver eszközökkel: - Oracle Warehouse Builder - SQL és PL\SQL - Oracle Business Intelligence - Java - SAS Guide - APEX - JASPER Az adattárház meglévő és újonnan beillesztett folyamatainak folyamatos optimalizálása. Évközi megrendelőkben megfogalmazott karbantartási és adatszolgáltatási igények megvalósításának szakértői támogatása az alábbi feladatcsoportok szerint: - Fenntartó és egyéb karbantartó fejlesztés támogatás (I. típusú), - Új és kiegészítő fejlesztés támogatás (II. típusú). A szerződés mennyisége: 3400 mérnöknap (adott esetben, csak számokkal) 4

Becsült érték áfa nélkül: Pénznem: vagy és között Pénznem: II.2.2) Vételi jogra (opcióra) vonatkozó információ (adott esetben) Vételi jog (opció) nem (igen válasz esetén) A vételi jog meghatározása: (ha ismert) A vételi jog (opció) gyakorlásának tervezett ideje: hónapban: vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.2.3) Meghosszabításra vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés meghosszabítható igen A lehetséges meghosszabbítások száma: (ha ismert): 1 vagy: és között (ha ismert) Az árubeszerzésre vagy szolgáltatásmegrendelésre irányuló meghosszabbítható szerződések esetében a további szerződések tervezett ütemezése: hónapban: 4 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) II.3) A szerződés időtartama vagy a befejezés határideje Az időtartam hónapban: 12 vagy napban: (a szerződés megkötésétől számítva) vagy Kezdés (nap/hónap/év) Befejezés (nap/hónap/év) III. szakasz : jogi, gazdasági, pénzügyi és Műszaki információk III.1) Az alvállalkozói szerződéssel kapcsolatos feltételek III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) A nyertes ajánlattevő az alábbi szerződést biztosító mellékkötelezettségek vállalására köteles: Késedelmi kötbér késedelmes teljesítés, hibás teljesítési kötbér nem szerződésszerű teljesítés esetére, amennyiben a hiba vagy késedelem a vállalkozónak felróható. Késedelmi kötbér és hibás teljesítési kötbér: mértéke a késedelemmel vagy hibás teljesítéssel érintett Megrendelő által havonta megrendelt I. típusú vagy II. típusú szolgáltatásra eső mérnöknapokra vetített díj nettó értékének 3%-a, a késedelmes/hibás teljesítéssel érintett naptári naponként számítva, de maximum összesen a Megrendelő által havonta megrendelt I. típusú vagy II. típusú szolgáltatásra eső nettó vállalkozási díj 20%-a. A nyertes ajánlattevőként szerződő fél a szerződés teljesítésének neki felróható meghiúsulása esetén a teljes 3400 mérnöknapra vetített, részbeni meghiúsulás esetén a 3400 mérnöknapból fennmaradó szolgáltatásra eső mérnöknapokra vetített vállalkozási díj 15 %-ának megfelelő meghiúsulási kötbért köteles fizetni Ajánlatkérő, mint Megrendelő részére. Amennyiben bármelyik kötbértípus eléri a szerződésben rögzített maximális értéket, Megrendelő jogosult a szerződéstől egyoldalú jognyilatkozattal elállni, illetőleg a teljesítés megkezdését követően a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Nyertes Ajánlattevő a jelen szerződés alapján az elvégzett szolgáltatásai, fejlesztései vonatkozásában a végső teljesítés igazolás kiadását követő 12 hónapra jótállási kötelezettséget vállal, a jótállási biztosítékot ezen időtartam lejártáig köteles Megrendelő rendelkezésére bocsátani. Jótállási kötelezettsége alapján a nyertes Ajánlattevő a jótállási időszak alatt a teljesített szolgáltatással kapcsolatos hibás teljesítés esetén köteles a hibát kijavítani, adott esetben a 5

szolgáltatást ismételten, külön ellenszolgáltatás nélkül, hibátlanul teljesíteni. A teljesítés késedelmével vagy elmaradásával kapcsolatos igények vonatkozásában előírt biztosíték (teljesítési biztosíték) mértéke: a 3400 mérnöknapra vetített vállalkozási díj 5%-a. Ajánlatkérő a nyertes Ajánlattevőnek felróható késedelem vagy meghiúsulás valamennyi szerződés szerinti esetében jogosult igényét a teljesítési biztosíték összegéből közvetlenül kielégíteni. A nyertes Ajánlattevőnek felróható meghiúsulásnak tekintendő az az eset is, ha bármely szerződéses feladat vagy feladatok tekintetében elkövetetett szerződésszegés nyomán az érvényesíthető késedelmi és/vagy hibás teljesítési kötbér mértéke eléri a jelen szerződésben rögzített maximumot. A teljesítési biztosítékot a nyertes Ajánlattevőnek a Kbt. 126. (4) bekezdés szerinti időpontban (szerződés hatálybalépésekor) kell rendelkezésre bocsátania, és a végteljesítésre vonatkozó Teljesítési Igazolás kiállításának napjáig kell fenntartania. A Kbt. 126. (5) bekezdése alapján, a (4) bekezdés szerinti biztosíték határidőre történő nyújtásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell. A jótállási és szavatossági igények vonatkozásában a biztosíték (egységesen: jótállási biztosíték) mértéke: a 3400 mérnöknapra vetített vállalkozási díj nettó értékének 5 %-a, amelyet a végteljesítésre vonatkozó teljesítési igazolás kiállításának napjától (amely a végteljesítésre vonatkozó teljesítési igazolás kiadásának időpontja és a jótállási időszak kezdetének tekintendő) kell rendelkezésre bocsátani, vagy a nyújtott teljesítési biztosítékot jótállási biztosítékként fenntartani. A biztosítékok (teljesítési- és jótállási biztosíték) nyújtására a Kbt. 126. (6) bekezdés a) pontja vonatkozik, mely szerint azok az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint nyújthatóak óvadékként az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetésével (átutalásával), bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy banki készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel. A szerződést biztosító mellékötelezettségek részletes szabályait a szerződéstervezet tartalmazza. III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: Ajánlatkérő az esedékes ellenértéket az igazolt teljesítést követően havonta kiállított számla ellenében, átutalással teljesíti a Ptk. 6:130. (1)-(2), a Kbt. 130. (1), és (5) és (6) bekezdései, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. -a szerint, a dokumentáció részét képező szerződéstervezetben rögzítetteknek megfelelően. Ajánlattevő az elszámolás hónapját követően a fenntartó és egyéb karbantartó fejlesztéstámogatási, valamint az új és kiegészítő fejlesztéstámogatási feladatokra vonatkozóan külön-külön teljesítésigazolást készít, amelyek Ajánlatkérő általi elfogadását követően jogosult az adott szolgáltatás tekintetében külön-külön számla benyújtására. Az ajánlattétel, a kifizetések és az elszámolás pénzneme a magyar forint. A részletes fizetési feltételeket a szerződéstervezet tartalmazza. III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) Ajánlatkérő a Kbt. 27. -ának (1) bekezdésére tekintettel nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet létrehozását sem önálló, sem közös ajánlattétel esetén a nyertes ajánlattevőknek. III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) A szerződés teljesítésére különleges feltételek vonatkoznak nem (igen válasz esetén) A különleges feltételek meghatározása III.2) Részvételi feltételek 6

III.2.1) Az ajánlattevő/részvételre jelentkező személyes helyzetére vonatkozó adatok (kizáró okok), ideértve a szakmai és cégnyilvántartásokba történő bejegyzésre vonatkozó előírásokat is Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. (1) bekezdésében, a Kbt. 57. (1) bekezdésének a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok bármelyike fennáll. Az eljárásban nem lehet ajánlattevő az a gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 56. (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fennáll. Az igazolás módja: Ajánlattevőnek (közös ajánlattevők esetén külön-külön) az ajánlatban a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet 2-8. és 11.. szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 56. (1)-(2) bekezdéseiben, valamint a Kbt. 57. (1) bekezdés a)-d) pontjaiban foglalt kizáró okok hatálya alá. A Kbt. 58. -ának (3) bekezdése alapján az ajánlattevő nyilatkozni köteles arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 56. (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az alkalmasságának igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem tartozik a Kbt. 56. (1) bekezdése szerinti kizáró okok hatálya alá. A 310/2011.(XII. 23.) Korm. rendelet 10. -a szerint az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő tekintetében vagy az az ajánlattevő nyilatkozik, hogy alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nem esik a Kbt. 57 (1) bekezdés a)-d) pontjai hatálya alá, vagy a Kbt. 57. (1) bekezdés a)-d) pontjában meghatározott kizáró okok vonatkozásában az alvállalkozó, valamint az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő maga is nyilatkozhat a kizáró okok hiányáról (ebben az esetben a meg nem jelölt alvállalkozók tekintetében a Korm. rendelet 10. a) pont szerinti nyilatkozat megtétele szükséges ajánlattevő részéről). Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 57. (1) bekezdés d) pontja vonatkozásában a gazdasági kamarai tagságot is vizsgálja. A gazdasági kamarai nyilvántartásba vétel tényének az érintett gazdasági szereplő tekintetében az ajánlattételi határidő időpontjában és a közbeszerzési eljárás teljes időtartama alatt egyértelműen megállapíthatónak kell lennie. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Közbeszerzési Hatóság útmutatójára a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény 56-57. -ában, valamint a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII. 23.) Korm. rendelet 2-3. -ában hivatkozott igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról a Magyarországon letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában (KÉ 2014. évi 57. szám; 2014. május 16.), továbbá Közbeszerzési Hatóság útmutatójára a közbeszerzési eljárás során benyújtandó kizáró okokkal kapcsolatos igazolásokról, nyilatkozatokról, nyilvántartásokról és adatokról az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben letelepedett gazdasági szereplők vonatkozásában tárgyában [KÉ 2012. évi 61. szám közzététel dátuma: 2012.06.01.]. Ajánlattevő, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet nem köteles igazolni a Kbt. 36. (5) bekezdésben meghatározottak szerint azon tényeket, adatokat, amelyek ellenőrzésére az ajánlatkérő magyar nyelven rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartásból ingyenesen jogosult, ilyennek minősülnek a szolgáltatási tevékenység megkezdésének és folytatásának általános szabályairól szóló törvény szerinti nyilvántartások is. Ajánlatkérő ezen adatok igazolását a Kbt. 36. (7) bekezdésének megfelelően végzi el. 7

A kizáró okok tekintetében csatolandó nyilatkozatoknak, igazolásoknak a felhívás feladásánál nem régebbi keltezésűnek kell lenniük. III.2.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: P/1. Ajánlattevő (közös ajánlattevő) részéről csatolandó valamennyi számlavezető pénzügyi intézmény származó, az összes pénzforgalmi számláját tartalmazó, az ajánlati felhívás feladásánál nem régebbi keltezésű nyilatkozat az alábbi kötelező tartalommal: - pénzforgalmi jelzőszáma, - a számlavezetés kezdete, - számlán az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 24 hónapban (ill. amennyiben ajánlattevő később jött létre, vagy kezdte meg tevékenységét, ezen időponttól számítva, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak) sorba állított tétele volt-e, ha igen milyen időtartamig (kezdő és befejező időpont dátumszerűen). P/2. Ajánlattevő részéről csatolandó az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 lezárt üzleti évre vonatkozó, saját vagy jogelőd - a számviteli törvénynek megfelelő - beszámolójának egyszerű másolata a kiegészítő melléklettel együtt (ha a gazdasági szereplő letelepedése szerinti ország joga előírja közzétételét). Amennyiben az ajánlatkérő által kért beszámoló a céginformációs szolgálat honlapján megismerhető, a beszámoló adatait az ajánlatkérő ellenőrzi, a céginformációs szolgálat honlapján megtalálható beszámoló csatolása az ajánlatban nem szükséges, ilyen esetben az ajánlattevőnek a beszámolónak a céginformációs szolgálat honlapján való megismerhetőségéről az ajánlatban nyilatkoznia kell. [a Kbt. 55. (1) bekezdésének d) pontja, Kr. 14. (1) bekezdés b) pont]. Amennyiben az ajánlattevő letelepedése szerinti ország joga nem írja elő a beszámoló közzétételét, úgy nyilatkozat benyújtása szükséges a P/2. alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében. Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal jogosult igazolni. Ebben az esetben az ajánlatkérő az ajánlattevő alkalmasságát megállapítja, ha az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (adattárház informatikai támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja az ajánlatkérő által a felhívásban meghatározott értéket, ami ezen igazolás tekintetében 150 millió Ft. Ha az ajánlattevő beszámolóval, ill. árbevételről szóló nyilatkozattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. [310/2011. (XII.23.) Korm rend. 14. (3) bek.] P/3. Ajánlatevő nyilatkozata az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben a közbeszerzés tárgya (adattárház informatikai támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) szerinti 8

általános forgalmi adó nélkül számított árbevételéről, attól függően, hogy az ajánlattevő mikor jött létre, illetve mikor kezdte meg tevékenységét, amennyiben ezek az adatok rendelkezésre állnak [a Kbt. 55. (1) bekezdésének d) pontja, Kr.14. (1) bekezdés c) pont]. A 310/2011. (XII.23.) Korm rend. 14. (3) bekezdése alapján, ha az ajánlattevő beszámolóval, ill. árbevételről szóló nyilatkozattal azért nem rendelkezik, mert olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges, az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett bármely, az ajánlatkérő által megfelelőnek tekintett egyéb nyilatkozattal vagy dokumentummal igazolhatja pénzügyi és gazdasági alkalmasságát. Az érintett ajánlattevő kiegészítő tájékoztatás kérése során köteles alátámasztani, hogy olyan jogi formában működik, amely tekintetében a beszámoló, illetve árbevételről szóló nyilatkozat benyújtása nem lehetséges és tájékoztatást kérni az e pontokkal kapcsolatban előírt alkalmassági követelmény és igazolási mód helyett az alkalmasság igazolásának ajánlatkérő által elfogadott módjáról. Amennyiben az Ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya (adattárház informatikai támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie a minimumkövetelményként előírt összegeket. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az alkalmassági igazolások körében pontos adatokat kér megadni. Erre tekintettel nem fogadható el egyebek között az olyan igazolás sem, amely csak az előírt minimum érték teljesítésére vonatkozó nyilatkozatot tartalmazza. A Kbt. 55. (4) bekezdése alapján a fentiekben előírt valamennyi alkalmassági követelménynek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek, illetve azon gazdasági és pénzügyi alkalmassági követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre - így a P/1. és a P/2. pontban szereplő alkalmassági követelmények esetében - elegendő, ha közülük egy felel meg. A Kbt. 55. (5) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet (vagy személy) kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt (követelményeket), melynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására (is) támaszkodik. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 55. (6) bekezdésében rögzített esetekben és módon támaszkodhat. Minősített ajánlattevők esetében a 310/2011. (XII.23.) Korm rend. 14. (5) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) Alkalmatlan az ajánlattevő (közös ajánlattevő), ha: P/1. bármely pénzforgalmi számláján az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 24 hónapban (ha az ajánlattevő az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 24 hónapban jött létre, ill. kezdte meg a tevékenységét, ezen időponttól számítva) 15 napot meghaladó időtartamú sorba állítás volt. (Az alkalmatlanság vizsgálata tekintetében bármely olyan sorba állítás alkalmatlanságot eredményez, amely meghaladja a 15 napot és amely akár csak részben is a vizsgált időtartamra 9

esik.) Ajánlatkérő sorban állás alatt a 2009. évi LXXXV. törvény 2. 25. pontjában meghatározott fogalmat érti. P/2. az ajánlattevőnek vagy jogelődjének mérleg szerinti eredménye az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 lezárt üzleti év során egynél többször negatív volt. Ha az ajánlattevő a számviteli jogszabályoknak megfelelő beszámolóval azért nem rendelkezik az ajánlatkérő által előírt teljes időszakban, mert az időszak kezdete után kezdte meg működését, és az alkalmasságát a közbeszerzés tárgyából származó árbevételről szóló nyilatkozattal kívánja igazolni, az ajánlatkérő az ajánlattevő alkalmasságát megállapítja, ha az ajánlattevő működésének ideje alatt a közbeszerzés tárgyából (adattárház informatikai támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) származó - általános forgalmi adó nélkül számított - árbevétele eléri vagy meghaladja a 150 millió Ft (százötvenmillió forint) összeget. P/3. az ajánlati felhívás feladását megelőző 3 üzleti évben a közbeszerzés tárgya szerinti (adattárház informatikai támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) munkákból származó nettó árbevétele összesen nem éri el a 200 millió Ft (kettőszázmillió forint) összeget. Amennyiben az Ajánlattevő nem rendelkezik a felhívás feladását megelőző 3 üzleti év árbevételi adataival, úgy a tevékenysége megkezdése óta eltelt időszak közbeszerzés tárgya (adattárház informatikai támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) szerinti nettó árbevétele összegének kell elérnie a 150 millió Ft (százötvenmillió forint) összeget. III.2.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság Az alkalmasság megítéléséhez szükséges adatok és a megkövetelt igazolási mód: Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) a műszaki, illetve szakmai alkalmasság igazolására az alábbi dokumentumokat kell becsatolnia. M/1. Az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 éves (36 hónapos) időszakban végzett legjelentősebb szolgáltatásainak ismertetése és igazolása. (Kr. 15. (3) bek. a) pont). A referenciának tartalmaznia kell a szolgáltatások vonatkozásában a következő adatokat: - a szolgáltatás (a szerződés) tárgyát; - a szerződés alapján ténylegesen elvégzett szolgáltatások felsorolását, leírását, olyan 10

részletességgel, hogy a minimumkövetelményeknek való megfelelőség egyértelműen megállapítható legyen; - a teljesített ellenszolgáltatás nettó összegét forintban, (adott esetben megadva az átszámításnál alkalmazott árfolyamot, lásd VI.3.19. pont); - a szolgáltatás teljesítésére jellemző további mennyiségi adatokat, információkat (a szolgáltatás teljesítésének időtartama alatt elért legmagasabb az adattárházhoz regisztrált felhasználói szám, adattárház tényleges mérete); - a teljesítés idejét (kezdés/befejezés időpontja év, naptári hónap pontossággal) és helyét; - az adattárházhoz regisztrált felhasználók számát; - a szerződést kötő másik fél nevét, címét, és aktuális kapcsolattartójának elérhetőségeit (legalább telefonszám vagy telefax, vagy elektronikus levélcím); - azt, hogy a szolgáltatás teljesítése az előírásoknak és a szerződésben foglaltaknak megfelelően történt-e. Amennyiben az alkalmasságot igazolni kívánó a teljesítést ajánlattevőként vagy közös szerződő félként, vagy alvállalkozóként végezte, az ismertetésben szerepelnie kell, hogy a teljesítésben milyen értékben, továbbá mely közbeszerzés tárgya szerinti tevékenységek elvégzésében vett részt ténylegesen (saját teljesítés). A 310/2011. (XII.23.) Korm rend. 16. (6) bekezdése alapján a 15. (3) bekezdés a) pontja szerinti esetben, ha a nyertes közös ajánlattevőként teljesített szolgáltatás megrendelésére vonatkozó referencia igazolás, vagy nyilatkozat nem állítható ki az egyes ajánlattevők által végzett munkák, illetve teljesített szolgáltatások elkülönítésével, úgy az ajánlatkérő a referencia igazolást, vagy nyilatkozatot bármelyik, a teljesítésben részt vett ajánlattevő részéről az ismertetett szolgáltatás egésze tekintetében köteles elfogadni, feltéve, hogy a teljesítés a közös ajánlattevők egyetemleges felelősségvállalása mellett történt, és az igazolást benyújtó ajánlattevő által végzett teljesítés aránya elérte a 15%-ot. A Kr. 16. (1) bekezdése szerint a 15. (3) bekezdés a) pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 6. (1) bekezdés a)-c) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2004/18/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. Az (1) bekezdés a)-b) pontja szerinti igazolásnak, illetve nyilatkozatnak tartalmaznia kell a fent felsorolt adatokat. M/2. azoknak a szakembereknek (szervezeteknek) különösen a minőség-ellenőrzésért felelősöknek a megnevezése, képzettségük, szakmai tapasztalatuk ismertetése, akiket Ajánlattevő be kíván vonni a teljesítésbe. A szakemberek bemutatása során csatolandók: - összesítő táblázat az ajánlatkérési dokumentáció 19.melléklete szerinti tartalommal, a szakemberek nevének, fennálló foglalkoztatási jogviszonyának, munkakörének, a foglalkoztatónak, a releváns képzettség felsorolásának, a szakmai gyakorlat tárgyának és a projekt megnevezésnek, időtartamának (hónapban megadva), valamint a szerződés teljesítése során betöltésre kerülő pozíciónak, feladatoknak az ismertetésével, - a szakember képzettségét igazoló dokumentumok legalább egyszerű másolati példányai, - a szakember saját kezűleg valamennyi oldalon aláírt szakmai önéletrajza a ajánlatkérési dokumentáció 18. melléklete szerinti tartalommal, amely tartalmazza legalább a szakember 11

adatait, képzettségeinek bemutatását, (név, születési idő, állampolgárság, lakcím, elérhetőségek (e-mail, telefon) képzettség megszerzésének éve, képzettséget adó intézmény megnevezése, képzettség), a korábbi és fennálló foglalkoztatási jogviszonyainak bemutatását (időszak, foglalkoztatási jogviszony formája /pl. munkaviszony, megbízási jogviszony stb./, foglalkoztató megnevezése, betöltött munkakör és ellátott feladatkör), a releváns szakmai tapasztalat részletes bemutatását, e körben az önéletrajznak minimálisan tartalmaznia kell a tapasztalattal érintett releváns projekt pontos megnevezését, megrendelőjének nevét és címét, a kapcsolattartó adatait és elérhetőségét, a tapasztalat megszerzésének idejét (kezdet és végdátum megadásával, év, hónap pontosságban), a megszerzett tapasztalat időtartamát (hónapban megadva), azt hogy a szakember az adott tevékenység végzése során mely foglalkoztatónál állt jogviszonyban, a végzett tevékenység részletes bemutatását, valamint utalást az esetlegesen azt alátámasztó bizonyítványra, (Amennyiben a tapasztalat megszerzésére több teljesítési szakaszban került sor, valamennyi szakasz kezdet és végdátumát kérjük megadni.) - Kompetencia és szakember összesítő táblázat, a szakemberek és az általuk képviselt szaktudásról az ajánlatkérési dokumentáció 20. melléklete szerinti tartalommal, amely tartalmazza a szakértő nevét és szakismereteit, az alkalmassági minimumkövetelmény tekintetében releváns szakmai tapasztalat időtartamát hónapokban az önéletrajzi adatoknak megfelelően. - a szakember rendelkezésre állási nyilatkozatát, amelyben feltétlen rendelkezésre állási kötelezettséget vállal ajánlatkérő felé a közbeszerzési eljárás alapján kötendő szerződés teljesítésében való közreműködésre ajánlatkérő, mint megrendelő elvárásainak megfelelően, a szerződés teljes időtartama alatt. A nyilatkozatnak tartalmaznia kell a szakember egyértelmű nyilatkozatát arra, hogy nem áll fenn és nem fog fennállni olyan más jogviszonya, amely a jelen szerződés szerinti kötelezettsége teljesítését az ajánlat nyertessége esetén hátrányosan befolyásolja. A rendelkezésre állási nyilatkozatnak ki kell térnie arra is, hogy a szakember tudomással bír a Kbt. 128. -ában foglalt rendelkezésekről és nyilatkozatát ennek ismeretében tette meg. [a Kbt. 55. (1) bekezdésének a) pontja, Kr. 15. (3) bek. d) pont]. A szakmai gyakorlati idő megfelelőségét ajánlatkérő a szakmai önéletrajz releváns szakmai tapasztalat bemutatására szolgáló év, hónap bontású táblázat adatait összeadva, a párhuzamosságokat kizárva vizsgálja. Az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során a Kbt. 55. (5) bekezdése szerint más szervezet kapacitására a Kbt. 55. (6) bekezdésében meghatározott esetekben támaszkodhat. Minősített ajánlattevők esetében a 310/2011. (XII.23.) Korm rend. 17. (1) bekezdésében foglaltak szerint kell eljárni. Az alkalmasság minimumkövetelménye(i): (adott esetben) Alkalmatlan az ajánlattevő, ha: M/1. nem mutat be az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított 3 éves (36 hónapos) időszakban M/1.1. legalább 2 db, az előírásoknak és a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesített, a közbeszerzés tárgya (adattárház támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) szerinti referenciát, amelynek az értéke referenciánként legalább nettó 100 millió Ft volt, valamint M/1.2. legalább 1 db, az előírásoknak és a szerződésben foglaltaknak megfelelően teljesített, legalább 200 - adattárházhoz regisztrált - felhasználót kiszolgáló, a közbeszerzés tárgya (adattárház támogatására, fejlesztésére irányuló szolgáltatás nyújtása) szerinti szolgáltatásra vonatkozó referenciát, ahol a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatás nyújtására legalább 180 nap időtartamban került sor és a közbeszerzés tárgya szerinti szolgáltatás értéke min. nettó 200 12

millió Ft volt, az adattárház pedig elérte legalább az 5TB méretet. Ugyanazon referencia bemutatható mindkét típusú (M/1.1. és M/1.2.) referenciakövetelmény igazolására. Amennyiben az alkalmassági feltételt igazolni kívánó a teljesítést közös szerződő félként vagy alvállalkozóként végezte, az ajánlatkérő csak és kizárólag a referenciamunkának az alkalmasságot igazolni kívánó személyre, szervezetre eső hányadát veszi figyelembe az alkalmassági követelménynek való megfelelés vizsgálata során. M/2. nem rendelkezik az alábbi követelményeknek megfelelő, a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberekkel: M/2.1. legalább 1 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki alkalmazásfejlesztési projekt menedzsment (a projekt irányítása, tervezése, megvalósítása, és bevezetése) területén legalább 5 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal adattárház támogatása, fejlesztése tárgyú munkára vonatkozóan legalább 1 év projektvezetői (közvetlen operatív irányítói) tapasztalattal is rendelkezik. M/2.2. legalább 5 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és egyúttal aki Oracle Warehouse Builder vagy Oracle Data Integrator szoftver eszközzel történő fejlesztésben legalább 2 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. M/2.3. legalább 3 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal SQL és PL\SQL fejlesztésben legalább 2 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. M/2.4. legalább 2 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal Oracle Business Intelligence szoftver eszközzel történő fejlesztésben legalább 1 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. M/2.5. legalább 2 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal Java fejlesztésben legalább 1 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. M/2.6. legalább 1 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal SAS Guide szoftver eszközzel történő fejlesztésben legalább 1 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. M/2.7. legalább 1 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal APEX szoftver eszközzel történő fejlesztésben legalább 1 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. M/2.8. legalább 1 fő államilag elismert felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettségű szakember, aki adattárház támogatási, fejlesztési területen legalább 2 éves szakmai gyakorlattal, és aki egyúttal JASPER szoftver eszközzel történő fejlesztésben legalább 1 éves szakmai 13

tapasztalattal rendelkezik. Az M/2.1. - M/2.8. pontok igazolása során egy fő csak egy minimumkövetelménynek való megfelelést igazolhat, kivéve az M/2.6., M/2.7., M/2.8. pontok esetében, ahol megengedett az egy-egy fővel történő igazolás mindhárom minimumkövetelményre vonatkozóan. Ajánlatkérő felsőfokú (egyetemi vagy főiskolai) informatikai végzettséggel egyenértékűnek tekinti a villamosmérnök, vagy villamos üzemmérnök, vagy mérnök informatikus, vagy gazdaságinformatikus, vagy programozó- vagy programtervező matematikus, vagy rendszertervező vagy rendszerszervező egyetemi vagy főiskolai végzettséget, továbbá minden olyan végzettséget, melynek a felsőfokú informatikai végzettséggel való egyenértékűségét Ajánlattevő igazolta. Közös ajánlattétel esetén a műszaki, illetve szakmai alkalmassági követelményeknek a közös ajánlattevők együttesen is megfelelhetnek. III.2.4) Fenntartott szerződésekre vonatkozó információk (adott esetben) A szerződés védett műhelyek számára fenntartott A szerződés teljesítése védett munkahely-teremtési programok keretében történik III. 3) Szolgáltatásmegrendelésre irányuló szerződésekre vonatkozó különleges feltételek III.3.1) Adott foglalkozásra (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy adott foglalkozáshoz (képzettséghez) van kötve nem (igen válasz esetén) A vonatkozó jogszabályi rendelkezésre történő hivatkozás: III.3.2) A szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek A szervezeteknek közölniük kell a szolgáltatás teljesítésében személyesen közreműködő személyek nevét és képzettségét igen IV. SZAKASZ: ELJÁRÁS IV.1) Az eljárás fajtája IV.1.1) Az eljárás fajtája x Nyílt Meghívásos Gyorsított meghívásos A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: Tárgyalásos Megtörtént a részvételre jelentkezők kiválasztása, megjelölése (a tárgyalásos eljárás egyes típusai esetében) (igen válasz esetén a kiválasztott részvételre jelentkezők nevét és címét a VI.3) szakaszban (További információk) kell megadni) Gyorsított tárgyalásos A gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: Versenypárbeszéd keretében IV.1.2) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó jelentkezők létszáma vagy keretszáma (meghívásos és tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) A gazdasági szereplők tervezett száma vagy 14

Tervezett minimum és (adott esetben) maximális létszáma A jelentkezők számának korlátozására vonatkozó objektív szempontok: IV.1.3) Az ajánlattevők létszámának csökkentése a tárgyalás vagy a versenypárbeszéd során (tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd) Igénybe vettek többfordulós eljárást annak érdekében, hogy fokozatosan csökkentsék a megvitatandó megoldások, illetve a megtárgyalandó ajánlatok számát IV.2) Bírálati szempontok IV.2.1) Bírálati szempontok (jelölje be a megfelelő rovatot/rovatokat) x A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás vagy Az összességében legelőnyösebb ajánlat az alábbiak szerint az alábbiakban megadott részszempontok (a részszempontokat súlyozással vagy ha súlyozásra bizonyíthatóan nincs lehetőség csökkenő fontossági sorrendben kell megadni) a dokumentációban, az ajánlati/részvételi felhívásban, az ajánlattételi felhívásban, illetve az ismertetőben meghatározott részszempontok Szempont Súlyszám IV.2.2) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni igen (igen válasz esetén, ha szükséges) További információk az elektronikus árlejtésről: 1) Ajánlatkérő az eljárás részeként az ajánlattételt követően az érvényes ajánlatot benyújtó Ajánlattevőket meghívja az (ajánlati ár) kedvezőbbé tételére irányuló elektronikus árlejtésre. Az ajánlat adás ezen köre az Visoft Kft. által biztosított elektronikus árlejtési eszközön kerül lebonyolításra. 2) Az Ajánlatkérő nem folytathatja le az árlejtést, amennyiben egy érvényes ajánlat kerül benyújtásra. 3) Az Ajánlatkérő az árlejtést az ajánlati ár tekintetében folytatja le. 4) Az árlejtés lebonyolítására vonatkozó további információkat a dokumentáció tartalmazza. 5) Az elektronikus árlejtési rendszer használatához legalább az alábbi szoftverkörnyezet szükséges: Operációs rendszer: Microsoft Windows XP/Vista/7/Linux Internet böngésző: Microsoft Internet Explorer 7.0 vagy újabb verziók, Mozilla Firefox 1.5, 2.0 vagy újabb verziók. IV.3) Adminisztratív információk IV.3.1) Az ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám: (adott esetben) IV.3.2) Az adott szerződésre vonatkozóan sor került korábbi közzétételre: nem (igen válasz esetén) Előzetes tájékoztató Felhasználói oldalon közzétett hirdetmény A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - (nap/hónap/év) Egyéb korábbi közzététel (adott esetben) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - (nap/hónap/év) A hirdetmény száma a Hivatalos Lapban: /S - (nap/hónap/év) IV.3.3) A dokumentáció és a kiegészítő iratok vagy ismertetők beszerzésének feltételei (versenypárbeszéd esetén) 15

A dokumentáció beszerzésének határideje Dátum: 2015/11/26 (nap/hónap/év) Időpont: 10:00 A dokumentációért fizetni kell nem (igen válasz esetén, csak számokkal) Ár: Pénznem: A fizetés feltételei és módja: IV.3.4) Ajánlattételi vagy részvételi határidő Dátum: 2015/11/26 (nap/hónap/év) Időpont: 10:00 IV.3.5) Az ajánlattételi felhívás megküldése a kiválasztott jelentkezők részére (ha ismert, meghívásos és tárgyalásos eljárás, valamint versenypárbeszéd esetén ) Dátum: (nap/hónap/év) IV.3.6) Az(ok) a nyelv(ek), amely(ek)en a pályázatok (pályaművek), illetve a részvételi jelentkezések benyújthatók Az EU bármely hivatalos nyelve x Az EU következő hivatalos nyelve(i): HU Egyéb : IV.3.7) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama -ig (nap/hónap/év) vagy Az időtartam hónapban: vagy napban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) IV.3.8) Az ajánlatok felbontásának feltételei Dátum: 2015/11/26 (nap/hónap/év) Időpont: 10:00 (adott esetben) Hely: Pillér Kft. (1037 Budapest, Kiscelli u. 102.) Földszinti Tárgyaló Az ajánlatok felbontásán jelenlétre jogosult személyek (adott esetben) igen (igen válasz esetén) További információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: Ajánlatkérő a bontási eljárás során a Kbt. 62. -ában meghatározottak szerint jár el. A bontási eljáráson az ajánlattevők részéről megjelent személyek kötelesek az ajánlattevőtől származó meghatalmazást átadni ajánlatkérő képviselője részére. A közös ajánlattevők képviseletében megjelent személyek meghatalmazásának elkészítése során figyelemmel kell lenni a Kbt. 25. (2) bekezdésében foglaltakra. VI. szakasz: kiegészítő információk VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk (adott esetben) A közbeszerzés ismétlődő jellegű nem (igen válasz esetén) A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: VI.2) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A szerződés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos nem (igen válasz esetén) Hivatkozás a projekt(ek)re és/vagy program(ok)ra: VI.3) További információk (adott esetben) 1. Ajánlatkérő a Kbt. 67. -a alapján biztosítja a hiánypótlást. 2. A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele. Ajánlatkérő a Kbt. 49. (6) bekezdés alapján előírja, hogy a dokumentációt ajánlatonként legalább egy ajánlattevőnek vagy az 16

ajánlatban megnevezett alvállalkozónak át kell vennie. A dokumentáció másra át nem ruházható. Ajánlatkérő a dokumentációba történő előzetes betekintés lehetőségét az I.1.) pontban megadott helyen, munkanapokon 8.30 - tól 13.00 óráig, az ajánlattételi határidő napján 10:00 óráig biztosítja. A dokumentáció az ajánlatkérőnél tett előzetes regisztrációt követően az I.1.) pontban megadott helyen, munkanapokon 8.30 - tól 13.00 óráig, az ajánlattételi határidő napján 10:00 óráig vehető át. Ha az ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, az eljárásra a Kbt. 50. (3) bekezdése irányadó. A regisztráció személyesen a dokumentáció átvételekor történik, illetve abban az esetben, ha ajánlattevő a dokumentáció megküldését kéri, oly módon, hogy az ajánlattevő a regisztrációhoz az alábbi tartalmú űrlap ajánlatkérő részére a kozbeszerzes@pillerkft.hu e-mail címre történő megküldésével kezdeményezi a Dokumentáció megküldését: -Cégnév -Kapcsolattartó -Cím -Telefon -Fax -E-mail A levél tárgyaként az eljárás megnevezése és KÉ száma kerüljön feltüntetésre. A Dokumentációt átvevő gazdasági szereplő ezen információkat kizárólag a jelen eljárásban benyújtandó ajánlata elkészítéséhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, nem másolhatja, illetéktelenek számára hozzáférhetővé nem teheti, nem reprodukálhatja. 3. A kiegészítő tájékoztatás nyújtására a Kbt. 45. (1)-(8) bekezdéseiben, valamint a dokumentációban foglaltak az irányadók. 4. Az eljárásban való részvétel minden költsége az ajánlattevőt terheli. 5. Ajánlatkérő a Kbt. 35. -ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően azt tekinti az eljárás iránt érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek, aki az érdeklődését írásban jelzi, és megadja az írásbeli kapcsolattartási forma alkalmazása során használható faxszámot és e-mail címet, amelyre ajánlatkérő a törvény szerinti tájékoztatásokat küldi az érdeklődését jelző gazdasági szereplőnek. 6. A Kbt. 60. -ának (1) bekezdése alapján az ajánlatot az ajánlattevőnek az ajánlati felhívásban, valamint a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania. 7. Az ajánlatokat írásban, zárt, sérülésmentes, nem átlátszó csomagolásban az ajánlati felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban (I.1.) megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig. A postán feladott ajánlatokat az Ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártáig a jelen felhívás I.1. pontja szerinti helyszínen sor került. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből, vagy téves kézbesítéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. 8. Az ajánlattevőnek ajánlatát az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott formai követelményeknek megfelelően, 1 eredeti papír alapú, nyomtatott formátumú példányban kell elkészítenie és benyújtania. Az ajánlat eredeti példányát roncsolás mentesen nem bontható módon, zsinórral, lapozhatóan kell összefűzni. Ajánlattevő köteles csatolni továbbá a cégszerűen aláírt ajánlatról készült másolatot annak teljes terjedelmében, írásvédett formátumban elektronikus adathordozón (CD vagy DVD), 1 példányban. Ezen felül Ajánlatkérő kéri az elektronikus adathordozón Ajánlattevőnek ajánlatát kereshető formátumban is rögzíteni. A CD-t, vagy DVD-t az eredeti papír alapú példányhoz kell oly módon rögzíteni, hogy az biztosítsa a bontási eljárásig az elektronikus adathordozó és az ajánlat egységét. A borítékot az alábbi felirattal kell ellátni: "Ajánlat - Nemzeti Adó- és Vámhivatal adattárházainak informatikai támogatása - Tilos felbontani - 2015. 17

november 26.-án 10:00 óra előtt!". A további előírásokat a dokumentáció tartalmazza. 9. Az ajánlatban a dokumentumokat a Kbt. 36. (3) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani, azonban valamennyi, követelés érvényesítésének alapjául szolgáló nyilatkozatot eredetiben, vagy - a garanciális szerződés illetőleg a biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény kivételével - közjegyző által hitelesített másolatban kell csatolni az eredeti ajánlatba. Az ajánlat 61. (1) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a 60. (3) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. 10. Ajánlattevőnek, nevesített alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek/személynek az ajánlathoz csatolni kell: - az ajánlatot vagy az abban elhelyezett nyilatkozatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját, - a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat vagy nyilatkozat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást, - folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetén az ajánlathoz csatolni kell az elektronikusan kitöltött cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem kinyomtatott változatát és a benyújtást igazoló digitális tértivevény kinyomtatott változatát, - amennyiben nincs változásbejegyzési eljárás folyamatban, úgy ajánlattevőnek az erről szóló nemleges tartalmú nyilatkozatot kell az ajánlatához csatolnia, - amennyiben ajánlattevő az ajánlatban - átalakulásra hivatkozással - jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlathoz csatolni kell a jogutódlás tényét, körülményeit bizonyító cégiratokat egyszerű másolatban, így különösen a szétválási, kiválási szerződést, átalakulási cégiratokat. 11. A Kbt. 60. (6) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 62. (3) bekezdése szerinti összes adatot. 12. Ajánlatkérő előírja, hogy Ajánlattevő csatolja a Kbt. 60. (3) szerinti nyilatkozatot (a dokumentáció 2. sz. melléklete), valamint az ajánlatban meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni [Kbt. 40. (1) bekezdés a) pont] és az ezen részek tekintetében a közbeszerzés értékének tíz százalékát meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozókat, valamint a közbeszerzésnek azt a százalékos arányát, amelynek teljesítésében a megjelölt alvállalkozók közre fognak működni [Kbt. 40. (1) bekezdés b) pont]. Ajánlattevőnek a 60. (3) bekezdésében tett nyilatkozata kizárólag eredeti példányban nyújtható be. 13. Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 60. (5) bekezdése szerinti nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis-vagy középvállalkozásnak minősül-e. 14. Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a Kbt. kötelezően előír. 15. Ajánlattevőnek és az igénybe venni kívánt nevesített alvállalkozójának, valamint a kapacitást biztosító szervezetnek/személynek nyilatkoznia kell arról, hogy a közbeszerzési eljárás során tudomására jutott információkat bizalmasan kezeli és az Ajánlatkérő üzleti titkait megőrzi. Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell adott esetben az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett üzleti titokról. 16. Ajánlattevőnek minden nem magyar nyelvű nyilatkozatot, hatósági igazolást és dokumentumot (pl. okiratok,) magyar fordításban is az ajánlathoz kell csatolnia. Amennyiben bármely, ajánlathoz 18

csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy annak fordítását az ajánlattevő nem köteles a 24/1986. (VI. 26.) MT rendelet 5. -a szerinti hiteles magyar nyelvű fordításban becsatolni, a Kbt. 36. (3) bekezdésére figyelemmel elegendő az ajánlattevő által készített ún. felelős fordítás benyújtása (Nem magyar nyelvű irat és magyar nyelvű fordítás együtt!). A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felelős. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot arra, hogy az eredeti nyelven készült dokumentum tartalmát összevesse a magyar nyelvű fordítással (kivéve, ha hiteles fordítás kerül becsatolásra). 17. Az ajánlattevők pénzügyi és gazdasági, valamint műszaki és szakmai alkalmasságának feltételei (III.2.2., III.2.3) és azok előírt igazolási módja a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbbak. 18. Közös ajánlattétel esetén az ajánlatban egyértelműen jelezni kell a közös ajánlattételt, valamennyi, a közös ajánlattevők részéről teendő jognyilatkozatot ennek megfelelően a közös ajánlattevők nevében kell aláírni. A közös ajánlattevőknek a Kbt. 25. -a szerint kell eljárniuk, ennek megfelelően kötelesek a valamennyiük által elfogadott együttműködési megállapodást csatolni az ajánlathoz, amelyben meghatározzák, hogy a jelen közbeszerzési eljárás alapján kötendő egyedi szerződésben foglalt szolgáltatást, számlakiállítást, a jótállási és szavatossági kötelezettségek teljesítését melyik közös ajánlattevő vagy mely közös ajánlattevők milyen megosztásban vállalják teljesíteni, továbbá nyilatkozniuk kell, hogy az együttműködési megállapodásuk hatálya kiterjed a megkötendő szerződés alapján fennálló valamennyi kötelezettségük teljesítéséig. A közös ajánlattevők továbbá kötelesek maguk közül egy, a közbeszerzési eljárásban a nevükben korlátozás nélkül eljárni jogosult képviselőt megjelölni (meghatalmazni). A meghatalmazásban meg kell jelölni azt a természetes személyt is, amely jogosult a közös ajánlattevők képviseletében aláírni, továbbá csatolni kell e személy aláírási címpéldányát vagy aláírási mintáját vagy magának a meghatalmazásnak tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását. Ajánlatkérő az ajánlat vonatkozásában felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 26. -ára. 19. A nem a kért valutanemben (HUF) rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját a Magyar Nemzeti Bank (továbbiakban: MNB) által közzétett, az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes deviza középárfolyamok képezik. Amennyiben a devizát a MNB nem jegyzi, akkor az átszámítás alapját az adott devizára, az adott adat vonatkozásában érintett személy/szervezet letelepedése szerinti ország központi bankja által az ajánlati felhívás feladásának napján érvényes devizaárfolyamon számított euró érték képezi. Árbevétel tekintetében az érintett év, beszámolói évek tekintetében az üzleti év utolsó napján, referenciák tekintetében a teljesítés időpontjában érvényes devizaárfolyam az irányadó. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. 20. Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 37. (4) bekezdésében foglaltakra tekintettel a hirdetményben megjelölt határidők a hirdetmény feladását követő napon kezdődnek. 21. Ajánlatkérő a Kbt. 54. (2) bekezdésének megfelelően tájékoztatja az ajánlattevőt, hogy a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó azon kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni, tájékoztatást a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (1051 Budapest, József nádor tér 2-4. Tel: 06/1-795-1400; 06/1-795-5010; e-mail: ugyfelszolgalat@ngm.gov.hu) kaphatnak. 22. Ajánlatkérő eredményhirdetést nem tart, ajánlattevőket a Kbt.77. (2) bekezdése szerint írásban értesíti az eljárás eredményéről. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a Kbt. 65. (1) bekezdésének megfelelően az ajánlatokat a lehető legrövidebb időn belül fogja elbírálni, az elbírálást olyan időtartam alatt fogja elvégezni, hogy az ajánlattevőknek az eljárást lezáró döntésről 19

való értesítésére az ajánlati kötöttség fennállása alatt sor kerüljön. Ajánlatkérő az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételekhez, az ajánlattevő pedig az ajánlatához az ajánlattételi határidő lejártának időpontjától van kötve. Az ajánlati kötöttség időtartama - tekintettel a folyamatba épített ellenőrzésre - 60 nap. 23. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő által az ajánlati felhívásban és a dokumentációban meghatározott feltételek alapján, valamint a meghatározott bírálati szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Az ajánlatkérő az eljárás nyertesével vagy a Kbt. 124 (4) bekezdése szerinti esetben- amennyiben azt ilyen minőségben az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte - a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel) köti meg a szerződést. 24. A Kbt. 124. (6) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően az Ajánlatkérő a szerződést az ajánlati kötöttség [Kbt. 124. (5) bekezdés szerinti] időtartama alatt fogja aláírni a legkorábbi időpontban, azzal, hogy a szerződés nem köthető meg - a Kbt. 124. (8) bekezdésében rögzített esetek kivételével - az írásbeli összegezés megküldését követő tizedik napnál korábbi időpontban. 25. Nem magyarországi letelepedésű ajánlattevőnek cégszerűen aláírt nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet. 4. -ában meghatározott igazolások kiállítására mely hatóság az illetékes. 26. Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidő vonatkozásában a közép-európai idő az irányadó. 27. Az ajánlati felhívásban és a dokumentációban nem szabályozott kérdésekre vonatkozóan a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, valamint a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendeletek (különös tekintettel a 310/2011. (XII.23.) Korm. rendelet) és a Ptk. előírásai az irányadóak. 28. Az ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, melynek összegszerű mértéke: 3.000.000 HUF (hárommillió forint). Az Ajánlati Biztosíték teljesíthető átutalással az Ajánlatkérőnek a MKB Bank Nyrt.-nél vezetett 10300002-20347563-00003285 számú bankszámlájára, vagy az azzal azonos összegű feltétel nélküli és visszavonhatatlan bank vagy biztosító által vállalt garancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvény biztosításával. Az Ajánlati Biztosíték benyújtása tekintetében a biztosíték rendelkezésre bocsátásának határideje azonos az Ajánlat benyújtásának határidejével. Az Ajánlati Biztosítéknak érvényben kell maradnia az ajánlati kötöttség időtartamáig. Az ajánlati biztosíték nem válik a szerződést biztosító mellékkötelezettséggé. Az Ajánlattevő az ajánlati biztosíték, rendelkezésre bocsátását az ajánlatában köteles az eredeti igazolást befűzés nélkül, azt az ajánlat eredetijéhez külön borítékban csatolni, az igazolás egyszerű másolatát az ajánlatba fűzve, annak részeként nyújtja be. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59. (5) bekezdés a)-b) pontja szerint kerül visszafizetésre, figyelemmel a Kbt. 59. (4), (6) és (7) bekezdésére. Ajánlatkérő az ajánlati biztosíték után kamatot nem fizet. A Kbt. 25. (5) bekezdése alapján a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [Kbt. 59. (4) bek.] esetén a biztosíték ajánlatkérőt illeti meg. Az ajánlat érvénytelen, ha az ajánlattevő az ajánlati biztosítékot az ajánlatkérő által előírt határidőre nem, vagy az előírt mértéknél kisebb összegben bocsátotta rendelkezésre [Kbt. 74. (2) bekezdés c) pont]. 29. Nyertes ajánlattevő köteles a szerződés teljesítésében részt vevő saját munkavállalói, illetőleg alvállalkozói által bevont természetes személyek büntetlen előéletét szavatolni, és ezt az Ajánlatkérő külön kérésére hatósági erkölcsi bizonyítvánnyal igazolni. 20