Felettébb szokatlan, hogy valaki negyvenöt esztendősen kezdjen a nyilvánosságnak szánt verseket faragni. Mészáros Viktor sem tette volna, ha az akkori majdnem-halála nem készteti arra, hogy végiggon dolja addigi életét, s az újjászületettek friss tekintetével körülnézve meglássa mindazt a szépséget maga körül, ami mellett addig gondolkodás nélkül rohant el. Másfél évtizeddel később itt olvasható az eredmény: ez a verscsokor, aminek formája is, tartalma is, értelme is van, s egyáltalán: jó, hogy van. Mert ezek itt nagyrészt szép versek. Szerzőjük nem pályakezdő ifjú titán, hanem érett, sőt öregedni kezdő férfi (ezt jelzi a kötet címe is), aki pompás pillanatképekben rögzíti a hétköznapi élet apró mozzanatait, s amikor csúfolódik is, azt leginkább saját magán teszi, ami nem kevés bölcsességre vall. A hétköznapi élet is telis-tele van költőivé nemesíthető pillanatokkal, amelyeket mindannyian vagy átéltünk már, vagy át fogunk élni. Könnyebben ismerjük fel őket majd e kötet elolvasása után! Itt érhető tetten Mészáros Viktor népszerűségének oka. Ezek a versek ugyanis nemcsak közérthetőek: sok közülük bele is ragad a meghatott olvasóba. Ezt segíti a kötött forma: az időmérték, a rímek, no meg a szövegben megbújó sok kis nyelvi sziporka. A kötetben szereplő versek jó része szinte muzsikál, ami nem véletlen, hiszen a költő környezetében éjjel-nappal zene szól. A muzsikáló versek témája kivétel nélkül a költő környezete: az a nagy és szép falusi kert, amiben egy asszonnyal és fél tucat kutyával él. Akad azonban néhány komor vers is a kötetben: beteg közállapotainkra jellemzően éppen ezek között van Mészáros Viktor legismertebb műve, a 2003-ban született, s azóta szamizdatban, e-mailekben terjedő Az én hazám?. Ars poetica gyanánt a Győztes kotlós c. verset, valamint az Alázat c. epigrammát ajánlom az olvasó figyelmébe: ez a két darab testesíti meg leginkább Mészáros Viktor költői habitusát. Megannyi prófétajelölt között üdítő kivételnek számít olyasvalaki kitűnő verseit olvasni, aki semmi pénzért nem hajlandó komolyan venni saját magát. A néhány beválogatott szerelmes vers sem utolsó olvasmány, de akad a kötetben komolytalankodásnak tűnő kemény öngúny ( Idill, Vállrándítás, Tudathasadás ), nívósan szórakoztató valódi komolytalanság ( Szukasors ), a négy unokának írott gyermekvers ( Felhőkék,), és sok egyéb ínyenc nyalánkság is. Nagyon melegen ajánlom az olvasók jóindulatába Mészáros Viktor szép verseit. Szepes Erika ISBN 978-963-06-8341-8 Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek
Mészáros Viktor OKTÓBER válogatott versek
Szerkesztette Szepes Erika A képeket készítették: Bodné Nagy Zsuzsanna Dr. Bozsár Judit (a múzsa) Falusi Gábor Gresó János Herczeg Tamás Nagy István Szeles Zoltán Szentgyörgyi András Vámos Anikó Zilahy István OKTÓBER válogatott versek Kiadja a Capital Systems Informatikai Kft. Szépvölgyi Irodapark 1037 Budapest, Montevideo u. 7.
Kedves Olvasó! Ritka pillanat jött el az életedben: a rohanás közben most egy kicsit megpihennél. Megvallhatod, hogy leginkább kíváncsiságból ütötted fel ezt a könyvet, úgy tudtad (helyesen), hogy a CAPSYS informatikai cég, nem pedig könyvkiadó, s pláne nem lírában utazik. Dehát ez Magyarország, ahol még egy vállalati ebédlőben is születhet nemes tradíció. Az egész úgy kezdődött, hogy volt nekünk egy kicsit különc kollégánk... Találkozók, tárgyalások, folyosói beszélgetések, cigiszünet, rohanás... Ellopott pillanatok, rövid beszélgetések, először csak néhány meghökkentő angolóráról. Azután megszoktuk a röpke rímekkel dúsított, fanyar szófordulatokat is, majd a honlapján kibontakozott előttünk egy komoly fordítói életmű, s benne a legnagyobb skalp, a gyilkos humorú brit szatirikus, Tom Sharpe művei. Fene sem gondolta volna azt, ami végül egészen véletlenül derült ki, hogy a barátunk költő, és nem is akármilyen! Ez a közvetlen, személyes élmény adta az ötletet: évről évre teremtsünk lehetőséget kortárs művészek számára, hogy a CAPSYS segítségével bemutatkozhassanak, s megoszthassák velünk mindazt a szépséget, amire különben nem lenne módjuk. Legyen hát e hagyományteremtő próbálkozás első gyöngyszeme Mészáros Viktor, a költő, műfordító és barát kötete! A kötet összeállításakor az volt a célunk, hogy annyira tegyük személyessé Viktorral való találkozásodat, kedves Olvasó, amennyire az nekünk megadatott. Halld tőle úgy a verseit, ahogyan mi hallottuk, és mondja el Neked is a verseket körülölelő történeteket úgy, ahogyan élőszóban nekünk tette. Mindezt a CAPSYS körüli, Viktorhoz hasonlóan kreatív közgazdák és informatikusok készítette szép képekkel aláfestve... ERDÉLY MIKLÓS SZELES ZOLTÁN Utóirat: Vigyázz e kötetre, mert amennyiben elveszítenéd, könyvesboltban nem találod meg! Inkább csengess be hozzánk, és ha maradt még, szívesen adunk egy másikat. Ha szerencséd lesz, a költővel is találkozhatsz!
Mészáros Viktor
Csókolom. Köszönöm, hogy kinyitották ezt a könyvet! Tudom, milyen kivételes luxus a nagy száguldozás közben megpihenve verseskötet olvasásába fogni: boldog, aki megteheti. Nekem azonban muszáj volt megírnom ezeket a dolgokat, s csak utána lehettem boldog némelyikkel. Az anyának is, hogy megfogant, szülnie kell, ha nem akar kárt tenni magában: akár akarja, akár nem, a gyermek mindenképpen világra jön erről van szó itt is csupán. Én gazdagabb lettem ezekkel a darabokkal, hogy itt vannak már legyenek hát Önök is azok! Látni fogják: Önökről is szól. A KÖLTŐ DOLGA Talán a hang, talán a szó, talán a vers üt át a félelem falán, talán az értelem rideg telén a szófüzér, a vers, a költemény talál utat fagyott szívek felé, s ha gyűlölet, harag nem áll elé, szomor-szelíd szavam lehet talán levél az Isten íróasztalán de fel ne bontsd, Uram! KÖLTÉSZET Tartsd ügyesen tenyered, hogy a szó-szappanbuborékok hangtalanul lebegő milliói közül telepedjen rá tizenöt-húsz, és ha szelíd vagy, s nem hadonászol, égi szivárványképpé válhat a nyelv a kezedben.
Városlakó koromban csak papírdobozban, hűtőajtóban és serpenyőben láttam tyúktojást, meg persze Húsvétkor. (Az ötvenes években, ugye, még nem pénzt/pálinkát adtak a locsolkodó fiúcskáknak, és el sem menekültek előlük otthonról.) Ehhez képest óriási élmény ért, amikor Csocsoszán, az egyik japán tyúkom kotlani kezdett. Mivel ősz volt már, egy nagy papírdobozban betelepítettem őt és tíz tojást a dolgozószobámba. Ez hiba volt, mert a csibék mind kikeltek, s napokon belül úgy szétfürödték a számukra berakott tápot, hogy a takarítónőt hetekig nem mertem beengedni a szobámba, nehogy felmondjon viszont megérte, mert három héten át figyelhettem, milyen elszántan költ Csocsoszán. És az is eszembe jutott, sajnos, hogy mennyivel hatékonyabban költ ő, mint én... GYŐZTES KOTLÓS Fáradt képekből sütnék szókalácsot hangléggömbökkel szállnék fel magamból izzadt párnámon verslábak topognak kincsesbányában túrok puszta kézzel Elzsibbadt csöpp test kartonláda mélyén kis tyúk révülten gubbaszt tíz tojáson étlen-szomjan lázban forgatja őket és mindben nő egy csőrös karmos élet Ketten költünk hát s ő győz mert belőlem közhely buggyan vagy csurrantott varázslat jön legfeljebb s kis tyúkom kínok árán póz nagyképűség gőg nélkül csodát tesz
Nem igazán vagyok hívő, s ezt őszintén sajnálom könnyebb lehetne talán az életem, ha valami eleve elrendeltetésre, isteni akaratra kenhetném az ostobaságaimat. Ám néhány éve egy tanítványommal lefordíttattam a Mission Impossible filmcímet, s a szerencsétlen azt találta leírni: Küldetés, a teljesíthetetlen! Ez így kevéssé szólt magyarul, de gyönyörűen, versformán lüktetett, s rögtön a kérdést is eszembe juttatta: nekem vajon van-e küldetésem ezen az egyre durvább világon? Abban maradtam végül, hogy bár tudom, mi lenne, de lusta vén dög vagyok, hát erre a kis időre inkább már ne legyen... Ám addigra elindult a vers is: be kellett fejeznem. A MÉLTATLAN A küldetést, a teljesíthetetlent, ki még a Golgotára is Veled ment, csak arra bízd, ne rám, király, könyörgök, hisz énbelém vadászni járt az ördög. Zavart vagyok, bizonytalan, s öregszem; közelre lát csupán e két öreg szem. A hangom érce megfakult, rekedt lett ne is keresd a régi harci kedvet! Hadd üldögéljek én az őszi kerten, s a könyveim között, hol elfelejtem, hogy ifjúságom és a száz ígéret: a hír, a pénz, a nők, s erőm mivé lett. E kocsmazajban, itt, király, a nyersen rikoltozók szavába vész a versem. Csak arra hát, ki halni is Veled ment, s ne rám rogyaszd a teljesíthetetlent!
- Miért, ki vagy te? kérdezte évekkel ezelőtt a feleségem, válaszul valami pökhendi mondatomra. Annak rendje-módja szerint rögtön megsértődtem, hát nekiláttam, hogy versbe szedjem neki, ki vagyok én. Akkor éppen sajnos, afféle Gőgös Gúnár Gedeon voltam, az eredmény hát nagyon meglepett. A valódi verseknek ugyanis megvan az a sajátos tulajdonságuk, hogy igazak, hiszen mit sem ér az egész kínlódás, ha hazudozni próbál a költő: rögtön érződne a kénkőbűz. Az eredmény tehát egészen más lett, mint aminek a projekt indult. Volt annyi eszem, hogy ne mutassam meg mindjárt az asszonynak! VÁLLRÁNDÍTÁS Konok vagyok, kevély, kiállhatatlan, komolytalan, komisz, kicsit tudatlan, örömszakács, garázda, nyughatatlan, az állatok királyaként fogatlan, parázna, potrohos, bohóc, esetlen, varázsigék tudója, bölcs eszetlen, finom falatra, szépre telhetetlen Az életem? Ja, azt elvesztegettem.
Nagyon goromba vers következik! Nem én tehetek róla, hogy a megírása óta eltelt bő hét esztendőben évről évre igazabb lesz. Emlékszem, 2002. tavaszán, egy délutáni rádióvitán dühödtem fel, aminek a két politikus szereplője a feltett kérdésre adandó választ gondosan kerülve, egymás mellett elbeszélve, egymás szavába vágva kitartóan, személyeskedően csaholva csepülte egymás pártját, és múlatta a műsoridőt. Máskor hónapokon át kotlok négy-nyolc soron, de ez (az elveimmel kétszeresen is szembemenő: túl hosszú, és politizáló) vers két óra alatt folyt ki belőlem: nesztek, nyavalyások! (-gondoltam akkor. Nem Önökről!) Az én hazám? Most párszáz négyszögöl silány talaj s egy ház: én itt lakom. A polcokon sok szellem tündököl, de zárva tartom ajtóm-ablakom. Kutyák, cicák, pár tyúk él itt velem, s a kertbe vendégnek jön sok madár. A vak nyomort még mindig félhetem, holott hazudják, hogy nincs mit ma már. Anyám, a könyvek, égből tíz parancs tanítgatott, hogy lopnunk nem szabad. Kit érdekel, hogy szegfű vagy narancs lop éppen, ám büszkén áll, nem szalad, hanem sumákos prókátort keres, ügyészt zsarol, vagy bírót veszteget? Az új nemesség lop, hízik, szerez, s a megrabolt nép semmit sem tehet. AZ ÉN HAZÁM? Ki lopni nem tud, mer, vagy módja sincs, e bűntanyán, Balkánon meg nem él. Üvölts, rimánkodj, cinkosként kacsints, fazék-közel nincs hely, s már itt a tél. Amíg az ordas mind farkast kiált, s pokolba küld engem, mert nem lopok, amíg a törvény tolvajt véd, kivált, ha kertje mélyén pénzforrás csobog, amíg hazámat szégyellnem tanít a műveletlen sajtócsőcselék, amíg adót kér autópálya, híd, s a tolvaj állam tőlem lopna még, amíg a templomkertből nézhetem, a tolvajok mint isszák fel lazán az Úr fiának vérét bent nekem e tolvajország addig miért hazám?
Jókora düh kellett ahhoz, hogy annyit gyömöszöljek egyetlen cím alá, mint az előző oldalon tettem. A miniatürizálás korát éljük, s tudom, hogy hosszú versek olvasásába a terjedelem folytán bele sem fog a legtöbb ember. Mindig a lehető legtömörebben fogalmazok: aki arra vágyik, hogy olvassák, ne vesztegesse az olvasó kevés idejét! Versben ez jóval inkább megoldható, mint prózában, mert nem kell sem körülírni, sem bőbeszédűen megmagyarázni azt, amit sejtethetünk is. Egy pillanat hangulata, egy kép, egy gondolat. Íme, néhány rövid darab mutatóba: VARÁZSLÁS szöszmötölök száz szösszenetem közt szót szaporító szívszerelem szőttes a színes gondolatokból s szőre ha szúr hát szétszerelem ÉHES BÖLCSÉSZ Az, hogy míves szót eszem, megnyugtat, mert jól teszem: könyvet vettem, volt eszem Jósolsz éhen, váteszem? Hát, val hogy majd csak leszen. AZ IHLET TERMÉSZETRAJZA szikkadt szívre szakadt szerelem szívó szája szuszog szavamon szétnéz szűk szigorú szememen szárnyat tár s tovaszáll szabadon A MÁSIK OLIMPIA babérvágyak leverve ezer vesztes keserve csalárd vegytan csodái Athén kóbor kutyái TANÁR Száz agy vár rám, hogy megtöltsem: élhess majd jól, szebben, bölcsen. Míg hagyjátok, s el nem bújtok, száz lélekben gyertyát gyújtok félpénzért.
KERT, ALKONY, PERCNYI CSEND Most szűrtté vált a fény, aztán meghalt egészen. Eltűnt minden madár. Már nem mozdultam én sem. S míg négy-öt békapár még nem hangolt merészen, Mint fáradt költeményt, hallgattam szívverésem. RETTEGÉS Félhomályos alkonyat jőjj takard el arcomat más se lássa szégyenem sírt hogy ás a félelem LEBESZÉLŐ A tűzvihar helyén ma gyertyaláng: fogatlanul feszeng a vén falánk, de szóvarázsa tűz vigyázz, merész! A gyertyaláng felett te lepke lész
Amikor feltűnt, hogy minden második, tizenhétig elszámolni képes, frusztrált házmesterlány kilószám gyártja a japán haiku ügyetlen és butácska utánzatait, s azt hiszi közben, hogy verset ír, nem értettem rögtön, hogy miért éppen azt utánozzák ilyen rosszul, s miért nem valami európai formát jól. Megkérdeztem néhány amatőrt, s kiderült: azt hiszik, hogy nem ők, hanem a haiku ennyire igénytelen. Szerencsémre, gyermekkoromban nem volt divat még errefelé a japán kultúra (az ötvenes-hatvanas években a testvéri Kína volt a barátunk): Arany és Petőfi után Devecseri Gábor Homérosz-fordítása volt a harmadik nagyszabású versélményem, naná, hiszen pompás volt a sztori, és elbűvölt a hexameter. Negyven évvel az Odüsszeia után, Devecseri erőlködés nélküli hexamatereinek életre szóló hatása alatt elkezdtem hát klasszikus epigrammákat faragni: ez a haikuhoz hasonló módon kurta műfaj, és szabad, sőt kívánatos benne nyelvet ölteni magamra, másra, az egész világra, amit amúgyis szívesen teszek. Ez való nekem! (Figyelmeztetés: az epigramma csak akkor működik, ha nem tetszik egy szuszra végigrohanni az egész sorozaton minden darab után kéretik öt másodpercre becsukni a szemeket!) ELÉGTÉTEL Én, a pogány, csak meghalok, és azzal befejeztem: csontváz, száz nyomelem, szép emlék: ennyi leszek majd. Ám aki tolvajkulccsá gyűrte a Golgota díszét, s fegyverré, azt mind ördög rángatja pokolra! ROSSZ KÖLTŐ Függőágyában heverészve kutatta a szépet, harmonikust, gyönyörűt, esztétika-könyvbe a példát, hát becsukott szemmel hallgatta a lelke zenéjét... míg körülötte a kert élt, és játszottak a macskák.
FOLYTONOSSÁG ÉS REFORM Rémlik a Rém lika és fene nagy fenekének a szőre, szarmorzsásan sprőd, szúrta a nyelvemet is Korszakos új vezető, új far, s ma elég belebújnom, csak tettetnem kell: onnét mászok elő. ALÁZAT (Az ÉS költőinek) Versfaragó, szép mintában hányd falra a borsót! Költővé az tesz majd, ami rajta marad... AZ ARANYKOR VÉGE Mintás bögrében tárolt mosolyom kire hagyjam? Száz harapós örökös sem mosolyogna vele. ESTE, ITTHON zárd be az ajtót dobd le kabátodat és a cipődet húzd be a függönyt majd vedd le az arcodat is MEGKÖNNYEBBÜLÉS Most, hogy megvakulok, látásom végre kitisztul; már csak a dobhártyám mérgezi életemet.
DOLGOZNI KELL Költő vagy? Van dolgod? Tedd hát azt, s ne nyafogj itt! Éhes már a család: segget nyalj, ne sebet! HASZNOS A BŰN Kell az a kéj, az a bűn, az a helytelen és az a tiltott: szép bűnbánó vers nélküle nem születik! MÉDIASZTÁR Jólfésült, szép, új foga van, fotogén, magabiztos. Szinte nem is nagy kár, hogy nem tud magyarul. KOMMUNIKÁCIÓ Tévében fecserész a vezér meg a mikrofonállvány: nyeld a nyalatkozatot, s arcodon ül meg a nyál. ELLENKOMMUNIKÁCIÓ Sanda sumák sunnyog, süketeknek súg a sötétség síkos-szép szavakat, s szórja sebekbe a sót.
ÉLET Ölsz, hogy ehess, szaporodsz, elemekkel vívsz, hogy a szikrát aznap is őrizhesd nincs értelme, de szép. MÁSODIK GYERMEKKOR Régen az engem felnevelő Nagyi volt a Nagyisten. Most a hitet keresem: Isten, légy nagyanyám! IKAROSZ műszer nélküli vakrepülés ez a céltalan élet ködben a reptér és elfogy a benzinem is MODERN KÖLTÉSZET lábatlan szövegek torzképek szellemi hasmars nézd mit hoztál ránk Whitman bazdazanyád MACSKASZAR Vétkeztem: tejet adtam a hét macskámnak az este. Reggeli konyhakövön nagy penitencia vár. A DICSŐSÉG ÁRA Megbecsülésre, a szent anyaságra ha vágysz, legelőször négykézláb állsz, vagy lábad az égre mered.
MAGYARTANÁRI SÓHAJ Hogy nem a szájukon, orrlikukon, tűn át hat a vers, csak jó szemeken s füleken: mint a halottnak a csók. ELLENZÉK Hét zsebe volt tele csak, mikor ellökték a fazéktól. Tolvajt emleget, és rázza az egy üreset. AZ IDŐ FOGA Csak szotyolát rághattam, mert pisztácia nem volt régen a boltban. Most rághatnék, de mivel? KUTATÓ NYUGDÍJBAN Kérdeztél egy életen át: tanulékony ökör vagy. Edd meg a válaszokat vagy melegítsd a lecsót! TÉL UTÁN Rügyfakadás. Olvadt hó. Nárcisz. Eső. Szerelemvágy. Zöld kert. Sok kutyaszar. Sár. Gumicsizma. Tavasz. POLITIKUS Zengő hangon, férfiasan, büszkén helyeselt, majd újra letérdelt, és szopta tovább a vezért.
IJEDT KÉRDÉS Peptidek, enzimek és kromoszómák, nukleotidlánc, cifra genómtérkép most hol a lélek, Uram? TAGLÓ Szép múzsámtól csókot vártam a homlokomon, s most kissé szédelgek: fájt az a nagykalapács. MELYIK MELYIK? Hogy ki barát, s ki az ellenség, tudd abból, ahogy döf: szemből az ellenség, s hátulról a barát.
Egész felnőttkoromat egy vagy több kutya mellett töltöttem: nagyon elfogult vagyok a kutyák iránt. Megbocsátják? Az itt következő első két vers múzsája Mimi, a bakancsostól másfél kilós yorkshire terrier, akitől (mint minden kutyámtól) rengeteget tanultam, tőle például többek közt azt is, hogyan kell méltósággal megöregedni. És Mimi kapcsán kezdett igazából derengeni bennem, miről is szól végső soron a vallás. Ez a vers egy pontosan így történt esetet dolgoz fel, s az utána következők is pontos pillanatképek. A kutyáim tekintetében sejteni vélem, mit jelenthet igazán a mélyen megélt vallás. Sok néhai kutyám fényképe között Mimié is bekeretezve lóg az íróasztalom felett. Mimi évek óta immár egy szép rózsabokor alatt alszik Bogár tacskó mellett. De a versek itt vannak, és bízom benne, hogy engem is túlélnek majd. BOLDOGSÁG (Mimi él!) Ember vagyok csak tévelygő, tudatlan. Ötvensok évig folyvást azt kutattam, hogy mit jelent: boldogság, s hogy lehetnék boldog. Tudom, jaj, könnyen meglehet, még mindig kotornék, ám egy őszi estén, Spenglert talán, vagy Szerb Antalt keresvén könyvtárszobámban, megbotlott a léptem egy rongycsomón. Káromkodtam. Lenéztem. Nem rongycsomó! Félvak, hangszálavesztett, ágyúsüket, foszló bundájú, cseszlett, vén terriert ébresztett durva lábam: nem számítottam rá könyvtárszobámban. Nyikkant picit, fordult, nézett riadtan csak felfelé: - Isten bosszús miattam? - és dünnyögőn megszaglászott a dőre, majd ráfeküdt az őt bántó cipőre. Sírtam. Nevettem. Én, isten? Csak ember Hát megtaláltam! Már nem holmi Spengler kell boldogítson: nem válok göröggé. Boldog vagyok. Boldogság! Mindörökké, ámen.
MIMI FELÉBREDT Kiskutya baktat a hajnali kertben. Ébred a fű. Csicseregnek a fák. Hold halovány maradéka leverten már menekül. Csupa harmat a láp. Kiskutya most leguggolva körülnéz, védtelen állat, a fűbe vizel, majd a karomba rohan, pici tűzvész: Juj, papa, mondd, ugye már beviszel? MIMI VALLÁSA Gondja letéve, erőtlenül, árván, Isten aludt a finom, puha párnán. Homloka már kisimult, szeme csukva, mintha beszélni, mozogni se tudna. Élete illata, ó, az az áldott, részegítő szaga mind odaszállott rám, aki arca előtt kuporogtam félve, de végre a mennybe jutottan, boldogan és remegőn a hatalmas, tiszta szagú, csupa kék, nyugodalmas vackon: az én Uram őre lehettem, s más kutya nem lehet itt ma helyettem! Végül a bódulatom nyugalommá csendesedett, szuszogó bizalommá, s Álom anyácska szelíd lebegésén vártuk az új napot, Istenem és én. (Kajla, Béla doktor, Lili és Kristóf egyetlen esélye, hogy bekerülhessenek a világirodalomba) NYÁRESTI VENDÉGVÁRÓK Étvágyat kerítő asztal, szép terítő, hűtött sör, kupa bor kert alján csobogó víz mellett lobogó tűz hátán kisülő illatnak feszülő négy elszánt kutyaorr. KÉT KUTYA LIHEG hol a mama hol a mama ül a papa ül a papa sül a kaja sül a kaja jön a szaga jön a szaga kicsi mama kicsi mama gyere haza gyere haza a vacsora a vacsora vár!
Vannak varázslatos pillanatok, amikor tulajdonképpen semmi sem történik, mégis sokáig emlékszünk rájuk. Ilyesmi történt ekkor is: egy augusztusi délutánon csak kisétáltunk a kert végén túl, a falu közepén lévő dzsungelbe, megálltunk, nézelődtünk, s egyszer csak, két hónapja először, esni kezdett az eső. Ennyi történt. Élveztük. A többi állat is. ASZÁLY UTÁN A KERT ALATT Szelíd esőt lehelt az ég. A rét derűsen ázott. Ivott a millió növény. Talán ha nem te állsz ott, eszembe sem jut, édesem, milyen csodás lehet még a nyárutói halk eső, a fércesen szegett ég. Bogár levél alatt lapult. Füvek mohón tusoltak. Tovább oszoltak éltetőn a föld alatt a holtak. S a házba visszaindulón, az elvadult tövisben belénk akadt a gondolat: lehet, hogy él az Isten?
- Ki a költő? - kérdeztem egyszer Eörsi Istvánt. - Hát, akit bevesznek szólt a lakonikus válasz. Mi tagadás: sokféle módja van a Parnasszus megközelítésének, s a jó versek írása csak szükséges, de messze nem elégséges feltétel. A mi gyönyörű, ám elátkozott nyelvünk különösen alkalmas közege a költészetnek, s komoly pénzt lennék hajlandó tenni rá, hogy nemcsak a Nyugat nagy nemzedékének óriásai mögött tűnt a teljes feledésbe számos mester, de napjainkban is akad néhány olyan teniszlabdányi csiszolatlan költőgyémánt, akit soha senki szerkesztő nem fog kibányászni. Az itt következő vers tárgya élete végéig nagy bika volt, s e minőségében olyan hírnevet szerzett, ami talán az egyébként pompás verseit is túléli majd. Szerettem. Irigylem... AGG KÖLTŐNEK NEM KÖNNYŰ Száj csak fújtat, fül kékül Nincs bűnbánat bűn nélkül. Szellőujjak lágy kérgen, ébredj, petyhüdt vágyférgem! Szörnyű tény ez, nem maszlag: minden múzsát megb nak. Holsteint, macskát, istennőt megkaptam, s lám, hírem nőtt. Költő lennék, díszhím, kos, nem poszt-taknyos rímgyilkos, nyomd csak hát, vén mamlasz, kuss! Rád mászok még, Parnasszus
Mulatságos az élet: nem emlékszem már, mitől, miért, sőt: kire sértődtem meg olyan mélyen, hogy tüstént nekiláttam ennek a versnek. Jaj, de jó, hogy megsértődtem! Normális ember ilyenkor lefekszik, fal felé fordul, és a fejére húzza a párnát dögöljön meg a világ! Nekem az egyik kedvenc versem nőtt ki a dologból: ma már látom, hogy még félúton sem voltam benne, amikor már dehogy voltam sértődött, hiszen éreztem, hogy ez most nagyon jó lesz, s lelkesen faragtam napokon át. Kicsit rezignált ugyan, de hiszen az is ugyanolyan érvényes lelkiállapot, mint a többi, ugye? VÉGÁLLOMÁS Több kószálás nincs. Befejeztem. Minden vágyam szélnek eresztem. Hívságoktól megszabadultan, így most már nem bánthat a múltam. Farkaslelkem verme lezárván, síró verssort nem hagyok árván. Tűröm, mit rám mér az alázat. Repkénnyel díszítem a házat. Kertemben nincs csősz, aki rám szól. Isten, lombok közt idelátszol! Itt nem vágnak már a fejemre. Itt nem vágynak már a helyemre. Itt nincs szükség harcra, erőre. Innen már csak lábbal előre.
Itt pedig egy politikai bértollnok bosszantott fel: a múltja tisztára mosása érdekében éppen olyan dühödten csahol manapság, mint egykor Roger barátom, aki a vaddisznó jöttekor a sátor bejáratától ugrott fejest mellém a hálózsákba, s onnan üvöltött kifelé, a tisztás széle irányába, roppant zajosan és fenyegetően, nehogy kiderüljön, hogy ő voltaképpen nagyon kicsi kutya, és nagyon fél... KÖPŐVERSENY KIÉGETT POÉTÁKNAK üzlet az ihlet a vers ami herseg hercig a harcba ha hurcol a herceg ütsz akit érsz amíg élsz ha ma félszeg lész odavész az egész ami részed lenne ha menne a hit meg az ihlet tétova célod a téboly a hit lett tollad aczélhegy utáld akit ölt ő győzz s te szabod meg utána ki költő
Bocsássák meg a hölgyek nekem: a brüsszeli csipke nagyon hidegen hagy, de egy akármilyen békában percekig tudok gyönyörködni. A kertünk egy kilométerre sincs a Vörösvár és Szentiván közötti jókora horgásztótól, s eddig öt fajt sikerült azonosítanunk a kerítésen innen. Vannak betévedtek, és vannak bennlakók. A bennlakóknak több szép mozaik békavárat (anglofiloknak: toad barn) is készített Judit: nagyon jól mutatnak a zöldben, noha az Istennek sem hajlandó magától beléjük költözni egyetlen nyomorult varangy sem. És ez nagy kár, mert így esélyem sincs arra, hogy egyszer majd gólyapár fészkeljen az öreg kéményre! MÁJUSI BÉKÁK estelente él a láp hangezernyi kis mohó béka bugyborékoló vak szerelme mit se lát párra várva parton ül érzi kertek illatát nagyra fújja fel magát s mondja rendületlenül nyalka béka nyálkazöld vízben ülve udvarol és a krákogás alól földanyánk varázsa költ csendes éjszakát
Jó öregedni, ha semmi se fáj még, állapítottam meg a két diófa közötti árnyas függőágyamban egy augusztusi délutánon, majd (talán, mert egy Áprily-kötet volt a kezemben) mindjárt az is feltűnt, hogy ez a mondat kész verssor: tá-titi-tá-tititá-titi-tá-tá. Nosza, legyen vers belőle! Estére lett is, de egy baráti figyelmeztetés nyomán fél napomba telt, míg elismertem, hogy a lent sokezer kicsi hangya inal dolga után kép valóban sántít. Igen ám, de nekem kell az az inal-áprilyval rímpár! Ezután már csak két további nap kellett, míg kisakkoztam a megoldást: nem lent, hanem kint, nem hangyák, hanem lúzerek (ami azután vesztesekké szelídült), és nem a dolga után inal a lúzer, hanem a sorsa elől. Így már mindjárt más, és hiteles is, mert a szabadságom alatt, pláne ebéd után, órákon át kizárólag magammal vagyok szolidáris. Nem tetszenek bánni, hogy a legtöbb jó vers nem holmi szent téboly, hanem ilyen hosszadalmas bogarászás eredménye? NYÁR, FÜGGŐÁGY, KÖZÖNY Jó öregedni ha semmi se fáj még ringat a megszelídült örömöm két fa között menedék ez az árnyék hab csücsörít a hideg sörömön Csend katonái vigyáznak a kertben kint sokezer kicsi vesztes inal sorsa elől mialatt laza versben eldudorászgatok Áprilyval
Szerelmes vers címén majdnem mindenki a vágyódást igyekszik kifejezni: a szerencsések jobbára hallgatnak a beteljesülés utáni évekről. Ez akár rendjén is volna, hiszen úton lenni mindig jobb, mint megérkezni, aztán ugye ott van a természetes szemérem, miszerint a magánéletemhez senkinek semmi köze (pedig hát ne akarjon költő lenni az, aki egy cseppet sem exhibicionista), s végül az együttlét rutinjának jól fűtött szobájában vajmi kevés költészetet talál az, aki soha nem didergett hosszan a jeges magányban. Én viszont azt hiszem, sőt: véres tapasztalatból tudom, hogy a célba érkezéssel csak a száz méter ért véget, s az igazi verseny éppen akkor kezdődik Szóval, akkor most szerelmes versek következnek. Nemcsak vágyódóak. Szóljanak Önökről! ELSŐ CSÓK a sután susogó kusza fű fa virág csupa halk imaszó csupa bölcs butaság ez az arc ez a hang ez a váll ez a szem vele szól a harang oda már az eszem az a szédület és az a mély ragyogás az a vágyszületés az a tűzropogás tizedik pusziból kinövő kicsi más az a száj az a csók az alélt zuhanás a riadt remegés meg a szívdobogás a lehunyt szemed és a mohó megadás azután csak a szív meg a szem szava szól a kezed hazahív a kezem behatol TÖRPEPÁRT Vad honfiktól harsány nőktől nagy hordókon hőzöngőktől egy szólamban borzadt lelkünk s méltó párt egymásban leltünk Vettünk házat raktunk fészket jól elfáradtunk míg kész lett békén csendben tesszük dolgunk kert s vers lesz majd jel hogy voltunk Kintről túlról átokzajban hol csak baj baj s még több baj van munkás élet fáradt végén minket most már hagyjon békén mindenki s üde blúzod alatt lepihen valahol
SZOMORÚ Megmosta arcát, megfésülködött, vénasszonyos szürkébe öltözött, aztán megült fáradt szemed mögött a bánatod. Nem szól, csak ül rossz emlékek között, és vár talán egy rég elköltözött könnyel titokban már megöntözött bocsánatot. HÉT NAP EGYEDÜL Hétszer másfél megszáradt kifliből, hét bögre ottmaradt, kihűlt teából, hét csók üres helyéből arcodon, hét nap magány hét tőréből hasadban, hét borzadályos, hétszer átkozott, szélverte, rossz, álmatlan éjszakából most fond meg bűvös béklyód és kovácsold boldog bilincsed, szép szerelmesem! ALAPKŐ Kell egy világ, hol biztonságban élnek boldog kutyák, és nem fázunk a télben, kőfal kerít, szép fák nyújtóznak égnek, függöny, fal, ajtó nem börtön, csak éppen mindent kizár, mi nem kell szívnek, észnek, jámbor derű él ott, és nem hazudnak; kell egy világ, párnázott békefészek s hogy nem találtunk, építünk magunknak. HÁZSZENTELŐ kút ásít álomkert végén lonc kúszik házunk erkélyén s fuldokló boldogság éjén új Hold kél ágyékod mélyén ÉVSZAKOK az álmos ősz az oldalára fordult a horkolás tudatja csak hogy él s a hátra tolt nyarára rátapadtan tavaszt remél a farkasálmú tél
MÁRCIUS Rakd új fészked boldog lázban hogy kertedben fűtött ház van fákat gyógyíts jó méreggel s engem láss tükrödben reggel OKTÓBER Szemben, a romkertben már fáznak a macskák. Ónos eső áztat vadgesztenyefákat. Nagy pocsolyákból sár gyűjt szürke tavacskát. Húzz meleget, drágám, megfázik a lábad. LANGYOS, SZELÍD ŐSZ Száznak hazudtam, háromszáz remélte, négyszer magamnak is hittem, hogy úgy van, kettőt megöltem, s megbűnhődtem érte részeg magányban, hányadékban, húgyban. Rég volt. Nem értem, mit láttál te bennem, télmocskos, ázott lelket medvelyukban? Jó volt, hogy itt vagy, s nem kell visszamennem rémálmaimhoz űztek, míg aludtam. Megszoktalak, s élmény téged szeretni. Árvult szívedben győztes férfi lettem. Bölcs, szép szemed tükröm: ott élhetem ki vágyam, hogy láss egy glóriát felettem. Már nem hazug, rossz ábránd, és nem álom, hogy megtaláltam vénségem szerelmét. Langyos, szelíd ősz jön, s egy napsugáron hintázva várjuk könnyű vég kegyelmét.
ABLAKBAN nem jó odakint a világ eszement csak a csend idebent az kell minekünk két arc kitekint fut a szél odalent ne kutasd a jelent és hogy mit eszünk holnap odanézz idesárgul az út az időalagút végén jön a fény függönyt von a kéz kicsukódik a rút s csobog egy csodakút alján a regény egyre tovább GICCS, AMIKOR MÁR TEHETEM Még huszonegy év, s azután vers születik félve, sután: zümmög a kert csirpel a rét nyár szaga száll már szanaszét káka tövén béka vigyáz nem jön a szél alszik a ház kerti padon két öreg ül szótlanul és védtelenül négy unokát vár az ebéd kong a harang jönnek eléd már mosolyog szép szemed és készen a nagy meglepetés kint a család zsong s odabent megtörik és meghal a csend SÉRTETTEN miért építek még légvárat megváltásom meddig várat ihletvén egykor mint áradt úgy lett kedvem versem fáradt hírnéválmom pusztult romján nőtt szégyenfám hullott lombján hízó trágyázott föld dombján szépen művelt kertet nyomj rám