10 éves az egyesület A rendszerváltozás első éveit, sőt inkább már a 80-as évek végét is az jellemezte, hogy a sportegyesületek többsége nagyon komoly anyagi problémákkal küzdött, nem egy közülük meg is szűnt. Nincsenek erre vonatkozóan pontos statisztikáim, de több olyan, korábban nagy hagyományokkal rendelkező, kézilabda szakosztály zuhant mélypontra, amely azelőtt jelentős szerepet játszott a sportág hazai történetében. Az egyik ilyen példa a Nagykanizsai Olajbányász. Ebben a Zala megyei városban úgy a férfi, mint a női szakágban első osztályú csapatok működtek. A lányok közül több, később sokszoros válogatott játékos is kikerült, többek között Mátyás Aguszta, Németh Helga, Siti testvérek. Debrecenben is megjárták a poklot ebben az időszakban. Egyszóval nem mondhatnánk éppenséggel, hogy ez az időszak volt az új egyesületek, különösen nem az utánpótlás bázisok megszületésének eldorádója. Sajnos más sportágakban is elmondhatnánk ugyanezt, de nem az a célom, hogy keservekről szóljak. Sokkal inkább az, hogy arról, ami ha nem is jellemzően, de szerencsére megtörtént, éppen itt Szekszárdon, a szőlő és a bor városában. Voltak persze az UKSE megszületésének előzményei. Méghozzá Ambrus Péter tanár úr Szekszárdra kerülése az az időpont, amitől igazából datálhatjuk a kézilabdázás helyi elterjedését. Az 1957- ben TF- et végzett pedagógus, bár tornászként kezdte, hamar beleszeretett a sportágba, és előbb a Bőrdiszmű, majd a Spartacus sikerei is az ő nevéhez fűződtek. Sokakkal szerettette meg ezt a nagyszerű játékot, akik közül többen ott ültek 1995. december 12 - én a BM klub tárgyalójában, hogy létrehozzanak valamit, amiről akkor még nem is igazán gondolták, hogy mivé is fejlődik majd az évek során. Mint mindig, ebben az esetben is néhány lelkes, a sportágat szerető ember gondolta úgy, hogy az akkor NB I-ben szereplő Szigma SE, később Ferropatent Lazúr SE utánpótlás hátterét hosszútávon megalapozza. Először a Tolna Megyei Kézilabda Diáksport Alapítványt hozták létre, amely szervezet útjára indította a ma Radenska kupa néven ismert nemzetközi utánpótlás kézilabda tornát. Mindezek, és az ötös iskolában valamint a Garay iskolában működő csoportok jelentették a kiindulást, amire a szervezeti alapok mellett a szakmai munka is felépülhetett.
Érdekességként talán nem árt elmondani, az egyesület születéséhez hozzátartozik az a nem elfelejtendő tény is, hogy a megalakításhoz az adta az egyik jelentős lökést, hogy két, magát komoly támogatónak tartó vállalkozó 500 500 ezer Ft ot ígért, azzal kikötéssel, hogy az csak utánpótlásra fordítható. Erre pedig csak egy önállóan gazdálkodó klub adhat garanciát. El is indult a szervezkedés, és az említett napon 17 fővel megalakult az Utánpótlás Kézilabda Sportegyesület. Úgy gondolom, hogy az alapító tagok valamennyien megérdemlik, hogy a nevük említésre kerüljön. Matókné Misóczki Mária, Szíjártó Márta, Drinóczi Zoltánné, Rácz József, Horváth József, Horváth Ferenc, Steinerné Gyurcsák Katalin, Kedves László, Bakos Erszébet, Kékesi János, Hajnal József, Varga Jenő, Herczig Gábor, Kurdi László, Zalakovics Gábor, Jobban Zoltán, Váradi István voltak az alapítók. Az első elnökség társadalmi elnöke Jobban Zoltán volt, Váradi István látta el az ügyvezetői feladatokat. Rajtuk kívül Varga Jenő, Rácz József, Horváth Ferenc, Horváth József és Herczig Gábor voltak az akkor megalakuló első elnökség tagjai. Azóta persze sok változáson, és ami a lényeg, nagy fejlődésen ment keresztül az egyesület, amely 1998 tól viseli mostani nevét, a Varga Trans-Fer kft. főtámogatóként való belépésével. Ma már közel 200-an sportolnak 14 edző irányításával 9 csoportban, és további csoportok szervezése van folyamatban, elsősorban vidéken. Közülük a bonyhádiakkal már kialakulóban van kapcsolat, ahol Szekerczésné Zsuzsa néni remek társaságot hozott össze. Nagydorogon és Faddon is meg voltak már az első egyeztetések, amelyek nyomán remélhetőleg ősszel csoportok is létrejönnek. Közben felnőtt csapatunk az NB I/B-be jutásért küzd, de az alattuk lévő korosztályok is esélyesek a számukra kiírt országos versenyek döntőire. Tehát ahogy mondani szokták zajlik az élet. De ez így van jól, hiszen elsősorban jó eredményeinkkel szeretnénk az évfordulót emlékezetessé tenni. Természetesen azért ünnepelni is fogunk, így elsőként Ambrus Péterre emlékezünk 2005. március 12 én 16. 30-kor a Városi Sportcsarnokban. Tervezzük egy az egyesület eddigi életét bemutató kiállítás megrendezését az év második felében, és egy Kézilabdás Napot is, majd a tavaszi szezon zárásaként. A Radenska kupán is megemlékezünk az alapításról, hiszen a díjátadók közé hívjuk mindazokat, akik alapítói voltak egyesületünknek. Az igazi születésnapi ünneplésre karácsonykor kerül majd sor a szokásos Kézilabdás Karácsony keretében, természetesen az évfordulóhoz méltó meglepetésekkel, hiszen a vendégek sorába várunk olyan kézilabdás vezetőket, játékosokat, akik mindenképpen emelni fogják az ünnepség színvonalát.
Nekünk felnőtteknek már sokszor olvashatták a gondolatainkat, véleményünket mindennapjainkról. A karácsonyi számban megjelent Tischler Petra nyilatkozata, azonban mindenkit meggyőzhetett arról, hogy a gyerekek, a sportolók is jó, ha megnyilatkoznak a hírlevél lapjain. A következő három írás ennek jegyében került a 7. számba, biztos vagyok benne, hogy nemcsak megíróik örömére. Kónya Dóri és Tauker Erika a kezdeti érzésekről, tapasztalatokról beszél, Weitner Nóri a sikereinek hátterére tekint viszza. /a szerk./ Miért jó kézi edzésre járni? Amióta az edzésekre járok, sokszor megdicsér Jenő bácsi, de néha szomorú, ha hibázok. A többieket is megdicséri. Peti, Jenő bácsi segítője nagyon sokat szokott segíteni. Már megtanultuk a kapura dobást, és mindenki szépen dob, de azért néha még hibázunk. Sokan már nagyon szépen dobnak, de néha, van akinek a keze a labda alá csúszik. Amikor Jenő bácsi nehéz feladatokat ad, azon jobb gyorsan túlesni. A bemelegítő és edzés végi játékok alatt figyelünk, tanulunk is. Jenő bácsi szigorú, néha megemeli a hangját, de csak azért, hogy figyeljünk és megértsük. Az edzések végén mondunk egy HAJRÁ - zást. Én nagyon szeretek Kézi edzésre járni! /Kónya Dóri Dienes Valéria Grundschule 2.b/ Hogyan kezdtem kézilabdázni Tauker Erika vagyok. Tolnán lakom a Kinizsi utcában, és a Széchenyi István Általános Iskola 4.osztályába járok. Sportos családban születtem, már a nagyszüleim is kézilabdáztak. A nagypapám, Tauker István edző sködött is sok helyen NB I / B ben és NB II.-ben. Nagymamám is kézilabdázott fiatal korában. Édesapám, Tauker Péter sokat játszott az NB I. ifi bajnokságban és az NB II.-ben. 3 éve focizom.1 évet a fiúknál, és 2 éve a TMNLSE-ben. Kíváncsi voltam hogy milyen egy kézilabda edzés, mivel édesapám és nagypapám is sokat mesélt róla. Így tavaly, október végén húgommal és apukámmal megkerestük Jenő bácsit és jelentkeztünk kézilabdázni. Elő ször kicsit furcsa volt a heti 3 edzés. De megértettem, hogy ez az alapja a sikernek. Az edzések kemények, és fejlesztik képességeinket. Szinte az egész csoport kedvence, mikor Jenő bácsi akadálypályát épít nekünk, melyben különböző labdavezetések, bukfenc és felugrás van. Az első szivacskézilabda meccsem óriási élmény volt decemberben. Ott jöttem össze igazán a társaimmal. A célom az, hogy nagyon jó kézilabdás legyen bellem, és szeretnék kijutni az Olimpiára. Tudom, hogy célomat nagyon sok munkával és áldozattal érhetem el.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
-