Keretmegállapodásos eljárás Derzsényi Attila mk. alezredes BESZERZÉSI IGAZGATÓSÁG Tel: 25-437
Keretmegállapodás Keretszerződés Keretmegállapodás ÁR Termék Teljesítés FIX (csak szerződésmódosítással változtatható) FIX (csak szerződésmódosítással változtatható) Megrendeléssel a szerződésben foglaltak szerint VÁLTOZÓ Nem kötelező megadni (csak kiinduló ár) VÁLTOZÓ Nem kötelező megadni (csak kiinduló ár) Eljárás lefolytatásával Kbt. Szabályaival összhangban Engedélyeztetés Csak az eljárás első része Eljárás első és második része
Keretmegállapodás Keretmegállapodás fogalma: a felek közötti tartós szerződéses viszonyból származó folyamatos teljesítések esetén megkötött összefoglaló (háttér) szerződést jelenti a felek által később megkötendő eseti szerződésekre általánosan vonatkozó szerződéses feltételeket rögzíti a későbbiekben a forgalomtól és a piaci helyzettől függően a konkrét mennyiségeket és árat eseti szerződésekkel határozzák meg a keretmegállapodásban foglalt feltételek figyelembe vételével Keretmegállapodás négy formában köthető: a) egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét kötelező erővel tartalmazza; b) egy ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza; c) több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét kötelező erővel tartalmazza; d) több ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás, amely nem tartalmazza az annak alapján adott közbeszerzés megvalósítására irányuló szerződés(ek) minden feltételét vagy azokat nem kötelező erővel tartalmazza
48/2012.(VII.19.) HM utasítás Alkalmazási területe: a honvédelmi szervezetek folyamatos működéséhez szükséges áruk beszerzése és szolgáltatások megrendelése; a több évre átnyúló haditechnikai eszköz fenntartása, modernizációja; fejlesztési célú, valamint inkurrenciakezeléshez kapcsolódó feladatainak biztosítása érdekében; maximális időtartama 4 év. Probléma: a haditechnikai eszköz beszerzése, mint védelmi célú beszerzés a HM FHH kizárólagos jogkörébe tartozik.??? HM lehetőséget biztosít eseti delegálásra olyan beszerzések esetén, amelyek kizárólagos jogosultsági körbe tartoznak, de nincs a honvédelmi szervezeteknek egy általános felhatalmazása arra vonatkozóan, hogy ilyen esetekben eljárhassanak.
ELJÁRÁS FOLYAMATA MH Összesített igény HM FHH KM 1. rész (nyílt, meghívásos,tárgyalásos) Honvédelmi szervezet Verseny újraindítása nélkül NFM Verseny újraindításával Írásbeli konzultáció Szerződés NFM Közvetlen ajánlattételi felhívás Keretszerződés Megrendelés HM FHH Megrendelés
MEGBÍZÁS KIEGÉSZÍTŐ ADATOK: keretmegállapodás futamideje (legfeljebb 4 év lehet ); keretszám ; előirányzott teljes mennyiség keretein belül mekkora részre vállal kötelezettséget; az értékelési szempontokat és az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja esetén részszempontot, súlyszámot, értékelés során adható pontszám alsó -felső határait, módszerét. termékváltás lehetőségét; árváltoztatás lehetőségét. A keretmegállapodás több különböző közbeszerzési tárgyra is vonatkozhat. A keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárásban különös figyelmet kell fordítani a részajánlattétel lehetőségének biztosítására a mikro-, kis- és középvállalkozások részvételének elősegítése érdekében.
Keretmegállapodás speciális feltételei Termékváltás: Annak érdekében, hogy a keretmegállapodás időtartama alatt a honvédelmi szervezetek folyamatos ellátottsága biztosítható legyen, fenn kell tartani a teljesítőképességet a megszűnő termékek esetén kiváltó termék szabályozott formában történő bevezetésével. Ennek formája az időszakosan lehetővé váló termékváltás. A termékváltás tehát egy olyan lehetőség, amely során a megszűnő termék helyett a Szállító által egy, a kiváltandó termékkel azonos gyártmányú, legalább ugyanolyan műszaki tartalommal és egyéb feltételekkel rendelkező (helyettesítő) termék, amelynek ára nem haladhatja meg az eredeti termék árát. A kiváltó termék nem térhet el a dokumentációban, illetve keretmegállapodásban megkövetelt feltételektől. A kivont terméket későbbi időpontban újra nem lehet a szállítható termékek körébe visszaemelni. A kiváltott, már megrendelt (egyedi szerződéssel szerződött) termékek legkésőbbi szállítási határideje a termékváltást követő hónap utolsó napja, illetve az adott konkrét szerződésben szereplő szállítási határidő.
Keretmegállapodás speciális feltételei Árfolyamváltozás követése A keretmegállapodás keretében szállított termékek árai meghatározott ideig rögzítettek. A szerződéses árak ezt követően emelkedhetnek abban az esetben, ha a KSH által hivatalosan közzétett, az előző évre vonatkozó éves fogyasztói árindex mértéke a 3%-ot meghaladja. Az áremelés alapja a KSH által évente hivatalosan közzétett éves fogyasztói árindex. Az ilyen, fogyasztói árindexen alapuló ármódosítás nem igényel szerződésmódosítást. A Szállítónak lehetősége van egyes vagy valamennyi keretmegállapodás hatálya alá tartozó termék keretmegállapodásos árának csökkentésére. A csökkentett áron való megrendelési/beszerzési lehetőség további feltételhez (mint például más termék egyidejű megrendeléséhez, stb.) nem köthető, az kizárólag valamennyi honvédelmi szervezet részére hozzáférhető, egységes feltételek szerint történhet.
Részajánlati körök Részajánlati körönként a terméklista eltérően került meghatározásra. Részajánlati körök az ellátási körzetek alapján kerültek meghatározásra
Termékkörönként 9 külön eljárásban 1.eljárás: Hús és hentesáru a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 2. eljárás: Baromfi és baromfi termékek a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 3. eljárás: Kenyér és pékáru a. részajánlati kör: I. körzet (Tata, Kup, Győr, Pápa) b. részajánlati kör: II. körzet (Veszprém, Székesfehérvár, Várpalota, Balatonkenese, Badacsonylábdi, Csopak) c. részajánlati kör: III. körzet (Medina, Juta, Kaposvár) d. részajánlati kör: IV. körzet (Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szentes) e. részajánlati kör: V. körzet (Szentendre, Budapest, Püspökszilágy, Mályi, Mátraháza, Buják) f. részajánlati kör: VI. körzet (Debrecen, Hajdúhadház) g. részajánlati kör:vii. körzet (Szolnok) h. részajánlati kör: VIII. körzet (Kecskemét, Táborfalva) + opcionális: Hotel Hadik
Termékkörönként 9 külön eljárásban 4. eljárás: Tej és tejtermékek a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 5. eljárás: Zöldség és gyümölcs a. részajánlati kör: I. körzet (Tata, Kup, Győr, Pápa) b. részajánlati kör: II. körzet (Veszprém, Székesfehérvár, Várpalota, Balatonkenese, Badacsonylábdi, Csopak) c. részajánlati kör: III. körzet (Medina, Juta, Kaposvár) d. részajánlati kör: IV. körzet (Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Szentes) e. részajánlati kör: V. körzet (Szentendre, Budapest, Püspökszilágy, Mályi, Mátraháza, Buják) f. részajánlati kör: VI. körzet (Debrecen, Hajdúhadház) g. részajánlati kör:vii. körzet (Szolnok) h. részajánlati kör: VIII. körzet (Kecskemét, Táborfalva) + opcionális: Kenese, Hotel Hadik 6. eljárás: Mirelit termékek a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország + opcionális: Hotel Hadik
Termékkörönként 9 külön eljárásban 7. eljárás: Üdítő és ásványvíz a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország 8. eljárás: Cukrász ipari termékek a. részajánlati kör: Debrecen b.részajánlati kör: Hódmezővásárhely c.részajánlati kör: Tata d.részajánlati kör: Székesfehérvár e.részajánlati kör: Kup f.részajánlati kör: Medina g.részajánlati kör: Juta h.részajánlati kör: Veszprém i.részajánlati kör: Kaposvár j.részajánlati kör: Várpalota k.részajánlati kör: Pápa l.részajánlati kör: Budapest m.részajánlati kör: Győr n.részajánlati kör: Szentes o.részajánlati kör: Kecskemét p.részajánlati kör: Szolnok q.részajánlati kör: Verőce r.részajánlati kör: Balatonkenese s.részajánlati kör: Mátraháza t.részajánlati kör: Szentendre u.részajánlati kör: Csopak v.részajánlati kör: Badacsonylábdi
Termékkörönként 9 külön eljárásban 9. eljárás: Tartós élelmiszer a. részajánlati kör: Nyugat Magyarország b. részajánlati kör: Budapest körzet (Szentendre, Budapest, Mályi, Mátraháza, Buják) c. részajánlati kör: Kelet Magyarország
Pénzügyi követelmény (példa!!) P1)ha az ajánlati felhívás feladásától visszaszámított előző három évre vonatkozó általános forgalmi adó nélkül számított árbevétele évente nem éri el az 1. részajánlati kör vonatkozásában: a teljes árbevétele a 10 millió Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele az 5 millió Ft; 2. részajánlati kör vonatkozásában: a teljes árbevétele a 8 millió Ft-ot, illetve a közbeszerzés tárgyából származó árbevétele az 4 millió Ft; P2) a fő számlavezető pénzügyi honvédelmi szervezetének nyilatkozata alapján az eljárás megindító felhívás feladásától visszafelé számított két éven belül egynél több alkalommal fordult elő 30 napot meghaladó időtartamú sorban állás, valamint az előző évi számlaforgalmának nagysága nem érte el a 7 számjegyet.
Műszaki követelmény (példa!!) Az ajánlattevő alkalmatlan, ha: M1.) nem tud bemutatni az eljárást megindító felhívás feladásától visszafelé számított megelőző három évre vonatkozóan (nettó) összesen az 1. részajánlati kör vonatkozásában: 2. részajánlati kör vonatkozásában: vonatkozó szerződésszerűen teljesített referenciát. M2.) nem rendelkezik részajánlati körönként minimum 1 db hűtött raktérrel rendelkező gépjárművel, M3.) nem rendelkezik legalább 1 fő hentes végzettségű szakemberrel, aki legalább év szakmai gyakorlattal M4. nem rendelkezik a szállítani kívánt áruk előállítója által kiállított gyártmánylapokkal M5.) nem rendelkezik a HACCP-rendszer szerinti működést igazoló okmánnyal
Keretösszegek Ajánlatkérő a mennyiséget a keretmegállapodás jellegére tekintettel nem tudja pontosabban megadni. Az ajánlatkérő keretmegállapodást köt, ennek megfelelően a keretmegállapodásonként becsült összértéket határozott meg. A keretmegállapodáson belül az egyes részek pontos mennyisége és értéke a teljesülés során realizálódik. Az eljárás jellege, a teljesítés volumene, a honvédelmi szervezetek által beszerzésre kerülő termékek aránya előre nem kiszámítható, ezért az egyes részek keretmegállapodáson belüli aránya sem határozható meg pontosan. Az ellátás biztonsága indokolja, hogy az értékek különkülön ne kerüljenek meghatározásra.
A HM FHH ELJÁRÁS ELSŐ RÉSZ lefolytatja a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásokat (szerződő fél, tárgya, kiinduló ár, szerződéses feltételek, második rész lefolytatása); a keretmegállapodásokat érintő, az adatszolgáltatási és egyéb kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat, az adatszolgáltatás során alkalmazandó mintákat, a keretmegállapodások teljes szövegét, a szállítók/vállalkozók nevét, a keretmegállapodásokból beszerezhető termékek és megrendelhető szolgáltatások listáját, árát honlapján folyamatosan közzéteszi; együttműködik a keretmegállapodásban érintett honvédelmi szervezetekkel, valamint a kötelezettségvállalásokat nyilvántartó szervekkel; a honvédelmi szervezetek adatszolgáltatásai alapján figyelemmel kíséri a megrendelések teljesítését; szervezi a keretmegállapodásos eljárással kapcsolatos oktatási feladatokat.
Honvédelmi szervezetek eljárása Adatok ellenőrzése Kbt.-s eljárás! Igény FHH portál Dokumentáció összeállítása HM GTSZF NFM 8 MFt alatt 8 MFt felett 8 MFt felett Megrendelés Ár/Termék időközben változhat! Rangsor! Nem keretszerződés! Írásbeli konzultáció Felhívja az ajánlattevőt az első részben tett ajánlata kiegészítésére/ meg kell határozni a kiegészítéseket Csak az első részben foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet. Közvetlen ajánlattételi felhívás Jogszabály szerint!! Ajánlati kötöttség! TÁRGYALNI NEM LEHET.
EGY ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás a) a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint a keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján (8 MFt alatt); b) a konzultációt követő szerződéskötéssel (8 MFt felett). A konzultációra szóló felhívásban az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevőt a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban tett ajánlata kiegészítésére. Az ajánlatkérőnek a konzultációra felhívásban kell meghatároznia azokat a kiegészítéseket, amelyekre figyelemmel az ajánlattevő ajánlatát kiegészíti. A konzultációra felhívásnak tartalmaznia kell az adott közbeszerzés tárgyára és szerződéses feltételeire vonatkozó adatokat. Az ajánlattevő a konzultáció során csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet, a konzultáció során tett ajánlatához az ajánlattevő a konzultációra felhívásban meghatározott határidőig kötve van. NFM, vagy HM VGHÁT engedély köteles!!! ELLENKEZŐ ESETBEN JOGORVOSLATI ELJÁRÁS KEZDEMÉNYEZHETŐ
TÖBB ajánlattevővel megkötött keretmegállapodás a keretmegállapodásban meghatározott feltételek szerint keretmegállapodást ajánlatkérőként megkötő fél általi közvetlen megrendelés útján az első részben alkalmazott értékelési szempont alapján felállított rangsor szerint kiválasztott ajánlattevőtől (8 M Ft alatt); a verseny újranyitásával elektronikus árlejtés vagy eljárás lefolytatásával (8 MFt felett).
Verseny újraindításával történő eljárás Ajánlatkérő keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban ajánlattételi felhívást küld. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni. Az ajánlattételi felhívás tartalmazza: ajánlatkérő nevét és címét, telefon- és telefaxszámát (e-mail); hivatkozást a keretmegállapodás megkötésére irányuló eljárást megindító hirdetményre és közzétételének napját; hivatkozást a megkötött keretmegállapodásra; az adott közbeszerzés tárgyát, és mennyiségét; a szerződés meghatározását; a szerződés időtartamát vagy a teljesítés határidejét; a teljesítés helyét; az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételeit vagy a vonatkozó jogszabályokra hivatkozást; az ajánlattételi határidőt, és az ajánlatok benyújtásának címét, valamint annak meghatározását, ha az ajánlatkérő a magyar mellett más nyelven is biztosítja az ajánlattételt; az ajánlat felbontásának helyét, idejét, az ott jelenlétre jogosultakat; az ajánlattételhez szükséges egyéb, adott esetben dokumentáció rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos információkat; az ajánlati kötöttség időtartamát; az értékelési szempontokat és az összességében legelőnyösebb ajánlat értékelési szempontja esetén részszempontot, súlyszámot, értékelés során adható pontszám alsó - felső határait, módszerét.
Saját hatáskörű eljárás A honvédelmi szervezetek a HM FHH által megkötött keretmegállapodás hiányában, vagy a keretmegállapodásban előirányzott teljes mennyiség felhasználtsága esetén a Kbt. 120. e) pontja alá sorolt áruk közösségi közbeszerzési értékhatárt el nem érő értékű beszerzése esetében az Utasítás 38. (1)-(2) bekezdés szerint a közbeszerzési törvény szabályaival összhangban saját hatáskörben is megvalósíthatja. A honvédelmi szervezet a saját hatáskörben megvalósítani kívánt közbeszerzés becsült értékének kiszámítása során mindazon beszerzések értékét köteles egybeszámítani, függetlenül attól, hogy azokat a HM FHH vagy saját hatáskörben szerezte be, amelyek vonatkozásában fennállnak a közbeszerzési törvény egybeszámítási szabályaira vonatkozó feltételek. A saját hatáskörben történő beszerzés során kötött szerződésben a honvédelmi szervezet szerződéses kötelezettséget kizárólag a HM FHH által megkötendő keretmegállapodás hatálybalépésének időpontjáig vállalhat
FELTÉTELEK Műszaki követelmény pontos meghatározása 4 évig nem változhat; Honvédelmi szervezet és FHH közötti információ áramlás (honlap/kbir); Kbt. előírásainak maradéktalan betartása; Tisztesség, jogszerűség maradéktalan betartása jogorvoslat! FHH igény szerint tájékoztatást ad, oktatást tart!
Részletes eljárás A honvédelmi tárca által bevezetendő új keretmegállapodásos - eljárásforma hosszabb távon kiszámíthatóbb ellátást biztosít az alakulatok számára. A beszerzési és szakmai szempontból jól előkészített keretmegállapodásos eljárás első részében kerülnek meghatározásra azon legfontosabb alapelvek (szakmai követelmény, potenciális ajánlattevők, értékelési szempont, szerződéstervezet), amely korábban folyamatosan visszatérő gondot és jelentős időszükségletet jelentettek. A hazai és nemzetközi viszonylatból korábban említett gyakorlati példákkal ellentétben a honvédelmi tárca eljárásmódja számos újítást jelent: - a honvédelmi szervezetek, mint Ajánlatkérők (azaz a Közbeszerzési Hatóságnál Ajánlatkérőként bejelentkezett szervezetek) közösen bízzák meg a HM FHH-t a keretmegállapodásos eljárás első részének lefolytatására; - a HM FHH 20-30 alakulat együttes megbízása alapján válik Ajánlatkérővé; - a költségvetési fedezettel az alakulatok rendelkeznek, a keretmegállapodás a honvédelmi szervezetek összes fedezetére vonatkozik; - a műszaki, valamint egyéb szakmai követelmények kidolgozásáért, bírálati szempont és módszer meghatározásáért a honvédelmi szervezetek felelősek, azonban ezek már a keretmegállapodásos eljárás első részében rögzítésre kerülnek; - az ellátás nem csak normál béke, hanem akár katasztrófahelyzet időszakában is biztosítható; - az ellátás nem csak a laktanyai ellátást, hanem a gyakorlatok helyszínére is megoldható.
Igények tervezése Honvédelmi szervezet a keretmegállapodásos eljárás második része lefolytatása során tervezhet költségvetési évre, ütemezett szállítással; vagy akár havonta történő szerződéskötéssel. A rendszer előnye, hogy előre nem tervezett plusz igény esetén is (pl. árvízi védekezés, terven felüli gyakorlat) lehetősége van eljárás lefolytatását követően ezen feladatokra külön szerződést kötni,. Az előkészítési szakasz során történik meg a pénzügyi fedezet biztosítása, illetve az erről szóló nyilatkozat kiállítása a pénzügyi szervezet részéről. A beszerzési eljárás előkészítése érdekében a honvédelmi szervezet szükség esetén szakértői bizottságot hozhat létre, illetve ügyintézőt jelölhet ki az okmányok előkészítésére. Ebben a szakaszban történik az értékelési rendszer kidolgozása, ajánlattételi felhívás és dokumentációk kidolgozása. A szükséges információkat a HM FHH honlapján korlátozott hozzáférésű mappákból minden egyes eljárás megkezdése előtt ellenőrizni kell. Ilyenek különösen a keretmegállapodás tartalma, aktuális rangsor, aktuális terméklista, aktuális ellenszolgáltatás ára. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az elkészített hirdetmény és dokumentáció tervezeteit a meghatározott formanyomtatvány kitöltésével engedélyeztetésre felterjeszti.
Ajánlattételi felhívás/megrendelés kidolgozása Amennyiben az adott időszakra vonatkozó igény nem éri el a 8 millió forintot, a honvédelmi szervezet kizárólag megrendelés útján jogosult eljárni. Ennek értelmében csak a megrendelés tervezetét kell elkészíteni a keretmegállapodásban meghatározott feltételeknek megfelelően. Ha az adott időszakra vonatkozó igény meghaladja a 8 millió forintot a honvédelmi szervezet a keretmegállapodást kötött ajánlattevők számától függően kizárólag írásbeli konzultációt követő megrendeléssel, vagy verseny újraindításával jogosult eljárni. Ezekben az esetekben a keretmegállapodást kötött összes ajánlattevőnek egyidejűleg írásban ajánlattételi felhívást kell küldeni. Más ajánlattevőt az eljárásba nem lehet bevonni. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet akkor alkalmazhat a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban alkalmazott értékelési szemponttól eltérő értékelési szempontot, amennyiben már a keretmegállapodás megkötésére irányuló közbeszerzési eljárásban az eljárást megindító felhívásban vagy a dokumentációban azt a HM FHH előírta, és amelyet egyben a keretmegállapodás is tartalmaz. Az ajánlattevő csak a keretmegállapodásban foglaltakkal azonos vagy annál az Ajánlatkérő számára kedvezőbb ajánlatot tehet.
Bírálati szempont Az összegében legelőnyösebb ajánlat elve az alábbiak szerint: Az ajánlatkérő által meghatározott teljes mennyiségre számított nettó ajánlati ár (Ft) Súlyszám 70 Minőségi kifogás esetén a cseretermék szállítási ideje (óra) Súlyszám 10 Adott év április 1. napján érvényesített áremelés mértéke (az élelmiszeripari inflációs ráta %-ban) Súlyszám 20
Az élelmiszeripari inflációs ráta mértéke Az élelmiszeripari inflációs ráta mértéke a KSH által a Fogyasztóiár-index a javak főbb csoportjai szerint, havonta mutató alapján (http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_ev kozi/e_qsf001.html) az ÉLELMISZEREK főcsoport alapján.
Megbízó szervezetek vs. Ajánlatkérő Megbízásban szereplő honvédelmi szervezetek Közbeszerzési Hatóságnál vezetett ajánlatkérői azonosítóinak pontosítása szükséges:
Engedélyezési eljárás Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az elkészített hirdetmény és dokumentáció tervezeteit HM Utasítás szerinti formanyomtatvány kitöltésével, a HM GTSZF útján köteles az NFM-nek benyújtani, melyhez mellékelni kell az előkészített, a Kbt. és a hirdetményminták szerinti, minden elemet tartalmazó, következő közbeszerzési dokumentumokat: - az ajánlattételi felhívást és dokumentációt/megrendelés tervezetet; - a keretmegállapodásos eljárás második szakaszát kezdeményező iratot. A közbeszerzés fedezeteként meghatározott ellenértékről a keretmegállapodásos eljárás első részének esetét kivéve fedezetigazolást kell csatolni az előterjesztéshez. Fedezetigazolás nélkül a közbeszerzési eljárás megindítása nem hagyható jóvá. A keretmegállapodásos eljárás második részének lefolytatása a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló 46/2011.(III.25.) Korm. rendelet szerint az NFM előzetes és utólagos engedélyéhez kötött. A nemzeti fejlesztési miniszter a felterjesztett dokumentumok alapján dönt az adott közbeszerzés engedélyezéséről, vagy további adatokat kér a kezdeményező szervezettől. Ha az iratok valamelyike formai követelményeknek részben vagy egészben nem felel meg, vagy azok bármely tartalmi eleme hiányzik, az NFM az előterjesztést érdemi vizsgálat nélkül visszaküldi.
Ajánlattételi szakasz A (köz)beszerzési eljárás felhívását csak az engedélyezést követően lehet közvetlenül az Ajánlattevő(k) rendelkezésére bocsátani. Az ajánlattevői kérdések feltevésével, megválaszolásával kapcsolatos feladatokat és szabályokat a Kbt. és a kapcsoló kormányrendeletek tartalmazzák. A honvédelmi szervezet az ajánlatok beérkezését megelőzően köteles bíráló bizottságot kijelölni az ajánlatok értékelésére. Az ajánlatokat tartalmazó iratok felbontását az ajánlattételi határidő lejártának időpontjában kell megkezdeni. A bontás mindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes ajánlat felbontásra nem kerül. Az ajánlatok felbontásánál csak az ajánlatkérő, az ajánlattevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - támogatásból megvalósítandó közbeszerzés esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, illetőleg személyek lehetnek jelen. Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek. Ha az ajánlatok bontásán valamely jelen lévő személy kéri, az ajánlat ismertetését követően azonnal lehetővé kell tenni, hogy betekinthessen a felolvasólapba. A nem elektronikusan beadott ajánlatok felbontásáról és a felolvasott adatok ismertetéséről az Ajánlatkérő honvédelmi szervezetnek jegyzőkönyvet kell készítenie, amelyet a bontástól számított öt napon belül meg kell küldeni az összes ajánlattevőnek, illetve részvételre jelentkezőnek.
Értékelés Az ajánlatok elbírálása során a Ajánlatkérő honvédelmi szervezet a Kbt., az Ajánlattétel felhívás és a Dokumentáció előírásai alapján megállapítja a benyújtott ajánlatok érvényességét, vagy érvénytelenségét, továbbá azt, hogy van-e olyan Ajánlattevő, aki az eljárásból ki kell zárni. A későbbiekben csak az érvényes ajánlatok kerülhetnek értékelésre. Az ajánlatok értékeléséért, az értéklelési szempontok és módszer pontos alkalmazásáért az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet a felelős. Az értékelési jegyzőkönyvben a bíráló bizottság javaslatot tesz a nyertes ajánlattevőre illetve adott esetben a második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevő személyének meghatározására. A bíráló bizottság az adott jogszabály, az ajánlattételi felhívás és a dokumentáció előírása alapján megállapítja a benyújtott ajánlatok érvényességét vagy érvénytelenségét, továbbá azt, hogy van-e olyan ajánlattevő, akit az eljárásból ki kell zárni. Csak az érvényes ajánlatok kerülhetnek értékelésre. Az ajánlatok értékelését a bíráló bizottság végzi az ajánlattételi felhívásban, dokumentációban meghatározott szempontok és módszer szerint. A bíráló bizottság tagjai az értékelést bírálati lapokon végzik, melye aláírásukkal látnak el.
Utólagos engedélyeztetés A verseny újraindításával történő eljárásban az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az ajánlatételi szakasz eredményhirdetését megelőzően legalább 10 munkanappal a HM GTSZF részére felterjeszti az értékelési jegyzőkönyvet, az eljárás eredményéről szóló összegezést és a nyertesként kihirdetni tervezett ajánlattevőnek az eljárásban benyújtott valamennyi iratát. A HM GTSZF a döntési javaslatot továbbítja engedélyeztetésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részére Az eljárás eredménye csak az engedélyező hozzájárulásával, illetve a felterjesztett okmányok jóváhagyásáról szóló tájékoztató megérkezését követően hirdethető ki.
Eredményhirdetési szakasz Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet köteles az ajánlattevőt írásban tájékoztatni az eljárás eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő kizárásáról, a szerződés teljesítésére való alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának az egyéb okból történt érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indokáról, az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb öt napon belül. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az ajánlatok elbírálásának befejezésekor az annak eredményéről szóló tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével teljesíti. Eredménytelenségi esetben az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet köteles tájékoztatást adni a közbeszerzésre tervezett anyagi fedezet összegéről, továbbá adott esetben arról, hogy az mikor és milyen okból került elvonásra, átcsoportosításra. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az ajánlatok elbírálásáról készített összegezés ajánlattevők részére történő megküldésétől számított huszadik napig egy alkalommal jogosult az írásbeli összegezést módosítani, szükség esetén az érvénytelenségről szóló tájékoztatást visszavonni, továbbá a már megkötött szerződéstől elállni, ha az eredmény megküldését követően észleli, hogy az eredmény (eredménytelenség) törvénysértő volt és a módosítás a törvénysértést orvosolja. Az Ajánlatkérő honvédelmi szervezet a módosított írásbeli összegezést köteles faxon vagy elektronikus úton haladéktalanul, egyidejűleg az összes ajánlattevőnek megküldeni.
Adatszolgáltatás A honvédelmi szervezet a keretmegállapodásos eljárás második részének lezárását követően az eljárás eredményeként megkötött szerződés adattartalmát vagy az eljárás eredménytelenségéről szóló értesítést a szerződés megkötésétől, vagy az eljárás eredménytelenségéről szóló döntéstől számított 5 munkanapig köteles megküldeni a HM FHH részére. Az adatszolgáltatási kötelezettség fennáll a szerződés módosítása és a szerződés teljesítése esetén is. A honvédelmi szervezetek adatszolgáltatása alapján a HM FHH a keretmegállapodás alapján lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményéről szóló tájékoztatót tartalmazó hirdetményt a keretmegállapodás alapján kötött szerződésekről együttesen teszi közzé. A HM FHH-nak a hirdetményt a keretmegállapodás alapján a megelőző negyedév során kötött szerződésekről a naptári negyedév utolsó napját követő tíz munkanapon belül kell megküldenie. A keretmegállapodás megkötését követő első - nem teljes - negyedévről nem kell külön hirdetményt közzétenni.
Szerződéskötés Ajánlatkérő honvédelmi szervezet az eredményhirdetést követően haladéktalanul megkezdi a szerződéstervezet nyertes Ajánlattevővel való egyeztetését. Az egyeztetés során kötelezően betartandó szabály, hogy az egyeztetés végeredményeképpen létrejött Szerződés a Keretmegállapodásban, az Ajánlattételi felhívásban, a Dokumentációban és a nyertes Ajánlattevő ajánlatában rögzített követelményeket, vállalásokat és feltételeket tartalmazza. A fenti dokumentumoktól eltérő tartalmi elemeket a Szerződés nem tartalmazhat. A keretmegállapodás alapján történő közbeszerzés esetében a tíz napos időtartam letelte előtt is megköthető a szerződés kivéve, ha a közbeszerzés a verseny újranyitásával valósul meg.
Nyilvánosság A keretmegállapodásos eljárás második részével összefüggő, a Kbt. 31. (1) bekezdés meghatározott adatokat, információkat, dokumentumokat a honvédelmi szervezet tájékoztatásul a HM FHH részére köteles megküldeni. A Kbt. hatálya alá tartozó közbeszerzési eljárások eredményeként kötött szerződéseket a Kbt. 31. (1) bekezdésben meghatározottak szerint a szerződés aláírását követően haladéktalanul, honlapon kell közzétenni és a teljesítéstől számított 5 évig a hozzáférést biztosítani kell. A Közbeszerzési Hatóság a közbeszerzési folyamatok informatikai támogatása és a közbeszerzések átláthatóságának növelése érdekében különböző elektronikus szolgáltatásokat vezetett be. Honlappal nem rendelkező Ajánlattevők hirdetményeiket, szerződéseiket a Hatóság honlapjára is feltölthetik.
Egyéb tájékoztatás Hadmérnök online folyóirat (www.hadmernok.hu) Élelmiszer beszerzés aktuális kérdései (2012. június) Élelmiszer ellátás hatékonyságának elemzése (2012. 4.szám) Katonai Logisztika Online folyóirat https://www.parbeszed.hm.gov.hu/ www.honvedelem.hu Honvédelmi célú beszerzés közérthetően cikksorozat Honvédségi beszerzés története Keretmegállapodásos eljárás alkalmazása a honvédségi ellátásban
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET