(Interjú 2.) Pleskonics Istvánné 2014. január 4-én, egy esős, borongós szombat délutánon három órát beszélgettünk Irénke nénivel előzetes egyeztetés után Alkotmány utcai lakásában. Délután kettőtől délután öt óráig mesélt, pontos, részletes válaszokat adva múltidéző kérdéseimre, én pedig nem kis élvezettel hallgattam Őt. Mióta él Békéssámsonon? Melyek a legkorább emlékei, első benyomásai a faluról? 1955. július 1-én neveztek ki Békéssámsonra. Ásotthalmon születtem és nevelkedtem, innen érkeztünk Békéscsabára egy évfolyamtársammal, Benkó Franciskával. Jelentkeznünk kellett eligazításra. Egy nagy teremben esküt tettünk, majd jelentkeztünk azon a helyen, ami ki volt jelölve számunkra. Megkérdezték tőlünk, melyik megyébe szeretnénk kerülni. 18 éves voltam ekkor. 30-40-en lehettünk Csabán az eligazításon, friss diplomások. Mindenkinek, név szerint megmondták, hogy hol, melyik településen jelentkezzen, mint tanító. Fogalmunk sem volt, hol van Békéssámson. Valakinél volt térkép, az kézről-kézre járt. Egy jóképű, fiatal testnevelő tanár, János nevű, a vezetéknevére már nem emlékszem, csatlakozott hozzánk. Nagyszülei sámsoniak voltak, ő békéscsabai, de jól ismerte az utat Békéssámsonra, ezért beszédbe elegyedtünk és segítségünkre volt. Aznap az utolsó vonatot is lekéstük, pénz nélkül a váróteremben töltöttük az éjszakát. János moziba hívott minket, hogy jobban teljen az idő, egy francia vígjátékot néztünk, a női főszereplőt Lolának hívták. Azelőtt sosem hallottam ezt a nevet, hogy Lola, így megragadt bennem, nagyon érdekesnek találtam. Az első ember, akinek Sámsonon bemutattak, szintén Lola volt. János mozi után hazament, mi pedig Franciskával a váróteremben telepedtünk le, mivel hajnalban indult tovább a vonatunk. Külön diák-váróterem volt, szóltunk az ügyeletes MÁV dolgozónak, aki ide irányított bennünket és megígérte, ránk zárja az ajtót. Így éjszakára biztonságban érezhettük magunkat. Lefeküdtünk a padra, aludni keveset. Éjjel felébredtem, félhomály vett körül, a lábamnál ott ült egy kiskatona, valószínűleg ittas állapotban. Felköltöttem Franciskát és felültünk a sámsoni vonatra. Mikor megérkeztünk Békéssámsonra, leszálltunk a vonatról, több mint egy napja úton voltunk, mosdatlanok, fáradtak. János nagyszülei a Vasút utca sarkán laktak később Péter bácsi háza és trafikja volt itt -, ők adtak nekünk lavorban 1
vizet és szappant, hogy megmosdjunk. Érdekes élmény volt, hogy úgy éreztük, nem tudjuk a szappant lemosni a kezünkről, hiába öblítjük, a néni elmosolyogta magát és mondta, ne mossuk tovább, a víz itt nagyon lágy, azért érezzük, hogy a kezünk még mindig szappanos. Nálunk sokkal keményebb volt a víz. A néniéktől, János nagyszüleitől tudtuk meg, hogy hol van a Kossuth utca, mert ott kellett jelentkeznünk az igazgatónál. Mondta: Menjenek a Fő utcán egyenesen, a Jézuskánál jobbra. Ez is furcsa volt számomra, ez a Jézuskánál jobbra. Megérkeztünk az iskolához a Kossuth utcában székelt akkoriban az iskolavezetés, ám hivatalos személyt nem találtunk. Az igazgató, Anda Gyula és a helyettese, Magdika néni (Tóth Istvánné) Békéscsabára utaztak és csak délutánra várták vissza őket. Valaki, talán a karbantartó (Fári bácsiék voltak a pedellusok a Kossuth utcában) igazított útba, és javasolta, menjünk el a református papékhoz, Lola néniékhez, ha nem akarunk egyedül maradni. A Lola nevet ekkor hallottam rövid időn belül, életemben másodjára. Elindultunk az útbaigazítás szerint Loláékhoz, a Kossuth utcából a Rákóczi utca felé. A Rákóczi utca végében, az óvoda sarkánál, mielőtt kiértünk a Piac térre (Fő tér), szembe jött Sipi (ijesztő külsejű, nyúlajkú, farkastorkú helybeli cigány férfi), aki nagyon megrémített bennünket. Én majdnem nekiütköztem a sarkon. Már túl sok volt az új dolog egyetlen napra. Rápóék kedvesen fogadtak, náluk ebédeltünk, majd ezen a napon náluk is aludtunk, mivel lekéstük a hazafelé induló vonatot. Délután a megbeszélt időben, a Kossuth utcai iskolánál vártuk a folyosón az igazgató érkezését. Miközben álldogáltunk, egy fiatal fiú biciklizett befelé az udvarra, nyolcadik osztályosnak gondoltuk. A 20 éves Boldog Kálmán volt, későbbi testnevelő kollégánk. Mindannyian jót nevettünk a tévedésen és sokáig emlegettük ezt az első találkozást. Megérkezett Magdika és az igazgató. Lejelentkeztünk és azt az utasítást kaptuk, hogy augusztus 1-jén jöjjünk vissza, akkor kezdődik a munkaviszonyunk korrepetálással, tanterem dekorálással és effélékkel. Kik voltak az akkori tantestület tagjai az elhangzottakon kívül? Említene néhány nevet? Bódi Pál; Vincze Ilona; Deák Klára, aki mindig elsősöket tanított. Emlékszik az első tanévre? 2
Negyedik osztályosokat tanítottam a Kis Állami Iskolában (Fő utca, a régi kis óvoda). Két tanterem volt ott, vagyis két osztály. Franciska tanította az a osztályt, én a b-t. Hol laktak ezekben a kezdeti időkben? Albérletben laktunk a Rákóczi utcában, egy ismerősnél, akit Lola néni ajánlott. Szabóné volt a neve, ha jól emlékszem, ő főzött is korábban a lakóira és kifőzdéje volt, pedagógusoknak, papnak, orvosnak ő főzött. Egy év elteltével letettem a képesítő vizsgát, majd miután férjhez mentem, 1958-tól a majorosi (belső-újtelepi) iskolába kerültem, két évig dolgoztam itt, azután ez az iskola megszűnt. 1961-től a Bacsó Béla utcában laktunk, a katolikus iskola melletti szolgálati lakásban. 962-ben pedig felépült az új iskola (Andrássy u. 41.) és oda kerültem. Miért jó vagy nem jó Békéssámsonon élni? Az önálló életemet itt kezdtem, a fiatalságom itt telt. Jól éreztem itt magam. Az igazgatóval voltak problémáim. A 60-as évek elejéig Anda Gyula volt az iskola igazgató, de azután elköltöztek. Itt mentem férjhez, itt alapítottam családot, itt építettük fel kölcsönből 1968-ban a házunkat. Jók voltak a gyerekek, jó kapcsolatom volt a szülőkkel. A pedagógusok és a szülők között jó volt a kapcsolat. Rengeteg virágot kaptam, a fürdőkád tele volt pedagógus napon virággal. De kaptam ajándékba vázákat, poharakat, csészéket is. Az anyák napját rendszerint a kultúrházban tartottuk, emlékszem, egyszer hatalmas csokor gyöngyvirágot kaptam. Tanítványaimtól fényképeket kaptam emlékbe. Nem volt lehetőségünk elmenni innen, bár a férjem repülőtiszti iskolát végzett. Szerettem volna rendszeresen színházba járni, talán ez az, amire nem volt lehetőségem Sámsonon. Milyen helyi hagyományokat ismer, ápol? Milyen kulturálódási lehetőségek voltak Békéssámsonon? Nem vagyok várospárti. Véleményem szerint nem volna szabad fölszámolni a települési iskolákat. Fontos volna, hogy a falvakban is éljenek értelmiségi emberek, legyenek példaképek, nyújtsanak példát. Ne bejárjanak a pedagógusok, a pap A kezdetekkor amatőr színjátszó-kör működött Sámsonon Hancsovszki István, tanító vezetésével, aki a kopáncsi iskolából került be a faluba. A 40-es évek 3
végétől 1956-ig működött, ha jól emlékszem, a régi kultúrházban, ami később HÓDIKÖT volt, ma pedig Farkas Farm. Saját színpadjuk volt, főként téli alkalmakkor játszottak. A színjátszó-körnek bárki tagja lehetett a faluból, Farkas Sanyi bácsi, Lola néni és a buszos Farkas Sanyi is tag volt és játszottak a színpadon. A Csárdáskirálynőt akarták egy alkalommal előadni és minket kértek fel a főszerepre, végül nem lett belőle semmi. A színjátszó-kör maga készítette a jelmezeket és a díszletet az előadásokhoz. Én aktívan nem vettem részt, néhány előadást láttam. Milyen további kulturális rendezvényekre emlékszik vissza? 1957-ben farsangi mulatságot rendezett a tantestület: lakodalmas jelmezeket öltöttünk, mindenki beöltözött valakinek. Engem kértek, hogy legyek a vőlegény, Szabó Tóni volt a menyasszony. Anda Gyuláné szivarnak öltözött, Vincze Ica volt a vőfély, emlékszem, egy kulacs volt nála. Táncoltunk, énekeltünk, zenekari kísérettel vonultunk az utcán, legelöl ment Vincze Ica, mögötte a vőlegény, vagyis én, kalapban. Hancsovszki és Boldog Kálmán is nőnek öltözött, egyikük pillangó kisasszonynak, már nem emlékszem, melyik. Táncoltunk Senki nem ismert föl senkit. Tóni, a menyasszony kért, hogy kérjem föl végre és vigyem táncolni, mert a fiúk ki akarnak vele kezdeni. Valóban nőnek nézték. Az iskolából a Kossuth utcától vonult a lakodalmas menet a kultúrházig (mai Farkas-farm). Rendszeresen összejártunk egymással. A tantestület minden tagja helybéli volt. Névnapokat tartottunk vagy házavatót ünnepeltünk vagy csak beszélgetni jöttünk össze. Amikor ide kerültem, nem ismertem a helybéli szokásokat és meglepődtem, amikor október 26-án eljöttek köszönteni. Nem is volt névnapom, tévedésből jöttek. Az igazgató és felesége álltak az ajtómban: Anda és Andáné, mögöttük a teljes tantestület. Emlékszem, győri kekszet és bordó őszirózsát hoztak. Beszélgettünk, vicceket meséltünk. Rápóékkal, Zsigmondékkal, Lukácsékkal, Vincze Icával jártunk össze. Pedagógusnapi bálokat rendeztünk az új iskola zsibongójában, jó hangulatú, mulatós öszöm-iszomokat, amelyeken az öreg Bagaméri főzte a paprikást. A búcsúk a régi piactéren voltak (ma Fő tér). Moziba rendszeresen jártunk, hetente, a régi mozi a mai Farkas-farm helyén állt. Színházi előadásokat is tartottak itt, békéscsabai színészekkel. Megfordultak 4
ismert hírességek Békéssámsonon vendégszerepelni: Latabár, Hofi, Korda is fellépett. Emlékszem egy mulatságos esetre, az 50-es évek végén Korda György enni kért, mert nem volt pénze, és Némethné nem adott neki, de hogy miért is nem, nem emlékszem, ezt tőle kellene megkérdezni Az iskola a tantestület második otthonának számított. Örültem, amikor ott lehettem. Segítettük egymás munkáját. Családias légkör uralkodott. Ez a rendszerváltás után, 1990 után megváltozott. Azt látom visszaigazolni, hogy azok a generációk, akiket tanítottam, elégedettek voltak a munkámmal. A minap 50 éves osztálytalálkozót ünnepeltünk, ezek a tanítványaim most 64 évesek, 29-en jöttek el, és kellemes, jó emlékeik vannak. Akik továbbtanultak, az élet minden területén megállták a helyüket. Jó érzés volt ezt hallani, szép volt ez a találkozó. Nagy része az őket egykoron tanító pedagógusoknak sajnos nem él már. Melyek a legfontosabb értékek az egyén és a közösség számára? Az egyén számára a család, a közösség számára a jó munkahelyi légkör. Nem tartom jó dolognak a pedagógus és a szülők között a pertut. Szerintem legyen meg a három lépés távolság, mert kell. Miért gondolja, hogy a rendszerváltás után változás állt be a tantestületi légkörben? A tantestületi közösség széthúzásának politikai okai voltak. A rendszerváltás után a politika, a liberalizáció a gyerekeknek hatalmat adott. Nehezebbé vált a pedagógus szerepe, helyzete. A régi világban hogy volt? A régi világban, a rendszerváltás előtt léteztek ugyan tabuk, amiket nem hoztunk szóba, nem léptünk át bizonyos határokat és tudtunk együttműködni, együtt dolgozni. Például: amikor Nagy Imrét kivégezték, megjegyeztem, hogy ez mégis tragikus, egy kollegám szerint viszont megérdemelte, erre én megjegyeztem, hogy Rákosi pedig él szabadon, ezen aztán elgondolkodott. Ha többet mondtam a kelleténél, félnem kellett, hogy feljelentenek. Spicli világ volt. Névtelen feljelentéseket tettek a párt felé, volt, aki örömmel végezte ezt, másokat megzsaroltak, így kénytelen volt. Tudom például, hogy megemlítettem egy alkalommal, hogy a lányomnak egy külföldi fiú udvarol, erre azonnal ment a 5
telefon, hogy nézzenek utána a külföldi kapcsolataimnak. A kocsmárosok úgy kaptak működési engedélyt, ha jelentéseket írtak. Rácz Józsi bácsinak, aki kocsmáros volt, Annus Pista bácsi diktálta a jelentést, hogy mit írjon róla, mert ugye muszáj volt. Az 50-es években összeszedték az embereket, a módosabb parasztokat és vitték a Hortobágyra, büntetőtáborba. Elvették a földjeiket, házukat. Az internálásokról csak a párttitkárok tudtak, listák, összeírások készültek, hogy egy-egy faluból kiket vigyenek el. Tudna-e példaképet, példaképeket említeni Békéssámson múltjából? Olyan emberre, emberekre gondolok, akire, akikre Ön fölnéz. Idősebb Annus István, Békéssámson egykori jegyzője. A II. világháború alatt ő volt a falu jegyzője, amikor megérkezett a rendelkezés, hogy fiatalokat kell átadnia, akiket visznek a frontra és bizonyos számú szarvasmarhát, jószágot. A fiatalokat kiküldte a határba, hogy bújjanak el, így megmentette őket. Kocsikra összehordatott mindent, amit nélkülözni tudtak, önként átadták a vörös hadseregnek, a szovjetek így elkerülték Békéssámsont. Egész élete tisztességes, korrekt volt. Ifjabb Annus István, aki kiállt a faluért az 50-es években. 1956 előtt Rákosival szembefordult. A békéssámsoni 56-osoknak a Terror házában külön szobát rendeztek be. Röplapoztak. Okos, írástudó, joghoz, pénzügyekhez értő ember volt. Mindenkinek segített, amiben tudott, ellenszolgáltatás nélkül. Önzetlen volt. Egész élete az önzetlen segítésről szólt. Beadványokat, kérvényeket fogalmazott és megsértődött, ha hálálkodtak. Semmiféle kártérítést nem fogadott el azért, mert börtönben volt az 56-os tevékenységéért. Amikor kiszabadultak 56-ban, ő akadályozta meg, hogy a párttitkárt fölhúzzák a fára, azt az embert, aki ellene vallott, aki börtönbe juttatta. Nem volt bosszúálló. Nem leszünk olyanok, mint amilyenek ők voltak - mondta. Békéssámsonon tüntetés volt 1956- ban, október 23-a után. A Rácz kocsmától indultak a tüntetők a Fő térre, Hancsovszki István, tanító elszavalta a Nemzeti dalt, a Himnuszt. Én is jelen voltam, de Magdika néni és Lola néni hatására leléptünk, mivel azt mondták: lépjünk le, mert nagyon nagy baj lesz. A tüntetők elfoglalták a Pártházat, de nem engedték a párttitkárt bántani. A könyveket kidobálták. Annus Antal: id. Annus István fia, ifj. Annus István öccse, altábornagy. Őt nevezték ki Magyarországról, hogy tárgyaljon a kivonuló orosz csapatokkal. Az oroszok 100 milliárd forintot akartak, de a magyarok nem fizettek, Annus Antal 6
nullára letornázta az összeget. Ő búcsúztatta a Magyarországról távozó utolsó orosz katonatisztet. A kivonuló orosz csapatok vezénylő tábornoka Annus Antal évfolyamtársa volt Moszkvában a katonai egyetemen. Ifjabb Annus István tartott az oroszok bosszújától, a KGB-től. Nagyon aggódott az öccséért. Annus Antal izraeli gépe később lezuhant, tisztázatlan körülmények között. Pista bácsi számára egyértelmű volt, hogy nem baleset történt. Senki, a közvetlen hozzátartozók sem nézhették meg a maradványokat. Kenyában történt a szerencsétlenség, ahol Annus Antal nagykövetként tevékenykedett és rengeteg információval rendelkezett az oroszokról, a KGB-ről. A Rápó házaspárt említeném még példaképként. Károly bácsi pap és pedagógus is volt, lelkileg segített, mindenkivel elbeszélgetett. Az első éjszakán, amit Békéssámsonon töltöttem, hozzájuk szállásoltak és 1955. júl. 2-án hajnal fél kettőkor mindketten fölkeltek, felöltöztek és kikísértek a vasútállomásra, fiatal lány ne járjon késő éjjel egyedül, mondták. Melyek Sámson megőrzendő műemlékei? A kőhíd; a magtár; a cserepesi kastély. Köszönöm az interjút. 7