Adatok a Szabolcs megyei mezőgazdaságban alkalmazott gazdálkodási módokhoz

SZÁSZI FERENC: Adatok a Szabolcs megyei mezőgazdaságban alkalmazott gazdálkodási módokhoz 1. A gazdálkodás módja a századforduló idején A mezőgazdaság gazdálkodás módjára vonatkozóan Szabolcs megye alispánja 1895-ben a következőket írta: Szabolcs vármegye mezőgazdasága ma négy rendszert tüntet fel: 1. Rendszer nélküli gazdálkodás; 2. Háromnyomásos rendszer fekete ugarral; 3. Háromnyomásos rendszer zöld ugarral; 4. A birtoktestek jobb részein néhány különböző hosszú idejű vetésváltó."(1) A millennium alkalmából kiadott Szabolcs megyei monográfiában pedig a vizsgált kérdésekről azt olvashatjuk, hogy a szabolcsi gazda nem egy bizonyos állandó vetésváltó szerint gazdálkodik. A szerző a külterjes gazdálkodási módot így igyekszik szépíteni: Szabolcs vármegyében a gazdálkodási rendszer a háromnyomásos gazdálkodásból a talaj termőképességéhez alkalmazkodva kifejlődött szabad gazdálkodási rendszernek mondható, de általában ugarral, mégpedig zöld, fekete és parlag ugarral. Az ugar egyéves és kétéves nagyságát soha sem a beosztás, hanem a gazda szükséglete és a talaj képessége szabja meg. A majdnem teljesen külterjesnek látszó háromnyomásos gazdálkodás tehát tulajdonképpen a talaj és az éghajlat szélsőségének legmegfelelőbb szabad gazdálkodás. Az általános szabály alól csak az olyan birtokok képeznek kivételt, melyeknek talaja nagyobb kiterjedésben egyformább, s megengedte a vetésforgót. A legkönnyebb, az ún. siligó homokföldek általában úgy használtatnak, hegy egy évben rozzsal bevettetvén, ennek learatása után egy vagy két évig parlagugarnak hagyatnak, amely két év leteltével ismét rozzsal, s elvétve itt-ott burgonyával és tengerivel vettetik be. A jobb minőségű homokföldön is 1/3 1/5-öd rész ugar."(2) A valóságos helyzetet a gazdálkodás milyenségéről a források hiteles megszólaltatása révén mérhetjük fel. 1895-ben Szabolcs megyében az összes szántóföldnek 22,1 százaléka, míg a Tisza jobb partján 19,6, a Tisza bal partján 17,4, a Duna Tisza közén pedig 9,9 százaléka maradt ugarnak. A tájegységek közül csak Erdélyben (28,8 százalék), a megyék közül pedig csak Máramaros megyében (47,1 százalék) volt nagyobb az ugar aránya, mint a vizsgált megyében.(3)

Szabolcs megye területe művelési ágak szerint a következőképpen oszlott meg az 1895. évi üzemstatisztika szerint :(4) Szántóföld Kert Rét Szőlő,, beültetés telepített,, alatt Szabolcs megye 511006 kh 5066 kh 69905 kh 5125 kh 1319 kh 63,7% 0,6% 8,7% 0,6% 0,16% Tisza bal partja 42,2% 0,6% 12,8% 0,7% Tisza jobb partja 35,9% 1,4% 10,1% 0,8% Magyarország 42,8% 1,3% 10,2% 1,0% Legelő Erdő Nádas Nem termő Szabolcs megye 84086 kh 41373 kh 10347 kh 73386 kh 10,4% 5,16% 1,2% 9,150/ 0 Tisza bal partja 14,70/o 28,3% 0,4% Tisza jobb partja 12,4% 39,1% 0,3% Magyarország 13,0% 26,6% 0,3% 4,80/ 0 A megye a 63,7 százalékos szántóföldi aránnyal jelentősen meghaladta a Tisza jobb és bal parti területeinek arányát, és az ország 42,8 százalékos átlagarányát. A szántóföldi megoszlásban meglévő különbségek az erdő arányban lévő különbségekből adódnak, hisz az erdő aránya országosan 21 százalékkal nagyobb volt, mint Szabolcs megyében. A külterjes gazdálkodást a vizsgált törvényhatóságban egyrészt a nem termő és a nádas terület 10 százalékon felüli aránya, másrészt a kert és a beültetett szőlőterület igen szűk, együttesen is csupán 1,2 százalékot mutató terjedelme mutatja. A kimutatásban nem jelzett 100 holdon aluli birtokoknál a szántó 75,5, a nem termő és nádas aránya 6,4 és a kert a szőlővel 3,7 százalékot foglalt el. Ezek az arányok ugyan a megyei összes művelt terület megoszlásához viszonyítva kedvezőbb gazdálkodási módra utalnának, de a kertnek és a szőlőnek az átlagnál kedvezőbb aránya mögött nem feltétlenül a paraszti gazdaságok belterjesebb gazdálkodása húzódik meg. Az 1 kh-on aluli szántóföld nélküli területen a 78 százalékos, az 1 5 holdas törpebirtokos kategóriában pedig 9,9 százalékos kert- és szőlőarány valószínű azt jelzi, hogy e kategóriákban nem a paraszti gazdaságok kertjei, szőlői növelték meg az arányt, hisz a 20 50 holdas kategóriában is csak 2 százalékos volt a kert- és szőlőarány.(5)

A külterjes gazdálkodást a művelési ágak megoszlásánál jobban mutatja a termények vetésszerkezeti megoszlása:(6) 1. Rozs 117 000 kh 6. Tavaszi kalászos 36 000 kh 2. Tengeri 64 000 kh 7. Kapás és szálas tak. 43 000 kh 3. Dohány 16 000 kh 8. Cukorrépa és kerti termék 9 000 kh 4. Búza 60 000 kh 9. Rendes ugar 84 000 kh 5. Burgonya 32 000 kh 10. Feltételes kétéves ugar 50 000 kh összesen: 511 000 kh A kimutatásban különösen szembeötlő, hogy Szabolcsban az összes vetésterületből a gabonafélék, a szántóföld 41,6 százalékát foglalták el, és az ugar (feltételes és rendes) a bevetett területnek csaknem harmadát tette ki. Az összes kalászosok területi aránya kb. 20 százalékkal volt kisebb az országos átlagnál, de az ugar említett nagysága miatt a tengeri vetésterület a 12,5 százalékos aránnyal jóval az országos alatt volt.(7) A cukorrépa, a kapás és szálas takarmány vetésterülete, a 10,1 százalékos aránnyal meghaladta ugyan az országos átlagot, de alacsony részesedése a vetésterület egészéből a külterjes gazdálkodást példázza.(8) A vetésszerkezet Szabolcs megyei változásának bemutatására az adott keretben nincs módunk, de a változást, ugyanakkor a külterjes gazdálkodás megmaradását érzékelteti a megye gazdasági előadójának az 1911. évi jelentése: Szabolcs vármegyében, melynek lakossága majdnem kizárólag őstermeléssel foglalkozik, fő jövedelmi forrását még ma is a kalászos nemüekből óhajtja kivenni." A közigazgatási bizottság elé terjesztett jelentés lejjebb így folytatódik: Mindinkább tért hódít nálunk is a kapásnövények felhasználása. Különösen a burgonyatermelés vétetett fel egész általánosságban, mint elsőrendű s legjövedelmezőbb termelési ág. A burgonyatermelés különösen fellendült a kisparaszti gazdaságokban, ahol vetésforgóban előveteményül használják kalászosok alá."(9) A külterjes gazdálkodási módot igazolja a termékek rendkívül alacsony terméshozama is.(10) A főbb mezőgazdasági szántóföldi növények terméseredményei hektáronként mázsában 1894-ben :(11) Búza Rozs Árpa Zab Szabolcs megye Tisza bal partja Tisza jobb partja Magyarország 16,86 14,8 14,23 15,6 15,86 16,52 14,32 17,29 16,19 16,99 16,7 18,74 23,1 26,49 22,46 25,23

Kukorica Burgonya Szabolcs megye Tisza bal partja Tisza jobb partja Magyarország 9,82 10,17 9,21 12,2 101,8 86,48 90,32 86,5 Az 1894. év a termésátlagokat és az értékesítési viszonyokat tekintve nem tartozott sem a legrosszabb sem a legjobb évek közé. Olyan évnek tekinthető, amettől a gabonafélék termésátlagának korábbi növekedési üteme lelassult. A táblázatos kimutatásból az derül ki, hogy búzából Szabolcsban az átlagtermés jobb volt, mint az országos és a jelzett tájegységek termésátlaga, ugyanakkor jelentősen elmaradt, a kimutatásban nem jelzett kisalföldi 19,2 mázsás hektáronkénti átlagtól. A többi gabonaféléből a szabolcsi terméshozam a magyarországi átlagtól (a dunántúli és a kisalföldi átlagot meghaladó terméshozamok miatt) és a tiszántúli terület atlagaitól is elmaradt, a Tisza jobb parti, az Északkeleti Felvidék átlagához volt nagyon közel. Kukoricából is csak ez utóbbi terület termésátlagát előzte meg alig említhető mértékben és minden tájegység terméshozamától kevesebb volt a hektáronkénti eredmény. Egyedül a burgonya termésátlaga volt a vizsgált megyében nagyobb az országosnál és a jelzett tájegységeknél, de a Kisalföldön ebből a termékből is nagyobb eredményt mutatott a hektáronkénti hozam. Az 1894. évi Szabolcs megyei terméseredményeknek átlagos voltát igazolja a vizsgált év és más évek alispáni jelentéseiben kimutatott termésátlagok összevetése. Az 1891. évi termésátlagok például gabonanemüekből minden járásban az 1894. évi átlag alatt maradtak, csupán tengeriből termett több valamivel az azonos területegységénél2) 1896-ban az őszi búza termésátlaga hektáronként 14,5 mázsa, a rozsé 10,6, az árpáé és a burgonyáé 80 mázsa volt.(13) Az érzékeltetett alacsony Szabolcs megyei terméshozam a megyén belül nem azonos, de alapjában a növénytermesztéshez viszonylagosan gyenge termőtalajon kívül a nyomásos gazdálkodással és az elmaradott talajműveléssel hozható kapcsolatba. Különösen a parasztgazdaságok technikai felszereltsége volt nagyon kezdetleges. Az 1895-ös felmérés adatai szerint az 5 holdig terjedő gazdaságokban 4,8 gazdaságra jutott egy eke, illetve 0,2 eke esett egy törpegazdaságra. A törpegazdaságok 20,8 százaléka rendelkezett ekével, és az akéknek 96 százaléka fagerendelyes volt. 10,1 gazdaságra jutott egy

borona, illetve 0,09 borona esett egy törpegazdaságra, és a törpegazdaságok összesen 3 vetőgépet alkalmaztak a megyében. A Szabolcs megyei kisparaszti gazdaságok technikai ellátottsága az észak-keleti megyékénél valamivel jobb volt, de nagyon közel állt azokhoz.(14) A statisztikai adatok szerint igen alacsony technikai felszereltség jellemezte az 5 100 holdas kisgazdaságokat is. Ebben a kategóriában 0,7 eke és 0,6 borona jutott egy gazdaságra. Az ekék 89 százaléka fagerendelyes és a boronák 78 százaléka fakeretes volt, a több mint 10 000 gazdaságban csupán 54 vetőgépet használtak. A közép- és nagygazdaságoknál az egy ekére eső terület nagysága a földhasznosítástól, a vetésszerkezettől elvonatkoztatva mutatja a nem kielégítő ellátottságot. A törpegazdaságokban 6,3, a kisgazdaságokban 23, a középgazdaságokban 51 és a nagygazdaságokban 96 kh jutott egy ekére. Ha a szántóföld nagyságával vetjük össze az ekék számát az egy ekére jutó földterület nagysága az említett kategóriákban így alakul: 4,2; 17,7; 36,7; 44,4 kh. A középgazdaságokban egy vetőgépre 432, a nagygazdaságokban pedig 528 kh szántóföld jutott.(lö) A gőz és az igavonó erőre alkalmazott gépek Szabolcs megyében is kezdtek a századforduló idején elterjedni, de a legjobban gépesített cséplési munkafolyamatban a gabonafélével bevetett területegységre számítva jelentős volt a lemaradás az ország tájegységeitől. A gőzzel hajtott cséplőgép száma 219 volt Szabolcs megyében 1895-ben, és egy gőz cséplőgépre 1593 kh gabonafélével bevetett terület jutott. A Dunántúlon 952, az Alföldön 1212, az északi területeken 1144 és országos átlagban pedig 1091 kh esett egy cséplőgépre. Ha a gőz és igával hajtott cséplőgépekkel együtt végezzük el a számítást, a szabolcsi lemaradás még a fentieknél is nagyobb.(16) A millennium alkalmából kiadott szabolcsi monográfiában, amelyben a gazdasági viszonyok szépítése általános, a megye műtrágya felhasználásáról a következőket olvashatjuk: Újabban az istállótrágya hiány pótlására, meg azért is, hogy a kétévi ugar kikerülhető legyen, a műtrágyázás kezd örvendetesen terjedni, annyira, hogy például az 1894. évi 9,5 vagon műtrágyával 1898-ban 140 vagon felhasznált műtrágya áll szemben."(17) A műtrágya alkalmazás kezdetlegességét az is mutatja, hogy a 32 ezer Szabolcs megyei gazdaság közül csupán 29-ben jelez az 1895-ös statisztika műtrágya felhasználást.(18) A földművelés külterjességéből következően Szabolcs megyében jellemző volt az állattenyésztés elmaradottsága is. Az országos és a tájegységek átlagától való megyei elmaradást a szarvasmarhára redukált összes háziállatnak a mezőgazdaságilag művelt területekkel való összevetése mutatja. Szabolcs megyében 1895-ben 353 kh-ra esett 100 db szarvas-

marha", a Tisza bal partján, a Tiszántúlon 314, a Tisza jobb partján, az északi területeken 283, a Duna jobb partján pedig 278 és országos átlagban 305 kh művelt földterületen tartottak el 100 db szarvasmarhára redukált háziállatot.(19) Az állattenyésztésnek üzemcsoportok szerinti vizsgálatára is módot ad az 1895. évi üzemstatisztika. Szabolcs megyében 100 hold szántóföldre esett szarvasmarhára redukált háziállat a törpegazdaságokban 173, kisgazdaságokban 39, középgazdaságokban 26, s nagygazdaságokban 31. A Szabolcs megyei törpegazdaságok állattenyésztésének mutatószáma az országos és a tájegységek hasonló kategóriájú mutatószámait jelentősen felülmúlja és megközelíti a megyék közül kiemelkedő Szatmár megyei 100 holdra eső 200-as szarvasmarha átlagot. A törpe- és kisgazdaságok (100 kh-ig) a megye művelt földterületének 27,1 százalékát foglalták el, ugyanakkor az összes sertés 43,8 és a szarvasmarha 44,1 százaléka itt volt található, csupán a juh tartásában mutatott fel nagyobb arányt a közép- és nagybirtok. A juhállomány 78 százalékát az 1000 holdon felüli gazdaságok adták.(20) Az 1911. évi állatlétszám felmérés adatai szerint Szabolcsban az öszszes szarvasmarha-állománynak 24,1 százaléka volt a jobb hasznosítású pirostarka és borzderes, míg az Alföldön 30,2, országosan pedig már 60,8 százalékos volt e fajtának az aránya. A sertéstartás fajtaváltásánál még szembetűnőbb a külterjes gazdálkodás. Szabolcs megye az 5,1 százalékos hússertés aránnyal megelőzi ugyan a tiszántúli 4,7 százalékos arányt, de az országosan is igen alacsony 14,7 százaléktól jelentős a lemaradás. A nagybirtok állattartásánál, a juhnál a finomgyapjas merinói állomány a megyében 64,8 százalékot képviselt, és ezzel az aránnyal megelőzte a tiszántúli 52,6 és az országos 31,9 százalékos arányt.(21) Szabolcs megye állattenyésztése 100 négyzetkilométerre és ezer lélekre eső sertés, juh és lótartásban a Tisza jobb- és bal parti területénél és az országos átlagnál jobb eredményt mutatott, szarvasmarha-tartásban is csak 100 négyzetkilométerre eső átlagban volt jobb az arány a Tiszántúlon^), mégis az állattenyésztés Szabolcs megyei elmaradottságához nem fér kétség. Az elmaradottságot bizonyítják a korabeli források is. Szabolcsban a talajviszonyok miatt az állattenyésztés csak nagyon lassan fejlődik, a nyári legeltetés mellett a bent való etetés egyáltalán nem tud meghonosodni" olvassuk a Szabolcs megyéről írt monográfiában.^) Az alispáni jelentések általában az 1894. évi pedig különösen rávilágítanak a szarvasmarha-tenyésztés elmaradottságára. Az alispán 1894-ben arról ír, hogy határozott tenyésztési cél kitűzve egyáltalán

nincs és tarka-összevisszaságban mindenből valamit találunk." A hizlalás csak azokban a gazdaságokban volt jelentékenyebb, amelyek elegendő tőkével rendelkeztek a szükséges takarmányok beszerzéséhez. Tejgazdaság csak a Nyíregyháza körül fekvő birtokokon volt kifejlődőben, de a vármegye többi részében mindenütt csak a háziszükséglet fedezésére törekedtek.^) A mezőgazdasági előadók és az alispáni jelentések szerint a sertéstenyésztés terén Szabolcs vármegye országosan is jelentős helyet foglalt el, de a meg-megújuló sertésvész a megye tenyésztését majdnem teljesen tönkretette. Régente volt a szegény népnek is pénzforrása, s ez volt a sertésnevelés. Ha megszorult, eladta egy-két sertését. Most a sertéstartástól félnek, s elmondhatjuk, hogy a sertésvész az alsóbb néposztályoknál is kiszámíthatatlan károkat okozott" olvashatjuk a Nyírvidékben.(25) A Nyírvidék 1902. július 13-i száma is arról számol be, hogy legelőjük nincs a kisgazdaságoknak a tehéntartásra és iszonyú" a sertésvész.(26) Az intenzív gazdálkodásnak elsősorban a meglévő termelési viszonyok voltak a fő akadályozói. Az elmaradottság döntő oka a mezőgazdaság feudális maradványaiban jelölhető meg. A mezőgazdaságban az okszerű gazdálkodáshoz mindenekelőtt beruházható tőkére lett volna szükség. A tőkeszegénység azonban a kor súlyos problémája volt. A XIX. század végétől az első világháborúig terjedő időben javultak ugyan a hitelviszonyok, de Szabad Györgynek a hitelviszonyokról írt tanulmánya^) és Szabolcs megyei vizsgálódásunk alapján azt mondhatjuk, hogy a parasztság bármilyen forrást használt is fel hitelszerzésre, súlyos uzsorakamatot kellett érte fizetni, ami gazdasági megerősödése helyett helyzete rosszabbodását, nemegyszer tönkremenését okozta. A hitelviszonyok és a gazdálkodás módjának kapcsolatára, ezek tovagyűrűző problémakörére nagy számmal lehetne idézni Szabolcs megyei forrásokat. Ezék közül csak az 1900-ban szerkesztett politikai és közgazdasági évkönyvből a Nyírvidékben közölt sorokra utalunk: A maga földjén gazdálkodó birtokosnak (rettenetes hitelviszonyaink szerint) pénze nem lévén, belterjesebb gazdálkodásról álmodni sem lehet... Bérlő osztályunk pedig... tőke nélkül... a legelső egy-két esztendő jó termése reményében vágván bele a bérletbe, intenzív, emberi munkaerőt igénylő gazdálkodásba nem kezdhet. Az ilyen bérlő aztán cselédjét, dohányosát, harmadosát nyúzza, szipolyozza."(28) A kisparasztok tönkremenését siettették a közterhek, a legkülönbözőbb címeken kirótt adónemek is. A nagyon terhes állami, egyházi, községi és fogyasztási adók súlya a nép vállaira nehezedett, amely végső-

soron fokozatos, olykor gyorsütemű elszegényedésüket siettette, s fizetésképtelenségüket eredményezte. Az 1898. év második feléről az alispán azt jelentette, hogy 15 831 forint összegű adóhátralék lett behajthatatlanság címén törölve." Az adóhátralékosok fizetésképtelenségét az okozta, hogy a kereseti adók fizetésére kötelezettek közül sokan elvesztették vagyonukat, mások vagyon hátrahagyása nélkül haltak meg. A behajthatatlanság oka főleg az, hogy a fizetésre kötelezett egyének közül többen már a fizetés idejében is elszegényedtek és vagyontalanok voltak. Az adóhátralék eredményeként gyakran perdült meg az árverező dob a parasztok portáján. Az adótartozások biztosítása érdekében 1898-ban a megyében dologi végrehajtások folytán 24 esetben árvereztek el ingatlant.(29) 1894 első és második felében összesen a járási főszolgabírók által folyósított zálogolási esetek száma 4588 és az általuk lefolytatott árverési esetek száma 691 volt. Ugyanebben az évben az egyes községek elöljárói által 49 390 zálogolást és 379 árverezést hajtottak végre. Ingatlanbirtok ellen 18 esetben történt dologi végrehajtás.(30) A zálogolási és a végrehajtási esetek száma e korszak más éveiben is a fentiekhez hasonló volt, amely a parasztság nehéz viszonyairól és elesettségéről tanúskodott. A parasztság elnyomorodásának fontos összetevője volt a mezőgazdasági termékek értékesítésének a nehézsége.(31) 1896-ban a Szabolcs megyei alispáni jelentés arról ad számot, hogy a mezőgazdasági termények értékesítése csak a lehető legalacsonyabb áron történhet meg.(32) A mezőgazdasági termények, állatok és állati termékek értékesítésénél 1900-ban is nagy a panasz. Ebben az évben a mezőgazdasági termékek értékesítése különösen nagy nehézségekbe ütközött. A nehéz értékesítési viszonyok okát az alispán, illetve a közgazdasági előadó a malmok és a kereskedők szövetségében és a csekély exportban jelölte meg.(33) A Szabolcs megyei parasztság eladósodásának, nyomorának forrásai között az elmondottakon kívül jelentős szerepet játszottak a természeti csapások: szárazság, sok eső, árvíz, jég- és fagykár, tűzvész, állatok elhullása, családtagok betegsége stb. A mezőgazdaságot ért természeti csapásak közül kiemelkedik az 1904-ben bekövetkezett aszály. A járási főszolgabírók és a községi jegyzők által küldött jelentések közül csupán a dadái alsó járás főszolgabírájának jelentéséből idézünk. A főszolgabíró közlése szerint járása minden községében, különösen a volt zsellérek és kézi munkájuk után élő napszámosok és a kisebb iparosok helyzete vált válságossá és veszélyessé. Az alsóbb néposztály a tél beálltával a legnagyobb nélkülözésnek lesz kitéve" olvassuk a jelentésből. A főszolgabíró a járásban tervezett összes útépítkezések mi^őbbi megkezdését sürgeti, mert az Ínségre szo-

ruló alsóbb néposztály az aratásbeli csekély keresetét kereset hiányában a tél beálltáig elfogyasztani lesz kénytelen."(34) Az elemi csapások közül az állatállományt pusztító járványos betegségek is súlytották Szabolcs megye lakosságát a XIX. század végén és a XX. század elején. Főleg a sertészvész növelte a parasztság gondját, baját. Az esetek, a példák sora közül bizonyításként említhető, hogy 1896- ban a sertésállomány 70 százalékát elpusztította a vész. Legjobban súlytotta ezen csapás az apró kisbirtokos és szegény zsellér és cseléd népünket olvassuk az alispáni jelentésből, mivel a legszegényebb néposztálynak is volt, ha egyéb nagyobb állata nem is, de egy-két sertése, melyet rendszerint részibet művelt egy-két hold tengeri termésből magának felhizlalva, a téli zsír- és hússzükségletét fedezte, feleslegéből pedig egy kis téli ruhát akasztott magára."(35) 2. Gazdálkodási mód a két világháború közötti időben Az 1939-ben kiadott megyei történeti monográfia mezőgazdasággal foglalkozó témakörében a nagybirtokon folytatott gazdálkodásról az olvasható, hogy a háborús évek óta belterjes gazdálkodásra tértek át." A kortárs történetíró azonban kénytelen volt hozzáfűzni ehhez a megállapításhoz, hogy,.a mezőgazdasági konjuktúra megromlott, és a tőkehiány, a súlyos adóterhek, a magas vasúti költségek miatt, a termény- és állattartásunk válságba került." A közbirtokosság" körében folytatott gazdálkodásról pedig az olvasható, hogy legnagyobb részben háromnyomásos gazdálkodási rendszert folytatnak, de emellett mindig kiszakítanak a határból egy-egy darab föllterületet, amelyen szabadon gazdálkodnak."^) Ez pontosabban azt jelentette, hogy a homok talajú vidékeken a parlag tartó háromnyomásos gazdálkodási rendszer volt az általános. A barna földeken pedig a talaj egyoldalú kihasználása csökkentette a termelési eredményeket. A túlnyomó gabonatermesztés miatt a szabolcsi jó barna föld nem képes megtéríteni a gazda minden verejtékes munkáját, mert kimerül egyes tápanyagokban" fogalmazta meg véleményét a kortárs mezőgazdasági szakember.(37) A külterjes gazdálkodás háború utáni fennmaradását bizonyítják a statisztikai kimutatások is. 1921-től 1926-ig Szabolcs és a trianoni békekötés után Szabolcshoz kapcsolt Ung megyében a szántóföldi területnek 12,1 százalékát ugarnak hagyták meg. Országosan az ugar aránya 4,5, az északi dombos vidéken" 7,2, az Alföldön 5,4, a Dunántúlon már csak 2,2 százalék volt ez az arány. A Szabolcs megyei parlagon hagyott területnél a megyék közül csupán

Szatmárban és Beregben volt nagyobb az ugar aránya, ezekben a megyékben a szántóföld 15 százalékát pihentették évenként.(38) 1930-ig az ugar aránya jelentősen csökkent Szabolcs megyében is, de a 8,8 százalékos aránnyal még mindig jelentősen megelőzte az alföldi 3,3 százalékos arányt, és alig maradt el a legmagasabb Szatmár megyei 9 százalékos ugar aránytól.(39) A Magyar Statisztikai Szemlében még 1938-ban is azt írták, a nyírségi gazdálkodási formáról, hogy elég kiterjedten fennmaradt az ugaroló gazdálkodás a nyomáskényszerrel. "(40) A földterület művelési ágak szerinti megoszlása, amely más oldalról jelzi a gazdálkodás milyenségét, 1930-ban az alábbi arányokat mutatta :(41) A terület művelési ágak szerint %-ban Szántó Kert Rét Szőlő megye Magyarország Alföld 74,9 60,1 66,5 0,59 1,2 0,9 5,5 7,2 6,5 1,3 2,3 2,6 Legelő Erdő Nádas Földadó alá nem eső megye Magyarország Alföld 8,0 10,7 12,4 3,9 11,8 4,3 A kimutatás jól jelzi, hogy a vizsgált megyében a szántóföldi terület jóval nagyobb, míg a kert- és szőlőterület kisebb volt mint az országos és az alföldi arány. A gazdálkodás csekély mértékű fejlődése pedig kitűnik, ha az 1930. évi művelési ágak arányait az 1895. évi arányokkal vetjük egybe. A szántóföldi területarány 63,7 százalékról 74,9 százalékra emelkedett, amely az erdő, legelő, a nádas és a nem termő területek csökkenéséből adódóan következett be, így a szántóföldi aránynövekedés az adott összesítésben bizonyos fejlődésről tanúskodik. A fejlődés irányába mutat a szőlőterületnek 0,6 százalékról 1,3 százalékra való növekedése is, ugyanakkor a kert változatlan aránya 1930-ban még mindig nem mutatja a gyümölcstermelés jelentőségét a foglalkoztatás ja- 0,1 0,3 0,5 5,4 6,4 6,3

vitásában, sőt a statisztikai adatok ezen a területen is az országos és alföldi aránytól való lemaradást jelzik. A külterjes gazdálkodást mutatja a bevetett szántóföldi terület főbb terményeinek vetésterületi megoszlása is 1926 1930 között :(42) az Búza (%) őszi tavaszi Rozs (%) őszi tavaszi megye Magyarország Alföld 20,4 33,0 29,2 0,6 0,5 0,3 22,8 12,6 10,8 0,16 0,2 0,18 Árpa (%) őszi tavaszi Zab (%) megye Magyarország Alföld 0,7 1,5 1,0 3,8 7,5 2,8 3,2 4,8 Tengeri (%) Burgonya (%) Cukorrépa (%) Dohány (%) megye Magyarország Alföld 17,1 21,1 20,3 16,0 5,4 4,2 1,4 1,4 1,2 3,36 0,46 0,5 Takarmányrépa (%) Tavaszi bökköny (%) Lóhere (%) Lucerna (%) megye 1,8 3,8 1,4 3,2 Magyarország 2,1 2,7 2,8 3,2 Alföld 1,7 1,8 1,8 2,7 1926 1930 között a gabonanemüekkel bevetett terület Szabolcs megyében a XIX. század végi 41,6 százalékról 51,6 százalékra emelkedett,

közeledve a 10 százalékos aránynövekedéssel a kedvezőtlen országos átlagarány hoz, amely arány 1926 1930. években még mindig 60,1 százalékos volt. Szabolcsban kedvező változást mutat ugyanakkor a kukorica termésterületének növekedése. A századvégi 12,9 százalékról 17,1 százalékra növekedett a szántóföldi területen elfoglalt aránya. A szántóföldi termelés némi javulását, de továbbra is annak elmaradottságát mutatja a cukor- és takarmányrépa, valamint a szálastakarmányok (bökköny, lóhere, lucerna) vetésterületének 10,1 százalékról 12 százalékra történő növekedése, amely az alföldi 9,2 százaléknál nagyobb, de az országos 12,2 százaléktól kisebb arányt mutat. A dohány vetésterülete 3,1 százalékról 3,6 százalékra növekedett, de a dohánycsomózásnál alkalmazottak száma a kereset nélkül álló lakosság számához viszonyítva jelentéktelen" jelentette a főispán a földművelési miniszternek.(43) A burgonya vetésterületének az alföldinél és az országosnál 10 százalékkal nagyobb aránya, a századvégi vetésterület 10 százalékos növekedése, a rossz értékesítési lehetőségek ellenére azzal függött össze, hogy a burgonya termeléséhez alkalmas volt a szabolcsi talaj, és a megye munkanélküli nincstelenjeinek fontos táplálékát jelentette. A háború utáni első években Szabolcs megyében is, mint országosan, a növénytermelés termésátlagai elmaradtak a korábbi évek eredményei mögött.(44) A fontosabb mezőgazdasági termékek termésátlagainak gazdaság nagyság csoportok szerinti kimutatása, a külterjes gazdálkodási módról ad bizonyságot a harmincas években is. Terméshozamok mázsában kh-anként 1930-ban :{45) l - n * 20-100 100-1000 W ^ Átlag kisebb tobb kh terjedelmű területen Búza megye 6,8 7,3 8,3 9,3 7,8 Magyarország 7,3 7,6 8,1 9,4 7,5 Alföld 7,5 7,6 8,1 9,3 7,8 Rozs megye 6,0 6,0 6,5 7,0 6,3 Magyarország 5,9 6,0 7,0 8,2 6,7 Alföld 5,8 5,8 6,7 7,6 6,1

" 20-100 100-1000 1 0 " ;" é l Átlag kisebb tobb kh terjedelmű területen Árpa megye 6,4 6,9 7,3 7,8 7,1 Magyarország 7,0 7,2 8,1 9,1 7,6 Alföld 7,2 7,1 7,9 9,1 7,6 Szemes tengeri megye 5,9 8,0 8,2 8,1 7,2 Magyarország 7,0 7,8 8,4 9,3 7,7 Alföld 5,7 7,1 7,4 7,8 6,5 Burgonya megye 32,2 40,4 40,5 45,7 37,4 Magyarország 34,4 40,9 44,8 52,3 38,9 Alföld 26,0 34,1 37,7 41,0 31,4 Cukorrépa megye 76,8 78,3 91,3 115,8 99,9 Magyarország 96,6 100,7 110,0 119,1 113,5 Alföld 79,3 90,1 103,1 112,8 105,6 A statisztikai kimutatásból kitűnik, hogy Szabolcs megyében a búza kivételével minden termék átlagtermése kevesebb volt az országosnál. A rozs, tengeri és burgonyatermelésben azonban megelőzte az alföldi átlagot. Ha a holdankénti terméshozamokat hektáronkénti termésátlagra átszámítjuk, és összevetjük az 1894. évi terméseredményekkel, akkor az látható, hogy a kukoricán kívül minden termékből kevesebb volt a termelési átlag 1930-ban, mint 1894-ben. Csupán a jelzett két év termelési eredményeinek az összevetése még ha átlagos időjárást feltételezünk is nem adhat ugyan pontos eligazítást a hektáronkénti, illetve holdankénti átlagtermésről és a termelési eredmény változásáról, azt azonban ezek az adatok is igazolják, történetíróink országos megállapításaival megegyezően, hogy a mezőgazdasági termelési eredmények az első világháború előttihez viszonyítva lényegében Szabolcs megyében sem változtak.^)

A nagyobb gazdaságok termésátlagai ugyan minden terméknél meghaladták a kisgazdaságok termésátlagát, a kis eltérések azonban a nagygazdaságok termelési eljárásainak elmaradottságát is jelzik. A nagygazdaságok termelési eredményeinek javulását az egyik földművelésügyi miniszteri rendelet az intenzívebb gazdálkodási módszerrel, a műtrágyafelhasználással hozta összefüggésbe, amelynek alkalmazására a kisgazdaságok kedvezőtlen anyagi helyzetük miatt nem voltak képesek.(47) Más források azonban arra is rámutatnak, hogy a földbirtokosok az Alföldön 1911-ben 1 kh-ra csupán 5,4 kg szuperfoszfátot juttattak, és az országos átlag még 1925-ben is 8,8 kg volt.(48) 1925-től 1928-ig az 1 kh-ra eső műtrágyafogyasztás több mint kétszeresére emelkedett, 1 kh-ra 20 kg jutott.(49) Ügy gondoljuk azonban, joggal volt a mezőgazdasági szakemberek véleménye az, hogy még mindig csak ott vagyunk, ahol 20 25 esztendővel ezelőtt voltunk."(50) Az 1920-as évek közepén a mezőgazdasági technika fejletlenségét, némi fejlődését országosan és Szabolcs megyében is az 1920-as évek közepétől leginkább mutatja a mezőgazdasági gépek száma és azok növekedése. A gépesítettség fokozódása mellett a bemutatásra kerülő statisztikai adatok arra is rávilágítanak, hogy Szabolcs megye mezőgazdaságának gépellátottsága és a gépek kihasználása több fő mutatónál elmaradt az országos és a tájegységek mögött is. A gőzcséplőgépben kifejezett cséplőgépek száma Magyarországon 1895-ben 8318, és 1925-ben pedig 17 511 volt. Cséplőgépből 10 000 holdra esett 1925-ben általában gőzcséplőgépre átszámítva megyében 29, az Alföldön 28, az északi dombos vidéken 38, a Dunántúlon 44, és országosan 35. Az alföldi átlagnál Szabolcs megye cséplőgép-ellátottsága valamivel jobb volt ugyan, de a Dunántúlhoz, Észak-Magyarországhoz és az országos átlaghoz viszonyítva messze elmaradt. A szántógép-szerelvények száma Magyarországon 1914-ben, a trianoni területen belül 245 szerelvény volt, ez a szám 1925 végére 549-re emelkedett. A szántógép-szerelvények a 100 kh-on felüli gazdaságokban 1925-ben: 100 000 kh szántóföldre esett gép megye 4 Alföld 5 Északi dombos vidék 6 Dunántúl 7 Magyarország 6 Egy gépre esett szántóföld kh 26 290 21 136 17 328 17 378 17 388

Szabolcs megyében a jelzett három tájegységnél és az országos átlagnál kevesebb szántógép-szerelvény jutott 100 000 kh szántóföldre és így e gy gépre a legtöbb földterület esett 1925-ben. Az országrészektől és az országos átlagtól a szántógép-szerelvények kihasználásában is elmaradt a megye. Országos átlagban egy-egy szántógép szerelvény 1021 kh szántóföldet szántott fel és 313 kh-t munkált meg másféle módon, Szabolcsban és Ungban ezek a számok 824 kh, illetve 230 kh. A vizsgált növényhatóságban 1925-ben a szántógéppel felszántott terület az összes földterület százalékában 5,2, az Alföldön 6,3, az északi dombos vidéken 8,7, a Dunántúlon 10,8 és országosan átlagban 8,3 százalék volt. Szabolcs megyénél csak Szatmár, Bereg és Zala megyékben szántottak fel szántógéppel kisebb arányban földet az összes földterülethez viszonyítva.(51) A gépesítés, a lassú technikai fejlődés nem hozott lényeges változást a mezőgazdasági növénytermesztésben. A gazdasági válság idején pedig a rendkívüli munkanélküliség miatt a miniszteri tanácsos egyenesen azt írta Szabolcs megye főispánjának, hogy amíg megfelelő munkaerő áll rendelkezésre az aratásnál, a gépek igénybevételétől lehetőleg tartózkodjanak.(52) Az elhúzódó gazdasági válság után a mezőgazdaságban a gépesítés lassan továbbhaladt, de a növénytermelés szerkezete és hozama, mint láttukra harmincas évek végén is alig változott országosan és a megyében is.(53) Az első világháború után az állattenyésztés számszerűleg Szabolcs megyében jobban visszaesett, mint országos átlagban.(54) A visszaesésben különösen feltűnő az, hogy a húszas évek közepétől az 1925. és az 1930. évi statisztikai felmérés tanúsága szerint, tovább folytatódott az állatállomány számszerű csökkenése. A szarvasmarha-állomány 1925- ben 11 százalékkal, 1930-ban viszont 25 százalékkal volt kevesebb a megyében, mint 1911-ben. A sertésállomány 1925-ig 23,5 százalékos viszszaesése 1930-ban 31,3 százalékra nőtt. Különösen nagyarányú volt a juhtenyésztés csökkenése. 1911-től 1925-ig a juhok száma 15,3 százalékkal, 1930-ig már 40,7 százalékkal esett vissza.(55) Szabolcs megyében az állattenyésztés visszaesését mutatja az egy

négyzetkilométerre és az 1000 lakosra jutó állatállomány számszerű alakulásáról készített alábbi statisztikai kimutatás: Az állatlétszám 1911-ben és 1930-ban(56).. 1 négyzetkilo-, n n n szam szerint 1000 lakosra méterre Szarvasmarha Szabolcs megye 1911. 118 029 22,7 455 Magyarország 20,8 585 Szabolcs megye 1930. 88 643 18,9 221 Magyarország 19,2 205 Sertés Szabolcs megye 1911. 160 810 40,0 804 Magyarország 23,0 426 Szabolcs megye 1930. 110 612 23,6 280 Magyarország 25,4 221 Juh Szabolcs megye 1911. 119 002 32,7 658 Magyarország 26,9 497 Szabolcs megye 1930. 70 666 15,1 179 Magyarország 15,7 168 A szarvasmarha fajtaváltásában a statisztikai kimutatás szerint Magyarországon jelentős változások következtek be. 1925-ben az összes állománynak 74,5 százaléka szimentáli és 1,5 százaléka borzderes volt. A sertéstenyésztésben azonban a hússertés aránya 14,7 százalékról 6,6 százalékra esett vissza.(57) Megyei statisztikai kimutatás hiányában a Szabolcs megyei állattenyésztés elmaradottságának jellemzésére a kérdéssel foglalkozó kortársat idézzük. A Szabolcs megyei kisgazdaságok szarvasmarha-tenyésztésének elmaradottságáról az alábbiakat olvashatjuk: A kisgazdaságok amúgy is dégénérait magyar fajta marháikat tarka bikákkal keresztezték. A következmény, hogy se igavonó erő, se hústermelés, se pedig megfelelő tejhozam..., hanem nagymértékben elterjedt a tüdővész. A kisgazdák továbbra is a magyar tarka takarmányozásának megfelelően takarmányoztak... s torzszülöttek állottak elő." A legelők különböző minőségét érintve az idézett szerző azt emelte ki, hogy a legsilányabbak azok a közlegelők, amelyeket a földreform idején

silány futóhomokon osztottak ki. Az ilyen legelő kellően gondozva nincsen, földhozamuk igen gyenge, de ezeken még a legeltetést sem végzik okszerűen. A legnagyobb baj azonban olvashatjuk tovább, hogy az ilyen silány közlegelők mellett a talajviszonyok miatt más szántóföldi megfelelő takarmánynövény termelése sem lehetséges, így a legelőkön éhen maradó jószág az istállóban sem tud kellő mennyiségű és megfelelő minőségű takarmányhoz jutni."(58) A kedvezőtlen hitelviszonyok a mezőgazdaság elmaradottságának, a gazdasági társadalmi gondoknak egyik összetevője maradt a két világháború között is. A Szabolcs megyei gazdasági felügyelőség jelentéseiben és a megyei lapokban gyakori téma volt a hitelfeltételeknek, különösen a súlyos kamatterheknek gazdasági társadalmi következményeit érzékeltető fényeinek a felsorolása.((59) A közteherviselésről Szabolcs megye alispánja 1934-ben azt írta, hogy a lakosság közterhei folytonosan emelkedtek, a lakosság legszélesebb rétegeinél,,a közteherviselési képesség ijesztően visszaesett."(60) A Szabolcs megyei gazdasági társadalmi viszonyokat a két világháború közötti időben tovább nehezítette, hogy az alacsony mezőgazdasági terméshozamok ellenére még az első világháború előtti időszaknál is több nehézség akadályozta az elfogadható áron történő értékesítést. A Szabolcs megyei értékesítési gondok egyik összetevőjét, a kortársak a korábbi piacok elvesztésében, a szállítási költségek megnövekedésében jelölték meg.(61) A külterjes gazdálkodási mód, az alacsony termelési átlagok, a kedvezőtlen értékesítési viszonyok, a tőke és hitelhiány, a magas adóterhek következtében a mezőgazdaság jövedelmezősége Szabolcs megyében különösen alacsony szintű volt. Az 1 kh művelhető terület átlagos tiszta jövedelme a megyében 6,47, a szántóföld jövedelme pedig 7,11 aranykorona volt. A vizsgált megyében a holdankénti átlagos tiszta jövedelem az alföldi átlagnál 38 százalékkal, az országos átlagnál pedig 80,3 százalékkal volt kisebb. Az 1 kh művelt terület Szabolcs megyei jövedelmezőségnél csak Abaúj Torna megyében volt rosszabb a helyzet. A szántóföldi átlagos kh-ankénti tiszta jövedelemben is jóval kisebb volt Szabolcs megye átlaga, mint az országos 11,44 százalékos átlag, és az utolsó helyen állt a megyék között.(62) Az ismertetett adatokkal egybeesett a földművelésügyi miniszternek az alábbi megállapítása: Az alföldi nép és különösen a tiszántúli nagyon le van szegényedve, megélni nem tud. Ennek következménye aztán az, hogy a gyermekáldással legjobban megáldott Tiszántúl lakossága szülőhelyét elhagyva vándorútra indul."(63)

Jegyzetek 1. IV. B. 411. Alispáni jelentés. 6663/1895. I. 1895. 190. 25. o. Szabolcs- Szatmár megyei Levéltár (a továbbiakban SzSzmLt). 2. Szabolcs vármegye mezőgazdasága és állattenyésztése. Magyarország vármegyéi és városai. Szabolcs vármegye. Bp. Apolló" Irodalmi Társaság, 261. o. 3. Magyar Statisztikai Évkönyv (a továbbiakban MSÉ) II. évf. 1895. Bp. 1896. 108. o. V. ö. Orosz István: A mezőgazdasági termelés feltételeinek alakulása. Magyarország története 1848 1890. Főszerkesztő: Kovács Endre. Akadémiai Kiadó Bp. 1979. 1063 1067. o. 4. Mezőgazdasági statisztika I. k. Bp. 1897. 482. o.; MSÉ 1895. Bp. 1896. 97. o. 5. Mezőgazdasági statisztika I. k. Bp. 1897. 482. o.; MSÉ 1895. Bp. 1896. o. 5. Mezőgazdasági statisztika IV. k. 60. o. 6. Szabolcs vármegye mezőgazdasága és állattenyésztése. I. m. 265. o. 7. V. ö. Vörös Antal: A mezőgazdaság. Magyarország története 1890 1918. Főszerkesztő: Hanák Péter. Akadémiai Kiadó. Bp. 1978. 315. o. 8. V. ö. Orosz István: I. m. 1080. o. 9. IV. B. 404. XIV. 120/1911. 405. sz. SzSzmLt. 10. Vörös Antal: I. m. 320. o. Alacsonyak a terméshozamok akkor is, ha a kateszter holdankénti tényleges hozamot 1 mázsával nagyobbra becsüljük. 11. MSÉ 2. évf. 1895. Bp. 1896. 113. o. 12. IV. B. 411. Alispáni jelentés. 9921/1891. I. 91/230. 15. o. SzSzmLt. 13. Mezőgazdasági statisztika III. k. 66. o. 14. Mezőgazdasági statisztika IV. k. 60. o. és 228. o. 15. Uo. 16. Konkoly Thege Gyula: A cséplőgépek elterjedése Magyarországon. Magyar Statisztikai Szemle (a továbbiakban MSSZ) 1926. 6. sz. Bp. 1900. 349. o. 17. Szabolcs vármegye mezőgazdasága és állattenyésztése. I. m. 261. o. 18. Mezőgazdasági statisztika I. k. Bp. 1897. 483. o. 19. Mezőgazdasági statisztika IV. k. Bp. 1900. 44. o. 20. Uo. 47. o. V. ö. Erdei Ferenc: A magyar társadalom a két világháború között. A magyar társadalomról. Szerk.: Kulcsár Kálmán. Bp. 1980. 313. o. 21. Magyar Statisztikai Közlemények (a továbbiakban MSK) US 41. k. Bp. 1913. 642. o. 22. Mezőgazdasági statisztika I. k. Bp. 1897. 124. o.

23. Szabolcs vármegye mezőgazdasága és állattenyésztése. I. m. 266. o. 24. IV. B. 411. Alispáni jelentés. 6633/1895. I. 1895/180. 25. o. SzSzmLt. 25. A kivándorlásról. Nyírvidék, 1901. január 16. 26. Beteg az ország szíve. Nyírvidék, 1902. július 13. 27. Szabad György: A hitelviszonyok. Szerk.: Szabó István. A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848 1914., II. k. Akadémiai Kiadó, Bp. 1965. 206. o. 28. Szabolcsi kivándorlók. Nyírvidék, 1902. március 2. 29. IV. B. 411. Alispáni iratok XIII. 1899/159. 1200. SzSzmLt. 30. IV. B. 411. Alispáni jelentés I. 1895/180. 12880. 5. o.; 6663. 8. o. SzSzmLt. 31. Lásd: Gyimesi Sándor: A parasztság és szövetkezeti mozgalom. Szerk.: Szabó István. A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848 1914., II. k. Akadémiai Kiadó Bp. 1965. 618. o. 32. IV. B. 411. Alispáni jelentés. II. 1896/238. 18200. 5. o. SzSzmLt. 33. IV. B. 411. Alispáni jelentés. 9200/1901. 34. o. SzSzmLt. 34. IV. B. 401. Elnöki 17/1904. SzSzmLt. 35. IV. B. 411. Alispáni jelentés. 7446/1897. II. 24. o. SzSzmLt. 36. Papp Géza: Szabolcs vármegye mezőgazdasága. Szabolcs vármegye. Szerk.: Dienes István. Bp. 1939. 38. o. 37. Westsik Vilmos: Homoki gazdálkodás Szabolcs vármegyében. Uo. 57. o. 38. MSÉ 1926. Bp. 1927. 63. o. 39. MSÉ 1930. Bp. 1931. 65. o. 40. Elek Péter: Magyarország mezőgazdasági népsűrűsége. MSSZ 1938. 5 6. sz. 605. o. 41. MSÉ 1931. Bp. 1932. 66. o. 42. MSÉ 1930. Bp. 1Q31. 67. o. 43. IV. B. 401. Főispáni iratok. 1084/1929. SzSzmLt. 44. MSÉ 1923. 58. o. Lásd: IV. B. 404. Kb. XIX. 66/1923. SzSzmLt. V. ö. Berend T. Iván Ránki György: Magyarország gazdasága az első világháború után 1919 1929. Akadémiai Kiadó, Bp. 1966. 47. o. 45. MSÉ 1930. Bp. 1931. 71. o. 46. Lásd: Szuhay Miklós: A rekonstrukció eredményei. A birtokstruktúra és a mezőgazdasági termelés stagnálása. Magyarország története 1919 1945. Főszerkesztő: Ránki György. Akadémiai Kiadó, Bp. 1978. 502. o. és 737. o. 47. IV. B. 401. Főispáni iratok. 629/1927. 18102/2. SzSzmLt. 48. Műtrágyázás az Alföldön. Tiszántúli gazdák, 1926. február 25. 49. Szuhay Miklós: I. m. 502. o. 50. Tiszántúli gazdák. Uo.

51. Konkoly-Thege Gyula: A cséplőgépek elterjedése Magyarországon. MSSZ 1926. 6. sz. 349. o. 52. IV. B. 401. Főispáni jelentés 446/1930. SzSzmLt. 53. Lásd: Berend T. Iván Szuhay Miklós: A tőkés gazdaság története Magyarországon 1848 1944. Kossuth Könyvkiadó. Szerk.: Pach Zsigmond Pál. Bp. 1975. 301. o. 54. Lásd: Berend T. Iván Ránki György: Magyarország gazdasága az első világháború után 1919 1929. Akadémiai Kiadó, Bp. 1966. 270. o. 55. MSÉ 1926. Bp. 1927. 78. és 94. o.; MSÉ 1930. Bp. 1931. 83. o. 56. MSK US 41. k. 642. o.; MSÉ 1930. Bp. 1931. 83. o.; MSSZ 1925. 5 6. sz. 164. o. 57. MSSZ 1926. 12. sz. 729. o. Uo. 58. Papp Géza: I. m. 47 50. o. 59. A falu nyomorúságai. Tiszántúli gazdák, 1926. november 10.; Szabolcs megyében az ingatlan forgalomban 6,9 százalékos csökkenés mutatkozik. Nyírvidék, 1933. május 19.; IV. B. 404. XIV. 118/1927.; 4241/1927. SzSzmLt. 60. Jelentés a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara első öt évi működéséről. Debrecen, 1927. 135. o. 61. Szabolcs megye exportérdekei. Tiszántúli gazdák, 1923. november 15. 62. Salyóhelyi István: Földbirtokok kataszteri tiszta jövedelme. MSSZ 1937. 12. sz. 1056. 63. Mezőgazdaság vagy iparfejlesztés. Nyírvidék, 1939. április 16.