INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2014.
AZ INKEI BETHLEN ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIRENDJE A házirend rögzíti az intézménybe járó gyermekek jogait és kötelességeit, valamint az iskola munkarendjét. Betartása és betartatása az intézménybe felvett minden gyermeknek és dolgozónak joga és kötelessége. A Házirendet az iskola igazgatója készíti el. A Házirend elfogadásakor, illetve módosításakor a diákönkormányzat és a szülői szervezet véleményezési jogot gyakorol. A házirend módosítására akkor kerül sor, ha a vonatkozó jogszabályokban változás áll be, vagy ha a szülők képviselőik útján, illetve a nevelőtestület erre javaslatot tesz. A házirend megsértése esetén számonkérésnek, fegyelmi eljárás lefolytatásának van helye, melynek részletes szabályait a jogszabályok tartalmazzák. A házirend elolvasható a tanári szobában, az iskola valamennyi osztálytermében, megtekinthető az iskolai honlapon. Az alkalmazott jogszabályok: 1.1 Iskolánk házirendjének elkészítésében a következő jogszabályok az iránymutatók: 1.1.1 A 2011.. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről a 25. (2), 46 (1), (3), (4), (5),(6), 48. (1), 48. (4), 58. (1),(4) bekezdései rendelkeznek az iskolai házirend tartalmáról, elfogadásának szabályairól. 1.1.2 Továbbá a 20/2012. EMMI rendelet az iskolák működéséről 5. (1)bekezdésének pontjai valamint a 16.,és az 51. részletezik a kötelező elemeket. 1.1.3 A jogszabályban lefektetett előírásokat a házirend csak a szükséges mértékben sorolja fel. Ennek ellenére az iskola valamennyi tanulójára, pedagógusára, dolgozójára vonatkozik a hatályos magyar jogrendszer valamennyi szabálya, és kötelességük ezek megtartása az iskola területén is. 2.A tanítás és az iskola rendje 2.1.Tanítási órák, szünetek időtartama, csengetési rend A tanítási órák 45 percesek, a szünetek hossza változó. Óraközi szünetek- csengetési rend: 1. óra 7:45 8:30 2. óra 8:40 9:25 3. óra 9:40 10:25 4. óra 10:35 11:20 5. óra 11:30 12:15 6. óra 12:20 13:05 Az első jelző csengetés 7.40-kor szól, hogy a tanuló úgy érkezzen az osztályba, hogy becsengetésre készen álljon a tanuláshoz. A további jelzőcsengetések az órák végi csengőszó előtt 5 perccel szólnak. 2.2. Becsengetés után tanulóink kötelesek a tantermek előtt tartózkodni, ott gyülekezni. Ha a tanuló a tanítási óráról késik, a késés időtartamát az órát tartó pedagógus a naplóban rögzíti. A 2
késő tanuló az óráról nem zárható ki. Ha a tanuló késéseinek időtartama eléri a 45 percet, a legutolsó késés óráját igazolatlannak tekintjük. 2.3. Az iskola épületét tanulóink sem lyukasórában, sem szünetekben nem hagyhatják el. Rendkívüli esetekben az iskola elhagyása kizárólag az osztályfőnök vagy az igazgató engedélyével történhet. Az óraközi szünetekben diákjaink kötelező jelleggel felnőtt felügyelete mellett az udvaron, rossz idő esetén a folyosón tartózkodnak. Az első óraközi szünet az alsósok számára a tízórai szünet. Ekkor a tanulók az ebédlőben tanári felügyelet mellett étkezhetnek. A második szünet a felsősök tízórai szünete. Az óra kezdete előtt az osztályoknak az udvaron vagy a folyosón sorakozniuk kell, majd az órát tartó tanár vezetése mellett az osztálytermekbe kell vonulniuk. 2.4. A diákok ügyeik intézése érdekében a pedagógusokat a szünetekben, vagy a tanítási órák után kereshetik föl. A tanári szobában tanuló csak a pedagógusok rendkívüli engedélyével tartózkodhat! 2.5. A szülők az iskola által kijelölt fogadó órákon, sürgős esetben pedig időpont-egyeztetés után a megbeszélt időpontban kereshetik föl az iskola tanárait. Idegen személyek az épületben az igazgató engedélyével tartózkodhatnak. 2.6. A tanuló nem folytathat a tanítási órán olyan tevékenységet (pl. étkezés), amely a tanulás folyamatát akadályozza, az órát tartó tanár munkáját zavarja. A tanítási órákon a diákok számára audioeszközök, mobiltelefon és az iskolai munkát zavaró játékok használata tilos. Tanulóink mobiltelefonjukat a tanítási órán csak kikapcsolt állapotban tarthatják maguknál. A tanórán megszólaló mobiltelefont a nevelő elveszi, és az igazgatói irodában adja le, ahol a szülő átveheti. 2.7. A szaktanárok óráik időtartamára saját belátásuk szerint bíznak meg tanulókat a hetesi feladatok elvégzésével, az e feladat ellátásával megbízottak számára a hetesi feladatok ellátása kötelező. 2.8.A választható tantárgyakról az órát várhatóan tartó pedagógus nevének és a felkészítés szintjének megjelölésével az iskola minden évben április 30-ig- tájékoztatót tesz közzé. A tanuló május 30-ig adhatja le tantárgyválasztási szándékát. Választását csak a szülő és a tanuló írásos kérelme alapján, minden tanév június hónapjában, igazgatói engedéllyel módosíthatja. Ha a tanulót kérelmére felvették a nem kötelező tanórai foglalkozásra, akkor az értékelés, a mulasztás, továbbá a magasabb évfolyamra lépés tekintetében úgy kell tekinteni, mintha kötelező tanórai foglalkozás lenne. 2.9.Az osztályozó vizsgát a félévi és év végi jegyek lezárását megelőző két hétben kell megszervezni. Az osztályozó vizsgára jelentkezést az igazgatónál kell benyújtani. Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a tanév végén legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott A vizsgázónak az írásbeli vizsgák megválaszolásához rendelkezésre álló idő vizsgatárgyanként 45 perc. Szóbeli vizsga egy vizsgázónak egy vizsganapra legfeljebb három vizsgatárgyból szervezhető. A vizsgáztatás időtartama 10 percnél nem lehet több. A tanulmányok alatti vizsga során lehetővé kell tenni mindazon mentességek, kedvezmények érvényesítését, amelyet a tanuló megfelelő vizsgálat, szakértői vélemény alapján kapott. Az osztályozó vizsgát megismételni, eredményén javítani nem lehet. Ha a szabályosan megtartott osztályozó vizsga elégtelen, a tanulónak a tanévet ismételnie kell. Az osztályozó vizsgákat, a különbözeti vizsgákat, a javítóvizsgákat, a NAT és a kerettantervek alapján elkészített helyi tantervekben szabályozott, az előírásoknak megfelelő követelmények alapján bonyolítjuk le. Az osztályozó vizsga követelményeit házirendünk melléklete tartalmazza. 3
2.10. Nagyobb összegű pénzt, értéktárgyat minden tanuló, pedagógus és alkalmazott csak saját felelősségére hozhat az iskolába. 2.11.Az ingyenes tankönyvellátásra jogosult diákok számára a tankönyveket az iskolai könyvtár állományból biztosítjuk. A tanulók és a pedagógusok a tanév során szükséges köteteket, a szükséges pedagógus kézikönyveket a pedagógusok által meghatározott időpontban kölcsönözhetik ki a könyvtárból. 2.12. A tankönyvrendelést a munkaközösségek véleményének kikérésével - a tankönyvfelelős készíti el. Az igazgató tájékoztatja a szülőket a megrendelt tankönyvek köréről, lehetővé teszi, hogy a tankönyvrendelést a szülői munkaközösség véleményezze. 2.13. Az intézmény szerzi meg a tulajdonjogát minden olyan, a birtokába került dolognak, amelyet a tanuló állított elő a tanulói jogviszonyából eredő kötelezettségének teljesítésével összefüggésben. A rajzokat és képzőművészeti munkákat értékelés és a jogszabályban meghatározott őrzési idő elteltével a tanuló kérésére az intézmény visszaadja alkotójának. Egyedi esetekben a díjazásról a tanuló (törvényes képviselője) és az iskola írásbeli megállapodást köt. 2.14. Minden tanév elején tűz-, baleset- és munkavédelmi tájékoztatót tartunk, amelynek során felhívjuk a tanulók figyelmét a veszélyforrások kiküszöbölésére. Ennek megtörténtét a tanulók aláírásukkal igazolják. A tanulók kötelesek betartani az egyes tantermekre vonatkozóan meghatározott, ott közzétett működési szabályokat, a baleset- és munkavédelmi tájékoztatóban meghatározott biztonsági szabályokat. A pedagógusok a saját maguk készítette oktatási eszközöket az igazgató engedélyével vihetik be a tanítási órákra. 2.15. A tanulói baleseteket azonnal be kell jelenteni a munkavédelmi felelősnek. A bombariadó és egyéb rendkívüli események esetén érvényes szabályokat az intézmény szervezeti és működési szabályzata tartalmazza, ezt az osztályfőnökök ismertetik a diákokkal. 2.16. Tanulóinknak az iskolában és az iskolán kívül tartott iskolai rendezvényeken tilos a dohányzás, a szeszesital és az egészségre káros egyéb szerek fogyasztása. Az iskolába és az azon kívül tartott iskolai rendezvényekre olyan tanuló, aki az iskolában, iskolai rendezvényen szolgálatot teljesítő személy megítélése szerint egészségre ártalmas szerek (alkohol, drog, stb.) hatása alatt áll, nem léphet be. Ha távolléte mulasztásnak számít, a távollétet igazolatlannak tekintjük. 3. A hiányzások igazolásának rendje 3.1. A tanulók osztályzatait, igazolt és igazolatlan mulasztásait, késéseit, továbbá dicséreteit és elmarasztalásait a pedagógusok a naplóban és a digitális naplóban is rögzítik. A szülők és a diákok számára az iskola jogosultságot ad az előbbiekben felsorolt adatok megtekintéséhez, amelyhez jelszavas védelmet biztosít. 3.2. Tanulóink hiányzásának igazolását az iskola szervezeti és működési szabályzatának előírásai szerint az osztályfőnökök végzik. A tanulók hiányzásukat öt munkanapon belül kötelesek igazolni. 3.3.A szülő tanévenként 3 tanítási napról való távolmaradást igazolhat, azon túl orvosi igazolás szükséges. A tanuló betegsége esetén a szülő köteles a mulasztás 1. napján az iskolát értesíteni. 3.4. A tanuló számára az előzetes távolmaradási engedélyt a szülő írásban kérheti. Az engedély megadásáról az igazgató dönt. A döntés során figyelembe kell venni a tanuló tanulmányi előmenetelét, magatartását, addigi mulasztásainak mennyiségét és azok okait, valamint az osztályfőnök véleményét. 3.5.Amennyiben a tanuló sportrendezvényeken, tanulmányi versenyeken az iskolát képviseli, távolmaradása nem számít mulasztásnak. 4
3.6.Ha a távolmaradást nem igazolják, akkor a mulasztás igazolatlan. A tanuló első igazolatlan mulasztásakor az osztályfőnök az ellenőrzőben értesíti a szülőt, melyben felhívja a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire is. Ismételt igazolatlan mulasztás esetén hivatalos levelet küld az igazgató a szülőnek. (felhívás rendszeres iskolába járásra). Ha a tanuló egy tanítási évben 10 óránál igazolatlanul többet mulaszt, az iskola igazgatója értesíti a gyermek lakóhelye szerint illetékes jegyzőt. 3.7.A tanítási óráról késő tanulót felelősségre kell vonni. A késést az ellenőrzőben és a naplóban is rögzíteni kell, az időtartam megjelölésével. A késések igazolatlan órává adódnak össze. 4. Az elektronikus napló használatával kapcsolatos szabályok 4.1. Intézményünk a tanulók értékelésének és mulasztásának rögzítésére elektronikus naplót használ. 4.2. Az elektronikus napló bejegyzéseit a szülők egy internetes hálózati kapcsolattal rendelkező számítógép vagy valamilyen okoseszköz segítségével megtekinthetik. 4.3. A szülők megfelelő jogosultság birtokában: regisztráció és jelszó beírása után hozzáférhetnek az elektronikus naplóhoz, megnézhetik saját gyermekük érdemjegyeit, osztályzatait, dicséreteit és elmarasztalásait, a mulasztásokat, a mulasztások igazolását, illetve a tanuló iskolai életéhez kapcsolódó különböző bejegyzéseket. 4.4. A tanulók félévi osztályzatát az iskola az elektronikus napló mellett a szülőkkel az értesítő könyvön (ellenőrzőn) keresztül is írásban közli. 4.5 Az elektronikus naplóhoz a szülők szülői, illetve külön tanulói hozzáférést igényelhetnek. 4.6. A hozzáférést az elektronikus napló felületén kezdeményezve vagy az osztályfőnököknél, az arra rendszeresített nyomtatványon keresztül, a szülő által megadott e-mail címre lehet kérni. 4.7. Az iskola elektronikus naplója a https://klik034120001.e-kreta.hu címen keresztül érhető el, amely elérhetőség az iskola honlapján is megtalálható. 4.8. Az elektronikus naplót a pedagógusok, a szülők és a tanulók egymás közötti értesítések, üzenetek küldésére is használhatják. 4.9. Abban az esetben, ha a szülő az osztályfőnöknek írásban jelzi, hogy nem tudja használni az e-naplót, a szülők tájékoztatása és a szülővel való kapcsolattartás értesítő könyvön (ellenőrzőn) keresztül, írásban történik. Az osztályzatok bejegyzése az értesítő könyvbe (ellenőrzőbe), illetve a pedagógussal való aláíratás a tanuló feladata. A bejegyzéseket a szülőnek láttamoznia kell. 5. A tanórán kívüli tevékenység 5.1. Az iskola ünnepélyein és egyéb közös rendezvényein az iskolában ünneplő ruha viselése kötelező. Az ünneplő ruha a lányoknak sötét szoknya vagy nadrág és fehér blúz; fiúknak sötét nadrág, fehér ing. A diákok öltözködésében a mértéktartásnak kell érvényesülnie, a kirívó öltözködés, festés és testékszer nem kívánatos. 5.2.. Sportlétesítményeink a fiatalok rendelkezésére állnak az iskolai munkaterv és órarend szerint. Az egyéni és közösségi igényeket a testnevelő tanárokkal és az iskola vezetésével kell egyeztetni. 5
5.3. A számítógépeket az órát tartó, a kezelésért felelős pedagógusok felügyelete mellett, a szaktanterem rendjét meghatározó szabályzatban rögzített módon használhatják diákjaink. 5.4. A házirend előírásai a pedagógiai programhoz kapcsolódó, az iskola által szervezett iskolán kívüli foglalkozások (az osztálykirándulások és iskolai szervezésű táborok, kirándulások, versenyek) lebonyolításakor is érvényesek. 6. A tanulók jutalmazásának és fegyelmezésének elvei 6.1. Azt a tanulót, aki tanulmányi munkáját képességeihez mérten kiemelkedően végzi, aki kitartó szorgalmat vagy példamutató közösségi magatartást tanúsít, az iskola dicséretben részesíti, illetve jutalmazza. Az iskola ezen túlmenően jutalmazza azt a tanulót, aki a tőle elvárhatónál jobb teljesítményt ér el, eredményes kulturális tevékenységet folytat, kimagasló sportteljesítményt ért el, a közösségi életben tartósan jó munkát végez. A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, a példamutatóan egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban részesítjük. 6.2. Iskolánkban elismerésként a következő írásos dicséreteket adjuk: szaktanári, osztályfőnöki, igazgatói és nevelőtestületi dicséret. Az egész évben kiemelkedő munkát végző tanuló tantárgyi, szorgalmi és magatartási dicséretét a bizonyítványba be kell vezetni. Az a tanuló, akinek intézményi szinten is kiemelkedő a teljesítménye, jutalmát a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt nyilvánosan veszi át. Az iskola nyilvánossága előtti jutalmazásra az osztályfőnök terjeszti elő a tanulót (a tanulóközösség, a szaktanárok, a napközis nevelői javaslata alapján). A jutalmazást a nevelőtestület dönti el az osztályozó értekezleten. 6.3. Az a tanuló, aki kötelességeit enyhébb formában megszegi, fegyelmező intézkedésben részesül. A fegyelmező intézkedések a következők lehetnek: szaktanári figyelmeztetés, osztályfőnöki figyelmeztetés, osztályfőnöki intés, osztályfőnöki rovó, igazgatói intés. Fegyelmi fokozatok: nevelői figyelmeztetés max. 3 szaktanári figyelmeztetés max. 3 osztályfőnöki figyelmeztetés max. 3 osztályfőnöki intő max. 1 osztályfőnöki megrovás max. 1 igazgatói figyelmeztetés (szóbeli, írásbeli) igazgatói intő igazgatói megrovás nevelőtestületi megrovás nevelőtestületi szigorú megrovás áthelyezés más iskolába A tanulók a tanév folyamán bármikor kaphatnak dicséretet vagy elmarasztalást (a jutalmazás elvei, ill. a fegyelmi intézkedése alapján). Mindezeket a tájékoztató füzetbe és a napló megjegyzési, ill. feljegyzési rovatába is bejegyzi az osztályfőnök. 7. A diákok jogai és kötelességei 7.1. A köznevelési törvény és végrehajtási rendeletei részletesen tartalmazzák a diákok egyéni és kollektív jogait. Az iskola pedagógiai programja, SzMSz-e és házirendje az iskola honlapján bármely érdeklődő rendelkezésére áll. A pedagógiai programról tájékoztatást munkaidőben az iskola vezetőitől lehet kérni. 6
7.2. A tanulók legfontosabb egyéni jogai: a véleménynyilvánításhoz, a jogorvoslathoz való jog, a kérdéshez és érdemi válaszhoz való jog, a nyilvánossághoz való fordulás joga, a teljes bizonyossághoz való jog és a tájékoztatáshoz való jog. 7.3. Tanulóközösségeinknek joguk van az iskolai életet érintő bármely kérdésben a szervezett véleménynyilvánításra. A szervezett véleménynyilvánítást kezdeményezheti: az iskola igazgatója, a nevelőtestület, a diákönkormányzat. A szervezett véleménynyilvánítás terveit a kezdeményező egyeztetni köteles az iskola igazgatójával. 7.4. A tanuló joga, hogy az emberi méltóság tiszteletben tartásával véleményt nyilvánítson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, az iskola működéséről, továbbá tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekben. 7.5. Diákjainknak joguk van, hogy a témazáró dolgozatok időpontjáról és témájáról egy héttel hamarébb tájékoztatást kapjanak. A megírt dolgozatokat két tanítási héten belül ki kell javítani. Amennyiben a kijavított dolgozatok átadására a fenti határidőn belül (a pedagógusnak felróható okból) nem kerül sor, a tanulók egyenként dönthetnek abban a kérdésben, hogy kérik-e dolgozatuk érvénytelenítését. 7.6. Az intézmény diákönkormányzata jogainak gyakorlása során az iskola igazgatójával tart kapcsolatot, problémáival és kérdéseivel közvetlenül az iskola igazgatóját keresheti meg. 7.7. Tanulóink kötelessége, hogy pedagógus felügyelete mellett részt vegyenek az iskolai közösségi élet szervezésével kapcsolatos feladatok ellátásában. Ilyen feladatnak minősül a saját környezetének a foglalkozási helyeknek a rendben tartása, foglalkozások, rendezvények, tanítási órák lebonyolítása. 7.8. Tanulóink számára az intézmény szervezeti és működési szabályzatában a tanulókra vonatkozó előírások, valamint az iskola létesítményeinek (számítógépterem, tornaterem stb.) használati rendjét szabályozó utasítások betartása kötelező. 8. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Az iskola házirendjének betartása minden diák, pedagógus, munkavállaló és az iskolával egyéb jogviszonyban álló személynek alapvető kötelessége. Jelen házirendet az igazgató javaslatára a nevelőtestület 2014. augusztus 26-án felülvizsgálta. A Házirend nyilvános, az igazgatói irodában, a tanáriban, minden tanteremben jól látható helyen bárki számára hozzáférhető. A Házirend minden év augusztusában felülvizsgálatra, igény szerint módosításra kerül. A Házirendet az első tanítási napon a tanulókkal, az első szülői értekezleten a szülőkkel ismertetni kell. A házirendet a nevelőtestület 2014. augusztus 26-án elfogadta. A házirend életbelépésének időpontja: 2014. 09. 01. 7... intézményvezető
2014. augusztus 25-én a Szülői Munkaközösség képviselőivel tartott megbeszélésen a házirend ismertetésre került. A Szülői Munkaközösség véleményezési jogával élve a dokumentumban foglaltakkal egyetértett.. SzM. elnöke 2014. augusztus 25-én a Diákönkormányzat képviselőivel tartott megbeszélésen a házirend ismertetésre került. A Diákönkormányzat véleményezési jogával élve a dokumentumban foglaltakkal egyetértett.. DÖK elnöke 8