Közös rendezvények Szatmárnémeti és Zutphen (Hollandia) 40 éves testvérvárosi kapcsolataiban -történeti áttekintés- 1970-1973 1970 1970 májusa, Szatmárnémeti 1970 május 14-e után a Szamos áradását követő napokban Zutphen-i önkéntesek adományokkal érkeznek az árvízpuszította Szatmárnémetibe. A kommunista rezsim rosszallása ellenére a két város elhatározza az önkéntesség és a kétoldalú kapcsolatok folytatását, önkéntes holland családok látogatását Szatmárnémetiben. Ebben az évben került sor a barátsági egyezmény aláírására, amely két évvel később aláírt testvérvárosi szerződés megkötésének alapdokumentumául szolgált. 1972 1972 május 10. Zuthpen Vasile Gîta Szatmárnémeti akkori polgármestere és Roeters van Lennep Zuthpen város polgármestere aláírják a testvérvárosi szerződést. A polgármester és Wim Albers alpolgármester fogadja az első, hivatalos szatmárnémeti delegációt Zutphen régi polgármeseti hivatalában. 1973 1973 Zutphen Zutphen város első alkalommal fogadja a Cununiţa nétánc-együttest. Az eseményt zuthpeni önkéntesk szervezték. Számtalan barátság kötődik a szatmárnémetiek és a helybéliek között. 1974-1978 A kommunista rezsim erre a periódusára jellemző nyitás szellemében több oda-vissza látogatás is lezajlik a két város képviselői között. 1978-1989 Befagynak a kapcsolatok, egyetlen kontaktus sem jön létre a hazai bekeményített viszonyok miatt. 1990-1997 1990 1
1990, Zutphen A forradalom után új lendületet kaptak a kapcsolatok. Segélyakciók, később rendszeres látogatásoka két város polgárai, és tisztségviselői között. Zutphen, 1990 1990-ben néhány önkéntes kezdeményezi a Help România, help Satu Mare Alapítvány létrehozását. Az alapítvány önkéntesei 2005-ig, 12 év alatt, 40 kamionnyi segélyt, összesen 358.000 kilogrammot szállítottak le Szatmárnémetibe. Emellett mentőautókat, inkubátorokat, 700 kórházi ágyat, konyhabútor garnitúrákat, kerekes székeket hoztak a városba 1994 1994 tavasza Szatmárnémeti Ezév tavaszán egy csoport Zutphen-i amatőr kerékpáros elbiciklizett Szatmárnémetibe. Az 1900 km-es távot 10 nap alatt tették meg. Az így begyűlt adományokból származó pénzt a strandbeli sportkomplexum öltözőinek javítására adományozták. Ioan Zamfir, a város akkori polgármestere személyesen fogadta a csapatot, akik megajándékozták Martin de Kler Zutphen-i festő festményével, amely a polgármesteri kabinet falán található, mintegy emlékeztetőül az eseményre. A biciklis csoport gépkocsival ment haza. A biciklitúrát az ETP kerékpárklub részéről Kees Samuels és kollégái szervezték meg. Zutphen, 1995 1995 1995 és 2005 között a Zutphen-i Bartius Gimnázium, minden évben vendégül látta a szatmárnémeti Ioan Slavici Főgimnázium diákjait tapasztalatszerzés céljából. 1997-2009 1997 Városunkba látogatott A.E. Verstand-Bogaert Annelies asszony, Zutphen polgármestere egy hivatalos delegáció élén, az első alkalommal megrendezett Szatmárnémeti Városnapja alkalmából. 2
2000 Egy zutpheni delegáció részt vesz Szatmárnémeti Városnapján. Zutphen, augusztus Ekkor kerül megszervezésre Ion Sasu, Valer Sasu, Oana Pacuraru, Radu Ciobanu és Adrian Golban szatmárnémeti festők kiállítása a Zutphen-i Ijssel folyó partján. Jelen vannak a kiállításon a szatmárnémeti sajtó, valamint a polgármesteri hivatal képviselői is. 2001 A Zutphen-i könyvtár számítógépeket és adminisztrációs felszerelést adományoz a szatmárnémeti könyvtárnak. Egy zutpheni delegáció első ízben látogatta meg a város zsinagógáját. A Sutfene szervezet igazgatója Zutpehnből, meglátogatta a szatmárnémeti Szociális és Társadalomvédelmi Központot. A Zutphen-Szatmárnémeti testvérvárosi bizottság delegációja városunkba látogatott. 2002 Zutphen, február Szatmárnémeti municípium polgármestere hivatalos látogatást tett Zutphenbe. Zutphen, február Jótékonységi koncertet tartott a szatmárnémeti Dinu Lipatti Filharmónia Zutphenben. Az adományokból befolyt összegből egy Yahama zongorát vásároltak a SZatmárnémeti Filharmónia részére.. Zutphen, február Egyhónapos kiállítást szerveztek a Hanzehof színházban Valer Sasu és Adrian Golban, szatmárnémeti művészek munkáiból. 3
Zutphen, április Az Aurel Popp Művészeti Líceum diákjai és a Muzenhof Zeneiskola diákjai tapasztalatcserén vettek részt, melyet az Európai Unió finanszírozott. Zutphen város hivatalos delegációja részt vett a Szatmárnémeti Városnapokon.. Alexandru Contras és Kees Samuels, futballturnét szervezett két csapat fiatal játékosainak a szatmárnémeti Olimpiától és az AZC-től. Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala részéről egy delegáció hivatalos látogatásra megy Zutphen városába. 2003 Zutphen, április A Szatmárnémeti Könyvtár részéről egy delegáció látogat tapasztalatcserére Zutphenbe. Zutphen, április Egy delegáció a Szatmárnémeti Szociális és Társadalomvédelmi Központtól tapasztalatcserére utazik a zutpheni Sutfene szervezetethez. Kb. 6o tagú Zutphen-i küldöttsége érkezik városunkba. Közöttük rockzenekar, valamint a Wellfare Alapítvány és a Vöröskereszt képviselői. Ugyanakkor egy másik, Adrian van Oosten alpogármester által vezetett, delegáció is részt vett a Szatmárnémeti Városnapokon. Egy csapat távfutó meglátogatta a Run of Warnsweld szervezetet. A látogatást Alexandru Contras és Kees Samuels szervezték. Szatmárnémeti, november A Zutphen-Szatmárnémeti testvérvárosi bizottság egy delegációja meglátogatta városunkat, annak érdekében, hogy megbeszéljék a 2004-es évben sorra kerülő közös rendezvényeket. 4
2004 Zutphen, április Zutphen alpolgármestere, Adrian van Oosten megnyitotta a Muzehof Zeneiskolában a szatmárnémeti fotókból összeállított kiállítást. Egy Zutphen-i delegáció részt vett a Szatmárnémeti Városnapokon. 6o számítógépet ajándékoztak szatmárnémeti iskoláknak, melyeket zutpheni önkéntesek szereltek be. Zutphen, szeptember A Szatmárnémeti Szociális és Társadalomvédelmi Központ egy delegációja tapasztalatszerzésre 8 hétre Zutphenbe látogatott a Sutfene szervezethez. 2005 Zutphen, február Szatmárnémeti municípium egy delegációja Zutphenbe tett látogatást. A hollandiai Zutphen-Szatmárnémeti Testvérvárosi Bizottság részt vesz a városnapi rendezvényeken. Látogatást tesznek a Törvényszéken, a Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségén és egy horgászegyesületnél. Asztalitenisz-túrné a Torenstad szervezet rendezésében (Alexandru Contraş és Kees Samuels szervezésében). Zutphen, szeptember Elfogadásra kerül a Logo East I pályázat a Zutphen-i polgármesteri hivatal kezdeményezése, amelyet Szatmárnémetiben és az észtországu Tartu városában ültetnek gyakorlatba. A Zutphen-i tűzoltók első látogatása szatmárnémeti kollégáiknál. Zutphen, október A Szociális Ellátó Központ második csoportjának látogatása tapasztalatcserén a Sutfene szervezetnél. 5
Szatmárnémeti, november A gyakorlatba ültetett Logo East I program kielemzése a szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal humán erőforrás menedzsmentje tökéletesítése céllal. 2006 Zutphen, március A Logo East I. Projekt első hivatalos szemináriuma Arnold Gerritsen polgármester és Gert Vrieze, Zutphen város Törvényszékének elnöke látogatást tesz Szatmárnémetiben A holland Külügyminisztérium által finanszírozott Matra projekt megbeszéslése, pélyázatr a Sutfene egyesülettel közösen. Szatmári tűzoltók első látogatása Zutphen-ben, tapasztalatcsere. Alexandru Contraş és Kees Samuels ifi asztalitenisz versenyt rendeznek. Zutphen, Szeptember A szatmárnémeti APASERV Rt. Szakemberei tapasztalatcserén vesznek részt Zutphenben. Zutphen, Október Elfogadsra kerül a két város Szociális Közszolgálati Osztályainak közösen benyújtott projektje a szociális szolgáltatások menedzsmentjének javítása témakörben. Zutphen, október Hat szatmárnémeti horgász utazik horgászversenyre és tapasztalatcserére, az Ons Belang horgász-klub támogatásával. Zutphen, január 2007 Arnold Gerritsen polgármester meghívására a Romániai Iparosok Szövetsége Szatmárnémeti Fiókjának tagjai tapasztalatcserére Zutphenbe utaznak. 6
Zutphen, február Szatmárnémetiből rendőrségi delegáció tapasztalatcserére utazik Zutphenbe majd Apeldoornba. Látogatást tesznek a rendőrakadémián és a 112-es sürgőségi hívószám-központban. Logo East I. szeminárium Zutphen város Törvényszékének hivatalos delegációa jön Szatmárnémetibe tapasztalatcserére- A delegációt Gert Vrieze Törvényszéki elnök vezeti. Közös hangverseny és tapasztalatcsere a Zuthpen-i Muzehof zeneiskola és a szatmárnémeti Aurel Popp művészeti iskola tanulóinak részvételével. Logo East I. szeminárium Zutphen, szeptember Logo East I. Szeminárium Adrian van Oosten alpolgármester szakemberekből álló delegáció élén tapasztalatcserére jön az APASERV Rt-hez. Zutphen város delegációja Szatmárnémetibe jön az Európa Tanács Díszzászlójának átadási ünnepségére. Ebből az alkalomból Evelien és Gijs van Nus házaspárt Szatmárnémeti díszpolgáraivá avatják. Zutphen, november Coman Gelu törvényszéki elnök delegáció élén tapasztalatcserére utazik Zutphenbe, az ottani Törvényszék meghívására. 2008 Szatmárnémeti, január Elfogadásra kerül a közösen benyújtott Logo East II Satu Mare on MOVE pályázat, a humán erőforrás politika területén 7
Zutphen, március A Logo East II. Program keretében a Polgármesteri Hivatal delegációja Zutphenbe utazik. Szatmárnémeti, április Holland sszisztensnők és szakemberek tapasztalatcserén vesznek részt a szatmárnémeti Szociális Gondozó Központban a Sutfene egyesület szervezésében. Zutphen, április Joan de Zwart-ot, Flip Hatzman váltja fel a Testvérvárosi Bizottság élén. A Zutphen-i Polgármesteri Hivatal és a Testvérvárosi Bizottság tagjai részt vesznek a Szatmárnémeti vársonapokon. Zutphen, május Az Aurel Popp Művészeti Iskola diákjai látogatást tesznek Zutphenben és együtt koncerteznek a Muzehof zeneiskola növendékeivel, majd meglátogatják Amszterdamot. Kézilabda túrné Alexandru Contraş és Kees Samuels szervezésében. Szatmárnémeti, szeptember Zutphen-i tűzoltók delegációját vezeti Szatmárnémetibe a Tűzoltók napjára Henk Timmermans tűzoltóparancsnok. Itt ismerkednek meg a Sürgősségi Felügyelőség új kinevezett parancsnokával, Iulian Burz-al. Szatmárnémeti, szeptember Zutphen város törvényszéki delegációja látogat tapasztalatcserére a szatmárnémeti Törvényszékre. Szatmárnémeti, szeptember A Zutphen-i Környezetvédelmi Központ és a Wellfare Alapítvány környezetvédelmi szimpóziumra jön a szatmárnémeti Dumbrava Minunată óvodába. Zutphen, október Kereskényi Gábor alpolgármester vezetésével az APASERV Rt. delegációja tapasztalatcserén vesz részt Zutphenben az ivóvízellátás szolgáltatás témakörében. Az időskorúak foglalkoztatást célzó Matra-program nyitóülése. 8
2009 Zutphen, január Logo East II. képzés a Polgármesteri Hivatal alkalmazottainak részvételével. Szatmárnémeti, február Képzés szociális intézmények menedzserei számára a Matra-program keretében. Szatmárnémeti, március Zutphen-i delegáció Szatmárnémetibe látogat a testvérvásros kapcsolatok 40 éves évfordulóján megrendezésre kerülő ünnepi események előkészítsére. Elmar Scharff és Kim Brink DVD-t készít Szatmárnémetiben a 40 éves évfordulóra. Kees Samuels Szatmárnémetiben kispályás focipályát adományoz a városnak a 17-es és a Solidarităţii lakótelepeken. Szatmárnémeti, június A Casa Sătmăreană Alapítvány Igazgatótanácsi ülésén részt vesznek a hollandiai tagok is. Szatmárnémeti, június Képzés a Polgármesteri Hivatal alkalmazottai számára a Logo East II programban. Programzáró. Szatmárnémeti, szeptember Elmar Scharff további felvételeket készít a DVD-hez, amelyet a 40-ik évforduló tiszteletére készítenek Szatmárnémetiről. Zutphen, november 18 asszisztensnő különféle szatmárnémeti intézményektől 3 hetes képzésen vesz részt a Matra-program keretében a Sutfene egyesület szervezésében. 9