Magyarország külföldi megismertetése és a külpolitikai közgondolkodás elősegítése című évi pályázat megvalósult eredményei

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Magyarország külföldi megismertetése és a külpolitikai közgondolkodás elősegítése című 2007. évi pályázat megvalósult eredményei"

Átírás

1 Magyarország külföldi megismertetése és a külpolitikai közgondolkodás elősegítése című évi pályázat megvalósult eredményei 1. Társadalom és Európai- tanulmányok Intézete Alapítvány között megvalósuló XII. Savaria Nemzetközi Nyári Egyetem Európa Metamorfózisa programra Ft. A Miszlivecz Ferenc által vezetett nyári Egyetem fővédnöke és nyitóelőadója Göncz Kinga miniszter asszony volt. A nyári egyetem középpontba állította a kibővült Európai Unió szomszédságpolitikáját, különösen hangsúlyt helyezve a Balkán területén lévő országokkal való kapcsolatokra illetve Törökország és az EU viszonyára. Hangsúlyozottan foglalkozott a XII. Nyári Egyetem az európai konstrukció jelenével és jövőjével, az európai integrációt érintő új kihívások elemzésével, az újraéledő európai regionális együtt működések lehetőségeivel és kihívásaival, középpontba állítva a Visegrádi 4-ek együttműködését az új európai térben. A transznacionális fórumon magyar és külföldi diákok, akadémikusok, tudósok, civil szervezetek vettek részt. Meghívott magyar előadók: Göncz Kinga, külügyminiszter Bogyay Katalin, OKM, Külkapcsolatokért felelős államtitkár Hankiss Elemér, MTA, ISES Simon Robert, MTA, ISES Várszegi Astrik, Főapát, Pannonhalmi Apátság Laszlovszky József, CEU 2. Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma között a VI. Nemzetközi Gyermekbarát Fesztivál Ungvár programja Ft. A fesztivál alapját a béke gondolata adta. Hogyan tudunk társainkkal békében élni, hogyan tudjuk saját magunkban is békét teremteni. A résztvevők csoportjai pedagógusok segítségével a fesztiválzárásra e témában rövid műsorral készültek. A 15 éve újjáalakult Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma, amely a Nevelési Szocialista Internacionálé teljes jogú tagja, több országból, döntően éves gyermekek részvételével szervezte a fesztivált. A fesztiválon 100 magyar és külföldi gyerek vett rész. 3. Európa Jövője Egyesület megvalósuló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar megszervezésére Ft ben ünnepelte Magyarország és Európa Kodály Zoltán születésének 125-ik évfordulóját. Az Európa Jövője Egyesület ennek tiszteletére megszervezte a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart, 20 ország 80 fiatal tehetsége három hetes kecskeméti próba után készítette el Kodály koncertjét, amelyet Kecskemét mellett a budapesti Operaházban is bemutattak. A program szakmai vezetője Vásáry Tamás Kodály Zoltán Tanítványa. 1

2 Továbbá lehetősége volt a Világzenekarnak, hogy fellépjen Kodály szlovákiai-felvidéki városában Galántában és a brüsszeli Magyar Intézet segítségével a brüsszeli főtéren is. A szervezete Európai Civil Díjat nyert 2006-ban Brüsszelben. 4. Hubay-Art Művészeti, Vendéglátó és Szolgáltató Betéti Társaság között Kodály Zoltán születésének 125. évfordulójának tiszteletére adandó koncertekre Ft.. A pályázó által menedzselt Hubay Koncert Együttes fiatal roma zenészekből áll, akiknek az átlagéletkora 24 év. Az együttesnek az USA-ban, a Washingtoni Magyar Nagykövetség és a New Yorki Magyar Kulturális Intézet által szervezett Kodály Szimpóziumon adott elő. A program: Kodály műveinek tolmácsolása egy cigányzenekar által 5. Videopartner Videofeliratozó és Műsorgyártó Kft Diplomata Negyed című programra Ft. A pályázó az M2 Membrán című uniós magazinjának a gyártója. A pályázat célja egy olyan rendszeresen jelentkező műsorblokk az M2 Membrán című uniós magazinjában, amely a magyar külpolitikai aktuális problémáit mutatja be és elemzi a döntéshozók közvetlen bevonása segítségével. A havonta egyszer összesen 9 alkalommal jelentkező - műsorban állandó megszólalási lehetőséget kaptak a Külügyminisztérium vezetői, hazánk európai parlamenti képviselői, valamint a Magyar Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága vezetői. A műsor állandó résztvevői: a Külügyminiszter, a KÜM Államtitkára, az EP képviselők, a MOKB elnöke, a Magyar Országgyűlés EU integrációs Bizottságának elnöke. 6. Diplomata Magazin Kft között Cikksorozatok közlése négy hónapos periódusban programra Ft. Magyarország megismertetése, magyar művészek a nagyvilágban, tb. Konzulok tevékenysége határainkon túl, Magyarország megítélése a nemzetközi kapcsolatok terén a tudomány tükrében. Interjú 4x3 lapoldalon: Juhász Sándorral, a KÜM Protokollfőnökével. 100 tagú Cigányzenekar és a Magyar Állami Néptánc Együttessel.(magyar művészek a nagyvilágban) Elek Istvánnal, hazánk monacói tiszteletbeli főkonzuljával. ( a TB konzuli rendszerről) Vizi E. Szilveszterrel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével. (Magyarország megítéléséről) 7. Inform Média lapkiadó, Információs és Kulturális Kft étől Cikksorozat közlése a Romániában megjelenő Szatmári Friss Újság és az Adevarul de Arad című román nyelvű napilapokban programra Ft. A Romániában megjelenő Szatmári Friss Újság (10ezer példány/nap) című magyar és az Adevarul de Arad (25ezer példány/nap) című román nyelvű napilapok 8 hónapon keresztül, összesen 16 cikkben, A/3 formátumban céloldalakat készített a publikáció és a tudatformálás eszközeivel, hozzájárulva a térségben mintegy lakos pályázatban foglalt célkitűzéseinek 2

3 megismertetéséhez. Részletesen bemutatta a magyar kultúra, tudomány és történelem értékeit, jeles egykori és ma élő személyiségeit, valamint a magyarországi külpolitikai tevékenységet, külpolitikánk szerepvállalását az EU-ban. Szólt az EU tagállamként elkötelezett tevékenységünkről, az emberi jogok és alapvető szabadságok témaköréről, beleértve a nemzetközi kisebbségi jogok hatékony védelmét. 8. Folklór Kulturális Közalapítvány Csángó fesztivál megrendezésére Ft. A fesztivál fővédnöke Göncz Kinga külügyminiszter nyitóelőadást tartott a rendezvényen. A rendezvény célja Magyarország és a jászsági kistérség külföldi megismertetése, különös tekintettel a határokon átnyúló kistérségi együttműködésekre, a magyar-magyar kapcsolat erősítésére. A fesztiválhoz kapcsolódó Konferencia, az azon részt vevő előadók, meghívott szakemberek előadásaik, tanításaik során mutatták be, ismertették meg a térség történelmével, adottságaival, lehetőségeivel, az érdeklődőket. Előadók, illetve témák: Göncz Kinga külügyminiszter. Pröhle Gergely nagykövet Az oktatás és kultúra helyzete a csángó közösségekben. Dr. Felföldi László, MTA Zenetudományi Intézet Táncarchívumának vezetője A jászsági kistérség a XXI. Század elején. Győriné Dr. Czeglédi Márta, a JÖSZ alapító elnöke Nyárád-menti kistérség. 9.Szeged Biztonságpolitikai Központ VII. Szegedi Konferencia Közös nevező az Euroatlanti Integráció projektre Ft. A Szegedi folyamat továbbvitele a szakértelem, a tudás és a magyar tapasztalatok közvetítésével. Ezzel is kedvező feltételek teremtése a térségben a magyar működő tőke részére, valamint hozzáadott érték megjelenítése az EU regionális és biztonságpolitikájához. Ennek érdekében a fenti folyamat részeként, megújuló elemeként, együttműködve a Magyar KÜMal és az Esély a Stabilitásra Közalapítvánnyal a Szeged Biztonságpolitikai Központ Nemzetközi Fórumot szervezett. Felkért szervezetek és személyiségek: ENSZ, EBESZ, ET, EP, EU, NATO, SP, CEI, IPU. Parlament Külügyi Bizottsága, MEH, KÜM, NKÜM, GKM, MNB, IRM. Civil szervezetek: SAFERWORLD, SCSP, BP-i Demokrata Központ, Külügyi Intézet, SVKH, BHKK és a Magyarországon akkreditált nagykövetek. 10. Petőfi Irodalmi Múzeum között Nekünk ma Berlin a Párisunk Magyar Írók Berlin-élménye c. kiállítás katalógusának fordítására és nyomdai előkészítésére 1 millió Ft. A kiállítás 2007 márciusában nyílt meg a Tavaszi fesztivál keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A berlini Collegium Hungaricum megnyitása időpontjában a szervezők elvitték a kiállítást a német fővárosba. A kiállítás célkitűzése az volt, hogy megmutassa az adott időperiódusban milyen intenzitású hatást gyakorolt a német metropolisz közege az ott tartózkodó magyar írókra, képző-és előadóművészekre, illetve milyen megtermékenyítő hatással voltak ők a német, illetve egyetemes kultúrára. A kiállításhoz egy kétnyelvű katalógus is készült. 3

4 11. Antall József Alapítvány Nagyköveti Klub rendezvénysorozat folytatására Ft. Az Antall József Alapítvány személyi és intézményi kapcsolati rendszerére építve és a 2007-es év első felének sikeres tapasztalataira támaszkodva folytatta a nagyköveti Klub rendezvénysorozatot fiatal értelmiségiek, egyetemisták és főiskolások számára. A klub a közéleti klubok működését alapul véve a nemzetközi szinten releváns témákat feldolgozva működik a teljes nyilvánosság biztosításával, bárki számára elérhető módon, biztosítva a részvétel lehetőségét. 12. Félgömb Szolgáltató Bt Videó felvételek és híranyagok készítésére Ft. támogatást nyert. A Félgömb Bt. Által működtetett Euvideohu Videóügynökség videó felvételeket és híranyagokat készített az EU legfőbb döntéshozatali szerve, az ET - a magyar kormány tagjainak részvételével tartott - brüsszeli üléseiről. Ezeket az anyagokat ingyenesen a hazai regionális és helyi média rendelkezésére bocsátja között a HírTV. Európai Híradó című műsorsorozatát készítette. A KüM szabad felhasználására bocsátották az elkészült anyagokat 13. Európa Mozgalom Magyar Tanácsa a Magyar- Német Fórum megrendezésére Ft. támogatást nyert. A kétoldalú nemzetközi kapcsolatok között kiemelkedő az a sorozat, amely a Német Európa Mozgalommal közös rendezésében zajlik, immár 16 éve folyamatosan. E fórumok célja, hogy az európai integrációs folyamatban ágyazva vizsgálja és mélyítse a magyar-német gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatokat, fórumot adjon a két ország közvéleményét foglalkoztató európai integrációs vonatkozású megvitatására. 14. Lyceum Pro Scientiis Alapítvány Nemzetközi klub működtetésére Ft. A pályázót az egri Eszterházy Károly Főiskola hozta létre. Az alapítvány a külpolitika és diplomácia iránti érdeklődés erősítését, az ezzel kapcsolatos ismeretek bővítését, a civil szervezetek aktív külpolitikai szerepvállalását a következő formában kívánja megvalósítani: Nemzetközi Klub működtetése, vetélkedősorozat megrendezése az Észak-Magyarországi és az Észak-alföldi régióban, Nemzetközi konferencia rendezése. Célcsoport: Az Eszterházy Károly főiskola nemzetközi szakos hallgatói, középiskolai tanulók és oktatók, civil szervezetek vezetői és tagjai. A klub vendégei külpolitikai döntéshozók, vezetők, EU parlamenti képviselők, a regionális és a helyi nemzetközi kapcsolatok felelősei. A vetélkedőn diák vett részt. A vetélkedőre az EKF külön weboldalakat hozott létre. A vetélkedő részét képezi egy nyílt nap megszervezése. A nyílt napon a vetélkedő csoportnak egy általuk kiválasztott nemzetközi ifjúsági szervezetet mutattak be diáktársaiknak. A Nemzetköziség és regionalizmus című konferencia fő témája a civil szervezetek és az ifjúsági szervezetek szerepe volt. 4

5 15. Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesülete között Konferenciasorozat: Fogyatékkal az EU-ban. Projekt Ft. Célja, hogy az EU-ban évben belépett új tagországok mozgáskorlátozotti szervezeteivel megismertessék az Uniós szabályokat, elvárásokat, az uniós gyakorlatot továbbá azt, hogy hogyan támogatja a Magyar Köztársaság a fogyatékkal élő sorstársainkat. A konferenciasorozat egy tapasztalatcsere volt, ahol a magyar szakértők és döntéshozók mellett felszólalnak az Unióba újonnan belépett tagországok szervezeteinek képviselői is. Előadást tartott Perjési Klára országgyűlési képviselő, az Egészségügyi Bizottság tagja. A rendezvény fővédnöke Göncz Kinga miniszter asszony volt. 16. Két Zsiráf Kft között az Építsük együtt országunk arculatát c. cikksorozat megjelentetésére Ft. Zsiráf Diákmagazinban 1007.novembertől áprilisig építsük együtt országunk arculatát címmel külpolitikai cikksorozat jelent meg. Célja az ország külpolitikájának, valamint a diplomáciának a népszerűsítése volt. 17. HÖOK a Hallgatókért Alapítvány Konferenciák, kutatások, versenyek rendezésére Ft. Célja, hogy a visegrádi országok nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóival szakmai közösséget létrehozzon, amin keresztül bemutatásra kerültek a magyar kultúra és tudomány értékei, illetve a külpolitika eredményei. Továbbá országos Középiskolai Külügyi Tanulmányi versenyek szervezése. 5

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető

A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA. Bevezető A PANORÁMA VILÁGKLUB ALAPOKMÁNYA Bevezető A XXI. század új kihívások elé állítja a Föld lakóit, így bennünket, magyarokat is. A világban zajló folyamatok felerősítik a nemzeti és a nemzetek közötti együttműködés

Részletesebben

Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról

Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról Beszámoló a Hajdúdorogi Egyházmegye 2014. évi cigánypasztorációs munkájáról Az elmúlt esztendőben is igyekeztünk minél több olyan programot, eseményt szervezni mely a hátrányos helyzetű, cigány testvéreink

Részletesebben

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA

A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM JUHÁSZ GYULA PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAMJA Szeged, 2013. május 15. 1 SZTE JGYPK TEHETSÉGGONDOZÁSI PROGRAM Tartalom 1. A Program célja 2. A tehetséggondozás jelentősége

Részletesebben

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna vzsuzsa@elte.hu 2011. május 21. Nemzetközi GeoGebra Konferencia és Workshop

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna vzsuzsa@elte.hu 2011. május 21. Nemzetközi GeoGebra Konferencia és Workshop A magyar GeoGebra közösség Papp-Varga Zsuzsanna vzsuzsa@elte.hu 2011. május 21. Nemzetközi GeoGebra Konferencia és Workshop Miről lesz szó? Magyarország a nemzetközi GeoGebra térképen Magyarországi tevékenységek

Részletesebben

A rendelet célja. A rendelet hatálya

A rendelet célja. A rendelet hatálya Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testületének 26/2013.(VII.26.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatainak ellátásáról Hajdúhadház Város Önkormányzata képviselő testülete

Részletesebben

Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél

Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Hallgatói Hírlevél II. évf. 5. szám, 2009.02.24. szki@sek.nyme.hu Vitaest a válságkezelésről A gazdasági válság következtében megszűnt munkahelyek

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15-ei rendes, nyílt ülésére

ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15-ei rendes, nyílt ülésére ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. december 15-ei rendes, nyílt ülésére Hiv. szám: /2015. Tárgy: Javaslat 2016. évi Rendezvénytervek jóváhagyására Tisztelt Képviselő-testület!

Részletesebben

Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok. 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS 2015.12.01.

Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok. 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS 2015.12.01. Innovációs kihívások és lehetőségek 2014-2020 között XV. Nemzetközi Tudományos Napok 2016. március 30 31. KÁROLY RÓBERT FŐISKOLA GYÖNGYÖS FONTOS HATÁRIDŐK Előzetes jelentkezés és az egyoldalas magyar és

Részletesebben

Oktatási és Kulturális Minisztérium Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága. A Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága

Oktatási és Kulturális Minisztérium Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága. A Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága Oktatási és Kulturális Minisztérium Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága A Külföldi Magyar Kulturális Intézetek Igazgatósága 2006. évi szöveges beszámolója Harsányi Zoltánné h.igazgató Simoncsics

Részletesebben

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület!

Tárgy: Öregiskola Közösségi Ház és Könyvtár 2013. évi munkaterve. Tisztelt Képviselő-testület! 16. napirendi pont E- 166 Előterjesztő: Diószeghy Tünde képviseő Előterjesztést készítette: Balzó Edina Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek: 2013. évi munkaterv Előterjesztés Nagykovácsi

Részletesebben

KÁRPÁT-MEDENCEI FELADATOK A XXI. SZÁZADRA

KÁRPÁT-MEDENCEI FELADATOK A XXI. SZÁZADRA A jelenlegi globális pénzügyi-gazdasági rendszerünk megöl bennünket. a pénzvilág által diktált állandó növekedési kényszer rombolja a környezetünket, tönkreteszi a természetet és gyorsuló mértékben zsigereli

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele

Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele Az Ökoiskola Hálózat 319. Hírlevele 2012.05.15. 1. Környezetvédelmi díjban részesült a Mosonmagyaróvári Városi Kollégium 2. Ismét jelentkezik a Saláta hírlevél! 3. Süni és Sündörgő tábor 2012 4. Lezajlott

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007. évre A szervezetet 18 alapító tag hozta létre 2006-ban, és négyfős Elnökség vezeti. A szervezethez 2007-ben 3 új tag csatlakozott. Az Egyesület 2007. évben a tagok által befizetett

Részletesebben

Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról

Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról Beszámoló a MKNE 2004. évi munkájáról A 2004. év egy hároméves ciklus záró éve volt. Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy megfeleltünk az alapszabályunkban megfogalmazott célunknak: több módon is segítettük

Részletesebben

KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram. pályázati felhívás

KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram. pályázati felhívás KREATÍV EURÓPA (2014-2020) Kultúra alprogram pályázati felhívás EACEA 46/2014: Műfordítási projektek A Kultúra alprogram projektjeinek végrehajtása: műfordítási projektek. Bevezetés E felhívás alapja a

Részletesebben

A nevelési évben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontja

A nevelési évben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontja A nevelési évben tervezett jelentősebb rendezvények, események időpontja Kivonat a 2015/2016-os tanév intézményi Munkatervéből (a teljes szöveg a honlapunkon a Dokumentumok menüpontban olvasható) Szeptember:

Részletesebben

A Kormány 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelete az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról. 8. Záró rendelkezések

A Kormány 17/2012. (II. 16.) Korm. rendelete az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról. 8. Záró rendelkezések 1130 MAGYAR KÖZLÖNY 2012. évi 18. szám (2) A gyógyszerek és orvostechnikai eszközök közbeszerzésének zavartalan biztosítása érdekében az OEP az egészségügyi közszolgáltatókkal szerzõdést köthet az e rendelet

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7.

ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. ELŐTERJESZTÉS a Magyar Tudományos Akadémia 184. közgyűlésére 2013. május 7. Beszámoló a Magyar Tudományos Akadémia területi bizottságai 2012. évi tevékenységéről Készítette: Látta: Megtárgyalta: Bertók

Részletesebben

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője

Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 1. számú melléklet Pécs Megyei Jogú Város részletes fesztiválismertetője 2012 Az alább felsorolt és röviden ismertetett fesztiválok kívánják alkotni annak a városi programportfóliónak az alapját, amely

Részletesebben

2014 NOVEMBERI HÍRLEVÉL

2014 NOVEMBERI HÍRLEVÉL BIHAR-SÁRRÉT VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET 4100 BERETTYÓÚJFALU, KOSSUTH UTCA 25 WWW.BSVE.HU INFO@BSVE.HU 2014 NOVEMBERI HÍRLEVÉL Tisztelt Érdeklődők! Szeretettel köszöntjük a Bihar-Sárrét Vidékfejlesztési

Részletesebben

MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009

MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Adószám: 19668693-1-43 MAGYAR NUKLEÁRIS TÁRSASÁG 1111 Budapest, Műegyetem rakpart 3-9. R ép. III./317. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2009 Dátum: 2010. április 01. a szervezet képviselője 1. A Társaság bemutatása

Részletesebben

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR 2012. évi közhasznúsági jelentése. Az egyesület a 2012. évben is az Alapszabályban kitűzött célok és feladatok megvalósításának figyelembevételével végezte munkáját.

Részletesebben

A. Hírek B. Program C. A hírlevélről

A. Hírek B. Program C. A hírlevélről A. Hírek B. Program C. A hírlevélről **************************************** Csatlakozzon a Platformhoz! Lásd HÍVOGATÓ című cikkünket **************************************** A. Hírek 2013: A POLGÁROK

Részletesebben

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat

Amennyiben a hírlevél szövege ebben az e-mailben nem olvasható, kérjük, kattintson ide a HTMLváltozat ************************************************************************** 374. szám KULTÚRPONT HÍRLEVÉL 2011-01-28 ************************************************************************** Nemzetközi

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről

ELŐTERJESZTÉS. a Közgyűlésnek. a Társaság 2015. évi tevékenységéről MAGYAR-OROSZ MŰVELŐDÉSI ÉS BARÁTI TÁRSASÁG ELNÖKSÉG ELŐTERJESZTÉS a Közgyűlésnek a Társaság évi tevékenységéről Budapest, 2016. március ELŐTERJESZTÉS a Társaság évi tevékenységéről A határozati javaslat

Részletesebben

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA

PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA SZEKSZÁRD MJV POLGÁRMESTERI HIVATALA KÖZOKTATÁSI,MŰVELŐDÉSI ÉS SPORT OSZTÁLY 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. PÉNZÜGYI, SZAKMAI BESZÁMOLÓ A 2012. ÉVRE ÉS FELADATTERV 2013-RA 1 A SZEKSZÁRDI MADRIGÁLKÓRUS

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság MKT A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a 2011. évben végzett tevékenységéről Magyar Kriminológiai Társaság 1053 Budapest, Egyetem tér 1-3. Budapest, 2012. április 13. Magyar

Részletesebben

2016. évi munka és rendezvényterve.

2016. évi munka és rendezvényterve. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ - Művelődési Központ és Könyvtár - 2016. évi munka és rendezvényterve. Készítette: Csenger, 2015. október 21. szakmai vezető Az intézményünk

Részletesebben

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám

A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám A Pedagógiai és Közművelődési Intézmény Hírlevele 2012. március - 1. szám Az elektronikus hírlevél segítségével szeretnénk partnereinket időszakonként értesíteni az aktuális eseményekről, rendezvényekről,

Részletesebben

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről

HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről HÉT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 5/2003. (III.1.) sz. rendelete a község közművelődési feladatairól és azok feltételeiről Hét község Önkormányzat képviselő-testülete a kulturális javak védelméről

Részletesebben

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok

Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok. Érvénytelen pályázatok Romániai szervezetek által benyújtott pályázatok Pályázati Érvénytelen pályázatok Ikt. szám Pályázó neve Helység Pályázat címe Teljes költség 1.2. 2374/2009 1.4. 3397/2009 1.2. 1838/2009 Backamadarasi

Részletesebben

Kérem, hogy az alábbi halaszthatatlanság okán tárgyalandó indítványomat december 1-i közgyűlésen napirendre tűzni és megtárgyalni szíveskedjenek!

Kérem, hogy az alábbi halaszthatatlanság okán tárgyalandó indítványomat december 1-i közgyűlésen napirendre tűzni és megtárgyalni szíveskedjenek! Tisztelt felhasználók! Új képviselői kezdeményezés érkezett Benyújtó neve: Kohari Nandor E-mail címe: kohari@citromail.hu Kezdeményezés tárgya: Sürgősségi indítvány Leírás: Tisztelt Közgyűlés! Kérem, hogy

Részletesebben

MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 PROGRAM A dél-alföldi régió pedagógusképzésének fejlesztése és megújítása. Prof. Dr. Pukánszky Béla szakmai vezető

MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 PROGRAM A dél-alföldi régió pedagógusképzésének fejlesztése és megújítása. Prof. Dr. Pukánszky Béla szakmai vezető MENTOR(h)ÁLÓ 2.0 PROGRAM A dél-alföldi régió pedagógusképzésének fejlesztése és megújítása Prof. Dr. Pukánszky Béla szakmai vezető A pályázat fő célkitűzései Általános cél: A felsőoktatás szerepének bővítése

Részletesebben

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE 3. szám, 2015. március 3. szám - 2015. március Apró lépések a családokért Néhány évvel ezelőtt egy kolléganőm felhívott, hogy nem tudja, mit csináljon, ugyanis abortuszra

Részletesebben

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAI

A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS ELŐIRÁNYZATAI Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat a, F01 Általános közösségi szolgáltatások F01.a Törvényhozó és végrehajtó szervek I. ORSZÁGGYŰLÉS I. 1 1 Országgyűlés hivatali szervei 15 511,8 410,0 15 101,8 15

Részletesebben

Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1

Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzata 2/2005. ( I. 28.) rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól (egységes szerkezetbe foglalva) 1 Jászladány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete a

Részletesebben

A miniszteri keret 2001. II. negyedévi támogatásai a NKÖM felügyelete alá tartozó intézmények részére 667

A miniszteri keret 2001. II. negyedévi támogatásai a NKÖM felügyelete alá tartozó intézmények részére 667 666 NKA HÍRLEVÉL TARTALOMJEGYZÉK A miniszteri keret 2001. II. negyedévi támogatásai a NKÖM felügyelete alá tartozó intézmények részére 667 A miniszteri keret 2001. II. negyedévi nagyrendezvényi támogatásai

Részletesebben

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer

Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer 2015. Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer... 1 Oktatói, Kutatói Minőségértékelési Rendszer alapelvei és céljai... 3 Oktatói, Kutatói Minőségértékelési

Részletesebben

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Humán Ügyek Bizottsága Jelen vannak: Jegyzőkönyv készült a Humán Ügyek Bizottsága 2011. április 19-én 13:30 órakor megtartott rendkívüli üléséről

Részletesebben

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.)

A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A ROMÁNIAI MAGYAR DEMOKRATA SZÖVETSÉG IDEIGLENES INTÉZŐ BIZOTTSÁGÁNAK SZÁNDÉKNYILATKOZATA (Marosvásárhely, 1990. január 13.) A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a romániai magyarság közképviseleti és

Részletesebben

Áprilisi fotók Egészségnap: a rákból felgyógyult hölgyek hastánccsoportja, illetve életkép a piactérről Tizenöt éves a Maglódi Nők Klubja, számos jelmezt öltöttek fel ez idő alatt Frideczky Katalin dedikálja

Részletesebben

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK 2008. ÁPRILIS 17-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 702/2008 MELLÉKLETEK: 0 DB TÁRGY: Tájékoztató a Baranya Megyei Európai Információs Pont 2007. évi tevékenységéről

Részletesebben

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl

Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Múltunk, 2007/3. 155 165. 155 [ ] SZ. KOVÁCS ÉVA Az ellenség dezinformálása, avagy egy állambiztonsági kompromittálási akció az 1950-es évekbôl Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában az

Részletesebben

Összefoglaló A térségi vasutak szerepe Pro-Schiene dr.szili Katalin az Országgyűlés elnöke Mészáros Péter MKK elnök Andreas Geissler a Pro-Schiene

Összefoglaló A térségi vasutak szerepe Pro-Schiene dr.szili Katalin az Országgyűlés elnöke Mészáros Péter MKK elnök Andreas Geissler a Pro-Schiene Összefoglaló A térségi vasutak szerepe A mellék és szárnyvonalak jelene, jövője hazánkban és az Európai Unióban c. konferenciáról Magyar Közlekedési Klub 2007. június 22. Parlament Kongresszusi terme A

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyi Körkép kiadói és főszerkesztői bejegyzésének megváltoztatásával összefüggő kérdésekről

ELŐTERJESZTÉS. A Biatorbágyi Körkép kiadói és főszerkesztői bejegyzésének megváltoztatásával összefüggő kérdésekről ELŐTERJESZTÉS A Biatorbágyi Körkép kiadói és főszerkesztői bejegyzésének megváltoztatásával összefüggő kérdésekről A Biatorbágyi Körkép időszaki lapot Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011.

A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkaterve 2011. A BRÓDY SÁNDOR MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR SZAKMAI PROGRAMJA 2011.... 3 I. HELYZETELEMZÉS... 3 SWOT analízis... 3 II. ELÉRENDŐ CÉLOK 2011-BEN...

Részletesebben

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9

Karlovitz János Tibor (szerk.). Mozgás, környezet, egészség. Komárno: International Research Institute s.r.o., ISBN 978-80-89691-15-9 Mozgás és egészség KARLOVITZ János Tibor Miskolci Egyetem, Miskolc bolkarlo@uni-miskolc.hu Ebben a bevezető fejezetben arra szeretnénk rávilágítani, miért éppen ezek a tanulmányok és ebben a sorrendben

Részletesebben

Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve

Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve Az Ózdi Mûvelõdési Intézmények Lajos Árpád Honismereti Körének évkönyve Ózd, 2008 AZ ÓZDI MÛVELÕDÉSI INTÉZMÉNYEK (ÓMI) KIADVÁNYA Felelõs kiadó: Pappné Szalka Magdolna igazgató, Ózdi Mûvelõdési Intézmények

Részletesebben

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól

Beszámoló a. Petőfi Sándor Könyvtári, Közművelődési és Intézményfenntartó Központ 2013. évi szakmai, működési tapasztalatairól Mottó: A Kultúra fáján vannak ugyan fanyar gyümölcsök is amelyek termései a kultúrának, de ettől még a fa gyümölcsfa marad. Az, hogy mennyi a fanyar és mennyi a nemes gyümölcs a legtöbb esetben nem a fától

Részletesebben

1. Az Európai Unió 7 1.1. Az Európai Unió tagállamai 8 1.2. Az Európai Unió jelképei 9

1. Az Európai Unió 7 1.1. Az Európai Unió tagállamai 8 1.2. Az Európai Unió jelképei 9 Tartalomjegyzék 1. Az Európai Unió 7 1.1. Az Európai Unió tagállamai 8 1.2. Az Európai Unió jelképei 9 1.2.1. Az európai zászló 9 1.2.2. Az európai himnusz 10 1.2.3. Európa Nap, május 9. 10 1.3. Az Európai

Részletesebben

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke

Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága Elnöke Szám: 318-2/2007. ELŐTERJESZTÉS A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági

Részletesebben

0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről

0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről 0Jelentés a K 60635 azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről Általánosságban elmondható az a sajnálatos körülmény, hogy a felsőoktatás komoly színvonalcsökkenéssel

Részletesebben

Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1.

Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1. Nevelési program Tartalomjegyzék 1. A nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai... 3 1.1 Pedagógiai alapelvek... 3 1.2 Értékek... 3 1.3 A nevelő-oktató munka céljai...

Részletesebben

MI AZ EURÓPA TANÁCS? AZ EURÓPA TANÁCS TAGÁLLAMAI

MI AZ EURÓPA TANÁCS? AZ EURÓPA TANÁCS TAGÁLLAMAI www.coe.int MI AZ EURÓPA TANÁCS? Az 1949-ben létrehozott Európa Tanács politikai szervezet, amelynek célja a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság védelme mind a 47 tagállamában. A Franciaországban,

Részletesebben

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV

KÖZMŰVELŐDÉSI MUNKATERV 2016. ÉV ÖNKORMÁNYZAT MESZTENYŐ MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA 8716 MESZTENYŐ SZABADSÁ TÉR 6. TEL: 85/329-166, 30/408-9175 e-mail:honimesztegnyo@gmail.com MŰVELŐDÉSI HÁZ FALUHÁZ ERDEI ISKOLA KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének

Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Rákóczifalva Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének a 25/2004. (VII. 03.) a 12/2004. (IV. 30.) a 15/2009. (IX. 04.), a 16/2009. (IX. 29.), és a 16/2012. (IV. 27.), önkormányzati rendeletével módosított

Részletesebben

Pedagógiai Program. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium. Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim

Pedagógiai Program. Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium. Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim Pedagógiai Program Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium Deutsches Nationalitätengymnasium und Schülerwohnheim 2013 1. Bevezetés... 6 1.1. Az intézmény bemutatása... 6 1.2. Az intézmény környezete...

Részletesebben

I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével

I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével A 2015/2016-os tanév programjai rendezvényterv A tanév helyi rendje, ellenőrzési terv Szeptember A program 09. 01. Az első tanítási nap. A 2015/2016. tanévben a tanítási napok száma 181. Minden osztályban

Részletesebben

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019.

TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019. Munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodó integrált hallgatói és intézményi szolgáltatásfejlesztés a Szolnoki Főiskolán Munkaerő-piaci alkalmazkodás fejlesztése alprojekt

Részletesebben

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE OPAKFI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET 2007.ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉSE Budapest 2008. április 10. - 2 - I. Számviteli beszámoló Az egyesület a tevékenységéhez szükséges forrásokat az egyesület céljait szolgáló közhasznú-,

Részletesebben

Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Közhasznúsági jelentése a 2013. évi tevékenységéről

Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Közhasznúsági jelentése a 2013. évi tevékenységéről a Mozgássérültek Budapesti Egyesületének Közhasznúsági jelentése a. évi tevékenységéről Név: MOZGÁSSÉRÜLTEK BUDAPESTI EGYESÜLETE Székhely: Telephely: Pesti Központ Budapest, Hegedűs Gyula u.. Egyetemes

Részletesebben

Kommunikációs ügynökségi szolgáltatások/2013.

Kommunikációs ügynökségi szolgáltatások/2013. Kommunikációs ügynökségi szolgáltatások/03. Közbeszerzési Értesítő száma: 03/4 Beszerzés tárgya: Szolgáltatásmegrendelés Hirdetmény típusa: Tájékoztató az eljárás eredményéről/eu/0.08.9. EUHL Eljárás fajtája:

Részletesebben

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Nyírő Gyula Kórház a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. alapján Nyírő Gyula Kórház Közbeszerzési referens A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű

Részletesebben

K i s e b b s é g i H í r l e v é l

K i s e b b s é g i H í r l e v é l 6 Jogszabályváltozások...6 K i s e b b s é g i H í r l e v é l 2 0 0 8. 6. s z á m Miniszterelnöki Hivatal INFORMÁCIÓK JOGI A jogszabály lényege: A szülőt megilleti a közérdekű igényérvényesítés joga.

Részletesebben

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny

SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója. 2010/11. 1. szám. Kari Közlöny Kari Közlöny SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hivatalos tájékoztatója 2010/11. 1. szám Kari Közlöny A Kari Közlöny pdf-formátumban letölthető a JGYPK Internetes honlapjáról: www.jgypk.u-szeged.hu/kozlony

Részletesebben

VITAINDÍTÓ. Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája. Bárdi Nándor

VITAINDÍTÓ. Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája. Bárdi Nándor VITAINDÍTÓ Bárdi Nándor Látszat és való a budapesti kormányzatok támogatáspolitikája Ebben a vitaindítónak szánt tanulmányban 1 arra teszek kísérletet, hogy áttekintsem a budapesti kormányzatoknak a határon

Részletesebben

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről

Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről Beszámoló a Városi Könyvtár 2013. évi tevékenységéről 1 A könyvtár működési körülményei sokat javultak az utóbbi években, megfelelnek a törvényi előírásoknak, ami a fenntartó önkormányzat pozitív hozzáállásának

Részletesebben

Szlovénia Hírlevél. 2012. NOVEMBER hó

Szlovénia Hírlevél. 2012. NOVEMBER hó S Szlovénia Hírlevél 2012. NOVEMBER hó TARTALOM Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatásaerror! Bookmark not defined. A parlamentáris szlovén-magyar barátság csoportja hivatalos látogatása... Error!

Részletesebben

Általános rendelkezések. Alapelvek

Általános rendelkezések. Alapelvek Üllő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015.(III.07.) önkormányzati rendelete az önkormányzat közművelődési feladatairól, a helyi közművelődési tevékenység támogatásáról Üllő Város Önkormányzatának

Részletesebben

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31.

TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY. Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. 1. Szervezet adatai Név: TÁMOP -5.5.2-11/2-2012-0143 ZÁRÓTANULMÁNY Székhely: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Levelezési cím: 7720 Pécsvárad, Kossuth Lajos u. 31. Telefon: +36 30 3900105 Internet:

Részletesebben

BUDAPEST KÖRNYK RNYÉKI NÉPFŐISKOLAI SZÖVETS VETSÉG Milyen társadalmi t szüks kséglet hívta életre a civil kezdeményez nyezést? Az 1980-as évek második m felében újjáéledt a népfőiskolai mozgalom 150 éves

Részletesebben

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10.

KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mi történt a KSZR háza táján? Rovatvezető: Mikolasek Zsófia mikolasek.zsofia@jamk.hu 20/2326-626 VI. évfolyam 3. szám 2016. március KSZR Műhelynapok Szeged, 2016. március 9-10. Mikolasek Zsófia Ebben az

Részletesebben

Dr. Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Dr. Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet Történeti és elméleti alapok: Kisebbségtörténet. Nacionalizmuselméletek és kisebbségszociológia. Nemzetpolitikai stratégia. A nemzetpolitika dokumentumai. Dr. Kántor Zoltán, Nemzetpolitikai Kutatóintézet

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014

MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI ÉS KÖNYVTÁRI INTÉZETE, TURISTASZÁLLÓ ÉS HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 2014 Nagymágocsi Általános Művelődési Központ Petőfi Sándor Közművelődési és Könyvtári Intézete 6622 Nagymágocs, Szentesi út 40. MUNKATERV NAGYMÁGOCSI ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT PETŐFI SÁNDOR KÖZMŰVELŐDÉSI

Részletesebben

EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig

EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig Simon Tünde Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, pedagógiai fejlesztő EGYMI intézményfejlődés a szegregált gyógypedagógiai iskolától a modellértékű tudásbázisig A világszerte terjedő esélyegyenlőségi mozgalmak

Részletesebben

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola

EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS. TESSEDIKKEL A XXI. SZÁZADBA Második Esély Népfőiskola A mi szerepünk alig több rendezésnél, rendszerezésnél, adminisztrálásnál és az erők helyes ökonómiájának érvényesítésénél. (Karácsony Sándor:Új Szántás, 1948) EZERARCÚ NÉPFŐISKOLA FELNŐTTKÉPZÉSI TANÁCSKOZÁS

Részletesebben

MUNKATERV A TAKÁTS GYULA MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. KÖNYVTÁR VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ

MUNKATERV A TAKÁTS GYULA MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN 2015. KÖNYVTÁR VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ MUNKATERV A TAKÁTS GYULA MEGYEI ÉS VÁROSI KÖNYVTÁR KÖNYVTÁRELLÁTÁSI SZOLGÁLTATÓ RENDSZERBEN VÉGZETT MUNKÁJÁHOZ 2015. AZ INTÉZMÉNY SZÉKHELYE: 7400 KAPOSVÁR, CSOKONAI U. 4. AZ INTÉZMÉNY VEZETŐJÉNEK NEVE:

Részletesebben

Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések. 7 határozati javaslat mellékletekkel

Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések. 7 határozati javaslat mellékletekkel Előterjesztő: Dr. Solymos László alpolgármester Iktatószám: 23433-50/2013. Tárgy: Egyes önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságokat érintő tulajdonosi döntések Melléklet: 7 határozati javaslat mellékletekkel

Részletesebben

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása

Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása Demenciához kapcsolódó interprofesszionális szolgáltatások megalapozása TÁMOP-5.4.12-14/1-2015-0007 Online médiamegjelenések 2015. július 31-ig http://gyorplusz.hu/cikk/csak_a_jatek_szamit.html Csak az

Részletesebben

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PEDAGÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI

A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN AZ INFORMÁCIÓS TÁRSADALOM PEDAGÓGIAI ÖSSZEFÜGGÉSEI FORGÁCSNÉ GÖTTLER VIKTÓRIA A ZRÍNYI MIKLÓS NEMZETVÉDELMI EGYETEM JÖVŐJE AZ ÚJ ÉVEZRED EURÓPÁJÁNAK OKTATÁSI RENDSZERÉBEN A katonai felsőoktatás reformja az euro-atlanti csatalakozás jegyében történik. NATO

Részletesebben

Keresztény Munkásifjú Mozgalom 2003- as közhasznúsági jelentése

Keresztény Munkásifjú Mozgalom 2003- as közhasznúsági jelentése Keresztény Munkásifjú Mozgalom 2003- as közhasznúsági jelentése Az egyesület székhelye: Keresztény Munkásifjú Mozgalom (KMM-JOC) 6720 Szeged, Dugonics tér 12. Bankszámlaszám: Postabank és Takarékpénztár

Részletesebben

VILÁGSZERTE AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZÜNK

VILÁGSZERTE AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZÜNK H-1016 Budapest, Somlói út 51 H-1519 Budapest, Pf. 385 www.balassi-intezet.hu 2015. március 14. TELEFON +36 1 381 5122 E-MAIL sajto@bbi.hu VILÁGSZERTE AZ 1848-49-ES FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARCRA EMLÉKEZÜNK

Részletesebben

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS

20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS 20 ÉVES A NEMZETI KULTURÁLIS ALAP ORSZÁGOS ELŐADÁS-SOROZAT HARMADIK ÁLLOMÁS Hegyalja Fesztivál 2013. június 27. csütörtök 16.00 óra I. 20 éves az NKA programsorozat ismertetése A Nemzeti Kulturális Alap

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2013. május 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testületének 2013. május 30-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Véleményező bizottság: Beszámoló a Békés Városi Püski Sándor Könyvtár 2012. évi tevékenységéről Erdősné Sági Mária igazgató Békés Városi Püski Sándor Könyvtár Oktatási, Kulturális

Részletesebben

BVHSZC Szamos Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolája

BVHSZC Szamos Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolája Spekkerné Tánc Katalin Tagintézmény-vezetői pályázata 2016 BVHSZC Szamos Mátyás Szakközépiskolája és Szakiskolája készítette: Spekkerné Tánc kapja: Budapesti Vendéglátóipari és Humán Katalin Szakképzési

Részletesebben

Egyszerűsített beszámoló Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet, illetve közhasznú egyéb szervezet részére 2009.

Egyszerűsített beszámoló Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet, illetve közhasznú egyéb szervezet részére 2009. A szervezet megnevezése: FSF.hu Alapítvány A szervezet címe, telefonszáma: 2030, Érd Mátyás király u. 62 Adószám: 18247806 1 13 Bírósági bejegyzés száma: 11 Pk. 61063/7 Egyszerűsített beszámoló Az egyszeres

Részletesebben

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola. [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés]

Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola. [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés] Különös közzétételi lista - Alapfokú művészeti Iskola [229/2012. (VIII.28.)Korm. rendelet,23 (1) bekezdés] 1. a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Az iskola felvételit, tehetségvizsgálatot nem tart.

Részletesebben

ELFOGADOTT SZÖVEGEK Ideiglenes változat. 2014. évi mentesítés: Európai GNSS Ügynökség (GSA)

ELFOGADOTT SZÖVEGEK Ideiglenes változat. 2014. évi mentesítés: Európai GNSS Ügynökség (GSA) Európai Parlament 204-209 ELFOGADOTT SZÖVEGEK Ideiglenes változat P8_TA-PROV(206)09 204. évi mentesítés: Európai GNSS Ügynökség (GSA). Az Európai Parlament 206. április 28-i határozata az Európai GNSS

Részletesebben

Karmacsi Zoltán Márku Anita szerk., Nyelv, identitás és anyanyelvi nevelés a XXI. században Nemzetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye

Karmacsi Zoltán Márku Anita szerk., Nyelv, identitás és anyanyelvi nevelés a XXI. században Nemzetközi tudományos konferencia előadásainak gyűjteménye Szemle 107 A kötet e két kimondottan magyar etimológiai tárgyú anyagán kívül magyar szempontból is figyelemre méltó még MICHAEL KNÜPPEL cikke a magyar tambura távoli keleti előzményeiről (219 26), továbbá

Részletesebben

Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013.

Tisztelt Képviselő Testület! Személyi feltételek: Pályázatok: Beszámoló a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház tevékenységéről 2013. Tisztelt Képviselő Testület! 2012. szeptember 01-től önálló intézményként működik a Tárkányi Béla Könyvtár és Művelődési Ház, melynek feladat ellátási helye: a Könyvtár és a Tájház. Személyi feltételek:

Részletesebben

A Miniszterelnöki Hivatal a miniszterelnök munkaszervezete, amely gondoskodik a

A Miniszterelnöki Hivatal a miniszterelnök munkaszervezete, amely gondoskodik a A "Miniszterelnökség" fejezet a miniszterelnök munkáját, a kormány testületi működését szolgáló előirányzatokat, továbbá egyes, a kormányzati feladatok ellátását segítő szervezetek költségvetését tartalmazza.

Részletesebben

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól

MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 17/2000. (IX.25.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka Város kötelező önkormányzati közművelődési feladatairól (egységes szerkezetben a3/2007.(ii.06.), a 16/2009.(XI.2.), a

Részletesebben

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302

Pedagógiai program. Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 2013 Pedagógiai program Lánycsóki Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM 027302 1 Tartalom Köszöntő...4 Küldetésünk...5 1. Az intézmény nevelési programja...7 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról

Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról Összegző beszámoló a XI. Magyar Táncfesztiválról Idén is újdonságokkal gazdagodva rendeztük meg a Magyar Táncfesztivált 2015. június 15-21. között, Győrben. A hazai táncművészet szinte teljes palettáját

Részletesebben

RC SÁTORALJAÚJHELY 2009/2010 éves beszámoló

RC SÁTORALJAÚJHELY 2009/2010 éves beszámoló Rotary Club Sátoraljaújhely RC SÁTORALJAÚJHELY 2009/2010 éves beszámoló 2009. június 29-én megtörtént az előző Rotary év értékelése, és a klubvezetőség funkciójának átadása. Az RC soros elnöke örömmel

Részletesebben

Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről

Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2004. évi tevékenységéről Az 1935-ben alapított Magyar Könyvtárosok Egyesülete (továbbiakban MKE) az egyesületekről szóló 1989. évi II. törvény értelmében

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l

JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő l KÖZHASZNÚ TÁRSADALMI SZERVEZET Alapítva: 1972 http://eoq.hu 1026 Budapest, Nagyajtai utca 2/b. 1530 Budapest, Pf. 21 2128803, 2251250 Fax: 2127638 E-mail: info@eoq.hu JEGYZŐ KÖNYV az EOQ MNB Közgyű lésérő

Részletesebben