1 És ki szól a halottakért Értük ki harcol ki hallgatja meg őket ki öntözi virágaikat? Jó lesz vigyázni velem! Én egy besavanyodott, egyedülálló, nyilvánvalóan rendellenes érzelmi életet élő nő vagyok. Ki tudja, mire vetemedem a következő teliholdkor? Olvasnak Stephen Kinget, nem? A férjem sírjánál ülök egy fényesre koptatott, sötétzöld padon, és dühöngök. Kicsi, dísztelen, természetes kő, csak a neve áll rajta egyszerű betűkkel, tömören: Örjan Wallin. Puritán, már-már szájba rágós, pontosan olyan, amilyen ő volt. Saját maga rendelkezett a feliratról a Fonus temetkezési vállalatnál. Csak úgy ukmukfukk. Még beteg sem volt. Pontosan tudom, mit akart mondani a sírkövével: a halál a körforgás tökéletesen természetes része. Biológus volt. 5
Kösz, Örjan. Hetente többször is elüldögélek itt ebédidőben, és hétvégén is legalább egyszer kijövök. Amikor elered az eső, előveszek egy nejlon esőköpenyt, amelyet összehajtva be lehet tenni egy kis tasakba. Rettentő ronda, a mama szekrényében találtam. Itt, a temetőben sokunknak van ilyen esőköpenye. Minimum egy órát mindig elüldögélek a padon. Abban reménykedem, hogy ha elég állhatatosan járok ide, ki tudom csiholni magamból az illendő gyászt. Hogy azt ne mondjam, jobban lennék, ha rosszabbul lennék. Ha egyik zsebkendőt csavarnám ki a másik után, és még csak nem is figyelném sandán magamat, hogy igaziak-e a könnyeim. Kínos, de az időm felét azzal töltöm, hogy baromira haragszom rá. Piszok szökevény, miért nem tudtál vigyázni? A fennmaradó időben meg valami olyasmit érzek, mint egy gyerek, amikor tizenkét év után megdöglik a papagája. Hát ez van. Hiányzik az állandó társaság és a mindennapi szokásaink. Senki sem zörög az újsággal mellettem a díványon, már nem terjeng kávéillat, amikor hazaérek, és a cipőspolc is üresen tátong Örjan bakancsai és gumicsizmái nélkül. Ha nem tudom, hogy mi az a napisten, két betű, találgathatok, vagy kénytelen vagyok átugrani. A dupla ágy egyik fele állandóan be van ágyazva. A kutya se keres, senki sem kíváncsi rá, hol lehetek, nem ütött-e el egy autó. És senki sem húzza le a vécét rajtam kívül. Itt ülök tehát a temetőben, és hiányolom a vízcsobogást a vécéből. Elég hajmeresztő, Mr. King? Van valami a temetőkben, amiről mindig egy görcsös, másodosztályú stand-up komikus jut eszembe. Elfojtás és elhadart szavak, persze de ennyit igazán megengedhetek magamnak. 6
Mostanában úgy sincs jobb dolgom, mint a saját kis elfojtásaimmal bíbelődni. Örjan mellett tudtam, ki vagyok. Meghatároztuk egymást, végül is erre jók a párkapcsolatok. De ki vagyok most? Kiszolgáltatom magam azoknak, akik egyáltalán észreveszik a létezésem. Egyeseknek választópolgár vagyok, másoknak gyalogos, fizetésből élő, kultúrafogyasztó, humán erőforrás vagy lakástulajdonos. Vagy szakadt topok és csöpögő tamponok halmaza, száraz bőrbe kötve. Persze továbbra is hagyhatnám, hogy Örjan határozzon meg. Ezt a szívességet posztumusz is megteheti nekem. Ha Örjan nem lett volna, lehetnék szingli, harmincvalahány, tegnap láttam ezt a kifejezést egy újságban, a szőr felállt tőle a hátamon. Ehelyett még fiatal, gyermektelen özvegy vagyok; milyen tragikus, milyen végtelenül szomorú! Kösz, Örjan. Enyhe csalódottság gyötör. Azért vagyok csalódott, amiért Örjan fogta magát, és meghalt. Hiszen volt egy csomó közeli és távoli tervünk! Kenutúra Värmlandban, és mindkettőnknek előnyös nyugdíjbiztosítás. Örjan is csalódott lehet. Az a sok tajcsi, biokrumpli és többszörösen telítetlen zsír. Mire való volt mindez? Kérdezi a másodosztályú komikus, és sárga fogait vicsorítja. Néha Örjan helyében kapok dührohamot. Ez nem igazság, Örjan! Te, aki olyan jóindulatú voltál, aki annyi mindenhez értettél! Olykor a lábam között is érzek némi nyugtalan kis bizsergést, végtére öt hónap telt el férfi nélkül. Ettől meg megijedek nem vagyok én nekrofil? Örjan sírköve mellett egy iszonyatosan ízléstelen kő áll, valóságos monstrum. Fehér márvány, rajta aranyfelirat, angyalkák, 7
rózsák, madarak, ide-oda tekergő szalagok, sőt még egy helyes kis halálfej is vigyorog, persze kaszával. Maga a sír roskadozik a növények alatt, akár valami kertészet. Egy férfi- és egy női név áll a sírkövön egymáshoz közeli születési évvel, úgyhogy nyilván a gyermek árasztja el a szüleit a vegetációval. Néhány hete láttam először a gyászolót a monstrum mellett. Korombeli férfi, rikító paplankabátban, fején bélelt fülessapka. A sapó felső része elöl magasabb, olyan amerikaias, rajta felirat: erdőgazdák szövetsége. A pasas épp buzgón gereblyézettpalántázott az ültetvényen. Örjan sírján nem nő semmi. Ő nyilván úgy gondolná, egy helyes kis rózsabokor csak bajnak van, nem illik a temető élővilágához. Az Erdőgazda rendszeresen jön néhány naponként, dél körül. Folyton újabb növényeket meg tápoldatokat cipel. Látszik rajta, milyen büszke az ültetvényére, mintha csak a kiskertje volna az a sír. Legutóbb leült mellém a padra, oldalról rám sandított, de nem szólt egy szót sem. Fura szag terjengett körülötte, és csak három ujja volt a bal kezén.
2 A büdös életbe! Nem bírom azt a nőt, egyszerűen ki nem állhatom! Minek ül ez ott állandóan? Le szoktam rogyni egy kicsit a padra, ha befejeztem a munkát a síron, továbbgondolom abbamaradt gondolataimat, megpróbálok valami kapaszkodót találni, hogy átverekedjem magam a következő egy-két napon. Otthon, a tanyán képtelen vagyok gondolkozni, azt sem tudom, hol áll a fejem. Ha nem figyelek arra, amit csinálok, menthetetlenül kisebbfajta katasztrófa következik be, és egy nappal tovább gürizhetek. A traktort rávezetem egy kőre, és a hátsó tengelynek annyi. Vagy a tehén széttapossa a borjút, mert elfelejtettem megigazítani a melltartóját izé, a tőgyvédőjét. Egyetlen helyen szusszanhatok, a sírnál, de ott sem érezhe- 9
tem, hogy jogom van elüldögélni és gondolkozni, ha előbb nem gereblyézek, palántázok, gazolok egy kicsit. Erre ott ül a nő. Sápadt, mint egy kifakult színes fotó, mely éveken át a kirakatban állt. Kese, kókadt haj, vértelen arc, fehér szempilla és szemöldök, seszínű ruha, olyan világoskék vagy drapp. Egy drapp nő. Pofátlanság legalább rakna magára egy kis sminket vagy valami csillogó ékszert, mutatná, hogy érdekli, hogy néz ki, és mit gondolnak róla. A fakósága csak ezt üzeni: szarok a véleményetekre, nem is látlak benneteket. Én szeretem, ha egy nő külseje ezt sugallja: Nézz rám, nézd, mi mindenem van! Az ilyesmi hízeleg a hiúságomnak. Világítson a rúzsa, apró cipője legyen pántos meg hegyes orrú, és úgy póckolja fel a mellét, hogy verje ki a szememet. Nem számít, ha a rúzs egy kicsit elkenődött, ha a ruha szétreped a dudáján, ha hamis gyöngysort visel a jó ízlést senkin sem lehet számon kérni, a lényeg, hogy próbálkozzon. Kicsit mindig szerelmes leszek, ha látok egy középkorú nőt, akiről lerí, hogy egy fél napot szánt a külsejére, főleg ha hosszú műkörme és rendesen bedauerolt haja van, és tűsarkon billeg. Az ilyet legszívesebben ölbe kapnám, simogatnám, dédelgetném. Persze sohasem csinálom. Legfeljebb messziről látok ilyen nőket a postán vagy a bankban, mert a tanyán az állatorvoson és az inszeminátoron kívül nem nagyon fordulnak meg csajok. Ezek meg hosszú, kék gumikötényt és hatalmas csizmát hordanak, fejükön kendő, a kezükben kémcsövekben lötyögtetik a felajzott bikák spermáját. És akkor sem érnének rá ott maradni egy csésze kávéra, ha volna is időm bemenni, hogy főzzek nekik. Anya sokat nyaggatott a végén, hogy járjak szórakozni, ismerkedjek lányokkal. Mintha tucatjával teremnének készséges lányok minden bokorban, csak oda kéne menni, és kiválasztani 10
valamelyiket. Mint ahogy vadászszezonban az ember fogja a puskáját, és lő magának egy nyulat. Anya sokkal hamarabb tudta, mint én, hogy a rák lassan felfalja belülről, és én magamra maradok. Nemcsak a rengeteg munka szakad a nyakamba odakint, hanem azt is elvesztem, amit ő hosszú éveken át megadott nekem: meleg ház, frissen húzott ágy, kétnaponta tiszta overall, finom étel, mindig meleg kávé házi süteménnyel. Tömérdek vesződség volt ebben, amire addig nem is gondoltam: favágás, tűzrakás, gyümölcsszedés, mosás; minderre nekem nem jut időm. Az overallom merev a tehénszartól és a megsavanyodott tejtől, a lepedőm szürke, a ház jéghideg, amikor bemegyek, belerakok egy kanál Nescafét egy csésze meleg vízbe, és kész. És az a rohadt műbeles virsli minden áldott nap felrobban a mikróban. Mindig odakészítette a kávéscsészém mellé a Landot, a társkereső rovatnál kihajtva. Néha fel is hívott egy-egy hirdetést. De nekem sose szólt direktbe. Azt anyám nem tudta, hogy ma már nem tolonganak a köpülő körül szüzek, akiknek minden vágya, hogy elcsípjenek egy jóképű, nőtlen gazdát saját tanyával. Jó néhány éve már mind felhúzott a városba, mostanra óvónők meg ápolónők lettek, autószerelőkhöz meg kereskedőkhöz mentek feleségül, és rég azon törik a fejüket, mikor lesz meg a családi ház. Néha nyáron eljönnek a krapekjukkal meg egy kis szöszivel hátul a babaülésben, eldobják magukat a nyugágyon, és néhány hétig napozgatnak a szülők hajdani farmján. Carina, aki felsőben állandóan üldözött, és ha fűzte egy kicsit az ember, mindenre kapható volt, néha elkap a boltban a polcok mögött. Nyaranta kinyit a helyi bolt, néhány évig talán még tartja magát. Carina mintegy véletlenül elém ugrik, és elkezd keresztkérdésekkel bombázni, hogy megnősültem-e már, 11
van-e gyerekem, satöbbi. Ő a városban lakik Stefannal, aki raktáros a Domusnál, mondja diadalmasan, és látszik rajta, nem bánná, ha mindjárt elsírnám magam, hogy miről maradtam le. Egy nyavalyát. Talán annak a drapp nőnek is vannak öreg szülei, akiknél kedvére heverészhet nyaranta. De jó lenne néhány hétre megszabadulni tőle! Habár nyáron nincs nagyon időm kijönni, hacsak nem zuhog annyira, hogy el kell halasztani a kaszálást. Na és az a kő, amit olyan kitartóan bámul! Micsoda egy kő az? Mintha egy földmérő hajította volna oda, hogy jelezze a telekhatárt! Apa sírkövét anya nézte ki; nem mondom, kicsit csicsás, de látszik rajta az a nagy szeretet is, amivel kiválasztotta. Több hetet eltöltött vele, katalógusokat rendelt, meg minden. Naponta új és új ötlettel állt elő a díszítéssel kapcsolatban, a végén az összeset felhasználta. Az az Örjan vajon az apja, a bátyja vagy a krapekja volt? És ha már mindennap ki tud jönni, hogy a követ bámulja, miért nem képes egy szál virágot elültetni arra a sírra?