FEHÉR FÜZET 2001 A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda beszámolója

FEHÉR FÜZET 2001 A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Iroda beszámolója Felelôs szerkesztô és kiadó: DR. FURMANN IMRE Esetleírások: DR. BIHARY LÁSZLÓ DR. BODROGI BEA IVÁNYI KLÁRA DR. MUHI ERIKA Olvasószerkesztô: KOZMA ZSOLT Technikai asszisztens: MOHÁCSI MÁRIA MADARÁSZ SZILVIA A MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY kiadványa A sokszorosítás a TIPO-TOP, MISKOLC munkája MÁSSÁG ALAPÍTVÁNY, NEKI, FEHÉR FÜZET 2001, BUDAPEST

Tartalom Elôszó........................................................................... 7 I. Válogatás a NEKI 2001-ben érkezett ügyeibôl K. László (személyiségi jog megsértése iránti per)........................................ 12 K. Katalin (rendôrségi ügy)....................................................... 14 F. Mária (nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjai elleni erôszak)....................... 18 Sz. Andrea (orvosi mûhiba per).................................................... 22 M. község (önkormányzati visszaélés)............................................... 26 N. Ferencné (szociális ügy)....................................................... 31 K. István (rendôrségi túlkapás).................................................... 33 F. Terézia (kártalanítás és kártérítés)................................................ 35 Sz. György (kártalanítás)........................................................ 38 B. Jónás (rendôrségi ügy)........................................................ 41 G. Gábor (rendôrségi ügy)....................................................... 43 Cs. Kálmán (rendôrségi ügy)...................................................... 47 F. László (rendôrségi ügy)........................................................ 49 F. Gábor (gyermekvédelmi ügy).................................................... 51 A Józsefné (munkaügyi diszkrimináció).............................................. 54 E-i Pizzéria (vendéglátó-ipari diszkrimináció).......................................... 56 S. Presszó (vendéglátó-ipari diszkrimináció)........................................... 59 T. község (építési ügy).......................................................... 61 Z. P. szórakozóhely (vendéglátó-ipari diszkrimináció).................................... 64 N-i Cigány Kisebbségi Önkormányzat (kisebbségi- és helyi önkormányzat konfliktusa)........... 66 D. Veronika (lakásügyi diszkrimináció).............................................. 69 II. Statisztika a NEKI ügyeirôl....................................................... 73 III. A diszkriminációról............................................................. 77 IV. A NEKI...................................................................... 79

ELÔSZÓ Elôszó A Másság Alapítvány kurátoraként ebben az évben én kaptam a megtisztelô feladatot, hogy elôszót írjak az idei Fehér Füzethez. A Másság Alapítvány a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédô Irodát a '90-es évek elején hozta létre. Akkor, amikor már túl voltunk a rendszerváltás a szabadság kivívása miatt érzett eufórián, és egyre inkább kezdtünk szembesülni a demokrácia, a szabadság gyermekbetegségeivel. Akkor, amikor még általánosan nem társult a szabadság élvezetéhez az elengedhetetlenül szükséges ízlés, önkontroll és önmérséklet. Akkor, amikor kiszabadult a palackból a rossz, a mások iránti türelmetlen, elfogadásra képtelen, kirekesztô szellem is és nagyon úgy festett, nem lesz olyan erô, amely visszaparancsolja. A Másság Alapítvány alapítója nem tehetett mást: védelmet, pontosabban jogvédelmet kínált azoknak, akik nemzeti vagy etnikai hovatartozásuk miatt szenvedtek sérelmet a brutalitástól, de/és legalább annyira a hatósági közönytôl. A gyermekbetegségek tünetei közé kell sorolni a sok-sok belsô problémával kínlódó rendôrséget és a többi, az új helyzetre felkészületlen hatóságot, amelyek nem tudtak igazán mit kezdeni a problémával, nem nôttek fel hozzá, és talán éppen ezért sok esetben saját túlkapásaikkal tetézték a bajt. Mindenütt hozzá kell tennem: nagyon nagy tisztelet a kivételnek!!! Nem véletlenül használom a múlt idôt. Nem azt látom, és láthatja majd az Olvasó hogy ennek a korszaknak vége, csupán azt, hogy az elmúlt évek alatt változások történtek. Ha ezeket mi nem vesszük észre, nem értékeljük, nem lesz hiteles a fellépésünk. A múlt idô egyben személyes vágyamat, reményemet is jelzi: szeretném a közel múlt számláján tudni ezt a korszakot, minden ezzel kapcsolatos élményt, információt befejezett múlt idôbe tenni. Olvashatják majd e Füzetben azokat az ügyeket, amelyek esetében nem, vagy alig eredményesek a jog eszközei. Egyrészt azért, mert más mondhatni magasabb síkon jelennek meg a problémák, ezért a megoldásukat is elsôsorban a józan, elfogulatlan, humánus hozzáállás és nem a jog szolgáltathatja. Másrészt azért, mert a jog mint eszköz nem alkalmas társadalmi problémák kezelésére, márpedig esetünkben elsôsorban társadalmiemberi korlátokkal, szemlélettel kell harcolnunk. A társadalmi tudat formálásában azért továbbra is nagy szerep hárul a jogalkalmazókra: határozataikkal, ítéleteikkel kifejezhetik egy magatartás helyeslését vagy helytelenítését, és ha ezt kellô színvonalon, az emberek tiszteletét kiváltva végzik, képesek hatni a közvélekedésre. A jog tehetetlennek bizonyult A. Józsefné gyesen lévô fiatalasszony ügyében. Gondoljunk viszont arra: mibe került volna, ha munkáltatója bármelyik vezetôje vagy alkalmazottja odafigyel, és idôben értesíti munkahelye jogutód nélküli megszûnésérôl!? Vajon állíthatjuk-e teljes meggyôzôdéssel, hogy ezt a közönyt roma származásának köszönheti? Vagy csak az általánosan eluralkodó önzésnek, befelé fordulásnak a számlájára írhatjuk Nem lehet igazán a jog oldaláról közelíteni azt a minôsíthetetlen, a köz szolgálatával ellentétes magatartást sem, amit N. község jegyzôje tanúsít (polgármesteri megerôsítéssel), amikor jogellenesen akadályozza a helyi kisebbségi önkormányzat tervének pályázati finanszírozásból történô megvalósítását. Azért kedvencem ez az ügy, mert a helyi roma közösség a Segíts magadon, az Isten is megsegít jeligéjére szeretné magát kihúzni lehetetlen egzisztenciális helyzetébôl, a rájuk szórt megbélyegzô állításokkal szemben munkával szeretné megélhetését biztosítani. Ezt akadályozza a jegyzô! Vajon miért? Nyilvánvaló, hogy a törvényességi fel- r 7 s

FEHÉR FÜZET 2001 ügyeletet ellátó szervek álláspontjának ismeretében a végtelenségig nem tarthatja vissza pénzüket, de így lehet jó ügyeket lelassítani, a lendületet és a reményt! megtörni. Természetesen ebben az ügyben is felhasználhatók a jog eszközei, de talán itt jól látható, milyen nehéz táncba vinni azon hivatalnokokat, akiknek dolguk lenne a törvényesség helyreállítása érdekében fellépni! Lehet persze ötleteket adni az érintetteknek különbözô eljárásokra, perekre. A jogvédelem azonban alapvetôen nem a konfliktusok kiélezésében, hanem a demokratikus magatartás tanításában, példák felkutatásában, felmutatásában, a hivatalos jogalkalmazókat terhelô fokozott felelôsségtudat felébresztésében kell, hogy érdekelt legyen. Mert ezek szolgálhatják hosszútávon leginkább a kiszolgáltatottak ügyét, helyzetük javítását, elfogadásukat. Jó példákkal is találkozhattunk 2001-ben. T. község polgármestere, testületei mindent elkövetnek, hogy az embertelen körülmények között élô roma családok emberhez méltó lakhatáshoz jussanak. Településrendezési tervük azonban évek óta tartó egyeztetések prédájává vált. Hogy vajon mennyire megalapozottak a kritikák, amelyek akadályozzák immár évek óta az ügyet, nem tudjuk. De senkinek sem fogom elhinni, hogy ennyi év alatt ne tudtak volna kifundálni olyan megoldást, ami a település elképzelését, egyidejûleg pedig a mûemlék-és természetvédelmet is szolgálja, ha.! És itt a lényeg: ha az ügyet fontosnak tartanák. Szomorúan olvashatjuk a ma is még sokszor egyoldalú igazságszolgáltatás megnyilvánulásait. Persze, hogy nehéz a döntés, értékesnek hitt munkatársakért, rendôrökért állnak ki. Nagy a kockázata ennek a hozzáállásnak, hiszen a költôtôl tudjuk:.azért a víz az úr! A jogszolgáltatás gyengesége, ne adj' ég! elfogultsága a jogon kívüli nem jogszerû igazság-keresést erôsíti. Mint Olvasóink, a Füzet tanulmányozói meggyôzôdhetnek róla: 2001-ben már több olyan üggyel kellett foglalkozni, amelyekben az emberi méltóságot sértô magatartással szemben kerestek védelmet az emberek. Ez a tény egyfajta fejlôdési folyamatot jelez: az érintettek is érzékenyebbekké váltak, állampolgári öntudatuk megerôsödött, és egyre inkább érvényesítik jogukat az egyenlô bánásmódra, a minden embert megilletô tiszteletre. Ha változásokról beszélünk, az is észreveendô, hogy mintha nyitottabbak lennének a túloldalon a tárgyalásos megoldások iránt, a hibák kijavításában, jóvá tételében. Ezt példázza a Z.P. szórakozóhely ügye többek között. Ügyeink, kérelmeink intézése, pereink lefolytatása során mindannyian érzékeljük, hogy ahogy mondani szoktuk minden ember-függô. Ahol józan, jó szándékú, emberséges ügyintézô (hivatalnok, rendôr, ügyész, bíró) intézkedik, ott a nehéz esetekre is találtatik megoldás. Ahol azonban olyan emberre van bízva a döntés, aki saját lelki bajaival küszködik, indulataival bánni nem tud, ott baj van! Szeretném remélni, hogy eljutunk odáig: a romák esetében sem lesz másról, többrôl szó, mint bárkiében. Elôítéletek, elfogultságok nélküli bánásmódra számíthatnak, és nekik sem kell majd mással, mint az embermivoltunkból eredô esetlegességekkel megküzdeni. Nagy költônk, Radnóti Miklós saját koráról szóló tanú-vallomása így kezdôdik: Oly korban éltem én a földön, amikor.. Úgy gondolom, a Fehér Füzettel mi is vallunk korunkról, mi ilyen korban élünk a földön ÉLIÁS SÁRA r 8 s

Válogatás a NEKI 2001-ben érkezett ügyeibôl esetleírások

FEHÉR FÜZET 2001 K. László (személyiségi jog megsértése iránti per) A Magyar Fórum közéleti hetilap 2001. június 28-i számában cikk jelent meg Cigányok rémuralma P.-on címmel. A cikk egy olyan nem roma család életérôl szól, amely néhány évvel ezelôtt Budapestrôl a Pest megyei P. községbe költözött. Az írás szerint az otthonából elûzött H. E. és családja már másfél hónapja vasútállomásokon, vonatvagonokban, jobb esetben ismerôsöknél húzza meg magát éjszakára. Az újságíró a történtekért teljes egészében a helyi cigányságot teszi felelôssé. Az újságcikk annak a Pest megyei településnek a mindennapjaiból villant fel néhány pillanatot, amely már korábban is a NEKI figyelmének középpontjában állt, hiszen hónapokon keresztül forrongó indulatok jellemezték mind ezt, mind pedig a szomszédos falut 1. Az általunk tehát igen jól ismert község eddig is viharos történetéhez újabb adalékul szolgált az idén nyáron megjelent cikk. Az újságcikk számtalan túlzó és általánosító megállapítást tartalmaz, s ezeket nem véleményként, hanem tényként említi. A cikk bevezetôjében a következôk olvashatók: P.-on a cigányok gyilkolják, kegyetlenül megkínozzák, majd földönfutóvá teszik a magyarokat. Az egyre inkább kiterjedô roma térhódítással szemben a helybeliek egyelôre a közönyt tartják a legcélravezetôbb magatartásnak. Az írás további részei is több olyan kitételt tartalmaznak, amelyek szerint a P. településen élô romák mindegyike (azaz életkorra, nemre való tekintet nélkül minden ott élô roma) bûnözô. Az elsô bekezdés le is szögezi: Az 1800 lelket számláló Pest megyei P. község nem a jelenlegi államhatárokon túl, hanem a Magyar Köztársaság kellôs közepén található a térképen, de az ott élô háromszáz cigány a legváltozatosabb és gyakran kegyetlen bûntettek elkövetésével mégis rettegésben tudja tartani az egyelôre még többségi magyarokat.. A már említett család házáról a cikk szerzôje azt írja, hogy oda a cigányok eddig nyolcszor törtek be. A cikk egy késôbbi részében az újságíró megjegyzi: a jegyzôkönyv adatai szerint a betörôk akik nem lehettek mások, csak cigányok közel félmillió forint értékû vagyontárgyat rámoltak ki.. Ezt követôen a helyi viszonyok szemléltetésére a következôket olvashatjuk: A [családi házban lévô] konyhában összeverôdött közeli és távolabbi szomszédok közül mindenki fél a helyi cigányoktól., illetve a késôbbiekben a helyi cigánymaffia kerül említésre (igaz, a szerzô a romák egy kisebb csoportját érti ez alatt). Összességében elmondható, hogy a cikk olyan általánosításokat, valótlan kijelentéseket tartalmaz a p.-i cigányságról, amelyek nemcsak hogy nincsenek alátámasztva, de jellegükbôl fakadóan is képtelenségnek tekinthetôk. A kijelentések mind tartalmilag, mind a tárgytól elvonatkoztatva, pusztán általános síkon szemlélve is olyan rendkívül megalázó, sértô, becsmérlô és teljességgel hamis állításokat tartalmaznak, hogy azok miatt az érintettek, azaz a p.-i cigányság egésze megütközve olvasta a cikket, és a nem roma lakosság körében is felháborodást váltott ki. A lap említett számának megjelenése után elsôként a közeli N. kisebbségi önkormányzatának vezetôje figyelt fel az írásra, és tájékoztatta róla a P. községben mûködô kisebbségi önkormányzat elnökét. Egyidejûleg a településen lakók között is elkezdett terjedni annak híre, hogy a sajtó ismét foglalkozik községükkel 2. 1 ld. Fehér Füzet 2000 10.o. és 12.o. 2 A hivatkozott esetek kapcsán az incidensek idején viszonylag sokszor adtak hírt az eseményekrôl országos napilapokban, illetve egy hosszabb írás is megjelent egy hetilapban. r 12 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL K. László is felháborodással olvasta az újságot, s a helyi kisebbségi önkormányzat elnökével közösen úgy döntöttek, hogy lépéseket tesznek a település roma lakosságának érdekében. A lap megjelenését követôen az n.-i kisebbségi önkormányzat elnöke a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyûlési Biztosához fordult, sérelmezve a lapban megjelent állításokat. Az ombudsman az újságíró ellen közösség elleni izgatás bûntette miatt feljelentést tett az ügyészségnél, az ügyben azonban még nyomozás sem indult, mivel az ügyészség az eljárás megindítását megtagadta. K. László a NEKI közremûködésével polgári peres eljárást indított, személyiségi jog megsértése miatt. A per megindítását megelôzôen számos problémával kellett szembenéznünk, különösen a felperesek száma, a keresetlevél hivatkozási alapja, és a követelhetô igények tekintetében. Megfontoltuk azt a lehetôséget is, hogy esetleg több felperes szerepeljen az ügyben. Az újságcikk ugyanis a p.-i roma lakosság egészére vonatkozóan tartalmaz (hamis) állításokat, így a személyiségi jogok sérelme valamennyiüknél fennállt. Mivel a magyar jog a személyiségi jogok körében nem ismeri a közérdekû kereset 3 intézményét, esetünkben két lehetôség merült fel: egy jelentôs számú érintett részvételével indított per, vagy egyetlen személy nevében beadott kereset. Tekintettel arra, hogy az elôbbi esetben technikai, illetve gyakorlati nehézségek léphetnek fel, az utóbbi mellett döntöttünk 4. Újabb problémával szembesültünk, amikor a keresetlevél, illetve az érvényesíteni kívánt igény konkrét alapját kerestük. A cikk ugyanis kétségtelenül tartalmaz emberi méltóságot sértô elemeket, azonban konkrétan nem nevezi meg K. Lászlót, illetve a cikkbôl közvetlenül nem is azonosítható a személye 5. Ha a felperes személye konkrétan nem azonosítható, akkor nehézséget okozhat annak bizonyítása, hogy a sérelmes állítások érintették a felperes emberi méltóságát és jó hírnevét. A jogirodalom említi, hogy Az emberi méltóság sérelme megvalósulhat valamely nem, népcsoport, faj, felekezet, nemzetiség kisebbrendûségét hirdetô és kifejezô magatartással. Az ilyen magatartás e csoport minden egyes tagjának emberi méltóságát sérti, így az orvoslást bárki kérheti, akit a sérelem érint. 6. Ugyanígy jelentôs hivatkozási alapot nyújtott számunkra a Monori Városi Bíróság 1998. június 25-i ítélete egy diszkriminatív álláshirdetés kapcsán 7. A mi szempontunkból az ítélet legfontosabb része az, amelyben a bíróság kifejti: a felperes a bíróság kérdésére a tárgyaláson meggyôzô módon kifejtette, hogy a hirdetés szövege benne megütközést keltett, sértette életkorában és nôi méltóságában, különös tekintettel arra, hogy egyébként az alperes által sem vitatottan minden más a hirdetésben megfogalmazott feltételnek megfelelt volna.. Ez az érvelés esetünkben is arra vezethet, hogy a bíróság elfogadja álláspontunkat, miszerint K. László emberi méltóságán és jó hírnevén esett csorba azáltal, hogy a sajtóban egy olyan nagyobb közösségre vonatkozóan jelentek meg valótlan (megalázó és lealacsonyító) állítások, amely közösségnek K. László is tagja, ugyanis ô is P.-n élô roma állampolgár. A sajtóközleményben szereplô kijelentések nem tekinthetôk véleménynek, hanem olyan tényállításoknak, amelyek valótlansága (a fentebb idézett részek tanúsága szerint is) nem kétséges. Ilyenformán K. László személyét hátrányosan ítélhetik meg, emberi méltóságán, jó hírnevén esett csorba. Következésképpen a Polgári Törvénykönyv adta lehetôségekkel élve a következôket kértük a bíróságtól: állapítsa meg a jogsértés elkövetését, tiltsa el az alpereseket a további jogsértéstôl, kötelezze az alpereseket megfelelô elégtétel adására, és kötelezze az alpereseket 100.000 forint nem vagyoni kár megfizetésére 8. Továbbá kértük a bíróságot, kötelezze az alpereseket, hogy a M. F. következô számában az alábbi szöveggel nyilatkozatot tegyenek közzé: A Magyar Fórum 2001. június 28-i számában Cigányok rémuralma P.-n címû újságcikkben megsértettük a P.-n élô cigány lakosság emberi méltóságát és becsületét, ezért valamennyiüktôl ez úton kérünk bocsánatot.. A felperest dr. Furmann Imre képviseli. Az ügyben 2002. március 1-én lesz az elsô tárgyalás. 3 Másnéven actio popularis; azaz több személy érdekében, más által indított kereset 4 Bár ehhez az is hozzátartozik, hogy lényegében K. László volt az a személy, aki határozottan vállalta a perbeli részvételt. 5 Az újságíró egy helyen leír egy monogramot, azonban ez a személy nem fordult a NEKI-hez. 6 Jobbágyi Gábor: Személyi és családi jog. Szent István Társulat, Budapest, 2000 7 Az ítélet teljes szövegét ld.: Fundamentum, 1998/4. szám, 75.o. A bíróság döntése azért érdekes, mert olyan felperes esetében állapította meg személyiségi jogainak megsértését, aki közvetlen kapcsolatban nem állt az alperes céggel, illetve annak hirdetése közvetlenül rá nem vonatkozott. 8 Ptk. 84. (1) a), b), c), e) pontjai r 13 s

FEHÉR FÜZET 2001 K. Katalin (rendôrségi ügy) 1998. augusztus 17-én az esti órákban K. Katalint és családját a lakásukba behatolva két férfi támadta meg a Fejér megyei E. városban. K. Katalint és édesanyját bántalmazták, aminek következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A támadók jelentôs kárt okoztak a lakás berendezéseiben is: körülbelül 300 000 Ft-os kár keletkezett. A támadók egyikét a d.-i Városi Bíróság 2001. április 10-én magánvádas eljárásban bûnösnek találta könnyû testi sértés, illetve becsületsértés vétségében és 100 000 Ft. pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet a Fejér Megyei Bíróság helyben hagyó végzésével 2001. szeptember 21-én emelkedett jogerôre. A fentiek elôzménye egy 1998 júliusában lezajlott vita volt, amikor K. Katalin édesanyja és egy közeli szomszédjuk összeszólalkozott, és a vita közben tettlegességre is sor került. K. Katalin választotta szét a vitatkozókat, ám az ismerôs asszony azzal fenyegetôzött, hogy ezt nem hagyja annyiban. Ezt követôen, augusztus 17-én este megtámadták K. Katalint és otthon tartózkodó édesanyját. Az ablakokat téglával bedobták, a lakásban pedig számos dolgot összetörtek. K. Katalin öccse csak késve érkezett haza, így már nem tudott közbelépni. A család még aznap feljelentést tett az e.-i rendôrkapitányságon. A nyomozást rongálás, magánlaksértés és könnyû testi sértés vétsége miatt rendelték el, és a d.-i rendôrkapitányság folytatta le. Tekintetbe véve, hogy a feljelentésben az elkövetôt is megnevezték, a nyomozati cselekmények sem hatékonyságukban, sem gyorsaságukban nem érték el a megfelelô fokot. Nem végeztek alapos vizsgálatot a cselekmény elkövetésének helyszínén (mindössze egy azonosításra alkalmatlan lábnyomot rögzítettek), az okozott kárt pedig 67 000 Ft-ban határozták meg. A sértettek állítása szerint a nyomozás nagyon lassan folyt, és kétséges volt, hogy érdemi eredményre vezet-e. Ennek megfelelôen 1999. február 3-án a nyomozást a d.-i Városi Ügyészség megszüntette, arra hivatkozva, hogy az eljárás alatt nem nyert bizonyítást, hogy a bûncselekményt a gyanúsított követte el. Egyebekben a határozat indokolása annyit tartalmaz, hogy a gyanúsított következetesen tagadta a cselekmény elkövetését, védekezését tanúk is megerôsítették, valamint K. Katalin apja vallomásaiban ellentmondások voltak, így az nem alkalmas bizonyításra. Ezen túlmenôen az ügyészség arról rendelkezett, hogy a könnyû testi sértés vétsége vonatkozásában az iratokat áttette a d.-i Városi Bírósághoz magánvádas eljárás lefolytatása céljából. A határozat ellen bejelentett panasznak helyt adva a Fejér Megyei Fôügyészség elrendelte a nyomozás folytatását. Határozatában a fôügyészség is rámutatott a nyomozás hiányosságaira, és határozottan utalt arra, hogy azokat pótolni kell. 1999. szeptember 29-én a d.-i rendôrkapitányság ismételten megszüntette a nyomozást arra hivatkozva, hogy a nyomozás folytatására adott ügyészi utasításban foglaltak elvégzése ellenére a gyanúsítottra nézve nem merültek fel újabb terhelô adatok. A határozat indokolása azonban arról tanúskodik, hogy az újonnan lefolytatott nyomozások inkább a gyanúsított, mint a sértettek állítását támasztották alá. A rendôrség a korábban elmulasztott vagy rosszul végzett nyomozati cselekmények után csapdába került: a nyomozás megszüntetése miatt benyújtott panaszok ugyan alaposak, hiszen nem nehéz rávilágítani a nyomozás hiányosságaira, a késedelem azonban már nem orvosolható. Nyomok tûnnek el, az emlékezet meg- r 14 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL kopik, a gyanúsított pedig idôt nyer alibijének igazolásához (ez utóbbi vonatkozásában megjegyzendô, hogy a gyanúsított által felhozott alibik gyakorlatilag sorra megdôltek, a rendôrség szerint azonban ez nem támasztotta alá a sértettek állításait) 1. Ez a probléma lényegében az egész nyomozati szakra jellemzô volt. A fenti megszüntetô határozatot 1999. november 10-én a d.-i Városi Ügyészség hatályon kívül helyezte, és a nyomozás folytatását rendelte el. 2000. január 14-én a d.-i rendôrkapitányság a nyomozást ismét megszüntette. A határozat indokolása kifejti, hogy a gyanúsított tekintetében a sértettek vallomásán kívül terhelô adat nem állt a hatóság rendelkezésére, és figyelembe véve a gyanúsított vallomását alátámasztó több tanú vallomását, nem lehet kétséget kizáróan bizonyítani azt, hogy [a gyanúsított] elkövette a terhére rótt bûncselekményt és ez a nyomozás folytatásától sem várható. A panaszra reagáló ügyészségi határozat hatályában fenntartotta a rendôrség határozatát, hozzátéve, hogy a sértettek és jogi képviselôjük által részletezett nyomozás során elkövetett hibák a késôbbiekben nem voltak orvosolhatók, így nem is vihettek közelebb a probléma megoldásához. Ez igen érdekes megállapítás, hiszen jóváhagyja a rendôrség mulasztásait. Ugyanakkor azt a fontos kérdést is felveti, hogy mit tehet a kárt szenvedett sértett ilyen helyzetben: amikor az állami büntetôhatalom nem volt elég hatékony, akkor vagy az önhatalom útjára lép, vagy a hatóságok ellen fordul, és ellenük keres jogorvoslatot. Az ügyészség határozata elleni panaszt a Fejér Megyei Fôügyészség elutasította, bár az indokolás egy ponton a következôt tartalmazza: A rendelkezésre álló bizonyítékokat mérlegelve magam is úgy ítélem meg, hogy azok a vádemeléshez és a törvényes elítéléshez nem elégségesek, ezért a nyomozás megszüntetésére indokoltan került sor. [ ] A határozat meghozatalakor, de a vád emelésekor is mérlegelni kell a bizonyítékokat, s mert közvádas bûncselekmény esetén a vádat az ügyész képviseli, törekedni kell a megalapozatlan vádemelés elkerülésére.. Hozzáteszi: A vizsgált ügyben a feltárt bizonyítékok az ügyészség megítélése szerint a vádemeléshez nem elégségesek, így nincs mód arra, hogy a bizonyítékok mérlegelését a bíróság végezze el a közvádra üldözendô rongálás, magánlaksértés bûncselekményekben. A fenti érvelésnek van néhány érzékeny pontja. Legelôször is az, hogy a panaszt nem tartalma miatt utasítja el, így az eljárás megszüntetését nem érdemben hagyja helyben, hanem pusztán azért, mert az ügyészség is belátta, hogy a nyomozás már nem vezethet eredményre. Ezzel nem is lenne baj, ha maga a hatóság nem ismerte volna el korábban, hogy a nyomozás során hibák történtek. A tények ismeretében azonban azt is tudjuk, hogy ezek nem azért történtek, mert az ügy bonyolult volt, hanem mert a rendôrség mulasztott, illetve késlekedett. Ha ez nem így történt volna, akkor megalapozottan lehetne vádat emelni. Mindazonáltal valóban kerülni kell a megalapozatlan vádemelést. A gond azzal van, hogy nagyon keskeny a határ aközött, ha a megalapozatlan vádemelés elkerülése azt szolgálja, hogy valakit (valakiket) alaptalanul ne vonjunk eljárás alá, vagy ha arra szolgál, hogy ne érje presztízsveszteség az ügyészséget (holott a bûncselekményt igen valószínûen a terhelt követte el). Álláspontunk szerint ez utóbbi szólt a nyomozások megszüntetése mellett. Másrészt az indokolás a közvád fogalma mögé bújik. Érvelését arra alapozza, hogy ilyen esetekben az ügyész viseli a felelôsséget az ügyek megalapozottságáért. Ezzel burkoltan azt is kimondja, hogy mivel az eljárásban könnyû testi sértés miatt is nyomoztak, és ezért az iratokat magánvádas eljárás lefolytatása céljából áttette a bírósághoz igazának bizonyítása terhelje majd a sértettet, mint magánvádlót. Ez azonban azért ütközik nehézségbe, mert a magánvádlónak ugyanazt a tényállást kell keresztülnyomnia a bíróságon, amely miatt feljelentését megtette. A magánvádlónak azonban nincs hatósági jogköre, így nyomozati jogköre sincs, magánvádas eljárásban pedig igen szûk körre korlátozódik a nyomozás. Ezzel tehát az ügyészség gyakorlatilag magára hagyta a sértettet. 1 Érdemes megemlíteni néhányat az alibik közül. A gyanúsított kezdetben azt állította, hogy a kérdéses idôpontban barátaival Budapesten volt moziban. A filmbôl, amit állítólag láttak sem ô, sem társai, egyetlen részletet sem tudtak idézni. Késôbb azt is állította, hogy Budapest felé rendôrök igazoltatták a közúton; az aznapra vonatkozó rendôrségi iratokban ennek nem volt nyoma. Végül arra hivatkozott, hogy az egész éjszakát egy panzióban töltötte egy hölggyel, de azt nem volt hajlandó megmondani, hogy kivel. A bizonyítás egy késôbbi szakaszában ez a védekezése is megdôlt. r 15 s

FEHÉR FÜZET 2001 Az iratok áttétele után tehát megindult a magánvádas eljárás a d.-i Városi Bíróságon. A sértetteket Dr. Bólyai János ügyvéd képviselte az eljárásban. Az említettek értelmében ez egyfajta csökkentett üzemmódú büntetôeljárás, hiszen egyrészt a nyomozás kivételes, másrészt a sértett, mint magánvádló ugyan az ügy ura, azonban az ügyész a vádat bármikor átveheti (elsôsorban a közsérelem okán). Ez utóbbi szabály inkább segítô jelleggel áll a magánvádló mögött, azonban egyfajta csiki-csukira is lehetôséget ad. A magánvádlót nem terheli a kötelezô képviselet (az új büntetôeljárási szabályok szerint ellentétben a pótmagánvádlóval), ami adott esetben szintén gyengítheti a magánvádló helyzetét. Leginkább azonban a bizonyítás okozhat gondot a vád képviselôjének, hiszen a törvény semmilyen hatósági jogkörrel nem ruházza fel a magánvádlót. Ezt nyilvánvalóan helyeselnünk kell, mivel egy ilyen jellegû szabályozás visszaélésekre adhatna alkalmat. Ugyanakkor nem oldja fel azt az ellentétet, amely a magánvádas és közvádas eljárások között feszül: nevezetesen azt, hogy az utóbbi eljárások terheltjei is büntetôjogi szankcióknak vethetôk alá, mégpedig bíróság által. Másként fogalmazva: a bûnös megbüntetéséhez magánvádas eljárásban is nyomós (még ha nem is köz-) érdek fûzôdik, így a vád képviselôjének jelenleg meglévô szegényes eszközei nem feltétlenül elégségesek a bûnösség bizonyításához. A könnyebb érthetôség kedvéért elôrebocsátjuk: a nevezett eljárásban a magánvádlónak sikerült bizonyítania állításait, mégpedig úgy, hogy a bíróság a teljes, a magánvádló által megjelölt tényállást elfogadta a magánvádra üldözendô bûncselekmények tekintetében. Esetünkben további nehézségeket okozott, hogy az eredeti feljelentést nyilvánvalóan közvádas bûncselekményre való hivatkozással tették: nevezetesen magánlaksértés és rongálás miatt. Az ügy egyik legérdekesebb momentuma viszont az, hogy miután az ügyészség az iratokat magánvádas eljárás lefolytatása céljából áttette a bíróságra, a magánvádló az eljárásban gyakorlatilag mind elsô fokon, mind másodfokon olyan ítéleti tényállást tudott bizonyítani, amelynek egyes elemei megfelelnek a Btk. vonatkozó, közvádra üldözendô cselekményei törvényi tényállásainak. Ily módon kézzelfoghatóvá vált, amit a sértettek és képviselôjük már a nyomozás során és a megszüntetô határozatok kiadásakor felvetett: nevezetesen a nyomozó hatóság által az ügyben végzett munka elégtelensége. Másrészrôl a fentiekbôl adódóan is egyfajta áttörés történt az ügyben: a magánvádló annak dacára, hogy több ízben is bizonyítottság hiánya miatt megszüntették a nyomozást bizonyítani tudta a vádlott bûnösségét, mégpedig pusztán tanúvallomásokkal, és annak következetes állításával, hogy a vádlottban felismeri a támadók egyikét. Természetesen ennél kicsit bonyolultabb volt a helyzet, ugyanis a vádlott hasonlóan a közvádas ügyhöz több alibivel is elôhozakodott. Érdekes módon a bíróság több figyelmet szentelt ezen állítások vizsgálatának, mint korábban a nyomozó hatóság. Így nem volt nehéz cáfolni az alibiket. A vádlott megismételte a korábbi nyomozásban felhozott védekezését: állítása szerint a cselekmény elkövetésének idôpontjában barátaival és ismerôseivel Budapesten volt moziban. Ennek ellenére a filmbôl sem ô, sem beidézett ismerôsei nem tudtak felidézni egyetlen részletet sem. A vádlott ezen kívül azt is állította, hogy a mozi után egész éjszaka egy panzióban volt. A magánvádló által beidézni kért, az elkövetés idején a panzióban dolgozó tanúk azonban ezt cáfolták. A vádlott lényegében nem tudott egyebet felhozni mentségére. A d.-i Városi Bíróság 2001. április 10-én hirdette ki ítéletét. E szerint a vádlottat 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, ami 100 000 Ft-nak felel meg. A bíróság ítéleti tényállásnak fogadta el a sértett-magánvádló által elôadott tényállást, és elvetette azokat a bizonyítékokat, melyeket a védelem a vádlott ártatlanságának igazolására hozott fel. Ilyenformán tehát a korábban az ügyészség és a rendôrség által a gyanúsítottra nézve bizonyíthatatlannak vélt tényállást a magánvádlónak sikerült bizonyítania. A Fejér Megyei Bíróság a vádlott fellebbezése folytán lefolytatott eljárásban az elsôfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A megyei bíróság bizonyítást rendelt el abból a célból, hogy a tényállást minden tekintetben tisztázhassa, illetve egy tanút is beidézett, aki azonban nem jelent meg, és tanúvallomását a bíróság a továbbiakban nem látta szükségesnek. Ugyanakkor megállapította, hogy az elsôfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a rendelkezésre álló bizonyítékokat okszerûen mérlegelte. Ily módon a megyei bíróság a városi bíróság érveivel a maga részérôl is egyetértett, azokra csupán utalt. r 16 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL Mindez felveti azt a kérdést, hogy amennyiben a magánvádas eljárásban közvádas bûncselekmény tényállási eleme nyer bizonyítást 2, miként dönthet a bíróság. Hozhat-e olyan tartalmú ítéletet, amelyben a közvádra üldözendô bûncselekmény miatt is büntetést szab ki? Vagy amennyiben bizonyos tényállási elemek közvádas bûncselekményre utalnak elbírálja a magánvádra büntethetô cselekményt, és ezután feljelentést tesz az észlelt bûncselekmény miatt? Ez utóbbi esetében ugyanakkor a nyomozást korábban több ízben megszüntették. A probléma azért is összetett, mert az sem tisztázott, hogy mit kell magánindítványnak tekintenünk. Szigorúan nézve K. Katalin nem tett magánindítványt, hiszen ô olyan cselekmény miatt tette feljelentését, amely közvádra üldözendô. Ennek megfelelôen meg is indult a nyomozás. Ugyanakkor a nyomozás megszüntetését követôen a könnyû testi sértés vonatkozásában az iratokat az ügyészség magánvádas eljárás lefolytatása céljából áttette a bírósághoz. A magánvádló azonban az ezt követô eljárásban is olyan tartalmú tényállást jelölt meg a vád tárgyaként, ami az eredeti eljárásnak is alapját képezte. Az BH 1978.372. jogeset szerint a bíróság nem terjeszkedhet túl a jogérvényes magánindítvány tárgyi keretein. Esetünkben annak lett volna-e tekinthetô, ha a bíróság rongálás és magánlaksértés miatt is elítéli a vádlottat? Elvileg nem, hiszen a vád tárgyává tett, majd az ítéleti tényállásban is szereplô elkövetôi magatartás kimeríti az elôbbi cselekményeket. Ugyanakkor a bíróság az eljárás kezdetén sem vette fontolóra, hogy az iratokat az ügyésznek megküldi. A Fejér Megyei Bíróság végzésébôl viszont az derül ki, hogy a bíróságok a magánvádas eljárás során gyakorlatilag nem foglalkoztak a fenti kérdéssel, ugyanis mint a határozatokból kiderül a megtett feljelentéseket (mind a K. Katalinét, mind az édesanyjáét) eleve magánindítványnak tekintették. Hozzá kell tennünk, hogy a Fejér Megyei Bíróság végzésének szóbeli indokolásában a tanácselnök határozottan utalt arra, hogy a vádlott társaival 3 (!) a magánvádló lakásába behatolt (azaz magánlaksértést követett el). Ilyenformán a magánvádló átvette a vádképviseletet az ügyésztôl, annyi szépséghibával, hogy mindezt nem törvény adta lehetôségként tette, és nem a feljelentésben foglaltak szerinti bûncselekmények miatti eljárásban képviselte a vádat. Ezt tehát jellege miatt nevezhetjük kvázi-pótmagánvádnak is. Az eset valószínûleg nem egyedi, mégis szokatlan, a hangsúly pedig azon van, hogy az eredeti feljelentésben foglalt, kétségtelenül közvádra üldözendô cselekmény tényállását a magánvádló a nyomozás több ízben való megszüntetése után is bizonyítani tudta anélkül, hogy a törvény bármilyen nyomozati hatáskört biztosítana számára. Erre természetesen pótmagánvádlóként sem lenne lehetôség, de ez utóbbi esetben az új Be. az ügyészt gyakorlatilag a bíróságon keresztül nyomozati cselekményeknek megfelelô, azzal egyenrangú adatgyûjtésre kötelezi, adott esetben hátrányos helyzetbe hozva ezzel a pótmagánvádlót. Azonban, ahogy a fent leírt ügyben sem, mindezek nem vezetnek egyenesen ahhoz, hogy a hatóságok hivatalból kezdeményeznék az immár közvádas büntetôeljárást. Annak ellenére sem, hogy a Be. szerint a hatóságok az észlelt bûncselekményt hivatalból jelentik 4. Ennél fogva az eljárás folytatására irányuló lépéseket valószínûleg a sértetteknek, illetve jogi képviselôjüknek kell megtenniük. 2 Meg kell jegyeznünk, hogy a másodfokú végzés expressis verbis nem mondja ki, hogy pontosan mi az ítéleti tényállás tartalma, hisz az említettek szerint pusztán utal a városi bíróság ítéletére. 3 A vádlott ugyanis egyedül állt a bíróság elôtt a magánvádas eljárásban. 4 Büntetôeljárási törvény 122. (2) Minden hatóság és hivatalos személy köteles a hivatali hatáskörében tudomására jutott bûncselekményt ha az elkövetô ismert, annak megjelölésével feljelenteni. r 17 s

FEHÉR FÜZET 2001 F. Mária (nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak) 1998 áprilisában négy, Ó. városban lakó roma család építési telket vásárolt a Heves megyei H. községben. Ezután lakásépítési kedvezményeiket igénybe véve építkezésbe kezdtek. Az építkezés 1998 végére befejezôdött. Ekkor azonban csak F. Mária költözött be a házba öt kiskorú gyermekével és élettársával, míg a többi három család Ó. városban maradt. 1998 decemberének végén egy éjszaka kb. 10-15 fiatal vette körül a házat, és rasszista jelszavak kíséretében kövekkel dobálták meg a házat. Hasonló eset késôbb is több ízben elôfordult, egy alkalommal pedig az utcán támadták meg F. Máriát és élettársát, akit fizikailag is bántalmaztak. F. Mária végül 1999. március 10-én ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett, majd rövidesen elköltöztek a faluból a további támadások elôl. A feljelentés idején F. Mária már annyira elviselhetetlennek érezte a helyzetet, hogy miután a még be nem költözött családokat értesítette, hogy inkább maradjanak Ó. városban, röviddel késôbb ô és gyermekei is visszaköltöztek oda. Ezzel kezdôdött meg lényegében egy szintén rendkívül aggasztó idôszak, amely legalább akkora veszélyeket rejt, mint az azt megelôzô, illetve elôidézô támadások. Az eseményekrôl a NEKI csak 2001 márciusában kapott bejelentést, így az eseményeket elôször rekonstruálnunk kellett 1. Mindenek elôtt a lakóház kérdése jelentett problémát. Az építésügyi hatóság ugyanis 1999. június 10-én megváltoztatta a korábban kiadott használatbavételi engedélyt, és megtiltotta a használatbavételt. Az indoklás szerint egy 1999. májusi, a (már lakatlan) háznál tartott vizsgálat számos olyan hiányosságot tárt fel, ami a lakhatást nem teszi lehetôvé, és amelyeket ezért meg kell szüntetni. Ez természetesen nem történhetett meg, mivel a ház azóta is lakatlan. Ugyanakkor felmerül az a (építésügyileg tulajdonképpen irreleváns) kérdés, hogy a hiányosságokat a család idézte elô, vagy elköltözésüket követôen a házat széthordták 2. Mindezekbôl következôen a tulajdonos családok nem tudják a házat használni: a határozat alapján nem lakhatnak az épületben, és nem is mernek oda visszaköltözni. Az építkezésnél igénybe vett lakásépítési kedvezmény miatt az állam javára családonként 2 200 000 Ft erejéig jelzálog, illetve öt évre elidegenítési és terhelési tilalom van bejegyezve a ház tulajdoni lapján. A fent említett aggasztó helyzet egyik eleme tehát a ház, illetve a lakhatás kérdése 3. Irodánk elsôsorban a feljelentés nyomán indult büntetôeljárásra koncentrált 4. Kiderült, hogy a nyomozást a l.-i rendôrôrs folytatta le 5 garázdaság és rongálás miatt. Azonban már a feljelentést megelôzôen a rendôrség 1 A NEKI ügyeiben ezt leginkább kényszer-retrospekciónak nevezhetnénk. Számos alkalommal nemcsak a bejelentés alapjául szolgáló ügyet kell rekonstruálnunk, hanem az azt követô intézkedéseket, eljárásokat, és az adott történés utáni eseményeket is, amelyek már nem magára az esetre, hanem annak alakulására vannak kihatással. Ez azt jelenti, hogy a NEKI (kényszerûségbôl) sokszor csak késve tud beavatkozni egy eljárásba, és a késedelem sokszor kihatással lehet az eljárás eredményére. 2 Ugyanis erre helyszíni tényfeltárásunk során többen utaltak. 3 Itt kell megemlítenünk azt is, hogy a visszaköltözô család önkényes lakásfoglalásra kényszerült, a többiek pedig lakást béreltek, hiszen mindegyikük az új lakásra költötte pénzét, elôzô lakásukat pedig ha volt eladták. Visszatérô probléma az is, hogy a panaszosok NEKI-t ilyen helyzetben elsôsorban lakhatási gondjuk megoldására kérik fel. Az általunk adható segítségen túl többre lenne szükségük, a lakhatás biztosítása azonban elsôsorban nem jogi kérdés pl. a fenti ügyben sem. A gondot az okozza, hogy emiatt ügyfeleink sokszor kevésbé partnerek abban az ügyben, amelyben a NEKI eljár. 4 Utalunk az elôzô lábjegyzetre: a lakhatás vonatkozásában is többirányú lépéseket tettünk, de mint fentebb leírtuk ez nem jogi kérdés. 5 A nyomozást azonban eljárásjogilag a h.-i rendôrkapitányság folytatta, mint felettes szerv. r 18 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL tudomására jutottak azok a tények, amelyekrôl késôbb F. Mária a feljelentésben beszámolt. A h.-i székhelyû Sz. Szociális Szolgálat, amelyhez a négy család segítségért fordult, 1999 februárjában az esetrôl tájékoztatta a legközelebbi kisebbségi önkormányzatot. Az önkormányzat elnöke a levél érkezését követô napon intézkedést kért a rendôrségtôl. Egy jelentés szerint az intézkedések meg is történtek, azonban a sértetteket egy alkalommal sem találták otthon. A büntetôeljárás csak a feljelentést követôen indulhatott meg. A nyomozás során tanúkihallgatásokat folytattak, ezek nyomán azonban a hatóságnak nem sikerült közelebb jutnia a megoldáshoz 6. A nyomozásnak eközben érdekes mellékszála akadt. F. Mária egy kihallgatása alkalmával a lakásépítés körülményeire vonatkozóan is tett néhány megjegyzést, melyekbôl kiderült, hogy szerinte becsapták ôket. Ennek nyomán csalás miatt büntetôeljárást kezdtek az építési vállalkozóval szemben, azonban rövidesen meg is szüntették azt 7. 1999. május 11-én a h.-i rendôrkapitányság a Büntetôeljárási törvény 139. (1) bekezdés b) pontja alapján a garázdaság ügyében folytatott nyomozást is megszüntette, mivel a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható az elkövetô kiléte, és az eljárás folytatásától sem volt várható eredmény. A határozattal gyakorlatilag teljes egészében lezárták volna az ügyet. A családok azonban jóval késôbb, 2001 tavaszán segítségért fordultak az Országos Cigány Önkormányzat ó.- i alelnökéhez, aki ezután a panasszal felkereste a NEKI-t. Csak ezt követôen nyílt lehetôségünk arra, hogy a fent vázolt eljárást teljes egészében megismerhessük. Az iratok áttanulmányozása és a sértettel való beszélgetés után úgy találtuk, hogy a nyomozást helytelenül folytatták le: az elkövetett cselekmények nem minôsíthetôk garázdaságnak, következésképpen a nyomozás lefolytatására sem a h.-i, sem a l.-i rendôrkapitányságnak nem volt hatásköre. A NEKI álláspontja az volt, hogy esetünkben nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak 8 bûntette valósult meg. E miatt 2001. július 3-án panasszal éltünk a h.-i Városi Ügyészségnél, kérve, hogy a nyomozást megszüntetô határozatot helyezze hatályon kívül, és rendelje el a nyomozás folytatását. Az alábbiakban néhány fontosabb részt idézünk dr. Furmann Imre sértetti képviselô beadványából: A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntettének vizsgálatakor nagy hangsúlyt kell fektetni az elkövetôk szándékára, e mellett pedig azokra a motívumokra, melyek az elkövetésben szerepet játszottak. Így fontos vizsgálni azokat a kijelentéseket, melyek az elkövetéskor, annak helyszínén hangzottak el, miként azokat a kijelentéseket is a vizsgálódás tárgykörébe vonhatjuk, melyek a négy cigány családnak a településre való költözésüket követôen, illetve az építkezés idején hangzottak el az ottani lakosok részérôl. Ugyanis az említett idôszakokban több megjegyzést is kaptak a tekintetben, hogy miért költöztek H.-ra, illetôleg cigány származásukra is több ízben történt utalás. Megerôsíti ezt a H., T. út sz. alatti lakóház mellett lakó szomszédnak a helyszínen történt tényfeltárásunk idején való kijelentése, miszerint a falubeliek közül többen is kérdôre vonták, hogy miért adta el a telket egy cigányasszonynak, akitôl a késôbbiekben a négy cigány család (köztük F.-ék) a telket megvásárolta. A feljelentésben foglaltak szerint a sértett elôadta, hogy a támadások alkalmával több ízben az elkövetôk azt kiabálták, hogy: Arabok, gyertek ki!, illetve: Takarodjatok innét!. A sértett elmondta a feljelentésben, hogy a késôbbiekben elôforduló támadások alkalmával is elhangzott az, miszerint: pusztuljatok el a faluból, úgysem hagyunk békét addig, amíg nem pusztultok el. Ezen kijelentések mögötti tartalom összekapcsolva a tevékenységgel álláspontom szerint egyértelmûen utal az elkövetôk motívumára. 6 A késôbbiekben a hatóság tagja azt is elmondta a NEKI munkatársainak, hogy az érintett településen igen erôs a lakosság összetartása, azaz nem közölnek konkrétumokat akkor sem, ha ilyenekrôl tudomásuk van. 7 Csak az érdekesség kedvéért: a két eljárás ügyszámait maguk a rendôrök is összekeverték, így jó ideig azt sem tudhattuk meg, hogy a garázdaság miatt folytatott ügynek mi a száma. 8 Büntetô törvénykönyv 174/B. r 19 s

FEHÉR FÜZET 2001 Ugyanakkor az is említést érdemel, hogy semmiféle adat nem merült fel arra vonatkozólag, hogy a sértettek/érintettek bármiféle módon okot adtak volna ellenszenvre, illetve annak tevôleges formában való kinyilvánítására. Ebbôl fakadóan arra a következtetésre juthatunk, hogy az ismétlôdô támadások motívuma a sértettek etnikai csoporthoz való tartozása volt. [ ]a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntettének tényállási elemeként megjelölt elkövetési magatartás tekintetében utalunk arra, hogy a törvényi tényállásban szereplô elkövetési magatartás második fordulatának a kényszerítésnek a kimerítéséhez a törvényhely kommentárja szerint nincs szükség eredményre. Ez álláspontunk szerint azt is magában foglalja, hogy jelen ügyben a kényszerítés eredménye nem közvetlenül a megvalósult cselekményeket követôen következett be, hanem kis idôvel késôbb, jelesül az, hogy a megtámadott család nem vitathatóan kényszerûen H.-ról elköltözött. Véleményünk szerint nem kétséges, hogy az elköltözés nem következett volna be az ismétlôdô támadások hiányában. Ez életszerûtlen is volna, hiszen az említett család (illetve családok) a támadásokat megelôzôen költöztek H.-ra, újonnan felépített házukba, mely építkezés meglévô vagyonuk jelentôs, gyakorlatilag teljes egészét felemésztette. Az elköltözés és a támadások között tehát nyilvánvaló okozati összefüggés áll fenn, a korábban említettek pedig (az építkezés, és odaköltözés kori megjegyzések a falubeliek részérôl, a szomszéd hölgy kijelentése, miszerint megfeddték, hogy miért adta el a telket cigánynak) mind-mind azt igazolják, hogy a cigány családok H.-ra költözése többek részérôl nemtetszésre talált és azt támasztják alá, hogy olyan nyomás érte F. Máriát és családját, ami az elköltözés irányába hatott. Megjegyzést érdemel az is, amit a sértett a feljelentésben szintén megemlít, nevezetesen azt, hogy az egyik (vélhetôen elsô) támadást követô hetekben H. belterületén, az utcán támadták meg F. Máriát, élettársát, nôvérét és sógorát. Állítása szerint e két utóbbi rokonát ezen alkalommal fiatal fiúk rugdosták, bántalmazták. A nyomozás a vizsgált ügyben garázdaság és rongálás miatt folyt. Azonban, ha tekintetbe vesszük az elôzô cselekményt, és a garázda jellegû cselekményekkel együtt vizsgáljuk, akkor szembetûnô, hogy valamennyi cselekmény közös vonása, hogy a cigány személyeket, úgymond, minden indok nélkül támadják meg, bántalmazzák, rongálják meg lakásukat. Ez mindenképpen a motívumok figyelembevételét kívánja meg. Így tehát a cselekmény motívumát vizsgálva természetesen az elôzôekben említettek tükrében, nagy a valószínûsége annak, hogy az elkövetett cselekményekre a sértettek etnikai (nevezetesen a cigány) csoporthoz való tartozása adott okot. A nyomozati iratokból, illetve a sértettek, valamint a kihallgatott tanúknak az eljárás során, de tényfeltárásunk alkalmával is elmondottai alapján látható, hogy F. Mária és családja, illetôleg a többi, H.-ra költözô cigány család sem szolgáltatott okot arra, hogy kb. 10 fôs csapatban, több ízben is házukra támadjanak, ablakaikat beverjék, a ház berendezési tárgyait megrongálják, a családot köztük öt kiskorú gyermeket! megfenyegessék. A nyomozás során kihallgatott tanúk egyike sem tett említést olyan körülményrôl, ami arra utalna, hogy a sértett és családja, vagy a többi család bármilyen okot szolgáltatott volna arra, hogy a falubeliek ellenszenvét elnyerjék. Sôt, H. J. tanú kihallgatása alkalmával egyenesen úgy fogalmaz: Egy ideig semmi gond nem volt, sem a lakással, sem a benne lakókkal, de arról van tudomásom, hogy egy vagy két ízben, fôleg az éjszakai vagy a hajnali idôkben, megjelent a lakás elôtt több fiatal személy, akik kb. tízen lehettek, és látszott rajtuk, hogy ittas állapotban vannak.. Egyebekben a többi tanú is csak arról tud beszámolni, hogy a körülkerítetlen házat ezek a fiatalok több ízben megtámadták. Véleményünk szerint nem vitás, hogy e cselekményeknek a társadalomra való veszélyessége igen nagy. Ilyenformán sem teljesen érthetô számunkra, tekintettel arra is, hogy álláspontunk szerint a Btk. 174/B. szakasz szerinti bûncselekmény alapos gyanújának már a nyomozás elrendelésekor fenn kellett volna állnia, hogy a nyomozást miért nem a Heves Megyei Rendôr-fôkapitányság folytatta le. A nyomozást 1999. március 12-én rendelték el garázdaság bûntett alapos gyanúja miatt. Nem derül ki azonban a nyomozati iratokból, hogy miért nem vizsgálta a nyomozó hatóság alaposabban a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntette alapos gyanújának lehetôségét. A sértett, F. Mária az r 20 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL 1999. március 16-i keltezésû, a l.-i rendôrôrs jelentésében szereplô kijelentése szerint faji, roma származása miatt sérelem nem érte. Álláspontunk szerint e kijelentés több szempontból sem szolgálhat annak alapjául, hogy az említett, a Btk. 174/B. szakaszában foglalt cselekmény gyanúját a nyomozó hatóság ne vizsgálja. Egyrészt nem várható el a sértettôl, hogy tisztában legyen azzal, hogy egy cselekmény etnikai motivációja mikor vehetô észre, és ezt alátámasztja az is, hogy éppen a sértett adta elô több ízben, hogy a támadók milyen kijelentéseket tettek, többek között (áttételesen) a sértettek származása kapcsán. E mellett, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntette olyan súlyú bûncselekmény, melynek elkövetése, illetve annak gyanúja esetén a legteljesebb körû vizsgálat és feltárás indokolt. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a jogalkotónak a fentiekre vonatkozó szándéka mutatkozik a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény 5., f.) pontjában, miszerint a Nemzetbiztonsági Hivatal információkat szerez a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûncselekményre vonatkozóan.) Mindezek alapján megítélésem az, hogy a fentiek alapján és az elkövetett cselekményeket, azok körülményeit figyelembe véve a Btk. 174/B. -ában meghatározott nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erôszak bûntettének alapos gyanúja fennáll, illetôleg már az eljárás kezdetekor fennállt. Így ismételten felhívva a 15/1994.(VII. 14.) BM rendelet 1. számú mellékletét a nyomozást a Heves Megyei rendôrfôkapitányságnak kell lefolytatnia. A beadványnak a h.-i Városi Ügyészség 2001. augusztus 3-án helyt adott, és a nyomozás folytatásával a Heves megyei Rendôr-fôkapitányságot bízta meg. A nyomozás során eddig a sértettet, illetve több tanút hallgattak meg. Nehézséget okoz továbbra is az érintett családok felkutatása, hiszen lakóhelyüket gyakran kényszerülnek változtatni. Ugyanakkor úgy tûnik, hogy a nyomozó hatóság látókörébe került egy jól behatárolható lehetséges elkövetôi kör, de ennek további tisztázása szükséges. A nyomozás tehát még folyik, a sértetteket dr. Furmann Imre képviseli. r 21 s

FEHÉR FÜZET 2001 Sz. Andrea (orvosi mûhiba per) Sz. Andrea és férje 2000 karácsonyára várták második közös gyermeküket. A szülésre kiírt idôpontban az anya bement a kórházba, ahonnan rövid vizsgálat után azzal küldték el, hogy a szülésig akár még 1 hónap is hátra lehet. Az orvos azt tanácsolta, hogy amikor a szülés megindul, hívjon mentôt, és ismét menjen be a kórházba. Az elsô szülési fájdalmak 2001. január 2-án jelentkeztek, és erôs vérzés is megindult. A család azonnal mentôt hívott, Sz. Andrea kórházi felvételére azonban csak három órával késôbb került sor. Ennyi idô kellett ahhoz, hogy a mentô a faluba kiérjen és az anyát a legközelebbi kórházba szállítsa. Sz. Andreát a kórházban megvizsgálták és megállapították, hogy méhen belüli magzatelhalás következett be, s a magzatot császármetszéssel kell eltávolítani. A mûtét során sterilizálási célból az anya petevezetékét is elkötötték. A kórház azt állítja, hogy az anya a mûtétet megelôzôen kifejezetten kérte a sterilizálását, s beleegyezô nyilatkozatot írt alá. Sz. Andrea ezzel szemben azt mondja, hogy a császármetszéshez valóban aláírt egy beleegyezô nyilatkozatot, a petevezeték elkötését azonban nem kérte. Vallásával, roma származásához kapcsolódó kultúrájával, családtervezési terveivel ellentétben állt volna egy ilyen irányú kérelem. A család azt sem tudta elfogadni, és a mai napig feldolgozni, hogy az egészséges magzatot elveszítették. Sz. Andrea terhessége idején rendszeresen járt az elôírt orvosi vizsgálatokra, és körzeti kijelölt védônôjével is rendszeresen tartotta a kapcsolatot. 2000. december 20-án, a szülésre kiírt idôpontban az anya jelentkezett a kórház szülészeti és nôgyógyászati osztályán. Arra készült, hogy a szülés megindulásáig már bent is marad. (Két korábbi szülése során ugyanis a szülés megindulásáig a kórházban tartották). Az adott napon elvégzett vizsgálat azonban azt állapította meg, hogy a szülésig akár még 1 hónap is hátra lehet. A vizsgálatot végzô doktor azzal küldte haza Sz. Andreát, hogy amikor a szülés megindul, hívjon mentôt, és menjen be a kórházba. 2001. január 2-án reggel az anya magzatvize elfolyt és erôs vérzés is megindult. Azonnal értesítették a mentôket, ezt követôen az anya kórházi felvételére 9. 46-kor került sor. Az elsô vizsgálat alkalmával megállapították, hogy kórházon kívüli, méhen belüli magzatelhalás következett be, s a magzatot császármetszéssel szükséges eltávolítani. A terhesség idejét ekkor 41 hétben határozták meg. A császármetszés során idô elôtti teljes lepényleválást állapítottak meg, valamint azt is, hogy az elhalt magzat nyakára a köldökzsinór kétszeresen tekeredett, s ez okozta valószínûleg a magzat elhalását. A mûtét megkezdése elôtt Sz. Andrea aláírta a mûtéthez szükséges beleegyezô nyilatkozatot. Ugyanezen nyilatkozat legvégén található egy kiegészítô kérelem is, amely szerint Sz. Andrea határozottan kéri sterilizálását, arra hivatkozva, hogy szülni már nem akar, és hogy terhes sem kíván többé lenni. Sz. Andrea máshogy emlékszik a történtekre. Elmondása szerint a sterilizáció szó jelentésérôl és annak következményeirôl elôször 2001. január 8-án szerzett tudomást. Mielôtt elhagyta a kórházat, felkereste a mûtétet végzô orvost, hogy tájékoztatást kérjen gyógyulásáról, valamint következô terhességérôl, illetve az ahhoz szükséges várakozási idôrôl. Az orvos ekkor tájékoztatta ôt hétköznapi nyelven arról, hogy a sterilizáció valójában a petevezeték elkötését jelenti, amely a fogamzásgátló szerepét betöltve megakadályozza a teherbeesést. r 22 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL A legfájóbb Sz. Andrea számára az volt, hogy a kórház az elsô pillanattól kezdve ôt hibáztatta az egészséges magzat elvesztéséért. Az orvosok ugyanis azt mondták neki, hogy ha korábban bement volna a kórházba, a magzat élete még megmenthetô lett volna. A történtek után néhány héttel a család azzal az elsôdleges és számukra legfontosabb kéréssel kereste fel irodánkat, hogy segítsünk bebizonyítani, hogy Sz. Andrea nem hibás gyermeke elvesztésében. Az ügyben végzett tényfeltárás, valamint az édesanyával készített mélyinterjú során azonban további olyan lényeges információkhoz jutottunk, amelyek alapján nemcsak a gyermek elvesztése, hanem a mûtét és annak körülményei vonatkozásában is komoly szakmai és etikai aggályok merültek fel a kórházzal kapcsolatban. Az édesanya jogi képviseletét irodánk részérôl dr. Bodrogi Bea ügyvéd vállalta el. Mivel a tényfeltárás során számos olyan kérdés vetôdött fel, amelyek megválaszolása egy esetleges per megindításához feltétlenül szükséges, irodánk független orvos szakértôt bízott meg ezek tisztázásával. A szakértôhöz intézett kérdések egy csoportja az anya terhességére, annak lefolyására, illetve a gyermek elhalálozásának a körülményeire vonatkoztak. 1 A szakértô a rendelkezésre álló dokumentumok alapján az alábbi rendellenességeket állapította meg: habár a terhesgondozás a magzat növekedésének adatait gondosan mérte, nem figyeltek fel arra, hogy a növekedési értékek a magzat fejlôdésének kóros mértékû lelassulását mutatták. Nem figyeltek fel a magzatnak a méhen belüli fejlôdés elmaradottságára, pedig ez igen jelentôs volt. A terhesgondozás során nem végeztek el olyan egyszerû vizsgálatokat, mint a rendszeres haskörfogat mérése, szeméremcsont-méhfenék közötti távolság mérése, továbbá nem végeztek Doppler ultrahang vizsgálatot sem, nem végeztek amnioszkópos vizsgálatot, melyek a fejlôdési elmaradottság okát, például a lepény korai elöregedését kimutathatták volna. A szülészet a magzat elhalását mechanikus okkal, a köldökzsinórnak kétszeres nyakra tekeredésével magyarázta. Ennek lehetôsége nem zárható ki. Azonban ennek lehetôsége ellen szól, hogy a szülészet kétszeres köldökzsinór nyakrátekeredést írt le. Ezenkívül a kórboncolás során a magzat nyakán nem találtak hurkolódási barázdát, illetve a köldökzsinórt 30 cm hosszúságúnak írták le. Ez pedig nem kétszeres, de még egyszeres tekeredéshez is kevés. A kiviselt újszülöttek nyak körfogata 20-22 cm. A szakértôhöz intézett kérdések másik csoportja a sterilizálási mûtétre, az adott esetben annak szükségességére vonatkozott. Sz. Andrea ugyanis a mûtét elvégzéséhez szükséges beleegyezô nyilatkozatot, valamint a lap aljára kézzel írt, szinte olvashatatlan kiegészítô kérelmet aláírta, annak valódi tartalmával, a szó jelentésével azonban nem volt tisztában. Nem volt tisztában továbbá azzal sem, hogy azok a papírok, amelyeket aláírásra elétettek, mire vonatkoznak, mit tartalmaznak. A kórházba való megérkezés és a mûtét megkezdése között az anya állapotára, az elhalt méhmagzatra való tekintettel csak néhány perc telt el, ugyanis a mûtéti beavatkozást azonnal meg kellett kezdeni. A felperes ekkor már nagy mennyiségû vért veszített, a kórházi zárójelentés szerint a vajúdás és a szülés alatt sokkos állapotban volt. Még a mûtét megkezdése elôtt közölték vele, hogy gyermeke életét megmenteni már nem lehet, a mûtétre halott gyermeke eltávolítása miatt van szükség. Sz. Andrea állítása szerint a mûtét megkezdése elôtt mondták neki, hogy a sterilizációt is szükséges végezni, a szó jelentésével azonban nem volt tisztában, a kifejezést még soha nem hallotta. A mûtôasztalon írta alá a beleegyezô nyilatkozatot, közvetlenül azután, hogy tudomást szerzett gyermeke elvesztésérôl, bízva mindabban, amit az orvos tanácsol. Ebben az állapotban szinte elképzelhetetlen, hogy egy általa ismeretlennek tartott beavatkozást határozottan kérjen az orvostól. Ellentmond mindennek az a tény is, hogy Sz. Andrea és családja mélyen hívô, vallásos életmódot folytat, vallásuk a mesterséges védekezés minden formáját elutasítja. 1 1. Megállapítható-e olyan rendellenesség a terhesség során, amely az átlagosnál körültekintôbb orvosi figyelmet igényelt volna? 2 2. Mi okozhatta a gyermek méhen belüli elhalását? 3 3. Megelôzhetô lett volna-e a gyermek elhalálozása? r 23 s

FEHÉR FÜZET 2001 Családcentrikus életmódjuk, szigorú vallásosságuk teljességgel kizár minden mesterséges beavatkozást, még akkor is, ha az az anya életét mentené meg. Ebben a vonatkozásban lényeges azt is kiemelni, hogy Sz. Andrea és családja roma származású. A roma kultúrában a meddôség szégyen, egy roma nô számára a terméketlenné tevés nem elfogadott, szélsôséges esetben a nô kiközösítésével is járhat. A mûtétrôl, illetve annak következményeirôl való részletes tájékoztatást Sz. Andrea nem kapta meg, annak ismeretében ugyanis a mûtéti beleegyezô nyilatkozatot nem írta volna alá. A szakértôi vélemény szerint: a mûvi sterilizálás nem tartozott az életmentô mûtét kategóriájába. Ellenkezôleg. A súlyos állapotban lévô felperesnél meghosszabbította a mûtéti, altatási idôt. Mivel a mûtét során a felperes állapota romlott, a minél gyorsabb befejezés lett volna szükséges. Ilyen körülmények között sterilizációs mûtétet végezni, az anya életének felesleges kockáztatását jelentette. Az adott esetben a sterilizácó elvégzésére egyáltalán nem volt szükség, feleslegesen növelte a kockázatot. A terhesnek a mûtétet megelôzô állapotáról egyetlen adatot sem jegyeztek fel: pulzus, vérnyomás, bôrszín, pupilla állás nem tudható meg. Az egészséges magzat elvesztése, valamint az a tény, hogy az anya kifejezett akarata és a szigorúan követett vallási szabályok ellenére végzett mûtét következtében gyermeke többé nem lehet, lényegesen megváltoztatta a saját és közvetlen családja életét. Lelkileg nem tudják feldolgozni a veszteséget, a történtek óta rendszeresen járnak orvosi kezelésre, nyugtatókat, gyógyszereket szednek a lelki megrázkódtatás következményeinek orvoslására. Az események feldolgozását tovább nehezíti a kórház hozzáállása is, az intézmény ugyanis a felperest hibáztatja gyermeke elvesztéséért. Sz. Andreával készített mélyinterjú, a rendelkezésre álló orvosi dokumentumok, valamint a felkért orvosszakértô véleménye alapján egyértelmûen megállapítható, hogy a végzett munka nem felelt meg sem a szakmai és etikai szabályoknak, irányelveknek, sem az elvárható gondosság követelményének, és ennek következtében a kórház komoly vagyoni és nem vagyoni kárt okozott az asszonynak. Sz. Andrea jogi képviselôje az F. városi kórházzal szemben polgárjogi keresetet nyújtott be, amelyben részletesen kifejtette, hogy a kórház Sz. Andrea terhessége alatt, valamint a mûtét során nem az Egészségügyrôl szóló törvényben elôírt kellô körültekintéssel járt el. 2 Kifejtette, hogy a törvény korszerû elôírásából az is következik, hogy a beteg minden testi-lelki ártalmának kezelését az érdekelt egyetértô beleegyezésével szabad elvégezni. A beteg saját személyére vonatkozó döntési jogának gyakorlásához a legalapvetôbb feltétel a döntéshez szükséges megfelelô tájékoztatás és annak kellô mértékû megértése. 3 Az orvos képzettségénél fogva rendelkezik mindazokkal az ismeretekkel, amivel a páciens nem. Az orvosnak olyan helyzetbe kell hoznia a betegét, hogy a tájékoztatás megértése által a beteg képes legyen az érdemi döntésre. A fentiek figyelembevételével az orvosnak kell döntenie arról, hogy a konkrét esetben a beteget a fenti cél elérése érdekében milyen módon tájékoztatja. A betegnek ismernie kell a mûtét elmaradása esetén várható következményeket, és tudnia kell, hogy a mûtéttel milyen kockázatot vállal. Ezért a bíróságnak nemcsak a mûtéti hozzájárulás tényét, hanem a tájékoztatás tényleges tartalmát is vizsgálnia kell. (BH 2000.536) 2 Eütv. 77. (3) Minden beteget az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül az ellátásban részt vevôktôl elvárható legnagyobb gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni. 3 Az Eütv 13. (1) szerint: A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körû tájékoztatásra. 13. (2) A betegnek joga van arra, hogy részletes tájékoztatást kapjon b, a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról, c, a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges elônyeirôl és kockázatairól. 13. (8) A betegnek joga van arra, hogy számára érthetô módon kapjon tájékoztatást, figyelemmel életkorára, iskolázottságára, ismereteire, lelkiállapotára, e tekintetben megfogalmazott kívánságára, valamint arra, hogy a tájékoztatáshoz szükség esetén és lehetôség szerint tolmácsot vagy jeltolmácsot biztosítsanak. 15. (3) bek. szerint A betegnek joga van arra, hogy a kivizsgálását és kezelését érintô döntésekben részt vegyen. A törvényben foglalt kivételektôl eltekintve bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstôl, fenyegetéstôl és kényszertôl mentes, megfelelô tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja. 15. (5) Az invazív beavatkozáshoz a beteg írásbeli vagy amennyiben erre nem képes két tanú együttes jelenlétében, szóban vagy más módon megtett nyilatkozata szükséges. r 24 s

VÁLOGATÁS A NEKI 2001-BEN ÉRKEZETT ÜGYEIBÓL A kórház a fentiekben bemutatott mulasztások sorozatának eredményeképpen megsértette felperes személyhez fûzôdô jogát. A magzat, valamint a szülési képesség elvesztése ugyanis az anya egészségi állapotának sérelmével, illetôleg annak veszélyeztetésével járt. 4 Az elvárható legnagyobb gondosság, valamint a szakmai és etikai szabályok be nem tartása következtében az anya elveszítette magzatát, a sterilizáció következtében pedig termékenységét. A rendelkezésre álló teljes körû orvosi dokumentáció, valamint az orvos-szakértôi vélemény egyértelmûen bizonyítja, hogy a gyermek elvesztése, valamint a sterilizáló mûtét következtében az anya hátrányosabb egészségügyi állapotba került, mint korábban volt, és ez számára vagyoni, illetve nem vagyoni kárt okozott. Erre alapozva Sz. Andrea jogi képviselôje 6.112.000.-Ft kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a kórházat, amely magában foglalja vagyoni és nem vagyoni kára megfizetését is. Az ügyben a F. Városi Bíróság még nem tûzött ki tárgyalásra határnapot. 4 Az 1959. évi IV. Polgári Törvénykönyv (továbbiakban: Ptk.) 76. -a szerint: A személyhez fûzôdô jogok sérelmét jelenti különösen a magánszemélyek bármilyen hátrányos megkülönböztetése menük, fajuk, nemzetiségük vagy felekezetük szerint, továbbá a lelkiismereti szabadság sérelme és a személyes szabadság jogellenes korlátozása, a testi épség, egészség, valamint a becsület és az emberi méltóság megsértése. r 25 s

FEHÉR FÜZET 2001 K. Ernôné (önkormányzat részérôl megvalósuló diszkrimináció) Irodánk 2001. márciusában panasznapot tartott Balassagyarmaton. A panasznapon M. községbôl egymástól függetlenül több roma személy is megjelent, akik a helyi önkormányzattal kapcsolatban fogalmaztak meg problémákat. Elmondták például, hogy a polgármester a rendszeres szociális segélyhez szükséges közhasznú foglalkoztatotti munkaviszonyukat különbözô mondvacsinált, szerintük nem valós indokokkal megszüntette, aminek következtében egy évre kiestek a szociális ellátó rendszerbôl. 1 A panaszosok szerint M. község önkormányzata önkényesen, a roma lakosokra nézve hátrányosan jár el a különbözô hatáskörébe tartozó ügyek intézése során. Az érintettek elsôsorban a hivatal segélyezési gyakorlatával szemben fogalmaztak meg kifogásokat. K. Ernôné beszámolt arról, hogy még 2001. január 4-én kiegészítô családi pótlék iránti kérelmet adott be, melyet azóta sem bíráltak el. Az asszony január elseje óta munkanélküli volt, három kiskorú gyermekét egyedül nevelte, így anyagilag teljesen ellehetetlenült. Családjában az egy fôre jutó havi jövedelem összege nem érte el a tizenkettôezer forintot. 2001. március 27-én levélben kerestük meg M. község polgármesterét, melyben tájékoztatást kértünk K. Ernôné ügyének állásáról, illetve arról, hogy mi az oka a késedelmes elbírálásnak. Meglepô módon, az addig már három hónapja hallgató önkormányzat szociális és egészségügyi bizottsága április 2-án határozatot hozott, melyben elutasította az asszony kérelmét. Indoklásában arra hivatkozott, hogy a kérelem benyújtását megelôzô hat hónapban a kérelmezô családjában az egy fôre esô átlagjövedelem meghaladta a jogszabályban elôírt öregségi nyugdíjminimumot. A gyermekek védelmérôl és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 2 (továbbiakban gyermekvédelmi törvény) 19. (2) bekezdése alapján az önkormányzat képviselôtestülete a gyermeket kiegészítô családi pótlékban részesíti, ha a gyermeket gondozó családban az egy fôre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. A (3) bekezdés rendelkezik arról, hogy a jövedelem megállapításakor a kérelem benyújtását megelôzô hat hónap havi átlagát kell figyelembe venni. A bekezdés folytatásában azonban a jogszabály irányt mutat olyan esetekre is, amikor a kérelmezô anyagi helyzetében változás történik az elmúlt hat hónaphoz képest. E szerint tehát amennyiben a jövedelmi viszonyokban igazolható ok miatt tartós romlás vélelmezhetô, el lehet térni a fôszabálytól. 2001. április 5-én K.-né megfellebbezte a határozatot, majd április 18-án irodánk is levelet intézett a képviselôtestülethez. Ebben felhívtuk a figyelmet arra, hogy a döntés során vegyék figyelembe, hogy a gyermekeit egyedül nevelô, ötven százalékban rokkant asszony családjában az egy fôre jutó jövedelem január elseje óta nem haladja meg az öregségi nyugdíj minimumát, és az is vélelmezhetô, hogy az anyagi helyzetükben beállt romlás tartós lesz. 1 A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló (1993/III. tv.) törvény 37/A (6) bekezdése alapján a rendszeres szociális segélyt kérelmezô részére a települési önkormányzat minimum harminc munkanap foglalkoztatás megszervezésére köteles. Amennyiben a kérelmezô a munkán nem vesz részt, vagyis nem mûködik együtt, megvonják tôle a támogatást. 2 1997. évi XXXI. törvény r 26 s