1999-ben beadott pályázatok adatai



Hasonló dokumentumok
TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZŐ KAR

A NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGAI (2007 dec szept. 1-ig)

2002-ben beadott pályázatok adatai

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

2.b osztályfőnök 2.b osztálytanító, közalk. tanácstag

XVIII. kerületi Pedagógiai Hét november 8-12.

AZ ÉRTÉK Valaminek a tulajdonsága, amely a társadalom és az egyén számára való fontosságát fejezi ki. Magyar Laorusse

Levelező ÓVODAPEDAGÓGUS szak, I. évfolyam, 2. félév, február május, 30-as terem

HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK PÉNTEK Matematika Testnevelés Matematika Matematika Matematika

Meghívó. II. Módszertani Napokat

1998-ban beadott pályázatok adatai

Havas Iván életrajza

2005-ben beadott pályázatok

2003-ban beadott pályázatok

Szlávi Péter: Szakmai önéletrajz

Közzétételi lista. 1-4 évfolyam osztálytanító, napközis. 4. Ács Tibor Egyetem 1-8 évfolyam tanár (testnevelés, történelem)

Jegyzék azokról a könyvekről, amelyeket a tankönyvvé nyilvánítási eljárás befejezése előtt a tankönyvekre vonatkozó eljárás szerint hoznak forgalomba

ROMA GYEREKEKRE VONATKOZÓ KOMPETENCIA FEJLESZTÉSE A TANÍTÓ- ÉS ÓVÓKÉPZÉS TANTÁRGYI PROGRAMJAIBAN

Különös közzétételi lista

a) TUDOMÁNYOS TANÁCS Elnök: Prof. Dr. Kerekes Benedek egyetemi tanár, dékánhelyettes, tudomány- és kutatásszervezői

Különös közzétételi lista

Eszterházy Károly Főiskola Költségvetési Alapokmánya

Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium

Alkalmazott Nyelvészeti Tanszékek 7. Országos Találkozója PROGRAM

TUDOMÁNYOS HÍRLEVÉL DEBRECENI EGYETEM EGÉSZSÉGÜGYI FŐISKOLAI KAR MÁRCIUS (III. ÉVFOLYAM)

A MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE Nyíregyházi Főiskola Természettudományi és Informatikai Kar

Tájékoztató. a évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus

JÓ GYAKORLATOK MEGOSZTÁSA

MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

A Jel és jelentés konferencia programja (A konferencia helyszíne: Budapest, VI. kerület, Lendvay u. 5.) október 29.

A tantestület. a tanári testület 9

A Nyugat-magyarországi Egyetem. Apáczai Csere János Kar. Kari Tanácsának évi határozatai

FELNŐTTKÉPZÉS 2006 Válogatott bibliográfia

CAMPUS MUNDI PÁLYÁZATOK

KÖLTSÉGVETÉSI SZERVI, SZAKMAI FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZATOK

Az L1 Független Táncművészek Társulása Egyesület évi Közhasznúsági jelentése

A népműveléstől a közösségi művelődésig Durkó Mátyás Emlékkonferencia PROGRAMFÜZET

KÉPZÉSI FÜZET REFORMÁTUS PEDAGÓGIAI INTÉZET. Lőrincz Mónika [Ide írhatja a cég nevét]

Eszterházy Károly Főiskola költségvetési alapokmánya

Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál Könyvtáros Klub Budapesti Kongresszusi Központ

készült: a TÁMOP B.2 Együttműködés az észak-magyarországi pedagógusképzés megújításáért című projekt K/5 modulja keretében

TÁJÉKOZTATÓ a kreditrendszer alapképzési tanulmányaikat 2005 szeptemberében megkezd" hallgatók részére mvel"désszervez" szak, levelez" tagozat

TBL05A01 Bevezetés a matematikába. 2 7 m K I.

Az érettségi eredményei

Felnőtt háziorvosi rendelők és a felnőtt háziorvosok rendelési ideje, telefonszáma:

az EU-információkhoz való online gyakorlást segítõ feladatsort, amelyet valamint az MKE ajándékaként azt a CD-ROM-ot, melyet Koreny

XXIX. Gyermekdiabetes Tudományos Ülés

Pedagógusok a betöltött munkakör, végzettség és szakképzettség szerint tanév

Oktatóink bemutatása:

DEMOGRÁFIA A MAGYAR FELSŐOKTATÁSBAN 1 ILLÉS SÁNDOR HUSZ ILDIKÓ

Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar

Ha csak az ismert dolgok érdekelnének, lakatosnak mentem volna. (Albert Einstein)

Általános tantervű gimnáziumi osztály (A)

A kötetben szereplő tanulmányok szerzői

MKT. A Magyar Kriminológiai Társaság Igazgató Tanácsának beszámolója a évben végzett tevékenységéről. Magyar Kriminológiai Társaság

"INNOVATÍV FEJLESZTÉSEK" projekt összesítő táblázat

I.BEVEZETÉS... 2 I.1. A minőségirányítási program jogszabályi háttere... 2 I.2. Intézményünk bemutatása... 3 I.3. Az ÖMIP-ben megfogalmazott

Munkaterve. 2015/2016. tanév. Készítette: Fekésházi Tibor igazgató szeptember 1.

1/4. Publikációs lista Török Balázs

Az Országos Idegennyelvű Könyvtár évi munkaterve

Pordány Sarolta. Konferencia a fejldés-orientált felnttképzésrl (Budapest, november)

AKG diáknaptár név évfolyam patrónus lakás telefon

TARTALOMJEGYZÉK. A Nemzeti Kulturális Alapprogram Bizottságának. 1/2005. (I. 24.) számú határozata /2005. (I. 24.) számú határozata 460

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár kiadványai

AZ EGYETEM TÖRTÉNETE. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyarország legrégebbi folyamatosan m{köd[, s egyben legnagyobb egyeteme.

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

A pedagóguspálya vonzásában A pedagógusképzés támogatása TÁMOP / A kutatás megtervezése, felépítése

MILYEN TANTÁRGYAKAT TANULHATSZ A NÖVÉNYTERMESZTŐ MÉRNÖKI ALAPSZAKON?

ONKOLÓGIA. Egyesített Szt. László Szt. István kórház. Semmelweis Egyetem II.sz. Gyermekklinika

3. Neveléstörténeti szöveggyűjtemény 2. átdolgozott kiadás Szerk.: Dr. Horváth László

FOGADÓÓRÁK IDŐPONTJAI GIMNÁZIUM. Komáromi István - intézményvezető (történelem, földrajz)

1986. szeptember 19. A Kazinczy Ferenc Társaság Elnöksége kezdeményezi a Sárospataki Népfőiskola felújítását, téli tanfolyam megszervezésével.

össz Bagi Csilla (40-44) 1964 dr. Regele senior 1:17, gyors

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

A Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkája

A Magyarországi Szociális Szakembereket Képző Iskolák és Oktatók Egyesületének (Iskolaszövetség) munkaterve szeptember 2007.

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE

HATÁROZATOK KÖNYVE. Az adatokban történő változások:... Megnyitva: év május hó 30. nap. ügyvezető aláírása

Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés május 31-i nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből.

TDK helyezések, Dunaújvárosi Főiskola I. KOMMUNIKÁCIÓ, KÖZGAZDASÁG ÉS VEZETÉSTUDOMÁNY

A nemzetközi együttműködések jelentősége az oktatási és képzési intézményekben

Az intézmény dolgozói

MATEMATIKA INFORMATIKA MUNKAKÖZÖSSÉG MUNKATERVE

Eger, november 4.

INTERNET SZOLGÁLTATÁSOK A TANÁRKÉPZÉSBEN

Közhasznúsági jelentés a Magyar Könyvtárosok Egyesülete évi tevékenységéről

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE

JEGYZŐKÖNYV Tisztújító Küldöttközgyűlés május 23. Helyszín: 1055 Budapest, Kossuth L. tér 6-8. I. em sz.

A magyar. GeoGebra közösség. Papp-Varga Zsuzsanna május 21. Nemzetközi GeoGebra Konferencia és Workshop

T A R T A L O M J E G Y Z É K

A Felnőttképzés Fejlesztéséért Egyesület

Elnökségi ülés ELTE BGGyK HÖK 1097 Budapest, Ecseri út 3. A/61 Hallgatói iroda október :00

Estefánné Varga Magdolna Magyar István Eszterházy Károly Főiskola

A Szegedi Szakképzési Centrum Vasvári Pál Szakképző Iskolájának. 2015/2016. tanévi munkaterve

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ. Szent József Katolikus Általános Iskola és Óvoda Kiskunhalas

B E L S Ő T Á J É K O Z T A T Ó

2005/2006. matematika

Átírás:

1999-ben beadott pályázatok adatai sorszám kezdő iktatószám ELTE munkaszám Támogató Pályázat címe Témavezető Tanszék Nyert összeg 1 462/1999 1620 Tantárgypedagógiák az óvodapedagógus- és tanítóképzés folyamatában: A tevékenységre építő tanulás teoretikus és pragmatikus szinten Radnainé dr. Szendrei Julianna Matematika 2.000.000,- 2 463a/1999 -- SOROS Alapítvány Könyvtári internet-oktatók képzése (egyéni pályázat) Dr. Somogyi Béláné Könyvtár 3 463b/1999 -- SOROS Alapítvány Könyvtári internet-oktatók képzése (egyéni pályázat) Csizmadia Tünde Könyvtár 4 401/1999 1650 A BTF hagyományos alapképzési formáihoz, valamint az újonnan induló szakokhoz és szakirányú továbbképzésekhez kapcsolódó szakirodalom Vajda Albertné Könyvtár 150.000,- 5 411/1999 1524 Soros Alapítvány Közoktatásfejlesztés - Tanárképzés program: A tanítóképzés gyakorlati képzésének megújítása a szakvezetők felkészítésével, a segédanyagok elkészítésével, az elmélet és gyakorlat szorosabb összehangolásával Kálmánné dr. Bors Irén Főigazgató-helyettes, Irodalmi 1.000.000,- (ösztöndíj: 800.000,-, dologi: 200.000,-) 6 410a/1999 -- SOROS Alapítvány Felsőéves hallgatók részére és a gyakorló iskoláinkban tanító szakvezetőknek továbbképzésként 2 féléven át 120 órában tartandó kurzus Dr. Glauber Anna Neveléstudo-mányi 7 410b/1999 -- SOROS Alapítvány Kamarakórus 1999. kórustalálkozóra és egy dániai 6 napos szakmai útra kért támogatás Graf Gáborné Ének-Zenei 8 413/1999 -- SOROS Alapítvány Figyelemhiányos és diszruptív viselkedési zavarokra (DSM-IV) jellemző nehézségekkel küzdő gyermekek segítése Dr. Páli Judit Neveléstudo-mányi 9 414/1999 -- SOROS Alapítvány Szemléltető tanítás Bálványos Huba Vizuális Nevelés

10 428/1999 1648 Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) Az EAS Budapesti Nemzetközi Konferenciájának (2000. május) előkészítése Ének-Zenei 360.000,- 11 412/1999 -- SOROS Alapítvány Főiskolai fotóriporter képzés megalapozása és megkezdése a BTF-en Bálványos Huba Vizuális Nevelés sorszám kezdő iktatószám ELTE munkaszám Támogató Pályázat címe Témavezető Tanszék Nyert összeg 12 416/1999 1528 SOROS Alapítvány Szép magyar beszéd' 27. országos döntőjének megrendezése Maleticsné dr. Riba Magdolna Irodalmi 300.000,- 13 417/1999 1649 Nemzeti Kulturális Alapprogramok (NKA) Irodalmi és Könyv Kollégium A pedagógusképző intézmények Kazinczyról elnevezett 'Szép magyar beszéd' 27. országos döntőjének megrendezése Maleticsné dr. Riba Magdolna Irodalmi 500.000,- 14 423A/1999 1651 15 423B/1999 -- 16 423C/1999 -- 17 423D/1999 1653 18 423E/1999 -- Szintek és közös modulok a BTF képzési rendszerében Életvezetési tanácsadás Emlékezzünk régiekről' - HagyományÓvó barangolások A BPTIF hallgatók kulturális rendezvényeinek A BTF hallgatói sporttevékenységének Véghelyi Józsefné dr. Orosz Judit Termésszettudományi 8.300.000,- Nagy Balázsné Ének-zenei Orosz Judit Huber Zsolt Hallgatói Önkormányzat 204.000,-

19 423F/1999 -- 20 423G/1999 -- 21 423H/1999 -- A Zenés Színpad erdélyi vendégszereplése, következő bemutatójának előkészítése 20 fő hallgató részvétele az OTDK konferenciákon Foltvarró klub Maleticsné dr. Riba Magdolna Bálványos Huba Ének-zenei Irodalmi Vizuális Nevelés 22 425A/1999 1527 Felsőoktatási Fejlesztési A gyakorlati képzést szolgáló eszközállomány fejlesztése és modellértékű alkalmazása Kálmánné dr. Bors Irén főigazgató-helyettes 3.000.000,- 23 425B/1999 -- Felsőoktatási Fejlesztési A pszichológiai képzés infrastrukturális fejlesztése a BTF akkreditált szakjain Hunyady Györgyné dr. 24 425C/1999 -- OM Felsőoktatási Fejlesztési A természettudományi oktatás gyakorlati képzésének infrastrukturális fejlesztése Dr. Schottner Ede Termésszettudományi 25 425D/1999 -- OM Felsőoktatási Fejlesztési A főiskola hangszerállományának és multimédiás laboratóriumának fejlesztése Ének-zenei 26 425E/1999 -- Felsőoktatási Fejlesztési A magyaroktatás korszerűsítésének megvalósítása Dr. Hangay Zoltán Irodalmi 27 427/1999 1531 SOROS Alapítvány Könyvtárfejlesztés. CD-ROM állománygyarapítás Vajda Albertné Könyvtár 100.000,- 28 430a/1999 -- SOROS Alapítvány Zenés színpad szeptemberi turnéjához igényelt támogatás Ének-zenei

29 430b/1999 -- SOROS Alapítvány EAS 2000. Nemzetközi Konferencia Ének-zenei 30 431/1999 -- Nyitott Szakképzésért Közalapítvány Könyvtárak és szerepük a kirekesztettség elleni harcban (EU programok 045 - Biblex) Kraiciné dr. Szokoly Mária Továbbképző Központ 31 432/1999 -- Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) Szabadidősport : Rekreációs sportszakemberképzés és továbbképzés Dr. Ozsváth Károly Testnevelési 32 435/1999 -- Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKOM) Magyar Milleniumi Konferenciák - EAS nemzetközi konferencia előkészítése Ének-zenei 33 464a/1999 1525 Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány (FKFK) A főváros területén lévő óvódák eszközfejlesztése Nevigyászki Gyakorló Óvóda 200.000,- 34 464b/1999 1526 Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány (FKFK) A külső világ megismerésével kapcsolatos programok megvalósításának Nevigyánszki Gyakorló Óvóda 130.000,- 35 465/1999 -- FKFP A 3-12 éveses matematikai gondolkodásának - a matematika tanulásának és a matematika-tanulási nehézségek kutatása Radnainé dr. Szendrei Julianna Matematika 36 466/1999 1523 Fővárosi Közgyűlés Oktatási Bizottsága Nyári táborok és szünidős foglalkoztatások Bubcsóné Hornyák Klára Gyakorló Általános Iskola 65.000,- 37 442/1999 1654 és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pedagógiai Bizottsága Készség- és képességfejlesztés az óvódai nevelésben és az iskolai kezdő szakaszban Dr. Páli Judit 2.000.000,- 38 443/1999 1652 Nemzeti Kulturális Alapprogram (NKA) A Zenés Színpad erdélyi útjának Ének-zenei 250.000,-

39 445/1999 1532 Soros Alapítvány Informatikai oktatási anyagok fejlesztésének Rigóczki Csaba Természettudományi 800.000,- (öszt.díj: 610.000,- dologi: 190.000,-) 40 446/1999 -- Akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés fejlesztése Bauer Béla Továbbképző Központ 41 449/1999 -- Közoktatáso Modernizációs Közalapítvány (KOMA) A MUS-E (Music-Europe) magyarországi programjainak támogatására Graf Gáborné Ének-zenei 42 452/1999 1529 Soros Alapítvány Az RWCT program elterjesztése a felsőoktatásban Tóth Beatrix Irodalmi 570.000,- (ösztöndíj: 270.000,-, dologi: 300.000,-) 43 453/1999 5718/01 (régi: 1530) Mobilitás GYIA A gyermekek és fiatalok programjainak, szervezeteinek, kezdeményezéseinek támogatására Kraiciné Dr. Szokoly Mária Továbbképző Központ 1.000.000,- 44 415/1999 -- Soros Alapítvány Emlékezzünk régiekről' - Hagyományóvó barangolások Nagy Balázsné Ének-zenei 45 467/1999 -- Európai Bizottság- OM Tempus Közalapítvány Socrates program Socrates Comenius 3.1: DIECEC Network Coordination: Bradfordban tartott nemzetközi konferencia költségtérítése Ronkovicsné dr. Faragó Eszter 46 468/1999 1533 Fővárosi Közoktatásfejlesztési Közalapítvány (FKFK) Oktatás-nevelés egészséges körülményeit biztosító, illetve a gyermekek egészségét védő eszközök beszerzése Nevigyánszki Gyakorló Óvóda 220.000,- 47 469/1999 -- Ifjúsági Kabinetiroda, Szombathely Vidék- és természetjárás II. Nevigyánszki Gyakorló Óvóda 48 456/1999 1535 Soros Alapítvány Közoktatásfejlesztési program: 'Közoktatási tapasztalatok nemzetközi terjesztése' program: Magyar oktatási tapasztalatok adaptálása Kanadában - Az angol nyelvű szakmai prezentáció elkészítésének Kraiciné dr. Szokoly Mária Továbbképző Központ 300.000,- (ösztöndíj)

49 455/1999 1657 A romanológiai képzés a tanítóképzésben. A végzett hallgatók megfelelő felkészítése Dr. Békési Ágnes 500.000,- 50 459/1999 1536 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) Műszaki fejlesztés feltételeinek javítása. Nagy- Britannia, Cambridge Kongresszus támogatás (útiköltség) Dr. Darvay Sarolta Természettudományi 95.000,- 51 470/1999 -- Soros Alapítvány Továbbképzés a szövegértés és- alkotás fejlesztésének módszereiről Heim Andrea Deák Diák Általános Iskola (TÓFK együttműködésével) 52 471/1999 1658 Novell CLA Program - szoftverbeszerzés Molnár György Informatika Oktatási Csoport 330.000,- 53 461/1999 1504 Esélyt a tanulásra' Közalapítvány Esélyt a tanulásra': hallgatók Dr. Kelemen Elemér főigazgató 444.600,- (5 BTF hallgató ) 54 472/1999 1656 Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága A kelet Párizsától a bűnös városig' c. szöveggyűjtemény főiskolásoknak Dr. Donáth Péter Társadalomtudományi 70.000,- 55 473/1999 1534 Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány EAS 2000. nemzetközi konferencia Legány Dénes Magyar Zenei Tanács (TÓFK volt a rendezvény lebonyolítója) 500.000,- 56 474/1999 1655 Az iskolatörténeti emlékbizottság milleneumi programjának Dr. Kelemen Elemér Főigazgató 3.000.000,-