XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás

2013. május 22. szerda XXXVII. Halászati Tudományos Tanácskozás 9.00-10.00 Érkezés, regisztráció 2013. május 22-23. P R O G R A M 10.00-10.10 Megnyitó: Dr. Jeney Zsigmond, mb. főigazgató Halászati és Öntözési Kutató Intézet 10.10-10.20 Köszöntő: Szépe Ferenc, főosztályvezető Vidékfejlesztési Minisztérium Mezőgazdasági Főosztály Plenáris előadások Elnököl: Szépe Ferenc főosztályvezető és Dr. Jeney Zsigmond mb. főigazgató 10.20-10.50 Dr. Németh István, MAHAL elnök A jövedelem csökkenés okai a halászati ágazatban 10.50-11.20 Puskás Nándor, MASZ alelnök A hazai akvakultúra fejlesztését gátló tényezők 11.20-11.50 Bardócz Tamás, főosztályvezető A Halászati Operatív Program értékelése és a halgazdálkodás várható támogatása a 2014-2020 időszakban 11.50-12.20 Dr. Urbányi Béla, tanszékvezető A halászati K+F+I szektor hazai és nemzetközi helyzete, lehetőségei és kihívásai, avagy miért van szüksége a gyakorlatnak a kutatásra? 12.30 14.00 Ebédszünet I. szekció Haltermelési technológiák és takarmányozás I. Elnököl: Dr. Horváth László és Lódi György 14.00-14.20 Szabó Tamás, Szabó Róbert, Urbányi Béla és Horváth László A növényevő halfajok indukált szaporításának eredményei az ikrások beérésére és ikraproduktumára vonatkozó adatok elemzése alapján 3

14.20-14.40 Havasi Máté, Beliczky Gábor, Németh Sándor, Bercsényi Miklós és Nagy Szabolcs Különböző etetési gyakoriság hatásának vizsgálata lesőharcsán, recirkulációs rendszerben 14.40-15.00 Horváth László, Horváth Ákos, Urbányi Béla, Boltizár Ottó és Müller Tamás A hazai angolna állományok szaporításának lehetőségei 15.00-15.20 Fehér Milán, Baranyai Edina, Bársony Péter, Juhász Péter, Csorvási Éva és Stündl László A takarmány mikroelem kiegészítésének hatása a barramundi (Lates calcarifer) lárva, illetve ivadék termelési paramétereire és egyöntetűségére 15.20-15.40 Juhász Péter, Prokisch József, Csorvási Éva, Petes Kata, Nemes Ildikó, Bársony Péter, Stündl László A takarmány nanoszelén kiegészítésének hatása a vörös árnyékhal (Sciaenops ocellatus) termelési paramétereire és testösszetételére 15.40 15.50 Kávészünet II. szekció Halegészségügy Elnököl: Dr. Láng Mária és Dr. Eszterbauer Edit 15.50 16.10 Molnár Kálmán Koiherpesz vagy kopoltyúnekrózis? 16.10-16.30 Cech Gábor, Majoros Gábor, Ostoros Györgyi, Molnár Kálmán és Székely Csaba Digenetikus fejlődésű mételyek cerkáriáinak vizsgálata a Balatonban és vízrendszerében 16.30 16.50 Juhász Tamás Woynárovichné Láng Mária, Csaba György, Hornyák Ákos és Dán Ádám Iridovírus izolálása törpeharcsából Magyarországon 16.50 17.10 Kovács Róbert, Csenki Zsolt, Tarcai Zsolt, Bencsik Dóra, Gazsi Gyöngyi, Bakos Katalin, Kovács Balázs, Goran Gajski, Marko Gerić, Verica Garaj-Vrhovac, Urbányi Béla, Horváth Ákos és Metka Filipic Az 5-fluorouracil krónikus toxicitásának vizsgálata hal modellen, két generáción keresztül 17.10 17.30 Molnár Kálmán és Székely Csaba A kárókatona, mint a halak intenzív parazitás fertőzöttségének okozója 4

17.30-17.50 Ardó László Rónyai András, Feledi Tibor, Yin Guojun, Neill J. Goosen, Lourens de Wet és Jeney Galina Háromféle gyógynövénykivonat hatása a barramundi (Lates calcarifer) természetes immunválaszára 17.50 18.10 Hafiz Borkhanuddin, Gábor Cech, Kálmán Molnár, Csaba Székely The life cycle of three Myxobolus spp. and two Thelohanellus spp. (Myxozoa) from fishes of lake Balaton and Kis Balaton reservoir 18.10-19.15 Poszter szekció Elnököl: Dr. Kovács Balázs és Jancsó Mihály Szabó Tamás, Ditrói Balázs, Szabó Krisztián, Bokor Zoltán, Urbányi Béla Ponty- és busa hipofízis hatékonyságának összehasonlítása a ponty és a csuka keltetőházi szaporítása során Ifj. Horváth Zoltán, Morvai Gabriella, Horváth Zoltán Tápon nevelt süllő növekedése és a hőmérséklet csökkenés kapcsolata Kucska Balázs, Csengeri István, Mahmoud Gargouri, Rónyai András Különböző ózon koncentrációk hatása a rotatória (Brachionus plicatilis) populációra és az LC50 érték meghatározása Nemes Ildikó, Juhász Péter, Petes Kata, Csorvási Éva, Bársony Péter, Stündl László Intenzív halnevelő rendszerek környezetterhelésének csökkentési lehetősége akvapónia alkalmazásával Kása Eszter, Szentes Katalin, Szabó Tamás, Csorbai Balázs, Borbély Gyula, Bernáth Gergely, Urbányi Béla, Tóth Gábor, Horváth Ákos A barramundi (Lates calcarifer) sókoncentráció növelésével indukált ivarváltásának vizsgálata szövettani módszerekkel Petes Kata, Juhász Péter,- Nemes Ildikó, Bársony Péter, Csorvási Éva, Stündl László Az óriás édesvízi garnéla (Macrobrachium rosenbergii) termelési lehetőségei Magyarországon Varga Dániel, Jakabné Sándor Zsuzsanna, Szabó András, Hancz Csaba, Csengeri István, Gyöngyösiné Papp Zsuzsanna Ponty filé ízrontó anyagainak vizsgálata eltérő tógazdaságokban Uros Ljubobratovic, Balázs Kucska, Tibor Feledi, András Peteri, András Rónyai Különböző anyagok alkalmazhatósága a süllő (Sander lucioperca) ikrák ragacsosságának megszűntetésére 5

Bakos Katalin, Kovács Róbert, Staszny Ádám, Kánainé Sipos Dóra, Urbányi Béla, Müller Ferenc, Kovács Balázs, Csenki Zsolt A gabonákban előforduló zearalenon gombatoxin halak egyedfejlődésére gyakorolt káros hatásai Bencsik Dóra, Kanizsai Barbara, Bakos Katalin, Kovács Róbert, Gazsi Gyöngyi, Csepeli Andrea, Rácz Gergely, Szende Béla, Urbányi Béla, Csenki Zsolt Hagyományos víztisztítási technológiák során visszamaradó melléktermék vegyületek vizsgálata halembrió- modellen Nagy Zoltán, Gál Dénes Tápos nevelés hatása a vízminőségre különböző népesítési sűrűségek alkalmazása esetén pontynál és szürke harcsánál Lehoczky István, Harka Ákos, Papp Gábor, Kovács Balázs Állománypótlási céllal szaporított tisza-tavi tőpontyok genetikai vizsgálata mikroszatellit dns-markerekkel Bernáth Gergely, Hoitsy György, Kaczkó Dániel, Schmidt Dorottya, Horváth Ákos A sebes pisztráng spermájának mélyhűtése és a mélyhűtés előtti munkafolyamatok fejlesztése Buza Eszter, Kolics Balázs, Kovács Balázs, Horváth Ákos, Demény Ferenc, Urbányi Béla, Müller Tamás A réticsík (Misgurnus fossilis) sajátságos szaporodásbiológiájának feltárása molekuláris biológiai és citológiai eszközökkel Uri Csilla, Bakos Katalin, Kánainé Sipos Dóra, Müller Tamás, Hegyi Árpád, Kotrik László, Bokor Zoltán, Buza Eszter, Mészáros Erika, Urbányi Béla, Kovács Balázs Ivarok elkülönítésére alkalmas genetikai marker(ek) keresése szibériai tok (Acipenser baerii) fajban FluoMEP módszerrel Ősz Ágnes, Kánainé Sipos Dóra, Horváth Ákos, Kovács Balázs, Hoitsy György, Aleš Snoj, Klavdija Bogataj, Bernáth Gergely, Herzinyák Zita, Kaczkó Dániel, Urbányi Béla Hazai vad és tenyésztett sebespisztráng-állományok genetikai vizsgálata PCR- RFLP és mikroszatellit markerek analízise alapján Kövesi Judit, Kovács Róbert, Gazsi Gyöngyi, Bakos Katalin, Csepeli Andrea, Kócsó Attila, Urbányi Béla, Csenki Zsolt Gyümölcsfeldolgozás során keletkező hulladékanyagok ártalmatlanítására szolgáló berendezés hatékonyságának vizsgálata halmodell segítségével Molnár Tamás, Gál János, Benedek Ildikó, Pálinkás István, Molnár Marcell, Marosán Miklós Nehézfém terhelés és annak a mocsári teknős (Emys orbicularis) páncél morfológiájára kifejtett hatásának vizsgálata két Dunántúli halastó rendszeren 6

Dennis M. Kallert, Forró Barbara, Viktor Švinger, Guti Csaba Ferenc, Robert Klupp, Helmut Wedekind, Eszterbauer Edit A fejlődő sebes pisztráng embriók tömeges pusztulásával járó small eye syndrome kóroktanának vizsgálata Glatz Katalin, Kristóf Katalin, Cech Gábor, Gulyás Márta, Beliczky Gábor, Bercsényi Miklós, Székely Csaba Halakból és humán mintákból izolált Aeromonas sp. törzsek azonosítása klasszikus és modern módszerekkel Glatz Katalin, Kristóf Katalin, Cech Gábor, Gulyás Márta, Beliczky Gábor, Bercsényi Miklós, Székely Csaba Tógazdasági és balatoni harcsa (Silurus glanis) egyedek normál baktériumflórájának összehasonlító vizsgálata különös tekintettel a bélflórára előzetes eredmények Hafiz Borkhanuddin, Gábor Cech, Faizah Shaharom, Kálmán Molnár, Csaba Székely New data of parasitic fish myxozoa (myxobolidae) of malaysian biotopes Hegyi Árpád, Bakos Katalin, Bokor Zoltán, Buza Eszter, Kánainé Sipos Dóra, Kotrik László, Kovács Balázs, Mészáros Erika, Urbányi Béla, Uri Csilla, Szilágyi Gábor, Mosonyi Gábor, Müller Tamás A kecsege (Acipenser ruthenus) ivari dimorfizmusának meghatározása vérplazma hormon koncentrációk meghatározásával Bauer-Haáz Éva Anita, Hillary Marler, Kurys Anita, Széles L. Gabriella, Lanszki József A fokozottan védett vidra (Lutra lutra) táplálék-öszetétele: tapasztalatok post mortem vizsgálatból Lanszki József, Hillary Marler, Bauer-Haáz Éva Anita, Nagyapáti Nikolett, Széles L. Gabriella A vidra elterjedése és az előfordulását befolyásoló tényezők vizsgálata a Balaton déli vízgyűjtő területén Körmendi Sándor, Máté Zoltán, Máté Imre, Varga László Monokultúrás pontynevelés hidrobiológiai vizsgálatának eredményei Specziár András, Staszny Ádám, Horváth Ákos, Urbányi Béla, Müller Tamás A hévízi törpenövésű magyar vadponty populációbiológiai és morfológiai vizsgálata (2007-2013) Vitál Zoltán, Boros Gergely, Mozsár Attila, Józsa Vilmos, Specziár András A busa növekedése és kondíciófaktora a Balatonban 19.30- Fogadás a Korona étteremben 7

2013. május 23. csütörtök III. szekció Természetesvízi halászat Elnököl: Dr. Juhász Lajos és Puskás Zoltán 09.00-09.20 Füstös Gábor, Héri János és Turcsányi Béla Az ökológiai szemléletű halászat tapasztalatai a Balatonon 09.20-09.40 Turcsányi Béla és Specziár András A ponty telepítési stratégia és a horgászfogások kapcsolata a Balatonban: mikor, hová, hogyan és mekkora pontyot telepítsünk? 09.40-10.00 Tóth Norbert, Gyüre Péter, Juhász Péter és Juhász Lajos Adatok a kárókatona állományviszonyairól és táplálkozásáról a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. halastavain 10.00-10.20 Staszny Ádám, Ferincz Árpád, Paulovits Gábor és Urbányi Béla A kor hatása a pikkely-alakra: morfometriai vizsgálat ezüstkárászon 10.20-10.40 Halasi-Kovács Béla, Györe Károly és Józsa Vilmos Kisesésű, közepes és nagy folyókon létesítendő hallépcsők környezeti igényeinek vizsgálata a körösladányi és békési hallépcső példáján 10.40 11.00 Ferincz Árpád, Staszny Ádám, Weiperth András, Ács András, Kováts Nóra és Paulovits Gábor Idegenhonos halak ökológiai kockázatának elemzése: egy lehetséges eszköz, a FISK (Fish Invasiveness Screening Kit) hazai alkalmazhatóságának tesztelése a Balaton-vízgyűjtőn 11.00-11.10 Kávészünet IV. szekció Vízökológia Elnököl: Dr. Körmendi Sándor és Tirják László 11.10-11.30 Mészáros Erika, Urbányi Béla, Bobák Gábor, Kulik Zoltán és Hegyi Árpád Az alkalmazott effektív mikroorganizmus (EM) keverék hatásának vizsgálata a víz biológiai tulajdonságaira, valamint az üledék mennyiségére és minőségére 11.30-11.50 Beliczky Gábor, Kóbor Péter, Németh Sándor, Havasi Máté, Horváth Zoltán és Simon Csaba 8

Tápon nevelt harcsa (Silurus glanis) ürülékének és tavi üledék kölcsönhatásának in vitro modellezése a szervetlen nitrogénformák függvényében 11.50 12.10 Boltizár Ottó, Csenki Zsolt, Hegyi Árpád és Horváth László A hagyományos planktonszelekció módszerének aktuális kérdései és továbbfejlesztésének lehetőségei 12.10-13.30 Ebédszünet V. szekció Haltermelési technológiák és takarmányozás II. Elnököl: Dr. Péteri András és Jakabné Dr. Sándor Zsuzsanna 13.30-13.50 Szentes Katalin, Szabó Tamás, Csorbai Balázs, Borbély Gyula, Bernáth Gergely, Kása Eszter, Urbányi Béla, Tóth Gábor és Horváth Ákos Hormonindukció hatása a korai ivarátfordulásra zárt, édesvízi rendszerben nevelt barramundi (Lates calcarifer) állományban 13.50-14.10 Kotrik László, Bacsa Mónika, Hetyey Csaba, Bokor Zoltán, Szilágyi Ákos, Mosonyi Gábor, Varjú Milán, Szilágyi Gábor, Mészáros Erika, Hegyi Árpád, Kovács Balázs, Müller Tamás és Urbányi Béla Noninvaziv vizsgálati módszerek alkalmazhatóságának lehetősége a tokfélék (Acipenseridae) ivar szerinti elkülönítésére 14.10-14.30 Csengeri István, Biró Janka, Dankó István, J. Sándor Zsuzsanna, Feledi Tibor, Szabó Tamás és Rónyai András Esszenciális zsírsav hiány okozta csökkent növekedés és ikratermelés ponty anyajelölteknél 14.30 Zárszó Bardócz Tamás, főosztályvezető, VM Erdészeti, Halászati és Vadászati főosztály 9

A JÖVEDELEM CSÖKKENÉS OKAI A HALÁSZATI ÁGAZATBAN Németh István Magyar Haltermelők és Halászati Vízterület-hasznosítók Szövetsége Magyarországon az ezredfordulót követő évektől napjainkig lassan, de folyamatosan csökkent a halászati ágazat jövedelemtermelő képessége. Mostanra a jelenség olyan radikálissá vált, ami indokolja, hogy rávilágítsuk a szakma és a döntéshozók figyelmét a pontyos tógazdaságok pénzügyi problémáira. Az állandóan emelkedő munkabérek és input anyagok (takarmány, gázolaj, gyógyszer, trágya, stb.) árnövekedését nem tudtuk a ponty árszínvonalával követni, így hosszabb távon is csökkent a pontytermelés jövedelmezősége. A kialakult helyzetre jellemző, hogy 2000. és 2013. között a nyári hónapokban a ponty ára állandósult 550-600Ft/kg + Áfa áron, amely esetenként már szállítási költségeket is tartalmaz. Az őszi lehalászás időszakában szinte minden évben állandósul egy jelentős piaci zavar a ponty hazai és export értékesítésében. Ezen okok nagyon összetettek, mert néhány pénzügyileg kényszerpályára került termelő ekkor önköltségen és az alatt is kínálja az étkezési pontyot, csökkentve ezzel az ágazat többi szereplőjének reális áron történő értékesítési lehetőségeit. Nehezíti a helyzetet az a kettős árrendszer is a horgász piacon, amelyet a 7%-os kompenzációs felár és a 27%-os Áfa egyidejű alkalmazása okoz. Hiszen a horgászvevők egy nagy szegmense a bruttó árat veszi figyelembe, mert nincs Áfa visszaigénylési lehetősége. Az előadásban fajonként és ágazati szinten is elemezzük a jövedelmezőséget, és ajánlásokat teszünk a szakmának a változtatás lehetőségeire. Külföldi minta alapján egyik ilyen lehetőségnek mutatkozik, az ágazat nagy piaci szereplői között létesítendő hal-kereskedőház megvalósítása, és az érdekvédelmi szervezetek munkájának fokozott összehangolása ökonómiai kérdésekben is. 10

A HAZAI AKVAKULTÚRA FEJLESZTÉSÉT GÁTLÓ TÉNYEZŐK Puskás Nándor, Váradi László Magyar Akvakultúra Szövetség A magyar halgazdálkodási ágazat, azon belül a halastavi gazdálkodás a rendszerváltást követően a mezőgazdaság egyedüli ágazataként megőrizte méretét, súlyát, mi több megújulni és fejlődni volt képes. Azonban mára mégis súlyos piaci, gazdasági problémákkal küzdve a környező országok haltermelőihez képest versenyhátrányba került, nehéz helyzetbe jutott. Ennek oka alapvetően négy tényezőre vezethető vissza. A magyar tógazdaságok működésük során kiemelt a tavak méretétől, elhelyezkedésétől, védettségi státuszától függő ökológiai értéket tartanak fenn. Ez az értékfenntartás, illetve ennek ódiumaként jelentkező jövedelem kiesés finanszírozása, kompenzálása azonban nem megoldott. Ez, az egyre nehezedő gazdasági helyzetben fokozott terhet ró a gazdálkodókra. A halastavi gazdálkodás napjainkban vízgazdálkodási szempontból a vízvisszatartás, mezoklimatikus viszonyok javítása, jelentős pufferkapacitás stb. okán egyértelműen pozitív tevékenységként határozható meg. Ennek ellenére a gazdálkodók Európában gyakorlatilag egyedülálló mértékű vízdíjat kötelesek fizetni. Ráadásul a vízszolgáltatás nem piaci alapon történik, amit jól jelez az a tény is, hogy az országon belül is óriási különbségek alakultak ki pusztán a víz díjában is, ami független az ehhez kapcsolódó szolgáltatás mértékétől, minőségétől. A magyarországi tógazdaságok zömének termékszerkezete korszerűtlen, végterméke az élőhal, melynek ára hosszú évek óta stagnál, sőt az utóbbi két évben árcsökkenés is bekövetkezett. A hazai fogyasztói szokásoknak egyre kevésbé megfelelő termékszerkezet, a horgászpiac zsugorodása túlzott mértékben növelte a kiszolgáltatottságunkat az exportpiac irányában. A magyar halgazdálkodási ágazat az Európai Unióhoz való csatlakozás óta folyamatosan azzal szembesül, hogy nem kaphat sem nemzeti, sem társfinanszírozású, vagy éppen Uniós támogatást a viszonylag szűkös spektrumú és kis költségvetéssel rendelkező Halászati Alap keretein túl. Számos támogatási rendszer, amelyből a halgazdálkodási ágazat ki van zárva, olyan problémák kezelésére kerültek kiírásra, amelyek ágazatunkat is érintik. Ugyanakkor ezen problémák kezelése a HOP keretein belül nem megoldott. A fent említett problémák a tógazdaságok jövedelmezőségi mutatóit rendkívüli mértékben lerontották, így mielőbbi hatékony kezelésük elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ágazatunk fejlődőképes jövőképe biztosítható legyen. 11

A HALÁSZATI OPERATÍV PROGRAM ÉRTÉKELÉSE ÉS A HALGAZDÁLKODÁS VÁRHATÓ TÁMOGATÁSA A 2014-2020 IDŐSZAKBAN Bardócz Tamás, Mihálffy Szilvia Vidékfejlesztési Minisztérium, Budapest Az Európai Halászati Alapból (EHA) megvalósuló Halászati Operatív Programmal (HOP) a halászati ágazat számára komoly fejlesztési lehetőségek nyíltak meg 2009-től. Ezek a lehetőségek a rendelkezésre álló források mintegy 87%-ában a tógazdaságok, intenzív rendszerek, halfeldolgozók építésére, felújítására és infrastruktúrájuk fejlesztésére (2. prioritási tengely) állnak rendelkezésre. A források 8%-a a halászati ágazat kollektív intézkedéseihez és a haltermékek promóciójához nyújtanak segítséget (3. prioritási tengely), a fennmaradó 5% az un. technikai segítségnyújtás keret (5. prioritási tengely), mely a program adminisztratív megvalósítását szolgálja. Az EHA támogatás a nemzeti hozzájárulással együtt mintegy 47 millió euró (közel 14 milliárd forint) teljes támogatási forrást jelent. Ez évente közel 2 milliárd forint nagyságrendű támogatást tesz lehetővé. A program keretében megvalósuló projektek utófinanszírozottak. A támogatási intenzitás a beruházások nagy részénél (konvergencia régióban) 60%. Az előirányzat forrása a konvergencia régión 75% uniós, 25% költségvetési támogatás. A beruházások kisebb része a nem konvergencia régióban valósul meg, itt a támogatási intenzitás 40%, a társfinanszírozási arány 50-50%. A pénzügyi lebonyolításban résztvevő szervezetek, és funkciójuk: Vidékfejlesztési Minisztérium, mint forrásgazda Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal mint mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv Magyar Államkincstár, mint a lebonyolításban közreműködő szerv Nemzeti Adó- és Vámhivatal (azon belül az OLAF Koordinációs Iroda), mint a szabálytalanságok kezelésében közreműködő szerv. Jelenleg folyik az Európai Unióban az EHA-t 2014-től felváltó Európai Tengerügyi és Halászati Alap elosztási mechanizmusainak tervezése, amely a Közös Halászati Politika reformjának belső vitái miatt jelentős csúszásban van. Ezzel párhuzamosan, a tagállamoknak, így hazánknak is meg kellett kezdenie a felkészülést az új, még nem ismert összegű alap fogadására. Az e célt szolgáló Halgazdálkodási Operatív Program kiindulási elemzései elkészültek és az első verzió társadalmi vitája még ebben az évben megkezdődik. 12

A HALÁSZATI K+F+I SZEKTOR HAZAI ÉS NEMZETKÖZI HELYZETE, LEHETŐSÉGEI ÉS KIHÍVÁSAI, AVAGY MIÉRT VAN SZÜKSÉGE A GYAKORLATNAK A KUTATÁSRA? Urbányi Béla, Horváth Ákos, Müllerné Trenovszki Magdolna, Hegyi Árpád, Staszny Ádám, Bokor Zoltán Szent István Egyetem, Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet, Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő Az EU az idei évben zárja a költségvetési periódusát (2007-2013), és számos kimutatás, összegző jelentés lát és látott már napvilágot ezen pénzügyi időszak alatti kutatás-fejlesztés-innováció (K+F+I) területen elért eredményekről. A jelentésekből levonható, hogy a Közép-Kelet-Európai régió forrás lehívási hatékonysága nagyságrendekkel eltér az EU többi régiójától, negatívan. Az EU tagországok saját hatáskörben határozták meg, hogy az Európai Halászati Alap forrásaiból milyen célterületeket kívánnak finanszírozni és támogatni. A prioritások értelemszerűen ország függőek, de a minden tagország tervében hangsúlyosan szerepet kapott a K+F+I szektor. A tervekből azonban különböző mértékben realizálódott a valóság, amely források kihasználása vagy ki nem használása nyomonkövethető a tagországok halászatának fejlődésében. Az EU-n kívüli trend is változott az elmúlt időszakban: ausztrál, amerikai és távolkeleti példák bizonyítják, hogy az innovatív halászati technológiák fejlesztéséhez szükséges az állami finanszírozás és szerepvállalás, de az inkubációs periódus nem rövid (1-3 év), hanem középtávon (5-7 év) segíti ezen modernizációk megvalósulását. A hazai halászati-akvakultúra ágazat komoly kihívások elé néz a következő (2014-2020) tervezési időszakban. Viszont ahhoz, hogy az ágazat fenn- és megmaradjon összefogásra, a gyakorlati szereplők valós fejlesztéseire, és a kutatószakemberek gyakorlati kérdésekre adott kutatási válaszaira van szükség, mely nehéz, de megoldható feladatot jelent a hazai halászság számára. 13

A NÖVÉNYEVŐ HALFAJOK INDUKÁLT SZAPORÍTÁSÁNAK EREDMÉNYEI AZ IKRÁSOK BEÉRÉSÉRE ÉS IKRAPRODUKTUMÁRA VONATKOZÓ ADATOK ELEMZÉSE ALAPJÁN Szabó Tamás 1, Szabó Róbert 2, Urbányi Béla 1, Horváth László 1 1 Szent István Egyetem, MKK, KTI, Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő 2 ÖKO 2000 Kft. A kelet-ázsiai növényevő halak (amur, fehér busa és pettyes busa) speciális táplálkozás-biológiai sajátosságaik következtében takarmány-ráfordítás nélkül növelik a pontyos tavak hozamát. Az indukált szaporítás lehetőséget ad a természetszerű módszerekkel egyébként nem szaporítható fajok zsenge ivadékának tervezhető és biztonságos előállítására. A keltetőházi szaporítás hatékonyságát alapvetően meghatározza a hormonkezelésre reagáló anyahalak aránya, azaz a beérés, valamint a lefejt ikra testtömeghez viszonyított mennyisége, a pszeudo-gonadoszomatikus-index (PGSI). Dolgozatunkban a Dinnyési Ivadéknevelő Gazdaság 1980-1997. évek között gyűjtött beérésre és relatív ikraproduktumra vonatkozó adatait elemeztük. Nevezett szaporítási mutatók és az ikrás halak testtömege közötti kapcsolatot is vizsgáltuk. A 18 szaporítási időszak átlagában a hipofizált fehér busa ikrások 80,9 %-a adta le ikráját, és a lefejt ikra testtömeghez viszonyított mennyisége 10,5 ± 4,85 % (átlag ± szórás) volt. Az ikrások mérete és a két szaporítási mutató nagysága között nem találtunk összefüggést. A vizsgált időszakban a pettyes busa ikrások beérése 68,0%, PGSI értéke 10,2 ± 5,29 % volt. A kicsi méretkategóriába tartozó ikrások beérése szignifikánsan alacsonyabb, PGSI értéke pedig magasabb volt, mint a közepes és a nagy méretkategóriába tartozó ikrásoké. Az amur ikrások beérése a 18 szaporítási időszak során átlagosan 79,1 % volt. A pettyes busához hasonlóan a kicsi méretkategóriába tartozó ikrások beérése szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a közepes és a nagy méretkategóriába tartozó ikrásoké. Az ovulációt követően leadott ikramennyiség fejés előtti testtömeghez viszonyított aránya átlagosan 9,3 ± 4,26 % volt. Az amur ikrások mérete és a PGSI nagysága között nem találtunk összefüggést. Az eredmények képet adnak a fajok reprodukciós sajátosságairól, továbbá támpontot nyújtanak az optimális anyaméret kiválasztásához. 14

KÜLÖNBÖZŐ ETETÉSI GYAKORISÁG HATÁSÁNAK VIZSGÁLATA LESŐHARCSÁN, RECIRKULÁCIÓS RENDSZERBEN Havasi Máté, Beliczky Gábor, Németh Sándor, Bercsényi Miklós, Nagy Szabolcs Pannon Egyetem, Georgikon Kar, Keszthely Számos publikáció foglalkozik az egyes fajok számára készült takarmányok kémiai, biológiai vizsgálatával. A tápok összetétele mellett legalább olyan fontos azonban az optimális etetési gyakoriság és módszer ismerete. Az etetés gyakorisága hatással lehet a növekedésre, a takarmányhasznosításra, az állományon belüli szétnövés mértékére és a testösszetételre egyaránt. Számos fajnál vizsgálták már az optimális etetési gyakoriságot és annak hatását a növekedésre, a takarmányhasznosításra és a szétnövésre. Lesőharcsa vonatkozásában, tudomásunk szerint, eddig csak a természetes táplálkozási ritmus meghatározása történt meg. Jelen kísérletünkben vizsgáltuk a különböző etetési gyakoriságok hatását a lesőharcsa növekedésére, takarmányértékesítésére, kondíciójára és az állomány szétnövésére. A kísérlet során három különböző kezelést alkalmaztunk három-három ismétlésben. Az egyik kezelés során automata szalagetető segítségével, a nappali órákban 12 órán keresztül folyamatosan etettük a halakat. A második csoport a teljes napi mennyiséget egyszerre, egy alkalommal kapta, kézi etetéssel. A harmadik csoport halait napi három alkalommal etettük, a napi adagot egyenlő mennyiségekre elosztva. A napi takarmányadag mindegyik kezelés esetén azonos volt, az állomány testtömegének 2,5%-a. Habár kísérletünkben az etetési gyakoriság a növekedés ütemére nem gyakorolt jelentős hatást, lesőharcsa etetésére a napi három vagy annál gyakoribb etetést javasoljuk. Ezzel mérsékelhető a vízminőség hirtelen változásainak káros hatása, illetve kedvezőbb takarmányértékesítés várható. 15

A HAZAI ANGOLNA ÁLLOMÁNYOK SZAPORÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI Horváth László, Horváth Ákos, Urbányi Béla, Boltizár Ottó, Müller Tamás Szent István Egyetem, MKK, KTI, Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő A katadrom európai angolna (Anguilla anguilla) állománya világszerte kritikus mértékben csökken. Az állományvesztésnek számos oka van/lehet (parazitózisok, túlhalászás, környezetszennyezések stb). Az érintett országok nagy erőfeszítéseket tesznek a faj indukált szaporításának kidolgozására. A korábbi években a természetes vizeinkb telepített vad angolna állományok időközben kiöregedtek, állományuk napjainkban 20 évnél idősebb, többségükben nőivarú egyedből áll. A magas kort elérő angolnák zsírdepóiban tavi csúcsragadozóként, illetve a bentikus faunát zsákmányoló halfajként számos, a táplálékláncon tovahaladó vegyület halmozódhat fel, ahonnan a zsírlebontás fázisában ezek a toxikus ágensek visszakerülnek a keringésbe és az életfolyamatokat, köztük az érzékeny reproduktív folyamatokat károsíthatják. Agresszív zsírlebontás, illetve átépülés következik be a mesterséges hormonindukció hatására elinduló oogenezis során is. Ilyenkor fokozódik az ikrások intoxikációja, ami a szaporodási folyamat zavarait, végső esetben az egyedek pusztulását okozhatja. Jelen előadásban arról a hipotézisről ejtünk szót, ami a keringésben lévő toxikus ágensek eltávolítására nyújt elméleti lehetőséget, javítva ezzel a halak szaporításának esélyeit. A tőzegből a szakirodalom szerint semleges ph mellett is kioldódó fulvosavak a töltéssel rendelkező nehézfémeket, és a nehezen lebomló szubletális szerves vegyületeket (PCB) képesek fluvátok formájában közömbösíteni, ami csapadék formájában in vivo körülmények között eltávozik a szervezetből. Más mechanizmussal, de végeredményét tekintve hasonlóan a különböző aluminiumszilikátok (zeolitok) is méregteleníthetik az élő szervezeteket. Előkísérleteinkben nem vizsgáltuk kémiai módszerekkel a toxikus vegyületek, nehézfémek koncentrációit, sem azok változását (feltételezett csökkenését az angolnák szervezetében). A 2 8 hétig tartó kezelések detoxikáló hatására az ikrás angolnák reprodukciós képességének változásából következtettünk. A tőzegkivonat, illetve tőzeg-zeolit fürdetés hatására, párhuzamos GTH kezelés mellett a kezelési időszak végén spontán, illetve indukált ovulációt értünk el. Ez az eredmény alátámasztani látszik a kezelés detoxikációs hatását. A folyamat részleteinek tisztázására további kísérletek szükségesek. A vizsgálatainkat az KMR_12-1-2012-0435, MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj (BO/00054/12/4) és a Mohamed bin Zayed Species Conservation Fund (project no. 12252178) anyagi támogatásával végeztük. 16

A TAKARMÁNY MIKROELEM KIEGÉSZÍTÉSÉNEK HATÁSA A BARRAMUNDI (LATES CALCARIFER) LÁRVA, ILLETVE IVADÉK TERMELÉSI PARAMÉTEREIRE ÉS EGYÖNTETŰSÉGÉRE Fehér Milán 1, Baranyai Edina 2, Bársony Péter 1, Juhász Péter 1, Csorvási Éva 1, Stündl László 1 1 Debreceni Egyetem, Agrár és Gazdálkodástudományok Centruma, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet, Állattenyésztéstani Tanszék 2 Debreceni Egyetem, Természettudományi és Technológiai Kar, Kémiai Intézet, Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszék Debrecen A barramundi (Lates calcarifer) egy Délkelet-Ázsiában és Ausztráliában őshonos, melegvízi, ragadozó halfaj, amely geotermikus adottságainknak köszönhetően Magyarországon is gazdaságosan termelhető. A halfaj lárvanevelése során a különböző nyomelemek, mint a kobalt, a cink és a mangán alkalmazásának kiemelt jelentősége van. A természetben előforduló táplálékszervezetek ásványianyag-tartalma ugyanis nagymértékben különbözik a nevelés során etetett élőeleségek nyomelem-összetételétől. Habár a kobalt esszenciális a halak számára, a takarmányozásban betöltött szerepe kevésbé vizsgált. Ugyanakkor a takarmány Co kiegészítése nemcsak lárvakorban, hanem a nevelés későbbi szakaszaiban, a száraz tápok dúsítása által is kedvezően befolyásolja a termelési mutatókat. A Zn és a Mn, amelyek szintén nélkülözhetetlenek az optimális növekedés szempontjából, gyakran alkalmazott mikroelemek a haltermelésben. A 8 hetes kísérletünk során arra kerestük a választ, hogy a száraz táp különböző kombinációkban történő nyomelem-kiegészítése hogyan befolyásolja a barramundi ivadékok termelési paramétereit és egyöntetűségét. Ennek érdekében a kontroll mellett 5 kezelést állítottunk be, a takarmányt különállóan 50 mg/kg CoCl 2 -dal (Co-50), ZnSO 4 -tal (Zn-50) és MnCl 2 -dal (Mn-50), valamint kombinációban 50-50 mg/kg CoCl 2 -dal és ZnSO 4 -tal (Co-Zn-50), illetve CoCl 2 -dal és MnCl 2 -dal (Co-Mn-50) dúsítottuk. Az adatok azt mutatták, hogy ellentétben a lárvanevelés során általunk elért eredményekkel, a száraz táp nyomelem-kiegészítése nem befolyásolta a barramundi ivadékok termelési paramétereit. Ugyanakkor, míg az élő táplálék nyomelem dúsítása a kobalt és a mangán együttes alkalmazása esetén az állomány nagymértékű szétnövéséhez és kannibalizmus kialakulásához vezetett, addig az említett nyomelemek száraz takarmányhoz történő hozzáadása a kontrollhoz képest egyöntetűbb ivadékokat eredményezett. 17

A TAKARMÁNY NANOSZELÉN KIEGÉSZÍTÉSÉNEK HATÁSA A VÖRÖS ÁRNYÉKHAL (SCIAENOPS OCELLATUS) TERMELÉSI PARAMÉTEREIRE ÉS TESTÖSSZETÉTELÉRE Juhász Péter, Prokisch József, Csorvási Éva, Petes Kata, Nemes Ildikó, Bársony Péter, Stündl László Debreceni Egyetem, Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma, Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet, Állattenyésztéstani Tanszék, Debrecen A szelén esszenciális mikroelem, számos enzim alkotórésze, az állati szervezetek természetes komponense. Az E vitamin mellett jelentős, bár nem közvetlen antioxidáns hatású a szelén is. A takarmányokhoz való adagolás mikroelem kiegészítés formájában általánosan elfogadott. A szelénnek különböző vegyületei vannak, amelyek eltérő mértékben hatásosak, illetve nagyobb mennyiségben mérgezők is lehetnek. Ezért nem mindegy, hogy a takarmányba a szelén milyen vegyülete kerül. Korábban úgy gondolták, hogy a szelenometionin és a szeleno-cisztein a leginkább alkalmas vegyületek a takarmányok szelénszintjének emelésére. Ismert volt az is, hogy a szelénformák közül az elemi szelén a legkevésbé mérgező. A nanoszelén az Egyetemünk egy kutatója által kifejlesztett szelénforma. Az előállított gömbök mérete a baktériumfajtól függően a 100-500 nanométer között változik. Korábban több állatkísérlet igazolta, hogy a nanoszelén az eddig használt szelénformáknál jobb antioxidáns hatású, azonban halak tekintetében jelenleg még kevés információval rendelkezünk a használatáról. A dúsított tápot vörös árnyékhal ivadékoknak (3,5±0,7 g) kínáltuk fel. A 8 hetes vizsgálat során 6 kezelést állítottunk be, egyenként 2 ismétléssel. Kísérletünkben azt vizsgáltuk, hogy a nem toxikusnak tartott nanoszelén milyen hatást gyakorol nagyobb mennyiségben (0,5; 1; 1,5; 2,5; 5,5; 10,5 mg Se/kg ) adagolva. Értékeltük a termelési paraméterek (SGR, FCR, testtömeg-gyarapodás, megmaradás) alakulását, illetve a halak testösszetételét (szelén-, és zsírtartalom, zsírsavprofil). Statisztikailag elemeztük az összefüggést a halak szelén- és zsírtartalma, illetve testtömeg-gyarapodása között is. A kapott adatok azt mutatták, hogy a termelési paraméterek tekintetében csak az FCR értékeiben tudtunk szignifikáns különbséget (p<0.05) kimutatni az egyes csoportok között. Megállapítható, hogy az ajánlottnál nagyobb nanoszelén-bevitel nem változtatja meg jelentősen a vörös árnyékhal termelési mutatóit, azonban az eredményekből egyértelműen kitűnt, hogy ez a szelén forma is tud toxikus hatást kifejteni. 18

KOIHERPESZ VAGY KOPOLTYÚNEKRÓZIS? Molnár Kálmán MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Állatorvos-tudományi Intézet, Budapest A szerző összehasonlítja a ponty (Cyprinus carpio) két jelentős betegségét, a koi herpesz betegséget és a kopoltyúnekrózist. A koi herpesz betegség megjelenéséről első ízben Izraelből tudósítottak, 1999-ben; a kopoltyúnekrózist a Szovjetunió európai részén a múlt század 50-es éveiben figyelték meg először. Ez a betegség Kelet és Közép Európában a 70-es és 80-as években jelentős elhullásokat okozott tenyésztett pontyok között. A koi herpesz által okozott veszteségek meghaladták a 80%-ot Izraelben, Indonéziában, Japán egyes területein, és importált koi-állományokban Nyugat- Európában. Korábban hasonlóan nagy (60-80%-os) elhullások voltak megfigyelhetők kopoltyúnekrózis következtében a Szovjetunióban, Magyarországon és a Német Demokratikus Köztársaságban. A koi herpesz vírusát (CyHV-3) 1999-ben mutatták ki. A kopoltyúnekrózist okozó ágenst mind ez ideig nem találták meg. A kopoltyúnekrózis jobb megismerése érdekében 1979-ben Szarvason egy nemzetközi értekezletet szerveztünk, ahol a téma legjobb szakemberei fejtették ki véleményüket a betegség természetéről.. A szakemberek többsége elfogadta Schreckenbach és mtsai (1975) teóriáját, akik úgy vélték, hogy a betegséget ammónia intoxikáció okozza. Véleményük szerint a tóvíz magas ph 8 körüli kémhatása esetén a hal nem tudja leadni a szervezetében felhalmozódó ammóniát, miáltal a kopoltyú szövete sérül, és nekrózis keletkezik benne. A részvevők egy kisebb része a fertőző, vírusos etiológia mellett tört lándzsát, azonban ezt a vírust az akkori gyengén felszerelt virológiai laboratóriumokban nem sikerült kimutatni. Az ammónia intoxikációt cáfolta Ilan Paperna, izraeli kutató beszámolója, aki megjegyezte, hogy az izraeli magas ph-jú tavakban a pontyok kopoltyúja szép, és betegség nem alakul ki. A nyolcvanas évek végére a kopoltyúnekrózis mint betegség fokozatosan vesztett jelentőségéből, és Magyarországon sporadikussá vált. Jelen sorok írója úgy véli, hogy a koi herpesz betegség és a kopoltyúnekrózis egy és ugyanazon bántalom. A betegség azután jelent meg Izraelben, amikor Európa valamelyik országából pontyszállítmányokkal behurcolták az ott még jelen nem lévő vírust. A vírus virulenciája az át nem hangolódott, érintetlen izraeli pontyállományban jelentősen megnőtt, és kórokozó-képessége fokozódott. A vírust Izraelből a koi ponty állományokkal több nyugat-európai országba is behurcolták (vagy visszahurcolták), ahol azonban csak sporadikus elhullásokat észleltek. Közép-európai országokban a CyHV-3 vírust 2005-ben Lengyelországban, 2009-ben a Cseh Köztársaságban, 2012-ben Magyarországon is kimutatták. Jelen szerző feltételezi, hogy az utóbbi országokban, ahol korábban ez a betegség évtizedekig jelen volt, nem fognak az izraelihez hasonló súlyos bántalmak kialakulni. A szerző meg van arról győződve, a szakirodalom pontosabb tanulmányozása során a koi herpesz betegség leírói hasonló következtetésekre jutattak volna, ha figyelembe veszik az egy évszázadnál is régebbi német, lengyel és orosz halkórtani tudomány 19

eredményeit, és nemcsak a jelenben már kétségtelenül magasabb színvonalú nyugateurópai és amerikai eredményekre támaszkodnak. 20

DIGENETIKUS FEJLŐDÉSŰ MÉTELYEK CERKÁRIÁINAK VIZSGÁLATA A BALATONBAN ÉS VÍZRENDSZERÉBEN Cech Gábor 1, Majoros Gábor 2, Ostoros Györgyi 1, Molnár Kálmán 1, Székely Csaba 1 1 MTA, Agrártudományi Kutatóközpont, Állatorvos-tudományi Intézet, Halkórtan és Parazitológia Témacsoport 2 SZIE, Állatorvos-tudományi Kar, Parazitológiai és Állattani Tanszék A Balatonban és a Kis-Balatonban előforduló digenetikus mételyek vizsgálata során a puhatestűekben fejlődő lárvális alakok cerkária stádiumait tanulmányoztuk morfológiai és molekuláris biológiai módszerekkel. Magában a tóban csak kevés, főleg kopoltyús csiga- és kagylófaj él. A fent említett mételyfajok mind ezekben a valódi tavi puhatestűekben fejlődnek. Ugyanakkor a tóval kapcsolatos mocsarakban, melyek vize patakok vagy csatornák révén éri el a tavat, elsősorban tüdőscsigák élnek, amelyek köztigazdái lehetnek a halakban előforduló Diplostomum, Posthodiplostomum, Sanguinicola nemekbe tartozó digenetikus mételyeknek. Ez utóbbi mételyek előfordulnak alkalmanként a balatoni halakban, de nem oly rendszerességgel, mint a folyami vagy a kisebb természetes vizeinkben élő halakban. A mocsaras parti régióból és a tó medréből gyűjtött kagylók és csigák közül az alábbi módszerrel eddig csak csigákban találtunk mételylárvákat. Az u.n. cell well plate -n egyesével izolálva tartott csigákból desztillált vizes, vagy fotoperiódus indukcióval kirajoztattuk a cerkáriákat, és morfológiai vizsgálattal megközelitően behatároltuk faji hovatartozásukat. A puhatestűekben nemcsak a halak métely lárvái, hanem a tó körül élő összes gerinces métely lárvája is előfordul. Mivel a nagyszámú, hasonló faj lárvájának morfológiai meghatározása nehéz,. ezért a talált cerkáriák faji azonosítását molekuláris vizsgálattal, azaz a DNS szekvenciájuknak a génbankban megtalálható szekvenciákkal való összevetésével kívántuk megoldani. A Balatonon és vízrendszerén gyűjtött cerkária minták molekuláris feldolgozása során az ITS régiót amplifikáltuk, amely megközelítőleg 900-1000 bázispár hosszúságú DNS szakasz. Eddig összesen 16 mintából áll rendelkezésünkre parciális vagy teljes szekvencia, amelyek közül csak néhány egyezett meg teljes mértékben a génbankban található métely-fajokkal. Közülük az egyik egy Echinostoma-faj, amely 99,4%-ban egyezett meg az E. revolutum-mal. Négy cerkária minta az Echinoparyphium recurvatum faj lárvális alakjának bizonyult (97,4-100%). Két minta a Trichobilharzia franki fajhoz tartozott (99,9%), illetve egy minta esetében sikerült kimutatnunk a Diplostomum pseudospathaceum fajt is (99,9%), amelynek metacerkáriája édesvízi halak szemlencséjében élősködik. A többi cerkária minta esetében nem volt lehetséges a pontos faji meghatározás, mivel a génbankban nem állnak rendelkezésre (vagy csak kis számban) szekvenciák. Ez utóbbiak közül két Plagiorchis, egy Echinochasmus és egy 21

Tylodelphis métely-faj cerkáriájából sikerült szekvenciát nyernünk Továbbá rendelkezünk szekvenciával az Apatemon strigea faj cerkáriájáról, azonban a pontos meghatározás ebben az esetben sem volt megvalósítható. Ez utóbbi eredmények felvetik annak szükségét, hogy a balatoni halakból gyűjtött mételyek szekvenciáit is megvizsgáljuk, és hiteles génbanki adatok hiányában ezekhez viszonyítsuk a puhatestűekben talált lárvák szekvencia-adatait. Ennek a törekvésnek első eredményeként sikerült szekvenciát nyernünk bodorkából és vörösszárnyú keszegből izolált Paryphostomum lárvákból, valamint amurgébből és compóból gyűjtött Echinochasmus metacekáriákból. Támogatás:OTKA K 100132. sz. szerződés 22

IRIDOVÍRUS IZOLÁLÁSA TÖRPEHARCSÁBÓL MAGYARORSZÁGON Juhász Tamás 1, Woynárovichné Láng Mária 1, Csaba György 1, Hornyák Ákos 1, Dán Ádám 1 1 NÉBIH Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság 2008 májusában nagyarányú törpeharcsa Ameiurus nebulosus elhullást tapasztaltak egy Dél-Magyarországi négy ha nagyságú mesterséges tóban Szeged mellett. A megbetegedett törpeharcsák gyertyázó testtartással a víz felszín közelében voltak, majd néhány órán belül elpusztultak. Jellemző volt a gyors lefolyás. Három hét alatt több mázsa haltetemet halásztak le. A tóban élő egyéb halfajok nem betegedtek meg. Gazdasági kár sem keletkezett, a sport-horgászati célra létesített tavon éppen egy nemzetközi bajnokság zajlott, amit azonban fennakadás nélkül le tudtak bonyolítani. Az Intézetünkbe beküldött moribund törpeharcsa minták kórbonctani, kórszövettani, bakteriológiai, virológiai és molekuláris biológiai vizsgálatait végeztük el. A lép, máj, vese és az agyvelő homogenizátumával beoltott ponty hámsejt daganat (Epithelioma Papulosum Cyprini, EPC) és naphal ivadék (Bluegill fry, Bf-2) sejtvonalakon 20 C-on inkubálva 48-72 óra múlva vírusra jellemző sejtkárosító hatást, a sejtek lekerekedését, valamint jellegzetes bazofil citoplazma zárványokat találtunk. Az eredeti homogenizátumokból és a fertőzött szövettenyészet felülúszójából származó vírus nukleinsav 580 bázispár nagyságú MCP (major capsid protein) génjét Hyatt és munkatársai 2000-ben leírt módszere szerint amplifikáltuk. A kapott PCR termék szekvencia meghatározása után megállapítottuk, hogy az általunk izolált vírus MCP gén szekvenciája a Génbank adatai alapján megegyezik az European Catfish Vírus = ECV azonos nuleotid részletével. Az ECV az Iridoviridae családon belül a Ranavírus nemzetséghez tartozik. A ranavírusok jelenleg a változó testhőmérsékletű gerincesek legjelentősebb kórokozó vírusai, melyek Afrika kivételével az egész világon elterjedtek, Európában is több járványt írtak már le. Járványtanuk azonban még nem teljesen tisztázott. A vírus szerencsére csak a törpeharcsákra patogén, viszont a vírus közeli rokonságban van a bejelentési kötelezettség alá tartozó halbetegséget okozó Epizootic Haematopoietic Necrosis vírussal, amely Európában egzotikus, valamint a törpeharcsán kívül más, értékes tógazdasági halfajokat, pl. a pisztrángot, a csukát és a harcsát is megbetegíti. A két vírus által okozott betegség tünetei nagyon hasonlóak, ezért a betegség diagnózisához elengedhetetlen a laboratóriumi vizsgálat. Az ECV és az EHNV csak a vírusok MCP génjének nukleotid szevencia analízisével különböztethető meg egymástól. Mivel az ECV magyar elnevezése még nem történt meg, javasoljuk a törpeharcsa iridovírus vagy a törpeharcsa ranavírus elnevezést. Az előző évtizedben Magyarországon több esetben tapasztalták törpeharcsák hirtelen tömeges elhullását, melynek okát herpesz vírusnak tulajdonították. Az ECV kóroktani szerepét Magyarországon első alkalommal sikerült bizonyítanunk. 23

AZ 5-FLUOROURACIL KRÓNIKUS TOXICITÁSNAK VIZSGÁLATA HAL MODELLEN, KÉT GENERÁCIÓN KERESZTÜL Kovács Róbert 1, Csenki Zsolt 1, Tarcai Zsolt 1, Bencsik Dóra 1, Gazsi Gyöngyi 1, Bakos Katalin 1, Kovács Balázs 1, Goran Gajski 2, Marko Gerić 2, Verica Garaj-Vrhovac 2, Urbányi Béla 1, Ákos Horváth 1, Metka Filipic 3 1 Szent István Egyetem, MKK, KTI, Halgazdálkodási Tanszék, Gödöllő 2 Institute for Medical Research and Occupational Health, Zágráb 3 National Institute of Biology, Department of Genetic Toxicology and Cancer Biology, Ljubljana Az 5-fluorouracil (5-FU) az egyik legáltalánosabban használt antimetabolikus hatású citosztatikum. Más gyógyszer hatóanyagokhoz hasonlóan a kommunális szennyvízzel a környezetbe jutó 5-FU mennyisége is növekszik. Azonban nagyon keveset tudunk ennek a vegyületnek a vízi szervezetekre gyakorolt hosszú távú hatásairól. Az 5-FU krónikus toxicitását két generációs teszttel vizsgáltuk zebradánió (Danio rerio) halfajon. A három vizsgált koncentráció a 10 ng/l, 1 ěg/l and 100 ěg/l volt. A kísérletet fél-statikus rendszerben végeztük. A teszt már ivarérett halak két hétig tartó kezelésével kezdődött. Az ezektől a halaktól származó embriók képezték a F1 generációt. A termékenyüléstől számított 33. napon a lárvákból mintát vettünk a száraz és nedves testtömeg és a testhossz méréséhez, valamint molekuláris biológiai vizsgálatokhoz. A már ivarérett, 4 hónapos korú, F1 egyedektől vér és szövetmintákat vettünk genotoxikológiai, illetve patológiai vizsgálatokhoz. A felnőtt halakat több alkalommal szaporítottuk. Az ötödik szaporításból származó embriók képezték az F2 generációt. Ezen halak kezelése a termékenyüléstől számított 33. napig tartott, ekkor mintákat vettünk a halak nedves és száraz testtömegének és testhosszának méréshez, valamit molekuláris biológiai vizsgálatokhoz. Az F1 és F2 generáció esetében a termékenyülés utáni első 33 napban, minden csoportban a mortalitás 40 és 60% között változott, azonban az elhullás növekedése egyik kezelés esetében sem volt igazolható. Szintén nem volt igazolható a különbség a testtömeg, a testhossz és a kondíciós faktor tekintetében a korai életszakaszok vizsgálata során. Az F1 generáció esetében azonban a 4 hónapos 5-FU-nak való kitettség hatására növekedett a májban a DNS károsodás mértéke, valamint vörösvérsejtekben igazolható mértékben növekedett a mikronukleuszok száma. A munka az Európai Unió 7. kutatási keretprogramjának 265264 szerződésszámú, CYTOTHREAT projektje támogatásával valósult meg. 24

A KÁRÓKATONA, MINT A HALAK INTENZÍV PARAZITÁS FERTŐZÖTTSÉGÉNEK OKOZÓJA Molnár Kálmán és Székely Csaba MTA Agrártudományi Kutatóközpont, Állatorvos-tudományi Intézet, Budapest A haltenyésztők körében nem szükséges a kormorán vagy más néven kárókatona okozta károkról beszélni. Azt azonban kevesebben tudják, hogy az elfogyasztott haltömeg mellett ez a madár számos parazitás halbetegségnek is az okozója. Régóta ismert, hogy ez a madár a halak hasüregében élő, és esetenként a testsúly harmadát kitevő Ligula intestinalis legfőbb okozója, mert egyéb halászmadarakkal ellentétben a nagyobb testű halakat is el tudja fogyasztani. A kormorán azonban több galandféregnek, mételynek és fonálféregnek is a gazdája, melyek lárva-állapotban a halakban élősködnek, s azokat károsítják. Az alábbiakban a viszonylag jól ismert Ligula mellett a balatoni halakban leggyakrabban előforduló, kormoránok által terjesztett három élősködőt mutatjuk be. Valamennyi cyprinida halfaj, de első sorban a dévérkeszeg belének savóshártyáján megtelepedik az epevezeték közelében a Paradilepis scolecina faj metacestodája. Ezt a bélszakaszt a gombostű-fejnyi férgek füzér-szerűen lepik el. Az élősködők a hashártya gyulladását és a bélágak összenövéseit okozzák. Ennek a lokálisan elhelyezkedő kórokozónak a kártételét jelentősen meghaladják azok a savóshártya egészére kiterjedő gyulladások, melyet a Contracoecum rudolphi nevű fonálféreg 1-1,5 cm méretű lárvái okoznak. Ezek a jelentősen megvastagodott savóshártyát átszövik, s a bélfalnak egy újabb rétegét alkotják. Közöttük különböző fejlődő, esetenként a gazdareakció által elölt férgek találhatók Esetenként a bélfal izomrétegébe is behatolnak. Rendkívül érdekes az a fertőzöttség, amelyet egy Echinostomata métely, a Paryphostomum radiatum lárvái okoznak. Ezek kizárólag a pikkelyek középvonal érzőszerveiben telepednek meg, ahol intenzív fertőzést okozhatnak. Valamennyi pontyféle fertőzött lehet, de a bodorkában gyakorlatilag minden pikkely fertőzött. Az élősködő a fején lévő 27 tüskéről könnyen felismerhető. A fent ismertetettek mellett a kormorán bizonyítottan még számos, halakat károsító élősködőnek a gazdája, és további halbetegségek okozója. A közölt adatok alátámasztják azt a tényt, hogy a kárókatona természetes vizeinkben és a halastavakon nem csak mértéktelen halfogyasztásával, hanem több jelentős halparazita végleges gazdájaként is károkat okoz a haltermelésben. Köszönetnyilvánítás: A vizsgálatokat az OTKA K 100132 pályázat támogatásával végeztük. 25

HÁROMFÉLE GYÓGYNÖVÉNYKIVONAT HATÁSA A BARRAMUNDI (LATES CALCARIFER) TERMÉSZETES IMMUNVÁLASZÁRA Ardó László 1, Rónyai András 1, Feledi Tibor 1, Yin Guojun 2, Neill J. Goosen 3, Lourens de Wet 3, Jeney Galina 1 1 Halászati és Öntözési Kutatóintézet, Szarvas, Magyarország 2 Freshwater Fisheries Research Centre, Wuxi, Kína 3 Department of Animal Sciences, Stellenbosch University, Stellenbosch, Dél-afrikai Köztársaság A barramundi vagy ázsiai tengeri sügér (Lates calcarifer) egy ígéretes új halfaj az európai akvakultúra számára. Kevésbé érzékeny a tartási körülményekre, emiatt könnyen tenyészthető intenzív rendszerekben is, viszont ennél a fajnál is problémát jelent, hogy az intenzív neveléssel együtt járó magas népesítési sűrűség, a szállítási és kezelési stressz, illetve a rosszabb vízminőség érzékenyebbé teszi a halakat a halbetegségekkel szemben. A bakteriális eredetű fertőző halbetegségek ellen leggyakrabban antibiotikumokat és vakcinákat használnak, ezek alkalmazásának azonban több nemkívánatos következménye is van. Az antibiotikumok maradékai felhalmozódhatnak a halhúsban és a vízi környezetben, túlzott használatuk pedig elősegíti a rezisztens baktériumok kialakulását. A vakcinák általában csak egy adott kórokozó ellen hatásosak. Ezek a negatív hatások kiküszöbölhetők a természetes immunválaszt javító anyagok, az immunstimulátorok alkalmazásával. A HAKI immunológiai kutatócsoportjának egyik fontos kutatási területe az immunstimulátorok, ezen belül a gyógynövénykivonatok vizsgálata. A barramundi esetében háromféle gyógynövénykivonat hatását vizsgáltuk. Az Astragalus membranaceus és a Rooibos (Aspalathus linearis) kivonatait 0,5% koncentrációban a haltáphoz kevertük. Utóbbi gyógynövényből kétféle, fermentált és nem fermentált ( zöld ) kivonatot is vizsgáltunk. Kontrollként gyógynövénykivonatokat nem tartalmazó tápot használtunk. A halakat ezekkel a tápokkal négy hétig etettük, és hetente egyszer vérmintákat vettünk tőlük. A mintákból centrifugálással izoláltuk a fehérvérsejteket és a vérplazmát, amelyekből meghatároztuk a természetes immunválasz jellemzőit, azaz a fehérvérsejtek fagocitáló és légzési aktivitását, a vérplazma lizozimaktivitását, illetve összes fehérje- és immunoglobulin-szintjét. Korábbi, gyógynövényekkel végzett kísérleteinkhez hasonlóan most is az Astragaluskivonat volt leginkább pozitív hatással a halak természetes immunválaszára, mivel az öt vizsgált paraméterből hármat is jelentős mértékben javított. A kétféle Rooibos-kivonat szintén pozitív hatással volt a természetes immunválaszra. A zöld (nem fermentált) kivonat a fehérvérsejtek fagocitáló aktivitását és a vérplazma immunoglobulin-szintjét, a fermentált kivonat pedig a fagocitáló aktivitást javította statisztikailag szignifikáns mértékben. A kísérleti eredmények alapján megállapítható, hogy az Astragalus- és a Rooibos-kivonatot tartalmazó tápok hatására a barramundi természetes immunválaszának több jellemzője, illetve a halak ellenálló-képessége is javult, a halak immunrendszerére gyakorolt hatásuk tehát egyértelműen pozitív volt. 26