CIKKEK A CSILLAGÁSZAT TÉMAKÖRÉBŐL
Tartalomjegyzék A Naprendszer kijáratához ért a Voyager 1...3 Az Alienst nézték az űrhajósok az ISS-en...5 Régen voltunk a Holdon...5 Pálcikával kávét...6 Web nincs, email van...6 A mai kávéból készül a holnapi...6 A kezek lebegnek alvás közben...7 Napi 16 napfelkelte...7 A Mars-járónak hat hónap, az embernek tíz perc...8 Vulkáni tevékenység lehet a Vénuszon...10 Valami történt odalent...10 Több kitörés is lehetett...11 A Mars-kutatás legizgalmasabb évei jönnek...12 Netán metán?...12 Meglepő eredmény...14 Időjárás, sugárzás, vizek...14
A Naprendszer kijáratához ért a Voyager 1 Cikkválagatás A NASA hétfői bejelentése szerint a Naprendszer lehajtósávjában jár az emberiség legmesszebbre jutó szerkezete, a 35 évvel ezelőtt útnak indított Voyager 1. Az már egy ideje ismert tény, hogy a mért sugárzás szerint a műhold közel jár a Naprendszer és a más csillagredszerek között elterülő, mélyűrnek is nevezett csillagközi térhez, a határ szerkezetéről illetve távolságáról eddig azonban nem voltak pontos adatok. A mostani terület az a határsáv, ahol a csillagközi tér mágnes mezőjének vonalai találkoznak a Naprendszer mágneses terével, és a két teret alkotó, a Napból érkező, illetve a mélyűrben száguldó részecskék egy része helyet cserél. A szakemberek szerint ez a stagnálási területnek is nevezett sáv az utolsó, ami még a Naprendszer sajátjának mondható, ha a Voyager 1 ezt is elhagyja, akkor már a csillagközi térben száguld majd tovább. Tudományosabban ez úgy hangzik, hogy a műhold lassan elhagyja a helioszférát, vagyis a Naprendszernek azt a részét, amit a Nap részecskesugárzása tölt ki, és valamikor a közeljövőben belép a heliopauzába, azaz arra a területre, ami a napszélplazmát elválasztja a csillagközi tértől. A csillagközi tér nagy energiájú részecskéi elsősorban szintén csillagokból származnak, forrásuk azonban inkább szupernóvák robbanása, nem hagyományos értelemben vett naptevékenység. Ezek azok a részecskék, amikkel a nagyjából 18 milliárd kilométer távolságból adatokat visszaküldő Voyager 1 egyre sűrűbben találkozik. A szerkezetet eddig védte a Nap mágneses mezeje, de most, hogy képletesen átsorolt a lehajtósávba, a műszerek szerint egyre gyakrabban fut bele ilyen részecskékbe. A másik, a határ közeledtét jelző adat, hogy a Voyager 1 egyre kisebb arányban méri csak a napszelet adó részecskéket. Szintén árulkodó jel a mágneses mező irányának fordulása: a Nap adta mágneses tér vonalai keletről nyugatra tartanak, a csillagközi térben viszont inkább észak-déli vonalakat lehet mérni, a Voyager 1 a közelmúltban már mérni is tudta ezt, mondta el Leonard Burlaga, a NASA asztrofizikusa. A műholdnak még valószínűleg két-három év kell ahhoz, hogy kilépjen a heliopauzából, de hogy pontosan mennyi, az majd csak akkor derül ki, ha ez valóban megtörténik. A Voyager 1-et 1977-ben indították el, a kettes számot viselő testvérműholdjával együtt az az elsődleges feladatuk, hogy feltérképezzék a Naprendszert. A mostanáig eltelt idő alatt 122 és 100 csillagászati egység messzire jutottak. Egy csillagászati egység (CsE) a Föld Naptól számított átlagos távolsága, 149 597 870 700 méter, ami 8,33 fénypercnek felel meg. Egy fényév 63 241 CsE. 3. oldal
Cikkválogatás Érdekesség, hogy a Voyager 1-et 16 nappal a Voyager 2 után indították, de három hónappal később, a kisbolygó-övben megelőzte testvérét. A műhold az emberiség üzenetét is magával vitte, egy harminc centiméter átmérőjű, aranybevonatú rézlemezen a Föld koordinátái, 115 darab kép, a természet hangjai és zeneszámok találhatók, illetve egy 55 nyelven felvett üzenet, ami magyarul így hangzik: üdvözletet küldünk magyar nyelven minden békét szerető lénynek a világegyetemen. Ahhoz viszont, hogy ezt egy másik csillagrendszer lakói is hallják, becslések szerint mintegy negyvenezer évnek kell eltelnie jelenlegi sebességével haladva ennyi idő kell ugyanis a Voyager 1-nek ahhoz, hogy belépjen egy szomszédos rendszerbe. 4. oldal
Cikkválagatás Az Alienst nézték az űrhajósok az ISS-en Űrtörténelemről, a Nemzetközi Űrállomásról és az űrkutatás jövőjéről beszélt Marsha Ivins amerikai mérnök, űrhajósnő csütörtökön a BME előadótermében megjelent hallgatóságnak. Többek között elmondta, mekkora részét fedeztük fel a Holdnak, hogyan kell az ISS vécéjét használni, és hogy milyen messze van tőlünk az űrállomás. Marsha Ivins, a NASA veterán űrhajósa az Űrkutatás múltja, jelene és jövője címmel tartott előadást a témában a BME-n, amerikai szemszögből. Képekkel és látványos videókkal tarkított előadásában elmondta, hogy az űrverseny legizgalmasabb szakasza az volt, amikor Amerika és a Szovjetunió azon versengtek, ki jut el először a Holdra. A Mercury Seven, más források szerint Magnificent Seven (nagyszerű hetes) volt az első hét űrhajós, akiket a NASA 1959 április 9-én kiválasztott. Az átlagosnál alacsonyabb Ivins szerint közülük a legmagasabb sem volt sokkal nagyobb, mint ő maga, mivel a Mercury-kapszula, amelyben a leendő űrhajós repült, nagyon kicsi volt. Régen voltunk a Holdon Az első amerikai űrhajóst végül olyan rakéta vitte az űrbe, aminek kisebb tolóereje volt, mint egy mai 747-es repülőgépnek, tudtuk meg az előadásból. Az első űrutazás előtt félő volt, hogy az emberi szervezet nem fog megfelelően működni a súlytalanságban, nem megy majd a keringés, a nyelés a Mercury program erre a kérdésre adott megnyugtató választ. A második amerikai űrprogram a Gemini volt, ebben szintén nagyon kicsi kabinban juttattak fel, de már egyszerre két embert. Amerika hatszor járt a Holdon, az égitesten sétáló 12 ember viszont csak egy-két négyzetkilométerét fedezte fel a Hold területének. Hiába vitt magával az egyik küldetést egy holdjárót, azzal sem mehettek túl messzire, mivel csak 4 órára elég oxigént tudtak magukkal vinni, az utasítás szerint pedig csak annyira távolodhattak el, hogy gyalog is vissza tudjanak jönni, ha valami probléma van. Az amerikaiak 1972-ben indultak utoljára a Holdhoz, az oroszok emberrel sosem jutottak el oda. 1981-ben aztán jött az első űrsikló, ami nagy előrelépés volt a korábbi űreszközökhöz képest, még ha nem is gazdaságosabb: az összes kapszula csak egyszer használható volt, míg az űrsiklókat úgy tervezték, hogy képesek legyenek visszatérni anélkül, hogy az 5. oldal
Cikkválogatás atmoszférával való súrlódás során megégnének. Az űrsiklókat az utolsó tíz évben arra használták, hogy felépítsék a Nemzetközi Űrállomást. Pálcikával kávét Az űrhajósnő elmesélte a Nemzetközi Űrállomáson szerzett tapasztalatait is. Kiemelte, hogy az ISS-en lényegében nincs a dolgoknak súlya, se fent, se lent irányérzékünk csődöt mond. A mindennapi életről elmondta, hogy például az italos tasakokban valójában por van, ezt töltik fel vízzel. Egy adagolóberendezéssel juthatnak hozzá a vízhez, amit szívószálhoz hasonló csővel kell áttölteni a megfelelő ételbe vagy italporba, hogy az fogyasztható legyen. Az ISS-en nincs hűtő, se sütő, csak egy melegítő berendezés. Az élelmiszereket még a Földön tartósítják, így nincs is szükség tartós hűtésükre. Az oroszok nem pepecselnek annyit mint az amerikaiak, mindenféle vákuumcsomagolás helyett konzervekben viszik az ételt a fedélzetre. Sokan pálcikával esznek, mert a súlytalanságban nagy, vagy akár folyékony dolgokat, például kávét is könnyedén meg lehet tartani velük. Irvins szerint teherszállító átlagosan évente négyszer érkezik az ISS-re. Ekkor kapnak friss zöldségeket és gyümölcsöket is az állomáson tartózkodók. A szemetet nem dobják ki, hanem összenyomják, és zsákokban eltárolják addig, amíg nem érkezik újabb teherűrhajó. Web nincs, email van Bár a teljes internet nem elérhető az űrállomásról, a webet böngészni például nem lehet, szabad emailezni és videokonferenciákat is tarthatnak. Sőt, bármilyen földi telefonszám felhívható az űrállomásról. Unalmas perceiket pedig filmnézéssel tölthetik el. Ivins szerint nem sok szabadidejük volt, egy párnapos küldetésen mindössze egy-két óra. Amikor a nő az űrben járt, még nem volt dvd, ezért speciális kazettákon vihettek fel filmeket. A legénység legtöbb tagja férfi volt, ők válogatták a filmeket, ezért például az Alienst (A bolygó neve halál) nézték az űrben. A mai kávéból készül a holnapi Zuhanyzó, fürdőkád nincs a fedélzeten, fürdeni úgy lehet, hogy kis tasakokból vízbuborékokat kennek magukra. A borotválkozás ugyanúgy történik, mint a Földön, persze a lemosáshoz itt is buborékos módszert kell alkalmazni. A fogmosásnál az egyetlen gond, hogy nincs hova kiköpni a fogkrémet, a NASA hivatalosan azt javasolja, hogy nyeljék le Ivins inkább a zsebkendőt választotta. A hajvágás egy speciális vágógéppel történik, amit 6. oldal
Cikkválagatás kereszteztek egy porszívóval: beszívja a hajszálakat, amint levágta őket, így azok nem szabadulnak el a súlytalanságban. A ISS-en lévő vécé koedukált. A pisilés úgy történik, hogy egy elszívó viszi a vizeletet tartályba mivel a gravitáció nem tudja -, onnan pedig az egész az újrahasznosítási rendszerbe kerül és ivóvizet készítenek belőle. Az ISS-en van egy mondás: a mai kávéból készítjük a holnapit fogalmazott Ivins. A nagydolgokat nem hasznosítják újra. A székelést egy zacskóba kell elvégezni, majd jól elzárni és elraktározni, a következő teherűrhajó érkezésig így aztán akár négy hónapig is gyűlnek az ilyen zacskók. Az egész rendszer orosz találmány, nagyon hasonlít egy földi pottyantós budira. Ivins szerint azonban még soha nem panaszkodott rá senki, jól működik. A kezek lebegnek alvás közben Végre se nem túl kemény, se nem túl puha az ágyad tréfálkozott az űrhajósnő, amikor az alvás szóba került. Mikrogravitációban nem egyszerű aludni, nincs hova lefeküdni a szó hétköznapi értelmében. A legénység minden tagjának van egy hálózsákja, ebbe kell belebújni, majd az egészet leszíjazni, így kicsit olyan, mintha lefeküdtünk volna. Ami a hálózsákon kívül marad, az persze továbbra is lebeg például a kezek. Szerencsére ettől nem fáradnak el alvás közben, mivel nem hat rájuk a nehézségi erő. Az űrhajósoknak kötelező minden nap két órát gyakorlatozniuk, hogy ne veszítsék el izmaikat a földi gravitációban akkor is minden nap tornásztatjuk az izmainkat, ha egyszerűen nem teszünk semmit, csak a szokásos napi teendőinket. Az űrállomáson ez nincs így az első űrhajósok izomtömegük jelentős részét elvesztették ennek megelőzésére kötelező a napi gyakorlat. Napi 16 napfelkelte Az emberek azt hiszik, hogy az ISS-en levő űrhajósok nagyon messze vannak a Földtől, pedig csak nagyjából 350-400 kilométerre. Összehasonlításképpen: az utasszállító gépek körülbelül 10 kilométer magasan repülnek, a Hold pedig 400 ezer kilométernyire van a Földtől. A Föld a nappali képek alapján lakatlannak is tűnhet, az éjjeliek viszont egyértelműek, a civilizáció a lámpák nyomán rajzolódik ki. Növeli a látványos fotók készítésének esélyét, hogy az űrhajósok 16-szor látják 24 óra alatt a napfelkeltét és a napnyugtát. 7. oldal
Cikkválogatás Az ISS-ről is lehetőség van űrsétára. Lefeljebb nyolcórányi oxigén van az űrruhában, amit már nem kábelen kapnak, hanem a háton lévő kis tartályokból. Viszont egy biztonsági kötéllel azért rögzítik magukat mindig egy ponthoz. Egy hátirakétát is építettek az űrruha hátuljára, amivel vészhelyzet esetén manőverezni tudnak (erre még nem volt szükség). Sőt, a robotkarra is tudnak űrhajóst erősíteni, hogy azzal vigyék például az elvégzendő javítás helyére. A Mars-járónak hat hónap, az embernek tíz perc Ugyan 2020-ig még mindenképpen fenntartják az űrállomást, de ezen túl az űrhajósnő szerint a NASA-nak nincs valódi terve, és nagyjából ezt gondolja az emberes, mélyűri kutatás egészéről is erről interjúnkban bővebben olvashat. Kritikus álláspontjára jellemző, hogy, bár szükségesnek tartja a Mars-járókat, hiszen a jelenlegi technológiával még embert nem tudunk odavinni, elmondta, hogy amit egy Mars-járó elvégez hat hónap alatt, arra egy ember tíz perc alatt képes. Az előadás után Ivins a Tudományos Újságírók Klubja és a Magyar Asztronautikai Társaság zártkörű beszélgetésén vett részt. Itt Almár Iván csillagász megkérdezte tőle, hogy szerinte az ISS milyen jelentős eredményt hozott az emberiségnek, mire az űrhajósnő a példátlan nemzetközi összefogást említette. 16 szervezet dolgozott együtt, olyan országok is, amik nincsenek jó viszonyban. Ebből a politikusok is tanulhatnának fogalmazott az űrhajósnő. Az űrprogramok jövőjében is a nemzetközi összefogást hangsúlyozta, szerinte Kínával is össze lehetne fogni. Az űrkutatásnak sokkal inkább politikai, mint technológiai akadályai vannak mondta, utalva arra is, hogy Amerikában is előfordul, hogy egy elnök leállít egy programot, amit elődje elkezdett. A mélyűri küldetéseket és a Mars-utazást illetően a sugárzást említette az egyik legnagyobb problémaként ez ellen jelenlegi ismereteink szerint a víz jól védene, de még nem megoldott, hogyan lehetne biztonságosan alkalmazni. A vízhiány egyébként is probléma a hosszú küldetéseknél. Mert hiába tudjuk, hogy van víz a Holdon vagy a Marson, azt a vizet ki kell nyerni, ehhez pedig nincs még meg a technológiánk magyarázta Ivins, aki szerint a megfelelő energiaforrás sincs még ezekhez a missziókhoz, és évtizedekig tarthat a kifejlesztésük. A hallgatóság kérdésére elmondta még, hogy az űrben nem érezte, hogy nőként másként kezelnék, mert ő maga sem nőként, hanem emberként gondolt magára egy-egy küldetés idején. Sminket sem használt, bár vannak űrhajósok, akik az űrben is sminkelik magukat. 8. oldal
Cikkválagatás A kérdésre, hogy egy olyan kis európai ország, mint Magyarország, mennyiben tud hozzájárulni a NASA nagy terveihez, azt felelte, bármilyen kis műszerrel vagy alkatrésszel tudunk segíteni. Példának felhozta a közönség által korábban említett PILLE dozimétert, illetve a Curiosity lengyel fejlesztésű szenzorait, amire Lengyelország nagyon büszke. (Lengyelország egyébként novemberen lett a európai űrügynökség, az ESA teljes jogú tagja. Magyarország még nem az, de remélhetően nem kell már sokáig várni, hogy tag legyen). 9. oldal
Cikkválogatás Vulkáni tevékenység lehet a Vénuszon Az ESA Venus Express szondájának hat évet átfogó mérései alapján nagy változás mutatható ki a bolygó felső légköri kén-dioxid-koncentrációjában, a jelenség egyik magyarázatát pedig a vulkáni tevékenység adhatja. A Vénusz vastag atmoszférája milliószor annyi kén-dioxidot tartalmaz, mint a földi légkör, ahol a mérgező gáz legnagyobb része vulkáni tevékenység során szabadul fel. A Vénuszon a kén-dioxidot szinte teljes egészében elrejti előlünk a bolygó felsőlégkörének sűrű felhőtakarója, ebben a rétegben ugyanis a napsugárzás már nagyon könnyen szétrombolja a molekulát. Ez viszont azt jelenti, hogy a felsőlégkörben detektált kén-dioxid csak lentről származhat. A Vénusz felszínét több száz vulkán borítja, de máig vita tárgya, hogy ezek között vannak-e még ma is aktívak. A kérdés eldöntésének elősegítése a Venus Express tudományos programjának egyik fontos célja. A küldetés során találtak már arra utaló jeleket, hogy a geológiailag nem túl távoli múltban, néhány százezer, maximum néhány millió évvel ezelőtt még aktív vulkáni tevékenység lehetett a bolygón. A felszín korábbi infravörös észlelései olyan lávafolyamokat jeleztek egy vulkán tetején, melyek összetétele különbözött a környezetétől, azt sugallva, hogy az őket létrehozó vulkánkitörés a közelmúltban zajlott le. Valami történt odalent A Venus Express hat évet átfogó adatai a felsőlégkör kén-dioxid koncentrációjáról újabb bizonyítékot szolgáltatnak a bolygó jelenleg is aktív vulkáni tevékenysége mellett. A szonda már 2006-ban, rögtön a megérkezése után a kén-dioxid átlagsűrűségének jelentős növekedését mutatta ki a Vénusz felsőlégkörében. Ezt egy gyors csökkenés követte, aminek eredményeként mára a koncentráció a hat évvel ezelőtti érték tizedére esett vissza. Érdekes, hogy hasonló csökkenés volt megfigyelhető a bolygó körül 1978 és 1992 között keringő NASA Pioneer Venus szonda mérései alapján is. Magyarázatként már akkor is a korábbi vulkáni tevékenységet hozták fel; az emiatt megnövekedett kén-dioxid koncentráció csökkenésének észleléséhez a Pioneer Venus éppen jókor érkezett meg. A Venus Express kutatás vezetője, Emmanuel Marcq (Laboratoire Atmosphères, Milieux, Observations Spatiales, France) szerint a felsőlégköri kén-dioxid koncentrációjának átmeneti megugrása azt jelenti, hogy lent történt valami, mégpedig a növekedés észlelése előtt 10. oldal
Cikkválagatás nem sokkal, mivel ebben a rétegben a napsugárzás hatására a molekulák már néhány nap alatt disszociálnak. Több kitörés is lehetett A csoport egyik tagja, az adatokat szolgáltató Venus Express műszer vezető kutatója, Jean-Loup Bertaux szerint a vulkánkitörés ágyúként lőheti fel a kén-dioxidot a felsőlégkörbe, de a helyzetet bonyolítja, hogy esetleg hasonló keveredési hatást okozhat a Vénusz ma még nem teljesen értett bonyolult légkörzése is. A bolygó atmoszférája ugyanis mindössze négy földi nap alatt megkerüli a Vénuszt, ami sokkal rövidebb, mint a 243 napos tengelyforgási periódus. A gyors légkörzés szétteríti a kén-dioxidot, így azonban szinte lehetetlen izolálni a forrásait. Marcq és munkatársai úgy gondolják, hogy ha valóban vulkáni tevékenység felelős a koncentráció kezdeti megnövekedéséért, akkor inkább több kisebb, mint egyetlen nagy, drámai kitörésről lehetett szó. Bertaux magyarázata szerint a Pioneer Venus méréseit is figyelembe véve alternatívaként az is szóba jöhet, hogy valójában a vénuszi légkörzés évtizedes skálájú változását látjuk az adatokban, ami azonban így sokkal bonyolultabb lehet, mint eddig gondolták. 11. oldal
Cikkválogatás A Mars-kutatás legizgalmasabb évei jönnek A NASA az elmúlt hetekben hatalmas felhajtást csapott a Curiosity legújabb eredményei körül. Végül bejelentették, hogy szerves összetevőket találtak a Marson, de lehet, hogy a szenet a Mars-járó vitte magával. Mit jelent mindez? Örülhetünk, vagy nem történt semmi érdekes? Tényleg folyó volt a Marson? Mi jön ezután? Magyar kutatókat kértünk fel az eredmények értékelésére. Bár az eseményt a NASA felfújta, mégis van meglepő eredmény. A NASA hétfői bejelentése komoly kommunikációs hiba volt pontosabban nem is maga a bejelentés, hanem az azt megelőző nyilatkozatsorozat, amely először történelmi jelentőségű felfedezést sejtetett, majd ellentmondó információkat közölt arról, hogy az eredmények szerves anyagról szólnak-e. Bérczi Szaniszló, Eötvös Loránd Tudományegyetem Anyagfizikai Tanszékének munkatársa szerint a mostani felfedezés még nem olyan izgalmas, mert a NASA kutatói nem olyan molekulákat találtak, mint amire számítottak. Utaltak ugyan rá, hogy mérték a 13C/12C szénizotóp-arányt, amely az élettel kapcsolatos lehet, de pontos adatok erről még nem jöttek. A kutatók abban sem biztosak, hogy a talált molekulák minden összetevője marsi eredetű. Egyetért ezzel Sik András Mars-kutató, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékének munkatársa is, szerinte ahhoz a felhajtáshoz képest, amit az elmúlt héten a NASA az eredmények köré épített, mindenképpen kevesebbet jelentettek be. Amit találtak, az egy nagyon egyszerű széntartalmú vegyületcsoport: metilklorid és ennek a különböző változatai, például a kloroform. Ezt szerkezetileg úgy lehet elképzelni, mint egy metánmolekulát, aminek képlete CH4 a szén négy szabad vegyértékéhez négy darab hidrogén kapcsolódik. Ha az egyiket kicserélem klórra, akkor kapok egy CH3Cl képletű vegyületet, amiben ott van a szénatom, tehát ilyen alapon nevezhetjük szerves molekulának, de azért mégsem az a komplex szerves molekula, ami mondjuk a fehérjéket építi fel itt a földi életformákban magyarázza Sik. Netán metán? A Mars-kutatás eseményei jelenleg három szálon futnak, magyarázta Bérczi Szaniszló. Először is vannak a keringő egységek, amelyekre egyre érzékenyebb műszereket tettek fel. 1997 szeptemberében állt pályára a Mars Global Surveyor, ezt követte 2001-ben a NASA 12. oldal
Cikkválagatás Mars Odyssey, 2003-ban az Európai Űrügynökség Mars Express nevű szondája, majd 2006- ban a Mars Reconnaissance Orbiter. Legalább négy űrszonda vizsgálta különböző magasságból, különböző felbontásokban a felszínt. Ezek a keringő szondák fokozatosan keresték és meg is találták a filloszilikátokat, karbonátokat és a szulfátokat. Ezek azok az ásványok, amelyek a felszín mállásáról, a korai vizes korszakok folyamatairól tájékoztatnak. A régi vizes időszakokra utaló ásványok csak kis felületdarabokon, tehát egyre érzékenyebb területi felbontással ismerhetők föl. Volt egy gyenge jel a metánra is, de ezt már földi megfigyelésekből is sejtették a kutatók. Utóbbi anyag azért különösen érdekes, mert gázkiszivárgásként esetleg életjel is lehet. A másik szál a leszállóegységeké: 1976-ban sikeresen landolt két Viking, 2004-ben a két MER (Mars Exploration Rover), az Opportunity és a Spirit. 2008-ban a Phoenix kimutatta a vizet, pontosabban az űrszonda lábán talált sós vízből álló cseppeket. Amíg a Viking már észlelte hajnalban a harmatot dér formájában, a Phoenix mérte a leszitáló finom jégfelhőcskét az északi, magasabb szélességen. Jarozitot talált már az 1997-ben a Marson leszálló Pathfinder is. Ettől néhány száz kilométerre keletebbre szállt le 2003-ban az Opportunity, amely talált hematitot és jarozitot is, sőt a Spirit karbonátos kőzetet is talált ezek az ásványok is mind vizes múltra utalnak, mert mállástermékek. Ezt jelzi a kutatások harmadik szála is, ami a Földre jutó marsi meteoriteké. A legismertebb közülük az Antarktiszon talált ALH84001, amelynek mállott karbonátjában még nagymolekulákat (policiklusos aromás szénhidrogének, PAH), és sajátos ásványokat is találtak. Más marsi meteoritok (Nakhla, LaFayette, Governador Valadares) repedéseiben is találhatók mállott ásványok, amelyek kicsiben jelzik azt, hogy a víz és a légköri szén-dioxid együttes hatására a magmás ásványok átalakuláson mentek át. A továbblépés az lenne, ha olyan anyagokat fedeznének fel a Curiosity műszerei, most már sokkal finomabb felbontással, amilyeneket a keringőegységek is találtak mondja Bérczi. Hosszú keresés után filloszilikátokat más néven vizesszilikátot, rétegszilikátot és szulfátokat, (például keserűsót, gipszet), azután perklorátot is találtak már, ez utóbbit a Phoneixszel. Ezekre rétegezve, ezeknek ismeretében megy az új keresés, és a végső cél az valamilyen formában az élet nyomának a megkeresése, ehhez kapcsolódóan karbonátok megtalálása lenne" véli a kutató. 13. oldal
Cikkválogatás Meglepő eredmény Bérczi szerint mivel ez egy első kísérlet volt, a NASA kutatói még nyugodtan mondhatják azt is, hogy valamilyen földi szennyeződés maradt a műszerben, ezért ezt az eredményt még annyira nem kell komolyan venni, majd akkor, ha lesz már 4-5 ilyen mérés. Nem vagyok csalódott, annak örülök, hogy ezek a kísérletek szépen folynak. Csodálatos műszerek ezek, az ember annak örül, hogy ezek remekül működnek a felszínen. A legizgalmasabbakat akkor fogják bejelenteni, amikor már két-három mérés összehasonlítható lesz véli Bérczi. Sik András szerint szintén fontos eredmény, hogy kiderült, a Curiosity műszere egyáltalán ki tudja mutatni a széntartalmú vegyületeket. Sik szerint is biztató az eredmény, mert rögtön az első törmelékelemzésnél már sikerült széntartalmú molekulákat találni: azért volt ez a meglepődés, mert ebből a mintából egy apró kis homokdűne felszíni, néhány centimétere még erre sem számítottak. A felső néhány centiméterben semmilyen szerves vegyületre nem kellene számítani, mert az intenzív sugárzás és az agresszív PH minden szerves anyagot eloxidál. Szuperoxidok, perklorát-szerű vegyületek vannak a Mars felszínén, ezért a jelenlegi tudományos konszenzus szerint, ha létezett is a Marson élet, annak nyomait nem a felső rétegekben várhatjuk. A Curiosity a lapátjával nem képes ennél mélyebbre ásni, azonban a robotkaron két mintavevő műszer van. Egy törmeléklapát, amivel belemarkol a felszínbe néhány centiméterig, és egy kőzetfúró berendezés (ugyanúgy a robotkar végén), amivel a szilárd, már megkövesedett rétegekből, öt centiméter mélységből tud mintát venni. A Földön például egy mészkőrétegben ott lehetnek a szerves maradványok, de ezekhez már általában fúrni kell. A Curiosity a következő hónapokban olyan rétegek felé közeledik, amelyek a jelenlegi ismereteink szerint sokkal keményebb, szulfátos agyagrétegek, így ott már előveszi majd a fúrót. Egy szikla, kőzet esetén ez az agresszív környezet nem tudja olyan hatékonyan pusztítani a szerves anyagot. Sik szerint ha egy olyan karbonátos réteget képzelünk el itt a Földön, amibe régen a tenger fenekén belehullottak a meszes vázú élőlények maradványai, azok akár egy-két centiméterre mélyre lefúrva is kivehetők egy mintában ilyen elv szerint keresnek majd a Marson is. Időjárás, sugárzás, vizek Ezek mellett a Curiosity méri a felszíni környezetnek nagyon sok paraméterét. Folyamatosan küldi haza a meteorológiai adatokat, és ami lakhatósági szempontból ennél fontosabb, hogy méri a sugárzás intenzitását: azt, hogyan változik egy marsi napon belül, 14. oldal
Cikkválagatás illetve hogyan változik évszakosan. Az eddigi eredmény alapján egy esetleges emberes Marsküldetés marsi részét túlélné a legénység. A rover méri a légköri gázok izotóparányait is, és az is egy fontos eredmény, hogy most sikerült felszíni mintából megmérni a deutérium hidrogén-arányt. A deutérium a hidrogén nehézizotóp-változata, jelen van a földi légkörben. A Föld óceánjaiban van egy stabil deutérium hidrogén-arány. A mérés után NASA kutatói azt tapasztalták, hogy a Marson a deutérium mennyisége arányaiban nagyobb, mint aminek lennie kéne. Ebből arra következnetek, hogy a légkör, amelyben a hidrogén egy része jelen volt, elszökhetett magyarázza a NASA sejtését Sik. Ha arányaiban megnő a deutérium mennyisége, az azt is jelenti, hogy elveszett a hidrogénkészletből. Eddig is gyanították, hogy a múltban légkörvesztés volt a Marson és ezt már felszíni mérésekkel is tudjuk bizonyítani. A korábbi roverek eredményei alapján a morfológiából is lehetett már vizes hatásokra, mozgásokra, szállításokra következtetni, sőt már a Curiosity is talált ilyen jeleket, például lekerekített kavicsokat. Bizonyítékokat gyűjt arra nézve is, hogy a leszállóhelyen, a Galekráterben a múltban valóban nedves környezet volt jellemző, tehát egy tó vize hullámzott. Felvételt készített arról, hogy a kráter falán lefelé egy folyómeder nyomai láthatók. A mostani kémiai mérések segítenek majd feltárni a mállási folyamatok részleteit is. Ahogy a Curiosity halad előre, úgy egyre több mérésre nyílik majd lehetőség. Megy a sötét dűnékhez is, ott is várunk egy kis vizet. Izzítással a jelenlegi helyen is talált már egy kis vizet, de ez magasabb hőmérsékleten szabadult fel, ami arra utal, hogy ásványban kötött víz volt, és nem a talajba fagyott víz, ami a szemcsefelületeken fordulhat elő mondja a kutató. A talaj mélyebb rétegeiben ugyanis szemcsefelületi, idegen szóval interfaciális vízmolekula rétegsor (több molekuláris rétegnyi víz) is körülveheti ezeket az ásványszemcséket. Haladunk abba az irányba, hogy a megfelelő helyeken, azokban a rétegekben, amelyek szulfáttartalmúnak tűnnek a keringőegységek felvételein, esetleg tényleg megtaláljuk a bonyolultabb szerves molekulákat. Én arra számítok, hogy egy-két havonta azért lesz egy hasonló bejelentés, ami a Mars-kutatására irányítja a figyelmet véli Sik. Ezekre az eredményekre azonban még mindkét magyar kutató szerint várnunk kell. Amíg a Mars-járó a keményebb kőzeteket tartalmazó, a körülbelül hat kilométerre lévő Mount Sharpig, hivatalos nevén Aeolis-hegyig elgurul, addig sok hónap, vagy esetleg egy év is eltelhet itt a Földön. 15. oldal