A bajai önkormányzat lapja XI. évfolyam 1. szám 2006. január 21. ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ FOTÓ: BARÁTI GYÖRGY Gyurákovics András és Szõke Mária gyermeke ebbõl az alkalomból az önkormányzat ötszázezer forint értékû (a csöppség 18. születésnapja után felvehetõ) életbiztosítási kötvényét kapta ajándékba Széll Péter polgármestertõl. 2006 elsõ bajai babája 48 centiméterrel és 2630 grammal január 3-án született meg Gyurákovics Eszter, az új esztendõ elsõ bajai kisbabája a városi kórházban. 2005-ben egyébként 740 szülésbõl 748 gyermek jött világra a Bajai Kórházban. A tavalyi szülések száma harminceggyel több a 2004-es adatnál. Az új év elsõ napjaiban pedig bajai hármas ikrek is születtek, igaz õk Szegeden látták meg a napvilágot. B. ÚJ TÛZOLTÓ- PARANCSNOK Ossó János tûzoltó alezredes, korábbi parancsnokhelyettes vezeti január elsejétõl Baja Város Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóságát a képviselõ-testület decemberi döntésének értelmében. Az elõzõ parancsnok, Szoleczky János 2005 végével nyugdíjba vonult. Múlt hétfõn ünnepélyes állománygyûlést tartottak a tûzoltóságon, ahol Ossó János hivatalosan is átvette parancsnoki megbízatását Széll Péter polgármestertõl. A rendezvényen jelen volt dr. Tirpák József jegyzõ; Retkes Mátyás, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgató-helyettese; az állomány ötven tagja, valamint a környékbeli önkéntes tûzoltóságok képviselõi. Széll Péter polgármester beszédében arra kérte az új vezetést, hogy õrizzék meg a bajai tûzoltóság eddigi értékeit, de kezdeményezzenek fejlesztéseket is. Egy dolog viszont ne változzon: az, hogy a bácskai térség továbbra is számíthasson az Önök munkájára, hiszen a tûzoltók tevékenysége nélkül sokkal csekélyebb lenne a biztonságunk emelte ki Baja polgármestere. >>> 3. oldal KIKÖVEZTÉK Az autósok már használhatják a Szentháromság tér minap elkészült új részét: a Szabadság-Attila-Deák Ferenc utcai csomópontot. Ezzel egy idõben a városháza elõtti szakaszon átmenetileg kétirányúvá vált a forgalom, valamint kihelyezték a Megállni tilos táblát. Ossó János
Január 6-án, pénteken adták át, a rá következõ hétfõn pedig már (mint azt fényképünk is bizonyítja) szintfelmérõ vizsga helyszíne volt a B-Opifex Oktatási és Szolgáltató Kft. újonnan létesített építõipari tanmûhelye a József Attila utcában. A cég a Jelky András Szakképzõ Iskola tanulóinak biztosít gyakorlati képzést, jelenleg 178 diákjuk van, közülük 131-en építõ-, 47-en ruhaipari szakmákban tanulnak. A kft. tizenöt szakoktatót foglalkoztat. Fekete László ügyvezetõtõl megtudtuk: a meglévõ épületrész korszerûsítése és az új, 27 méter hosszú mûhely kialakítása több mint 20 millió forintba került, a forrást önerõbõl és hitelfelvétel segítségével teremtették elõ. A B- Opifex Kft. oktatási tevékenysége 2005-ben ISO 9001:2001-es minõségtanúsítványt kapott. B. Sz. Tanmûhelyt avattak Elkészült a határon átnyúló kerékpárút terve GYÁSZ 85 éves korában, 2006. január elsején elhunyt Ternay Mária, Baja város díszpolgára. 1920. szeptember 8-án született, öten voltak testvérek, közülük õ volt a legidõsebb. Már 14 éves korában munkába állt, csaknem negyven évig végzett fizikai munkát a posztógyárban. Többször lett Kiváló dolgozó, illetve megkapta a Munka Érdemrend bronz, ezüst és arany fokozatát. 1972-ben vette át a Baja város díszpolgára címet. Falaznak a kõmûves tanulók FOTÓ: BARÁTI GYÖRGY Sikeresen befejezõdõtt a Bajai Többcélú Kistérségi Társulás által a PHARE Kísérleti Kisprojekt Alap keretében megvalósított Határon átnyúló Duna menti kerékpárút tervezése címû pályázat. A Bajai Többcélú Kistérségi Társulás Zombor városával közösen valósította meg kerékpárút tervezési programját. A projekt keretében elkészült a felsõ-bácskai Dunafalva és a vajdasági Bezdán között, a Duna menti árvízvédelmi töltésen húzódó, határon átnyúló, összesen 33,28 km-es kerékpárút kiviteli terve. A projekt célja a nemzetközi Euro-Velo turisztikai kerékpár-útvonal hiányzó szakaszának megépítése a határ mentén lakó polgárok fenntartható együttmûködésének, természeti, épített örökségi, népi hagyományainak és kulturális értékeinek ápolásával. Cél továbbá a két térség turisztikai vonzerejének megismertetése az idelátogató turistákkal. A munka 55.555 euróba (13,9 millió forintba) került, melynek 10%-át a kistérség saját erõként biztosította. BETEGELÕJEGYZÉSI RENDSZER A BAJAI KÓRHÁZBAN Kedves Betegek! Régóta tervezett és várt fejlesztést vezetett be a Bajai Kórház. Létrehoztuk és beindítottuk a betegelõjegyzési rendszerünket, melyet személyesen vagy telefonon tudnak elérni. Ezzel az új szolgáltatással megpróbáljuk csökkenteni a felesleges és sajnos sokszor értelmetlen várakozási idõt a rendelõajtók elõtt. A rendszer hétfõtõl csütörtökig 8-14, pénteken 8-13 óráig érhetõ el telefonon a 06-79-424-351-es közvetlen számon. E szám tárcsázásával közvetlenül a recepcióban dolgozó kolléganõtõl tudnak idõpontot kérni: Rheumatológia Osteoporosis Anaesthesiológia Neurológia Ortopedia Érsebészet, Fül-orr-gégészet Tüdõgondozó. Szakrendelõink egy része igényli a személyes egyeztetést, ezért a recepcióban dolgozó kolléganõk a megfelelõ szakrendelõt kapcsolják, ahol az orvos kolléga vagy a magasan képzett szakdolgozó fogadja az Önök hívását, elõjegyzésre irányuló kérését. A recepció helyileg a diagnosztikai épület földszintjén, a portával szemben található. Bajai Kórház vezetõsége MI LESZ 2006-BAN? A teljesség igénye nélkül néhány esemény, ami az új esztendõben várható. A városatyák február 2-i ülésén helyi rendelet születhet a közterületi alkoholfogyasztás korlátozásáról. A képviselõ-testület február végén dönt az önkormányzat 2006. évi költségvetésérõl. A munkaterv szerint februárban napirendre kerül a luxusadóról szóló önkormányzati rendelet megalkotása. 50 éve, 1956. március 11-én és az azt követõ napokban jeges ár pusztított Baján, az elemi erõ megsemmisítette a Vörös-hidat és 365 házat. 13-án a vízmérce 1037 centimétert mutatott. A történtekre emlékezve több rendezvényt is szervez az Alsó-Dunavölgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. Április 9-én és 23-án országgyûlési képviselõ-választásokat tartanak hazánkban. Július második szombatján tizenegyedik alkalommal rendezzük meg a világraszóló halászléfõzõ népünnepélyt. Õsz elején már a teljesen megújult Szentháromság téren közlekedhetünk. Októberre elkészül az új helyi autóbusz-pályaudvar a vasútállomás szomszédságában. 2006 októberében önkormányzati képviselõket és polgármestert választunk. Az új bajai képviselõ-testület októberben, a voksolást követõ 15 napon belül ül össze elõször. Az 1956-os forradalom és szabadságharc elõtt tisztelgõ emlékév az idei. Ebbõl az alkalomból számos rendezvény lesz, a fõ megemlékezést természetesen október 23-án tartják. 2006. december 24-én ünnepeljük Baja várossá nyilvánításának 310. évfordulóját. Baja fõterén tûzijátékkal indult az idei év FOTÓ: B. GY. 2 B A J A É S K Ö R N Y É K E Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
Nyugdíjba megy a waiblingeni fõpolgármester Dr. Werner Schmidt-Hieber, Waiblingen fõpolgármestere meggyengült egészsége miatt a hónap végén nyugdíjba vonul, így nem tölti ki 2010-ig érvényes mandátumát. Ebbõl az alkalomból múlt szerdán hivatalos fogadást adott a német város kulturális központjában, a Bürgerzentrumban. Az eseményen a testvértelepülések vezetõi, így Baja delegációja is képviseltette magát. Köszönetnyilvánítás Az Egészséges Baja Városért Közalapítvány kuratóriuma köszönetet mond a 2005. évben nyújtott szponzori támogatásokért az Axiál Kft-nek, Kapots Zoltán és Bohner György vállalkozóknak, Göbl Vilmos halkereskedõnek, Gálity Györgyné magánszemélynek, egyben köszönetet mond mindazoknak, akik a személyi jövedelemadójuk 1%-ával támogatták közalapítványunkat. Az Egészséges Baja Városért Közalapítvány 2006. évben is szívesen veszi a lakosság részérõl történõ felajánlásokat. Számlaszám: 11732033-20010960. Bélás bál RÖVIDEN A III. Béla Gimnázium szülõi szervezete február 25-én Bélás bálat szervez a Duna Szálló nagytermében. A belépõjegyek ára, amely tartalmazza a vacsora árát is: 3.500 forint. Jegyek az iskola titkárságán vásárolhatók. Fogyasztóvédelem EKG-készülék a koronária õrzõnek Egy 2,5 millió forint értékû komputeres EKG-készüléket adott át múlt csütörtök délután ünnepélyes keretek között a Koronária Alapítvány a Bajai Kórház 1-es számú belgyógyászati osztályának. Menczer György, az alapítvány titkára elmondta: az 1991-ben létrehozott civil szervezet immár tizenharmadik alkalommal bõvítette az egészségügyi intézmény mûszerparkját. Dr. Kovács Zsolt osztályvezetõ fõorvos, egyben a kuratórium elnöke megköszönte az adományt az alapítvány támogatóinak. Hozzátette: a Bel 1 -en évente 3.200-3.300 fekvõ beteget látnak el, továbbá több száz ambuláns és konzíliumra érkezõ pácienst, így minden új, korszerû berendezést örömmel fogadnak. (bsz) Dr. Kovács Zsolt és Menczer György FOTÓ: B. GY. Új tûzoltóparancsnok Baján Folytatás a címlapról Ossó János elmondta: a szakmaiság állandó fejlesztése révén minél jobban meg kívánnak felelni a kor követelményeinek, az itt élõ emberek elvárásainak a biztonság megteremtése érdekében. A vezetõi pályázatában célul tûzte ki egy hatékony és ügyfélbarát tûzoltóság létrehozását, ami tulajdonképpen egyformán fontos a lakosságnak és az állomány tagjainak. Minderre garancia a jól felkészült hivatásos és közalkalmazotti gárda tette hozzá az új parancsnok. Ossó János végül bemutatta vezetõtársait: Körtési Attila tûzoltó õrnagyot, a személyzeti és ügyviteli osztály vezetõjét, megbízott parancsnok-helyettest; Schmidt Károly tûzoltó õrnagyot, a tûzmegelõzési osztály vezetõjét és Kovács Károly tûzoltó õrnagyot, a tûzoltási és mûszaki mentési osztály megbízott irányítóját. Lapunknak nyilatkozva Ossó János arról is beszélt, hogy tavaly szeptemberben pályázatot nyújtottak be egy új tûzoltóautó beszerzésére. A pályázat jelenleg elbírálási szakaszban van, de jó esély mutatkozik a sikerre. A várhatóan 2007-2008-ban érkezõ vadonatúj jármû NÉVJEGY 4.000 liter vizet tud majd szállítani, ára durván 85 millió forint lesz. A szükséges önrészt a mûködési területen lévõ települések önkormányzataival, gazdálkodó szervezeteivel közösen teremtették elõ. A tûzoltóparancsnok kitért arra, hogy a modernizációhoz, a technikai fejlesztéshez, az elhelyezési és munkakörülmények javításához plusz források kellenek, ezért a közeljövõben egy tûzoltósági alapítványt kívánnak életre hívni. A bajai lánglovagok szemében a waiblingeni tûzoltóság magas mûszaki fejlettsége a példa, az elérendõ cél mondta Ossó János. A jó kapcsolatokat ápoló két gárda tagjai között idén egy szakmai jellegû csereprogram is beindul. B. Sz. Ossó János 1967. május 4-én született Csengerben, gyermekkorát a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon töltötte. Tanulmányai: 1985. Bánki Donát Ipari Szakközépiskola Nyíregyháza, érettségi, gépjármû villamossági szerelõ bizonyítvány 1988. Kossuth Lajos Katonai Fõiskola Mûszaki szak Szentendre, államvizsga, út-hídépítõ üzemmérnöki diploma 1993. Budapest BM Tûzvédelmi Oktató és Kutató Intézet, Tûzoltó Tiszti Átképzõ, felsõfokú tûzoltó képesítés. Munkahelyek: 1988-tól 1992-ig: Magyar Honvédség Zalka Máté Mûszaki Ezred Baja, mûszaki felderítõ (búvár) szakaszparancsnok, hadmûveleti tiszt 1992-tõl: Baja Város Hivatásos Önkormányzati Tûzoltóság, beosztott tûzoltó, szolgálatparancsnok-helyettes, szolgálatparancsnok, 1997-tõl 2005-ig: tûzoltási- és mûszaki mentési osztályvezetõ (parancsnokhelyettes), 2006. január 1-jétõl: bajai tûzoltóparancsnok. Nõs, két fia van. Ossó János minden hónap elsõ péntekjén 9-12 óráig fogadónapot tart a tûzoltóság épületében (Baja, Tóth Kálmán u. 25.). Belvíz elleni védekezés Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Baja Városi Szervezete minden pénteken (kivéve, ha ünnepnapra esik) 10 és 13 óra között fogyasztóvédelmi fogadóórát tart a József Attila Mûvelõdési Központ földszinti, 1. számú irodájában (Baja, Árpád tér 1.). A közelmúltban az átlagnál 20 százalékkal több csapadék hullott térségünkben, s gondot jelentett az is, hogy a tömörödött talajokba nem tudott beszivárogni az olvadó hólé. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság bajai kirendeltségének területén két faluban, Vaskúton és Garán veszélyeztetett lakóházakat a belvíz, szinte valamennyi pincében és szuterénben különbözõ magasságban állt a víz. A veszélyhelyzeti terveknek megfelelõen e két településen belvízvédelmi készültséget rendeltek el január hatodikán, amelyet az elmúlt napokban szüntettek meg. A kritikus területeken szivattyúzással és kézi erõvel történt a víz elvezetése tájékoztatta lapunkat Gödön Sándor polgári védelmi õrnagy, kirendeltség-vezetõ. Jelenleg az ADUKÖVI- ZIG tart fenn másod fokú belvízvédelmi készültséget régiónkban. 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó B A J A É S K Ö R N Y É K E 3
Akadálymentesítés a fõiskolán RÖVIDEN Bõvült a közvilágítás Az utóbbi hetekben közel 4 millió forint értékben új közvilágítási lámpákat telepítettek elsõsorban a város külsõ területeire. A Nagy István utca folytatásában tizenkét, a Matthiász utca végénél hét, a Platánfa utca utáni részen öt fényforrást helyeztek el. Ezeken kívül a lakossági észrevételek alapján Baja különbözõ pontjain további tizennégy lámpa kezdte meg mûködését. Új forgalmi rend Mini felvonó a bejáratnál Lift a C épület oldalában FOTÓK: BANGA SZABOLCS Decemberre elkészült az Eötvös József Fõiskola Szegedi úti épületegyüttesének akadálymentesítése. A munkákhoz a fõiskola egy PHARE-pályázaton 44 millió forintot nyert, melyhez 15 millió forintnyi saját forrást tett hozzá. A beruházás révén ez az épületegyüttes az elsõ olyan intézmény Baján, melyet akadály nélkül használhatnak a mozgásukban korlátozott embertársaink. Dr. Zorn Antal, az Eötvös József Fõiskola fõtitkára lapunknak elmondta: egy-egy lift épült az A és a C épületben, továbbá rámpák és egyéb segítõ megoldások létesültek a közlekedés és a tanulás megkönnyítésére. A mozgáskorlátozottak számára külön mellékhelyiségeket is kialakítottak. A kivitelezést az EMEL Kft. végezte. (bsz) A fõtéri építkezés miatt a Szent Antal utcában jelentkezõ forgalmi nehézségek, torlódások mérséklése érdekében a Szabadság utca felõl a Roosevelt téren át közlekedõ autósok a Déri Miksa közt használhatják (balra) a Deák Ferenc, (jobbra) a Batthyány Lajos utca irányába történõ kihajtásra. A Déri Miksa köz a jelzett irányokban egyirányúvá vált. RAJTVONALNÁL A PPP-BERUHÁZÁS Jelenleg két cég versenyez egymással abban a közbeszerzési eljárásban, melyet az Eötvös József Fõiskola idén induló, nagyjából kétmilliárd forint értékû beruházásának megvalósítására írtak ki. A tervek szerint könyvtár és nagyelõadó épül a mûszaki fakultás épülete mellé, illetve kétszáz férõhellyel bõvül a Bajcsy-Zsilinszky úti kollégium. Az úgynevezett PPP-konstrukcióban, vagyis privát tõke bevonásával megvalósuló projekt bekerülési árát részletekben, húsz éven keresztül a fõiskola és az Oktatási Minisztérium törleszti majd fele-fele arányban. Dr. Zorn Antal fõtitkár szerint január végére meglesz a közbeszerzési eljárás nyertese, így a munkaterület átadása már februárban megtörténhet. Az építkezés várhatóan egymásfél évig tart majd. Zsigó Róbert országgyûlési és önkormányzati képviselõ választókerületi irodájának nyitva tartása: hétfõtõl péntekig 9-12, illetve 13.30-17 óráig. Baja, Vörösmarty u. 14. Telefon/fax: 79/422-034. Márfai Péter országgyûlési és önkormányzati képviselõ választókerületi irodájának nyitva tartása: kedd, szerda, csütörtök 9-12 óráig. Baja, Vörösmarty u. 14. Telefon: 79/325-064. Széll Péter polgármester január 27-én, pénteken 7.30-9 óráig fogadóórát tart a városházán. Dr. Bálint Gábor, a VIII. számú választókerület önkormányzati képviselõje minden hónap utolsó keddjén 16-17 óráig fogadóórát tart a Szabadság utca 50. szám alatti orvosi rendelõben. FOGADÓÓRA Dr. Zöld Lászlóné, a IX. számú választókerület önkormányzati képviselõje február 1-jén, szerdán 17 órától képviselõi fogadóórát tart a Központi Általános Iskola ebédlõjében. Hajdú Miklós, a X. számú választókerület önkormányzati képviselõje január 24-én, kedden 17 órától fogadóórát tart az Ének- Zenei Általános Iskolában (Táncsics utca 12.). Nemes Gábor, a XI. számú választókerület önkormányzati képviselõje január 26-án, csütörtökön 17 órától fogadóórát tart az Újvárosi Általános Mûvelõdési Központban (Oltványi u. 14.). Kernyáné Patarcsity Barbara, a XII. számú választókerület önkormányzati képviselõje a lakossági kérésnek megfelelõen minden hétvégén a körzetében tart fogadóórát, valamint bármikor elérhetõ a 20/347-77-52-es telefonszámon. Nagy Attila, a XIV. számú választókerület önkormányzati képviselõje január 26-án, csütörtökön 17 órától fogadóórát tart az Eötvös József Fõiskola Gyakorló Általános Iskola felsõvárosi épületében (Flórián u.). Köteles Ilona önkormányzati képviselõ fogadóórát tart január 24-én, kedden 17-tól 18 óráig a Magyarországi Németek Általános Mûvelõdési Központjában, (Baja, Duna u. 33.). ÖNKORMÁNYZATI TÁJÉKOZTATÓ Felelõs szerkesztõ: Banga Szabolcs Felelõs kiadó: Baja Város Önkormányzata, Horváth Roland Szerkesztõség: 6500 Baja, Szentháromság tér 1. Telefon: 79/527-167 Fax: 79/425-841 E-mail: ot@bajavaros.hu Internet: www.bajavaros.hu Megjelenik: kéthetente 16.000 példányban Nyomdai munkálatok: Arculat Nyomda, Baja ISSN 1416-2970 4 B A J A É S K Ö R N Y É K E Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
VÁROSHÁZI TELEFONSZÁMOK Fõszám Nevek 421-056 Polgármester 527-100 Központi szám 527-105 Polgármesteri titkárság 527-102 Alpolgármester 527-111 Alpolgármesteri titkárság 527-167 Önkormányzati Tájékoztató szerkesztõsége 527-168 Közrendvédelmi fõtanácsadó 527-169 Gazdaságfejlesztési fõtanácsadó, Ipari Park 527-172 EU Integrációs fõtanácsadó 527-122 Fõépítész 527-101 Jegyzõ 527-104 Jegyzõi titkárság 527-103 Aljegyzõ 527-107 Aljegyzõi titkárság 527-120 Személyzeti referens 527-140 Belsõ Ellenõrzési Osztály osztályvezetõ 527-141 Belsõ Ellenõrzési Osztály revizorok 527-106 Önkormányzati Iroda fax 527-150 Önkormányzati Iroda irodavezetõ 527-151 Pénzügyi Osztály titkárság 527-152 Pénzügyi Osztály osztályvezetõ 527-159 Pénzügyi Osztály közbeszerzés 527-160 Pénzügyi Osztály vagyongazdálkodás 527-161 Pénzügyi Osztály költségvetési ügyintézõ 527-162 Pénzügyi Osztály kimenõ számlák 527-194 Gondnok 527-170 Intézményirányító Osztály osztályvezetõ 527-171 Intézményirányító Osztály titkárság 527-173 Intézményirányító Osztály fax 527-174 Intézményirányító Osztály közoktatás, sport 527-163 Intézményirányító Osztály szociális ügyek, egészségügy 527-164 Intézményirányító Osztály közmûvelõdés, ifjúság 527-132 Adóügyi Osztály osztályvezetõ 527-133 Adóügyi Osztály magánszemélyek adói ügyintézése 527-134 Adóügyi Osztály magánszemélyek adói ügyintézése 527-135 Adóügyi Osztály magánszemélyek adói ügyintézése 527-136 Adóügyi Osztály vállalkozói adók ügyintézése 527-137 Adóügyi Osztály vállalkozói adók ügyintézése 527-138 Adóügyi Osztály gépjármû adó ügyintézése 527-139 Adóügyi Osztály gépjármû adó ügyintézése 527-195 Adóügyi Osztály behajtási ügyek 527-155 Városüzemeltetési és Fejlesztési Osztály osztályvezetõ 527-156 Közlekedési és útfenntartási ügyek 527-157 Városüzemeltetési és kommunális feladatok 527-158 Városfejlesztési feladatok 527-182 Titkárság Irodavezetõ 527-181 Szervezési és Jogi Osztály titkárság 527-130 Számítástechnikai Osztály osztályvezetõ 527-131 Számítástechnikai Osztály 527-144 Szervezési és Jogi Osztály osztályvezetõ 527-121 Szervezési és Jogi Osztály testületi és kisebbségi ügyintézés 527-123 Szervezési és Jogi Osztály jogi elõadó/lakás, helyiség bérlet 527-129 Központi iktató vezetõ 527-142 Közigazgatási Iroda irodavezetõ 527-124 Mûszaki Osztály osztályvezetõ 527-125 Mûszaki Osztály titkárság 527-126 Mûszaki Osztály telekalakítási ügyek 527-127 Mûszaki Osztály vízügyi engedélyezési ügyek 527-128 Mûszaki Osztály közterület használati ügyek 527-175 Mûszaki Osztály építési-engedélyezési ügyek-községek 527-176 Mûszaki Osztály építési-engedélyezési ügyek-községek 527-177 Mûszaki Osztály építési-engedélyezési ügyek-baja 527-178 Mûszaki Osztály építési-engedélyezési ügyek-baja 527-179 Mûszaki Osztály építési-engedélyezési ügyek Baja 527-180 Mûszaki Osztály építési-engedélyezési ügyek Baja 527-183 Mûszaki Osztály környezet-, természetvédelemi ügyek 527-145 Igazgatási Osztály osztályvezetõ 527-146 Szabálysértés, szabálysértési ügyek Baja 527-147 Birtokvédelem és lakáscélú áll. támogatások Baja 527-148 Hagyaték, hagyatéki ügyintézõ 527-153 Anyakönyv, Anyakönyvi Hivatal 527-154 Anyakönyv, Anyakönyvi Hivatal 527-184 Mezõgazdasági ügyek 527-185 Belkereskedelem és ipari igazgatás 527-186 Belkereskedelem és ipari igazgatás 527-187 Kistérség szabálysértési ügyintézõ-községek 527-188 Kistérség, birtokvédelmi ügyintézõ-községek 527-189 Katonai ügyek 527-166 Okmányiroda Információ 527-190 Okmányiroda fax 527-191 Okmányiroda osztályvezetõ 527-192 Okmányiroda titkárság 523-400 Gyámhivatal 420-495 Gyámhivatal vezetõje 425-201 Baja Város Mezõõrsége 324-354 Adóvégrehajtási Társulás 325-772 Gyepmesteri telep 428-815 Katasztrófa-védelem 427-515 Közterület-felügyelet 523-411 Szociális Osztály 523-412 Szociális Osztály vezetõje 325-053 Okmányiroda (fax) 524-170 Bajai Többcélú Kistérségi Társulás Jégtáblák között Schirilla György az egészséges életmódot hirdetve idén is megmártózott az egy-két fokos Sugovicában. Január 14-i úszóbemutatóján a jégtáblákkal is meg kellett birkóznia, az egyik el is vágta a kezét FOTÓ: BARÁTI GYÖRGY TANKÖNYVKIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR A Baja Környéki Iskolaszövetség tankönyvkiállítást és vásárt szervez január 24-én (kedden) 13 órától az Újvárosi Általános Mûvelõdési Központ aulájában (Baja, Oltványi I. u. 14.). Résztvevõk: a jelentõs hazai könyvkiadók vezetõ munkatársai, tankönyvszerzõi, területi képviselõi, értékesítõi. A rendezvényt 14 órakor dr. Sztanáné dr. Babits Edit, a bajai EJF Pedagógiai Fakultás igazgatója nyitja meg. 14.15 órától: Fórum az új, kompetencia alapú tankönyvek szerzõivel 1. Esztergályosné Földesi Katalin: Elsõ osztályos írástanítás, Apáczai Kiadó: Az én ÁBÉCÉM (1. o.) 2. Dr. Bánhegyi Ferenc: Töténelem (5-8. évfolyam, Apáczai Kiadó: Etika (7. évfolyam) 3. Dr. Mester Miklósné: Környezetismeret (1-4. évfolyam), Apáczai Kiadó 4. Mészáros István: Az Oxford Kiadó angol nyelvkönyvei 5. Romankovics András: Mérlegen az olvasás (tanítás) Romi-suli. A rendezõk tisztelettel várnak minden pedagógust, szülõt, érdeklõdõt. 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó B A J A É S K Ö R N Y É K E 5
ÜGYFÉLBARÁTSÁG AZ ÖNKORMÁNYZATI SZOLGÁLTATÁSOK ELEKTRONIZÁLÁSÁVAL IS E-ÖNKORMÁNYZATOK (ELEKTRONIKUS ÖNKORMÁNYZATOK) MAGYARORSZÁGON 4. RÉSZ A közigazgatás legújabb kori modernizációját elsõsorban az információs technológia fejlõdése tette lehetõvé. A számítógépes rendszerek és a világháló térhódítása forradalmasította a munka világát is. A XXI. század elején Magyarországnak is megvan minden reménye, hogy az okmányirodák elõtt kígyózó hosszú sorok látványát és a bosszantóan körülményes ügyintézési procedúrák viszontagságait végérvényesen az e- közigazgatás kényelmes és korszerû megoldásai váltsák fel. Az információs társadalmak korában a közszolgáltatásokat a közigazgatásnak a világhálón keresztül kell biztosítania. Ehhez persze elengedhetetlen az ehhez szükséges jogi, technikai és humán feltételek megléte. Ingyenes közösségi hozzáférési pontok, nagyarányú szélessávú lakossági internet-elterjedtség, korszerû jogi szabályozás híján az e-önkormányzatiság sem képes betölteni a funkcióját. Ahhoz, hogy a papír nélküli, elektronikus közigazgatás hatékonyan mûködjön, az elsõ és legfontosabb szempont a megfelelõ infrastruktúra kiépítettsége. Egy e-közigazgatási rendszer egy önkormányzatnál általában a következõ elemekbõl tevõdik össze: lakossági portál (internetes ügyintézési felület): tájékoztató és kapcsolattartó rendszer (hírek, információk, helyi jogtár, fórumok, közvélemény-kutatások stb.) közszolgáltatási funkciók, elektronikus ügyfélszolgálat belsõ számítástechnikai és távközlési rendszerek a képviselõtestületi munka, valamint a hivatali ügyintézés támogatására. 1. A rendszer lelke egyik részrõl egy portálmegoldás, aminek alapvetõ funkciója a naprakész információszolgáltatás (befektetési, turisztikai, ügyintézéssel és a szociális ellátással kapcsolatos információk, önkormányzati rendeletek és határozatok közzététele stb.). Másik részrõl, e portállal szorosan együttmûködve olyan csoportmunka-rendszerek kialakítása szükséges, melyek a portálon keresztül beérkezõ információkat a megfelelõ hivatali dolgozóhoz irányítják, és további útjukat ugyancsak meghatározzák, menedzselik. Portálok jelenleg is mûködnek számos településen, így Baján is, azt azonban ma még kevés önkormányzat mondhatja el magáról, hogy interaktív (kétoldalú, párbeszédes) szolgáltatásokat nyújtana e portálokon keresztül (ezt fejlesztetjük). Néhány példa ezekre a funkciókra: hatósági bizonyítványok kérése-kiadása építési engedély igénylése személyi okmányok (pl. útlevél, gépjármû jogosítvány) ügyintézése bejelentés (kátyúk, állattetem, szabálytalanul lerakott hulladék stb.) lakcímváltoztatás segélyek igénylése gépjármû nyilvántartás. Az e-önkormányzati rendszer maga nem csak egy portál, a portálmegoldás a teljes rendszernek csak a felületét, a lakossági kimenetét képezi. 2. Az e-ügyintézés esetében elsõ lépésként el kell érni, hogy a polgárok és a vállalkozások számára a meghatározott rendszerességgel szolgáltatandó adatok, valamint az adatgyûjtõ formanyomtatványok elektronikusan letölthetõvé váljanak, s ezáltal elektronikus úton szervezõdjön az adatgyûjtés (ez Baján már biztosított évek óta). Második lépésként lehetõvé kell tenni, hogy az interneten keresztül lehetõség nyíljon a formanyomtatványok kitöltésére, ellenõrzésére és megküldésére a hivatal részére (ennek kialakítása van folyamatban). Ezek automatikusan bekerülnek az ügyfélszolgálati rendszerbe, a feladó fél besorolódik az ügyfélszolgálat munkarendjébe, és sorszám alapján internetes idõpont-egyeztetés után végezheti el a hivatalban a helyszíni hitelesítést. (Csak egy példa: a hatvanezres lélekszámú Érden az okmányiroda ügyfeleinek már a 20%-a az internetrõl jelentkezik be, s bonyolítja le az ügyintézés számottevõ részét.) A hivataloknak olyan elektronikus szolgáltatásokat kell kialakítaniuk, melyek magukban hordozzák a kétirányú interaktivitás (párbeszéd, adattovábbítás) lehetõségét. Az internetes ügyintézés támogatása irodaautomatizálási és döntéstámogató háttérrendszerek, továbbá belsõ intranet hálózatok kiépítése mellett képzelhetõ el (ez is a jelenlegi fejlesztés tárgya). 3. Az e-önkormányzatiság egyik fontos elõnye, hogy gyökeresen átalakul a bizottságok és a testületi anyagok elõkészítése, a képviselõk elektronikus úton kapják meg az anyagokat az intranet-hálózaton keresztül. A képviselõk az elõterjesztések elektronikus dokumentációihoz az üggyel kapcsolatos korábbi állásfoglalásokkal, döntési változatokkal, egyéb elõzményekkel együtt bármikor hozzáférhetnek. Ezekhez az érintett személyek és bizottságok elkészíthetik saját állásfoglalásukat és véleményüket, amelyet a belsõ hálózaton keresztül köröztethetnek is. Így megismerhetik egymás álláspontját. Az ügyintézés elektronikus monitoringja (ellenõrzése) által a testületi tagok végigkísérhetik az elõterjesztés folyamatát. Egyúttal megteremtõdik a lehetõsége a lakosság és a képviselõk közvetlen, korszerû elektronikus kommunikációjának. A különbözõ kérdésekrõl fórum keretében lehet vitatkozni a döntés-elõkészítés során. A lakosság nyomon követheti az egyes elõterjesztések folyamatát, megtudhatja, hogy az õt érintõ ügy mikor kerül megvitatásra. Az internetes portálon a döntést követõen azonnal tájékoztatást kapnak az érdeklõdõk, elérhetik a meghozott határozatokat és véleményezhetik azokat egy erre a célra létrehozott fórumon. A fenti három szolgáltatási kör együttes megvalósulása radikális minõségi változásokat eredményezhet a települési önkormányzatoknál a hatékonyság, a pontosság és az ügyfelek igényeinek való megfelelés terén. A helyi politika már amúgy is régóta érzékeli azt a küszöbön álló totális gyakorlatváltást, aminek lényege, hogy a korábban döntõen hatósági szerepben tetszelgõ helyi hatalom képének helyébe egyre inkább a szolgáltató önkormányzat és a szolgáltató közigazgatás együttese lép. A hatósági funkció rovására a szolgáltatási funkció kerül elõtérbe, s ebben a vízióban (jövõképben) a mindennapi élet ügyintézésének elõsegítése elsõsorban az e-közigazgatáson keresztül valósul meg. A szolgáltató önkormányzat eszményének ily módon ma leginkább az e-önkormányzat felel meg. Várhalmi Miklós önkormányzati képviselõ, informatikai projektvezetõ telefon: 421-595, honlap: www.varhalmi.hu A BAJAI RÁDIÓAMATÕRÖK 2005-ÖS ÉVÉRÕL 2005-ben is sikeres évet zárt a bajai Türr István Rádióamatõr Egyesület. A Rádiós Tájékozódási Futás szakosztályunk versenyzõi két edzõtáborozáson, két országos bajnokságon, tizenkét kupaversenyen, egy Európa-bajnokságon (Szerbia-Montenegróban) és egy nemzetközi versenyen vettek részt. Eredményeink: országos bajnokságokon két arany-, két ezüst-, öt bronzérem, a kupaversenyeken öt arany-, kilenc ezüstés öt bronzérem, az Európa-bajnokságon egy ezüstérem, a nemzetközi (szerbia-montenegrói országos) bajnokságon egy aranyés egy ezüstérem. Köszönjük az alább felsoroltaknak az elért eredményeinkhez való hozzájárulásukat: Széll Péter polgármester, Baja Város Képviselõ-testülete Ifjúsági és Sport Bizottsága, Ifjúsági Ház, TESZO Kft., Alsó-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelõség, NICO Pro Kft., P&M Elektro Kft., Sugó- Pékség Kft., Bácskatej Bt., Újvári Sándor, EMEL Kft. Külön köszönetet mondunk azoknak, akik adójuk egy százalékával (21.860 forinttal) hozzájárultak egyesületünk eredményes mûködéséhez. Balázs Ferenc HA8US, az egyesület titkára 6 B A J A É S K Ö R N Y É K E Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
FELNÕTTOKTATÁSI LEHETÕSÉGEK BAJÁN Tisztelt Olvasók! Közel egy évtizedes hagyomány városunkban, hogy különbözõ kiadványokban tájékoztatjuk a szülõket, diákokat és a szakmaszerzés problémáival foglalkozó polgárokat a városban mûködõ oktatási intézmények képzési kínálatáról. EÖTVÖS JÓZSEF FÕISKOLA PEDAGÓGIAI FAKULTÁS 6500 Baja, Szegedi út 2. Tel.: 79/524-624; Fax: 79/524-630 E-mail: to@ejf.hu www.ejf.hu Ez évtõl szeretnénk e szolgáltatást kiterjeszteni a felnõttoktatás képzési kínálatának bemutatására is. Az Eötvös József Fõiskola, a városban mûködõ szakképzõ intézmények, valamint a felnõttoktatással foglalkozó Oktatási Centrum elkészítette a 2006. évben indítandó képzési kínálatát. Külön felhívom a figyelmet az Eötvös József Fõiskola által vezetett konzorcium melynek tagja többek között Baja Város Önkormányzata, valamint a Bács-Kiskun Megyei Közgyûlés is által benyújtott és elnyert HEFOP 3.3.1. jelzésû, Értékünk az ember címû pályázat keretében kifejlesztett képzési formákra, tartalmakra. Ezek kialakítását, bevezetését az Európai Uniós pályázati alapokból támogatták, támogatják a döntéshozók. E tartalmak, képzési formák jellegüknél fogva elsõsorban a pedagógia iránt érdeklõdõk figyelmét vonják magukra. A jelen anyagban szerepelnek a fõiskola Mûszaki Fakultása és a Gazdálkodástudományi Intézet képzési ajánlatai, melyeket a felsõfokú végzettséget megcélzó polgároknak ajánljuk. Szakképzõ intézményeink, valamint az Oktatási Centrum által szervezett képzések döntõ mértékben középfokú végzettséget igénylõ, ill. ilyen végzettséget adó szakmaszerzésre tesznek javaslatot. Ezen ajánlatok között olyanok is szerepelnek, melyeket általános iskolai végzettséget követõen lehet megcélozni. Szándékaink szerint e kínálatokat évente, egy kiadványban megjelentetve tárunk a Tisztelt Érdeklõdõk elé, azzal a reménnyel, hogy segítséget tudunk nyújtani továbbtanulási, szakmaszerzési szándékaikhoz, ezáltal hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az e képzési formákba bekapcsolódók a jelenleginél nagyobb eséllyel találjanak maguknak munkalehetõséget, ill. a munkahellyel már rendelkezõk szakmai elõrelépési lehetõséget. Széll Péter polgármester Alapképzési szakok nappali és levelezõ tagozaton: Tanító BA 8 féléves képzési idõ (nemzetiségi cigány-roma, horvát, német, szerb szakirányokkal) Fõiskolánkon a tanítók és a nemzetiségi (cigány-roma, német, horvát, szerb) tanítók képzését a kormányrendeletben megjelent képesítési követelmények szerint végezzük. Minden évben valamennyi, a következõkben felsorolt mûveltségi területek válaszhatóságát hirdetjük meg: magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv (német, angol), matematika, ember és társadalom, természetismeret, ének-zene, vizuális nevelés, informatika, technika, családi háztartási- gazdasági ismeretek, testnevelés és sport. Indításuk a hallgatói igények figyelembevételével történik. A szak tantervében jelentõs szerepet kap a tudományos megalapozottságú pedagógiai és pszichológiai képzés, amely a 6-12 éves gyerekek megismerésére és fejlesztésére készít fel. Óvodapedagógus BA 6 féléves képzési idõ (nemzetiségi cigány-roma, horvát, német, szerb szakirányokkal) A szak célja olyan értelmiségi óvodapedagógus szakemberek képzése, akik jól megalapozott, széles körû általános és szakmai mûveltséggel rendelkeznek, s akik fejlett pedagógiai képességeik, ön- és emberismeretük, gyermekközpontú, érzelemgazdag beállítódásuk révén alkalmasakká válnak az óvodáskorú gyermekek nevelésére, tudatos fejlesztésére, nemzeti értékeink, erkölcsi normáink közvetítésére. Andragógia BA 6 féléves képzési idõ A szak célja olyan szakemberek képzése, akik alkalmasak közmûvelõdési, közgyûjteményi, mûvészeti, a felnõttképzési és a helyi nyilvánosság munkaterületein elemzõ, tervezõ, szervezõ, adminisztrátori munkakörök ellátására. A kultúraközvetítés általános ismeretein túl rendelkeznek olyan elméleti ismeretekkel, gyakorlati kompetenciákkal, amelyek alkalmassá teszik õket szakirányú feladatok ellátására. Informatikus könyvtáros BA 6 féléves képzési idõ A szak célja olyan könyvtári és tájékoztatási szakemberek képzése, akik korszerû könyvtári-informatikai ismeretekkel rendelkeznek, ezek birtokában képesek a különbözõ könyvtár-típusok, valamint a szaktájékoztatást végzõ intézmények megalapozott gyakorlati szaktudást igénylõ munkaköreinek ellátására. Képesek a különbözõ információhordozók, dokumentumok gyûjtésére, feldolgozására, tárolására és közreadására, a könyvtári munka és tájékoztatási tevékenység szervezésére. Felkészültek az információs szolgáltatások mûködtetésére, számítógépes szakirodalomi információs rendszerek alkalmazására. A fõiskolán ITK akkreditált nyelvvizsgaközpont, Pitman (egynyelvû) nemzetközileg elismert nyelvvizsgahely, valamint ECDL vizsgahely mûködik. Egyéb képzések: szakvizsgára felkészítõ pedagógus-továbbképzések, OKJ-s képzések, különféle tanfolyamok. Felsõfokú szakképzések nappali és levelezõ tagozaton: Ifjúságsegítõ Az ifjúságsegítõ alapvetõ feladata a fiatalok szociális és kulturális módszerekkel történõ aktivizálása, érdekvédelme, a helyi társadalom és a helyi közösségek támogatása, a szubkulturális csoportok közötti kapcsolatépítés és tartás, valamint a párbeszéd kiépítésének segítése. Az ifjúságsegítõ szakember tanácsadással segíti a (veszélyeztetett) fiatalokat, támogatja elhelyezkedésüket. Tevékenységét a szociális- és közmûvelõdési intézményekben, valamint a civil szféra különbözõ területein, szervezeteiben végzi. 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó K É P Z É S I K Í N Á L A T 7
Intézményi kommunikátor Az intézményi kommunikátor önkormányzatok, vállalkozások, alapítványok, államigazgatási, érdekvédelmi és civil szervezetek alkalmazottjaként a belsõ és a külsõ kommunikációs kapcsolatok felelõse. Az intézményi kommunikátor egyik elsõ számú munkatársa a legfelsõbb szintû vezetõnek. Tanácsaival segíti döntéseinek kialakításában, elemzéseket és háttérinformációkat ad az egyes döntések különbözõ szintû fogadtatásához, mind a politikai, kulturális és társadalmi szférában, mind a konkurencia köreiben. Képzési szakasszisztens A képzési szakasszisztens javaslattételi és behatárolt döntési jogkörrel, felelõsséggel bír az állami, önkormányzati, alapítványi és egyházi intézményeknél, valamint a gazdasági élet egyes területein kialakult elsõsorban munkaerõ-piaci, de szükség esetén iskolai rendszerû képzési igények kielégítésében, az erre alkalmas szakmai programok megszervezésében, továbbá a munkaerõ-piaci folyamatokhoz alkalmazkodni képes regionális és helyi szakképzés-politika alakításában. Tevékenységét szükségszerûen a gazdasági élet, az oktatási és a szociális ellátórendszerek, illetve a non-profit terület különbözõ szintû intézményeinek szereplõivel együttmûködésben végzi. Csecsemõ- és kisgyermeknevelõ-gondozó A csecsemõ- és kisgyermeknevelõ-gondozó a gyermekjóléti alapellátás bölcsõdéiben, házi gyermekgondozói szolgálatban, családi napköziben látja el a 0-3 éves korúak gyermekgondozásinevelési feladatait. Munkahelyén a felsõfokú végzettségû bölcsõdevezetõ felügyeletével és irányításával tevékenykedik. Egészségügyi szempontból a bölcsõdeorvos útmutatásait figyelembe véve gondozza és látja el a gyermekeket. A képzés ideje 4 félév, a képzés végén a hallgatók szakmai vizsgát tesznek. Tanulmányaikat a fõiskola megfelelõ szakjain felvételi nélkül, 40 kredit beszámításával folytathatják. Az önköltséges képzés felét EU-s (HEFOP 3.3.1.) pályázati forrásból fedezzük. Szakirányú szakok továbbképzések, Szakvizsgát nyújtó képzések A tanító szakképzettség legújabb elméleti és gyakorlati ismeretei a környezeti nevelés területén (4 félév) Nemzetiségi (német) tanítói szakképzettség legújabb elméleti és gyakorlati ismeretei (4 félév) 2 féléves pedagógus szakvizsgára felkészítõ szakirányú továbbképzés (a 41/1999. (X. 13.) OM rendeletben közzétett végzettségûek számára) Újabb szakképzettséget + szakvizsgát nyújtó képzések Montessori-pedagógia (5 félév) Nyelv- és beszédfejlesztõ pedagógus (5 félév) Felnõttoktatási szakértõ (5 félév) Társadalom- és állampolgári ismeret (5 félév) Mozgókép- és médiakultúra (5 félév) Roma társadalom ismerete (5 félév) Tanító, fejlesztési (differenciáló) szak (5 félév) Óvodapedagógus, fejlesztési szak (5 félév) Humánmenedzsment (6 félév) Gyermek- és ifjúságvédelmi tanácsadó (5 félév) A fogyatékosok együttnevelési (integrációs) pedagógiája (5 félév) Újabb szakképzettséget nyújtó képzés Óvodai környezeti nevelõ (4 félév) 120 órás ECDL EU-konform számítógépes felhasználói jogosítvány könyvtárosok számára Alapítási engedély száma: A/63/120/148/2003.(IV. 29.)Kvtár. Indítási engedély száma: In/74/120/149/2003.(IV.29.)Kvtár. BERECZKI MÁTÉ KERTÉSZETI, ÉLELMISZERIPARI ÉS MEZÕGAZDASÁGI GÉPÉSZET SZAKKÉPZÕ ISKOLA 6500 Baja, Szent Antal u. 96. Tel./fax: 79/425-619, E-mail: www.bereczki-baja.sulinet.hu Felnõttképzés A Bereczki Máté Szakképzõ Iskolában régóta folyik felnõttképzés. Új fejezet nyílott 2005. május 25- én, amikor a Csongrád Megyei Munkaügyi Központnál 71 szakmára való regisztrálása történt. A program A program Azonosító megnevezése típusa száma 1. Parkgondozó szakmai képzés 21 6207 05 2. Motorfûrész-kezelõ szakmai képzés 21 6280 02 3. Húsipari szakmunkás szakmai képzés 31 5212 07 4. Könnyûgépkezelõ szakmai képzés 31 5256 02 5. Növényvédõ és méregraktár-kezelõ szakmai képzés 31 6206 02 6. Mezõgazdasági gépkezelõ szakmai képzés 31 6280 10 7. Falusi vendéglátó szakmai képzés 31 7822 01 8. Aranykalászos gazda szakmai képzés 32 6201 01 9. Mezõgazdasági vállalkozó szakmai képzés 32 6201 02 10. Számítógép-kezelõ (-használó) szakmai képzés 33 4641 01 11. Mezõgazdasági gépész szakmai képzés 33 6280 01 12. Virágkötõ szakmai képzés 31 7862 08 Felnõttoktatás A Bereczki Máté Szakképzõ Iskola épületében mûködik a Kun László Középiskola és Szakiskola Bajai Tagintézménye. Az iskola rövid távú tervében szerepel az intézmény akkreditálása is, melyet 2006 elsõ félévében szándékozunk megtenni. 2005 decemberében a következõ tanfolyamokat hirdetjük meg: A tagintézményben gimnáziumi képzés folyik esti tagozatos formában a 2003/04-es tanévtõl. Jelenleg a 10. és a 11. évfolyamon folyik oktatás. OKTATÁSI CENTRUM Akkr.-Al-0340 OKÉV 06-0152-02, Akkr. Al-1107 OKÉV 03-0142-04 6500 Baja, Szent Antal u. 23/b, 6300 Kalocsa, Szent István u. 78. 6400 Kiskunhalas, Mátyás tér 8. Tel: 79/322-629, 77/426-126, 78/462-150 e-mail: oktcent@freemail.hu www.oktatasi-centrum internettudakozó.hu Felnõttképzés Szakmaszerzés 15 éves múltú Nemzetközi minõsítésû akkreditált Felnõttképzõ Intézménynél (Baja Kalocsa Kiskunhalas Mohács vonzáskörzetében). Országos Képzési Jegyzékben szereplõ szakképesítés megszerzése munkanélkülieknek és munkahellyel rendelkezõknek, rendeletek adta támogatási lehetõségek igénybevételével. Szakmák választhatók az alábbi szakmacsoportokból: Egészségügyi, szociális Faipari Gépészeti Építészeti Mezõgazdasági Informatikai Kereskedelmi-vendéglátói-idegenforgalmi Ügyviteli 8 K É P Z É S I K Í N Á L A T Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
EÖTVÖS JÓZSEF FÕISKOLA MÛSZAKI FAKULTÁS ÉS GAZDÁLKODÁSTUDOMÁNYI INTÉZET 6500 Baja, Bajcsy-Zsilinszky utca 14. Tel.: 79/523-900; E-mail: to@ejf.hu www.ejf.hu Alapképzésben és felsõfokú szakképzésben meghirdetett szakok, szakpárok Képz. Tag. Fin.. Választható szak, szakpár Képz. idõ Irány- Érettségi form. forma (félév) szám követelmények A N A építõmérnöki (BSc) (1) 8 60 matematika, biológia v. fizika v. informatika v. kémia, v. szakmai elõkészítõ tárgy A N K építõmérnöki (BSc) (1) 8 20 matematika, biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai elõkészítõ tárgy A N A gazdálkodási és menedzsment (BA) 6 45 gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv v. szakmai elõkészítõ tárgy ( A N K gazdálkodási és menedzsment (BA) 6 20 gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv v. szakmai elõkészítõ tárgy A N A környezetmérnöki (BSc) (2) 7 45 matematika, biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai elõkészítõ tárgy A N K környezetmérnöki (BSc) (2) 7 20 matematika, biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai elõkészítõ tárgy A L K építõmérnöki (BSc) (1) 8 80 biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. matematika v. szakmai elõkészítõ tárgy A L K gazdálkodási és menedzsment (BA) 6 50 gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv v. szakmai elõkészítõ tárgy A L K környezetmérnöki (BSc) (2) 7 80 biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. matematika v. szakmai elõkészítõ tárgy F N A hulladékgazdálkodási technológus 4 50 F N A logisztikai mûszaki menedzserasszisztens 4 50 F N A számviteli szakügyintézõ 4 50 F L A hulladékgazdálkodási technológus 4 50 F L A logisztikai mûszaki menedzserasszisztens 4 50 F L A számviteli szakügyintézõ 4 50 Keresztféléves képzések F N A hulladékgazdálkodási technológus (3) 4 50 F N A logisztikai mûszaki menedzserasszisztens (3) 4 50 F L A hulladékgazdálkodási technológus (3) 4 50 F L A logisztikai mûszaki menedzserasszisztens (3) 4 50 Felsõfokú oklevéllel rendelkezõk számára hirdetett és kiegészítõ alapképzésben meghirdetett szakok, szakpárok Választható szak, szakpár Képz. idõ Irány- Vizsga- (félév) szám tárgyak D N K építõmérnöki (BSc) (1) 8 20 matematika, biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai elõkészítõ tárgy D N K gazdálkodási és menedzsment (BA) 6 30 gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv v. szakmai elõkészítõ tárgy D N K környezetmérnöki (BSc) (2) 7 20 matematika, biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. szakmai elõkészítõ tárgy D L K építõmérnöki (BSc) (1) 8 20 biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. matematika v. szakmai elõkészítõ tárgy D L K gazdálkodási és menedzsment (BA) 6 30 gazdasági ismeretek v. matematika v. történelem v. egy idegen nyelv v. szakmai elõkészítõ tárgy D L K környezetmérnöki (BSc) (2) 7 20 biológia v. fizika v. informatika v. kémia v. matematika v. szakmai elõkészítõ tárgy Lábjegyzetek: 1. Választható szakirányok: területi vízgazdálkodás, vízellátás-csatornázás, 2. Választható szakirányok: vízgazdálkodás, víztisztítás-szennyvíztisztítás, 3. Keresztfélévre hirdetett képzések Jelmagyarázat: Képzési forma: A alapképzés F felsõfokú szakképzés D diplomával rendelkezõknek meghirdetett képzés Tagozat: N nappali L levelezõ Finanszírozási forma: A államilag finanszírozott K költségtérítéses 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó K É P Z É S I K Í N Á L A T 9
Jelky András Szakképzõ Iskola, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény, Kollégium és Pedagógiai Szakszolgálat 6500 Baja, Petõfi Sándor u. 1. Tel.: 79/521-080, Fax: 79/326-439 6500 Baja, Szegedi út 69-71. Tel.: 524100 Fax.: 79/420-244 E-mail: logojani@jelkya-baja.sulinet.hu; www.jelkya-baja.sulinet.hu OKÉV szám: 06-0112-02, Lajstrom szám: 0842 Rövid bemutatkozás iskolánkról Iskolánk 120 éves fennállása alatt már bizonyított a szakképzésben, és jelenleg is szolgálatában áll Baja város és vonzáskörzetének szakképzésében. A térség legnagyobb tanulólétszámot befogadó iskolája vagyunk. Iskolarendszerû képzésben korszerû elméleti és gyakorlati képzõhelyekkel, felkészült tanári és oktatógárdával biztosítjuk a képzés jó színvonalát. Tanulóink megyei és országos versenyeken elért eredményeikkel bizonyítják ezt a tudást. Ezekre a tényekre építve döntött úgy iskolavezetésünk, hogy beindítjuk az iskolarendszeren kívüli szakképzést felnõttek részére azért, hogy a sok év alatt szerzett tapasztalatot a felnõttképzés területén is kamatoztatni tudjuk. Iskolánk tantermei, gyakorlóhelyei megfelelõ felszereltséggel rendelkeznek, készen állnak a felnõttképzésre, az OKJ szakmák oktatására. Néhány szó a felnõttképzésrõl: A tudás az egyetlen korlátlanul fejleszthetõ erõforrás, ezért felnõttképzés jövõje fontos a magyar társadalom minden tagjának. Az EU országokhoz viszonyítva ezen a területen nagy a lemaradás, amit le kell dolgozni. Az embereknek folyamatos átképzésre van szükségük, és a jövõben ez kell, hogy jellemezze az egész életet. A kormányzat jövõbeli felnõttképzési politikájának célkitûzése között szerepel, hogy pályázatok kiírásával, adójóváírással, normatív támogatással segítse a felnõttképzés rendszerét. Ezzel a lehetõséggel élni kell nekünk is, mint képzõknek, és Önöknek is, mint képzetteknek. Iskolánk ebben a kérdésben már megtette elsõ lépéseit. Rendelkezik iskolarendszeren kívüli akkreditált felnõttképzési lehetõséggel, kapcsolatban áll más képzõ központokkal, készen áll a sokrétû képzés beindítására. Kapcsolataink jók és élõk a Kecskeméti Regionális Képzõközponttal, a Dél-Magyarországi Régió több szakmunkásképzõ iskolájával, tagja vagyunk a Felnõttképzési Vállalkozások Szövetségének. Mindezt azért tesszük, hogy Önöket minél magasabb szinten, etikának, minõségnek megfelelõen képezhessük. Kedvezmények, támogatások: A részletfizetés mellett az alábbi kedvezmények és támogatások vehetõk igénybe. A támogatások igénylésénél kérje munkatársaink segítségét. Lehetõségek: Magánszemélyek adókedvezménye Cégek adókedvezménye A jelenlegi helyzetünk a felnõttképzés területén: A felnõttképzés beindult iskolánknál. Két szakma képzése folyamatban van. A villamosgép-és készülékszerelõ szakma képzése júniusban fejezõdött be, a hallgatóink sikeres szakmai vizsgát tettek, és elégedettséggel gondolnak iskolánkra. A gázvezeték-és készülékszerelõ szakma képzése a napokban fejezõdik be, Jelenleg Munkaügyi Központ által támogatott Forgácsoló alapképzés NC-CNC gépkezelõ tanfolyam folyik iskolánkban. Hamarosan befejezõdik a Kecskeméti Képzõ Központtal közösen folytatott Fémforgácsoló képzés is További szakmák képzése is terveink között van, ahol minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy hallgatóink maximálisan megkapják azt a tudást, amire a szakma elsajátításához szükségük van. Képzési ajánlataink a következõk: 80 féle OKJ szakmából választhatnak a képzésben részt venni kívánók, magában foglalja a gépészet, az elektronika, a faipar, könnyûipar, építõipar, közlekedés, egészségügy szakágakhoz tartozó szakmák széleskörû választékát. 2006-ben tervezett képzéseink: Asztalos, kõmûves, szobafestõ-mázoló és tapétázó, faipari gépmunkás, épületburkoló, fogászati asszisztens,klinikai fogászati higiénikus, ápoló, gázvezeték és -készülék szerelõ, hegesztõ, eljárásszerinti hegesztõ, fodrász, NC-CNC gépkezelõ, lakástextil varró - javító, gyermekruha készítõ, fémforgácsoló, gyermek-és ifjúsági felügyelõ. Felgyorsult világunkban a képzés, a továbbképzés fontos és a jövõben is fontos lesz mindenkinek, mert a megszerzett tudást nem veheti el senki, nem szûnhet meg. Talpon maradni csak akkor lehet, ha képezzük magunkat, ehhez kívánjuk képzéseinkkel a segítséget megadni. Amennyiben felkeltette érdeklõdésüket kínálatunk, keressenek bennünket, és mi betartjuk az alábbi mondatban leírtakat: Mi nem ígérünk, csak Önöket szeretnénk szolgálni és kiszolgálni Munkaügyi Központ támogatása: A Munkaügyi Központ támogatása egyéni számla alapján, ha a képesítés megszerzése után elhelyezkedik. Errõl a tényrõl a munkahely igazolását bemutatja. A képzéseinkrõl adott tájékoztatók természetesen nem teljes körûek. Bõvebb információ iskolánk információs irodájában kapható. FELNÕTTKÉPZÉSI KÍNÁLATUNK: Általános célú képzések 1. Szakmai kommunikáció fejlesztésének lehetõségei 2. Személyiségfejlesztõ tréning Állam által elismert szakképesítést nyújtó képzések (OKJ) EGÉSZSÉGÜGY: 52 4641 01 Egészségügyi operátor 54 5018 01 Egészségügyi szakasszisztens 31 5002 03 Mûtõssegéd 54 5018 01 Egészségügyi szakasszisztens 52 5046 01 Fogászati asszisztens 54 5046 02 Klinikai fogászati higiénikus 54 5070 01 Csecsemõ és kisgyermekgondozó 31 5012 01 Ápolási asszisztens SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOK: 54 8933 02 Szociális asszisztens 33 8933 02 Szociális gondozó és ápoló 33 1499 01 Gyermek és ifjusági felügyelõ GÉPÉSZET 31 5233 14 Fémforgácsoló 31 5216 10 Gázvezeték és -készülék szerelõ 31 5233 04 Géplakatos 31 5233 06 Hegesztõ 31 5237 01 Kerékpárszerelõ 31 5256 02 Könnyûgépkezelõ 31 5259 01 Klímagépkezelõ 32 5233 02 NC-CNC gépkezelõ 31 5256 03 Nehézgépkezelõ 33 5237 01 Kötõ- és varrógép mûszerész 31 5216 20 Vízvezeték és központifûtés-szerelõ 33 5237 02 Mechanikai mûszerész 31 5239 03 Vas és fémipari elõkészítõ 32 5252 08 Kazánkezelõ 31 5252 02 Kisteljesítményû kazánfûtõ 31 5236 03 Szellõzõ-és klímaberendezés szerelõ ELEKTROTECHNIKA-ELEKTRONIKA 34 5222 02 Érintésvédelem-szabványossági felülvizsgáló 33 5222 03 Villamosgép- és készülékszerelõ 34 5222 09 Villamoshálózat-szerelõ 33 5216 03 Villanyszerelõ 51 5222 02 Háztartási gépszerelõ EGYÉB 804101 Jármûvezetõ oktatás INFORMATIKA 33 4641 01 Számítógép-kezelõ (használó) 52 4641 01 Számítástechnikai szoftverüzemeltetõ ÉPÍTÉSZET 33 5216 01 Ács-állványozó 31 5216 03 Burkoló 31 5256 01 Építõgép-karbantartó 53 5801 03 Építési mûszaki ellenõr II. 31 5216 09 Fapadlózó és burkoló 31 5216 14 Kõmûves 31 5216 17 Szobafestõ-mázoló és tapétázó 31 5216 18 Tetõfedõ 21 5216 02 Üvegezõ 31 5216 02 Bádogos és épületbádogos 31 5216 04 Cserépkályha és kandallóépítõ 31 5216 06 Épületburkoló 31 5216 22 Szárazépítõ KÖNNYÛIPAR 33 5276 05 Nõiruha-készítõ 31 5276 03 Varrómunkás 34 5276 01 Gyermekruha-készítõ 33 5276 03 Konfekcióipari szabász 21 5276 01 Lakástextil varró-javító 33 5291 03 Textiljáték készítõ 31 5243 05 Papírgyártó és feldolgozó 52 5411 07 Papíripari technikus FAIPAR 33 5262 01 Asztalos 31 5243 02 Faipari gépmunkás 31 6280 02 Fakitermelési gépkezelõ 31 5291 04 Fatömegcikk- és eszközgyártó 52 7899 02 Lakberendezõ 51 5262 01 Mûbútorasztalos 31 5262 02 Asztalosipari szerelõ KÖZLEKEDÉS 33 5234 01 Motorkerékpár szerelõ és javító 33 5292 01 Gumiabroncs javító és kerékkiegyensúlyozó 53 5241 01 Gázautó szerelõ 54 3435 01 Logisztikai szervezõ 52 3435 02 Logisztikai ügyintézõ 52 3439 04 Szállítmányozási ügyintézõ 37 7001 01 Autóbuszvezetõ 37 7001 02 Tehergépkocsi vezetõ EGYÉB SZOLGÁLTATÁSOK 33 7812 01 Fodrász 32 5212 03 Szárazáru készítõ Tanfolyamainkat a felsorolt szakmákban kellõ számú jelentkezõ esetén (minimum 12 fõ) folyamatosan indítjuk. A tanfolyamokra történõ jelentkezés folyamatos. 2006-OS KÉPZÉSI AJÁNLATAINK: 52 5046 01 Fogászati asszisztens (gy.ig.410) (óraszám: 850 340/100) 31 5233 14 Fémforgácsoló (óraszám: 1400) 32 5233 02 NC-CNC gépkezelõ (óraszám: 850) 31 5243 02 Faipari gépmunkás (óraszám: 600) 31 5233 06 Hegesztõ (óraszám: 500) 31 5233 01 Eljárás szerinti hegesztõ (óraszám: 250) 31 5216 14 Kõmûves (gyak. ig.650) (óraszám: 1100 330/120) 31 5216 06 Épületburkoló (gyak. ig.650) (óraszám: 1100 330/120) 31 5216 17 Szobafestõ-mázoló és tapétázó (gyak.ig.600) (óra:1050 315/135) 31 5236 03 Szellõzõ- és klímaberendezés szerelõ (óraszám: 800) 34 5278 01 Gyermekruha-készítõ (óraszám: 600 21 5276 01 Lakástextil varró-javító (óraszám: 600) 33 1499 01 Asztalos (gyak.ig.700) (óraszám: 1300 390/210) 33 1499 01 Gyermek-és ifjúsági felügyelõ (óraszám: 550) 54 5046 02 Klinikai fogászati higiénikus (óraszám: 1300) 33 7812 01 Fodrász (gyak.ig.900) (óraszám: 1600 480/220) 33 5216 03 Villanyszerelõ (gyak.ig 700) (óraszám: 1400 420/280) 10 K É P Z É S I K Í N Á L A T Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
Magyarországi Németek Általános Mûvelõdési Központja 6500 Baja, Duna u. 33. Telefon: 79/520-932; fax: 79/428-822 E-mail: tovkep@mnamk.hu www.mnamk.hu MNÁMK Szakközépiskola szakképzései: Idegenvezetõ OKJ 54787202 nappal, 1 éves képzés Jogi asszisztens OKJ 55345201 nappali, esti 2 éves képzés MNÁMK Továbbképzési Intézet képzései: Délutános önköltséges tanfolyam angol, német, orosz nyelven, kezdõ, haladó, alapfokú elõkészítõ, haladó II., középfokú elõkészítõ, felsõfokú elõkészítõ, 100 órás Munkanélküli tanfolyamok pl.: számítógépkezelõ-használó, angol alapfokú nyelvvizsgára felkészítõ (OKJ 33464101) ECDL vizsgára felkészítõ Külkereskedelmi ügyintézõ (OKJ 52343301) Marketing és reklámügyintézõ (OKJ 52343504) PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a volt Vaskúti úti laktanyai területek elõvásárlási jog biztosításával történõ bérbeadására Baja Város Önkormányzata a volt Vaskúti úti laktanyában (Szabadság u. 144.) elõvásárlási jog biztosítása mellett bérbead önálló helyrajzi számmal rendelkezõ ingatlanokat: 085/22 hrsz. alatt található 1.247 m 2 összterületû épületeket, 7.507 m 2 földterületet, 085/29 hrsz. alatt található 173 m 2 összterületû épületet, 4.782 m 2 földterületet. A bérleti jogviszony kezdete: 2006. február 1., vége: 2008. január 15. Bérleti díj mértéke: A pályázaton elnyert ingatlanon megvalósuló beruházás üzembehelyezéséig, illetve a telephelyengedély megszerzéséig: földterület: nettó 10,-Ft/m 2 /év, ( kedvezményes bérleti díj), épületek: nettó 100 Ft/m 2 /év. Ezt követõen földterületre: nettó 100 Ft/m 2, épületekre: nettó 1.320 Ft/m 2 /év szorozva az ÁPV Rt. által meghatározott épületavultsági tényezõvel. Szerezzen Ön is szaktudást és szakképzettséget Oktatási Központunkban! Számítógépes felhasználói tanfolyamok, számlázó, raktárkezelõ és kereskedelmi kiegészítésekkel ECDL vizsgafelkészítés és vizsgáztatás Szakmaszerzõ tanfolyami képzések: Rendszerinformatikus OKJ 54 4641 03 D Szoftverüzemeltetõ OKJ 52 4641 03 Oktatásinformatikus OKJ 54 4641 03 C Számítógép-kezelõ OKJ 33 4641 01 Logisztikai ügyintézõ OKJ 52 3435 02 Gazdasági Informatikus I. OKJ 54 4641 01 Állami nyelvvizsgára felkészítõ tanfolyamok angol, német és francia nyelvekbõl Korszerûen felszerelt géptermeinkben, képzett oktatókkal, korrekt ügyintézéssel és személyre szabott finanszírozási formával várjuk Önt is! Kérjen bõvebb felvilágosítást képzéseinkrõl a 79/426-427-es telefonszámon! Az a bérlõ, aki vállalja, hogy az általa foglalkoztatott létszámot (bázis a 2005. év átlagos statisztikai állományi létszáma) növeli, a kedvezményes bérleti idõszakot követõ bérleti díjból a bérleti jogviszony végéig az alábbiak szerinti bérleti díj kedvezményekben részesül: 5 fõ esetén 25%, 30 fõig minden további fõ esetén 3-3%. 30 fõ felett a kedvezményes bérleti díjat kell téríteni. Azonos területre adott ajánlatok elbírálásánál a magasabb foglalkoztatást vállaló pályázó élvez elõnyt. A sikeres pályázat eredményeként megkötendõ Bérleti- és vételi jogot alapító szerzõdés -ben kerül rögzítésre a bérleti jogviszony lejártát követõen fizetendõ vételár is. A laktanyai terület vállalkozók számára biztosított részén a hiányzó közmû infrastruktúrákat a betelepülõ vállalkozóknak együtt kell együtt kiépítettniük. A víz-, csatorna-, tûzivíz-, gáz-, és áramellátás biztosításához a tervezés, engedélyeztetés folyamatban van. A közmûvek kiépítésére az idén sor kerül. A pályázat személyes benyújtásának helye és idõpontja: Polgármesteri Hivatal Baja, földszint 43. sz. iroda (iktató) 2006. február 3. (péntek) 10 óra. A zárt borítékon kérjük feltüntetni: Vaskúti úti laktanya pályázat A pályázaton való részvétel feltételei: 1. A pályázati felhívásra írásban kell jelentkezni, megjelölve a bérelni kívánt területet. 2. A jelentkezéshez csatolni kell 30 napnál nem régebbi mûködési engedély, cégkivonat egy eredeti, vagy közjegyzõi hitelesített példányát. 3. Csatolni kell a pályázó vállalkozás tevékenységét, és a bérelni szándékozó telephelyen végzendõ tevékenység leírását, bemutatását, foglalkoztatási tervet a fejlesztést követõ idõszakra maximum 2 oldal terjedelemben. 4. Nyilatkozatot arról, hogy a tervezett bérleti szerzõdésben szereplõ feltételeket elfogadja, a területre vonatkozó építési elõírásokat ismeri, vállalja a közmûvek kiépítésének ingatlanra jutó költségeit. 5. Nyilatkozat arról, hogy a pályázónak nincs köz- és helyi adó tartozása. 6. Öt évre szóló (2006-2010) üzleti terv (bevételek, költségek, eredmény) benyújtása a 2005. bázis év adataiból kiindulva, foglalkoztatási tervvel, 2005. év statisztikai állományi létszámának igazolásával. A pályázattal, a bérleti szerzõdéssel kapcsolatban felvilágosítást Horváth Máté gazdaságfejlesztési fõtanácsadó nyújt a 79/527-169 számú telefonon, személyesen a Polgármesteri Hivatal, Baja, Szentháromság tér 1. sz. alatt lévõ emeleti irodában. E-mail elérhetõsége: homate@bajavaros.hu Dr. Tirpák József jegyzõ 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó K É P Z É S I K Í N Á L A T + H I R D E T É S 11
NYÍLT LEVÉL Nyílt levél Kernyáné Patarcsity Barbara önkormányzati képviselõhöz, az azóta feloszlatott Panel Bizottság elnökéhez Tisztelt Képviselõ Asszony! A regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelõs tárca nélküli miniszter pályázatot hirdetett az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerûsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására, 1/3 állami, 1/3 önkormányzati és 1/3 lakók általi finanszírozással. Baján a 2005. október 8-i Önkormányzati Tájékoztatóban jelent meg a városvezetés felhívása, melyre társasházunk, a Varsa utca 5-7. november 15-én, negyedikként adta be pályázatát. A sorrend akkor vált érdekessé, amikor a november 24-i testületi ülésen szakmai sorrendet a Panel Bizottság nem tudván felállítani a pályázatok benyújtásának sorrendjében szavaztak a képviselõk. Mint a Baja TV közvetítésébõl mi magunk is láthattuk, igen viharos ülésen tárgyaltak képviselõink arról, hogy mennyi pénzt is szánnak a panelházak felújítására. Végül 6 ház pályázatát fogadták el, 80 millió forintot ítéltek meg felújításukra. Megdöbbenéssel tapasztaltuk, hogy a mi negyedikként beadott pályázatunk hiánypótlásra való indokkal nem került a testület elé. Mint késõbb kiderült, olyan igazolások hiányát állapították meg pályázatunkban, amit sem az országos pályázat, sem az Önkormányzati Tájékoztatóban megjelent pályázati felhívás nem kért a benyújtás idõpontjára, hanem ezek csak a nyertes pályázatok szerzõdéskötéséhez kellenek. A pályázat benyújtásától a szavazásig eltelt idõben senki nem szólított fel minket hiánypótlásra, számunkra csak az ülésen derült ki, hogy pályázatunkat (vitatható okok miatt) nem fogadták el. A hiánypótlásban igényelt közmû-üzemeltetõk nyilatkozatait és a Duna-Dráva Nemzeti Park igazolását (amit sem az önkormányzati rendelet, sem az Önkormányzati Tájékoztatóban megjelent pályázati felhívás nem tartalmazott, ezért mi jóhiszemûen azt gondoltuk, hogy csak az elsõ fordulóban nyertes házaktól kérnek majd) december 12-én benyújtottuk. A következõ testületi ülésen, december 15-én így elsõ helyrõl, a legesélyesebb pozícióból indultunk a támogatásért. De mégsem mi nyertünk. Errõl az ülésrõl nem tudósított a városi TV, a helyi lapok is nagyon szûkszavúan számoltak be róla. Annyit lehet csak tudni, hogy felrúgva az eddigi beadási sorrend szerinti szavazás elvét az utánunk következõ két ház pályázatát fogadták el. Még annak ellenére is, hogy az országos pályázati kiírás bírálati szempontrendszere szerint elõnyt élveznek azok az épületek, ahol egy épületben több lakás van. A mi tízemeletesünk a maga 60 lakásával az egész város legnagyobb lakóépülete, lifttel, bonyolultabb, drágábban karbantartható gépészeti berendezésekkel. Ezzel szemben a most nyert két ház összesen 37 lakással, egyikük egyedi fûtéssel amúgy is elõnyben van a központi fûtéses panel toronyházzal szemben. Ha szakmai döntés született volna, akkor ezt is mérlegelték volna a Panel Bizottságban és a képviselõ-testületben. Ha ár-érték arányt nézünk, akkor a 60 lakásos ház felújítására igényelt 16 millió forint jobban megérte volna, mint a most megszavazott két házban 37 lakásra szánt 10 millió forint. Tehát nem értjük, hogy miért estük el második körben is a támogatástól. Szerintünk forráshiánnyal nem lehet ezt indokolni, hiszen a panel pályázatra eredetileg szánt 15 millió Ft-hoz képes nem számottevõ, hogy a most elfogadott két épülettel együtt 90 milliót vagy a sorrendiséget betartva és a mi pályázatunkat támogatva 96 milliós végösszeget szavaztak volna meg a képviselõk. Kérdésünk, hogy mi alapján döntött a képviselõ-testület a támogatásról, ha sem szakmaiságot, sem sorrendiséget nem vettek figyelembe, és a csekély különbségre való tekintettel a források hiánya sem lehet megalapozott indok. A Varsa utca 5-7. társasházban lakó 60 család nevében Bokányiné Soós Judit, közös képviselõ VÁLASZ Kedves Asszonyom! Teljesen jogos az Önök kérdése. Levelük is megerõsít abban, hogy jól határoztam, amikor nem vállaltam fel azt a döntést, hogy különbséget tegyek a lakóközösségek között, ezért kiléptem az MSZPbõl és az önkormányzati frakciójából, aminek következtében két bizottság elnöki posztjáról is leváltottak. A Baján lakó emberek egységében gondolkodom, minden területen az egység, a megegyezés létrehozásáért dolgozom. Egész életemben távolt állt tõlem, hogy alaptalanul, indokolatlanul és igazságtalanul megkülönböztessek embereket, és ez a jövõben sem fog változni, mert ez az én értékrendemmel nem egyeztethetõ össze. Engedje meg, hogy az Ön által leírt tényeket kiegészítsem néhány gondolattal. Az Önök pályázata valóban hiányos volt, a levelében felsorolt igazolások valóban hiányoztak. Az Önkormányzati Tájékoztatóban megjelent pályázati kiírásban benne volt, hogy az országos kiírásban szereplõ igazolásokat a beadott pályázatoknak is tartalmaznia kell. Nem Önök voltak az egyedüliek, akik késõbb pótoltak valamilyen igazolást, vagy tervrajzot, hiszen a hiánypótlás egy természetes, elfogadott és jogszerû megoldás ezen hiányok kezelésére az országos pályázatnál is. Mindezekkel együtt a Panel Bizottság úgy döntött, hogy ezek olyan hiányosságok, amelyet rövid idõn belül pótolni lehet, ezért a november 24-i testületi ülésre az összes beérkezett pályázatot a testület elé terjesztette. A képviselõ-testületi ülésen arra kértem a képviselõket, hogy az összes pályázatot támogassák, tekintettel arra, hogy a pályázat kiírásával egy idõben nem lett meghatározva a 2006. évi költségvetésbõl erre szánt összeg, holott azt én az elõzõ testületi ülésen kértem, de a testület leszavazta a bizottság konkrét összegre tett javaslatát. Mindannyian tudjuk, hogy annak idején tucatjával épültek iparosított technológiával épületek, amelyek annyira egyformák, hogy nem lehet rangsorolni õket, ezért az MSZP-SZDSZ koalíció két képviselõvel együtt úgy döntött, hogy az iktatószámok alapján áll fel a sorrendiség. A döntés azért nem volt korrekt, mert elõre nem közölte senki, hogy a beadási idõpontok értékelési szempontok lesznek. Másrészt a hiánypótlások kisebb, alapvetõen semmi lényegbevágó dolgot nem tartalmazó kellékek, a lakóközösségek által idõben nem nagyon befolyásolható hatósági folyamatokhoz kapcsolódó igazolások, kisebb rajzok voltak. Harmadrészt családok érzékeny érdekeihez, a lakásukhoz fûzõdõ pályázatról van szó, amibõl senkinek nem szabad kimaradni, mert a kormányprogram is fix idejû, 10 éves és ezen idõn belül mindenkinek sorra kell kerülni. A hiánypótlásra biztosan fel lettek szólítva, mert a december 15-i testületi ülésre már mindegyik épület eleget tett ezen kötelességének. A bizottság erre az ülésre is az összes pályázót elõterjesztette, és szintén kértem a testületet, hogy szavazzák meg az igényelt támogatás összegét. Ekkor jött az MSZP-SZDSZ koalíció javaslata, mely szerint az Önök után lévõ két épület támogatását kérték a testülettõl. Ezt a képviselõk többsége meg is szavazta. Tettem egy javaslatot arra, hogy a soron következõ épületet (az Önök épületét) támogassuk meg a bizottságok átalakításával nyert költségmegtakarításból. Ezt a javaslatot a képviselõk többsége nem fogadta el. Várhalmi Miklós képviselõtársammal nem tudtunk mit tenni, kisebbségbe maradtunk véleményünkkel. Magam is hiányoltam a helyi TV jelenlétét ennél a napirendnél, amikor erre rákérdeztem azt a választ kaptam, hogy az operatõr rosszulléte miatt mentek el. Tudom, hogy válaszom nem jelent vigaszt Önöknek, és azon épületek lakóközösségeinek, akik nem nyerték el az igényelt támogatást. Az újvárosiak nem kérnek mást, csak annyit, hogy a hosszú évek alatt befizetett fûtésszámlájukból képzõdött nyereség egy részét most visszakaphassák. Erre az utóbbi 15 év gazdálkodása miatt nincs lehetõség, ugyanis ebbõl finanszírozták a Kommunális és Szolgáltató Kht. veszteséges ágazatait. Várhalmi Miklós képviselõtársammal a következõ hetekben, erre a témára szervezett rendezvény keretében keressük a bajai lakótelepek lakóit, így Önöket is, hogy a kormány felújítási programjának, valamint a lakótelepi részönkormányzatok támogatási lehetõségeit kihasználhassuk. Ennek keretében aláírásgyûjtõ mozgalmat indítunk az önkormányzat és a kormány felé, másrészt más alkotmányos eszközökkel is mozgósítjuk a lakótelepen élõket érdekeik érvényesítése érdekében. A lakótelepek sorsa, érdekérvényesítése akkor lesz rendben, ha lesz más városokhoz hasonlóan lakótelepi részönkormányzat, megfelelõ jogosítványokkal a lakótelepi pályázatok kezelésében is. Megbízatásom hátralévõ idejében is minden erõmmel a bajaiakért, a lakótelepen élõkért fogok dolgozni. Ha az õszi választásokon a választók engem bíznak meg a polgármesteri szerepkörrel, úgy garantálom, hogy a lakótelepi program tovább folytatódik, a kormányprogrammal összhangban. Köszönöm Önnek azt a sok energiát, amit a pályázat benyújtásába belefektetett, további munkájához sok sikert és kitartást kívánok. Kernyáné Patarcsity Barbara önkormányzati képviselõ 12 F Ó R U M Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
A FÕÉPÍTÉSZ VÁLASZA Ajándékcsomagok Baja városának az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújítására a 2005. évi költségvetési elõirányzat 25 millió forint volt, a meglévõ keretbõl 9.759.600,- Ft került felhasználásra. A lakóközösségek pályázatainak elõkészítési idõszakában megtartott fórumon elhangzott, hogy a 2005. évi maradványt kiegészítve a 2006. évi költségvetésben 50-60 millió forint keret felhasználását tervezzünk az épületek felújítására. A képviselõ-testület 2005. november 24-én megtartott ülésén 80 millió forintban, a december 15-én további 10,5 millió forintban határozta meg a lakóépületek energiatakarékos felújítására szánt keretösszeget. A képviselõ-testület az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatásáról szóló 45./2005.(IX.30.) számú rendeletének elfogadásakor az Iparosított technológiával készült lakóépületek felújítását koordináló Bizottság 4/2005. PB számú határozatának javaslatára a pályázatok értékelésére megalkotott pontozásos rendszert felülbírálta és más rangsorolási rendszert nem alkotott meg. Az eddigi tapasztalatok alapján szükséges egy korrekt szempontrendszer felállítása a pályázatok megfelelõ rangsorolása érdekében. A bizottság feladata volt a hiánytalan tartalommal benyújtott pályázatok értékelése, majd a kialakult javaslatának elõterjesztése a képviselõ-testület elé. A panel bizottság 6/2005. PB számú és a 8/2005. PB számú határozatai alapján a beérkezõ, a pályázati kiírásnak megfelelõ pályázatokat rangsorolás nélkül, iktatószám szerinti sorrendben terjesztette elõ. A pályázatoknak a központi állami szervhez történõ felterjesztésérõl, a támogatás mértékérõl a képviselõ-testület döntött. A 2006. évi költségvetésben összesen 245 db lakás felújítását, 90.424.810,- Ft értékben támogatja az önkormányzat. A 2005. október 8-án az Önkormányzati Tájékoztatóban megjelent pályázati felhívás és a pályázati útmutató alapján a helyi rendelettel összhangban kellett a pályázati dokumentációkat összeállítani. A Baja, Varsa u. 5-7. szám alatti társasház pályázata november 15-én érkezett az önkormányzathoz hiányosan, az iktatószám szerinti rangsorban negyedikként (II. 56879/2005.). A pályázó elsõ hiánypótlása november 23-án érkezett, mely tartalmazta a saját erõ biztosításáról szóló igazolást, az OTP Bank Rt. szándéknyilatkozatát és a nem lakáscélú ingatlanrészekkel kapcsolatos nyilatkozatot. 2005. december 12-én érkezett Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat és a közmû-üzemeltetõk nyilatkozata arról, hogy a közösség tagjainak nincs fennálló, lejárt tartozása. A pályázat ekkor vált teljessé. A fentiek értelmében a pályázatot a november 24-i testületi ülésen nem, de a december 15-i ülésen tárgyalta a képviselõ-testület. Az e napon tárgyalt pályázatok közül a Varsa u. 5-7. számú társasház pályázata az iktatószám szerinti rangsorban az elsõ helyen szerepelt. Az általuk kért önkormányzati támogatás mértéke 60 db lakás felújításához 15.944.292,- Ft. A képviselõ-testületnek a bizottsági szerkezet átalakításából származó megtakarítás révén 10,5 millió forint támogatási keretet használhatott fel. Mivel egyéb forrás a jelenlegi helyzetben nem állt rendelkezésre így a 2. és 3. sorszámú, Klapka u. 9. és Kölcsey u. 47. számú alatti társasházak pályázatát támogatták. Pál Endre városi fõépítész A Gyermekétkeztetési Alapítványtól huszonkét család számára érkezett támogatás a bajai Szent László Általános Mûvelõdési Központ Általános Iskolájában tanulóknak. A civil szervezet értékes adománya örömteli perceket szerzett a családoknak. Az általános iskola vezetõsége Bundity Zoltán intézményegységvezetõ a szeretetteljes karácsonyi mûsor után adta át a csomagokat. Rab Rita Élen a Központi Ebben a tanévben másodszor vettek részt a Központi Óvoda és Általános Iskola tanulói a kecskeméti Katona József Könyvtár által szervezett országos internetes játékban. Az októberi Betûbuli után decemberben a Homok-haza kiskunsági barangolás címû játékban iskolánk egyedüli bajaiként 7 csapattal vett részt. Az informatika, irodalmi, biológiai, földrajzi, néprajzi ismereteket igénylõ feladatok megoldásában ismét szenzációs eredményeket értek el háromfõs csapataink: 1. hely: Játékosok Péter Gábor, Kalauz Dávid, Szûcs Szabolcs (8.b.) 1. hely: Könyvkukacok Reisch Gerda, Kuti Barbara, Géczi Lilla (6.a) 3. hely: Könyvmaffia Péter Balázs, Lakatos Gábor, Szatmári Martin (8.b) 4. hely: Könyvutalvány Tipszics Gergõ, Rácz Dóra, Kovács Zsolt (8.b) 7. hely: Tudósok Marancsik Anita, Vígh Vanda, Fehér Zsuzsnna (6.b) 8. hely: Vírusok Bársony Máté, Nagy Dóra, Benedek János (6.a) 16. hely: Okostónik Ikladi Flóra, Legát Zsolt (6.b, Kmetovics Ákos (6.a) Segítõ tanárok: Aradi Mária, Kedvesné Péter Éva, Marancsikné Takács Margit, Tokodiné Kozics Katalin. Részletes eredmény: www.kjmk.hu Könyvtári ABC Gyerekek hónapja HIRDETÉS ARTERIOGRÁFOS VIZSGÁLAT az érelmeszesedés korai észlelése, a szívinfarktus megelõzése céljából Baján. TISZTELT OLVASÓINK! LAPUNK A JÖVÕBEN FENNTARTJA MAGÁNAK A JOGOT, HOGY AZ OLVASÓI LEVELE- KET SZERKESZTVE, RÖVIDÍTVE TEGYE KÖZZÉ. (A SZERK.) VÁROSHÁZI ZÖLDSZÁM: 06-80-860-600 Tisztelettel várjuk észrevételeiket, javaslataikat ingyenesen hívható zöldszámunkon! TISZTELT ÜGYFELEINK! Arra kérjük azokat a telefonálókat, akik január 19-én tárcsázták a városházi zöldszámot, hogy ismételjék meg hívásukat, mert technikai nehézségek miatt nem sikerült teljes mértékben rögzíteni észrevételüket. Megértésüket köszönjük. 30 év felett mindenkinek ajánlott. 40 fõ felett a helyszínen elvégezzük. Ára: 4500-9000 Ft-ig a csatolt vizsgálatoktól függõen. Elõjegyzés: Rákos Csilla, 20/517-31-67 Használt, Maxtor márkájú 60 GB-os merevlemezt keresek megvételre. Telefon: 20/9111-556 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó F Ó R U M + I N F O R M Á C I Ó 13
OLVASÓI LEVÉL Tisztelt Lakótelepi Lakótársak! A konténer bérleti számlák kibocsátása után a Bara lakóteleprõl érkezett az elsõ nyilvános tiltakozás. Ezt Széll Péter polgármester úr rövidre zárta azzal, nincs mit tenni, fizetni kell, legfeljebb részletfizetésrõl lehet szó. A számlák kibocsátásának van néhány szépséghibája, ami a Hulladékgazdálkodó Kft. otrombaságának köszönhetõ. Ezért ezt nem lehet ilyen egyszerûen lezárni. (Tipikus esete annak, amikor egy szolgáltató cég identitászavara miatt hivatalnak képzeli magát.) Elsõként említjük a számlák kibocsátásának idõpontját. A bérleti díjat 2005. évre számították fel. A tisztesség úgy kívánná, hogy 2006. január 1-je után számlázzanak, tehát a szolgáltató cég a teljesítés után tartja a markát a vélt járandóságáért. Nyilván valami karácsonyi ajándékot szántak nekünk, és ez jutott az eszükbe A következõ kifogás maga a számla. Ezen vevõként vagyunk megnevezve, holott mi nem vettünk semmit. A továbbiakban viszont már bérleti díjról szól a számla, mi viszont nem kötöttünk bérleti szerzõdést erre a tevékenységre a kft-vel. (A hivatkozott ún. ráutaló magatartás jelen esetben nem jöhet szóba.) A szemétszállítási díjat mint, helyi kötelezõ közszolgáltatási díjat a helyi önkormányzati rendelet 41./2004./VI.12/IV. fejezete 15./3/ bek. rendelkezik: A közterületen elhelyezett 1100 literes vagy ennél nagyobb kommunális hulladékgyûjtõ konténerek beszerzése, gyûjtõhelyek kialakítása, azok rendszeres tisztítása, a konténerek fertõtlenítése, javítása és karbantartása a konténertulajdonos feladata, a vonatkozó egészségügyi elõírások szerint. A felsorolt szolgáltatásokért a konténerhasználó számla alapján térítést fizet. Tehát a rendelet szerint térítési díjról, és nem bérleti díjról lehet beszélni! És már elérkeztünk a következõ szépséghibához. Vizsgálódásunk eredményeként megállapítottuk, elsõ évben akkora bérleti díjat vetett ki a kft., amelynek összesített összege magasabb, mint egy-egy konténer beszerzési ára! (Reméljük, ez a tudatlanságukból eredményeztethetõ, és nem abból, hogy hülyének néznek bennünket ) A Bara lakóteleprõl arról értesültünk, hogy náluk 450 lakásra jut 5 db konténer. Ez 1 134 000 Ft-ot jelent öt konténerre vetítve. A Duna utcában 300 lakásra jut 10 db konténer. Ez évente konténerenként 141 200 forintot jelent. A beszerzés idején 1 db konténer ára 130 000 Ft + áfa volt. A Polgári Törvénykönyv 361. -a definiálja: Aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni elõnyhöz, köteles az elõnyt visszatéríteni. Kérem, számoljanak, van alapja a Polgári Törvénykönyvre hivatkozni? Felkerestük a Hulladékgazdálkodó Kft. ügyvezetõ igazgatóját. Érveléseinket csípõbõl visszautasította, mondván: a kft. profitorientált cég, ezért ezt is megengedheti magának. Megtudtuk, a kft. a konténereket a gyártó cégtõl, egy bizonyos AVERMAN Kft.-tõl lízingeli, tehát nem vásárolták meg. Végezetül a legnagyobb szépséghiba, hogy ez a szolgáltatás ún. közszolgáltatás. Mint ilyen, a társasági formája kht. kellene legyen. Pillanatnyilag ez a helyzet. A polgármesteri hivatal éri a felelõsségét, tompítani igyekszik a kft. gorombaságát, de a 3 millió Ft fedezettel nem lehet a problémát megoldani (Petõfi Népe, 2005. december 20.) Ez értesítéssel egy idõben nyílt levéllel fordultam Baja Város képviselõ-testületéhez, rendeletmódosítási indítvánnyal. Mi a magunk részérõl nem érjük be ennyivel. Úgy döntöttünk, nem fizetünk, és ha megkísérlik adó módjára behajtani ezt az öszszeget (errõl nem rendelkezik a rendelet 25..(2) bek.), akkor bírói úton fogjuk visszaperelni. Javasoljuk, mindenki cselekedjék belátása szerint. Aki eddig befizette, ha másként rendezõdik az ügy, a befizetett összeg a szemétszállítási díjba beszámítható lesz. Ezúton kívánunk lakótársainknak áldásos, békés új esztendõt. Hideg Ferenc közös képviselõ Kubatov János újságíró Baja, Duna utca NYÍLT LEVÉL BAJA VÁROS KÉPVISELÕ-TESTÜLETÉHEZ Mottó: Aki szelet vet, vihart arat. Tisztelt Képviselõ-testület, Polgártársaim! A karácsonyi ünnepeket megelõzõen a város egy jelentõs részének a lakótelepen élõknek idegeit felborzolta a Felsõbácskai Hulladékgazdálkodó Kft. által kibocsátott ún. konténer bérleti díj. Figyelemmel kísértem a szemétlerakó telep alakulását a kezdetektõl. Ez sem történt nálunk másként, mint az egyéb dolgaink, ez már csak így van nálunk Nem tudom, ki volt az ötletgazdája annak, hogy egy közhasznú tevékenységet más kategóriában, korlátolt felelõsség társasági formában kell mûködtetni, akkor, mikor a városnak megvan a maga közhasznú társasága, amely korábban ellátta ezt a tevékenységet? A jelenlegi visszás helyzet az Önök által félretett 3 millió forinttal nem oldható meg. Ki tudja ma bizonyítani, kinek volt saját konténere? Miként rendezhetõ ez a lakótelepi természetes migráció figyelembevételével? Mi lesz, ha jövõre és az elkövetkezõ esztendõkben ugyanígy, egyre nagyobb összegeket fog a Kft. kiszámlázni? Ezek csak a legfontosabb kérdések. Ugye, nem kell Önöknek szót ejteni arról, a lakótelepeken nem a felsõ tízezer lakik? FELHÍVÁS idegenforgalmi, vendéglátó, bortermelõ, pálinkafõzõ vállalkozások, valamint gasztronómiai rendezvényt szervezõk részére Véleményem szerint egyszerûbb a megoldás, mint azt gondolnánk. Az Önök által alkotott 41/2004./VI.18. rendelet 16. (3) bek. utolsó mondatát kellene a rendeletbõl törölni. Ezt így hangzik: A felsorolt szolgáltatásokért a konténer használó számla alapján térítést fizet. Nem egyértelmû a konténerhasználó meghatározás, ugyanis a kft. legalább olyan mértékben használó, mint a lakosok, ugyanakkor a kft. ezen eszközök hiányában nem tudná ellátni a közfeladatát, tehát neki nagyobb szüksége van az eszközre. Ennek következtében a hivatkozott törvényhelyen felsorolt egyéb tevékenység is a szolgáltatással szervesen összefüggõ feladat. Az elképzelhetõ, hogy a kft. a szemétszállítás díjában egy jelképes öszszeget erre a szolgáltatásra is felszámít ezt nem tudjuk megakadályozni, de véleményem szerint ez már benne van a jelenlegi magas szolgáltatási számlában is. Áldásos tevékenység lenne, ha a város és a környezõ települések tisztán tartásának ügy nem csupán és korlátolt felelõsségû társaság tagjainak anyagi gyarapodását szolgálná, hanem eközben ténylegesen ellátná a köz szolgálatát is. Tisztelettel: Kubatov János újságíró Baja, Duna utca 13. alatti lakos A Magyar Turizmus Rt. a belföldi keresletélénkítés ösztönzése érdekében a 2006-os évet a Bor és Gasztronómia évének nyilvánította. Régiónk a tematikus évhez kapcsolódóan több országos szintû marketing akcióhoz is csatlakozik. Az MT Rt. Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatósága (7500 Gyula, Erkel Ferenc tér 1.) szeretné elkészíteni azt a többnyelvû katalógust, amely a térség bor és gasztronómia kínálatát hivatott bemutatni. A kiadványban a tájegységek, megyék gasztronómiai különlegességeit, a magyaros, esetleg a területre jellemzõ nemzetiségi ételeket kínáló vendéglátó üzletek, gasztronómiai rendezvények, borászok és boraik, illetve a pálinkafõzõk és pálinkáik bemutatására nyílik lehetõség. Ezúton szeretnénk felhívni az érintett vállalkozók figyelmét arra, hogy a kiadvány terjedelmi korlátai, valamint a megjelenés sürgõssége miatt mielõbb éljenek a felkínált lehetõséggel. A részletes feltételrendszerrõl a Dél-alföldi Regionális Marketing Igazgatóság munkatársánál, Hricz Elvira marketing menedzsernél érdeklõdhetnek a 06-66/521-020- as telefonszámon. Leitner László, Bács-Kiskun Megyei Kerekedelmi és Iparkamara titkára 14 F Ó R U M Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.
POLGÁRMESTERI JAVASLAT Elõterjesztés a bajai képviselõtestület 2006. február 2-i ülésére Baja Város köztisztaságával és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggõ szervezett hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kötelezõ igénybevételérõl szóló többször módosított 41/2004. (VI.18.) sz. rendelet módosítása tárgyában. Tisztelt Képviselõ-testület! A város lakótelepeken élõ lakosságát érzékenyen érintette a 2005. év végén jogszerûen kiszámlázott konténerhasználati díjfizetési kötelezettség. Annak ellenére, hogy a rossz állapotú, régi konténerek cseréjekor szórólapon a lakosság tájékoztatva lett a várható bérleti díjfizetési kötelezettségrõl. Szükségessé vált edényzetcsere jelentõs többletköltségének megosztásával mérsékelhetõ a lakótelepi lakosságot érintõ fizetési kötelezettség. Részletes indoklás: 1. -hoz: A családi házas városrészekben a 110 literes hulladéktároló edény beszerzése, karbantartása, tisztán tartása, pótlása az ingatlantulajdonost terheli. A lakótelepeken nem megvalósítható a szükséges hely hiánya miatt a kukás szemétszállítás. Az egyenlõ teherviselés elve szerint a lakótelepi lakosságnak is vállalnia kell a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás szabványos tárolóedény beszerzési, karbantartási és üzemeltetési többletköltségét. Ennek az edényzet szükségessé váló cseréje miatt egyszerre jelentkezõ többletköltségnek a megosztására nyújt megoldást a rendeletmódosítás. Az önkormányzat a bérleti díjat fizetné meg, a közegészségügyi szempontból rendeletileg elõírt kéthavonkénti mosás és fertõtlenítés többletköltségét a használó lakosság térítené meg a közszolgáltatónak. Kérem a Tisztelt Képviselõ-testületet a rendelet-tervezet minõsített többséggel való elfogadására! Széll Péter polgármester Baja Város Önkormányzat Képviselõ-testületének.../2006.(...) sz. rendelete Baja Város Köztisztaságával és a települési szilárd és folyékony hulladékkal összefüggõ szervezett hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kötelezõ igénybevételérõl szóló 41/2004. (VI.18.) sz. önkormányzati rendelet módosításáról (tervezet) Baja Város Képviselõ-testülete a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 46. (1) bekezdés c) pontja és a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Hgt.) 23., valamint 31. (2) bekezdésének felhatalmazása alapján az alábbi rendeletet alkotja. 1. A rendelet 16. (3) bekezdés helyébe következõ rendelkezés lép: (3) A 110 literes hulladékgyûjtõ edények (kukák) beszerzésérõl, rendszeres tisztán tartásáról, megõrzésérõl a használó köteles gondoskodni. A közterületen elhelyezett 1100 literes vagy ennél nagyobb kommunális hulladékgyûjtõ konténerek beszerzése, gyûjtõhelyek kialakítása, azok rendszeres tisztán tartása, a konténerek javítása és karbantartása, valamint a közegészségügyi elõírásoknak megfelelõ fertõtlenítése a konténerhasználó lakók közösségeinek feladata. A jelenleg használatban lévõ, a közszolgáltató tulajdonát képezõ, közterületen lévõ konténerek bérleti díjának fizetését 2006. január 1-tõl az önkormányzat átvállalja a lakosságtól. A konténerek használata során szükségessé váló közegészségügyi elõírás szerinti kéthavonkénti mosásokat és fertõtlenítéseket a közszolgáltató elvégzi, és a szolgáltatás díját a szolgáltatást igénybe vevõ lakosság fizeti meg. DIGITÁLIS TÉRKÉPEK FORGALOMBA HELYEZÉSE Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Nemzeti Kataszteri Program keretében az alábbi települések bel-, kül- illetve különleges külterületi (zártkerti) grafikus ingatlan-nyilvántartási térképeinek átalakításával digitális térképek készültek: Baja külterület, különleges külterület Bácsbokod belterület, külterület Bácsborsód belterület, külterület Bácsszentgyörgy belterület, külterület Bátmonostor belterület, külterület, különleges külterület Borota belterület, külterület, különleges külterület Csátalja belterület, külterület, különleges külterület Csávoly külterület, különleges külterület Dávod belterület, külterület, különleges külterület Dunafalva belterület, külterület, különleges külterület Érsekcsanád külterület, különleges külterület Érsekhalma belterület, külterület Felsõszentiván külterület, különleges külterület Gara belterület, külterület Hercegszántó belterület, külterület Nagybaracska belterület, külterület, különleges külterület Nemesnádudvar külterület, különleges külterület Rém külterület, különleges külterület KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Sükösd külterület, különleges külterület Szeremle belterület, külterület, különleges külterület Vaskút belterület, külterület A létrehozott digitális (vektoros) térképi állományok az állami alapadatok tekintetében az eredeti grafikus térképek hiteles digitális másolatai, amelyeket a grafikus térképek forgalomból való kivonásával egyidejûleg 2005. december 1-jével forgalomba helyeztük. A változások vezetését a továbbiakban kizárólag a vektoros térképi adatállományokban végezzük, a grafikus térképes változásvezetése megszûnik, az adatszolgáltatás is a digitális térképbõl történik. A továbbiakban a digitális alaptérkép szolgál kötelezõ alapul nagy méretarányú térképekre alapozott közigazgatási és önkormányzati nyilvántartásokhoz, valamint a nagy méretarányú térképi ábrázolással, az ehhez kötõdõ földmérési feladatokkal kapcsolatos bírásági vagy más hatósági eljáráshoz. A digitális alaptérképek forgalomba helyezése a térképmásolat (helyszínrajz) adatszolgáltatási díját nem befolyásolja. Dr. Horváth László hivatalvezetõ Baja Körzeti Földhivatal A bajai Liszt Ferenc Zeneiskola Szülõi Egyesülete köszönetet mond mindazoknak, akik a 2004. évi személyi jövedelemadójuk 1%-át felajánlották az egyesület részére. A kapott összeg 180.318,- Ft, melyet az egyesület alapszabályában foglaltak szerint használ fel. Tisztelettel kérjük, hogy a 2005. évi SZJA bevallásánál továbbra is támogassák egyesületünket. Adószám: 18346170-1-03, bankszámlaszám: 52700086-10087897 Köszönettel: LFZ SZE elnöke BAJA TV MÛSORA Január 21-22. szombat-vasárnap 19.00 HÍRADÓ 19.15 Fitten 19.30 B-Akták 20.00 Híradó 20.15 Ünnepi testületi ülés Január 23. hétfõ 19.00 Híradó 19.15 Fitten 19.30 Kulturális, aktuális 20.00 Híradó 20.15 B-Akták interjú dr. Tirpák Józseffel, Baja új jegyzõjével Január 24. kedd 19.00 Híradó 19.15 Fitten 19.30 Rendõrségi krónika 20.00 Híradó 20.15 Kulturális ajánló Január 25. szerda 19.00 HÍRADÓ 19.15 Fitten 19.30 Rendõrségi krónika 20.00 Híradó 20.20 Kulturális aktuális Január 26. csütörtök 19.00 HÍRADÓ 19.15 Fitten 19.30 EÜ-magazin 20.00 Híradó 20.15 B-Akták Január 27. péntek 19.00 HÍRADÓ 19.15 Fitten 19.30 Sport magazin 20.00 Híradó 20.15 B-Akták Január 28-29. szombat-vasárnap 19.00 HÍRADÓ 19.15 Fitten 19.30 B-Akták 20.00 Híradó 20.15 Rockdübörgés 4. 2 0 0 6. j a n u á r 2 1. Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó F Ó R U M + I N F O R M Á C I Ó 15
PROGRAMAJÁNLÓ Fodor Ilda képzõmûvész és Rendes Béláné festõmûvész kiállítása Az Eötvös József Fõiskola Gyakorló Általános Iskolájában (Baja, Bezerédj u. 15.) Megtekinthetõ: január 26-ig, minden hétköznap 8-18 óráig. Farkas L. Zsuzsa képzõmûvész kiállítása Bajai Belvárosi Bemutatóteremben (Baja, Szentháromság tér 11.) A mûveket március 1-jéig tekinthetik meg hétköznap 10-13 és 14-17 óráig, szombaton 9-12 óráig. Prélók Január 28. Baja (MNÁMK). Zenél: Zvonko Bogdan és tamburásai, Öabar, Vizin zenekar, Orašje Február 4. Hercegszántó. Zenél: Koöije Valpovo Február 11. Bátya zenél: Racke zice Február 11. Bácsalmás. Zenél: Baranya Február 18. Bajaszentistván. Zenél: Veseli Udvarci Február 18. Gara zenél: Zlatne Zice Backa Bajai nagypréló A Bajai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel és tisztelettel meghívja az érdeklõdõ, szórakozni és mulatni szeretõ közönségét a hagyományos bajai nagyprélóra. Január 28. 19 óra MNÁMK Sportcsarnoka Vendég: Zvonko Bogdan és tamburásai Január 8-án megtelt a Magyarországi Németek Általános Mûvelõdési Központjának aulája Jandó Jenõ zongoramûvész, Kossuth- és Liszt-díjas érdemes mûvész, Bartók-Pásztory-díj kitüntetett, a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem professzorának önálló estjén. A koncerten Haydn és Beethoven egy-egy szonátájában, valamint Liszt Ferenc A- és É-dúr Legendáiban gyönyörködhetett a közönség. Jandó Jenõ lenyûgözõen egyszerû zongorajátékával megismételhetetlen, maradandó élményt nyújtott minden érdeklõdõ számára A Rotary Club Baja szervezte Vízkeresztnapi rendezvényének teljes bevételét felajánlotta a Liszt Ferenc Zeneiskola számára, mely összeget az intézmény hangszerparkjának bõvítésére, felújítására Köszönet A prélón zenélnek: Öabar, Vizin Antuš zenekara, Orašje Belépõdíj: 1200 Ft. Jegyek rendelhetõk és vásárolhatók az Alsóvárosi és Szentistváni ÁMK-ban. Telefon: 322-837, 325-422, mobil: 70/333-6131. Mindenkit szívesen látnak. Svábbálak Február 4. 19 óra, Baja, MNÁMK. Jegyrendelés január 26-ig: Nagyné Körmendi Ildikó (79/520-931/105) Február 25. Bácsbokod, sportcsarnok Januári programok az Újvárosi ÁMK-ban Az Újvárosi ÁMK Iskolagalériájában Kelle László kiállítása látható. A tárlat március 1-jéig tekinthetõ meg. Január 28-án, szombaton 18.00 órától szülõk-nevelõk bálja lesz az aulában. Az emagyarország Pont nyitvatartási ideje: hétfõtõl-péntekig: 16.00-19.00 óráig, szombaton: 9.00-12.00 óráig. Helye: Újvárosi ÁMK Könyvtára Babusgató Baba Mama Klub Minden hónap utolsó hétfõjén 10-11.30-ig az Ifjúsági Házban. Zenei mozgás- és manuális készségfejlesztõ foglalkozások Januári téma: bábok Jandó Jenõ FOTÓ: B. GY. használhat fel. Az iskola nevelõtestülete és valamennyi növendéke nevében, ezúton fejezzük ki köszönetünket a nagylelkû felajánlásért. Kunosné Dankó Ilona, a Liszt Ferenc Zeneiskola (AMI) igazgatója Szerb karácsony Szerb ortodox karácsonyi szent liturgiát tartottak január 8-án a bajai Szent Miklós szerb templomban. Képünkön Dujmov Milán bajai parókus FOTÓ: B. GY. Tavaszi színházmûsor Kedves színházszeretõ közönség! A bajai József Attila Mûvelõdési Központ és Ifjúsági Ház a következõ tavaszi színházbérleti elõadássorozatot ajánlja az Önök figyelmébe: február 27-én, 19 órakor: Presser Gábor Sztevanovity Dusán Horváth Péter: A padlás. Musical, a budapesti Sziget Színház elõadása március közepén (pontos dátum késõbb), 19 órakor: Heltai Jenõ: A néma levente. Vígjáték, a Budaörsi Játékszín elõadása április elején (pontos dátum késõbb), 19 órakor: Kisfaludi Károly: A kérõk. Zenés vígjáték, a budörsi Turay Ida Színház elõadása ÍZELÍTÕ A BAJAI HONPOLGÁR JANUÁRI SZÁMÁBÓL Dr. Mayer János: Ugyanarról kétféleképpen (Két könyv a második világháború utáni dél-bácskai magyarellenes atrocitásokról) Dr. Péter Árpád Schmidt Antal: Portrévázlat Meizl Ferenc klarinétmûvészrõl április végén (pontos dátum késõbb), 19 órakor: Einsemann Mihály Szilágyi László: Zsákbamacska. Zenés vígjáték, a budaörsi Turay Ida Színház elõadása Bérletvásárláskor részletfizetési lehetõséget biztosítunk. A kiemelt helyárú helyek csak bérletben válthatók meg. Bérletek és jegyek is megrendelhetõk 2006. január 5-tõl. A 2005 õszi színházbérletesek helyét január 25-ig tartjuk fenn! Bérletek 2006. február 5-ig válthatók! A mûsorváltozás jogát fenntartjuk! Bérletek és jegyek megrendelése a jegyirodában. (Baja, Árpád tér 1.) Telefon: 79/324-229 Kabdebó Tamás: Hajósélet Dr. Solymos Ede: Várható idõjárás idõjósnapok Schmidt Antal: Élet a Duna-ártéren ember a természetben (könyvismertetés) Bánáti Tibor: Szentgáli (Kellner) Antal György (A Bajai Arcképcsarnok c. sorozat új darabja) Dr. Dániel József: Egy modell a repülés hõskorából Schmidt dr. Nebojszki: Védendõ védtelenek: Homoki kikerics 16 K U L T Ú R A Ö n k o r m á n y z a t i T á j é k o z t a t ó 2 0 0 6. j a n u á r 2 1.