10. évfolyam 105 óra 10817-12 azonosító számú Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés 105 óra Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat tantárgy



Hasonló dokumentumok
Összefüggő szakmai gyakorlat témakörei évfolyam. 9. évfolyam

Összefüggő szakmai gyakorlat témakörei. 13 évfolyam. Információtechnológiai gyakorlat 50 óra

Az iskolai rendszerű képzésben az összefüggő szakmai gyakorlat időtartama. 10. évfolyam Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat 50 óra

1.sz melléklet Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Nyári összevont szakmai gyakorlat témakörei és elemei informatika ágazat

Az összefüggő nyári szakmai gyakorlati képzés tartalma és a szükséges eszközök listája

1.sz melléklet Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (szakközépiskola évfolyam)

A felkészülés ideje alatt segédeszköz nem használható!

Szakmai Program. 2. számú táblázat A szakmai követelménymodulokhoz rendelt tantárgyak és témakörök óraszáma évfolyamonként

Széchenyi István Szakképző Iskola

Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások

A DUNAÚJVÁROSI BÁNKI DONÁT GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÖZÉPISKOLA SZAKMAI KÉPZÉSÉNEK PROGRAMJA ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLATOK

Informatika. Magyar-angol két tanítási nyelvű osztály tanterve. 9. évfolyam

J-N-SZ MEGYEI HÁMORI ANDRÁS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA

Mindent egybevetve CCNA Discovery II. szemeszter Hálózati feladatok kis- és középvállalatoknál vagy internetszolgáltatóknál Case Study

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET

Foglalkozási napló. Informatikai rendszergazda 14. évfolyam

Általános rendszergazda Általános rendszergazda

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET

Nyári gyakorlat teljesítésének igazolása Hiányzások

Foglalkozási napló a 20 /20. tanévre

Infokommunikációs alkalmazásfejlesztő. Informatikai alkalmazásfejlesztő

5. Hálózati címzés. CCNA Discovery 1 5. fejezet Hálózati címzés

Számítógépes hálózatok

Windows hálózati adminisztráció

KÉPZÉS NEVE: Informatikai statisztikus és gazdasági tervezı TANTÁRGY CÍME: Számítógép hálózatok. Készítette:

Szakmai program 2015

MINISZTERELNÖKI HIVATAL. Szóbeli vizsgatevékenység

Tartalomjegyzék 5 TARTALOMJEGYZÉK

A DUNAÚJVÁROSI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM BÁNKI DONÁT GIMNÁZIUMA ÉS SZAKKÖZÉPISKOLÁJA SZAKMAI KÉPZÉSÉNEK PROGRAMJA ÖSSZEFÜGGŐ SZAKMAI GYAKORLATOK

Hálózatkezelés: Távoli elérés szolgáltatások - PPP kapcsolatok

Információ és kommunikáció

{simplecaddy code=1005}

1/13. RL osztály Hálózati alapismeretek I. gyakorlat c. tantárgy Osztályozóvizsga tematika

A tananyag. Témakörök. Optimum. Tudja meghatározni a numerikus, és karakteres adtok tárolt alakját.

Gyakorlati vizsgatevékenység A

Informatikai füzetek

TANFOLYAMI AJÁNLATUNK

WWW Kliens-szerver Alapfogalmak Technológiák Terv. Web programozás 1 / 31

RIA Rich Internet Application

INCZÉDY GYÖRGY SZAKKÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANMENET

Informatika szintmérő-érettségi tételek február

Tűzfal megoldások. ComNETWORX nap, I. 30. ComNETWORX Rt.

MVC Java EE Java EE Kliensek JavaBeanek Java EE komponensek Web-alkalmazások Fejlesztői környezet. Java Web technológiák

8. osztály. Felhasznált tankönyv: Pedellus Tankönyvkiadó, Debrecen, 2009; 2009

Click to edit headline title style

Szoftver-ergonómiára vonatkozó szabvány, avagy ISO 9241

Általános rendszergazda Általános rendszergazda

BBS-INFO Kiadó, 2016.

AZ INFORMATIKA TANTÁRGY HELYI TANTERVE

Informatika. Középszintű érettségi vizsga témakörök. 1. Információs társadalom. 2. Informatikai alapismeretek hardver

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) XIII. INFORMATIKA ágazathoz tartozó SZOFTVERFEJLESZTŐ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

Rendelkezésre állás Magas szintű rendelkezésre állás megvalósítása feladatalapú megközelítéssel

Symantec Firewall/VPN Appliance

Informatika-érettségi_emelt évfolyam Informatika

Széchenyi István Szakképző Iskola

Adatstruktúrák, algoritmusok, objektumok

Tarantella Secure Global Desktop Enterprise Edition

Számítógép hálózatok


IBM i. Szerviz és támogatás 7.1

Többrétegű műszaki nyilvántartás. NETinv

Internet programozása. 1. előadás

Kiterjedt hálózatok. 8. Hálózatok fajtái, topológiájuk. Az Internet kialakulása 1

Informatika ismeretek érettségi szóbeli témakörök

Vezeték nélküli eszközök (csak egyes típusokon) Felhasználói útmutató

KG-A. Hálózati Architektúrák és Protokollok 1. zárthezi dolgozat. Név: Neptun: Gyakorlati időpont: H10 H16 H18 K10 Sz10 Cs14

ZyWALL USG 300 RÖVID KEZELÉSI ÚTMUTATÓ. Egyesített biztonsági átjáró ALAPÉRTELMEZETT BEJELENTKEZÉSI ADATOK.

Hálózati informatikus Mérnökasszisztens

SZAKDOLGOZAT. Kiss Albert

Informatika 10. évf.

Szolnoki Főiskola Szolnok

Csatlakozás az IBM i rendszerhez IBM i Access for Windows: Telepítés és beállítás

A SZOFTVERTECHNOLÓGIA ALAPJAI

Szoftverfejlesztések szolgáltatói hálózatok számára

On-Line Preferansz Követelményspecifikáció

Forgalmi grafikák és statisztika MRTG-vel

Felhasználói kézikönyv Bázis, Aktív, Portál és Portál+ csomagokhoz

DIGITÁLIS VIDEÓRÖGZÍTŐ

Ne lépjen ide be senki, aki nem ismeri a geometriát (Platón, i.e.)

Fábián Zoltán Hálózatok elmélet

Mercator Stúdió 2010.

Informatika szintmérő-érettségi tételek február

Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, Árok u. 53. TANMENET. Informatika szakmacsoport

Tartalomjegyzék 3 TARTALOMJEGYZÉK

Az MS Access adatbázis-kezelő program

Elektronikus dokumentumtárolási (EDT) szolgáltatás

OBJEKTUM ORIENTÁLT PROGRAMOZÁS JAVA NYELVEN. vizsgatételek

Bánsághi Anna 1 of 67

Vezeték nélküli IP kamera / Vezetékes kamera. (Windows operációs rendszerekhez)

Hálózati használati útmutató

Diplomamunka témák. GDF Informatikai Intézet március

EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS (szakközépiskola évfolyam)

A szóbeli vizsgafeladatot ha a feladat indokolja a szaktanárok által összeállított mellékletek, segédanyagként felhasználható források egészítik ki.

IBM i és kapcsolódó szoftver IBM i klienspartícióval kapcsolatos szempontok

INFORMATIKA. Középszint Szóbeli vizsga. A szóbeli vizsga részletes tematikája a fővárosi és megyei kormányhivatalok által szervezett vizsgákhoz 2016.

Nettó havidíj 2 éves határozott időtartamú szerződéssel (D, DN, F, K csomagok esetén) Compleo Connect csomagok alapelemei *

Bártfai Barnabás. Office 2010

Átírás:

9. évfolyam 70 óra 10815-12 azonosító számú Információtechnológiai alapok gyakorlat 70 óra Információtechnológiai gyakorlat tantárgy 70 óra Számítógép összeszerelése Számítógép szétszerelése. Pontos konfiguráció meghatározása, megfelelő alkatrészek kiválasztása. Számítógép szakszerű összeszerelésének folyamata. Tápegység telepítése. Alaplapi alkatrészek telepítése, alaplap házba helyezése. Belső alkatrészek telepítése, kábelek csatlakoztatása. Perifériák csatlakoztatása. BIOS funkciója és beállításai. Memóriabővítés asztali számítógépben és laptopban. Számítógép alkatrészek cseréje. Számítógép hálózatra csatlakoztatása, IP cím beállítása. SOHO útválasztó hálózatra csatlakoztatása. Laptopok felhasználó, illetve szerviz által cserélhető alkatrészei. Hibakeresési folyamat lépései, kézenfekvő problémák kiszűrése. Áramellátás zavarai, túlfeszültség levezető bekötése. UPS típusok, UPS üzembe helyezése. Telepítés és konfigurálás Operációs rendszerek hardverkövetelményeinek meghatározása. Operációs rendszer hardver kompatibilitásának ellenőrzése. Particionálás. Kötetek formázása. Operációs rendszerek telepítése. Meghajtó programok telepítése. Frissítések és hibajavító csomagok telepítése. Operációs rendszer upgrade-je, felhasználói adatok költöztetése. Regisztrációs adatbázis biztonsági mentése, helyreállítása. Lemezkezelés. Alkalmazások és folyamatok kezelése, feladatkezelő használata. Alkalmazások telepítése, eltávolítása. Felhasználói fiókok kezelése. Virtuális memória beállítása. Illesztőprogramok frissítése, eszközkezelő használta. Területi és nyelvi beállítások. Eseménynapló ellenőrzése. Rendszer erőforrásainak monitorozása, szolgáltatások beállításai. Kezelőpult (MMC) használata. Biztonsági másolatok készítése, archiválási típusok. Személyes tűzfal beállítása. Antivírus alkalmazás telepítése, frissítése, vírusellenőrzés. Lemezklónozás. Virtuális gép telepítése.

10. évfolyam 105 óra 10817-12 azonosító számú Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés 105 óra Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat tantárgy 50 óra Objektumorientált programozás 36 óra Objektumorientált paradigma Az objektumorientált programozás alapjai: osztály, objektum. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Objektumok hierarchiája. Öröklődés; újradefiniálás (redefine). Metódusok hívása. Metódus elérése (INHERITED). Objektumhierarchia tervezése és kialakítása. Polimorfizmus fogalma. Statikus és virtuális metódusok. Konstruktor és destruktor alkalmazása. Rendszerterv készítése Programozási nyelv A 14 óra A programozói környezet (IDE) használata, konzol alkalmazás készítése: Project műveletek, egyszerű konzol alkalmazás készítése, alapvető szintaktikai szabályok, megjegyzések. Példák változók használatára. Egyszerű beolvasás, kiírás. Konzol alkalmazás felületének a megtervezése. GUI alkalmazás (felület) készítése. Komponensek, tulajdonságaik beállítása tervező nézetben. Kód hozzárendelése eseményekhez. Elemi adattípusok: numerikus típusok, karakter és szöveg, logikai típus. Típusátalakítás, konverziók. Mutatók és referenciák. Vezérlési szerkezetek: Elágazások, ciklusok. Ciklusok egymásba ágyazása. Eljáráshívások (paraméterátadás különböző fajtái, túlterhelés) Hibakezelési funkciók. Kivétel (Exception) fogalma. A fontosabb kivételosztályok. Kivételek elkapása és kezelése (Try-Catch-Finally). Szintaktikai és szemantikai hiba. A leggyakoribb hibaüzenetek értelmezése. Hibakeresés és javítás. Debugolási módszerek: töréspont, lépésenkénti futtatás, változók tartalmának a figyelése. Tömbváltozó deklarálása, létrehozása, inicializálása, feldolgozása. Tömbök és ciklusok kapcsolata. Tömb feldolgozása speciális (pl. foreach) ciklussal. Struktúrák definiálása és alkalmazása. Struktúra és tömb együttes használata, egymásba ágyazás. Az objektumorientált programozás: osztály, objektum létrehozása. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Öröklődés. Komponensek: Alapvető komponensek, dialógusablakok. Konténer komponensek és menük. Grafikus komponensek. Rajzolás és animálás. Hálózati ismeretek I. gyakorlat tantárgy 55 óra Otthoni és kisvállalati hálózatok gyakorlat 55 óra Számítógépek és perifériák üzembe helyezése, működés ellenőrzése Adatok bináris ábrázolása, számítógép paraméterek mérése Számítógépes rendszer összeállítása Operációs rendszer kiválasztása, telepítése, kezelése és karbantartása Kapcsolódás helyi hálózathoz és az internethez Kommunikáció helyi vezetékes hálózaton és interneten Vezetékes és vezeték nélküli helyi hálózat tervezése és csatlakoztatása Hálózati eszközök üzembe helyezése, működés ellenőrzése Csavart érpáras kábelek készítése, fali csatlakozók, patchpanelek bekötése, kábelek tesztelés IP címzés- és alhálózat számítás, IP címek beállítása, DHCP konfigurálása Hálózati szolgáltatások és protokollok beállítása (http, ftp, email, DNS) Hozzáférési pont és vezeték nélküli ügyfél konfigurálása, forgalomszűrés WLAN-okban Hálózatbiztonsági alapok, hibaelhárítás, tűzfalak beállítása, vírus- és kémprogramirtó programok használata, hibaelhárítás és ügyfélszolgálati feladatok Operációs rendszer beépített parancsainak és segédprogramjainak használata Otthoni és/vagy kisvállalati hálózat tervezése, esettanulmány készítése

11. évfolyam 140 óra 10817-12 azonosító számú Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés 140 óra Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat tantárgy 70 óra Programozási nyelv A 26 óra A programozói környezet (IDE) használata, konzol alkalmazás készítése: Project műveletek, egyszerű konzol alkalmazás készítése, alapvető szintaktikai szabályok, megjegyzések. Példák változók használatára. Egyszerű beolvasás, kiírás. Konzol alkalmazás felületének a megtervezése. GUI alkalmazás (felület) készítése. Komponensek, tulajdonságaik beállítása tervező nézetben. Kód hozzárendelése eseményekhez. Elemi adattípusok: numerikus típusok, karakter és szöveg, logikai típus. Típusátalakítás, konverziók. Mutatók és referenciák. Vezérlési szerkezetek: Elágazások, ciklusok. Ciklusok egymásba ágyazása. Eljáráshívások (paraméterátadás különböző fajtái, túlterhelés) Hibakezelési funkciók. Kivétel (Exception) fogalma. A fontosabb kivételosztályok. Kivételek elkapása és kezelése (Try-Catch-Finally). Szintaktikai és szemantikai hiba. A leggyakoribb hibaüzenetek értelmezése. Hibakeresés és javítás. Debugolási módszerek: töréspont, lépésenkénti futtatás, változók tartalmának a figyelése. Tömbváltozó deklarálása, létrehozása, inicializálása, feldolgozása. Tömbök és ciklusok kapcsolata. Tömb feldolgozása speciális (pl. foreach) ciklussal. Struktúrák definiálása és alkalmazása. Struktúra és tömb együttes használata, egymásba ágyazás. Az objektumorientált programozás: osztály, objektum létrehozása. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Öröklődés. Komponensek: Alapvető komponensek, dialógusablakok. Konténer komponensek és menük. Grafikus komponensek. Rajzolás és animálás. Javasolt fejlesztőeszköz: Microsoft Visual Stúdió vagy Eclipse vagy NetBeans Állománykezelés 10 óra Állományok: típusos, szöveges és bináris állományok. Létrehozás, törlés, I/O műveletek, megnyitás, lezárás. Típusos állományok kezelése. Megnyitási módok; műveletek rekordokkal: pozícionálás, olvasás, írás, törlés, beszúrás, hozzáfűzés. Műveletek állományokkal: létrehozás, feltöltés, listázás, aktualizálás, indexelés, rendezés. Szekvenciális és direkt feldolgozás Web-programozás alapjai 34 óra HTML alapjai, dokumentumszerkezet (head, body), html utasítások szerkezet HTML alapelemei (tag), törzsrészben (bekezdési szintű elemek, karakterszintű elemek) és fejlécben alkalmazható elemek Hivatkozások (link) és képek beillesztése Táblázatok Űrlapok (form) készítése (beviteli mezők, action elemek) Stílusok és stíluslapok (CSS) használata. CSS nyelvtana, stílusok rangsorolása. Dokumentumfa és dobozmodell. Pozicionálás, margók, kitöltések, szegélyek. XML alapjai, felépítése, szerkezete. Kliens oldali programozási nyelv alapjai (JavaScript): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények Szerver oldali programozási nyelv alapjai (pl. PHP): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények, adatbázis kapcsolat. Javasolt szerver oldali programozási nyelv: PHP vagy JAVA Hálózati ismeretek I. gyakorlat tantárgy Otthoni és kisvállalati hálózatok gyakorlat Számítógépek és perifériák üzembe helyezése, működés ellenőrzése Adatok bináris ábrázolása, számítógép paraméterek mérése 70 óra

Számítógépes rendszer összeállítása Operációs rendszer kiválasztása, telepítése, kezelése és karbantartása Kapcsolódás helyi hálózathoz és az internethez Kommunikáció helyi vezetékes hálózaton és interneten Vezetékes és vezeték nélküli helyi hálózat tervezése és csatlakoztatása Hálózati eszközök üzembe helyezése, működés ellenőrzése Csavart érpáras kábelek készítése, fali csatlakozók, patchpanelek bekötése, kábelek tesztelés IP címzés- és alhálózat számítás, IP címek beállítása, DHCP konfigurálása Hálózati szolgáltatások és protokollok beállítása (http, ftp, email, DNS) Hozzáférési pont és vezeték nélküli ügyfél konfigurálása, forgalomszűrés WLAN-okban Hálózatbiztonsági alapok, hibaelhárítás, tűzfalak beállítása, vírus- és kémprogramirtó programok használata, hibaelhárítás és ügyfélszolgálati feladatok Operációs rendszer beépített parancsainak és segédprogramjainak használata Otthoni és/vagy kisvállalati hálózat tervezése, esettanulmány készítése Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók (ISP) gyakorlat Az internet feltérképezéséhez használható eszközök, parancsok és segédprogramok Ügyfélszolgálati technikus feladatai, hibajegy készítése, hibakeresés OSI modellel (ÖGY) Hálózat továbbfejlesztésének tervezése, címzési struktúra-tervezés Hálózat tervezése, eszköz-beszerzése és üzembe helyezése, strukturált kábelezési feladat IP-címzés a LAN-ban, NAT és PAT vizsgálata Hálózati eszközök konfigurálása, forgalomirányító első konfigurálása, grafikus- és IOS parancssori felületen, kapcsoló első konfigurálása Hálózati eszközök összekötése, CPE csatlakoztatása az ISP-hez, WAN csatlakozás beállítása Forgalomirányítás konfigurálása (RIP, RIPv2, BGP) ISP szolgáltatások bevezetése Tartománynév szolgáltatás (DNS) konfigurálása ISP biztonság, adattitkosítás, hozzáférés vezérlés listák készítése Biztonsági eszközök, tűzfalak, behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS, IPS) ISP teljesítmény monitorozása és menedzselése, eszközfelügyelet Mentések és katasztrófa-helyzet helyreállítás terv készítése, állományok és IOS mentése Meglévő hálózat továbbfejlesztés tervezése

13. évfolyam 160 óra 10815-12 azonosító számú Információtechnológiai alapok gyakorlat 50 óra Információtechnológiai gyakorlat tantárgy Számítógép összeszerelése Számítógép szétszerelése. Pontos konfiguráció meghatározása, megfelelő alkatrészek kiválasztása. Számítógép szakszerű összeszerelésének folyamata. Tápegység telepítése. Alaplapi alkatrészek telepítése, alaplap házba helyezése. Belső alkatrészek telepítése, kábelek csatlakoztatása. Perifériák csatlakoztatása. BIOS funkciója és beállításai. Memóriabővítés asztali számítógépben és laptopban. Számítógép alkatrészek cseréje. Számítógép hálózatra csatlakoztatása, IP cím beállítása. SOHO útválasztó hálózatra csatlakoztatása. Laptopok felhasználó, illetve szerviz által cserélhető alkatrészei. Hibakeresési folyamat lépései, kézenfekvő problémák kiszűrése. Áramellátás zavarai, túlfeszültség levezető bekötése. UPS típusok, UPS üzembe helyezése. Telepítés és konfigurálás Operációs rendszerek hardverkövetelményeinek meghatározása. Operációs rendszer hardver kompatibilitásának ellenőrzése. Particionálás. Kötetek formázása. Operációs rendszerek telepítése. Meghajtó programok telepítése. Frissítések és hibajavító csomagok telepítése. Operációs rendszer upgrade-je, felhasználói adatok költöztetése. Regisztrációs adatbázis biztonsági mentése, helyreállítása. Lemezkezelés. Alkalmazások és folyamatok kezelése, feladatkezelő használata. Alkalmazások telepítése, eltávolítása. Felhasználói fiókok kezelése. Virtuális memória beállítása. Illesztőprogramok frissítése, eszközkezelő használta. Területi és nyelvi beállítások. Eseménynapló ellenőrzése. Rendszer erőforrásainak monitorozása, szolgáltatások beállításai. Kezelőpult (MMC) használata. Biztonsági másolatok készítése, archiválási típusok. Személyes tűzfal beállítása. Antivírus alkalmazás telepítése, frissítése, vírusellenőrzés. Lemezklónozás. Virtuális gép telepítése. 50 óra 10817-12 azonosító számú Hálózatok, programozás és adatbázis-kezelés 110 óra Adatbázis- és szoftverfejlesztés gyakorlat tantárgy 60 óra Objektumorientált programozás 18 óra Objektumorientált paradigma Az objektumorientált programozás alapjai: osztály, objektum. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Objektumok hierarchiája. Öröklődés; újradefiniálás (redefine). Metódusok hívása. Metódus elérése (INHERITED). Objektumhierarchia tervezése és kialakítása.

Polimorfizmus fogalma. Statikus és virtuális metódusok. Konstruktor és destruktor alkalmazása. Rendszerterv készítése Javasolt fejlesztőeszköz: Microsoft Visual Stúdió vagy Eclipse vagy NetBeans Programozási nyelv A 20 óra A programozói környezet (IDE) használata, konzol alkalmazás készítése: Project műveletek, egyszerű konzol alkalmazás készítése, alapvető szintaktikai szabályok, megjegyzések. Példák változók használatára. Egyszerű beolvasás, kiírás. Konzol alkalmazás felületének a megtervezése. GUI alkalmazás (felület) készítése. Komponensek, tulajdonságaik beállítása tervező nézetben. Kód hozzárendelése eseményekhez. Elemi adattípusok: numerikus típusok, karakter és szöveg, logikai típus. Típusátalakítás, konverziók. Mutatók és referenciák. Vezérlési szerkezetek: Elágazások, ciklusok. Ciklusok egymásba ágyazása. Eljáráshívások (paraméterátadás különböző fajtái, túlterhelés) Hibakezelési funkciók. Kivétel (Exception) fogalma. A fontosabb kivételosztályok. Kivételek elkapása és kezelése (Try-Catch-Finally). Szintaktikai és szemantikai hiba. A leggyakoribb hibaüzenetek értelmezése. Hibakeresés és javítás. Debugolási módszerek: töréspont, lépésenkénti futtatás, változók tartalmának a figyelése. Tömbváltozó deklarálása, létrehozása, inicializálása, feldolgozása. Tömbök és ciklusok kapcsolata. Tömb feldolgozása speciális (pl. foreach) ciklussal. Struktúrák definiálása és alkalmazása. Struktúra és tömb együttes használata, egymásba ágyazás. Az objektumorientált programozás: osztály, objektum létrehozása. Adatmezők, tulajdonságok. Metódusok, üzenetek. Statikus és dinamikus objektumok. Öröklődés. Komponensek: Alapvető komponensek, dialógusablakok. Konténer komponensek és menük. Grafikus komponensek. Rajzolás és animálás. Javasolt fejlesztőeszköz: Microsoft Visual Stúdió vagy Eclipse vagy NetBeans Állománykezelés 6 óra Állományok: típusos, szöveges és bináris állományok. Létrehozás, törlés, I/O műveletek, megnyitás, lezárás. Típusos állományok kezelése. Megnyitási módok; műveletek rekordokkal: pozícionálás, olvasás, írás, törlés, beszúrás, hozzáfűzés. Műveletek állományokkal: létrehozás, feltöltés, listázás, aktualizálás, indexelés, rendezés. Szekvenciális és direkt feldolgozás Web-programozás alapjai 16 óra HTML alapjai, dokumentumszerkezet (head, body), html utasítások szerkezet HTML alapelemei (tag), törzsrészben (bekezdési szintű elemek, karakterszintű elemek) és fejlécben alkalmazható elemek Hivatkozások (link) és képek beillesztése Táblázatok Űrlapok (form) készítése (beviteli mezők, action elemek) Stílusok és stíluslapok (CSS) használata. CSS nyelvtana, stílusok rangsorolása. Dokumentumfa és dobozmodell. Pozicionálás, margók, kitöltések, szegélyek. XML alapjai, felépítése, szerkezete. Kliens oldali programozási nyelv alapjai (JavaScript): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények Szerver oldali programozási nyelv alapjai (pl. PHP): Nyelvi alapok, változók, tömbkezelés, karakterláncok kezelése, függvények, adatbázis kapcsolat. Javasolt szerver oldali programozási nyelv: PHP vagy JAVA

Hálózati ismeretek I. gyakorlat tantárgy 50 óra Otthoni és kisvállalati hálózatok gyakorlat Számítógépek és perifériák üzembe helyezése, működés ellenőrzése Adatok bináris ábrázolása, számítógép paraméterek mérése Számítógépes rendszer összeállítása Operációs rendszer kiválasztása, telepítése, kezelése és karbantartása Kapcsolódás helyi hálózathoz és az internethez Kommunikáció helyi vezetékes hálózaton és interneten Vezetékes és vezeték nélküli helyi hálózat tervezése és csatlakoztatása Hálózati eszközök üzembe helyezése, működés ellenőrzése Csavart érpáras kábelek készítése, fali csatlakozók, patchpanelek bekötése, kábelek tesztelés IP címzés- és alhálózat számítás, IP címek beállítása, DHCP konfigurálása Hálózati szolgáltatások és protokollok beállítása (http, ftp, email, DNS) Hozzáférési pont és vezeték nélküli ügyfél konfigurálása, forgalomszűrés WLAN-okban Hálózatbiztonsági alapok, hibaelhárítás, tűzfalak beállítása, vírus- és kémprogramirtó programok használata, hibaelhárítás és ügyfélszolgálati feladatok Operációs rendszer beépített parancsainak és segédprogramjainak használata Otthoni és/vagy kisvállalati hálózat tervezése, esettanulmány készítése Kis- és közepes üzleti hálózatok, internetszolgáltatók (ISP) gyakorlat Az internet feltérképezéséhez használható eszközök, parancsok és segédprogramok Ügyfélszolgálati technikus feladatai, hibajegy készítése, hibakeresés OSI modellel (ÖGY) Hálózat továbbfejlesztésének tervezése, címzési struktúra-tervezés Hálózat tervezése, eszköz-beszerzése és üzembe helyezése, strukturált kábelezési feladat IP-címzés a LAN-ban, NAT és PAT vizsgálata Hálózati eszközök konfigurálása, forgalomirányító első konfigurálása, grafikus- és IOS parancssori felületen, kapcsoló első konfigurálása Hálózati eszközök összekötése, CPE csatlakoztatása az ISP-hez, WAN csatlakozás beállítása Forgalomirányítás konfigurálása (RIP, RIPv2, BGP) ISP szolgáltatások bevezetése Tartománynév szolgáltatás (DNS) konfigurálása ISP biztonság, adattitkosítás, hozzáférés vezérlés listák készítése Biztonsági eszközök, tűzfalak, behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS, IPS) ISP teljesítmény monitorozása és menedzselése, eszközfelügyelet Mentések és katasztrófa-helyzet helyreállítás terv készítése, állományok és IOS mentése Meglévő hálózat továbbfejlesztés tervezése