Növekedni Isten ismeretében

1 Növekedni Isten ismeretében Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében (Kol 1,10). Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkönörökké. Ámen (2Pt 3,18). Bevezetés Immáron ötödik alkalommal szeretnék az Úr megismeréséről szólni. A két felolvasott alapigében is ez a közös. A kolosséiakhoz írt levélben ezt olvastuk: nevekedvén az Isten megismerésében, Péter apostol levelében pedig: növekedjetek [ ] megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Az is közös ebben a két igeversben, hogy nem csupán Isten ismeretéről van szó, hanem az Isten ismeretében való növekedésről. Növekedjünk az Ő megismerésében! Arról lesz szó, hogy a hívő életünknek szükséges velejárója az Isten ismeretében való növekedésünk. Nem lehet megállni. Nem szabad egy helyben maradnunk. Szó lesz arról is, hogy ez Isten akarata, és a mi életünkben Ő ehhez minden feltételt biztosított. Igaz, ebben a földi életben mi nem tudjuk Istent teljes mértékben megismerni - csak nagyon kicsi részben -, mert Ő olyan nagy, hatalmas és kikutathatatlan, és Ő mégis azt akarja, hogy ebben növekedjünk, egyre többet ismerjünk meg Őbelőle. 1.) Isten biztosította az Ő megismerésének a feltételeit (1) Amit minden ember számára biztosított Isten hogyan biztosította az Ő megismerésének a feltételeit? Van olyan feltétel, amit még a hitetlen ember számára is biztosított. Erről ugyan korábban volt már szó, de megemlítem, hogy minden embernek adott Isten annyi értelmet, hogy a teremtett világból felismerje az Ő hatalmát és Istenségét (Róm 1,20-21). Az ember miután felismerte a teremtő Istent, és nem hajol meg Előtte, és nem akar többet tudni Róla, ennek legfőbb oka az, hogy szereti a bűnt. Ekkor Isten engedi, hogy még jobban belesüppedjen abba, hogy az még inkább elhatalmasodjon rajta. Odaadja szinte az embert a tisztátalan kívánságokra (Róm 1,24-32). Ha valaki a teremtett világból megismerte Istent, és többet akar Őróla tudni, akkor Isten eljuttatja hozzá az evangéliumot, ami arról szól, hogy Isten nemcsak hatalmas, bölcs, mindenható, kikutathatatlan, hanem arról is, hogy Isten szerető Isten, nagyon szereti az embert, és adta az Úr Jézus Krisztust, hogy megváltson minket a bűneinkből, megtisztítson minden hamisságtól (1Jn 1,9). Annyira szeret, hogy aki hisz Benne, fiává fogadja (Jn 1,12), és elvezeti egészen az örökkévalóságba, az üdvösségig, a mennyei hazába. Ezen az úton végig vele lesz az Úr, megőrzi és megtartja. Amikor valaki hisz az evangéliumnak, amely Krisztusról szól, és hit által szívébe fogadja Krisztust (Jn 3,16-18), akkor a Szent Szellem is a szívébe költözik. Ekkor történik az újonnan születés (Jn 3,3-7). Csak annak van új élete, akiben ott van a Szent Szellem, akiben ott van Krisztus. (2) A hívő ember értelmet kap arra, hogy még jobban megismerje Őt Amikor valaki újonnan született, akkor még tovább kell növekednie Isten megismerésében. Azt olvassuk: De tudjuk, azt is, hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és hogy mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet (1Jn 5,20). Tehát az

2 újjászületett hívő embernek Isten értelmet adott arra, hogy jobban megismerje Őt annál, mint amikor hívővé lett, még jobban megismerje az igazat, Jézus Krisztust. Ha Krisztus megszületett, megfogant bennünk, akkor az Ő értelmét is megkaptuk: Bennünk pedig Krisztus értelme van (1Kor 2,16). Értelmessé, képessé tesz bennünket arra, hogy még jobban megismerjük Őt. (3) A Szent Szellem kijelenti Krisztusnak és Istennek a mélységeit Ha valaki újonnan született, a Szent Szellemet is megkapta. Másképpen nem tudnánk felfogni: Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke [Szelleme] által: mert a Lélek [Szellem] mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is (1Kor 2,10). Ahogy az embernek a legbelső gondolatait az ember szelleme ismeri - nem az ész, hanem a szellem -, ugyanígy Istennek legmélyebb gondolatait és titkait is a Szent Szellem tudja: a Lélek [Szellem] mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is (1Kor 2,10), és nekünk ezt a Szent Szellem ki is jelenti. Azt mondja az Úr Jézus, hogy amikor eljön majd a Szent Szellem, akkor az Őt fogja dicsőíteni, mert Őbelőle vesz, és kijelenti az elkövetkezendőket is (Jn 16,13-15). Tehát a Szent Szellem által vagyunk képesek felfogni Isten mélységeit, gazdagságát, titkait. Ez sokkal több, mint amit a teremtett világban felfoghatunk, pedig az is nagy titok. Minél nagyobb tudós valaki, és minél jobban beletekint abba, amit Isten teremtett, annál inkább azt mondja, hogy még semmit nem tudunk. Csak az előszobában kopogtatunk. Istennek a mélysége nemcsak a teremtett világ titkainál, hanem annál is sokkal több, mint amikor hittünk Benne, és megismertük, hogy megbocsájtotta a bűneinket, és szeret bennünket. Ettől is több Istennek a mélysége. Isten pontosan azt akarja, hogy ne csak ennyit ismerjünk, hogy szeretett minket, és megbocsájtotta a bűneinket, bár ez óriási dolog - hanem növekedjünk tovább az Ő megismerésében. Ehhez kell a Szent Szellem, mert Nélküle nem megy. Egyszer voltam a szülőfalumban Noszvajon, és ott sok hívő ember él a református egyházban, régi betánisták. Egy idős asszony elmondta nekem, hogy nagyon szerette volna, hogy a fia megtérjen. Mindig beszélt neki Isten Igéjéről. Kinyitotta a Bibliát, és odatette az éjjeli szekrényre, hogy olvassa. Egyszer a fia kifakadt: hiába olvasom, nem értem. Azt gondolta, hogy neki csak hat elemije van, a fia pedig egyetemet végzett ember, ha ő érti, akkor a fia még jobban meg fogja érteni. Miért mondja, hogy nem értem? Akkor jutott eszébe az Ige, hogy: Érzéki [lelki] ember pedig nem foghatja meg [foghatja fel] az Isten lelkének [Szellemének] dolgait [mélységeit]: mert bolondságok néki; meg sem értheti (1Kor 2,14). Akkor mondta: óh, Uram, hát persze, hogy nem értheti. Hálát adott Istennek, hogy ő viszont értheti - az az egyszerű parasztasszony. Igen, mert ezeket a mélységeket csak a Szent Szellem tudja kijelenteni. A hívő embereknek adott a lehetőség, hogy ha keressük és kutatjuk Isten mélységeit, akkor a Szent Szellem megjelenti nekünk. 2.) Egyik alapige a Kol 1,10 (1) Pál apostol és Timótheus hálát adnak Istennek Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratjából, és Timótheus atyafi. A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól. [Hívő embereknek írja, szent atyafiaknak, testvéreknek.] Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén, Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, a melylyel minden szentekhez vagytok, A mennyekben néktek eltett reménységért, amelyet már előbb hallottatok az igazság

3 beszédében, mely az evangyéliom: Mely eljutott hozzátok, miképen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán; Úgy a hogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, a ki hív szolgája ti érettetek a Krisztusnak, A ki meg is jelentette nékünk a ti Lélekben [Szellemben] való szereteteteket. Azért mi is, a mely naptól fogva ezeket hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az Isten akaratának megismerésével minden lelki [szellemi] bölcseségben és értelemben, Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében (Kol 1,1-10). Láthatjuk az Igéből, hogy a Kolosséban lévő gyülekezetbe eljutott az evangélium, befogadták, hívőkké lettek, és ennek meg lett a gyümölcse. Ezért Pál apostol és Timótheus hálát is adtak. Hitüknek a legfőbb gyümölcse a szeretet lett, és ott volt a reménység is. Tehát hit, remény és szeretet volt a kolosséiak szívében. Újból és újból hangsúlyozza, hogy az evangéliumban hallottátok a kegyelmet, valóságosan befogadtátok, és ez a kegyelem elvégezte bennetek, hogy gyümölcsöt teremjen az életetek. Szeretet van bennetek. Reménység a mennyben eltett kincsekért, amit Krisztus megszerzett. Tehát ez egy jó gyülekezet volt. (2) Mégis, miután hálát adtak, elkezdtek könyörögni Könyörögtek azért, hogy még inkább munkálkodjon bennük a kegyelem, járjanak méltón az Úrhoz (eddig is méltóan jártak), hogy jót tegyenek, növekedjenek az Isten ismeretében. Most csak ezt emelném ki: növekedjetek az Isten ismeretében (Kol 1,10). Nyilván, ha a szeretet bennük volt, akkor ismerték Istent. Mégis azt mondja Pál apostol, hogy szükséges, hogy növekedjetek. (3) Még nem vagyunk készen Mi is mindnyájan, akik hívőkké lettünk, valamennyire ismerjük Istent. Szükséges, hogy növekedjünk az Ő megismerésében, mert még nem vagyunk készen, egyikünk sem. Amíg ezen a földön élünk, azt akarja Isten, hogy még jobban megismerjük Őt. Úgy látom, hogy amikor a mennyben leszünk - egyik pillanatról a másikra -, még akkor sem ismerjük Istent teljesen. Még ott is növekednünk kell. Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust (Jn 17,3). Nem csak most van bennünk rész szerint az Isten ismerete, még az örökkévalóságban is növekednünk kell ebben. Egészen addig, amíg el nem jön a teljesség, amiről az van megírva a korinthusiakhoz írott levélben: mikor eljő a teljesség, a részszerint való eltöröltetik (1Kor 13,10). Hogyan lesz ez, vagy mikor, milyen lesz az, amikor nem lesz idő és eljön a teljesség - nem tudjuk felfogni. Pál apostol kolosséiakhoz írt leveléből tehát ezt szerettem volna kiemelni, hogy bármennyire is ismerjük az Urat, bármennyire munkálkodik a kegyelem bennünk, akármennyire is ott van a hit, a reménység és a szeretet az életünkben, nem állhatunk le, és nem mondhatjuk, hogy: mi már elértük. Jaj lenne nekünk, ha azt mondanánk, mi már mindent tudunk. Becsapnánk magunkat. Nem is lenne jó, ha nem vágyakoznánk jobban Isten után, akkor valami nem lenne rendben az életünkben. Isten ezt akarja, hogy növekedjünk az Ő megismerésében. 3.) Másik alapige 2Pt 3,18 Mivelhogy azért mindezek felbomlanak [tehát ég is, föld is], milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben, A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borúlva felbomlanak, és az elemek égve

4 megolvadnak! De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik. Annakokáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkűl és hiba nélkűl valóknak találjon titeket békességben. És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint; Szinte minden levélben is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére. Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek; Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki legyen dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen (2Pt 3,11-18). Azt olvastuk, hogy várjuk, sóvárogjuk az Isten napjának eljövetelét. Most nem akarok erre bővebben kitérni, hogy mi az Isten napja. Az a nap lesz az, amikor eljön az új ég és az új föld, amiben igazság lakozik (2Pt 2,13). Várjuk ezt. Azt emeli ki az Ige, hogy ha ezeket várjuk, akkor milyeneknek kell lennünk szent életben és kegyességben: Annakokáért, szeretteim, ezeket várván, igyekezzetek, hogy szeplő nélkűl és hiba nélkűl valóknak találjon titeket békességben (2Pt 3,14). Beszél arról is az Ige, hogy a mi Urunk hosszútűrő. Azért nem jött még el az az idő, amikor a mostani ég és föld elpusztulnak, felbomlanak, mert az Úr még hosszan tűr és vár. Nem akarja, hogy némelyek elvesszenek. Isten kegyelmes. Megemlíti Péter apostol, hogy Pál apostol is ír erről a kegyelemről. Igen, Pál sokat ír Isten kegyelméről, néha nehezen érthető dolgokat, melyeket némelyek elcsűrnek-csavarnak a maguk vesztére (2Pt 3,16). Pál leveleiből is ki lehet olvasni, hogy hol csűrik-csavarják el a dolgokat. Pál beszél a kegyelemről, hogy a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik (Róm 5,20). És így folytatja: Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen? Távol legyen (Róm 6,1-2). Erről szó sincs. Ez nem lehetséges. Vagyis, amikor valakiben elferdül a kegyelemről szóló tanítás, akkor az például így vélekedik, hogy nagy a kegyelem, akkor mindegy, hogyan élünk, Isten úgyis megbocsájt. Péter apostol azt mondja, hogy ez istentelenség és tévelygés: Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek, Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében (2Pt 3, 17-18). Növekedni a kegyelemben és az ismeretben. A kegyelem is több, mint csupán annyi, hogy az Úr megbocsátotta a bűneinket, és nem kell elkárhoznunk. Amikor Isten ismeretében növekszünk, akkor a kegyelemben is növekszünk. Ez párhuzamosan megy. Az is kegyelem, hogy nem kell vétkeznünk, hogy élhetünk Isten tetszésére, hogy ne úgy éljünk, ahogy hitetlen korunkban, vagy, ahogy a világ él, hanem méltóan az Úrhoz (Kol 1,10). Ez kegyelem. Most nézzük meg, hogy egy embernek hogyan lehet növekednie a kegyelemben és Isten ismeretében? Főleg Isten ismeretére helyezném a hangsúlyt, mert most erről van szó. (1) Kegyelem és Isten ismerete a csecsemőkorban Először azt említem meg, amikor valaki újonnan született és még csecsemő a hitben: Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek; Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr (1Pt 2,2-3). Amikor újonnan születtünk, szellemileg csecsemők voltunk. A csecsemőkről tudjuk, hogy senki nem tanítja őket arra, hogy a növekedéshez szopni kell, mert ösztönösen ott van bennük. Minden megszületett csecsemő az első pillanattól kezdve tudja, hogy hol kell keresni az

5 anyatejet, és mit kell csinálni, mert Isten beléjük oltotta. Ugyanígy minden újjászületett hívő ember szívében ott van a vágyakozás a tiszta, hamisítatlan tej, Isten beszéde, Isten Igéje után. Táplálék Isten Igéje, mert azon tudunk csak növekedni. Amikor valaki újonnan születik, és hallja Isten Igéjét, akkor ebből ízleli, hogy jóságos az Úr. Isten szeret bennünket, nagyon szeret, mindent megtett értünk. Többet még nem nagyon tudunk. A kisbaba, a csecsemő nagyon sokat kap a szüleitől. Minden körülötte forog. Nézzünk meg egy családot. Nem csak a csecsemőnek, hanem még a kicsi gyereknek is - a felnőttekbe is ez van beleoltva - mindenki kedveskedik. Nálunk is ott van a legkisebb unokánk. Mindig el vagyok foglalva, elég sok munkám van nekem is és a feleségemnek is, és mégis valahogy mindig ott sündörgünk körülötte. Valami olyasmi van egy kisgyermekben, ami arra ösztönöz bennünket felnőtteket, hogy adjunk meg neki mindent ami kell, legyünk a szolgálatára, ugyanakkor ne nagyon várjunk el tőle semmit. Pláne egy csecsemőtől nem. Na, ugyanígy van szellemi értelemben is. Isten elárasztja a szellemi csecsemőt, az újonnan született embereket szeretetével, kegyelmével, gyöngédségével, figyelmével, és ez így megy egy jó ideig. Azonban ha mindig így lenne, akkor a gyerek nagyon önzővé válna. Tulajdonképpen a kisgyerekek, a csecsemők nagyon önző teremtések, csakhogy tőlük még nem lehet mást várni. Hasonlóan a hívő ember is önzővé válik. Azt gondolja, hogy minden értem van, minden körülöttem forog. Isten azért van, hogy engem megsegítsen, Jézus Krisztus azért van, hogy értem meghaljon, hogy megbocsássa a bűneimet. Isten azért van, hogy az én útjaimat egyengesse, minden kívánságomat teljesítse, és éntőlem nem vár semmit, de én mindent elvárok Őtőle. Ez rendben van, amíg csecsemő valaki, de ha elkezd növekedni, akkor már nincs rendben. Nem csak annyit tudnunk, hogy jóságos az Úr, hogy megmentett engem, és megbocsátotta a bűneimet. Szükséges tovább menni. Vajon egy kicsi gyerek mennyit ismer a szüleiből? Ha csak annyit tud, hogy a szüleim szeretnek, és minden jóval ellátnak, ez még kevés. (2) Kegyelem és Isten ismerete a serdülőkorban A serdülők, a növekedésben lévő gyermekek egyre többet ismernek meg a szüleikből, azonban legtöbben félreismerik őket. Nagyon sokszor szembe is kerülnek a szüleikkel. Hasonlóan vagyunk mi is Istennel. Ahogyan növekszünk a hitben, kegyelemben és Isten ismeretében, sokszor félreismerjük az Urat. Többnyire akkor, amikor elkezd bennünket nevelni, fenyíteni és elvárásai lesznek felénk. A serdülőknél is akkor kezdődik a probléma, amikor a szüleik részéről már elvárások vannak: Most már nem így kell. Elvárom, hogy engedelmeskedj, hogy tanulj, hogy rendesen rakd le a ruháidat, hogy ezt, azt - a szülő elmondja, hogy miket. A gyerek félreismeri a szülőt, mert azt gondolja, hogy micsoda zsarnok az én apám és anyám. Eddig nem így viselkedtek velem. Nekünk sem tetszik, amikor Istennek elvárásai vannak velünk szemben. Nagyon sok serdülőkorban lévő hívő ember ki is mondja, hogy Istennek nincsen a hívő ember felé semmi elvárása. Ezt már én is hallottam így kijelenteni. Meg is indokolják, hogy nincsen bennünk semmi jó, mit várhat el Isten tőlünk. Ez csúsztatás. Az igaz, hogy a testemben nem lakik semmi jó, hogy a régi természetemtől Isten nem vár el semmit. Ha viszont az új természet, a krisztusi természet, a Szent Szellem bennem van, akkor ebben növekedni kell. Annak növekednie kell, nekem pedig alább szállnom (Jn 3,30). Így van ez az egyéni életünkben is? Pontosan. Ettől az újtól, amelyik növekszik bennünk, igenis elvárható. Tőlünk, mint hívő emberektől is elvárható, hogy ennek az újnak, és ne a testnek, ne a réginek engedjünk, mint ahogyan a gyermekeinktől is ezt várjuk. Egyszer voltam egy gyülekezetben, és a következő Igéről szóltam: Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elől a szükséges hasznokra,

6 hogy ne legyenek gyümölcstelenek (Tit 3,14). Arról beszéltem, hogy szükséges az, hogy jó cselekedetekkel járjunk elől. Ez nem az a jó cselekedet, aminek alapján megérdemeljük az örök életet. Isten kegyelméből már örök életünk van, és Krisztus, a Szent Szellem bennünk lakik. Isten előre elkészítette a jó cselekedeteket, ezért hát szükséges, hogy ezekben járjunk. Járjunk elől a jó cselekedetekben, ne legyünk gyümölcstelenek (2Pt 1,8). Ezek után egy nőtestvér hangosan, mindenki előtt a következőt mondta: ezt nem tudjuk elfogadni, mert ez nem az a hang, amit eddig tanultunk. Még hozzátette: Tőlünk Isten nem vár el semmit. Nincs mibennünk semmi jó. Aztán megbeszéltük a dolgot az ottani férfitestvérekkel is. Elmondták, hogy igen, sajnos eddig mindig csak ilyen igehirdetések voltak, hogy: Isten kegyelmes, Isten jóságos, megbocsátotta a bűneinket, bennünk nincsen semmi jó, és tőlünk nem is vár el Isten semmit. Elmondták az ottani férfitestvérek, hogy úgyis néz ki a testvéreknek az élete. Haragban vannak a szomszédjaikkal, pletykálkodnak, egyáltalán nem példa az életük. Igen, egy gyermeknél ez elmegy, de egy idő múlva már nála sem. Elvárásai lesznek az Úrnak a hívő ember felé. Van, aki szeretne csecsemőkorban maradni, önző életet élni, csak haszonélvezője lenni az Isten szeretetének. Azonban ezt olvastuk: igyekezzetek, hogy szeplő nélkűl és hiba nélkűl valóknak találjon titeket békességben (2Pt 3,14). Ha valaki hívő létére nem igyekszik erre, akkor Ő megfenyít, de javunkra, hogy szentségében részesítsen (Zsid 12,10). Amikor a serdülőt megfenyítjük, azután jön a világ keserve, és világgá akar menni. Sokszor a hívő ember is így van, hogy: Isten megfenyített engem? Miért? Ez a kegyelemnek a félreismerése. Csak annyit akar tudni a kegyelemről, hogy a kegyelem az, hogy Isten megbocsátotta a bűneimet. Azt már nem akarja tudni, hogy kegyelem az is, hogy megtisztít, hogy szent életben éljek, Krisztushoz hasonlóvá legyek. Pedig ez is igen nagy kegyelem. (3) Az érett hívők Egy gyermek akkor ismeri meg igazán a szüleit, amikor maga is az lesz. Végigszenvedi gyermekével azt, amit ő vele is végigszenvedtek a szülei. Amikor őt is sokszor megszomorítják, és éppen akkor, amikor a legjobbat akarja és félreértik. Az ember akkor kezdi megérteni a szüleit. Istent és Jézus Krisztust az érett férfikorban - a nőtestvérek is lehetnek érett férfikorban - ismerjük meg igazán, már amennyire ezen a földön megismerhetőek. Akkor tudjuk értékelni. Sok ember volt már, aki azt mondta, miután apja, anyja meghalt, hogy jaj, de szeretném ezt vagy azt megkérdezni tőle, de most már nem lehet. [Amíg élt, addig meg nem érdekelte a véleménye.] Jaj, de szeretném megköszönni neki ezt vagy azt, amit eddig nem fogadtam el. Ilyenek vagyunk. Istent is az érett korban ismerjük meg jobban, ezért kell növekednünk a kegyelemben. Lássuk meg, hogy milyen nagy kegyelem az, hogy Isten foglalkozik velünk. Nem unja meg fegyelmezésünket, nem unja meg, hogy szóljon az Ő Igéje által, hogy olyan helyzetekbe juttasson, amikor a körülmények által, nehézségek által is szól hozzánk, hogy jobban megismerjük Őt. Valamelyik alkalommal szóba került közöttünk, hogy: Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! [A tudomány szó jelentése itt: a megismerés, Isten ismerete. Vagyis így is olvashatjuk: Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége.] Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útai! (Róm 11,33). A Római levél előző verseiben is Istennek a kegyelméről van szó, hogy nem vetette el végképpen Izráelt. Egy időre félretette az engedetlenségük miatt, de az ő engedetlenségük lett kegyelemmé a mi számunkra: Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön

7 (Róm 10,32). Ezután olvassuk, hogy: Óh Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei, és kinyomozhatatlanok az ő útai! (Róm 10,33). Isten ismeretének a mélységeiről egy szellemi kiskorú jóformán semmit nem tud. Isten ide akar elvezetni bennünket, hogy ezeket megismerjük: Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust (Jn 17,3). Pál apostol a Korinthusiakhoz írott első levél 13. részében ezt mondja: Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat (1Kor 13,11). Azt tapasztalom, hogy sokszor gondolkozunk gyerekesen, és sokszor teszünk megjegyzéseket másokra, mondunk ítéletet másokról, a tudatlanok magabiztosságával. A tudatlan ember a legmagabiztosabb. Ő úgy gondolja, hogy mindent tud, és kimondja a verdiktet (ítélet), hogy ez így van. Nem csak a másik emberről, hanem Istenről is mondunk ilyen megállapításokat. Ez azért van, mert nem ismerjük Isten bölcsességének a mélységeit. Csak kevéssé ismerjük Istent. Ezért kell növekednünk az Ő megismerésében. Régebben azt hiszem a Vetés és Aratás című folyóiratban jelent meg Csen apóról egy rövid kis történet. Felidézem, hogy mennyire nem látunk bele Istennek a gondolataiba. Csen apó egy kínai öregember, akinek volt egy fia és egy lova. A ló elkóborolt, elveszett. Mondták Csen apónak, aki hívő ember volt, hogy: mekkora csapás ért téged Csen apó, egyetlen lovad volt, vége, most már elveszett. Azt mondja: honnan tudjátok, hogy ez csapás? Egy idő múlva visszatért a ló, és hozott magával néhány vadlovat. Csen apó, milyen nagy szerencséd van neked! Most már sok lovad van. Honnan tudjátok, hogy ez szerencse? Akkor a fiának mondta, hogy törje be a vadlovakat. A fia kezdte betörni őket, az egyik vadló levetette, és eltört a lába. Csen apó, egyetlen fiadnak eltörött a lába mondták. Micsoda szerencsétlenség! Honnan tudjátok, hogy szerencsétlenség? Egyszer csak jönnek a sorozók, és minden fiatalt besoroznak katonának, és viszik a háborúba. Csen apó, de jó, hogy a te fiadnak eltört a lába, nem kell mennie katonának! Milyen nagy szerencse ért! Azt mondta Csen apó: igen, nagy szerencse ért, de nem ez a nagy szerencsém. Hanem az, hogy megismertem Istent, megismertem Jézus Krisztust, aminél több nem kell. Így van testvérek. Bízzunk Benne, akárhogy is fordul az életünk. Az Ő gondolatai nem a mi gondolataink. Útjai magasabbak (Ézs 55,8), de benne van a szeretete. Az Úr mindig, mindent szeretetből tesz. Befejezés Először elmondok egy történetet. Élt régebben egy testvérnő, nem debreceni volt, de nagyon jól ismertem, jó kapcsolatunk volt vele. Megöregedett, valami történt a gondolkozásával, agyér-elmeszesedés érte. Egyre kevesebbeket ismert meg. Mentek hozzá a testvérek a gyülekezetből: Annuska, ismersz? Téged nem ismerlek. Harminc évig együtt jártunk a gyülekezetbe, nem ismersz meg? Nem. Jött egy másik: ismersz? Téged ismerlek. Boldog volt, hogy megismerte. Egyre kevesebb embert ismert fel, végül már senkit sem az ismerősei közül. Akkor megkérdezte tőle egyszer valaki, aki rokona is volt, és nagyon közel állt hozzá: Annuska, engem sem ismersz meg? Az lehetetlenség. Ne haragudj, nem ismerlek meg. Akkor Annuska, kit ismersz? Az Úr Jézust, Őt ismerem. Mindig ide jutott ki: az Úr Jézust, Őt ismerem. Őt nem felejtette el. Akármilyen is volt az értelmi képessége, amikor imádkozott, valóban lehetett tudni, hogy az Úr Jézust ismeri. Befejezésül hadd mondjak el egy tanmesét. Ez arról szól, hogy az emberek a haláluk után megállnak a mennyország kapuja előtt, szeretnének bemenni. Ott áll egy

8 kapus, és azt mondja, hogy én csak azokat engedem be, akik ismerik az Úr Jézus Krisztust. Jönnek az emberek sorban, és akkor megkérdezi: ismered az Úr Jézus Krisztust? Azt mondja: persze hogy ismerem, teológiai tanár voltam. El tudom mondani elejétől végéig a munkásságát. Jó, akkor állj félre. Félreállította, nem engedte be. Jön egy másik: ismered az Úr Jézust? Hogyne ismerném, ennek és ennek a híres gyülekezetnek a prédikátora voltam, egész életemben prédikáltam Őróla. Jó, akkor állj ide te is. Őt sem engedte be. Jön egy harmadik: ismered az Úr Jézust? Persze, hogy ismerem. Gyerekkorom óta templomba jártam, gyülekezetben ezt csináltam, azt csináltam, ismerem és így sorban. Végül jön egy ember, ránéz a kapusra, és leborul Előtte. Légy áldott Uram, megváltó Jézus Krisztusom. Őt magához ölelte, kinyitotta a kaput, és bementek a dicsőségbe. Elgondolás ez, egy mese, de nagyon tanulságos, testvérek. Az Úr őrizzen meg bennünket attól, hogy az eszünkkel sokat tudjunk, de a szívünkben ne ismerjük meg a mi Urunkat. Ámen. Debrecen, 2013. február 24.