Konzervatív Polgári lap XXII. évfolyam 7. szám 2011. július INGYENES A Miklósi Újság internetes honlapja: www.dunamentiforum.hu - www.dmf.hu Fotó: Gere-Szabó Ágnes
Kilencven éve született Emlékezés Molnár Imre citeraművészre Molnár Imre 1921. augusztus 25-én született a Hajdú-Bihar megyei Sárrétudvariban. A citerával már gyermekkorában megismerkedett, amikor egyik alkalommal édesapja elétette a hangszert: no gyerek pöngesd egy kicsit Talán 12 éves lehetett, amikor megismerkedett a népi hangszerrel. Volt füle a muzsikához. Amikor megnősült 1943-ban Szigetszentmiklósra költöztek. A Dunai Repülőgépgyárban dolgozott, majd 1949-től a Csepel Autógyárban művezetőként dolgozott. Kétszer is kitüntetést kapott szolgalmas munkájáért. Molnár Imre - citeramûvész A munkaköri elfoglaltsága, a közben elvégzett iskolai tanulmányai és a családnevelés annyira lekötötte, hogy sokáig nem tudott foglalkozni kedvenc hangszerével a citerával. Az 1960-as években nagy érdeklődés indult országszerte a népművészet és a honismeret mozgalom iránt. Sorban alakultak meg a népdalkörök, tánc-csoportok, citera zenekarok. Újra divat lett a citeramuzsika, ehhez viszont hangszer kellett. Molnár Imrében is felébredt a múlt emléke, gyermekkori citerázás, és elkezdte gyűjteni vidéki útjain a régi, kopott asztali citerákat. Nagy elhatározással és vas akarattal megtanulta a hangszerkészítés tudományát, technikáját. Nagy segítséget, hasznos tanácsokat kapott Budai Sándor bácsitól a Népművészet Mesterétől és egy házi műhelyt hozott létre a garázsában. Molnár Imre keze alól egymás után kerültek ki a szebbnél-szebb asztali citerák. Haláláig mintegy kétezer darab hangszer. Molnár Imre rövid évtizedek alatt tekintélyes gyűjteményt hozott létre, melyet sok alkalommal kiállított az 1970-es évek végén. Amikor aztán nyugdíjas lett minden idejét a citerakészítésre fordította. Közben országos hírű hangszerkészítő lett. A hangszerek készítése mellett hangszertörténeti kutatásokat is folytatott könyve megírásához, mely citeráról mindenkinek címmel 2000-ben jelent meg. Molnár Imre 1993-ban megkapta a Népi iparművész címet. Komoly áldozatok árán megszületett a gitárkulcsos zenekari és mesterhangszer család, népszerű nevén a Molci amely már minden zenei igényt kitudott elégíteni. Hangszere világsiker lett. Európán kívül eljutott Japánba, Amerikába, Kanadába. Mindenütt megcsodálták a csikófejes elektromos díszes citerákat. Városunk Pro Urbe Díjas művésze végül is Szigetszentmiklósra hagyta csodálatos és értékes citeragyűjteményét, amelyből 1998-ban citeramúzeum nyílt a Városi Könyvtár és Közösségi Házban, melyet még ő maga nyitott meg. Tíz éve már a zeneiskola keretében citera-tanszak is működik. Vöő Imre 2 MIKLÓSI ÚJSÁG 2011. július
Az egyetlen kiút Keresztény emberként hiszem, sőt meggyőződéssel vallom, hogy a válságos helyzetekből egyetlen biztos kiút, egyetlen lehetőség adatott az emberiség, egy nemzet vagy akár személyes ember számára: visszatalálni Istenhez. Az isteni normához, a hit, a remény és a szeretet csodálatos édeni állapotához. Vajon melyik az az út, ami visszavezetheti az eltévedett emberiséget, embert arra a magaslatra, ahol eredetileg is volt? Oda, ahol és amikor Isten a maga képére és hasonlatosságára megalkotta az emberpárt, a teremtés koronáját, úgy, hogy férfiúvá és asszonnyá formálta őket. Isten a szeretet olvasom az Új szövetségben és azt is, hogy aki szeretetben él az Istenben él. A végtelen Szeretet Isten, a maga hasonlatosságára teremtette az Embert. Hát nem csodálatos ez! Szeretetre! Melyik út vezet vissza a szeretet életrendjéhez? Kérdezzük sokszor kétségbeesve. Kétezer évvel ezelőtt Valaki válaszolt erre a kérdésre. Én vagyok az út, az igazság, az élet. Isten földi megvalósulása, testet öltött szeretete jelentette ezt ki, Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó. Tudd meg Ember, nincs más alternatíva. Lehetsz zsidó, iszlámhívő, hindu vagy budhista, katolikus, vagy baptista. A szeretet Istenéhez, az igazi boldogsághoz csak Jézus Krisztuson keresztül, Ő általa juthatsz el. Ám ne feledd! Istenhez csak úgy kerülhetsz közelebb, ha hasonlatos leszel Őhozzá. Minél inkább tudsz őszintén igazán szeretni, annál közelebb érezheted magad Istenhez, a boldogsághoz. A szeretethez mérd magad! Vedd elő könyvespolcod rejtekéből a poros Bibliát, lapozd fel az I. Korintus 13-at, tartsd tükörként magad előtt és mondj el halkan egy őszinte imát magadért a szeretet Istenéhez. Isten válaszolni fog. Lelked mélyén felsejlenek a gondolatok, a Szeretet Himnusza mint egy táruló égbolt kiteljesedik előtted és tudni fogod mi az amin változtatnod kell. Ez az Isten képmására alkotott ember boldogságának titka. Igaz ez az egész emberiségre, de igaz Magyarországra is. Ha azt szeretnénk, hogy a magyar nép, a magyarság felemelkedjen, vissza kell találni a magyarok Istenéhez. Lehet bármilyen kétharmadnál is erősebb kormányunk, hívhatjuk Fidesznek, Jobbiknak vagy bárminek, ha letér a Krisztusi útról romlásba viszi az országot. Ha bármelyik kormányunk is a bűn, a romlottság mellé áll, ne reménykedjen Isten áldásában. Isten soha nem fog a bűn mellé állni egyetlen kormány kedvéért sem. Egy keresztény kormány soha, semmilyen körülmények között, még külső, brüsszeli nyomásra sem nem engedheti meg magának, hogy Isten előtt utálatos, a teremtés rendjétől eltévelyedett életformát folytató, Szodoma-szindrómában fetrengő csoportoknak teret adjon. (Meleg büszkeség napja) Soha nem állhat a bűn mellé! Nem helyeselheti a vérontást, az agressziót, más népek leigázását, még akkor sem, ha történetesen Izrael, vagy az USA követi el. Nem szentesítheti a bűnt, a lopást, a gyilkosságokat, akkor sem ha azt sötétebb bőrszínnel követték is el. Nem állhat a magzatgyilkosságok mellé, (az elmúlt évtizedekben 6 millió magyar magzatot öltek meg hazánkban) És ami legalább ilyen fontos: Nem rombolhatja a Házasság szentségét azzal, hogy egynemű pároknak hasonló jogokat biztosítson. Ha a kormányunk ezeket és az itt fel nem sorolt intelmeket tiszteletben tartva vezeti az országot, minden bizonnyal a Haza fényre derül Az is biztos, hogy akkor élő hittel, bizalommal és reménnyel mondhatják, mondhatjuk el nemzeti imánkat Isten áldd meg a magyart. Nagy Ferenc 2011. július MIKLÓSI ÚJSÁG 3
Pedagógus Nap városunkban A pedagógusokat köszöntötték június 6-án a Városi Könyvtár és Közösségi Házban a Napraforgó óvoda vezető-helyettese. A Konduktív óvodából Buzásné Farkas Erika, a Kardos István Általános Iskolából Nagy László és Jakab Károlyné, a József Attila Általános Iskolából pedig Szász István munkáját ismerték el. Az ünnepségen a posztumusz díjat Nádasdy Miklósnénak ítélték. Papp István hozzátette, a pedagógusok munkájáról nem szabad megfeledkezni, tanárairól ő maga is rengeteg jó emléket őriz. APedagógus Napon átadták a Városi Érdemes Pedagógus Díjakat is. Papp István, az Oktatási-, Informatikai és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke elmondta, hogy ez az első év, amikor minden intézményt felkértek, hogy jelöljön egy oktatót, így 7 díjat is kiosztottak. A kitüntetéseket az ELTE Tanárképző kari tanácsa adományozta. Érdemes Pedagógus díjban részesült Miskolci Éva, Közös járőrözés a városban Közös sétára indult június 17-én délelőtt Szigetszentmiklóson Szabó József polgármester és Dr. Kántor Gerzson városi rendőrfőkapitány. ARIES születésnap 42 éves fennállását ünnepelte az Aries Kft. Immár 42 éve áll Szigetszentmiklós szolgálatában az Aries Kft., amelynek dolgozói június 30-án, csütörtökön ünnepelték a cég születésnapját. A rendezvény keretén belül elismerésben részesültek a jubiláló dolgozók, akik már 5 vagy 10 éve segítik az idén 100%- os önkormányzati tulajdonba került kft. munkáját. Arekkenő hőségben a polgármester és a rendőrség vezetője közösen kereste fel az intézményeket, és a város lakói is elmondhatták panaszaikat. Szabó József polgármester kifejtette, a séta célja az volt, hogy közvetlenül találkozhassanak az emberekkel, és meghallgassák az itt lakók észrevételeit. Azt tervezik, hogy többször megismétlik majd a közös sétát, hiszen a város lakosságának problémáival így tudnak a legkönynyebben megismerkedni. Több szigetszentmiklósi lakos élt a lehetőséggel, hogy észrevételeit megossza a polgármesterrel illetve a rendőrség vezetőjével. Szabó József hozzátette, fontosnak tartja, hogy a problémákról közvetlenül, első kézből értesüljön. A cégvezetők azoknak is kedveskedtek, akik nem évfordulósok, hiszen mindenki megtekinthette Pintér Tibor és a Sziget Színház művészeinek előadását. 4 MIKLÓSI ÚJSÁG 2011. július
ÁtadÁs előtt a P+R PaRkoló Hamarosan átadják a Szigetszentmiklós- Gyártelep HÉV állomásnál létesült P+R parkolót A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. Avégéhez közelednek a Szigetszentmiklós- Gyártelep HÉV állomásánál folyó munkálatok, amelynek eredményeként a legmodernebb igényeket is kielégítő, 105 férőhelyes P+R parkoló, valamint 20 db kerékpár befogadására alkalmas B+R biciklitároló létesül. A generálkivitelező Soltút Kft. a projekt területén befejezte a munkálatokat, így a beruházás készültségi foka elérte a 100%-ot. A létesítmények műszaki átadása 2011. május végén megtörtént: elkészültek a parkoló állások és a biciklitároló. Új közvilágítást kapott a terület és a biztonság fokozása érdekében kiépítették a térfigyelő rendszert is. A zöld területek bővítése pedig nem csak az ide érkező és itt parkoló lakosok kellemes közérzetét biztosítja, de a nemrég átadott szakorvosi rendelőbe érkezőket is barátságos környezet fogadja. A forgalomba helyezési engedély megszerzését követően a beruházást ünnepélyes keretek között adják át a város és a környékbeli települések lakóinak, melynek tervezett időpontja 2011. július 31. A beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a hazai központi költségvetési előirányzat társfinanszírozásával valósult meg. További információ: www.szigetszentmiklos.hu Szigetszentmiklós Város Önkormányzata Panyi Beáta projektszervező, tel.: + 36 24 505 531 E-mail: panyi.beata@szigetszentmiklos.hu Lendületben a Csepeli Gerincút építése Csepeli Gerincút - Szigethalom 5105 és 51104 utak csomópontjában (Tököli elágazás) körforgalom építése Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Csepeli Gerincút M0 autóút-lórév közötti szakasz I. ütem (Halásztelki ág nélkül) kivitelezési munkái elérkeztek az 5. számú körforgalom kialakításához, mely Szigethalmon, az 5101 és 51104 j. utak csomópontjában fog elhelyezkedni. Ezen szakaszon 2011. 07. 06-tól elkezdődik a meglévő útpálya elbontása és átépítése, ezért a környékre jellemző torlódások mértéke fokozódhat. A munkák előre láthatólag 1 hónapig fognak tartani, megközelítőleg 2011. 08. 06-ra befejezdőnek, a kivitelezés folyamán előforduló kellemetlenségekért szíves türelmüket és megértésüket kérjük. 2011. július MIKLÓSI ÚJSÁG 5
ANYA KÖNY VI HÍ REK Akik június hónapban kötöttek házasságot Bali Hajnalka Suri Anita Kósdi Bernadet Várnai Kitti Nagy Anita Klusócki Nóra Szaniszló Anita Barada István Lendvai Tibor Szikszai Szabolcs Venter Zsolt Matolcsi András Balla József Király Attila Sok boldogságot kívánunk! Akiktől június hónapban elbúcsúztunk Stoica József 42 Török Józsefné 86 Fábián Józsefné 69 Csóka Csaba 47 Bóka György 44 Nagy Istvánné 67 Sebestyén Jánosné 80 Medgyes Zsolt 40 Demény László 57 Homolya János 83 Pálinkás Gábor 73 Nyu god ja nak bé ké ben! Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kasza Jánosné 2011. június 26-án, életének 41. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Emléke örökké bennünk él. Érvényes: 2011. Érvényes: március 131-ig 2011. július 131-ig Helyben sütött pékáruk Mindennap friss cukrászsütemények Csirke mell filé...1.099ft/kg Csirke comb...560ft/kg Csirke farhát...149ft/kg Sertés rövid, hosszú karaj...1.029ft/kg Sertés comb...905ft/kg Sertés tarja...889ft/kg Hercsi löncs felvágott..620ft/kg Kemenesi tejföl 20% 350g..153Ft Kemenesi föl vödrös 20% 900g...465Ft Hosszú zsemle...12ft Dax kutyaeledel 1240g...229Ft Dax cicaeledel 400g...99Ft Sconto üdítő 2L több íz...99ft Super Aqua ásványvíz 1,5L 44Ft Nyitva tartás: Hétfô-Péntek 6-22h-ig, Szombat-Vasárnap 7-22h-ig. Cím: Szigetszentmiklós, Ifjúság út 1. Tel.: 06-24-44-22-11 VISZONTELADÓKAT IS KISZOLGÁLUNK! Telefonkártya feltöltés, újság, ajándékkosarak. www.hormannelelmiszer.hu Az árváltoztatás jogát fenntartjuk! Birkózó krónika Június 2-tól 5-ig a Sziget SC. Birkózó Szakosztálya meghívást kapott Macedóniába Kocsani városába a Fila felnőtt nemzetközi szabadfogású versenyre. Eredmények: 60 kg-ban Kránicz Adrián 3., 74 kg-ban Mohácsi Martin 3., 84 kg-ban Krizsán Milán első aranyérmes lett. A csapat vezetője Prunner József a Sziget SC. elnöke, versenybíró Tomin János, az edző pedig Joszkin János volt. Június 10-11-ig Kaposváron a városi sportcsarnokban rendezték meg a serdülő szabadfogású 2011. évi magyar bajnokságot. A Sziget SC. eredményei: 46 kg-ban Vígh Péter 5. lett, 4 olimpiai ponttal, +85 kg-ban Nagy Mihály minden ellenfelét legyőzve az első helyen végzett, ő 14 olimpiai pontot szerzett a csapatnak. Az edző Balogh Zsolt volt. Június 17-21-ig Kazahsztánban, Alma-Ata városában rendezték meg a magyar kötöttfogású válogatott világ kupát, ahol tíz nemzet vett részt. Hazánkat 74 kg-ban Szabó Martin a Sziget SC. birkózója képviselte. Június 16-20-ig Törökországban hazánkat 85 kg-ban Tomin Márton képviselte az ifi-kadett magyar válogatott szabadfogású birkózó versenyen. Tomin Márton az első fordulóban 3-0-ra kikapott két iráni versenyzőtől, a második fordulóban az iráni versenyzőt megverte egy török birkózó, így Tomin nem vitte az iránit a vigasz ágra, helyezetlen maradt és kiesett a küzdelem sorozatból. Az edző Bánkúti Zsolt szövetségi edző volt. Június 19-én Szigetszentmiklóson a Kardos István Általános és Közgazdasági Szakközépiskola tornatermében rendezték meg a szabadfogású gyermek és diák meghívásos birkózó versenyt. A Sziget SC. gyermek korcsoportban 2002-2003-ban születettek eredményei: 26 kg Zsivnovszky Gergő első, 28 kg Cseperkáló Márkó első, 31 kg Rúsz Gergely első, Márai Kende 2., 50 kg Tapodi Ede szintén a második helyen végzett. Diák II. korcsoportban 2000-2001-ben születettek eredményei: 38 kg Cservölgyi Dávid 3., Major Ármin 4., 46 kg Rencs Viktor első, ő kapta a legügyesebb versenyző tisztelet díjat, 46 kg Vígh Bence 2., 63 kg Hajas Marcell első, +69 kg Kungli Dominik második helyezett lett. Csapatban a Sziget SC. az első helyen végzett. Az edzők Csiszár János és Balogh Zsolt voltak. Június 21-től 26-ig Szerbiában Zrenjámin városában rendezték meg a junior kötöttfogású Európa bajnokságot. Hazánkat a magyar válogatottban a Sziget SC.-től 74 kg-ban Szabó Patrik képviselte. Súlycsoportjában 29 birkózó versenyzett. Eredményei: Az első fordulóban egy norvég versenyzőt győzött le pontozással, a második fordulóban egy orosz versenyzővel birkózott, itt minimális különbséggel az orosz versenyző győzött és ő nyerte meg az Európa bajnokságot. Szabó Patrik így bejutott a vigasz ágra, ahol először megvert egy olasz versenyzőt, majd egy azerbajdzsánit. A bronz mérkőzést egy grúz versenyzővel vívta, ami szintén erős meccs volt, de sajnos Patrik csak az ötödik helyen végzett, így 25 olimpiai pontot szerzett a csapatnak. Ezzel az eredményével részt vehet a Bukarestben megrendezendő világbajnokságon. Az edzője Rúsz Gergely volt. Joszkin János 6 MIKLÓSI ÚJSÁG 2011. július
Szi get szent mik lós, Szent Mik lós út 5/A. Nyitva tartás: hétfő 14-18.30, kedd - péntek 9-12 és 14-18.30, szombat 8-12 óráig Telefon: 06-30-987-1511 MENTSE MEG EMLÉKEIT! Régi VHS, Hi8 stb. videó elvételek, fotók digitalizálása DVD-re, CD-re másolása! ES Kü võ SzEr ve zõ Iro da Szigetszentmiklós, Ár pád u. 45. Tel.: 06-30 9440-637 hangos hirdetés gépkocsival Megrendelhető: 06-30-9440-637 KIADÓ GARÁZS Szigetszentmiklóson, a Szent Miklós lakótelep mellett, 18m 2 -es, fűthető garázs kiadó. 06-30 9440-637 KÕ MÛ VES MES TER Vál lal ja: kül sõ és bel sõ épí tõ mes te ri mun kák el vég zé sét. Te l.: 06-30 9123-840 CHEVROLET MAJOSHÁZA 2339 Majosháza, 51-es út 31. km Tel.: 24/486-138 www.chevrolet.molnar.hu CO2-kibocsátás: Cruze: 149-184g/km; Aveo: 132-152g/km; Spark: 119-137g/km; átlagos fogyasztás: Cruze: 5,6-7,8l/100 km; Aveo: 5,5-6,4l/100km; Spark: 5,2-5,7l/100km vegyes fogyasztás-változattól és forgalmi viszonyoktól függően. A feltüntetett árak ajánlott fogyasztói árak. Az akciós modellek kedvezményei és az akció egyéb részletei a www.chevrolet.hu oldalon vagy a Chevrolet infovonalon találhatók. Konkrét árajánlatok az akcióban részt vevő Chevrolet-forgalmazóinknál. Az akciós modellek a készlet erejéig, limitált darabszámban érhetők el. A Chevrolet Southeast Europe Kft. és az akcióban részt vevő Chevrolet forgalmazók fenntartják a jogot az akció módosítására illetve megszüntetésére. A kép illusztráci. A nyomdai hibákért felelőséget nem vállalunk. I N G AT L A N - K Ö z V E T í T Ő É R T É K B E C S L Ő I R o d A 2310 Szi getszent mik lós, Szent Mik lós u. 12/2. Ügy in té zés: 7-20 órá ig Tel./fax: 7-16h- ig (24) 539-520 7-20h-ig: (30) 9502-278 (szom bat, va sár nap is!) www.fonixingatlan.hu Iro da ve ze tő: KE RE KES IST VÁN Ügy fe le ink meg bí zá sá ból el adás ra kí ná lunk - meg vé tel re ke re sünk: csa lá di há za kat, hét vé gi há za kat, vál lal ko zók ré szé re te lep he lye ket, épí té si tel ke ket, la ká so kat, iro dá kat, egyéb in gat la no kat (pl: szán tó föld). AdáS-VÉ TEL, CSE RE, BÉR BE AdáS tel jeskörű ügy in té zés sel! ÉR TÉK BECS LÉS MIK LÓ SI ÚJ SÁG Kon zer va tív Pol gá ri Lap www. duna men tifo rum.hu www.dm f.hu Fõ szer kesz tõ: Nagy Fe renc Nyom dai elõ ké szí tés: West-Graph Kft. Ki ad ja: Csa lá di Ren dez vény szer ve zõ Iro da Szi get szent mik lós, Ár pád u. 45. E-mail: mik lo siu jsag@vnet.hu Tel.: 24/530-055 és 30/9440-637. ISSN1218-1412
KIADÓ HELYISÉGEK VÁLLALKOZÓKNAK Szent Miklós úti lakótelep tövében. Tel.: 06-30-9440-637 120 fô be fo ga dá sá ra al kal mas ren dez vény - ház zá ki ala kí tott épü let rész, 100 m²-es pin ce he lyi ség gel, kony há val, férfi-nôi vi zes - blok kal, 80 m²-es szerkezetkész tetôtérrel, KIADÓ, il let ve ELADÓ. Rak tár nak, mû hely nek, te lep hely nek al kal mas 3x100 m²-es szu te rén föld szint, te tôtér helyi ségek bôl ál ló épü let rész gép ko csi be ál lá si le he tô ség gel megosztva is KI ADÓ vagy EL ADÓ. Közmûvesített, 20m 2 -es, GARÁZS ELADÓ a szánkózó domb mellett Tel.: 06-30 9440-637 WWW.ESKUVOSZERVEZOK.HU Sok éves szakmai tapasztalatunkkal, eszközökkel, felkészült Színes és fekete-fehér FÉNYMÁSOLÁS szkennelés, fax küldés ESKÜVôSZERVEZô IRODA Szigetszentmiklós, Árpád u. 45. Tel.: 06-30-9440-637